És megérkeztem.
Kavargó és összeszűkült gyomorral szálltam le a vonatról. Furcsa volt ez az egész mágiásdi, habár 10 éves korom óta tudom mi vár rám, de csak elméletben, hisz muglik neveltek fel. Annyit tudtam, hogy édesanyám boszorkány volt és bennem is varázsló vér folyik.
Féltem.
Soha nem jártam iskolába, sosem kellett egyedül boldoguljak, Dániel bácsikáék mindig ott voltak mellettem. Egyre jobban émelyegtem ahogy lassított a vonat. Hirtelen eszembe jutott, hogy le se szállok inkább visszafordulok egyenesen haza a biztonságos környezetbe. De csak egy pillanatra kúszott az agyamba ez a gondolat és mielőtt gyökeret vethetett volna, összeszorítottam a fogaimat, fogtam a csomagjaimat és gyorsan lepattantam a vonatról. Motyogtam egy gyors köszönömöt a kalauz bácsinak, hogy segített leszállni.
Itt kezdődött a nagyobb pánik.
Merre induljak? Hová menjek? Egyáltalán hogy jutok el ennyi csomaggal a kastélyig? Kit szólíthatok meg segítségért?
Csak bámultam a tovább haladó vonatot és az utána maradt ürességet. Ugyanez az üresség tátongott bennem is. Biztos voltam benne, hogy a következő éveim lesznek a legszebbek csak az eleje lesz nehéz. Na de ennyire?
Odavánszorogtam az első padhoz a csomagjaimmal együtt. Nagy szerencsém volt a kalauzbácsival, nélküle nem tudom, hogy szálltam volna le. Leroskadtam a padra és végigpásztáztam a csomagjaimat: egy hatalmas bőrönd, két sport táska, egy váll táska és a macskahordozó. Ja és persze Döme, aki épp az ölembe terült el, a fejét lelógatva, gondtalanul aludt. Hát persze, neki könnyű, ő csak rám bízza magát. Bárcsak én is bíznék magamba ennyire.

Dönci teljesen beterített, csodálkoztam, hogy egyáltalán még kilátszódom a macska alól. Így képtelenség elindulni, mondjuk nincs is kedvem. Vagy erőm. Kedvem és erőm.
A gyomrom kezdett lecsitulni és az agyam egyre gyorsabban pörgött. Ha a táskákat a vállamra veszem, az macskahordozót a bal kezembe persze macskával együtt és a másikkal a bőröndöt húzom akkor kb. 5 óra múlva fel is érek a kastélyba. Persze csak ha nem tévedek el.
A nagy elmélkedésben felfigyeltem egy érdekes lányra. Vagyis egy lányra aki érdekesen viselkedett. Csak állt a peronon, hagyta, hogy sodorja a tömeg és figyelte az embereket. Nem tűnt sokkal idősebnek nálam, talán ő is a kastélyból az egyik diák.
Időm se volt átgondolni, hogy most mihez kezdjek, hogy szólítsam-e meg vagy húzzak el azonnal mivel elindult felém. Csak bámultam rá, nem gondoltam volna, hogy pont hozzám igyekszik.
Köszönt.
Hát persze, kihez máshoz? Lassan kiürült a peron és csak ketten maradtunk. Nem kertelt, egyből a lényegre tért, habár sejtésem sincs, hogy ki ő.
-Szia!-köszöntem vissza.- Hát tudod .. izé .. én - dadogtam össze-vissza -Fogalmam sincs hol a kastély. Nem ismerek senkit. Túl sok a csomagom. Félek és fázom s mellesleg meg se tudok mozd.. Hoppá.- hallgattam el hirtelen.
Ez túl sok volt így elsőre, nem ő tehet róla, ő csak rosszkor volt rossz helyen.
-Ne haragudj, ez csak kezdeti pánik. Általában kevesebbet beszélek.-magyarázkodtam.- Amúgy Janovics Jázmin vagyok, JJ. Ő meg itt Döme.- bicentettem a macska felé. Muszáj bemutatni, nem akartam megsérteni. Mármint a Dömét, mivel képes megharagudni ilyenekért.
Fura ..

A lány meglepődött a reakciómon, nekem meg fogalmam sincs hogy hogy kellett volna reagálnom. Mármint nem a mondatözönökre gondolok, hanem arra, hogy válaszoltam neki. Ezért miért kell meglepődni.
Annamária. Szép név, nekem tetszik. És a név gazdája is szimpatikus így elsőre, mondjuk nekem most mindenki az, aki kicsit is kedves velem.
Dönci is mozgolódni kezdett, szépen lassan felült, forgolódott kettő, majd visszaült .. az ölembe. Hát nem édes? Csak néha az agyamra megy azzal, hogy mindig rajtam kell feküdjön vagy üljön.
-Izé az jó lenne, azt se tudom melyik irányba induljak. Köszönöm!-mosolyodom el, napok óta először.-Ne! Ne menj!-kaptam fel a fejem-Mármint csak ha szeretnél ..- egyre jobb. Gratulálok JJ.
-És te mióta laksz itt?-kezdtem el érdeklődni Annamária felé, nehogy azt higgye, hogy nincs szükségem a társaságára. Közben szedelőzködni kezdtem: először bepakoltam a hordozóba Dömét, ami miatt persze, hogy egyből megsértődött, összebújt és aludt egyből. Felállítottam a bőröndöm és a tetejére pakoltam az egyik táskámat. Így könnyebb lesz cipelni. A válltáskámat felvettem a vállamra és majdnem készen is voltam.
-Esetleg indulhatnánk és út közben elláthatnál valami jó tanácsokkal a következő pár évre, vagy elég a következő pár napra is, csakhogy éljem túl.-mosolyogtam rá, kezeimben a táskákkal indulásra készen.

Mióta megérkeztem nem találom a helyem: kipakoltam a csomagjaimat, elrendeztem a ruháimat, Dönci is megtalálta a kis kuckóját. És mikor nem rendeztem akkor sétáltam az iskola folyosóin, ami nem volt túl szórakoztató.
Ezért úgy döntöttem, hogy ma lesétálok a faluba, merthogy tanulni minek is?
Kinéztem az ablakon és boldogan vettem figyelembe, hogy kisütött a nap, ezért lazábbra vettem az öltözetet: rókás pulcsi, rövidnadrág és harisnya. Semmilyen plusz felszerelésre nem volt szükségem ezért se táskát, se macskát nem vittem magammal, a pálcámat is feleslegesnek tartottam, úgyse tudom még használni, maximum ha ki akarom szúrni valaki szemét.
És elindultam. Fogalmam sincs hogy, de addig sétáltam amíg elértem a temetőhöz.
 És akkor eddig tartott ennek a napnak a nyugalma és csendessége.
 Hirtelen valaki belém ütközött én meg a földre pottyantam. Ááá, semmi gáz a harisnyám csak három helyen lyukadt ki és mellesleg új. Felnéztem a lányra, s gondoltam jól leteremtem a ruhám miatt meg úgy amúgy, de nem jött ki egy hang se a számon.
Volt valami ijesztő az arcában, a félelem és a haragon kívül, az utóbbi gondolom miattam.
Túl gyorsan beszélt. Elsőre nem reagáltam, mentségemre szóljon, pár napja vagyok itt. Otthon legfeljebb egy utcai rablótól kellett volna féljek vagy mit tudom én. Most mi is van? Fura, ijesztő lány, aki azt állítja hogy valami fel akar falni.
Aha, persze. Gondoltam magamba .. Én meg boszork.. ja igen az vagyok
Ám a következő pillanatban mint akibe villám csapott úgy pattantam fel, és fogtam meg a lány kezét, amit felém nyújtott.
Valami vagy valaki felmorgott.

Jó 11 órát!   nekem még reggel van  

Én is èn is * kócos fej, álmos szemek. *

Gyere cseréljunk   szivesen forgolódnek a puha agyikóban minthogy üljek a kemény iskola székeken.