Kamilla

Kamilla

Harold

Karina

Nagyban bandukolok földre szegett fejjel, gondolkodok. Sajnos egy rossz hírt közlő borítékot kaptam. Próbálom össze kaparni magamat, és inkább szívok egy kis levegőt, hogy ne búslakodjak. Az iskola folyosói kihaltak, mindenki nagyban tanul, szórakozni senki sem szeret mostanában, vagy nem is tudom. Mindenki erősen koncentrál a közelgő vizsgákra, igaz még egy hónap hátra van addig. Jómagam is nagyban dolgozok a szorgalmi feladatokon, de azért jól esik néha egy kis pihenés.

Friss hó lepte el a tájat, ahogy lépkedek a havon, csupán egy lábnyomot látok még csak rajta. Egy lány éppen a havat bámulja, talán a fákat, nem tudom elhaladok mellette, majd egyszer csak egy hangos kiabálásra lettem figyelmes, és már éreztem is valaminek a becsapódását a vállamon. Egy hó golyó, gondolom magamban. Csak nem megdobott? De biztos hogy ez a lány volt az, de miért dobál engem, vajon.
megfordultam, és elkezdtem hozzá közeledni fel, mert halottam hogy éppen kérdezett valamit, de néha nagyot hallok.
- Szia, megleptél mit ne mondjak, nem mostanában ért el engem hógolyó, talán még mikor kisgyerek voltam. Egyébként Haroldnak hívnak. De mit is kérdeztél, mert éppen el voltam foglalva a semmit tevéssel Mosolyogtam, és közben próbáltam eldönteni hogy vajon miért mosolyog ilyen kedvesen rám. Nem vagyok hozzá szokva, hogy ilyen módon szólítsanak le a hölgyek.

Kamilla

Öcsi :3

StephFanni
Hókecske akció *-*

Norbiccc, a Kecska csináló Gelemb. *3*
Kecskeinátorokleszünkmertcsak.

StephFanni
Hókecske akció *-*

Norbiccc, a Kecska csináló Gelemb. *3*
Kecskeinátorokleszünkmertcsak.

Karina

- Micsoda? Van csokid? persze, hogy építek veled hóembert, de mondd csak milyen csoki?
Engem könnyen le lehet venni a lábamról csokival, tudniillik, imádok, megbolondulok értem, de remélem annyira azért nem látszik rajtam. Remélem nem gondolja, hogy most csak a csoki miatt akarok vele hómanust építeni.
- Nekem hóemberépítő kinézetem? Még ezt sem mondták rám. Mégis miből látod ezt?
Hát jó, mindegy is, kezdjünk bele, igaz nem mostanában csináltam hóembert, de szerintem látja is a kezdetleges bénázásomat. Valami golyó félét próbálok gyúrni, szerencsére nagyon jól tapad a frissen leesett hó. Olyan szép, nagy pelyhekben esik, és már azért van egy jó 10-15 centi.
Ahogy elkezdetem gurítani, egyből eszembe jutottak a gyerekkori emlékek, mikor az osztálytársakkal csináltuk, persze én mindig csak a fejét gömbölyítettem, mert nem voltam valami erős, de ez azért már változott.

- És mondd csak, te melyik házba jársz? Jaj ne haragudj, hiszen mondtad, Eridonos vagy, nem figyelek én kajla. Kicsit még elvoltam vaaaaarázsolva.
Látom rajta, kicsit komolytalan, kicsit vicces lánnyal van dolgom. És kapásból csokival kíván. Mintha csak olvasna a fejembe. Bár ki tudja, lehet minden srácot így próbál meg elcsábítani? Hasán keresztül a legegyszerűbb mód, az már biztos. Szerencsére én aztán ehetek, sokat sportolok így nem látszik meg rajtam.
-Mondd csak melyik évfolyamba jársz? Ha tippelnem kéne azt mondanám másodéves vagy.
A hó folyamatosan esik, mi meg csak gurítjuk azokat a hatalmas hólabdákat, amik szépen, lassan gyarapodnak. De honnan szerzünk ilyenkor sárgarépát, hacsak nem jár erre egy házimanó, akinél pont van egy sárgarépa, nehezen lesz orra a mi kis hómanusunknak. Meg némi szén is kéne, bár azt tudjuk helyettesíteni kavicsokkal is, feltéve ha találunk nagyobb méretben. És a kalapja? Vagy nem lesz tökfedője? Hmmm, valamit azért ki kéne találni. Talán fenyőággal csinálhatnánk hajat neki. Meg kéne kérdeznem Karinát, hátha van egy jó ötlete, de megvárom míg a fejéhez érünk, aztán majd eldöntjük mi legyen vele.
Lassan egyre többen jönnek ki, ahogy véget értek az órák, a diákok, a tanárokkal együtt rohannak ki a rétre, hogy élvezzék végre az első nagyobb havazást, amit annyira vártunk már.
- Majd esetleg ha végeztünk meg tudnád mutatni merre van a könyvtár, rájöttem, hogy nem vettem meg az egyik ajánlott könyvet, gondoltam, még a vizsgák előtt azt azért átnézném
remélem nem fog sznobnak tartani, de igyekszek a legjobb formámat hozni, hogy minden vizsgám sikeres legyen. Igaz hat tárgyat vettem csak fel, de kitudja, majd ha belejövök, akkor jövőre talán veszek még fel hozzá. De egyenlőre örülni fogok ha ezekkel is elboldogulok.

Ka
Elnézést a késésért

- Hmmm, mondhatni. Bár nem hiszem, hogy én el tudnám viselni az állandó hideget.
Mosolyogva figyelte, ahogy a csajszi száguldozott, és komoly erőfeszítés volt leplezni a csodálatát a jeges mutatványnál. Mármint, hogy szinte egy legyintéssel milyen menő pályát épített. Aztán amikor a lány visszaért, akkor rámosolygott, hiszen közben letett mindenféle gonosz tervről, mint meglebegtetni a deszkát út közben, és hasonlók. Inkább kiépít valami bizalomszerűt. Majd jó lesz valamire a jeges. A felé nyújtott kezet elfogadta, és megborzongott kissé, amikor rájött, hogy a csaj nemcsak bírja a hideget, de ő maga is jéghideg. Bizarr...
- Kara Zoltán. Igazán örvendek.
Ő nem ajánlott semmilyen becenevet, majd ha a lány nagyon akar, akkor kitalál valamit.

Kara Zoli
Ha rám nézel.

- Azért, mert te nem ismer mi igazán hideg. Te ehhez lenni szokva, én ahhoz. - Vigyorogva válaszolt, ne akart túl kioktatóan viselkedni, de lehet pont ezt érte el. Kár, de majd legközelebb jobban figyel.
A szőke már rajta is volt a deszkán, azzal pedig a jégpályáján, amit alkotott magának. Úgy suhant rajta végig, mint a szél. Olyan gyorsan gurult, hogy azt hitte, el fog esni. Mélyen magában valahol ezért imádkozott, hogy ez még véletlenül se történjen, meg és ne törje ki a nyakát-kezét-lábát. Végül aztán megérkezett. Ép volt és egészséges, épp olyan, mint amikor elindult. Büszke vigyorral adta vissza a járművet. Nem gondolta volna magáról, hogy ennyi idő után nem felejtette el a deszkázást, úgy tűnik annak idején jól megtanulta. Illedelmesen megköszönte, ezt az egypróbás lehetőséget s mivel kíváncsi volt a srác nevére, bemutatkozott. Így volt illendő.
Nagy mázlijára Zoli is elárulta neki a nevét, így most már tudta, hogy kit kell nyaggatnia, ha egy kicsit gurulgatni akar.
- Te megmutat nekem, hogyan ezzel repülni? - Mutató ujjával rábökött a gurulóeszközre. El sem tudta képzelni, hogy a fenébe nem esik róla le valaki, ha rajta áll. Egyszerűen nem fért a fejébe, nem látott rajta sehol egy zártat, egy szíjat vagy valamit. Gondolta ezt is bűbájokkal oldották meg.

Helena

Rebeka

Fanni

Lazriell.

Csermely

2016-03-06, szombat délután

A mai nap borzasztó volt, mert tanítás volt az iskolában. Igaz, cserébe a jövő héten kettő helyett négy egész napig nem kell majd iskolába mennie.  Reméli, hogy nem lesz az, mint a múltkor, hogy négy napig volt a szünet, de öt napra való leckével nyomják őket tele, mert akkor nem tudja, hogy mit fog csinálni.
Szerencsére nem volt komoly a mai tanítás, hamarabb is elengedték őket, ezért úgy döntött, hogy meglátogatja az anyukáját az iskolában. Haza sem ment suli után, hanem az iskolaszereivel megpakolva indult neki a falu és a kastély közötti sétának. Nem is emlékszik olyanra, hogy egyedül ment volna a Mágustanodába, így ez egészen új élmény számára. Igazából már elengedik így közel 12 évesen ilyen távolságra egyedül, inkább csak az, hogy nem volt szüksége arra, hogy egyedül eljusson a kastélyba.
Nagyjából 10-12 percnyi séta után sikeresen megérkezik az iskola kapuja elé, ami ki is nyílik előtte. Amióta a faluban laknak, elég ritkán szokott eljutni a kastélyba, úgyhogy egy picit izgul. Nem hiszi, hogy az anyukája mérges lenne, amiért meglátogatja. Régebben mindig mondogatta, hogy azért nem szereti, hogy a kastélyban lakik, mert eltanulja a rosszat a nagyoktól. De igazából Vivire meg Zsombira és Ellára is ezt mondta, pedig ők otthon laknak.
Pöttöm a réten átvágva az egyik fa ágai közé szorulva megpillant egy nagyon ütött-kopott kvaffot. Valószínűleg már senkinek sem kell, annyira régi, azért is hagyhatták a fán. A homlokát összeráncolva méregeti az inkább barna, mint vörös színű bőrt, végül úgy dönt, hogy az neki bizony kell. Mivel nincs még varázspálcája, ezért fel kell másznia érte. Az iskolatáskáját letámasztja öreg fának, majd lendületből nekiugrik, hogy felkapaszkodjon rá. Elsőre nem sikerül neki, de másodjára végre feljut. Viszonylag szerencsés helyzetben van, mert nincs túl magasan a labda, egy nagyobb ágat kell csak feljusson. Bal kézzel felkapaszkodik, jobb láb fel, többi testrészt felhúz és már el is éri. Picit nyújtózik és meg is kaparintja a koszos-ázott lasztit. Finom vonásai grimaszba húzódnak, mert a labda tapintása sokkal undorítóbb, mint képzelte, így gyorsan elhajítja, hogy megszabaduljon az érzéstől is. Olyan puha, gusztustalan, nyálkás tapintású az egész, és ez az érzés most a kezén maradt.  Fintorogva törli bele a kezét az egyik ágba, majd háttal előre elindul lefelé. Az egyik alsóbb ágról úgy gondolja, hogy csimpaszkodik egyet, majd elengedi és megindul a föld felé körülbelül két méter magasról. Ahogy a föld felé tart a lába végighorzsolódik a fa törzsén, majd pedig a kicsi lány a popsiján landol.

Fanni

 

Lazriell avagy Lysander.

Fanni