Párizs - a fények városa éjjel


Kellemes tavaszvégi este van, és ő éppen most lép ki egy gyönyörű lány társaságában a nyilvános kandallók egyikéből. A ruhája elég egyszerű, egy rövidujjú póló, az egyik kedvenc zenekara logójával, egy szürke farmer, és deszkás cipő. És hátán a zsák, a zsákon pedig a deszka. Elmaradhatatlan, még akkor is, ha épp egy lánnyal van Párizsban. A kis utca, ahova kilépnek a boltból kellemes hangulatú, színes zsalugáterekkel az ablakokon. Már sötétedik, és egyre több helyről szűrődik ki lámpafény.
- Nos, merre menjünk?
Mosolyog rá a szőke leányra, és várja, hogy döntsön.

Párizs - a fények városa éjjel

Nem bizony, ez a deszka nem szimpla. A hűvös sosem zavarta, de azért a biztonság kedvéért bedobott a táskájába egy dzsekit.
- Oké, gyere, erre van.
Mondta, majd kézen fogta a lányt, és mosolyogva vezetni kezdte az utca baloldali vége felé. A vakációi alatt eleget volt már itt, kiismeri magát a környéken. Apró kis utcácskák következnek, majd szélesebb, sétaterek. Elhaladnak néhány palacsintázó, és rengeteg kis toureiffelt árusító alak mellett, majd kiértek egy füves területekkel pettyezett parkba, és előttük ott magasodott a híres torony, a maga teljes pompájában kivilágítva.
- Sajnos felmenni már nem tudunk, hétig volt nyitva.
Mondta Zoli, aki az előbb nézett rá az órájára, hátha még felengedik őket, de túl későn értek ide. Azért gyönyörködni most is lehet a világkiállításra készült csodával.

Párizs - a fények városa éjjel

- Na igen, szép a kilátást. De szerintem sokkal jobb lentről nézni, amikor már fényes. Meg persze az egész város gyönyörű ilyenkor.
Közben már kezd kissé sötétedni, így nemsokára megvilágítják a tornyot. Közben Zoli már elengedte a lány kezét, eddig azért fogta, hogy a turistaáradatban ne veszítsék el egymást. Most azonban kissé megcsappant tömeg, így már kényelmesen álldogálhatnak egymás mellett. Közben egy magas, kopasz figura indul meg feléjük egy csomó kis eiffeltornyot lóbálva, reménykedve, hogy vesznek tőle valamit.
- Non, merci, on l'a déjá.
Majd amikor a fickó a többedik ilyen kijelentésre sem tágít, akkor erélyesebben is rászólt.
- Laissez-nous! On n' en a pas besoin.
Végre békén hagyta őket, és Zoli visszafordulhatott a lány felé.
- Mindjárt felkapcsolják. Nem szeretnél addig leülni?
Mutat a padok felé, amik sorra kezdenek kiürülni, ahogy az emberek elindulnak a klubok, vagy az otthonaik felé.

Párizs - a fények városa éjjel

Végül csak leülnek egy padra, és Zoli egyből ledobja maga mellé a földre táskáját. Csendben vár, és figyeli, ahogy a fények a torony aljától a tetejéig kigyulladnak. Majd amikor az utolsó reflektor fénye is belehasít az éjszakába odafordul a lányhoz.
- Igazából a legtetején még nem járnak. Mindig hatalmas a tömeg, és egy ideje nem is próbálkozom.
Mosolyog a lányra, majd egy olyan 5-10 perc után megszólal.
- Szeretnél elmenni valahova? van a környéken egy kellemes mugli bár. Elég sokáig nyitva van, és remek a kínálat.
Meg kiadják az alkoholt tizennyolc alatt is. Vidáman várja a lány válaszát. Ez a város mindig valami különös boldogsággal tölti el, így aztán semmi le nem fagyaszthatja a vigyort a képéről.

Párizs - a fények városa éjjel

Örömmel fogadja a beleeegyrzést, de persze előtte még nyelvet nyújt a fényképező lencséje felé, miközben fotózkodnak. Majd ő maga is felpattan, fogja a táskát, deszkát, és rámosolyog a lányra.
- Akkor erre parancsoljon Mademoiselle.
És a szokásos magabiztos léptekkel indul meg a Szajna felé. A bár a folyó túlpartján bújik meg, egy vörös ajtó mögött. Áthaladnak egy lakatokkal sűrűn teleaggatott hídon, és máris szembe találják magukat a hellyel. Nem egy nagy diszkó, igazából kicsit olyan mint a huszas évek amerikai bárjai. Lágy jazz zene szól, franciául természetesen, és a csapos mindenkinek köszön, amint belép. Amikor beérnek az ajtón, akkor egy két fokos lépcsőn mennek lejjebb, velük szemben a bárpult van, a teremben körben szétszórva asztalok, baloldalt színpad, jobbra kissé elegánsabb környezet, bársonyborítású kanapék a falba süllyesztve, előttük a köralakú qztalkákkal. Csak néhány ember lézeng még a bárban, elég korán van még, a délutáni sötét ellenére. A tánctéren sincs senki. Zoli a falba düllyesztett kanapék felé veszi az irányt, majd megkérdezi a lányt.
- Hozhatok valamit inni?

Párizs - A fények városa éjjel

Miután megérkeznek, és kényelmesen elhelyezkednek a kanapék egyikén, Zoli meg is indul a pult felé, bólintva a vajsörös kérdésre.
- Megkérdezem.
Majd laza mozgással lép oda a pulthoz, és mosolyogva elegyedik beszélgetésbe vele. Évek óta jár ide, ismerik már egymást, azt is tudja, hogy a náluk csak pár évvel idősebb fickó Magyarországról elszármazott kvibli.
- Egy pohár rosét kérek, meg egy korsó vajsört, ha van.
És kezdődik a szócsata. "Persze, a te fajtád miatt tartunk." "Emlékeztetnélek, te is közülünk való lennél, ha nem rontanak el." Semmi gonoszság, amolyan baráti cinkelés. A srác egész jól áll hozzá varázstalan voltához. Aztán amikor Zoli végre fizet (pult alatt varázslópénzzel), akkor megindul visszafele az italokkal az asztalukhoz, és leteszi a lány elé a vajsört.
- Egészségedre!
Mondja, majd maga is helyet foglal a borával, és elkezdi csendben kortyolgatni.

Párizs - A fények városa éjjel

Mosolyog a kis habbajuszon, ami megül a lány arcán, aztán élvezi a zenét. Majd a kérdésre vidáman válaszol.
- Régebben sokat jártam erre. De azért elég komoly papírmunka kijutni Bagolykőből. Te voltál már Párizsban?
Ránéz a vajsörös korsóra, majd ferdén felfelé néz a pultosra. Szép kis barát, kis korsót ad. Aztán belekortyol a borába, és hátradől.

Ka



Meh, remek. Eddig egészen kellemes volt az időjárás, de persze be kellett állítani mindenféle fagyoknak, meg ilyeneknek. Meh. Zoli a szövetkabátjában, és az ujjatlan kesztűjében lépett ki a az udvarra, az olyan elmaradhatatlan tartozékok kíséretében, mint fekete csőgatya, és fekete deszkáscipő. Meg a gördeszka. Vagy lég. Vagy miszösz. Persze amint kint volt a kapun, és egyetlen prefi nyomorék sem kötekedhetett vele felszállt az eszközre, és lebegve indult körbe, keresni valami nyugodt helyet magának. Miközben így körözött, és bezsebelt néhány elismerő pillantást az elsősöktől a kisebb mutatványokért, rálelt egy meglehetősen lengén öltözött lányra, aki egy padon feküdt. Egy ideig csak távolabbról figyelt, a kivillanó lapos hasat, a hosszú combokat... Aztán közelebb ment, és megszólította a lányt, akiben felismerte ház, és évfolyam társát.
- Én megértem a mutáns jégvarázsló részét a dolognak. De ne próbáld nekem beadni, hogy nem fázol...

Ka


Érdeklődve vizsgálgatta a hölgyet, amíg az csak csendben feküdt. Meg miután felkelt akkor is, csak jóval diszkrétebben. Inkább a kék szemeket nézte. Mint a jég... Bizarr. A deszka említésére elmormogta a lebegős bűbájt, és puhán landolt a fűben.
- Hát, nem tudom. Én azért jobban szeretem a plusz fokokat. Majd odamutatott a pad jelenleg szabadon lévő részére.
- Leülhetek? Ha zöld utat kap, akkor odatelepszik Karina bal oldalára, a padtámlára ülve.
- Ha szeretnéd kipróbálhatod. Bök fejével a kerekes falap felé. Lebegve, nem lebegve, ahogy szeretnéd.
Majd a körmét kezdi el piszkálgatni, és elgondolkodik azon, hogy mi is legyen a következő lépés. A fejében mintha egy érmét dobálgatna, kedvesség, szórakozás, kedvesség, szórakozás...

Ka
Elnézést a késésért

- Hmmm, mondhatni. Bár nem hiszem, hogy én el tudnám viselni az állandó hideget.
Mosolyogva figyelte, ahogy a csajszi száguldozott, és komoly erőfeszítés volt leplezni a csodálatát a jeges mutatványnál. Mármint, hogy szinte egy legyintéssel milyen menő pályát épített. Aztán amikor a lány visszaért, akkor rámosolygott, hiszen közben letett mindenféle gonosz tervről, mint meglebegtetni a deszkát út közben, és hasonlók. Inkább kiépít valami bizalomszerűt. Majd jó lesz valamire a jeges. A felé nyújtott kezet elfogadta, és megborzongott kissé, amikor rájött, hogy a csaj nemcsak bírja a hideget, de ő maga is jéghideg. Bizarr...
- Kara Zoltán. Igazán örvendek.
Ő nem ajánlott semmilyen becenevet, majd ha a lány nagyon akar, akkor kitalál valamit.

Szokásához hűtlenül valami oknál fogva ma megközelítette a könyvtárat. Általában kerüli messziről, túl sok az unalmas, nyomott ember. Főleg szfinxek. Komolyan, ha valaki meg akar szabadulni tőlük, azzal sem kéne fáradnia, hogy összeterelje őket, elég ha bezárja a könyvtár ajtaját, úgyis ott van az összes. Viszont neki most kell egy könyv. Egész pontosan egy átváltoztatástan könyv. Ha már a tanár nem öl túl nagy energiát a témába. Persze így is jó. Zoli majd megoldja egyedül. Általában ez menni szokott neki. Szóval nagy nehezen rászánta magát, hogy végre belépjen a könyvek birodalmába, és amint kinyitotta az ajtót, egyből egy földön csücsülő szfinx nézett vele farkasszemet. Egy nyúllal. Ezt nem mondod komolyan... Gondolta magában, majd lassú léptekkel elindult befelé.
- Hékás, te meg a fajtád úgyis itt élitek az életetek. Mondd már meg hol találok minőségi ÁVtan könyvet!
Közben persze már ő maga is a polcokat böngészi, hátha gyorsan rálel egyre, és elhagyhatja a levita területét. A végén még beszervezik valami hülye tanulókörükbe, vagy mit szoktak csinálni szabadidejükben...

Csendben böngészte a polcokat, majd amikor végre információhoz jutott, akkor arrébb lépett, és ott kezdett keresgélni. De így sem találta. Nem mintha hülye lenne, vagy valami, csak egyszerűen kerülni szokta a könyvtárakat, így nem is igazán értette a működésüket.
- Kicsit pontosabban is megy, szfinx? Nem nagyon találom.
Közben eljutott már az LLG-hez is, ami érdekesnek érdekes, csak éppen semmi haszna nincs belőle. Majd egyszercsak kiszúrt egy könyvet, Átváltoztatásnak Gyengéknek címmel. Ez sem az... Mi ez a beteg káosz ezen a helyen??? Hátradobta az arca elé hulló tincseket, és tovább böngészett. Közben néha visszatekintett a lány felé, és kifejezetten megnyugodott, hogy a kis rágcsáló megriadt tőle. Viszont ez a csend egyáltalán nem hatott rá megnyugtatóan. Miért kell ilyen átkozott kriptahangulatnak uralkodnia minden könyvtárban? Mindenki csak halkan suttog, egymást alig értik... Komolyan, hallani, ha kicsit hangosabban vesz valaki levegőt. Szörnyű. És ez lenne a könyvtárak megnyugtató csendje? Hát, inkább csak szimplán para. Közben már eljutott az átváltoztatástan haladóknak könyvekig a saját évfolyamán, így elkezdett válogatni, majd kiválasztott kettőt, szép vörös, és fekete kötésben, egymás folytatásai lehettek. Éppen elindult teljes kényelemmel kifelé, egy kicsit sietve, mielőtt bent ragadt a kis könyvkukacokkal, amikor is sikerült elesni a zöld hajú lányban. Maga sem tudja miként jött ez össze, de az egyik pillanatban még a könyveket gyömöszölte a táskájába, a másikban már a padlón kapálózott, próbálván összeszedni magát, és persze minél válogatottabb szitkokat szórni a lány fejére.
- Egyáltalán mit keresel a padlón? Milyen barom ül le az út közepére? Komolyan, legalább húzódnál egy asztal alá, ha ennyire mélyen akarsz lenni. Bár nyilván mindenki ragaszkodik a...
Itt akadt el a szava, ugyanis ekkor méltatta egy pillantásnál többre a lányt. Az arcán egy pillanatra sok minden látszott. Kevesebb mint egy másodperc meglepődés, amit csodálat vett át, csak egy tizedmásodpercig, majd visszaváltott az ellenségeskedésre, ami tartósabb volt.
- Szóval a saját rétegéhez. Legalulra.
Csak befejezte a mondatot, ezt nem lehet elvitatni tőle. Közben persze sikerült feltápászkodnia. Egy pillanatra még az is átfutott a fején, hogy remélhetőleg nincs baja a nyúlnak. Majd ezt egy nyúlragu képe követte. Igazából egyik sem lenne baj.
- Legközelebb mondjuk ülj fel egy székre.

Ahogy állt ott, és a következő adag szitkon törte a fejét végül mégsem osztotta tovább a lányt. Bár a nevetőroham észlelésekor késztetést érzett, hogy leköpje, vagy poharat varázsoljon a nyulából. Egyszerűen csak túl unalmasnak találta. Így végül inkább csak csendben elindult az ajtó felé a könyvével, miközben visszaszólt, elég hangosan, hogy a könyvtáros, meg az összes tudásvágyó szfinx dühös pillantását kiváltsa.
- Valóban? Nos, az egyszerű embereket mindig is lenyűgözte a hozzáállásom. De azért kapard fel magad, mielőtt még valaki átesik rajta, és esetleg pástétomot csinál a szőrcsomóból a zsebedben.
Ez most annyira nem volt remek, és szellemes beszólás, mint a beköszönése, de egyelőre ennyi futotta. Viszont ez után a könyvtáros kaland után úgy érezte, hogy megérdemli, a jutalmat, így döntése szerint kihagyta a délutáni tanulást, és a deszkáját összeszedve leindult a faluba, hogy elüsse az idejét. Meg ha ez a lány még egyszer az útjába kerül, akkor őt is.

Szentesy Kisasszony

Zoli órák óta forgolódott már az ágyában, teljesen esélytelennek érezve, hogy elaludjon. Egyszerűen csak túl sok gondolat kavargott a fejében. Így aztán amikor már elaludt minden szobatársa, és úgy gondolta, hogy a prefik már alszanak, gyorsan, hang nélkül felöltözött, magához vette cigarettatárcáját, és pálcáját, majd leosont a kastély lépcsőin. Szerencsére senkivel sem találkozott, csak a pálca fénye miatt kapott néhány méltatlankodó megjegyzést a portréktól. Majd egy nyávogásra rezzent össze, amikor a macskája megérkezett mellé.
- Hallgass te kis dög!
Mosolygott rá az állatra, majd odalépett az ajtóhoz, és kilépett a rétre. Kellemes csend fogadta, és kellemes, nyugodt sötét. Vagyis nem. Egy imbolygó fénypontot vett észre a réten, így aztán gyorsan az árnyékba ugrott, reménykedve, hogy senki nem vette észre. Egy ideig kuporgott még a sötétben, aztán amikor a fény eltűnt, akkor lassan előmerészkedett. Felkattintotta a cigisdoboz tetejét, és rágyújtott. Jó, mély slukkokkal szívta, és elindult a réten az erdő fele, macskájával a nyomában. Érezte, hogy egyre jobban megnyugszik, és kezdenek kitisztulni a gondolatai a sétától. Végül leült egy padra, és onnan nézte a kastélyt, és a körülötte elterülő csendes birtokot. Már éppen lenyúlt volna, hogy megsimogassa a kis szőrgolyót, amikor feltűnt neki, hogy nincs meg. Körbenézett, hegyezni kezdte a fülét, és éktelen nyervogásra lett figyelmes. Így aztán megindult a hang irányába, hogy kiderítse, mi volt az, ami ennyire felidegesítette szegény vakarcsot. Még a cigi sem égett le, mire megtalálta a probléma gyökerét. A gyökérnek ugyanis világító kék haja volt, amit nehéz nem észrevenni ebben a sötétben.

Szentesy kisasszony


Komolyan olyan hülyének gondolja a lány Zolit, hogy köpjön? Ember, akkor kiderülne, hogy ő is kint járt. Az meg ugye neki sem jó.
- Nem vagyok hülye, nem foglak felnyomni.
Lehet nem is csak metaforikus ez a gyökér gondolat. Elpöckölte a cigit bele a nagyvilágba, a kor hajnali nedves fűben úgyis gyorsan elalszik. A macsek ezt egy rosszalló nyávogással jutalmazta, mint egy kis külső lelkiismeret, nem támogatja Zoli ilyesfajta szokásait. Ha már dohányzik, igazán elvihetné a csikket a legközelebbi kukáig. A kis háziállat közben fújni kezdett a szfinxre, aki emelgette a kezét, aztán kissé megnyugodott, amikor csak a hajzuhatagot engedte ki. Ennek ellenére továbbra sem bízik a lánykában. Na nem mintha amúgy bárkiben bízna.
- Szerintem hagyjuk az egészet a francba. Melchior, gyere. Semmi érdekes nincs itt.
Mondta Zoli, majd megvető pillantást küldött a lány felé. Szóval sebes léptekkel indult vissza a kastély felé, nyomában a macskával, aki helytelenítő nyávogással kísérte Zoli újabb előkerülő cigarettáját.

Szentesy Kisasszony, Rachel

Unottan hallgatja az egész megnyitóbeszédet. Minden évben elmondják ugyanazt, és minden évben végig unatkozza. De idén valami más történt. Valami érdekes, vagy legalábbis kis jóindulattal annak nevezhető. Mi a fenéért jelent meg egy csomó felügyelő a kastélyban? Na mindegy, majd pont ezzel fog foglalkozni. Ha meg valami illegálison kapják, akkor söpröget egy kicsit. Bizonyára ez lesz a legnagyobb tragédia életében. Amikor végre végeznek a beszéddel, ő felkel, és elindul, hogy visszamenjen a szobájába, reménykedve abban, hogy egyszerűen odajut, és nem fut bele semmilyen szellembe, festménybe, vagy bármi idegesítőbe. Mint egy törpenövésű szfinx, aki sikeresen nekirohan.
- Igen Emily, oda menj, ne pedig hozzám. Éppen elég volt téged kétszer látni tavaly.
Azzal a mozdulattal arrébb is rakja a csajszit, és továbbindul.

Szentesy Kisasszony

Csak egy csendes, nyugodt zug. Ennyit kért. Egy csendes, nyugodt zugot. Távol mindenféle nyüzsgő szfinxektől. Még a koszt is hajlandó volt elviselni érte a szertárban. Deszka, és macska nélkül. Majd amikor végre talált olyan helyet, ahol nyugodtan elhelyezkedhetett, akkor ledőlt pihenni egy kicsit. Erre nem hatalmas visítás kergeti ki legszebb álmaiból? Éktelen lármát csap, bárki is jött be, hogy tönkretegye a pihenését, majd mindennek tetejébe még keresztül is esik rajt. Ez azért már tényleg több a soknál.
- Aranyom, nem lehetne, hogy a lábad elé nézel?
Bír nagyon kedvesen felmorrani, majd egy "lumos" kíséretében egy kis fényt csinálni a szobában. Amikor azonban meglátja a szívárványszín hajat, majdnem lefejeli a padlót. Ez a lány mindenhol ott van?

A szemét forgatja, miközben a lány továbbra sem hallgat el. Mi a fenéért kell ezt most? Kit bosszantott fel odafent? Egyedül egy kis nyugalmat kért, de nem. Ezt sem lehetett. A pálcáját mozgatva kicsit bevilágítja a teret, arrébb rugdosva az esetlegesen útban lévő dolgokat. Majd feltornássza magát, és hagyja helyet foglalni a lányt, közben eltapos egy pókot a padlón, és ahogy végre rendesen áll, nekidől egy polcnak.
- Csendet, azt keresek itt. És eddig egész sokat találtam aztán jöttél te. Csssss!
Rakja az ujját a szája elé, majd körbefordul, keresve egy kellemes posztot, ahova arrébb húzódhat. Egyáltalán miért van ott ez a lány mindig mindenhol? A réten, a könyvtárban, még az évzárón is belefutott. Mondjuk ott szerencsére sikerült lerázni. De most mégis minek akar beszélgetni?
- Egyébiránt nálad nincs pálca? Nem hiszem, hogy egy nyamvadt kopogószellem felül tudna írni egy ajtónyitó varázst.
Majd bőszen megindul az ajtó felé, egy "Nox", majd egy "Alohomora" kíséretében. Aztán elkezdi rángatni az ajtót, ami nem nyílik. Sehogysenem. Pedig megismétli a varázslatot. Kétszer is. Majd olyan káromkodássorozatban tör, ki, hogy csoda, nem repednek meg a kopogószellem csontjai a sírjában.
- Jól van, akkor beszélgessünk. Ha annyira akarsz.
Huppan le csalódottan a lány mellé, újra fényt gyújtva a pálcájával.

Unatkozva ül le a lány mellé, majd ugyanolyan unatkozva hallgatja végig az okfejtést. Egyszerűen nincs elég energiája elmagyarázni, hogy a kilincset nem tudta lenyomni, szóval feltehetően mégis a zár hibás. Vagy még inkább a szellem. Vagy valami felsőbbéves. A pálca hollétére csak a szemét forgatja. Tényleg lehet valaki ennyire béna?
- Kara Zoltán. És te pedig?
A kölcsönös bemutatkozás után újra az ajtó felé tekint, elgondolkodva rajta, hogy mennyi pontba kerülne, ha kirobbantaná az ajtót, és rajtakapnák. Ha elég gyorsak, akkor talán semmibe. De ahhoz a lány segítsége is kell. Eh, majd talán később. Előbb ráveszi.
- Amúgy te miért járkálsz ilyen helyekre?
Kérdése közben nem a lányt nézi, hanem egy pontot a feje felett, érdeklődve, és kis aggodalmat erőltetve az arcára. Reméli a lány ettől függetlenül beveszi, és odatekint. Ez alapján legalább kiderítheti miért csillant fel annyira a szeme, amikor eltaposta a pókot. Vagy még jobb ötlet.
- Sonorussal szerinted túl tudjuk üvölteni a falakat? Vagy ha az nem, akkor kirobbanthatnánk az ajtót.
Igazából nem fűz hozzá sok reményt, de hátha.Ha nem hallják meg őket, akkor is robbanthatnak.