Én is érdekes helyre csöppentem. Ma egy vámpírral beszélgettem, az éjszaka közepén. Életem legszebb napja volt ez. Először találkoztam vámpírral. Az utolsó válasza után elköszönt. Olyan hirtelen. Neki egyszerű. Most már jobban félek, mint mikor itt volt velem. Na, ez már furcsa. Ezt a legtöbb ember fordítva gondolná. Jobban félek egyedül, mint egy vámpírral. Azért szomorkodok, hogy itthagyott. Gondolom azt szeretné, hogy visszamenjek. Sőt biztos. Van egy olyan érzésem. Akkor a kedvére teszek. Azért még utánakiáltok.
- Szép jó éjszakát a bácsinak!
Remélem ezt még hallotta. Most az utam a kastély felé veszem. Felállok és elindulok. Szép lassan. Időm annyi, mint a tenger. Mára kaptam esti mesét is. Kissé szokatlam módon. Ma sok dolgot tanultam. Például a csillagokról. Ezt nem vártam volna. Már okosabb vagyok. Végre valaki, aki beszélgetett velem. Majd megkérdezem a takarodót valakitől. A kedvéért, de azt nem ígértem, hogy be is tartom. Majd meglátjuk. Ha legközelebb kilógnék, összafuthatnék vele? Próba szerencse. Most aludjunk, álmos lettem, végre!

Doléance Arslí na Fírinne




Hát, nincsenek rendben a dolgok. Főleg, hogy háttal nem kezdünk mondatot. Ez csak a jéghegy csúcsa, bár ez lenne a legnagyobb probléma. Túl sok dolog nincs rendben, túl sok mindenen kell változtatni. És itt nem elég az, hogy állj fel és ordíts. itt most nem ez a mottó szerencsés. Bár, ez is csak ilyen házilag eszkábált mondás, ami vagy létezik, vagy nem. Mindegy is, a hangsúly most nem ezen van. Jó lenne megfogalmazni, hogy min is, de ez egy túl nehéz feladat. Mondjuk úgy körvonalasan, hogy Chuck életén. Ezzel sikerült egy elég nagy feladatot letudni, már nem kell ezzel kapcsolatban megemlíteni semmit. De térjünk át inkább arra, hogy ezt az egészet megnehezíti, hogy hősünk maga is tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mihez kéne kezdenie elsősorban. Hosszú gondolkodás után találta ki a napokban, hogy mi hiányzik most neki igazán Ráhelen kívül. Egy barát, aki meghallgatja, ellátja a tanácsaival, vagy csak együtt kiengedhetnék a gőzt egy közös edzés, vagy bárminek a keretein belül. Régóta nincs társasága és úgy érzi, hogy ez fel fogja emészteni. Pillanatnyi örömök, jó fej társaság -néha-, akikkel talán a zene lehet közös nevező, de konkrétan nem is ismerik egymást. Csak találkoznak, úgymond munkakapcsolat. valahogy így szokták mondani, csak itt nincsenek extrák...
Haladjunk tovább és foglalkozzunk inkább a jelennel, mert ha azzal nem törődünk, akkor nem lesz jövőnk, és arra kell egy idő után eszmélnünk, hogy múltunk sem.
Szóval ismét társasága akad nem is akármilyen körülmények között, de próbál nem leragadni ennél a tényezőnél. Elkezdődik a beszélgetés, rögtön a közepébe is csöppenhetünk, ha szemfülesek vagyunk.
- Ilyet? - kérdez nevetve, egy kicsit még a fogai is megcsillannak a fa alatt üldögélve.
- Tetoválószalon - mondja kicsit lassabban, mert gondolja, hogy a nő nem értelmi fogyatékos, viszont az előbbiekből ítélve a srác szerint nem nagyon láthatott még hasonlót.
Közben a hölgy végigsimítja Chuck karját, biztosan csak "leellenőrzi" a dolgok hitelességét. Bármilyen más indok kizárt, de hát ez csak feltételezés. A másik oldalon valószínűleg jobban tudják. Na mindegy, különösebben nem zavarja; már megállapította, hogy különös tehetsége van ahhoz, hogy érdekes helyzeteket teremtsen maga körül.
Olyan kérdés következik, amin kicsit meglepődik, de azért készséggel válaszol, nem lesz semmi baja belőle.
- Nem tartom magam művészléleknek - rázza le a kérdés ragadós részét, majd azért folytatja, nehogy legyenek homályos kérdések.
- Dobos vagyok - mondja egy mosollyal a hölgyre nézve, majd hirtelen eszébe jut, hogy azt sem tudja, ki ő.
- Chuck vagyok - mutatkozik be, hiba nélkül, pont ahogyan azt az óvodában megtanítják a gyerekeknek.

Isidor

Alice épp egy fa aljában üldögél.Korgott a gyomra.Már dél is elmúlt.
-Éhezeeeeem..-nyöszörgött és hanyatt vágta magát a füvön.Pásztázta az eget és azon gondolkozott,hogy ha a felhők vattacukorból lennének akkor ki készítené őket.És mekkora vattacukor gép kéne hozzá?És ha a hó pelyhek cukorból vannak,akkor vajon mekkora szita kell hozzá hogy olyan szépen essenek?És ha sajtból van a hold akkor tényleg lábszaga van?
Hát igen,a lány fejében nap mint nap ilyen filozófikus kérdések fogalmazódnak meg.
Főleg ha éhes.Akkor még a füvet is megenné.Főleg ha gumicukorból lenne.
Na erre gondolatra már megrázta a fejét.Tényleg az agyára ment az éhség.Ma mit is csinált?Megérkezett az iskolába.Mást nem nagyon.És nem is evett semmit a pogácsá kivül.Még a vonaton se.Még indulás előtt se.A szatyrát ami tele volt gumicukorral,pedig elhagyta a vonaton.Megtörtént az első eltünés.1-0 az ördögi manónak aki rendszeresen tünteti el vagy a ceruzáit,vagy a hegyezőjét,netalántán valamelyik csipkés zokniját vagy ha a manó nagyon nagyon nagyon gonosz kedvében van akkor a fehér combfixét.Alapjáraton Alice békés ember de ha a combfixéhez nyulnak akkor már összeesküvési elméletek kavarogtak a fejében,és már kész haditervet kombinált a fejében,hogy hogyan kaphatná el az ördögi manót.Csapdába csalhatná valami kis mütyürrel.Vajon szereti a sajtot?.........
Na ismét eszébe jutott az étel.Idegesen összekócolta a haját persze vizszintesben fekve majd az égre mutatott morcos arccal.
-Meghalok!Valaki!Te ott fent!Adj le nekem valami ehetőőőt.-csapott a fűre de nem érkezett válasz ugyhogy csak nyekergett tovább.Sürgösen bekéne szereznie valami ételadagoló autómatát.

Alice
Isidor épp a réten sétálgat fel-alá, miközben varázsigéket mormol az orra alatt meg pálcamozdulatokat gyakorol. Odafent, a klubhelyiségben nem bírt már maradni, túl sok ember vette körül, túl sokan látták, hogy mit össze szenved a gyakorlásai során. Odabent már majd felrobbant, annyira ideges a közelgő vizsgák miatt. Eddig nem érezte, hogy milyen közel is vannak már, de most már egyre inkább. Pár hét és eljön a vizsgaidőszak, ő meg itt ül nyakig pácban, sokkal kevésbé mennek neki a dolgok, mint szeretné. Úgy döntött, a szabadban folytatja, addig is kicsit kiszellőzteti a fejét meg talán kevesebben látják.
-Levicorpus! Kiáltja csak úgy a vakvilágba idegesen. Ez az egyik varázslat, ami a legkevésbé megy, az önként jelentkező "kísérleti nyulak" közül egy sem akart tisztességesen felemelkedni fejjel lefelé. Pechére eltalál egy elsős diákot vele és ezúttal ráadásul sikerül is a varázslata, pedig nem is akart igazából varázsolni, csak méregből lőtte. Az elsőst minden bizonnyal jól meglepi majd a dolog... Most viszont megint bajban van, mert most kellene az ellenátok, amivel elengedhetné szegény lányt. Jajj istenem, mi is volt az, mi is volt az... Gondolkodik lázasan, majd szerencsére eszébe jut a megoldás.
-Liberacorpus! Ez a varázslata is sikeres, a lány kiszabadul a fellógatásból.
-Bocsi. Ne haragudj. Nem volt szándékos... Ugye jól vagy? Kérdi aggódva, nem akar megint bajba kerülni tiltott párbajért, mint a múltkor Izával.

Isidor

Alice kishiján szívrohamot kap mikor felemelkedik a levegőbe. Most megzavarták a gondolat menetét a vattacukrokról és a felhőkről...Vagy a vattacukor felhőkről?Mindegy is. A lényeg hogy megijedt. Valami olyasmit gondolhatott hogy biztos ez is a manó műve! Már nem csak a ruháit lopkodja,hanem már átkokat is szór rá! Felakarja repíteni az űrbe! Igaz az nem lenne olyan rossz...
Nem visitozott,mert azzal biztosan a manó kedvére tenne. Gonosz lények...
Viszont mikor földetért észrevette hogy egy fiú van a közelében.
Szegény nagyon ijedtnek látszott.
-Jól vagy bántott valaki?-kérdezte Alice aggódva de aztán a fiú bocsánatot kért és ekkor leesett neki.-Ooooooh!-bólogatott nagyokat. Szóval ez nem a manó volt. Hmmm..most az egyszer ártatlan az a kis szörnyeteg. Gondolkozott egy darabig majd észbekapva elmosolyodott és felállva leporolta magát.
-Semmi baj.Biztos nem volt szándékos.A manó megszállta a fejed.-mosolygott szélesen-Amúgy is.Nem eshetett bajom!Sőőőt!Nagyon nagyon vicces volt!-kuncogott egyet majd oda szökdécselt a fiúhoz és kezetnyujtott neki-Nagyon ügyes vagy!-mosolygott fel rá-Alice Petónia,Eridon.Te?-csillant meg a szeme. Ujabb ember aki a barátja lehet. Az ilyennek mindig örül. Bár fura..Csak fiúk járnak ebbe az iskolába? Igaz,eddig mindenki kedves volt vele szóval nincs probléma.

Doléance Arslí na Fírinne




Micsoda érdekes beszédtéma. Tetoválások; annyira egyébként nem tartja érdekesnek a dolgot, hogy beszéljen róla, meg hogy erről kérdezgessenek tőle. De hát nem lesz belőle baja, akkor miért is ne válaszoljon készséggel? Na jó, most az egyszer legyen, de akkor érezze magát megtisztelve a hölgyemény, akivel éppen beszélget. Közben maga sem tudja miért, de hirtelen olyan érzése támad, hogy most inkább kiöntené a szívét valakinek, bárkinek. Ki akarja adni magából, hogy mit érez, mi az, ami bántja, mi az, ami miatt nem érzi jól magát. Kívülről sem egy szokványos figura, de legbelül őrjöng a megkötözött vadállat és már nagyon ki akar szabadulni. El sem lehet mondani, hogy mennyire.
Megvakarja a fültágító felett a fülét, majd megszólal.
- Örvendek - próbál összehozni egy mosoly félét, aztán ismét bámul maga elé, hogy valamennyire oldja a részéről érzett gázos hangulatot. Kicsit furcsa a szituáció, meg a nő is az. Biztos nem kattos vagy ilyenek, de Chuck szerint akkor is... Furcsa. Nem tudja megfogalmazni, mindegy is, majd később biztosan könnyebb lesz. Most inkább nem kezd el tippelgetni, majd ha okosabb lesz.
Levitás? Erre nem gondolt volna. Kicsit meg is lepődik; nem a házon, hanem hogy még diák.
- Ne haragudj, de én azt hittem, hogy már kijártad a sulit. Nem azért, csak kicsit... Idősebbnek tűnsz - ez igen. Erre is ki tudja, hogy mit fog reagálni? Elég kétesélyes a dolog, sikerült esetlegesen a haragot kivívni maga ellen, de hát mindegy. Nem szokott törődni vele, meg egy kis harag nem okozhat gondot, most már mindegy az, hogy kicsivel több-e vagy kevesebb, amellett, ami benne van, eltörpül. Na mindegy, ne térjünk el a tárgytól, mert annak nincs túl sok értelme, ha haladni akarunk.
- Igen, Earthwalker az együttes neve - Chuck véleménye szerint igencsak jól jön a témaváltás. Nem akar kellemetlenséget a dolgokból. Most nem.
- Igen, szoktunk - kis mosoly, miközben visszagondol a turnéra, vagy a sima külföldi, akár hazai koncertek emlékképeire. Igazán jó volt eddig, és ezután már csak jobb lesz, remélheti.
- Azok meg kik? Ilyen béna nevet - komolyan, hogy lehet ilyen nevet adni egy bandának? Zúzmarás Zúzók... Hamar kiheveri a dolgot. Nem is lenne rossz ötlet, amit Doléance mondott, csak itt van egy kis bökkenő.
- Az a baj, hogy a többiek muglik, és így elég nehéz lenne - hát igen, megtudva ezt az információt kár is továbbgondolni a dolgot. Meg az is tesz rá, hogy amit ők játszanak, az nem valószínű, hogy sok diáknak/tanárnak tetszene. Bár, átvehetnének pár lazább, más stílusú számot és akkor máris jó lenne. Csak itt az a fránya "de", ami mindent elront.
Miután a nő leül, elszáll előttük egy egészen érdekes pillangó, amire Chuck is odaszán egy röpke pillantást, de nem igazán köti le a figyelmét, szóval visszavándorol a tekintete Doléancé-ra. Egymásra figyelve ülnek a fa árnyékában. Érdekes...
- Amúgy... Nem tudom, hogy akkor most mióta vagy a suliban, de valamikor én is ide jártam, csak aztán máshogy alakult. Van valami érdekes a kastélyban? - közben elnéz a kastély irányába, ahonnan egy emlék tör vissza elég erősen, egy személyt megfogalmazva. Loise... Hát igen, azt a dolgot elég erősen elrontotta, de hát nincs mit tenni, ez van. Most lehetne mondani, hogy ez van, Chuck ilyen, de az nem lenne túl jó. Végül is, tényleg ilyen.

Alice
Isidor véletlenül fellógatja fejjel lefelé Alice-t, de mielőtt nagyobb baj történne, sikerül megoldania a helyzetet. Legalább biztos lehet benne, hogy ezek most már biztosan menni fognak a vizsgán. Alice ekkor feltesz egy furcsa kérdést, hogy bántotta-e valaki. Kérdőn, furcsállkodva néz rá.
-Hát ezt hogy érted. Engem nem bántott senki, én bántottalak téged, de azt is csak véletlenül. Mondja értetlenül, majd még inkább elkerekedik a szeme, mikor a lány bizonyos manókat emleget. Lehet, hogy hiányzik neki egy kereke? Vagy csak viccel? Gondolkodik magában és végigméri a lányt, hogy mi is legyen a véleménye róla.
-Manók? Manók nem léteznek... Legalábbis olyan, ami meg tudná szállni a fejem. Amik léteznek, azok házimanók, de azok ártatlan kis lények, a légynek sem ártanának, sőt. Nagyon szorgosak, a kastélyt takarítják, mosnak, főznek ránk meg ilyesmi. Nem egészen értem, mire gondolsz. A lány megjegyzi, hogy nagyon vicces volt, erre ő is elneveti magát.
-Köszi. Ha gondolod, még egyszer fellebegtetlek. Legalább gyakorlok. Egyik átok, ami a vizsgán fog szerepelni negyedik évfolyamban. Egyébként Isidor Slusser vagyok a Levita házból. Mondja immár barátságosan nevetgélve, ezek szerint a lány jókedve ragadós. A kinyújtött kezet pedig férfiasan megszorítja. Aztán eszébe jut, hogy mielőtt varázsolt volna, hallotta, hogy a lány "odafentről" valami ehetőt kér. Erről jut eszébe a táskájában lévő pár szem sütemény. Még a piknikező tisztásról szerezte, ami egy napja volt. Nem a legfrissebb, de talán még ehető.
-Nem azt mondtad, mielőtt megleptelek, hogy éhes vagy? Ha gondolod, adhatok egy kis süteményt. Nem garantálom, hogy nagyon finom lesz, ezt tegnap szereztem, de talán még ehető. Előhalászik a táskájából két darab rétest, az egyiket a lánynak adja, a másikba pedig beleharap, és megállapítja, hogy még tényleg ehető állapotban van. Egy hangyányit ugyan száraz ugyan, de attól még finom.

Isidor

---

-Házimanók..-gondolkozik el. Manók akik segítenek..Szóval vannak értelmes,aranyos manók is. Nem csak olyan szörnyetegek,mint az aki lopkodja a ruháit. Elkéne nevezni őt valahogy, nehogy szegény házimanókat sértegesse a sima manó névvel. Na ezen még gondolkozik,ugyanis időközben a fiú be is mutatkozott.
A lánynak még a szemei is mosolyogni kezdtek. Levitás. Mostmár a Levitából is ismer valakit. Viszont..mi is volt a neve? Alice a fejét fogta és próbált visszaemlékezni.
-I..I...Igor?Nem...Isiger...nem...Isidor!-ugrott be neki majd szokásosan a halántékára helyezve a mutatóujjait próbálta belevésni a fejébe a fiú nevét. Udvariatlanság lenne,ha holnap már nem emlékezne rá. Isidor,Levitás,...Isidor Levitás...Isidor Levitás. . Viszont időközben valami "sütemény" szó csapja meg a fülét.
Alice szeme elkerekedik. Itt mindenki ennyire előzékeny és udvarias? Nagyokat pislogva méregeti a süteményeket. Majd a fiúra néz...aztán megint a sütire..a fiúra...aztán le a sütire.Végül teljesen kivirul,arcán széles mosoly jelenik meg.
-Köszönöm szépen!Nagyon kedves vagy!-veszi el a süteményt aminek az illata már meg is csapja az orrát.Nem is türtőzteti magát,beleharap.
-Nagyon finom.-jegyzi meg tele pocok fejjel majd lenyeli és szinte mámoros fejet vág.Végre van valami a gyomrában.Viszont hirtelen eszébe jutott valami,ami csak most jutott el a tudatáig.E miatt félre is nyelt.
-VIZSGÁK?!-kerekedtek el a szemei és az agya kattogni kezdett.Hogy fogja megjegyezni a vizsga anyagot ha az emberek nevének memorizálása is már komoly problémát jelent neki?!Megbukok...tuti megbukok..nem fog menni..megbukok.
Lelki szemei előtt már lepergett a vizsga és látja magát ahogy megbukva sirdogál valamelyik sarokban,vagy pad alatt. Próbálta elűzni a rémképeket, több kevesebb sikerrel.

Saragob Kíra

Már megint unatkoztam a kastélyban, egész nap. Folyamatosan a vizsgákra tanultam. A mára megszabott tanulásadagomat már bemagoltam, elméletben már tudom. A szokásos unaloműzőmre gondoltam, sétálni indultam. Már megint a réten találtam magam. Egyszer már jártam erre, azt a találkozást soha nem felejtem el. Most nem tervezek olyan későig maradni, hiszen ígéretet tettem, hogy nem csavargok olyan késői órán. Valamikor késő délután lehet. Helyetfoglalok az egyik padon és várok. Biztosan jön erre valaki. Legutóbb amikor nem számítottam rá, akkor is volt itt valaki. Bizonyára sokan szeretnek erre sétálni, mint én. Addig is van társasgom, csak a szokásos. Már megint itt vannak a madarak. Biztosan éhesek. Szerencsére erre számítottam és előre készültem madáreleséggel. El is szórom nekik a földön. Ha most látna valaki, bizonyára azt hinné hogy egy öregasszony ül a padon és ő eteti a madarakat. Pedig nem. Olyan érzésem van, ez csak egy megérzés, hogy nemsokára társaságot kapok. Annak kifejezetten örülnék. Szeretnék beszélgetni valakivel, egy kicsit kikapcsolódni. A mai napom a könyvtárban töltöttem. Elegem van a csendből egy darabig. Annyira örülök annak is ha a madarak csipognak. Kész élvezet az egész napos csend után.

Figyeli a lányt, ahogy elgondolkodik a házimanók mibenlétéről, illetve memorizálja a nevét. Mókás egy látványt nyújt, annyi szent.
-Még nem láttál házimanókat? Ezek szerint mugliszületésű vagy? A máguscsaládokban általában szokott lenni. Persze nem mindenhol, de megszokott. Nekünk is volt, csak szegény meghalt és azóta nem fogadtunk fel másikat... Mondja elgondolkodva. Na igen, ha szegény manó nem hal meg épp mielőtt az édesanyja balesetet szenved, hamarabb visszajöhetett volna az iskolába, hisz akkor nem kellett volna annyit segédkeznie otthon. Alice látványosan megörül a süteménynek, Isidor pedig kitartóan nyújtja neki, míg el nem veszi.
-Ha kérsz még enni, a nagyteremben mindig találsz kaját, vagy a piknikező tisztáson is rendelhetsz a kosaraktól. Mágikusan meg vannak bűvölve, hogy lehessen belőlük csemegézni. Ha gondolod, megmutatom neked, mi merre van... Már feltéve, ha eddig még nem fedezted fel őket. Ajánlkozik és nézi, ahogy Alice odavan a süteményért. Mikor a vizsgák kerülnek szóba, Alice majdnem félrenyel meglepetésében, Isidor viszont kérdőn néz rá, nem egészen értve a csodálkozás okát. Miért? Mire számított, minek tanulunk annyit?
-Jaja, vizsgák, méghozzá hamarosan. Még néhány hét és itt vannak. Jó lesz, ha belehúzol, kicsi lány. Már feltéve, ha másodikos akarsz lenni... Picit későn érkeztél, senki nem várja el, hogy kevesebb, mint egy hónap alatt megtanuld egy év anyagát tisztán pusztán könyvekből. Persze, ha okos vagy, esetleg megcsinálható... De akkor sem lesz semmi baj, ha maradsz elsős, akkor lesz egy éved rendesen megtanulni az anyagot és könnyebbek lesznek a vizsgák. Puskázni viszont tuti nem fogsz tudni, mivel puskázás gátló pennával ír mindenki, azonnal jelez, ha valami csúnyaságon töröd a fejed. Rákacsint a lányra félig viccelődve, félig abszolút komolyan. Negyedikes lévén már megszokta, hogy itt nem sétagalopp a vizsgaidőszak. Alice-nek szegénynek meg látszólag az egyszerűbb dolgok is nehézséget okoznak... De sebaj, majd talán belerázódik, hisz a házi feladatok is jó kis agytornák szoktak lenni, majd megedződik.

Evelin

Isidor

---

-Ohh én félvér vagyok de muglik között éltem szóval nem nagyon értek a varázs izékhez.. Márha nem akarsz kecskévé változni! Az megy!-csillant meg a szeme. Nos igen.. az öregnéni a faluban is ráfázott mikor Alice bemutatót tartott az utcán Tisza Mogyoróson. Ahol amúgy elég gyorsan elterjedt hogy boszorkány van a faluban. Páran sátánistának tartották a lányt, de a többség jól elszórakozott mikor véletlenszerűen kecskévé változtatta a falubelieket. Sokszor akaratlanul. Mikor szóba került a körbevezetés elmosolyodott.
-Köszönöm,de már körbenéztem. Mármint ami a szabadban van. Bent még nem jártam. A bőröndjeim is itt vannak látod?-mutatott a fa alá. És tényleg. Az összes cucca ott sorakozott.-Nem tudom hova mehetnék.-vonogatta a vállát mosolyogva. Valójában nem is zavarta. Ő elalszik a fán is.
A vizsga szóra ismét felfordult a gyomra.
-Nee...Csak dolgozatot ne!-húzta összébb magát és egyszerűen a fűbe huppant.Teljesen begörcsölt. Nem bírja a feszültséget. Nagyon nem. Nagyon nagyon nem. És főleg ha élesbe megy a dolog. Akkor duplán, sőt triplán nem. Tovább akar jutni, elég ciki lenne ha megbukna. Puskázni alapból nem tud, ráadásul most még nem is lesz lehetősége rá. Még el se kezdődött a vizsga de már minuszról indul.
-Elvérzek.. tanulnom kell!-turt a hajába megvilágosodva. Ez neki még új dolog. Mikor még mugli iskolába járt akkor is mindig kegyelem kettessel engedték át a tanárok.

Felcsillan a szeme, mikor Alice megemlíti, hogy ő is félvér. Szerinte ez még jobb, mint amikor csak varázsló szülei vannak valakinek, hisz így akkor megismerheti mindkét világot. Persze kivételek lehetnek, mint ezek szerint Alice is az.
-Óh, értem. Ezek szerint te nem is ismerted...? Sajnálom. Kicsit szégyelli magát, amiért felhozta a dolgot, nem illik ilyesmit felhozni olyanoknak, akik nem a saját családjuknál nőttek fel. A helyzetet viszont megoldja, amikor Alice felemlíti azt, hogy kecskévé változtatja őt. Erre elkerekedik a szeme, teljes értékű emberi átváltoztatást még mestertanoncoktól sem nagyon látott, legalábbis attól a néhánytól nem, akit ismer. Bár sejti, hogy itt nem is erről van szó, csak kezdetleges dolgokról, bár akkor is nagy teljesítmény egy elsőstől.
-Kecskévé? Na, erre kíváncsi vagyok. Változtass kecskévé. Mindig is szerettem volna animágus lenni, hát most kapok egy kis ízelítőt. Csak arra ügyelj, hogy tudd is visszacsinálni, nem akarok egész hátra lévő életemben mekegni. Nevet egy jó ízűt a saját viccén, és várja a varázslást, a csodát. Amikor újra meg tud szólalni, észreveszi a bőröndöket, amik a fa alatt hevernek. Valahogy eddig nem vette észre őket, bár tény, hogy a fa valamelyest eltakarta őket. Széttárja a kezét és kissé felháborodottan szól Alice-hez. Persze nem a lánynak szól, hanem az eridonosoknak, akik még csak be sem vitték szegénykét a kastélyba.
-Hát senki nem vitt fel a kastélyba? Nahát ilyet... Biztos meg lehet a véleményed a bagolyköves vendégszeretetről. A prefektusoknak ez lenne a feladatuk. Jó, hogy mondtad, mindenképp jelzem a házvezetőjüknek, hogy nézzen legközelebb a prefektusai körmére. Rosszallóan megtekergeti a fejét, majd elindul a bőröndök felé.
-Nos, ha nem akarsz a szabadban éjszakázni, gyere, felviszlek a kastélyba. Bár mostanában kellemes éjszakák vannak idekint, hideg sincs, és ha nem mész az erdő közelébe, valamelyest biztonságban is vagy az éjjeli lényektől... De célszerűbb lenne azért felmenned a klubhelyiségedbe. Szerencsére vittem már fel eridonost a klubhelyiségéhez. Bemenni nem fogok tudni veled, de meg tudom mutatni, hol van a bejárat. Onnan viszont magadra meg a társaid jóindulatára leszel sajnos utalva... Mondja ismét tekergetve a nyakát, de azért reméli, hogy valaki csak észre fogja venni szegény Alice-t és beengedi a klubhelyiségbe. Mikor látja Alice reakcióját a dolgozatok említésére, nyugtatóan a hátára teszi a kezét.
-Csak nyugalom. Senki nem fog butának nézni, ha nem sikerül. Ezt most valószínűleg bebuktad, de nem a te hibád. Szeptembertől ott lesz az egész éved megtanulni egy év alatt, amit most alig egy hónap alatt kellene. Hacsak nem ugrasz neki máris és töltöd az egész napodat a hátralévő időben tanulással. Ezt viszont nem ajánlom, inkább fedezd fel a kastélyt és mulass a többiekkel. Próbálja nyugtatgatni a lányt. Igaz, ő is nemrég érkezett vissza az iskolába, viszont ő már előre készült a negyedikes tananyagból, jó eséllyel legalább egy elfogadhatót mindenből fog hozni.

 

Kíra

Meghallottam, hogy kiabál valaki. Kicsit, mondhatnám nagyon meglepődtem. Legfőképp amikor egy kutyát láttam felém rohanni. Hamar oda is ért és kapálból a madárkáim közé rontott. A békésen csipegető madarak szétszálltak. A kutyus utána elrohant, rám se hederített. Na, a társaságnak is lőttek, most mi lesz velem. Amikor elmorfondírozok ezen valaki megszólít. Bevallom egy kicsit megijedtem. Utána amikor észhez tértem a szívroham közeli állapotból és kihevertem a madárkáim drasztikus módon való távozását, összeszedtem magam, nagy levegőt vettem és megszólaltam.
- Szia, bevallom egy kicsit meglepődtem, de azon kívül semmi bajom. A madarak meg előbb-utóbb vissza fognak jönni, remélem.
Pontosan erre vártam eddig. Végre egykis társaság. Kifejezetten örülök, hogy van erre valaki. Rá is mosolyogtam hamar, tudatni akartam, hogy nem haragszom egy kicsit sem. Pont ellenkezőleg, örülök, hogy itt van.
- A madarak legfejjebb kaptak egy enyhe szívrohamot, de kétlem, hogy más bajuk lenne.
Tisztáztam vele az észrevételemet viccelődve. Kicsit sajnáltam a madarakat, igy megzavarni valaki vacsoráját. Nem mentek valami messze. Amikor körbenéztem, észrevettem, hogy a körülöttünk lévő fákon ülnek és látszólag a kicsit távolabb lévő kutyát figyelik. A helyükben én is azt tenném.
- Ha van egy kis időd, én ráérek. Van még hely a padon.
Mosolyogtam rá. Még nem találkoztam vele. Ideje lenne megismernem. Ahogy látom ő is olyan érdekes személyiség, mint én.
- Mijáratban erre? Gondolom ez a te kutyusod.
Hozzákezdtem kíváncsiskodni, mint mindig. Remélem ő az a fajta ember aki nem mászik falra a kérdéseimtől. Volt már arra példa. Pedig az csak véletlenül történt. Akkor tanultam meg, hogy nem mindenki szereti a kérdéseket.

Evelin

Isidor

---

Alice vidáman összecsapja a tenyereit. Végre valakin alkalmazhatja. Előveszi a pálcáját és mondaná a varázslatot. Viszont megáll. Elfelejtette. Idegességében meghuzza a fonatait és a halántékára helyezve a mutatóujjait gondolkozni kezd. Stupor...nem...Levicorpus...nem....Serpensortia? Ilyen is volt anyu könyvében...az lehet az?
Megemeli a pálcáját a fiú felé és megszólal.
-Serpensortia!-mondja ki a varázsigét de ahelyett hogy a fiú kecskévé változott volna, egy kinyó tekergőzőtt a nyakába. Alice a szája elé kapja a kezét ijedtében.- Bo..Bocsánat ne haragudj!!-kapkodni kezd és az ellen átkon agyal. Öhm...Öhm...mi volt ez alatt a könyvben? Zöldell volt irva...zöld zöld.. ekkor eszébe jutott.Ismét Isidor felé tartja a pálcáját, remélve hogy most nem rontja el.
-Vipera ivanesca!- mondja ki remegő hangon, és Hála istennek a kigyó eltűnik.-Még egyszer bocsi. Élesbe nem megy.-húzta el a száját. Hát igen, ő olyan fajta ember aki meggondolatlanul cselekszik, és ha élesben kell csinálnia valamit, mindent elfelejt. Viszont mikor Isidor megemlíti az Eridonosokat kétségbeesik.
-Ne! Ne tegyél panaszt! Én nem akartam be menni! Eléggé félek tőle és és érted..-kezd el magyarázkodni, mert ez nem a prefektusok hibája, ő bújt el, nehogy valami hivatalos ember bevigye őt a kastélyba.- Viszont mivel össze haverkodtunk veled szívesen bemegyek!- mosolyodott el. Igaz eléggé rosszul érezte magát hogy a fiú viszi a bőröndjét. -Nem nehéz? Ne vigyem? -aggodalmaskodott. Aztán újra szóba kerültek a vizsgák. Mire határozott arccal válaszolt
-Nem! Megtanulom!-rakta csípőre a kezét- Menni fog mint a karika csapás!- vigyorodott el szélesen. Hát igen.. lehet hogy bátor de ostoba.

Kíra

Végre valaki, aki nem mászik falra a kérdéseimtől. Kifejezetten örülök. Érdekes kis történetet mesélt a találkozásukról. Örönnel hallgattam, végre jó társaságba keveredtem. Néha néha el is nevettem magam. Megörültem amikor helyetfoglalt mellettem. Ennek mégjobban örültem. Amennyit eddig ismerek belőle az nagyon szinpatikus. Kedves lány, véleményem szerint. Végül is én mindenkit szinpatikusnak találok.
- Igen, szerintem is aranyos.
Mosolyogtam is a mondatomhoz. Felváltva tekintgettem a kutyusra, vagy is pontosabban crupra, a lányra és még néha-néha a madárkákra is a fán. Nem mertek leszállni enni, mert a kutyus még ott volt. Igaz, hogy jóval messzebb tőlük, de attól még nem mertek leszállni. Gyakran elmosolyodtam azon amit mondott nekem. Egy pillanatra elhallgatott. Egy kicsit meglepődtem, erre nem számítottam volna. Egyből ránéztem. Meglepődtem, hogy egy sátorban lakik. Nagy levegőt vettem és csendbenmaradtam. Nem kérdeztem rá, mert akkor bizonyára előbb-utóbb a falramászna tőlem ha kérdezgetném. Azt meg nem szeretném. Megpróbáltam megnyugtatni.
- Nem te vagy az egyetlen falusi, vagy a közeli akivel találkoztam itt. Szám szerint a második vagy.
Ezt perfekt egyszerű volt kiszámolni, nem telt sok időbe. Már megint rámosolyogtam. Gondoltam ezzel egy kicsit megnyugtattam.
- Gyakran kóvájgok sötétedés után, pont az egyik ilyen alkalommal történt. Ma sem szándékozok hamarabb bemenni.
Egy pillanatra elcsendesültem. Hiszen ezt megígértem az illetőnek. Pontosan azt ígértem, hogy egyedül. Most pedig nem vagyok egyedül. Meg is van a kiskapum.
- Valahogy sosem tudok aludni, szóval ha van rá alkalmam sétálgatok egy kicsit.
Gondoltam a kóvájgás magyarázataira is kíváncsi.

Evelin

Kifejezetten örültem. A lány mindenbizonnyal jobb kedvében volt. Remélem így is marad egy darabig. Végre valaki aki odafigyel a kérdéseimre és még örömmel is  válaszol rájuj. Ez a zserencsenapom. Elég ritkán adatik meg, hogy ilyen kedves emberekkel találkozhatok. Volt már egy párhoz szerencsém. Nem hagyom ki az alkalmat egy kérdésre sem, kifejezetten akkor nem, ha még engedélyezik is.
- Akkor mit keresel egy sátorban?
Kész öröm volt kimondani. Végre megkönnyebbültem. Még semki se tett ilyen boldoggá. Mindenben igaza volt, amit mondott. Van benne valami. Baltásgyilkoshoz még nem volt szerencsém, de vámpírhoz már igen. Érdekes tény, hogy pont neki ígértem meg, hogy nem csavargok éjjel. Elnevettem magam amikor ez átfutott az agyamon. Életem legkellemesebb találkozása volt. Ha ezt tudná, végül is mindjárt tudni is fogja.
- Mindenben egyet értek a véleményeddel. Baltásgyilkoshoz még nem volt szerencsém, te meg elméletben nem vagy az, de mással viszont igen.
Nem tudtam érdeklie, ezért először nem említem meg. Majd válaszolok ha rákérdez. Addig csak csendben nézek magam elé. Csupa fül vagyok. Nem szeretném nála kihúzni a gyufát, ezért inkább csak azt mondanám el ami érdekli is.

Evelin

Kifejezetten örültem, annak, hogy ő is örül. Mindenben egyet értettem vele, de baltásgyilkossal még nem találkoztam. Nem is sejtem, hogy honnan vette ezt az ötletet. Nem is az a lényeg, ez perfekt nem is annyira érdekel. Érdeklődve halgattam a kissé eldarált történetét. Végre valaki aki hajlandó mesélni nekem. Meglepődtem a kis történetén. Én mindenbizonnyal nem bírnám ki egy sátorban, de bizonyára tényleg otthonos lehet az a sátor, hogy neki sikerül. Csak tátottam a szám, ezt csak képletesen értem. Csodálkoztam azon, pontosabban gondolkoztam, elmorfondíroztam hogy tudja valaki kibírni egy sátorban. Már megint elkalandozok. Utána arról kezd beszélni, hogy nem lenne jó baltásgyilkosnak. Ezt már a kezdetektől tudtam. Ez a szakma eléggé távol áll tőle, vagyis szerintem. Meg ő mondta előbb, hogy meg csak a baltát sem tudná felemelni. Pont mint én. Egy balta igazán nehéz tud lenni, meg hamarabb elvágnám vele valamimet, mint hogy célt érjek. Pontosan ezért nem ad semki kést a kezembe, de ollóval még soha nem vágtam el a kezem, ez érdekes tény velem kapcsolatban. Már megint máshol járok, mint kéne. Elkalandoztam, mondhatnám más vizekre eveztem. Szerencsére időben kapcsoltam. Elmosolyodtam magam azon ahogyan ilyedten néz rám.
- Szerencsére semmi olyannal, hanam egész mással.
Itt megakadtam. Volt valami fura megérzésem, mondjam-e vagy ne? Ez itt a nagy kérdés. Hamar düllőre jutottam vele, mondom. Meg kell valamivel gyugtatni.
- Véletlen találkozóm volt az éjszaka közepén egy vámpírral. Pont ő mondta, hogy nem kéne takarodó után kint csatangolnom egyedül. Ahogy látom egy véleményen vagy vele.
Megfordult a fejemben hirtelen egy gondolat. Felé fordultam.
- Talán ismered?
Néztem rá tágranyílt szemekkel, volt egy érdekes megérzésem, hogy igen. Nem vettem volna rá mérget, ezért is kérdeztem meg.

Alice

Kíváncsian várja, hogy Alice megmutassa a tudományát emberek kecskévé változtatása terén. A lány pár másodpercig látványosan gondolkodik valamin, nyilván azon, hogy hogy is kell csinálni. Mikor azonban meglátja a pálcamozdulatot és hallja a varázsigét, elkerekedik a szeme és ijedten kinyitja a száját.
-Ááá, csak ezt ne! Szedd le rólam ezt a dögöt! A francba, utálom a kígyókat! Fóbiám van tőlük! Mondja teljesen beijedve, és látszik, hogy tényleg fóbiás, még a levegőt is nehezebben veszi. Két karjával összevissza hadonászik, úgy próbálja levakarni magáról az ádáz támadót. Még szerencse, hogy egy egyszerű siklót varázsolt rá Alice, különben már valószínűleg rég megmarta volna, annyit kapálózik. Újabb gondolkodás után szerencsére eszébe jut Alice-nek, hogy hogy kell eltűntetni a kígyót, és az sikeresen el is tűnik, Isidor pedig fellélegezhet, jó mélyet szív a friss levegőből.
-Fú, hallod. Többet ezt ne csináld velem, légy szíves. Mondja kicsit mérgesen tekergetve a nyakát, majd eszébe jut, hogy ez történetesen egy elsős varázslat és vizsgaanyag. Alice ezek szerint mégis csak tehetséges, még ha nem is az jött össze, amit eredetileg akart.
-Viszont van egy jó hírem számodra. Ha kell majd ezt a varázslatot használnod a vizsgán, ez már menni fog, ezt már tudod. Csak lényeg, hogy tudd, hogy mit csinálsz és ne keverd össze a varázslatokat. Akkor menni fog. Kacsint bátorítóan Alice-re, majd odalépked a bőröndökhöz, illetve megemlíti, hogy szól az eridonos hv-nek az Alice-t ért kellemetlenségről. A lány viszont elmondja, hogy mi is történt valójában.
-Ok, okés, akkor nem teszek. Végül is... valamelyest érthető. Némely elsős fél attól, ami rávár odabent, mert hatalmas és régi és különleges meg minden. Bennem is volt félsz, mikor először megláttam, csak én nem figyeltem rá és bementem. Hidd el, hamar meg fogod szokni, csak először ijesztőnek tűnhet. Megfogja a könnyebb dolgokat, a legnagyobb bőröndöt pedig megbűvöli.
-Mobiliarbus! Mondja ki a varázsigét a pálcáját a bőrönd felé tartva, mire az felemelkedik és könnyedén ellebeg arra, amerre Isidor megy. A kis rózsaszín retikült persze odaadja Alice-nek, hogy azt ő vigye.
-Ezt inkább vidd te, én elég hülyén mutatnék vele szerintem. Egyébként, mint látod, boldogulok, mást nem kell vinned. Alice mondataira, hogy a tanulás menni fog, mint a karikacsapás, ösztönösen is nevet egy jó ízűt.
-Hát jó, te tudod, kicsi lány. De előre szólok, nehéz lesz. De ha meg tudod csinálni szerinted, akkor hajrá, úgy legyen. Ha szeretnéd, én is szívesen segítek, nekem már tényleg úgy mennek az elsős anyagok, mint a karikacsapás. Mondja még mindig nevetgélve a különös kifejezésen, és elindul a bejárati csarnok felé.

//Következőt már a kastélyba írd valahova. Vagy a bejárati csarnokba vagy a déli szárny második emeletére, ugyanis elvileg ott van az eridonos kh.//

Evelin

Kíra

Békésen üldögélek a padon. A gondolataim már máshol voltak. Felidéztem magamban a találkozást. Nemsokára este, de még van bőven időm, nem sietek sehova. Legfőképp a kastélyban unatkozni nem, isten őrizz attól a kegyetlen büntetéstől. Azt nem bírnám ki. Szándékomban áll minimum sötétedésig itt üldögélni. Gondolom ezt a lány is látja. Kicsit elszomorodott amikor mondtam nem azzal a lénnyel találkoztam, mint amire ő gondolt. Bizonyára izgalmas lehetett volna. Ebben is egyetértek vele, csodával határos módon. Ezt még magam sem tudom elhinni. Örülök a jó társaságnak. Általában minden mondata mosolyt csal az arcomra. Bizonyára mások is kedvelik a társaságát, mert aki nem az a nem normális. Szerintem ez a lány teljesen normális. Végre egy életvidám ember akivel találkoztam. A bagolykőben az nagyon ritka dolog. Mindenben egyet értek vele, hogy nem kéne sokáig fennmaradnom, de nem tudok aludni. Akkor mit tegyek? Az ágyban való forgolódás helyett, ami ráadásul unalmas és felébreszteném vele a többieket, akik tudnak aludni nem úgy, mint én, inkább sétálni szoktam. Azzal nem zavarok senkit, meg eleve sem szeretek útban lenni. A kastélyban még a kóvájgás sem élvezetes, egy azért is, ha takarodó után teszed elkapnak és bünti jár érte. Én pedig nem vagyok szabályszegő ember, álltalában. Már megint más vizekre eveztem. Ideje lenne visszatérnem oda ahonnan jöttem. Észbekaptam a lány válaszára. Pont jól sejtettem, gyakrabban kéne hallgatni a megérzéseimre. Csak bólintott. Ezt nem vártam volna. Azt hittem legalább szól egy értelmes szót, mint például az "igen", de így is megfelel. Nekem tökéletes, így is kiválóan megérttette magát velem. Már megint beugrott egy kérdés, fel tegyem-e, vagy ne? Ez itt a kérdés. Hiszen nem lehet rosszat kérdezni, hol hallottam már ezt?
- Ha megkérdezhetem, hogyan ismerted meg?
Kíváncsi voltam rá, az én történetem is érdekes, de nem tudom az övétől mit várjak. Még csak megérzésem sincs.

Evelin

Kíra

Kicsit meglepődtem Kíra reakcióin. Azt hittem egyből locsogni kezd, de nem így lett. Helyette gondolkodott. Ahogy látom, kényes téma felé eveztem, bizonyosan rossz vizekre. Néha-néha túlságosan kíváncsi vagyok. Talán ez is egy olyan alkalom? Remélem nem. Nem szeretném megharagítami, hisz a beszélgetésünk során nagyon megkedveltem a kissé bohókás lányt. Napok óta az első aki miatt nevettem valamennyit. Végül aztán beszélni kezd amikor kicsit elgondolkodott, bizonyára azon, hogy hogyan fogalmazza meg a mondandóját. Ahogyan hallom, erről a témáról nehezebben beszél, mint eddig. Kifejezetten érdekelne míért, de nem kérdezek. Veszek egy nagy levegőt és megnyugszom. Már megint kezdem. Hirtelen abbahagyta a mondandóját. Gondolom még folytatódik tovább is, engem pedig érdekel a folytatás. A lány elpillantott a bokor felé, nekem is muszáj volt. A kutyus sehol, ezt gondolhattam volna. Abban a pillanatban panaszkodni kezd, én persze vidáman hallgatom.
- Ő már csak ilyen, ne foglalkozz vele.
Próbáltam megnyugtatni, előbb-utóbb bizonyosan visszajön. Nem kell aggódni miatta. Ha pedig mégsem, akkor egy nagyon jó gazdi jelöltet szalasztott el.
- Ugye nem akarsz a kutyus utám menni? Akkor én is megek.
Nem akartam mondani, hogy eddig vele éreztem magam a legjobban, egyenlőre elég enni is.
- Igazán folytathatnád a történetet, persze ha szeretnéd?
Láthatta rajtam, hogy igazán kíváncsi vagyok. Remélem folytatja.

Evelin

Kíra

Szivesen elhallgattan volna az eléggé bohókás, furcsa lányt. Elérte, hogy jó kedvem legyen. Látszik rajta, hogy imádja azt az ebet, ebben nem is kétlekedem. Szivesen mesélt róla nekem, én meg persze szivesen elhallgattam és néha néha elnevettem magom. Olyan kár, hogy nem sokára este. Mindjárt indulnia kell, ha haza akar érni. Én ezt még nem szeretném, de ittartanom sem szabad. Már megint egyedül leszek. Azért még mesél nekem egy kicsit, én pedig hallgatom. Ez nem különösebben furcsa megismerkedés, csak a betörés része. Nem vágok valami furcsállkodó arcot. Míért is tenném, minden bizonnyal a lánynak természetes ez a módi. Amikor észbekaptam, már arról beszélt, hogy indulnia kell haza, mert mindjárt este és ő haza akar érni. Igaza van. Sóhajtok egyet, aztán elszomorodom.
- Akkor szép jó éjszakát! Remélem hazaérsz időben.
Még utóljára ránéztem, addigra fel is állt a padról. Oda a társaságom, a madárkáim is idő közben eltűntek. Mi lesz így velem? Ez itt a kérdés. Bemenni nincs kedvem, így még itt üldögélek a padon egy darabig, úgy tervezem. Bizonyára ez látszik is rajtam. Pont ahogyan szoktam, unatkozom, még nem jön újabb társaság. Legalább lesz időm magamban átismételni a ma bemagolt anyagot, hogy biztosan tudjam. Ha már így alakult, akkor kihasználom a
helyzetet a tanulásra. Olyan békés minden, itt legalább hallom a gondolataimat, tudok koncentrálni. Aludni meg úgysem bírnék, igy legalább lekötöm magamat, de mégis a társaságában még eltöltöttem volna egy kis időt.

Nyár van nyár! Röpke lepke száll virágra zümmög száz bogár! - Magamban énekelek csak, bár nem vészesen szörnyű a hangom azért nem akarok senkit sem elüldözni. Túl vagyok egy újabb vizsgán, és ezt a szabadban kell megünnepelnem, még ha az időjárás nem is ért egyet a fejemben felhangzó dallammal, akkor is. Összehúzom magamon a talárt, és ellátom egy vízlepergető bűbájjal. Jelenleg szerencsém van és nem esik, de a szürke felhők az égen nem ígérnek túl sok jót. Mégsem akarok bent gubbasztani, az nem az én világom.
A rétre sétálok, és leterítem a törölközőt, amit magammal hoztam. Persze mehettem volna a piknikező tisztásra is, de én már csak ilyen különc vagyok. Szóval törcsi a földre, ki lehet azt mosni - ez is megkapta már a leperex-et - aztán szépen ráfekszem én is.
Hanyatt fekszem, a kezeimet a tarkóm alatt összekulcsolom, és az eget nézem, miközben keresztbe teszem a lábaimat. Eljátszom a gondolattal, hogy sámán vagyok, és egy esőtánccal elűzöm a komor fellegeket, de annyira abszurd a kép,hogy hangosan felnevetek. A jobb kezem a szám elé kapom, félig felülök, úgy nézek körbe, hányan néznek most totál idiótának. De szerencsére a rossz idő elég sokakat elkerget. Nem látok senkit, így nyugodtan zuttyanok vissza, és idézem fel magamban a vizsgákat. Majd azokat a tárgyakat, amik még hátra vannak.
Egyedül a repüléstantól félek, mert abból csak elméleti tudásom van, és tartok tőle, hogy a gyakorlati ismeretekre is szükség lesz, de egyelőre nem görcsölök ezen. Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek. Már nincs sok hátra, és befejezem az iskolát, aztán jöhet a Mesterképzés. Hihetetlen! Mégis, teljesen nyugodt vagyok, ki van csukva, hogy ne sikerülne valamelyik vizsga...
El is alszom. Ha nem is voltam eddig tudatában, a vizsgadrukk dolgozott bennem, és az elmúlt napokban kevesebbet aludtam, de most, hogy az első megmérettetésen túl vagyok, könnyedén álomba zuhanok.