[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=569251#post569251][b]Emma Renae Weißling - 2016.03.01. 13:11[/b][/url]
Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e annak, hogy visszajöttünk, vagy sem. Igaz, nem sikerült túl sok időt a kastélyban töltenem ahhoz, hogy legalább nagyjából kiismerhessem magam itt, jóformán időm sem volt arra, hogy kipakoljam a cuccaim, már mentünk is Svédországba. Több időt töltöttem ott, mint itt Bagolykőn, talán ezért is gondolom úgy egyelőre, hogy ott jobb volt. Főleg, hogy itt csak az esős, nyomott idő várt vissza minket, holott Svédhonban a hótakaró gyönyörű fehérsége tett mindent ártatlanná és gyönyörűvé. Ott sokkal szabadabbnak éreztem magam.
De persze itt sem minden rossz. Bátyám ugyan úgy velem van végre és a szobatársaimmal is jól kijövök szerencsére, főleg a szabadítótársammal, akivel közösen neveljük Sárit. Igen, sikerült megmenekítenünk végül és velünk jöhetett világot látni. A lányokat kicsit győzködni kellett, hogy maradhasson ő is a szobánkban, főleg miután szétrágta az egyik zöld párnát, de ők is hamar belátták, hogy Sári azt miért tette. Azóta boldog a kis kialakult családunk és az itteni életem is kezd végre ténylegesen életre kelni. Olyan vagyok, mint egy szárnyát próbálgató fióka, aki kíváncsi izgalommal tekint le az alant elterülő mélységbe és alig várja, hogy végre elhagyhassa az oltalmat adó fészket és kalandokra indulhasson. Talán csak az ez iránt érzett intenzitás más, hisz nekem van időm lassan felfedezni mindent, lassan megismerni az ittenieket. Nem akarok elkapkodni semmit se, nem akarom, hogy más legyen a rólam kialakult kép, mint amilyet én szeretnék. És ez szerencsére eddig nem is volt nehéz.
De mégis most Sári az első, szeretném, ha neki is sikerülne hamar megszoknia új otthonát. Hamar megkedvelt minket Beccával szerencsére és követ minket bárhová, ami fantasztikus érzés. Most is vele voltam, hisz szükségletei is vannak, na meg minden állat megérdemli a szabadságot. Amint vége lett az óráimnak, már mentem is érte, hogy együtt jöhessünk le a rétre. Boldogan szökdécselt előttem, én meg széles mosollyal követtem a kis szépséget.
- Ne kóborolj nagyon messzire, jó? Tudod, az erdőbe nem szabad menni. Nem szeretném, ha rosszat gondolnának rólunk. - Magyaráztam, ahogy kiértünk, de már szaladni is kezdett, hogy birtokba vegye az egész tisztást. Én az egyik fa tövébe húzódtam, onnan figyeltem a játszadozó állatot, az épp eleredő esőben. Sokan egyből szaladni kezdtek befelé, de engem nem zavart az eső, Sárit még annyira se. Imádott a hulló vízcseppek közepette rohangálni, én meg behúzódtam teljesen az menedéket adó lombkorona alá. Épp csak egy-két csepp hullott rám, az meg ugyan kit zavarna?
