Kristóf

Az igazság az, hogy már éppen itt volt az ideje kilépni ebből az egész őrületből, ami engem körül vett. Vissza akartam kapni a régi életemet, csak egy egyszerű lány akartam lenni, akinek az a legnagyobb problémája, hogy áll a haja –ezzel sohasem volt gondom–, mit vesz fel –ezzel még annyira sem– és kikkel barátkozik –ezzel már több. Valamiért sohasem sikerült megtalálnom a közegemet; azokat az embereket, akik hasonlóak, mint én. Azt hittem, Yar ilyen, de őt is sikerült elveszítem, csak, mint annyi embert már előtte. Beléjük akartam látni valamit, ami nem volt ott. Jess teljesen más téma, ahogyan Lanie is. Bennük megbízom.
De egy normális pasit már igazán kifoghatnék!
Olyan, mintha két táborra szakadtak volna a hímnemű egyedek. Az egyik felük teljesen nem normális, a másik pedig még csak a létezésemet sem hajlandó észrevenni. Eddig azt hittem, ennyire nem vagyok gázos, de megeshet, hogy tévedek; sőt több, mint valószínű, hogy én képzelek sokat magamról… ez nem is lenne annyira meglepő; tekintetbe véve a jellememet. Az énképem cseppet megváltozott, mióta betettem a lábamat ebbe az iskolába. Otthon én voltam a tökéletes, mindenki úgy táncolt, ahogyan fütyültem és soha senkinek eszébe sem jutott volna kérdőre vonni semmiért. Ellenben itt rájöttem, hogy ez az egész egy hatalmas álomvilág volt. Semmi köze a valósághoz. Nem tündérmesékben élek, ez a rideg valóság.
Az utóbbi idő egyetlen pozitívuma a beszélgetésem Krisivel. Őszintén, ettől valahogy hétköznapinak érzem magam és közben egy kicsit különlegesnek is. Talán rossz ötlet volt igent mondanom, mivel eléggé szeszélyes vagyok, de már megtettem és egyébként is, szeretnék egy kicsit önmagam lenni. Se több, se kevesebb. Csak egy normális lány; már ha engem bármilyen tekintetben normálisnak lehet nevezni.
A rétet kissé bizarr helyszínnek tartottam az éjszaka közepén, de ő az alkotó, én csak a kellék vagyok, tehát nem akadtam fenn ezen az apróságon. Bár megfordult a fejemben a felakasztás gondolata, miután eszembe jutott, hogy milyen szépen egymásnak estek annak idején Daviddel –mire nem jók a portrék? Gyorsan összekaptam magam, a hajamat kibontva hagytam és a kastélyon keresztül suhogva egészen hamar megérkeztem a kapuhoz. Halkan kilöktem és egy fához sétáltam, majd a fűbe csüccsenve vártam a csapatkapitányom érkezését, miközben a Jessie-től kapott lánccal babráltam.

Ruha

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.
 
A TÖKSÁTOR

Ha jobbra fordul a delikvens, akkor dönt okosan, a bálozás mellett. A kedvelt kis találkozóhely nagy részét egy hatalmas, tök alakú sátor foglalja el. Az örökéj miatt elég nehéz lenne látni, így pókhálós, régi lámpások lebegik körbe, néha forognak is egyet, minden esetre annyi fényt szolgáltatnak, hogy el lehessen találni a töksátorig. Belülről az is meg van világítva, kívülről nem tűnik olyan nagynak, belül viszont tértágító bűbájjal van ellátva. A fűben a mindenféle ijesztő arcot kapott faragott tökök nyugodtan csücsülnek, egészen addig, amíg valaki jelmez nélkül a közelükbe nem megy, vagy nem bántja őket. Ilyenkor ugyanis életre kelnek és "tökfogaikat" csattogtatva kergetik meg a delikvenseket.
A bálozni vágyók az ajtónál ütköznek az első akadályba. Két ajtó közül választhatnak. Az egyikben egy hóhérszobor áll, bárdját lerakva állja el az utat. Egy tál van előtte és egy felirat: "Áldozz fel valamit, ha szeretnél áthaladni. A tolvajok a fejükkel fizetnek." A diákok bármit feláldozhatnak, legyen az megszerzett csoki, vagy egy része a jelmezüknek, ha beraknak valamit a tálba, továbbhaladhatnak. Természetesen a szobor senkire nem támad rá, a fejvesztés csak fenyegetés... de én nem próbálkoznék. Ha nem hajlandók áldozni, a másik ajtót kell választaniuk, amit örök pókháló borít, át tudnak haladni rajta, de jelmezük fél óráig levakarhatatlan pókhálóval lesz díszítve, utána már megszabadulhatnak tőle, ha szeretnének.
Odabent rengeteg, eddig ismeretlen szellem járkál, mindenfelé repkednek, és elég rosszmájúak. Szeretettel ijesztgetik az embereket, bukkannak fel hirtelen pillanatokban. Ezen kívül az emberek között olyan pletyka terjeng, hogy nem minden vámpírjelmez csupán jelmez... és nem éppen Carnage tanár úrra gondolnak. De mint minden pletykának, ennek sincs sok igazságalapja, viszont az ember biztonságérzetét alaposan elveszi. Odabent a lámpások helyett gyertyák lebegnek, és ha az ember nem vigyáz, hamar beleakadhat egy-két pókhálóba. Természetesen faragott tököket ott is lehet találni, ezen kívül denevérek repkednek a sátorban, a legváratlanabb pillanatokban képesek az ember arcába repülni, majd tovaszállni. Élő zene szól, a banda igyekszik minél nyomasztóbb, kényelmetlenebb hangulatot kelteni a buli elején, majd rendesen megtáncoltatja a népet. Természetesen a töksátor közepén van egy tánctér, észrevehetjük, hogy a sátor teteje lyukas, éppen beengedi a tánctérre a telihold fényét, hogy abban táncolhassanak a diákok. Különböző ételek-italok is találhatóak az éhes-szomjas bálozók számára, előnyben részesülnek a tökös, illetve "véres" fogások.

A feladatok:

Különböző feladatok is várják a diákokat a töksátorban. Az első a szokásos tökfaragó verseny. Az asztalnál mindenki kiválaszthatja magának a legszimpatikusabb tököt és minden eszközt, hogy kifaraghassa olyanra, amilyenre ő szeretné. Pálcát használni tilos, semmi mágia!

A másik két feladat egy helyen van. A diákok kellékeket találnak sütőtök sütéshez, a legfinomabbak szintén díjazva lesznek. Emellett egy kis asztalnál találnak pergament, tintát és tollat, ezen kívül egy mágikus dobozt egy kis lyukkal a tetején. Mindenkinek le kell írnia a legegyedibb tökös receptjét, aki nevezni szeretne és berakni a dobozba. Az este végén a doboz kilöki magából a legjobb receptet. Mindent bele!

Az utolsó feladat pedig igazán különleges, a tudást teszteli. Bájital felismerés! Ki van téve pár asztal, mindegyiken egy bájital. Egy lapon fel vannak sorolva a hozzávalók, amiből rá kell jönni, hogy melyik ez a bájital. Hangosan ki kell mondani, és ha valaki eltalálja, az asztalon egy kis tök világítani kezd, és tovább lehet menni. Van három asztal, és akinek a legtöbbet sikerült eltalálnia a legrövidebb idő alatt, az kapja a legtöbb csokit. Megéri gondolkodni, bájitaltant tanulók előnyben!
1. BájitalHozzávalók:
-1 cm-es vastagságú kéreg, csak a piros vagy kék gumifáról
-levendula szirom, kb. 5db
-3 csepp a kaucsukfa nedvéből
-2 dl előre felforralt víz
-hagymagyökér (csak fehér)
-műanyag varázstál, napraforgónedvvel kikenve
2. BájitalHozzávalók:
-2db sikító gomba
-5db gyík farok
-1 cseppnyi só
-10db csendfenyő gyökér
-egy vízzel félig töltött üst
3. BájitalHozzávalók:
-2 l víz
-1 db szárszorszépgyökér
-2 dkg porított griffkarom
-1 db hippogrifftoll
-5 dkg szárított csalán
-0.5 kg hippokamposzhús
-20 db pióca
-maximum tíz csepp gránátalmalé

// Ha valamelyik feladatot meg szeretnéd oldani, kérlek emeld ki a hozzászólásodban! //

A leírást írta: Lorelai K. Riviera

Egyelőre Emcy

Hát, eljött végre ez a nap is az évben, a Halloween napja. Őszintén szólva én nem tartom igazi ünnepnek, mert mégis mi a frászt ünnepelnek azzal, hogy egy csomó srác beöltözve szaladgál házról-házra és azt mondják, hogy csokit vagy csalunk. Na mindegy, ezt az én agyam nem tudja felérni sajnos, vagy lehet inkább szerencsére.
A szobáinkban magunkra cuccoltuk a jelmezeinket Emyvel, majd együtt szépen komótosan elindultunk lefelé a rétre, mert állítólag ott lesz valami érdemleges történés. Hát majd kiderül hogy érdemes volt e ezt a méhecske cuccot felvennem. Egyelőre kicsit viszolygok a dologtól, nem igazán szoktam magamat ennyire mutogatni, viszont van kis fullánkom, ami tökre szimpi, az nagyon bejön.
Menet közben beszélgetünk mindenféléről, főként én bombázom kérdésekkel a társnőmet, mivel ő már mestertanonc és végigmászta úgymond az osztályokat itt az iskolában, szóval van nem kevés kérdésem.
-De hogy a fenébe bírtad ki? Nem is mentél haza soha? Nem tudom, most már nekem is ildomos lenne kezdenem valamit magammal 19 évesen. Ciki hogy még mindig csak másodikos vagyok.
Megvakarom a tarkómat és kicsit felnevetek. Tényleg nagyon gáz a dolog, de megfogadtam magamnak hogy jövőre tényleg becsületesen levizsgázok.
Időközben elértük a célállomást, vagyis kiértünk a rétre. Vannak egy páran, de szerencsére fele akkora a tolongás, mint amire számítottam. Az Eridonban nagyobb partikat tartottunk anno...
-Merre tovább Emy? Sátor, vagy inkább szeretnél velem elveszni az erdőben?
Kérdezem egy méhecskéhez nem méltó ördögi vigyor kíséretében. Jó, persze, nem akarom kinyírni magunkat, de ezzel szerintem ő is tisztában van.

Ádíííííka és a Halloween párti

Hellóóó, Halloween! Ma reggel így pattantam ki az ágyból vidáman, és kezdtem neki a napnak. Szerettem ezt az ünnepet, habár a magyarok nem úgy ünneplik, ahogy pl nálunk szokás, vagy éppen Amerikában, amit sokkal jobban szeretek, az iskola szeret műsort csinálni. Tudom, hiszen egyszer még nekem is kellett szervezni. A régi szép idők. Most azonban semmi ilyen dolgom nem volt, egész nap a jelmezemet pakoltam jobbra-balra, a sminkemen gondolkoztam, meg a hajamon, végül eljött a késő délután, én pedig a zuhany alatt kötöttem ki. Nem láttam Ádámot már vagy egy hete, de lehet több is, ami valljuk be, elég szokatlan, azt tekintve, hogy előtte mennyit találkoztunk. Lehet emiatt nem is tudom pontosan meghatározni, mikor láttam utoljára. Mindegy, nem akarok ezen elmélkedni nagyon, mert most eljön Halloween-ezni, és ez a lényeg, nemde? Zuhany után magamra vettem a jelmezem, ami meg kell hagyni, nem mutatott hülyén rajtam, sőt, még egészen jól is állt. Elővettem a sminkcuccaim, kikerestem a tusom, a szemceruzám, és a szempillaspirálom, és egy full fekete sminket készítettem magamnak, ami kellően nőies. Nem akartam zombinak kinézni, vagy ilyesmi. A hajam kibontva hagytam, csak egy ördögfüles hajráfot tettem bele, de úgy, hogy elül is maradjon néhány tincsem, elvégre így jobban mutat az egész. Kentem fel vörös rúzst az ajkamra, hogy még piros-feketébb legyen az egész kinézetem,majd szó szerint nyakig másztam a  szekrényembe, és kezdtem kutatni a fekete magassarkúmat a kupacokban. A tíz centiset, mert miért is kisebbet? Olyan jó húsz perc keresgélés, és néhány keresetlen szó hangoztatása után végre meglett, így boldogan bújtam bele. Magamra vettem egy hosszú fekete kabátot, ami a térdemig ért, és összegomboltam, hogy ne fagyjak szét. Stílusosan akartam késni, így nem is indultam el rögtön, bár tény, kész sem voltam időben, dehát ez van, mit csináljak. Egy olyan jó fél órás késéssel léptem át a Rét "határát" és vegyültem el a jelmezes diákok között. Mosolyogva figyeltem az iskola szellemeit, és diákjait, egészen addig, amíg Samut meg nem pillantottam. Amióta volt az a kis összetűzésünk, nem kifejezetten kedvelem, sőt mi több. De ahogy látom, még mindig nem tudott leállni mások pesztrálásával, így csak egy fintort elnyomva fordítottam neki hátat, és kezdtem körbe nézni. A DÖK megint kitett magáért. Ez azt hiszem magától értetődő.

Jelmez

Édes szerelmem <3



Maszk: http://egyedi-fejdisz-bizsu.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/7/177750/kepfeltoltes/zold_csillogos_maszk.jpg
Ruha: http://www.thecastlecloset.com/i/WmnsGwnsDrsses/forest_princess_back_standing_1.jpg

Halloweenezők, a DÖK nevében

A két rövidebb-hosszabb történet közepette a réten Amirának újabb dolga akad, ami még jó, hogy eszébe jutott. A fejéhez kapva rohant be a sátorba miután lecsillapodtak a kedélyek, és egyenesen a zenekarhoz ment. Leintette őket, majd az emelvény elejéhez sétált. Végigsimított a ruháján, majd kisöpörte a haját a szeméből, így szedte össze a gondolatait.
-Egy kis figyelmet kérnék -szólalt meg határozottan. -Sziasztok! Remélem mindenki jól érzi magát, és senkit nem kapott még el a titokzatos vámpír, vérfarkas, zombi, akárki. Elmondanék egy-két fontos információt. Az első, hogy a bál további részében lehetőségetek van szavazni a Halloween legvéresebb királyárára, és királynőjére. Ezt ennél a két doboznál tehetitek meg -itt megállt egy pillanatra, és az emelvény mellett álló papírokkal, és két dobozkával kitöltött asztalkára mutatott.
-A második pedig, hogy természetesen a csokicsaló játék nem záródott le, még mindig lehet versenyezni, méghozzá itt a töksátorban. Láthatjátok ott a bájitalok kirakva az asztalon, aki amennyit eltalál, annyi csokit kap. A jelmezverseny, és a csokicsaló verseny egyszerre záródik, még van egy órátok hátra. Hajrá! -ezzel be is fejezte a mondandóját, és egy mosoly kíséretében távozott a figyelem középpontjából.

//A szavazást természetesen megtaláljátok a Szavazások témában (kicsit később).//

Halloween-i móka
Alexocska Cuncimókus

Bonnie temetőben való bolyongását éppen azzal szakítja meg, hogy elindul felfedezni merre is van a bál. A helyszín a réten elhelyezkedő töksátor, de további tudomása egyelőre nincs a helyről. Elképzelései éppenséggel akadnak a cicajelmezbe bújt szépségnek. Elindul a sötétségben, és körbe-körbe tekintget. Először csak fényeket lát, amik elég halványan pislákolnak még csak. Közeledve már kiveszi a félelmetesebbnél félelmetesebb töklámpásokat is, további fényt ad még a hold csodás fénye, elmereng pillanatokra a holdba bámulva, majd ténylegesen a sátor bejárata felé veszi az irányt.
Két bejárati lehetőséget lát meg, az egyik egy pókhálós még a másik egy hóhérszobros ajtó. Valami áldozat vagy adomány féle szükségeltetik működéséhez. Nem tétlenkedve egy zacskó cukorkát helyez, el majd belépést nyerve a sátor belsejébe veszi az irányt. Belül a dekoráció igazán halloween-i és borzongató. Pókhálós lampionok, és faragott töklámpások, minden a halloween színeiben pompázva. célállomásának az italos részleget jelöli ki, odafelé menet valami kisebb bukkanóban megbotlik, és majdnem hasra esik.
~Nagyon ügye vagy! Ess hasra…~ Mérgelődik magában majd egy pohár eperlevet önt magának, ami vörös mintha vért inna. Kortyolgatva körbesétál, a jelenlévőket figyeli, majd a bent zajló eseményeket. Kellemes báli hangulat, félelmetes öltözékű emberekkel.
Egy kis időre megállt a zene, és az estével, kapcsolatos információkkal lett gazdagabb. A zene újraindítását követően, a gondolataiba volt temetve.
~Nem hinném, hogy egyedül szenvedek ezzel a ruhával, főleg így látva a többieket, mindenki jelmezesen jól érzi magát, én vagyok egyedül, aki folyton beakad valamibe, bennragad valahol..~ Éppen folytatná, mikor hirtelen élesebb zeneváltás következik be, nekiütközik az asztalnak és leönti magát.
-Gratulálok..te..te..áá – pirít magára majd a háta mögé nem figyelve kezdi letörölgetni magát.

Kis külön óra Lyra

Hatalmas botorság volt tőlem, hogy annak ellenére is jelentkeztem a párbaj szakkörre, hogy voltaképp egyetlen varázslatot sem ismerek, ezért mihamarabb felvettem a kapcsolatot a tanársegéddel.
Úgy gondolom, neki inkább van erre ideje, mint a tanárnak, és végül is, nekem egy felsőbb éves is megtenné,de így mégis csak jobb, tekintve, hogy barátkozós téren, cseppet sem vagyok a toppon. Amúgy, csodálkozom azon, hogy Lyra belement, mert lerítt róla, hogy neki ez cseppet sincs ínyére. Talán belátta, hogy azért mégis vannak kötelezettségei, vagy csupán jó időtöltésnek szánta, vagy engem szánt meg, bár az utolsóba még csak belegondolni se szeretnék. Nem vagyok olyas valaki, akit szánni lehet, persze, ha nyíltan felvállalnám a múltam, talán tényleg így lenne, de erről senki nem tud, leszámítva az érintetteket, hisz valamit mégis kellett írni arra a jelentkezési lapra.
De nem boncolgatom tovább a dolgokat, hanem elindulok a rét felé, mert elméletileg ott lesz a különórám, feltéve, ha Lyra nem döntött mégis úgy, hogy ezt inkább kihagyja. Egy részről talán meg is érteném, hisz akik ide jönnek, talán valamit már konyítanak a dolgokhoz, de én nem tartozom közéjük,  ebből kifolyólag nehezebb eset is vagyok. Sajnálom, nem tehetek róla, hogy később avattak be, sőt... ha a dühömből fakadóan nem sikerül szinte mindent összetörnöm, amit lehet, ki sem derült volna. Gregory számlájára írható ez is, hisz most elvesztette a kedvenc bábuját, aminek én örülök, hisz itt nem rángatnak dróton, nem kell fejet hajtanom, és csendben csinálni, amit mondanak.
Épp ezért sem talárban megyek ki, hanem egy Nike melegítőben, a célnak megfelel, mert fogalmam sincs, mit tervez a tanársegéd, ahogy arról sincs, mi fog kisülni ebből az egészből.
A rétre érve, nekidőlök az egyik fa törzsének, és úgy várok Lyrára.

Leon

Az érdekel a legkevésbé, hogy hideg van, muszáj kimennem, különben megzakkanok, komolyan. Már bánom, hogy kis híján szemközt röhögtem Endrét, mikor a fejemhez vágta, a süveg nem is tévedhetett volna nagyobbat, mint mikor engem a Navinébe osztott. Mára már én is így látom, egyszerűen... fel nem bírom fogni, hogy fordulhat meg bárki fejében is, hogy én hasonlítanék azokra, akik most is klubhelyiségünkben ontják a lebegőt. Tény, hogy nem vagyok a legszociálisabb alkat, de el bírok viselni magam mellett embereket, viszont ez már az én tűrőképességem, esetleg a mazochista hajlamaim is túlhaladja. Ezért is kapom fel a kabátom, és hagyom el a házam, amilyen gyorsan csak tudom. Nyugodt vagyok, ez tény, a Sibellevel történő beszélgetésem megtette a hatását, most már nem akarok ok nélkül bárki nyakának ugrani. Komolyan, az a nő simán elmehetne pszichológusnak is, persze sajnálnám, mivel már-már ő nevelt, így nem szívesen mondok le róla.
Kilépve a kapun, egyből megcsap a hűvös levegő, és kivételesen jól is esik. Nem törődök a tekintetekkel, már megszoktam, hogy mindig van valaki, aki úgy vizslat, mintha most érkeztem volna. Nem sok mindenkivel találkoztam még, és akivel mégis, vele is elmaradt a viszontlátás. Nem is értem... és ennél álszentebb tényleg nem lehetek, menten leszakad a pofám. Mintha nem is én akartam volna elkergetni mindenkit magam mellől, mintha nem is nekem lett volna feltett szándékomban, mindenkibe un szimpátiát kelteni személyem iránt. Büszkén kijelenthetem, az esetek többségében sikert is arattam ezzel, persze akadtak szívósabbak is, de előbb utóbb ők is megtörték, leszámítva Endrét és Min Wot. Velük valami elemi csoda folytán még ki is jövök, vagyis inkább.... nem akarok a falnak menni, mikor meglátom őket, ami tényleg nagy szó, legalább is nálam.
A rétre érve kicsit megdöbbenek azon, vannak itt még rajtam kívül, hisz általában sikerül mindig kifognom az elhagyatott helyeket, de most egy vállvonás kíséretében haladok tovább.

Zsolt

Menj a rétre, este fél 8-ra!

Wood

Még mindig nincs se nyár, se napsütés, se meleg, vagy valami, amitől kényelmesebben elhagyná az ember a jó meleg szobát, vagy klubhelységet a kandallótól, vagy egy meleg ital társaságát. Közeledik bizony a vizsgaidőszak is, ami még egy ok önmagam székhez vagy kanapéhoz láncolásához. Izgatottan vártam a vizsgákat, ez lesz a kastélyban töltött időm óta a legelső. Bár ismerem magam elég jól, fel fogok készülni időben, ebben biztos voltam. Sosem voltam az a ’hagyjuk az utolsó pillanatra' típusú ember. Utolsó napokon már szeretem átnézni a jegyzeteimet, és megbizonyosodni arról, hogy felkészültem. Esetleg segítek másnak. Én mindig szerettem, ha kikérdeztek például, netán a páros tanulás alkalmával rávilágítottunk egymás hiányosságaira. Ráadásul szerettem a tárgyaimat, így volt motivációm a tanulásra. Tollanddal pedig egy két gyakorlati dolgot is elsajátítottunk. Az is remek alkalom volt a csoportos tanulásra, és emellett még jó móka is volt.
Ma viszont még nem ment a tanulás, ezt kénytelen voltam tudomásul venni, de még időben éreztem magam. Hol a tűz parazsának izzását bámultam egykedvűen, hol az ablakon kitekintve csodáltam a nagy pelyhekben hulló hó szépségét. Mosolygásra késztetett ez az ellentét. A két időjárás különbsége, amit csak egy fal választ el.
Elhatároztam, hogy ma nem leszek a kedvetlen, telet a gondolataiból mellőző egyének egyike. Előkerestem téli felszerelésemet, ami a Levitás hó csata alkalmával is remek szolgálatot tett.
Konkretizálva tehát a kesztyűmet, a vízhatlan, overál jellegű nadrágomat, amit a muglik síeléskor használnak, illetve pomponos végű sapkámat, ami színben összeillett a sálammal, amit háromszor körbe tudtam tekerni a nyakamon. A bakancsom már csak hab volt a tortán, kész voltam az útnak indulásra. Ha társaságba készülök, biztos nem veszek fel ilyen összeállítást, de most a célnak megfelelt.
Konkrét elképzelésem nem volt, így az ösztöneimre bíztam magam az úti célomat illetően. Csak a szabadban akartam lenni, érezni a hópelyhek finom landolását az arcomon. Nem kellett messze mennem, hisz átlépve a hatalmas faajtó küszöbét, már a hófödte réten találtam magam. Ahogy arra számítottam, nem volt tömeg a réten, hiszen nem mindenki ilyen flúgos, mint én. Ellenben láttam magam előtt a képet, ha majd melegebb lesz az idő, bizony sok mindent lehet itt majd csinálni. Sokat fogok sétálni, feltölteni magam a napfényből. Egy-két embert láttam az úton, bizonyára a faluba tartanak, vagy épp dolguk végeztével visszatérnek a kastély falai közé.
Kiérve máris megcsapott a hideg levegő szellője, de nem foglalkoztam vele, hiszen éppen ezért jöttem ki. Térdig gázoltam a szűz hóban, utat törtem magamnak megbontva ezzel a hópelyhek sorának rendjét.  Aztán egy percig csak álltam, majd egy hógolyót gyúrtam kezemmel, és eldobtam olyan messzire, amennyire csak tudtam. Kis híján eltaláltam vele egy fiút.

Állia Szipenni

Bííp.Bííp.Bííp Szól az ébresztő. Hatalmas ásítások és nyújtózások közepette tér lassan észhez Meggie. Ez se lesz az ő napja, eddig úgy tűnik. Eléggé rosszak voltak az álmai, és kicsit morcos is. Mostanában nagyon sűrűn álmodik valami borzalmasat, és hat ki ennyire a hangulatára, amit nem is ért igazán. Nem szoktak félelmei lenni, nem is egy ijedős típus. Szó sincs róla, hogy valami pókoktól, vagy holmi szörnyektől rettegne. Mindig visszaidéződik gyerekkorából az a bizonyos este, amikor megtudta a szörnyű hírt. Gyerekkorában sokszor volt rémálma, de mostanában visszatérni látszik. Viszont, most tényleg kizárja az elméjéből ezeket, és koncentrál erre a szép tavaszias reggelre.
De a mai napon nagy feladat vár rá, nem olyan régen, így az új tanév kezdete előtt, pár új diák érkezett, akikről úgy hallotta, még a Kastély környékét mérnék fel, tehát mikor kimászott az ágyból, jól felöltözött és elindult az alagsorból.
Az időjárás már egész kellemes, a téli viszonyok ismeretében. Látni a napot, nem didereg már kint az ember és még a fejére se hullik semmi. Csodás nap, de ezt mind csak az ablakból pillantotta még meg egy folyosón, majd gyors léptekkel átszeli a szárnyrészt és a nagy tölgyfaajtón kilép a rétre. Merengésbe most nem fog, nem sok értelmét látja, így inkább csak csendben, mondhatni üres kobakkal bandukol, és keresi az ismeretlen, fiatal és eléggé rellonosnak tűnő arcokat. A legelején mogorván pillant rá pár taláros diákra, akik egyértelműen nem a háztársai, de a megmordulást leszámítva nem erőlteti meg magát beszólásokkal, igyekszik előszedni a kedvesebbik felét, mire célszemélyt talál.
Persze mindkét megnyilvánulási típusának megvan a maga varázsa, most mégis úgy érzi, hogy kedves lesz, szüksége van a háznak a diákokra. Másodikak lettek a pontversenyben, ez egy nem túl sok büszkeségre okot adó dolog. Emellett persze a kedvét szegi azért kicsit a kviddics béli sikertelenség is, bár most az a legkevésbé előtte lebegő gondolatfoszlány. Kiva edzésén jött rá, ha akarják, és összeáll a csapat a következő szezonra, akkor - már ha mindenki belead mindent- tarolhatnak. Ez már lelkesítőbb.  
Hamarosan elér a padokhoz, amelyek már új terület felé nyílnak, nem tervez tovább menni inkább itt vár. Körbenéz, és mintha egy a háza címerét viselő diákot pillantana meg. Némi hunyorgás után, útját keresztezve várja be az érkező lányt. Majd ha az is vevő rá köszönti is őt.
- Szia! Szeretnélek köszönteni Házunk egyik új és nemes tagjaként. Amanda vagyok. – Formaságok ide vagy oda, most elég ennyi, részéről ez az érzés van legalábbis.      

Sharlotte

Mi lesz velünk? Kezdek bepánikolni. Nem erről álmodtam, Sharlotte szimpatikus de elég magas, ami alapvetőleg nem lenne gond, de itt ebben a helyzetben, ebben a gödörben a fél centiméter is nagyon soknak számit. Ekkor Sharlotte kiborult, mivel    nem tetszett neki, hogy játszani szeretnék.
-Sajnálom, akkor unjuk itt magunk. Nekem már fáj a fejem.
Nagyon fáj a fejem, ráadásul vérzem is, most nincs erőm gondolkodni azon, hogy mit  tudjak tenni nnak érdekében, hogy kimásszak. Elég mély a gödör, csak egy fenti megmentő tudna segíteni.
-Semmi baj.
Miért kezdett el mozgolódni Sharlotte? Örülök, hogy neki van annak egész lelki ereje, hogy meneküljünk ki. Belevaló, és örülök, hogy ilyen szorgosan próbálkozik.
Ez jó ötlet amit Sharlotte mond, csak nem vagyok biztos valamiben.
-Tetszik az ötlet, de nem azt mondtad, hogy fáj a lábad?
Ha most valaki egy létrát eresztett volna le, annak sem tudtam volna örülni. Teljesen elöntött a búskomorság. Holnap biztosan keresni kezdenek minket, mivel eléggé feltünő lesz, hogy hiányzunk. Legalább is remélem. Lépteket hallok. Biztos csak képzelődöm.
-Sharlotte látod ezeket a lépteket?
Ezzel visszajött az életkedvem, és gondolkodni kezdtem. Kiabáljunk.
-Segítség! Van ott valaki?! Hahó!

Lányok

Felcsillant, egy enyhe reménysugár amitől boldog voltam. Nem kell akkora erővel gondolkodnunk ha jött a megmentő. De, lehet, hogy ez a jómadár, aki a levelet írta. Előfordulhat, hogy csak nevetni jött ide.
-Bocs, csak már gondolkozni sem tudok, azt szerettem volna kérdezni, hogy hallod-e.
Ez kínos, de nem érdekel, ha ki tudok jönni a gödörből. A hang gazdája már rendkívül közel volt a jukhoz.
-Vigyázz! Gödör!
Megnyugodtam, mikor meghallottam Leonie csilingelő hangját, ami most sokkal szebb volt, mint bármikor máskor.
-Leonie, félre értetted! Csapdába estünk!
Ekkor láttam, hogy Sharlotte könnyedén kimászik. Ez zene szemeimnek. Rendkívül meg örültem, hogy kint vagyunk. Ekkor neki térdeltem a ödör falának, és kezemet nyújtottam Leonienak. Mivel segített, ki tudtam mászni. Nem kellett húzzon, mivel mászni tudtam, csak nagyon szédültem, és rosszul voltam. Már nem láttam Sharlotte-ot. De szavaiból tudtam, hogy segíségért indult. Ott álltam Leonie előtt de nagyon-nagyon szédültem. Lefeküdtem, mert nagyon rosszul voltam.
-Leonie!
Mivel már kijuttam a gödörből megnyugodtam. Ekkor hangom elhalkult, egy haldokló hangján szóltam a lányhoz.
-Nem tudod elhinni, mennyire örülök, hogy itt vagy.
A tudat, hogy Leonie itt van nyugtatott. A fejemből folyt a vér, én meg szédültem. A vörös már megérdemli, hogy elmondjam neki titkom.
-Szépség! Megmentettél. Emlékszel? Nem akartad elfogadni a medált. Most kiérdemelted. Ott van a bal zsebemben, vedd ki.
Szóltam Leonie-hoz elhaló hangom. Nálam volt az ékszer mindig, amiután Leonie nem fogadta el. Nagyon nem örültem, hogy nem vette el most elveheti.
-Nem baj ha kicsit lehunyom a szemem? Nagyon rosszul vagyok. Kicsit menj álj távolabb, nehogy véres legyél. Kár lenne a ruhádért.
Lassan lélegeztem, szemem behunytam. Sajnálom, hogy Leonie így lát, gyengén, erőtlenül. Tudom, hogy nem fogok meghalni, de nagyon fájj a fejem és vérzik. így hogy lehunytam szemem, legalább nem láttam, hogy szédülök.
-Vedd fel a medált.
Ha felveszi, kinyitom a szemem és azt mondom:
-Jól áll rajtad, Tündérlány! Szeretlek!
Majd jó nagyot sóhajtottam, mintha lelkem leheltem volna ki, és elájultam.

Geri
Időpont: 2013. 03. 26.

Ismét a szabadba vettem az irányt. Bent már annyira nem tudtam mit csinálni, hogy az ágyban való forgolódás is unalmas volt. Kimentem a fürdőbe, megmostam az arcomat, és a kezemet, óvatosan behelyeztem a kontaktlencséket, és készen is voltam arra, hogy meginduljak kifelé. Bár, hogy mit fogok kint csinálni, azt nem tudom. Hó van, így a labdámat nem vihetem ki, de talán építhetek hóembert, vagy valami hóbunkert.
Kitártam a tölgyfaajtót, és a hólepte rét tárult elém. Itt tökéletes lesz építeni, persze távol a bejárattól. El is indultam megkeresni a tökéletes helyet, amit pár percen belül meg is találtam. Felvettem egy kevés havat, golyót formáltam belőle, majd visszatettem a földre, és elkezdtem gurítani. Még tökéletes nem lesz, addig gurítom. Kb fele akkorára formáltam, mint amekkora én vagyok, és elkezdtem a következőt is megformálni, majd a fejének készülő golyót is. Félkész állapotban van már a hóemberem, már csak a kezei kellenek, meg valami a szemeinek, és a szájának, meg a fejére is kell valami. Elindultam keresgélni, hátha találok olyan ágakat, amiket használhatok, illetve pár követ is.

Noel

A magas, vörös lány halkan, szinte lábujjhegyen rótta a folyosókat. Úgy tűnt mintha félne valamitől, pedig nem... Sose volt ijedős, s most is inkább csak kicsit meg volt szeppenve. Ma érkezett meg a Bagolykőbe, s egyszerre talán túl sok dolog történt gyorsan, hirtelen. Az ódon kastély falai, a csodás nagyterem, a sok elsős, majd a házakba való beosztás. Ezt követően az izgatott rellonosokkal való kézrásás, válaszolás minden gratulációra, s az új klubbhelyiség megismerése. Kétségen kívül esett, hogy nem örült volna, s nem érezte volna jól magát, de még is egy kis friss levegőre vágyott. Kisurrant a klubbhelyiség ajtaján, s fürgén megközelítette a nagy tölgyfaajtót. Kiosont a hűvös levegőre, s mély lélegzetet vett. Máris jobb. Körül ölelte magát, hisz nem gondolt arra, hogy kint nincs olyan jó meleg mint bent, s elég öltözetlenül indult el, még is élvezte a hajába kapó, bőrét simogató esti fuvallatot. Az égen még nem voltak csillagok, csak pár baglyot látott, akik már szürkületkor vadászni indultak. Csendesen lépkedett a füvön, keresve egy helyet ahova letelepedhetne egy kis ideig. Kiszemelt egy nagy, vastag törzsű fát, s lehuppant a tövébe. Felhúzta a térdét s hátra hajtotta fejét.

Bálint

- Offende Onorare- suttogja egy szobor mögül, és elégedett vigyorral konstatálja, hogy megint aratott. Ravennek már-már sajátos elképzelése van a bolondok napjáról, viszont mentségére legyen mondva, sose tett másképp.  Bár lehet, hogy ami számára szívatásnak minősül, az másnak kínzás, de efelett a tény felett mindig is szemet hunyott.
Ahogy a lány elfut, ő laza természetességgel sétál ki a szobor mögül, miközben kortyol a kávéjából. Most még jó idő van, így úgy dönt, ideje kimozdulni, és megnézni, vajon mennyi kár érte a helyet, esetleg még pár lézengőt megviccelni. Lassan halad úgy, mintha nem is miatta hallucinálna az a szegény Navinés, nem az ő hibája, csak rosszkor volt rossz helyen... előfordul.
Igazából nem teljesen érti magát, mert... mielőtt felkaszabolta azt az elsőst eléggé búval bélelt volt, mindenesetre, most megint a sztoikus nyugalom lett úrrá rajta, és úgy hiszi, ez jobb mindenkinek.
A rétre érve nem igazán lepődik meg, hogy talál kint diákokat, akinek van esze, kimozdul. Ő minden esetre egy fának dőlve issza a kávéját, ami mellé jól esne egy cigi, de mivel nem dohányzik, ezt teljes mértékben nélkülözni tudja.
Azért kezdi érdekelni, hogy a többi Mestertanonc ilyenkor merre lehet, nem sokkal futott még össze, na nem mintha ezt fájlalná, nem az a nagy társasági lény, viszont, kicsit hülyén érzi magát, hogy "nagy" létére folyton egyedül kószál. Bár, lehet azért van, mert a többiek már megunták a helyet, Raven meg nemrég jött ugyebár, még egy hónapja sincs.

Leonie

Miért szeretem én ennyire a vörös gyönyörűséget? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy teljesen elvarázsolt. Akkor is szeretném, ha nem nézne ki ilyen jól. Jó a természete, élvezet vele lenni. Tudom, mindent meg kell tegyek, mert belehalnék, ha mást szeretne. Nem lenne értelme az életemnek nélküle. Ezért is határoztam el. Ő mindig, és mindig a mesebeli szőke hercegre várt. Ezért festettem a hajam szőkére. A mai nap nem voltam órákra. Egész nap erre készülődtem. Hozattam egy fehér lovat, egy ismerősömét. Gyönyörű ló, szép a szügye, gyors. Nem az én lovam, mert ami nekem van az barna. A hatás kedvéért a fehér mellett döntöttem. Egész nap vele foglalkoztam. Lecsutakoltam, és próbáltam megszokatni vele magam. Még nem ismer engem igazán, ezért több stílusban próbáltam ki. Csak ámulni tudtam, kivételes ló. Mikor az idő már eltelt elővettem egy pergament, és írni kezdtem. A levelemet Leonie-nak címeztem:
Leonie, miután ebédeltél, kérlek gyere le a rétre. Szeretnék találkozni veled. Kényelmes ruhába öltözz, amit nem sajnálsz, ha elszakad. Ne öltözz ki, te bármiben is vagy, gyönyörű vagy. Nem fogod megbánni. Zsolt P.
Miután befejeztem levelem, egy bagollyal elküldtem. Míg vártam, galoppolni kezdtem Jeges Fuvallattal, mivel ez a ló neve. Minden készen áll. Fuvallat fel van nyergelve, le van csutakolva, és meg is van etetve. Minden lány szereti a lovakat. Szerintem Leonie az elején kicsit félni fog, de bátorítani fogom. Kicsit magas Fuvallat, de segítek felülni Leonie-nak. Minden tökéletesen el van tervezve, minden tökéletesen kell működjön. Ha fele olyan jó lesz ez a találka, mint ahogy én szeretem Leonie-t ez a délután tökéletes lesz. Az almák félre vannak téve, ha Leonie megeteti nem fog annyira félni. Nagyon magas ez a ló, lehet ilyen magasat nem is látott. Én egy bő inget vettem fel, egy bő szövetnadrággal. A hajamat is növesztettem már egy ideje, már nagyjából vállamig ér, ami jól van fésülve. Csak azt remélem nem fog a szemembe hullni. Az nagyon kellemetlen lenne. Valószínüleg előre lassan fogok menni majd gyorsabban. Magamban mégegyszer elmondam aa verset, amit Yar írt, hogy elmondjam Leonie-nak.Ezután vágtatni kezdtem. Majd újra galopp. Ezt addig, amíg Leonie megérkezik.

Ágocs
2013. 04. 21. Jövünk állatkáért:)

Az időjárás az utóbbi hetekben komoly kedélyingadozással küszködött, azonban ezen a hétvégén végre teljesen kiderült az ég és Gilbert olyan igazi, tavaszi napsütésre ébredt. Szerette, hogy az ágya szinte közvetlenül a hatalmas ablak mellett van, mert a fény jóformán kihúzta az ágyból és sokkal könnyebben kelt fel, jókedvűen kezdve a napot. A többiek nem keltek ilyen korán, úgyhogy csak halkan, mint egy kisegér, kikúszott az ágyából és összeszedte a holmiját, hogy minden felnyalábolva átlopózzon a fürdőbe. Mosakodással együtt is tíz perc alatt elkészült, hogy aztán álarcát, naplóját és szütyőjét egyik, tornacipőit pedig másik kezében lóbálva, leosonjon a lépcsőkön a klubhelyiségbe. Itt felrángatta a kissé elnyűtt csukát, mielőtt leugrált volna a nagyterembe reggelizni- mégpedig szó szerint, mert ha senki sem látta, akkor sokkal inkább elengedte magát. Amikor leért, jóformán senki sem volt még ott, úgyhogy kényelmesen összeválogatta az asztalról a kedvenc étkeit- vajas pirítóst, sonkát, sajtot, gyümölcsöket. Komótosan falatozott, aztán mivel úgy saccolta, nem biztos, hogy vissza akar jönni ebédre, egy szalvétába csomagolt még némi elemózsiát, mielőtt kitrappolt volna, egyenesen a kaput célozva meg.
Egyébként nem sokat változott, amióta nem láttuk - egy picivel magasabb lett, mint volt, de nem vitte túlzásba a növést, a külseje sem érdekli túlzottan és még mindig maszkot hord. Az egyik padra telepedett először, mert a fű még vizesnek tűnt, addig is firkálgatva, aztán ahogy száradt minden, elővette a szütyőbe dugott, miniatürizált könyvet és kifeküdt a napra olvasgatni. A fűben hasalva egyik kezével a fejét támasztja, a másikkal lapozgat, az egészhez a lábával kalimpálva - olyan meleg van, hogy a cipőt és a zoknit is lerúgta, de jól érzi magát.

Kijöttem a rétre. Minden olyan gyönyörű. Elhaladtam egy óriási tölgyfa alatt. Előhúztam egy könyvet a táskámból, melyet mindig magamnál tartok. Lefeküdtem az árnyékba, a puha fűre. Olvastam. Elgondolkodtam. Milyen jó lenne minden nap kijönni a barátokkal és a testvéreimmel. Hirtelen felugrottam és folytattam sétámat, hátha találkozok valakivel. Mintha hirtelen valóra vált volna a kívánságom. Találkoztam Vaníliával, Abigéllel és Kumagoroval. Éljen, volt kivel beszélgetni, játszani

Amanda

Végre van szabadideje és nem kell állandóan a padban kuporognia és a kastély hideg falai közt tanteremről tanteremre futkároznia, így a jó idő beköszöntével nincs más hátra, mint keresni egy zöld és napos helyet és kikapcsolódni. Könyveit hátrahagyva fut le a kastély lépcsőin és meg sem áll a közeli zöldbeborult rétre. Megérinti a fákat és virágokat, amik a keze ügyébe akadnak, egy sárga virágot le is emel az egyik bokorról és hajába tűzi, hogy érezze magán a finom tavasz illatát. Keres egy csendes, de nyílt területet, ahol van ugyan némi árnyék a fa alatt, de mégis alkalmas a napozásra. Szerencsére a kellemes napsütésben már könnyű nyári ruhájában élvezheti a napsütést. Le is fekszik, szandálját maga mellé dobva, becsukott szemmel sütteti a hasát.

Emily

Nagyszerű idő van ahhoz hogy az ember bent érlelődjön vétek lenne a szobába elpazarolni és csendben maradni, mint egy apáca. Az ablakból kinézve megirigyeltem a tanuló társaimat, hogy milyen jól szórakoznak odakint. Nevetgélnek viccelődnek nem úgy, mint én, aki csak rajzoláson, tanuláson kívül mással nem is foglalkozom. Szeretnék nagyon profi lenni és, majd ha úgy hozza a sors, egy galériát is nyitni. De ez még nagyon távoli álomnak tűnik jelen pillanatban. Tudomásom szerint, van egy közelben levő nyugodt hely és ez nem más, mint a rét.  Még nem volt alkalmam megcsodálni, de biztosan remek hely lehet. Friss levegő, nyugodt környezet, madarak csicsergése, kell ennél több az embernek? Fogtam magam és szokás szerint a rajz mappámhoz nyúltam, mint, akinek már mániájává vált és nem tud tőle szabadulni. Magam után csaptam az ajtót és rohantam lefele, mint egy őrült mindenkit lehagyva, aki előttem vagy utánam ment. A legelső dolgom az volt hogy kinézzek egy hűvös, de kényelmes helyet. Elővettem egy üres papírlapot és ceruzát majd el kezdtem rajzolni a fán üllő ritka madár fajt.  

Lily

Gitár. Ez volt az első gondolatom, ahogy kinyitottam a szemem és felültem az ágyban. Szinte már magam sem emlékszem, hogy mikor vettem utoljára a kezembe a hangszert, hogy egy kicsit gyakoroljak. Pedig régebben annyira szerettem, hogy szinte naponta 2-3 órát csak azzal töltöttem, hogy zenéljek. Most meg valahogy mindentől elment a kedvem. Az elmúlt néhány hónapot igazi mélypontnak vehetjük az életemben. Se zene, se közösség, se kapcsolatok, se vidámság. Többnyire a szobám négy fala között töltöttem az időt a könyveim társaságában. Mondjuk meg is volt az eredménye, mert a vizsgáim is egész jól sikerültek és a másodikos tananyaggal is jól állok, csak közben elvesztettem önmagam. Hiszen én nem ilyen vagyok! A barátaim szerintem egyenesen kiröhögnének, ha elmesélném nekik, hogy a kedvenc hobbim mostanában a tanulás volt... Jesszusom... Itt az ideje, hogy visszatérjek az igazi Dávidhoz, akinek sokkal fontosabb, hogy jól érezze magát és szórakozzon, mint hogy tele legyen jó jegyekkel és ő legyen a tanárok kedvence.
Így hát ebéd után még gyorsan fölszaladtam a szobámba a gitáromért, majd elindultam ki a levegőre. Ilyen szép időben sokkal jobb kint lenni, mint bent ülni a fülledt szobákban. Úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit a Rétre, úgyis olyan ritkán járok arra, pedig nagyon szép hely.
Mindenhol diákok ülnek, játszanak, beszélgetnek, de ez engem egy csöppet se zavar. Keresek egy nagy fát, ami alá beülhetek az árnyékba. Ez itt tökéletes! Nincs se túl meleg, se túl hideg, hanem olyan kellemesen langyos a levegő. Kényelmesen elhelyezkedek, majd előveszem a hangszert a tokból. Megpengetem a húrokat, de rögtön el is fintorodom, ahogy meghallom a gitár hangját. Szörnyen elhangolódott azidő alatt, amíg nem használtam. Gyorsan behangolom, majd lefogom az első akkordot ami eszembe jut és így kezdek bele az egyik dalba.

Maid Café - Nyitány


A mai napon a réten feltűnt egy kidekorált sátor, s emellett egy kinti kis teraszhangulatú rész kávézó módjára asztalokkal, székekkel megrakva.

A sátor sárga színű szalagokkal díszített, itt-ott néhány virág lóg le a tartórúdjairól. A kis asztalok elszórtan állnak a kör alakú téren, narancsos színárnyalatú terítővel fedettek, mellettük citromsárga székek állnak. Az egésznek nagyon napsugaras, vidám hatása van. Minden asztalkán található egy kicsi csengő, mindegyiknek más hangja van, ezekkel lehet a kiszolgáló személyzetet hívni.



A kinti részen ugyanilyen asztalok és székek sorakoznak a megfelelő díszítőelemekkel, csak éppen itt a szabad teret kedvelők lelhetik inkább örömüket egyaránt a napsugarak simogatásában és a kiszolgálás minőségében.

Kint ügyködő pincéreink/pincérlányaink: Gál Botond, Sharlotte Johanson, Lagger Arm, Zsolt Perott és Katie Runa Blackwood

Benti felelőseink: Aileen Aurora, Glyniss Clarkson, Gilbert Blythe, Mary Glotter és Hegyi Nikoletta

Menüsor

-teák (különböző ízekben, csak kérd és olyat kapsz  )
-forrócsoki
-kávé
-gyümölcslé (akárcsak a teáknál változatos ízekben, kérni kell és olyat kapsz  )
-ásványvíz

-somlói
-gyümölcssaláta(egyénien is összeállítható vagy standard mi válogatjuk össze)
-muffin
-brownie
-fagylaltkelyhek különböző kiszerelésekben és kérésre egyéni díszítéssel
-marcipánból készült kés/villa egyik szett, (ezek mellett hagyományos evőeszközöket is találtok  )

-szendvics
-krumplis lángos
-omlette rice (japán specialitás)

A rendezvény kezdetét vette   !

Gyereknap





A Vidámpark álmodóilag június 8-ig elérhető!

Kérünk mindenkit, hogy 1 szálba írjátok a történetet, melynek a kezdőhsze ez a poszt!

A DÖK

Dolánszky Alex
Hajnal tájt


Még csak pár napja ismerkedem a kastéllyal, de a varázsa máris rabul ejtett. Annyi megfejtésre váró rejtély és talány lapul itt, hogy azt egy emberöltő alatt nem lehetne mind a helyére rakni, még az én képességeim mellett se. Igazából jelenleg még ez az egész világ annyira érthetetlennek tűnik, hogy az már kifejezetten bosszantó. Éveken át mindez csak anyám meséiben létezett számomra, és most itt vagyok, az álomvilág kellős közepén, mint egy elveszett bárányka. Kifejezetten frusztráló a helyzet. Igyekszem kellően átformálni az életszemléletem alappilléreit ahhoz, hogy értelmet nyerjen minden, amit itt látok, de hát mit mondhatnék... Nem egyszerű feladatról beszélünk. A tudósok se díjazták soha, amikor valaki az egész rendszert felborító következtetésre jutott, szóval hozzájuk képest azt hiszem én még jól állok a nyitottság kérdésében.
Mondanám, hogy megbántam a döntést, miszerint nem évkezdésre jövök, de hazudnék. Szükséges volt még maradnom egy kicsit, hisz erősen hátráltattam volna apám munkáját, ha a segédje a kutatás kellős közepén lelép és neki valaki mást kell kiképeznie a helyemre, aki nem vett részt a megelőző folyamatokban. Meg aztán én is kíváncsi voltam, mi lesz az eredmény, bár végül nem hozott nagy sikert a dolog. Valami hibádzott a műveletben talán, vagy az egész alapfeltételezés volt rossz, ezt majd az öreg rókák kivesézik, én pedig addig belevetem magam az ismeretlenbe. A kutatási projektekben azt szeretem, hogy annyi információ ismerete szükséges hozzájuk, hogy jelenleg még én se tudom teljes egészében átlátni (bár szerintem apám korában ez nekem már nem okozna gondot) és ezért határozottan izgalmas. Az ismeretlen mindig vonzó, hisz megfejtésre vár, és talán mi leszünk az elsők, akik ráakadnak a helyes válaszra. Ilyen számomra jelenleg a varázsvilág is. Telis-tele van kérdésekkel.
Talán pont a sok agyalni való az oka annak, hogy ma éjjel az alvás nem tartozott a fő programjaim közé. Csupán 1-2 órát ha szundíthattam, mielőtt újra hatalmába kerített a túlzott éberség, így végül feladtam az álmok kergetését és egy kis sétára indultam, bár gőzöm sincs jelenleg szabad-e kint tartózkodnom vagy sem. Van egy tippem ugyan az utóbbira, de annyira azért nem izgat.
Az ég még sötét, pár erős fényű csillag még pislákol, de lassan rám virrad majd. Nyár lévén már nincs annyira hűvös, de azért hálás vagyok, amiért felvettem a taláromat, még mielőtt elhagytam a szobámat. A füvet taposva kerülök egyre távolabb a kastélytól, mely úgy érzem állandóan gúnyos tréfát akar űzni belőlem lehetetlen trükkjeinek számtalan sorával. Egy nyomasztó érzés lakozik bennem, amit nem igazán tudok hova tenni. Igyekszem visszaemlékezni, mikor volt velem ilyen utoljára, de csak egyetlen emlék rémlik fel bennem: Mikor anyám halála után otthagytuk Londont, ott hagytuk őt is... Mindent. Elmentünk új életet kezdeni Cambridge-ben. Apám akkor azt kérdezte tőlem, hogy van-e honvágyam, de nem értettem mit akar, viszont talán ez az a szó amit most keresek. Leülök a fűbe, majd hanyatt dőlök, és az eget fürkészem, ahogy lassanként minden fénypontot hátrahagyva egyre világosabb lesz.
- Honvágyam volna?
Szavaim tétovák és nem túl hangosak, csak ízlelgetem a kissé idegennek ható kifejezést. Egyáltalán mi számít nekem otthonnak? Nem hittem volna, hogy ennyire szentimentális vagyok...

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Blackwoood no1.  

- Ha nem jössz le most azonnal, én szedlek aztán megetetlek egy macskával- teszem csípőre a kezem, miközben a fán lévő kanárimra próbálok hatni. Eddig teljesen sikertelenül, és láthatólag a fenyegetés se válik be nála. Chh, elkényeztetett kis dög ez, ráadásul szerintem most kamaszodik, mert eddig még nem fordult elő, hogy ellenkezett volna.
Egy kívülálló valami olyasmit láthat, hogy egy szőke csaj, rövid naciban, bikini felsőben - a meleget így lehet csak elviselni- és napszemüvegben, fenyeget... egy fát. Igen, merthogy a rajta lévő sárga tollkupacot nem igazán lehet messziről látni, mivel a levelek között lapult meg. Tehát két következtetést vonhat le, vagy dilis a lány, vagy hallucinál a hőguta miatt. Hirtelen én magam sem tudom, melyik a jobb eshetőség, így nem is nagyon foglalkozok ezzel.
- Hát, te akartad- indulok el a fa felé, majd mégis megtorpanok. Nem akaródzok én oda felmászni, mert nem jövök le. El is kezdek gondolkodni, hogyan érhetném el, hogy Lilla önszántából tegye meg a lefelé vezető utat, de egyetlen épkézláb ötlet se jut eszembe.
Kapóra jön, hogy egy srác lép ki a suli ajtaján. Gyorsan mérlegelni kezdek, vajon mennyi fog veszni a büszkeségemből, közben tekintetem közte, és Lilla között váltogatom, majd az utóbbira vetek egy gyilkos pillantást, és a srác felé megyek.
- Bocsi, tudnál segíteni? A Kanárim nem akar lejönni a fáról- n a, hogy ez most mennyire hangzott hülyén, csak akkor derül ki, mikor a srác képen röhög, véleményem szerint jó hangosan, mert... mert mégis ki állna elő ilyesmivel? Egyáltalán ki tart még itt rajtam kívül kanárit? Visszagondolva, addig kellett volna nyaggatnom Serent, amíg nem egy sólymot varázsolt volna elő nekem... minimum. Megannyi égő szituációtól megmentett volna.

Zsolt


Szörnyen indult a mai reggelem. A fejem szinte majdnem szétrobbant, mikor kikeltem az ágyból, tudtam, nálam ez csak akkor jelentkezik, hogyha nem tudtam magamat kialudni. Pár percig csak sétálgattam, új szobámban, nézelődtem, és ráeszméltem, hogy milyen rendetlen is vagyok. Nekiálltam összepakolni, majd mikor végeztem, bementem a fürdőbe és rendbeszedtem magamat. Meglepően hamar végeztem, majd mikor kijöttem, körülnéztem, és egy gyors de halk mozdulattal kislisszantam a szobából. Odabent még mindenki aludt, pedig már nem is volt olyan korán. A kastély lakója vagyok, már lassan több mint egy hete, de még szinte semmit sem láttam. Hogy őszinte legyek kicsit féltem. Új hely, új emberek. Sosem bírtam az ilyet, mindig ideges voltam. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne ha egy teljesen más Borit mutatnék az ittenieknek, mint amilyen valójában vagyok. Ismerjenek meg ők másnak, ne úgy mint ahogyan az emberek otthon ismernek. Azt a Borit én se szeretem olyan nagyon. Egy félénk kislány. Változni szeretnék, hiszen ahogy ránézek a korombeliekre, mindegyikük olyan pörgős, sokmindenhez értenek, élvezik az életet. Ennek ellenére, én mit csinálok? A szobában fekszem, és...lusta vagyok. Kissé elgondoltam sétálgatás közbe, és mire "felébredtem" már azt se tudtam, hogy merre vagyok. Annyira még emlékeztem, hogy lementem egy lépcsőn. Talán a földszinten lehetek, vagy tudom is én. Tettem még egy pár lépést, majd amint körbenéztem, feltűnt, hogy meglepően kevés diák van ilyenkor a szobáján kívül. De legalább van egy-kettő, ez is több mint a semmi. Továbbmentem, majd mikor oldalra pillantottam, valami jót pillantottam meg. Arrafelé vettem az irányt, majd kiléptem az udvarra. Nem is inkább udvar, ez nagyobb volt annál, rétnek mondható. Gyönyörű zöld volt a fű, a virágok is teljesen egészségesnek tűntek. Odahaza sokat foglalkoztam virágokkal, a szobám szinte már olyan volt mint egy botanikus kert. A nap sütött, kicsit fújdogált a szél, ezért is nem volt nagy kánikula. Egyre beljebb és beljebb sétáltam, mígnem észrevettem egy padot, majd mikor odaértem hozzá, leültem. Szeretek reggelente a friss levegőn sétálni, ettől legalább feléledek kicsit. Örülnék társaságnak is, csak egyszerűen...ilyen vagyok. Ha valaki hozzám jön ide, akkor szívesen ismerkedek, de én egy lépést se teszek más felé. Mindegy is, ez egy megérthetetlen dolog velem kapcsolatban. Rákönyököltem a padra, majd egy percre behunytam a szememet. Próbáltam élvezni ezt a szép időt, a madarak csipogását, a szellőt, ahogyan a hajamat dobálja. Nagyon belefeledkezhettem ebbe az egészbe, mert egyszer csak azon kaptam magamat, hogy se kép se hang. Gyorsan kapcsoltam, majd kinyitottam a szememet, ásítottam egy nagyot, és nézelődni kezdtem, van-e még valaki rajtam kívül idekint. Valójában csak arra voltam kíváncsi, látta-e más is a "majdnem elaludtam" című műsoromat, de szerencsére nem. Nem bírnék ki még egy megaláztatást. Bár, ha jobban belegondolok, már hozzá vagyok szokva..