Léda

- Élvezed, mi? Naná, hogy élvezed, csak rád kell nézni - beszél a kutyához, miközben a majd nyolcvan centi magas, hosszú szőrű agárral játszik. Aki csak zsémbes, többnyire meglehetősen csúnyán beszélő, mogorva, sokszor kiabáló gondnoki mivoltában ismeri, bizonyára alig ismerne rá vagy éppen el sem hinné, hogy ez az Álmos, ugyanaz az Álmos, mint aki a folyosón átokkal fenyegeti a falat összefestő vagy a kőpadlót csúszkálásra alkalmassá teendő mindenfele vizet fröcskölő, esetleg a szertárba belógni akaró diákokat. Ezt az oldalát mindössze a nővérének van szerencséje ismeri, illetve a barátnőjének, meg netán néhány olyan szerencsés egyednek, aki azelőtt ismerhette még Durmstrangban, hogy elveszítette volna az édesanyját. Az a törés az életében valahogy sosem tűnt el, még ha az idő enyhített is a nyomában hátramaradt hiányon és fájdalmon, különösen azután, hogy Lilla helyet kapott az életében. A lány valami olyat képvisel számára, amit a nővére - hiába próbálta megszállottan betölteni az űrt - sosem tudott, bármennyire is jó a kapcsolatuk néhány kisebb epizódtól eltekintve, amikor is testvérek módjára képesek valami sületlenségen oltári módon összeveszni és napokig nem szólni egymáshoz. Néha azért megesik, hogy a folyosón sem ordít annyit vagy kissé visszafogottabb a szókincse, amikor jobb lábbal kel - sajnos ez nem tényállás kérdése, hiába van úgy az ágya elhelyezve, hogy tulajdonképpen ténylegesen mindig jobb lába ér először földet, ha felkel -, mégsem látni úgy nevetni, mint most, amikor távol a kastélytól a kutyával játszik. Lucifert még akkor kapta, amikor az édesanyja élt. Kis pöttöm szőrcsomó volt akkoriban a most hatalmas és hihetetlenül vékony, kecses borzoj, aki most nyelvét lógatva ugrik fel leterítve őt a földre. Mi tagadás, ő se nyom sokkal többet, mint az eb, és vigyorogva kapaszkodik a négylábúba, birkózik vele, hogy a következő pillanatban már vidám csaholás és dorombolásra emlékeztető morgás elegyét csalja elő belőle, ahogy a fülét vakargatja. Lucifer ezt mindig is imádta, nem csak a hosszú sétákat erdők mélyén. - Ki a világ legszebb kutyája? Na ki? Hát pont, hogy te, Luci... meg a legokosabb is... - magyaráz neki átölelve aztán a nyakát az állatnak, aki végig ott volt vele az elmúlt években, amikor csak engedték a körülmények. Most végre már el is hozza magával, ha itt ragad éjszakára vagy netán hétvégére, amennyiben úgy kívánja valami nagyobb szabású javítási művelet, ahogyan most is, hiszen tulajdonképpen fő munkaidőben éppen a falakat igyekszik rendbe rakni a kastélyban, mielőtt visszatérnek a diákok.