Emily

Nagyszerű idő van ahhoz hogy az ember bent érlelődjön vétek lenne a szobába elpazarolni és csendben maradni, mint egy apáca. Az ablakból kinézve megirigyeltem a tanuló társaimat, hogy milyen jól szórakoznak odakint. Nevetgélnek viccelődnek nem úgy, mint én, aki csak rajzoláson, tanuláson kívül mással nem is foglalkozom. Szeretnék nagyon profi lenni és, majd ha úgy hozza a sors, egy galériát is nyitni. De ez még nagyon távoli álomnak tűnik jelen pillanatban. Tudomásom szerint, van egy közelben levő nyugodt hely és ez nem más, mint a rét.  Még nem volt alkalmam megcsodálni, de biztosan remek hely lehet. Friss levegő, nyugodt környezet, madarak csicsergése, kell ennél több az embernek? Fogtam magam és szokás szerint a rajz mappámhoz nyúltam, mint, akinek már mániájává vált és nem tud tőle szabadulni. Magam után csaptam az ajtót és rohantam lefele, mint egy őrült mindenkit lehagyva, aki előttem vagy utánam ment. A legelső dolgom az volt hogy kinézzek egy hűvös, de kényelmes helyet. Elővettem egy üres papírlapot és ceruzát majd el kezdtem rajzolni a fán üllő ritka madár fajt.  

Emily

Nagyszerű idő van ahhoz hogy az ember bent érlelődjön vétek lenne a szobába elpazarolni és csendben maradni, mint egy apáca. Az ablakból kinézve megirigyeltem a tanuló társaimat, hogy milyen jól szórakoznak odakint. Nevetgélnek viccelődnek nem úgy, mint én, aki csak rajzoláson, tanuláson kívül mással nem is foglalkozom. Szeretnék nagyon profi lenni és, majd ha úgy hozza a sors, egy galériát is nyitni. De ez még nagyon távoli álomnak tűnik jelen pillanatban. Tudomásom szerint, van egy közelben levő nyugodt hely és ez nem más, mint a rét.  Még nem volt alkalmam megcsodálni, de biztosan remek hely lehet. Friss levegő, nyugodt környezet, madarak csicsergése, kell ennél több az embernek? Fogtam magam és szokás szerint a rajz mappámhoz nyúltam, mint, akinek már mániájává vált és nem tud tőle szabadulni. Magam után csaptam az ajtót és rohantam lefele, mint egy őrült mindenkit lehagyva, aki előttem vagy utánam ment. A legelső dolgom az volt hogy kinézzek egy hűvös, de kényelmes helyet. Elővettem egy üres papírlapot és ceruzát majd el kezdtem rajzolni a fán üllő ritka madár fajt.  

Melanie

Amióta itt vagyok, egyre természetközpontúbb lettem. Szinte el sem bírnám képzelni a napomat a kastély körüli reggeli futás és a délutáni szabadban tanulás nélkül. Nyilván ebben a gyönyörű tavaszi, szinte nyári, időjárásnak is van ám szerepe bőven, úgyhogy amennyire csak tőlem, szerény halandótól telik, hálás vagyok az Anyatermészetnek. És bár mostanság tényleg túlteng bennem a költői véna, főleg hogy az elmúlt két napban unalmas perceimet Romhányi olvasással töltöttem, de muszáj rászánjam magam a tanulásra, mert hiába képes az agyam vészhelyzetben rekordidő alatt megtanulni mindent, mégiscsak kényelmesebb az egész évre beosztani a vizsgaanyagot.
Miután ebben meg is állapodtam önmagammal, pórázra kötöttem Zoé-t és egy pokrócot felkapva a rét felé vettem az irányt. A táskám is a vállamon lógott, ugyan fogalmam sincs, milyen tárgyakat pakoltam bele legutoljára, de mindegy is. Ha most elkezdenék gondolkodni azon, hogy mit kéne először tanulni, a döntésképtelenségem miatt az egész délután ezzel menne el, úgyhogy jobb ezt esetemben a véletlenre bízni. Direkt lengén öltöztem fel, csak egy hosszú ruhát és hozzá egy sarut húztam fel, mert ugyan Ausztráliában megedződtem, de itt, Magyarországon nagyon nehezen viselem a meleget, úgyhogy igyekszem mindig a lehető legkényelmesebb, legszellősebb ruházatot választani, amit azért az iskolai etikett megenged.
A rétre érve lecsatolom a kiskutyámról a pórázt és csak nézem, hogy szaladgál önfeledten össze-vissza. Őszintén szólva, nem épp a jólneveltségéről híres, de egyszerűen nincs szívem "katonai szolgálatra" kényszeríteni, ahogyan Daniel nevezte a volt kutyusunkat, aki a világ legszófogadóbb kutyája volt, mert a fél életemet az ő nevelésével, tanítgatásával töltöttem. Zoé más, ő kistermetű, bolond, kicsit szeleburdi természet, egyszóval nagyon nem illik hozzám, de valami miatt mégiscsak szeretem.
De sajnos be kell lássam, hogy Zoé mindent megtesz annak érdekében, hogy feszegesse a tűrőképességem, mert most is pár pillanaton belül már ott áll az egyik rajzolgató lány előtt, kíváncsian szemléli, majd hirtelen felkapja a tolltartóját és örülten rohanni kezd.
-Zoé, hozzám!-
Kiáltok szigorúan a kis ebre, és szerencsére ezek az alap parancsok még mennek neki, úgyhogy némi küzdelem után elveszem tőle a lopott holmit, és a tulajdonosa felé sietek.
-Ezer bocsánat, tényleg, nagyon sajnálom. Remélem nem esett baja.-
Kérek elnézést a történtekért, és közben visszaadom neki a tolltartóját.

Emily

Fantasztikus micsoda fajok léteznek, még ilyennel nem volt alkalmam találkozni és megcsodálni. Mivel mugli világban éltem és nőttem fel, édesapámtól egyik alkalomra kaptam egy könyvet, és ott olvastam a ritka fajokról meg fura lényekről, de nem gondoltam, hogy valóban léteznek. Mugli világban remek barátnőt szereztem állandóan együtt lógtunk, lerajzolom neki és még ma bagolypostán elküldetem, hogy ő is megcsodálhassa. Nagyon hiányzik most ezekben a napokban, vele mindent meg tudtam osztani örömömet, bánatomat. Most hogy egyedül vagyok kicsit üresnek érzem magam, de könnyen barátkozom, és hamar fel találom magam az új környezetben is. Nem hinném, hogy túl nagy gondot okozna az új emberek társasága és barátsága. Néha nem is jön rosszul az emberi társaság most, hogy az ember jó pár évig ide jár, ahogy mondani szokták: ez lesz a második otthonom. Mióta itt vagyok senkivel nem tudtam értelmes szót váltani, talán ma szerencsém lesz.  
Ahogy igyekszem rajzolni a különös madárkát néha - néha körülnézek, hátha erre téved valaki, de csak a távolból figyelgetem a többieket. Úgy látszik ma sem lesz szerencsém, majd ismét a papírlapra sütőm a fejem. Ekkor egy hirtelen mozdulattal egy kis tolvaj elcseni a tolltartómat. Szinte észrevehetetlen volt a kis sunyi már csak azt vettem észre, hogy előttem szalad a gazdája felé.  
- Hé, te csibész, jössz vissza!
Fel pattantam és utána rohantam, de nem tartott szegénynek a nagy öröm biztosan gumi csontnak nézhette, de gazdája hamar visszaszolgáltatta. Mosollyal a számon így válaszoltam vissza.  
- Á, dehogy, nem történt semmi gond, sőt, még élveztem is, legalább futkározhattam veled együtt.

Melanie

Hál' égnek Zoé szót fogadott egyből, így aránylag hamar visszakerült a tulajdonosához a tolltartó. Sőt, szerencsére a lány még mosolyogva is fogadta a neveletlen ebem csínytevését, úgyhogy hatalmas kő esett le a szívemről.
-Hát igen, nem árt a testmozgás.-
Felelem nevetve a lányka kijelentésére, s közben próbálom valahogy beazonosítani. Aránylag sok embert ismerek látásból, személyesen ugyan szinte senkit, de azért házhoz szoktam tudni kötni az embereket, viszont Róla nem igazán jut eszembe semmi halvány emlék, semmilyen szín. Tehát valószínűleg még új errefelé, és erre utal a kezében tartott rajza is, mert egy itt elég gyakori, de a mugli világban szinte lehetetlen lencsevégre kapni. Amikor idejöttem, egyből küldtem egy képet róla Édesapámnak, mert tudtam, hogy fotósként értékelni fogja a ritkaságot, de mint kiderült, itt ez hétköznapinak számít. Viszont ha a lányka új, akkor nem szeretném, hogy negatív véleménye legyen az itteni emberekről, úgyhogy folytatom a beszélgetést.
-Tényleg sajnálom...egyébként Emily vagyok, eridonos.-
Kérek mégegyszer elnézés, és nyújtok kezet kedvesen a lánynak, arcomon a megszokott mosollyal. Rokonszenvesnek tűnik és kivételesen végre egy nálam tapasztalatlanabb emberrel hozott össze a sors, ami azért ritkaság a kastélyon belül.
Nem tudom, hogy megéri-e beszélgetést kezdeni, mindenesetre részemről várhat a tanulás, nem tudom Neki mennyire sürgős befejeznie a művét, de majd meglátjuk. Reflexszerűen indulok el csak úgy a semmi felé, mert nem szeretek ácsorogni, és Zoét sem árt szemmel tartani ám.

Emily


Gyorsan visszakaptam a holmim és a benne levő dolgaimat. Amilyen kicsi és fürge még egy versenyen is indulhatna. Sőt, ami a legjobb könnyen észrevehetetlenül egy kis betanítással hamar el tudna sajátítani egyéb dolgokat is. Talán nekem is kutyát kellene tartanom, hamar meggazdagodnék. De a kutya nem csak az ember legjobb barátja, és hű társa, de beteg gyermekeken is alkalmazzák. Segítik őket a gyógyulásban és a fejlődésben.
Kezemet nyújtva a tolltartómért válaszolok a lánynak.
- Nem történt semmi gond, kicsit nyálas, de ezt a problémát is meg lehet oldani.
Elővettem egy papír zsebkendőt és megtisztítottam a kosztol és a nyáltól. Majd ellenőriztem a dolgaimat el, mosolyodtam és a kutyához letérdelve a fejét simogatva beszéltem hozzá, mintha szegény értené is, hogy mit halandzsázok neki.
- Te kis csibész, nagyon édes vagy, ugye tudod, de tolvaj is!
Majd a zsebembe nyúltam és egy csokis kekszet csúsztattam ki és nyitottam fel nem, mintha megérdemelné, de az ártatlan szemeivel nem tudok ellenállni. Mint aki azt akarja közölni, hogy ne haragudjak. Letörtem egy darabot és a gazdája felé fordultam majd megkérdezve közöltem vele, adhatok neki belőle egy darabot, ahogy ő bemutatkozott.
- Én Melanie vagyok, első éves Navinés. Még új vagyok itt, néhány napja érkeztem így nem is lett volna rá mód, hogy bármikor is összefussunk. Ugye nem bánnod, ha megkínálom a kutyusodat?
Kérdeztem Emilyt majd a kutyusra nézve rá kacsintottam a jobb szememmel, és mint aki arra várt, hogy oda adhassam a jutalomfalatot.