31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 15:04 | Link

Az időjárás az utóbbi hetekben komoly kedélyingadozással küszködött, azonban ezen a hétvégén végre teljesen kiderült az ég és Gilbert olyan igazi, tavaszi napsütésre ébredt. Szerette, hogy az ágya szinte közvetlenül a hatalmas ablak mellett van, mert a fény jóformán kihúzta az ágyból és sokkal könnyebben kelt fel, jókedvűen kezdve a napot. A többiek nem keltek ilyen korán, úgyhogy csak halkan, mint egy kisegér, kikúszott az ágyából és összeszedte a holmiját, hogy minden felnyalábolva átlopózzon a fürdőbe. Mosakodással együtt is tíz perc alatt elkészült, hogy aztán álarcát, naplóját és szütyőjét egyik, tornacipőit pedig másik kezében lóbálva, leosonjon a lépcsőkön a klubhelyiségbe. Itt felrángatta a kissé elnyűtt csukát, mielőtt leugrált volna a nagyterembe reggelizni- mégpedig szó szerint, mert ha senki sem látta, akkor sokkal inkább elengedte magát. Amikor leért, jóformán senki sem volt még ott, úgyhogy kényelmesen összeválogatta az asztalról a kedvenc étkeit- vajas pirítóst, sonkát, sajtot, gyümölcsöket. Komótosan falatozott, aztán mivel úgy saccolta, nem biztos, hogy vissza akar jönni ebédre, egy szalvétába csomagolt még némi elemózsiát, mielőtt kitrappolt volna, egyenesen a kaput célozva meg.
Egyébként nem sokat változott, amióta nem láttuk - egy picivel magasabb lett, mint volt, de nem vitte túlzásba a növést, a külseje sem érdekli túlzottan és még mindig maszkot hord. Az egyik padra telepedett először, mert a fű még vizesnek tűnt, addig is firkálgatva, aztán ahogy száradt minden, elővette a szütyőbe dugott, miniatürizált könyvet és kifeküdt a napra olvasgatni. A fűben hasalva egyik kezével a fejét támasztja, a másikkal lapozgat, az egészhez a lábával kalimpálva - olyan meleg van, hogy a cipőt és a zoknit is lerúgta, de jól érzi magát.
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. április 28. 16:18 | Link

Gil

*Rosszul aludtam az éjjel. Kezdődött azzal, hogy az elalvás része is nehezen indult be. Éjfélkor sikerült valami álmosságot erőltetnem a szememre, halk birkaszámlálással, de ezzel még nem ért véget a megpróbáltatásom. Két óránként felébredtem, mert úgy éreztem valaki figyel, ami eléggé lehetetlen volt. Betudtam annak, hogy a megszámolt állatok jelentek meg a szobában és kísértettek. Mikor sikerült, úgy ahogy mély álomba kerülnöm, a nap sugarai köszöntek be az ablakon újabb vidámságot okozva nekem. Nyűgösen ébredtem fel végül.
A reggeli készülődésem öt percig sem tartott. Nem mentem el fürdeni, fogat mosni sem, csak gyorsan átvettem a pizsamát egy szürke pólóra és egy melegítő nadrágba. A kócos hajamat a frufru részénél felcsatolom, hogy ne lógjon a szemembe. Ideje lenne valamit kezdeni vele, de az én ügyességemmel rosszabb lenne, mint most.  Az ablakban nézem meg a csattolás eredményét, mivel nincsen kedvem a mosdóig elvánszorogni. Mikor megfeleltnek nyilvánítom, elindulok a nagyterem felé. Vasárnaphoz képest már elég sok diák szállingózik a folyosón. Látszik rajtuk, hogy élvezik a tanításmentes napokat, mert sajnos igen, elkezdődött a következő év. Másodikos évemnek teljesen másnak kéne lennie, de eddig semmilyen változást nem érzek. Ugyan olyan távolságtartó maradtam és az emberek sem változtak meg körülöttem. Néhányan nőttek a szünet alatt, vagy a frizurájuk lett más, de nagyjából ugyan azok maradtak.
A Nagyteremben meg vannak terítve a különböző ház asztalai. Gyorsan helyet foglalok a Rellonnál és magam elé veszek egy adag zabkását. Közben körbetekintek a teremben és megakad a szemem egy fiún. Éppen jóízűen fogyasztja az igen bőséges lakkomáját. Szemén a kihagyhatatlan álarc, amit annyira utálok. Gil az. Most nem boldogság fog el ahogy meglátom, hanem egy csepp gyűlölet.*
~Direkt nem néz rám. Végig hazudott nekem és ezért nem akar velem összefutni. Becsapott és különben utál engem. Én meg hittem neki.~*Az előzmény csak annyi, hogy az előző találkozásunknál elég sok mindent elmondtunk egymásnak, Ő meg megígérte hogy segít megszeretni az embereket és nem csak ellenséget látni bennük. Megbeszéltük, hogy találkozunk majd, de azóta nem is láttam.
Feláll és egy nagy adag étellel indul ki a Nagyteremből. Megvárom a megfelelő alkalmat, majd utána indulok. Ki megy a kastélyból és a rét felé indul. Lassan megyek utána, hogy ne vegyen észre. Leül az egyik padra és a füzetébe rajzolgat. Ebben a füzetben beszélgettünk. Egy kis idő után a fű jobban tetszik neki így oda telepedig és egy könyvből olvas. Ezt az alkalmat használom ki és elé sietek, pont elállva a nap fényét.*
- Gilbert, miért hazudtál nekem, én elhittem amit mondtál.* Nem várom meg a válaszát, hanem rávetem magam. Szitokszavakkal illetem, közben pedig nem túl erősen ütögetem. Hát igen, ilyen, ha az ember nem tud este aludni.*
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 17:09 | Link

Min

Általában nem szokása evés közben nézelődni, ez olyasvalami, ami neki fel sem tűnik - hosszú évek rögzítették benne, hogy jobb, ha az asztalnál fel sem néz a tányérjából, csak csendesen és gyorsan eltüntet mindent, aztán megköszöni, elmossa a tányérját és eltűnik. A szünidő pedig csak megerősítette benne mindezt, így nem vette, nem vehette észre Mint, nem is feltételezte igazából, hogy bármelyik barátja a nagyteremben lehet.
A könyvet a születésnapjára kapta- igazából egy képregénysorozat része volt, amit a többivel együtt mágia segítségével rejtegetett otthon, egészen picire zsugorítva. Borzasztóan örült neki, mert bár apával nem volt könnyű szót érteni, ha végre kimászott a laborjából, akkor tudott jófej lenni, így külön elmentek és ő választhatta magának. Teljesen lefoglalták a történések, a lépteket ugyan hallotta, de nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget- csak akkor nézett fel, amikor valami eltakarta előle a napot.
A támadás váratlanul éri, még érkezik megfordulni, de az egész annyira meglepő és első pillanatban érthetetlen számára, hogy mire védekezésre emeli a kezét, az álarca már lerepült. Sosem tudott verekedni, Minnel nem is akar, az egész olyan félelmetes és zavaros, ahogy szitok és ütés egyaránt záporoz a fejére.*
- Várj!-*Próbál valahogy kiszólni a karjai mögül, de az első kísérlete, hogy valahogy a másiknak is láthatóvá tegye az üzenetet, csak egy újabb ütés bezsebelését eredményezi. Másodjára megpróbálja elkapni a kezeit, nem megy könnyen, de végül sikerül úgy fognia a csuklójára, hogy ha nem is teljesen, de egy kicsit megállítsa.*
- Várj már!-*Zihálja, jobbára az ijedtségtől- érzi, hogy valami lecsordul, közvetlenül a bal szeme mellett. Francba.Felszakadt a vakációról emlékbe hozott seb, ami kicsivel a szemöldöke felett indul és rézsút folytatódik, az alja az arcára lóg. Igyekszik nem foglalkozni vele, előbb valahogy Woot kell lenyugtatnia.*
- Nem hazudtam! De egyszer sem hívtál, az órákon pedig nem szóltál hozzám, azt hittem, meggondoltad magad és egyedül akarod megoldani. Muszáj volt tanulnom, hogy minden vizsgám kitűnő legyen! Egyszerűen muszáj...-*A végére elhalkul, mert ahogy eddig, úgy most sem volt elég. Tulajdonképpen mindegy lett volna, milyen jegyeket visz haza, mert úgyis akadt más helyette, amibe bele lehetett kötni, de nem akart még több lehetőséget adni arra, hogy bántsák. De az egész megy a felejtőbe, ahogy van némi ideje alaposabban megnézni Min arcát.*
- Szörnyen festesz. Történt valami?-*Leginkább aggódó a hang és az arca is gondterheltebb lesz, mert a fiú viselkedése is rosszat sejtet. Az első találkozásuk sem volt zökkenőmentes, de ez a kirohanás most jóval hevesebbre sikerült.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 17:10
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. április 28. 20:14 | Link

Gil

*Nem volt valami hosszú a szünet, mégis éveknek hittem a sok szobában töltött nap miatt. Megpróbáltam a szabadidőmet a kastélyon kívül tölteni, hogy egy kicsit azt higgyem, tényleg szüneten vagyok, és azt csinálhatom, amit akarok, pedig nem így volt. Legszívesebben hazamentem volna és a családommal töltöttem volna ezt a röpke időt. Csak hogy kaptam egy levelet, miszerint elvileg kaptak egy remek ajánlatot egy útra így elutaztak. Az a baj, hogy ismerem őket és apám nem hagyná ott az állását egy ilyen, idézem „csak a pénz fogy miatta”
dolog miatt. Az sem lebecsülendő, hogy testvéreim közül háromnak iskola van, a nagyobbak pedig nem hiszem, hogy hazajönnek. Még is hinni szeretnék nekik, és bízni abban, hogy tényleg valami jó utat találtak nélkülem.
A napsütés nem hagyott alább. Egy lágy szellő lengedezik, pont emiatt tökéletes az időjárás. Felnézek az égre, de egy felhőt sem látok. Olyan jó lenne, ha megérkezne a nyár. Azt jelentené, hogy ritkán fordulnának elő a rossz esőzések és a kedélyállapotom is javulna. Ami ebben a pillanatban nem volt éppen fényes.
Ahogy rávetődök, azonnal az álarcot támadom. Az az aprócska tárgy még mindig eléggé irritál, pedig azért azt tudom, hogy levenné. Most mégis a düh kerekedik fölém. Engem becsapott, Ő csapott be és nekem csak rosszat akar. Minden a fiú hibája. A tanulás, a rossz alvás és az otthoni dolgok. Csak ő tehet az egészről. Igazából csak kell egy személy, akin kitöltöm a bennem lévő feszültséget.  Olyan könnyen el tudom magammal hitetni a dolgokat, hogy már tényleg elhiszem, amit gondolok. A sok hazugságot, amit magamba tuszkolok.
Lassan érzem, hogy mozgolódni kezd, de nem nagyon foglalkozok vele. Elvileg arra tanítottak, hogy beszéddel oldjam meg a dolgokat, mivel azt nem szeretek így csinálom. Nem vagyok erős és magas sem, talán nőttem egy keveset a szünetben, de az nem hoz sok előnyt. Érzem, hogy két kéz tapad a kezeimre. Kinyitom a szemem és Gil-re nézek. Elernyednek az izmaim, mikor megkér, hogy álljak le. Végre a józan eszemre hallgatok egy kicsit. Elkezdem olvasni a szájáról, amit mond, és lassan lekecmergek róla. Igaza van, hogy nem beszéltünk az nem teljesen az Ő hibája. Nem tudom hogyan gondolhattam azt, hogy majd Gilbert keres engemet, miközben Ő tesz nekem szívességet. Pedig teljesen ebben a hittben voltam. Vártam, hogy segítsen, miközben én nem tettem neki semmit. Különben is mi az, hogy muszáj? Akkor tanul az ember, csak ha akar, lehet, hogy megbukik, de akkor rájön, hogy az Ő hibája és majd jövőre tanul. Nincs olyan, hogy muszáj.*
-    Muszáj, milyen szó már ez?* Ekkor jut eszembe, hogy ez a leglényegtelenebb része az egésznek, amit mondott. Most vertem jól meg és én ezen akadok fent. Még a szeme felett is vérzik. Ilyen erősen ütöttem volna? Most már nem vagyok rá mérges, inkább magamra. Hogy lehettem ilyen? Néha gondolkodnom is kéne. Egy kicsit még is jól esett, amit ezzel a püföléssel kiadtam magamból. A zsebemből előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom.*
-    Kösz…* Elég furcsa egy ilyen szó ezek után. Egy bocsánat, vagy egy véletlen volt jobban megfelelt volna, de én még is ezt választottam. Lehet nem fogja érteni, nem is ez a lényeg. A következő kérdésekor leveszem róla a szemem és az arcomra erőltetek egy mosolyt, majd szépen hazudok.*
-    Semmi!* Nem ebben állapodtunk meg, de makacs vagyok és rossz barát.*
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 23:25 | Link

A fiú mintha magához tért volna, feladva a küzdelmet, és ahogy az izmai nem feszültek, hogy kitépje magát, Gil elengedte. Kisvártatva Min leszállt róla és kicsivel odébb leült a fűbe, nehezen értelmezhető kifejezéssel az arcán- leginkább keserűségnek tűnt, de nem ismerték egymást eléggé, hogy biztos lehessen benne. Felkecmergett, maga alá húzott lábakkal ülve, egy picit tanácstalanul - ő, akit annyian különcnek tartottak, nem igazán ment oda senkihez magától, mert úgy érezte, terhes vagy nem kívánt a társasága. Nem akarta Mint bántani, de olyan sietve távozott akkor a folyosóról, hogy egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nem gondolta meg magát, így inkább hagyott némi távolságot. Nem tudta, tényleg nem, hogy ennek ez lesz a vége.
A szinte számonkérő kérdésre elkomorodott, lehajtva a fejét, aztán szomorúan nézett Min szemébe- másnak talán lényegtelenek a jegyei, de ő nem engedhette meg magának, hogy leromoljon. Nem csak azért, mert egész nyáron hallgatta volna, de hatalmas veszekedésbe torkollt volna a dolog, aminek mindig, mindig ő itta meg a levét.*
- Ha nem tanulok, akkor azt kockáztatom, hogy átíratnak máshova. Anyámék cseppet sem örülnek, hogy varázsló vagyok.-*Ez persze csak töredékrésze volt mindannak, aminek még "nem örültek", de ezzel az eggyel semmit sem tudott kezdeni. Szeretett itt lenni, szerette a kastélyt és az órákat, a háztársait, a tanárait, mindent és nem akarta, egyáltalán nem akarta elveszteni, akkor sem, ha ezt az örömöt nem tudta a Nagyin és az apján kívül mással megosztani. Az utóbbi többnyire csak hümmögött, de a nagymama kíváncsian nézte végig azt a temérdek rajzot és mindenféle firkát, amit itt készített. Az volt a szünet legjobb része, amikor nála hagyták, az ikrek már elmentek aludni és végre kicsit kettesben beszélgethettek. Mélázásából Min Woo furcsa köszönömje rántja ki, kissé értetlenül pislog rá, megpróbálva valahogy kitalálni, mire is gondolt.
- Ez nem a te hibád.-*Mutat a sebre, mert mintha egy pillanatra lelkifurdalást látna átsuhanni Min arcán; aztán elveszi a papírzsepit, megpróbálva valahogy letörölni a vért, aztán a felszakadt helyre nyomja, hogy elállítsa a vérzést. Még így is örülhet, mert relative könnyen megúszta a dolgot, idővel el fog tűnni, vagy legfeljebb egy alig látható heg marad az egészből.
Ez a "semmi" pontosan úgy hangzott, mint amikor őt kérdezték arról, hogyan szerezte egyik-másik sérülését. Valami, amit nem akar, vagy nem tud az ember elmondani és még ha a másik érti is, hogy az a semmi nagyon is valami, nehéz bármit is tenni, vagy segíteni. Egy kis ideig gondolkodott, aztán mivel egyébként is hiába beszélt volna, mert Min lehajtotta a fejét, egyszerűen odahajolt és megölelte- nem túl szorosan, inkább csak olyan óvatosan fonta pár pillanatra köré a karjait, remélve, hogy nem egy újabb orrbavágás lesz a manővere jutalma. Valahol tudta, hogy ami számára egyáltalán nem fura, másnak nagyon is az lehet, főleg, mert néha teljesen gyerekesek voltak a reakciói, mint ez is. Aztán visszahúzódott, zavartan elmosolyodva ült a sarkaira. A zsepit újra a fejére szorítva, másik kezével felvéve a fűből a mangát és a maszkot, mindkettő állapotát leellenőrizve- megúszták sértetlenül, sóhajtott fel, mert fájt volna a szíve, ha a két legújabb kincsében esik kár. Egy darabig lapozgatott, mire megtalálta a keresett képet, felemelve, hogy Woo is láthassa.*
- A szülinapomra kaptam és annyira tetszett a Crown Clown álarca, hogy megcsináltam.-*Fűzte hozzá, magyarázatképp a fura figura kapucniján lógó részre bökve, mert átmenetileg semmi jobb sem jutott eszébe- szeretett volna beszélgetni, de az előző válasz miatt elbátortalanodott. Valahogy szerette volna jóvátenni a mindkettejük idegenkedése miatti hibát, ám beletelt némi időbe, mire fel merte tenni a következő kérdését.*
- Akarsz mellettem ülni idén?-*Minre nézve tekintetével próbálta üzenni, "ne haragudj", szorongva várva valamiféle választ. Nem tudta, mi mást ajánlhatna fel, hogy megmutassa, ő komolyan gondolta és esze ágában sem állt átvágni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 23:36
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 1. 16:40 | Link

Gilbert

*Lelkiismeret furdalásom van. Bár az is igaz, hogy előző találkozásunknál Ő ugrott rám, de neki meg volt az oka. Lehet, hogy ez lesz a köszönésmódunk? Mégis Gil az, akivel mindent megosztok. Ő benne bízok meg a legjobban, de csakis Őt vertem meg eddig. Mindketten egy kicsit forrófejűek vagyunk, de Gilbert állít le és utána még logikusan is gondolkozik. Okos és valahogy biztonságban érzem magamat, ha a közelében vagyok. Ez furcsán hangzik, de ha belegondolunk igaz, először gondolkozik, utána támad. Legtöbbször.
Annyira még sem lehetek ostoba, hogy ne lássam az arcán a szomorúságot. Én mikor a családomról beszélek, boldogság tölt el és nem boldogtalanság. Nekem az jelenti a békét és a tökéletességet. Legalább is sokáig így volt. Most, hogy Gilbert arcán ezt látom érdekelni kezd a családja.  Azt hittem, hogy mindenki tökéletes családdal rendelkezik és hozzájuk térhet haza, de ez a gondolat megdőlni készül.*
-    Baj van otthon?* Kérdezem halkan és félénken. Nem vagyok benne biztos, hogy megkérdezhetem e. Én sem mondom el neki a bajaimat, csak tagadok, akkor Ő miért tenné. A sebes megjegyzésen egy kicsit elcsodálkozok. Akkor jól gondoltam, hogy mégsem vagyok nagyon erős, nem tudom megsebezni szabad kézzel. Ehhez már nem teszek fel kérdést, túl komoly téma és ezt nem nekem kell elmondania. Én csak egy emberke leszek, aki ott lesz mellette, ha kellek, legalább is megpróbálok. Azt hittem Gil tökéletes, akinek semmi baja nem lehet, nagyon úgy néz ki, hogy elég nagyot tévedek. Segít nekem, miközben nekem csak magammal van gondom, neki meg a családjával. Az is lehet, hogy csak egy aprócska összezörrenés volt, de rosszabbra gondolok. Erre én csak egy „semmit” mondok. Nem vagyok jó barátnak. Kedves hozzám és mintha az előbb nem is én ugrottam volna rá. Hirtelen szorítást érzek magamon, a szokáshoz híven egy kicsit megremegek, de nem húzódok el. Nem akarok, jó ez így nekem. Elenged és látszik rajta, hogy ideges, én is az vagyok így nem csinálok semmit, csak nézem Őt.
A zsebkendőt a sebéhez szorítja, úgy nyúl a másik kezével a fűbe. Egy aprócska könyvet emel fel és lapozgatni kezdi. Csöndesen figyelem, ahogy megáll az egyik oldalon és felém nyújtja. Egy fiú van a képen, akinek ugyan olyan az álarca, mint amilyen ma Gilen volt, amíg le nem téptem. Nem jó akkor maszkot viselni, amikor én ott vagyok. A mondata végét sikerül csak elkapnom. Ő készítette. Hát én még egy átlagosat sem tudnék, nem hogy egy teljesen olyat, mint az igazi. A képre nézek, majd rá, aztán megint és elmosolyodok, csak úgy halványan.*
- Mint te!* Remélem nem egy gonosz karakterre mondom azt, hogy olyan mint Ő. A kérdése meglep. Nem az előbb mondtam rá nem túl szép szavakat? Nem értem. A helyében biztos jó messzire szaladnék, nem pedig felkínálnám, hogy üljek mellette, de szerencsére nem vagyok a helyében. Visszaadom a könyvet, majd egy aprót bólintok.*
- Ühümm!* Újabb dolgon kezdek el gondolkozni. Nem akarom, hogy ez a mai még egyszer megismétlődjön. Így kell valami, ami megakadályozza. Kellene egy tárgy, ami jelez, de van egyáltalán ilyen? Varázsvilágban vagyunk, muszáj lennie.*
- Bocsánat, hogy múltkor csak úgy eltűntem. Nem fogom megismételni. Ez meg elég rosszul jött ki. Talán…valami, amitől tudjuk, hogy kellünk egymásnak. Ne, felejtsd el. Ez hülyeség. *Össze-vissza habogok. Lehajtom a fejemet, mert egy kicsit elpirosodok. Hogy tudtam ilyen hülyeséget mondani?*
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2013. május 1. 16:53
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 18:24 | Link

Min

A másik fiú arca leginkább meglepettnek tűnik a kijelentésére, kicsit talán értetlennek is, elvégre logikus, hogy az embert leginkább a családja fogadja el- legalább is így lenne a rendjén. Néha azonban a dolgok egyáltalán nem ilyen egyszerűek, és az előbbi szomorúságból némi az arcára kiülő mosolyra is átragad.*
- A szüleim régen elváltak és mindkettejüknek új családja van, inkább arra koncentrálnak. Anyám és az új férje muglik, és egyébként sem vagyok az elképzeléseiknek megfelelő.-*Leginkább beletörődés érződött rajta, mert a legtöbb dolgon, ami a bajok forrása volt, nem tudott változtatni. Sem azon, hogy a szülei valaha megismerkedtek, sem azon, hogy négy év után elváltak, sem azon, hogy az apja kék szemeit örökölte, vagy hogy néhány megnyilvánulásában rá hasonlított. Ezért szeretett inkább az iskolában lenni, mert a csavargást sosem nézték el neki, de legalább amíg tanult, addig nyugta volt.
Talán ostobának tűnhet, ahogy viselkedik, de ez csak részben naivitás, sokkal inkább érzi, ha nem is érti, hogy van valami, amiről Min nem akar beszélni. Lehet, hogy azért, mert azon, ami  miatt halvány karikák vannak a szeme alatt, más nem tudna segíteni. Akárhogy is, amikor a szavak üresen és haszontalanul hangzanának, így még mindig el tudja mondani, amit szeretne. Nem szokott sűrűn másokhoz érni ilyen közvetlenül, ezért nem tudja igazán jól megítélni, de mintha Woonak se lenne ellenére- nemhogy nem üti meg, de még feszültnek se tűnik, csak hagyja magát. Aztán egy darabig feszült csönd telepszik közéjük, amit nehéz oldani, sőt, inkább csak higítani lehet a szavakkal.
A hasonlat meglepi, kissé zavart pillantást vet a képregényre, mert őszintén, nem sok közöset tud felfedezni Allen Walker és maga közt, sem külsőre, sem belsőre, persze, ehhez ismerni kell a karaktert. Ennyire bohócszerű lenne más szemével nézve? Furcsa, de valahol mégis jó, hogy az egyik kedvenc alakjához hasonlítják.*
- Azt hiszem, ő sokkal erősebb...-*Böki ki aztán motyogva, nem akarva elrontani a másik kedvét- olyan picike volt az a mosoly, amit kapott, és olyan illékony is. Aztán a nehezen kinyögött kérdésre pozitív választ kap és azonnal felderül az arca, mert a pár perccel ezelőttihez, de még a legutóbbi találkozáshoz képest is jókora siker ez, bár talán nem gondol bele, hogy lehet ennek még hátulütője is. Mindenesetre, érdekesen fog festeni egy padban piros és zöld.
Min következő mondatai kisebb kavarodást okoznak a fejében, a megfogalmazás és a habogás miatt is, de némi csodálkozó fürkészés után kapcsol, körülnézve, mintha minden sarkon megoldások lennének elbújva. Aztán eszébe jut a megoldás, izgatottan pattan fel, visszamászva a padhoz, hogy az ott lerakott kupacból felkapja a naplóját.*
- Van egy ötletem!-*Érinti meg a másik vállát, miközben lapozni kezd, el is felejtkezve a sebről, két kézzel keresve tiszta részt a könyvecske közepén. Az első ilyet tépi ki, hogy aztán becsukja és megfordítsa a kötetet, a Szőke hölgy kissé durcás arcával szembesülve.*
- Igazán megkérdezhetted volna, mielőtt nekiállsz tépdesni, úrfi.
- Bocsánat. Át tudsz ide jönni?-*Lengette meg a papírt, mire a portré sóhajtott, majd lecsusszant a borítóról és még el sem tűnt hosszú, utána úszó haja, amikor már felbukkant a másik kezében tartott lapon. Működik!- ujjongott magában, Min felé nyújtva a papírt.*
- Ő tud szólni! Mindig érzi, ha írsz a papírra, meg tudja nézni és átadni nekem.-*Magyarázta lelkesen. A Szőke hölgy bizalmatlanul méregette a másik fiút, de nem szólt semmit, bár evidensen meg fogja még Gil kapni a magáét, amiért a beleegyezése nélkül dönt ilyen dolgokról, de most ez sem tudta zavarni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 1. 18:24
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 8. 20:39 | Link

Gil

*Meglepődök mikor Gil a válaszában nem elutasítóan csak egy „semmit” mond, hanem igazából elmondja a problémáját. Az arcán lévő halvány mosoly csak úgy fénylik a szomorúságtól, amitől én sem érzem valami jól magam. Ahogy leolvasom a szájáról mondatait, egy kicsit görcsbe rándul a szívem. Ilyen lehet, ha elvállnak a szülők? Minden tönkre megy és többet nem lehet boldogan gondolni a családra? Ekkor jut először eszembe a gondolat és eljátszok vele fejben, hogy lehet otthon is nagyobb gondok vannak, mint eddig hittem. Talán nem is hazudtam akkorát, mikor azt mondtam semmi, mert a fejemben még tényleg semmi volt, nem hittem el, hogy bármi baj lehet otthon. Ahogy most Gilbert elmesélte a saját családját kétségbeesek. Kívülről maximum az arcomon látszik egy kicsit, de belülről annál jobban. Félek az egészet magamnak beismerni, mert addig tettethetem azt, hogy minden rendben van. Mi van, ha az egészet én idéztem elő? Azzal, amit csináltam a pincében akaratlanul is a családot szabdaltam szét, nem csak magamat? Emiatt lesz rossz a többi testvéremnek? Rossz és szomorú gondolatok, amiket megpróbálok elhessegetni, de nem sok sikerrel. Ránézek a mellettem lévő fiúra, akinél már csak beletörődést látok és beszélni kezdek.*
- Van egy apukám és egy anyukám. Mióta megsüketültem minden más lett, de próbáltam nem észrevenni, talán nem is vettem. Csak nem rég tűnt fel, hogy valami nem jó.* Nem gondolkozok sokat azon mit is mondjak, csak jön az a pár mondat, de jobban érzem ettől is magamat. Nem tudhat meg sokat ebből az egészből, hiszen nem voltam bőbeszédű, de érezheti azt, hogy megbízok benne. Hiszen ezt nem mondanám el akárkinek, nagyjából senkinek, aki itt van a kastélyban. Gillel mégis megosztom. Talán azért, hogy érezze nincs egyedül, vagy, ami a nagyobb lehetőség, mert  Ő megért, nem fog hülyeségeket összebeszélni és nem mondja azt, hogy sajnálom, mert azzal semmit nem érne el.
Az ölelés jól jön, lenyugtat és talán Őt is. Nem is ellenkezek, miért tenném: Nem vagyok én azért egy ennyire hideg gyerek. Talán még a mosolygással gondjaim vannak, de majd belejövök. Ahogy a képregény rajzot felém tartja, tényleg azonnal Ő jut az eszembe. Ahogyan pedig a mondatot kimondja meglepődök. Az én szememben igen is erős, nagyon erős, Ő mosolyog és olyanokat mond, amikre én nem lennék képes.*
-    Nem!* Halkan mondom, lehet, hogy nem is hallja, de legalább kimondom. Aztán következik a dadogásom. Próbálom eltakarni a piros arcomat és nem megtörténtnek nyilvánítani. Amikor feláll a helyéről, szomorúan nézek utána, mert félek, hogy elüldöztem, de csak az asztalig megy. Ahogy megáll megnyugodok és az aggodalmat átveszi a kíváncsiság. Talált valami megoldást? Egy könyvecskével tér vissza és lapozgatni kezdi, majd egyszer csak megáll és kitép egy lapot. Aztán becsukja, megfordítja és elkezd hozzá beszélni. Érdeklődve és reménykedve hajolok arra, hátha nem meghülyült a beszélgetőtársam, majd megnyugodva konstatálom, hogy a könyvön lévő Hölgyhöz beszél. Annak is mozog a szája, de nem nagyon tudom leolvasni mit mond. Nem lesz valami nagy barátság köztünk. Aztán hirtelen átvándorol a kitépett lapra, amitől Gil arca felvillanyozódik. Aztán beszélni kezd. Ahogy mondja az én arcom is vidámabb kezd lenni, és már nem látszik rajta az ezelőtti komoly téma. Elveszi a lapot és óvatosan összehajtja. Egy mondat kicsúszik a számon, amivel nem pecsételem meg a Szőke hölgy barátságát.*
-    Mi történik, ha eltépem?
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék