36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek! 2024. március 16.  23:59-ig várjuk a tanári, képességoktatói és házvezetői pályázatokat!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gilbert Blythe összes RPG hozzászólása (80 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 3. 00:52 Ugrás a poszthoz

Katherine

- Magányos lehetsz.-*Sajnálat nélkül ejtette ki, mert volt, aki erre vágyott, végre egyedül lenni egy kicsit, lerázni mindazt, amit az élet vagy mások rájuk erőltettek. És...a legtöbb embernek saját, be nem vallott hibája az, hogy egyedül van. Bár az egyedül és a magányos nem ugyanaz, volt köztük egy árnyalatnyi, halvány különbség. A magány mélyebbnek tűnt, mert mintha feltételezte volna valaki vagy valami hiányát. És mintha valami tényleg hiányzott volna, ha a lányra nézett.

Normális tempóban sétált, a szökőkút felé, jóformán meg sem lepődve, hogy hosszú csend után mégis követik. Egy darabig csak jött mellette, aztán ahogy nem akart megállni, a tér közepén fordult vele szembe, megtorpantva. Gilbert újra hátrébb húzódott, nem annyira lépve, inkább csak áthelyezve súlyát.*
- Tudom.-*Az, hogy továbbra is hangoztatják, milyen könnyű lenne őt legyűrni, nincs rá hatással, ő érzi az erőkülönbséget, de mihez kezdjen vele és a helyzettel? Hozzá az a hangtalan gyorsaság, amivel mellette termett, s ami természetellenesnek hatott. Nem lehet ilyen gyorsan futni, ennyire csendesen, de édeskeveset tudott a mágiáról ahhoz, hogy komoly következtetéseket vonjon le. Ő csak a lányt látta és próbálta érteni- figyelmeztetéseit, megjegyzéseit, kíváncsi pillantásait.*
- Nem lenne egyszerűbb elmondani, mit szeretnél tőlem?-*Nézett rá kérdőn, talán pici értetlenséggel vegyes nyugalommal. Amikor először kérdezett, segítség vagy egyszerű kérdés helyett leereszkedően fogalmazott, ráadásul -az ő mércéjével- erőszakos volt, valaki, aki keresztül akarta vinni az akaratát. Nem értette a célját- ha nem akarja igazából elkísérni vagy megmutatni az utat, nem kötelező; ha pedig tényleg nem játszik vele, miért járják ezeket a felesleges köröket? És amikor azt kérdezte, segíteni szeretne-e az embereken, vagy csak megalázkodni látni őket, miért az utóbbit választotta? Mire jó ez az egész és miért akarja őt is belevonni? A lámpák fénye itt erősebb volt, jobban ki tudta venni Katherine arcának részleteit, vonásait, hajának vörösét és a szemét is. Furcsa volt, hogy van valaki, aki hosszan, zavartalanul állja a tekintetét, csak figyelve és hasztalan próbálták egymást analizálni. De a ragadozószerűen villanó zöld igazán tetszett neki, apró mintáival és árnyalataival.*
- Szép szemed van.-*Csak úgy kibukott, őszintén, mert szerette, kereste a szépet a világban. Néha ez tartotta benne a lelket, apróságok, amikben elveszthette magát, olyan lényegtelen dolgok, amikre senki sem gondolt, s így el sem vették tőle. Meg aztán, nehéz lett volna lekanyarintani a Holdat az égről, vagy megtiltani a madaraknak, hogy repüljenek. Elkalandozott, mert ez a zöld emlékeztette valamire, de még nem tudott rájönni, hol látta azelőtt. Végül visszatért, tanácstalanul, de nem csüggedten süllyesztve csupasz kezét zsebébe.*
- Furcsa vagy. Nem ismerlek és nem is akarod, hogy megismerjelek, ha jól értem a szavaidat. Ennek ellenére se nem segítesz, se nem hagysz csak úgy elmenni.-*Várt, valamire, válaszra. Részben kíváncsi volt, részben fáradt, testileg és lelkileg, ami semlegessé tette, inkább csak vitette magát, nem csapkodva hiába.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 22:55 Ugrás a poszthoz

Gilbert ma már vacsorakor elkezdte tervezni ezt a kalandtúrát- a bőséges étel után szalvétába csomagolt némi pirítóst meg sajtot, mellé még zsebébe dugott egy almát, biztos, ami biztos alapon. Nem a leggyakrabban viselt, könyvlapokból készült, hanem egy másik álarcot választott, mert valahogy jobban illett a hangulatához, ha már sétára indult. Csak pénteken és szombaton kockáztatott ilyeneket, annak tudatában, hogy képes akár egész éjjel tévelyegni és csak hajnalra találni vissza a körletébe, márpedig sajna azon emberek közé tartozott, akik alvás nélkül teljesen hasznavehetetlenek voltak és akár a tanári katedrán is elnyomta az álom- vagy épp állva, ami egy fokkal még kínosabb volt. Most is épp a kastély egy igen kihalt részén kóválygott, cikk-cakkban lődörögve a folyosón, a páncélokat és portrékat nézegetve.*
- Gilbert, remélem tudod, mennyire helytelenítem ezt az egészet.-*Hangzott egy félig zsémbes, félig aggodalmas hang a hóna alól.*
- Pontosabban, hogy önt is magammal hoztam. De ne aggódjon, nem felejtem ott sehol, ahogy eddig sem.-*Helyesbített a fiú, miközben komótosan tovább ballagott, holott már takarodó után járhatott az idő, azonban ez valahogy nem tudatosult benne. Erre a hétre vége a tanításnak és szeretett volna egy kicsit kikapcsolni, esetleg tovább edzeni, hogy ha lassan is, de megtanulja végre a kastély útvesztőjét. Legalább annyi esze volt, hogy macskaléptekkel közlekedjen.*
- Merem remélni.-*Tette hozzá a hang láthatatlan gazdája, mielőtt elhallgatott, nem feszegetve tovább a témát. Gil egy folyosóelágazásnál tanácstalanul hajába túrt, a sarok mögül lesve jobbra, majd balra, nem mintha különbség lett volna a két elé táruló kép közt. Végül a balt választotta, mert ha már a szerencséje bal, akkor jobb annak az irányába menni. Kisvártatva egy terembe ért, megtorpanva és hunyorogva nézve körül- itt gyérebb volt a világítás, mégis, a homályban rengeteg dolog csillogott körötte, medálok, kupák, kitüntetések, tablók és ezer egyéb. Elsétált köztük, a nagyobb feliratokat olvasva, furcsa, szinte táncszerű fordulatokkal, mielőtt apróságokhoz szokott szeme észrevett volna valamit. Csak egy cipő kilógó orrát, semmi egyebet, de elég volt ahhoz, hogy lassan arra vegye az irányt. Két magas szekrény közt asztalszerű vitrin húzódott, onnan kandikált elő az alig látható darabka valakiből. Leguggolt, benézve a sötét zugba, szótlanul szemlélve a lányt és majdnem üres üvegét, majd egy hirtelen ötlettel behúzódott mellé, igaz, leginkább a másik szekrény oldalához dőlt, minél nagyobb teret hagyva neki. Térdeit felhúzva ölébe ejtette a naplót, csendre intve az értetlen és álmos szőke hölgyet, aki egy vállrándításnak megfelelő kis fintorral reagált, eltűnve a napló borítójáról.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. január 4. 22:56
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 23:53 Ugrás a poszthoz

A lány első reakciója olyan volt, mintha tetten érte volna- a pálcája után kapott, egy hangos és fájdalmasnak tűnő koppanás kíséretében, ami úgy tűnik, épp elég időt biztosított, hogy átgondolja és letegyen a támadásról. Nem mintha Gil egy pillanatig is jelét adta volna félelemnek vagy menekülési vágynak, szimplán beszusszant a sarokba, némán szemlélődve. Igazából nem nagyon tudott racionális magyarázatot adni tettére, ám nem is törte magát, egyszerűen úgy érezte, hogy most oda szeretne ülni. Nem néztek egymásra, inkább hallása árulta el a másik mozdulatait, ahogy a padlót fürkészte maga előtt, amíg az ingerült sziszegésre meg nem moccant, elmosolyodva és hintázva egyet, térdeit átfogva.*
- Nem mintha egy olyan senki szava számítana, mint az enyém-*jegyezte meg halkan, meglehetősen magas, még gyermeteg hangon,*- de egyébként sem állt szándékomban.-*Az órákon többnyire hallgatott és megpróbált nem vonni magára több figyelmet a kelleténél, végezte a dolgát, csendben és rendesen, de nem jelentkezett vagy kereste a lehetőséget, hogy kitűnjön. Persze, tudta, hogy ő Lyra Castle, de egyébként nem nagyon jutottak el hozzá a kastély pletykái és rémhírei, így számára leginkább egy pötty volt egy nagy, fehér térkép közepén, egy név, amitől elindulhat, ha akar...és ha engedik.*
- Nem sok madár lakna jól.-*Tette aztán hozzá, némi gondolkodás után, végignézve magán. Még mindig ugyanolyan vékony és kisfiús volt, mint amikor megérkezett, most épp tornacipőben és melegítőben, amit egy egyértelműen teljesen más szetthez tartozó és két számmal nagyobb, kapucnis pulóver egészített ki. Nem húzta rajta össze a cipzárt, így világosan látszott alatta egy elnyűtt, sötét póló, ákombákom motívummal az elején. A szemlélődő nem lehetett biztos benne, az eredeti design része, vagy később, festés során került-e oda.
Ahogy a lány elfordult, nem szólt, nem tett megjegyzéseket és a beszélgetést se erőltette, még csak nem is nagyon mocorgott- talán egy egészen kicsit közelebb húzódott, elválva a szekrény oldalától, de egyébként olyan csendben ült, mint aki voltaképp ott sincs. Valamiféle kimondatlan egyezség volt ez most, kettejük között, mert ha nem is értette a könnyek okát vagy ismerte a másik fájdalmát, érezte a súlyt.

Ha megígérem, hogy nem nézlek...ülhetek veled?
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 00:52 Ugrás a poszthoz

Valóban meglepően toleránsan viselkedtek vele a tanárok, ami furcsa bogarát érintette, sőt, valaki még meg is dícsérte az egyik tollas, bagolycsőrös maszkját. Jó volt úgy, hogy senki sem akarta okvetlen lefeszegetni az arcáról, mindenképp felfedni, amíg betartotta a szabályokat és figyelt az órákon. Persze, az is lehet, hogy szimplán ignorálták, azonban nem volt oka igazán boncolgatni a dolgot. A jobbjáról halk kaparászás hallatszott, majd Lyra feltette az előbb képzeletbeli vállrándítással mellőzött, nagy Kérdést: miért? Elgondolkodva tekergette egyik lenőtt tincsének végét, mert most nem volt gomb a ruháján és helyettesítenie kellett valamivel, kicsit játszva a csigával, ami visszaugrott a kuszaságba, amint elengedte.*
- Azt hiszem, mert nem találtam okot, miért ne.-*Bökte ki végül, nem fűzve hozzá további magyarázatot, a lányra bízva, hogyan értelmezi. Ő csupán látott valakit, aki úgy tűnt, nagyon egyedül van és fáj, neki pedig valahogy természetesen jött, hogy mellé üljön. Nem próbálta faggatni vagy vigasztalni- tapasztalatai szerint ez előbbi nem vezetett jóra, az utóbbiban pedig csapnivaló volt, így nemes egyszerűséggel tényleg csak ült. Kicsit olyan volt, mintha megkínálta volna a társaságával- kartávolságon belül maradt, de meg sem kísérelte ráerőltetni magát.
- Zsebkendőt?-*Kérdezte aztán, zsebében matatva egy kicsit, egy tiszta, szépen összehajtott anyagdarabot véve elő, hogy nagyjából félútra csúsztassa kettejük közé. A kendőn voltak színes foltok- festéknyomok, amik már nem fogtak, de képtelenség volt kimosni őket. Ő orrfújás helyett többnyire a maszatjaira használta, ahogy a tanára mondogatta odahaza, ugyanis ha nekiállt rajzolni vagy festeni, akkor teljesen megszűnt számára minden a képen kívül, ilyenkor pedig egy orrvakarásnak is katasztrofális következményei lehetnek. Továbbra sem nézett a lányra, helyette pár másodpercet szentelt arra, hogy a padló mintájának szabályosságára próbáljon rájönni, de a sötétben sokkal nehezebb volt megkülönböztetni a színeket. Aztán összehúzta magán a pulóverét, mert a hűvös padlótól kicsit fázósabb lett- talán kétszer is körbeérte volna a ruha, amiből most épp csak ujjai hegye lógott ki.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 6. 00:36 Ugrás a poszthoz

- Aham. De nem leszel festékes tőle.-*Igyekezett megnyugtatni a lányt, bár az nem habozott sokáig, gyorsan letörölve arcát és némi trombitálás után normális, szipogás- és hüppögésmentes hangon szólalt meg, amire Gil biccentett, tudomásul véve. Valahol ugyan megfogalmazódott a fejében, hogy furán fog kinézni, ha SVK közepén odasétál majd hozzá Lyra, hogy a kezébe nyomjon egy kissé hippi lelkületű, divatjamúlt zsebkendőt, ám gondolatai egy profi gátfutó lendületével ugrották át a képet, mert már hozzászokott a hasonló dolgokhoz.
- Fogalmam sincs. Hétvégén az időnek nincs jelentősége.-*Mivel karórája vagy egyéb, idő mérésére alkalmas holmija sosem volt, megszokta, hogy nélküle járjon-keljen, valahogy mindig boldogulva. A klubhelyiségükben volt egy állóóra, aminek az ütéseire ébredt, de tulajdonképpen Gilnél az idő egyébként is relatív volt, nagyjából két állapotot ismert: azt, amikor nem tudta, mennyi és azt, amikor késésben volt. Az utóbbi többnyire hétközben fordult elő, leginkább tanítás előtt és közben. Általában a napsugarakból következtetett a körülbelüli időre, azonban gyorsan megtanulta, melyek azok az osztálytársai, akikkel minden órája közös, így őket követte, ami meglehetősen hasznosnak bizonyult, leszámítva, hogy egyszer majdnem velük tartott a pincébe is, mert elfelejtette, hogy ez az utolsó órájuk és elindult velük a Rellonba. A klubhelyiség ajtajában derült fény a félreértésre, amikor már jóformán bement velük, ám a berendezés láttán reflexből megérdeklődte, mikor alakították át az Eridont. A manőverrel sikerült begyűjtenie néhány döbbent pillantást és egy csinos rontást is, azonban lehorzsolt orrát azzal az optimista gondolattal kapargatta, hogy a maszk alatt úgyse fog látszani.
A kérdésre tért vissza a jelenbe, egy pillanatig mérlegelve.*
-Nem-*rázta meg aztán a fejét,*- csak vacak a cipzár és egyébként is túl nagy lenne.-*Ez elég evidens volt, ami azt illeti, bár őt nem zavarta- alkalomadtán akár sátornak is használhatta, vagy csempészhetett alatta emeletes esküvői tortát, különösebb feltűnés nélkül. Most, hogy a másik már viszonylag megnyugodott és beszélt hozzá, egy egészen kicsit felé fordult- inkább csak felsőtestével, mintsem egészen, hogy fejét térdére fektetve nézzen a lányra. Próbálgatta az ingoványos talajt, mert nem tudta, hogy fog reagálni a tekintetére- tisztában volt vele, hogy a legtöbben halálosan idegesítőnek találják, ha őket vizslatja, talán, mert olyan keveset pislogott. Íriszei zafírkékje a sötétben aligha látszott, főleg, hogy az álarc is árnyékot vetett, inkább csak sejteni lehetett, merre és mit néz.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 10. 13:53 Ugrás a poszthoz

A nyugalmas jelzőre hümmögött valamit- az igaz, hogy amióta nem kellett naponta hazamennie, sokkal jobban érezte magát, azonban annál inkább görcsölt, amikor arra gondolt, hogy egyszer fel kell szállnia a vonatra. Csodával határos módon a karácsonyi szünetet itt tölthette, mert mindenki talált elfoglaltságot magának, úgyhogy nem hiányolták- az anyjáék síelni mentek, az apja pedig már megint látástól vakulásig dolgozott. Talán jobb is volt így, senki sem vágta a fejéhez vagy éreztette vele némán, hogy nem kívánatos vendég a háznál, aki csak az ételt pusztítja és elszívja a levegőt, de a nagymama idén teljesen egyedül fog ünnepelni. Mielőtt ide utazott, megtanította ugyan valamennyire bánni a baglyokkal, így nem voltak teljesen elvágva egymástól -sőt, a nagyi kifejezetten élvezte, hogy pennával írt, klasszikus leveleket kap. Mégis ott percegett benne valami kicsi, rossz érzés, amolyan bűntudat-forma kis féreg.
- Nem elromlott. Csak öreg meg kopott.-*Bár nem érezte magát különösebben otthonosan a mágia világában, azért bőven volt annyi sütnivalója, hogy az alapvető varázslatokkal tisztában legyen. Nem igazán lehetett volna megsérteni azzal sem, ha egyenest azt vágják a fejéhez, hogy hogy lehet ennyire béna, mert tény, nem bánt jól a pálcával, de nem is igazán motiválta semmi, hogy gőzerővel álljon neki átkozódni, csak hogy megmutassa, tudja, melyik végét is kell megfogni.
Lyra előbb meglehetősen kemény, talán kicsit ellenséges tekintettel állta a pillantását, aztán lassan másfelé kalandozott és a vonásai, ha hangyányit is, felengedtek. Ahogy a lány is rájött erre, úgy vonult hirtelen vissza, az egy kilazult téglát helyére gyorsan visszatuszkolva.*
- Nem szereted, ha látnak.-*Halkan jegyezte meg, talán mert ismerte az érzést, és a látásra, mint a nézés ellentettjére gondolt. Sokan hordtak álarcot, félelemből, elővigyázatosságból, kétszínűségből, és bár nem tudhatta biztosan, Lyránál az előbbi sírás és elbújás leginkább az elsőre utalt. A rajzos dologra biccentett- tulajdonképpen most is lettek volna skiccek, amiket megmutathat, az ölében lapuló naplóba is firkált, ha írás közben elkalandoztak a gondolatai, de jobb szerette a szebbeket mutatni. Ezek csak pókhálós, maszatos vonalkupacok voltak a szemében. Azonban az átmenet nélküli invitálás meglepte, kicsit el is bizonytalanította, fejét felemelve egy darabig maga elé nézett.*
- Még sose ittam.-*Ismerte be, mert édességet ritkán kapott, a nagymama meg inkább sütött, nagy gonddal díszítve mesterien készített tortáit és süteményeit. Alapból, ha választania kellett, inkább valami gyümölcsöset vagy krémeset kívánt, semmint tömény édeset, de egy csomó dologról fogalma sem volt, hisz nem is kóstolta. A könyv sarkát piszkálta, leginkább valami löketre várva- vagy arra, hogy a lány mozduljon, vagy, hogy mondjon valamit.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 17:38 Ugrás a poszthoz

Gilbert az egyik sarok mögül kandikál elő- jobbra, majd balra fordítva fejét, hogy ellenőrizze, tiszta-e a levegő. Ahhoz ugyanis, amit most akar csinálni, nincs szüksége közönségre, csak elijesztenék apró kedvenceit. Ahogy előlép, az egyik kezében egy jókora zacskó, a másikban a Szőke hölgy és pár ceruza van. Egyenest az egyik ablakhoz sompolyog, szeme sarkából továbbra is azt figyelve, hogy a folyosó üres legyen, vagy legalábbis embermentes. A naplót letéve a belső párkányra támaszkodik- kicsit pipiskednie kell, hogy elérje a kilincset, de sikerül kinyitnia az ablakot, hogy aztán kint lesöröpje a napközben hullott havat. A helyére magokat szórt- kölest, búzát, napraforgót, diódarabokat. A konyhán kérte meg a manókat, hogy segítsenek kikeverni, amikor megtalálta a helyet és kiderült, mennyire barátságos és szolgálatkész lakói vannak. Némán könyököl, hogy minél kevésbé mozogjon és nem is kell sokáig várnia- az első cinke kisvártatva a párkányra röppen, hogy ránézzen, felkapjon egy magot és eltűnjön, azonban a következő körben már másodmagával térjen vissza. Egyelőre csak a párkány széléről csipegettek, azonban ahogy fogyott az eleség és Gilbert továbbra is mozdulatlan maradt, egyre közelebb merészkedtek. Sőt, megjelent egy pinty és egy csuszka is, végül egy vörösbegy. Gyönyörködött bennük, a színeikben és szinte itta a szemével, ahogy mozogtak- az apró biccentéseket, ahogy ugrabugráltak és őt figyelték, ahogy az egyik közeli fán a szotyit hámozták. A cél az volt- hogy több napi etetés, rajzolgatás és figyelés után végre megérinthesse őket. A hideg sem tudta zavarni, pedig nem húzott kabátot- túl nagynak tűnt volna és az állatok így szokták meg, vékony pulóverben ülni az üveg túloldalán. A tenyerében várakoztak az utolsó magok. Az egyik kékcinke közelebb jött- kicsi volt, épp ezért villámgyorsan jött-ment, hogy a többiek ne lökdössék félre. Aztán még közelebb. Aztán egyszerre apró, hegyes karmocskákat érzett az ujjain és egyetlen, leheletnyi koppintást, ahogy a madár elvitt egy magot és azt hitte, menten kiugrik a szíve a helyéről. Mégsem mert mozdulni, várva, hogy visszajöjjön, még a lélegzetét is visszatartva. És tényleg, a tollas jött és ismét megült egy töredék pillanatig az ujjai hegyén, mielőtt elrebbent volna. Teljesen elvarázsolta, miközben a cinke felbátorította társait is- most egy barátcinege óvatoskodott közelebb, gyanakvóan méregetve őt, hogy aztán leszállás helyett inkább csak röptében kapjon ki magának egy magvat a tenyeréből. Aztán Gilbert lépteket hallott maga mögött és rémülten fogta fel, hogy a zajt a madarak is észlelték- a legközelebbi vészkiáltást hallatott és úgy eltűntek, mintha ott se lettek volna. A pillanat elmúlt, de igazából túl izgatott és boldog volt, hogy szomorkodjon emiatt.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 22:31 Ugrás a poszthoz

Min Woo

Ahogy tollas barátai elrepültek, kezét visszahúzva tényleg becsukta az ablakot, csomót kötve a zsákocskára, amiben az elemózsiájukat tartotta. Csak utána fordult a hang irányába, fél kezét továbbra is a párkányon nyugtatva. A léptek közeledtek és egy nála nem sokkal nagyobb vagy idősebb fiú állt meg előtte, talán ha pár lépés távolságot hagyva köztük. Ismeretlen volt számára- biztosan nem jártak együtt órára, mert arra sem emlékezett, hogy látta volna ezelőtt, azért is, mert az arca szinte azonnal megragadta. Különös, keleti vonások, de egészen puhák, kerekek, sötét, mandulametszésű szem, kócos haj. Mégis, volt ebben a szépségben valami, amitől a hátán meredeztek a pihék- veszélyt érzett, de még nem tudta, milyet és honnan várja, csak ujjai kapaszkodtak erősebben a kőlap peremébe. Nem csinált semmit, nem haragíthatta magára, ezért nem értette, miért érzi úgy, hogy talán futnia kellene. A kérdés hangneme éles volt, dühös és nem maradt ideje vagy esélye válaszra, mert a másik hirtelen felé lendült, elkapva álarcát. *
- NE!-*Mintha meg se hallották volna, egyetlen mozdulat volt csak, egyetlen pillanat, ahogy hallotta pattani a vékony gumiszalagot, ahogy a hideg levegő érzése az arcán mintha egészében fagyasztotta volna meg. Aztán ott állt, a maszk nélkül és az első pillanatban a karjait kapta szemei elé, megremegve, amíg a rémület pánikká, a pánik pedig elkeseredett, acsarkodó indulattömeggé nem lett.*
- Miért?-*Kérdezte, mert egyre ez zörömbölt a fejében, miért kellett ezt, miért jó ez a másiknak, miért nem kér, miért nem kérdez és várja meg a választ, miért kell erőszakkal szaggatni le azt, ami olyan, mint a ruhája, ami eltakarja és megvédi, hogy ne kelljen hazuggá válnia? Aztán a kérdés már nem volt elég, nem érte be a szavakkal, leengedte a kezeit és egyenesen a másik szemébe nézett, mielőtt teljes erőből rávetette volna magát. A lendülettől mindketten elestek, ő pedig a másikra ülve marta ki annak kezéből a maszkot.*
- És ha az arcom se tetszik, azt is bevered?!-*Kiabált, ő, aki általában hallgatott, vagy csak egy-két halk szót ejtett el, ha kérdezték, most elfehéredett ujjakkal, görcsösen szorította magához mindazt, ami megmaradt a papírmasé álarcból. Minden érzés az arcára volt írva, szinte üvöltő tisztasággal- a sebzett tekintet, a keserűség, ami átlökte a félelmen, furcsa keménységgel karcolódva vonásaiba.

Talán az én sebhelyeim nem a bőrömön vannak, nem virítanak arcomon fehér és vörös hegek. De ha elég figyelmesen nézel, megláthatod őket. Megbújnak mosolyom fodraiban, a szemem sarkában, szemöldököm takarásában és homlokom ráncai közt.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 14. 18:33 Ugrás a poszthoz

Nem akarta látni. Nem akarta, hogy lássák. Ezt az egészet, hogy újrakezdődjön, mikor már azt hitte, itt rendben lesz, nem fogják bántani csak amiatt, mert más. Senkinek sem ártott, semmit sem vétett, akkor miért? Persze, kell egy áldozat, mert az erővel nem jár együtt a kellő ész és akarat, hogy jól használják, ezt már tudta. De az igazságtalanság marta belülről.
A másik csak akkor válaszolt, amikor már a földön voltak, és az értetlensége csak olaj volt a tűzre.*
- Miért olyan nagy dolog kérni?!-*Fakadt ki, még mindig kiabálva, nevetségesen magas hangon, ami egyáltalán nem illett ahhoz, amit érzett. Fáradt volt és dühös és keserű, mert emiatt volt az egész, ezért félt az emberektől, nem kértek, csak elvettek, nem láttak, csak néztek és gúnyolódtak, nem kérdeztek és bár nem érdekelte őket, arra jó volt, hogy szórakozzanak vele. Amikor erre gondolt, képtelen volt visszafogni magát és lehalkítani a hangját, pedig már a folyosó összes portréja elhallgatott és őket figyelte. Az ismeretlen elunhatta, mert úgy tett, mint aki meg akarja ütni, végül azonban csak lelökte magáról. A padló kemény, hideg kockáit érezve maga alatt egy pillanatra összeszorította a fogait, mielőtt ülő helyzetbe tornázta magát.*
- Életemben először látlak, de úgy viselkedsz velem, mintha a kutyád lennék.-*Se őrültnek, se gyilkosnak, se pszichopatának nem látta- csak egy kölyök volt, egy közönséges ember, aki valamiért őt szemelte ki, egy a sokból. Arra viszont, hogy ne hordja az álarcát, ökölbe szorultak a kezei és felállt.*
- Nem!-*Húzta ki magát, és tartásával együtt megváltozott a kisugárzása is. Enyhén remegett és sápadt volt, tisztában azzal, hogy még ha vele is a pálcája, aligha tudja megvédeni magát.*- Nem.-*Ismételte meg, fejét felvetve, egy árnyalattal higgadtabban, dacosan. Talán nem tudja, jó-e valamire, talán kicsi és jelentéktelen, de nem, nem fog megint behódolni valakinek, aki csak úgy szembejön vele a folyosón és odasercint neki egy utasítást. Elég volt! Senkinek sem szolgája vagy kapcarongya, van saját akarata és érzései.*
- Erőszakos vagy, akaratos és követelőző, mint egy gyerek. Nem tudom, mi bajod, de nem én tehetek róla és nem fair, hogy rajtam töltöd ki.-*Közölte a másikkal, mert ilyen helyzetekben sosem tudta megállni, hogy kimondja, ami az eszébe jutott, akkor sem, ha kis bajból óriásiba keverte ezzel magát. Nem ő kezdte, nem ő akarta, de ilyenkor már nem számított.Sarokba szorítva a leggyávább patkány is harcol.*
- És, mit látsz?-*A sötétkék szemek egyszerre voltak elszántak és gúnyosak. Tessék, letépted az álarcot, most jobb? Okosabb lettél, elégedett vagy?

Lay my head on the surgeon's table
Take my fingerprints if you are able
Pick my brains, pick my pockets
Steal my eyeballs and come back for the sockets
Run every kind of test from a to z
And you'll still know nothin' 'bout me
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 15. 16:17 Ugrás a poszthoz

- Más hibáiért büntetsz?-*Egyre inkább úgy érezte, hogy a fallal beszél, mert a másik nem fogja beismerni, hogy amit tett, azt nem így kellett volna, hogy helytelen. A másik megjegyzésre csak az ajkába harapott- erről is ő tehet? Hogy kutyába se veszik? A következőnél viszont már nem állhatott csendesen, mert neki is fájt, főleg az igazságtalanság, a hangnem, amit a másik használt.*
- Te ítéltél. Azt sem vártad meg, hogy válaszoljak.-*Mert ami utána érte, az már támadás volt, egyenes és figyelmeztetés nélküli. Ő pedig nem tudott harcolni, nem volt tere rá és helyette megtanulta, hogyan húzza meg magát addig, amíg szabad, szabadabb nem lesz. De most érezte, hogy már nem tudják úgy megkötni, és hajtotta az érzés, hogy ezt a maradékot is eltéphesse. Meg kellett erősödnie, azonban időre volt szüksége és arra, hogy ne befolyásolják, hogy ne akarják semmire kényszeríteni, hogy rájöjjön, mi az, amit tényleg szeretne. Ez a gondolat volt, ami végül segített, hogy abbamaradjon a remegés.
A majdnem megvető mondatra először nem felelt. Látta, ahogy, ahova néz, szüntelen figyelve, de nem úgy, ahogy egy normális ember tenné. A rajz, az a temérdek idő, amit mások tanulmányozásával töltött, megtanította meglátni az apróságokat, ami egyedivé teszi az arcot, a mozdulatokat, a rezzenéseket, ahogy azt is, ahogy a másik a száját lesi, csak akkor nézve a szemébe, ha nem beszélt. Olvas, betűről betűre, szóról szóra. Ha nem rántja ki a lába alól a talajt, már hamarabb rájött volna, mert sosem volt ostoba. Épp ezzel húzta ki annyira a gyufát, nehezen lehetett félrevezetni vagy álltatni, mint egy gyereket.*
- És ha én értelek, de te engem nem?-*Kérdezett vissza, téve egy lépést a másik felé. Azonban úgy tűnt, a fiú csak a végszót várta és el akar menni, ismét szinte meg se várva a válasz, de mielőtt elfuthatott volna, utánalépett és a csuklójára fogott, visszafordítva.*
- Tudom, hogy fáj. De hagyod, hogy ez olyanná tegyen, mint akik bántottak?-*Nem engedte el, bár igazából nem tarthatta vissza, még az a tíz centi különbség is bőven elég lett volna a másiknak, hogy egyetlen mozdulattal kitépje magát a szorításából. Komoly volt, tekintetében, mozdulataiban, mert a fejében egy egészen új gondolat vert tanyát.*
- Akarod még tudni? Hogy miért kell az álarc?-*Maga után vonta, az ablakhoz, egy pillanatra elengedve a kezét, hogy csomót kössön az elszakadt gumiszalagra. "Vedd fel", gesztikulálta, miközben nekilátott, hogy a magos zsákot oldja ki, belemarkolva, majd újra kitárta az ablak egyik szárnyát. Megfogta a másik kezét, tenyérrel felfele a párkányra helyezve, hogy teleszórja magokkal és közelébe is hintsen belőle.*
- Várj és ne mozogj!-*Utasította, miközben a naplóját elvéve lecsúszott a fal tövébe, hogy őt ne lehessen látni- csak egészen halk kaparászást lehetett hallani, ahogy a ceruzája járt a papíron. Most volt pár perce összeszedni a gondolatait. Kisvártatva azonban hallotta az apró koppanást és jellegzetes tollsurrogást, ahogy valami landolt a párkányon, majd elrepült. Nem nézett fel- sem a madarat, sem a másik arcát nem láthatta, így csak magának mosolygott, egy pillanatra megállva az írásban.

Ha kérdezel, de nem vársz választ, ha csak belegyalogolsz azokba, akik sosem bántottak, nem fog enyhülni. Csak egy ördögi kör lesz, amiben bántasz és bántanak. Nekem az álarc nem azért kellett, mert más akartam lenni- azért volt rá szükségem, hogy önmagam lehessek. Kell, hogy ne az arcom váljon ilyenné. Mozdulatlanná, rideggé, érzéketlenné.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 19. 21:25 Ugrás a poszthoz

Ilyenkor annyira látszott, hogy személyisége kettős- gyermeki érzések és felnőtt gondolkodás, naivitás helyett józanság és tisztánlátás, melyet azonban néha megmérgeztek az emlékek. Sosem akart tökéletesnek tűnni, tudta, hogy nem az, de meg akarta védeni az érzéseit, a képességet, hogy bármikor kimutathassa őket. Többnyire nem várt semmit az emberektől, általában a kívánsága kimerült annyiban, hogy hagyják békén, vagy észre se vegyék, úgy nyugodtabban figyelhette őket. Nem félt tőlük, csak belefáradt azokba a játékokba, amiket egymással játszottak és vele is megpróbáltak, annyira felesleges és értelmetlen volt.
A hangulat változott- nem nyugodott meg azonnal, de az érzései kicsit más irányt vettek, ahogy a másik végre hangsúlyt váltott és a mondandója mellőzte a lekezelést. Egy egyszerű kijelentés volt, valami, amit el tudott neki hinni, s egyúttal a tekintete is azt mondta, megértette, ha csak részben is. Azonban a felismeréssel együtt valami mást is látott a szemében, talán félelmet? Ahogy megpróbált lelépni, erre következtetett, abból is, ahogy az érintésére reagált. A mozgásában és mondataiban is ott volt az a furcsa feszültség, amit a bizonytalanság szült, érezte rajta. A szavaira enyhe sokk ül ki a másik vonásaira, egy pillanatig látni mindazt, amit eddig csak sejtett, mielőtt az ismeretlen megmakacsolná magát, ökölbe szorítva a kezét és grimaszolva. Ennyivel azonban nem rettentheti el, főleg, mivel védekezésnek érzi mindezt. A maga módján ő is keményfejű, mint minden gyerek, bár nem tudatosítja igazán, miközben az ablakhoz navigálja a másikat.
A földön ülve aztán félig gondolataiba merülve ír, időnként megállva és visszatérve a jelenbe, hallva a koppanásokat, aztán valami mást is, elbizonytalanodva kocogtatva ceruzáját a papírhoz. Sírás? Nem tudja, mire számítson, van, aki ezzel nyílik meg, de lehet, hogy csak még inkább begubózik tőle. Amikor viszont a másik leül mellé, megnyugszik, az érintésre egy félénk, talán kissé szégyenlős mosollyal nézve fel.*
- Gilbert Blythe.-*Felelte, viszonozva a bemutatkozást, majd pillanatnyi zavar lett úrrá rajta- bár a képregényeknek köszönhetően nem volt teljesen idegen számára a keleti kultúra, furcsán hagzott a másik neve. Kis tétovázás után a füzet másik, tiszta oldalára firkatotta: "Hogyan hívhatlak?". Őt többnyire Gilnek rövidítették, csak elvétve nevezték Gibnek vagy szólították a teljes nevén, de olyankor általában már bajban volt. Alapjáraton alkalmazkodott bármihez, amit becenévként ráaggattak, már csak azért is, mert így sokkal nehezebb volt csúfolni- reakció nélkül a provokálás hamar unalmassá válik.
"Ha szeretnéd, neked adom a maszkot. Akkor nem fognak félni tőled a madarak. Megszokták.", ajánlotta aztán, némi gondolkodás után. Minden álarca értékes és kedves volt neki, elvégre a többségét még a tanár úrral együtt csinálták, de azt is tudta, hogy nem szabad nagyon ragaszkodnia magához az anyaghoz. Bármikor alkothatott még, ugyanilyet és másfélét is, elvégre elég volt egy kirándulást tenni a bagolyházba, hogy tollakkal megrakva térjen vissza, a festékeket és a többi kelléket pedig szintén magával hozta- jórészt abbéli félelmében, hogy amíg nincs otthon, kidobálják, mint felesleges kacatot. Utána odanyújtotta Minnek a naplót, hogy a másik oldalt is lássa, ahova addig firkált, amíg az a madarakkal volt elfoglalva. A betűk aprók, vékonyak voltak, enyhén jobbra dőltek és volt bennük lendület, hosszúkás, elegáns hurkaikban.
"Nem vagyok valami jó, ha beszélni kell.
Ha kérdezel, de nem vársz választ, ha csak belegyalogolsz azokba, akik sosem bántottak, nem fog enyhülni. Csak egy ördögi kör lesz, amiben bántasz és bántanak.
Nekem az álarc nem azért kellett, mert más akartam lenni- azért volt rá szükségem, hogy önmagam lehessek. Kell, hogy ne az arcom váljon ilyenné. Mozdulatlanná, rideggé, érzéketlenné. Megvéd az emberek gúnyától, távolságot teremt köztem és köztük. Épp ezért, ha valakiben bízom, tudva, hogy nem fog visszaélni mindazzal, amit lát, leveszem. Mindenkivel őszinte vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy kiszolgáltatom magam kényükre-kedvükre, nem akarok játékszer lenni.
Ahogy a madarakat, úgy mást is időbe telik megszelídíteni, türelem és őszinteség kell hozzá. És néha bátorság, mert megeshet, hogy ők is megszelídítenek minket."

Remélte, hogy a másik megérti- leírt mindent, ami az elmúlt percekben eszébe jutott, ennél jobban pedig nem tudott fogalmazni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. január 19. 21:27
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 17:39 Ugrás a poszthoz

- Csak én nem akarom velük elhitetni, hogy ez természetes.-*Felelte, bántó él nélkül- értette ő, miért az álarc, vagy ha nem is, érezte, hol vannak azok a pontok, amik túlságosan sérülékenyek, érzékenyek és fájnak, amiket leginkább rejteni akarnak. Ennek ellenére nem akart ilyen lenni, mozdulatlan, végtelenségig regulázott vonásokat, melyek merevek, és épp ezért, törékenyek is. Valami mélyen elemi erővel tiltakozott benne ellene.  
Az utolsó mondatával nem is sejtette, hogy ekkora feltűnést fog kelteni, az első másodpercben nem is értette, miért megy át Lyra arca gyökeres változáson. Zavartan húzta magát össze, ahogy a lány úgy nézett rá, mintha épp azt jelentette volna be, hogy most érkezett a Holdról. Persze, megesett már ez párszor, de általában teljesen más okból meredtek rá úgy, mintha két lábon járó, beszélő hal lenne. Csak akkor engedett föl, amikor a másiknak sikerült legyűrnie a csodálkozását és ismét nézte, nem pedig bámulta. Igyekezett alkalmazkodni a hangulatváltozáshoz, bár úgy érezte, menthetetlenül kevés ehhez.*
- Nem mintha lenne mihez viszonyítanom.-*Megengedett magának egy mosolyt, elvégre Lyra nyugodtan állíthatta volna akár azt is, hogy világbajnok forrócsoki készítésében és nemzetközi elismerésnek örvend kivételes ízesítésű itala, azt sem kérdőjelezhette meg. Közben ő is kikászálódott a kitüntetésektől roskadó asztal alól, leporolva pulóvere hátulját- sose lehet tudni, mibe ült bele az ember, főleg, ha vitrinek alatt kúszik-mászik. A lány elindult, ő pedig szinte mellé penderült- még nála is alacsonyabb volt, ráadásul gyufaszálszerű anatómiájával a mozgása egyszerre hatott könnyednek és komikusnak. Nem esett nehezére lépést tartani és szikrányi félelem sem érződött rajta, pedig igen későre járhatott már az idő, ő meg épp megállt sokak által Rettegett Rennek becézett tanáruk ajtaja előtt és megcsodálta az apró névtáblát.
- Nem fog haragudni?-*Érdeklődött, bár a kérdést egyaránt lehetett érteni az ő vagy Lyra holmijának jelenlétére. A professzort az elsősök közül még senki se látta, vagy ha látta is, fogalma sem volt, hogy ő az. Valaki állította, hogy jobb is, mert a feje olyan, mint egy baziliszkuszé, de őszintén szólva, azért ebben kételkedett. *- Amúgy akkor mindent te csinálsz?-*Hallatszott még kíváncsiskodása, ahogy belépett, mielőtt bezárult volna mögöttük az ajtó.*
Utoljára módosította:Bánfai Odett Zoé, 2013. február 17. 13:24
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 5. 02:01 Ugrás a poszthoz

Gilbert általában nem volt ellenséges, inkább kicsit távolságtartó- bár szívesen beszélgetett másokkal, inkább csak felületes, hétköznapi témákról, még ha ki is buktak belőle komolyabb kérdések. Azokat egyébként sem szerették az emberek. El tudta képzelni, hogy nehéz lehet most elfogadni derült égből villámcsapásként jött hasonlóságukat és a tényt, hogy talán jobban érti a másikat, mint az azt szeretné. De az, hogy nem futamodott meg, valahol bíztató jel volt. Ahogy megismételte a nevét, picit elmosolyodott és biccentett. Aztán az eddig írtak fölé, a margóra firkantotta a válasz és kérdését.
Hívj nyugodtan Gilnek, vagy ahogy szeretnéd. Jelent valamit a neved?
Kíváncsi volt, mert szerette az érdekes, idegen hangzású szavakat és neveket. Alapból a Minnára emlékeztette, de az női, illetve japánul annyit tesz, mindenki. Aztán visszakapta az álarcát és erős késztetést érzett, hogy azonnal fel is vegye, újra elrejtve magát, de... itt ültek egymás mellett, a válluk időnként összeért és már úgyis látta őt. Nem érezte így helyesnek, úgyhogy csak magához szorította a fekete, tollas maszkot, míg csendben, szinte lélegzetvisszafojtva várta, hogy a másik fiú elolvassa a neki szánt sorokat. Figyelte az arcát, ám alig valamit tudott leolvasni róla, csak a tekintete változott a szavaktól. Végül Min elvette a pennát, nála pedig a ceruza maradt, de nem bánta- nézte, ahogy megtölti az oldalt, ám nemcsak a szavakat, a betűket és formájukat is leste.
Az első mondatra csak egy idézetet kanyarított, vele azonos magasságban a szemközti oldalra, egyikét azoknak a gondolatoknak, amik leginkább megfogták. Sokat olvasott, mert a szavakból, történetekből merített ihletet kicsiny, zárt világában.
"Csak azok érezhetik meg szívünk titkait, akiknek a szíve úgyszintén titkokat rejt magában."
//K. Gibran//

Aztán megállt, gondolkodva, és kisebb szakaszokban válaszolt, ahogy a gondolatok megszülettek, talán töredékesen.
Nem hiszem, hogy annyira okos lennék, csak igyekszem mindent megérteni. Nem tudtam visszaütni és nem is lett volna értelme. Gyenge vagyok hozzá. Az én szememben ez volt a könnyebb út- elbújni, nem vágni vissza, nem is reagálni, csak várni, hogy elunják. De a nyelvemre nem nagyon tudok lakatot tenni.
Igazából nem lehet visszafordulni. Nem tudod meg nem történtté tenni a dolgokat. Ám ettől még nem kell hagynod, hogy mások irányítsák az életedet.
A változáshoz mindenkinek idő kell és szerintem nehéz, sok dolog befolyásol és visszahúz. Én is próbálkozom, rá akarok jönni, milyen vagyok valójában, anélkül, hogy másoknak akarnék megfelelni.
Ha segítséget kérsz, tudnod kell, miben és kitől. Végig kell gondolnod, hol van a legnagyobb baj és onnan indulni el- lehet, hogy sok dolgot te is meg tudsz oldani. Tulajdonképpen az, hogy beismered, hogy segítségre van szükséged, az első ilyen lépés.

Elsőre nem értette meg, hogy az utolsó mondat kimondatlan kérés volt- elvégre ő, aki odáig sem jutott el, hogy megváljon álarcától, aligha lehetett sikertörténet és igazi követendő példa. Megszokta, hogy önálló legyen, hogy inkább ne kérjen segítséget, hanem saját erejére támaszkodva próbáljon boldogulni. Ott volt, vagy lett volna a nagyi, de őt nem lehetett mindennel terhelni és úgy érezte, épp elég, ha az öreg, sokat megélt hölgy a szeretetét adja. De ahogy másodszorra olvasta, rájött, mi fölött siklott el, és felnézett, pár pillanatig bizonytalanul fürkészve Mint, mielőtt lassan, tétován elkezdte volna írni az utolsó sort.
Ha szeretnéd, megpróbálhatok segíteni. S cserébe, ha sikerül, lenne egy kérésem.
Nem árult el többet, mert tudta, mennyire összezavarja az embereket, ha ilyesmivel áll elő; s pont a kívánság milyensége miatt kötötte a sikerhez.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. február 10. 15:11
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 13. 20:45 Ugrás a poszthoz

~ Hát, ez nem épp az én napom~, állapította meg magában, miután az első ijedelmek elcsitulta után az egyik ablakpárkányon üldögélve facsarta a talárjából a vizet- a legtöbb kanapé és zug foglalt volt, így egy olyan ablakot választott, ahol a helyszűke miatt pár aligha fért volna el.
Az első reakciója arra, hogy a feje lángba borul, egy rémült kiáltás volt és reflexből víz után nézett, és valamelyik segítőkész gólya a közelben szinte azonnal nyomott egy wassert. Azonban- mindük legnagyobb meglepetésére- a varázslat csak annyit ért el, hogy egy pillanat alatt csurom víz lett, a haja pedig lángolt tovább kedélyesen, mint ama isteni csipkebokor, bár hál' az égnek, nem kezdett monológba és parancsolatok diktálásába. Ezek után jött az a rész, ahol egyszerűen kitört a röhögés és elkezdték próbálgatni, vajon megégeti-e a kezüket a láng, ami elég gyorsan ahhoz vezetett, hogy Gil, még jócskán a kezdeti sokk és a hideg zuhany hatása alatt, menekülőre fogta. Nem mintha nehéz lett volna követni- elvégre a nyomában kisebb-nagyobb tócsák sora kígyózott- de ma senki se akarta rá pazarolni az idejét, még ha ezután jóval gyanakvóbban is méregették a diákok a fiolákat. Így futott egy darabig, aztán kifulladva megállt, egy ideig várva, hogy minden pillanatban utolérik. Ám senki sem jött, csak a portrék méregették furcsa tekintettel, ahogy lassan gyűlt alatt a víz. Nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, hogy minden cuccát az Eridonban hagyta- így a naplója ugyan megúszta, hogy előhúsvétot tartsanak neki, de pálcája sem volt, hogy megszárítkozhasson. Nagy nehezen lehúzta magáról az egyenruhát, de alatta sem volt sokkal szárazabb. Kételkedett benne, hogy sokáig halogathatja az elkerülhetetlent- nemsokára, ha nem akar tüdőgyulladást, keresnie kell egy melegebb helyet, és ez persze azt jelentette, hogy minden útjába akadó megpróbál majd ismerkedni újdonsült frizurájával, esetleg újfent eloltani.*
- Úgy nézek ki, mint egy elfuserált Disney Hádész.-*Sóhajtott, orra elé húzva az tincset, amit vidám, vörös-arany lángok nyaldostak. Ha legalább melegített volna valamit ez a tűz, akkor most van minél szárítania a ruháit, de ez a vacak még erre se jó. Ráadásul még a maszkja tollai is eláztak, mert fürdőzésre igazán nem gondolt a készítésénél, augrey-tollat pedig nem nagyon talált még életében. Ha lehetséges, ezek után még lehangolóbbnak ígérkezett a nap, mint azt eredetileg képzelte. Nem hitte, hogy jó ötlet megpróbálni vacsorázni menni, ez viszont azt jelentette, hogy még éhesen is kell lefeküdnie. Újra sóhajtott, most a talár egy másik részét tekergetve és fohászkodva, hogy ne jelenjen meg még egy házimanó is, hogy letolja, amiért a padlót áztatja.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 17. 14:28 Ugrás a poszthoz

Az ismeretlen úgy dermed le, mintha loctiteba lépett volna, csak hogy a szemei kicsit csigaszerű mozgást végezzenek, enyhén dülledve. Gilbert nem tudta rögtön eldönteni, most el akar-e süllyedni, vagy mélyebbre már úgysem lehet, de örült, hogy álarc van rajta, mert így nem látszott, hogy legszívesebben kiugrana az ablakon. Igazából nem kellett volna már meghatnia a dolognak, elvégre a külseje miatt mindig is nevetség tárgya volt, plusz a sorozatos piszkálódások kedvenc céltáblája, azonban most egyáltalán nem azért festett így, mert ez volt vágyai netovábbja. Nem mintha a másik sokkal jobban nézett volna ki, elvégre kevés olyan szegény, szerencsétlen pubertás van, akit ennyire keményen sújt a hormoningadozás, de valószínűleg megszokhatta már, mert nem tehetett róla, ellentétben Gilberttel, aki csak saját hülyeségének köszönhette, hogy beleivott a bájitalba.
Közben a lány befejezte a pukkadozást, bár a kuncogást teljesen nem bírta azért elnyomni, de intézett hozzá egy felette érdekes kérdést. Hát, legalább nem csipkebokorhoz hasonlították.*
- Áh, csak...én egy lángelme vagyok.-*Sütötte el a létező legbénább poént, ami abban a pillanatban eszébe jutott. Sosem volt nagy viccmesélő, a humort pedig csak hírből ismerte, illetve leginkább azt az oldalát, amin ő képviselte a csattanót- mint most is, kellemes nevetéssel telő perceket szerezve egy újabb embernek. Egy negyed pillanatig eltöprengett, vajon milyen vicc lenne- a téren korlátozott műveltséggel rendelkezett, de leginkább faviccnek érezte magát. ~ Még mindig lehetne rosszabb~ gondolta, egy fanyar mosoly kíséretében, ~például, ha szőke nős lennék...~ A lány még mindig nem mozdult, és mivel nem tűnt rosszindulatúnak, vagy gúnyosnak az előbbi kérdése, Gil úgy döntött, kockáztat és megpróbálja előnyére fordítani a helyzetet.*
- Esetleg megszánnál egy Evapores-szel?-*Nem szokása segítséget kérni -nem annyira a büszkeség, mint inkább az önállósága miatt igyekszik mindent maga megoldani, de most sokat javítana a helyzetén, ha nem érezné úgy, hogy cipő helyett akvárium van a lábán és vékony jégréteggé hűlő ruhák rajta. És ha már a lány szóba elegyedett vele és kiröhögte, igazán meghálálhatja az ingyenmozit egy varázslattal.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 20. 23:39 Ugrás a poszthoz

A viccre- nem túl udvariasan- fölnyögött, mert azt hitte, már nem lehet fokozni a dolgot, de már megint oda lyukadt ki, hogy ő és a tévedés sziámi ikrekként jöttek a világra, és még mindig képtelen megszabadulni tőle. Valamivéle válasz után kaparászott fejében, hogy ne fulladjanak kínos csöndbe.*
- Inkább csak szemléltetem, mi történne, ha a hülyeség gyúlékony lenne...-*Pontosított, saját helyzetéhez igazítva az egyik kreativitással sokat alakított mondást. Elvégre ebbe az egész kellemetlen kalamajkába azért került, mert félvér létére megfeledkezett róla, hogy a mágia -és hordozói- igen különös humorral vannak megáldva, pedig annyi év alatt igazán megtanulhatta volna már. A lány egyébként tovább nézegette, most már talán kevésbé üstökösszerű üstökét, mint az álarcát. Na igen, ha egy furcsaság nem lenne elég, nála mindig van talonban legalább még egy... Közben a másik előhúzta a pálcáját és elszánt arccal nekiveselkedett, hogy megszárítsa.*
- Te vagy minden reményem.-*Jelentette ki színpadiasan, úgyis ment a teátrális frizurájához, csak épp a hangja ne olyan lett volna, mint egy tinikanárié. Trillák és szárnyaló magaslatok. Az első próbálkozás kudarcba fulladt, amit ő a motyogásnak tudott be- a pálcák nem szerették a határozatlan parancsokat, főleg nem egy bizonytalan kezdőtől, legalábbis ő így tudta.*
- Próbáld kicsit bátrabban. Sokkal égőbb úgyse lehet a helyzet, ha meg oltanod kell, már úgyis vizes vagyok.-*Javasolta, bár megeshet, hogy itt követi el a nap újabb kolosszális baklövését, hogy életét a legnagyobb nyugalommal adja egy vadidegen kezébe, holott abban sem lehet biztos, hogy ha esetleg nyelvbotlik, akkor marad még feje. De vicces lett volna azon agyalni, vajon a testtől elválasztva is tovább lángol-e? Egy pillanatra megütközött a saját morbiditásán, aztán csodálkozva vette észre, hogy gőzölg, majd a víz nagyobbik része eltűnt.*
- Tökéletes.-*Állapította meg, a nedves foltok dacára, ugyanis a ruházata szinte azonnal melegedett pár fokot és már nem tapadt rá második bőrként. Összedörzsölte a kezeit, hogy kissé gémberedett ujjait is felmelegítse, rájuk lehelve, majd a kérdésre felnézett.*
- Tartok az emberektől és attól, hogy visszaélnek azzal, amit látnak.-*Felelte egyszerűen és őszintén, nem fejtegetve tovább a dolgot, elvégre ha nem is a teljes magyarázatot adta, nagyobbrészt fedte az igazságot. Nem akarta, hogy az arca váljon ilyenné, vagy esetleg megtanuljon mások igényeinek megfelelően színlelni.*
- Amúgy Gilbert vagyok-*nyújtotta mancsát a lány felé.*- Kit tisztelhetek benned, megmentőm?
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 1. 22:25 Ugrás a poszthoz

- Érdekes becenév.-*Húzta vissza a lelkes mancsrázást követően a saját jobbját, leginkább bóknak szánva a megjegyzést. A részéről sosem játszott igazán jelentős szerepet, ki hogyan szólítja, úgyhogy általában a teljes keresztnevét mondta, hogy mindenki kiélhesse a kreativitását, már amennyire ez lehetséges volt. A kérdésre biccentett.*
- Talált, süllyed. Valahogy jó ötletnek tűnt megpróbálni így dobni fel a napot, de visszatekintve, azt hiszem, tudhattam volna, hogy nincs akkora szerencsém.-*Gilbert hangja leginkább egy kesernyés mosolynak felelt meg, volt benne valami fanyaron derűs, mert senki mást sem hibáztathatott a balgaságáért. Előre sejtette, hogy emlékezetes napra sikerül a mai, csak épp nem ilyen módon. Aztán megnézte az említett pöttyöket, de nem nagyon tudott mit hozzáfűzni- elvégre, a részvétem bántó lett volna, azt pedig mégsem állíthatta, hogy ugyan, igazán apróság.*
- Hasonló csónakban evezünk. De ugye, holnapra elmúlik?-*Érdeklődött reménykedve, ám erősen szorongva. Nem kifejezetten volt oda meg vissza azért, hogy a standarnál is jobban virítson ki a tömegből, arra pedig végképp, hogy esetleg így kelljen hazamennie a szünetben. Akkor inkább elbujdosik, de az fix, hogy otthon megnyúzzák, ha meglátják. Inkább nem akarta elképzelni, pontosan milyen büntetést is szabnának ki rá, csak megborzongott és másfelé terelte a gondolatait.*
- Kíváncsi vagyok, ha levágnám, akkor újranőne-e, hogy tovább loboghasson?-*Tűnődött hangosan, frusztráltan megrázva a fejét, de a tincsei csak vidáman röpködve lángoltak tovább, ügyet sem vetve rá. Végül egy huzatra elegendő méretű sóhajjal feladta, valamelyik zsebéből egy hajgumit pecázva ki, hátrafogva loboncát, hogy legalább az állandó vörös-arany villódzás ne emlékeztesse folyton.*
- Ha nem akarsz sürgősen elbújni a világ elől, akkor beszélgethetnénk egy kicsit. Nem akarózik visszamenni a szobámba, az Eridonosok barátságosak, de némileg...tartok a humoruktól és a lelkesedésüktől.-*Vallotta be, bár lassan hozzászokott, hogy bármikor random emberek tépték fel a szobája ajtaját, csak hogy röplátogatást tegyenek és ismerkedni akarjanak. Alapjáraton nem is volt ellenére, de azért szerette az olyan dallamos, fülsimogató hangokat, mint a kopogás és a "Szabad?" kérdés. Megkímélték egy-két instant szívinfarktustól. Persze, ezzel szinte azonnal elismerte, hogy talán pöttyet kilóg a főnixek halált megvető bátorságáról híres házából, azonban úgy volt vele, a világmegmentést átengedi, ő előbb szeretne magából embert faragni.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 8. 21:18 Ugrás a poszthoz

Zárás

Kíváncsian olvasta a kurta választ- ő jóformán telekörmölte a papírt, míg Min szűkszavúan inkább csak a lényegre hagyatkozott, azonban sosem volt jó abban, hogy gátat szabjon gondolatainak, ha egyszer elkezdtek áramlani, sodorták magukkal. A leírtakkal nem tudott egyetérteni, bár igen rövid ideje volt csak a kastélyban és azt sem mondhatta, hogy nagyon szokványos módon szemlélné a dolgokat- az itteniek túlnyomó többsége nemhogy egyet nem értett volna vele, de egyenest megkérdezte volna, orvos látta-e?
Szerintem nem lehet ennyire fekete-fehéren osztályozni a házakat. Tény, a Rellonosok többnyire furcsa, néha ellentmondásos személyiségek, de színesek, érdekesek. A színedet pedig megválaszthatod.
Az, hogy ki melyik házba kerül, nem azt jelentett, hogy ezután egy életen át egy szépen felcímkézett skatulya tartalmaként kell létezniük, mint gombostűre szúrt rovaroknak, hogy képviseljék a mintaszerű vonásokat. Miután világéletében megpróbáltak bilétákat aggatni a nyakába, valami egyre inkább tiltakozott ezellen benne. Aztán folytatta a válaszolást, ugorva egyet gondolatban.
Nekem tetszik a fényhozó. A madarak énekét juttatja eszembe hajnalban, amikor világosodni kezd az ég. Nem kell, hogy ő maga fényes legyen.
Egy pillanatra megállt, a ceruza végét rágcsálva, amíg töprengett, hogyan magyarázza el a következő fejébe tolakodó gondolatot érthetőbben. Aztán Woora pillantott és elmosolyodott.
Különböző emberek különféleképp látnak. Néha nem is tudunk arról, egy-egy számunkra lényegtelen, észre sem vett tettünk mennyit jelent valakinek.
Minden olyan relatív és akár a pillangó szárnya, ami hurrikánt idéz a Föld másik felén, úgy lehet egy szó, egy pillantás, egy mosoly értékes, féltett kincs valaki másnak. A neves témára csak összevonta a szemöldökét.
Semmi érdekes. Valami fényes fogadalom, vagy lándzsa, azt hiszem. Fogalmam sincs, miért kaptam, szerintem csak tetszett a hangzása.
Egy kis vállrándítás is tartozott a mondathoz, mert annyira sosem érdekelte, hogy megkérdezze, nem mintha nem lett volna alapból elég paprikás a viszony szülei között. Inkább csak csendben örült, hogy egy rövid, viszonylag barátságos névvel megúszta és sem feltűnést, sem megrökönyödést nem kelt.

Gilbertnek nem voltak igazi, "sötét" titkai. Neki csak féltett, rejtegetett érzései és álmai lapultak valahol, képzelete ágya alatt összebújva, nehogy észrevegyék őket és összetörjék. Sem verbálisan, sem fizikailag nem volt képes megvédeni magát, így többnyire csupán bekucorodott melléjük és lesett, a papírnak mesélve el mindent.
Semmi nagy dolog. Csak...furcsán fogsz nézni miatta.
Megvoltak a maga bogarai és volt ideje megtanulni, mik azok, amikkel óvatosnak kell lennie, bár nagyrészt nem értette, miért. Nem mintha sokat ért volna azzal, hogy tudta, mit nem okos dolog kimondani, mert általában csak úgy kiszaladt a száján, de most valahogy sikerült összeszednie magát annyira, hogy bukjon ki belőle minden. Az emberek hajlamosak voltak mindenfélét odaképzelni a szavai mögé, Min pedig nyílt gyanakvással és távolságtartóan méregette. Legalább meg akarta próbálni nem rögtön halálra és végképp elijeszteni.
Egyelőre két dolgot tudok megígérni. Az egyik, hogy ha írsz nekem, bármikor válaszolok, vagy ha lehet, találkozom veled. A másik, hogy ha csak ketten vagyunk, akkor leveszem az álarcot.
Itt megállt és abbahagyta- nem akarta sürgetni, vagy hogy Min sarokba szorítva érezze magát. El tudta képzelni, hasonló helyzetben hogyan érezné magát, úgyhogy teret és időt akart adni a másiknak, hogy emésszen és elgondolkozzon. Nem kellett most azonnal belecsapni semmibe, elvégre egyelőre alig tudnak többet egymásról egy-egy névnél és néhány lelki sebnél. De biztosítani akarta arról, hogy komolyan gondolja, hogy ha tud és bír, segít neki és valahogy jelezni, hogy igyekszik leküzdeni saját korlátait is.
Min Woo egy darabig farkasszemet nézett vele, hosszasan fürkészve, mielőtt egy szó nélkül kezet nyújtott, röviden megrázva a jobbját. Aztán némán felállt és elsétált- valószínűleg ennyit bírt el egyszerre, de Gil nem hibáztatta. Egyébként is, ha helyesen értelmezte az alig jeleket, akkor még találkoznak. Végül felszedte a holmiját és elindult az Eridon felé.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. március 8. 21:48
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 26. 17:14 Ugrás a poszthoz

- A remény hal meg utoljára.-*Adta meg magát, pedig az a reménye, hogy a lány tudja, mennyi ideig hat a bájital, épp az imént költözött az örök vadászmezőkre. Azért kínos lesz másnap délutánig így feszíteni az órákon, még ha a legjobb esetben számítható 24 órás hatással kalkulált is.
- Az lehet, hogy semmin nem változtat, de én nem szeretném megkockáztatni, hogy minden második szembejövő meglocsoljon.-*Ebből a szempontból egy picivel eltérő helyzetben voltak, mert valószínűleg a lányhoz nem rohant oda arca láttán rögtön senki, hogy segítségképp elkezdje...hát, mondjuk kinyomkodni a pattanásait. A válaszra aztán félig-meddig biccentett.*
- Hát, egy pár szarvasagancsnak jobban örültem volna. Az olyan natúr vicces, és a legrosszabb esetben is legfeljebb vörös posztót lengetnének előttem.-*Kissé rendhagyónak tűnhet az ötlete, de nem egy besavanyodott könyvmoly, ugyanúgy tud mókázni, mint bárki más, csak kicsit több bátorságra van hozzá szüksége. Ebből a hajzatból azonban legfeljebb egy hamvadó főnixet tudott volna kihozni, ami nem igazán mozgatta meg a rekeszizmokat.
A lány pillantásából valahogy sejtette, hogy erre a kérdésre számíthat, de optimizmusa már  visszanyert annyit erejéből, hogy megállapítsa, ő legalább engedélyt kért a tapogatózáshoz.*
- Csak tessék-*megadóan lehajtotta a fejét, hogy Lagger jobban elérje, bár amilyen alacsony volt, alapból nem jelenthetett nagy kihívást a dolog.*
- A bódénál állók is ezzel próbálkoztak, de csak valamiféle illúzió lehet. Se nem éget, se nem melegít.-*Tette még hozzá, majd mikor a lány kiszórakozta magát a kezét nyaldosó  lángok látványán, felegyenesedett.*
- Végül is, lehetne rosszabb, ma legalább senki kegyeiért nem szándékoztam ringbe szállni.-*Jegyezte meg, miközben a folyosó másik végén egy párocska andalgott át, kézenfogva és rózsaszín ködben kuncogva.*
- Szerinted mik lehettek még az üvegekben?-*Kérdezte aztán, mert eddig csupa olyan hatással találkozott, ami összeegyeztehetetlen volt a Valentin-nappal.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 24. 23:06 Ugrás a poszthoz

zárás

- Hát, sokkal jobban nem égethetem be magam, mint alapból szokásom.-*Hagyta rá, még ha nem is bízott benne, hogy lányos zavarukban a haját megpillantóak első dolga az lenne, hogy nekiálljanak táblákat olvasni. Sőt, el tudta képzelni, hogy esetleg mutatványosnak néznék, és megpróbálnának a nagyteremben a poharába aprót dobni. A rajzos ötletre már nem bírta megállni, elnevette magát.*
- Szerintem kiváló kísérlet lenne, hányféleképpen lehet egy szerencsétlen piktogrammát félreértelmezni. El nem tudod képzelni, mennyire kétségbeesett, vad találgatásokba tudnak bocsátkozni a varázslók, ha mugli forgalmi táblákkal szembesülnek.-*Nehezen bírta abbahagyni, mert tapasztalatból beszélt- az apjának a mugli világ egyetlen óriási spanyol falu volt, főleg, amikor megpróbálta Magyarországon meglátogatni (azóta sem kísérletezett többet ilyen életveszélyes őrültséggel).
Lagger válaszára halk, derűs "pfff" hangot hallatott, de igazából megértette, hogy a saját bőrén akarta megtapasztalni a dolgot. Nehezen lehetett mindennapinak nevezni a jelenséget, már ha Rellonosoktól mentesen gondolkodott az ember.*
- Nem igazán értem, mire jó nekik, hogy szivatják a népet, de majd legközelebb kipróbálom néző, és nem szenvedő szerepében, hátha úgy szórakoztatóbb.-*Mondjuk, ha tehette, inkább segíteni akart a póruljártakon, jelenleg azonban még magán se tudott, ahhoz is Laggerre volt szüksége, hogy ne úgy fessen, mint egy lángoló felmosórongy.  
A nem messzi fordulóból hirtelen óriási robaj, idétlen vihogás és sikítozás hallatszott, amire felkapta a fejét, a hang irányába fülelve.*
- Neee, ez Samu.-*Húzta el a száját, bár az álarc miatt csak a hangján érződött, mennyire kívánja a kopogószellemmel való találkát. Leugrott az ablakpárkányról, gyorsan körbenézve, aztán az egyik oldalfolyosó felé intett.*
- Arra fussunk! Ha meglátja őket, akkor majd velük szórakozik. Pálca nélkül, lángoló fejjel nem szeretnék összefutni vele.-*Hadarta, méretét meghazudtoló fürgeséggel eredve futásnak, talárja szélét felkapva, hogy ne abban vágódjon el valahol a legközelebbi lépcsőn. Remélte, hogy a lány követi és a kastély egy nyugodtabb részén folytathatják majd a beszélgetést.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 15:04 Ugrás a poszthoz

Az időjárás az utóbbi hetekben komoly kedélyingadozással küszködött, azonban ezen a hétvégén végre teljesen kiderült az ég és Gilbert olyan igazi, tavaszi napsütésre ébredt. Szerette, hogy az ágya szinte közvetlenül a hatalmas ablak mellett van, mert a fény jóformán kihúzta az ágyból és sokkal könnyebben kelt fel, jókedvűen kezdve a napot. A többiek nem keltek ilyen korán, úgyhogy csak halkan, mint egy kisegér, kikúszott az ágyából és összeszedte a holmiját, hogy minden felnyalábolva átlopózzon a fürdőbe. Mosakodással együtt is tíz perc alatt elkészült, hogy aztán álarcát, naplóját és szütyőjét egyik, tornacipőit pedig másik kezében lóbálva, leosonjon a lépcsőkön a klubhelyiségbe. Itt felrángatta a kissé elnyűtt csukát, mielőtt leugrált volna a nagyterembe reggelizni- mégpedig szó szerint, mert ha senki sem látta, akkor sokkal inkább elengedte magát. Amikor leért, jóformán senki sem volt még ott, úgyhogy kényelmesen összeválogatta az asztalról a kedvenc étkeit- vajas pirítóst, sonkát, sajtot, gyümölcsöket. Komótosan falatozott, aztán mivel úgy saccolta, nem biztos, hogy vissza akar jönni ebédre, egy szalvétába csomagolt még némi elemózsiát, mielőtt kitrappolt volna, egyenesen a kaput célozva meg.
Egyébként nem sokat változott, amióta nem láttuk - egy picivel magasabb lett, mint volt, de nem vitte túlzásba a növést, a külseje sem érdekli túlzottan és még mindig maszkot hord. Az egyik padra telepedett először, mert a fű még vizesnek tűnt, addig is firkálgatva, aztán ahogy száradt minden, elővette a szütyőbe dugott, miniatürizált könyvet és kifeküdt a napra olvasgatni. A fűben hasalva egyik kezével a fejét támasztja, a másikkal lapozgat, az egészhez a lábával kalimpálva - olyan meleg van, hogy a cipőt és a zoknit is lerúgta, de jól érzi magát.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 17:09 Ugrás a poszthoz

Min

Általában nem szokása evés közben nézelődni, ez olyasvalami, ami neki fel sem tűnik - hosszú évek rögzítették benne, hogy jobb, ha az asztalnál fel sem néz a tányérjából, csak csendesen és gyorsan eltüntet mindent, aztán megköszöni, elmossa a tányérját és eltűnik. A szünidő pedig csak megerősítette benne mindezt, így nem vette, nem vehette észre Mint, nem is feltételezte igazából, hogy bármelyik barátja a nagyteremben lehet.
A könyvet a születésnapjára kapta- igazából egy képregénysorozat része volt, amit a többivel együtt mágia segítségével rejtegetett otthon, egészen picire zsugorítva. Borzasztóan örült neki, mert bár apával nem volt könnyű szót érteni, ha végre kimászott a laborjából, akkor tudott jófej lenni, így külön elmentek és ő választhatta magának. Teljesen lefoglalták a történések, a lépteket ugyan hallotta, de nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget- csak akkor nézett fel, amikor valami eltakarta előle a napot.
A támadás váratlanul éri, még érkezik megfordulni, de az egész annyira meglepő és első pillanatban érthetetlen számára, hogy mire védekezésre emeli a kezét, az álarca már lerepült. Sosem tudott verekedni, Minnel nem is akar, az egész olyan félelmetes és zavaros, ahogy szitok és ütés egyaránt záporoz a fejére.*
- Várj!-*Próbál valahogy kiszólni a karjai mögül, de az első kísérlete, hogy valahogy a másiknak is láthatóvá tegye az üzenetet, csak egy újabb ütés bezsebelését eredményezi. Másodjára megpróbálja elkapni a kezeit, nem megy könnyen, de végül sikerül úgy fognia a csuklójára, hogy ha nem is teljesen, de egy kicsit megállítsa.*
- Várj már!-*Zihálja, jobbára az ijedtségtől- érzi, hogy valami lecsordul, közvetlenül a bal szeme mellett. Francba.Felszakadt a vakációról emlékbe hozott seb, ami kicsivel a szemöldöke felett indul és rézsút folytatódik, az alja az arcára lóg. Igyekszik nem foglalkozni vele, előbb valahogy Woot kell lenyugtatnia.*
- Nem hazudtam! De egyszer sem hívtál, az órákon pedig nem szóltál hozzám, azt hittem, meggondoltad magad és egyedül akarod megoldani. Muszáj volt tanulnom, hogy minden vizsgám kitűnő legyen! Egyszerűen muszáj...-*A végére elhalkul, mert ahogy eddig, úgy most sem volt elég. Tulajdonképpen mindegy lett volna, milyen jegyeket visz haza, mert úgyis akadt más helyette, amibe bele lehetett kötni, de nem akart még több lehetőséget adni arra, hogy bántsák. De az egész megy a felejtőbe, ahogy van némi ideje alaposabban megnézni Min arcát.*
- Szörnyen festesz. Történt valami?-*Leginkább aggódó a hang és az arca is gondterheltebb lesz, mert a fiú viselkedése is rosszat sejtet. Az első találkozásuk sem volt zökkenőmentes, de ez a kirohanás most jóval hevesebbre sikerült.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 17:10
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 23:25 Ugrás a poszthoz

A fiú mintha magához tért volna, feladva a küzdelmet, és ahogy az izmai nem feszültek, hogy kitépje magát, Gil elengedte. Kisvártatva Min leszállt róla és kicsivel odébb leült a fűbe, nehezen értelmezhető kifejezéssel az arcán- leginkább keserűségnek tűnt, de nem ismerték egymást eléggé, hogy biztos lehessen benne. Felkecmergett, maga alá húzott lábakkal ülve, egy picit tanácstalanul - ő, akit annyian különcnek tartottak, nem igazán ment oda senkihez magától, mert úgy érezte, terhes vagy nem kívánt a társasága. Nem akarta Mint bántani, de olyan sietve távozott akkor a folyosóról, hogy egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nem gondolta meg magát, így inkább hagyott némi távolságot. Nem tudta, tényleg nem, hogy ennek ez lesz a vége.
A szinte számonkérő kérdésre elkomorodott, lehajtva a fejét, aztán szomorúan nézett Min szemébe- másnak talán lényegtelenek a jegyei, de ő nem engedhette meg magának, hogy leromoljon. Nem csak azért, mert egész nyáron hallgatta volna, de hatalmas veszekedésbe torkollt volna a dolog, aminek mindig, mindig ő itta meg a levét.*
- Ha nem tanulok, akkor azt kockáztatom, hogy átíratnak máshova. Anyámék cseppet sem örülnek, hogy varázsló vagyok.-*Ez persze csak töredékrésze volt mindannak, aminek még "nem örültek", de ezzel az eggyel semmit sem tudott kezdeni. Szeretett itt lenni, szerette a kastélyt és az órákat, a háztársait, a tanárait, mindent és nem akarta, egyáltalán nem akarta elveszteni, akkor sem, ha ezt az örömöt nem tudta a Nagyin és az apján kívül mással megosztani. Az utóbbi többnyire csak hümmögött, de a nagymama kíváncsian nézte végig azt a temérdek rajzot és mindenféle firkát, amit itt készített. Az volt a szünet legjobb része, amikor nála hagyták, az ikrek már elmentek aludni és végre kicsit kettesben beszélgethettek. Mélázásából Min Woo furcsa köszönömje rántja ki, kissé értetlenül pislog rá, megpróbálva valahogy kitalálni, mire is gondolt.
- Ez nem a te hibád.-*Mutat a sebre, mert mintha egy pillanatra lelkifurdalást látna átsuhanni Min arcán; aztán elveszi a papírzsepit, megpróbálva valahogy letörölni a vért, aztán a felszakadt helyre nyomja, hogy elállítsa a vérzést. Még így is örülhet, mert relative könnyen megúszta a dolgot, idővel el fog tűnni, vagy legfeljebb egy alig látható heg marad az egészből.
Ez a "semmi" pontosan úgy hangzott, mint amikor őt kérdezték arról, hogyan szerezte egyik-másik sérülését. Valami, amit nem akar, vagy nem tud az ember elmondani és még ha a másik érti is, hogy az a semmi nagyon is valami, nehéz bármit is tenni, vagy segíteni. Egy kis ideig gondolkodott, aztán mivel egyébként is hiába beszélt volna, mert Min lehajtotta a fejét, egyszerűen odahajolt és megölelte- nem túl szorosan, inkább csak olyan óvatosan fonta pár pillanatra köré a karjait, remélve, hogy nem egy újabb orrbavágás lesz a manővere jutalma. Valahol tudta, hogy ami számára egyáltalán nem fura, másnak nagyon is az lehet, főleg, mert néha teljesen gyerekesek voltak a reakciói, mint ez is. Aztán visszahúzódott, zavartan elmosolyodva ült a sarkaira. A zsepit újra a fejére szorítva, másik kezével felvéve a fűből a mangát és a maszkot, mindkettő állapotát leellenőrizve- megúszták sértetlenül, sóhajtott fel, mert fájt volna a szíve, ha a két legújabb kincsében esik kár. Egy darabig lapozgatott, mire megtalálta a keresett képet, felemelve, hogy Woo is láthassa.*
- A szülinapomra kaptam és annyira tetszett a Crown Clown álarca, hogy megcsináltam.-*Fűzte hozzá, magyarázatképp a fura figura kapucniján lógó részre bökve, mert átmenetileg semmi jobb sem jutott eszébe- szeretett volna beszélgetni, de az előző válasz miatt elbátortalanodott. Valahogy szerette volna jóvátenni a mindkettejük idegenkedése miatti hibát, ám beletelt némi időbe, mire fel merte tenni a következő kérdését.*
- Akarsz mellettem ülni idén?-*Minre nézve tekintetével próbálta üzenni, "ne haragudj", szorongva várva valamiféle választ. Nem tudta, mi mást ajánlhatna fel, hogy megmutassa, ő komolyan gondolta és esze ágában sem állt átvágni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 23:36
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 18:24 Ugrás a poszthoz

Min

A másik fiú arca leginkább meglepettnek tűnik a kijelentésére, kicsit talán értetlennek is, elvégre logikus, hogy az embert leginkább a családja fogadja el- legalább is így lenne a rendjén. Néha azonban a dolgok egyáltalán nem ilyen egyszerűek, és az előbbi szomorúságból némi az arcára kiülő mosolyra is átragad.*
- A szüleim régen elváltak és mindkettejüknek új családja van, inkább arra koncentrálnak. Anyám és az új férje muglik, és egyébként sem vagyok az elképzeléseiknek megfelelő.-*Leginkább beletörődés érződött rajta, mert a legtöbb dolgon, ami a bajok forrása volt, nem tudott változtatni. Sem azon, hogy a szülei valaha megismerkedtek, sem azon, hogy négy év után elváltak, sem azon, hogy az apja kék szemeit örökölte, vagy hogy néhány megnyilvánulásában rá hasonlított. Ezért szeretett inkább az iskolában lenni, mert a csavargást sosem nézték el neki, de legalább amíg tanult, addig nyugta volt.
Talán ostobának tűnhet, ahogy viselkedik, de ez csak részben naivitás, sokkal inkább érzi, ha nem is érti, hogy van valami, amiről Min nem akar beszélni. Lehet, hogy azért, mert azon, ami  miatt halvány karikák vannak a szeme alatt, más nem tudna segíteni. Akárhogy is, amikor a szavak üresen és haszontalanul hangzanának, így még mindig el tudja mondani, amit szeretne. Nem szokott sűrűn másokhoz érni ilyen közvetlenül, ezért nem tudja igazán jól megítélni, de mintha Woonak se lenne ellenére- nemhogy nem üti meg, de még feszültnek se tűnik, csak hagyja magát. Aztán egy darabig feszült csönd telepszik közéjük, amit nehéz oldani, sőt, inkább csak higítani lehet a szavakkal.
A hasonlat meglepi, kissé zavart pillantást vet a képregényre, mert őszintén, nem sok közöset tud felfedezni Allen Walker és maga közt, sem külsőre, sem belsőre, persze, ehhez ismerni kell a karaktert. Ennyire bohócszerű lenne más szemével nézve? Furcsa, de valahol mégis jó, hogy az egyik kedvenc alakjához hasonlítják.*
- Azt hiszem, ő sokkal erősebb...-*Böki ki aztán motyogva, nem akarva elrontani a másik kedvét- olyan picike volt az a mosoly, amit kapott, és olyan illékony is. Aztán a nehezen kinyögött kérdésre pozitív választ kap és azonnal felderül az arca, mert a pár perccel ezelőttihez, de még a legutóbbi találkozáshoz képest is jókora siker ez, bár talán nem gondol bele, hogy lehet ennek még hátulütője is. Mindenesetre, érdekesen fog festeni egy padban piros és zöld.
Min következő mondatai kisebb kavarodást okoznak a fejében, a megfogalmazás és a habogás miatt is, de némi csodálkozó fürkészés után kapcsol, körülnézve, mintha minden sarkon megoldások lennének elbújva. Aztán eszébe jut a megoldás, izgatottan pattan fel, visszamászva a padhoz, hogy az ott lerakott kupacból felkapja a naplóját.*
- Van egy ötletem!-*Érinti meg a másik vállát, miközben lapozni kezd, el is felejtkezve a sebről, két kézzel keresve tiszta részt a könyvecske közepén. Az első ilyet tépi ki, hogy aztán becsukja és megfordítsa a kötetet, a Szőke hölgy kissé durcás arcával szembesülve.*
- Igazán megkérdezhetted volna, mielőtt nekiállsz tépdesni, úrfi.
- Bocsánat. Át tudsz ide jönni?-*Lengette meg a papírt, mire a portré sóhajtott, majd lecsusszant a borítóról és még el sem tűnt hosszú, utána úszó haja, amikor már felbukkant a másik kezében tartott lapon. Működik!- ujjongott magában, Min felé nyújtva a papírt.*
- Ő tud szólni! Mindig érzi, ha írsz a papírra, meg tudja nézni és átadni nekem.-*Magyarázta lelkesen. A Szőke hölgy bizalmatlanul méregette a másik fiút, de nem szólt semmit, bár evidensen meg fogja még Gil kapni a magáét, amiért a beleegyezése nélkül dönt ilyen dolgokról, de most ez sem tudta zavarni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 1. 18:24
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 10. 13:03 Ugrás a poszthoz

A maid café hírére Gilbert azonnal felkapta a fejét, és bár először habozva, de felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, minden bagolyváltással egyre biztosabb volt benne, hogy meg akarja próbálni, csak épp arra tartott sokáig rájönni, hogyan is valósítsa meg. Nem viselhetett álarcot, anélkül viszont... Az ötlet akkor született, amikor gondterhelten a fejét törve leült mangát olvasni és az egyik oldalról Tyki Mikk nézett vissza. Annyira egyszerű, de nagyszerű megoldás volt, hogy kedve lett volna homlokon csapni magát. Innen már csak egy bagolyba került, hogy minden hiányzó kelléket kölcsönkérjen édesapjától, aki annyira szórakozott, hogy fel sem tűnt neki a hirtelen és meglehetősen furcsa kérés. A zsugorított csomaggal a zsebében szökött be az utolsó órája után az Eridon lomtárába, hogy végrehajtsa az átalakulást- néhány korty kor-korrigálót használt csupán, hogy nagyjából 18-nak tűnjön, úgy gondolva, hogy ezzel még nem szeg meg semmilyen szabályt. Az átalakulás furcsa, hátborzongató érzéssel töltötte el, főleg, mert a teste hirtelen növéssel reagált a bájitalra, és csak remélni tudta, nagyon-nagyon remélni, hogy nem lesz katasztrofális a kimenetele. Egy előzőleg előtúrt apró tükörben vette szemügyre az eredményt- egy darabig tanácstalanul vizslatta az ismerős, mégis vadidegen arcot, ami a sajátja helyett nézett vissza, de aztán összeszedte magát. Egy egyszerű varázslattal sárgára változtatta a szemét, mielőtt nekilátott, hogy a kölcsönkért ruhát magára öltse. Nem volt könnyű feladat, a sok gomb és figyelmet igénylő apróság miatt sokáig is tartott, mire a nyakkendő megkötése után egy utolsót igazított a gallérján. A haját már útközben fogta össze, egy közönséges mugli hajpántot használva.
Magát is meglepve elsőként érkezett a helyszínre- még csak a házimanók voltak ott, a dekoráció utolsó darabjait bűvölve a helyére és ámulva vette szemügyre a sátrat. Az utolsó bagoly szerint ő először bent szolgál majd ki, úgyhogy végigsétált az asztalok közt, hogy jobban tudjon a későbbiekben tájékozódni, ráadásul nem ártott szoknia a hirtelen magasságkülönbséget. It's a really, really weird feeling. Mélázott magában, miközben szokta, hogy tulajdonképpen mindene nagyobb, bár mintha arányosabbnak tűnt volna, mint az a a zsiráfkölyökszerű, nyúlánk külső, amivel eddig botladozott. Szinte reflexszerűen kihúzta magát, lélekben elkezdve felkészülni a szerepére.Amikor odaért a manókhoz, illedelmesen biccentett és rájuk mosolygott.*
- Szép napot! Örülök, hogy együtt dolgozhatunk.-*Basszus. Mi volt ez a hang? Kicsit ledermedt, magát hallva, mert erre egyáltalán nem gondolt, de tagadhatatlanul ez volt a legfurcsább az egészben, miután eddig gyerekes, magas hangja helyett most valami kellemesen mély és férfias érkezett. Weird as hell, pontosította előbbi megállapítását.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 10. 13:14
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 10. 20:42 Ugrás a poszthoz

Maid Café

Közben elkezdenek szállingózni a többiek és kicsit megszeppenten tudatosítja, hogy egytől-egyig lányok. Ha eddig nem lett volna elég furcsa a helyzete, most sikerült rátenni még egy lapáttal, mert ő, aki mindig felnézett másokra, ezúttal lefelé pislogva figyelte, hogyan gyülekeznek a szobalányok egymás után. A dolog annál zavarbaejtőbb lett, minél több pillantást érzett magán, és igenis megnézték. Talán mégsem volt olyan rettenetesen jó ötlet a cosplay...*
- Hello.-*Köszönt vissza nekik- Lagger és Mary évfolyamtársai voltak, akadt közös órájuk is, most mégis vadidegenként méregették és ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy álcája, ha nem is tökéletes, arra mindenképp alkalmas, hogy ha összeszedi magát, más szemszögből tanulmányozhassa a környezetét és magát is. Egyelőre csendben merengett a lehetőségein, a számára ismeretlen többi arcot próbálva memorizálni, mielőtt a két szervező, Aileen és Runa befutottak, hogy instrukciókat adjanak. A kézhez kapott étlapot átfutja, egyszerű, de sokszínű összeállítás, hogy mindenki találjon valami neki tetszőt, de ne kelljen vele sokat vesződni. Nemsokára már az utasításaikat kapják és így Runára függeszti a tekintetét, bólintva, hogy jelezze, érti. Az első pár dolog igazán egyszerű, sőt, a csengők kifejezetten jó ötletnek tűnnek, valahogy valószerűbbé teszik az egészet, és végül is, ez a cél, nem? Az utolsó kérdésre támadó értetlenkedés közepette szólal meg először, egy szépen betanult meghajlás közepette.*
- Okaerinasaimase, Goshujin-sama!-*A produkció messze nem tökéletes, de a legtöbb diáknak nem fog feltűnni, összességében pedig akár meggyőző is lehet, ha kicsit jobban összebarátkozik a mostani karosszériájával. Eleinte félt, hogy bele fog sülni, mert ritkán kommunikált emberekkel, de valahogy most, ha izgult is, úgy érezte, menni fog.*
- Ennyien vagyunk összesen?-*Érdeklődött aztán, mert úgy tűnt, ez itt a kérdések helye.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 17:21 Ugrás a poszthoz

A rövid eligazítás alatt befutnak még ketten és Gilbert meglepett pislogással veszi tudomásul, hogy van rajta kívül még egy pincér, ráadásul Sebastian Michaelis képében, aki épp kezet fog vele. Gondolatban megjegyzi, mennyire ijesztő lenne ez a gesztus az eredeti karakterek közt - egy démon és egy enyhén pszichopata noah kombója biztosan nem a maid café kellemes, napsütötte teraszát és hangulatát vetítené előre. Ezek után az emberek eloszlanak, ki-ki a maga dolga után néz és megérkeznek az első vendégek is, bár az egyikük bátortalanul távolabb, a réten ül le és csak messziről nézegeti a sátrat. Egy darabig csendben figyeli a jelenetet, de mintha a többieknek nem tűnne fel - lehet, hogy ő is csak beképzeli izgatottságában, mert félelemmel vegyes lelkesedéssel várja, hogy kipróbálhassa magát. Végül a benti részt két "kollégájára" hagyva elindul, egyenest a fűben tanyázó leányzó felé. Igyekszik megőrizni a hidegvérét, ügyelve a mozdulataira, hogy minél élethűbb és mulatságosabb legyen, hogy mindenki élvezze a délutánt. Megáll mellette, tiszteletteljes távolságot hagyva és mivel így inkább ijesztő lenne fölé magasodva hajolni meg, féltérdre ereszkedve hajtja meg magát, rámosolyogva.*
- Köszöntelek, úrnőm! Kérlek, engedd meg, hogy asztalodhoz kísérjelek.-*Sosem látta ezelőtt a lányt, talán elsős lehet, de szimpatikus és igazán szép virágot tűzött a hajába. Amennyiben nem tévedett, udvariasan az egyik szabad asztalhoz vezeti, az előírtak szerint kihúzva a széket és kezébe adva a menüt.*
- Ha bármivel szolgálhatok neked, csak parancsolj velem.-*Talán kicsit archaikusabb a kelleténél, de ez valahogy az öltözékével jár, nem teljesen szándékosan válogatja a szavait, de így érzi jónak.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 19:38 Ugrás a poszthoz

Keiko-sama

A színre lépésével kisebb kavarodást sikerült előidézni- Runa is észrevette a jövevényt, csak épp másik oldalról készült lecsapni rá, így a végén csaknem egyszerre invitálták asztalhoz. Szegény lány teljesen megszeppent, leginkább habogott, bár Gilbertnél sem sokon múlt, hogy elkezdjen dadogni, végül azonban sikerült valahogy elkerülni a katasztrófát. Amikor megkapják a rendelést, újabb meghajlás a távozás előtt.*
- Ahogy óhajtod, úrnőm.-*A konyha felé indulva, már hallótávolságon kívül szólítja meg Runát, rémes zavarban, mert csak most merte annyira elengedni magát, hogy az előbbiek kijöjjenek rajta. Nem olyan szörnyű baki, de elég kellemetlen, mert egyáltalán nincsenek összeszokva, így nehéz közösen játszani a szerepüket.*
- Nagyon sajnálom ezt a zűrzavart. De akkor osszuk fel a feladatokat, amíg további vendégek érkeznek. Vihetem én a browniet?-*Kérdezi reménykedve, mert a díszítésre már van ötlete, nem is kell sok hozzá, csak valamilyen csorgatható akármi és fantázia. Ha megkapja a lány beleegyezését, akkor a manókhoz fordul, rövid magyarázás után egy szögletes helyett kerekre vágott, tenyérnyi brownie szelettel induljon vissza, az okvetlen szükségesnél jóval nagyobb tányéron. Aki ismeri a maid cafék szokásait, tudja, hogy ez a hely a dekorációnak van fenntartva. Mindenesetre, a desszertes villával együtt óvatosan teszi le a vendég elé, pici magyarázatot fűzve hozzá.*
- Parancsolj, úrnőm. Bocsásd meg, hogy megvárakoztattalak. Ha megörvendeztetlek ezzel, engedd meg, hogy még élvezetesebbé tegyem, némi díszítéssel.-*Félig meghajolva marad, amíg engedélyt vagy elutasítást nem kap - a karjára vetett törlő takarásában két kisebb, megbűvölt tubus rejtőzik, egy csokoládéval és egy karamellel. Ezekkel rajzolna a tányérra, amit csak a lány szeretne.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 11. 19:43
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 14:38 Ugrás a poszthoz

Keiko-sama, Runa, majd egyedül

A bólintást egy mosollyal köszöni meg, közelebb hajolva a tányérhoz, de úgy állva, hogy Keiko is láthassa, hogyan alakul a kép. Először három smartiest helyez a sütemény mellé, utána lát a csokoládés részhez- gyorsan dolgozik, mert elég csorgós, de pontosan is, így  csakhamar kusza görbék egész sora van a fehér porcelánon. Ezekből kezdenek kibontakozni lábak, tappancsok, két függőleges pupillájú szem, fülek, bajszok és valami furcsa, gömbölyű akármi, tollas szárnyakkal. A végeredmény egy kicsit nagy fejű cica a tányér alsó felén, aki gyanakvással vegyes türelmetlenséggel pásztázza a környéket, miközben a brownie mellől rejtekéből előkandikáló lényben pedig Timcanpyra ismerhet az, aki látta már. Az apró, aranyszínű gólem rendszeresen válik macskák martalékává, ezért ötlött fel benne, hogy egy viccesen aranyos képbe belekomponálja. A smartiesok egyébként a cica szemei és Tim teste, kihangsúlyozva ezeket.*
- Parancsolj, úrnőm!-*Egyenesedik fel, Keiko felé fordítva a kész művet. Ekkorra fut be Runa is a teával, ami tökéletes időzítés, hiszen a vendég eddig nem unatkozott, most pedig már a teljes rendelése az asztalán van. Innentől a lány veszi át a szót és a stafétát, Tyki pedig mindössze alkalmazkodik a forgatókönyvhöz- a szinkronmeghajlás úgyis látványosabb, majd mielőtt távoznának, még egyszer kedvesen rámosolyog Keikora. Mielőtt elválnának, még megdicsérik, amitől szabályszerűen felragyognak a szemei és mosolya hatalmasra szélesedik.*
- Ganbarimasu.-*Azaz megtesz minden tőle telhetőt, hogy ez így is maradjon. Nagyon ritkán dicsérik meg bármiért is, úgyhogy most kimondhatatlanul lelkes és boldog, még egy ilyen apróság miatt is. Runa ezek után elhagyja a sátrat, míg ő annak bejáratához húzódik, hogy szemmel tartsa a belépőket és fogadja a következő vendégeket.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 12. 17:12
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 20:08 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama, estefelé

Az emberek jöttek-mentek, lassan sötétedni kezdett- azt nem tudta, pontosan meddig is kaptak engedélyt a kávézó üzemeltetésére, úgy saccolta, legfeljebb kilencig húzhatják, ha utána még el is kell pakolni, szóval ez lehetett az utolsó nekifutás. Mindenesetre, mostanra már a sátron kívüli részen ténykedett, a "műszakváltásnak" köszönhetően. Jól érezte magát, talán ezért sem volt igazán fáradt, dacára a több órás szaladgálásnak és ácsorgásnak. Összeszedte az előző vendég után megürült asztalról az edényeket, hogy a konyhában leadja a manóknak és kérjen egy pohár vizet. Csak annyi szünetet engedélyezett magának, amíg ezt megitta és elcsent egy muffint, mert lassan hangosan korgott a gyomra és nem akarta megkockáztatni, hogy majd hajlongás közben bődüljön fel, mint egy éhes oroszlán. Az egész alig tartott két percig és már ment is vissza, odakintről pedig csengőszó hallatszott, így arra vette az irányt. A sátorból kilépve könnyű volt felfedezni az új vendéget, aki az egyik félreeső asztalhoz telepedett le, de csak amikor közelebb ért, akkor ismerte fel. Mindenesetre, udvariasan megállt előtte, meghajolva, igyekezve nem kiesni a szerepéből.*
- Okaerinasaimase, Goshojin-sama! Szólítottál, úrnőm. Mivel szolgálhatok?- *Felnézve mosollyal állja a lány pillantását, talán egy egész picit kihívóan is. Megtehette volna, hogy félútról visszatáncol és másra hagyja a kiszolgálását, mégis fejest ugrott ebbe, logika vagy különösebb megfontolás nélkül. Nem tudja, mit várhat Katherinetől, de nincs sok választása, egyelőre tartania kell magát a szerepéhez, akár ráismer, akár nem. Meglepte, hogy itt látja, bár már megszokhatta volna, hogy általában a legvalószínűtlenebb dolgok is megtörténtek, ha minimális esély volt rájuk.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gilbert Blythe összes RPG hozzászólása (80 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel