Ádíííííka és a Halloween párti

Hellóóó, Halloween! Ma reggel így pattantam ki az ágyból vidáman, és kezdtem neki a napnak. Szerettem ezt az ünnepet, habár a magyarok nem úgy ünneplik, ahogy pl nálunk szokás, vagy éppen Amerikában, amit sokkal jobban szeretek, az iskola szeret műsort csinálni. Tudom, hiszen egyszer még nekem is kellett szervezni. A régi szép idők. Most azonban semmi ilyen dolgom nem volt, egész nap a jelmezemet pakoltam jobbra-balra, a sminkemen gondolkoztam, meg a hajamon, végül eljött a késő délután, én pedig a zuhany alatt kötöttem ki. Nem láttam Ádámot már vagy egy hete, de lehet több is, ami valljuk be, elég szokatlan, azt tekintve, hogy előtte mennyit találkoztunk. Lehet emiatt nem is tudom pontosan meghatározni, mikor láttam utoljára. Mindegy, nem akarok ezen elmélkedni nagyon, mert most eljön Halloween-ezni, és ez a lényeg, nemde? Zuhany után magamra vettem a jelmezem, ami meg kell hagyni, nem mutatott hülyén rajtam, sőt, még egészen jól is állt. Elővettem a sminkcuccaim, kikerestem a tusom, a szemceruzám, és a szempillaspirálom, és egy full fekete sminket készítettem magamnak, ami kellően nőies. Nem akartam zombinak kinézni, vagy ilyesmi. A hajam kibontva hagytam, csak egy ördögfüles hajráfot tettem bele, de úgy, hogy elül is maradjon néhány tincsem, elvégre így jobban mutat az egész. Kentem fel vörös rúzst az ajkamra, hogy még piros-feketébb legyen az egész kinézetem,majd szó szerint nyakig másztam a  szekrényembe, és kezdtem kutatni a fekete magassarkúmat a kupacokban. A tíz centiset, mert miért is kisebbet? Olyan jó húsz perc keresgélés, és néhány keresetlen szó hangoztatása után végre meglett, így boldogan bújtam bele. Magamra vettem egy hosszú fekete kabátot, ami a térdemig ért, és összegomboltam, hogy ne fagyjak szét. Stílusosan akartam késni, így nem is indultam el rögtön, bár tény, kész sem voltam időben, dehát ez van, mit csináljak. Egy olyan jó fél órás késéssel léptem át a Rét "határát" és vegyültem el a jelmezes diákok között. Mosolyogva figyeltem az iskola szellemeit, és diákjait, egészen addig, amíg Samut meg nem pillantottam. Amióta volt az a kis összetűzésünk, nem kifejezetten kedvelem, sőt mi több. De ahogy látom, még mindig nem tudott leállni mások pesztrálásával, így csak egy fintort elnyomva fordítottam neki hátat, és kezdtem körbe nézni. A DÖK megint kitett magáért. Ez azt hiszem magától értetődő.

Jelmez

Ádíííííka és a Halloween párti

Nem számítottam arra, hogy máris Halloween lesz. Most papolhatnék arról, hogy milyen gyorsan telik az idő, na de akkor ilyen papolásról is beszélünk? Hiszen az idő csak úgy repül, hogy az ember észre sem veszi. Én is már olyannyira megöregedtem, igazából elgondolkozom, mi dolgom van nekem még itt. Már rég elvégeztem volna az iskolát, ha nem bukok meg kétszer. Azért valljuk be ez elég ciki. Mármint, hogy most vagyok tagja csak a végzős diákoknak. És úgy érzem nem csak testben, de lélekben is kinőttem egy picit a Bagolykövet. Szó ne essék róla, még mindig imádok itt lenni, de már nem igazán találom a helyem. A korombeliek már mind elmentek, vagy mestertanoncokká lettek, egy-két emberről a mostani évfolyamomból már azt sem tudom kicsoda, ami így belegondolva elég durva. Vagy két évvel később kezdett, mint én, pesztrálhattam, hogy pisis, most meg szívok, mert együtt járok vele. Na akkor ki is a béna?
Meglepődtem, mikor Ádám előttem termett, bár nem kellett volna, hisz a  jelmezével meglehetősen kilógott a többiek közül. Na persze, dehát számíthattam volna rá, hogy ilyen kirívó jelmezt fog felvenni, mint egy mikrofonfrizura. Úristen. Letagadom, esküszöm. Azért még hiányzott.
- Esélye sincs annak, hogy ismerlek téged. - mosolyogtam rá kedvesen, majd megbillentettem kicsit a fejem. - A lábamon, és a vállamon kívül minden le van fedve. - kacsintottam rá, majd vidáman csókoltam vissza. Most lehet azt mondani, hogy nyálas szerelmespár vagyunk, de meg kell hagyni, egy több mint két éves kapcsolat közel sem semmi. Sőt, talán durva, de életem eddigi leghosszabb kapcsolata. Amiből még mindig nem akarok kiszállni. Sőt. Sokáig maradás, ki tudja mi lesz még? Azért én kíváncsi vagyok a programok egy részére, imádok félni.
- Nem vagyok éhes. Mielőtt lejöttem, ettem csokit. Na, vidd innen. - jelentettem ki, kicsit húzva a számat. Ezt a mai napig nem tudtam megszokni, hogy etet. Nem szeretem, amikor valaki etetni akar, és ezt még Ádámtól sem viselem el, akármennyire is imádom. Viszont kezdett melegem lenni, úgyhogy mocorogni kezdtem, és egészen addig tekeregtem-mocorogtam, míg végül leszedtem magamról a kabátot. Érdekes, mert általában fázni szoktam, és most mégis melegem van. Hajjaj. - Tessék, íme a jelmezem. - álltam meg Ádám előtt, meghajoltam, majd hozzábújtam, fejemet elrejtve a mellkasában. - Nem fogok enni, ne is mutogasd azt a  muffint. Inkább edd meg te! - fogtam meg jobb kezemmel az ő kezét, elkezdtem tolni az ő szája felé, hogy tényleg nem kérem. Mert nekem abszulúte nem kell most kaja. Nemnem.