Dasha

Reggelemet Ser Karom indította egy jól irányzott ugrással fejemre. gyorsan leemeltem, és magam mellé dobtam, de utána egyfolytában panaszosan nyávogott. Lassan rájöttem, éhes. Elővettem egy zacskó macskaeledel a ládából, és az egész tartalmát a tálkába öntöttem. Mire felöltöztem, az egészet elpusztította, és az ajtónál várt.
- Gondolom, már alig várod, hogy újabb kalandokat éljünk át? - nem bírta tovább, kiszáguldott az ajtón, én pedig utánairamodtam, miután felkaptam a varázspálcám, és a könyvet, mit tegnap találtam a könyvtárban. Egyikve volt azon köyveknek, amiket Tilda ajánlott. A klubhelyiségen keresztül lefutottam, egészen az iskola előtti rétre, ahol egy sokkal izgalmasabb jelenség várt, mint az olvasás. Egy ázsiai srác szaltózott, meg mindenféle csudát csinál, valószínű, hogy csak nyújtott. El is feledkeztem arról, hogy itt vagyok, ezért több percit tátott szájjal bámultam a nyaktörő mutatványokat. Végül bátorságot merítettem valahonnan,ki tudja honnan, és tettem egy lépést felé. Úgy túnt Ser Karom, ezt engedélynek vette, hogy összevissza cikázzon a fiú lábai között, ami miatt egy pillanatra meg is állt a szívem, majd utána azonnal od is futott, hogy kimentsem a helyzetből a szőrös kis öngyilkost.
Bocsánat, elnézést, ha megzavartalak  ebben az izében... A macskám még nem tudja megítélni, hogy mi életveszélyes, és mi nem. Ő itt Ser Karom, én pedig Brandon Norrey vagyok, de szólíts csak Brannek. Szabad tudnom, hogy éppen mit csinálsz?

Hyun

- HyunJong? Te ilyen cserediákféle vagy? Vagy ide is jársz? - mondom neki, miközben Ser Karom puha, szürke bundáját simogattam. - Krisz. Igen, ez sokkal könnyebb lesz.
Eszembe jutott, hogy holnap megkezdődik a tanítás. Egyből összerándult a gyomrom, és úgy éreztem, mintha nem készültem volna fel teljesen. A kezemet a pálcámra tettem, ami a zsebemben lapult. A kellemesen sima markolatra. Úgy éreztem, mintha én, és a pálcám, kapcsolatban lennénk vele valahogy. Magamban megismételtem az összes bűbájt, amit ismertem, és ez némiképp megnyugtatott.
-Nem ismerem. De érdekelne, komolyan. Talán… tudnál mutatni pár mozdulatot? Vagy valami ilyesmi. Kéne valami hobbi, mert amióta itt vagyok, csak az olvasás, és Ser Karom utáni futás maradt, szabadidős foglalkozásnak. Ráadásul, ha így haladok, a citromos sütemények fogyasztásával, akkor nemsokára komoly probléma lesz a mozgás. Ha ezt nem is csinálhatom, van valami ötleted másra? – még le kell szoknom arról, hogy ilyen sok kérdést zúdítok rá az emberekre. Ha jól emlékszem, felvettem a repüléstant, bár nem tudom, hogy az milyen megerőltető. – El tudnád mondani, hogy itt milyen sportok vannak?
Miközben vártam a válaszát, szürke kis társam, a srác csodálásával volt elfoglalva, olyan kábulatba ejtette, hogy majdnem lebukott, ahogy egyre közelebb mászott, kezeimen.
-Amúgy nagyon kevés srácot látni ilyen hajjal, nem bántásból mondom.

Köszönöm

Logikus. Még meg kell tanulnom ezeket a rövidítéseket, meg ilyesmi. De azt hiszem lassan boldogulni fogok itt... rmeélem...asszem.

jójó Gwen Laura Kimiko Jones. Te is átváltoztál, mint Dasha? vagy csak én vagyok a tájékozatlan, és félreértettem.

hát, nagyon jó, hogy pont akkor jövök, amikor mindenki mindenki, és senki senki.

? Ki ez a költőtündedbácsi?

Tünde... Vámpír... wat?

Hyun


-Óóó, szóval Levita, hajrá tudás, meg minden! – elmesélte, hogy mik voltak azok a lehetetlen mozdulatok, amiket az előbb csinált. – Elég fájdalmas lehet, annyira felemelni a lábad, nem? – felrúgtam, de olyan esetlen, volt, hogy saját magamat nevettem ki utána. Amikor megkértem, hogy mutasson pár mozdulatot, készségesen teljesítette kérésemet, és a lábával száznyolcban fokot tett meg függőlegesen. Én csak tátottan a számat, és arra gondoltam, hogy mennyire fájhat neki. Csoda, hogy fiú létére képes volt megcsinálni szerintem. Ha belegondolok, egy picit lányosan viselkedett, bár csak megráztam a fejem, és tovább kérdezgettem. Felajánlotta, hogy tanít engem, és miután érdeklődtem a többi sport iránt, kiderült, hogy sokkal nagyobb a választék, mint gondoltam. Miközben beszélgettünk, ő folytatta a hajlításokat, de teljesen odafigyelt rám, szóval nem volt miért panaszkodnom. Arra gondoltam ,hoy milyen fura lehet, hogy egy új gyerek minden nap odamegy valakihez, és mindden ok nélkül faggatja. Elhesegettem ezt a gondolatmenetet, mert valami sokkal érdekesebbet mondott Hyun.
- Nagyon csábító ez a kviddics, bár még csak mondatfoszlányokat hallottam róla. Valamikor biztos kipróbálom. – ezután a házam után érdeklődött. – Levita, mint te. Gondolod, hogy bevennének egy ilyen amatőrt a csapatba?

Hyun

- Akkor mi jut az eszedbe a kék színről? – tettem fel a kérdést Hyunnak. a fiú továbbra is ugrálgatott, hol egy lábon, hol párossal, majd feltette a kérdést, hogy hányadikos vagyok. Nagon lelkel sett a gondolattól, hogy egy újabb Levitás kviddicsezőt talált. – Igen, elsős vagyok, és én is örülnék, ha találkoznánk máskor is, ám van egy kis probléma. Nem nagyon tudom a szabályokat… sem a magát a játékot, de izgalmasnak hangzik, hogy a levegőben játsszák.- Az is kiderült, hogy a Levita csapat tagja, vagyis azt jelenti, hogy a legjobb emberrel találkoztam, a témát illetően. Jelzett nekem, hogy álljak hátrébb, majd egy hosszú, lehetetlen, és lendületes mozdulatsort mutatott be, aminél végig, csak egy lába volt lent. Elképzelte, ahogy egymás után mindenkit lekaszál, persze csak egy buta kisfiú képzelgése volt, úgy tűnt megtaláltam a példaképet. – Azt a… Jó, nekem muszáj megtanulnom ezt a sportot! Nincs valami bűbáj, vagy átváltoztatás, amivel hajlékony lesz az ember? – reménykedtem. Megkérdezte, hogy repültem-e egyáltalán. – Nem, még soha, bár felvettem a repüléstant. Jó lenne azért már valamilyen alapokkal odamenni.

Iza

Á, a reggel, a drága drága reggel. A legédesebb módja a kelésnek, ha a macskád a fejbőrödön élezi a karmai, vagy éppen pofozgat, mert nincs macskaeledel a tálban. Felpattantam, már rutinosan a földre löktem a macskát, majd megtöltöttem a csirke ízű táppal a tálkáját. Mára az első napon használ kék galléros pólót vettem fel, hozzá szandált, és egy zöld úszógatyát, ugyanis a klubhelyiségben elcsíptem egy beszélgetést, egy, a Bagolfalva körül lévő tóról, ahol van egy ugrálásra alkalmas stég. Mire felöltöztem, Ser Karom is végzett. A macskaalmot egy zacskóba tettem, majd otthagytam a szoba sarkában, hogy elvigyék. Valakik ugyanis mindig beágyaznak, és rendet tartanak, remélem ezt is teljesítik. A faluba vezető út rövid volt, de sikerült többször is eltévednem ,az úton. Útbaigazítást kértem, majd elindultam végre a helyes úton. Odafelé, egy colliet láttam meg, miközben önmagát csodálja a víztükörben. Nem messze, valószínűleg a gazdája, egy lány feküdt a stégen, miközben valami papírt bámult.
Na, most sem lesz ugrálás.
- Szia, zavarok?

Iza

A lány, a kutyájára kiáltott, mitől némileg meszeppentem, de erőt vettem magamon, és meghallgattam.
-    Én új vagyok az iskolában, pontosabban, most szombaton érkeztem, és még nem kell tanulnom. nem baj, ha én is belógatom a lábam? – bevettem a szandálom, majd melléültem. – Én pedig Bran vagyok, A mellettem köröző szürke szőrpamacs pedig Ser karom, a macskám. Örvendek Izabella. Igazából azért jöttem, hogy megünnepeljem a nyár elejét, egy hatalmas csobbanással, de gondolom, nem értékelnéd, ha elázna az összes könyved. Te Levitás vagy? Én igen, és már két emberrel is összebarátkoztam közülük. Sőt, még a kviddicscsapatba is bekerültem, vagyis meghívtak oda. Te is csapattag vagy? vagy esetleg mást csinálsz? Bocsi, hogy így faggatlak, csak nagyon érdekel, hogy hogy működik ez a világ. Hányadikos vagy? Én elsős.

Iza

- A teljes nevem Brandon Norrey. – Tényleg nem támogatta abbéli ötletemet, hogy beugorjak a vízbe, és még a macsekot is belekeverte. – Hát, érdekes hely, van benne egy vöröses hajú srác, aki Tékvondózik, vagy mit csinál, de nagyon ért hozzá. Ser Karomnak nagyon teszik a szoba, bár neki már az is megfelel, ahogy van étel. – teljesen felpörgött, amikor meghallotta a kviddicset. Igazából még nem voltam egy edzésen sem, de Hyun azt mondta, hogy bevesznek. – Hyun hívott meg, ismered? Ő is a csapatban játszik, elsőéves. – Majd elmesélte, hogy ő már két éve itt van, biztos van pár jó tanácsa. – Itt hogy mennek a vizsgák? Amiatt izgulok a legtöbbet, hogy megbukok, és többé nem járhatok ide. – Karom az ölembe ugrott, majd következő célpontját, Izát mérte fel. Hátsó lábait beljebb húzta, majd kilőtt, egyenesen a lány ölébe. Elégedetten nyávogott egyet, majd ki is dőlt.

Hyun

- Annak örülök, hogy segítetek a szabályokban, és tényleg jó lenne ez kis edzés, hogy ne az egész csapat előtt égessem le magam. – látszott, hogy jót mulatott az előbbi csodálatomon, a mozdulatsorát illetően, ezért még rá is kérdezett, nem mintha nem lett volna egyértelmű. Sajnos nem ismert olyan varázsigét ő sem, ezért célom szinte teljesen elérhetetlenné vált számomra, de utána megnyugtatott, azzal hogy nem mindegyik mozdulat ilyen nehéz, és vannak benne ütések. Bár amilyen ez a sport, azzal is pörögni, forogni kell, míg az ember elszédül. – Már alig várom, hogy beléphessek a csapatba. – tényleg jól jönne egy kis csapat, akikkel jóban vagyok, mivel eddig csak két embert ismertem, és őket is csak elég felszínesen. Lehet, hogy nem is azok, akiknek mutatják magukat, ki tudja, mi folyik ezen a helyen. – Akár most is tudnál? Úgy értem tanítani valamit? Lenyugtatom Ser Karmot, és akár kezdhetnénk is.

Hyun

- Mik voltak azok a fura hangok, amiket kiadtál? Olyan volt, mint egy gőzgép. – Hiurtelen elment a kedvem ettől a sporttól, azt hittem, az egész csak olyan repülős rugdosódás. Visszagondolva elég gyerekesen viselkedtem, a hirtelen lelkesedés olyan gyorsan tűnt el amilyen gyorsan jött. – Bocsi, de ez nem nekem való. Talán más téren tudnál segíteni. Mondjuk varázslás téren. Mit szólnál egy kis párbajhoz? Vagy nem is tudom, valami varázslással kapcsolatosat kéne csinálni… persze, ha szeretnél. Tudod, én nem mindig vagyok olyan, mint mos, ilyen pörgős. Tudod, kiskoromban volt egy aranyhalam, és annyira be akartam bizonyítani, hogy tudok vigyázni rá, hogy hazafutottam suli után, és gyorsan kicseréltem a vizet, majd visszadobtam. De a víz hideg volt, buborékok lettek a pikkelyén, sokkot kapott, és meghalt. Most én vagyok a hal, és a víz ez az egész új világ. Valahol azt olvastam, hogy császárpingvineken drasztikus viselkedésváltozást, esetleg agresszivitást válthat akár egy kisebb változás a környezetükben, és valljuk be, hogy megtudni azt, hogy varázsló vagy, elég nem dolog. Alapból egy néma, könyvmoly vagyok, de valamiért a sok beszéddel akarom kompenzálni, rejtegetni a félelmemet.

Iza

- E-egy lány? Jaj, istenem, én meg hagytam, hogy cipelje a labdás ládát. És amiket mondtam. Ez nem volt úriemberhez méltó… - a gyomrom görcsbe rándult, mikor eszembe jutott a magántanárom arca, mikor az etikettet tanultuk. Sok időbe tellett neki, míg megtanított rá, de végül sikerült. Eddig nem foglalkoztam ezzel az emlékkel az iskolában, arra gondolván, nincs itt, nem tudja meg. De rájöttem, azok nem csak üres, felesleges butaságok voltak, hanem tényleg ezt kell csinálni. Visszatérek a tanításaihoz. Részben. – Bocsánat, ha eddig olyan illetlen voltam. Főleg, hogy megzavartalak, és nem csókoltam kezet neked. – a kezéért nyúltam, hogy megejtsem a kötelező mozdulatot. – Nekem eddig nem voltak vizsgáim, a szüleim magántanárt fogadtak mellém, hogy megtanítson mindenre, amit tudnom kell. – Amikor Ser Karom át akart ugrani, elkapta, majd visszatette. Válasza érthető volt, és azt is megtudtam, hogy övé az az imádnivaló collie. – Örvendek Vatta, szép név. – amikor szemügyre vette Karmot, arrébb húztam, majd aggódó pillantásokat vetettem gazdájára. – Biztos minden rendben lesz így?

Hyun

- Persze, nyugodtan rugdosódj, majd máskor. Itt maradok, Ser Karom nagy érdeklődést mutat, lehet, ő lesz az első tékvondózó macska. Hajlékonynak hajlékony.- most is felfelé rugdosott, csak most nem dőlt hátra, hanem a saját orrát igyekezett megrúgni, szerencsére nem sikerült. – Hát, ízlések, és pofonok. – mondtam, mikor elmesélte, hogy őt inkább a fizikai tevékenységek érdeklik. Úgy éreztem, kezdek lenyugodni, ezért leültem a fa tövébe, és odahúztam a macskát. Elővettem a pálcát, majd azon gondolkoztam, mit is használhatnék.
- Extrico – Fogtam meg a pálcát, kimondtam varázsigét, majd imádkoztam, hogy sikerüljön, és vártam az eredményt. Ser karom szőre hirtelen úgy nézett ki, mint amit alaposan kikeféltek, és látszólag, ő is örült ennek. Reméltem, hogy Hyun látja, mert eléggé bizonyítani akartam, én is tudok ám valamit. A fa kemény kérge, olyan földhözragadt ellentétet nyújtott, ehhez az isteni időhöz, hogy az szinte költői volt. Felnéztem, becsuktam a szemem, és élveztem, ahogy a táncoló levelek közötti fény az arcomhoz ér. A friss, erős fuvallat, ami hátulról érkezett, a nyár tömény virágillatát hozta felém.
- Milyen jó most itt. – bukott ki a számból. Karom rám nézett, és ő is elégedetten nyávogott. Alvás, és ébrenlét között, ott ültem, a fának dőlve, és figyeltem a gyakorló Hyunt.
Imádom a nyarat.

Óó, hát ide jöttetek, miután valami történt a tüncikerttel.. Ó, nem csak mi vagyunk. Sziasztok!

Hyun


Éppen pihentettem a szemem. Arra nem emlékszem mit álmodtam, de nagyon meleg, és kényelmes volt. Lassan úgy éreztem, beleizzadok a pólóba, mikor éreztem, hogy egy kerek izzadságcsepp folyik le az arcomról a hajamtól a nyakamig. Nem töröltem, le, egyszerűen vegetáltam. Ser karom éppen azon volt, hogy bemocskolja újonnan fésült bundáját, és úgy tűnt sikerül is neki, de éppen egy nagyon érdekes mutatványt mutatott be, ami teljesen lekötötte a figyelmét. Nem tudom, mikor aludtam el. Őszintén. Egyszer csak felébresztett Hyun bizonytalansággal teli hangja.
– Hrm. Igen. Talán.  Egy picit. Miért kérded? – kezemmel Ser Karom után tapogattam, majd utána a pálcámat kerestem meg, és megkönnyebbültem, hogy nem ültem rá, és nem tört el. – Hol van Karom? – kérdeztem tőle, bár biztos vagyok benne, hogy kószál mellettem. Végül felbukkant egy nagy nyávogás kíséretében próbálta megharapni a tenyerem, ami nem sikerült, mivel túl pici volt még. – Istenem, remélem nem fog hamar felnőni ez a kis vadóc. – toltam hátra kobakját egy mutatóujjal. - Még sokat kell fejlődnöd, hogy engem legyőzz! – mondtam neki mély hangon, mintha valami óriás lennék. Felnéztem Hyunra, és felhúztam a szemöldököm, kérdve, miért zavarta meg, békés pihenésem. – Amúgy, segítsek valamiben? Vagy csak úgy tesztelted, hogy élek-e? Tudod, arra gondoltam, megint elkezdek játszani a hangszeremen. Régen gyakoroltam már, de remélem, olyan lesz, mint a biciklizés.

Hyun


Beletrafáltam a segítségbe, ugyanis pontosan et akarta kérni.  Közben Ser Karom Revansot vett, az előbbi lekicsinylés miatt, és apró cafatokra kezdte tépni a kézfejemet, apró kis karmaival.
– Hádemicsinálsz! –  kiáltottam rá, majd gyorsan arrébb dobtam. – Ha lenne most nálam valami finomság, nem kapnál! - csak utána esett le, hogy nem érti, csak a finomságot, ezért többször is számíthatom majd erre a pöttöm bérgyilkosra. Felálltam, majd rámosolyogtam. – Persze, segítek ha kell, de remélem nem a fejemet akarod lerúgni. – viccelődtem, de ő egyből megmagyarázta a dolgot. Nagyon beindította a fantáziáját a hangszeres dolog. – Nem min játszok, hanem miken. – javítottam ki, persze ő honnan tudta volna. – A szüleim zenészek, és zenetanárok voltak, szóval, életem nagyját zene közelében törlöttem, persze, hogy nem csak egyet tanultam. Ott voltak az alapok, a zongora, a hegedű, és a furulya, de persze jöttek az ebből kifejlődöttek, amiket ezáltal már könnyen megtanultam, mint például a fagott és a nyckelharpa. Ezen kívül a többiből kiügyeskedve, nagyon sokan tudnék valamit elnyekeregni, olyan sok tanulás nélkül, ez olyan, mint a nyelvtanulás, ha van érzéke az embernek, akkor gyerekjáték, kellő gyakorlással. Ha szeretnéd, majd játszok neked valamit legközelebb, amikor lejössz. Te tanultál valamilyen hangszeren? Esküszöm, mintha valamikor hallottam volna a suliban csellószót. Gondolod, hogy nem csak képzelegtem?

Hyun

- Semmi gond, ritka az ilyen eset. – Mondtam neki, mikor bocsánatot kért, mert kijavítottam. Miután elmeséltem zenei pályafutásomat, belement, hogy tartsunk egy zenés edzést. – Már csak azt kell kitalálni, milyen hangszeren legyen. A zongora kihúzva, de a többi elég mobilis ahhoz, hogy magammal hurcoljam idáig.  – elmesélte, hogy ő egy koreai hangszeren tud játszani, amitől egyből elkerekedett a szemem. Közelebb léptem, majd megfogtam a vállát, és mélyen a szemébe néztem. Picit fel kellett emelnem a fejem, de nem zavart, idősebbnek is nézett ki nálam. – Figyelj rám. Muszáj megtanítanod. De, komolyan, nem vicc, ha nincs neked személyesen, akkor szerzek egyet, biztos van egy a melodimágia tanárnak, vagy valami ilyesmi. Bagolyfalván is biztos van egy hangszer bolt. Tényleg, akkor el kell hozatnom a sajátjaimat… Kár hogy nincs akkora bagoly, ami elbírná a zongorám, pedig eredeti Wilh.Steinberg P-165 . Valahogy csak be lehet hozatni nem? – lehet, hogy ő tudja, ki csellózott, meg is kérdezte, hogy a Levita részlegén hallottam – e. – Máshol nem igazán jártam még, hiszen még tanulnom sem kellett, és csak a réten, meg a piknikező tisztáson voltam. Szóval, igen. Ismered?]No, akkor add azokat a deszkáka, és rugdosd szét! - amikor odaadta, óvatosan, távol tartottam magamtól, és elkezdtem mozgatni. – Milyen magasra óhajtod?

Iza

 Mikor kezet akartam csókolni a kezét, gyorsan elvette a kacsóját, és magyarázkodni kezdett, hogy éppen a kutyáját simogatta vele, ami… aki nem valami higénikus.  Paradicsom vörös fejjel oldalra fordultam, majd mesém végén csönd telepedett kettőnkre. Rájöttem, hogy a folyamatos szóáradat után, ezt egy nagy lélegzetnek is lehet érteni. A nádak között fújdogáló szél meg-megzavarta ezt a földöntúli élményt. Mintha az állatok is megérezték volna, és ők is csendben maradtak.  A lábam körül fodrozódott a íz, az általam keltett apró hullámokon megcsillant a napfény. aztán a Kutya becsaholt a képve, és telelihegte a pillanatot.
- Hát, az, hogy… A kutyád nagyon… szóval féltem tőle Ser karmot, lehet, hogy ő a legbátrabb macska a világon, de akkor csak pár hetes. Ha szeretnéd, elmegyünk most. – Aztán eszembe jutott, hogy ez így milyen kínos. – Meséltem már, hogy milyen hangszereken játszok? A szüleim nagyon nagy hangsúlyt fektettek erre, mivel ők is ezt csinálják, vagyis, ezt csinálták. – elgondolkoztam. – Kezdetnek a zongora, a hegedű, és a furulya, majd amikor megvolt ennek a háromnak az ismerete, könnyebb volt megtanulni a többit is, olyan, mint a nyelvtanulás, persze kellett hozzá sok tehetség, és ösztönzés, de az utóbbit bőven kaptam a szüleimtől. Ide sajnos nem tudtam elhozni a Zongorát, és a többi hangszert, de már hiányzik a dolog, szóval valahogy meg kell oldanom. Van ötleted?

Hyun

- Hidd, el a zenével nem viccelek, ez nem olyan lesz, mint a Taekwondoo, hanem ténylegesen megtanulom. szerintem elég, ha az alapokat tudom, és utána már boldogulok. Tényleg tudod, hogy ki csellózott? Na, még egy ember, akivel találkoznom kell. Itt tényleg nehéz tárolni, és beszerezni a hangszereket. Amúgy ismered a melodimágia tanárt? Még nem volt vele órám, de már nagyon várom, remélem, tud majd új, érdekes dolgokat is mondani, mert nem fényezésből, de eléggé kikupáltak engem zenetörténet, és zeneelméletből. Bár lehet, hogy a mágikus megközelítése teljesen más lesz, és még jobban fogok szenvedni, mint a többiek. – szomorodtam el. Ser karom talált egy bogarat, amit muszáj elkapnia, ezért cserkésző állásba vágta magát, majd hirtelen kilőtt, és mancsai közé zárta szegény teremtményt, ám szorítása nem bizonyult elég erősnek, így karmai között kimanőverezve könnyedén elszállt a kis túlélő. Közben valahogy Hyun kezébe került egy léc, én meg néztem nagyokat, hogy léckészítő bűbáj is létezik. – Szóval így kell tartani. – mondtam kétségektől övezve, erősen szorítva a lécet. – Hajrá, rúgd szét! – bíztattam. Azon gondolkodtam, hogy van e valami zenével kapcsolatos mágiaág, ami így tényleg effektív. - Van valami varázslat a melodimágiában, vagy ez csak a tömény elmélet? Nem tudod? – közben láttam, hogy megfeszülnek izmai, és készül a rúgásra, mire én becsuktam a szemem, és meghallottam a lába által keltett suhogást.

Hyun

- Nem kell bemutatni, biztos megtalálom nemsokára, ha folytatja a csellógyakorlást. Egy próbát megért, bár sejtettem, hogy ne vagy az a zenész-fajta. – Szemem becsuktam, majd jött a reccsenést, és kinyitottam, hogy megnézzem, a lába volt-e, vagy a deszka. Szerencsére az utóbbi tört el, így a földre ejtettem két, kisebb lécet, és hüvelykujjam felmutatásával jeleztem, nagyon király volt az előbbi bemutató. – Persze, jöhet a következő. Nincs valaki a faluban, akinek van valamilyen hangszere? Például zongora? Talán bérelhetném, vagy akár órákat is tarthatnék alapfokon. Nem is lenne rossz. Szerintem holnap körülnézek ott iskola után. – közben az egész karja eltűnt egy apró szütyőben, majd kihúzott egy ötször olyan nagy lécet, mint a táska. – Hallod, ilyet honnan szereztél? Meg lenne oldva a tárolás, legalábbis a nem zongora méretű hangszereknél, tokban. Azonnal kell egy ilyet vennem. – újra úgy tartottam a fadeszkát, és vártam az újabb támadást. Hirtelen újra meghallottam a suhogást, majd a reccsenést.Rájöttem, hogy lassan el kell mennem levelet írni a szülőknek. Az előzőre egyből válaszoltak, és elmesélték, hogy nem csak én lettem varázsló. Charlotte DeLuise nevű unokatestvérem is az lett. Nagyon jóban voltunk, így nagyon megörültem az egésznek, már csak a levitába kell bekerülnie, és tökéletes lesz. Őt ismerve, biztos ide kerül. Valamit mondtak a szüleim, hogy őt nem akarták elengedni. – Képzeld, nemsokára megérkezik az unokatestvérem ide. Itt ilyen sok a rokoni kapcsolat, vagy ez a véletlen volt?

Iza
„- Na, van kedved megtanulni játszani, a világ legszebb hangzserén? – keltett fel apám, nagyon sok éve. gyorsan körül nézett, majd cinkosan rám mosolygott. – Úgy érzem, elég idős vagy már, hogy elkezdd tanulni. – a kertünkben vörös, és sárga rózsák nőttek, illatuk tavasszal és nyáron, megtöltötték az egész iskola levegőjét, és apám asztalán is mindig volt egy szál, a régi, üvegvázában. Besétáltunk a bejárattól balra lévő első terembe, ezért szép kilátás nyílt az Újpesti piacra, és az egy éve felújított térre, ahol egy hatalmas bronz ember nyújtotta segítő kezét a város felé, és nézett magasztosan a sárga városházára. Mellette táncoló szökőkutak voltak, ahogy az óvodás kisgyerekek nyáron fürdeni jártak. A modern stílusú fapadok mindenre jók voltak, csak ülésre nem, és a piacon lehetett a világ legjobb fokhagymás-tejfölös lángosát kapni. Ha nem zavart,hogy közvetlenül a mosópor mellett árulják, vehettél szinte ingyen húsokat, vagy csak figyelhetted, ahogy a helyért harcolnak hajnali ötkor az árusok. A terem egyik falát csak szekrények alkották, amikben a csellókat tárolták, mindenféle méretben. A másik oldalon egy régi zongora volt, tőle balra, a felkelő nap narancsos sugarai vetettek por oszlopokat a padlóra, és a levegőbe. Leültünk a zongorával szembe, és elkezdte a tanítást. – Hajtsd fel azt ott, igen. Ott vannak a billentyűk, és egy kottatartó…”
- Az nem kifejezés, hogy tudok zongorázni, a legjobbtól tanultam. Bocsánat, hogy engem annyira nem villanyoz fel, de a zeneiskolában szinte mindenki tudott zongorázni, és azon kívül nem nagyon ismerkedtem. – fordultam oda a lányhoz. Szép szeme volt, nem vitás. – Nem tudod, hol találhatnék hangszereket? Egy zongorával is beérném, később ideküldeném a többit is, például a Bandurámat… - Az az ukrán népi hangszer kevésbé köztudott, bár nagyon szép hangokat lehet belőle előcsalni. Mondhatjuk, hogy világot láttam. A szüleim már nem nagyon akartak mindenfelé menni, viszont én, hála a zenekarnak, nem hagytam porosodni az útlevelem. A Brüsszeli gofrizás, amikor olyan édes, és tömény csokiszószt kaptunk, hogy utána hónapokig rá sem tudtunk nézni a cukorra, vagy Párizsban, amikor kiraboltak minket a Louvre előtt. Az Eiffel torony, mikor felkapcsolták a fény városának arany lámpásait, látni, ahogy a hely ereiben az autók vénye lüktet. Apa szülővárosa, London, a London eye magasából. Na, de ne nosztalgiázzunk, éljünk a mában, ne a múltban. – Mennyire tudsz zongorázni? Esetleg később egy duettet is játszhatnánk. A múltkor hallottam csellószót a Levita héz területén. Talán meg kéne keresnem. Ki tudja, még valami kis együttes is alakulhat, alkalom adtára. Szerinted, ha kiírom a Levita hirdetőtáblájára, akkor lehetséges, hogy a klubhelységbe beszerzünk egy zongorát? Biztos feldobná a hangulatot.

Hyun
„ - Akkor Charlotte tényleg jön velem? – kérdeztem egy héttel az indulás előtt apától. Ő behajtotta a lábá, és egy szintre ereszkedett velem magasságban.
- Még dolgozunk rajta anyáddal. Tudod milyenek a szülei. Minden esetre, nem ugyanakkor fogtok menni, mivel, mit mondtam, kemény dió az apja. – egy bíztató mosolyt eresztett felém. Világoskék szeme olyan hideg szilárdságot árasztott, hogyha kellett, akár meg is dermedtek az emberek egy dühös pillantásától. Velem más volt. Én nem jégnek láttam, hanem pataknak, ami életet hoz mindenbe, amire csak ránéz. Ilyen volt az apám, kimért, vagy gyerekes, komoly vagy tréfás, ezeket a tulajdonságokat akkor váltogatta, mikor átlépte az házunk küszöbét.
- Remélem, gyorsan találok barátokat.
- Gyerekjáték lesz! Érdeklődj az iránt, amit ők csinálnak, mosolyogj, nevess, beszélj sokat! – oldalra nézett, a nappaliban lévő zongorára. – És ami a legfontosabb… kérlek, ne hagy elveszni azt a tudást, amit eddig megszereztél, keress egy zongorát! – azzal felpattant, majd kisietett a házból.”
- Jó lenne, nagyon megköszönném, ha megkérdeznéd. – A zongora kérdése még mindig problémás, viszont a többi megoldva. Apámnak írok haza, hogy a következő csomaggal küldjön cselló, és hegedűgyantát, jó kis ajándék lenne a csellós srácnak. Mesélek majd neki Hyunról, Tildáról, a könyvmolyról, és a Levitáról. Eközben tartottam a durva tapintású lécet, majd egy szívdobbanásnyi időre egyik láb a fejem felé emelkedett, betakarva a napot. Elmeséltem neki Unokanővérem történetét, amit ő egy rövid megjegyzéssel zárt le. Megkérdeztem, ez a véletlen tréfája, vagy tényleg ilyen gyakoriak a rokoni kapcsolatok. Van egy ikertestvére, és ő is ide fog járni. Lehet, hogy ő lány.
- Akkor gondolom, rendszeresen találkozol velük. Viszont, nekem lassan mennem kell, Karom unja magát. – pillantottam az ökölnyi vadállatra tőlem jobbra, az egyik nyírfa alatt. - Akkor majd találkozunk, ha akarsz kviddicsre gyakorolni. - Felkaptam, majd sietősen elmentem.
Kviddicsre gyakorolni? Na, ügyes vagy Bran!
Rövid idő múlva felhagytam önmagam ostorozásával, mikor a vastag kövek között halkan, de kivehetően felcsendült a parasztkantáta. Gyorsan bedobtam a gólyalakba Ser karmot, adtam neki egy kis nasit, majd visszaszaladtam. A zene nem maradt abba, én kutattam tovább. A falikárpitok, , festmények, mint furcsállóan néztek, miért rohan egy fiú a zene irányába. A hang, egy folyosón teljes erővel hallatszott, ám az akusztika játéka megkavarta fejem, és mindenhonnan ugyanúgy hallottam. Fülemet a fának tapasztva jártam végig minden ajtót, mire elértem ahhoz, amelyiknek még tisztábban hallatszott. Már az ajtó nyitásánál tartottam, de eszembe jutott egy Zeneiskolai íratlan szabály.
Darab közben nem nyitunk be.

Eljött ez a nap is.
A gólyalakom ablakain, A nyári nap sütött be, így az iskolában, már megszokott félhomály helyett, feltűnően világos volt. Sek Karom már pofozással ébresztett, mivel nem volt ínyére az, hogy amíg ő "éhezik" én alszom. Gyorsan letettem a padlóra, majd öntöttem neki a macskaeledelből. Míg én az egyik sarokba felállított paraván mögött felvettem a kék pólómat, és zöld rövidnadrágom, ő hősiesen elpusztította az egész napi ételét. Ma is magammal akartam vinni, kárpótlásul az előző hétért, amikor volt, hogy egy egész napig egyedül volt.
Hogy miért volt különleges a nap? Ma érkezik meg Charlotte, az unokanővérem. Lesétáltam a lépcsőkön, egyenesen a bejárati csarnokhoz. Büszke voltam magamra, hogy már eltévedés nélkül tudok tájékozódni itt, bár tény, hogy ez a leggyakrabban megtett utam. Ha például a nyugati szárnyba kellett volna elmennem, biztos hogy egy alagútban kötök ki.
 A csarnokban négy hatalmas homokóra volt, amik a pontversenyt. Büszke voltam, amikor rájöttem, az én házam vezet toronymagasan. Nem hiába, a tudás háza.
Jaj, de erőltetett volt.
A csarnok ajtaja egyszer csak kinyílt  résnyire, és megláttam a vörös hajú Charlottot.
- Char! Úgy örülök, hogy megjöttél. Hallottam, a szüleid nem nagyon szerették volna, ha idejössz.
Akkor vettem észre, hogy nála volt az én...az én.
- A hegedűm! Köszi, hogy elhoztad nekem. - furcsa, de mintha egy pillanatra jobban örültem volna a hegedűnek...

Nannerl végre nálam volt.
Mióta Charlotte megérkezett, magával hozva az én kis drágámat, nem tudok másra gondolni, mint a hegedülésre. Nos, egy kicsit elragadtattam magam ma, és délután hattól egészen mostanáig, a régi darabok felidézésével töltöttem az időt, és mikor rájöttem, hogy mennyi az idő, gyorsan összepakoltam a hegedűn, majd bepakoltam a bársonyborítású tokba, és elindultam a klubhelyiség felé. Féltem, gumitalpú cipőm nyikorgása megint elárul engem, mint amikor Axellel találkoztam, de Fortuna kegyes volt hozzám, és inkább segített nekem. Ser Karom sem volt nálam, szóval csak magamra voltam utalva, ebben az életveszélyes helyzetben... na jó, kicsit eltúloztam, de nagyon is komoly volt. Nem kellett volna meginni azt a másfél liter Earl Grey teát, biztos pörögni fogok reggelig, holnap pedig tanítás lesz. A folyosó, ahol be lehet menni a Levita ház termeibe, tele volt lovagi páncélokkal, és festményekkel, bár eddig mégy egyiket sem néztem meg igazán. Sajons az egyik portré kiszúrt, de én  csak mutatóujjam számhoz emelésével jeleztem neki, örülnék, ha meg sem mukkanna. Lépéseket hallottam. Nem mondhatom, hogy természetfeletti, de éles hallásom van, hála a zenei környezetben való nevelkedésnek.
Kettő
Becsúsztam az egyik páncél mögé, és imádkoztam, hogy ne vegyenek észre. Vártam a prefektusokat, de valami teljesen mást kaptam. Egy srác, fekete, hosszú hajjal, elég veszélyesnek tűnt, biztos nem prefektus.
És egy lány... Fekete ruhában volt, ami arca nagy részét takarta, de az egész fekete volt, és ijesztő... betörők? Itt nem hinném, hogy vannak olyanok, hogy ők nem Levitások, az is biztos. A szemem lehet, hogy az álmosságtól, de fájni kezdett, és volt ez a furcsa szag is, mint amikor.
Füst.
Akkor meg mit keresnek itt? lehet, hogy ők gyújtották...
Gondolatmenetemet megszakította egy szőke villanás, egy idegen lány csúszott be mellém, garantálva a szívrohamot. A gerincemen végigfutott egy különös érzés, kirázott a hideg. Szerencsére nem értem hozzá a páncélhoz, még nem buktunk le. Úgy látszott, ő sem számított rám, de mikor visszaszerezte az önuralmát, halkan megkérdezte, mitévők legyünk. Inkább meg sem szólaltam, csak mutogattam. rámutattam, majd artikulálva elszótagoltam neki, hogy pre-fek-tus.  Úgy látszik, megértette, mert
elmosolyodott.

//Mivel egyedül maradtam, de nem akartam kitörölni, bátorkodtam átírni a dolgot. Elnézést kérek a mélyen tisztelt mesélőtől, és a Rellonosoktól a kavarásért.//

- Az akvárium? Van olyan hely... Nem okozott egy kis problémát az, hogy nincs ott levegő? Amúgy nekem is kéne egy szoba, mert jelenleg a gólyalakban húzom meg magam. Olyan szobám lehet, amilyet csak akarok, ügye? - otthon nem állt sok mindenből, a számítógép, ágy, lámpa. A többi dolog a zeneiskolában volt. Mivel a napom egészét a hangszerek foglaltál el, nem volt szükségem másra.
Barátokra sem.
Megráztam fejem, elűzve, ezt a fel-feltűnő sötét gondolatot.
- Hat és fél év, mi? nem rossz. Lehet hogy nincs tehetséged, hogy zenekarban játssz, de ahhoz nem kell tehetség, hogy egy hotel, vagy egy bár várójából vagy sarkából szolgáltasd a muzsikát. Az egyik feladatom ez volt. A zongoratanárom furcsa vizsgafeladatokat adott nekem. Bár én nem nagyon akartam bemenni egy kétes eredetű szórakozóhelyre, ezért... nos, egy elég neves hotelben zenéltem Budán. Érdekes volt, az egyszer biztos, és megfizetődő. De ez egy hosszú történet.
Nagyot nyeltem a házvetező hallatán. Mivel magántanárom volt, nem tudtam elképzelni, milyen egy igazgató, csak apámra tudtam gondolni, velem kedves volt, de nagyon komoly és tisztelet parancsoló ha a vezetésről volt szó. És mivel nem vagyok a hv fia... jaj.
- Nem biztos, hogy van merszem beszélni vele. Ami meg a zavarást illeti. Hallottál már a Mozart-hatásról? Mozart-hatást először Alfred A. Tomatis  határozta meg, aki Mozart zenéjét használta hallgatási stimulációnak munkájában, ahol megpróbált különböző rendellenességeket kezelni.Bizonyos kutatási eredményeket, melyek azt bizonyítják, hogy Mozart zenéjének hallgatása rövid távon fejlődést eredményez bizonyos típusú értelmi, térbeli-logikai feladatoknál. A népszerűsített verziója a teóriának, mely szerint Mozart zenéjétől okosabb leszel, azaz a korai gyermekkori találkozás a komoly zenével pozitív hatással van az értelmi fejlődésre, de gondolom nem olyan sok a terhes nő a Levitában, továbbá egyes kutatások állítása szerint jóval messzemenőbb hatások tulajdoníthatók a Mozart-effektusnak, mint a tér-idő érzékelés, vagy az intelligencia növelése. - nagyon sóhajtottam. Ezt mind be kellett magon szolfézsen.
Szolfézs.
Mágra gondolataimban is, szinte köptem ezt a szót. mindig a legrégibb teremben volt, aminek a fa borításár szétrágták a rovarok, és az ott használt citromos illatosítótól már hányingerem támadt, mikor beléptem... vagy csak a tanárnőtől?
Szerencsére négy év után, mikor letettem az alapvizsgát belőle, úgy, hogy négy év alatt, még mindig nem tanultam meg violin kulcsban olvasni, nem tudom miért, talán lázadásból. Ennek ellenére valahogy sikerült érzésből megcsinálni négyesre. Utána a zenetörténelmet választottam, ahol egész órán operákat néztünk, és a tanár kinyomtatta nekünk az anyagot. Rengeteg óra azzal ment el, hogy elmesélte, hogy lány létére hány fiút vert meg.
Fura volt. Na, mindegy.

Iza

- Bocsi, néha tényleg elkap a hév - szabadkoztam az előbbi szózuhatag miatt. - hajt az olasz vérem! - poénkodtam, miközben felnéztem a hajamra... Nos, legalább is próbáltam felnézni. A stég jobb napokat is látott már, a tartóoszlopokat a víz könyörtelenül állandó hullámzása ostromolta, de úgy látszott, bírja még. A közelben egy fűz táncolt a tó felől érkező fürge széllel, majd lehajtotta vékoly ágait, és várt a következő felkérésre.
Szép ez a hely.
- Jó, egy próbát megérhet. - mondtam a zongorás dologgal kapcsolatban. Az életemet végigkísért a zene. Otthon mindegy játszott valaki, vagy a zeneiskolából szűrődtek át hangok, vagy a fülhallgatómból szólt. Amikor semmi sem volt, akkor is nehéz volt elaludni, néha fél óráig küszködtem, hogy a gondolataimból egyre feltörő dallamokat megszüntessem, hogy nyugovóra térhessek.
- Látom, nem nagyon értetted, amit mondtam. - eresztettem egy barátságos mosolyt a lány felé. Szemem megint elidőzött rajta, de csak egy pillanatra, nem akartam , hogy kínos legyen a pillanat. A kutyája közben összevissza mászkált, míg Ser Karom hűségesen dorombolva tűrte folyamatos simogatásom, amit már-már robotikusan,csináltam, ugyanazt a mozdulatot csináltam egy más után.
- A Levita. - sóhajtottam. - Nem akarlak megbántani, de... nagyon hiányzik minden, ami otthon volt, és ez a pontos ellentéte, annak, ami itt történik. Néha arra gondolok, hogy miért kell nekem varázslónak lenni? Volt egy dolog, amiben különleges voltam, és most jött a mágia, amiben még azt sem tudom, mit kell csinálni. Ha most hazamennék, és elfelejteném ezt az egészet, visszamehetnék a zenekarba, világot látnék, talán még hírek is lennék. Itt meg... Jó ha egy átlag ember leszek, mivel az itteni iskola mellett nem tudok úgy gyakorolni, mint régen. - szegényre rázúdítottam az összes problémámat. Ez az egész csak a lelkemben elterülő óceán teteje volt, folyamatosan fecseg, játszi, dühös, vidám, de mélyen, az alján semmi nem mozdult meg. Akármennyire aggódtam, ha a gondolataim legmélyére néztem, mindig az az elharapott mondat állta utam, hogy... Minden rendben lesz. Az érzelmeim, a testem nem így gondoltam, ám amikor már nincs értelme ezen gondolkodni, érek a teljes csend szintjére, amikor csak a történést várom, és nem arra gondolok, mi lesz, ha... Volt, amikor haragudtam magamra, mert nem tudtam eldönteni mit érzek, de akkor csak egy dolog segített.
Egy vers
Pontosabban egy részlet belőle. : Fecseg a felszín, hallgat a mély.
Akkor értettem meg, hogy nem vagy én vagyok így ezzel, és azóra csöndes tűrésben élek eme gondolattal.
- Vélemény? - Jaj, én, és a kibírhatatlan szószátyárságom! Karom összegömbölyödött, élvezte, ahogy a szénfekete bundáján megcsillan a nyári nap, és körbeöleli. Lassan, egyenletessé vált a légzése, de a dorombolás nem maradt abba. Rámosolyogtam, majd eszembe jutott, mit csinálnék, ha ez az egész meg sem történt volna. Semmi pálca, semmi kviddics... semmi...semmi Ser Karom.