36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 23 ... 31 32 [33] 34 35 ... 43 ... 72 73 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. szeptember 7. 18:43 | Link

Lilith

Juhééé, végre a szabad levegőn. Egy vizsga letudva, már csak pár kell a bolgár fiúnak és folytathatja kviddicses tanulmányait. Természetesen minden meccsen kint ült a lelátón és próbálta elemezni a játékot, na meg azt, hogy egyénileg kinek milyen hiányosságai vannak. Mivel ez egy iskola, akadt jó pár szinte mindenkinél, de láthatóan az idősebbek jobban hozzá voltak szokva például a gurkókhoz. Az utolsó meccs nagyon izgalmas volt, ráadásul a vihar is megérkezett, Vasil csak kapkodta a fejét és nem tudta, hogy a mezőnyt nézze, vagy a fogókat. Természetesen lemaradt a cikeszről, már csak azt látta, hogy a két fogó egy seprűn ül, de az eridonos örül igazán. Vasil állva tapsolta a főnixeket és nagyon sajnálta, hogy az idén lemaradt a Navine a bajnokságról a madagaszkári incidens miatt. Most viszont már fütyörészve sétál a réten, zsebre dugott kézzel bandukol a fűben. Egy világos farmernadrág és kockás ing van rajta, a cipője pedig barna, ő nem a divat megszállottja, és nem is igen érdekli, csak, ha Michelle lerángatja róla és új darabokat kotor neki elő. Sajnos Michelle ma épp Franciaországban intézkedik, úgyhogy nem találkoznak a szőkével, pedig ma igazán ráért volna Vasil. De azzal vigasztalja magát, hogy ez erősíti majd, ha a lány külföldön tanul, így kell megtanulnia, hogy várnia kell a perceket, órákat, napokat, amikor a szöszi fáradtan majd a karjaiba hullhat.
Félvigyorral az arcán lépked tova, amikor meglát a fűben egy barna hajzuhatagot, ami sír. Nyilvánvaló, hogy egy lány lehet, és persze rögtön odasiet, hátha tud segíteni rajta.
- Szia! Valami gond van, segíthetek? – érdeklődik, de nem vigyorog már hozzá, inkább aggodalom csillan a szemeiben. Itt aztán bármi előfordulhat bárkivel, ő pedig nagyon szívesen segít másokon.
- Vasil vagyok – küld azért egy bátorító mosolyt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. szeptember 8. 16:55 | Link

Vasil


Sírok, miközben gondolkodok. Mi a fr*ncért nem mondták el?  Miért titkolta anya? Miért? Jogom van tudni, vagy nem? A fenébe is! Tovább sírok, mikor meghallok egy hangot. Fiú az illető, nem magyar. Kérdezi, hogy mi a baj. Kedves, épp ezért sajnálom. Nagy eséllyel rakta fogom kitölteni a dühömet. Bemutatkozik. Vasil a neve. Szép név. Egy icuri-picuribb nyugodtabb vagyok.Viszont most újra kitör belőlem a zokogás. Lehunyom a szemem, mélyeket lélegzek, majd felállok. Letörlöm az arcomat, beletörlöm a fekete pólómba. A szemem kisírt. Elhagyatottság, düh, szomorúság, csalódottság, bánat, harag. Ezek azok, amiket ki lehet a szemeimből olvasni.
- Li... Lil... Lilith - mondom ki, többször is elcsuklik a hangom. Majd megölelem és nekitámaszkodok. Miért van ez? Miért. Annyi kérdés van. Össze kellene szednem magam. Azt kellene tennem, amit tennék amúgy. Nem pedig sírni. Eldőlünk, nem érdekel. Hülye szülők! Hülye anya! Miért titkoltad ezt? Miért pont most írtad meg ezt az infót? Kösz a nagy semmit. Megnyílok a srác előtt. Hátha van ötlete, hogy mihez kezdjek. Nagyjából megnyugodtam. De hamarosan megint az egereket fogom itatni, ahogy ismerem magamat.
- Mugliszületésű vagyok, vagy legalábbis azt hiszem. Nagyon nagy haragban vagyok jelenleg a szüleimmel. Erre az anyám megírta nekem, hogy ő kvibli. Azt is írta, hogy a családja Voldemort párti volt és ő meg lelépett mikor 18 volt. Te mit tennél a helyemben? Mit válaszolnál? - Miután befejeztem, újult erővel tör ki belőlem a zokogás. Összegubózok a földön, miközben sírok. Az emberek többsége nem amiatt sír, mert szomorú. Más okokból is. Mint én.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. szeptember 8. 20:40 | Link

Lilith

Nem egészen így képzelte a délutáni sziesztáját. Már gondolkodott, hogy mi lesz jövőre a csapatoknál, meg még azon is, hogy esetleg Lucához odamegy és megkéri, hogy hagy vezesse az edzéseket, vagy egy kis részét, vagy adhasson tanácsot legalább. Esetleg némi támpontot, hogy kipróbálhassa magát, mint edző. Ekkor hallotta meg a sírást a lánytól, gyorsan odasietett és megkérdezte, hogy mi baja. Most éppen a lány öleli őt, ő pedig magához szorítja. Tudja, hogy milyen rossz elveszettnek lenni, pláne egy ilyen fiatal lánynak milyen rossz lehet. Meglepődik a lány hirtelen vallomásán.
- Semmi gond Lilith, nyugodj meg egy kicsit – mivel a lány a földön ülve sírást választja, mellételepedik, és bátorító mosolyát veszi elő. Ha elbír Michelle kitöréseivel, talán ennek a lánynak is adhat egy kis vigaszt.
- Semmi baj azzal, hogy mugliszületésű vagy. Rengeteg szuper boszorka van itt, akinek a vére olyan, mint a tiéd és te is lehetsz ugyanolyan jó még, mint ők. Szerintem a vér nem kötelez, nem az a fontos – próbálja meg a bölcselkedést kezdeni.
- Tudod Voldemort már régen meghalt, ne aggódj emiatt. Azt viszont megírták, hogy miért szolgálták? Tudható, hogy a gonosz varázsló csak az aranyvérűeket tartotta számon, a többit maximum rabszolgaként, vagy valami gonosz átokkal tartotta őket sakkban. Nagyon is jól tette, hogy elmenekült, hiszen akkor lehet, hogy te nem lennél itt – ez egy logikus feltételezés, bár nem tudni, hogy a lány édesanyja mennyire volt veszélyben. Ha „lelépett” akkor a „nagymama” bántani akarta, vagy csak meg akarta védeni a lányát? Sok itt a talány, és erre nem lehet egyértelműen alapozni.
- Először is végig gondolnám a helyedben az egészet. Itt biztonságban vagy – a zsebéből több zsebkendőt húz elő, és a lányhoz nyújtja mosolyogva.
- Eridonba jársz? Elsős vagy? – érdeklődik, hogy egy kicsit elterelje a témát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Titkos rajz
Írta: 2015. szeptember 8. 22:22
| Link

öltözet

Az első napjait tölti a Bagolykőben. Még nem ismer sok embert - de akiket igen, mind nagyon kedvesek voltak vele, és biztatták, hogy keresse fel őket, bármire szüksége van, még ha csak egy beszélgetőtársra is. Manó egyelőre nem tud élni ezzel a lehetőséggel. Körülötte a sok diák sürög-forog, órákra jár, órákra készül vagy már a jövő heti beadandóját írja (utóbbit főleg a kék címereseknél vette észre). Senkit nem akar zavarni, és ő nem is az a fajta, aki csak úgy leszólít másokat. Néha vannak ilyen elvadulásai, amikor feltétlenül ismerkedni akar, és a feje tele van olyan őrültségekkel, amiket bátran megoszt bárkivel. Ez nem egy olyan nap.
Most keresi a helyét, hogyan kapcsolódhatna ki, hogyan üríthetné ki a fejét, amit az órákon már teletömtek mindenfélével. A művészetek termet már próbálta. Elvileg lehet használni, ha az embernek festeni támad kedve, ott a legkönnyebb. De ezt sajnos mások is tudják, akik már rég befoglalták a helyiséget.
A második gondolata az, hogy kihasználja a jó időt, amíg még lehet. A természetben rajzolni... rég csinált ilyet, ideje felfrissíteni az emlékeket.
Egy fa tövében ül, fehér kobakját, ezüst hajtincseit mintha vonzaná a papír a térdére támasztott táblán. Nem tudja, mit rajzol, csak figyeli a nyomot, amit ceruzája hagy a fölötte lévő lomb levélárnyékaival szabdalt lapon. Ezért kell ilyen közel hajolnia.
Aztán hátradől, felnéz, mint aki álomból ébred. Megvizsgálja, mi változott, mióta legutóbb eszébe jutott, hogy létezik a külvilág. Szemben egy fánál valaki más is rajzol. Oldalt ül neki, a tájat kémleli. Nyilván megfogta valami. Manó követi a tekintetét, próbálja elképzelni, mit rajzol a srác. Akármi is lehet az, annyi itt a látnivaló, de Manót inkább a rajzoló ember alakja kapja meg.
Ellapozza a semmiséget, amit csak a vonások öröméért készített, és valódi munkába kezd: megörökíti a rövid hajú fiút, ahogy az a saját rajzába mélyed.
Közel sincs kész, amikor feltűnik egy újabb személy, talán a srác barátja. Megzavarja a rajzolót, elrontja a kompozíciót.
Manó bosszúsan fújtat egyet és leejti ceruzás kezét a fűbe.
Na mindegy.
Félrerakja a táblát, feltápászkodik. Végigsimít a fenekén, hogy megszabadítsa a ráragadt fűtől vagy falevelektől, és lehajol a holmijáért. Olyan szótlanul, ahogy jött, visszaindul a kastélyba, hogy keressen valami más elfoglaltságot.
Utoljára módosította:Regős Manó, 2015. október 2. 22:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. szeptember 9. 17:08 | Link

Vasil

Hülye anya. Miért tetted ezt? Fél füllel hallgatom a srácot. Egy kicsit félre értette a dolgot. Tudom, hogy sok kitűnő boszi van, aki mugliszületésű. Tudom, hogy Voldemort rég meghalt. De anya azért ment el, mert nem bírta tovább. Irigy volt a családjára, hogy ők varázslók, ő meg nem. És irigy rám is. Ahogy az apám is. Mert én ilyen vagyok, ők meg nem. Igen, Voldika már réges-rég meghalt, a földben nyugszik a teteme. Ezt nem vitatom, nálam nem vitatéma.
- Tudom, hogy nincs azzal baj. De mégis. Miért most szólt az anyám? Miért írta azt, hogy bárcsak ő lett volna boszi, nem pedig én? Miért írta azt, hogy meg sem érdemlem az életet? Mért írta azt, hogy miattam nem szolgálhatta azt, akit akart? - Újra kitör belőlem a zokogás. Hiába, az anyám jól a földbe tiporta a bizalmamat. Egy levél nem több. A könnyeim mögül ránézek a srácra. Erre mit fog válaszolni?  Hagyjuk. Most nem ez a lényeges.
- Igen. Te meg Navinés és melyik évfolyam? - Teszem fel a kérdést. Jó érzés, hogy tudok valakivel erről beszélni. Még ha egy tök idegen is az a valaki. Nem baj most. Ugyan abba a suliba járunk. Lehunyom a szememet. Miért nem mondta el anya? Miért viselkednek így mindketten? Mégis, miért? Hülye kérdés. Úgy se fogok rá választ kapni. Ha kapok is, az nem azért van, mert hirtelen így gondolják. Hiába, ez van, ezt kell szeretni. Mint annyi minden más. Mint például az élet. Ha ad egy citromot, akkor csináljunk belőle limonádét. Végül is, nincs igazam? Pozitívan kell hozzá állni a dolgokhoz. Még ehhez is. Így legalább kiderült, hogy hogy éreznek irántam a szüleim. De a kedvem még mindig a béka hátsója alatt van három mérfölddel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rémi J. Saint-Venant
INAKTÍV


XII. Az akasztott ember | (F)élénken (t)akar
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 433
Reszkető árnyak
Írta: 2015. szeptember 9. 18:32
| Link

Testvéremnek címezve
II.


Csendben, a sárgán fénylő ablakot nézve hallgattam Ethant. Igaza volt, de azt belátni, hogy mindennapos gondjaimért, a velem született határokért vagy azért, aki voltam nem a változás a felelős, nagyon nehéz volt. Éreztem, hogy így van, hogy a természetes haladás semmiért sem okolható, magamban mégis csak azt hibáztattam. Számon kértem az új iskolát, az új gyepet meg az embereket, úgy csináltam, mintha régebben sokkal jobb lett volna a sorom. Ellenkeztem, de magam sem tudtam miért. Miért akartam vissza a régi dolgokat, a régi tanárainkat, a régi épületeket és legfőképpen a régi, franciaországi társainkat?
Talán mert őket már ismertem és velük szemben képes voltam megvédeni Ethant. Magaménak tudni, elzárni őt a kéretlen kezek elől. Úgy szerettem volna, ha ő csak az enyém lehet! Szerettem volna csuklóinkat bilincsbe verni és beülni egy sötét zugba, vagy elmenni a sötét világba, hogy láthatatlan vaskapuit örökre bezárjuk, és míg világ a világ, láncainkban ott üljünk együtt.
Magam elé meredtem az egyre sötétedő estében. A kastély egy kivilágított ablakát néztem, fényében láttam saját, szőke szempilláimat.
- Most, hogy gyakornok lettél, alig látlak - mondtam gyenge, egyetlen pillanatig sem korholó hangon, s ahogy karja nyakamat érte, felpillantottam rá. Éreztem friss illatát, egészen közelről láttam mindig ápolt arcbőrét. - Minden más lett. A könyvtárban lakó hölgy az egyetlen, aki a régi dolgokat idézi. Meg...
Elhallgattam. Ubullal akkor nem hozakodhattam elő, hiszen ő az első pillanattól kezdve családtag, így pedig természetes volt, hogy ott van, ahol mi is vagyunk.
- Akkor nem küldesz el? - kérdeztem, fejemet ölelő karjába hajtottam, balommal szorosan átöleltem a hasát. Nagyfiú voltam és már régen nem csináltam ilyet, de akkor olyan jól esett, mintha csak anyától kaptam volna. Csak egy kicsit kellett éreznem a család gondoskodását, csak pár pillanatig kellett fogózkodnom, aztán magamtól, csendben engedtem el testét és tenyeremet felhúzott térdemre tettem. Ha Ethan velem volt, egyszeriben elmúlt minden emésztő zaklatottságom, és olyan lehettem, mint bárki más. Nyugodt, vidám és felszabadult.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. szeptember 10. 14:12 | Link

Lilith

Megpróbálja megnyugtatni a lányt, de Lilith nagyon el van keseredve. Mivel jelenleg nem tud ennél többet mondani, várja a lány válaszait, vagy azt, hogy mondjon neki még valamit, amire tud felelni. Sajnálja őt, hiszen valószínűleg nem tehet semmiről. megérti az édesanyját is, biztos rossz lehet kvibliként látni, hogy a saját gyermeke boszorkány, bár Vasil ugyanebben a helyzetben inkább örülne, mint gyűlölködne. Szerencséjére nincs ebben a helyzetben és az ő családja sem volt más, mint a lányé, de ezt most nem fogja felhozni. Különben is, amióta itt van, sokkal jobban van, így ez Lilithnek is megfelelő hely lesz, hogy felnőtté váljon majd.
Vasil kissé idegesen hallgatja a barna szavait, mert feldühíti. Szegény lány, nagyon rossz lehet, most neki.
- Nézd, nem tudom, hogy miért írta. Azonban neked ennél jobbnak kell lenni. Ne ítéld el, mert elkeseredett, csak próbáld meg jól érezni itt magad. Szerintem ez egy olyan hely, ahová mindig szívesen vágyik vissza az ember. Édesanyád majd megbékél a helyzettel, úgysem tehet ez ellen semmit. De ha az megnyugtat, kereshetsz engem bármikor és akkor segítek, amiben tudok – mosolyodik el, mert tényleg így van, hogy szívesen segít másokon. Michelle valószínűleg úgy sem lesz a közelben, így akár egy kicsit tudja majd istápolni az eridonost, legalább elfoglalja magát és még jót is tesz majd. Persze csak akkor, ha Lilith vevő a dologra. Egyelőre túlságosan elkeseredett.
- Ha minden jól megy, másodéves mestertanonc leszek, a kviddicsedző szakon. Téged érdekel a seprűlovaglás? Mert ha igen, akkor tarthatnék neked különedzéseket, te lehetnél az első tanítványom – belelkesedik, mint egy kisgyerek, mert úgy látja, hogy ez a legragyogóbb ötlet, ami mostanában eszébe jutott. Még semmi konkrét nem jutott eszébe ezzel kapcsolatban, de jó lenne hasznosítani a megtanultakat, és tapasztalatot szerezni.
- Van már barátod itt? Ők is sokat segíthetnek neked, hogy minél jobban érezd magad itt. Hidd el nagyszerű ez a hely – mosolyog tovább és megsimogatja a lány arcocskáját a mutatóujja külső ívével. Hiába, Vasilnak a Bagolykő egy olyan hely, ahol minden szupi-szuper.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. szeptember 15. 01:21 | Link

Rémi

Nem igazán tudja hibáztatni Rémit a megilletődöttsége miatt. Valahol számítottak is arra, hogy a környezetváltozás nehéz lesz a testvére számára. Mégis, Ethan kitartott amellett, hogy erre nem csak neki, hanem Réminek is szüksége van. Ha sosem mozdítják ki a komfortzónájából a fiatalabbat, sosem történik semmi, ami.. továbblendíti a dolgokat. Az apjuk, bár nem hanyagolja el Rémit, ahogy az anyjuk sem, ők nincsenek vele naphosszat. Bentlakásos iskolában laktak eddig is, még ha a saját országukban is. Honnan is tudhatnák?
Nem füllik a foga ahhoz, hogy szándékosan konfrontálja Rémit, hátha így jobban körbetapogathatják a probléma határait, de mostanra felismerte, hogy nagyon más megoldás nincs. Ő mindössze annyit tehet, hogy amikor a másiknak szüksége van rá, akkor mellette marad és ereje legjavával támogatja.
- Most a szokásosnál sokkal elfoglaltabb vagyok. Amíg az iskolában a vizsgák folynak, addig nekem le kell papírozni mindent a következő tanévre.
Másik ország állampolgáraként pedig igencsak nehéz átrágni magát a bürokratikus rendszeren. Illetve inkább kilincselős és időigényes a feladat, nem pedig bonyolult. Időközben próbálja összeszedni a gondolatait is, hogyan.. terelje a beszélgetést lassan, de biztosan abba az irányba, ami most leginkább érdekelné - egyúttal pedig a fiatalabb se sérüljön vagy bántódjon meg. Ez lenne végső soron az utolsó, amit szeretne. Levegős, rövid nevetéssel túr Rémi hajába, beleborzolva a szőke tincsekbe, amikor az végre kinyögi, hogy mitől tart.
- Még szép, hogy nem.
Kis szünetet tart, aztán viszont felsóhajtva engedi arrébb húzódni a másikat.
- Viszont tudom, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy rájöjj, ezzel most már valamit kezdenünk kell. Nem azért, mert kényelmetlen nekem, hanem mert.. - hjajj, miét kell ennek ilyen nehéznek lennie? Hiszen tudja ő is, hogy nincs ezzel gond. Hogy szükséges. -  Aggódom érted, az épségedért, mindenért. Szeretnélek biztonságban tudni, de ehhez az kell, hogy te is biztosabb lábakon állj érzelmileg.
Az viszont, még a testvéri elfogultsággal együtt is elég egyértelmű, hogy pillanatnyilag Rémi minden, csak nem stabil.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2015. szeptember 22. 21:54 | Link


Nem nagyon ismerős még a kastélyban és környékén, így felfedezőútra indul, de csak lazán. Semmi kötöttség, vagy ilyesmi. A Fénylő lelkek udvara után a rétet veszi célba, ahol legnagyobb megdöbbenésére egy fiú vízsugarak segítségével repdes. Vagy ugrál. És még boldog is emiatt. Leányunk szemei elkerekednek és gyorsan végigpörgeti emlékeit, mikor fogyasztott utoljára bármit, amiben lehetett bele nem illő anyag. A végeredmény természetesen az, hogy semmikor, így egyetlen variáció maradt: elemi mágia. Hallott már róla és örülne, ha lenne neki is, de jelenleg pont lefoglalja valami egészen más, méghozzá az amorfizáció. Ejj.
Gondolván, hogy kihagyná, hogy a nyakába essenek, mintha csak hívószóra történne, a fiú egyszerűen puff. A landolás ugyan tökéletes ívben következik be, a végeredmény cseppet sem mulatságos. A fekete doboz körüli roncsok közül máris hallani lehet egy "au"-t, ami arra enged következtetni, hogy súlyos sérülést szenvedett a jobb szárnya. Rebeka, mint köztiszteletben álló repülőgépmentő, megiramodik a fűben fetrengő Brandon felé és kissé rezignáltan tekint le rá. Az első szava az lenne legszívesebben, hogy balf*sz, de inkább átfogalmazza és újrairányítja, hogy biztosan beleférjen a nyomdafesték határaiba.
- Mióta gyakorlod a kamikaze trükköt? Csak mert gyönyörűen sikerült - leguggol mellé és megpróbálja elfordítani, hogy egy pillantást vethessen a karjára, ami már most lilulni kezd. - Szép munka - biccent egyet, konstatálva a törés tényét. Na akkor most jó lenne ezt a valamit helyrepofozni, csakhogy nincs könnyű dolga. Neki teljes csöndre és koncentrációra van szüksége, lehetőleg mozdulatlan pácienssel. Az amorfizció emberek esetében pláne nem olyan, mint egy puska, hogy kilövik rá és kész. Jobb a nyugalom és békesség.
- Ombozi Rebeka vagyok egyébként, szeretném, ha figyelnél. Maradj nyugton. Igen, fáj, de nem tudok segíteni, ha mocorogsz. Menni fog?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. szeptember 26. 14:15 | Link

Vasil

Lehunyom a szememet, még jobban összegubózok. Sírok. Ne már. Mi a szöszt csinálok én itten? Sajnáltatom magam, mint egy óvodás? Ugyan már, ez szöges ellentéte annak, ami rám illik! Gyerünk, egy-két, egy-két, szedd össze magad! Egy perc. Annyit fogok még sírni. Utána, utána pedig megint az lesz, ami szokott lenni. Hirtelen döntések, gitár, életcélok, tanulás, barátok. Ennyi, nem is kell több. Hallgatom Vasilt. Hát, azért nem biztos, hogy bármikor megkeresem. Végül is, nem akarok a nyakára járni. Te jóságos ég. Máris vidám vagyok.
- Azért nem mindig foglak meglátogatni, ha segítséggel kell. Általában megoldom a magam baját - letörlöm az arcomról a könnyeket. Hiába, a szemeim árulkodnak arról, hogy sírtam. Sebaj. Akkor ma csak szomorú zenét gitárok, ennyi. Felfigyelek arra, amit mond. Kviddics? Ez az! Víí! Rögtön eltűnik a rossz kedv, jön helyette a felelőtlen jó kedv. Felpattanok és ránézek, mélyen a szemébe.
- Igen, igen, igen, igen, igen!!! Imádom a kviddicset, érdekel a seprűlovaglás, nagyon! Oké, akkor én vagyok az első tanítványod  - körbe ugrabugrázom. Végül is, szeretek repülni a seprűn. Oké, asszem túl pörögtem. De akkor is! Kviddics! -Mikor kezdjük az edzéseket? - Kérdezem meg, majd leülök. Hát, ettől bizony jó kedvem lett.
Elkezd beszélni a barátokról, én meg hallgatom. Ott van nekem Nessi. Aki a második barátom, itt az első. Oké, őt biztos, hogy majd megkeresem. Biztos tud adni egy jó tippet.
- Igen, vannak itt barátaim. Tudod, amíg nem jöttem meg a suliba, addig csak egy volt, ő is Japánban. Tudom, hogy nagyszerű hely ez. Végül is, sokat hallottam már róla. Főleg a kviddics részéről. Képzeld, amikor életemben először ültem a seprűn, éjszaka volt, esett az eső, és rajtam kívül senki sem tudott róla. 10 perc után leestem róla, szerencsémre egy faágban megtudtam kapaszkodni. Onnan meg már sima ügy volt minden - nem tudom, miért mondtam ezt el neki. Szimpi számomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. szeptember 27. 17:11 | Link

Mihael

Még az edzőmeccs előtt


El nem tudom hinni, mibe vágtam bele már megint. Ez tipikus és jellemző is rám, csak máig nem tudok eldönteni, jó tulajdonságaim közé tartozik-e, vagy jobb lenne, ha leszoknék erről, amíg még ép és egészséges vagyok?
Úgy masírozok a seprűvel a kezemben, mintha világ életemben tartozékom lett volna, de ez ne tévesszen meg senkit, a gyomromban akkora gombóc van, hogy még.
Alapból nem tudom, mikor koppant akkorát a fejem, hogy leszólítsam Mihaelt, de nem is tudom, melyikünk lepődött meg jobban azon, hogy beleegyezett abba, hogy megmutassa, hogy ne essek le a seprűről rövid távon.
Jó, a fő cél nem ez, de én ennyivel is bőven megelégszem, sose voltam nagyra vágyó, az meg csak hab a tortán, hogy úgy kerültem be a kviddiccsapatba, hogy gőzöm nincs arról, mit kell ott csinálni, tehát nyugodt szívvel jelentem ki, hogy teljesen elment az eszem.
Ennek ellenére nem táncolok vissza, azt soha nem tenném, annál nagyobb a büszkeségem, így inkább várom meg, mi sül ki ebből az egészből.
Intek pár látszólagos háztársnak, s kinyitva a kaput, haladok is a rét irányába, amint összehúztam magamon a pulcsit. Az öltözködést se vittem túlzásba , elvégre mégis csak sportolni készülök, vagyis olyasmire.
A rétre érve, ki is szúrom háztársam, így kicsit megszaporázom a lépteim, mert valahogy én nem szeretek késni.
- Szia, bocsi sokat kellett várnod? - faggatom ki egyből, ahogy hallótávolságba érek, mert kiabálni azért mégse kéne, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. szeptember 28. 11:00 | Link



Szegény lány, át tudja érezni a problémáját. Ő is hasonló cipőben járt annak idején, csak neki egy fokkal rosszabb volt. Ez azonban semmit sem jelent a mostani helyzetben, nem is fog előhozakodni a témával, a múltja elég sötét ahhoz, hogy beszélgessen róla. Viszont ez az iskola elég jó ahhoz, hogy Lilith-nek ne kelljen végigszenvednie az egészet. Az év nagy részét úgyis itt fogja tölteni, távol a szomorúságtól, és rossz dolgoktól. Itt vidám lehet, találhat magának hobbit, barátokat és jól érezheti magát.
- Persze, persze! Csak, ha kedven van, dobj meg egy bagollyal és dumálhatunk. Nem szeretnék teher lenni, de ha van kedved beszélgetni, csak szólj – ajánlja fel, és akkor még maga számára is meglepő és zseniális megoldást ajánl fel. Ő gyakorolhat, a lány pedig fejlődhet, ha esetleg ő fogja edzeni Lilith-tet. Már csak a pozitív fogadtatásra vár, ki tudja, hogy Lilith szeretne-e egyáltalán kviddicsezni.
- Akkor pacsit rá – vigyorog és tartja a kezét, miközben körbeugrálja a lány. Nagyon kis édesnek tartja, és nagyon örül, hogy el tudta terelni a gondolatait. Végül is ez volt a cél, az, hogy tanítványa lesz, csak ha hab a tortán. Reménykedik benne, hogy beválik majd, már vizsgálgatni is kezdi a testi felépítését, de kizárólag szakmai szempontból.
- Amikor elkezdődik a suli. Felmérjük, hogy mit tudsz, és elmondod, hogy mi az elképzelésed, ha van. Ha nincs még, akkor javasolok neked posztot, amire jobb lehetsz, na, mit szólsz? – tovább vigyorog, de tudja, hogy valamennyire szigorú lesz majd, mert különben a fejére nőhetnek a majdani tanítványai. Ez jó próbája lesz annak is, mennyire tud bánni Vasil az emberekkel. Már előre várja az első alkalmat, és máris edzésterveken gondolkodik.
De, hogy ne csak a kviddicsről beszélgessenek, rátérnek a barátok témájára.
- Jó kis első találkozás. Engem az iskola udvarán kergettek először, sajnos két hét gyengélkedővel – vonja meg a vállait. Annál voltak durvább esetek is, amikor leátkozták az egyik meccsen a seprűről. Nos, utána már nem nagyon kviddicsezett, mert nem tették be, hiszen állandó célpont volt, és sajnálatára nem a tudása miatt. De régen volt már ez is, mint Michelle utolsó csókja. Össze is nyomja a kezével az ajkait, miközben a szép barna szemekbe néz.
- A lényeg, hogy érezd jól magad. Szeretsz valamit csinálni, ha nem akarsz unatkozni?
Utoljára módosította:Vasil Dimitrov, 2015. október 4. 16:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rémi J. Saint-Venant
INAKTÍV


XII. Az akasztott ember | (F)élénken (t)akar
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 433
Reszkető árnyak
Írta: 2015. szeptember 29. 15:41
| Link

Testvéremnek címezve
II.


Tekintetem már-már hozzáragadt a kastély hívogató, villódzó fényeihez. Az este tökéletes volt. Beleszagoltam Ethan friss, szappanillatába, aztán élénken elmosolyodtam, egy pillanatra olyanná válva, mint ő. Üde voltam, okos és talán még szép is, olyan helyes, mint ő.
A mosolyom vonala hasonlított az övéhez, a vastag ajkaim mögül előtűnő fogsorom akár az övé is lehetett volna. Ugyanazt örököltük, ugyanazokat a fogakat, ugyanazokat a vonásokat. Csak néhány - súlyos - dologban tértünk el. Hogy míg ő apánk fia, én anyánk fia lettem. Ő sötét volt, én világos. Már ami a külsőnket illette.
Hozzádőltem, tenyerem a hasát érintette, de amilyen erősen szorítottam az első pillanatban, olyan gyorsan el is engedtem.
- Megértem - mondtam erősen bólogatva, mint aki tudatában van annak, hogy most valami nagyon okosat szólt. Tényleg értettem, és nem csak, hogy felfogtam, de el is fogadtam. Képes voltam rá, mert régebben sokat beszélgettem anyával arról, hogy Ethannek sok feladata van, és lesz idő, mikor még több lesz. Talán a lesz idő elérkezett. A lesz idő most kezdődött el.
- Nekem is sok dolgom van mostanában - mondtam, és mert nem tudtam hazudni, Ethan tudhatta, hogy igazat mondok. Sokat időztem Matilda könyvtárában, naphosszat javítgattam a sérült köteteket, míg Ubul a szemérmes nőnek udvarolt. Követtem embereket, hallgattam miként beszélgetnek egymással, és az ablakból figyeltem néhány odakint, egymásnál puhatolózó szerelmest.
- Mire gondolsz? - kérdeztem összehúzott szemöldökeim alatt, s belepislogtam az édesapámat idéző szempárba. Nem tudtam, hogy az, amit olykor tenni szoktam, hogy néhány más házból való diákot a szekrényemben nevelgetek tovább, vagy hogy érzéseimnek nem tudok gátat szabni a rosszabb, hiszen utóbbi rendszerint az elsőhöz szokott vezetni. Talán csak hanyag öltözködésemmel lehetett baj, fésületlen hajammal, valamivel, amin nagy odafigyeléssel biztosan változtatni tudnék. Nem gondoltam másra, mert hiába, nem tudtam, hogy Ethan szerint ennél nagyobb baj van.
- De hisz megtudom védeni magam - kuncogva vigyorodtam el, miközben végig testvérem figyeltem. Tényleg aggódott. Soha nem láttam még ilyennek. Érzelmei, elfojtott sóhajai ott ültek vonásaiban, és én könnyedén olvastam belőlük. Úgy, mint kiskoromban. Ethan sem tudott hazudni, éppolyan őszinte volt, mint én. Velem mindig. - Ne aggódj miattam. Szeretlek!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. szeptember 30. 20:22 | Link

Vasil


Örülök, hogy őt sikerült kifognom,. Tiszta szívből örülök.
- Oké, lehet, hogy egyszer megdoblak eggyel, még nem biztos - mondom neki a bagollyal kapcsolatban. Majd, mikor feltartja a kezét, belepacsizok. Jobb ez így, legalább lesz kivel edzenem. Benne leszek a ház vsapatában, ezt már rég eldöntöttem. Réges rég. Önmagamnak tett eskü ez, nem több, viszont, számomra fontos.   A levegő elkezd felmelegedni, egy madár repül el felettünk. Hát, ez a változás korszaka.
Kifekszek, lehunyom a szemem. A hasamon fekszek, hagyom magamat süttetni. Már az összes haragom elmúlt. Most már csak a színtiszta nyugalom van. Hű, te jó ég, hogy lehagytam magam. Nem kellett volna. De, azért meglepően jó érzés volt sírni. Egy kis meghallgatás. Valaki, aki meghallgat. Jó érzés, hogy itt nem fogom visszahallani.
- Hát, leginkább a  terelő vagy  az őrző poszt az, ami szimpatizál. De inkább őrző, az jobban megy. Tudod, nem látszik, de otthon ötből négyet kivédek! - Ránevetek, majd felülök. Vasil megnyugtatott. Már amennyire letud valaki nyugtatni engem, de nem, ő megtette. Megtette azt, amit keveseknek sikerült.
- Oké, akkor mikor kezdődik a suli. Hát, engem akkor dobj meg egy bagollyal, akár só szerint is, mert nagyon máshol fog állni a fejem. Amúgy hogy vagy? - Teszem fel a kérdést, miközben rávigyorogok. Ha valaki egy nappal azt mondta volna, hogy érkezik egy levél a szüleimtől, képen röhögöm. Most meg, boldog vagyok és már fel is dolgoztam az egészet. Ilyen az élet. Hallgatom és elkomorulok.
- Az nagyon nem lehetett jó. Én mindenkivel barátkozok, végül is, elsőre ítélni sose jó - rápillantok a szempilláim mögül. Szegény, az nem lehetett jó. Szerencse, hogy nekem nem volt ilyen. Általában  megpróbálom megtalálni a közös hangot az illetővel. Bárki is az.
- Hát, most épp nem unatkozok. Veled beszélgetek! - Felnevetek, felvidultam teljesen. Lesznek még visszaeséseim, de azok gyorsan elfognak múlni - amúgy volt már veled olyan, hogy örültél a rossznak? Hogy örültél annak, hogy rossz dolog történt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2015. október 4. 17:02 | Link



- Ez a beszéd! – felderült arccal örül, hogy talán új barátot talált. Eddig alig-alig érintkezett valakivel, inkább próbálta megtanulni a magyar nyelvet. Egyedül Michelle volt az, akivel sok időt töltött, de itt az ideje szélesebb körben ismeretségeket szerezni. Plusz kapóra jönne egy tanítvány, akkor pedig már a kellemeset a hasznossal, ahogy mondani szokták errefelé. Lilith lefekszik, mindjárt sokkal jobban néz ki, mint mikor átkarolva a lábát zokogott. Vasil pedig nagyon örül, hogy ki tudta rángatni őt a rosszkedvéből.
El is kezdenek beszélgetni a lehetséges dolgokról, és a bolgár máris lát elszántságot benne, hiszen megjelöl két egymástól jól eltérő posztot, de mégis valami cél lebeg máris a szemei előtt.
- Ötből négy az nagyon jó. Persze itt nehezebb lesz. Általában az a nehéz, ha közönség előtt kell teljesíteni, de ez is tanulható. A legjobban úgy, ha sokat játszol, de azért… hú, kicsit előreszaladtam mi? Majd próbállak nem kizsigerelni – nevet fel, és hátradől ő is. Jól érzi magát a hűvös, de puha fűben, a nap pedig lágyan cirógatja az arcát. Tényleg kezd kattogni az agya, hogy mit és hogyan kellene majd gyakoroltatni.
- Persze, a házad edzésein is meg kell jelenned, a csapategység nagyon fontos. Ezt úgy hívják, hogy kémia, vagy csapatkohézió. Ez nagyjából azt jelenti, hogy mindenki tudja, hol a helye és mikor mit kell csinálnia, feláldozza a saját érdekeit a csapatért. Ha ez erős, akkor a csapat ki tudja magából hozni a legjobbat. A többi pedig tanulható – elmélkedik félig magának, félig a lánynak. Ráér még bölcseket mondani, ezek nagy részét is tankönyvekben olvasta.
- Megbeszéltük. A napokban összerakok egy edzéstervet és, ha kész, akkor belevágunk – bólogatna, ha nem feküdne. Nem valami nagy tanárnak néz most ki, de még nem is érzi magát annak. Reméli, hogy a lány komolyan veszi majd, amennyire kell, és ő pedig jó sok tapasztalatot felszed majd magára.
- Ó, köszi, megvagyok. A barátnőm sajnos ingázik Franciaország és Magyarország között, keveset látom, az azért nem olyan jó. Kitartunk, és ez csak erősíti a kapcsolatunkat – el is mosolyodik nyomban, ahogy a szöszke körvonalai beúsznak a gondolataiba. Hiába, no, Vasil szerelmes még mindig, bármit is jelentsen ez nála. Az biztos, hogy a nyakát szegné a Saint-Venant lány miatt, ha megmenthetné vele.
- Igen, nem volt az, de régen volt már szerencsére – mosolyodik el, ahogy ránéz az eridonosra.
- De az első benyomás nagyon fontos ennek ellenére. Nem tehetsz ugyanis másodjára jó első benyomást, ahogy a muglik mondják – ezt nemrég olvasta és eléggé megtetszett neki. Van is benne sok igazság, és nehéz figyelembe venni az első találkozáskor leszűrt véleményeket. Persze változhat minden, de jobb érzés belemenni úgy egy következő találkozóba, ha nagyjából már tudjuk, hogy mire számíthatunk a másiktól.
Együtt nevet a lánnyal, és be kell vallania, hogy ő sem unatkozik, kimondottan kellemes csalódás ahhoz képest, hogy egy síró lánnyal beszélgetett még pár perce. Minden jól alakul ma, úgy néz ki.
- Volt igen. De ez számomra jó volt, csak egy semleges varázsló számára rossz. Persze, vannak dolgok, amiknek akkor sem tudnék örülni, ha a javamra válna. De általában a jó dolgoknak örülök, és a rosszaknak nem – von vállat sután, és felül, sóhajtva egyet. Lassan mennie kell, és nem akarja feltartani a másikat sem.
- Nos, nekem mennem kell. Örülök, hogy megismertelek Lilith! Remélem hamarosan találkozunk, és ne feledd, amit mondtam: ha kellek szólj nyugodtan! – áll talpra lassan, lesöpri magáról a ruhájára ragadt fűszálakat. Miután nagyjából végzett, int a lánynak.
- Szia, és élvezd a helyet! – vigyorodik el, majd lassan elsétál a kastély felé. Ma még rengeteg dolga lesz, ki kell használni,ami még egyelőre a fejében van.


*** Köszönöm a játékot! ***
Utoljára módosította:Vasil Dimitrov, 2015. október 4. 17:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. október 21. 18:10 | Link

Rémi

Kedve lenne azt mondani, hogy "nem, testvér, nem érted". Minden vádló és gúnyos él nélkül. Rémi az, akit sosem lenne képes megvágni rosszindulatának éles pengéivel. Hiába ismeri a sebeit, tudja centire pontosan, hol tátonganak vöröslő, lüktető, védtelen idegek Rémi lelkén. Mégis, míg mással szemben nem átall azokba fájdalmasan beletiporni, cipőjének talpával morzsolni, mélyíteni tovább azokat, addig Rémit minden erejével óvni igyekszik.
- Igen, tudom. Mesélték, hogy milyen lelkes vagy a könyvtárban.
Kis mosoly ül ki az arcára. Ha Rémi könyvek közelébe kerül, az a világ mindig beszippantja a testvérét. A régi fóliánsok, a nehézkesen pergő lapok, az évtizedes polcok enyhén nyikorgó falapjai, mind-mind olyasmi, amit bár Ethan is értékelni tud, de valahogy Rémi az, akit érzések telítenek el, aki igazán otthon érzi magát ezek között.
Megnedvesíti kiszáradt alsó ajkát, mielőtt belefogna, de úgy dönt, hogy nem fogja a szükségesnél jobban szépíteni. Nem szabad, hogy most Rémivel szembeni lágyszívűsége az egyértelműség kárára menjen.
- Ez, ami most Jareddel vagy azzal a navinés lánnyal történt, nem eshet meg újra. Nehezen simítom el ezeket a dolgokat, de nem csodálkoznék, ha az iskolaújságban szembejönne majd az eset, hogy az ünnepség alatt végighúztál a folyosókon egy vérző fejű eridonost a klubhelyiségig.
Egész törzsével Rémi felé fordul, s közben már a következő mondat szavai után kutat gondolatai között. Ingere lenne hozzátenni, hogy "vagy tedd úgy, hogy az senkinek se tűnjön fel", ám az most nem segítene semmit a helyzeten, csak elbagatellizálná azt. A szúrós, vicceskedő megjegyzéseknek is megvan a maga helye: ez nem az.
- Ha ezek folytatódnak, jogot formálhatnak arra, hogy elküldjenek innen. Vagy intézetbe, vagy haza vagy akárhová. Nem amiatt aggódom, hogy fizikailag bántanak téged.
Egy-két másodperces szünet után egy fejbiccentéssel korrigálja magát.
- Illetve nem csak amiatt aggódom. Hanem, hogy a tetteiddel támadási felületet adsz nekik ahhoz, hogy jogra, szabályokra hivatkozva kényszerítsenek máshová, akár olyan helyekre is, ahova én sem akarnám, hogy menj.. és szerintem te sem.
Keze öccse szőke tincseibe borzol. Nem is vad, gyors mozdulat ez, inkább hat simításnak, egy kedves, figyelmes gesztusnak, játékos ugratás helyett.
- Arra gondoltam, megelőzhetnénk ezt. Kereshetnénk egy pszichológust.
Összességében ez nem rossz ötlet, sőt kifejezetten jó, és neki magának nincsenek rossz érzései ezzel kapcsolatban. A tengerentúlon egyenesen természetes, hogy mindenki rendelkezésére áll egy szakember, akivel néha beszélgethet, a stresszről, álmatlanságról, zaklatott gondolatokról. Csak Európában él az emberek fejében az a kép, hogy pszichológushoz járni valami szégyenteljes dolog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 21. 19:47 | Link

Aiden W.



Kezd már nagyon elegem lenni a négy fal látványából, azokról nem is beszélve, akik szintén odabent tobzódnak. Pedig alapjáraton semmi bajom az emberekkel, de vannak olyan személyek, akik még engem is ki tudnak borítani, hiába lehetnék akár a tolerancia minta képe.
Így hát magasról teszek arra, milyen idő van odakint, épp csak egy melegebb kabátot aggatok magamra, meg a sapi helyett kapucnit, zsebre vágom  a kezeim, aztán már ki is lépek a fojtogató falak közül.  
Először mellbe vág a hűvös levegő, meg is tántorodok kicsit, de a bentről kiszűrődő viháncolás egyből arra késztet, ne adjam fel, menjek csak tovább, ha nem akarok látványosan kiborulni, már pedig nem akarok. Az valahogy nem én vagyok, és tényleg sokkal többet le bírok nyelni egy átlag kamasznál, ezt bármikor alátámaszthatom.
Most viszont sok, és hiába tagadnám, nem a Bencével történtek a fő kiváltó okai ennek, hazudnék. Persze ez nem ennyire egyszerű, csomó kérdőjel cikázik a fejemben, de most még agyalni sincs kedvem, egyszerűen csak nyugalmat akarok... mindenhol.
Mióta átléptem a suli küszöbét, a nyugalom az, amiből a legkevesebb jutott nekem. Az események csak úgy követték egymást, én meg talán életemben először döntöttem úgy, hogy oké, most akkor sodródom az árral, mert beleőrülni ebbe az egészbe nem szeretnék, már pedig az is sanszos lett volna.
Jó, sejtem más is ezt tette volna, ha szinte az egyik pillanatról a másikra rángatják ki a jól megszokott, szeretett világából, és hajítják valami újba " nesze fiam, boldogulj" felkiáltással. Azért elismerő, hogy talán egyszer, bocsánat kétszer engedtem utat a könnyeimnek, mert szégyen, nem szégyen, általában azok hamar megerednek, persze ezt senkinek nem vallanám be.
- Szia, merre? - toppanok hirtelen Aiden mellett, miután sikerül beazonosítanom a sziluettet, és hát próba szerencse alapon még le is szólítom. Jobb esetben elküld a francba, rosszabban meg most fogom először megtudni, milyen testközelből benyelni az átkot. Nem is olyan rég ecseteltem a rellonon belüli nehéz eseteket, na ez a srác is egy közülük, de hát... egyedül mégis csak uncsi a köröket róni, nem?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. október 22. 14:03 | Link

Helena

Egészen biztos, hogy nem vagyok komplett. Tudom, hogy ez a többség számára soha nem is volt kérdés, de a legtöbben rosszul ítélnek meg és elhiszik azt, amit szándékosan eléjük tárok, pedig köztudott, hogy a látszat néha csal. Nos, ilyen mélyenszántó gondolatok közepette rovom a tétlen köröket, immáron a kastély falain kívül, ebben az átkozott ítéletidőben. Amivel alapvetően nem kéne, hogy problémám legyen, tekintve a származásom és, hogy életem igen nagy részét töltöttem az esős és véletlenül sem melegségéről híres Anglia legfőképp északi tájain.
Most mégis fázósan húzom össze magamon a fekete szövetkabátot, és lassan, fáradtan teszem meg a következő lépéseket céltalan utamon. Ha feltétlenül okokat szeretnénk keresni, keressük valahol a főváros környékén, még konkrétabban az egyik kórházukban, ahol… csak arra tudok gondolni, hogy nincs egyedül. Remélhetőleg, nem hagyják egyedül. Akármennyire is szeretném a nap huszonnégy óráját a lány mellett tölteni, nem tehetem és nyilvánvalóan nem is akarja. És ahányszor csak errefelé terelődnek gondolataim, kétségbeesetten próbálok meg valami másban kapaszkodót keresni, túlságosan… sok nekem ez az egész. Alig alszom, amit a pár napja kinézetem állandó kellékévé vált szem alatti fekete karikák nem is bizonyíthatnának jobban. De mitévő lehet az ember, amikor közlik vele, hogy kis híján a karjai közt halt meg valaki. Olyan valaki, akivel jobban törődik, mint önnön életével valaha is tette.
Hogy a csípős őszi levegőtől, vagy a kialvatlansággal járó elcsigázottságtól kevésbé határozott- e a fogásom, nem tudom, de mondhatni remegő kézzel nyúlok a zsebembe az öngyújtómért, hogy a számban lógó szál cigit nehézkesen, többszöri próbálkozásra azonban sikeresen meggyújtsam. Átkozódom is halkan, majd jólesően, mintha csak ezen múlna életem, fújom ki a sűrű füstöt a szép lassan sötétedő ég felé. Furcsa, nehéz hozzászokni ehhez a váltáshoz – azt hihetnénk, hogy késő van, holott legfeljebb öt óra körül járhat, persze nem tudom pontosan, és mégis mit számít… teljesen egybefolynak a napszakok. Előbb fülelem ki a mögém osonót, minthogy megszólítana, komótosan, egy vénemberhez hasonlatos ütemben fordulok az érkező felé felvont szemöldökkel, és elnyomom a késztetést, hogy azonnal ráförmedjek, mégis mit akar.
- Körbe-körbe, nemt’om – vonok vállat. – És te, kislány, mi ez a búslakodás? Hétvége van, nincs semmi teendő, miért nem bulizol valahol? – fogalmam sincs, mit hordok össze, csak jár a szám, mint ahogy az esetek nagy részében.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 22. 19:36 | Link

Aiden W.


Ki innen, el innen. Csak ez jár a fejemben, semmi más, ami csak azért furcsa, mert az agyam nem csak egy gondolatra fókuszál, persze, akkora luxust csak a nagy átlag engedhet meg magának, talán... de én nem.
Már rég megbarátkoztam a ténnyel, hogy az én fogaskerekeim máshogy működnek, viszont most kezdem csak el érezni ennek a hátrányát, de úgy Istenigazából. Hiába tudom magamról, hogy a nálam idősebb korosztállyal előbb megtalálom a hangot, lévén az én gondolkodásmódom is az ő szintjükkel vetekedik... vagyis, na ez azért bonyolult, és a lényeg, hogy igazából tökmindegy, míg rám van aggatva a gólya jelző.
Azzal is tisztában vagyok, hogy könnyűszerrel tudnék változtatni ezen, ha egyszer ledobnám azt az álarcot, és megmutatnám mindenkinek, miért vagyok én "csodabogár", de nem tudom, megérné-e, és amíg ebben nem vagyok biztos, teszem a "hülyét", már amennyire az tőlem telik.
Jelen pillanatban viszont tök mindegy, ki az, aki előttem sétál, igyekszem, beérni, még akkor is, mikor időközben sikerül nevén is neveznem az illatőt. Első ránézésre meg tudom állapítani, hogy ő se van sokkal jobban, és még csak az alapszemélyiségét se kell boncolgatnom hozzá, pedig az mára hobbinak nőtte ki magát. Vicces, hogy azelőtt kábéra meg tudom mondani egy emberről, milyen, mielőtt megszólalna, na de persze erre bárki képes, ha egy kicsit is figyel arra, ami körülötte zajlik, jobban, mint máskor.
- Tizennégy vagyok, még csak nagykorúnak se számítok, nem is bulizhatok - sóhajtok fel, na, nem mintha életem legszomorúbb tényét osztanám meg vele. Erről szó sincs.
Nem akarok az a koravén típus lenni, aki húsz éves korára már látott mindent, tapasztalt mindent, és stagnálni kezd, csak mert túl korán kezdett élni, én jobb szeretem, ha a természetes mederükben haladnak a dolgok, és most beérem azzal is, hogy olykor-olykor szemet hunyok a takarodó felett, mert ez így van rendjén... legalább is valahol ezt olvastam.
- Lépjünk le - dobom fel az ötletet hirtelen, mert noha a bulizáshoz még tényleg nem vagyok elég nagy, ilyen őrült spontán dolgot, csak megengedhetek magamnak, egyszer az életben.
- Látom, neked is eleged van ebből, nekem is és közel a vasútállomás, na? - adok némi magyarázatot is, hátha ettől kevésbé tűnők őrültnek, bár... azt nagyon kétlem.
Utoljára módosította:Sólyomfi Helena, 2015. október 22. 20:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. november 12. 17:40 | Link

Helena

Hosszan szívok bele a cigarettába, az utolsó slukk szinte égeti a számat és az ujjbegyeimet, grimaszolok, közben egy laza mozdulattal pöccintem jó messzire, tekintetemmel követve íves útját. A kifújt, sűrű füst lassan beleolvad a fokozatosan sötétedő ég színébe, közben pedig a lány válaszát várva fordítom felé figyelmem. Az imént elkövetett bravúrt a vezetőség tagjai nyilván a legkevésbé sem értékelnék, de egyet sem látok a közelben, és ha éppenséggel egyenesen felém vágtatna egy, sem érdekelne különösebben. Unott arckifejezésem helyét azonnal átveszi valami végtelen megrökönyödés Helena szavai hallatán; hogy inkább a tény kelt zavart az erőben, miszerint pofátlanul fiatal, vagy a bulizás ilyen szintű, közömbös elutasítása, magam sem tudom eldönteni.
- És ez téged komolyan hátráltat? – fél szemöldököm villámgyorsan feljebb ugrik pár centit. Annyira azért nem foglalkoztat a kérdés, hogy menten szívrohamot kapjak, csupán meglep, hogy inkább a magányos esti sétát választja ebben a csípős időben, mint hogy… nem is tudom, a barátaival legyen, vagy valami. Addig kell kiélvezni, míg nem halmozódnak fel a tennivalók, a gondok, a bonyodalmak. Úgy beszélek, mintha valami bölcs vén tata lennék, és hát, valljuk be, messzebb nem is járhatnék ettől.
A váratlan ötletet hallva kérdőn bámulok a lányra, várva pár másodpercet, időt hagyva esetleg annak, hogy kibukjon belőle: „csak vicceltem”. De nem következik be, szóval lassacskán felkúszik az arcomra megszokott, tenyérbemászó vigyorom.
- A tizenéves, aki a bulizáshoz túl fiatal, de meglépni… egy teljesen elfogadható hétvégi program – igen, egy kicsit húzom az agyát, gúnyolódok, mert miért ne, megtehetem. A folytatásra keserűen felnevetek. Hát ennyire egyértelmű lenne, hogy csak árnyéka vagyok önmagamnak az ominózus vacsora óta? Ó, igen. Jól láttam a tükörképem: a töretlen pimasz mosoly helyét kedvetlenül összepréselt ajkak vették át, nyúzott tekintet, a szokásosnál elburjánzottabb arcszőrzet. Nem is próbálom megjátszani, hogy minden a legnagyobb rendben. – Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez így érdekesen hangzik… a megszöktetés valahogy fordítva szokott zajlani. No, nem baj, ráfogjuk a fiatalságodra, mégsem kezdeményezhetek ilyen korkülönbséggel – inkább magamnak szövegelek össze-vissza, és ha Helena egy kicsit is ismer, tudja, hogy nem kell komolyan venni. Kivéve talán, ha fenyegetőzöm, akkor már érdemes odafigyelni arra a sok oltári baromságra, amit kiejtek a számon. A monológ körülbelül már felénél megragadom a lány karját, és indulok meg a falu felé. – Hova szeretnél menni?
Utoljára módosította:Aiden Ward, 2015. november 12. 17:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. november 17. 21:39 | Link

a z   o r o s z l á n s z í v ű
november 18, napnyugta után

Egy hete sincs, hogy kijöttem megnézni az Északi Tauridákat, ma meg már a Leonida raj estéje van. Tavaly ilyenkor Matthew-val néztem, idén viszont kissé más a helyzet. Tegnapelőtt utazott vissza Angliába. Nem sikerült elég meggyőzően marasztalni, viszont kár ezen töprengeni, főleg, hogy tudom, hogy csillaglesre Madagaszkáron sem azért volt hajlandó eljönni, mert annyira a csillagok érdekelték volna. Sose érdekelték. Ez azon kevés területek egyike, amik esetében kivételesen én vagyok az, aki kérdésekre válaszol és esetenként magyaráz. Szeretem a csillagokat. Nem az asztrológiát, amit többé-kevésbé áltudománynak tartok - még akkor is, ha a merő racionális gondolattömegben felüti néha a fejét a kétely írmagja, hogy vajon nem lehet-e benne mégis valami. Aztán amilyen gyorsan jön, tovább is áll ez a pillanatnyi megkérdőjelezése a dolgoknak. A tudományos megközelítés vonz. Az, amelyik szerint forró gázgömbök végtelen változatos állományát bámulom, ahogy valamerre haladnak, ha még egyáltalán léteznek. A lényeg, hogy gyönyörűek. Gyönyörűnek találom őket és különlegesnek. Félig már menet közben is őket bámulom ahelyett, hogy az utat nézném magam előtt. Nem egyszer estem már orra ennek köszönhetően életemben, ez alkalommal viszont még nem sikerül. A novemberi hűvös időre való tekintettel a kölcsönvett kabát zsebeibe mélyesztem a kezeimet, miután helyére igazítom a lecsúszni készülő sálamat. A csillagvizsgáló sem lett volna rossz ötlet, de itt kint is szépen látszanak a meteorok, meg innen egyébként is bolond lennék már visszafordulni. Egyenesen előre sétálok, bár nem tudnám megmondani, merre is. Amerre a lábam visz, miközben a Sirius kékes fényét figyelem. Sikerül is nekisétálni valakinek, aki szintén elmélyülten figyelhet éppen valamit, különben csak félreállt volna az útból. Gondolom én. Hjaj, ennyit arról az elméletemről, hogy a rét kevésbé lesz látogatott ma este, mint a csillagvizsgáló.
- Oh, bocsánat, nem figyeltem eléggé - közlöm az áldozatommal bocsánatkérés gyanánt, és csupán pár pillanatba telik konstatálni, ő éppen az az ember, aki esélyesen megérti, hogy milyen mértékű a rajongásom a csillagok iránt. Egyike azon keveseknek, akiről tudom, hogy szintén hasonló érdeklődéssel viseltetik az asztronómia iránt. Szépvölgyi. Ettől függetlenül ez alkalommal képes lennék tovább állni gond nélkül egy csendesebb, magányosabb zugot keresve magamnak, ha nem tűnne fel a kezében tartott tárgy, ami megcsillan a holdfényben.
- Az egy asztrolábium? - kérdezem, és gyakorlatilag tátva a szám megbámulom a ketyerét futólag arról is elfeledkezve, mit is keresek itt történetesen. Merlin jóságos szakálla, hogy én mióta szeretnék egy ilyet szerezni, csak eddig mindig közbejött valami, néha a legnevetségesebb okoknál fogva sikerült elszalasztani az alkalmat.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2015. november 17. 21:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 17. 22:19 | Link



- zene -


"A természetben talán egyedülálló látvány az a kép, amelyet a városi fényektől távol, felhőtlen éjszakákon nyújt a csillagos ég, ha nem világít a Hold. Az ámuló tekintet csillagról csillagra téved, egy pillanatra megpihen valamelyik fényesebb égitesten, követi a csillagképek szeszélyes és finom láncolatát, végül elvész a háttér fekete függönye előtt reszkető halvány fények között."
Nem hittem volna, hogy ma nem fog világítani a Holdam; az eredetem. A Hold ebben az esetben nem az égitest, noha éppen azt néztem, ahogy álltam a réten - a Hold most valaki, aki fontos nekem, és akit kicsit el kell engednem. Csak azért pont a Hold, mert most azt érzem minden okának, az ősanyagnak magának. Amiből minden érzésem és gondolatom ered, fölöttem összpontosult ezekben a pillanatokban, fényével beborított mindent, noha őt mégsem láthattam. Hagynom kell. A héten még úgyis látom.
Álltam a végtelen boltozat alatt, s néztem fel - a Leonida még nem volt látható számunkra, de csak néztem a fölöttem tátongó, lustán elnyúló tejutat, ahogy a csillagait formákba rendezvén pillantott vissza rám. Az ég a Hold nélkül is szép, s mégis, nélküle nem teljes. Más az ég egy Hold nélkül.
Ahogy az oroszlán közepébe néztem, elővettem a napszín asztrolábiumomat, azt a gyönyörű műszert, melynek segítségével meghatároztam a naplemente időpontját. Az előző mérésem még mindig ott hirdette magát, s a számok, rovátkák most finom derengésbe kezdtek Seth jóvoltából, így láthattam, amit nézek. Igen, nagyon szép. Gyönyörű. Egyszerűen már csak a műszer szépségében is képes voltam elveszni, nemhogy abban, amire képes...
Felfele pillantottam ismét, a megjelenő csillagokra. Hát ismét látom őket - már megint és még mindig. A kezemet leeresztve néztem a gyönyörű égitesteket, melyek azóta elvarázsoltak, hogy Márk felolvasott valami mesét még régen róluk. Mióta a nagymamám azt mondta, hogy édesanyám a legfényesebb csillag az égen.
Ekkor ütközött belém valaki, bár az idilli hangulatomat nem sikerült romba döntenie (mostanában annyi hasonló megszakításos eset volt, hogy nehezebben lehetett megingatni). Akit megláttam, az Návay volt, akivel párszor már beszélgettünk az asztronómiáról, s bár sok ismeretünket megosztottuk egymással, mégis egy kis távolságtartással kezeltem őt (csakúgy, mint mindenkit általában).
- Nem gond. - mondtam aztán, s arrébb léptem egy kissé, hiszen úgyis terveztem lefeküdni a fűbe, szövetkabátomat egyáltalán nem féltve.
A másik azonban észrevette a kezemben derengő aranyszín gyönyörűséget, s rögtön rá is kérdezett, jól látja-e a dolgot.
- Igen, az. - pillantottam rá - Seth megbűvölte egy kicsit. - igaz, ez csak annyiban merült ki nagyjából, hogy derengett, és bizonyára sokkal törésállóbb volt, mint egyébként.
S bár nem feltétlen a kommunikáció lezárásaként tettem, mégis muszáj volt felpillantanom az égre, szemeim pedig a Cygnusba akadtak. Ha van kedvenc csillagképem, akkor ez az. Valamiért kedvelem, fogalmam sincs, miért.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. november 19. 22:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. november 19. 22:27 | Link

a z   o r o s z l á n s z í v ű

Az α Canis Maioris nagyjából öt éves korom óta nem hagy nyugodni. Akkor esett meg, hogy apám egy este megmutatta a kékes fénnyel ragyogó "kutyacsillagot" és mesélt a nagy kutyáról, aminek a legfényesebb csillaga. Azóta nem csak a hozzá kapcsolódó történeteket ismerem, hanem az adatokat is, amik elmondhatóak róla. Például azt, hogy huszonháromszor fényesebb a Napnál. Ha választanom kellene, határozottan erre mondanám azt, hogy a kedvenc csillagom mind közül. Képes lekötni a figyelmem még most is, ennyi idő után, ráadásul annyira, hogy sikerül nekimennem az egyetlen embernek, aki közel s távol fellelhető a réten. Mint kiderül, ismerem az illetőt. A csillagok másik nagy rajongója a környéken. Rövid bocsánatkérést követően azonban ez alkalommal mennék is tovább, mert bár szívesen csevegek bármikor, asztronómiáról különösen, a hozzáértő ember pedig végképp ritka kincs, ha csevegni akartam volna, nem a rétet választom. A leonidákat jöttem megnézni, esetleg elmélkedni kicsit, noha ez csak amolyan másodlagos célja a sétának, nem történik semmi, ha elmarad. Az asztrolábium a kezében viszont a terveim gyors újragondolására késztet, legalábbis egy rövid ideig még elácsorgok itt eme ketyere csodálatának szentelve azt a pár percet. Seth ajándéka. Seth? Egy futó pillanat erejéig eltöprengek rajta, hogy vajon tudnom kellene-e, kiről van szó, de aztán eszembe jut, hogy valószínűleg Gareth-ről beszél, ha jól emlékszem, ez a középső neve. Vagy mégsem? Végeredményben lényegtelen, honnan származik az asztrolábium pontosan, kitől kapta, az sokkal inkább érdekel, hogy a tulajdonában van egy ilyen szerkezet.
- Mázlista vagy. Én évek óta igyekszem beszerezni egyet és valahogy sose jött még eddig össze - morfondírozok hangosan egy egészen leheletnyi irigységgel a mellkasomban, mert tényleg mázlistának gondolom, miközben én meg csak szerencsétlenkedem, ha erről van szó, olybá tűnik. Avagy inkább rosszul időzítek. Nem is tudom. Majd egyszer azért hátha sikerül beszerezni. Remélhetőleg hamarosan.
- Ezt jöttél kipróbálni egyébként vagy te is megnéznéd a Leonida rajt? - érdeklődöm végül rövid szünet után, mialatt hol az eget bámulom, hol a fényes szerkezetet, pontosabban főleg az utóbbit. A meteorok még mindig nem tűntek fel, de majd mindjárt jönnek. Tudom. Addig azonban összehúzom a kabátot magamon, ismét zsebeimbe süllyesztem a kezeimet és nem visz rá a lélek, hogy odébb sétáljak egyelőre.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Karina
INAKTÍV


Hóvirág
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 962
Írta: 2016. január 2. 22:59 | Link

Kara Zoli
Ha rám nézel.

Végre, végre eljött a hideg. Már nagyon frusztrált volt a szőke, hogy novemberben is plusz fokok voltak és a rosszullét kerülgette jó párszor emiatt. De mostanra végre eljött a hideg, bár hó nem igazán volt, csak az a csípős hideg szellő, ami az arcába vágott a lánynak. Nagyon élvezte.
Karyn ki akarta élvezni a jó időt, ezért egy nyári ruhácskába kiment a kastélytól nem messze fekvő rétre. Odafelé röpködtek a mínuszok s didergő diáktársak és tanárok mentek el mellette, avagy jöttek vele szembe, ő pedig egy hatalmas vigyorral az arcán, büszkén lépdelt. Aki nem ismerte a szöszit, az eléggé furcsán vagy lenéző pillantásokkal sózta meg a lányt, viszont voltak olyanok is, akik elsápadva pillantottak rá. Karyn pedig büszkén kinyomott mellkassal vonult végig.
Mire megérkezett a kívánt helyre, azonnal keresett is egy padot, oda kényelmesen letelepedett, elfeküdt rajta.
- Istenem, végre olyan itt is az időjárás, mint egy enyhébb délután otthon. - kielégült mosoly ült az arcán, s anyanyelvén beszélt magában. Kicsit sem tűnt idiótának, hogy magában beszélt. Tulajdonképpen Karyn tojt mások véleményére, ezért tette azt, amit tett, és amit ő akart. Nem hallgatott senkire sem, aki a férje volt. Dió az egyetlen ember, akiben totálisan megbízott, ő volt számára a tökéletes partner.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
Kara Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. január 2. 23:13 | Link

Ka



Meh, remek. Eddig egészen kellemes volt az időjárás, de persze be kellett állítani mindenféle fagyoknak, meg ilyeneknek. Meh. Zoli a szövetkabátjában, és az ujjatlan kesztűjében lépett ki a az udvarra, az olyan elmaradhatatlan tartozékok kíséretében, mint fekete csőgatya, és fekete deszkáscipő. Meg a gördeszka. Vagy lég. Vagy miszösz. Persze amint kint volt a kapun, és egyetlen prefi nyomorék sem kötekedhetett vele felszállt az eszközre, és lebegve indult körbe, keresni valami nyugodt helyet magának. Miközben így körözött, és bezsebelt néhány elismerő pillantást az elsősöktől a kisebb mutatványokért, rálelt egy meglehetősen lengén öltözött lányra, aki egy padon feküdt. Egy ideig csak távolabbról figyelt, a kivillanó lapos hasat, a hosszú combokat... Aztán közelebb ment, és megszólította a lányt, akiben felismerte ház, és évfolyam társát.
- Én megértem a mutáns jégvarázsló részét a dolognak. De ne próbáld nekem beadni, hogy nem fázol...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Karina
INAKTÍV


Hóvirág
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 962
Írta: 2016. január 3. 00:03 | Link

Kara Zoli
Ha rám nézel.

Füle botját sem mozgatta. Lehunyt szemekkel feküdt a padon s élvezte a hőmérsékletet, közben álmodozott.
Sok minden megfordult a fejében, a ráváró családalapítás, a jövendőbeli végzőstánc, ami a bálon annyira megfogta, az ura, no meg a közelgő vizsgaidőszak. Mivel sajnos haza kellett utaznia a családi problémák miatt a legutóbb, ezért lemaradt az itteni vizsgákról és a többiektől, így évet kellett ismételnie. Viszont idén ő is tapasztalhatja majd a vizsgázással kapcsolatos stresszhelyzeteket, idegességet és a nyakáig érő könyvek, jegyzetek sokaságát. Kettős érzés kerülgette, akart is vizsgázni, meg nem is. De inkább az előbbi után húzta a szíve.
- Huh? - félszemmel felnézett a tőle nem messze lévő srácra, akit igazából nem ismert, csak látásból, mindketten pinceszökevények és egy évfolyamon voltak.
- Én nem próbál bead neked semmi. - immáron felült és mélyen a srác szemeibe nézett, karjaival pedig megtámasztotta a felsőtestét. - Én tényleg nem fáz, az én szobáben ilyen hideg lenni, sőt. - folytatta tovább, hangjában érezhető volt a természetesség, megszokottság illetve a nyugodtság. A -ban, -ben pedig még mindig nem volt az erőssége, pedig már mióta gyakorolta azokat Alízzal.
- Hű, menő deszka. - tekintetét a kerekes falap vonzotta agára, azt méregette. - Én is tud menni gördeszka, bár én nem lenni annyira profi, de én tud gyors menni. - vágta oda büszkén ő is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
Kara Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. január 3. 00:18 | Link

Ka


Érdeklődve vizsgálgatta a hölgyet, amíg az csak csendben feküdt. Meg miután felkelt akkor is, csak jóval diszkrétebben. Inkább a kék szemeket nézte. Mint a jég... Bizarr. A deszka említésére elmormogta a lebegős bűbájt, és puhán landolt a fűben.
- Hát, nem tudom. Én azért jobban szeretem a plusz fokokat. Majd odamutatott a pad jelenleg szabadon lévő részére.
- Leülhetek? Ha zöld utat kap, akkor odatelepszik Karina bal oldalára, a padtámlára ülve.
- Ha szeretnéd kipróbálhatod. Bök fejével a kerekes falap felé. Lebegve, nem lebegve, ahogy szeretnéd.
Majd a körmét kezdi el piszkálgatni, és elgondolkodik azon, hogy mi is legyen a következő lépés. A fejében mintha egy érmét dobálgatna, kedvesség, szórakozás, kedvesség, szórakozás...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Karina
INAKTÍV


Hóvirág
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 962
Írta: 2016. január 3. 18:15 | Link

Kara Zoli
Ha rám nézel.

- Oké, én ezt érteni. Neked az lenni normál, nekem a hideg az. - Nyájasan elmosolyodott aztán megpaskolta bal kezével a pad szabad részét, jelezte, hogy nyugodtan leülhetett oda a fiú. Szándékosan nem szólalt meg, de aztán csak kibökte a csodálkozó megjegyzését a gördeszkára utalgatva.
- Köszönöm! - Felcsillantak azok a kék szemei, mosolyogva azonnal a mágikus kütyü után nyúlt bal kézzel. - Én inkább marad talaj. Én még soha nem repül, csak seprű. - Nyögve-nyelve préselte ki magából a magyar mondatokat és letette a gördülő tárgyat a fűbe. - Hmm, itt nem lenni jó hely. Majd én csinál! - Egy legyintéssel egy hosszú jégsáv jött létre a két diák előtt, ami körülbelül negyven méter hosszú volt. - Tökéletes. - Büszke mosollyal konstatálta a művét s már fel is pattant a deszkára. Jobb lábával hajtani kezdte magát, haja pedig fellibbent, végül már két lábon állt a járművön, úgy suhant el. Örömében felrikkantott, élvezte a sebességet, meg az arcába csapó hideg szelet.
Az oda-vissza köre után leszállt a deszkáról, megtörölte verítékes homlokát a kardigánja ujjával és odalökte lábbal a srácnak a gördeszkát.
- Én köszön, ez nagyon jó cucc. Bár én nem lebeg vele, én nem túl ügyes, én biztos leesni. - Letelepedett ismét, viszont most ő is a padnak a támlájára ült fel. Szerette volna a szemkontaktust megtartani a sráccal.
- Jeges Karina. - Nyújtotta oda jéghideg jobb kezét a srácnak, bemutatkozott, mert ez így volt illendő, illetve tudni akarta a társa nevét is. - De ha te akar, nyugodtan hív engem Karyn, én arra is hallgat. - Mosolygott, mint egy szenes szájú hóember, akit nemrégiben építettek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. január 5. 17:35 | Link


Reggel úgy felkelni, hogy kinézel az ablakon, és minden csupa fehér. Mégis, mi lehet ennél jobb? Hát semmi. Kamillánk is pont így gondolja, vigyorogva szállt ki az ágyból, rendezte el reggeli teendőit, és az órákon türelmetlenebb már nem is lehetett volna. Alig várta, hogy vége legyen a nap kötött részének, lecserélhesse a talárt, és kirobbanhasson összerondítani azt a gyönyörű fehér takarót. Még a kabátját is csak úgy sebtében rángatta magára, még össze se cipzározta, mert minek?
Most, hogy ismerjük a szőke izgalmát megérthetjük, miért húzta fel annyira, mikor az egyik elsős csak úgy rácsapta az ajtót. Bár dühös éppenséggel nem is lett, azért elkapta a hév, hogy ezt bizony most meg kell bosszulja. Mert mi az, hogy egy olyan kis pici - teljesen mindegy, hogy ő is volt olyan - rá meri csukni az ajtót. Összepréselte ajkait, sőt, még a szemeit is jól összeszűkítette, miközben kilépett, s menet közben hajolt le felmarkolni a muníciónak valót. Szusszant, aztán gyúrt egy direkt jó kemény hógolyót, hogy az a kis galád biztos érezze meg, majd minden terelői erejét és célzóképességét bevetve lendítette meg fegyverét áldozata felé.
És ez így mind szép és jó lett volna, ha mondjuk számol azzal, hogy a kicsi bekanyarodik valamerre, az ő megküldött golyója meg mást talál el. Akiről még innen is látszik, hogy nagyobb nála. Méretre legalábbis biztos.
Szemei kikerekednek, még a száját is eltátja, és mindez eltart egy pár másodpercig - pontosabban ameddig le nem vetíti lelki szemei előtt, milyen arcot vághatott a másik, amikor csak úgy, se szó se beszéd az arcába röppent a hideg szeretetcsomag.
- Azt a k*rva. - szájához kapva kezét nyögi ki - na de kislány! -, közben meg próbál halkan röhögni. Pedig amúgy lehet nem kéne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. január 5. 18:11 | Link

Kamilla

Kivételesen nem dolgozni, hanem lazítani indul a faluba - vagy Budapestre, ezt még nem döntötte el, és úgy is ráér addig dűlőre jutni magával, amíg el nem éri a birtok szélét, ahonnan nyugodtan hoppanálhat. Hosszú, elegáns, sötétszürke szövetkabátot visel, rajta a melegítő bűbájjal, ha a kinti csípős hideg ellen önmagában nem lenne elég a ruhadarab. Bár nem szereti különösebben a telet és a hideget (ahogyan a forró nyarat sem), most lelassít kicsit, hogy végignézhessen a hosszú idő után fehérré vált tájon. Ritkán adódik alkalma csak bámészkodni, és átadni magát a szabadidő csendes nyugalmasságának, hát most kihasználja. Ha Ian nem edzésen lenne éppen, akkor valószínűleg nem egyedül tenné meg ezt, azonban ennek is megvan a jó oldala.
Gondolta mindezt egészen addig, amíg egy keményre gyúrt hógolyó el nem találta. Elsőre csak automatikusan a találat helyéhez emeli szarvasbőr kesztyűbe bújtatott kezét, aztán az érzékeny területhez érve el is húzza.
Most komolyan?
Összehúzott szemekkel pillant a dobás irányába, hogy aztán ott felfedezze Kamillát.
- Te mindig fejre mész?
Még kihallani a kezdeti meglepetéssel vegyes felháborodást a hangjából, ahogy visszaidézi az első "élményét" Kamillával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 23 ... 31 32 [33] 34 35 ... 43 ... 72 73 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék