Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Jobban végig nézve Olívián, látszott rajta, hogy megviselte őt ez az edzés, nem véletlenül tarthatta azt a tálat az ölében. Rossz volt ilyen gyengének látni, látni tekintete csillanásából azt, hogy valami fáj. Mert bár már ismertem eléggé ahhoz, s tudtam jól, hogy nem olyan típus, aki könnyen adná magát, aki könnyedén kimutatná a gyengeségeit, mégis, láttam a tekintetéből, hogy ez most kellemetlen és fájdalmas. - Értem, remélem, hogy ő is jól van. Azonnal iderohantam, amikor meghallottam, hogy mi történt - nem tudom, hogy számított-e ez valamit Olíviának, mégis úgy éreztem, jobb ha tudja, hogy azonnal itt akartam lenni mellette. Lehet, hogy haragudott rám, nem tudtam, hogy hallott-e pletykákat, volt-e benne bármilyen gondolat velem kapcsolatban, mégis azt akartam, hogy tudja, még mindig fontos nekem. - Igen, látom - bólintottam, miközben figyeltem, hogyan is látta el őt ez a Viktor. Egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy nem komoly a baj, valami oknál fogva, mégis megmagyarázhatatlan szorongás kerített a hatalmába. Zavart, hogy jó ideje nem tudtunk beszélni, s hogy most is itt volt egy harmadik fél. - Én…öhm, elvagyok, választottam szakirányt, színészet - meséltem a lánynak, miközben figyeltem, ahogy Viktor végez, s magunkra hagy, hogy hozzon valami fájdalomcsillapítót a lánynak. -  Olívia, tudom hogy az évnyitó nem volt a legjobb lehetőség arra, hogy beszéljünk egymással, de nem akarlak tovább kerülgetni. Tudom, hogy sok mindenben hibáztam, hogy aztán nem kerestelek, hogy tuskó voltam, mert benned kerestem a hibát, de nem tudlak kiverni a fejemből. Szeretlek és újra szeretném kezdeni veled…Mond, látsz még erre lehetőséget? - elé állva, arcát gyengéden érintve pillantottam a szemeibe reménykedve, bízva abban, hogy helyrehozhatjuk azt az elvesztegetett nyarat, s újra együtt lehetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még éktelenkedett egy kis folt a szemem alatt, nem múlt olyan gyorsan Milán ütése, de szerencsére nem volt vészes, messziről nem is látszott, talán csak közelről vehette észre a szemlélődő, hogy valaki beverte a képemet. A szemüvegem jobban bánta, annak sajnos eltört az egyik szára, ezért míg elvittem javíttatni, ideiglenesen egy másik keret volt rajtam, egy régebbi dizájn, amit egy éve már félreraktam. Most viszont kapóra jött, jobb híján még ezzel is többet láttam, mintha nem lett volna rajtam szemüveg. A haverom, Gergő szerint úgy festettem benne, mint egy óvodás, amin magam is röhögtem, mert ami azt illeti, volt benne némi igazság. Ettől függetlenül nem váltam meg a darabtól, ebben indultam el reggelizni, és néhány levitás társaságában tartottunk az étkező felé.
Gerivel egy kicsit le is maradtunk, mert lett egy remek ötlete, amit le is rajzolt, és előhúzva zsebéből a gyűrött papírt, menet közben mutogatta nekem, hogy mit és hogyan is képzel el a közös filmünkbe. Aztán szóba jött a bunyó, el kellett neki mesélnem, hogy mi volt, és röviden össze is foglaltam neki, leszámítva egy két részletet, ami egyelőre még mindig nem hagyott nyugodni, s amit sem neki, sem pedig Borinak nem mondtam el.
Igazából a szavak végére érve egy kicsit bele is merültem a gondolataimba, Geri közben már egész másról kezdett el fecsegni, ezért is volt olyan nehéz észrevenni Sophie-t, aki a nevemen szólongatott. El is haladtam volna mellette, mert nagyon bebambultam, de aztán megtorpanva kaptam felé a pillantásom, és egy kicsit le is döbbentem. Mellettem Geri is nagyot nézett, legjobb barátom révén tudta jól, hogy ki is ez a lány, sokat meséltem neki a szakításunkról. Ő sem értette, hogy éppen mi történik, bennem pedig nem voltak túl jó érzések Sophieval kapcsolatban, mert ha nagyon őszinte akartam lenni magammal, akkor Bori ide vagy oda, de még mindig fájt az, ahogyan Sophie szakított velem. Nagyon szerettem őt, és nem is nagyon értettem, hogy miért kellett dobnia csak úgy, egyik napról a másikra.
Azóta nem is beszéltem vele, eléggé ki voltam miatta, Leila sem hagyta volna, hogy szóba álljak vele, kerültem is, ha lehetett, most azonban nem tudtam levegőnek nézni, mert mégis csak az én nevemet mondta, és ott ácsorgott, csinosan felöltözve, azokkal a nagy szemeivel engem fürkészve.
- Menj, majd később találkozunk - Gergő bökdösésére és motyogására csak ennyit reagáltam, aztán közelebb léptem Sophiehoz. - Igen Sophie? - egy kicsit megemeltem a szemöldököm, kissé feszült is voltam, még a karjaimat is összevontam magam előtt, tudat alatt ezzel vonva egy határvonalat közénk. El nem tudtam képzelni, hogy ennyi idő után mégis mit szeretne tőlem, de találgatásokba nem szerettem volna belemenni, ezért is vártam, hogy mit mond majd a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Ez kedves tőled.
Tényleg az, halványan elmosolyodva figyeltem őt, sok minden viaskodik bennem, olyan érzések, melyek szunnyadtak, újra feléledtek, olyan döntések, amikben eddig biztos voltam, most megkérdőjeleződnek bennem. Nem volt véletlen az, hogy, amikor kiderült a hír, nem rohantam hozzá, és az sem, hogy amikor a pletykák szárnyra keltek, akkor nem kerestem fel. Időt kértem, időt kaptam, de ez idő alatt nagyon sok minden történt, mindkettőnkkel.
- Színészet? Azta. Valahogy nem merült volna fel bennem, amikor beszéltünk róla, mégis, nagyon el tudlak képzelni benne. Jó választás, alig várom, hogy a színpadon lássalak, ígérem, még rózsát is dobok majd fel.
Tudom, hogy a rózsát a hódolók a színésznőknek szokták adni, de olykor, mint például ez a mostani is, tehetünk kivételt, és ígérem, ha színpadra lép, legyen az kicsi vagy nagy szerep, én megteszem, amit meg kell tennem, és feldobom a rózsát a színpadra, hangosan éljenezve. Örömmel. Felpillantok Viktorra, aki illedelmesen távozik tőlünk, és bár fáj, nagyon is, de tudom mozgatni a kezem, és ez a lényeg. Ölembe ejtem, és átható kékjeimmel engedelmesen pillantok fel Lucasra, amikor megérinti az arcomat.
- De bennem kerested a hibát. Olyanokat vetítettél ki rám, amiket végül te követtél el.
Az Edictum főszerkesztőjeként rendre érkeznek hozzám a pletykák, névtelenül, olykor képekkel. Az év tizenkét hónapjából tízet összezárva töltünk, az emberek odáig vannak azért, hogy valami izgalommal találják szembe magukat, és a titkok, a titkos találkák és pillantások éppen ilyenek. Igaz-e, vagy sem, valahogy, amikor kiderült, olyan szinten eltört bennem valami, hogy a mai napig érzem a szilánkokat a szívemben, vagy talán a szívemből.
- Én is szeretlek, Lucas. Nagyon szeretlek. Tudod, én ott voltam végig Ricsiék kapcsolatának alakulásakor. Tündérmese. Azt hittem, hogy ez ránk is igaz lesz. Hogy neked sosem fog számítani, hogy milyen családból származom, hogy a társadalmi különbségek ugyanúgy hidegen hagynak majd, mint engem. Hogy, nem gondolsz majd olyannak, aki csak mert beszélget valakivel, le is fekszik vele. Nem adtam okot rá, de te mindenkire féltékeny voltál, és bántott, hogy így tekintesz rám. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, nagyon elrontottuk. Mind a ketten. Ha most újrakezdenénk, akkor az nagyon nagy hiba lenne.
Nem szabad, most nem engedhetek neki, bármennyire is szeretném, mert tudom, hogy akkor folytatódna mindaz, ami eddig volt, és azt nem akarom, mert meggyűlölnénk egymást. Szusszanva fonom össze az ujjaimat, mert egy kicsit remeg a kezem, valószínűleg a félbemaradt gyógyítás miatt, vagy talán az egyik bűbáj dolgozik. A kezem az értékem, fogóként nem engedhetem meg, hogy tönkre menjen, különösen most nem.
- Ajánlatot kaptam a Viperáktól. Elfogadtam, magántanuló leszek a hónap közepétől. Előtte pár napot otthon töltök, aztán kezdődik az edzőtábor.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hallottam, ahogy Leila próbál a védelmemre kelni, igyekezett visszafogni Góliátot, de engem sem kellett félteni, mert addigra már elöntötte agyamat annyira a méreg, hogy kizárólag az ellenség likvidálására koncentráljak. Milán pedig olyan volt, mint Luke Skywalker számára Darth Wader. Egy gonosz, akitől meg kellett óvni a Hercegnőt, jelen esetben Leilát.
Össze is szedtem magam, már amúgy is készültem a támadásra, de az ütése meglepett. Ennek ellenére, még ha földre is kerültem, sikerült visszavágnom, és legalább egy időre elcsöndesítenem ezt az agresszív barmot, aki bántani akarta Leilámat. És bár felrepedt a szám széle, talán még az orromból is elindult a vér, még sem dőltem hanyatt, inkább csak kissé szédülve ültem, még mindig előre szegezve a pálcámat, ha netán Góliát hirtelen felpattanna.
Ez szerencsére nem történt meg, ehelyett Leila termett mellettem, rápillantva láttam arcán az aggodalmat, és szegény úgy reszketett, mintha sokk érte volna.
- Nincs baj Leila - nyugtattam, csúnyábbnak tűnhetett a képem, mint amit valójában éreztem, annyira nem volt vészes. Csak az orrvérzésem nem múlt, de ezen a lány segített. Nem beszéltem ezekben a pillanatokban, mert tényleg ömlött az orromból a vér, így inkább csak követtem a javaslatait, hátra döntöttem a fejem, de mindeközben azért tekintetem a lányon tartottam, és szabad kezemmel a keze után nyúltam, hogy megérintsem, ezzel is nyugtatva.
- Leila - mikor a vérzés kicsit alább hagyott, csak kiengedtem a hangom, előre hajtottam a fejem, és az orromhoz tartó kezét a ronggyal együtt távolabb toltam.
- Nyugodj meg, annyira már nem is vérzik, látod? Lassan eláll, nyugi - szemébe nézve, nem túl erősen szorítottam meg kézfejét, hogy érezze érintésemből, tényleg minden rendben van. - Láttam, hogy mekkora, de azt is tudom, hogy egy IQ hiányos vadbarom, nagyjából ennyi esélyt kalkuláltam neki és magamnak, úgy tűnik, bejött - elmosolyodtam, de csak egy kicsit, mert a Milán iránt érzett ellenszenvem nem múlt el. - És amúgy se merjen rád kezet emelni senki. Egyáltalán mi volt ez az egész? Vele is volt már valami, amiről nem tudok? - többnyire ismertem azokat a srácokat, akikkel Leila randizgatott, de Milánra nem emlékeztem. - A szemüvegemmel mi van? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Amikor megláttam azt a halovány mosolyt az arcán, egy kicsit megdobbant a szívem, de jó értelemben, mert megörültem, ezt valamiért jelként fogtam fel, olyan jelként, hogy talán még nincs veszve, és még helyrehozhatjuk. Izgultam emiatt, de nem akartam kimutatni, kicsit még feszengtem, míg Viktor ott ténykedett, mert jobb lett volna, ha kettesben tudunk beszélgetni egymással.
- Engem is meglepett, de mivel sok másban nem voltam eddig kiemelkedő, lásd VAV, így kellett valami, ez meg talán menni fog - elmosolyodtam ekkor már én is, egy kicsit bátrabban, bár az izgalom még mindig nem múlt el. - Az még egy ideig várat magára, de örülnék, ha megnéznél majd - fűztem hozzá mosolyogva rózsás megjegyzéséhez a gondolataimat. Szerencsére ez a Viktor távozott egy időre, így kicsit kifújva a levegőt belekezdhettem, és elmondhattam őszintén azt, amit már nagyon régóta akartam, s aminek talán most jött el az ideje. Nem akartam halogatni, kerülgetni és elveszíteni azt az időt, amit együtt is tölthetnénk. Őszintén beszéltem az érzéseimről, arról, hogy mennyire szeretem, beismerve, hogy sok mindent elrontottam.
Olívián pedig éreztem, hogy ezek a dolgok nagyon bánthatták, hisz pontosan ő is ezt emelte ki most. Nem is tagadva, bólintottam szavaira, ezzel is elismerve a hibát, tudtam jól, hogy nagyon is igaza van, hogy sok mindent én szúrtam el. Mégis elmondtam, hogy szeretem, megismételtem, miközben végig is simítottam az arcán, hogy szavaim mellett érintésemből is érezze, mennyire komolyan is gondolom.
Ő pedig úgy tűnt, hogy ugyanazt érzi, hisz kimondta, hogy szeret, mire még hevesebben dobogott a szívem, miközben tovább hallgattam őt, s még mindig azt gondoltam, hogy igen, ebből még lehet valami. De ahogy a kis történet végére ért, ahogy újra előjöttek azok a hibáim, melyek szerinte megpecsételték a sorsunk, úgy kezdte szorongatni egy érzés a torkomat, mintha csak egy dementor fojtogatna. - De Olívia, kérlek, tudom…tudom, hogy féltékeny voltam, hogy vannak problémáim, amiket meg kell oldanom, tudom, hogy nem kéne , hogy számítson a családod, hogy hülyén reagáltam, de változtathatok. Kérlek - azt hiszem, hogy ennél ostobább helyzetbe nem is hozhattam volna magam, mint hogy könyörögjek neki, pedig már-már kész voltam rá, éreztem is, hogy megremeg a hangom, s erővel kellett úrrá lenni az érzéseimen, hogy ne gördüljön ki a könnyem, mert Olívia se sírt soha, még most sem, egy ilyen sérülés után, és nem lehetek az a nyámnyila pöcs, aki majd épp most zuhan meg előtte. Pedig belül úgy éreztem, hogy megzuhanok, nehéz volt szembesülni azzal, hogy szerinte ez nem helyes, és nem jó. A fejemet is ingattam jobbra-balra, mintha nem akarnám elhinni, mintha ez csak egy rossz álom lenne. Ám mielőtt még felocsúdhattam volna, következő szavai újabb csapásként értek, s egész egyszerűen ledöbbentett. - A Viperáktól? A Visegrádi Viperáktól? - ha más helyzetben vagyunk, azt hiszem, ujjongva öleltem volna, hogy aztán csókban forrjunk össze, hisz ezért dolgozott annyit, ezért küzdött, és végre elérte. De ebben a percben képtelen voltam örülni a sikerének, mert ebben a percben csak azt láttam magam előtt, hogy ezzel mi az, amit elveszítek, ki az , akit elveszítek. - Értem - mondtam csöndesen, miközben elhúztam kezem az arcáról, s zavartan fogtam meg a tarkómat, mintha ettől jobb lenne bármi is. Pedig az volt a nagy helyzet, hogy fogalmam sem volt, mit kéne kezdenem ezzel a helyzettel. Nem tudtam elfogadni, hogy történhet ez meg? - És…ez már biztos? Elmész? Itt hagysz? Nem akarsz adni nekem, nekünk még egy esélyt? Az összeköltözés nem lenne megoldás? Tudom, hogy akartad, tudom, hogy rosszul reagáltam akkor, mert féltem attól, hogy ennyire tudok valakihez ragaszkodni, de ha ez lenne a megoldás, én megteszem. Olívia…a francba is, szeretlek - kitört belőlem az érzés, s mielőtt szólhatott volna, odahajoltam, és megcsókoltam, hogy érezze, nem csak a levegőbe beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Mindenképpen.
Felelem magabiztosan, mert tudom, hogy amikor ez megtörténik, akkor ott leszek. Mindaz, amire készülök, nem fog teljesen elszakítani minket egymástól, de távolságot fog generálni kettőnk között, amit tudom, hogy nem élne túl a kapcsolatunk, már, ha kapcsolatban maradnánk. Nem látom helyesnek ezt a lépést megtenni, mert azzal elmérgesedne a viszony kettőnk között, jobban, mint ahogy most van, és nem akarom, hogy meggyűlöljük egymást. Némán figyelem őt, kettőnk közül mindenképpen ő az, aki jobban ki tudja mutatni az érzéseit, én vagyok a határozottabb és a hidegebb, az, aki nagyobb gesztusokat ritkán tett, de hát, az együtt töltött időnk nagy része dráma volt. Valami, ami most nem fér bele. A közeljövőben férfiakkal és nőkkel is össze leszek zárva, az edzések során lesz olyan, amikor az ellenkező nem tagjaihoz szorosan simulva kell majd mozdulnom, és az állandó féltékenység és feszültség hátráltatni fog.
- Igen. Már minden papír megvan, ami a legigazoltatáshoz kellett. Ma az összes fontosabb dátumot lefixáltuk. Nagyon nagy szerencsém van, hogy a házvezetőm ennyire képben van, sőt, beszéltem Laylaval is, hogy lehetne a menedzserem, neki is jól jön, ha van kin gyakorolnia, nekem pedig biztos pont lesz, hiszen őt ismerem, és megbízok benne.
Layla említésére kicsit szélesebb mosoly jelenik meg az arcomon, örülök neki, ahogy Volkov professzornak is. Nem csalódtam a Bagolykőben, azt adta, amire szükségem volt: Otthont, családot, szerelmet, csalódást, és kimagasló odafigyelést a képességeimre. Magabiztossá tett, olyanná, aki kész belépni élete újabb fejezetébe. A feletett kérdésekre sóhajtok egyet, lehajtom a fejem, ám amikor felpillantok ismét, hirtelen találom szembe magam, pontosabban nem csak magam, de az elnyíló ajkaimat Lucas ajkaival, amire most először nem tudok, és tudatosan nem is akarok reagálni. Lehunyt szemmel, finoman húzódom el, bocsánatkérő tekintettel pillantva rá.
- Hány esélyt adjak még? Minden féltékenység, minden veszekedés után. Az összeköltözést csak én akartam, és szintlépésnek, nem pedig megoldásnak gondoltam. Ne azért akarj együtt élni velem, hogy ne veszíts el, hanem, mert akarsz. Én... nincs jogom ítélkezni, nem is akarok. De felmerül bennem a kérdés akaratlan is, hogy akkor is engem akadtál, amikor Liit dugtad? Én nem hiszem.
Elhúzom az ajkaimat, aminek következtében kicsit az orrom is ráncolódik. Fájdalmaim vannak, érzem, ahogy a kezembe helyenként belenyilal a fájdalom.
- Jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy egy felé tartunk, és éppen ezért nem tartom jó ötletnek azt sem, hogy tovább csináljuk ezt. Már tudod, hogy tudsz ragaszkodni, csak a bizalmadat kell egy kicsit fejleszteni, hogy más ne sérüljön. Biztos vagyok benne, hogy lesz más, és abban is, hogy nekem ez most nem menne. Csak a kviddicsre szeretnék koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mindig is tudtam, hogy Olívia egy határozott és céltudatos lány, nem volt kétség az, hogy amit eltervez, az majd meg is valósul, s hogy az álmai nem maradnak meg csupán gondolatként, vagy papíron. Részben ez volt az ok, amiért belé szerettem, de most éppen ez hozta magával kettőnk tragédiáját, hisz egy olyan döntést hozott meg, amivel egyértelműen elvágta a közös jövőnket. S bár hónapok óta nem voltunk együtt, elrontottam, hogy nem kerestem előbb, mindezek ellenére lesújtott ez a hír, s nehéz volt megemészteni, főleg úgy, hogy egész másra számítottam. Talán ő is láthatta az arcomra kirajzolódó értetlenséget, s a döbbenetet, amivel fogadtam a hírt. Örülni nem tudtam vele együtt, s nem is nagyon akartam elfogadni, hogy ez így lesz, hogy ennek így kell történnie. Ezért is próbáltam kimutatni az érzéseimet, magyarázatot adni a történtekre, ám hiába akartam megcsókolni, Olívia nyers őszinteséggel tette ki elém a stop táblát. - De nem azért aka…- mentegetni próbáltam magam, újabb szavai mégis pallosként csaptak le rám, kicsit még a szemeim is elkerekedtek, ahogy előhozta Lilit. Nem kellett volna meglepődnöm, mert akadt egy-két pletyka, de azt nem gondoltam volna, hogy hozzá is eljutott. S bár kiemelte, hogy nem akar ítélkezni, mégis, a bánat mellett kiéreztem hangjából a haragot. - De akkor szakításban voltunk! - tört ki belőlem, bár próbáltam visszafogni magam, hogy ne tűnjek túl indulatosnak. Ezek voltak azok az alkalmak, amikor nem tudtam megérteni a lányokat, hogy vajon mi is zajlott le a fejükben. Miért nem hitte el, hogy szeretem, miféle összefüggés volt aközött, hogy kivel létesítek olyan kapcsolatot, s ki az, akit valójában szeretek? Bosszantott és bántott is a vád, már csak azért is, mert a nyáron nyomon követtem az oldalát. - És mi a helyzet azzal a sráccal, akivel Te fotózkodtál? Ne mond, hogy nem történt semmi - szúrtam oda, ha már feljött ez a téma, pedig egyáltalán nem akartam vádaskodni, mert nem az volt a célom, hogy összevesszünk, ez mégis kikívánkozott belőlem. - Áhh…- higgadt természet voltam, mégis felhúztam magam, s ezt sem tudtam előtte palástolni, az arcom mindent elárult, a fájdalmat, a csalódottságot. Lett volna még mit mondanom, egy kicsit igazságtalannak éreztem, hogy egyedüli bűnbak vagyok, ahogy az is rosszul esett, hogy azt éreztem, Olívia soha nem akart kettőnknek új esélyt adni. Lili talán csak kifogás volt, lehet, hogy rájött arra, amit mindig is éreztem, hogy nem vagyok hozzá való, nem vagyok hozzá elég jó. A nagy karrierista öntudatú nőhöz. Fájt, hogy ilyen könnyen elenged, de nem tudtam mit tenni ez ellen, nem változtathattam a döntésén. Éppen ezért elfojtottam az érzéseket, melyek még kikívánkoztak belőlem, összepréselve ajkaimat néhány másodpercig még mélyen fúrtam pillantásom az övéibe. - Sok sikert a kviddicshez, légy boldog,Olívia - préseltem ki magamból, aztán sarkon fordulva, hacsak nem szólt, magam mögött hagytam őt, s kettőnket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nem mondom, hogy nem volt, és ezért is mondtam, hogy nem akarok ítélkezni, de Lucas, nem kerestél, nem érdekeltelek. Aztán visszajöttünk, és te ezt azok után tetted, hogy már itt voltunk, hogy lett volna lehetőségünk helyrehozni a dolgainkat, de helyette csak még távolabb kerültünk egymástól. Nekem ez volt az, ami az utolsó reménysugarat is kiölte.
Nyugodt tárgyilagossággal beszélek hozzá, a tényeket előrébb helyezve az érzelmeknél. Hogy nem fáj? Ezt senki se gondolhatja komolyan, bárki, aki azt hiszi, hogy nem hasadt meg a szívem millió alkalommal a kapcsolatunk alatt, majd látva a képet, amin más lánnyal csókolózik, aztán azt hallgatni, hogy mással szexelt. Nálunk, a mi családunkban egyetlen csók is megbocsáthatatlan bűn. Olyan, amire kishíján ráment egy tündérmese, akkor mit mondhatok én, akinél nem csak egy csók volt. A családunk alapeleme a hűség, nincs olyan, hogy szakításban voltunk. Mélyen beszívom a levegőt, majd lassan kieresztem.
- Én odaálltam eléd, megmondtam, hogy tetszel, kitartottam melletted, bármilyen csúnyán és igazságtalanul is bántál velem. A családod szerettem volna lenni, a bizalmasod, az, aki szeret téged, feltételek nélkül, de elfáradtam. Belefáradtam állandóan olyannak lenni, amilyen nem vagyok. És abba is, hogy a családomat olyannak látod, amilyenek nem vagyunk. Összetartó, egymást védő emberek között nevelkedtem, és, ha valakit szeretnék a családom részévé tenni, az nem ítélheti el őket azért, ami a legnagyobb erényük.
Szerettem volna meghallgatni, hogy én mit rontottam el, hogy hol hibáztam, hogy tanuljak belőle, de erre végül nem került sor, csak biccentek egyet arra, hogy sok sikert kíván, és némán nézem, ahogy kisétál a gyengélkedőről. Örülök, hogy elment, mert képtelen vagyok tovább tartani magam, és ép kezemet a szám elé szorítva, hogy csökkentsem a sírásom hangját, engedek utat az érzelmeimnek. Hálás vagyok Viktornak, hogy megvárja, amíg már nem sírok, és nem is hozza fel, csak helyre hozza a karom. Nem maradhatok itt, ezek után egyetlen percig sem. Nem gondolhatom meg magam, nem tehetem. Nem adhatok esélyt se neki. Első utam Raven szobájába vezet, az egyetlen ember, akitől elbúcsúzom, megköszönve a közös munkát, mielőtt elindulok, mert ez itt, a vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már megint azzal a szörnyű Boglárkával osztották be. Utálja ezeket az éjszakákat, mert ilyenkor nem járőrözhetnek párban, hanem mindig egyedül kell mennie, és őszintén, rettentően fél. Arról nem is beszélve, hogy mindig harminc perccel a kiírt időpont előtt meg kell jelennie, mert máshogy nem engedi el Rentai. Az még szörnyűbb, ha mindvégig a sarkában lohol, akkor inkább megy egyedül és kap minden sarok szívrohamot. Eddig nem mert reklamálni, megpróbálja úgy megoldani  a helyzetet, hogy a lehető legkevesebb konfliktussal járjon.
Még nagyjából tíz perc van takarodóig, a bejárati csarnok felé igyekszik. Ilyenkor a kornyéken lófrál, na nem azért, hogy jól megbüntessen mindenkit, aki egy perccel hamarabb teszi be a lábát, hanem hogy a későket visszakísérhesse a toronyba anélkül, hogy nagyobb balhé legyen belőle. Igen, ő is tudja, hogy be kellene tartania a szabályokat, meg hogy takarodó megszegésért büntetést kéne osztani, és néha meg is teszi, úgy von le pontokat mint a pinty, de ha tudja, hogy nem szánt szándékkal késett el a kedves delikvens, vagy valóban csak néhány percről van szó akkor azért előszeretettel tesz kivételt. És igen, azt is sejti, hogyha ezt valaki megtudja, akkor nagyon hamar elveszti majd a jelvényét, de ezt egy percig sem fogja bánni.
Szóval épp a csarnokba ér le, mikor belép egy alak, majd nem sokkal mögötte még egy. Nincs rajta szemüveg és elég messze járnak még, így leginkább csak foltokat érzékel belőlük. Amikor azonban az első, akit lánynak vél felfedezni odakiált neki, rögtön tudja, kiről van szó. Ez Lili!
- Mit csinálsz te kint ilyenkor? Már rég a Levitában kéne lenned, mindjárt takarodó – dorgálja kedvesen szöszke barátnőjét, mielőtt arcára az aggodalom ráncai költöznének. – Miért, mi a baj? – Nem tetszik ez neki így, nagyon nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fél szemmel látja, hogy Móric szemmel tartja, meg azt is, hogy nem érti, mi folyik. Nem is értheti, hiszen az illúzió személyre szabottan Eszternek készült, rajta kívül ne láthatja már, ha nagyítóval keresi sem. Épp ezért miután befejezi, de még mielőtt a fiú belefogna a következőjébe finoman megböködi könyökével, majd az asztal alatt félkézzel megkísérli elmutogatni, hogy hogy változott az uborka gyíkká. Ballal szorgosan lapátolja a kaját, tekintete peidig a diáktársain nyugszik, így Móricon kívül senkinek fel sem tűnhet, hogy jobbjával gyíkocskát rajzol a combjára. Vagy hát valami olyasmi szerűt, mert a művészi vénája sosem volt erős, jobbal meg amúgy is rettentő béna, de azért ha nagyon akarja, akkor kisilabizálhatja, hogy mit akar ez jelenteni. Vagy nem, de nem mondhatja, hogy nem próbálta meg. Újabb illúzió előtt pihen egy kicsit, így ahelyett, hogy kiszemelné következő áldozatát csak figyeli, hogy mi történik. Nem lát és nem hall semmit, gondolja, ez épp olyan mint a gyíkja, mindenesetre jót mosolyog azon, hogy mekkorát ugrik a lány. Ne nevet és nem vigyorog, az túl feltűnő lenne, csak somolyog ott, mintha csak egy kedves emlék jutna eszébe. Lágy mosolya aztán értetlen fintorba fordul, pislog néhányat a szőkére, hogy most akkor ez így mi akart lenni, majd lemondóan legyint, hogy ne is magyarázza, úgysem érti meg. Mióta több inger éri, többet beszélget, egyre többször jön rá, hogy valójában közel sem beszél olyan jól magyarul, mint azt hitte addig. Mert az egy dolog, hogy a kiejtése is csapnivaló néhanapján, de annyi mindent nem ért, hogy lassan úgy érzi, kevesebb az, amit igen. Sóhajt, berágja az utolsó néhány falatot, mielőtt desszert után nézne. Mert megérdemel egy kis sütit ennyi erőfeszítés után, illetve ha be akar dobni még valami nagyot a végére, akkor ahhoz az energiára is szüksége lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Rettentően aggódtam, hogy Ádámnak miattam lesz baja. Igazából talán ki se néztem volna belőle, hogy képes lenne ilyen kibaszott menőn megvédeni magát. Lenyűgözött, csak ezt még egyenlőre én magam se fogtam fel a reszkető kezeimmel egyetembe. Hirtelen csak azt a rohadt sok vért láttam, amit mind elvesztett - bár utólag belegondolva egy havi alkalmával naponta hatszor annyi vér jött ki belőlem, szóval nem kellett volna, hogy nagyobb baja legyen tőle.
Lassan a szívverésem is visszaállt normálisba, és képes voltam felmérni a helyzetet, mint egy normális ember. Hagytam, hogy Ádám félretolja a kezemet az orra elől, és egy kisebb lila puklin kívül nem történt nagyobb. Mármint se orrtörés, se elmozdulás, szóval egész jól megúszta a mérkőzést.
A fiú karjába bokszoltam. - Ez nem vicces. Mi lett volna, ha komolyabb bajod esik? Vagy rosszul számolsz? - tettem fel számon kérőn neki a kérdéseimet. rád kezet emelni senki. Félrenéztem, ahogy a mondat elhagyta a száját. Persze, soha senki mi? Mintha csak így működne a világ.
- Azt akarta, hogy most csináljuk, én meg hiába mondtam neki nemet. Dehogynem tudod! Múlt hét szerdai vendég a pubban. másnap meséltem, hogy előbb elment mint én - tértem vissza a sokkos állapotból a saját stílusomba. Oldalra nézve csekkoltam végül le a szemüveget, majd a csizmám szárából előhúzva a pálcám mormoltam el a varázsigét.
- Tessék, máris jobb, mint újkorában - nyújtottam át a gazdájának egy vigyor kíséretében. A folyosón egyre többen lettek, és mindenki úgy sutyorgott, mintha csak megöltünk volna valakit. Zseniális. - Gyere Ádám. Belátogatunk a gyengélkedőre, aztán végre megnézzük azt a filmet. Mit szólsz? - álltam fel, aztán nyúltam Ádám kezéért, hogy segítsek neki felkelni. Közben egy pillanatra Milán irányába néztem. Valaki őt is próbálta összekapargatni, közben pedig gyilkos fejjel nézett ránk. Már biztos voltam benne, hogy legközelebb nem leszek ilyen kedves vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Úgy képzelte, hogy elképzelésének trükkös részét az fogja jelenteni, hogy valahogy ráakadjon majd Sárira ilyenkor. Kezdett sötétedni, minek egyik lényeges velejárója az iskolában az volt, hogy gyakorlatilag minden diáknak vissza kellett térnie a házába, szóval meg volt lőve, mert bizony semmi keresnivalója nem lesz az Eridonban. De aztán csodák csodájára pont belebotlott a másikba, ami a jelenlegi helyzetében apró, de nem elhanyagolható megkönnyebbülést okozott.
Mintha nem azonnal ismerte volna fel a közeledő Lilit, vagy talán még kicsit meg is lepte, mindenesetre Sári leteremtette, amiért még kint kódorgott ilyenkor, de szavai kedvesen csengtek, és jelentésük ellenére melegséget szivárogtattak a szőke lelkébe. Egy másodperc töredékére el is feledkezett arról, hogy miért szólította le őt.
- Tudom-tudom - bólogatott, bár igazából teljesen elvesztette az időérzékét. A nem sokkal ezelőtti vihar úgy tűnik hosszabb időre a faházbe zárta őket, mint először hitte. Vagy talán visszafelé tévedtek el? Igazából nem számított.
- Szóval igen.. azt hiszem - bólintott kettőt, és ahogy látta megcsillanni az aggodalmat Sári arcán, hirtelen elárasztotta őt a kétségbeesés.
Nem tudta, hogy Lucas továbbra is mögötte van, illetve, hogy követte őt Sárihoz, aki ugyancsak nem adta jelét, hogy mást is üdvözölni készülne köreiben, úgyhogy Lili annak tudatában, hogy kettesben vannak, Sári nyakába borult, miközben érezte, hogy arcát egy könnycsepp szántja végig.
- Nagyon-nagyon-nagyon hülye voltam! Nem direkt, tök véletlenül, vagyis hát... nem terveztem, de aztán meg megtörtént, és hát... szóval lefeküdtem egy sráccal, és nem védekeztünk, és most nem tudom, mitévő legyek. Azt mondta, nem jó ötlet a gyengélkedőre menni, és én meg nem tudom, akkor mi a jó ötlet.
Akarta volna még folytani, ecsetelni, miért őt kérdezi, miért nem Pollit mondjuk, illetve majdnem nekiállt az egész eset elregélésének, hogy miként is történt, de összeszoruló torka nem engedte annyit fecsegni most.
Eleresztette Sárit, és reménykedve az arcára pillantott, hogy mit szól, mit tanácsol, mit kérdez vagy mondd, és közben minden más igyekezetét abba ölte, hogy ne sírja el magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy elhagytuk a faházat, volt bennem egy furcsa érzés Lilivel kapcsolatban, aki ugyan semmit sem mondott, mégis azt éreztem rajta, mintha haragudna rám. Pedig fogalmam sem volt arról, hogy mivel bánthattam őt meg, csak arra tudtam gondolni, hogy esetleg azt gondolja, nem segítenék. Pedig segítenék, csak épp azt nem tudom, hogyan, hisz nem vagyok nőgyógyász, és löttyöket sem tárolok. Emiatt is javasoltam neki, hogy talán jobb lenne, ha valamelyik barátnőjétől érdeklődne.
Az utunk visszafelé csöndesen telt, vagyis próbáltam beszélgetni, de továbbra is éreztem Lili felől azt a furcsa ridegséget, amit nem igazán tudtam hová tenni. Ráadásul a lábait is szaporán kapkodta, mintha le akarna hagyni, s igazából, amint átléptük a bejáratot, el is köszönt tőlem.
Értetlenül torpantam meg, figyelve őt, s azon agyaltam, hogy mégis mit kellene tennem, esetleg menjek-e utána, és beszéljünk a történtekről? Ott a faházban még úgy tűnt, hogy nagyon is tetszett neki mindaz, ami történt, sóhajai erről árulkodtak, így csak nem lehetett neki rossz élmény. Mégis, lehet beszélnünk kellett volna erről, s nem így lezárni az egészet.
Meg is indultam a lány után, aki ekkor már úgy tűnt, mintha valakivel beszélne, de ez sem zavart meg abban, hogy melléjük lépjek.
- Ne haragudjatok, Lili beszélhetünk a délutánról? - fogalmam sem volt arról, hogy a két lány miről diskurált, míg távol voltam, engem csak az érdekelt, hogy megbeszélhessük a történteket, s ne ilyen fura távolságtartó módban váljunk el egymástól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Értetlenül pislog barátnőjére, bár a kétségbeesésé és z aggodalom sem tűnik el vonásairól. Meghökkenve fogadja a kitörését, első körben igyekszik mindkettejüket megtartani, hogy ne boruljanak fel a hirtelen jött mozdulattól, másodsorban megkísérli feldolgozni amit hall. Már ott problémás a dolog, hogy nehezen képes összekapcsolni a két tényt, miszerint Lili lefeküdt egy fiúval, és nem védekezett. Fejében valahogy a szöszke lány olyan gyermekien édes és ártatlan, hogy már ez előbbi abszolút elképzelhetetlen, ugyanakkor felelősebbnek tartja annál, minthogy ne gondoljon ilyen körülményekre. Arról sincs elképzelése, hogy ki lehet a srác, mert Lilkó eddig nem említett senki olyat, aki egyáltalán szóba jöhetett volna. Lehet, hogy titkolózott volna előtte? Pont előtte?
- Nem lesz semmi baj, nyugodj meg - nyögi ki, mikor végre meg tud szólalni. Kérdezni akar, hogy mi történt pontosan, hogy történt, hogy mégis miért pont hozzá fordult ezzel a problémával, de egyelőre nem jönnek a szavak, amiket keres. Még akkor is csak pislog, mikor Lili végre elengedi, majd nagyot sóhajt és megpróbálja kitalálni, hogy hol kezdjen neki. - Nem tudom ki a srác, de ne hallgass rá. Irány a gyengélkedő! Vagy nem akarsz? Mármint nem tudom, kínosan érintene? - Elképzelhetőnek tartja, hogy nem akarja megkísérelni, hogy esetleg olyan gyógyítot fogjon ki, akit nem kedvel, vagy akinek problémás lenne elmondani, hogy mi történt. Épp előállna újabb ötletekkel, vagy legalább kérdésekkel, amik új ötleteket szülhetnek, mikor a navinés fiú is megérkezik köreikbe. Sára újabb mély sóhajt enged meg magának, mielőtt Lucashoz fordulna. - Nem tudom miről akarsz vele beszélni, de ez most ráér. Épp fontos és halaszthatatlan megbeszélnivalónk van. Különben is, rég a Navinében kéne lenned. - Nem, határozottan fel sem merül benne a gondolat, hogy esetleg Lucas lehet Lili történetének másik főszereplője. Egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy ez így lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem különösebben lepte meg, hogy Emma sem kapott kedvet prefektusnak állni, sőt, ha lehet, még őnála is visszataszítóbb ötletnek találta. És csak nyűgnek a hátán, ami több negatívummal jár, mint amennyi pozitívum kisajtolható belőle. Lillának mondjuk jól mutatna az önéletrajzában, de az utolsó két évre már inkább csak kapálózásnak tűnne. Arról már tényleg nem is beszélve, hogy kikkel kéne úgy közös munkát ellátnia.
A korgás mellé egy pillanatra úgy érezte, egy ütést is bevittek a gyomrába, mert sajnos akármennyire is próbálta semmibe venni az őt gyötrő éhséget, és annak hangját, a rellonosnak feltűnt a dolog. Kérdésére csak gyorsan megrázta a fejét Lilla.
- Igen, de ne foglalkozz vele, majd bekapok nemsoká valamit.
Amit egyébként tervezett is, mert hiába akarta maximálisan visszafogni az étkezéseit, teljesen ki nem hagyhatta őket, mert az nem hiányzott, hogy szégyenszemre elszédüljön, vagy ne adj Isten, még el is találjon ájulni. Azzal még a végén a gyengélkedőn kötne ki, és bizony ha kivizsgálnák, valószínűleg akadna pár kérdése az ügyeletes gyógyítónak.
Jó volt egy kicsit mulatni a feldarabolásának történetén, és azt is el kellett ismernie, hogy Emmának igaza van. Visszatérhetne, talán még képes is lenne rá, ha nagyon feldühítik. Vagy csak Sári miatt, hogy figyeljen rá továbbra is.
- Majd keresd föl Pouleint. Hátha van egy jó tippje arra, hogy intézz úgy el valakit, hogy ne jöhessen vissza szellemként - kacsintott, majd nyújtózkodott egyet, hogy aztán felkászálódjon ültéből.
Igazság szerint tényleg ideje volt bekapnia valamit, mert ahogy felállt, rögtön majdnem vissza is pottyant kábán a székbe, de szerencsére ez nem történt meg, Emma pedig épp elpanaszolta, mennyire nem értik meg őt, így most épp nem azt leste, hogy Lilla mit művel. De amint elkapta pillantását, a szőke apró, gyors mosolyt intézett felé.
- Figyelj, van még időd. Rá fogsz jönni mindenre, amire kell. Ha időben, nagyszerű, ha meg kicsit később, akkor sem hiszem, hogy komolyan félteni kéne téged. Ami pedig engem illet, most azt hiszem, a konyhába. De csak beugrom valami maradékért, nem is időzöm. Még meg kell keressek pár könyvet is, szóval majd beszélünk, oké?
Rövid búcsúzkodást követően magára hagyta Emmát, avagy különböző irányban mentek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A trükkös rész, mint kiderült, mégsem Sári megtalálása volt, hanem minden más. Elmondani mindazt, ami történt, és feldolgozni azt, ami majd követi a vallomást. Mert odáig ugyan nem jutott gondolatban el, de bizony elindított ezzel egy lavinát, nem is sejtve, hány embert érint majd, ahogy lezúdul vele.
De szüksége volt rá, Sárira, a támogatására, a közelségére, arra, hogy megölelje, és kimondja azokat a szavakat, amire most a leginkább szüksége volt Lilinek. És nem is kellett csalódnia. De aztán a végére becsúszott egy kérdés is, ami eddigi bizonytalanságát tovább duzzasztotta a szőkének.
- Nem tudom. Talán. Azt hiszem, azért mondta... - kezdte volna mondani, de ekkor éppen az, akit emlegetni akart, ott termett mellettük, leszólítva Lilit, aki meghökkenve pislogott vissza a srácra.
- Lucas! - hápogta nagy szemeket meresztve.
Nem értette, miért jött most utána, azt hitte, már elköszöntek, és külön utakon folytatják. Hiszen nem akart vele tartani, nem igaz? Akkor most mit akarhatott? Mit beszéljenek meg?
Mielőtt válaszolhatott volna, Sári sóhajára rezzent össze, aki erényesen rá is szólt Lucasra, hogy ne most, bármit is akar, annál fontosabb dolguk van. Nem is sejtette, hogy amiről a srác akart beszélni, szorosan összefüggött Lili problémájával. De ezt a szőke sem igazán realizálta időben.
- Te mondtad, hogy kérdezzem meg egy barátnőmet, hogy tud-e segíteni. Épp azt csinálom, szóval.. nem várhat? - kérdezte halkan. Lényegében táblát akasztott Lucas nyakába, azzal a felirattal, hogy "Ő VOLT". Nem vádaskodásként, csupán segítségként, hogy össze lehessen kötni a pontokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Rendhagyó az aurori pálya, azt meg kell hagyni, igen. De nem hiába az. Minden esetre, ha adrenalinlöketre vágyik, nevezzen inkább seprűversenyekre, mágustusákra, esetleg segítsen be egy sárkányrezervátumban!
Emelt fővel, mindenféle nyivákolás vagy arcvágás nélkül fogadja a büntetését a navinés. Igazából egy prefektustól ez valószínűleg el is várható, azonban akkor is kellemes, hogy nem kell magas frekvenciát hallgatnom és a manók sem sodornak el, ahogy zsebkendőt kínálva rohannak egy zokogó lány felé.
- Érdekes. Igazán érdekes - bólogatok homlokráncolva, mintha valami tudományos értekezésen lennénk, pedig csak gúnyolódom azon, hogy még mindig azt ecseteli nekem, miért a pizzát választotta és hogy mit evett ma meg mit nem. Legyünk őszinték, ha van valami, ami messze áll az érdekestől, az ez.
- Ó, csodálatos - lelkendezek posztomat illetően, mikor elkezd faggatni igazgatóságomról - Az az egyik legjobb benne, hogy ha egy tilosban járó diák még tetézi is a helyzetet azzal, hogy tovább akar csacsogni velem, miközben őrjáratoznia kéne, akkor nem kell a dirihez küldenem, hiszen a diri már itt van! - részletezem kedélyesen, micsoda előnyei vannak egy ilyen tisztségnek.
- Mármint csak volt. Eddig. Mennem kell - zárom rövidre, felhajtom az utolsó korty kávémat - Meg neked is, úgy tudom - utalgatok rá egyáltalán nem burkoltan, hogy fejezze be a lakomáját lassan mostmár és eredjen a dolgára.
- És ne feledd: te, konyha, mosogatás - emlékeztetem címszavakban bűntetőmunkájára, rá is mutatva mindig az adott dologra, személyre. - Most meg jó éjt! - intek neki és kibaktatok a manóbirodalomból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Szia Lili - köszöntem reflexszerűen, mikor a nevemen szólított, pedig alig néhány perce váltunk csak el egymástól, még sem tudtam elvonulni, mert nem hagyott nyugodni annak a gondolata, hogy valamit elszúrtam. A levitás lány nagyon is furán viselkedett a visszafelé vezető úton, túl sokat nem kommunikált, és még csak normálisan meg sem beszéltük azt, hogy mégis mi volt ez köztünk. Mármint, pontosan tisztában voltam azzal, hogy mi volt, és mi történt, csak hirtelen ért véget, s befejezetlennek éreztem, ráadásul az apró kellemetlenség miatt még volt is némi bűntudat bennem.
Már csak emiatt is fontos volt, hogy beszéljünk, de hiába állítottam meg, az a másik lány - ha jól emlékeztem, Sári - félbeszakított, s nem igazán engedte azt, hogy beszéljek Lilivel. - Na várj, én már mesterképzésen vagyok, nekem nem kötelező elvonulnom, csak mert ezt egy prefektus kéri - látva a jelvényét, egyből leesett, hogy valószínűleg ez egy járőr, bár elsőre fogalmam sem volt arról, hogy Lilinek mi dolga lenne vele. Aztán viszont, ahogy rákérdeztem, rögtön ki is derült, hogy ő lenne az a bizonyos barátnő. - Hát…jó, nem tudtam, hogy Ő a barátnőd - böktem tekintetemmel Sárira, majd kissé gondterhelten vissza Lilire. - Nem..nem tudom, de most akkor mi van? Te tudsz neki adni valami bájitalt erre, hogy ne kelljen a gyengélkedőre mennie? - kérdésem inkább már ennek a Sári lánynak szólt, mert továbbra sem tartottam jó ötletnek azt, hogy Lili elmenjen a gyógyítóhoz. Még csak az hiányzott volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Megkaptam a választ a diáktól, egy rövid helyzetjelentés formájában. Sőt még egy rögtönzött ténymegállapítást is adott. De azt mondta, út közben, hogy rám hagyja a diagnosztizálást. Ez kedves tőle. Tényleg. Igazán kedves. Belefutottam már pár önjelölt gyógyítóba, az ide tévedők között. Szóval már meg sem lepődöm. Valójában lassan semmin sem, ami azt illeti. Leány anyák, öngyilkossági kísérlet, pirománia, konyhai baleset, túladagolt szerelmi bájitalok, alkohol és nikotin mérgezés, kábító és bódító szerek miatti dührohamok. Volt már pályafutásom során mindenhez szerencsém. Pont az utóbbiak miatt kellett a kivonulásból az irányításba váltanom annak idején. Egy törött láb kismiska lesz. -  Legközelebb biztosan nem felejted majd el - mosolygok a lány humorizálásán és megvárom míg befejezik a tirádát kísérőjével és az végül távozik. Magunkra maradva pálcám elhúzom a lába felett mire ketté hasad az azt fedő nadrág szövete. - Ez nem szép - ingatom fejem és magamhoz igézek egy kis üvegcsét a nem messze lévő ellátó kocsiról - Ezt idd meg. Azonnal ható érzéstelenítő - adom át a lánynak, majd miután felhajtott a tartalmát magamban hatvanig számolok. - Most meg foglak vizsgálni és ha szükséges helyre igazítom a csontot és ezután kapni fogsz egy gipszet, egy üveg pótcsont rapiddal. Ma éjjel és holnap itt kell maradnod és ezalatt meginnod. A gipsz pedig ezután két hétig rajtad kell, hogy maradjon, amihez meg mankót kapsz, hogy ezalatt is be tudj járni órákra - magyarázom, hogy amint befejeztem megtegyem azt amiről beszéltem. Finoman megfogom a lábát és végig tapintom. Ebből ő már szinte elvben alig érez valamit. Maximum enyhe nyomást és a törés konkrét pontján kellemetlen, rövid szúrást, de fájdalmat semmiképp. Ismét pálcámat hívom segítségül és helyére igazítom a csontot, amit megint tapintással és bűbájjal ellenőrzöm, hogy biztosan tökéletesen a helyén van-e és semmi nemű eltolódás ne legyen. Mert ha rosszul forr össze, azt nehezebb korrigálni, bár persze nem lehetetlen. Ezután újabb bűbájt vetek a végtagra, mire a gipszes pólya és egy tál lebben mellénk és "láthatatlan kezek" végzik el a piszkos munkát. Ellenőrzöm pár mozdulattal a szorosság mértékét, nehogy túl szoros vagy épp ellenkezőleg, túl laza legyen, majd egy szárító igézettel véglegesítem a művet, ami fehérre színeződik és teljesen  megkeményedik. - Kész is van. Mindjárt hozom a csont növesztőt és egy poharat. Addig pihenj - mosolygok biztatóan a lánykára, majd elmegyek az orvosi szoba felé, hogy néhány perc múlva az ígért két dologgal térjek vissza hozzá. Az üveget kibontom és kiöntöm az első adag italt, majd bátorító pillantással felé nyújtom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Piszkálja a csőrét a másiknak, Teddy érzi az ilyet. Csak éppen nem törődik vele. Gazdag srác a másik, ez biztosan. Még az illata is más, amennyit innen érez. Igazából már most egészen jól van informálódva erről, a srácnak is ugyan az lesz élete végén a jussa: egy gödör, semmi több. Akkor mire fel verni a dobot? Hja, hát neki majd biztos akkora márvány emléke lesz, mint a ház.
- Nektek degradáló? - röhög fel. Ha valami, akkor ezt már most nem hiszi el. A rellonos társaság pont leszarja, hogy ki minek nevezi ahol élnek, ellenben mások kárára annál többet tesznek. Majd pont ilyen mimózák, hah. - Ez miért negatív? A padlás az padlás, a pince az pince. De most komolyan, nem azt mondtam, hogy penészes szar, meg fingszagú koszfészek. Pince. Miért picsogsz nekem azon, hogy pince? - dől előre, komoly, kérdő tekintettel. Jó hogy nem elsírja magát, mert jaj, rosszat szólt! Ez se lesz kemény csávó, csak egy orrát fennhordó kis pondró. Ó, azok a legjobbak. - Felőlem azt mondasz az Eridonra, amit akarsz - von végül vállat, nem fog ezen vitázni, se semmi. Komolyan, ezen kiakad mindjárt. Annyira nem tudja felfogni, hogy ilyen megesik vele, hogy az nem igaz. Azt persze már megérti, hogy nem tudja kimondani a nevét. Ki tudná, ha akarná, de nem akarja. Tanulnia kell a nyelvet, ezzel tisztában van, azonban ez a név megint elvette a kedvét, hogy kitörje a nyelvét bennük. Egyszer csak meg tud majd a kincset érő fordító nélkül is szólalni, nemde?
- Csá - rövid, velős kézfogás, inkább csak megrángatja párszor a kezét, majd el is engedi. Nem mintha félne az érintéstől, de nem kell ebbe több. Inkább adott volna ökölpacsit, de ahogy elnézi a másikat, nem vágná, mi a fene az, így el is dobta az ötletet még a megszületése előtt. Aztán még akartlan segít is neki a háziban, hát hallatlan. Miket nem tud! Hol vannak ilyenkor a tanárok, hogy lássák, nem olyan hülye, mint aminek látszik? Sehol. Órán nem remekel, mert egy: sokan vannak, kettő: minek, három: ott vannak a stréberek arra, akiktől meg se lehet szólalni.
- Nem-e? Férfi vagy, majd amikor a lábad közével gondolkodol, leszel ösztönlény - vigyorog egy sort. Hogy ő így tesz? Még nem, azonban a felsőbb éves fiúk másról sem tudnak néha beszélni, csak arról kit hogyan, hol és hányszor és akkor abba bele se gondol inkább, miféle pozíciókban. De nem csak a pasik, a nők is. Egy ponton mindenki azzá válik. - Én megtettem, mégis itt vagyok. Másképp unalmas és száraz - azt már nem mondja, hogy ezt nem mindenki dicséri benne, de nem is számít. Miért ne írhatna? Ja, meg ő is az egyike a stébereknek. Ez a srác számára rémesen unalmas alaknak tűnik.
- Húúúúhúúhúúúúúú - kerekednek ki a szemei és pislog nagyokat. - Te hallod magad? - oké, most már biztos. Mindjárt menten szentté is avatja a másikat vele szemben. - Most komolyan, azt tanítják, hogy semmi se jó, amit más csinál? Nem én vagyok az egyetlen, nézz be az asztal alá, ott van ragasztva vagy ezer rágó. Én legalább kidobtam, vagyis akartam. Szívesen - forgatja meg a szemeit. Méghogy változnia kéne? Sosem fog. - Engem is tanítanak, mégse vágok fel vele. Eressz már le egy kicsit, mert ez már betegesen görcsös. Na, káromkodj legalább!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hol a rákba érdekli őt, ki lett leveses. Mehet mellé a második is, nem szokta nézni mások kényelmét nagyon, ha éppen ő szórakozik, vagy akar szórakozni. Ez már csak ilyen, hát itt van helyette ez a nagyszerű ember, aki bocsánatot kér és megmenti a világot. Ő meg röhög a távolban, mintha muszáj lenne. Már egyre többen nézik őt, őket, mint a bolondokat szokás, vagy éppen röhögnek, kinek melyik módi sikerül éppen. Szokott parádézni, bár az nem ezzel a sráccal és nem így. Rémlik neki, hogy kikkel, meg miket, talán a vihogását fel fogja ismerni, a tömegben ő szokott jól szórakozni az tény. Mindegy, ha nem, nem az most a lényeg, hanem, hogy rúgni készül. Rájön, hogy hülyeséget mond, de meg is beszéli magával, hogy totálisan mindegy, mert hát… ez sem éppen olyan “meccs” ami éppen szabályos. Eleve csak ketten vannak, ami szomorú, mert van egy-két vállas legény, akik biztosan perecet hajtanának mind a kettejükből, de azok tekintetéből inkább undort vesz ki, mint vágyat a csatlakozásra. Hát így jártak. Hall egy halk és pár tenyérnyi tapsot arra, ahogy végül elrúgja a labdát. A másikkal egyetemben követi, merre repül, ha nagy csillár lenne, talán azt is eltalálta volna, most azonban senkit. Csak száll, mintha sose akarna leesni, lehet talán egy ablakot fog vele kirúgni? Nagy cucc az erre, huss és már a helyén is van - és ezt onnan tudja, hogy amikor hógolyót vágott egynek és betört, így oldották meg. Persze nem örültek, de csak egy ablak, az ablakok meg törnek.
- Nem kaptad el, he. Menj már érte - ha észreveszi magát, ha nem, Teddy magyaráz neki, mintha most edző is lenne, amaz meg bamba, aki először áll a pályán és azt sem tudja, mi az a labda. Csak megindul, hangosan tapsol rá párat, mintha olyan nagy cucc lenne. Aztán megindul, mintha muszáj lenne. Eleinte Teddy terpeszben áll, mint valami válogatott kapus a fociban, majd ahogy pördül a másik, úgy piruettezik egyet ő is, hát ezt nem fogja kivédeni. A labdát csapja le a földre a másik és kész, eldőlt. Gól, vagy micsoda. Azt tudja, hogy valami fura neve van. Kurjongat pár sort, mielőtt elvágódik és a földön örömködik tovább. Nem számít, hogy azon vagy ezer cipő járt, ott röhög fel, majd amint lépteket hall közelről, arra pislog. Nem szeretné, ha valaki átlépkedne rajta, de végül csak a gólkirály lép mellé és nyújtja a kezét.
- Cső tesó - mondja ő is, majd elkapva azt, feltápászkodik. Megrázza a fejét, hogy a csapzott haja némileg rendbeálljon, majd lepillant, mintha keresne valamit. - Hja nem, csak kényelmes. De nincs egy knút se a földön - pillant vissza rá, majd megveregi a vállát. - Igen nagyszerű meccs volt, uram. Igyunk, vagy most jön a visszavágó? - engedi el és komoly képpel szökken a labda irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ujjai némán koppannak a soron következő könyv gerincén, az évtizedek alatt beléjük ivódott por mostanra már nyomot hagyott a bőrén. Feketéi minduntalan az asztalok irányába szökken, ahogy lassan rója a polcok végtelen sorát és úgy tesz, mintha keresne valamit köztük. Érzi magán Kazanov szúrós tekintetét, mikor felbukkan a pulttal szemközt, de nem törődik házvezetőjével. Gondolatban ugyanazt a pár mondatot ismétli, amit napok óta gyakorol az éjszaka sötétjében, a plafont bámulva.
Tekintete zizzen, ahogy mutatóujja egy lukba téved a könyvek között. Feketéi elvesznek a mélyedésben, majd lassan vezeti őket a maszatos ujjaira, végül suta mozdulatokkal a nadrágjába törli, hogy látszólag tiszta bőrfelülettel folytathassa a megszakított tevékenységet, míg tovább kutat...
Hogy órák vagy csupán percek telnek el, nem tudná megmondani, de minden várakozás okozta bosszúság semmivé foszlik, mikor az egyik asztalnál végre megpillantja a színes hajzuhatagot. Szíve azonnal a torkában kezd dobogni, kiszáradt szája vízért kiált. Napok óta kerülte a lányt, a jelenlétében képtelen volt dűlőre jutni a már hosszú hónapok óta halogatott dilemmával kapcsolatban, ami minden egyes eltelt nappal egyre jobban kínozta. A titkolózásból fakadó hazugság és a vágytól érzett bűntudat nem hagyta, hogy csak egy pillanatra is szabaduljon a lány édes illatától, mosolyának tökéletes ívétől...
A köztük lévő tér, mintha sosem akarna véget érni. Mély levegőt véve és tincsei közé túrva torpan meg végül Kisvirág mellett. Szíve vad ütemet diktál, ahogy feketéi a lány arcára téved, szinte attól fél, hogy Kazanov nyomban lepisszegi a hangoskodás miatt.
- Szia... - hangja rekedtesen hasítja a levegőt. Nagyot nyelve lép a Kisvirággal szemközti székhez és markol rá a támlájára, míg az oly régóta gyakorolt szavakat keresi. - Esetleg... beszélhetnénk? - Feketéi nem tágítanak a lány arcáról, ahogy száját összeszorítva várja a válaszát. Pontosan tudja, hogy ez lesz a kezdet vagy a vég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bánatnak kiabál, hogy nem kaptam el. Szerinte vak vagyok, mi az ördög? Igyekszem bakkerka! Éppen ezért hagyok figyelmem kívül mindent és mindenkit, majd hátrálok, és csak remélhetem, hogy van annyi esze mindenkinek, hogy nem kerül mögém. Höh, van is! Mert sikeresen elkapom a labdát, ami csattan a mellkasomon - áu - és előrefelé kinyújtott kézzel rohanok az ajtóig, ahol ordítok egy sort, majd kiosztok pár kéretlen levegő csocsit. Simán jó vagyok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a gólörömömbe még az is belefér, hogy a sráchoz battyogjak és röhögve felhúzzam a földről. - Nincsenek nagy igényeid - töhögök tovább, majd pillantok a földre. - Pedig jól jönne, csóró vagyok - vigyorodom el szélesen. Jó, ez nem igaz, de lehet, hogy sokkal több tintát vettem, mint az indokolt lett volna és most kicsit megcsappant a zsebpénzem. Nem kell aggódni, gyerekek, napok óta pörög a fejemben a terv, amivel rávehetném Malvint, hogy küldjön még. Az is eszembe jutott, hogy lehúzom a testvéremet, és mivel a terv nem akar összeállni a fejemben rendesen, így lehet ez lesz a vége. Hah, mennyivel egyszerűbb lenne!
- He? - kérdezek vissza, amint feleszmélek. - Fusson az megint, akinek két anyja van. Hülyének nézel? - huppanok le a legközelebbi padra. Nem vagyok rossz kondiban, azért tudjad hol a határ, tesó, de biztos lehet abban mindenki, hogy nem fogok többet futkározni, mint a mérgezett egér. Lábaimat lendítem át a padon, majd fordulok az asztal felé, hogy azonnal egy pohár vízért nyúljak. - Ja, amúgy… - fordulok hátra vállam felett a srác felé. - Móric vagyok. Az idősebbik - bólintok egyet, ezt nagyon fontos leszögezni. Lehet, hogy csak pár perccel születtem előbb, de akkor is idősebb vagyok azzal a pár perccel, szóval logikus, hogy én vagyok az idősebb. Az teljesen más kérdés, hogy anyáék sem tudták egy ideig, hogy melyikünk melyik, de a Móric névvel minden kellemetlenséget kibekkelhettek, amit meg is tettek előszeretettel. Gihi. És akkor meg vannak lepődve az emberek, hogy mi is ennyire tökéletesek lettünk? Na ugye.
- Az tuti haver… - kortyolok nagyokat a vízből, majd teszem magam elé a poharat, hogy a srácra pillantsak. - Ha dobni nem is, de rúgni tudsz - bólogatok határozottan, mintha valami edző lennék. Ki tudja? Lehet a végén ott kötök ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyvtár csendje megnyugtatóan lebeg körbe immár. Eddig Zay-Zay is mellettem volt, de mennie kellett, így egyedül ülök a hatalmas asztalnál próbálva összeszedni a gondolataimat. Ma nincs más dolgom, mint elmélyedni az okkultizmus világában, hiszen Kende sem csatlakozik hozzám később, hogy ő meg a sárkányok - számára kéretlen - bugyraiba ássa bele magát. Főleg mióta tanársegéd lett. A gondolatra kerül akaratlan mosoly ajkaimra, halkan kuncogok fel, de azonnal Házvezetőmre esik pillantásom és alsó ajkamba harapva vezetem vissza tekintetem a könyvre. Pennám halkan koppan ugyanazon az oldalon már percek óta. Hatalmas hévvel vettem fel ismét a tárgyat, de nem gondoltam volna, hogy a tananyag ekkora sebességgel fog nehezedni. Elhúzom számat. Hangosan szusszanok egyet, leteszem pennámat, automatikus mozdulattal nyúlok fel a hajamat összefogó masnihoz, hogy megigazítsam azt, mintha csak újult erőt adna a továbbiakhoz. Szeretném ezt hinni. Ujjaim közé kapom ismét íróeszközömet, majd áll meg a papírom fölött, hogy oldalra kapjam fejemet. Szívem dobban egy hatalmasat.
- Szia - mosolyodom el szélesen. Kékjeimmel követem, ahogy velem szemben áll meg, gondolataim kezdenek el ezerrel pörögni, az okkultizmus úgy száll ki a fejemből, mintha soha nem is lett volna ott. Napok óta nem beszéltünk, valahogy mindig máshol volt, ahol én, ha éppen alkalmunk lett volna váltani pár szót, dolga akadt. Eszembe jutott, hogy esetleg kerül, mert csináltam valamit. Ott ültem az ágyamon és Hay felé sandítgattam, hogy rákérdezzek, ő mégis mit gondol, de végül nem tettem. Nem mertem. - Persze - csukom be a könyvet, majd rendezem össze jegyzeteimet és csúsztatok mindent a táskámba. Másodpercekig ülök csendben, az asztalon pihenő ujjaimat nézem. - Én is beszélni szeretnék veled - szólalok meg végül, ahogy felsandítok rá. - Vagyis inkább kérdezni szeretnék valamit - javítom ki magam gyorsan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sosem ment bele abba nagyon, hogy miért és hogyan került erre, nem szeret faggatózni, mindig is tiszteletben tartotta az emberek határait. Legyen szó valami tettről vagy épp a múltról. Bízik abban, hogy amikor kialakul a bizalom, akkor megindulnak a szavak, amint szükségesek, azonban anélkül is jókat tudnak beszélni. Egy kicsit furcsa, de ez a jó furcsa, érdekes. Vannak, akik máshogy néznek, amikor mondjuk egymás mellett ülve beszélnek, de bizonyára az akcentus az, amit nehezen fogadnak el, pedig, itt rengeteg a külföldi diák, akiknek szintén van. Kinek rosszabb, kinek jobb, azt tudja már, hogy sokan nem beszélik a nyelvet, hanem éppen valami fordító dolgot használnak. Így aztán, nehéz kiszűrni, ki tud és ki nem, de akcentusból akad bőven, így sosem érti, hogy miért kell úgy nézni bárkire, mint a piros kukoricára néz az a bizonyos tyúk.
- Szuper - akkor már szerzett egy jó pontot, így már több értelmét érzi, hogy olyasmit csinál, amivel leköti az idejét, ami mégse köthető a növényekhez. De nem baj az, szeret tanulni, erre már rájött, csak legyen kedve is hozzá. Az már, kicsit bajosabb. Ahogy az is, hogy egy-egy szó még oké, de lesznek itt még olyan érdekességek, amelyeket nemhogy kimondnai nem tud majd elsőre, de jól hallani sem. Ám legyen. Hasonló lehet a magyart hallani egy külföldinek, ha pedig nem megy, akkor majd mondja, meg a lány is látni fogja.
- Áhh, akkor gondolom van pár szó, aminek több a jelentése? Az ilyet szeretem az angolban is, sokszor nem tudom, ki mit használ. De a fokhagyma jó, majd arra gondolok ha nem értem - nevet fel, mert igen mókás dolog lenne az, hogy amikor valami hivatalos beszélgetés lenne és nem ért egy-egy szegletet, pont a rossz szóval helyettesíti be és akkor kész katyvaszt kap válaszul. Szórakoztatná a dolog, más haszna nemigen lenne. Hallja azonban, hogy a másik küzd a betűhalmokkal, azonban rosszabb is lehetne, szóval jó úton jár, nem kotyog bele.
- Le stylo violet - persze töri és még inkább fonetikus, mint szép, de elismétli, mintha ez is egy lecke lenne. - Hát ez is a része. Ahogy angolórákon is tanultunk nem létező nagybácsival levelezni és telefonálni. Meg sok rettentő unalmas párbeszédeket, szóval nyugi, nekem ez is jó - nem akarja, hogy feszengjen attól, hogy valamit rosszul ad át. Úgyis a legalapabb dolgok kellenek, mint ezt és ezt a betűt hogyan képzi, mert hiába van leírva, ha fogalma sincs, az ott micsoda. Lehet nagy ez a fa neki, de ki tud tartani, ha akar.
- Jaj igen, azok az elsők, mindig - bólogat, hogy anno is így kezdődött, napszakok, napok, hetek, minden. Aztán homlokát ráncolja, ajka kerek, ahogy próbálja kimondani, de végül csak szusszan egyet. Az írásra pillant. - Nekem nagyon sok. Öreg vagyok - húzza el a száját a húszas láttán. - Huszonkilenc évem van, de letagadok ötöt - vigyorog vissza, mert van, amit tényleg letudna és akarna, csak nem lehet. - De nem tudom kimondani - hümmög, elsőre érdekes volt hallani, a kalapáccsal könnyebben boldogult. Egyelőre marad annál, amit ért.
- Az, amelyiknek a hegye is mindenféle színű volt? - tudja ő pedig miről van szó. Ha neki nem is, a lányoknak az osztályból volt bőven, néha elkérte ha ki akarta dekorálni valamelyik füzetét vagy könyvét, szóval nem idegenek nekik.
- Remek. Akkor kedvencem lesz az igeidő. Miért nem elég három? - az angolnál is mindig ezt mondta. De nem, kell bonyolítani. - Ezt a logikát én sem, persze, kit érdekel az én véleményem a nyelvtudósoknál - dől hátra, mert ezzel már nem tud mit kezdeni. Így van és kész.
- Sapkám sincs nagyon, szóval a kalap is elmarad - ingatja meg a fejét, hogy ő anélkül marad, csak macska van, amit simogatni tud. - Tudom, hogy nem csak csigák. Csigát sose csináltam mondjuk. De ha már olasz, azt jobban művelem, szóval mikor mit kívánok meg - vagy mire van idő és kedv, nála ez bonyolult. - Hű, az ázsiai. Azt nagyon szeretem. Én ennék simán polipot is, rákot már sikerült. De a poliptól félek, mert vagy lepofoz vagy megfojt - persze, túloz, csak elég aggasztó hallani, hogy él és mozog és vannak balesetek. Szóval ez mindig amolyan listás lesz. - És neked? - mert lehet nem a magyar, vagy bármi más. De attól még érdeklődik.
- Hát hmmm. Szerintem elsőnek mint anno, írjuk le a betűket meg hogyan kell ejteni. Meg a számok. Aztán beszélni. Ha az nem sok, és akkor ha leírsz valamit, próbálom később kiejteni. Asszem így lenne logikus - vakarja meg a fejét végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Aki jobban ismer engem, már megszokta, hogy random adok dolgokat, ha csak apróságokat is. Egyszerűen sok van és sokfelé tudom pakolni, addig, ameddig meg nem unom. Nem adom ünnepnapokra, mert az olyan fura, de ha mégis úgy jön ki, csomagokat szoktam készíteni, amibe komoly ajándék mellé elférnek ezek az apróságok. Bár tudom, nem olyan megszokott dolog, hogy az ember ilyeneket mond és dolgokat az, ez inkább… ritka. Sokszor láttak bele már furcsát, hogy én szerelmes vagyok ebbe, abba, vagy éppen nyalizni akarok, ha idősebb. Pedig nem, nekem ebből annyi hasznom van, hogy nem kell tovább pakolgatnom ezeket, vagy portalanítani, semmi több. No meg az öröm, bár azt furcsa így kimondani. A lány zavarba jön, én pedig addig Tüskét bámulom, mert ilyenkor én se szeretem, ha néznek is mellé, elég megküzdeni a zavarral.
- Remélem fognak is, nem száradt be a tinta - erre mondjuk nem gondoltam, de a gyors két csík, amit egy lapra húztam vele, biztatóan erősnek látszott. Olyan régen sincs nálam, hogy évekről beszéljünk, szóval csak egészséges aggodalom az, hogy hasztalan volt ezeket felkapni és tovább adni olyannak, akinek fontosabb. Tollból sose elég, ahogy ceruzából sem, és bár nem festek, van egy hatalmas temperakészletem. Az mondjuk biztos jól fog még jönni, így egyelőre várok vele.
- Jó, jó, tudom - ingatom meg a fejem, hogy oké, tényleg nem a legjobb ok az, hogy nincs kedvem hozzá. Pedig valódi, mert amikor kényszerből kell, nagyon tudok “szenvedni” és minden mást csinálni. Volt, hogy jegyzetelés helyett inkább csak kiemeltem a lényeget a könyvben és abból olvastam, sosem írtam le végül. Aztán pechemre, pont az a jegyzet kellett volna kölcsön valakinek. - Na hát magamnak könnyíteni se jó, mert akkor megint nem lesz kedvem. De tudom, hogy kell, meg hasznos, így előbb vagy utóbb, megcsinálom - csak nem mindegy, hogy utolsó percben vagy éppen tökre időben van kész. A beadandóim élete is ilyen; ha a témát érdekesnek vélem meg izgalmasnak, másnapra kész, ha nem, akkor előtte éjjel fejezem be. Meh.
- Tényleg segítenél? Mármint, ha sok a dolgod meg a tanulnivalód, akkor nem kell, de ha mégis, akkor… hát élni fogok vele. Én nem vagyok olyan okos mint a levitások nagyjai - semmi bánkódás nincs a hangomban, tényként közlöm. Inkább figyelek a szavaira, miközben Tüskét veszem le a jegyzeteiről, amire épp most akart átköltözni ismerkedni.
- Bocsi, ma megint kalandor kedvében van - teszem vissza a könyvre, majd bólintok. - Ez egészen jól hangzik. Örülök, hogy nem idén van a VAV, de annak is, hogy nem jövőre. Akkor kevésbé nézek félve az évre - nevetek fel halkan persze, mert ez mégiscsak egy könyvtár.
- Áhh, nem hiszem. Csak keresek sportokat, amitől kicsit erősíteni tudom magam. Van pár apróság, ami miatt kellene - az nem biztos, hogy a repülés oldaná meg, de annyi baj legyen. - És te kipróbálnád egy meccs erejére magad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Na, szóval végeztem egy kis kutatómunkát.
Ezzel kezdi, amikor ebédnél hirtelen felbukkan a rellonosok asztalánál, Roland háta mögött, majd azzal folytatja, hogy belekapaszkodva a fiú vállába egy gyors mozdulattal becsusszan mellé a padra. A rellonos fiú, aki eddig Roland mellett ült, és akinek Csenge így majdnem az ölében köt ki, vet rá egy félig érdeklődő, félig megsemmisítően lenéző pillantást, de végül csak arrébb csúszik, ahelyett, hogy betaszítaná a lányt az asztal alá, pedig utóbbihoz ránézésre több kedve lenne.
 - Pont most jött be - suttogja teljesen értelmetlenül halkítva le a hangját, hiszen a nagyterem zaja éppen elég ahhoz, hogy talán még egymást se nagyon hallják meg. - De ne nézz oda! Még a végén észreveszi, hogy bámuljuk - szól rá a srácra újfent megragadva a vállát, miközben próbál el is rejtőzni mögé. Ha már olyan szép széles, legyen valami haszna belőle Csengének is. Közben egyébként magára nem vonatkoztatja a "ne nézz oda" parancsot, sőt jó alaposan megnézi magának kíváncsisága tárgyát.
 - Kénytelen voltam a hatodikosokhoz fordulni a kérdéseimmel, és most a Vass Vivi tuti azt hiszi, hogy bele vagyok zúgva ebbe a srácba - húzza el a száját, és nem is az bántja, hogy bárki azt gondolja, hogy beleszeretett egy fiúba, hanem hogy mások szerint ez lenne a normális. És most, hogy itt ül, és az után a srác után leskelődik, akibe nagy valószínűséggel szerelmes az a lány, aki Csengének tetszik, a lehető legtávolabb érzi magát a normálistól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az ebéd fontos része a napjának, mivel elég nagy a választék, igyekszik összeválogatni a nem hízlaló kajákat. Általában. De minden héten tart egy napot, ahol nem érdekli az egészség és ma van ez a nap. Így aztán egy elég nagynak számító grillezett hússzeletet eszik éppen, amikor letámadja őt volt évfolyamtársa - azóta sem hiszi el, hogy Csenge megbukott, tuti szivatja vele - és talán az egyetlen olyan barátja, aki még elsőből való. Nos, amikor még nem volt ilyen menő srác, csak egy a sok közül, mégis a lány haverkodott vele, amit így utólag persze meg tud érteni.
- Szevasz szöszim - üdvözli, majd gyorsan hozzá is teszi. - Miféle kutatómunkát... amúgy?! - néz rá kicsit értetlenül, miközben a lány helyet csinál magának. Szereti, ha valaki nem ijedős, de azért lehet, hogy a bátorságot nem a Rellon étkezőasztalánál kellene gyakorolni. Végül is neki mindegy, Benedek - akit Csenge arrébb tessékelt "finoman" - is csak kicsit sértődött meg, úgy tűnik a szőkének megint mákja van és megússza az esetet.
- Ki a fasz? - teszi le akést és a villát, majd azzal a lendülettel fordul is hátra. Ez a mozdulat félúton megakad, amiközben ő megforgatja a szemeit és nagy levegőt vesz, majd lebámul a bújócskázó levitásra. - A helyzet nem rossz, mássz rám még, baby - röhhen egyet Roland-stílusban, de még vár, hogy feltáruljon a mai nap titka. Azaz, hogy: mi van?!
- Vass Vivi azt hiszi, Csenge szerelmes... kibe is? - kérdezhetné még, hogy ki az a Vass Vivi, de megszokta már a csajoknál, hogy nem kell mindent tudnia. Mert könnyen lehet, hogy elmondják és az még fél óra. Két kézbe veszi Csenge arcát, majd ellentétes mozdulattokkal fel és le mozgatja a tenyerét, hogy végre a szöszke barátja rá figyeljen.
- Szóval... mi van? Kit nézünk, miért, és jó csaj az a Vass Vivi? - emeli le a kezét a lányka arcáról végül és kíváncsian várja a választ. Amúgy szereti őt, csak néha a világból ki tudná kergetni az ilyen oknyomozásaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mivel kedveli Rolandot és nem találja a fiút túlzottan életveszélyesnek, folyton elfelejti, hogy a zöldeknek nincs éppen jó híre. Mégis sikerül bevetődnie a Rellon asztalához, nem is túl finom módon és ezt mégis túléli. Amit lehet, hogy annak köszönhet, hogy cukinak tűnik és lányból van, de lehet, hogy inkább annak, hogy Rolanddal láthatóan ismerik egymást, vele meg senki nem akar összekapni egy idióta levitás miatt. De bármi is legyen, Csenge erre egy fél gondolatot is éppenhogy csak szentel, többi figyelmét a két fiú: Roland és Lucas között osztja meg, de többségét érezhetően utóbbira fordítja - elfelejti megmagyarázni a helyzetet a rellonosnak -, amit Roland hamar meg is un. A figyelemfelkeltés - Csenge szerint - drasztikus módját választja, de mire a lány megpróbálná lefeszegetni a fiú kezeit az arcáról, addigra Roland már el is engedi őt.
 - Merlinre! Szétszedted a fejem! - fúj a fiúra, mint egy dühös macska, de már rögtön tér is át a fontosabb témára. Amin már eddig is teljesen rajta volt, csak éppen Rolanddal nem sikerült megismertetnie közben.
 - Na, szóval a srác, aki épp most ül le a Navine asztalához... ott jobbra, az a barna hajú, ő Lili pasija - közli, miközben nagyvonalúan átsiklik olyan felesleges tények felett, minthogy mindezt a híresen kevéssé igazat író pletyka... akarom mondani iskolaújságból tudja, és hogy Lili mindezt tagadja.
 - Azért nézzük, mert ööö... konkurencia, vagy mifene - mondja, miközben nem csak a fülei, de az arca, sőt még a nyaka is teljesen elvörösödik. Hogy zavarából könnyebben kilábalhasson, folytatja a magyarázást:
 - És igen, Vass Vivi jó csaj. Már ha én annak számítok. Hasonlít rám, csak némileg sötétebb árnyalatú kiadás. Tudod, barna haj, barna szemek... Nagy mellekre ne számíts - vonja meg végül a vállát. Nem épp a legjobb téma, hogy kevésbé legyen zavarban, de Roland mellett valahogy mégis működik.
 - Vivi hatodikos, mint ez a Lucas. Gondoltam, hátha tud róla mondani valamit. És a faggatózásom miatt tuti azt hiszi, hogy belezúgtam. Mármint a navinésbe, nem Vivibe - teszi gyorsan hozzá, miközben átfut a fején, hogy lehet még a hatodikos levitás lánynál is több esélye lenne, mint Lilinél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amikor már az asztalok végéig eljutok, azt hiszem, megenekültem, de nem nézek hátra. Úgy érzem, vége az életemnek. Aki eddig nem tudta, már az is tudja. Bár aki nem jött rá eddig a hangomból, annak nincs füle. Ha lenne időm a menekülésben, most hálát éreznék, hogy kevés attrocitás ér a kis (nagy) problémám miatt.
Teljesen szürreális volt a szövege, egy ponton már az értelmét is elvesztettem. Fejcsóválva... állok meg, mert újra itt van!
Mint akinek beakadt valami szalag, ráadásul teljesen természetesen beszél erről. Komolyan gondolja! Én meg csak azt szeretném, hogy legalább kicsit csendesebben lökje az őrületét.
- Hagyjál, légyszi - nyökögöm neki, mert képtelen vagyok összefüggően beszélni erről. Egy oldallépésel kikerülöm, és folytatom tovább az utam a kijárat felé.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki engem bámul. És meggyződésem, hogy innentől sosem lesz már semmi ugyanolyan. Borzasztó pocsékul érzem magam. Szerintem kihagyom a mai órákat.