Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Már csak-azért-is csapja le a könyvet az asztalra, mert Teddy áldott jó lélek és nem akarja, hogy belealudjanak a többiek a tanulásba. Vagy csak mert az előbb úgy néztek rá, mint a véres rongyra? Megeshet, bármi. Nem érzékeny erre, arra inkább, hogy ő legyen a sötét szobában, pont a füledbe dünnyögő szúnyog, akit lecsapni sem tudsz. Ott van viszont, nem szabadulsz. Na de, lecsapta, aztán leül, mint a dámák, egyenes háttal, olyan tipikus resting-b!tch képpel, aztán a borítóra néz. Na ezt biztos nem akarja elolvasni, csak éppen elég vastag volt? Mindegy.
Csörög a lánc, ahogy félrelöki combján, hogy a zsebébe nyúljon. Kis kotorászás után az a tipikus egyesével csomagolt rágó kerül elő belőle, amelynek talán ha öt percig van íze, de ilyen az, ha az ember nem szereti a mentolosat annyira. Kihúz egyet, kicsomagolva azonnal a szájába tömi, majd jöhet a másik is, a két alufóliát pedig galacsinokba gyűri. Az egyiket a nemrég kedvesen megzavart lányok felé pöcköli, a másikat valami random srác hajába küldi, vagy nyakába, nem figyelte, hova pottyan végül. Némi helyezkedés után, a széken törökülésben ülve csapja fel a könyv fedelét, random fellapoz egy fejezetet és olvasás helyett a képeket nézegeti, szakértő arccal. Azon, a ronda átkok és minden helyett növények szerepelnek, gombák, apró lények. Kedve lenne kipingálni azt a manószerű valamit, de inkább tovább lapoz. Sajtkukac módjára mocorog, vagy éppen csak ujjaival dobol saját térdén, még szerencse, hogy pontosan ezért nem jár a könyvtárba, mert az a mogorva fráter már egyszer kizavarta, vagyis jó, megkérte, hogy fáradjon máshova zajongani. Azóta oda többet sose. De ez így unalmas, hátradől a széken hát és a bent lévőket kezdi el bámulni, miközben egy hatalmas rózsaszín rágó-lufit fúj, kipukkan, rág, majd újra és újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Semmi. Abszolút semmi. Még az a fura ikerpáros sincs itt, akikre már ő is múltkor a homlokát ráncolta, hogy nem normálisak, pedig neki se kell a szomszédba mennie. De azok, tuti nem. Viszont legalább lenne valami. Ellenben a névvel, ez sehol sem társalgó, mert aligha beszélnek, vagy bizonyára rossz időt fogott ki. Ez az ő szerencséje, pedig tavaly éjjelente tök jókat mókázott, amikor megindult, csak úgy, majd véletlen találkozott valakivel és közösen mentek tovább. A fura prefektusok elől elbújni, vagy akármi. Alig várja, hogy idén is ilyesmi élményeket szerezzen és sok-sok-sok tudást. Felröhög. a társalgó nyugalmába nem illik bele az, ahogy hahotázik egyet a gondolaton, ő miben reménykedik a bambulásban. Csak bármire, valamire.
Megint a könyvet lapozza, megint a képeket vizsgálja. Merényletet követ el, ahogy szamárfület hajt pár oldalra, majd halad tovább. Újabb lufit fúj, majd vakarássza le arcáról azt, ami oda is ragadt. Ujját bekapva nem pazarol, még van némi íze, mielőtt az asztal aljára ragassza, ahogy órán is szokta, vagy úgy ahogy a tanulók nagy része. Semmiben sem kirívó, mondhatni. Vagy de?
Mozgást lát szeme sarkából, olyan hamar reagál, amennyire lehet. Arca, feje már a srác felé fordul, aki odasétál hozzá és magyarázni kezd. A kis csomagra pillant, majd fel rá, megint le és vissza. Prüszköl kicsit, ahogy kisajtol magából egy elfojtott nevetést.
- Salve - dobja oda neki a kurta köszönést, miután rendezte arcvonását. A csomagra néz megint, majd amit hall... Zseniális. Összecsapja két tenyerét és úgy hajol meg ültében kissé.
- Nélküled hol lennék! - használja ki a fordítórúna és a nyakában pihenő ezzel ellátott nyaklánc előnyeit. Hát a véletlent elismeri, semmi mást nem. Megfogja a zsebkendőt, összegyűri, a rágóval együtt, majd úgy, ahogy van, utána hajítja, a hátának.
- Húzd ki a karót a seggedből, stréber!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem, nem, nem. Ez így nem jó, nagyon nem. Elég az, ha órán kell csendben ülnie meg nyugalomban, nem kell mindig ennek körbevennie, erre tessék. Az év csak most kezdődik, ezek meg úgy bújnak a könyveikbe, mintha muszáj lenne. Ez nem jó így, tavaly jobb napokat kapott el. Erre, akármit tesz, semmi válasz. Hallatlan.
Nem csoda, hogy ráakaszkodik, mint valami pióca - pont olyan kellemes - tapad és nem engedi, nem akarja engedni. Olyan ördögi kör ez, melyet nem is gondolt végig szerencsétlen, amikor fogta magát és idejött hozzá, hogy visszahozza azt a galacsint. Ó, imádja a kisugárzást, ami árad belőle. Tipikusan az a srác, akinek beleesik az orrába az eső, annyira fennhordja. Ezüst villa, a cipőfűzője és többet és, mint minden, ami jelenleg Teddy-n van. Szörnyű ez, valamennyire képben van az átlagos különbségekkel a társadalomban, azonban, mágus-szinten ezt nem is akarta felfogni, micsoda különbségek és világok léteznek. Arany, sár, fű, neki mindegy milyen a vér, egyre megy. Mindegyiknek egy gödör a jussa az út végén, semmi több. Egy kupac. Hát akkor minek teszi ez ennyire magát? Nem is válaszol neki, sziszeg felé, ahogy ott hagyja és visszaül a helyére. Komolyan. Komolyan?!
Fújtat egyet, egy kósza tincset lök el arcából, ahogy feláll. Nem finoman, inkább kilöki lábbal maga alól a széket. A könyvet, amelyet már csak dísznek használ, összecsukja, hóna alá csapja és menetel a srác után, felé. Pont olyan peckesen és egyenesen, mint az tette, még a mimikát is az arcára adja, csak épp túlzással. Egy pillanattal később huppan le pont vele szemben, a könyvet az asztalra teszi, de nem nyitja ki. Csak nagy szemekkel bámulja a másikat.
- Te ki vagy? - finom ismerkedős kérdés. Cseppet sem azért, hogy ne idegesítse. Áhh, ő ilyet sosem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Illedelmesen böfög egyet, amint leteszi a villáját és nyammogva figyel az egyik háztársára. Nagy elánnal magyaráz a kviddicsről, mert az is mindjárt indul, főleg az edzések. A seprűjét magyarázza, amely hát nem figyelt hány másodperc alatt gyorsul százra. Ez neki még mindig szürreális, bár tavaly többen is megmutatták neki a pályán, hogyan működik ez. Aztán senki sem többet, mert már akkor a földön fetrengett röhögve a látványtól. Mindegyiknek bibircsókot és egy fekete macskát kívánt és ennyi volt Teddy kviddicses karriere. Elég sok hülye ötlete van, azonban, hogy repkedjen, seprűn, köszöni szépen, de nem. Két lábbal a földön sem biztos néha. Állát ejti tenyerébe, ahogy az asztalra könyököl, lábát lóbálja, cipője orra meg súrolja a földet. Lehet még eszik valamit és lelép bagózni, mert már megint nem azon jár az esze, hogy a jegyeit feljebb húzza, minek.
És nem is tudna, mert nyílik a terem ajtaja és beporoszkál rajta az ikrek egyike. Az hagyján, hogy üvölt valami rusnya szöveget, de még rázza is magát. Erre már a nyakát nyújtja, többek szeme akkora, mint a teáscsésze alja, van, aki röhög, meg beszáll meg minden. Szóval megszokott, tavaly már kapott az élményből ő is, bár nem szokta rázni a valagát tömegben, de nem kell félteni. Ahogy felpattan a srác az asztalra, úgy áll fel és két ujját a szájába véve füttyent, mintha mindjárt még a ruháit is nekiállna ledobálni. Valaki sikít, gondolja ő, hogy az, akinek épp talán a tányérjába lépett, a tagot mit sem zavarja, rögtönzött orosz nyelvleckét kap mindenki. Teddy csak egy szót ismer, amely egész sok nyelven ugyan azt jelenti, de most nem ugatja befelé. Leengedi füttyögései után a kezét, mert tessék, csak megérte, hát ide néz! Mit néz, szól is, sután fordul mutatóujja saját maga felé, mintha meg lenne szeppenve, hogy hozzászól, nem máshoz. Mindjárt Oscar-díj beszédet is mond.
- Mivan?! – kellemes visszakérdezés, ekkor kerül a labda is a középpontba. – Aztapicsa áááá… - oké és most esik le neki. Annyit tud erről a sportról, mint mindeni más; rohannak, valamikor van gól, de legfőképp, tarolnak, mint a buldózer. Noha azt mondják, egy hiperaktívnak jó a sport, neki nem feltétlen és főleg nem ez. Kivetődik oldalra, csörren a lánc, ahogy végül ugrik és elkapja, jobban mondva magához öleli, ahogy nekiesik egy asztalnak seggel. Au. Aztán feltartja, mint a kalóz azt az üveg földet, még vadul vigyorog is hozzá.
- Gól! – nem, ilyenkor pont nem. – Vissza neked – forgatja ujjai között, majd a fogást megtalálva hajítja vissza felé, de hát ez nem fog kézbe menni, ellenben a levesestálba igen, így az is, meg a labda is, kicsit ízesítve ér a táncoló cipőjére. Hoppá. De csak vállat von és most ő röhög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem csodálja, ha hunyorog, mint egy öregasszony, amikor apró betűt lát, mert hát, attól nem lesz jobb a hallása. Nagyon nem. De ha elhiszi, felőle aztán egész nap így állhat, csík szemekkel. Nem kajabál neki tovább, mutogat csak, a labda pedig célba ér. Nem hazudna azzal, ha azt mondaná, a kis ütközet nem volt éppen kellemes, sőt fáj is. Biztos majd szép nagy lila folt lesz belőle estére, oda sem neki, azokat nagyon megszokta. Mintha túlságosan is bírná a fájdalmat, pedig máskor meg visít, mint a malac, ha valami kínja van. Ki érti ezt? Úgy néz ki, amikor valami ökörséget csinál, semmi se fáj.
Na de vissza. Mert nem fogja ő ezt magánál tartani, nem az a lényege. Vagyis igen, csak ahhoz, ha jól emlékszik, több ember kell, jó nagy tér futni, meg valami kapu. Illetve, hogy az a nem létező több ember megpróbálja elvenni tőle, ráugorjon, ilyenek. Ehelyett, akik mellett áll, akik az asztal mellől néznek rá fura fejjel, nem is akarnák megfogni. Nem tudja, hogy nem kedvelik a srácot, vagy nem akarnak mozogni, esetleg, egyenesen ódzkodnak attól, hogy valami olyat tegyenek, ami kicsit kimozgatja őket az unalmas zónából. Több se kell a duracell elemeket reggeliző Teddy-nek, hogy ebbe beleálljon. Most akkor már haverok? Zsír.
Ahogy eldobja, úgy toccsan és pusztít. Ez tökéletesen leírja őt, milyen és miket tud tenni. Ennek is örül, ujjong egy sort, ahogy a csípőjét tekeri meg feltartott karokkal, mintha tényleg meccsen lenne. Aztán leengedi, figyeli őket, közelebb nem megy azonban. Szegény csaj, ezt megkapta.
- Bocsiii – óbégatja oda, miközben a srác tisztogatja a labdát, majd a csajt is. Volt leves, nincs leves. Aztán eltűnik a pálca és megindul. Ohó! Mint valami vadászkopó, állásba vágja magát.
- Bal, balra, jó – ismétli, és arra lép, lépked párat, majd megtorpan. – Most akkor bal, vagy jobb, hát döntsed már el! – finoman, halkan beszélgetnek, mint az urak. Még véletlen sem gyomorból ordítanak egymásnak, mint az idióták. Így hát akkor jobbra szökken, meg lépeget. Épp időben emeli fel a fejét, amikor ismét a levegőben a labda. Milyen vörös? Milyen 354? Becsúszik végül, ahogy ölébe kapja az áldást, na, a másik már jobban céloz, mint ő.
- Mindent a fekete 13-ra! – mi ez, most rulett lett hirtelen. Egyetlen mozdulatot tud, hogy leteszi a földre, majd feláll. Persze, nem áll meg úgy, de végül – ezt most nem teljes erőből – a másik felé rúgja.
- Kötényt kapsz, vigyázz! – mert most eltalálta a célt. Közben feléled a nagyterem, felállnak, nézelődnek, a fejüket fogják. Ezek ketten jobb, ha a kastély két különböző pontjában lennének, úgy tűnik, a tömeg erre szavazna. Nem arra, hogy Teddy nevetését hallják, amint ismét lehuppan a fenekére és a kezeit emeli egy újabb passzért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Vélhetőleg Teddy nagyon nem való ide, ebbe a közösségbe. Talán tévedett a mágia is, amely beléköltözött, bebújt a bőre alá és ki-kitört belőle. Nem való lehet sehova sem, ahol mások is vannak és ahol akárkinek az idegeire mehet, mint az előbb majdnem és mégsem, mert a srác fogta magát és ennyi volt. De nem lehet ennyi, ő akar valamit, bármi ingert, amely kirángatja a temetőhangulatból, amibe menten bele fog aludni. Ásít is egyet, kattan is az állkapcsa, majd aztán lendül bele a dolgokba. Nem ücsörög tovább, hát ha nem marad, akkor megy ő. Úgy érzi, ez a csávó tipikusan az, akit már a létezése is idegesít, arisztokrata feje van, mint mikor a csöves beül az étterembe és mindenki finnyáskodik. Micsoda szép hasonlatok!
Magában dünnyög valamit a srác, szóval vagy bolond vagy nagyon tanul. Teddy is szokott, de ő inkább előbbi kategória, viszont ha ez erre divat, akkor lehet nem is kell tovább őt nem normálisként kezelni, be is illik a képbe. Majd arra fogja, hogy valamit magol éppen befelé, kell neki az, hogy ki is mondja. Minden hülyeség, mégsem motyog, amikor lehuppan, hanem hangosan szól. Mert na, ismerkedni kell, azt mondták, keresse kortársai társaságát, mert az jót tesz neki. Nem, nem tesz, majd ő megválogatja, ki az és miképpen jó. Elvileg. Majd eldől, mennyire oké neki a dolog, addig is, szépen elszórakozik, más kárára jelenleg. Egy pillantást vet csak, mi van előtte nyitva, meg mit ír – de azt fejjel lefele nem tudja elolvasni -, de dolgozik valamin. Vehetne példát, hogy na, igen Teddy, ezt kellene neked is, de hát na. Nem majmol senkit, a maga ura vagy inkább bolondja.
- Rellonos, áhhá. A pincelakó nép – mintha valami különleges fajról lenne szó, úgy beszél. Ő meg a toronylakó népségtől jött, ha épp nem látni, bár most nagyon nincs piros rajta, csak a karcolások, amiket akkor szerzett, amikor elcsúszott odakint a sóderen, de az nem nagyon látszik. – Daskovics – ejti ki helytelenül a nevét, sokadik próbálkozásra. Mert ehhez még talán a fordító se elég. Ezek a halmozott mássalhangzók… borzalmas. Rágódik még egy sort azon a rágón, de már nincs sok íze, így lefele konyul a szája. Ki kéne majd köpni, de egyelőre újabb lufit fúj. Saját bemutatkozóját el is felejti, meg amúgy is kérdez tőle. Húha. Nem szívatásnak veszi, hogy ide ült, erre tessék, még be is veszi a tanulásba. Fintorog egyet, eltolja maga elől a könyvet, hogy nem, nem tanulni akar, aztán végül vállat vont.
- Van az a sün – meg a nem sün, de nem jut eszébe a neve. Teddy alapvetően nem ostoba, megvan a maga esze, ha valami érdekli, akkor főleg. És tessék, ragad is rá sok dolog, csak éppen nem arra megy a figyelme. – Meg a mugli és a varázsló – vigyorodik el. Mert az ember is állat, a mágus is lény vonalon mozog. Miért ne? Kapott egy értelmes választ. – Meg mint te meg ééén. Ez elég jó? – azzal hátradől és felpakolja a lábait az asztalra. Kiveszi a rágót és a kuka felé hajítja. A szándék megvolt, az, hogy hova sikerült, már jó kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A tükör fényes és sötét oldala. Míg egyikük rendezett tincsei, gyűrődésmentes ruhái és egyenes háta van ülés közben. Ezzel szemben, a saját kócos, ide-oda álló tincsei, amelyekbe színeket csempészett, a ruha, amely kissé eláll tőle és még – direkt – elnyűtt, lyukas hatást is kelt, oldalán ott lóg a lánc, nyakában nem szokványos függő pihen. A világ két véglete, ha lehet így mondani. Érdekes, másoknak is feltűnt, hogy a kis sznob srác leült ezzel a valamivel, ami hangos és folyton mozog. Szuper nem? De.
- De hát ha az egy pince… mit picsogsz ezen? Az pince, ahogy nekünk torony, meg ahogy ez aaaa nemtudom hányadik emelet – von vállat, hát menten megszakad a szíve. Itt még a lelkére veszi a gyerek, hogy miket mond arra a helyre. Pedig mindenki így nevezi, mindenki így ismeri és senkit se érdekel. Ott laknak, nem a kövön alszanak, hanem vannak szobák, így aztán nem is érti, miért kell ezen kiakadni. Jó, bizonyára még a kislábujja körmére is olyan büszke, hogy novellát tudna arról írni, mennyire tökéletes formában és irányban nő. Na ettől a hideg rázza, visszafogja magát és nem fintorog azonnal. Csak egyszerűen az ilyen annyira irritáló, hogy csak na. A legtöbb helyen, meg ahol ő volt, a gyerekek az ilyet kinézték, de hát a gyerekek hivatalosan is gonoszak, ha nagy csoportba vannak engedve. Előbb vagy utóbb kialakul egy mag, majd abból egy ítélőbíróság, aztán megszületnek a kívülállók. És a többi és a többi. Mindenki boldog.
- Nem tudom kimondaniiii. Ha leveszem ezt – itt bök a nyakában lógó rúnázott ékszerre. – Akkor te nem értesz engem és én se téged. A nyelvtörők nem mennek – és a neve az. Jó, ez nagyon beképzelt srác, már most tudja. Csak azzal tapossa, hogy kivételesen, nem tudja akaratán kívül sem megtenni, amit akart. Mert ez nem rajta múlik, erre tessék.
- Theodore Marchetti – ejti ki, kihagyva a középsőt, bár ennek a tagnak nem mondana sokat, sőt, semmit sem. Ha jól saccolja, arról a világról, amelyből ő jött, semmi fogalma sincsen talán. Szuper. Hasznos is lehetne, hogy na, akkor világok közötti ismeretfejlesztés, de a srácnak Teddyvel van dolga, aki, nos…igen. Nem erre fog összpontosítani. Egy jó pontot mégis szerez, a sünnel. Ezt se gondolta volna senki.
- Király – figyeli, ahogy már írja is, majd értetlenkedik. Felnevet, mert ő komolyan gondolta, miért ne. – Az ember is állat, na – von vállat, hangosan kimondva a miértet ami érv volt a válasza mellett a fejében. Pontosított változata már jobban bejön a másiknak, de valahogy ezt sejtette is. Rá van írva a képére, hogy Teddy-t valami ufónak nézi, mintsem máguspalántának. Hajaj, ha tudná, hogy a rasszizmus egyik fajtája kerül elé, akkor már mindjárt érdekesebb lenne. Vagy nem. De egyelőre ezzel most szembesül elsőre, körülbelül. Valami fogalma van, csak nem érdekli.
- Azt ki mondta, hogy nem írhatod bele? Maximum nem kapsz rá pontot, na és? – pont ő beszél, aki tésztareceptet tolt az egyik durva arcnak, meg is kapta érte a magáét. De erről nem kell tudnia, inkább kényelembe helyezi magát, mit se törődve semmivel. A könyvet az ölébe húzza és kinyitja. Így lapozgat, miközben felpillant rá.
- Ja, nem tudok célozni. Ez van. Mellette van, na – vagyis úgy hiszi. – Te ilyen erkölcsrendész vagy? Ezt ne mond, azt ne csináld. Mint egy hetvenéves öregember. Lazulj már eeeel!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Piszkálja a csőrét a másiknak, Teddy érzi az ilyet. Csak éppen nem törődik vele. Gazdag srác a másik, ez biztosan. Még az illata is más, amennyit innen érez. Igazából már most egészen jól van informálódva erről, a srácnak is ugyan az lesz élete végén a jussa: egy gödör, semmi több. Akkor mire fel verni a dobot? Hja, hát neki majd biztos akkora márvány emléke lesz, mint a ház.
- Nektek degradáló? - röhög fel. Ha valami, akkor ezt már most nem hiszi el. A rellonos társaság pont leszarja, hogy ki minek nevezi ahol élnek, ellenben mások kárára annál többet tesznek. Majd pont ilyen mimózák, hah. - Ez miért negatív? A padlás az padlás, a pince az pince. De most komolyan, nem azt mondtam, hogy penészes szar, meg fingszagú koszfészek. Pince. Miért picsogsz nekem azon, hogy pince? - dől előre, komoly, kérdő tekintettel. Jó hogy nem elsírja magát, mert jaj, rosszat szólt! Ez se lesz kemény csávó, csak egy orrát fennhordó kis pondró. Ó, azok a legjobbak. - Felőlem azt mondasz az Eridonra, amit akarsz - von végül vállat, nem fog ezen vitázni, se semmi. Komolyan, ezen kiakad mindjárt. Annyira nem tudja felfogni, hogy ilyen megesik vele, hogy az nem igaz. Azt persze már megérti, hogy nem tudja kimondani a nevét. Ki tudná, ha akarná, de nem akarja. Tanulnia kell a nyelvet, ezzel tisztában van, azonban ez a név megint elvette a kedvét, hogy kitörje a nyelvét bennük. Egyszer csak meg tud majd a kincset érő fordító nélkül is szólalni, nemde?
- Csá - rövid, velős kézfogás, inkább csak megrángatja párszor a kezét, majd el is engedi. Nem mintha félne az érintéstől, de nem kell ebbe több. Inkább adott volna ökölpacsit, de ahogy elnézi a másikat, nem vágná, mi a fene az, így el is dobta az ötletet még a megszületése előtt. Aztán még akartlan segít is neki a háziban, hát hallatlan. Miket nem tud! Hol vannak ilyenkor a tanárok, hogy lássák, nem olyan hülye, mint aminek látszik? Sehol. Órán nem remekel, mert egy: sokan vannak, kettő: minek, három: ott vannak a stréberek arra, akiktől meg se lehet szólalni.
- Nem-e? Férfi vagy, majd amikor a lábad közével gondolkodol, leszel ösztönlény - vigyorog egy sort. Hogy ő így tesz? Még nem, azonban a felsőbb éves fiúk másról sem tudnak néha beszélni, csak arról kit hogyan, hol és hányszor és akkor abba bele se gondol inkább, miféle pozíciókban. De nem csak a pasik, a nők is. Egy ponton mindenki azzá válik. - Én megtettem, mégis itt vagyok. Másképp unalmas és száraz - azt már nem mondja, hogy ezt nem mindenki dicséri benne, de nem is számít. Miért ne írhatna? Ja, meg ő is az egyike a stébereknek. Ez a srác számára rémesen unalmas alaknak tűnik.
- Húúúúhúúhúúúúúú - kerekednek ki a szemei és pislog nagyokat. - Te hallod magad? - oké, most már biztos. Mindjárt menten szentté is avatja a másikat vele szemben. - Most komolyan, azt tanítják, hogy semmi se jó, amit más csinál? Nem én vagyok az egyetlen, nézz be az asztal alá, ott van ragasztva vagy ezer rágó. Én legalább kidobtam, vagyis akartam. Szívesen - forgatja meg a szemeit. Méghogy változnia kéne? Sosem fog. - Engem is tanítanak, mégse vágok fel vele. Eressz már le egy kicsit, mert ez már betegesen görcsös. Na, káromkodj legalább!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hol a rákba érdekli őt, ki lett leveses. Mehet mellé a második is, nem szokta nézni mások kényelmét nagyon, ha éppen ő szórakozik, vagy akar szórakozni. Ez már csak ilyen, hát itt van helyette ez a nagyszerű ember, aki bocsánatot kér és megmenti a világot. Ő meg röhög a távolban, mintha muszáj lenne. Már egyre többen nézik őt, őket, mint a bolondokat szokás, vagy éppen röhögnek, kinek melyik módi sikerül éppen. Szokott parádézni, bár az nem ezzel a sráccal és nem így. Rémlik neki, hogy kikkel, meg miket, talán a vihogását fel fogja ismerni, a tömegben ő szokott jól szórakozni az tény. Mindegy, ha nem, nem az most a lényeg, hanem, hogy rúgni készül. Rájön, hogy hülyeséget mond, de meg is beszéli magával, hogy totálisan mindegy, mert hát… ez sem éppen olyan “meccs” ami éppen szabályos. Eleve csak ketten vannak, ami szomorú, mert van egy-két vállas legény, akik biztosan perecet hajtanának mind a kettejükből, de azok tekintetéből inkább undort vesz ki, mint vágyat a csatlakozásra. Hát így jártak. Hall egy halk és pár tenyérnyi tapsot arra, ahogy végül elrúgja a labdát. A másikkal egyetemben követi, merre repül, ha nagy csillár lenne, talán azt is eltalálta volna, most azonban senkit. Csak száll, mintha sose akarna leesni, lehet talán egy ablakot fog vele kirúgni? Nagy cucc az erre, huss és már a helyén is van - és ezt onnan tudja, hogy amikor hógolyót vágott egynek és betört, így oldották meg. Persze nem örültek, de csak egy ablak, az ablakok meg törnek.
- Nem kaptad el, he. Menj már érte - ha észreveszi magát, ha nem, Teddy magyaráz neki, mintha most edző is lenne, amaz meg bamba, aki először áll a pályán és azt sem tudja, mi az a labda. Csak megindul, hangosan tapsol rá párat, mintha olyan nagy cucc lenne. Aztán megindul, mintha muszáj lenne. Eleinte Teddy terpeszben áll, mint valami válogatott kapus a fociban, majd ahogy pördül a másik, úgy piruettezik egyet ő is, hát ezt nem fogja kivédeni. A labdát csapja le a földre a másik és kész, eldőlt. Gól, vagy micsoda. Azt tudja, hogy valami fura neve van. Kurjongat pár sort, mielőtt elvágódik és a földön örömködik tovább. Nem számít, hogy azon vagy ezer cipő járt, ott röhög fel, majd amint lépteket hall közelről, arra pislog. Nem szeretné, ha valaki átlépkedne rajta, de végül csak a gólkirály lép mellé és nyújtja a kezét.
- Cső tesó - mondja ő is, majd elkapva azt, feltápászkodik. Megrázza a fejét, hogy a csapzott haja némileg rendbeálljon, majd lepillant, mintha keresne valamit. - Hja nem, csak kényelmes. De nincs egy knút se a földön - pillant vissza rá, majd megveregi a vállát. - Igen nagyszerű meccs volt, uram. Igyunk, vagy most jön a visszavágó? - engedi el és komoly képpel szökken a labda irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

művész leszek, meglássátok

- Na te rohadt banya, most megkapod – morog maga elé, miközben táskájába tömködi a festéket. Hogy honnan van? Kölcsönvette. Tényleg nem lopta, az egyik srác hagyta múltkor elől, ő meg megkérdezte, használhatná-e. Cserébe adott neki pár dolgot, így aztán senki sem mondhatta, hogy mekkora paraszt, hogy elszedi más dolgait. Ő általában talál és elrak, az már kérdés, hogy azt amúgy valaki hiányolja később.
Most viszont merényletet készül elkövetni. Alaposan megfontolt szándékkal indul el az egyik folyosó felé, ahol a napokban ténfergett. Meglátszik, hogy régiek a festmények, olyanok, hogy nem tudják megjegyzés nélkül hagyni azt, ahogy kinéz. Ez amúgy nem is szokta nagyon érdekelni, jobbára énekel olyankor vagy szimplán nem figyel és már ott sincs, azonban az egyik öreg banya nem egyszer festményeken keresztül követte, hogy majd jól kioktatja. Emlékezteti valakire, nem tudja kire és miért, annyi biztos, hogy rohadt idegölő. Ezért is találta ki, hogy ha harc, legyen harc. Kicicomázza, ezen nem múlik és akkor majd a hülye festmény hülye festmény lakótársai és barátai majd jót röhögnek rajta. No meg, mindig is falra akart alkotni, a szobájukban már ott fityeg pár figura, de azok picit és kezdetlegesek. Hogy gondol arra, hogy ez rongálás? Aligha.
Csak háromszor téveszt irányt, mire megleli a helyeset, oda sem neki. Az ilyen apróságokon nem akad fenn, csak vigyorogva áll meg a célja előtt. Az nem rest rögtön pörölni vele, amire csak duruzsol válaszként olasz szidalmakat, amit ha értene, a festett füle állna ketté. Előkészíti a dolgokat, jó élénk lilát, miért is ne alapon. Talán a banya rájön, mert már kárál is, a többi meg csak néz. Időben van még, egyelőre nem ütötte el az óra a takarodót, de nincs sokkal előtte. Ilyenkor erre már aligha járnak, mindenki igyekszik visszaérni, a prefektusok meg épp indulnak. Neki nem számít, olyan szabadosan kezeli az időt, hogy az már szégyen. Lehet, ha lenne esze, gondolkodna, ehelyett csak egy vonalat húz. Egyelőre nem telik többre, mert nem találta ki mit akar, ellenben a kárálás amit kap érte, felbecsülhetetlen. Nevet egyet.
- Na, most meglássuk ki lesz a festett bájgúnár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

művész leszek, meglássátok

Persze, hogy ellenkezik. Még ha festett is, ezeknek van egy külön világuk, életük, amit élnek vígan, vagy épp búsan, de működik, mintha csak a normális lenne. Vagyis, annak egy fura változata. A lényeg viszont változatlan, ami pedig az, hogy ragaszkodnak hozzá és lehetőleg úgy, ahogy azt annak idején valaki megálmodta. Jó kérdés ki, kik alkottak ide és miért, de megtették és most itt lógnak, a jó ég tudja mióta. A por nem fogja őket, arra van bűbáj, időnként pedig bizonyára fel is újítják őket, mert a festék sem pereg, de azért látni, hogy nem mai darab. Egyes darabok ártalmatlanok, egyesek meg olyan bosszantóak, hogy nem hagyják békén Teddy nyugalmát sem. Vagy csak indokot keres megint arra, hogy túltöltődött energiáit levezesse.
Ellenkezzen csak, ő meg vigyorog, nem is figyelve azt, hogy valaki közeledik. Aztán lépéseket hall, mégsem riad meg, még időben van, bár az már más kérdés, hogy amit épp művel, nem épp szép dolog. Felkészül arra, hogy prefektus jön, azonban amikor a hang megcsapja a fülét, kénytelen felnevetni. Leereszti a kezét, mert éppen akarta volna folytatni a művet, amit elképzelt fejben. A kis dobozba ejti, hogy ne a földre csepegjen, vagy a cipőjére, majd az illető felé fordul.
- Ó, dehogynem éri meg. Már ahogy visít, épp elég – persze, az már más kérdés, hogy egy portré sértegetéseit fel sem kellene venni, nemhogy ellene menni festékkel vagy bármivel. Ilyen őrült ötlete is neki lehet, mert akik a falra alkotnak, legalább azt mondják, művészek és így mutatják meg a világnak. Ellenben Teddy mit akar megmutatni? Hogy tud vonalakat húzni? Mondjuk, ha a mai művészetet nézzük, ezért, egy üres vásznon lehet valaki milliókat fizetne.
- Tudom már ki vagy te – mintha csak most ismerné meg, ismerné fel, kibe futott bele megint, vagyis inkább, most ki futott belé. Talán egy fokkal jobb színben van, de még mindig mankózik, bár mintha abból kevesebb lenne. Nnna. - Te vagy az én lelkiismeretem, hús-vér emberként. Már múltkor is, most is. Zseniális, mindig akartam egy ilyet – mintha rajta múlt volna, úgy szórakozik ezen, és még nem is sértő módon, látni, hogy úgy örül neki, mintha karácsonyi ajándékot nyomna a kezébe a srác. - De, jajaja, csúnya, rossz én, kint is vagyok és rongálok. Ez a büdös banya viszont akkor is megérdemli. Olyan mocskos a szája, lehet ragasztót kellene rajzolni neki – összeszűkült szemmel nézi, mintha el akarná átkozni, majd végül legyint. A banya azonban visít, mire felszisszen, mert ezt telibe kapta füllel, így arrébb lép.
- Jó, én érthető vagyok. Na de te? Eltévedtél talán? Egy kanyarral arrébb vagytok ti kékek. Vaaagy… csak nem? Tilosban akarsz járni? - mintha ez lehetséges lenne, de láthatóan nem bully, aki éppen kiéleződik arra, hogy abba kössön bele, ami a másikban a leggyengébb. Ő csak kerge.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

művész leszek, meglássátok

Mindenki más, ők meg aztán végképp ég és föld kategória, ehhez elég volt egy találkozó is, de lehet, ha csak szimplán egymás mellé állnak, akkor is kiütközik. Elvégre, a másik jól fésült, meg normálisan öltözik, ellenben Teddyvel, aki kócos, lyukas és akadnak láncai is. Meg ahogy beszélnek. Jó, az olaszokról köztudott, hogy hangosabbak és szeretnek gesztikulálni mellé, erre jön rá a saját stílusa. Szegény Kornél meg… hát elveszne mellette, bár neki is van szája, beszél is, így minden faja. Lenne. De visít a nő, Kornél meg szentlélek. Nyilván. Ha ő is rajzolna vele, jobban meg lenne lepve. Inkább úgy mondaná: nem is várt mástól.
- Áldassék a szűzanya, meg minden szent. Szeretnél névjegykártyát is róla? - vigyorog egy sort, mintha ezt amúgy hivatalossá kellene tenni. - Amúgy tudom. Sokszor alkotok hülyeséget – mintha valami elfajzott művészet lenne, nem pedig a pillanat, az unalom, meg a sok energia heve. Ó nem. de.
- Iggen, tudom. Sértek én sok mindenkit, csak ja. A büntetést meg nem is tudod meg, csak ha elmondom – ölti ki a nyelvét, mintha titok lenne és sosem ismerhetné a másik. - Miért, te mit adnál? - mintha csak licitet várna, de közben csak kíváncsi, hogy ha a lelkiismerete, meg pedáns, miket szórna felé. Vagy csak felkészül arra, mit kapna? Jó kérdés. Aztán erre nem kioktatja? A csípőjére vágja a kezét, mint egy háziasszony és „ha” pillantással nézi, ahogy még itt magyaráz is. Erre nem tud nem röhögni végül, bele a markába, hogy ne legyen már hangosabb, mint kellen.
- És akkor te vagy a lelkiismeret meg a jó, mi? Azért te is tudnál alkotni, ha akarnál. Jól van, nem féltelek – finoman paskolja meg a másik vállát, majd kotorja elő az emlegetett darabot. Megköszörüli a torkát, hátrébb lép és a most már nagyon hangosan tiltakozó portréra szegezi a pálcát.
- Silentio – huss és pöcc, és a csend beáll. Nem tökéletes, ha odahajolna valaki, akkor nagyon halkan hallana valamit, de épp elég, hogy ők nem, főleg, ha beszélgetnek is. Szinte büszke fejjel néz a másik felé.
- Mi lett volna velem nélküled! Hát köszönöm – benyúl a zsebébe, miután elteszi a pálcát és a még nem száraz festéket törölgeti le a képről. Marad így is rajta, de a némaság elég büntetés. - Mostantól mindig ezt kapja, ha – azzal elrejti a zsepit is és a másik felé fordul. Szemöldökét vonja fel, majd ingatja meg a fejét.
- Mééégis tilosban vagy. Ejnye – vigyorog egy sort, majd koppan. Hát eltévedt. Mondjuk éjjel nem nehéz, minden folyosó egyforma kábé és minden néma. - Óóó, vagy úgy. Látod, ez a baj a sok tanulással, káros az időérzékre. Én mindig mondom – most ő csóválja a fejét. - Elnavigáljalak? Tökre tudom a jó utakat, szóval nem kell félned – vagy de. De ez már más kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

d ö b b e n e t ! ,mily meglepő, megint tilosban, éjjel || így

Lábfeje jár a ritmusra, ami a fülében lévő apró kis hangszóróból áramlik hallójárataiba. Pálcája apró fénye világítja meg a pontot, ahova letette a valagát, egy kis beugró, nincs sem szem előtt, de rejtve sem. Ölében egy vázlatfüzet, azon pihennek a beadandónak szánt lapok. Másol, illetve inkább rajzol, mert LLG-re végre lett ihlete, illetve most pont olyan a tananyag, ami tetszik neki. A rajzai sem ocsmányak, tud ő, ha akar és a vázlatfüzetben is pihennek olyasmik, amik erre utalnak, csakhogy, a türelemmel meg a koncentrációval még mindig bajok vannak. Ami érdekli persze... A jobbik kérdés még mindig az, hogy miért itt és most. Betévedt ő a körletébe először, de az elsős kis banda olyan hangos, hogy velük röhögött inkább és semmit se haladt. A tanulószobában mások valami bűbájt gyakoroltak és azért nem, így végül addig bambult rajtuk és szállt be végül, hogy mire feleszmélt, mindenki aludni indult. Így út közben megállt, megkereste a kis pontot, ahol szeret lenni, ha éppen nem akar senkit sem látni - mert ilyen is akad ám -, majd nekiállt. Eddig erre se tanár, se prefektus nem jött, ami csak jó, mert ebben a csendben, zenében és félhomályban nagyon jól halad. Halad ő a pszichológussal, a foglalkozásokkal is, de az a helyzet, hogy jobban szeret bohóc lenni, mint normális. Nem is kértek tőle ilyet, csak úgy látja, jobban örülnének neki. Ez van. Meg az, hogy néha fel-felnéz, mert a zenében és az azok közötti csendben is hall apró neszeket, amiktől néha kirázza a hideg. Vagy azt hiszi, hogy beszélnek hozzá, vagy lépkednek felé, eddig azonban mindig csak a csenddel találkozott és persze egy macskával, aki vélhetőleg kiszökött. Kétszer meg tudta simogatni, azóta jelét se látja, bizonyára vacsorázik. Így bújt vissza a rajzra, pontosabban a féregre, ami inkább kezd valami horror-verziót váltani, mintsem annak lenni, ami. De ameddig élvezi, addig csinálja. Csak akkor néz fel végül, amikor ismét hall valamit és bambán pislog arra a bármire, ami közelít felé.