Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Félrenyelem a nyálamat, és heves köhögőroham tőr rám. Olyan mintha valami a torkomból próbálna előjönni, feltörni a mélyből. A kancsó felé nyúlok, és megtöltöm a kupámat félig és lassan kortyolni kezdem a hideg vizet. Felprüsszögök, de csak egy egyszer és éles fájdalmat érzek a torkomban. Szó szerint a nyálam megerőszakolta a torkomat, vagy ilyesmi. Hasonlatos ahhoz, mikor beleesünk egy medencébe, és hirtelen víz vesz körül. Az orrunkon, a fülünkön kezd beáramolni a víz, és amint a felszínre jövünk kapkodni kezdünk a levegő után. Nem nagy dolog, más is fulladozott már de milyen ironikus hogy az előbb valaki bekrepálására gondoltam. Öngól, meg is érdemlem.
- Bocs, de ha most nem figyeltem volna akkor lett volna rá magyarázatom – mondom a srácnak, és a vizes számat kezdem törölgetni, amelyből csepeg ki a víz. A tányérra érkeznek a cseppek, az asztalra olyan gusztustalan volna. A velem szemben lévő, másik asztalnál helyet foglaló gyerek már így is borzadozva nézi az eseményeket, de tömi magába a lekváros buktát. Száraz az tesó, lökj le hozzá valami innivalót. Hallom én hogy a Zalán nevezetű playboy vakerálgat néha, de megint nem figyelek oda rá. Az orromat is ki kellene fújni, mert érzem a vizet ott belül. Hogy lenyugodjon a torkom, előkotrom a táskából a narancsmentás cukromat, kiveszek belőle egyet megkínálom a gyereket és leteszem az asztalra. Eléggé gyorsan elolvad az ember szájában, így néhány perc múlva újat kell bevennem.
- Aha, én is örülök. Ha nem haragszol, azért annak még jobban hogy nem nyiffantam ki. Jó kis mutatvány volt. Kipróbálod? – kérdezem, majd kacsintok egyet rá hogy vegye az adást. A srácok egyre jobban kezdenek fogyatkozni az asztaloktól, nem tudom ő még miért nem lécelt le. Vagy kevés haverja van, vagy szekálják, vagy nem tud mit kezdeni magával. Ahogy én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Lepereg róla az érezhetően gúnyos megjegyzés, mely teljesítményét kívánja megkérdőjelezni.
- Bármily hihetetlen is, nem én kezdtem a balhét. De gondolom a pici szíved csücske ezt a részletet már nem osztotta meg veled - ez az a helyzet, amikor hülye emberek hülyeségeket csipognak, ám ezt már nem teszi hozzá. Halálos nyugalommal válaszol ellenben, mert tulajdonképpen az akkori eset nem az ő számlájára volt írható. Persze a toll kérdése felvet egy s mást, ám mivel nem bizonyítható, hogy valóban ellopta volna, teljesen esélyes, hogy találta, innentől fogva pedig Zalán támadt, ő védekezett. Jó, talán egy kicsit túlzásba vitte a dolgokat, de hát istenem, megesik, hogy a dolgok néha eldurvulnak.
- Nah, a húgomat még pártolom is. Nem is rossz ötlet. Viszont úgy gondolom, hogy túlságosan magasra pozícionálod magad - kárörvendőn nevet fel, majd jobbját kivéve zsebéből megpöcköli a jelvényt. - Ha azt hiszed, hogy ettől hatalmad van, akkor el kell keserítselek. Ez csak egy fém szar, te pedig egy jelentéktelen senki vagy, bár gondolom ezt a testvéreid árnyékában Te magad is pontosan jól tudod - visszamélyeszti szabadon lévő kezét a zsebébe és felvonja fél szemöldökét. Mindenki tudja, hogy Winter a nagymenő, akinek bandája van, aki rellonosként komoly befolyással van dolgokra. Aztán ott a kis ártatlan hugica, a kis angyalka, akit mindenki szeret. Hol marad a képletben Autumn? Ja, hogy sehol! Fantasztikus.
- Nincsenek barátaim - félvállról veti oda a választ, ám mielőtt elindulna a folyosón, természetesen nem hagyja ki a megszokott Augustine féle jótanácsot. - Neked viszont kellenének, mert ha így folytatod, sírva fogsz visszamenekülni a pöcegödörbe, amiből a nagyanyátok húzott ki Titeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán nem mondott semmit. Zalán nem tudott semmiről, és ha rajtam múlik nem is fog. Érte állítottam meg a férfit, és nem miatta. Azt akartam, hogy soha ne történhessen vele ilyesmi, de ahogy ott álltam a levitás előtt, újra kezdtem egyre kisebbnek érezni magamat. Mint mikor kicsiként úszni tanultam. Bedobtak a vízbe, és kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, mélyeket szívtam a levegőből, remélve, hogy sokáig kitart, mert újabb és újabb hullámokra megint csak elmerültem. A szívem is olyan hevesen dobogott, csoda volt, hogy a másik nem hallotta. Amilyen közel állt hozzám, akár tehette volna.
Megfeszült az állkapcsom, ahogy a szavai elérték tudatomat. Az öklöm is összeszorult a testem mellett, és szememből kiolvashatta az érzelmeimet. Hiába akartam azt üzenni, hogy erős vagyok. Mérges. Ott volt a megalázottság is. Éreztem, ahogy elvesztem a kontrollt a vita felett, és utáltam.
- Fogalmad sincs róla miről beszélsz - reagáltam le végül sután. Szemeim mögött az ideg fájdalmasan összeszorult, ahogy lassan üvegessé váltak az íriszeim. Nem sírhattam, még ha a mérgem hevében tenném, akkor se. De elpislogni se tudtam, képtelen voltam elnézni róla. És erre újra megszólalt. Nekem pedig meggondolatlanul, lendületből, gyorsan szántotta végig a levegőt a tenyerem, hogy hatalmasat csattanjon az arcán.
Ha meg is lepődött Augustine, talán nem annyira, amennyire én tettem. Elkerekedett a szemem, és ajkaim is elváltak egymástól. Feszesen egyenesen tartott vállaim beestek. Nem értettem. Megütöttem. Soha nem csináltam még ilyet.
- Én nem... sajnálom... - motyogtam a szavakat kiszáradt ajkaim között. Félve rávetettem pillantásom. Zsibbadt a bőr a tenyeremen, és nem tudtam, hogy az ütés mértékétől, vagy a hirtelen rám boruló megbánástól. Nem voltam jobb tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mindig is ínyére való volt, ha elvethette a sulykot, tulajdonképpen létezése céljának tekintette, hogy mások életét megkeserítse, hátha ez enyhít az apjától kapott örökös bűntudaton, fájdalmon és csalódottságon. Látja, ahogy Autumn megtörik, hiszen ez történik. Pillantása üvegessé válik, tehetetlen lesz és nem szól egyetlen szót sem, mert nem tud. Augustine-nak nem is kellett sokáig keresgélnie, hogy megtalálja az egyik gyenge pontot, bár tagadhatatlan tény, hogy volna még mit mondania, amennyiben az eridonos úgy döntene, tovább feszegeti azt a bizonyos húrt.
Gúnyos mosolyra ívelnek ajkai: ő ne tudná? Amióta csak a szülei elváltak, egy utolsó szarházi senki, erre pedig nem átallják hol szavakkal, hol tettekkel emlékeztetni. A hátán izzó nyomok még mindig billogként vijjognak és folyamatosan rántják egyre mélyebbre a gennytől bűzölgő mocsokba. Mert a bensője, ami egykor kedvességet, odafigyelést, szeretetet és humort rejtett, valahol eltűnt, megsebezték, az pedig először csak elfertőződött. Megfelelő kezeléssel ott lett volna Augustine teljes valójában, ezt azonban nem kapta meg. Újabb és újabb vágások, szúrások kellettek ahhoz, hogy olyan mélyre ássa el sebezhető és egyben szerethető énjét, amilyen mélyre tán már visszanyúlni sem lehet. Ebből kifolyólag pontosan tudja, mit érez most Autumn, a bezárt kisfiú tükörképét lája az elhomályosuló íriszekben.
Mégis, arra nem számít, hogy szavai ilyen mértékban találnak célt. Nincs esélye elhajolni, ám igazság szerint akkor sem tenné, ha lenne. A lány tenyere hangos csattanás kíséretében találkozik arcával, ami szinte rögtön sajogni kezd, tán még feje is kissé oldalra bicsaklik. A falat bámulja pár másodpercig, hogy rideg, jeges tekintetével a lányra nézzen, aki most már nem csak összetörve van, hanem meg is zavarodott és hebegve próbál bocsánatot kérni.
- Nincs olyan dolog, ami jobban fájna az igazságnál Danvers. Ez a pofon erre a tökéletes bizonyíték - nem mosolyog, csak érzelemmentesen, kifejezéstelenül néz az eridonos arcába. Ha lehet, ez csak még inkább ront a helyzeten, mert legalább elégtétel lehetne az arcát csípő, égető fájdalom, egy apró könnycsepp szemének sarkában, mely fájdalmat sejtet. Azonban azon kívül, hogy folyamatos sajgás emlékezteti az ütésre, nem adja meg azt az örömet, hogy bármilyen reakciót is kicsikarjanak belőle. - Sajnálhatod. Takarodj innen, mielőtt vissza találom adni. Gyerünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A sütemény nagyon jó ízű volt, és egyben igazán tömény is. Szép lassan majszoltam el a kiszemelt édességet, épp a felét fogyasztottam el, miközben kezdtem magam egyre jobban érezni. Sosem ettem még olyan édességet, amitől ennyire megváltozott volna a viselkedésem. Egyre jobb hangulatba kerültem, és hirtelen minden gondom, kétségem elszállt. Nem gondolkodtam azon, ami idáig minden nap foglalkoztatott. Olyan érzés töltött el, mintha minden kötelességem elillant volna, és csakis a mának éltem, azaz a jelen pillanatnak. Számomra ez egyben ismeretlen érzés volt, emiatt valamiféle felszabadultságot éreztem, illetve egyfajta aggodalom is elfogott, amely a süti tovább majszolásával egyszerűen tovaszállt. Ahhoz szoktam hozzá, amire a szüleim tanítottak, azaz ne mutassam ki az érzelmeimet, ne mutassam magam sebezhetőnek stb. Viszont most egyáltalán nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet, egyre távolabb kerültem önmagamtól. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egyre felszabadultabb vagyok, és egyre éberebb. Ennek örömére tovább majszoltam a süteményt. A nagy nyugalom pillanatát egy váratlan vendég törte meg, aki amiatt aggódott, hogy mennyi sütit ettem idáig.
- Ez az első darabom. Csatlakozol? Van még bőven sütemény - kínáltam fel a lehetőséget a lánynak, aki rendkívül szimpatikus volt számomra, magam sem tudtam, miért. Ez a gesztus egyáltalán nem volt jellemző rám, de most úgy éreztem, hogy remek hangulatban vagyok, és bizony jól jönne egy kis társaság. Azt éreztem, hogy szükségem van valakire, akihez szólhatok, akivel megoszthatom a gondolataimat. Ráadásul süteményből sem volt hiány, úgy tűnt, hogy senki sem állt sorba érte, pedig nagyon finom volt, és bárki vehetett volna belőle, aki a konyhában kötött ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kezemet néztem. Az arcát. A pirosló bőrt, ami bizonyította, hogy nem csak képzeltem, hanem tényleg meg is tettem. Megpofoztam. Én, aki mindig is jobban hitt a szavak erejében, mint az erőszakban. Én, aki azért jött ide a férfihoz, mert megverte a barátját. Álszent vagy Rue Danvers.
Szememben csillogott a kétségbeesés, ahogy a másik megszólalt. Hangja egészen más színben, fakón szólt, de életemben először képtelen voltam megállapítani a pontos árnyalatot. Mintha az agyam elé valamilyen furcsa lepel hullt volna, ami miatt képtelen voltam felfogni többé a történéseket. Meghasonlottam.
Hallottam a fenyegetést. Ereimben a fagyott vér egy pillanatra újra megindult, csak hogy mozgásra bírja a tehetetlen testet. Lassan, tehetetlenül indultam el a folyosón, aztán pár méter múlva futva közelítettem meg a legközelebbi mosdót. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem. Kezemmel rákapaszkodtam a mosdó szélére. Teljes testemben remegtem, ahogy újra és újra lejátszódott előttem a jelenet. Aztán mindig kicsit módosult. Hol nagyobbat ütöttem, hol kisebbet. Pár perc elteltével pedig már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az agyamnak hihetek-e. Az egyedüli, ami talán örökre beégett az agyamba, az a néma pillanat volt. A szemei, ahogy a falat pásztázzák. A pirosló bőr látványa. A bizsergő tenyér.
Megengedtem a csapot, és potyogni kezdtek a könnyeim. Halkan zokogtam a kihalt mosdóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az a bizonyos tévéreklám, végig fogja kísérni az egész életemet ez már egészen biztos. Mi lehetne borzasztóbb egy kellemes karácsonyi reggelen? Kakaót szürcsölgetve, alig tízévesen egy horror műsort nézni. A fordulat viszont az, hogy tetszett amit láttam még is az elfogyasztott diós patkó amit már megettem, feljött és kijött. Kisebb koromban meg szinte kirázott a hideg a vértől. A takarítónő jól kiporolta a seggemet amiért összepiszkoltam a frissen felmosott padlót. Tisztán emlékszem, hogy egy furcsa kis koboldszerű valamicsoda egy kispengéjű kést húzott végig a szende kislányka tenyerén. A nyomában kicsurrant a vér, a rémes teremtés pedig mintha megnyalta volna. Azóta nagyon csípem a horrorokat, és a padlót se okádom teli miközben nézem. Az én vérző ujjamból szivárgó vér kicsit halványabb színű, de mintha a talajvíz törne elő, úgy csorognak az ujjamon a vörös cseppek. Oké, nagyon kedves a tanártól hogy itt virraszt mellettem, de a tekintetéből ki lehet olvasni hogy sokkal szívesebben venne részt, egy kislány szülinapi zsúrján. A sok kicsi között kicsit Slendermanként nézne ki, mert magas egy teremtés. Annak is örülök hogy élek, de azért ne csodálkozzon hogy rosszul érzem magam, akkor elhagyják olyan szavak a számat, amelyeket nem mondanék más szituban. Emberek vagyunk, biztosan megérti.
- Bocsánat, csak ahogy összehúzódik olyan mintha valaki simítaná – állítom a profnak, és hagyom hogy magával húzza a kezemet. Elég gyengéd, amiért hálás vagyok. Nem lenne éppen jó, ha lóbálni kezdené. A vér eltűnik, már csak egy nagyon friss vékony heg van a seb helyén. Ha valamihez hozzáérnék akkor felszakadna, jobb volna sebtapasszal betapasztani. Az átnyújtott zsebkendőt nem merem ráhelyezni, a szárazsága miatt irritálná talán. A fejem is hasogat, az ép kezemmel a táskámba nyúlok és előveszek kettő tábla csokit.
- Válasszon, van epres meg karamellás, remélem nem allergiás rá, vagy fogyózik mint legtöbben. Köszönöm a segítségét – mondom, és felé nyújtom a választani valót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Zalán előző alakítása semmi volt ahhoz képest, amit Vince nyomott le az asztalnál. Így megbocsátható volt, hogy a következő mondatának se füle se farka nem volt. De hát ezt magyarázom, hogy nem figyelsz. Nem érdekes.
 Udvariasan fejet rázott, amikor előkerült a cukorka és a tányérjára mutatott, jelezve, hogy ő inkább ezt próbálja befejezni. Magában azért értékelte a gesztust.
 - Köszönöm, de... kihagyom - akármi is legyen a mögöttes értelme, annak a kacsintásnak. Kicsit zavarba is jött tőle, inkább az ebédje felé fordult, hogy legalább a másodikkal végezni tudjon, ha a desszertet futva is kell magába tömnie a jóslástan terem felé menet.
 Dominik pár helyell odébb ült tőle s most hátrahajolt, hogy üzenni tudjon barátjának. Ők végeztek és indulnak. Zalán intett neki, hogy menjenek csak. Úgyis utoléri őket. Közben pillantásával megint pásztázni kezdte a termet. Augustine-nak már csak hűlt helyét látta. Szerencsére. Autumn pedig már a kijárat fele tartott, egy vaskos könyvvel a kezében. Azért a szíve mélyén kicsit reménykedett, hogy észreveszi őt, de nagyon el volt mélyedve abban, amit éppen olvasott.
 - Hát örülök annak is, hogy nem fulladtál meg - fogott bele, mert már az ő tányérja is üres volt. Közben pár buktát próbált belegyömöszölni egy szalvétába, hogy elvihesse magával. - És azért remélem, hogy megfogadsz pár dolgot abból, amit mondtam. - itt jelentőségteljesen Dévaira nézett. Nem kötözködésképp, csupán nyomatékosítani próbált. - Csodákra képes, ha van egy kis modorod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |2
______________________________________________________

Ott eszik. A kis, édes, zöld pulóverében, aminek jellegzetes színét ezüst kitűző töri meg. Én pedig állok az ajtóba. Göndör tincseim még alig hullottak vissza derekam köré, a folyosón való vágta után, arcom kipirult, a levegőt szaporábban veszem és lassan tudatosul elmémben hogy baszki, épp bedrogoztam egy prefektust.
Pontosan tudom ki ő, az összes kis önkéntes felügyelőcskét kívülről fújom, mert ők az éjszakai mászkáim potenciális veszélyforrásai a tanárok mellett.
Nagyot sóhajtok, talán ha most elrohannék lenne a legkönnyebb, de nem, mert már látott. Ha pedig most először állt be ez kicsit sokkos élmény lesz neki, a faszért tömtem tele azzal a szarral, igazán csak hinthettem is volna, mint minden normális ember a porcukorral.
- Nem, nem köszi - rázom a fejemet közelebb lépve. Megkínál a saját sütimmel, hát milyen rendes tőle. És a legmorbidabb, hogy el is fogadnám, csak akkor én is el lennék szállva és vagy padlón dugás lenne a vége vagy valami durva iskolai botrány.
Ajkamra mosolyt erőltetek, azt az aranyosat amit a tanárok is úgy szoktak szeretni, mert elhiteti velük, hogy én is csak egy vagyok a csillámos édes-mázas lányok közül, akik majd egy nap jók lesznek otthon felejtett gyermekidomárnak.
- Nem tűnsz olyannak mint aki tud sütni, mindened tök tiszta. Csinálok teát, kérsz te is? - nincs semmi tisztító vagy ellenszer, de nekem kell valami, hogy legalább az ivás mozdulatát utánozhassam és kicsit lejjebb higgadjak, míg kitalálom mi legyen. Az biztos, hogy megpróbálom elhitetni vele, hogy nem én csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Amikor elhatározta, hogy ellógja az edzését, azt hitte, egyszerűen csak visszatér a szobájába és begubózik, ahogy az utóbbi időben mindig. Elbújik a takarója alá, zenét hallgat és próbál nem arra gondolni, ami vele történt, esetleg elővesz egy számára érdekes tárgyat és inkább tanul, feltéve, hogy képes koncentrálni. Ehelyett itt ül a konyhában a pulton, kezeit pedig a forró tea melengeti, melynek gőze kellemesen simogatja arcát.
- Igazából apu szeretett volna nagyon kviddicses lenni, csak van egy csúnya gerincsérülése és így nem játszhatott. Arra gondolt, hogy na nem baj, majd én megyek a gurkók közé, csak idő közben anya kiszúrta, hogy másfelé kéne orientálódnom. Elvitt seprűakrobatika bemutatóra és edzésre, én pedig egyből beleszerettem, szóval így lyukadtam ki ide - az emlékek megrohamozzák elméjét, ahogy apukája a nyakába kapva úgy csinált, mintha repülne, Layla gyermeki, göndör kacaja pedig betöltötte az egész kertet, s beszűrődött a nyitott ablakok nyílásain, melegséggel töltve meg szülei szívét. Valahol jól is esik neki ilyen kellemes nosztalgiába süllyedni a fiú kíváncsisága okán.
- Egyébként miért pont terelő poszton játszol? Lehetnél hajtó is, szerintem az is remekül illene hozzád - teljesen szakmai szemmel nézi, közel sem bókolási vagy flörtölési szándék vezérli. Mivel maga is játszott, látta, kik voltak kiemelkedőek e poszton és úgy véli, hogy a terelés tökéletesen megfelelő az olyan hatalmas termetű embereknek, mint Ambrózy tanár úr, Lafayette viszont inkább tűnik fürgének és taktikusnak, amik remek hajtóvá tennék. Megérzések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Betartott néhány olyan alapvető jólneveltségi előírást, mint előre engedni a hölgyeket az ajtóban, vagy nem belevágni a szavába, ami egy általános emberi jó pont szokott lenni mindenkinél. Egyszóval elmondható, hogy ma sem bőgött le tartásból, és jelenleg épp egy bögre remek, fájdalomcsillapító hatású tea gőze fölött ücsörög vele szemben Laylával.
- Ez kicsit olyan, mint amikor a kislányokat elviszik balettre a mugliknál, vagy a fiúkat focira, és kvázi ottragadnak. Átérzem, nekem is ilyen volt a kviddics meg a foci, csak ezek szerint bennem nincs ennyi kitartás és ambíció, mint benned, hogy intenzíven űzzem. - Egyébként őszintén csodálja azokat, akik hajlandóak sok erőt és energiát befektetni a kedvenc hobbijuk űzésébe. Ő nem ennyire kitartó, vagy mondanám úgy, nem ebben. Ha a kezébe könyv kerül, akkor igen, ő is képes erre a teljesítményre, hogy rengeteget olvasson és megpróbálja mindazt gyakorlatba ültetni, de más területre ez a kitartás nem igazán jellemző eddig.
- Hát... - Miért is terelő? Mert az apja is az volt? Mert gyerekkorában ez volt egyike a kevés aktivitás közül, amit a ritkán látott egyetlen szülőjével űzhetett? Japp. - Simán lehet, hogy igazad van. Egyébként ahhoz is kaptam egy halom segítséget. Ismered a HVHm férjét, Szentmihályi Norbertet? Na, ő amolyan családi barátja a nagynénémnek, aki nevelt, és rengeteget segített fejlődnöm. Persze többnyire csak poénból játszottunk, semmi komoly. Azt inkább apámmal csináltuk, mikor épp itthon volt. Apám... - Egy pillanatra megáll a mondat közepén. Vajon most épp hogy néz ki az apja? Volt már, hogy nyolcéves gyerekként férkőzött a közelébe, amikor keresték a hatóságok, mondván, egy gyerekre senki nem fog gyanakodni. Hát tényleg nem bukott le.
- Apámat nem láttam túl sokszor, de amikor igen, általában kviddicsezni tanított. Ő is ide járt egy darabig, és állítólag jó terelő volt. Valahogy ez megmaradt ilyen heppnek közöttünk. Tudod, amolyan kapcsolódási pont, hogy legyen miről beszélnünk. - Másként lehet, kicsúszna a száján az a veszélyes kérdés, hogy 'Nem akarsz már, basszus egyszer az életben végre velem élni ahelyett, hogy az isten tudja, hol mászkálsz és mit művelsz?' .
- Mondjuk téged elnézve, ha nem mondtad volna a fogóságot... hmmm, várj... Hajtó. Csak hajtónak néznélek. Ruganyosan mozogsz, de valahogy nem tudom... illene rád a hajtó szerep is. Végül is labda labda, csak az egyik precíziós történet, a másik meg böhöm nagy hozzá képest és könnyebb kezelni. - Lafayette és a remek, stratégiai érzéke. Talán Volkovnál kellene különórákat vennie kviddicstörténelemből és stratégiai tanokból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lassanként bólogat, mert tulajdonképpen tényleg ez történt. Édesanyja túl durvának tartotta, hogy egyetlen szem lányát beküldje a vasszörnyek közé, viszont pontosan jól tudta, hogy a repülés igazán közel áll piciny szívéhez. Ahogy azt is, nem tud ellenállni a táncnak. E kettő ötvözete kellően csalogatónak tűnt ahhoz, hogy Layla végül beadja a derekát és lássunk csodát, így is lett. Ritka az, hogy a szülők nem próbálják meg minden áron saját kudarcaikat a gyerekükön keresztül kompenzálni, s elmondható, hogy a navinés is e szerencsés helyzetben van.
- Uhh, nagyon bírom Iza férjét! Régen eridonos volt és csomó szóbeszéd járja, hogy mennyire őrült és szétszórt, de nekem amúgy szimpatikus - az őrült jelen esetben nem pejoratív jelzőként jelenik meg, hiszen valamilyen szinten a lány is az. Ez lehet abszolút jó tulajdonság.
Eközben figyelmesen hallgatja Lafayette-et arról, hogyan is keveredett a kviddics környékére és miként állapodott meg a terelő posztnál. Kissé oldalra biccentett fejjel dolgozza fel a hallottakat, bár feltűnik neki, hogy a levitás kissé megakad minduntalan az apjánál és az sem kerüli el figyelmét, hogy valójában a nagynénje nevelte fel. Mégsem tapintatlan típus, így nem kérdez rá direkt módon a dologra, nem is ismerik egymást olyan rég, hogy megtehesse.
- Szerintem ez egyébként tök jó, bár izgalmas lenne, ha apud terelne, amíg Te a kvaffot próbálnád átdobni a karikákon. Nem veszélytelen, de új megvilágításba helyezné az egészséges versenyszellemet - persze ő is viccel csak, sohasem gondolná, hogy bárki ártana a saját gyerekének és esetleg megkínálná egy csinos, ötven kilós gurkóval. - Azért lettem fogó, mert pici vagyok és nagyon fürge. Plusz, hála a seprűakrobatikának, egy csomó dolgot tudok hasznosítani a kviddicsben. Volt, hogy Volkov leizzadt, amíg a meccset vezette - visszaemlékezve, fogalma sincs, mit gondolt akkor, mikor egyszerűen elugrott seprűjéről és lábai alatt, de a seprű felett elengedte a gurkót. Nem csupán lélekjelenléte volt példaértékű, de a teljesítménye is, bár szokás szerint ezzel sem hencegett el senkinek, nem érzi úgy, hogy érdemei okán piedesztálra kéne emelni.
- Na és mi érdekel a kviddicsen kívül? Van kedvenc tárgyad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

nem jó napok, nem jó hely

Azt mondják, hogy a lányok minden apró változást észrevesznek. Főleg egymáson, hogy épp valaki fogyott, másik oldalra fésüli a választékát, más smink, akármi, de elvileg azt is, ha valami nem oké. Én meg próbálok mosolyogni, hogy minden is oké meg hasonlók, csak épp nincs jó napom. Nem tudom, melyikünket akarom átverni, magamat, vagy őt? Mindegy.
- Ne aggódj, Somogyi vagyok, nem lehet gáz – az a baj, hogy abból is a LITE verzió, ami szép, szép, csak néha nem jó semmire sem. Ez van. Hátha azonban így kimondva tényleg eloszlatja az aggodalmat és szebb nap lesz.
- Hát igen. Pár… dologban – majdnem mindenben lemaradva érzem magam. Azért persze bőven akadnak olyanok is, amik végül beugranak és rájövök, hogy tudom, csak éppen hirtelen nem jutott eszembe. Viszont sok az új anyag is, olyan, amire meg nagyon figyelni kellene, ami nem mindig jön össze és az lesz belőle, hogy lemaradok és nem értem. Francba. Ezzel majd jól jutok valamire, jövőre VAV és én úgy fogok bukdácsolni, hogy öröm lesz nézni. Jó kilátások.
- Meeert – na most kicsit zavarban vagyok, nem azért, mert mellettem ül és idehajol, hanem mert beszélni kell olyan dologról, ami nekem kellemetlen. Nyelek egyet. - Hát nem tudok mostanság mindig jól figyelni. Néha nem alszom jól, máskor ideges vagyok és, és lemaradtam, vagy nem értem. A varázslataim is néha nem mennek jól. Próbálom összeszedni magam – tudom, hogy vizsgákig még rettentő sok az idő, sőt, azonban azt sem árt észben tartani, hogy ami ma sok, az holnap mindjárt itt lesz. Aha, tavaly is ez volt. Elpöffeszkedtem, aztán az lett belőle, hogy kapkodtam. Most nem, csak a jegyzeteket rendezem, amikben itt-ott lyukak vannak, ahol lemaradtam pár sorral. Az egyik tárgyból már kölcsönkaptam kiegészíteni, a másikat pedig a tankönyvből próbálom és persze, ott a beadandó is.
- Persze! - vágom rá azonnal, kicsit hangosabban a kelleténél. Ez éppen elég arra, hogy kvázi nemet mondat. Szusszanok egyet, mert pár fej felénk fordul, nem akarok mozizó tömeget sem. - Vagyis nem egészen csak a tanulás. Meg fogom oldani, csak még nem tudom hogyan. Ahogy ezt sem. Ennyit elolvasni se lehet – mutatok végül a halomra. Szívás, nem szívás, jelenleg azt hiszem a legkisebb bajom az, hogy kicsit fájdogál a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |
______________________________________________________

Már nyitnám az ajkam, hogy megköszönjem, aztán leesik, hogy nem kéne. Ezért inkább csak elmosolyodom. Amúgy is nagyon aranyos ahogy lelkesedik. Talán még segítettem is neki, ugyan ritkán látom a gyereket, de sose szokott ilyen tejbe tök lenni.
- Egy tea rendel - bólintok, a következő kérdésén pedig elnevetem magam.
- Nyuszifül, nincs zene, milyen teát kérsz? - pillantok rá. Nem vagyok benne biztos, hogy a fejében nem szól-e valami nagyon torz nóta, bár nálam nem szokott miközben be vagyok állva. Néha azt hiszem igen, de aztán mindig rájövök, hogy csak én éneklek.
A következő kérdésre megfordulok és a pultnak támaszkodok őt figyelve. A vizet már odatettem, amíg nem sípol, addig nincs dolgom.
- Nos, Júlia vagyok, navinés, mire vagy kíváncsi? - úgy érzem teljesen ura vagyok a helyzetnek. Édes, kicsit pörgős, lehet táncikálunk egyet, teázgatunk, több sütit már ne toljon le a torkán aztán ha tudom ágyba dugom, hogy kialudja a dolgokat. Tisztára mint egy anyuka. Nem is olyan nehéz ez.
Aztán jön a fekete leves, amikor elkezd bulik után vágyódni. Elhúzom számat. Az a gond, hogy nem nagyon kéne erre még alkoholt is innia, vagy innom. Ha pedig bulizni megyünk mindketten inni fogunk. Ez olyan tény, minthogy ha napra mész nyolcan fokba le fogsz égni.
- Na várj, hát a tea - próbálom észérvekkel meggyőzni, hogy maradjunk a konyhába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Elmajszoltam az első sütimet, ami valami eszméletlen finom volt, ráadásul utána sokkal jobban, felszabadultabban éreztem magam. Egy újabb darabkát vettem magamhoz, majd abba beleharapva hallgattam a másik mondandóját.
- Dehogynem! Van zene, hogyhogy nem hallod? Ráadásul egész jó! - nevettem el magam, majd ülve elkezdtem kicsit mozogni a zene ütemére.
- Zöld teát kérek. Az ugyanis felélénkít - tettem hozzá a választ a gyorsan a lány kérdésére.
- Júlia... Milyen szép név! Júlia nem akar a földön járni... Te is felmennél inkább a felhők közé? Hallottam egy ilyen számot az egyik szobatársam hallgatta - osztottam meg vele ezt a rém fontos információt.
- Hű, hát bármit, amit fontosnak tartasz... Mi a hobbid? Szeretsz táncolni? Nagyon akrobatikus beállítságúnak tűnsz - kérdeztem vissza a lánynál, és állapítottam meg amit leszűrtem róla.
- Milyen a Navie? Tényleg van saját unikornisotok? - kérdeztem tőle derűsen.
- Mindenesetre a Rellon-ban sokszor sárkányos a hangulat - tettem hozzá nagyon őszintén.
- Ne aggódj a tea miatt, meg van még itt finom süti is. De ha elfogytak, ugye elmegyünk bulizni egyet? - kérdeztem reménykedve Júliától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

művész leszek, meglássátok

Mindenki más, ők meg aztán végképp ég és föld kategória, ehhez elég volt egy találkozó is, de lehet, ha csak szimplán egymás mellé állnak, akkor is kiütközik. Elvégre, a másik jól fésült, meg normálisan öltözik, ellenben Teddyvel, aki kócos, lyukas és akadnak láncai is. Meg ahogy beszélnek. Jó, az olaszokról köztudott, hogy hangosabbak és szeretnek gesztikulálni mellé, erre jön rá a saját stílusa. Szegény Kornél meg… hát elveszne mellette, bár neki is van szája, beszél is, így minden faja. Lenne. De visít a nő, Kornél meg szentlélek. Nyilván. Ha ő is rajzolna vele, jobban meg lenne lepve. Inkább úgy mondaná: nem is várt mástól.
- Áldassék a szűzanya, meg minden szent. Szeretnél névjegykártyát is róla? - vigyorog egy sort, mintha ezt amúgy hivatalossá kellene tenni. - Amúgy tudom. Sokszor alkotok hülyeséget – mintha valami elfajzott művészet lenne, nem pedig a pillanat, az unalom, meg a sok energia heve. Ó nem. de.
- Iggen, tudom. Sértek én sok mindenkit, csak ja. A büntetést meg nem is tudod meg, csak ha elmondom – ölti ki a nyelvét, mintha titok lenne és sosem ismerhetné a másik. - Miért, te mit adnál? - mintha csak licitet várna, de közben csak kíváncsi, hogy ha a lelkiismerete, meg pedáns, miket szórna felé. Vagy csak felkészül arra, mit kapna? Jó kérdés. Aztán erre nem kioktatja? A csípőjére vágja a kezét, mint egy háziasszony és „ha” pillantással nézi, ahogy még itt magyaráz is. Erre nem tud nem röhögni végül, bele a markába, hogy ne legyen már hangosabb, mint kellen.
- És akkor te vagy a lelkiismeret meg a jó, mi? Azért te is tudnál alkotni, ha akarnál. Jól van, nem féltelek – finoman paskolja meg a másik vállát, majd kotorja elő az emlegetett darabot. Megköszörüli a torkát, hátrébb lép és a most már nagyon hangosan tiltakozó portréra szegezi a pálcát.
- Silentio – huss és pöcc, és a csend beáll. Nem tökéletes, ha odahajolna valaki, akkor nagyon halkan hallana valamit, de épp elég, hogy ők nem, főleg, ha beszélgetnek is. Szinte büszke fejjel néz a másik felé.
- Mi lett volna velem nélküled! Hát köszönöm – benyúl a zsebébe, miután elteszi a pálcát és a még nem száraz festéket törölgeti le a képről. Marad így is rajta, de a némaság elég büntetés. - Mostantól mindig ezt kapja, ha – azzal elrejti a zsepit is és a másik felé fordul. Szemöldökét vonja fel, majd ingatja meg a fejét.
- Mééégis tilosban vagy. Ejnye – vigyorog egy sort, majd koppan. Hát eltévedt. Mondjuk éjjel nem nehéz, minden folyosó egyforma kábé és minden néma. - Óóó, vagy úgy. Látod, ez a baj a sok tanulással, káros az időérzékre. Én mindig mondom – most ő csóválja a fejét. - Elnavigáljalak? Tökre tudom a jó utakat, szóval nem kell félned – vagy de. De ez már más kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ismerős érzések ezek számára. A félelem, a megalázottság. Ám hiába van már gyakorlata, hiába élt át hasonló helyzeteket rendszeresen általános iskolásként, nem tanulta meg kezelni ezeket. Pont úgy fagy le most, ahogy egy évvel ezelőtt akkor, mikor Sólymos Tibi alázta meg az egész 8. c előtt. Pont úgy dadog, pont úgy süti le a szemét mint akkor. A különbség csak annyi, hogy azóta eltelt egy év, róla pedig kiderült, hogy boszorkány. Ennek ellenére eszébe sem jut, hogy lapul a zsebében egy varázspálca, mellyel - ha nagyon akarná és lenne hozzá elég tudása - még komoly sérüléseket is okozhatna a fiúnak. De nem, Raminak valóban nem jut eszébe elővenni a pálcáját. Talán bátorsága sem lenne használni.
Fejét lassan emeli fel, féloldalasan a fiú kérdésére. Csak megrázza vörös fürtjeit, szemei sarkában már gyűlnek a könnyek. Nem is hiszi, hogy ez majd meghatja a fiút. Védekezni ugyan nem tanult meg, de az ártó szándékú diákok természetét jól kiismerte. Nem fogja ezt meghatni semmi sem, talán egy tanár közbelépése sem akadályozná meg, hogy folytassa, amit tesz. Talán leállna most, de később visszatérne a dologra. De hiába pillant a navinés a tanárok felé, ők semmit sem vesznek észre a jelenetből. Legtöbbjük bágyadtan fogyasztja a reggelijét, újságot vagy könyvet lapozgat, és eszébe sem jut, hogy a Nagyterem nyüzsgése most nem az általános csevegések eredménye, hanem valami másé. A csöppke remény is elúszott tehát, hogy segítséget kapjon bárkitől, akár csak a jelen helyzetből kihúzva őt. Diáktársaira hiába néz, hiszen az a néhány, aki nem nevet, szánakozva néz ugyan, de többet nem mer tenni.
Augustine pedig folytatja a cukkolását, már agresszív modorban. Ramóna összerezzen szavaira, ha lehet még jobban összehúzza magát. Feje ismét előre bukik, és nem bírja magát tovább tartani, arcán elindul egy könnycsepp. Komolyan megijeszti a fiú fenyegetése. Előfordult már, hogy osztálytársai lefogták, gúnyos dolgokat firkáltak kezére, odakötözték egy fához, esetleg egy szekrénybe zárták be. A tanárok pedig hiába kérdezték utána, "Ki volt?", ő nem tudta elárulni. Az emlékek gyorsan rohamozzák meg agyát, légzése szaggatottá válik, mellkasa összeszorul. Menekülj vagy véged! utasítja valami belül. Rami pedig úgy dönt, engedelmeskedik. Ösztönös mozdulattal kapja fel a padról táskáját, és sprintel kifelé a Nagyteremből. Futás közben szabad kezével dörzsöl egyet az arcán, elmorzsolva könnyeit. Nem néz vissza, hogy a fiú követi-e, csak nagyon reméli, hogy nem. Fejében visszhangzik iskolatársai nevetése, bár azt már nem tudja, hogy a jelenben, vagy emlékeiben csupán. A szobája felé fut, meg sem áll odáig, hogy aztán becsapja maga mögött az ajtót, és az ágyára ledobva magát kitörjön belőle a sírás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Valójában nem is nehéz elképzelni ezt a lányt az akrobata szerepében. Ha végignéz a testalkatán, pontosan annak a típusnak tűnik, aki ebben a szerepkörben IS helytállhat sok más mellett, amihez jól jön a sovány, ruganyos, alacsonyabb termet. Kezdi úgy érezni, hogy egy halom szaklap vár átolvasásra a mágikus seprűakrobatika műfajáról.
- Őrült, de teljesen a jó értelemben! Nagyon sokat tanított és hihetetlenül lelkes a kviddics iránt és... szólj, ha órákat akarsz tőle venni, lezsírozom vele! Ha választhatnék magamnak tesót, őt biztos azzá fogadnám. – Nagyon kedveli Norbit, csak azt sajnálja, hogy ritkán futnak össze most már. Mióta ő is iskolapadot koptat és Norbinak állandóan rengeteg dolga van az edzésekkel, játékokkal, jelentősen csökkent az összejárások száma. Néha Izát, bocsánat, Szentmihályi HVH-t azért megkérdezi, mi újság, de csak a tapintatosság keretein belül.
Meglepő amúgy, olyan könnyen jönnek a szavak hirtelen. Istenigazából régen volt, hogy a nulláról kellett bemutassa önmagát valakinek, és nem tagadhatja, hogy tizenhat évesen már másként viszonyul ehhez is, mint sok más dologhoz. Most jó, most szívesen hallgatja meg Laylát és beszél magáról is.
- Hát... – Jelentőségteljesen pillant Layla-ra. Igen, megtörtént. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Michelle-t rémesen felbosszantotta az apja ezzel a húzásával, és a nagynénje is felszállt, hogy az apjára terelje a másik gurkót, így aztán az apa-fia páris egyaránt pótolta a vashiányát. Michelle istenesen leteremtette őket, mint valami sárkány, miközben Vasil, Vincent és Isabelle balta arccal bújtak a reggelijükbe, meg az újságba, mit sem törődve a két tökfej Saint-Venant fejmosásával. Megérdemelték.
- Szívesen mennék ellened egy iskolai meccsen akár. Megnézném, mennyiben más egy akrobata ellen küzdeni. – Szabályosan csillog a szeme, hiszen szereti az ilyen élvezetes kihívásokat. Noha nem tervez iskola csapathoz csatlakozni, attól még nagyon szívesen eljátszana a gondolattal, akár egy gyakorás keretein belül is.
- Versenyeken is indultál? Vagy hogy működik ez nálatok pontosan? Avass be egy kicsit, zöldfülű vagyok. – Nem sokáig- tenné hozzá, de végül is ez nem fontos részlet. Szeret művelődni, ezt is alaposan körbe fogja járni, de ha kap egy elsőkézből érkező beszámolót, az csak felturbózza a kedvét.
- Kedvencem az nincs, de érdekel a tudományos vonal, főleg a genetika. Efelé indulnék el majd mestertanoncin, ha egy mód van rá. - Bár ki tudja, itt lesz-e még mestertanoncnak. A családi helyzete több, mint hektikus, szóval... ja. Eddig például a Durmstrangbe járt, aztán áthozták hirtelen a Bagolykőbe, hogy elrejtsék szem előtt tartva.
- De, ha mestertanonc vagy, lehet, még korrepetálhatsz is egy-két tantárgyból. Csak azt csinálom meg, ami érdekel, rossz diák vagyok. – Szelektív érdeklődési körű gyerek, no. És szemtelen vigyorral illeti éppen a vele szemben helyet foglaló hölgyet.
- Vannak testvéreid? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Te aztán tényleg nagyon kedveled! - óhatatlanul szökik ajkán egy aprócska nevetés, látva a fiú hihetetlen rajongását. Igazság szerint aranyosnak tartja, amit mond, így kuncogása is inkább hat szórakozottnak, semmint bántónak. - Iza is nagyon szereti. Ritkán látni őket együtt mutatkozni, de szerintem Merlin is egymásnak teremtette őket - arcán enyhe pír jelenik meg, hiszen neki sem szokása ám így áradozni másokról. Másrészt viszont tisztában van azzal, hogy neki nem adatik majd meg egy olyan kapcsolat, mint ami nekik van. El sem tudja képzelni, hogy egy férfi közeledjen hozzá, hovatovább előbb rezzen össze, mint érezzen kellemes bizsergést. Ettől a gondolattól egy pillanatra fájdalom suhan át arcán, ám amilyen gyorsan érkezik, oly gyorsan távozik is, mintha csupán délibáb lett volna.
- Pedig csak vicceltem! - kapja szája elé kezét, majd hitetlenül mosolyodik el, ahogy leengedi, talán még ajkai is elnyílnak a hirtelen jött csodálkozástól. Micsoda család! - Valószínűleg abban, hogy olyan őrültségeket is bevállalunk, amit ép eszű ember nem tesz - biccent egyet, részint magának, ahogy emlékképek tolulnak elméjébe a meccseiről. Az biztos, hogy tehetségesnek érezte magát fogó szerepben, ám az is fix, hogy sohasem merne élesben, egy életen át gurkók elől menekülni. - Ha gondolod, kérhetünk majd egy cikeszt Volkovtól és megpróbálhatjuk elkapni egymás elől - megvonja vállát, majd zsebéből előhúzza a saját kis aranylabdáját. Az aranyoska rögvest kinyitja szárnyait és körbe repüli Layla-t. - Remélem nem nevetsz ki, de Ő itt Lise, a cikeszem. Magam kaptam el és, mivel testemlékőrző, örökre velem is lesz - kedvesen mosolyogva figyeli, ahogy a labda elszabadul a helyiségben és körbe-körbe repked. Mintha csak személyisége lenne. Biztosan butaság, de Layla szereti azt képzelni, hogy ő is egy barátja.
- Hááát, indultam néhányan, de nem nagy dolog - kínosan feszengve érzi magát, ha érdemeiről kérdezik. - Megnyertem az ifi bajnokságot utolsó évben, most a felnőtt kategóriában kéne versenyeznem, csak... - megdörzsöli felkarját, ami először csak egy apró mozdulatnak indul, amolyan figyelemelterelésnek, ám a dörzsölés egyre erősebb. Amikor a zuhanyban ült, ugyanígy próbálta lekaparni magáról a szégyent és a mocskot. Aztán felocsúdik a fájdalomra, amit körmei okoznak és zavart mosollyal folytatja. - ...végül ez az évem nem úgy alakult. De jövőre megyek majd és, ha az országos bajnokságon túljutok, mehetek majd világversenyre is, csak nyernem kell - biztató mosollyal arcán ejti ki a szavakat, szemeibe visszaköltözik az élet. Mintha olyan egyszerű feladat lenne az, hogy egy országos válogatót győzelemmel zárjon.
- Óóó, hát azért genetikában nem mozgok otthonosan, leginkább a sport érdekel, úgyhogy abban mondanám magam kiemelkedőnek, de... ha van olyan tárgy, amiben segítség kéne, csak szólj, bár, mivel levitás vagy, biztos ezerszer jobban tudsz dolgokat - milyen butuska kis sztereotípiák ezek! Csupán azért, mert valakit a kékekhez osztottak be, még nem jelenti azt, hogy mindent tud. Persze jobb ezt feltételezni ahelyett, hogy elismernénk, más ház diákja lekörözheti őket. Mint Margaréta! Háztársa minden évben iskolaelső, ami nem véletlen. Azt már meg sem említem, hogy az ő kis mimóza, angyali lelke fel sem ismeri a kacér élt, mely a fiú szavait átitatja.
- Igen, van egy bátyám, de elég ritkán találkozunk. Nagyon szeretem - kedves mosollyal beszél róla, láthatón közel áll a szívéhez. - Neked is vannak tesóid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- A király embereket csak kedvelni lehet. A bunkókkal meg kreatívan kell kiszúrni. - Cinkos vigyorra húzza a száját. Van egy ilyen kis gikszere, hogy ha belekötnek, megpróbál istenesen visszaütni, de leleményes módon. Nem szereti a céltalan ütlegelést és a nyers erőt önmagában- ha van benne cél és fondorlatosság, sokkal messzebb lehet vinni a dolgokat, mint egyetlen agyalással.
Izából amúgy utólag nehezen nézné ki első pillantásra, hogy összeillik az örökké pörgő bolondgomba Norbival, mégis a nagynénje legjobb barátnője sokszor bizonyította, hogy több a szufla és a tökösség benne, mint sok más nőben, és teljesen jó párost alkotnak Norbival.
- Apa halál komolyan gondolta. Rám küldött egy gurkót, aztán a nagynéném elkapott minket gyakorlás közben és megagyalta őt a másik gurkóval. Én is, ő is a porban landoltunk és olyan szidást kaptunk a nénikémtől, mint még soha. Most képzeld el, hogy közben a nagybátyám és az unokatestvéreim balta arccal ültek a reggeliző asztal mellett, és az egyik napilapot olvasott, a másik kettő a reggelijét zabálta. Sütött róluk, hogy megérdemeltük a szidást. - És reggelit sem kaptak. Végül elmentek Mihaellel péksütizni. Olyan jó kávét azóta sem ivott.
- De gondolom, ez nektek nem őrültség, nem? Mármint az ember legtöbbször azért tesz meg valamit, mert hisz benne, hogy meg tudja csinálni, képes rá. És szerintem enélkül a hit nélkül nehéz lenne akár seprűre is ülnötök, vagy úgy bárkinek, aki sportol mondjuk. - El tudja képzelni, hogy Layla csak úgy leugrik a magasból és sziklaszilárd bizonyossággal hiszi, hogy idejében tud majd visszakászálódni a seprűjére a bravúros mutatvány után, másként el se engedné a nyelet.
- Szuper ötlet! Mindenképpen kipróbálnám magam ellened. - Nehéz lenne megmondani, szélesedhet-e tovább a vigyorgása, de a lelkesedése vizuálisan nő percről percre. A lelkesedésén túl pedig a megfigyelési készsége sem lankad- kifejezetten felvillanyozza a figyelmét a lány arcán megjelenő lágyság a cikesze láttán. Basszus, de vonzó... - Nincs miért kinevesselek. Nem mindennapi, de ettől még kedves gesztus, hogy megtartottad. És van egy nagy előnye: rád reagál, kb mint abban az elfuserált regényben a mugliknál, tudod, az a Tvájlájt vagy mi, amiben a póni vérfarkas rákattan a csecsemőre. Elég creep, nem is értem, miért rajonganak érte a nők. Fuh, Szirmai csinált róla egy remek kritikát. Van instád vagy discordod? Átküldöm szívesen. - Nem mondtam még? A gyerek a mugli dömpingen nőtt fel, mint a családja javarésze. Annak ellenére, hogy aranyvérű, mint a sicc, csont nélkül beillene muglinak, és akkor is megállná a helyét, ha örökre elvesztené a varázserejét egy napon.
- Na neeee! Ez komoly? És ezt csak így mondod halkan, hogy ifi bajnok vagy? Hallod, ez eszméletlen! Mennyit edzel egy héten? Jó, ezt ne számoljuk, ez most véletlen, de amúgy? LoL ki hitte volna, hogy ez a suli hírességeket nevel! - Teljesen oda meg vissza van, mert neki ez tényleg nagy dolog, hogy egy híres sportemberrel találkozzon. Most tekintsünk el tőle, hogy nem ismerte a sportágat, de maga a tény, hogy olyan ember ül előtte, aki letett valamit az asztalra, keményen dolgozik a sikerért valószínűleg, és eredményekben mérhető a befektetett energiája, sokat jelent neki, motiváló hatású. - Figyu, nagyon, NAGYON nagy kalappal kívánom neked a sikert. Hozd el a bajnoki címet! - Az a kisfiús, de már férfiasodó arca úgy ragyog, mint égen a Hold. Hihetetlen cuki.
A vicces horkantása már nem annyira édes, inkább pimasz, de úgy érzi, Layla vagy ignorálja ezt benne, vagy nem érti. Akárhogy is, jó ez így.
- Nincs nincs. - Van tesója? Áh, dehogy. Azaz van, de valójában unokatesók, de ő testvéreiként szereti Vincentet és Isabelle-t, amíg világ a világ. - Az a helyzet, hogy a szüleim elváltak röviddel a születésem után, és apám kapta meg a gyámságot fölöttem. Az anyám...nak drogproblémái vannak. Azt hiszem. Ritkán találkoztam vele, nem igazán látogatott, pedig a nagynéném nem tiltotta el tőlem. Megtehette volna, mert rühelli az anyámat azért, mert otthagyta az apám, de jófej volt. - Mindezt abszolút tárgyilagos hangnemben meséli el. Voltaképp annyiszor magyarázta már meg a családi helyzetét, hogy semmiféle érzelmet nem vált ki belőle a darabokra hullott helyzetének felvázolása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Elsőre azért picit ijesztőnek tűnik a nénikéd. Várj csak, ő nem... Uhh, hogy is hívják, nem Michelle Saint-Venant? - elkerekednek szemei, hiszen tök logikus, hogy ő az, hiszen az apukája Mihael Saint-Venant, még olvasta is az Edictumban talán, neki pedig az ikre a szőke! Hát valóban nem egy szokványos család, annyi szent. - Gondolom attól féltek, hogy ők is kapnak egy gurkót - szórakozottan nevet fel, ahogy elképzeli a szigorúan dolgukba temetkezőket, mielőtt még a leszúrás szilánkja érné őket. Valószínűleg a helyükben Layla sem cselekedett volna másképp.
- Persze, nyilván. Csak az ember általában nem úgy kerüli ki a gurkót, hogy elengedi a seprű és a lába között. Tudni kell időzíteni és visszaérkezni a seprűre - megvonja vállát, mert hát ez csak az egyik olyan dolog, amit elmondhatna fogó pályafutásának eseményei közül. Az sem volt semmi, mikor egyszerűen Ábel alá helyezkedve fejjel lefelé repült alatta és úgy nyúlt a cikeszért. Hát, igen, maradjunk annyiban, hogy a navinés egyáltalán nem kviddicses fejjel gondolkodott, mint inkább akrobatával. - Akkor beszélek Volkovval! - láthatóan lelkes ezt illetően, pedig tényleg nem vágyik profi fogó karrierre. Nem kizárt, hogy a rellonosok házvezetője képes lenne azt faragni belőle, de egyrészt késeinek tartja, másrészt nem érez magában kellő motivációt ahhoz, hogy véghez is vigye ezen tervét. Anélkül pedig élsportolónak lenni szinte lehetetlen. Ez az, ami az embert áthajtja a kínokon, amiért minden nap reggel érdemes felkelnie, lenyomnia a kőkemény edzéseket és mindent megtenni a sikerért.
- Bevallom, én csak a filmet láttam, de... - elhúzza száját. - ...borzasztó volt. Minden versenytársam odavolt érte, de minősíthetetlen, különben is, csillogó vámpírok? Uhh, elég rémes - megrázza fejét, bele sem mer gondolni, hogy a mugliknál ez siker széria lett. Ha csak egyetlen varázsvilágban jártas is belenyúlhatott volna, az elég jó lenne, de nem így történt, ezért az egész világ egy olyan vámpír fétis után csorgatja a nyálát, amely romantizálja azokat a szörnyetegeket. Bár, lehet Layla meg túlságosan szigorú velük.
- De tényleg nem nagy dolog! - mivel egyik kezében a bögrét fogja, így csak a másikat tudja kicsit tiltakozóan megemelni. Annyira nem tud mit kezdeni ezzel a rengeteg elismeréssel, mert persze részben ezért is csinálja, de magának akar bizonyítani és nem másoknak. Talán ezért érzi zavarban magát, mikor méltatják. - Igazság szerint minden nap edzek valamennyit. Edzővel három vagy négy napot, a többin rám van bízva és a lelkiismeretemre, amivel egészen a mai napig semmi probléma nem volt - jelentőségteljesen pillant körbe, s nem is kell magukra mutatnia, hogy egyértelműsítse, Lafayette bizony a rossz útra tereli. Jó, mivel ez az egész a lány ötlete volt, nem volna jogos a fiúra kennie, de olyan jó néha egy kicsit hárítani a felelősséget! - Köszönöm.
Arcát elborítja a pír a drukkolás hallatán és inkább erősen koncentrál a kezében immáron csak melegen örvénylő italra. Bele is kortyol, hogy biztos lehessen abban, nem csinál magából nagyobb idiótát, mint amilyet már amúgy is csinált. - És nem... hiányzik az anyukád? Mármint, akkor gondolom a nagynénéd nevelt és ahogy hallom, nagyjából ő lett így az anyukád, csak... nem is tudom, az más. Nem? - kérdőn billenti oldalra a fejét, gyermekien őszinte kíváncsiság csillan íriszeiben. Fogalma sincs, milyen lehet egy függővel együtt élni, bár... Ha Nathanielre gondol, ő is az volt: Layla függője. Ha igazak a pletykák, előbb-utóbb minden függőség halállal zárul - csak az nem mindegy, kiével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Pedig olyan finom, szinte eteti magát. Persze, jól van, hagyok. De ezt a második szeletet már megeszem - feleltem neki, majd nagy lendülettel elkezdem betolni a második számú sütit is. Már nem volt belőle túl sok, ugyanis a nagy részét már percekkel ezelőtt megettem. Közben kezdtem egyre felszabadultabban és boldogabban érezni magam.
- Ó, dehogynem! Milyen remek lenne a felhők között szálldosni! Tudod mit? Szálljunk együtt, repüljünk el jó messzire! Az csúcsszuper lenne! - válaszoltam a lánynak lelkesen, majd átvettem tőle a teát, amelybe belekortyoltam, és leraktam az asztalra.
- Rendben, rendben... Olyan vagy így külsőre, mint egy angyal. Lehet, hogy már a felhők között szárnyalok, csak még nem tudok róla! - folytattam a kommunikációt széles mosollyal, nagyokat gesztikulálva jókedvűen.
- Hű, akkor valóban rendkívül rugalmas vagy. Igazi kis légtornász lehetsz - válaszoltam Júliának lenyűgöző arccal. Én sajnos ezt nem mondhattam el magamról, mert szerintem elég merev voltam mindenféle mozgás terén.
- Azért nem vagyunk barlanglakók, de azért lehetne vidámabb a diákság. Nem sütnél nekik? Szerintem akkor mindenki boldogabb lenne. Sőt, még a tanárok is... - közöltem vele a jelenlegi álláspontomat, miközben befaltam a maradék sütit.
- Azta! Át tudtok változni unikornissá? - kérdeztem Júliától hüledezve.  Erre sosem gondoltam, azt sejtettem csak idáig, hogy van egy saját unikornisuk. Nem tudtam, hogy nálunk mi a helyzet...van egy saját sárkányunk vagy akkor mi is át tudunk változni sárkánnyá? - normál helyzetben ez meg sem fordult volna a fejemben, de most más szellemi állapotban voltam, mint ami a megszokott.
- Akkor mi magunk vagyunk a sárkányok? - kérdeztem vissza hüledezve.
- Akkor elkövetek a barátaimmal valami csínytettet, öhm... Ennyi. A szüleim keményen fognak, szigorú szabályok szerint élek. Csakis a célok számítanak, hogy elérjem őket, minden más megvan tervezve. Nem igazán van alkalmam úgymond kihágás elkövetésére. Szeretem a szüleimet, megvan, hogy kell élnem az életem, minden előre meg van írva, de ezt követni időnként nagyon nehéz. Nem egyszerű megfelelni az adott szabályoknak, de nem is szabadna most panaszkodnom. Tudom, hogy mindenki a lehető legjobbat akarja számomra, így csúnya dolog elégedetlenkedni. Az érzelmek csupán másodlagosak, de most nagyon előtérbe kerültek. Biztos nem megyünk el bulizni? - ittam egy újabb kortyot a teámból, majd átváltottam lelkizősbe, aztán pedig el akartam terelni a szót az egészről. Egyszerre lett rajtam úrrá a lelkiismeretfurdalás és a megkönnyebbülés egyaránt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jóízűen elmajszoltam a második sütit is, közben egyre jobb kedvre derültem, és egyre energikusabb lettem.
- Legszívesebben nem adnék meg most úticélt, inkább csak úgy céltalanul lebegnék nem foglalkozva semmivel sem - pillantottam vágyakozó tekintettel a messzeségbe. Időnként fogtam volna magam és eldobva mindenféle kötelezettséget mentem volna távolabbi éghajlatra a szülői háztól. Persze nagyon szerettem a szüleimet, de sokszor úgy éreztem, túl sok felém az elvárás, amelyeknek egytől egyig meg kellett felelnem. Igyekeztem ezeknek eleget tenni, főleg, hogy előttem volt a cél, de néha jó lett volna megpihenni, vagy alkalmanként úgy viselkedni, ahogyan azt a korosztályom többi tagja tette. Persze ezeket az érzéseket mélyen elnyomtam magamban, azonban most a felszínre kerültek.
- Ez így igaz. Őrangyalnak születtél - helyeseltem nagy lendülettel, mert biztonságban éreztem magam a lány mellett.
- Hű, ez nagyon komolyan hangzik. Akkor ezek szerint a lepedőkön keresztül is tudsz rugalmasan közlekedni, értem én - kacsintottam rá vigyorogva, úgy éreztem egyre lazább leszek. Csak szét ne essek, akkor minden rendben lesz.
- Ó, süti és csak nekem? Mondtam én, hogy te egy igazi angyal vagy! - olvadoztam a kijelentése után. Nagyon rendes lány volt, igazán nemes gesztus volt tőle, hogy kizárólag nekem sütött süteményt. Azt már a süti hatására át sem gondoltam, hogy nem ismertük egymást idáig, és én dézsmáltam meg az ínyencséget...
- Rendben, nem fogom megosztani ezt a titkot senkivel, ígérem! - néztem őszintén a másik szemébe, már amennyire sikerült, de valóban komolyan gondoltam a dolgot.
- Nagyon titokzatos vagy! - kacsintottam vissza rá. Egye fene, őrizze csak meg a titkát. Ennyi neki is jár...
- Ó, értem. Akkor ti olyan kis különlegesek vagytok - válaszoltam neki nagy lelkesedéssel. Kicsit sajnáltam, hogy mi nem tudunk sárkánnyá változni.
- Tényleg? Menjünk! - ugrottam fel a teám mellől egyre vidámabban. Még sosem voltam a szüleim felügyelete nélkül buliban, partin... Sőt, még házi buliban sem. Nagy kaland volt számomra az önálló szórakozás, amelynek most úgy tűnt, eljött az ideje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- De, ő az. – Kissé meglepetten pillant fel a bögréje széléről Laylára. Ilyen híres lenne a nénikéje, hogy egy teljesen új generáció is ismeri a nevét? Mondjuk Michelle-ből kinézi. Lafayette pedig nem olvas újságot. Hupsz. – Szerintem ez nekik ilyen mondayz életérzés volt. A nagynéném elég sokszor helyre kellett billentsen engem és apát. Mindketten kissé nem ezen a világon élünk néha, főleg, ha összeeresztenek minket. – Vasil biztos meg volt szokva a felesége katonás stílusával, ha a helyzet megkívánta, Isabelle és Vincent pedig örökölt jó radarral rendelkeznek a gázos helyzetek iránt. Tudni kell, mikor nem állsz anyád haragjának útjába.
- Magánórákat nem vállalsz kalandvágyó kezdőknek tök véletlenül? – maga elé húz egy tál ott felejtett mogyorót (valaki milyen hanyag volt, vagy a manók jófejek?) és komótosan elkezd szemezgetni belőle, de közben közelebb tolja a tálkát, hogy Laylának is legyen hozzáférése, ha megkívánná.
- Szívem szerint én ajánlanám az írónak, hogy találkozzon egy igazi vámpírral. A nyaka valszeg nem élné túl, és holtbiztosan nem csillogna, inkább morogna rá. Rémesen karót nyelt egy banda... – Egy pillanatra megáll, de aztán vigyorogva megrázza a fejét. -  Pun unintended.  – Egyébként tökéletesen egyetértett Szirmaival, egy kalap lótrágya az egész tetralógia és kár a fákért, amiket a muglik kivágtak ehhez a foshoz.
- Nem hát, belülről elhiszem, hogy rengeteg gyakorlás után nem tűnik annak, de azért kívülről, képzeld magad külső szemlélőnek! Ott ülsz a lelátókon és egy versenyző épp valami őrült légi akrobatika mutatványt ad elő. Hát hallod, ezt a legtöbben nem tudják megcsinálni vagy sehogy, vagy leginkább, ha őrült adrenalinfüggők és hajtja őket a vérük. És még akkor is valszeg kitörik valamilyüket megfelelő rutin hiányában. Szóval ez igenis baromi nagy dolog, hogy ifit nyertél! – Ebből nem enged, igenis értékeli és felnéz a nagy teljesítményű sportolókra. No nem istenít, hanem tisztel, a kettő között van lényegi különbség.
- Óh? Tán csak nem azt akarja a kisasszony sugallani, hogy a gonosz levitás belecsalta a lógásba? Erről lenne szó? – Most már határozottan röhejesen mozgatja a szemöldökeit, mintha valami béna flörtöt hajtana végre, pedig csak csipkelődni szeretne egy kicsit. Természetesen esze ágában sincs vérkomolyan venni a dolgot; határozottan imponál a gondolat, hogy egy profit el tudott csalni a kötelességtudata elől, bár ahogy elnézi, ez nem az ő érdeme, mert Layla amúgy is mutatott hajlandóságot az ötlet iránt. Lehet, hogy ma sokkal kevesebb tettvággyal ébredt, mint általában.
- Hát... – Fogós kérdés, jól ráérez a lány, vagy egyszerűen csak ösztönös pszichológus is lehetne, ki tudja, de finoman és jól közelíti meg a dolgokat, egyáltalán nem tolakodó, emiatt válaszol neki olyan őszintén és készségesen. – Mondanám, hogy hiányzik, de valahogy sosem alakult ki semmi érdemi szál közöttünk. Mármint ott van a fejemben, hogy ő az anyám, de inkább Roxanne-nek hívom, ha nem figyelek oda. Olyan, mint valami távoli rokon, egy nagynéni, akit karácsonykor és húsvétkor lát az ember, akkor is pár órára, mert rohan tovább a következő találkájára. Michelle tényleg nem az anyám, de ha ez változhatna, biztos őt akarnám annak. Az anyám nem csinált semmi anyait. Ez persze nem teszi rossz emberré, csak... Nincs bennünk semmi közös, nincs kapocs közöttünk. Asszem, ennyi. Szívesebben vagyok a mostani családommal, mint vele. -  Amit nem tesz hozzá, hogy ettől még kívülállónak érzi magát. Isabelle és Vincent anyának szólíthatják Michelle-t, de ő nem. Van apja, akit apának hív, de nincs anyja, csak a szó biológiai értelmében. Egy fura, kettétört állapot ez, amiben ő a két szék közé esett, de még nem érzi, vagy nem hagyja érződni az ütéskor szerzett sérülést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Régen találkoztam olyannal, aki ennyire kikészült volna a vér látványától, de természetesen ezzel semmi baj nincs. Éppen ezért van folyamatosan bátorító és kedves mosoly ajkaimon, hogy véletlenül se érezze diákom a nyomást. Láttam már rosszabb sérülést is, de mindenkinek más a rosszabb, így óvatosan vizsgálom meg, aprót bólintok szavaira. Hiába mormolom el az egyetlen olyan bűbájt, amit ismerek, még nem avanzsáltam fel gyógyítóvá, így nem segít sokat, de legalább a vérzést kicsit lassítja.
- Semmi probléma - pillantok rá, miközben pálcámat teszem el. - Biztosan nem lehet kellemes érzés - mosolygok rá őszintén. Tényleg nem tartom valószínűnek, hogy a vágás maga váltotta ki belőle ezt a reakciót, mintsem valóban a vér látványa, ami meg teljesen érthető. Sok olyan emberrel találkoztam, akik nem bírják a vér látványát, minden mással pedig teljesen ki vannak békülve.
Bár a zsebkendőt elveszi, de nem teszi rá. Indokolt, hiszen a vérzés valóban elállt már, de nem úgy tűnik, mint aki valóban felkelni készülne, hogy egy kis vizes borogatást tegyen rá. Kissé megszeppenve követem végig a mozdulatsort, ahogy a táskájába nyúl, majd még meglepettebbek lesznek a vonásaim, ahogy felém nyújt két tábla csokoládét. Halkan nevetek fel, tincseimet tűröm hátra.
- Ne viccelj velem - csóválom meg fejemet nevetve. - Kedves tőled, tényleg, és bár nem diétázom, de nem fogadhatom el a csokidat. Egyétek meg a barátaiddal, talán a cukrodnak is jót tenne - hárítom a csokoládét kedvesen. Tényleg ráférne egy kis cukor, mert még mindig elég sápadt, addig pedig nem hagyhatom itt. - Szívesen tettem - toldom még meg mondandómat, majd veregetem meg vállát és állok fel, mert nem fűlik hozzá a fogam, hogy ilyen fehéren itt hagyjam, de elvérezni már nem fog.
- Azért egy kis víz nem árthat neki - utolsó, bátorító mosoly, majd a táskámat és a papírhalmot magamhoz véve indulok el a tantermem felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kristóf
Az nem sütőpor volt... |
______________________________________________________

- céltalanul lebegni - bólogatok, az mindig olyan jól szokott elsülni, csak meg kell kérdezni a vurstliból elszabadult héliumos léggömböket amik megőszülve keringenek valahol az üveghegyen túl.
Az őrangyalosra nagy hévvel bólogatok de a lepedősnél kitör belőlem a nevetés, képtelen vagyok visszatartani. Az a kacsintás egyszerre volt cinkos és aranyos.
- Bizony, érdekes képességeim vannak, majd egyszer talán meg is mutatom - kacsintok vissza, nehogy már én maradjak a lecsapós játékban az utolsó.
- Jó fiú - bólintok mosolyogva. Remélem az ígéretére később is fog emlékezni. Ugyan emlékezetkiesést a por nem tud okozni, de az ember igen. Nem tudom a fiú milyen személyiségű valójában, mit tenne és mit nem tenne meg. Meddig menne el.
A titokzatos navine hülyeségre csak bólintok, persze persze. De a kis története meghat. Bizony, még Vattai Júliának is van szíve, akkor is, ha ezt a legtöbb ember cáfolja, az a kevés pedig aki cáfolni nem cáfolja amolyan legendaként hivatkozik rá.
- Jól van, gyere ide - húzom magamhoz a fiút - bulikészre csinállak csak maradj így - mondom és beletúrok hajába, hogy összeborzoljam, aztán pedig a kardigánt gombolom ki. A nyakkendőt megoldom és leveszem, a jelvényt ugyanúgy csak azt utána a zsebébe teszem.
- így ne, most úgy nézel ki mint egy vagány kölyök. Úgyhogy olyan dolgot is fogunk csinálni, amit a vagányok tesznek - intek afejemmel hogy húzódjon még közelebb - bemegyünk a navinébe, készen állsz? - hogy hol találok Kristófnak bulit reggel fél tízkor vasárnap? Sehol. Magamnak kell csinálni egyet.
- Oh jut is eszembe a sütik - hamar megfogom a dobozt és belepakolom a maradékot, majd gyorsan lecsukom a fedelét mielőtt a fiú belekontárkodna. A harmadik lehet már nem vicces lenne, hanem intenzív.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy tűnt, hogy a lány megértett, mert bőszen bólogatott a válaszomra. Valószínűleg ő már megtapasztalta, hogy milyen érzéssel járhat a céltalan lebegés, legbelül magamban pedig egyben irigyeltem és csodáltam is őt érte. Amikor elnevette magát a lepedős hasonlatomon, én is vele nevettem, mert viccesnek és mókásnak tűnt az egész szituáció.
- Ó, kérlek mutasd meg őket, szavad ne feledd! - egyszerűen kíváncsi voltam az egyéb képességeire. Rendkívül szerencsés ember volt, ha ilyen sok rejtett képességgel bírt, amit valószínűleg a nagyvilág elől is titokban tartott. Úgy éreztem, hogy nagy megtiszteltetésben lesz részem, ha egyszer úgy dönt, hogy megosztja velem ezeket a különleges képességeket.
- Bízhatsz bennem - kacsintottam újból a lány felé elendgedve egy édes mosolyt. Sose viselkedtem volna így józan ésszel, de most nem a szüleim tanításának a hatása alatt álltam.
- Jövök! - adtam választ az őrangyalomnak, aki másodpercek leforgása alatt igazi buli királyt varázsolt belőlem. Ezt már nevezem!
Nem mondom, hogy nem jöttem még ilyen laza hangulatba sem zavarba a közelében, mert az nem lenne igaz. Mindenesetre nagyon jól esett a gondoskodása, hogy valaki valóban foglalkozik velem. Mondtam én, hogy ő egy őrangyal...
- Ó, tényleg? - a vagány szócskára ki is húztam magam egyből, és máris jobb kedvre derültem.
- Tyű, bemegyünk a Navine házba? Ez roppant izgalmas kalandnak ígérkezik! - vigyorodtam el Júliára tekintve, csillogó tekintettel.
- Jó gondolat! A sütikre még szükségünk lehet az unikornisok háza táján - helyeseltem nagy hévvel, mikor Júlia rátette gyorsan a fedőt a süteményes tálra.
- Felkészültél a fergeteges bulira? - hajoltam hozzá olyan közel, hogy jól hallgassa a kérdésemet, mert nagyon lelkes voltam már a szórakozást illetően. Normál esetben távolabb álltam volna tőle megtartva azt a bizonyos távolságot, de jelenleg magasról tettem a belém nevelt etikettre.