33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Draskovich Kristóf összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 6. 01:30 Ugrás a poszthoz

Theodore B. Marchetti


Küllem



Mely terület lehetne a nyugodt tanulás mintapéldánya? Hát persze, hogy a társalgó. Az egyik ismerősömtől hallottam, hogy ő itt szeret tanulgatni, mert itt a kutya sem zavarja, és nyugodt körülmények között szívhatja magába a tudást. Ennek megfelelően én is a társalgót választottam ki, hogy nyugodtan memorizálhassam a legendás lények órán tanultakat. Le is pakoltam szépen a tananyagaimat, a könyvemet és a füzetemet, amelyben leírtam az órán hallottakat, szóval valamiféle vázlatként szolgált számomra. A házi feladat példája az volt, hogy hasonlítsak össze öt varázsbéli lényt öt mugliféle állattal. Nem igazán volt ínyemre az egész, hiszen a muglik a gyönyörű és csodálatos varázsvilágbeli lények nyomába sem érhettek, de muszáj volt jól szerepelnem, hogy kitűnő osztályzatot kapjak a házimra. Amikor beértem a terembe, voltak már ott jó páran rajtam kívül, de egyáltalán nem zavart a dolog, megpróbáltam összpontosítani a saját feladatomra. Azon tanakodtam magamban, hogy vajon lesznek-e még összetettebb házi feladatok is, de nem tudtam dűlőre jutni ez ügyben, így nekikezdtem a mostani feladat megírásának. Miközben nagy nyugodtan koncentráltam az előttem lévő dologra, hirtelen úgy éreztem, mintha valami fura dolog landolt volna a nyakamon. Mikor hozzá nyúltam erős öklendezés fogott el, ugyanis egy rém gusztustalan valami tapadt a torkomhoz. Rögvest elővettem a zsebkendőmet és beleraktam ezt az undorító valamit, majd körbenéztem a termen, hogy vajon ki okozhatta számomra ezt a nagy kellemetlenséget. Nem is telt sok időbe, mire rájöttem, hogy ki volt a tettes. Az egyik asztalnál ott ült egy ízléstelen küllemű diák, amolyan hippi szerűség, akitől anyámék mindig óva intettek. Biztos voltam benne, hogy ő volt az elkövető, úgyhogy mindenféle gondolkodás nélkül felálltam a helyemről morcosan, majd a zsebkendőben ragadt rágóval a kezemben odamentem ehhez a szörnyű illetőhöz, és leraktam az asztalára a hozott tárgyat.
- Üdvözletem! Úgy vélem ez a tiéd. Véletlen pont engem talált célba. Most pedig visszamegyek az asztalomhoz tanulni - szólítottam meg udvariasan, ámde egyben erélyesen is az ismeretlen lényt, majd hátat fordítottam neki, és visszaballagtam a helyemre, hogy folytathassam a tanulmányaimat.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 6. 02:23 Ugrás a poszthoz

Theodore B. Marchetti

Küllem



Nem igazán tudtam mire vélni az ifjú ember hozzáállását a dolgokhoz. Én csupán illedelmességből visszaszolgáltattam neki a rágót a zsebkendővel, ő pedig mondhatni, gúnyt akart űzni belőlem. Pedig hol tarthatott hozzám képest az életben, te jó ég! Nem is akartam összehasonlítani magammal ezt a hippit, aki jóanyám szerint semmire sem fogja majd vinni az életben ezzel a hozzáállással, ebben pedig nagyon is igaza volt. Természetesen nem alacsonyodtam le hozzá, nem akartam belemenni a játékába, hiszen, abból semmi jó sem származhatott. A "jókívánságára" csupán megfordultam, megrántottam a szemöldököm, és egy halovány mosolyt is elejtettem feléje, majd folytattam az utamat az asztalomhoz. Szegény ember, így semmi sem lesz belőle, ha ennyire félvállról vesz mindent! Ráadásul biztos voltam benne, hogy nem aranyvérű, hiszen egy jóravaló, nemes családból származó ember bizony így nem viselkedik, ahogyan ő. A szüleim midig is óvva intettek ezektől az emberektől. Tehát úgy döntöttem, hogy teljes mértékbe ignorálom ezt a hippi életstílusú fiatalt, és inkább folytatom a tanulást, amely által még sokra vihetem az életben, és hasznos tudást szolgáltat számomra. Sose értettem azokat az embereket, akik a szabadidejüket nem önmaguk fejlesztésére szentelték, hogy előrébb jussanak az életben valamilyen szinten. Persze egy kis kikapcsolódás, csínytevés mindig is belefért a dolgokba, de annak is megvolt a maga megfelelő helye és helyszíne. Az már maga volt a vétek, ha valaki ezt feltűnően csinálta, szóval ilyen téren is lehetett volna tanulni tőlem és Marina-tól. Mi mindig tudtuk, hogy mikor követhettünk el egy kis kihágást mindenféle következmény nélkül, amellett, hogy jól szórakoztunk. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza és ültem le az asztalomhoz. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat, hogy az elém tűzött feladatot kiváló teljesítménnyel valósítsam meg.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 6. 22:52 Ugrás a poszthoz

Lucas M. Deighton


Küllem



A napom nagy részét a könyvtárban töltöttem, ott írtam meg a házi feladataim zömét, mivel nyugalmas helyszín volt. Ráadásul, helyben voltak a könyvek is, ha épp segítség vagy kiegészítés kellett bármely tananyaghoz. Furcsa volt messze lenni a szülői háztól, de szerencsére sok ismerős diák járt ebbe az intézménybe, így volt, akikre számíthattam. Néhány barátom is ide járt, akik nálam már idősebbek voltak, ennek ellenére tökéletesen megtaláltam velük a közös hangnemet. Persze azért rengetegen voltak, akik teljesen más értékrenddel bírtak, mint én, ez nem zavart különösebben addig, amíg nem kerültem konfliktusba ezekkel a szerzeményekkel, vagy nem szúrt szemet az elfogadhatatlan kategóriába tartozó magaviseletük. Előző nap megvolt a napi jó cselekedetem, ugyanis rajtakaptam az egyik sárvérű diákot, amint épp a mosdóban dohányzik, aztán ráhívtam a tanárt. Biztos voltam benne, hogy megkapta a méltó büntetését. Mégiscsak egy oktatási intézetben voltunk, nem holmi bűnbarlangban. Itt is voltak szabályok, amiket kötelességük lett volna betartani azoknak is, akiknek nem fűlött hozzá a foguk. Sokan ott buktak el, hogy túl feltűnően szegték meg a szabályokat, és egyébként is volt különbség bizonyos kihágások, csínytevések között. Volt, ami belefért, volt ami nem, ami pedig már zavart, az ellen tettem is. Számomra az volt a legfontosabb, hogy előrébb jussak az életben, eleget tegyek a családom jó hírnevének, és elérjem a kitűzött céljaimat, miközben fejlesztem önmagam. Idáig remekül éreztem magam az iskolában, a szüleimmel pedig folyamatosan tartottam a kapcsolatot bagolyposta által. Így én is nyugodtabb voltam, hogy híreket kaptam róluk, és ők is azok voltak, hogy tudták, minden rendben van velem. Miután végeztem a tanulással, még olvasgattam egy kicsit a könyvtárban. Találtam egy tudományos jellegű művet, amely pár óráig lekötött, majd úgy határoztam, hogy teszek egy kis sétát a kastély falai között. Elég messze jutottam a nyugati szárnyból, mert hónom alatt a könyveimmel már legalább egy órája róttam a folyosókat. Utam közben hirtelen egy lány alakja tűnt fel a tőlem nem is olyan messze, akiben egy ismerős arcot véltem felfedezni. Mintha Olíviát láttam volna, aki aktívan részt vett a családom szervezte aranyvérűeknek, és befolyásos embereknek szóló rendezvényeken. Még váltottam is vele pár szót mindig, nagyon jó véleménnyel voltam róla, kellemes társaság volt. Úgy döntöttem, hogy odaköszönök neki, fel is gyorsítottam a lépteimet, de mielőtt bármit is mondhattam volna, eltűnt egy ajtó mögött. Mikor odaértem, elolvastam az ajtófélfán lévő táblát, amelyen az volt olvasható, hogy szerkesztőségi szoba. Elég lármás helyiség volt, mert teljes hangerővel kihallatszott a bent lévő nyomdagép zaja. Nem tudtam, mitévő legyek, gyanítottam, hogyha szimplán bekopogok, nem biztos, hogy meghallja. Ha pedig csak úgy berontok, az hatalmas illetlenség lenne. Ennek fényében úgy döntöttem, hogy először belesek a kulcslyukon, hogy felmérjem, hány ember van benn, mert, ha túl sokan vannak, vagy túl elfoglaltak, akkor inkább tovább állok. Végül is tudok bagolyban is üzenni a lánynak, egyébként is csak köszönni szerettem volna neki.


Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 9. 04:12 Ugrás a poszthoz

Lucas M. Deighton


Küllem




Noha a kulcslyukon átszűrődő fényhasábban noha nem igazán véltem látni semmi érdemlegeset, annyit azért sikerült elcsípnem, hogy jó páran tartózkodtak a helyiségben. Ezen kívül csupán néhány szófoszlányt kaptam el, amelyből egyáltalán nem voltam képes kivenni a lényeget, köszönhetően a ricsajos masinának. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy ez most veszett ügy, avagy semmi értelme tovább foglalkozni az egésszel, és inkább bagoly formájában köszöntöm majd a lányt. Már fordultam is volna vissza, amikor valaki elkapott a nyakamnál fogva, és erőteljesen hátrébb húzott. Annyira el voltam foglalva az információkutatással, hogy egyáltalán nem hallottam meg, ahogyan egy ismeretlen halk léptekkel osont felém. Ráadásul ez az alak elkezdett olyan kioktatóan beszélni velem, mintha legalább prefektusi pozíciót töltött volna be az iskolában. Ennek hatására úgy éreztem, hogy majd kiver a víz, nyeltem egy nagyot, és még össze is rezzentem, majd mikor az illető végre elengedett, végre kezdtem kicsit újra megnyugodni. Rögvest hátrébb léptem tőle egy nagyot, közben pedig tartottam vele a szemkontaktust, és próbáltam összpontosítani a mondandójára, illetve kérdésére. Annyira váratlanul ért az egész, hogy hirtelen le sem tudtam reagálni, azt viszont rögtön megállapítottam, hogy ezt az egyént bizony a vad ösztönei vezérlik. Rég láttam valakit ennyire feldúltnak, nem értettem, miért nem tudja szabályozni az érzéseit, hiszen még azt se tudta, mi történt. Egy vadállat módjára viselkedő szerzetre asszociáltam az "ifjú titán" kapcsán, aki nem tudta magát türtőztetni, és erejével akarta a hatalmát fitogtatni. Végignézve rajta tény, hogy jóval erősebb volt nálam, de nem értettem, milyen jogon merte megkérdőjelezni, hogy mit művelek én itt. Azt pedig már pláne ellenezte az agyam, hogy még a barátnőjét is belekeverte a dologba, legyen akárki is az. A fiút vizslatva ráébredtem magamban, hogy ez az ösztönlény bizony nem lehet prefektus, ráadásul még az egyenruháján sem volt ott a kinevezést jelentő jelvény. Próbáltam neki válaszolni valamit, de részben még mindig a sokk hatása alatt álltam, mivel nem szoktam hozzá, hogy ilyen barbár módon bánjanak velem. Azon morfondíroztam, hogy talán jobb lett volna, ha magántanuló leszek, vagy máshova íratnak be a szüleim, de pár mély lélegzetvétel után sikerült úgymond összeszednem magam. Tudtam, hogy a szüleim a javamat akarják, plusz voltak még itt ismerőseim, barátaim, így erre koncentrálva végre újra kommunikációképes állapotba kerültem.
- Először is, illene köszönni - köszörültem meg a torkom, majd körbefont karokkal hátrébb létem még egy lépést, hiszen nem ismerhettem a másik reakcióját, bármit kinéztem belőle. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy muszáj volt megjegyeznem, mivel indít az ember alapesetben találkozáskor. Úgy tűnt, hogy a szülei nem tanították meg köszönni sem. Amennyiben mindenkivel így viselkedett, biztos voltam benne, hogy nem örvendett nagy népszerűségnek.
- A többi kérdésedre nem vagyok köteles válaszolni, mert nyilvánvalóan nem vagy prefektus. Viszont, lásd, kivel van dolgod, valamint, hogy megnyugodj, megkapod a válaszokat - feleltem az illetőnek, miközben megpróbáltam a lehető legmagabiztosabbnak tűnni, legalábbis amennyire a helyzet megengedte. Nem tudtam, hogy melyik kasztba tartozik, azt sem tudtam, honnan jött, de kételkedtem benne, hogy aranyvérű lett volna, és gyorsan leszűrtem, hogy nem kapott megfelelő neveltetést sem. Megjegyeztem magamban, hogy eleve rosszul tette fel a kérdést. Már csak a többesszám miatt is... ha barátságosan, pozitívan közeledett volna, akkor rákérdeztem volna nála, hogy miért, ő is leskelődni akar? Ám, mivel agresszíven lépett fel, ezért sejtettem, hogy csak rám vonatkozik az érdeklődésének tárgya. Persze nem mertem kioktatni a nyelvtani szabályok helyes használatával kapcsolatban a félreértések elkerülése végett, és nem is akartam, hogy még jobban kihozzam belőle az állatot, ezért inkább megtartottam magamnak ezt a gondolatot.
- Nos, az első kérdésedre válaszolva nem leskelődtem, hanem információt gyűjtöttem. Megláttam egy kedves ismerősömet, akivel időnkét váltottam pár szót, és gondoltam köszöntöm. Ám, mivel sokan tartózkodnak a helyiségben, és úgy látom, mindenki rendkívül elfoglalt, úgy döntöttem, hogy inkább tovább állok - magyaráztam a másiknak szép lassan, hogy megértse. A szüleim belém sulykolták, hogy ne hadarjak, mert akkor nem értik az emberek, amit mondok. Egyébként is a megfelelő, érthető kommunikáció az előrelépés egyik kulcsa az életben. Ha nem sikerült volna magam valamelyest lenyugtatnom, akkor bizonyára gyorsabban közöltem volna a mondandómat, de végül tisztán, normális hangnemben sikerült átadnom a kért információt.
- Nem tudom, ki a barátnőd, ugyanis van pár hölgy a szerkesztőségben - utaltam arra, hogy néhány női sziluettet véltem felfedezni a kulcslyukon keresztül. Közben arra is ráeszméltem, hogy a fiúnak nagy valószínűséggel nincs előre megrendezett házassága, vagy előtte még szórakozik kicsit. Hiába, volt, akit a szerelem hamis érzete teljesen magába bolondított, úgy tűnt, ez alól ő sem volt kivétel. Az is szóba jöhetett még, hogy csak baráti kapcsolat volt köztük, de ahhoz túl feldúlt volt, ráadásul birtokos jelzővel illette a kiválasztottját, így ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem.
- Tehetek még érted valamit vagy mehetnék a dolgomra? Szeretném elpakolni a könyveimet, illetve köszönteni Olíviát bagolyban, aztán még lenne pár elintézni valóm. Nem szeretnélek beavatni a további teendőimbe, de szívesen venném, ha az utamra engednél - közöltem a másikkal, és reménykedtem, hogy miután megkapta végre a válaszait, megelégszik velük. Így is jóval többet árultam el neki minden téren, mint szerettem volna.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 9. 21:32 Ugrás a poszthoz

Lucas M. Deighton


Küllem


Lucas, I think this is the beginning of a beautiful friendship


Miután az ismeretlen újra elmondta a mondókáját, arra a következtetésre jutottam, hogy bizony nem az éles észjárásáról híres, mivel már egyszer elmagyaráztam neki a dolgokat, most pedig önmagát ismételgette. Úgy tűnt, hogy nem figyelt oda a mondandómra, de az is meglehet, hogy egyszerűen nem értette, mit mondtam neki. Elég kényelmetlen helyzetbe kerültem így, hiszen ennél tisztábban nem is közölhettem volna vele, hogy miért is voltam itt. Ráadásul nagyon feldúlt állapotban volt, tipikusan az az ember volt, aki a másikon tölti ki a mérgét, ezeket az embereket pedig általánosságban nagy ívben kerültem. Persze most nem volt lehetőségem erre, így kénytelen voltam újból elmagyarázni az egész szituációt.
- Mint azt már említettem, nem leskelődni vagyok itt, hanem információt szerezni. Mivel rájöttem, hogy túl sokan tartózkodtak a helyiségben, úgy láttam jobbnak, ha nem köszöntöm most az ismerősömet. Csak felmértem a helyzetet. Mivel a folyosón nem tudtam elcsípni egy köszönés erejéig, így arra jutottam, hogy benézek a kulcslyukon, és ha nagy a tömeg, inkább nem megyek be. Nyilván most nem alkalmas neki, mert mindenki rettentően elfoglaltnak tűnt - magyaráztam továbbra is szép lassan, hogy megértse. Reméltem, hogy így már sikerült kielégítenem a kíváncsiságát, és tovább folytathattam az utamat. Mielőtt válaszolhattam volna a következő kérdésére, hogy eszem ágában sincs szórakozni vele, máris azon kaptam magam, hogy hirtelenjében neki lökött a falnak, amelyhez koppanva a hátamat fájlalva erősen felszisszentem. Még ez sem volt elég neki, így erősen megragadott a felsőmnél fogva, majd ökölbe szorította a kezét. Még az arcom elé sem tudtam emelni a kezeimet, teljesen leblokkoltam félelmemben, ám szerencsémre épp arra járt egy tanár, így a támadómnak vissza kellett fognia magát, és elengedett egy pillanatra. Úgy tűnt, teljesen az eszét vesztette, mivel magával ragadták az indulatai. Legnagyobb pechemre a tanár tovább is ment, így hiába próbáltam volna hátrálni, a másik újra elkapott, és megint a falnak préselt teljes erőbedobással. Egy újabb szisszenés hagyta el ajkaim eltorzult arcomon jelezve, hogy ezzel újból fájdalmat okozott. Ebben a veszélyes helyzetben hirtelen átvillant az agyamon, hogy bizony pont az én kedves ismerősöm az ő barátnője, ennek pedig hangot is adott az illető. Úgy láttam jobbnak, ha teljes magyarázatot adok neki, különben a dühének engedve ki tudja, mire vetemedik még, és a büdös életben sem fog elengedni. Nem akartam, hogy a maradék lelket is kiverje belőlem, így kiböktem végül, hogy mik a szándékaim a lánnyal.
- Olíviát családi partikról ismerem,  a szüleink ugyanis jóban vannak egymással. Mindig váltottam vele pár szót, rendes, jóravaló lány. Mivel megláttam most a folyosón, gondoltam, hogy odaköszönök neki, megkérdezem, hogy van, de már nem volt alkalmam beszélni vele, mert amilyen gyorsan feltűnt, olyan sebesen tovatűnt. Röviden az a tervem vele, hogy köszöntöm,  folytatunk egy kis eszmecserét, aztán mindenki megy a maga útjára. Nyugalom, nem tervezem lecsapni a kezedről, egyrészt jóval idősebb nálam, másrészt nem tartoznak az érdeklődési körömbe a szerelemmel kapcsolatos témák. Teljes mértékben a tanulmányaimra koncentrálok, a jövőbeli házasságom pedig majd a szüleim rendezik - magyaráztam immár izgatottabb, gyorsabb tempóban a másiknak, hogy mire is megy ki a játék. Nem értettem, hogy miért volt ennyire feldúlt, hiszen nem csináltam semmit, ami tilos lenne, ráadásul Olívián kívül számos női ismerősöm, barátnőm volt, akiket sikerült megismernem az elmúlt évek során. Bíztam benne, hogy most már lehiggad a másik, és elenged végre, hiszen teljes magyarázatot adtam neki, ráadásul végig civilizált módon viselkedtem vele. Reméltem, hogy egyszer elnyerem a prefektusi címet, és akkor könnyebben kivédhetem majd az ehhez hasonló helyzeteket. Bár legbelül azt kívántam, hogy ne kerüljek újra ilyen fájdalmas és kellemetlen szituációba.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. április 9. 21:32
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 9. 22:44 Ugrás a poszthoz

Theodore B. Marchetti

Küllem



Hirtelenjében nem tudtam, hogy mely mugliféle állatot válasszam összehasonlításként a nemes varázslatos lényekkel kapcsolatban. Természetesen ismertem az összes állatot mindegyik területről, így éppen azon tanakodtam magamban, hogy melyeket válasszam ki közülük, illetve mely tulajdonságok alapján hasonlítsam őket össze.
- Mugli állatok kontra varázsvilágbeli lények - mormoltam magamban hangosan, miközben az íróeszközömet a pergamenem felé tartottam, a fejemet pedig a kezemre támasztottam, és vártam, hogy megjöjjön az ihlet. Sosem volt még közvetlen tapasztalatom varázslényekkel, mert a szüleim szerint csak felesleges időpazarlást jelentettek, amelyek elvonják az ember figyelmét a fontos dolgokról. Azt mondták, hogy nem szolgáltatnak annyi pluszt ezek a lények, mint amennyi időt és energiát kéne beléjük fektetni, így maximum könyvekből tanultam róluk, valamint az órák során most megismerkedhettem velük valamelyest. Mindenesetre annak kifejezetten örültem, hogy csönd volt a társalgóban. Általában a könyvtárba vonultam el tanulni, de most kifejezetten egy új helyszínre vágytam, főleg azért, mert ez a téma nagyobb kihívásnak bizonyult számomra a kelleténél. "Kutya - crup, macska - kneazle, furkász - vakond" - írtam le a pergamenre ezeknek az állatoknak a neveit, de még két lény bizony hiányzott.
- Mely két állat hasonlít még egymásra e két világban? - morfondíroztam tovább magamban hangosan szemöldökömet nagy ívben felvonva. Közben bizony el-elkalandoztak a gondolataim más irányba. Eszembe jutott, hogy vajon a szüleim jól vannak-e, már egy hete nem hallottam felőlük. Azt is elterveztem, hogy igyekszem többet találkozni a baráti körömmel, de persze főként azt a célt tartottam szem előtt, hogy minél többre vigyem az életben, a tanulmányaimban. Időközben sikerült újra az adott feladatra koncentrálnom, majd mikor tovább gondolkodhattam volna, hogy mely két lényt válasszam még, azon kaptam magam, hogy hirtelen lehuppant a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra a fura kinézetű alak, akinek nemrég még illetlen szavak hangzottak el a szájából irányomba. Természetesen az is beleivódott a memóriámba, hogy nemrégiben még rágógumis zsebkendővel dobálta meg a hátamat. Nem értettem, hogy miért ült ide hozzám, azt gondoltam, hogy már kiélte a furcsa mániáit rajtam, és arra számítottam, hogy miután ignorálom őt, le fog szállni rólam. Ám a számításom egyáltalán nem vált be, és egy szemvillanás alatt már helyet is foglalt velem szemben a könyvével együtt. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem nyitotta ki azt, hanem egyenesen nekem szegezett egy kérdést, hogy ki is vagyok valójában. A kérdése sok mindent felvetett bennem, azt is válaszolhattam volna neki, hogy "igen, kivagyok", vagy azt, hogy "emberi lény vagyok, mint te", illetve azt, hogy "az, aminek érzem magam" és a többi. Persze tisztában voltam vele, hogy a kilétemre volt kíváncsi, csak furcsán tette fel a kérdést, de mit is várhattam volna tőle... így ennek megfelelően válaszoltam:
- Draskovich Kristóf vagyok. Elsős, Rellonos.
Nos, mivel láttam, hogy esze ágában sincs kinyitnia a könyvét, úgy gondoltam, hogy megkapja tőlem a leckét, ha itt szeretne maradni az asztalnál. Nem mintha nem tudtam volna még két lény párost felsorolni, azért kíváncsi voltam az észjárására.
- Mondd csak, tudnál nekem mondani egy-egy olyan lény párost, amely a két világból származik? Avagy két varázsvilágbeli lénynek kellene megtalálni a muglivilágbeli megfelelőjét. Kutya, macska, vakond kilőve - tettem fel irányába a nagy kérdést. Arra számítottam, hogy ettől vagy elmegy a kedve a társaságomtól, és folytathatom tovább a házi feladatom megírását nyugodt körülmények között, vagy legnagyobb meglepetésemre otthon lesz a témában, és rögtön rávágja a helyes választ a kérdésemre. Az utóbbi esetben, akármilyen családból is származzon, le a kalap előtte. Mindig is tiszteltem azokat, akik kitűnő tanulók voltak, az már más téma volt, hogy egyébként kerültem a társaságukat, kivéve, ha aranyvérűek voltak.




Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. április 9. 22:48
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 12. 21:36 Ugrás a poszthoz

Lucas M. Deighton


Küllem


Lucas, I think this is the beginning of a beautiful friendship



Kezdtem komolyan aggódni, hogy a másik nem értette meg a mondandómat másodjára sem, de nem voltam az a feladós típus, így tovább próbálkoztam megértetni magam vele. Természetesen az sem kerülte el a figyelmemet, hogy egyre zabosabbá vált, úgyhogy óvatos fokozatra kapcsoltam, mert nem szerettem volna, hogy sor kerüljön az elmaradt ütés vagy pofon pótlására. Nem értettem, hogy ebben az emberben hogyan tudott felgyülemleni ennyi düh és harag, az pedig végképp nem volt szimpatikus számomra, hogy az indulatait máson, másokon vezette le. Folytattam a magyarázkodást, majd végül úgy tűnt, mintha az illető valamelyest megnyugodott volna, és visszavett az indulatos lendületéből legnagyobb megkönnyebbülésemre. A "haver" szócska hallatán szemöldököm az egekbe szökött meglepődöttségemben, mivel hatalmas változás állt be a fiú viselkedésében. Idáig úgy tűnt, hogy én leszek a prédája, ráadásul elég barbár módon viselkedett velem. Indulatait pedig nem csupán szavakba öntötte, hanem tettei is arról tanúskodtak, hogy valami nagyon nem kóser körülötte. Nem érdekelt a lelki világa, nem is szerettem volna megérteni, hogy miért viselkedett így, viszont rendkívül meglepődtem rajta, hogy egyik pillanatról a másikra így megváltozott a magatartása irányomban.
- A lehető legkomolyabban mondtam. Nem szoktam viccelni. Egyébként meg nem őriztünk együtt libát! - szóltam neki vissza még mindig a hátamat fájlalva. Viszont annak kifejezetten örültem, hogy kezdtek végre lenyugodni a kedélyek, így volt némi remény arra, hogy minél előbb elszabaduljak ebből a rémesen kellemetlen helyzetből. Egy kis idő elteltével végre elengedett, sőt, még az öltözetemet is megigazította, ezt pedig örömmel konstatáltam. Én is rendbe raktam a ruházatomat, hogy ne nézzek ki igénytelenül, majd végighallgatva a bocsánatkérését, tudatosult bennem, hogy Olívia miatt volt olyan zabos. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy nagyon féltette a lányt, majd végiggondolva rájöttem, hogy elég furcsa lehetett számára, ahogyan épp a kulcslyukon kukucskáltam a szerkesztőségi szobába. Valamelyest megértettem az aggodalmát, másrészt viszont túlzottan elragadták az indulatai, ez pedig elég sok felesleges feszültséget szült. Reméltem, hogy ha újra összefutok vele, akkor jobban visszafogja magát, igaz, most elmagyaráztam neki többször is, mi a helyzet, és azt is, hogy nincs mitől tartania. Az elsős jegyzetek hallatán hirtelen felcsillant a szemem, és nagyrészt tova is illant a feléje tanúsított negatív érzések garmadája.
- Draskovich Kristóf. Bocsánatkérés elfogadva. Nagyon érdekelnének azok az elsőéves jegyzetek. Mindig arra törekszem, hogy a tanultaknál több információval rendelkezzem, ennek fényében sokat járok a könyvtárba. Viszont, nagyon hálás lennék, ha kölcsön kaphatnám a jegyzeteid, mert egyrészt megkönnyítenék a munkám, másrészt lehet, tartalmaznak olyan új ismereteket, amiknek hasznát vehetném - válaszoltam Lucas-nak viszonozva a kéznyújtást, érdeklődő arcot vágva, immár lelkesen, mintha mi sem történt volna az imént. Azt megtanultam a szüleimtől, hogy ami a javamra válhat, azt bizony el kell fogadni, élni kell a lehetőséggel, mivel az csakis előre vihet az életben.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. április 12. 21:40
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. április 17. 23:59 Ugrás a poszthoz

Theodore B. Marchetti

Küllem



Első blikkre a fiú nem tűnt magolós típusnak, az a fajta volt, aki csupán a jelen pillanatnak élt, és nem igazán foglalkoztatta a jövőbeli sorsa. Még azzal sem foglalkozott, hogy odafigyeljen a megjelenésére, ez pedig már magában sok mindent elárult az illetőről. Számos ilyen embert ismertem, többek között a felnőttek világából is, akik csak úgy tengették a mindennapjaikat mindenfele értékes cél nélkül. Persze aztán koppanás lett a vége az egésznek, mivel sehova sem jutottak, tulajdonképpen a társadalom terhére voltak, mivel semmi hasznuk nem volt. Jómagam el sem tudtam volna képzelni, hogy ne csináljak valami értelmes dolgot, csak úgy tengjek-lengjek, azaz tétlenkedjek. A szüleim alapból úgy neveltek, hogy folyamatosan fejlesszem magam, és később a társadalom javára váljak, mellette pedig biztosítsam magamnak a jó hírnévvel járó ígéretes jövőt.
- Nos, az alagsor helyesebb kifejezés lenne. A pincelakó nép ugyanis eléggé degradáló megnevezés - javítottam ki a fura alak mondandóját. Érdekes, hogy helyileg lenn voltunk az úgymond "pincében", mégis a többi ház felett álltunk. Nem is értettem, hogy hogyan lehet akkora bátorsága a másiknak, hogy ilyen megjegyzést tegyen rám és a társaimra. Persze végigmérve őt rögtön rájöttem, hogy más házba jár, ráadásul amilyen bátran pimasz volt, arra a következtetésre jutottam, hogy csakis Eridonos lehet. Ugyanis ezen ház tagjai ennyire bátrak, meggondolatlanok, illetve vakmerők. Se a Levita, se a Navine nem illett a képbe, mivel teljesen más tulajdonságokkal bírt az illető, a beosztási ceremónián pedig véletlenül sem sorolhatták a hozzá nem illő házba. Az arcán halovány karcokat véltem felfedezni, mivel szemfüles típus voltam, figyeltem a részletekre, rögtön feltűntek, de mivel emellett diszkrét voltam, nem tettem szóvá a dolgot. Egyrészt nem tartozott rám, hogy hogyan szerezte őket, másrészt hatalmas illetlenség lett volna tőle megkérdezni, még akkor is, ha első látásra nem volt túl szimpatikus.
- Nem, nem Daskovics! - vágtam sértődött képet. Úgy gondoltam, hogy nem az én feladatom az, hogy kioktassam őt eme neves családnév helyes kiejtését illetően.
- Megtudhatnám a becses neved? - érdeklődtem meg tőle, mert úgy tartotta az illem, hogy ő is bemutatkozzon, miután már megtettem ezt a lépést. A beszéd közbeni rágást, lufifújást nem tartottam illőnek, pláne nem egy új ismeretség kötése közben, de mielőtt bármiféle megjegyzést is tehettem volna, máris elhangzott egy helyes megoldás a szájából.
- Hát persze! Ez remek válasz! Sün és knarl! - lelkesedtem fel, majd rögvest be is írtam az újabb mugli-varázslény párost a pergamenemre. Már csak két páros kellett ahhoz, hogy befejezhessem a házi feladatomat, amelyet kapásból tudtam is, így azokat leírva elégedett mosoly hagyta el az arcomat.
- Hogy micsoda? De hiszen a mugli és a varázsló egy teljesen más téma - rökönyödtem meg egy pillanatra ezen a nem helyénvaló válaszon. Viszont, amit utána hozott fel példának a másik, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta.
- Ez már tetszik. Tökéletes hasonlat még akkor is, ha nem írhatom bele a házimba - ejtettem feléje egy nagy vigyort. Bizony, a muglik és a varázslók közötti különbség áthidalhatatlan volt, ez pedig így volt helyénvaló. A muglik ugyanis, sosem érhettek volna fel hozzánk, varázslókhoz, egyébként is mindenkinek megvolt a maga helye a világban. Az utána következő történteket viszont iszonyodva néztem, úgy tűnt, hogy a diákot a szülei egyáltalán nem tanították meg viselkedni. Édesanyám kiváló neveltetést adott, édesapám pedig szintúgy, így sikeresen elsajátítottam bizonyos etiketteket, közösségi helyen pedig egyáltalán nem volt illendő úgy viselkedni, ahogyan azt a másik tette. Személy szerint a saját szobámban sem vetettem volna fel a lábaimat az asztalra, ez számomra olyan szabály volt, mint az, hogy cipővel sem fekszem be az ágyba.
- Úgy látom, nem sikerült beledobnod a rágót a szemetesbe - hívtam fel a figyelmét erre az apró, ám rendkívül bosszantó részletre. Közben végigfutott az agyamon, hogy valószínűleg nem fog felkelni a helyéről, mivel hanyag típus volt. Még arra is számítottam, hogy visszaszól, ha zavar, akkor tegyem vissza a szemetesbe én. Erre az lenne a válaszom, hogy nem az én szemetem, bár azt is kinéztem belőle, hogy csupán egy vállrángatással konstatálja a megjegyzésemet. Nagyon zavaró volt számomra, hogy ennyire kiismerhetetlen ez a figura, és valójában azt sem tudtam, számára mire megy ki a játék.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. május 1. 22:17 Ugrás a poszthoz

Lucas M. Deighton


Küllem


Lucas, I think this is the beginning of a beautiful friendship


Nem volt könnyű megértenem a másik viselkedését, mert olyan volt, akár egy időzített bomba, amely bármikor felrobbanhat. Miután kitombolta magát, átváltott egy úgymond számomra kellemesebb stílusra, de nem felejtettem ám el az előzményeket, még mélyen bennem élt, amikor a falhoz nyomott, illetve a verbális fenyegetései is megmaradtak bennem mélyen. Nagy meglepettségemre bemutatkozott végül, ám elgondolkodtam rajta, hogy vajon skizofrén-e, mert idáig végig ellenségesen viselkedett velem, aztán átváltott nyugisabb üzemmódba. Igaz, azt is megfejtettem, hogy a lány volt az igazi problémája, de miután rájött, hogy nem érdeklődöm irányába úgy, ahogyan azt ő gondolta, máris stílust váltott irányomban. Illedelmességből viszonoztam a kézfogásást, miközben jól meg is rázta a kezemet, de ettől az apró kellemetlenségtől eltekintve nyugodtabb lettem, mivel véget ért az ellenséges viselkedés a részéről felém irányulva.
- Remek! Nagyon köszönöm! - feleltem neki egy halovány mosollyal, hiszen úgy gondoltam, hogy akár még tanulhatok is valami újdonságot a jegyzetei által. Idáig a viselkedéséből, valamint a megnyilvánulásaiból úgy tűnt, hogy kettőnk közül én vagyok az intelligensebb, de azért adtam neki egy újabb esélyt, hogy bebizonyítsa ennek az ellenkezőjét. Pláne amiatt, hogy tanulásról esett szó...
- Még szép! Hiszen ezt a nevet mindenki nagyon jól ismeri! Úgymond az elsők között szerepelek a ranglétrán, ugyanis a szüleim is nemesi származásúak, és rendkívül jövedelmező kapcsolatokkal rendelkeznek - válaszoltam Lucas-nak kissé megrökönyödve. Furcsa volt azt hallani, hogy nem ismerte a családunk becses nevét, az pedig annál is érdekesebb volt, hogy megkérdőjelezte ezt az egész dolgot. Bizonyára nem volt olyan művelt, hogy tudja, a családunk eleve nemes származású, és, ha vette volna rá a fáradtságot, utána is nézhetett volna ezeknek a fontos információknak. Persze nem tette meg ezt, az pedig rögtön le is rítt róla, hogy nem volt tisztában az itteni dolgokkal, de most felvilágosítottam őt arról, hogy milyen családból származom. Közben pedig reménykedtem benne, hogy ezek után máshogyan fog rám nézni, ha van egy kis sütni valója, ám nem voltam benne biztos, hogy felfogja majd a dolgok lényegét, és simán kinéztem belőle, hogy úgy fog kezelni, mint egy másik átlagos tanulót.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. május 1. 22:19
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. május 1. 22:49 Ugrás a poszthoz

Theodore B. Marchetti

Küllem



A másikról lerítt,  hogy egyáltalán nem való a nemesi körünkbe, hiszen az öltözködése, valamint a frizurája is elárulta róla, hogy nem szerepel a társadalom fontossági listáján. Általánosságban kerültem az ilyen típusú embereket, most viszont nem sikerült ignorálnom, mert pont az asztalomhoz ült, ahol épp a tudásomat bővítettem némi új információval. Az összevissza mozgolódó nyaklánca kifejezetten irritáló volt számomra, mert elvette a figyelmemet a tanulásról. Ráadásként még ellent is mondott nekem, pedig előtte kifejtettem irányába, hogy mit is takar pontosan a Rellon ház helyisége.
- Nos, az akkor is alagsor, nem pedig úgymond pince. Tudod, ez nekünk degradáló dolog, ahogyan a házunkról beszélsz. Én sem fejtettem ki semmiféle negatív kommunikációt a házad irányába - feleltem a másiknak, miközben rá emeltem fürkésző tekintetemet.
- Rendben, ezt teljes mértékben megértem - válaszoltam neki, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nem egyszerű megjegyezni a nevemet. Ráadásul a fiú itt még nehézségekbe is ütközött, hiszen teljesen más nyelvcsaládból származott, mint én, azt pedig nem is vártam el tőle jogosan, hogy rögtön megértse, amit mondok neki.
- Üdvözletem, Theodore Marchetti - nyújtottam feléje a kezem amolyan üdvözlésként.
Nagyon boldoggá tett, hogy Theodore segített ötleteket adni a házi feladatom kapcsán, ennek pedig hangot is adtam hangos hümmögésként, amíg az ínyemre volt a dolog. Ám, amilyen jól elkezdte az egészet, olyan rosszul zárta le, emiatt sajnáltam,  viszont rájöttem, hogy ezen körülmények miatt alakultak ki főleg köztünk a társadalmi különbségek.
- Az ember bőven az állatok felett áll, ugyanis nem egy ösztönlény - közöltem röviden kioktató hangnemben a másikkal. Úgy véltem, hogy nagyon el volt tévedve ezen dolgokat illetően, tehát egyáltalán nem volt közel az igazsághoz.
- Nem csupán a pontok fontosak, hanem a válaszok is azok. Nem írhatok bele a házi feladatomba irreleváns dolgokat - közöltem könnyedén a fiúval. Nem értettem, hogy egyáltalán hogyan hagyhatta el egy ilyen haszontalan kijelentés a száját, úgy tűnt, hogy ebben a témában nagy a véleménykülönbség köztünk.
- Nem értem. Ha nem tudsz célozni, akkor egyáltalán miért dobálsz be dolgokat a szemetesbe? Szerintem undorító, ha a szemetes mellé kerül a szemét. Egyébként pedig nem vagyok erkölcsrendész, csak odafigyelek minden apró részletre. Nem vagyok öregember sem, csupán más szemléletet vallok, mint te. Remek taníttatásban sikerült idáig részesülnöm, nem hinném, hogy pont én szorulnék bármilyen változtatásra is - feleltem a fiúnak nagy lendületet tanúsítva. Reméltem mélyen legbelül, hogy felfogja, amiket most mondtam neki, illetve tisztában lesz a továbbiakban a most elhallatszottakkal.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. május 24. 01:46 Ugrás a poszthoz

Theodore B. Marchetti

Küllem



Úgy tűnt, hogy sokadszorra sem értette azt, amit közölni szerettem volna vele, mert újra rákérdezett játékosan a házunk elhelyezkedési pozíciójára.
- Pontosan, degradáló - válaszoltam neki röviden, miközben szemöldökömet felemelve tekintélyteljesen pillantottam rá. Nem tetszett az, hogy játékot űz ebből a témából, innen is látszott, hogy egyáltalán nem voltunk egy hullámhosszon, ugyanis ő rendkívül gyerekesnek tűnt a szememben.
- Hagyd abba a téma ecsetelését, légy szíves. Én már egyszer elmondtam neked, mit gondolok erről az egészről, és akármit is mondasz, nem fogom megváltoztatni a véleményemet ez ügyben - közöltem hideg hangnemben a másikkal, hogy végre felfogja, bármit is magyaráz nekem a témáról, nem hat meg vele.
- Különben is, hogy vagy képes ennyire trágár módon beszélni? - rökönyödtem meg a mondandóján. Látszott rajta, hogy nem, azaz valóban nem volt gyerekszobája, mert amilyen rút módon elhagyták a szavak a száját, mind azt bizonyították, hogy nem nevelte meg senki sem rendesen az évek folyamán.
- Nos, az Eridon-ról megvan a saját véleményem, de nem vagy méltó arra, hogy megosszam veled ezt az információt. Különben sem tenném olyan barbár módon azt, ahogyan te kifejezed magad - világosítottam fel a fiút arról, amit a kommunikációs különbségeinkről állapítottam meg magamban vele szemben.
- Üdvözlet - ismételtem újra, mikor egy fura "csá" szócskával köszöntött, amit idáig még sosem hallottam, és azt se tudtam, mit jelenthet, de a reakciójából ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy a saját nyelvén akart üdvözölni. A rövid, velős, rántgatós kézfogása is arról tanúskodott, hogy nem volt képes udvariasan, az előírtaknak megfelelően bemutatkozni. Igazából már nem is voltam képes hibáztatni ezért, mert az összes gesztusa arról tanúskodott, hogy komoly nevelés-hiányosságbeli problémákkal küzd.
- Ez egyáltalán nem így van. Sosem leszünk ösztönlények, mivel mi képesek vagyunk uralkodni az ösztöneinken, ellenállni a csábítás csapdáinak, és csupán a célunkra koncentrálni. Aki nem így tesz, az egyszerűen alább való, nem ér fel velünk - közöltem a másikkal oly fapofa módon, mintha épp a reggeliről beszélgetnék vele, nem pedig az élet nagy dolgairól. Nem tehettem róla, hiszen engem így neveltek, én pedig maximálisan megpróbáltam helyt állni ebben a környezetben, csakis az érdekelt, hogy sikeres legyek a jövőmet illetően, és, hogy a szülői ház büszke legyen rám.
- Tanulás téren nagyon el vagy tévedve, fel kell világosítsalak arról, hogyha most nem gondolsz a jövődre, akkor sajnos egy senki leszel a későbbiekben. Pont most kellene gondoskodnod a jövődről, ezt pedig senki sem fogja megtenni helyetted. Ha most nem veszed komolyan a tanulást, egy nap bánni fogod, amiképp manapság viselkedtél - világosítottam fel a fiút a saját álláspontomról. Jó magam sem értettem, miért láttam el őt jó tanácsokkal, mert egyébként egyáltalán nem szimpatizáltam vele, de mégis úgy éreztem, hogy mivel bekerültem a képbe, így én is felelős voltam valamilyen szinten a sorsáért.
- Pontosan, hallom magam. És igen, fel kell világosítsalak, hogy a saját érdekedben rám kéne hallgatnod. Először is, amit más csinál, ha jól csinálja, akkor egy rossz szavam se szokott lenni. Ha valamit rosszul csinál az illető, próbálom visszaterelni a jó útra - magyaráztam nagy hévvel a fiúnak, miközben becsuktam a jegyzetfüzetemet.
- Igen? Pedig hatalmas különbség van aközött, ha akar valamit az ember, illetve, ha meg is csinálja. Szóval hiába akar valamit, ha mégsem sikerül. Az pedig megint más téma, ha tisztában van azzal, hogy sikerülhetne neki, mégse teszi meg a maximális, elvárt lépéseket vele szemben - folytattam az eszmefuttatásom, ami épp a témával kapcsolatos volt.
- Válts tanítót! Ha valaki tanít most, az egyáltalán nem végez jó munkát. És egyébként is, miért kéne nekem káromkodnom? Nem fogok leereszkedni arra a szintre, hiszen az szó szerint a gyalázattal érne fel - világosítottam fel a másikat komoly arccal, miközben kezeimet az állam alá emeltem, és minden érdeklődésemet a partnertársamra irányítottam.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. május 24. 02:33
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. augusztus 21. 22:57 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

Küllem



A vizsgaidőszak nem kis stresszel járt a legtöbb diák számára. Jómagam minden tantárgyból megfelelően felkészültem, így nem volt okom arra, hogy azon izguljak, nem fogok átmenni egyik tárgyból sem. Elég magabiztosan indultam neki a vizsgáknak, tudtam, hogy mindent megtettem azért, hogy a maximális teljesítményt nyújthassam minden területen. Meg sem fordult bennem az a gondolat, hogy akármelyik tárgyból is rosszabb jegyet fogok kapni a kiválónál, ugyanis mindig a tökéletességre törekedtem, a szüleim is erre tanítottak. Ráadásul voltak komoly céljaim, nem úgy, mint a legtöbb diáknak, akik csak tengtek-lengtek az iskolában nem nyújtva semmiféle kiemelkedő teljesítményt. Számomra fontos volt, hogy tovább vigyem a család jó hírnevét, kiváló jegyeket szerezzek, hogy aztán a későbbiek folyamán büszkén foglalhassam el a helyem szakmai és szociális szempontból is a társadalmi ranglétrán. Ezen a napon úgy gondoltam, hogy talán jót tenne egy kis séta a levegőn, amely segít kitisztítani a gondolataimat. Nem akartam nagyon távol kerülni a szobámtól, mert rövid időn belül vissza akartam térni oda, hogy tovább folytathassam a tanulmányaimat. Csupán egy kis kitérőt szerettem volna tenni, hogy kizökkenthessem magamat a megszokott környezetemből, ezáltal új erőt, energiát nyerve ahhoz, hogy felkészüljek a következő vizsgámra. A kastély falai közül kilépve az udvaron egyenesen magamba szívtam a friss levegőt, amely rendkívül jól esett. Úgymond, kicsit fel is élénkített, mivel egyáltalán nem éltem semmiféle koffeinnel, így magamra kellett hagyatkoznom, hogy felkelés után friss, üde legyek. Ez mondjuk sosem okozott számomra gondot, mindig is szerettem korán kelni, ráadásul viszonylat rövid időn belül magamhoz is tértem, ahogyan azt mondani szokás. Sétám közben megcsodáltam az udvaron lévő szökőkutat, amely az egész hely kincse volt, enélkül ugyanis egyáltalán nem nézett volna ki jól véleményem szerint a kastély külső része. Azt nem értettem ugyan, hogy mit kerestek az érmék az alján, ez ugyanis rettentően rombolta az összképet, mikor jobban megvizsgáltam az említett tárgyat. Hallottam róla, hogy sokan abban reménykedtek, hogyha érméket dobálnak a szökőkút közepébe, akkor teljesül egy kívánságuk. Számomra ez nevetséges volt, hiszen semmi valóságalapja nem volt az egésznek, és felfoghatatlan volt, hogy mégis miért hisznek egyes emberek ilyen buta rituálékban. Miután megláttam a sok érmét az udvar ékessége közepette, máris megváltozott a véleményem azzal kapcsolatban, hogy ez a hely gyöngyszeme, mivel a sok bedobált fizetőeszköz lerombolta az egész róla alkotott összképet. Hirtelen egy bölcsességnek szánt hang ütötte meg a fülemet, amely a szökőkút közepén elhelyezkedő szobor felől hangzott el:
"Aki szerénység nélkül beszél, nehezen fogja szavait a jó irányba terelni."
Nos, én az elhangzottakkal egyáltalán nem értettem egyet, ugyanis ez tipikus példája volt annak, hogy a legtöbb ember a szerénységet pozitív értelemben használta, jó erénynek fogadta el. Pedig a szerénység az én szótáramban negatív dolognak számított, ugyanis, ha valaki szerény volt, az mindig kevesebbet mutatott magáról a külvilág felé, mint amilyen valójában volt. Ha valaki például tökéletesen teljesített repüléstanból, akkor nem értettem, miért nem tudta azt felvállalni, és pont ellenkezőleg cselekedett. Ugyanis a nyilvánosság felé kevesebbnek állította be magát, mint amire eleve képes volt. Ha valaki remekel egy területen, azt igenis vállalja fel, mivel tény, hogy valóban ért az adott dologhoz, ez pedig egyáltalán nem számít nagyzolásnak. Ez tulajdonképpen annak a felvállalása lenne, hogy valójában mire képes az ember, illetve mihez ért. Tehát, ha valaki valamiben jó, akkor igenis tárja a nyilvánosság elé, hogy jó abban, hiszen ez az igazság, és nincs ebben semmi kivetnivaló. Ráadásul a szerény emberek megtévesztőek, mivel nem azt mutatják magukról, amire valóban képesek, ezáltal számomra negatív hatást keltenek bennem. Egyrészt lebecsülik önmagukat is akarva vagy akaratlanul, másrészt nem a valódi képességeiket tárják a világ elé, részemről ez a viselkedés nem pozitív dolog. Rögvest el is hagytam a szökőkutat, miután elgondolkodtam az elhangzottakon, közben pedig magamban mérgelődtem, hogy hogy lehet egy ilyen ostoba szobrot bölcsként beállítani a szökőkút közepére. Ugyanis ez teljesen megtéveszti az arra járókat, ez pedig egyenesen elfogadhatatlan. Ezekkel a gondolatokkal haladtam egyenesen előre, majd arra eszméltem fel, hogy valami nem stimmelt, mert valami keménynek ütköztem.
- Elnézést kérek, nem akartam neked ütközni, csak túlságosan lekötöttek a gondolataim - közöltem a fiúval, akivel sikerült összetalálkoznom. Rögtön feltérképeztem, hogy bizony nem egy súlycsoportba tartozunk, így próbáltam elkerülni az esetleges konfliktust is. Plusz, ha én tettem valamiféle rossz fát a tűzre, ami rendkívül ritkán fordult elő, akkor képes voltam elismerni a saját hibámat.


Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. augusztus 22. 00:16
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 4. 19:22 Ugrás a poszthoz

Júlia


A vizsgaidőszak és a szünidő után az új tanévbe belevágva rengeteg tanulnivaló és feladat várt rám. Ebben az évben is a kitűnő eredményre törekedtem, illetve hatalmas büszkeség lett úrrá rajtam, hogy beteljesült az egyik álmom, azaz prefektus lehettem. Nagyon komolyan vettem ezt a posztot, elhatároztam magamban, hogyha rajtakapok valakit kijárási tilalom idején a folyosón vagy bárhol máshol, azonnal jelentem. A szüleim megtanítottak rá, hogy a munkát sosem keverjük a magánélettel. Ennek megfelelően, ha úgy hozta a helyzet, akkor az is megkapta a méltó büntetését, aki közelebb állt hozzám. Nem mondom, hogy emiatt nem volt semmiféle lelkiismeret furdalásom, azonban a cél szentesíti az eszközt elvet figyelembe véve, nem akartam hibázni. Túl fontos volt számomra ez a pozíció ahhoz, hogy csupán szívjóságból szemet hunyjak bárki tette felett, és aztán  emiatt elveszítsem a prefektusi rangot. Az idei évkezdés tehát remekül alakult számomra, bár még nehezen hittem el, hogy olyan gyorsan elrepült az első évem a tanodában, és már másodikos vagyok. A mai napom is főként az ismereteim bővítésével telt, egy idő után már kezdem megéhezni, ennek fényében pedig úgy döntöttem, hogy elmegyek a konyhába valami harapnivalóért. Nagyon kihalt volt a folyosó, és az egész terület. Úgy tűnt, hogy a legtöbb embernek máshol akadt elfoglaltsága, mert csak épphogy lézengtek az emberek az épületben. A konyhába érve arra lettem figyelmes, hogy az egyik asztalon egy tál igen gusztusos sütemény foglalt helyet. Az illatuk és a kinézetük is igencsak csábító volt. Gyanús volt, hogy senki sem csapott még le rájuk. Alaposan körbenéztem a helyiségben, de senkit sem láttam a környéken. Mivel egy lélek sem tartózkodott a közelben, így arra gondoltam, hogy valószínűleg nincs is gazdájuk. Sőt, bizonyára a többi diáknak tették ki őket az asztalra, hogyha közülük valaki erre jár, az vegyen csak nyugodtan belőle. Ezt átgondolva arra a következtetésre jutottam, hogy semmi következménye nem lesz annak, ha kiveszek magamnak egy süteményt a tálból. Így is tettem, majd az egyik székre leülve elkezdtem majszolni a finomságot.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 12. 00:12
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 12. 00:03 Ugrás a poszthoz

Júlia


A sütemény nagyon jó ízű volt, és egyben igazán tömény is. Szép lassan majszoltam el a kiszemelt édességet, épp a felét fogyasztottam el, miközben kezdtem magam egyre jobban érezni. Sosem ettem még olyan édességet, amitől ennyire megváltozott volna a viselkedésem. Egyre jobb hangulatba kerültem, és hirtelen minden gondom, kétségem elszállt. Nem gondolkodtam azon, ami idáig minden nap foglalkoztatott. Olyan érzés töltött el, mintha minden kötelességem elillant volna, és csakis a mának éltem, azaz a jelen pillanatnak. Számomra ez egyben ismeretlen érzés volt, emiatt valamiféle felszabadultságot éreztem, illetve egyfajta aggodalom is elfogott, amely a süti tovább majszolásával egyszerűen tovaszállt. Ahhoz szoktam hozzá, amire a szüleim tanítottak, azaz ne mutassam ki az érzelmeimet, ne mutassam magam sebezhetőnek stb. Viszont most egyáltalán nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet, egyre távolabb kerültem önmagamtól. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egyre felszabadultabb vagyok, és egyre éberebb. Ennek örömére tovább majszoltam a süteményt. A nagy nyugalom pillanatát egy váratlan vendég törte meg, aki amiatt aggódott, hogy mennyi sütit ettem idáig.
- Ez az első darabom. Csatlakozol? Van még bőven sütemény - kínáltam fel a lehetőséget a lánynak, aki rendkívül szimpatikus volt számomra, magam sem tudtam, miért. Ez a gesztus egyáltalán nem volt jellemző rám, de most úgy éreztem, hogy remek hangulatban vagyok, és bizony jól jönne egy kis társaság. Azt éreztem, hogy szükségem van valakire, akihez szólhatok, akivel megoszthatom a gondolataimat. Ráadásul süteményből sem volt hiány, úgy tűnt, hogy senki sem állt sorba érte, pedig nagyon finom volt, és bárki vehetett volna belőle, aki a konyhában kötött ki.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 12. 00:22
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 22. 20:51 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

Küllem


- Netán francia vagy? Enchanté! - üdvözöltem a másikat a saját nyelvén. Már ha az volt, és nem tanulta. Bár szerintem ez volt az anyanyelve, mert eléggé ösztönösen ejtette ki ezt a szócskát a száján.
- Úgy látom, rossz napod van. Már egyszer elnézést kértem. Légy szíves ne rajtam vezesd le a feszültséget - válaszoltam neki nyugodt hangon. Sok ideges diákkal találkoztam már itt, és tisztában voltam vele, hogy előszeretettel vezetik le másokon a saját feszültségüket, ami számomra nem számított egy jó szokásnak.
- Egyébként, ha gondolod, megoszthatod velem, mi a probléma, ha tudok, szívesen nyújtok segítséget - ajánlottam fel a segítségemet neki. Végül is semmi különösebb elintéznivalóm sem volt, csupán levegőzni tértem ki ide. Legszívesebben a barátaim körében töltöttem volna el ezt a kis időt, de jelenleg senki sem ért rá, így egyedül kellett maradnom a gondolataimmal. A másikat végigmérve megfigyelem, hogy egy intelligens emberrel van dolgom, ez látszott a tekintetéből. A tulajdonságait tekintve nem lehetett rossz arc, viszont az lerítt róla, hogy a mai nap eléggé megviselte, és emiatt volt idegesebb a kelleténél, ami viszont számomra kényelmetlen helyzetet szült. Elég sok ilyen egyénnel találkoztam itt az intézményben.
- Valóban szörnyű napod lehet. Többször nem kérek elnézést. Légy szíves ne rajtam vezesd le a feszültséget - válaszoltam neki nyugodt hangon. Sok ideges diákkal találkoztam már itt, és tisztában voltam vele, hogy előszeretettel vezetik le másokon a saját feszültségüket, ami számomra nem számított egy jó szokásnak.
- Vagy akár mehetnénk is a dolgunkra - egyébként nem volt semmiféle különösebb teendőm, elintéznivalóm. Csupán levegőzni tértem ki ide. Legszívesebben a barátaim körében töltöttem volna el ezt a kis időt, de jelenleg senki sem ezt rá, így egyedül kellett maradnom a gondolataimmal. A másikat végigmérve megfigyelem, hogy egy intelligens emberrel van dolgom, ez látszott a tekintetéből. A tulajdonságait tekintve nem lehetett rossz arc, viszont az lerítt róla, hogy a mai nap eléggé megviselte és emiatt volt idegesebb a kelleténél.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 26. 19:41
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 22. 21:47 Ugrás a poszthoz

Júlia


- Ez valami isteni finom - válaszoltam a másiknak és valamiféle oltári nagy boldogság fogyott el hirtelen. Olyan érzésem volt, mintha minden gondom tovaszállt volna, és kezdtem egyre jobban érezni magam. A jelen pillanatban semmit sem éreztem a boldogságon és felszabadultságon kívül. Ez idáig számomra egy ismeretlen érzés volt, hiszen idáig arról szólt az életem, hogy mindenkinek meg kell felelni, de most ezt az érzést egyáltalán nem éreztem magamban.
- Bizony, nem tudok sütni, de kérek teát- feleltem neki határozottan.
Van kedved táncolni? Jó lenne egy kicsit mozogni - kérdeztem a másiktól mosolyogva. Tiszta fejjel eszem ágában sem lett volna megkérdezni, hogy mi ilyenkor a kívánsága, de jelen pillanatban eléggé különleges helyzetben voltunk.
- Mesélsz magadról egy kicsit? - kérdeztem tőle kíváncsian mosolyogva.  Jelen pillanatban valóban kíváncsi voltam arra, hogy kicsoda ő valójában és hogyan érzi magát a jelenlegi helyzetében. Szegény lánynak sok kérdést tettem fel nem volt egyszerű dolga velem.
- Egyre jobban vagyok, elmehetnénk valami partira - mondtam a lánynak, és közben egyre light-osabban fogtam fel a dolgokat.
Magam sem értettem, de kezdtem egyre lazábbá válni.
- Menjünk bulizni! - közöltem a másikkal nagy bőszen.
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2021. december 23. 07:51
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 23. 20:47 Ugrás a poszthoz

Boglárka

Ez a nap sem telt tétlenül számomra, ugyanis befejeztem az egyik híres bajitalkeverő önéletrajzának az olvasását. Egész érdekes élete volt, nemcsak családot alapított, hanem beírta magát az itteni történelemkönyvbe az egyik híres bájital megalkotásával. A fiatal éveiben sokat utazott, rengeteg élménnyel gazdagodott, mondhatni igazán tartalmas életet élt. Mikor középkorú lett, kicsit visszavett a tempóból, majd megismerte a leendő feleségét, aki öt gyermekkel áldotta meg. Egy fiúval és négy lánnyal. Idő közben a férfi főként a hivatásának élt, majd egyszer csak sikerült megalkotnia egy tökéletes bájitalt, amely különböző betegségek megfékezésére szolgált. Kedvem lett volna még tovább olvasni valamit, de már minden könyvemet elolvastam, és nem akadt semmi különösebb tennivalóm. Írtam egy leveleket a szüleimnek, hogy minden rendben van, és a lehető legjobban alakulnak a dolgaim. Hiányzott a családom, kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet velük. Reméltem, hogy otthon is minden rendben van. Levélírás után pedig elmentem sétálni az intézmény udvarába, hogy magamba szívhassak egy kis friss levegőt.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 23. 23:28
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 23. 22:30 Ugrás a poszthoz

Júlia


Elmajszoltam az első sütimet, ami valami eszméletlen finom volt, ráadásul utána sokkal jobban, felszabadultabban éreztem magam. Egy újabb darabkát vettem magamhoz, majd abba beleharapva hallgattam a másik mondandóját.
- Dehogynem! Van zene, hogyhogy nem hallod? Ráadásul egész jó! - nevettem el magam, majd ülve elkezdtem kicsit mozogni a zene ütemére.
- Zöld teát kérek. Az ugyanis felélénkít - tettem hozzá a választ a gyorsan a lány kérdésére.
- Júlia... Milyen szép név! Júlia nem akar a földön járni... Te is felmennél inkább a felhők közé? Hallottam egy ilyen számot az egyik szobatársam hallgatta - osztottam meg vele ezt a rém fontos információt.
- Hű, hát bármit, amit fontosnak tartasz... Mi a hobbid? Szeretsz táncolni? Nagyon akrobatikus beállítságúnak tűnsz - kérdeztem vissza a lánynál, és állapítottam meg amit leszűrtem róla.
- Milyen a Navie? Tényleg van saját unikornisotok? - kérdeztem tőle derűsen.
- Mindenesetre a Rellon-ban sokszor sárkányos a hangulat - tettem hozzá nagyon őszintén.
- Ne aggódj a tea miatt, meg van még itt finom süti is. De ha elfogytak, ugye elmegyünk bulizni egyet? - kérdeztem reménykedve Júliától.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 26. 20:13 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

Küllem


Sosem értettem meg az olyan embereket, akik másokon vezették le a feszültséget, vagy attól tartottták magukat nagyobbra a többieknél, ha másokba belerúghattak. Úgy tűnt, hogy ezzel a sráccal nem lehet szót érteni, mert teljesen a rabjukká tették az érzései, ösztönei. Mindezek ellenére azonban megpróbáltam újra megütni vele egy normális hangnemet.
- Aúcs! - horkantam fel, mikor sikerült szépen seggre elvágódnom  a padlón. Annyira el voltam mélyedve a gondolataimban, hogy kianalizáljam a másik érzelmi világát, hogy észre sem vettem, milyen akadályt állított elém. Bele is kapaszkodtam segítő kezeibe, majd picit a hátsómat fájlalva  álltam fel egy köszönömöt elrebegve feléje.
- Igen, egy kicsit sikerült megütnöm, de nem vészes - válaszoltam neki, miközben a szárnyai alá vett, és szép lassan haladtunk előre. Nem tudtam, hogy honnan eredt ez a cicafiú kifejezés, úgy tudtam, hogy a fiatal kan macskákat hívták így. Ez most mindenesetre újdonság volt számomra, de hát ahány ház, annyi szokás...
- Nem vagyok svájci, se pedig francia. A kérdésedre válaszolva reggel fürödtem - válaszoltam a fiúnak komoly arccal. Nagyon kifinomult szaglása lehetett, ha valakinek a származását az illata alapján ítélte meg. Le a kalap előtte. Reméltem, hogy az aurori pályát választja majd, mert ott így biztosan remekelne. Eléggé megilletődtem, amikor magához húzott, és felajánlotta, hogy megharap vagy stílust váltok. Nem értettem, miben kéne változtatnom, és miért kaptam egy újabb becenevet...
- Nem kérek harapást, az viszont remek lenne, ha civilizáltan tudnánk egymással kommunikálni - reagáltam a mondandójára. Először megfordult a fejemben, hogy vámpírral van- e dolgom a harapás kapcsán, de ismeteteimet átvizsgálva gyorsan elvetettem ezt a gondolatot.
- Egyébként Kristóf vagyok, Rellonos prefektus, második évfolyamos - mutatkoztam be neki, ha már a sors keresztezte az útjainkat.
- Mondd csak, gondolkodtál már az aurori pályán? - kérdeztem tőle érdeklődve, mert kíváncsi voltam, hogy megfordult-e már a fejében ez a pályaválasztási gondolat.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 27. 00:01
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 26. 21:45 Ugrás a poszthoz

Boglárka


A gondolataimból kiragadva magam egy ismerős csilingelő hangra lettem figyelmes, amelyre egy széles mosoly kíséretében reagáltam.
- Szia kedves Boglárka! - köszöntöttem vidáman. Tudtam, hogy a lánynak mindig megvoltak a maga céljai, viszont emellett nagyon pozitív kisugárzása volt, és megvolt a magához való esze, ami manapság sajnos ritkaságszámba ment. Már az idejövetelem elején megismerkedtem a lánnyal, és volt időm őt kiismerni. Szóval mindig szívesen kommunikáltam vele, mert mindig élt az adott helyzettel, és tudtam róla, hogy emellett jóindulatú, életrevaló volt.
- Szívesen elkísérlek. Én is szívesen vennék magamnak egy új könyvet. Elmegyünk a helyi könyvesboltba. Csak annyi a dolgod, hogy elmondod, milyen érdeklődésui körrel, tulajdonságokkal rendelkezik az adott illető, akinek könyvet akarsz venni - feleltem Boglárkának, majd, ha készen állt, indulhattunk is az említett könyvesbolt irányába. Tulajdonképpen jól is jött a lány kérése, társasága, mert egybevágott a saját célommal, illetve jóval tartalmasabb időtöltést jelentett ez számomra, mint céltalanul sétálgatni az intézmény udvarán.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 26. 21:46
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 26. 22:39 Ugrás a poszthoz

Júlia


- Pedig olyan finom, szinte eteti magát. Persze, jól van, hagyok. De ezt a második szeletet már megeszem - feleltem neki, majd nagy lendülettel elkezdem betolni a második számú sütit is. Már nem volt belőle túl sok, ugyanis a nagy részét már percekkel ezelőtt megettem. Közben kezdtem egyre felszabadultabban és boldogabban érezni magam.
- Ó, dehogynem! Milyen remek lenne a felhők között szálldosni! Tudod mit? Szálljunk együtt, repüljünk el jó messzire! Az csúcsszuper lenne! - válaszoltam a lánynak lelkesen, majd átvettem tőle a teát, amelybe belekortyoltam, és leraktam az asztalra.
- Rendben, rendben... Olyan vagy így külsőre, mint egy angyal. Lehet, hogy már a felhők között szárnyalok, csak még nem tudok róla! - folytattam a kommunikációt széles mosollyal, nagyokat gesztikulálva jókedvűen.
- Hű, akkor valóban rendkívül rugalmas vagy. Igazi kis légtornász lehetsz - válaszoltam Júliának lenyűgöző arccal. Én sajnos ezt nem mondhattam el magamról, mert szerintem elég merev voltam mindenféle mozgás terén.
- Azért nem vagyunk barlanglakók, de azért lehetne vidámabb a diákság. Nem sütnél nekik? Szerintem akkor mindenki boldogabb lenne. Sőt, még a tanárok is... - közöltem vele a jelenlegi álláspontomat, miközben befaltam a maradék sütit.
- Azta! Át tudtok változni unikornissá? - kérdeztem Júliától hüledezve.  Erre sosem gondoltam, azt sejtettem csak idáig, hogy van egy saját unikornisuk. Nem tudtam, hogy nálunk mi a helyzet...van egy saját sárkányunk vagy akkor mi is át tudunk változni sárkánnyá? - normál helyzetben ez meg sem fordult volna a fejemben, de most más szellemi állapotban voltam, mint ami a megszokott.
- Akkor mi magunk vagyunk a sárkányok? - kérdeztem vissza hüledezve.
- Akkor elkövetek a barátaimmal valami csínytettet, öhm... Ennyi. A szüleim keményen fognak, szigorú szabályok szerint élek. Csakis a célok számítanak, hogy elérjem őket, minden más megvan tervezve. Nem igazán van alkalmam úgymond kihágás elkövetésére. Szeretem a szüleimet, megvan, hogy kell élnem az életem, minden előre meg van írva, de ezt követni időnként nagyon nehéz. Nem egyszerű megfelelni az adott szabályoknak, de nem is szabadna most panaszkodnom. Tudom, hogy mindenki a lehető legjobbat akarja számomra, így csúnya dolog elégedetlenkedni. Az érzelmek csupán másodlagosak, de most nagyon előtérbe kerültek. Biztos nem megyünk el bulizni? - ittam egy újabb kortyot a teámból, majd átváltottam lelkizősbe, aztán pedig el akartam terelni a szót az egészről. Egyszerre lett rajtam úrrá a lelkiismeretfurdalás és a megkönnyebbülés egyaránt.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 26. 22:43
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2021. december 28. 01:17 Ugrás a poszthoz

Júlia


Jóízűen elmajszoltam a második sütit is, közben egyre jobb kedvre derültem, és egyre energikusabb lettem.
- Legszívesebben nem adnék meg most úticélt, inkább csak úgy céltalanul lebegnék nem foglalkozva semmivel sem - pillantottam vágyakozó tekintettel a messzeségbe. Időnként fogtam volna magam és eldobva mindenféle kötelezettséget mentem volna távolabbi éghajlatra a szülői háztól. Persze nagyon szerettem a szüleimet, de sokszor úgy éreztem, túl sok felém az elvárás, amelyeknek egytől egyig meg kellett felelnem. Igyekeztem ezeknek eleget tenni, főleg, hogy előttem volt a cél, de néha jó lett volna megpihenni, vagy alkalmanként úgy viselkedni, ahogyan azt a korosztályom többi tagja tette. Persze ezeket az érzéseket mélyen elnyomtam magamban, azonban most a felszínre kerültek.
- Ez így igaz. Őrangyalnak születtél - helyeseltem nagy lendülettel, mert biztonságban éreztem magam a lány mellett.
- Hű, ez nagyon komolyan hangzik. Akkor ezek szerint a lepedőkön keresztül is tudsz rugalmasan közlekedni, értem én - kacsintottam rá vigyorogva, úgy éreztem egyre lazább leszek. Csak szét ne essek, akkor minden rendben lesz.
- Ó, süti és csak nekem? Mondtam én, hogy te egy igazi angyal vagy! - olvadoztam a kijelentése után. Nagyon rendes lány volt, igazán nemes gesztus volt tőle, hogy kizárólag nekem sütött süteményt. Azt már a süti hatására át sem gondoltam, hogy nem ismertük egymást idáig, és én dézsmáltam meg az ínyencséget...
- Rendben, nem fogom megosztani ezt a titkot senkivel, ígérem! - néztem őszintén a másik szemébe, már amennyire sikerült, de valóban komolyan gondoltam a dolgot.
- Nagyon titokzatos vagy! - kacsintottam vissza rá. Egye fene, őrizze csak meg a titkát. Ennyi neki is jár...
- Ó, értem. Akkor ti olyan kis különlegesek vagytok - válaszoltam neki nagy lelkesedéssel. Kicsit sajnáltam, hogy mi nem tudunk sárkánnyá változni.
- Tényleg? Menjünk! - ugrottam fel a teám mellől egyre vidámabban. Még sosem voltam a szüleim felügyelete nélkül buliban, partin... Sőt, még házi buliban sem. Nagy kaland volt számomra az önálló szórakozás, amelynek most úgy tűnt, eljött az ideje.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. december 28. 01:20
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. január 1. 21:06 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

Küllem


Úgy tűnt, hogy valamilyen szinten mégiscsak dűlőre jutottam a másikkal. Látszott rajta, hogy nagy magabiztossággal bírt, ami igencsak dicséretes volt. Biztos voltam benne, hogy az ilyen tipusú emberek mindig is érvényesülni fognak az életben, legyen szó bármiféle szituációról. Persze az nem járt jól, akivel elszaladt az a bizonyos ló, de úgy tűnt, hogy a fiú nem ezek közé tartozik. Igaz, még a szavajárásán lehetett volna mit javítani a csúnya beszéd végett, de ez legyen a legkevesebb...
- Örülök, hogy megismertelek, Vince. Szép neved van. Öhm, nem értem, mire célzol. Sose kellett még pénzt kérnem senkitől. Viszont, szerintem még sokra fogod vinni az életben, mert megvan a kellő önbizalmad, és elég rátermett vagy - osztottam meg a gondolataimat az új ismerősömmel.
- Nos, nem tudom, de valami legbelül azt súgja, hogy tökéletes auror válna belőled. Megvan hozzá minden tapasztalatod, és a fizikai erőnléted is passzol hozzá - feleltem neki, miközben egyre közelebb lépett hozzám.
- Erről is beszélek részben, mert semmivel sem foglalkozva a másik intim szférájába vagy képes lépni. Ez igazi bátorságra vall. Ha ugyanezt képes vagy megcsinálni egy nálad nagyobb súlycsoportba tartozó egyénnel, akkor nyert ügyed van - ecseteltem Vincének a meglátásaimat, majd egy nagyobb lépéssel, egy könnyed mozdulat kíséretében kiléptem a másik intim zónájából.
- Ha az ember nem adja fel az álmait, bármire képes lehet - tettem még hozzá, bár úgy gondoltam, hogy ezzel a fiú is tisztában van. Ő azok közé tartozott, akik nem adják fel könnyedén az álmaikat, elképzeléseiket. Ha megvolt a megfelelő cél, akkor semmi sem állíthatta meg az embert, ha elég elszánt volt.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. január 1. 21:07
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. január 2. 21:25 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

Küllem


Egész jól szóba elegyedtem a fiúval, arra is gondoltam, hogy jó pénz fejében időnként móresre taníthatna néhány diákot, akik teljesen el vannak szállva maguktól. Nem említettem ezt meg neki, de megjegyeztem azt, hogyha bárhol erőteljes beavatkozásra van szükség, akkor rá biztosan lehet számítani.
- Az helyzettől függ, kivel hogyan viselkedem, de igyekszem mindenkihez pozitívan hozzáálláni. Nagyon szívesen. Ami a szívemen, az a számon típus vagyok. Amiket rólad elmondtam, azzal csupán az igazságot és a tényeket tártam eléd - válaszoltam komoly arccal, de legbelül nagyon jólesett a fiú elismerése.
- Ez az! Meglásd, kiváló auror lesz belőled - mondtam mosolyogva Vincének, bátorítani egyáltalán nem kellett, látszott, hogy teljesen beleélte magát a dologba.
- Apám a Varázsbűn-üldözési Főosztály auror-parancsnok helyettese. Szóval, ha valóban ezt a szakmát választod, tudok pár szót szólni az érdekedben - világosítottam fel új ismerősömet. A világ így működött, főként jó kapcsolatok révén kerülhetett be az ember komolyabb pozíciókba. Ezt már megtanultam otthon a szüleimtől.
- Egész jól eltaláltad ezt, ugyanis a későbbiek folyamán a minisztériumban szeretnék dolgozni. Mindenképp valamiféle szellemi munkát szeretnék végezni. Itt igyekszem kiválóan teljesíteni mindenből, és kihozni magamból a maximumot - vázoltam fel röviden a jövőbeli elképzeléseimet.
- Szereted a kviddicst? Hogy megy? - dobtam fel egyet a kedvenc témáim közül.
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. január 5. 23:53 Ugrás a poszthoz

Júlia


Úgy tűnt, hogy a lány megértett, mert bőszen bólogatott a válaszomra. Valószínűleg ő már megtapasztalta, hogy milyen érzéssel járhat a céltalan lebegés, legbelül magamban pedig egyben irigyeltem és csodáltam is őt érte. Amikor elnevette magát a lepedős hasonlatomon, én is vele nevettem, mert viccesnek és mókásnak tűnt az egész szituáció.
- Ó, kérlek mutasd meg őket, szavad ne feledd! - egyszerűen kíváncsi voltam az egyéb képességeire. Rendkívül szerencsés ember volt, ha ilyen sok rejtett képességgel bírt, amit valószínűleg a nagyvilág elől is titokban tartott. Úgy éreztem, hogy nagy megtiszteltetésben lesz részem, ha egyszer úgy dönt, hogy megosztja velem ezeket a különleges képességeket.
- Bízhatsz bennem - kacsintottam újból a lány felé elendgedve egy édes mosolyt. Sose viselkedtem volna így józan ésszel, de most nem a szüleim tanításának a hatása alatt álltam.
- Jövök! - adtam választ az őrangyalomnak, aki másodpercek leforgása alatt igazi buli királyt varázsolt belőlem. Ezt már nevezem!
Nem mondom, hogy nem jöttem még ilyen laza hangulatba sem zavarba a közelében, mert az nem lenne igaz. Mindenesetre nagyon jól esett a gondoskodása, hogy valaki valóban foglalkozik velem. Mondtam én, hogy ő egy őrangyal...
- Ó, tényleg? - a vagány szócskára ki is húztam magam egyből, és máris jobb kedvre derültem.
- Tyű, bemegyünk a Navine házba? Ez roppant izgalmas kalandnak ígérkezik! - vigyorodtam el Júliára tekintve, csillogó tekintettel.
- Jó gondolat! A sütikre még szükségünk lehet az unikornisok háza táján - helyeseltem nagy hévvel, mikor Júlia rátette gyorsan a fedőt a süteményes tálra.
- Felkészültél a fergeteges bulira? - hajoltam hozzá olyan közel, hogy jól hallgassa a kérdésemet, mert nagyon lelkes voltam már a szórakozást illetően. Normál esetben távolabb álltam volna tőle megtartva azt a bizonyos távolságot, de jelenleg magasról tettem a belém nevelt etikettre.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. január 6. 23:42
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. január 9. 22:07 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

Egész jól elbeszélgettem az új ismerősömmel, kiderült róla, hogy legbelül valóban azokkal a tulajdonságokkal van felruházva, mint amikre a viselkedése alapján következtettem.
- Ezzel teljes mértékben egyetértek. Ha mindenki egyenes lenne a másikkal, sokkal egyszerűbb lenne az élet - sóhajtottam egy nagyot. Nem volt könnyű kiismerni az embereket itt, ugyanis sokan a hamis arcukat mutatták ahelyett, hogy őszintén közölték volna a szándékukat a másikkal. Ez pedig rengeteg felesleges körhöz és félreértéshez vezetett. Közben kaptam elismerésül egy erőteljes hátbavágást Vincétől, aminek hatására kissé meginogtam, de nem történt semmi komoly. Azt már megtapasztaltam, hogy nagy ereje van, bárcsak én is ekkora erővel rendelkeznék...
- Figyelj, ezen ne múljon semmi. Szívesen segítek neked a tanulásban. Nagyon jól tudok magyarázni, szóval ha rám bízod magad, akkor garantált lesz a siker. Viszont én is kérnék valamit tőled. Mivel erős vagy és bátor, egyes diákok ellen védelmet nyújthatnál számomra. Megegyeztünk? - nyújtottam a kezem a fiú felé határozottan. Úgy gondoltam, hogy ez egy teljesen korrekt ajánlat, és mindketten jól járnánk vele.
- Én nagyon szeretem a kviddicst, és jól is megy. Ez az egyik kedvenc tevékenységem. Na, és a konditeremben gyakran megfordulsz? Bevallom, én még sosem jártam ott - folytattam a társalgást Vince erejére összpontosítva. Biztos voltam benne, hogy naponta megfordul ott erősítő gyakorlatokat végezve. Tényleg egész jól elbeszélgettünk, egyre jobb véleménnyel voltam róla.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. január 9. 22:10
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. január 17. 23:09 Ugrás a poszthoz

Dévai Vince Áron

- Engem a szüleim őszintének neveltek. Az az egyenes út a boldogsághoz, illetve az igyekezet. Milyen igazuk van! - sóhajtottam fel kissé bánatosan, mert hiányzott már a jelenlétük. Bennük láttam az igazi reménysugarat a nevelési útmutatást illetően, de ezen a helyen idáig jó pár kirívó esettel találkoztam, amivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni lelkileg, mivel más volt a tanítás és eltérő volt a gyakorlat. Ki érti ezt... a fiú, mikor felhozta a partnerek úgymond lenyúlását barátok közt, arra csak hümmögtem. Nekem előre megtervezték a szüleim a házasságom, így emiatt nem kellett aggódnom, viszont az egymás házba szúrásának lehetséges esete már egyáltalán nem tetszett.
- Semmi gond nincs azzal, ha nem bőbeszédű az ember, nekem sincs mindig hangulatom a szószártyásághoz - válaszoltam Vincének komoly tekintettel. Közben figyeltem a fiú reakcióját, amikor megpillantott egy másik srácot, aki elég igényesen volt felöltözve. Valószínűleg már ismerte és jó barátok voltak, mert emelkedett hangulatba került az újdonsült ismerősöm, mikor meglátta a másikat.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük! - boldog voltam már a tudattól is, hogy lesz védelmem azok ellen, akik a későbbiek folyamán kikezdtek volna velem. Ezt pedig még egy váratlan kézrántgatás sem tudta rosszabbá tenni, hiszen számítottam arra Vince reakcióiból, mivel ő egy úgymond hirtelen és közvetlen ember volt, így nem ért annyira váratlanul a reakciója. Azért szépen megéreztem az erős kézrángatást, de igyekeztem minden erőmmel jó arcot vágni hozzá.
- Nos, csupán miniszteri dolgozó szeretnék lenni, abból betöltve egy fontosabb pozíciót, ami később a társadalom hasznára válhat. A kviddicset is preferálom, de az csupán egy hobbi marad számomra. Ezen kívül szívesen töltöm a szabadidőmet olvasással, új ismeretek bővítésével, tanulással. Ezeken kívül szeretek utazgatni, partikon részt venni. Időnként még bizonyos csínytevésektől sem állok távol, de ez már nagyon személyes téma. Talán egyszer majd mesélek róluk - válaszoltam nagy beleéléssel, ámde másrészt óvatosan a fiúnak. Most még túl korainak gondoltam a dolgot, viszont úgy éreztem, hogyha a későbbiek folyamán is ugyanebben a kontextusban leszünk, még jobban megismerve egymást, akkor talán  vígan mesélek majd róla. Nem sokan voltak képesek a bizalmamba férkőzni, azt bizony nálam is ki kellett érdemelni. Ráadásul nem voltam egyszerű helyzetben a szüleim iránymutatása miatt, mivel ők mindig is arra tanítottak, hogy viselkedésben meg kell, feleljek annak, ami egy feljebbvaló célt szolgált mindannyiunk számára.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. január 17. 23:23
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. január 21. 23:05 Ugrás a poszthoz

Hajdú Mátyás

Küllem


Izgatottan készülődtem az első találkozónkra, amely a minsztériumi munkát hivatott bővebben bemutatni számomra. Mindig is nagyon érdekelt, hogy milyen lehet a hőn áhított hivatalban dolgozni, Mátyás pedig már egy jó ideje kellő tapasztalattal rendelkezett a témát illetően. A családjaink már jól ismerték egymást, hiszen mindannyian aranyérű családból származtunk, és elég sokszor került sor bizonyos összejövetelekre, találkozásokra ebédek vagy bálok során. A szüleim elintézték, hogy el tudják menni a hivatalba, hogy aztán találkozhassanak Mátyással, és hasznos információkkal bővítsem a tudásom még akkor is, ha a tudomásuk szerint nem ő volt a szakma legjobbja. Fel is vettem az egyik legdrágább öltönyömet az alkalomhoz illően. Az egyik tanárom elkísért a minisztériumba, és megígérte, hogy megvár, közben pedig elintézett néhány fontos dolgot az adott helyszínen. Izgatottan léptem be a hivatalba, majd az előtérben megállva vártam, hogy Mátyás értem jöjjön. Remekül éreztem magam, úgy éreztem, hogy végre egy nagy álmom fog teljesülni azzal, hogy itt lehetek és megtapasztalhatom az áhított szakma csínját-binjat. Persze tisztában voltam azzal, hogy ezen a területen elég sok volt az opció az elhelyezkedést illetően, mivel számos különböző osztályon állt lehetőség különféle pozíciók betöltésére. Nagy mosoly, kíséretében üdvözöltem Mátyást, és már nagyon vártam, hogy minél többet megtudjak a hivatalban töltött napjairól.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. január 21. 23:08
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. február 1. 23:25 Ugrás a poszthoz

Hajdú Mátyás


Már az összejöveteleken is megfigyeltem, hogy a fiúnak valamiféle elképesztő tehetsége volt kommunikáció terén. A szavai mindenkit lenyűgöztek, és a rendkívül előnyös megjelenését is ügyesen kihasználta, hogy elérhesse, amit csak akar. Véleményem szerint nem volt ebben semmi rossz, csupán élt a lehetőségeivel, amelyek megadattak neki. Ha én is olyan képességekkel rendelkeztem volna, mint ő, akkor nagy valószínűséggel hasonlóképp cselekedtem volna. Viszont mivel a kinézetemet és a jellemvonásaimat  tekintve igencsak eltértem tőle, így a saját magam útját jártam, amelyben a neveltetésem is óriási szerepet játszott.
- Örvendek, Matyi! Szintén örülök a találkozásnak - viszonoztam a fiú üdvözlését, amely igazán szívmelengetőre sikeredett. Ezután körbevezetett a recepció területén, ahol dolgozott.
Illedelmesen bemutatkoztam a minisztériumban dolgozó embereknek, mikor be lettem nekik mutatva. Kicsit sajnáltam, hogy nem jártuk be a minisztérium területeit, amelyek nem voltak engedélykötelesek. Viszont már abból is sokat tanultam, amiket a fiú elmesélt, hogy mi merre van, hol milyen munkát végeznek. Amikor Mátyás kikérdezett, hogy mi merre található, rögtön rávágtam a választ mindenre, mivel tökéletesen emlékeztem az elhangzottakra.
- Minden meglesz délre! - elkezdtem bőszen pecsételni az említett pakkban lévő papírokat. Olyannyira belejöttem ebbe a számomra túl sok kihívást nem jelentő feladatba, hogy már a határidő lejárta előtt jóval készen lettem a feladattal. Persze örültem, hogy közreműködhetten ebben a munkában, de azért reménykedtem benne, hogy más kihívás elé is nézhetek majd.
- Feladat elvégezve. Minden irat készen áll az aláírásra - mentem oda Matyihoz lelkesen. Nagyon vártam már, hogy egy új szintet léphessek, és megtapasztalhassam, mi fog történni a továbbiakban.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. február 1. 23:26
Draskovich Kristóf
Prefektus Rellon, Harmadikos diák



RPG hsz: 47
Összes hsz: 49
Írta: 2022. február 2. 00:04 Ugrás a poszthoz

Boglárka


- Rendben, felőlem mehetünk - válaszoltam a lánynak, majd kíváncsian hallgattam, amiket út közben mesélt. Figyelmesen hallgattam a rokonság preferenciáit, közben pedig próbáltam arra összpontosítani, hogy mely könyvek lennének a számukra legmegfelelőbbek. Út közben teljes figyelmemet a lányra irányítottam, majd mikor beléptünk a könyvesboltba, igyekeztem megválaszolni a kérdéseit.
- Aki rajong a vadászatért, az bizonyára örülne egy vadászati trükkök tematikájú könyvnek, vagy szívesen olvasna magukról a vadállatokról. Mit lehet tudni róluk, mit szeretnek, mik a gyengepontjaik - válaszoltam a lánynak egy kis gondolkodás után.
- Az úgymond nője, aki nem szeret olvasni, nos szerintem neki valamiféle képeskönyv való, amely beleillik az érdeklődési körébe. Vagy esetleg képregény. A képek biztosan tetszeni fognak neki, ha egybevág azzal, amit igazán preferál - osztottam meg a hirtelen jött ötletem a lánnyal.
- Én nézek magamnak egy történelmi regényt, addig nézz szét, ha gondolod. Ha találsz néhány témába illő könyvet, szívesen segítek kiválasztani, azt, amely a leginkább releváns. Ha pedig egyáltalán nem boldogulsz, akkor segítek jó könyveket keresni - ajánlottam fel a segítségem Boglárkának.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. február 2. 00:05
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Draskovich Kristóf összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel