Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Halvány egy lila de gőzöm nincs, hogy hogyan voltam képes eljutni a konyhába. Mármint most komolyan, egyetlen útvonalat, termet, szobát, semmit nem ismertem ebben a büdös nagy kastélyban. Persze nem rosszabb mint a Roxfort, csak ott azért már megszoktam a járást. De hogy az orrom vitt, vagy csak az érzékeim, azt nem lehet tudni. A lényeg, hogy rövid időn belül megtaláltam a konyhát. Igen, pontosan tudtam, hogy nem szabadna ott lennem. Igen, gonoszan néztek rám a manók. De könyörgöm, ki nem? Egész Bogolyfalva pikkel a családomra a pletykák miatt, pedig magunkhoz mérten most tényleg egészen... emberien viselkedünk. Eddig. Azért befelé menet lekopogtam ezt egy fafelületen háromszor.
Mintha csak haza érkeztem volna csúsztattam le karomon a talárt, hogy végre ténylegesen levegőhöz jusson a bőröm. Legszívesebben beugrottam volna a hűtőbe, ha ilyet lehet. Írország sokkal hidegebb hely ennél. Ott az ember meg tud maradni ruhában.
- Mi a fene? - morogtam magam elé, ahogy elkezdtem rángatni az egyik ajtót. Pár manó felém kapta a fejét, de már kinézetem miatt is lányos zavarukban elkapták a fejüket. Na szép, ennyit az azonnali segítségről. Na persze nem mintha tudnám, hogy mi van a másik oldalon, de valószínűleg kaja. Talán fagyi. Vagy valami hideg. Igazából bármi, ami eltereli a figyelmemet erről az ítéletidőről így a nap közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát nézze meg az ember. Csak egy kis hidegre vágyik a lány, de ezek a magyar reteszek olyan nehezen nyílnak, hogy kész erőbedobás kell hozzájuk. Vagy egy kis ész. Ami úgy tűnt, hogy egészen hiányt szenvedek belőle, pedig amúgy nem. Vagyis nem gondolnám. Inkább csak túlságosan szétszórt voltam.
Meglepődve néztem oldalra, tekintetem végigsiklott a segítő karon, fel a pirosló arcra, és a répa fürtökre. Ahogy az ajtó engedett, úgy csúszott le kezem a kilincsről, hogy ezért fel-alá kezdett pattogni. - Ohh... - nyögtem ki végül a nagyon értelmes mondatnak se mondható hangot. Tovább fixíroztam a srácot, láttam, hogy beszél, meg értettem is, de egyszerűen nagyon nem az kötött le.
- Mond csak, te nem sülsz meg ennyi rétegben? - tértem rögtön a lényegre. - Piros vagy mint a paradicsom, lehet jobb lenne, ha nem csinálnál szaunát a testedből - tanácsoltam megsimítva egy ujjal a puha arcbőrét, aztán beléptem az éléskamrába. Odabent újabb manókkal néztem farkasszemet, egy pillanatra át is suhant a meglepődés az arcukon, hogy mégis mi a fenét keresünk ott, de aztán mintha csak elfogadták volna a tényt.
- Kéne valami... hideg. Frissítő - motyogtam magam elé, ahogy felmértem a helyet. Rengeteg gyümölcs, pékáruk, liszt és cukor sorakozott a polcokon, de semmi nem tűnt elégnek.
- Tudsz csinálni fagylaltot? - kérdeztem a sráchoz fordulva. - Az arcodra is kenhetnénk belőle, hogy egy kicsit megnyugtassa a bőröd - mosolyogtam rá kacéran, aztán felkaptam három almát, és zsonglőrködni kezdtem velük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Aranyos volt, ahogy megpróbált bókolni. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb női szíveket fog meghódítani az ehhez hasonló szövegekkel. És hogy össze is fogja őket törni. Hiszen minden férfi ezt csinálja. Maximum nem fogja olyan keményen űzni az ipart, mint ahogy Winter teszi.
- Biztos? Pedig biztos vagyok benne, hogy találnánk a te méretedben is – vigyorogtam rá vissza. Talán el is pirult a megjegyzéseimre, fogalmam sincs. Ilyen vörös arcnál nehéz megmondani, hogy mit váltok ki belőle én, és mit a mai vakító napsütés sugarai.
Szemeim végig pásztázták a kamra tartalmát, de közben fél füllel végig az ismeretlent hallgattam. Őszintén megvallva én magam is csak a kocsma konyháját ismertem többnyire. Régebben az összes ilyesmit anya csinálta, és miután elment nem is volt rá szükség, hogy bárki megpróbálkozzon vele. A lakás kiürült.
Elkaptam a maradék két almámat, és érdeklődve néztem a vöröske ügyködését. Épp figyelmeztetni akartam, hogy a manók nem olyan kedvesek ám, mint ahogy azt ő gondolja, amikor a kis segéd egy pillanat alatt odarittyentette neki a két csupor fagyit.
- Hogy….? - néztem megrökönyödve a fiúra. Úgy tűnik a csábereje nem csak a lányokra van hatással, de a kis lények se tudnak neki ellenállni. Kihúztam egy széket az asztal alól – természetesen nem volt rá szükségem, hogy valaki más megtegye ezt helyettem, nekem is van két szép kezem rá -, és levetődtem rá. - Tudod, ha én kértem volna meg őket, akkor a fülük botját se mozdították volna. Áruld el a titkod - suttogtam az utolsó mondatot, csak hogy egy pillanattal később elnevessem magam. Aztán fogtam a kiskanalat, és megkóstoltam az isteni fagylaltot. Úgy olvadt szét a nyelvemen, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Zseniális volt.
- És mond csak én hősöm, neved is van esetleg? Vagy szimplán hívjalak manószelidítőnek? - kérdeztem nevetve. Most hogy már volt valami, ami hidegen tartott, könnyebb volt a srácra koncentrálni, meg az ő leégett bőrére. – Szeretnéd, hogy segítsek rajta? – kérdeztem, és a saját arcom előtt leírtam egy kört, hogy értse miről beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Zalán egy szép név, olyan igazán magyaros. Eddig még nem sokszor hallottam, és az istenért se tudtam volna megmondani mi lehet az angol megfelelője, ha egyáltalán van. De ennek a srácnak sikerült pozitívvá varázsolni. Azonban a saját nevem bármennyire is szerettem, mióta Magyarországra értünk nem nagyon hangoztattam. Most is elhúztam egy kicsit a szám, mikor tudtam, hogy én jönnék. Felmértem, vajon Zalán mennyire hallgat a szóbeszédre, de maximum faképnél hagy, mikor rájön ki vagyok. A fagyi már úgyis a kezemben volt.
- Autumn Rue Danvers. De ne ijedj meg, nem olyan vagyok, ahogy a pletykák mondják - tettem hozzá szinte azonnal. Lehet, hogy egy kicsit mégis irritált, hogy az egész falu a szájára vett. Még akkor is, ha van egy-két rész, ami átfedésben van a valósággal. Sőt, igazából főleg amiatt nem tetszett a dolog. Elég volt átélni az egészet, nem kellett, hogy minden nap a szemembe mondják.
Mogyoróbarna szemeimet a fiúra függesztettem, és mosolyogva hallgattam a fejtegetését. Értelmesnek tűnt. Olyannak, aki nem csak saját magával foglalkozik. Bókjára a fagyimba néztem, és a fejemet egy kicsit megingattam. Talán túlságosan is bátorítom arra, hogy velem flörtöljön?
- Neeem, én nem. Hidd el, nem szeretnek. Van két felszabadított házimanónk otthon. Fizetést kapnak azért, amit csinálnak, mégis folyamatosan morognak - magyaráztam két falat között. - Egyszerűbben megoldom varázspálcával. Ez végül is égés, tehát felszíni sérülés. Egy jó kis Valetudo pillanatok alatt rendbe hozná - próbáltam meggyőzni a fiút. Valahogy meg kellett hálálnom a fagyit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Írországban minden sokkal könnyebb volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk, és nem mellesleg a Danvers név jó híreket hozott. Ezzel szemben Bogolyfalván minden harmadig ember utánam fordult az utcán, minden negyediknek pedig volt valami szaftos kis megjegyzése. Ha nem lenne a nagyi, talán még rosszabb lenne. Kellett Winternek elcsesznie megint mindent...
Hiába próbálta Zalán semmissé tenni az arcára kiülő rémületet, tökéletesen tudtam, hogy mikor kapjam el a pillanatot. Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, amolyan gúnyos félére. Őszintén nem sokan szerették az őszt. Pontosan azért a sötétségért, amelyet a pletykák is magukban hordoztak. Kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Sóhajtottam egyet, majd még egyszer. Mint valami partra vetett hal. Megszoktam már, hogy furcsa vagyok. De azt nem, hogy így néznek vissza rám. Öt perccel ezelőtt még olyan simán elbeszélgettünk Zalánnal, most pedig szemeiben a szóbeszédek vertek visszhangot.
- Szóval tényleg hallottál már egy s mást - néztem komoran a fiúra. - Oké, akkor kérdezz rá. Gyerünk. Nevezd meg mi vagyok - kezdtem kissé feldúltan. Mégis miért kellett volna magyarázkodnom? El se követett bűnökért vezeklek. - Csak kíváncsi vagyok melyiket hallottad. Azt, amelyikben egy szekta tagja vagyok és szűz lányok vérét iszom, vagy amelyikben megöltem a saját anyámat? - feleltem idegesen. Nem volt fair. Semmi sem, ami Magyarországon történt. Őszintén, már az étvágyam is elment. Ellöktem magam elől a fagyit, és kezembe terítve arcomat vártam, hogy ha akar, Zalán itt hagyjon. Minden oka meglett volna rá. Hiszen gyilkos vagyok. nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tudod milyen érzés, mikor kora ősszel felgyűlnek a viharfelhők? Beborítja az egész eget, sötétséget és félelmet hozva magával. Be kell szedni a ruhákat, elrakni a szerszámokat, elvinni mindent, amit elvihet magával a hirtelen eső. Rue maga volt a förmedvény, ami közelített. Néha lecsapott, súlyos károkat hagyva maga után, néha csak behúzta a folyó, és szépen lassan feloldódott. Viszont egy dolog közös volt minden történetvonalban: egyedül maradt a végére. Zalán érintése ezért érte olyan váratlanul. Megrezzent ültében, és hitetlenkedve a fiúra nézett. Már nem ugyanúgy nézett rá.
Hitetlenül elnevette magát. Zalán több meglepetést okozott neki az utóbbi húsz percben, mint amennyit illendő lett volna. - Nem vagyok gyilkos. A légynek se tudnék ártani - vallotta be, és megingatta a fejét. Igen, egy gyilkos is pontosan ezt mondaná. De remélte, hogy Zalán most mégis figyelt rá. Nem a mindenki által felaggatott szavakra, melyek súlyként húzták le a vállát. Csakis barna szemeibe, melyekből tükröződött, hogy nem hazudik.
- Talán csak az igaz, hogy voltam börtönben. Vagyis... az őrsön. Utcai demonstráció. Küzdök a jogaimért - vont vállat a lány. Még mindig kicsit bizalmatlan volt. Nem tudta melyik lesz az a pillanat, amikor Zalán majd újra visszavált. Félni kezd tőle. Sose váltott még ki ilyen hatást senkiből. Éppen ezért nem merte még bevallani a pubot. Annak is van egy szeglete ami igaz. Amiről csak a család tud, és ez éppen elég. Néha még sok is.
Visszahúztam a fagyit magam elé, de egyenlőre csak a kanállal turkáltam benne. - Mond... mi rémisztett meg ennyire? - tettem fel a kérdést. Melyik lehetett az a pletyka, ami a bőre alá kúszott azután is, hogy láthatta, hogy nem az a szörny vagyok, akiről hallott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kérdeztem, és megkaptam a választ. Mégsem erre számítottam, és magamhoz híven azonnal replikáztam volna. Csakhogy a szavak elakadtak félúton. Talán igaza volt. Talán nem. De tényleg egy figyelmeztetéssel kezdtem. Előhírnöke volt a nevemnek. Annak, amelyet anyukám adott. Most mégsem volt itt, hogy ő megvédje, és én nem tudtam, hogy egyáltalán akarom-e. Őt meg a nevem.
- Az nem olyan egyszerű. A pletykák konkrétan már az ideérkezésünk előtt elterjedtek. Még öt perce se voltunk a faluban, de már összesúgtak mögöttünk - magyaráztam, és csalódottságomban egy adag fagyit nyomtam a számba. Mindig én voltam a határozott. Az erős. Most mégis egy kissrácnak öntöm ki a szívemet egy adag édesség mellett, mint a dilis tinédzserek a filmekben. Mondjuk ott legalább a csávó magas, helyes és idősebb szokott lenni. Bár ha be akartam vallani, itt is csak az utóbbi sántított.
Meglepődve mosolyogtam Zalánra, és kezem ügyetlenül simította arcbőrét. - Biztos vagy te ebben? Az előbb még halálra akartál dermedni - túloztam kacarászva a hirtelen felinduláson. Aztán csak vállat voltam. A székről lepattanva a másik asztalon hagyott köpenyemhez léptem, és annak belső feléből kihúztam pálcámat.
- Még visszakozhatsz - néztem kétkedőn Zalánra. Közelebb léptem, és jobbom a pálcára szorított. - Valetudo! - A varázslat gyorsan érkezett, hatása pedig azonnali. A piros bőr lassan kezdett enyhülni, és csupán éppen apró pírként maradt a fiú arcán. Nem is állt neki ez rosszul, mintha szándékosan lett volna a szín az arcán.
- Nem tüntette el száz százalékosan, de határozottan nem fog már fájni - bólintottam elégedetten, és visszaülve a helyemre letettem a fadarabot a kelyhem mellé. - Így már mehet hódítani, Don Juan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Merész. A szó hallatán akaratlan megfeszültem. Kényszerből javítottam ki fejben, hogy Nemes. Merésszel nem beszélünk az este óta, mikor anya eltűnt. Csak kerülgetjük egymást abban a hatalmas házban, próbálunk kibújni minden olyan felelősség alól amiért szóba kéne állni. Senki más nem tudja mi történt azon az éjjelen csak hárman. Nekem se kéne. Talán könnyebb lett volna az egész, ha aznap nem megyek le még egy pohár vízért a konyhába. Akkor esetleg mi ketten megmaradtunk volna. Tán még Írországban lennénk.
A kehelybe pillantottam, hogy elűzzem a gondolataimat. Nem merész, csak nemes. Egyedül.
- Honnan tudod, hogy nem akarlak a barátaim között tudni? - mosolyogtam vissza a fiúra. Így kevésbé vöröslő arccal csak még helyesebb volt. Jól jártak az elsős lányok.
Lassan az utolsókat is kikanalazta az émelyítően finom fagylaltból. Ez most tényleg jobb, mint az írországi. Talán az első dolog, ami pozitív ebben az országban eddig.
- Hát, ha igazán meg akarsz ismerni, el kell jönnöd velem tüntetni. Ott élek a leginkább - vontam meg a vállamat. - Épp felvonulást szervezünk Pesten a kormányotok ellen. Borzasztó hogy milyen törvényeitek vannak, embertelen az összes... - ingattam meg a fejem. A helyükben szégyenkeznék. Már én szégyenkezem, pedig alig vagyok itt pár hete csupán.
- De ami még inkább zavar engem, hogy én viszont hírből sem ismerlek. Szóval itt az idő, hogy beavass a titkaidba - tártam szét teátrálisan a karjaimat. Övé a színpad, én már amúgy is túl sokat beszéltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sose tudta igazán milyen a kastélyban élés. Mikor kisebbek voltak apjuk jött el értük az iskolába, vagy Winter gondjaira voltak bízva, vagy épp az övére, mikor elég idős lett hozzá. Minden reggel beutaztak a Roxfortba, hogy este visszabumszlizzanak Írországba. Remek egy túra volt. Főleg, amikor már szülők nélkül voltak. Olyankor gyakran választottak mellékutakat, addig ismeretlen utcákat, és csak remélték, hogy nem fognak teljesen elveszni.
- Elmehetünk táncolni is - mosolygott a másikra. Csak viccelt vele, nem hitte, hogy Zalán tényleg beállna mellé ugrálni az Eurovíziós számokra. Mert persze arra lehet a legnagyobb bulit csapni.
Érdeklődve hallgatta a másik fejtegetését, és visszanyelte a szóvicceket amiket a repülés és a holló váltott volna ki belőle. Too soon. Inkább a másik felén gondolkodott el, amit Zalán mondott neki.
- Várj, a szfinx a... hugrahug? Várj nálatok nem így hívják... - gondolkodott el. Arra emlékezett, hogy talán csak a színek stimmeltek a két suliban. Ő griffendéles volt, és most... eridonos. Főnix. Régen oroszlán. Aztán ott volt a Mardekár, ami itt szintén a legveszélyesebb állat, tehát a sárkány. Rellon. És maradt a két introvertáltabb ház. Navine és Levita. De melyik melyik? - A sárga aa... levita? - tippelt a lány, és elhúzta a száját. Ezek a nevek mind annyira hasonlítanak, hát ember legyen a talpán aki megjegyzi. Főleg amennyire logikusan fel voltak építve az elnevezések a Roxfortban.
- Azt hittem neked nincs bajod a túl sok tudással - cukkoltam. Aztán ránéztem a karórámra, és mutatóujjammal ráböktem. - Viszont én el fogok késni jóslástanról. Köszönöm a fagyit, és... valamikor kapj majd el a folyosón - leheltem egy puszit a fiú orcájára, ahogy lepattantam a székemből. Visszanyúltam a pálcámért, és a köpenyemet a vállamra kanyarítottam.
- Este még kend be valamivel, és holnapra nyoma sem lesz - mutattam az arcomra, hogy értse, hogy az égésére gondoltam. Aztán intettem egy utolsót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kétszínű vagyok? Dehogy. Maximum manipulatív. De az is igaz, hogy Zalán csak azt kérte, hogy őt ne kérdezgessem a halántékán éktelenkedő hegről, szóval mást megkérdezhettem. És erre a legjobb a pletykás lánybanda volt a nagyterem asztalánál. Magamra erőltettem egy műmosolyt, és szinte csillogó szemekkel néztem rájuk.
- Jézusom, láttátok egy nyár alatt mennyit izmosodtak a fiúk? Főleg Zalán, azért elég helyes lett, kár hogy ott van rajta az a heg. Nem tudjátok, hogy került oda? – ivódtam be két mondat után, ők pedig azonnal mesélni kezdtek. Of course. Lételemük a szóbeszéd. Csakhogy minél többet hallottam, bennem annál jobban ment fel a pumpa, mintha valaki direkt felfőzte volna a véremet, hogy a fülembe lüktessen. Felpattantam az asztaltól, a lányokat egy szó nélkül hagyva magukra – nem mintha nagyon érdekelte volna őket. Sétálnom kellett. Gondolkodnom, mielőtt cselekszem, hiszem híresen rossz pillanatnyi döntéseket tudok hozni. Karjaimat magam mellett lóbálva, indulatosan szedtem a métereket kifele a kastélyból, el az emberektől. Erre nem jött velem szembe?
Egy pillanatig elgondolkodtam. A helyes választás az lett volna, ha hagyom elmenni mellettem. De egyszerűen képtelen voltam. Nem tudtam volna úgy tükörbe nézni. Milyen barát lennék úgy? Barát. Akik hónapokig nem beszéltek, de most hirtelen megint igen.
- Könnyű a kisebbekkel kikezdeni, mi Augustine? Félsz, hogy a veled egyenrangúakkal esélyed se lenne? – ragadtam meg a férfi vállát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Magasabb volt. Sokkal, és tudnom kellett volna, hogy talán esélyem sincs, az agyam egyszerűen mégse fogta fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Fogalmam sincs, hogy mire számítottam. Nem bocsánatkérésre. Nem esedezésre, és lehetőség szerint nem is egy lila karikára a szemem körül. Szimplán csak úgy éreztem, hogy meg kell védenem Zalán becsületét, amennyire ennyi idő elteltével legalábbis képes vagyok. Azonban az erős markok a karjaimon egy pillanatra elbizonytalanítottak. Összerezzentem a hirtelen érintésre, évekkel ezelőtt volt utoljára, hogy valaki ennyire belemászott volna az aurámba, mint ez a srác.
- Oh azt ne mond, hogy most hálálkodnom kéne neked - néztem vissza ugyanolyan dühvel, és hagytam, hogy beszorítson a fal és saját teste közé. Egyszerűen képtelen voltam testtel is védekezni. Mintha csak a szavak maradtak volna nekem, és az arcomra már évekkel ezelőtt kiült indulatos ráncok.
- Zalán a barátom, szóval ameddig őt bántod, addig az én dolgom is. Ettől függetlenül egyszer azért elmondom Neked is, hogy még te is megértsd. - ismételtem meg ugyanazt a lekezelő mondatot, amelyet rám alkalmazott. Nem lettem fogyatékos, attól még hogy nő vagyok. - Tartsd magad távol tőle! - sulykoltam minden mondatot az arcába. Legszívesebben ellöktem volna, minden egyes porcikám tiltakozott a közelség ellen. Mégsem tettem semmit, csupán csak elemeztem. Az arcvonásait, testének helyzetét, mozdulatait. Azt mondta nem fog megverni, de nem jelentette, hogy egyszer ne tehetne kivételt. Hiszen milyen gyorsan szegik meg az emberek a maguknak tett ígéreteket?
- Nem érdekel, ha önértékelési problémáid vannak. Ha iszol, drogozol vagy a franc tudja milyen önromboló dolgot teszel. De ha csak még egy ujjal hozzáérsz bárkihez, akit szeretek, megkeserülöd - húztam ki magam egy kicsit jobban, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy mellkasunk közelebb mozdult egymáshoz. Összeszorított fogakkal, villámló tekintettel néztem egyenesen az ő íriszeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Talán egy pillanatig tényleg elgondolkodtam rajta, hogy rosszul tettem, hogy belekötöttem a srácba. Jobb lett volna elsétálni mellette. Vagy legalábbis okosabb. A hülye hirtelen döntéseim fognak egyszer sírba vinni, ebben már biztos voltam. Képes lettem volna azt is lenyelni, hogy a magasságomra tesz megjegyzéseket, és talán elsétálni. De nem. Neki kérkednie kellett.
- Oh, látom nagyon büszke vagy, hogy sikerült elverned egy elsőst. Gratulálok a teljesítményhez - húztam fel az orromat, ahogy újra erőt vett rajtam a méreg. Ez az érzelem mindig sokkal erősebben pulzált végig a véremben, olyan meggondolatlan szituációkba sorodva, mint amilyen ez is volt. Azonban a lelki szemeim előtt láttam a tehetetlen Zalánt. A fölé magasló Augustine-t, ahogy elégedetten figyeli a művét. Merész akartam lenni. Fenséges. Semmiféleképpen nem nemes.
- Nem félek tőled - jelentettem ki, hangom acélkéken süvített a közöttük húzódó apró távolságba. - De elmesélem mi történne. Először csak prefektusként cselekednék. Ott lennék minden pillanatban a sarkadban, hogy egyetlen rossz mozdulatra hívhassam a házvezetőd. Nem hatna? Nem baj. Vannak emberek, akiket a rang elvakít, akik képesek lennének bemártani téged akkor is, ha nem is csinálsz jelenleg semmit. Addig mennék, amíg az igazgató elé nem kerülsz. Kirúgnának. Mehetsz haza, hogy soha többé ne lássalak. Se téged, se a drága húgodat - pattogtak a szavak az ajkaimról. Képes lettem volna erre? Ha kiprovokálják talán. Ha azt érzem, hogy a barátom bajba van, biztosan.
Előkészítős. Winter is ezt mondta Zalánra egy pár hónappal ezelőtt. Akkor viccesnek tartottam, most viszont egyáltalán nem. Zöldes-barna szemeimben már nem csillogott úgy az élet, mint egy átlagos péntek délután. Minden porcikámmal azt üzentem a srác számára, mennyire komolyan gondolom a szavaimat. Talán rossz dolog a fenyegetés, talán Zalán se értékelné, ha tudná.
- Nem húztam fel magam - vontam meg a vállamat egy gunyoros félmosoly kíséretében. - Mi csak beszélgetünk. Mint két barát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán nem mondott semmit. Zalán nem tudott semmiről, és ha rajtam múlik nem is fog. Érte állítottam meg a férfit, és nem miatta. Azt akartam, hogy soha ne történhessen vele ilyesmi, de ahogy ott álltam a levitás előtt, újra kezdtem egyre kisebbnek érezni magamat. Mint mikor kicsiként úszni tanultam. Bedobtak a vízbe, és kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, mélyeket szívtam a levegőből, remélve, hogy sokáig kitart, mert újabb és újabb hullámokra megint csak elmerültem. A szívem is olyan hevesen dobogott, csoda volt, hogy a másik nem hallotta. Amilyen közel állt hozzám, akár tehette volna.
Megfeszült az állkapcsom, ahogy a szavai elérték tudatomat. Az öklöm is összeszorult a testem mellett, és szememből kiolvashatta az érzelmeimet. Hiába akartam azt üzenni, hogy erős vagyok. Mérges. Ott volt a megalázottság is. Éreztem, ahogy elvesztem a kontrollt a vita felett, és utáltam.
- Fogalmad sincs róla miről beszélsz - reagáltam le végül sután. Szemeim mögött az ideg fájdalmasan összeszorult, ahogy lassan üvegessé váltak az íriszeim. Nem sírhattam, még ha a mérgem hevében tenném, akkor se. De elpislogni se tudtam, képtelen voltam elnézni róla. És erre újra megszólalt. Nekem pedig meggondolatlanul, lendületből, gyorsan szántotta végig a levegőt a tenyerem, hogy hatalmasat csattanjon az arcán.
Ha meg is lepődött Augustine, talán nem annyira, amennyire én tettem. Elkerekedett a szemem, és ajkaim is elváltak egymástól. Feszesen egyenesen tartott vállaim beestek. Nem értettem. Megütöttem. Soha nem csináltam még ilyet.
- Én nem... sajnálom... - motyogtam a szavakat kiszáradt ajkaim között. Félve rávetettem pillantásom. Zsibbadt a bőr a tenyeremen, és nem tudtam, hogy az ütés mértékétől, vagy a hirtelen rám boruló megbánástól. Nem voltam jobb tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kezemet néztem. Az arcát. A pirosló bőrt, ami bizonyította, hogy nem csak képzeltem, hanem tényleg meg is tettem. Megpofoztam. Én, aki mindig is jobban hitt a szavak erejében, mint az erőszakban. Én, aki azért jött ide a férfihoz, mert megverte a barátját. Álszent vagy Rue Danvers.
Szememben csillogott a kétségbeesés, ahogy a másik megszólalt. Hangja egészen más színben, fakón szólt, de életemben először képtelen voltam megállapítani a pontos árnyalatot. Mintha az agyam elé valamilyen furcsa lepel hullt volna, ami miatt képtelen voltam felfogni többé a történéseket. Meghasonlottam.
Hallottam a fenyegetést. Ereimben a fagyott vér egy pillanatra újra megindult, csak hogy mozgásra bírja a tehetetlen testet. Lassan, tehetetlenül indultam el a folyosón, aztán pár méter múlva futva közelítettem meg a legközelebbi mosdót. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem. Kezemmel rákapaszkodtam a mosdó szélére. Teljes testemben remegtem, ahogy újra és újra lejátszódott előttem a jelenet. Aztán mindig kicsit módosult. Hol nagyobbat ütöttem, hol kisebbet. Pár perc elteltével pedig már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az agyamnak hihetek-e. Az egyedüli, ami talán örökre beégett az agyamba, az a néma pillanat volt. A szemei, ahogy a falat pásztázzák. A pirosló bőr látványa. A bizsergő tenyér.
Megengedtem a csapot, és potyogni kezdtek a könnyeim. Halkan zokogtam a kihalt mosdóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mondhatni premier plánban néztem végig mit művel a másik kettő az asztal másik felén. Aztán a pacsikat, összesúgásokat, és kisfiús röhögéseket is tisztán hallottam. Arcom grimaszba rándult a gondolattól, hogy ezek lesznek a jövő nagy mágusai. Fejem ingatva tértem inkább vissza Shelleyhez. Ő se volt normális, de legalább szép verseket írt. Mondanivalóval a sorok mögött.
Aztán megütötte fülem Zalán ismerősen kék hangja. Ezúttal kissé lilás árnyalatú volt, amelyet először nem is tudtam hova rakni. Felnéztem. Egyik szemöldököm lassan magasba emelkedett, és összecsapva a könyvet elindultam a páros felé. Nem pontosan tudtam milyen szituációba kerülök, de azt igen, hogy levitás barátomnak szüksége van a támogatásra. Legalábbis erősen úgy jött le az adott képből.
- Hello! Mond Zalán nálad van a jóslás könyvem? - kérdeztem, szándékosan úgy csinálva, mint aki nem veszi észre, hogy rosszkor zavar. Aztán mint akinek leesik a tantusz fordultam a másik srác irányába. - Oh ne haragudj, te vagy…? - húztam össze a szemeimet, mintha nagyon erősen koncentrálnék, hogy megismerjem. Herberttel egy évfolyamra járunk, és ír. Természetes, hogy megmaradt az agyamban. Csak az időt húztam, hogy szememmel végigkísérhessem az összes kis részletet rajta. Beleértve a bugyuta táblát is.
- Herbert! Hát persze. Azt ajánlom hagyd békén az embereket. Elég megalázó így is, ahogy viselkedsz. Nem mindenki annyira kétségbeesett, hogy kihasználva a vörösségét próbáljon előre felkészülni a még ennél is giccsesebb Valentin-napra - tanácsoltam a másiknak egy álmosoly kíséretében. És még kíméletes voltam. Bőven rosszabb a véleményem az egész felbolydulásból. Jó hogy nem öltözik be koboldnak és osztogat négy levelű lóherét Szent Patrik napján. Ajánlom, hogy ne tegye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Persze, hogy azt mondtam tartsa meg. Szememmel üzentem, hogy be ne merje fejezni a mondatot, és nem is tette. Hogy azért, mert közbevágtam, vagy mert megértette az üzenetem, az nem derült ki. Mindenesetre elmondtam, amiért jöttem. Kicsit nyersen, kevéssé kíméletesen, de legalább nem hazudtoltam meg magamat, ahogy néhány ember szokta, mikor a megfelelési kényszer súlya alatt majd' megroppannak. Egyszer régen rám is hatással voltak ezek. Aztán minden megváltozott. Én is.
Ajkam egy pillanatra ketté vált az új információ hallatán, és azért, mert a szavak úgy jöttek ki a számon, ahogy. Habár én az utóbbi két évben nem ünnepeltem a szülinapomat, pontosan tudtam mennyit jelentett egykor. Talán el is kapta a pillantásom Zalán, talán Herb gyorsabb volt. De ez az egyetlen elharapott mondat képes volt egy pillanatra minden ellenszenvet félresöpörni bennem, és hagyni, hogy a másik teljesen kizárjon a kis beszélgetésükből. Idegesen beharaptam az alsó ajkamat, de csak hamar el is engedtem. Levegőért kaptam, hogy újra felhívjam magamra a figyelmet, de fülemet megütötte az elfúló szó barátok.
Most mi volt a gond? Barátok vagyunk. Talán ahogy mondta, azzal a fura hangsúllyal. Vagy az a belső üresség, ami a szót követte. Nem, a hangsúlyt. Biztosan azzal volt a baj, mert mással nem lehetett.
- Tulajdonképpen mit akarsz elérni ezzel a táblával Herbert? Csinálj magadból hülyét, de miért szekálsz vele másokat, akik úgy sem akarnak részt venni? - kérdeztem, ahogy kezdett megtörni a kis faluk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megint miért én érdemeltem ki a bébicsőszködést. Talán mert sose büntetek meg senkit. De ennek oka van. Ha büntetsz, plusz munkát csinálsz magadnak, órákat vesztesz el az életedből, amiket felhasználhatnál másra. Mint mondjuk egy könyv elolvasására. Nagy sóhajjal léptem hát be a konyhába, ahol a manók azonnal nagy szemeket meresztve pásztáztak. Unottan néztem rajtuk végig, Zalán jutott eszembe. Nélküle már nem is volt olyan jó ez a hely. Érthető ez a konyhára, de egész Magyarországra is.
- Mikes Marcellt keresem, itt van már? - kérdeztem a hadsereget, mire rázni kezdték hevesen a fejüket. - Remek. Jól kezdünk - csaptam csípőmre a kezem, és újabb megszólalás nélkül levetettem magam az egyik székre, és olvasni kezdtem.
Az ajtó nyitódására egyáltalán nem néztem fel. - Késtél - közöltem egyszerűen. - Láss munkához - adtam ki az ukászt. Tényleg nem értettem miért mindig nekem kell őrködni. Még csak nem is vagyok jó benne. A könyv jobban lefoglal mint az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bolondság lenne azt állítani, hogy ez a szituáció bárkinek is jó. Én nem akartam bébicsőszködni. Mikes nem akart dolgozni - természetesen. A manók meg utálták, ha más hozzányúl a cuccaikhoz. Akárki találta ki ezt a büntetőt, mindenkivel ki akart cseszni. És sikerrel is járt.
- Nem vagyok az anyád, ne szólíts maminak - szóltam monoton hangon, ahogy még mindig a könyv sorait bújtam. Lapoztam, de elvesztettem a mondat első felét az újabb megszólalása hallatán.
- És végképp nem vagyok cica. Szólíts Ruenak. És annak - jelentettem ki jelentőségteljesen, de még mindig nem néztem fel. Olvasni már nem tudtam, de nem volt kedvem hozzá. A színlelés meg jobban ment, és egy hajszálnyi esélyt láttam rá, hogy talán ha nem veszek róla tudomást, nem beszél hozzám. Naiv gondolat volt.
Egy nehéz sóhaj kíséretében becsuktam a könyvet. - Nézd, ez a szituáció egyikünknek se kedvez, de nem véshetem be a könyvecskébe, amíg nem csináltad meg, szóval ne húzzuk sokáig egymás idejét, és állj neki. Capisce? - tettem fel a költői kérdést, majd elnéztem a távolba.
- Héj manók. Kérlek adjatok a bájos fiatalembernek valami munkát. Lehetőleg valami nehezet, hogy ne tudja közben jártatni a száját. - Talán a mondat végére egy gonoszkás félmosoly megcsillant a szám sarkában. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem mondom, hogy türelmetlen ember vagyok, de egészen utálom, amikor nem vesznek figyelmet a jelenlétemről. Pláne, ha csak megmenteni vagyok ott. Vagy valami hasonló. Zalán a barátom, ahogy ő is hangsúlyozta, én pedig csak a tisztséggel járó felelősségemnek teszek eleget azzal, hogy beszállok a szócsatába. Mert bizony ha egy írrel van dolga, az előbb-utóbb abba torkollik.
- Nem tudom, de neked is elkéne, Mr. Manner - vágtam vissza csípőből. Igen, már egészen forrni kezdett a vérem, de csak akkor éreztem igazán, hogy elszáll az agyam, amikor Herbert rákezdett. Csak rossz emberrel.
- Azzal van a baj, hogy ennyi kérdés meg válasz van, ha elfogadtad volna az első nemet nem kellett volna jönnöm - vágtam azonnal a szavába, hogy megalkossuk azt a bizonyos zörgő hangzós kakofóniát. - Privát mert ti férf.. - láttam Zalán mozdulatát, és tudtam, hogy mit szeretne. Ő volt a béke maga, esküszöm Merlinre.
- Oké, oké... - tettem fel a kezem védekezőn. Ha ő azt mondja ennyi volt, ennyi volt. Miatta jöttem, nem veszekedni. Vagy valami olyasmi.
- Egy élmény volt Herbert - forgattam meg a szemem, és egy műmosoly kíséretében sétáltam vissza a helyemre. Persze, hogy engem állítottak le először. Nagyot sóhajtottam, és felcsaptam a könyvemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lucy Montgomery érintetlenül pihent a balomon, miközben egy újabb falat kalácsot nyomtam a számba. Még mindig furcsa érzés kerített hatalmába Zalán jelenlététől, de igyekeztem minél inkább figyelmen kívül hagyni. Neki, és nekem is jobb lesz így. Barátok vagyunk. Ahogy eddig is.
- Képzeld mi fogadott tegnap, amikor hazamentem. Júlia a szobámban. Mármint könyörgöm, tudom, hogy folyton ott lóg a lakásunkban a hülye bátyám miatt, de most az én helyemen kutakodott - osztottam meg vele a nem régi élményeimet. A hirtelen szimpátiámnak hála odaadtam az utolsó előtti parfümömet neki, de utána még éjszaka sokat gondolkodtam a történetén. Volt benne valami, ami nem stimmelt, csak nem jöttem rá, hogy mi. Ilyenkor persze mindig megszólalt egy hang a fejemben, hogy rosszindulatú vagyok, és a saját történetemet vetítem rá másokra, és emiatt nem is voltam képes megfejteni a rejtvényt.
- Azt mondta a parfümömet keresi. Mert nem ismeri fel az illatom. Nagyon furcsa volt. Szerintem még soha nem is beszéltem ennyit a lánnyal - magyaráztam tovább, kicsit jobban gesztikulálva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szemem az összelapított kalácson állapodott meg Zalán ujjai között, majd felnéztem a kék íriszekbe.
- Hát nem teljesen. Mondott még valamit, mert ahhoz kicsit nagyobb kutatást csinált, minthogy szimpla érdeklődés legyen az indok. És elkezdtem kérdezni - vallottam be, és azon gondolkodtam mennyire volt a kettőnk titka, amit a hálóban elmondott. Nem azzal volt a gondom, hogy Zalánban bízhatok-e annyira, de mégiscsak a nagyteremben voltunk, és a párosunk mindig túl nagy attrakciónak számít. Főleg a fél éves mosolyszünetünk és az azt követő kirohanásom után.
- Azt mondta... nem tudom elmondjam-e - húztam el a számat, ahogy hangot is adtam a kétségeimnek. - A lényeg, hogy emlékeztette valamire. És... meg tudtam érteni. Azt hiszem. Mármint akkor is furcsa volt, inkább kérdezte volna meg, de... valamilyen szinten értettem. Ő mindig olyan menőnek és sebezhetetlennek akar tűnni - magyaráztam kicsit talán többet is, mint kellett volna. Elvégre ki vagyok én, hogy ítélkezzem ilyen témában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lenyúltam még egy kis kalácsért, és én is az ujjaim között kezdtem gyűrögetni, leszedni apró morzsákat róla. - El, persze, és épp ez az - ejtette le a kezeit az asztalra, természetesen úgy, hogy az étel ne érje a bútort. - Túl normális volt. Általában csak kiissza a tejet a hűtőből, vagy kinyomja az összes fogkrémet a tubusból. Komolyan, néha olyan, mintha ott élne, nem is értem a nagyinak hogy nem tűnt még fel - ingattam a fejem. Bár őszintén, örültem, hogy Zalán ottléte se derült ki. - És most meg... beszélgettünk. Meg.. nem is tudom, csak nagyon furcsa volt - kaptam be végre a falatot magam elé meredve, még mindig a tegnap estén agyalva. Valami akkor se volt kóser abban a találkozóban. És nem csak az, hogy a szobámban volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Magányosan róttam a folyosókat, egy könyvet tartva magam előtt. Miksa talán az egyetlen, akit valaha is elkaptam, és őszintén nem is nagyon akartam, hogy legyen más. Nem értettem miért kaptam meg a tisztséget, miért hitt bennem a vezetőség a sok pletyka ellenében, de biztosan jól fog mutatni az önéletrajzomban. Szóval elvállaltam.
Talán már a tizedik körömet róttam, egész lassan sétáltam, mert Anne épp most festette be a haját zöldre, amikor meghallottam az ugrás össze nem téveszthető hangját.
- Megáll! - szóltam parancsolóan, ám a könyvet továbbra se raktam le, csak közelebb sétáltam. Természetesen figyeltem, és láttam a megtorpanását, így nem gondoltam, hogy a mondat közepén kéne abbahagynom a regényt. Végül felnéztem, nyitottam a szám, és bennem rekedt a szó. Zalán kék szemei néztek vissza rám, csak... mégsem ő volt.
- Szofi? Takarodó után van. Te pedig kint vagy a folyosón - világosítottam fel a lányt, próbálva elvonatkoztatni a családi nevétől. Prefektusi kötelességem megbüntetni. - Különben is, mit csinálsz itt kint? - néztem körbe. Általában valami rosszban sántikál az, akit elkapnak. Vagy minimum van egy cinkos társa. De itt aztán nincs semmi a banyákon kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lassan összecsuktam a könyvet, és magam előtt fogtam mind a két kézzel, ahogy Szofit mustráltam. Annyira hasonlított Zalánra, hogy az rémisztő volt. Az orra, a szeplői, de leginkább a szeme. Azok, amiket úgy szerettem nézni, mert mindig azt üzenték felém, hogy ne tartsam magamban a mondandómat. Távol állt ez attól, amihez otthon szoktam.
- Az igazat Szofi, mindig az igazat - jelentettem ki, pedig előre tudtam, hogy fájni fog. Zalán éppen eleget mesélt már nekem a lányról ahhoz, hogy tudjam semmi jóra nem számíthatok ma este.
- Mint prefektus, kötelességem megbizonyosodni róla, hogy visszakerülsz a hálókörletedbe, szóval induljunk is neki. Út közben pedig kitalálom, hogy mi lesz a büntetésed a kihágás miatt - jelentettem ki, és előre is mutattam, jelezve a megfelelő irányt. Nem éreztem fairnek, hogy valami fizikai munkát végeztessek. Zalán is utálta, amikor ki kellett takarítania a szertárat. Vagy Miksa, mikor segítenie kellett a manóknak. Ennél frappánsabb kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Régen biztosan felhúztam volna magam egy ilyen feltételezés miatt. Nem azért, mert elképzelhetetlen, vagyis jelenleg tényleg az is, meg most amúgy sem... szóval nem azért, hanem mert már hozzá vagyok szokva a pletykákhoz. Ha oda is fordultak, szimplán csak szarkasztikusan felnevettem.
- Mindenki magából indul ki, gondolom. Még szerencse, hogy nem mindenki a szex miatt jár a Gárgyán kúriába, a nagyinak az már tényleg feltűnne - ingattam a fejem. - És én tegnap még megsajnáltam az anyukája miatt - jutott hirtelen eszembe megint az incidens. Az akkori estéről amúgy sem akartam több szót ejteni. Zalánnak rémálma volt. Hiába kezdtem magánnyomozásba, ő nem akart róla beszélni. Én meg próbáltam jó barát lenni, és eleget tenni a kérésének. Nem kellett, hogy újra összevesszük, épp csak kibékültünk.
- Mindegy, hagyjuk is Júliát. Van egy nagyobb hírem. Azt hiszem... vagyis nem csak hiszem, szóval a szünetben haza fogok menni. Már mindent kiszámoltam, és úgy tűnik végre összegyűjtöttem annyit, hogy elmenjek Írországba - szóltam izgatottan. Zalán talán még soha nem látott ennyire élőnek. Éreztem, hogy a szemeim csillognak, és a hangom a felkelő nap összes színében szólalt meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Habár hallottam a megjegyzését, inkább úgy csináltam, mintha mégsem. Mégis mit kellett volna csinálnom, hogy elégedett legyen? Kiabálnom, kikelnem magamból? Olyan érzéseket erősíteni benne, amik nem is lehetnének ott? Hiába volt nehéz lenyelni a gondolataimat, tudtam, hogy most az egyszer tényleg azzal teszek jót, ha csöndben maradok. Így könnyebb vele elhitetni, hogy nincs semmi érzelmem felé. Vagyis nem csak elhitetem. Nincs is. Kész.
- Hát őő.. nem sok mindenkivel tartottam a kapcsolatot, miután eljöttem. Egy ember van talán, akit meglátogatok, de inkább szólóban nyomom. Vagyis... arra gondoltam, megkérdezem van-e kedved jönni. Megmutatnám hol volt a kocsmánk, meg a házunk. Meg az egész várost - ajánlottam, fürkészve az arcát. Egy pillanat alatt leesett, hogy milyen furcsa volt a kérésem, de akkor már kíváncsi voltam, ő mit szól. És különben is, ha visszakozok, azzal egyértelművé teszem, hogy mennyire bizonytalan vagyok. Mikor engedte meg magának egy Danvers, hogy átlássanak a maszkján? Túl büszkék vagyunk mi ehhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igaz volt minden szó, amit Zalán mondott. Furcsa is lett volna biztosan, ha eljön, hiszen ő nem is ismeri az írországi Ruet. Mégis, mintha egy apró tőr döfődött volna a mellkasomba a visszautasításra, amit az azt követő szavai még meg is forgattak bennem. Egy pillanatra talán a lelkes mosolyom is elhalványult, és fakósárga hangom szinte beleveszett a Nagyterem morajlásába.
- Persze, megértem - ráncoltam a szemöldököm, mintha csak akkor jönnék rá milyen hülyeséget mondtam. Biztosítani akartam további szavakkal, hogy tökéletesen tudom miről beszél, és majd hagyok neki jegyzeteket, de már nem akartam nagyon tovább beszélgetni.
- Ne aggódj, kemény fából faragtak - mosolyodtam el féloldalasan, és újabb falatot nyomtam le a torkomon. Minél előbb elfogy a kalács, annál gyorsabban szabadulok. - Meg amúgy is tudod, hogy jobban kedvelem a magányt, mint más társaságát - vontam meg a vállamat egyszerűen.
- És neked? Mi a terved a nyárra? Mész versenyre? - néztem rá, kicsit megerőltetve magam, hogy úgy tűnjön tovább léptem a témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A nyelvem hegyén a mondat, amely talán új reményeket ébresztene Zalánban, mégis visszafogom. Nincs rájuk szükségünk. Nem kell hogy tudja, hogy az ő társasága nekem már bőven elég, és nem kell másé. Sem Magyarországon, sem Írországban. Mégis úgy nézek rá, mint akit rajtakaptak, és igazán átgondolja, hogy milyen bűnt követett el. Azt akarja, hogy mással legyek. Talán könnyebb lenne neki.
- Jó, de azért ne hajszold túl magad. Ismerlek, és nem szeretném, ha bajod esne - néztem rá jelentőségteljesen. Már amikor megismertem se tudott annyi időre a földre szállni, hogy ne égjen paradicsom pirosra a feje, hát még akkor, ha versenyre kell készülnie. És hiába próbáltam nem számításba venni a másik dolgot, de... pláne akkor, ha valamiről el akarja terelni a figyelmét. És én bizony ezt a kategóriát erősítettem.
- Gyakorold a jóslást - jelentettem ki gondolkodás nélkül. A piros zászlók szinte azonnal a szemem elé kúsztak. - Meg a bűbájokat, ha már ilyen jól belejöttél - tompítottam el az élét a mondandómnak gyorsan. A francba Zalán, hogy nem beszélhetünk nyíltan arról az estéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elöntött a düh, hogy Zalán mennyire félvállról kezeli a vészjósló jeleket. Hogy hiába akarom megbeszélni vele, tudom, hogy nem lehet. - Nagyon is sok köze van, és ezt te is tudod! - korholtam le azonnal, de minden további mondatomat megtartottam magamnak. Pedig őszintén, lett volna mit megjegyeznem. A felfedezéseimet, a varázsigét, csak hogy tisztában legyen vele, hogy megértem. Vagy legalábbis próbálom.
- A végzet? - kérdeztem vissza, mintha csak nem értettem volna tisztán. Pedig mennyire nagyon. - Régen hittem benne. De már csak abban akarok hinni, hogy magam irányítom a sorsom - jelentettem ki határozottan. A csillagokból olvastam neki, azt hittem végzet, de nem. És anya? Neki az lett volna a végzete, hogy elmenjen? Hogy felforduljon az életünk? Talán ha a kezünkbe vettük volna a sorsunk, és nem csak sodródunk, másképp alakul. - És ne merdd kiforgatni a szavaimat, a jóslással egyfajta jövőképet idézhetünk elő, amit kellő odafigyeléssel megakadályozhatunk. Ezért fontos tanulnunk - tettem gyorsan hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Makacsul néztem Zalánt, és kezeim idegesen gyűrték egymást. Szemeimmel próbáltam üzenni neki, hogy ez bizony az a téma, amiről hiába beszélnék vele, nem lehet. Se az iskolában, se a kúriában, sehol. Mert nem hagyja. Pedig többet tudok, mint gondolná, és ettől csak még rosszabb az egész, egy kész katyvasz a fejem, mert csak tippelni tudok. Mondjuk azt egész jól.
- Sejtettem - engedtem ki a levegőt, amit eddig észre sem vettem, hogy benntartottam. Ha ő lépne, egy szavam se lenne. De nem az én érdemem elindítani a beszélgetést, persze hogy nem. Eddig bármikor próbáltam, csak vita lett belőle. A francnak olyan makacs.
- Később találkozunk - jelentettem ki lemondóan, és a könyvemért nyúltam, hogy elinduljak az ellenkező irányba. Igaz, eredetileg nem arra terveztem menni, de csak rosszabb lett volna ugyanazon az útvonalon haladni. Még azért egyszer Zalán után néztem, majd lemondóan ráztam meg a fejem.