Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Halvány egy lila de gőzöm nincs, hogy hogyan voltam képes eljutni a konyhába. Mármint most komolyan, egyetlen útvonalat, termet, szobát, semmit nem ismertem ebben a büdös nagy kastélyban. Persze nem rosszabb mint a Roxfort, csak ott azért már megszoktam a járást. De hogy az orrom vitt, vagy csak az érzékeim, azt nem lehet tudni. A lényeg, hogy rövid időn belül megtaláltam a konyhát. Igen, pontosan tudtam, hogy nem szabadna ott lennem. Igen, gonoszan néztek rám a manók. De könyörgöm, ki nem? Egész Bogolyfalva pikkel a családomra a pletykák miatt, pedig magunkhoz mérten most tényleg egészen... emberien viselkedünk. Eddig. Azért befelé menet lekopogtam ezt egy fafelületen háromszor.
Mintha csak haza érkeztem volna csúsztattam le karomon a talárt, hogy végre ténylegesen levegőhöz jusson a bőröm. Legszívesebben beugrottam volna a hűtőbe, ha ilyet lehet. Írország sokkal hidegebb hely ennél. Ott az ember meg tud maradni ruhában.
- Mi a fene? - morogtam magam elé, ahogy elkezdtem rángatni az egyik ajtót. Pár manó felém kapta a fejét, de már kinézetem miatt is lányos zavarukban elkapták a fejüket. Na szép, ennyit az azonnali segítségről. Na persze nem mintha tudnám, hogy mi van a másik oldalon, de valószínűleg kaja. Talán fagyi. Vagy valami hideg. Igazából bármi, ami eltereli a figyelmemet erről az ítéletidőről így a nap közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát nézze meg az ember. Csak egy kis hidegre vágyik a lány, de ezek a magyar reteszek olyan nehezen nyílnak, hogy kész erőbedobás kell hozzájuk. Vagy egy kis ész. Ami úgy tűnt, hogy egészen hiányt szenvedek belőle, pedig amúgy nem. Vagyis nem gondolnám. Inkább csak túlságosan szétszórt voltam.
Meglepődve néztem oldalra, tekintetem végigsiklott a segítő karon, fel a pirosló arcra, és a répa fürtökre. Ahogy az ajtó engedett, úgy csúszott le kezem a kilincsről, hogy ezért fel-alá kezdett pattogni. - Ohh... - nyögtem ki végül a nagyon értelmes mondatnak se mondható hangot. Tovább fixíroztam a srácot, láttam, hogy beszél, meg értettem is, de egyszerűen nagyon nem az kötött le.
- Mond csak, te nem sülsz meg ennyi rétegben? - tértem rögtön a lényegre. - Piros vagy mint a paradicsom, lehet jobb lenne, ha nem csinálnál szaunát a testedből - tanácsoltam megsimítva egy ujjal a puha arcbőrét, aztán beléptem az éléskamrába. Odabent újabb manókkal néztem farkasszemet, egy pillanatra át is suhant a meglepődés az arcukon, hogy mégis mi a fenét keresünk ott, de aztán mintha csak elfogadták volna a tényt.
- Kéne valami... hideg. Frissítő - motyogtam magam elé, ahogy felmértem a helyet. Rengeteg gyümölcs, pékáruk, liszt és cukor sorakozott a polcokon, de semmi nem tűnt elégnek.
- Tudsz csinálni fagylaltot? - kérdeztem a sráchoz fordulva. - Az arcodra is kenhetnénk belőle, hogy egy kicsit megnyugtassa a bőröd - mosolyogtam rá kacéran, aztán felkaptam három almát, és zsonglőrködni kezdtem velük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Aranyos volt, ahogy megpróbált bókolni. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb női szíveket fog meghódítani az ehhez hasonló szövegekkel. És hogy össze is fogja őket törni. Hiszen minden férfi ezt csinálja. Maximum nem fogja olyan keményen űzni az ipart, mint ahogy Winter teszi.
- Biztos? Pedig biztos vagyok benne, hogy találnánk a te méretedben is – vigyorogtam rá vissza. Talán el is pirult a megjegyzéseimre, fogalmam sincs. Ilyen vörös arcnál nehéz megmondani, hogy mit váltok ki belőle én, és mit a mai vakító napsütés sugarai.
Szemeim végig pásztázták a kamra tartalmát, de közben fél füllel végig az ismeretlent hallgattam. Őszintén megvallva én magam is csak a kocsma konyháját ismertem többnyire. Régebben az összes ilyesmit anya csinálta, és miután elment nem is volt rá szükség, hogy bárki megpróbálkozzon vele. A lakás kiürült.
Elkaptam a maradék két almámat, és érdeklődve néztem a vöröske ügyködését. Épp figyelmeztetni akartam, hogy a manók nem olyan kedvesek ám, mint ahogy azt ő gondolja, amikor a kis segéd egy pillanat alatt odarittyentette neki a két csupor fagyit.
- Hogy….? - néztem megrökönyödve a fiúra. Úgy tűnik a csábereje nem csak a lányokra van hatással, de a kis lények se tudnak neki ellenállni. Kihúztam egy széket az asztal alól – természetesen nem volt rá szükségem, hogy valaki más megtegye ezt helyettem, nekem is van két szép kezem rá -, és levetődtem rá. - Tudod, ha én kértem volna meg őket, akkor a fülük botját se mozdították volna. Áruld el a titkod - suttogtam az utolsó mondatot, csak hogy egy pillanattal később elnevessem magam. Aztán fogtam a kiskanalat, és megkóstoltam az isteni fagylaltot. Úgy olvadt szét a nyelvemen, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Zseniális volt.
- És mond csak én hősöm, neved is van esetleg? Vagy szimplán hívjalak manószelidítőnek? - kérdeztem nevetve. Most hogy már volt valami, ami hidegen tartott, könnyebb volt a srácra koncentrálni, meg az ő leégett bőrére. – Szeretnéd, hogy segítsek rajta? – kérdeztem, és a saját arcom előtt leírtam egy kört, hogy értse miről beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Zalán egy szép név, olyan igazán magyaros. Eddig még nem sokszor hallottam, és az istenért se tudtam volna megmondani mi lehet az angol megfelelője, ha egyáltalán van. De ennek a srácnak sikerült pozitívvá varázsolni. Azonban a saját nevem bármennyire is szerettem, mióta Magyarországra értünk nem nagyon hangoztattam. Most is elhúztam egy kicsit a szám, mikor tudtam, hogy én jönnék. Felmértem, vajon Zalán mennyire hallgat a szóbeszédre, de maximum faképnél hagy, mikor rájön ki vagyok. A fagyi már úgyis a kezemben volt.
- Autumn Rue Danvers. De ne ijedj meg, nem olyan vagyok, ahogy a pletykák mondják - tettem hozzá szinte azonnal. Lehet, hogy egy kicsit mégis irritált, hogy az egész falu a szájára vett. Még akkor is, ha van egy-két rész, ami átfedésben van a valósággal. Sőt, igazából főleg amiatt nem tetszett a dolog. Elég volt átélni az egészet, nem kellett, hogy minden nap a szemembe mondják.
Mogyoróbarna szemeimet a fiúra függesztettem, és mosolyogva hallgattam a fejtegetését. Értelmesnek tűnt. Olyannak, aki nem csak saját magával foglalkozik. Bókjára a fagyimba néztem, és a fejemet egy kicsit megingattam. Talán túlságosan is bátorítom arra, hogy velem flörtöljön?
- Neeem, én nem. Hidd el, nem szeretnek. Van két felszabadított házimanónk otthon. Fizetést kapnak azért, amit csinálnak, mégis folyamatosan morognak - magyaráztam két falat között. - Egyszerűbben megoldom varázspálcával. Ez végül is égés, tehát felszíni sérülés. Egy jó kis Valetudo pillanatok alatt rendbe hozná - próbáltam meggyőzni a fiút. Valahogy meg kellett hálálnom a fagyit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Írországban minden sokkal könnyebb volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk, és nem mellesleg a Danvers név jó híreket hozott. Ezzel szemben Bogolyfalván minden harmadig ember utánam fordult az utcán, minden negyediknek pedig volt valami szaftos kis megjegyzése. Ha nem lenne a nagyi, talán még rosszabb lenne. Kellett Winternek elcsesznie megint mindent...
Hiába próbálta Zalán semmissé tenni az arcára kiülő rémületet, tökéletesen tudtam, hogy mikor kapjam el a pillanatot. Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, amolyan gúnyos félére. Őszintén nem sokan szerették az őszt. Pontosan azért a sötétségért, amelyet a pletykák is magukban hordoztak. Kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Sóhajtottam egyet, majd még egyszer. Mint valami partra vetett hal. Megszoktam már, hogy furcsa vagyok. De azt nem, hogy így néznek vissza rám. Öt perccel ezelőtt még olyan simán elbeszélgettünk Zalánnal, most pedig szemeiben a szóbeszédek vertek visszhangot.
- Szóval tényleg hallottál már egy s mást - néztem komoran a fiúra. - Oké, akkor kérdezz rá. Gyerünk. Nevezd meg mi vagyok - kezdtem kissé feldúltan. Mégis miért kellett volna magyarázkodnom? El se követett bűnökért vezeklek. - Csak kíváncsi vagyok melyiket hallottad. Azt, amelyikben egy szekta tagja vagyok és szűz lányok vérét iszom, vagy amelyikben megöltem a saját anyámat? - feleltem idegesen. Nem volt fair. Semmi sem, ami Magyarországon történt. Őszintén, már az étvágyam is elment. Ellöktem magam elől a fagyit, és kezembe terítve arcomat vártam, hogy ha akar, Zalán itt hagyjon. Minden oka meglett volna rá. Hiszen gyilkos vagyok. nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tudod milyen érzés, mikor kora ősszel felgyűlnek a viharfelhők? Beborítja az egész eget, sötétséget és félelmet hozva magával. Be kell szedni a ruhákat, elrakni a szerszámokat, elvinni mindent, amit elvihet magával a hirtelen eső. Rue maga volt a förmedvény, ami közelített. Néha lecsapott, súlyos károkat hagyva maga után, néha csak behúzta a folyó, és szépen lassan feloldódott. Viszont egy dolog közös volt minden történetvonalban: egyedül maradt a végére. Zalán érintése ezért érte olyan váratlanul. Megrezzent ültében, és hitetlenkedve a fiúra nézett. Már nem ugyanúgy nézett rá.
Hitetlenül elnevette magát. Zalán több meglepetést okozott neki az utóbbi húsz percben, mint amennyit illendő lett volna. - Nem vagyok gyilkos. A légynek se tudnék ártani - vallotta be, és megingatta a fejét. Igen, egy gyilkos is pontosan ezt mondaná. De remélte, hogy Zalán most mégis figyelt rá. Nem a mindenki által felaggatott szavakra, melyek súlyként húzták le a vállát. Csakis barna szemeibe, melyekből tükröződött, hogy nem hazudik.
- Talán csak az igaz, hogy voltam börtönben. Vagyis... az őrsön. Utcai demonstráció. Küzdök a jogaimért - vont vállat a lány. Még mindig kicsit bizalmatlan volt. Nem tudta melyik lesz az a pillanat, amikor Zalán majd újra visszavált. Félni kezd tőle. Sose váltott még ki ilyen hatást senkiből. Éppen ezért nem merte még bevallani a pubot. Annak is van egy szeglete ami igaz. Amiről csak a család tud, és ez éppen elég. Néha még sok is.
Visszahúztam a fagyit magam elé, de egyenlőre csak a kanállal turkáltam benne. - Mond... mi rémisztett meg ennyire? - tettem fel a kérdést. Melyik lehetett az a pletyka, ami a bőre alá kúszott azután is, hogy láthatta, hogy nem az a szörny vagyok, akiről hallott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kérdeztem, és megkaptam a választ. Mégsem erre számítottam, és magamhoz híven azonnal replikáztam volna. Csakhogy a szavak elakadtak félúton. Talán igaza volt. Talán nem. De tényleg egy figyelmeztetéssel kezdtem. Előhírnöke volt a nevemnek. Annak, amelyet anyukám adott. Most mégsem volt itt, hogy ő megvédje, és én nem tudtam, hogy egyáltalán akarom-e. Őt meg a nevem.
- Az nem olyan egyszerű. A pletykák konkrétan már az ideérkezésünk előtt elterjedtek. Még öt perce se voltunk a faluban, de már összesúgtak mögöttünk - magyaráztam, és csalódottságomban egy adag fagyit nyomtam a számba. Mindig én voltam a határozott. Az erős. Most mégis egy kissrácnak öntöm ki a szívemet egy adag édesség mellett, mint a dilis tinédzserek a filmekben. Mondjuk ott legalább a csávó magas, helyes és idősebb szokott lenni. Bár ha be akartam vallani, itt is csak az utóbbi sántított.
Meglepődve mosolyogtam Zalánra, és kezem ügyetlenül simította arcbőrét. - Biztos vagy te ebben? Az előbb még halálra akartál dermedni - túloztam kacarászva a hirtelen felinduláson. Aztán csak vállat voltam. A székről lepattanva a másik asztalon hagyott köpenyemhez léptem, és annak belső feléből kihúztam pálcámat.
- Még visszakozhatsz - néztem kétkedőn Zalánra. Közelebb léptem, és jobbom a pálcára szorított. - Valetudo! - A varázslat gyorsan érkezett, hatása pedig azonnali. A piros bőr lassan kezdett enyhülni, és csupán éppen apró pírként maradt a fiú arcán. Nem is állt neki ez rosszul, mintha szándékosan lett volna a szín az arcán.
- Nem tüntette el száz százalékosan, de határozottan nem fog már fájni - bólintottam elégedetten, és visszaülve a helyemre letettem a fadarabot a kelyhem mellé. - Így már mehet hódítani, Don Juan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Merész. A szó hallatán akaratlan megfeszültem. Kényszerből javítottam ki fejben, hogy Nemes. Merésszel nem beszélünk az este óta, mikor anya eltűnt. Csak kerülgetjük egymást abban a hatalmas házban, próbálunk kibújni minden olyan felelősség alól amiért szóba kéne állni. Senki más nem tudja mi történt azon az éjjelen csak hárman. Nekem se kéne. Talán könnyebb lett volna az egész, ha aznap nem megyek le még egy pohár vízért a konyhába. Akkor esetleg mi ketten megmaradtunk volna. Tán még Írországban lennénk.
A kehelybe pillantottam, hogy elűzzem a gondolataimat. Nem merész, csak nemes. Egyedül.
- Honnan tudod, hogy nem akarlak a barátaim között tudni? - mosolyogtam vissza a fiúra. Így kevésbé vöröslő arccal csak még helyesebb volt. Jól jártak az elsős lányok.
Lassan az utolsókat is kikanalazta az émelyítően finom fagylaltból. Ez most tényleg jobb, mint az írországi. Talán az első dolog, ami pozitív ebben az országban eddig.
- Hát, ha igazán meg akarsz ismerni, el kell jönnöd velem tüntetni. Ott élek a leginkább - vontam meg a vállamat. - Épp felvonulást szervezünk Pesten a kormányotok ellen. Borzasztó hogy milyen törvényeitek vannak, embertelen az összes... - ingattam meg a fejem. A helyükben szégyenkeznék. Már én szégyenkezem, pedig alig vagyok itt pár hete csupán.
- De ami még inkább zavar engem, hogy én viszont hírből sem ismerlek. Szóval itt az idő, hogy beavass a titkaidba - tártam szét teátrálisan a karjaimat. Övé a színpad, én már amúgy is túl sokat beszéltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sose tudta igazán milyen a kastélyban élés. Mikor kisebbek voltak apjuk jött el értük az iskolába, vagy Winter gondjaira voltak bízva, vagy épp az övére, mikor elég idős lett hozzá. Minden reggel beutaztak a Roxfortba, hogy este visszabumszlizzanak Írországba. Remek egy túra volt. Főleg, amikor már szülők nélkül voltak. Olyankor gyakran választottak mellékutakat, addig ismeretlen utcákat, és csak remélték, hogy nem fognak teljesen elveszni.
- Elmehetünk táncolni is - mosolygott a másikra. Csak viccelt vele, nem hitte, hogy Zalán tényleg beállna mellé ugrálni az Eurovíziós számokra. Mert persze arra lehet a legnagyobb bulit csapni.
Érdeklődve hallgatta a másik fejtegetését, és visszanyelte a szóvicceket amiket a repülés és a holló váltott volna ki belőle. Too soon. Inkább a másik felén gondolkodott el, amit Zalán mondott neki.
- Várj, a szfinx a... hugrahug? Várj nálatok nem így hívják... - gondolkodott el. Arra emlékezett, hogy talán csak a színek stimmeltek a két suliban. Ő griffendéles volt, és most... eridonos. Főnix. Régen oroszlán. Aztán ott volt a Mardekár, ami itt szintén a legveszélyesebb állat, tehát a sárkány. Rellon. És maradt a két introvertáltabb ház. Navine és Levita. De melyik melyik? - A sárga aa... levita? - tippelt a lány, és elhúzta a száját. Ezek a nevek mind annyira hasonlítanak, hát ember legyen a talpán aki megjegyzi. Főleg amennyire logikusan fel voltak építve az elnevezések a Roxfortban.
- Azt hittem neked nincs bajod a túl sok tudással - cukkoltam. Aztán ránéztem a karórámra, és mutatóujjammal ráböktem. - Viszont én el fogok késni jóslástanról. Köszönöm a fagyit, és... valamikor kapj majd el a folyosón - leheltem egy puszit a fiú orcájára, ahogy lepattantam a székemből. Visszanyúltam a pálcámért, és a köpenyemet a vállamra kanyarítottam.
- Este még kend be valamivel, és holnapra nyoma sem lesz - mutattam az arcomra, hogy értse, hogy az égésére gondoltam. Aztán intettem egy utolsót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha azt mondom, hogy induláskor fél órát vitatkoztam a nagymamámmal az öltözékemről, akkor talán még keveset is mondok. Még Winter is otthagyott, mert nem bírta hallgatni, ahogy egyikünk makacsabb módon áll ki az érvei mellett, mint a másikunk. Végül pedig kiegyeztünk a legkevésbé elütő szettemben, mert hát... "farmernadrágot hord a többi normális tinédzser is", így azzal nem volt gond. Mindenesetre olyan gyorsan jöttem el otthonról ezek után, ahogy csak tudtam. Bőven az első órám előtt már felfele caplattam azon a súlyos emelkedőn, mint minden reggel. Ha szerencsém van még be tudok esni a reggelire, mert a nagy vitában el is felejtettem reggelizni.
Ahogy ezek a gondolatok végigfutottak az agyamon úgy pillantottam meg egy alakot a levegőben. A pálya felett szállt, és igen nagyon fókuszálnom kellett, hogy kivegyem belőle az ismerős formákat. Például a haját. Féloldalas mosolyra húzódtak az ajkaim, visszaemlékezve talán az egyetlen pozitívnak mondható élményre Bogolyfalván.
Teljesen elfelejtkezve a nap legfontosabb étkezéséről vágtam át a réten a kviddicspályához, hogy megálljak egy ládikó mellett, és onnan tekintsek a magasba.
- Hát te nem ismered a pihenés fogalmát? - kiabáltam fel neki egy mosoly kíséretében. Játékos hangomból sejthette, hogy egyáltalán nincs ellenemre, hogy összetalálkoztunk... vagyis hogy én mentem oda hozzá. Várjunk, ez stalkolás lenne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A kérdésre elmosolyodtam, és felemeltem mind a két kezem, és körbeforogtam, hogy lássa tényleg ott vagyok. Teljes pompámban. Talán még egy hajszálnyival több ruhában is, mint legutóbb.
- És mint tudjuk te erős vagy, hiszen az olyan ajtókat is ki tudod nyitni, amik nekem nem akarnak engedni - vontam meg a vállamat, de azért nem hagytam figyelmen kívül azt az aprócska jelet. Talán mindenki más betudta volna seprűnyélen való egyensúlyozásnak, de őszintén: Zalán túl magabiztosnak tűnt ahhoz, hogy ez legyen mögötte. Na persze nem mintha bármilyen jogom lett volna következtetéseket vonni.
- Áhh... azok a manók sosem viselkednek, már hozzászoktam - legyintettem egyszerűen. Igaz ami igaz, azok a felszabadított lények mindig az orruk alatt morogtak. Persze a maguk módján aranyosak voltak ahogy zsörtölődve pakolgattak a kocsmában, csak azért egy idő után a vendégeknek is feltűnő, hogy folyamatosan sértegeti valaki őket. Kellemetlen utánuk bocsánatot kérni.
- Tudsz is valami menő trükköt vele, vagy csak körbe körbe repülgetsz? Mármint azzal sincs gond, ha valaki csak fel akar vágni a seprűjével - emeltem fel védekezőn a kezem egy huncut mosoly kíséretében. Tény, hogy eddig még csak a falnak támasztva láttam az eszközt, vagy épp egy helyben állva. Honnan lehettem volna olyan biztos, hogy a srác nem csak becsapni akar ezzel a nagy "kviddicses vagyok" szöveggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sose voltam egy nyugodt ember. A családom számára én voltam a racionális elme, főleg az utóbbi fél évben, de ettől még nem váltam unalmassá. Amikor csak beleuntam az otthoni élet szürkeségébe, nyakamba vettem a várost. Van amit még a tesóim se tudnak, és még több, amiről a szüleim. Pontosan tudtam, hogyan kell keringőre hívni az embereket, milyen mondatokkal ugraszthatom ki őket a nyúlüregből. Éppen ezért kicsit sem lepett meg az az őrült csillogás, amit Zalán szemeiben láttam.
Huncut mosolyra húztam az ajkaim, és elnevettem magam ahogy elzúgott mellettem. Csak félig fogtam fel igazán miket trükközött, inkább azt, hogy ettől még szimpatikusabb lett a kölyök. Ahogy újra elszánkázott, a fuvallatól a hajam az arcomba tolult. Jobbommal hátrasöpörtem néhányat, hogy láthatóvá váljon az ajkaimon játszó nevetés.
- Rendben, elismerem, hogy ügyes vagy - kiabáltam kicsit hangosabban, hogy úgy is meghallja, ha eltávolodott volna. Közben kezeimmel lelkes tapsba kezdtem, mintha csak felmutattam volna egy táblát, hogy ezt kell tennem.
- És mond csak, mikor lesz a következő mérkőzés? Csak hogy kijöhessek szurkolni. A kedvedért még kéket is húzok - kacsintottam, továbbra is kekeckedve a fiúval. Jajj Autumn Rue, te sose tudod mikor hagyd abba. Lelki szemeim előtt megjelent Winter, ahogy ingatta a fejét a játszadozásomra. Nem sejtheti, hogy valamiért tényleg érdekelt Zalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Az igazság az, hogy sose értett a kviddicshez. Egyik testvére se játszott semmilyen ligában, még az iskolai csapatban sem. Sokkal jobb volt nekik a küzdősport. Az bezzeg ment mindenkinek, mintha muszáj lett volna.
- Mit nem tudsz? Tehetséges vagy, élvezed, és ráadásul az ilyenre buknak a lányok is - jelentettem ki egy félmosollyal. Nem akartam erőszakos lenni, egyszerűen csak sose értettem, hogy miért nem használják ki az emberek a tehetségüket. Minket mindig arra tanítottak a szüleink, hogy ismerjük fel miben vagyunk jók, a többibe pedig elég ha a minimumot teljesítjük. Így lett Winter zenész. Én meg... hangos vagyok. És akaratos.
- Nem értek sokat ezekhez a sportokhoz, de az biztos, hogy egy seprűs futárnál többet érsz - jelentettem ki magabiztosan, és Zalánra mosolyogtam.
- Szeretnéd, hogy hazaugorjak és átöltözzek? - cukkoltam megint a srácot, pedig az istenért nem sétáltam volna le újra azt az emelkedőt. Vagyis hogy egy nap egyszer bőven elég volt, még sok is. Az első pár nap izomláz volt tőle a vádlimban, pedig nem is vagyok olyan puhány.
- Jajj nem, isten őrizz - emeltem fel a kezemet azonnal, és eltoltam a felém nyújtott nyelet. Körülbelül úgy néztem a fadarabot, mintha a pokolba tudnának vele küldeni. Néha úgy is éreztem. Aztán rájöttem, hogy lehet talán kicsit túlreagáltam a szituációt, szóval zavartan beharaptam az alsó ajkamat. Elnéztem balra, jobbra, és mintha csak egy nagy titkot súgnék kicsit előrébb hajoltam.
- Nem tudok repülni. Már elsőben megbuktam rajta - húztam el a szám. Megérdemlem a legrosszabb boszorkány címet ezért? Ugyan, csak ha a mugli sztereotípiákat nézzük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Elnevettem magam. Szerettem, hogy Zalánnal olyan egyszerű volt a kommunikáció. Mintha ő is a testvérem lett volna, csak eddig nem tudtam róla. Meg... ő nem is élte volna át velünk azt a sok hülyeséget, amit a többiek. Danversék csak szimplán képtelenek már egymással normálisan beszélgetni.
- Hát... ezt már külön méretre kéne köttetni, de talán meg tudom oldani - válaszoltam én is kacagva. Még csak elképzelni is vicces lett volna tulajdonképpen bármelyik ruhámban. Nagyi is megmondta: túl kihívóak. Egy olyan fiatal lányhoz nem illenek, mint én.
Mielőtt azonban tovább állhattam volna, majdhogynem találkoztam az egyik legnagyobb ellenségemmel. Utáltam, hogy nem tudok rajta repülni, de akármennyire is próbálkoztam, képtelen voltam. Mondhatni a föld magához húz.
- Nem akartam elrontani a gyakorlásodat - húztam el a számat. Összeráncoltam a szemöldököm, de azért elfogadtam a kéznyújtást. - Ugye nem karba font kézzel akarsz a kastélyig menni mintha egy régi filmben lennénk? - tettem fel az első kérdést, ami a jelenet miatt az agyamba ötlött. Még csak az kéne, hogy már arról is elkezdjenek pletykálni az iskola folyosóin, hogy Zalánt is beszerveztem a kis szektámba. Elkábítottam valami főzettel, és szegény gyerek azt sem tudja mit csinál. Elég hiteles történetnek hangzik egy lányról, aki sátánista és szűz lányok vérét issza, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Összeráncoltam a szemöldököm, úgy néztem a kettőnk között összekulcsolódó kezeinket. Zavartan felnevettem, ahogy Zalán megforgatott, mert természetesen nem álltam ellen a mozgásnak. Csak mégis furcsa volt. A srác meg kiszámíthatatlan. Egészen addig a pillanatig, amíg a nyélhez nem ütődött a lábam.
Hitetlenkedve néztem a vörösre, szemeimben látszódott egy kis méreg is. Általában nem voltam félős, se ijedős, és minden hülyeségben benne voltam. Talán ez a fajta hozzáállásom az oka annak, hogy nem léptem el azonnal. Mert egy kicsit mégiscsak tudni akartam milyen lehet repülni a szokásos rángatás és hirtelen szintkülönbség csúszkálások nélkül. Szóval hogy úgy, mint aki érti mit csinál.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. A seprűd egy perc alatt fog megbokrosodni alattam. Többet nem tudsz majd ráülni - magyaráztam még mindig kétkedve nézve a srácra. Nem hittem, hogy akkora különbség lesz a roxforti és bagolyköves seprűk között, hogy az képes legyen engem elviselni.
Ha még erre se akart nemet mondani a srác, hát vonakodva bár, de átvetettem a lábamat a seprű alatt. - Van egy nagyon rossz előérzetem - jegyeztem meg még indulás előtt, és rámarkoltam a seprű nyelére, mintha már most éreztem volna a rázkódásra, ami rám vár. Ahogy pedig éreztem, hogy a lábam elhagyja a talajt, szorosan bezártam szemfedőim. Az adrenalin olyan mértékben nyomta fel a pulzusom, hogy szinte félő volt a szívem kiugrik a mellkasomból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bíztam annyira a fiúban, hogy felültem a seprűbe. De magamban meg a szerencsémben mégsem. Nagyobb volt bennem az aggodalom mint bármelyik tüntetés alkalmával. Sőt, még annál is több, mint amikor az őrsre kerültem. Pedig akkor nyilvánosan kellett volna használnom a vécét. Egy rakás férfi előtt. Meg a fenéket.
Tenyerem rászorítottam a seprűre, és hirtelen azt se nagyon fogtam fel, hogy Zalán egészen közel került hozzám. Vagy azt, hogy a hangja másképp csengett. Mondhatni egy kicsit vészjóslóan egy olyan ember számára, aki mindig is utált seprűvel repülni. Olyan fakó türkiz színnel, hidegen. És tessék. Egy pillanat se kellett, hogy bebizonyosodjon az igazam. Nem kellett volna felülnöm. Amint elindultunk a menetszél lekapta a táskámra dobott pulcsim, én pedig összeszorított szemekkel és izmokkal próbáltam túlélni a hirtelen sebességet.
- Mi az istent csinálsz, Zalán? - préseltem ki a tüdőmből a kérdést, és legszívesebben szorosan átöleltem volna a seprű nyelét, ha nem tudom, hogy azzal csak rontok a helyzeten. - Azonnal tegyél le! - követeltem. Nem érdekelt a bocsánatkérése, se a sajnálata. Csak azt szerettem volna, ha végre újra talajt érzek a lábam alatt, ahogy annak lennie is kéne. Szóval amint ez megtörtént úgy pattantam le az eszközről, mintha minimum égetne. Elsétáltam pár métert, majd vissza, és tenyereimmel meglöktem Zalán mellkasát. Épp annyira, hogy egy kicsit hátratántorodjon, de még ne essen el.
- Mit képzeltél? Annyira tudtam, hogy nem kéne megbíznom benned - vagy egyetlen férfiban. De ezt már csak fejben tettem hozzá. Inkább csak idegesen elviharzottam egy szó nélkül a kastély irányába. Nem érdekelt mit akar mondani. A vér amúgy is a fülemben dobolt, hogy szinte a lépteimet se hallottam.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hogy őszinte legyek, annyira nem szerettem volna azt a jelvényt. Persze, mindent elvégeztem időre ahogy kellett, és senkivel nem voltam bunkóbb a kelleténél – már ha nem érdemelték meg -, de igazán nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem volna. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen tisztség elfogadása magába rejtette az elfogadást is. Hogy itt maradunk. Hogy nem lesz több Írország. Hogy semmi nem lesz olyan, ami rég volt, pedig ezt csak valahol, az agyam egyik eldugott szegletében mertem eddig csak remélni. De most már ez is elúszott. Szóval a jelvényemmel a mellkasomon végül kénytelen voltam a bőröndömből is kipakolni, és lassan magaménak érezni a szobát a nagyi lakásában.
Ezt a procedúrát szakította félbe az újonnan jött felelősség. Ránéztem a karórámra, aztán felkapva néhány holmimat indultam vissza az iskolába, hogy elvégeztessem valami hülye diákkal a büntetőjét. Persze, rögtön az az első feladatom, hogy valakin behajtsak valamit, Winter biztos szét szekált volna érte, ha tudná. Ha otthon lett volna. Úgy mostanában bármikor.
- Na jó kölyök, essünk túl rajt… - fordultam be a terembe nagy lendülettel, de megakadtam a mondatban, ahogy felmértem kivel állok szemben. Nagyot nyeltem, ahogy arra gondoltam, most is kölyöknek szólítottam. Önkívületlenül is. Ahogy legutóbb. Pedig be kellett vallanom, hogy az utóbbi hónapok után valahogy már nem is tűnt annyira gyereknek.
- Te mégis mit keresel büntetésben? – kérdeztem lassan. Valaki valami nagyon rossz viccet űz velem. A rohadt karma biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Aznap többször is leforgattam magamban a beszélgetést. Minden szót kielemeztem, éjszaka se tudtam tőle aludni. Az egyetlen barátom volt, és én eltaszítottam magamtól. Mégis, ha másnap odamentem volna hozzá, azzal elismertem volna, hogy tévedtem. De ami még ennél is rosszabb, elárultam volna Wintert. Így hát maradt az emésztő gondolatok, a lopott pillantások. Egészen eddig.
Éreztem a feszültséget, ami belőle áradt. Szavai nyomán hirtelen nem is tudtam kontrázni, és egy pillanatnyi csend került a poros falak közé. - Én nem azért vagyok itt. Prefektus vagyok - igazgattam meg zavartan a pulcsim oldalát, hogy láthatóvá váljék a jelvény. Nem szerettem, hogy megbillogoztak. Sokszor le is vettem, most is csak kötelességből függött a helyén.
- Tudom, Zalán - jegyeztem meg halkan. Bárcsak ne így léptem volna be a terembe. Bárcsak ne érezném azt a furcsa sajgást a mellkasomban. Nagyot nyeltem, mint akinek gombóc szorult a nyelőcsövébe. Ugyan Rue, te nem ilyen vagy!
Mély levegőt vettem, és beletúrtam a hajamba. Összehúztam magamon a pulóvert, és karba font kézzel az ajtófélfának dőltem. - Szóval miért vagy itt? Első eset? Többedik? - kérdezgettem, igyekezve felhőtlen hangot megütni. Az egész annyira erőltetett volt tőlem, mintha nem is magam lennék. De valamiért számított Zalán véleménye. Valamiért nem akartam, hogy rosszba legyünk. Pedig Merlinre, mennyi okom lett volna rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szemeim követték Zalán mozdulatait. Inkább a kezét figyeltem, ahogy óvatos mozdulatokkal pakolta egyik tárgyat a másik után. Hirtelen azt se tudtam mit keresek ott. Hiszen pakolászást bárki el tud intézni egyedül. Otthagyhattam volna, beültem volna az egyik ablakba és folytathattam volna az aktuális olvasmányom, de helyette ott ragadtam. Mint egy báb. Mint akit sóbálvánnyal szórtak.
- Aúcs - húztam el a számat a megjegyzés hallatán. Nem vagyok az év barátja, ezt magamtól is tudtam. Nem mintha olyan sok lehetőségem lett volna bebizonyítani, hogy tudok másképp is lenni. Az én barátaim a visszajáró vendégek voltak a kocsmában. A helyi zenekar, és a futárok. És persze a testvéreim. Egyetlen egyszer hittem, hogy tartozok másik csapathoz is, de Zack se mentett ki a magányból. Mintha örökre erre lettem volna ítélve.
- Miért, ilyen gyakran bajba szoktál kerülni? - görbült egy kis mosolyra az ajkam, és óvatosan közelebb léptem. Lassan közelítettem, mint ahogy a kiskutyához szokás. Igyekeztem nem elijeszteni magam mellől. Várni, míg megszokja a jelenlétemet.
Az egyik dobozért nyúltam, mire egy adag port söpörtem rá a ruhámra, és arcomra. - Blah... - köhögtem egy kört, és lerántottam a tetejét. Arcom grimaszba fordult, ahogy próbáltam belelátni az üvegekbe. - Ha valaki meghalt volna ezen a helyen se csodálkoznék - húztam el a számat, és lopva Zalánra pillantottam. Nem tudom pontosan mit vártam tőle. Nem tudom pontosan mit vártam magamtól. Csak azt sejtettem, hogy régen szerettem a társaságában lenni, és most furcsa volt. Vissza akartam kapni, amink volt. Csak nem tudtam hogyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Valahogy mindig összejön. Igen, ezt a koncepciót már nagyon ismertem, még akkor is, ha egy kicsit más kontextusban. Volt idő, amikor még csak iskolai kihágásokért szidtak, volt mikor a demonstrációk miatt gondolták, hogy túl nagy a szám. Most pedig csak elég, hogy létezem. Hogy azt hiszik többet tudnak rólam, mint amennyire ténylegesen ismernek. Egy-két cikk az Edictumban, és már farkast kiáltani sem kell, hogy bűnös legyek.
Pakoltam a szutykos üvegeket, a poros dobozokat. Épp csak egy mondatot ejtettem el vagy kettőt. De arra se kaptam választ. Sértett? Mindenféleképpen. Főleg azért, mert fogalmam se volt róla, hogy mi mást tehetnék még. És különben is, hogy lettem az egész szituációnak én a bűnbakja?
Néztem, szinte lassított felvételben éltem meg, ahogy a pálca végül leesett a földre, és végül kihunyt. Egy pillanatig haboztam, mintha csak valami isteni jelre várnék, hogy megtörténjen. Aztán a derekamhoz nyúltam.
- Semmi gond - kotortam elő a pálcatartómból a saját eszközömet. - Lumos - böktem egyet vele, és egészen lefelé világítottam vele a talaj felé, hogy Zalán biztosan megtalálja a sajátját. Tartottam néma csendben, feszülten, és ugyanazt az egy mondatot ismételgettem magamban: miért én vagyok a hibás? És éreztem, minél tovább hagyom az agyamban zubogni a felvetést, csak annál rosszabb lesz. Forrófejű vagyok, és bármennyire is sérthetetlennek tűnök, igenis érzek.
- Nem csak én vagyok a hibás - böktem végül ki elakadó hangon. Kezemben egy pillanatra mintha megremegett volna a pálca, de csupán az ideg okozta. Zalán szemeibe próbáltam nézni, amik szándékosan kerülték az enyémet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem akartam, hogy így bukjanak ki belőlem a szavak. Azt se sejtettem, miért ott, és miért ilyen formában törtem meg a köztünk húzódó feszültséget. Mintha csak áhítoztam volna egy újabb vitára, pedig az igazság az volt, hogy csak arra vártam, hogy Zalán újra megnevettessen. Az se zavart volna, ha azt kell néznem, ahogy a seprűjén idióta mutatványokat hajt végre, ha közben tudom, hogy nem neheztel rám.
- Hát... nem tudom. Mond meg te - csaptam szét a karjaimat, ezzel a fényt egészen messzire sodorva a lényegtől. - Te vagy az, aki csöndkirályt játszik velem. - Kezem visszamozdult eredeti állásába, már az se zavart volna, ha Zalán el sem végzi a feladatát. Meg akartam vele beszélni. Még akkor is, ha féltem tőle, hogy csak még inkább rontok a helyzeten.
- Én csak... sértegetted a bátyámat. Mégis mit kellett volna csinálnom, megdicsérni érte? - kérdeztem őszintén. - Mit szólnál, ha elmennék a családi otthonotokba, és elkezdeném inzultálni az egyik családtagodat? - tettem fel a - szerintem - jogos kérdést. Persze, mondhatta volna bárki, hogy a családi fészek és a kocsma eléggé különbözik, de igazság szerint Magyarországon az volt a legotthonosabb helyünk. Kicsit hasonlított Írországhoz. Csökkentette a lelkünkben élő honvágyat.
Sóhajtottam egyet. Nem ezt akartam. Nem balhézni. - Soha nem akartam nem beszélgetni veled - vallottam be végül, és arcomon a düh ráncai is oldódni kezdtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nyitottam a számat, válaszolni akartam a felvetésre, de mégse tettem. Újra összezártam ajkaimat, és csak némán vártam, hogy újra átgondolja a kimondott szavakat. Azokat, amelyek az én agyamban már talán százszor is lefolytak már, de mindannyiszor ugyanolyan rémesen és fájón hangzottak. És tessék, láttam is megvillanni a szemében az értelem szikráját, egyidőben a bocsánatkérésével.
- Az lehet, sőt biztos - vallottam be egy apró mosoly kíséretében. Már nem is volt rosszallás a hangomban. Magamból kiindulva tudtam, hogy milyen elviselhetetlen tudott lenni. Főleg amióta minden széthullott körülöttünk. Ha annyi fontom lenne, ahányszor miatta szitkozódtam már hat Vespát is vásároltam volna. De beértem azzal is, amit értem tett.
- Ezt jó tudni - bólintottam, és visszafordultam a polcok felé. Kezem megpihent a soron következő tárgyon, és egy pillanatra el is mélázott rajta tekintetem.
- Tudom, hogy nehéz velem. De kérlek értsd meg, hogy ez... nem mindig szól ellened - suttogtam az újra beálló csöndbe. Magam elé néztem, véletlenül se rá. Túl sebezhető voltam. Támadható, amilyen nem szoktam, és nem is volt jó érzés. Pőrének tűnt a lelkem, pedig még mindig falak vették körbe minden oldalról, s csupán egy apró résen keresztül nyert bepillantást Zalán. - Ahogy mondtad is, bizalmatlan vagyok az emberekkel - vontam vállat, mintha semmiség lenne. Hogy ezt bebizonyítsam, zöld íriszem is az arcára vetült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Örültem neki, hogy Zalán nem értelmezte rosszul a mondottakat. Nehéz volt ilyesmit elismernem, talán csak Summer ismerte eddig ezeket a gondolataimat. Meg persze Winter, de ő inkább csak érezte. Nem szoktam vele ilyesmikről beszélgetni. Furcsa is lenne.
- Hát, ha gondolod, ismerek egy prefektust, aki bármikor kapható egy kis büntetőmunka osztásra - remegett meg az ajkam, valami apró mosolyfélébe rendeződve. Nem teljesen tudtam, hogy Zalánnal most hányadán is állunk. Bocsánatot kért. Bocsánatot kértem. De ez nem jelenti, hogy öt perc alatt eltűnik minden érzelem, amit az utóbbi hónapokban éreztünk. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az a szituáció csak egy nagy félreértés volt. Legjobb lett volna, ha meg sem történik. De akkor talán nem is vallottam volna be ilyeneket.
- Nem, félreértesz. Ez nem a te problémád. Nem kell segíteni - tértem vissza azonnal. Lehet, hogy volt egy pillanatnyi gyengeségem, de ez nem jelentette, hogy rászorulok bárkire is. Megoldom, ahogy mindig is teszem. Vagy legalábbis gondolom, hogy teszem.
- Mi? Jah... - nyúltam az arcomhoz, ahogy észrevettem merre közelít a fiú keze. Déjá vu érzésem lett egy pillanatig, mintha valami hasonló már történt volna velem, de egyszerűen nem tudtam hova rakni. Inkább csak gyorsan megtakarítottam az arcom. - Borzasztó ez a helyiség, ki döntött úgy, hogy ide küld takarítani? - ráncoltam össze a homlokom, még mindig az arcom dörgölve.
- Most jó? - néztem Zalánra, és a pálcámat is közelebb mozdítottam, hogy teljes rálátása legyen. Kicsit mozgattam is a fejem, hogy biztosan minden szögből jó rálátása legyen a bőrömre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem voltam benne biztos, hogy Zalán komolyan gondolta amit mondott, vagy csak engem akart megnyugtatni. Elvégre számomra eddig nem olyan embernek tűnt, akiben nem lehet bízni - kivéve a seprűs esetet. De ha őszinte akartam lenni még nem is ismertem hozzá eléggé, hogy kiderüljön az ellenkezője. Végül a mosolyát inkább csak viszonoztam, és hagytam a dolgot. Mind a ketten fejlesztünk magunkon. Great deal!
- Túl jó barátja vagy - ingattam a fejemet a hihetetlen történet hallatán. Eddig csak olyan embert ismertem, aki kibújni akart a büntetőmunka alól, nem hogy kérte magának. Ez olyan logikai buktató volt, amit egyszerűen nem is tudtam hova tenni. Talán sose volt még olyan barátom, aki miatt megtettem volna. Holott eszmékért és szerintem fontos értékekért képes voltam addig küzdeni, amíg el nem fogtak érte. Akkor miért nem voltam képes ugyanezt emberekért is megtenni?
Kicsit közelebb jött, mint amit általában kényelmesnek tartok, de valahogy mégsem zavart. Olyan furcsán komfortos volt mellette lennem, mintha mindig is ismertem volna. Az egyetlen jó dolog Magyarországon.
- Tudod, az előbb megsajnáltalak. Segítettem volna, de így, hogy tudom, hogy magadnak okoztad... szenvedj csak - vigyorogtam rá kivillantva az egész fogsoromat. Még a kezeimet is csípőre csaptam, mint egy igazán házsártos prefektus. Csak hogy egy pillanat múlva összehúzzam a szemeimet.
- Az micsoda? - kérdeztem, és a pálcámmal a fiú halántéka felé böktem. Eddig még nem láttam rajta azt a heget. - Ez új - állapítottam meg, ajkaim kicsit szét is váltak a csodálkozástól. - Mi történt? - vontam össze a szemöldököm. Egy csepp féltés volt a hangomban, és még annál is több együttérzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Már épp kezdtek visszaállni a dolgok a rendes kerékvágásba. Már amennyire a nem veszekedést náluk rendesnek lehetett mondani. Az arcomra újra vigyor szökött, aminek csakis Zalán volt az oka, és az addig észrevétlenül befeszült izmaim is enyhülni kezdtek. Csak vicceltem vele. Szerettem volna segíteni, és már épp hangot is adtam volna ennek, amikor nem leszek figyelmes a fehér kis csíknak. Aggódva néztem rá, és ebben az se segített, hogy mindig kellemes türkiz hangja most hirtelen fagyos világoskékben pompázott. Libabőrös lettem a színek változásától.
- Zalán - szóltam figyelmeztetően. Tudnom kellett, mert biztos voltam benne, hogy addig képtelen lennék nyugodtan megállni a két lábamon, amíg tudom, hogy történt vele valami. Talán ha nem lettem volna olyan önelégült és hülye, ott lehettem volna és megállíthattam volna, hogy megtörténjen.
- Milyen ostobaságot képtelenek meggyógyítani a gyengélkedőn? Még a csontot is visszanövesztik - hitetlenkedtem. Ennyit az érett és nyugodt Autumn Rue-ról. Mondhatni előjött belőlem az óvó nővér, ha még élt egyáltalán bennem ilyesmi. - Na jó, te vagy az egyetlen ember, aki tud erről a balesetről? - fontam karba a kezeimet a mellkasom előtt. Biztos voltam benne, hogy nemleges választ fogok kapni. A Bagolykövön olybá tűnt nincs olyan, hogy magánélet, se olyan, hogy titkok. - Mert ha nem, akkor nem értem miért kell pont előlem eltitkolnod. Nem bízol bennem? - vontam le a következtetést. Néha én se bíztam magamban. De az egészen más, mikor valaki bajban van. Segíteni akartam, még akkor is, ha már túl késő volt. Előbb mart a bűntudat, minthogy egyáltalán tudatában lettem volna a vétkemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Lehet, hogy túl gyorsan reagáltam. Erőszakosan, miközben semmi közöm nem lett volna az egészhez. Hónapokig nem szóltunk egymáshoz Zalánnal, és amikor mégis, arra kellett rájönnöm, hogy talán semmit nem is tudok róla. Mégis volt egy olyan érzésem, mintha mégis mindent tudnék. Éreztem egy kötődést vele, amit eddig talán senki mással, és éppen emiatt a furcsa zönge miatt nem tudtam csak úgy elmenni a tény mellett, hogy megsérült.
- Szóval nem titok, csak nem mondod el - mondtam lassan, és bólogattam hozzá, mintha érteném, hogy mit magyaráz. - És akkor tulajdonképpen milyen definíciót használsz a titokra? - piszkáltam meg újra. Hiába voltam nővér, mellette kistestvér is voltam. A kettő egyben. Legjobb variáció. Sose kapja meg, amit akar, de mindig küzd érte. Ez voltam én.
- Ha nem most, akkor mégis mikor? - kérdeztem megint szétdobva a karjaim. Még jó, hogy én feleltem a világításért, bőven megnehezítettem mind a kettőnk dolgát. De aztán csak vettem egy mély levegőt. Jól hallhatóan, hogy Zalánnak is üzenjek vele. Mert nem akartam mérges lenni. Nem veszekedni jöttem, és végleg nem valami új dolog miatt. Csak féltettem, és csak remélni tudtam, hogy ő is jól értelmezi a kirohanásom.
- Biztató... igen. Ahogy te is - enyhültem meg lassan. Nehéz volt bármi másra gondolni. - Egy új diákkal mindig elnézőek a tanárok - vontam meg a vállamat. - De a legjobb VAV nem az enyém lett. - Rákoncentráltam, hogy rendesen tartsam neki a fényt. Nem is néztem a szemébe, inkább csak a pálcámra, illetve az azt tartó kezemre. - A szünetben elutaztam Pestre. Szép a fővárosotok - tereltem hát a szót, ahogy kérte is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Botorság volt Zalánnak olyat kérni, amit képtelen vagyok betartani. Talán még nem ismert eléggé, vagy képtelen volt elfogadni, de ha valami aggasztott, arra azonnal szerettem volna választ. Nem hiába kezdtem én magam megszervezni a felvonulásokat pár demonstráció után. Mindig az első sorban voltam ott, ahol a baj kezdődött. Most pedig ott voltam ebben a kis országban, ahol alig voltak emberek, akik hajlandóak voltak bármit tenni a változásért. És még Zalán is azt kéri tőlem, hogy legyek türelemmel. Mintha ez lenne az egyik legnagyobb készségem. Ugyan már.
Szóval terelte a szót, ahogy a másik kérte, miközben csak agyalt. Vajon elesett? Lehet seprű balesete volt. Azért nem akarta elárulni, mert tudja mennyire utálok így is repülni. Vagy otthon történt volna valami? Azt hittem normális családja van. Vagyis... soha nem beszélgettünk még ilyesmiről.
- Kedden? - tértem vissza a jelenbe egy pillanatra, ahogy meghallottam a kérdést. A biztonság kedvéért méregettem az arcát, hogy biztosan jó dátumot mondtam. - Hát... biztosan nem ülök fel mögéd a seprűre - néztem jelentőségteljesen Zalánra. Szám széléből egy kunkori mosoly megindult, és el is nevettem magam. Nincs is jobb, mint mikor már képesek vagytok egy félreértésen őszintén nevetni. Onnantól kezdődik az új fejezet a barátságotokban. A miénkben. Zalánnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kétszínű vagyok? Dehogy. Maximum manipulatív. De az is igaz, hogy Zalán csak azt kérte, hogy őt ne kérdezgessem a halántékán éktelenkedő hegről, szóval mást megkérdezhettem. És erre a legjobb a pletykás lánybanda volt a nagyterem asztalánál. Magamra erőltettem egy műmosolyt, és szinte csillogó szemekkel néztem rájuk.
- Jézusom, láttátok egy nyár alatt mennyit izmosodtak a fiúk? Főleg Zalán, azért elég helyes lett, kár hogy ott van rajta az a heg. Nem tudjátok, hogy került oda? – ivódtam be két mondat után, ők pedig azonnal mesélni kezdtek. Of course. Lételemük a szóbeszéd. Csakhogy minél többet hallottam, bennem annál jobban ment fel a pumpa, mintha valaki direkt felfőzte volna a véremet, hogy a fülembe lüktessen. Felpattantam az asztaltól, a lányokat egy szó nélkül hagyva magukra – nem mintha nagyon érdekelte volna őket. Sétálnom kellett. Gondolkodnom, mielőtt cselekszem, hiszem híresen rossz pillanatnyi döntéseket tudok hozni. Karjaimat magam mellett lóbálva, indulatosan szedtem a métereket kifele a kastélyból, el az emberektől. Erre nem jött velem szembe?
Egy pillanatig elgondolkodtam. A helyes választás az lett volna, ha hagyom elmenni mellettem. De egyszerűen képtelen voltam. Nem tudtam volna úgy tükörbe nézni. Milyen barát lennék úgy? Barát. Akik hónapokig nem beszéltek, de most hirtelen megint igen.
- Könnyű a kisebbekkel kikezdeni, mi Augustine? Félsz, hogy a veled egyenrangúakkal esélyed se lenne? – ragadtam meg a férfi vállát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Magasabb volt. Sokkal, és tudnom kellett volna, hogy talán esélyem sincs, az agyam egyszerűen mégse fogta fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Fogalmam sincs, hogy mire számítottam. Nem bocsánatkérésre. Nem esedezésre, és lehetőség szerint nem is egy lila karikára a szemem körül. Szimplán csak úgy éreztem, hogy meg kell védenem Zalán becsületét, amennyire ennyi idő elteltével legalábbis képes vagyok. Azonban az erős markok a karjaimon egy pillanatra elbizonytalanítottak. Összerezzentem a hirtelen érintésre, évekkel ezelőtt volt utoljára, hogy valaki ennyire belemászott volna az aurámba, mint ez a srác.
- Oh azt ne mond, hogy most hálálkodnom kéne neked - néztem vissza ugyanolyan dühvel, és hagytam, hogy beszorítson a fal és saját teste közé. Egyszerűen képtelen voltam testtel is védekezni. Mintha csak a szavak maradtak volna nekem, és az arcomra már évekkel ezelőtt kiült indulatos ráncok.
- Zalán a barátom, szóval ameddig őt bántod, addig az én dolgom is. Ettől függetlenül egyszer azért elmondom Neked is, hogy még te is megértsd. - ismételtem meg ugyanazt a lekezelő mondatot, amelyet rám alkalmazott. Nem lettem fogyatékos, attól még hogy nő vagyok. - Tartsd magad távol tőle! - sulykoltam minden mondatot az arcába. Legszívesebben ellöktem volna, minden egyes porcikám tiltakozott a közelség ellen. Mégsem tettem semmit, csupán csak elemeztem. Az arcvonásait, testének helyzetét, mozdulatait. Azt mondta nem fog megverni, de nem jelentette, hogy egyszer ne tehetne kivételt. Hiszen milyen gyorsan szegik meg az emberek a maguknak tett ígéreteket?
- Nem érdekel, ha önértékelési problémáid vannak. Ha iszol, drogozol vagy a franc tudja milyen önromboló dolgot teszel. De ha csak még egy ujjal hozzáérsz bárkihez, akit szeretek, megkeserülöd - húztam ki magam egy kicsit jobban, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy mellkasunk közelebb mozdult egymáshoz. Összeszorított fogakkal, villámló tekintettel néztem egyenesen az ő íriszeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Talán egy pillanatig tényleg elgondolkodtam rajta, hogy rosszul tettem, hogy belekötöttem a srácba. Jobb lett volna elsétálni mellette. Vagy legalábbis okosabb. A hülye hirtelen döntéseim fognak egyszer sírba vinni, ebben már biztos voltam. Képes lettem volna azt is lenyelni, hogy a magasságomra tesz megjegyzéseket, és talán elsétálni. De nem. Neki kérkednie kellett.
- Oh, látom nagyon büszke vagy, hogy sikerült elverned egy elsőst. Gratulálok a teljesítményhez - húztam fel az orromat, ahogy újra erőt vett rajtam a méreg. Ez az érzelem mindig sokkal erősebben pulzált végig a véremben, olyan meggondolatlan szituációkba sorodva, mint amilyen ez is volt. Azonban a lelki szemeim előtt láttam a tehetetlen Zalánt. A fölé magasló Augustine-t, ahogy elégedetten figyeli a művét. Merész akartam lenni. Fenséges. Semmiféleképpen nem nemes.
- Nem félek tőled - jelentettem ki, hangom acélkéken süvített a közöttük húzódó apró távolságba. - De elmesélem mi történne. Először csak prefektusként cselekednék. Ott lennék minden pillanatban a sarkadban, hogy egyetlen rossz mozdulatra hívhassam a házvezetőd. Nem hatna? Nem baj. Vannak emberek, akiket a rang elvakít, akik képesek lennének bemártani téged akkor is, ha nem is csinálsz jelenleg semmit. Addig mennék, amíg az igazgató elé nem kerülsz. Kirúgnának. Mehetsz haza, hogy soha többé ne lássalak. Se téged, se a drága húgodat - pattogtak a szavak az ajkaimról. Képes lettem volna erre? Ha kiprovokálják talán. Ha azt érzem, hogy a barátom bajba van, biztosan.
Előkészítős. Winter is ezt mondta Zalánra egy pár hónappal ezelőtt. Akkor viccesnek tartottam, most viszont egyáltalán nem. Zöldes-barna szemeimben már nem csillogott úgy az élet, mint egy átlagos péntek délután. Minden porcikámmal azt üzentem a srác számára, mennyire komolyan gondolom a szavaimat. Talán rossz dolog a fenyegetés, talán Zalán se értékelné, ha tudná.
- Nem húztam fel magam - vontam meg a vállamat egy gunyoros félmosoly kíséretében. - Mi csak beszélgetünk. Mint két barát.