Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Halvány egy lila de gőzöm nincs, hogy hogyan voltam képes eljutni a konyhába. Mármint most komolyan, egyetlen útvonalat, termet, szobát, semmit nem ismertem ebben a büdös nagy kastélyban. Persze nem rosszabb mint a Roxfort, csak ott azért már megszoktam a járást. De hogy az orrom vitt, vagy csak az érzékeim, azt nem lehet tudni. A lényeg, hogy rövid időn belül megtaláltam a konyhát. Igen, pontosan tudtam, hogy nem szabadna ott lennem. Igen, gonoszan néztek rám a manók. De könyörgöm, ki nem? Egész Bogolyfalva pikkel a családomra a pletykák miatt, pedig magunkhoz mérten most tényleg egészen... emberien viselkedünk. Eddig. Azért befelé menet lekopogtam ezt egy fafelületen háromszor.
Mintha csak haza érkeztem volna csúsztattam le karomon a talárt, hogy végre ténylegesen levegőhöz jusson a bőröm. Legszívesebben beugrottam volna a hűtőbe, ha ilyet lehet. Írország sokkal hidegebb hely ennél. Ott az ember meg tud maradni ruhában.
- Mi a fene? - morogtam magam elé, ahogy elkezdtem rángatni az egyik ajtót. Pár manó felém kapta a fejét, de már kinézetem miatt is lányos zavarukban elkapták a fejüket. Na szép, ennyit az azonnali segítségről. Na persze nem mintha tudnám, hogy mi van a másik oldalon, de valószínűleg kaja. Talán fagyi. Vagy valami hideg. Igazából bármi, ami eltereli a figyelmemet erről az ítéletidőről így a nap közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát nézze meg az ember. Csak egy kis hidegre vágyik a lány, de ezek a magyar reteszek olyan nehezen nyílnak, hogy kész erőbedobás kell hozzájuk. Vagy egy kis ész. Ami úgy tűnt, hogy egészen hiányt szenvedek belőle, pedig amúgy nem. Vagyis nem gondolnám. Inkább csak túlságosan szétszórt voltam.
Meglepődve néztem oldalra, tekintetem végigsiklott a segítő karon, fel a pirosló arcra, és a répa fürtökre. Ahogy az ajtó engedett, úgy csúszott le kezem a kilincsről, hogy ezért fel-alá kezdett pattogni. - Ohh... - nyögtem ki végül a nagyon értelmes mondatnak se mondható hangot. Tovább fixíroztam a srácot, láttam, hogy beszél, meg értettem is, de egyszerűen nagyon nem az kötött le.
- Mond csak, te nem sülsz meg ennyi rétegben? - tértem rögtön a lényegre. - Piros vagy mint a paradicsom, lehet jobb lenne, ha nem csinálnál szaunát a testedből - tanácsoltam megsimítva egy ujjal a puha arcbőrét, aztán beléptem az éléskamrába. Odabent újabb manókkal néztem farkasszemet, egy pillanatra át is suhant a meglepődés az arcukon, hogy mégis mi a fenét keresünk ott, de aztán mintha csak elfogadták volna a tényt.
- Kéne valami... hideg. Frissítő - motyogtam magam elé, ahogy felmértem a helyet. Rengeteg gyümölcs, pékáruk, liszt és cukor sorakozott a polcokon, de semmi nem tűnt elégnek.
- Tudsz csinálni fagylaltot? - kérdeztem a sráchoz fordulva. - Az arcodra is kenhetnénk belőle, hogy egy kicsit megnyugtassa a bőröd - mosolyogtam rá kacéran, aztán felkaptam három almát, és zsonglőrködni kezdtem velük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Aranyos volt, ahogy megpróbált bókolni. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb női szíveket fog meghódítani az ehhez hasonló szövegekkel. És hogy össze is fogja őket törni. Hiszen minden férfi ezt csinálja. Maximum nem fogja olyan keményen űzni az ipart, mint ahogy Winter teszi.
- Biztos? Pedig biztos vagyok benne, hogy találnánk a te méretedben is – vigyorogtam rá vissza. Talán el is pirult a megjegyzéseimre, fogalmam sincs. Ilyen vörös arcnál nehéz megmondani, hogy mit váltok ki belőle én, és mit a mai vakító napsütés sugarai.
Szemeim végig pásztázták a kamra tartalmát, de közben fél füllel végig az ismeretlent hallgattam. Őszintén megvallva én magam is csak a kocsma konyháját ismertem többnyire. Régebben az összes ilyesmit anya csinálta, és miután elment nem is volt rá szükség, hogy bárki megpróbálkozzon vele. A lakás kiürült.
Elkaptam a maradék két almámat, és érdeklődve néztem a vöröske ügyködését. Épp figyelmeztetni akartam, hogy a manók nem olyan kedvesek ám, mint ahogy azt ő gondolja, amikor a kis segéd egy pillanat alatt odarittyentette neki a két csupor fagyit.
- Hogy….? - néztem megrökönyödve a fiúra. Úgy tűnik a csábereje nem csak a lányokra van hatással, de a kis lények se tudnak neki ellenállni. Kihúztam egy széket az asztal alól – természetesen nem volt rá szükségem, hogy valaki más megtegye ezt helyettem, nekem is van két szép kezem rá -, és levetődtem rá. - Tudod, ha én kértem volna meg őket, akkor a fülük botját se mozdították volna. Áruld el a titkod - suttogtam az utolsó mondatot, csak hogy egy pillanattal később elnevessem magam. Aztán fogtam a kiskanalat, és megkóstoltam az isteni fagylaltot. Úgy olvadt szét a nyelvemen, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Zseniális volt.
- És mond csak én hősöm, neved is van esetleg? Vagy szimplán hívjalak manószelidítőnek? - kérdeztem nevetve. Most hogy már volt valami, ami hidegen tartott, könnyebb volt a srácra koncentrálni, meg az ő leégett bőrére. – Szeretnéd, hogy segítsek rajta? – kérdeztem, és a saját arcom előtt leírtam egy kört, hogy értse miről beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Zalán egy szép név, olyan igazán magyaros. Eddig még nem sokszor hallottam, és az istenért se tudtam volna megmondani mi lehet az angol megfelelője, ha egyáltalán van. De ennek a srácnak sikerült pozitívvá varázsolni. Azonban a saját nevem bármennyire is szerettem, mióta Magyarországra értünk nem nagyon hangoztattam. Most is elhúztam egy kicsit a szám, mikor tudtam, hogy én jönnék. Felmértem, vajon Zalán mennyire hallgat a szóbeszédre, de maximum faképnél hagy, mikor rájön ki vagyok. A fagyi már úgyis a kezemben volt.
- Autumn Rue Danvers. De ne ijedj meg, nem olyan vagyok, ahogy a pletykák mondják - tettem hozzá szinte azonnal. Lehet, hogy egy kicsit mégis irritált, hogy az egész falu a szájára vett. Még akkor is, ha van egy-két rész, ami átfedésben van a valósággal. Sőt, igazából főleg amiatt nem tetszett a dolog. Elég volt átélni az egészet, nem kellett, hogy minden nap a szemembe mondják.
Mogyoróbarna szemeimet a fiúra függesztettem, és mosolyogva hallgattam a fejtegetését. Értelmesnek tűnt. Olyannak, aki nem csak saját magával foglalkozik. Bókjára a fagyimba néztem, és a fejemet egy kicsit megingattam. Talán túlságosan is bátorítom arra, hogy velem flörtöljön?
- Neeem, én nem. Hidd el, nem szeretnek. Van két felszabadított házimanónk otthon. Fizetést kapnak azért, amit csinálnak, mégis folyamatosan morognak - magyaráztam két falat között. - Egyszerűbben megoldom varázspálcával. Ez végül is égés, tehát felszíni sérülés. Egy jó kis Valetudo pillanatok alatt rendbe hozná - próbáltam meggyőzni a fiút. Valahogy meg kellett hálálnom a fagyit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Írországban minden sokkal könnyebb volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk, és nem mellesleg a Danvers név jó híreket hozott. Ezzel szemben Bogolyfalván minden harmadig ember utánam fordult az utcán, minden negyediknek pedig volt valami szaftos kis megjegyzése. Ha nem lenne a nagyi, talán még rosszabb lenne. Kellett Winternek elcsesznie megint mindent...
Hiába próbálta Zalán semmissé tenni az arcára kiülő rémületet, tökéletesen tudtam, hogy mikor kapjam el a pillanatot. Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, amolyan gúnyos félére. Őszintén nem sokan szerették az őszt. Pontosan azért a sötétségért, amelyet a pletykák is magukban hordoztak. Kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Sóhajtottam egyet, majd még egyszer. Mint valami partra vetett hal. Megszoktam már, hogy furcsa vagyok. De azt nem, hogy így néznek vissza rám. Öt perccel ezelőtt még olyan simán elbeszélgettünk Zalánnal, most pedig szemeiben a szóbeszédek vertek visszhangot.
- Szóval tényleg hallottál már egy s mást - néztem komoran a fiúra. - Oké, akkor kérdezz rá. Gyerünk. Nevezd meg mi vagyok - kezdtem kissé feldúltan. Mégis miért kellett volna magyarázkodnom? El se követett bűnökért vezeklek. - Csak kíváncsi vagyok melyiket hallottad. Azt, amelyikben egy szekta tagja vagyok és szűz lányok vérét iszom, vagy amelyikben megöltem a saját anyámat? - feleltem idegesen. Nem volt fair. Semmi sem, ami Magyarországon történt. Őszintén, már az étvágyam is elment. Ellöktem magam elől a fagyit, és kezembe terítve arcomat vártam, hogy ha akar, Zalán itt hagyjon. Minden oka meglett volna rá. Hiszen gyilkos vagyok. nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tudod milyen érzés, mikor kora ősszel felgyűlnek a viharfelhők? Beborítja az egész eget, sötétséget és félelmet hozva magával. Be kell szedni a ruhákat, elrakni a szerszámokat, elvinni mindent, amit elvihet magával a hirtelen eső. Rue maga volt a förmedvény, ami közelített. Néha lecsapott, súlyos károkat hagyva maga után, néha csak behúzta a folyó, és szépen lassan feloldódott. Viszont egy dolog közös volt minden történetvonalban: egyedül maradt a végére. Zalán érintése ezért érte olyan váratlanul. Megrezzent ültében, és hitetlenkedve a fiúra nézett. Már nem ugyanúgy nézett rá.
Hitetlenül elnevette magát. Zalán több meglepetést okozott neki az utóbbi húsz percben, mint amennyit illendő lett volna. - Nem vagyok gyilkos. A légynek se tudnék ártani - vallotta be, és megingatta a fejét. Igen, egy gyilkos is pontosan ezt mondaná. De remélte, hogy Zalán most mégis figyelt rá. Nem a mindenki által felaggatott szavakra, melyek súlyként húzták le a vállát. Csakis barna szemeibe, melyekből tükröződött, hogy nem hazudik.
- Talán csak az igaz, hogy voltam börtönben. Vagyis... az őrsön. Utcai demonstráció. Küzdök a jogaimért - vont vállat a lány. Még mindig kicsit bizalmatlan volt. Nem tudta melyik lesz az a pillanat, amikor Zalán majd újra visszavált. Félni kezd tőle. Sose váltott még ki ilyen hatást senkiből. Éppen ezért nem merte még bevallani a pubot. Annak is van egy szeglete ami igaz. Amiről csak a család tud, és ez éppen elég. Néha még sok is.
Visszahúztam a fagyit magam elé, de egyenlőre csak a kanállal turkáltam benne. - Mond... mi rémisztett meg ennyire? - tettem fel a kérdést. Melyik lehetett az a pletyka, ami a bőre alá kúszott azután is, hogy láthatta, hogy nem az a szörny vagyok, akiről hallott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kérdeztem, és megkaptam a választ. Mégsem erre számítottam, és magamhoz híven azonnal replikáztam volna. Csakhogy a szavak elakadtak félúton. Talán igaza volt. Talán nem. De tényleg egy figyelmeztetéssel kezdtem. Előhírnöke volt a nevemnek. Annak, amelyet anyukám adott. Most mégsem volt itt, hogy ő megvédje, és én nem tudtam, hogy egyáltalán akarom-e. Őt meg a nevem.
- Az nem olyan egyszerű. A pletykák konkrétan már az ideérkezésünk előtt elterjedtek. Még öt perce se voltunk a faluban, de már összesúgtak mögöttünk - magyaráztam, és csalódottságomban egy adag fagyit nyomtam a számba. Mindig én voltam a határozott. Az erős. Most mégis egy kissrácnak öntöm ki a szívemet egy adag édesség mellett, mint a dilis tinédzserek a filmekben. Mondjuk ott legalább a csávó magas, helyes és idősebb szokott lenni. Bár ha be akartam vallani, itt is csak az utóbbi sántított.
Meglepődve mosolyogtam Zalánra, és kezem ügyetlenül simította arcbőrét. - Biztos vagy te ebben? Az előbb még halálra akartál dermedni - túloztam kacarászva a hirtelen felinduláson. Aztán csak vállat voltam. A székről lepattanva a másik asztalon hagyott köpenyemhez léptem, és annak belső feléből kihúztam pálcámat.
- Még visszakozhatsz - néztem kétkedőn Zalánra. Közelebb léptem, és jobbom a pálcára szorított. - Valetudo! - A varázslat gyorsan érkezett, hatása pedig azonnali. A piros bőr lassan kezdett enyhülni, és csupán éppen apró pírként maradt a fiú arcán. Nem is állt neki ez rosszul, mintha szándékosan lett volna a szín az arcán.
- Nem tüntette el száz százalékosan, de határozottan nem fog már fájni - bólintottam elégedetten, és visszaülve a helyemre letettem a fadarabot a kelyhem mellé. - Így már mehet hódítani, Don Juan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Merész. A szó hallatán akaratlan megfeszültem. Kényszerből javítottam ki fejben, hogy Nemes. Merésszel nem beszélünk az este óta, mikor anya eltűnt. Csak kerülgetjük egymást abban a hatalmas házban, próbálunk kibújni minden olyan felelősség alól amiért szóba kéne állni. Senki más nem tudja mi történt azon az éjjelen csak hárman. Nekem se kéne. Talán könnyebb lett volna az egész, ha aznap nem megyek le még egy pohár vízért a konyhába. Akkor esetleg mi ketten megmaradtunk volna. Tán még Írországban lennénk.
A kehelybe pillantottam, hogy elűzzem a gondolataimat. Nem merész, csak nemes. Egyedül.
- Honnan tudod, hogy nem akarlak a barátaim között tudni? - mosolyogtam vissza a fiúra. Így kevésbé vöröslő arccal csak még helyesebb volt. Jól jártak az elsős lányok.
Lassan az utolsókat is kikanalazta az émelyítően finom fagylaltból. Ez most tényleg jobb, mint az írországi. Talán az első dolog, ami pozitív ebben az országban eddig.
- Hát, ha igazán meg akarsz ismerni, el kell jönnöd velem tüntetni. Ott élek a leginkább - vontam meg a vállamat. - Épp felvonulást szervezünk Pesten a kormányotok ellen. Borzasztó hogy milyen törvényeitek vannak, embertelen az összes... - ingattam meg a fejem. A helyükben szégyenkeznék. Már én szégyenkezem, pedig alig vagyok itt pár hete csupán.
- De ami még inkább zavar engem, hogy én viszont hírből sem ismerlek. Szóval itt az idő, hogy beavass a titkaidba - tártam szét teátrálisan a karjaimat. Övé a színpad, én már amúgy is túl sokat beszéltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sose tudta igazán milyen a kastélyban élés. Mikor kisebbek voltak apjuk jött el értük az iskolába, vagy Winter gondjaira voltak bízva, vagy épp az övére, mikor elég idős lett hozzá. Minden reggel beutaztak a Roxfortba, hogy este visszabumszlizzanak Írországba. Remek egy túra volt. Főleg, amikor már szülők nélkül voltak. Olyankor gyakran választottak mellékutakat, addig ismeretlen utcákat, és csak remélték, hogy nem fognak teljesen elveszni.
- Elmehetünk táncolni is - mosolygott a másikra. Csak viccelt vele, nem hitte, hogy Zalán tényleg beállna mellé ugrálni az Eurovíziós számokra. Mert persze arra lehet a legnagyobb bulit csapni.
Érdeklődve hallgatta a másik fejtegetését, és visszanyelte a szóvicceket amiket a repülés és a holló váltott volna ki belőle. Too soon. Inkább a másik felén gondolkodott el, amit Zalán mondott neki.
- Várj, a szfinx a... hugrahug? Várj nálatok nem így hívják... - gondolkodott el. Arra emlékezett, hogy talán csak a színek stimmeltek a két suliban. Ő griffendéles volt, és most... eridonos. Főnix. Régen oroszlán. Aztán ott volt a Mardekár, ami itt szintén a legveszélyesebb állat, tehát a sárkány. Rellon. És maradt a két introvertáltabb ház. Navine és Levita. De melyik melyik? - A sárga aa... levita? - tippelt a lány, és elhúzta a száját. Ezek a nevek mind annyira hasonlítanak, hát ember legyen a talpán aki megjegyzi. Főleg amennyire logikusan fel voltak építve az elnevezések a Roxfortban.
- Azt hittem neked nincs bajod a túl sok tudással - cukkoltam. Aztán ránéztem a karórámra, és mutatóujjammal ráböktem. - Viszont én el fogok késni jóslástanról. Köszönöm a fagyit, és... valamikor kapj majd el a folyosón - leheltem egy puszit a fiú orcájára, ahogy lepattantam a székemből. Visszanyúltam a pálcámért, és a köpenyemet a vállamra kanyarítottam.
- Este még kend be valamivel, és holnapra nyoma sem lesz - mutattam az arcomra, hogy értse, hogy az égésére gondoltam. Aztán intettem egy utolsót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hogy őszinte legyek, annyira nem szerettem volna azt a jelvényt. Persze, mindent elvégeztem időre ahogy kellett, és senkivel nem voltam bunkóbb a kelleténél – már ha nem érdemelték meg -, de igazán nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem volna. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen tisztség elfogadása magába rejtette az elfogadást is. Hogy itt maradunk. Hogy nem lesz több Írország. Hogy semmi nem lesz olyan, ami rég volt, pedig ezt csak valahol, az agyam egyik eldugott szegletében mertem eddig csak remélni. De most már ez is elúszott. Szóval a jelvényemmel a mellkasomon végül kénytelen voltam a bőröndömből is kipakolni, és lassan magaménak érezni a szobát a nagyi lakásában.
Ezt a procedúrát szakította félbe az újonnan jött felelősség. Ránéztem a karórámra, aztán felkapva néhány holmimat indultam vissza az iskolába, hogy elvégeztessem valami hülye diákkal a büntetőjét. Persze, rögtön az az első feladatom, hogy valakin behajtsak valamit, Winter biztos szét szekált volna érte, ha tudná. Ha otthon lett volna. Úgy mostanában bármikor.
- Na jó kölyök, essünk túl rajt… - fordultam be a terembe nagy lendülettel, de megakadtam a mondatban, ahogy felmértem kivel állok szemben. Nagyot nyeltem, ahogy arra gondoltam, most is kölyöknek szólítottam. Önkívületlenül is. Ahogy legutóbb. Pedig be kellett vallanom, hogy az utóbbi hónapok után valahogy már nem is tűnt annyira gyereknek.
- Te mégis mit keresel büntetésben? – kérdeztem lassan. Valaki valami nagyon rossz viccet űz velem. A rohadt karma biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Aznap többször is leforgattam magamban a beszélgetést. Minden szót kielemeztem, éjszaka se tudtam tőle aludni. Az egyetlen barátom volt, és én eltaszítottam magamtól. Mégis, ha másnap odamentem volna hozzá, azzal elismertem volna, hogy tévedtem. De ami még ennél is rosszabb, elárultam volna Wintert. Így hát maradt az emésztő gondolatok, a lopott pillantások. Egészen eddig.
Éreztem a feszültséget, ami belőle áradt. Szavai nyomán hirtelen nem is tudtam kontrázni, és egy pillanatnyi csend került a poros falak közé. - Én nem azért vagyok itt. Prefektus vagyok - igazgattam meg zavartan a pulcsim oldalát, hogy láthatóvá váljék a jelvény. Nem szerettem, hogy megbillogoztak. Sokszor le is vettem, most is csak kötelességből függött a helyén.
- Tudom, Zalán - jegyeztem meg halkan. Bárcsak ne így léptem volna be a terembe. Bárcsak ne érezném azt a furcsa sajgást a mellkasomban. Nagyot nyeltem, mint akinek gombóc szorult a nyelőcsövébe. Ugyan Rue, te nem ilyen vagy!
Mély levegőt vettem, és beletúrtam a hajamba. Összehúztam magamon a pulóvert, és karba font kézzel az ajtófélfának dőltem. - Szóval miért vagy itt? Első eset? Többedik? - kérdezgettem, igyekezve felhőtlen hangot megütni. Az egész annyira erőltetett volt tőlem, mintha nem is magam lennék. De valamiért számított Zalán véleménye. Valamiért nem akartam, hogy rosszba legyünk. Pedig Merlinre, mennyi okom lett volna rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szemeim követték Zalán mozdulatait. Inkább a kezét figyeltem, ahogy óvatos mozdulatokkal pakolta egyik tárgyat a másik után. Hirtelen azt se tudtam mit keresek ott. Hiszen pakolászást bárki el tud intézni egyedül. Otthagyhattam volna, beültem volna az egyik ablakba és folytathattam volna az aktuális olvasmányom, de helyette ott ragadtam. Mint egy báb. Mint akit sóbálvánnyal szórtak.
- Aúcs - húztam el a számat a megjegyzés hallatán. Nem vagyok az év barátja, ezt magamtól is tudtam. Nem mintha olyan sok lehetőségem lett volna bebizonyítani, hogy tudok másképp is lenni. Az én barátaim a visszajáró vendégek voltak a kocsmában. A helyi zenekar, és a futárok. És persze a testvéreim. Egyetlen egyszer hittem, hogy tartozok másik csapathoz is, de Zack se mentett ki a magányból. Mintha örökre erre lettem volna ítélve.
- Miért, ilyen gyakran bajba szoktál kerülni? - görbült egy kis mosolyra az ajkam, és óvatosan közelebb léptem. Lassan közelítettem, mint ahogy a kiskutyához szokás. Igyekeztem nem elijeszteni magam mellől. Várni, míg megszokja a jelenlétemet.
Az egyik dobozért nyúltam, mire egy adag port söpörtem rá a ruhámra, és arcomra. - Blah... - köhögtem egy kört, és lerántottam a tetejét. Arcom grimaszba fordult, ahogy próbáltam belelátni az üvegekbe. - Ha valaki meghalt volna ezen a helyen se csodálkoznék - húztam el a számat, és lopva Zalánra pillantottam. Nem tudom pontosan mit vártam tőle. Nem tudom pontosan mit vártam magamtól. Csak azt sejtettem, hogy régen szerettem a társaságában lenni, és most furcsa volt. Vissza akartam kapni, amink volt. Csak nem tudtam hogyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Valahogy mindig összejön. Igen, ezt a koncepciót már nagyon ismertem, még akkor is, ha egy kicsit más kontextusban. Volt idő, amikor még csak iskolai kihágásokért szidtak, volt mikor a demonstrációk miatt gondolták, hogy túl nagy a szám. Most pedig csak elég, hogy létezem. Hogy azt hiszik többet tudnak rólam, mint amennyire ténylegesen ismernek. Egy-két cikk az Edictumban, és már farkast kiáltani sem kell, hogy bűnös legyek.
Pakoltam a szutykos üvegeket, a poros dobozokat. Épp csak egy mondatot ejtettem el vagy kettőt. De arra se kaptam választ. Sértett? Mindenféleképpen. Főleg azért, mert fogalmam se volt róla, hogy mi mást tehetnék még. És különben is, hogy lettem az egész szituációnak én a bűnbakja?
Néztem, szinte lassított felvételben éltem meg, ahogy a pálca végül leesett a földre, és végül kihunyt. Egy pillanatig haboztam, mintha csak valami isteni jelre várnék, hogy megtörténjen. Aztán a derekamhoz nyúltam.
- Semmi gond - kotortam elő a pálcatartómból a saját eszközömet. - Lumos - böktem egyet vele, és egészen lefelé világítottam vele a talaj felé, hogy Zalán biztosan megtalálja a sajátját. Tartottam néma csendben, feszülten, és ugyanazt az egy mondatot ismételgettem magamban: miért én vagyok a hibás? És éreztem, minél tovább hagyom az agyamban zubogni a felvetést, csak annál rosszabb lesz. Forrófejű vagyok, és bármennyire is sérthetetlennek tűnök, igenis érzek.
- Nem csak én vagyok a hibás - böktem végül ki elakadó hangon. Kezemben egy pillanatra mintha megremegett volna a pálca, de csupán az ideg okozta. Zalán szemeibe próbáltam nézni, amik szándékosan kerülték az enyémet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem akartam, hogy így bukjanak ki belőlem a szavak. Azt se sejtettem, miért ott, és miért ilyen formában törtem meg a köztünk húzódó feszültséget. Mintha csak áhítoztam volna egy újabb vitára, pedig az igazság az volt, hogy csak arra vártam, hogy Zalán újra megnevettessen. Az se zavart volna, ha azt kell néznem, ahogy a seprűjén idióta mutatványokat hajt végre, ha közben tudom, hogy nem neheztel rám.
- Hát... nem tudom. Mond meg te - csaptam szét a karjaimat, ezzel a fényt egészen messzire sodorva a lényegtől. - Te vagy az, aki csöndkirályt játszik velem. - Kezem visszamozdult eredeti állásába, már az se zavart volna, ha Zalán el sem végzi a feladatát. Meg akartam vele beszélni. Még akkor is, ha féltem tőle, hogy csak még inkább rontok a helyzeten.
- Én csak... sértegetted a bátyámat. Mégis mit kellett volna csinálnom, megdicsérni érte? - kérdeztem őszintén. - Mit szólnál, ha elmennék a családi otthonotokba, és elkezdeném inzultálni az egyik családtagodat? - tettem fel a - szerintem - jogos kérdést. Persze, mondhatta volna bárki, hogy a családi fészek és a kocsma eléggé különbözik, de igazság szerint Magyarországon az volt a legotthonosabb helyünk. Kicsit hasonlított Írországhoz. Csökkentette a lelkünkben élő honvágyat.
Sóhajtottam egyet. Nem ezt akartam. Nem balhézni. - Soha nem akartam nem beszélgetni veled - vallottam be végül, és arcomon a düh ráncai is oldódni kezdtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nyitottam a számat, válaszolni akartam a felvetésre, de mégse tettem. Újra összezártam ajkaimat, és csak némán vártam, hogy újra átgondolja a kimondott szavakat. Azokat, amelyek az én agyamban már talán százszor is lefolytak már, de mindannyiszor ugyanolyan rémesen és fájón hangzottak. És tessék, láttam is megvillanni a szemében az értelem szikráját, egyidőben a bocsánatkérésével.
- Az lehet, sőt biztos - vallottam be egy apró mosoly kíséretében. Már nem is volt rosszallás a hangomban. Magamból kiindulva tudtam, hogy milyen elviselhetetlen tudott lenni. Főleg amióta minden széthullott körülöttünk. Ha annyi fontom lenne, ahányszor miatta szitkozódtam már hat Vespát is vásároltam volna. De beértem azzal is, amit értem tett.
- Ezt jó tudni - bólintottam, és visszafordultam a polcok felé. Kezem megpihent a soron következő tárgyon, és egy pillanatra el is mélázott rajta tekintetem.
- Tudom, hogy nehéz velem. De kérlek értsd meg, hogy ez... nem mindig szól ellened - suttogtam az újra beálló csöndbe. Magam elé néztem, véletlenül se rá. Túl sebezhető voltam. Támadható, amilyen nem szoktam, és nem is volt jó érzés. Pőrének tűnt a lelkem, pedig még mindig falak vették körbe minden oldalról, s csupán egy apró résen keresztül nyert bepillantást Zalán. - Ahogy mondtad is, bizalmatlan vagyok az emberekkel - vontam vállat, mintha semmiség lenne. Hogy ezt bebizonyítsam, zöld íriszem is az arcára vetült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Örültem neki, hogy Zalán nem értelmezte rosszul a mondottakat. Nehéz volt ilyesmit elismernem, talán csak Summer ismerte eddig ezeket a gondolataimat. Meg persze Winter, de ő inkább csak érezte. Nem szoktam vele ilyesmikről beszélgetni. Furcsa is lenne.
- Hát, ha gondolod, ismerek egy prefektust, aki bármikor kapható egy kis büntetőmunka osztásra - remegett meg az ajkam, valami apró mosolyfélébe rendeződve. Nem teljesen tudtam, hogy Zalánnal most hányadán is állunk. Bocsánatot kért. Bocsánatot kértem. De ez nem jelenti, hogy öt perc alatt eltűnik minden érzelem, amit az utóbbi hónapokban éreztünk. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az a szituáció csak egy nagy félreértés volt. Legjobb lett volna, ha meg sem történik. De akkor talán nem is vallottam volna be ilyeneket.
- Nem, félreértesz. Ez nem a te problémád. Nem kell segíteni - tértem vissza azonnal. Lehet, hogy volt egy pillanatnyi gyengeségem, de ez nem jelentette, hogy rászorulok bárkire is. Megoldom, ahogy mindig is teszem. Vagy legalábbis gondolom, hogy teszem.
- Mi? Jah... - nyúltam az arcomhoz, ahogy észrevettem merre közelít a fiú keze. Déjá vu érzésem lett egy pillanatig, mintha valami hasonló már történt volna velem, de egyszerűen nem tudtam hova rakni. Inkább csak gyorsan megtakarítottam az arcom. - Borzasztó ez a helyiség, ki döntött úgy, hogy ide küld takarítani? - ráncoltam össze a homlokom, még mindig az arcom dörgölve.
- Most jó? - néztem Zalánra, és a pálcámat is közelebb mozdítottam, hogy teljes rálátása legyen. Kicsit mozgattam is a fejem, hogy biztosan minden szögből jó rálátása legyen a bőrömre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem voltam benne biztos, hogy Zalán komolyan gondolta amit mondott, vagy csak engem akart megnyugtatni. Elvégre számomra eddig nem olyan embernek tűnt, akiben nem lehet bízni - kivéve a seprűs esetet. De ha őszinte akartam lenni még nem is ismertem hozzá eléggé, hogy kiderüljön az ellenkezője. Végül a mosolyát inkább csak viszonoztam, és hagytam a dolgot. Mind a ketten fejlesztünk magunkon. Great deal!
- Túl jó barátja vagy - ingattam a fejemet a hihetetlen történet hallatán. Eddig csak olyan embert ismertem, aki kibújni akart a büntetőmunka alól, nem hogy kérte magának. Ez olyan logikai buktató volt, amit egyszerűen nem is tudtam hova tenni. Talán sose volt még olyan barátom, aki miatt megtettem volna. Holott eszmékért és szerintem fontos értékekért képes voltam addig küzdeni, amíg el nem fogtak érte. Akkor miért nem voltam képes ugyanezt emberekért is megtenni?
Kicsit közelebb jött, mint amit általában kényelmesnek tartok, de valahogy mégsem zavart. Olyan furcsán komfortos volt mellette lennem, mintha mindig is ismertem volna. Az egyetlen jó dolog Magyarországon.
- Tudod, az előbb megsajnáltalak. Segítettem volna, de így, hogy tudom, hogy magadnak okoztad... szenvedj csak - vigyorogtam rá kivillantva az egész fogsoromat. Még a kezeimet is csípőre csaptam, mint egy igazán házsártos prefektus. Csak hogy egy pillanat múlva összehúzzam a szemeimet.
- Az micsoda? - kérdeztem, és a pálcámmal a fiú halántéka felé böktem. Eddig még nem láttam rajta azt a heget. - Ez új - állapítottam meg, ajkaim kicsit szét is váltak a csodálkozástól. - Mi történt? - vontam össze a szemöldököm. Egy csepp féltés volt a hangomban, és még annál is több együttérzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Már épp kezdtek visszaállni a dolgok a rendes kerékvágásba. Már amennyire a nem veszekedést náluk rendesnek lehetett mondani. Az arcomra újra vigyor szökött, aminek csakis Zalán volt az oka, és az addig észrevétlenül befeszült izmaim is enyhülni kezdtek. Csak vicceltem vele. Szerettem volna segíteni, és már épp hangot is adtam volna ennek, amikor nem leszek figyelmes a fehér kis csíknak. Aggódva néztem rá, és ebben az se segített, hogy mindig kellemes türkiz hangja most hirtelen fagyos világoskékben pompázott. Libabőrös lettem a színek változásától.
- Zalán - szóltam figyelmeztetően. Tudnom kellett, mert biztos voltam benne, hogy addig képtelen lennék nyugodtan megállni a két lábamon, amíg tudom, hogy történt vele valami. Talán ha nem lettem volna olyan önelégült és hülye, ott lehettem volna és megállíthattam volna, hogy megtörténjen.
- Milyen ostobaságot képtelenek meggyógyítani a gyengélkedőn? Még a csontot is visszanövesztik - hitetlenkedtem. Ennyit az érett és nyugodt Autumn Rue-ról. Mondhatni előjött belőlem az óvó nővér, ha még élt egyáltalán bennem ilyesmi. - Na jó, te vagy az egyetlen ember, aki tud erről a balesetről? - fontam karba a kezeimet a mellkasom előtt. Biztos voltam benne, hogy nemleges választ fogok kapni. A Bagolykövön olybá tűnt nincs olyan, hogy magánélet, se olyan, hogy titkok. - Mert ha nem, akkor nem értem miért kell pont előlem eltitkolnod. Nem bízol bennem? - vontam le a következtetést. Néha én se bíztam magamban. De az egészen más, mikor valaki bajban van. Segíteni akartam, még akkor is, ha már túl késő volt. Előbb mart a bűntudat, minthogy egyáltalán tudatában lettem volna a vétkemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Lehet, hogy túl gyorsan reagáltam. Erőszakosan, miközben semmi közöm nem lett volna az egészhez. Hónapokig nem szóltunk egymáshoz Zalánnal, és amikor mégis, arra kellett rájönnöm, hogy talán semmit nem is tudok róla. Mégis volt egy olyan érzésem, mintha mégis mindent tudnék. Éreztem egy kötődést vele, amit eddig talán senki mással, és éppen emiatt a furcsa zönge miatt nem tudtam csak úgy elmenni a tény mellett, hogy megsérült.
- Szóval nem titok, csak nem mondod el - mondtam lassan, és bólogattam hozzá, mintha érteném, hogy mit magyaráz. - És akkor tulajdonképpen milyen definíciót használsz a titokra? - piszkáltam meg újra. Hiába voltam nővér, mellette kistestvér is voltam. A kettő egyben. Legjobb variáció. Sose kapja meg, amit akar, de mindig küzd érte. Ez voltam én.
- Ha nem most, akkor mégis mikor? - kérdeztem megint szétdobva a karjaim. Még jó, hogy én feleltem a világításért, bőven megnehezítettem mind a kettőnk dolgát. De aztán csak vettem egy mély levegőt. Jól hallhatóan, hogy Zalánnak is üzenjek vele. Mert nem akartam mérges lenni. Nem veszekedni jöttem, és végleg nem valami új dolog miatt. Csak féltettem, és csak remélni tudtam, hogy ő is jól értelmezi a kirohanásom.
- Biztató... igen. Ahogy te is - enyhültem meg lassan. Nehéz volt bármi másra gondolni. - Egy új diákkal mindig elnézőek a tanárok - vontam meg a vállamat. - De a legjobb VAV nem az enyém lett. - Rákoncentráltam, hogy rendesen tartsam neki a fényt. Nem is néztem a szemébe, inkább csak a pálcámra, illetve az azt tartó kezemre. - A szünetben elutaztam Pestre. Szép a fővárosotok - tereltem hát a szót, ahogy kérte is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Botorság volt Zalánnak olyat kérni, amit képtelen vagyok betartani. Talán még nem ismert eléggé, vagy képtelen volt elfogadni, de ha valami aggasztott, arra azonnal szerettem volna választ. Nem hiába kezdtem én magam megszervezni a felvonulásokat pár demonstráció után. Mindig az első sorban voltam ott, ahol a baj kezdődött. Most pedig ott voltam ebben a kis országban, ahol alig voltak emberek, akik hajlandóak voltak bármit tenni a változásért. És még Zalán is azt kéri tőlem, hogy legyek türelemmel. Mintha ez lenne az egyik legnagyobb készségem. Ugyan már.
Szóval terelte a szót, ahogy a másik kérte, miközben csak agyalt. Vajon elesett? Lehet seprű balesete volt. Azért nem akarta elárulni, mert tudja mennyire utálok így is repülni. Vagy otthon történt volna valami? Azt hittem normális családja van. Vagyis... soha nem beszélgettünk még ilyesmiről.
- Kedden? - tértem vissza a jelenbe egy pillanatra, ahogy meghallottam a kérdést. A biztonság kedvéért méregettem az arcát, hogy biztosan jó dátumot mondtam. - Hát... biztosan nem ülök fel mögéd a seprűre - néztem jelentőségteljesen Zalánra. Szám széléből egy kunkori mosoly megindult, és el is nevettem magam. Nincs is jobb, mint mikor már képesek vagytok egy félreértésen őszintén nevetni. Onnantól kezdődik az új fejezet a barátságotokban. A miénkben. Zalánnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kétszínű vagyok? Dehogy. Maximum manipulatív. De az is igaz, hogy Zalán csak azt kérte, hogy őt ne kérdezgessem a halántékán éktelenkedő hegről, szóval mást megkérdezhettem. És erre a legjobb a pletykás lánybanda volt a nagyterem asztalánál. Magamra erőltettem egy műmosolyt, és szinte csillogó szemekkel néztem rájuk.
- Jézusom, láttátok egy nyár alatt mennyit izmosodtak a fiúk? Főleg Zalán, azért elég helyes lett, kár hogy ott van rajta az a heg. Nem tudjátok, hogy került oda? – ivódtam be két mondat után, ők pedig azonnal mesélni kezdtek. Of course. Lételemük a szóbeszéd. Csakhogy minél többet hallottam, bennem annál jobban ment fel a pumpa, mintha valaki direkt felfőzte volna a véremet, hogy a fülembe lüktessen. Felpattantam az asztaltól, a lányokat egy szó nélkül hagyva magukra – nem mintha nagyon érdekelte volna őket. Sétálnom kellett. Gondolkodnom, mielőtt cselekszem, hiszem híresen rossz pillanatnyi döntéseket tudok hozni. Karjaimat magam mellett lóbálva, indulatosan szedtem a métereket kifele a kastélyból, el az emberektől. Erre nem jött velem szembe?
Egy pillanatig elgondolkodtam. A helyes választás az lett volna, ha hagyom elmenni mellettem. De egyszerűen képtelen voltam. Nem tudtam volna úgy tükörbe nézni. Milyen barát lennék úgy? Barát. Akik hónapokig nem beszéltek, de most hirtelen megint igen.
- Könnyű a kisebbekkel kikezdeni, mi Augustine? Félsz, hogy a veled egyenrangúakkal esélyed se lenne? – ragadtam meg a férfi vállát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Magasabb volt. Sokkal, és tudnom kellett volna, hogy talán esélyem sincs, az agyam egyszerűen mégse fogta fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Fogalmam sincs, hogy mire számítottam. Nem bocsánatkérésre. Nem esedezésre, és lehetőség szerint nem is egy lila karikára a szemem körül. Szimplán csak úgy éreztem, hogy meg kell védenem Zalán becsületét, amennyire ennyi idő elteltével legalábbis képes vagyok. Azonban az erős markok a karjaimon egy pillanatra elbizonytalanítottak. Összerezzentem a hirtelen érintésre, évekkel ezelőtt volt utoljára, hogy valaki ennyire belemászott volna az aurámba, mint ez a srác.
- Oh azt ne mond, hogy most hálálkodnom kéne neked - néztem vissza ugyanolyan dühvel, és hagytam, hogy beszorítson a fal és saját teste közé. Egyszerűen képtelen voltam testtel is védekezni. Mintha csak a szavak maradtak volna nekem, és az arcomra már évekkel ezelőtt kiült indulatos ráncok.
- Zalán a barátom, szóval ameddig őt bántod, addig az én dolgom is. Ettől függetlenül egyszer azért elmondom Neked is, hogy még te is megértsd. - ismételtem meg ugyanazt a lekezelő mondatot, amelyet rám alkalmazott. Nem lettem fogyatékos, attól még hogy nő vagyok. - Tartsd magad távol tőle! - sulykoltam minden mondatot az arcába. Legszívesebben ellöktem volna, minden egyes porcikám tiltakozott a közelség ellen. Mégsem tettem semmit, csupán csak elemeztem. Az arcvonásait, testének helyzetét, mozdulatait. Azt mondta nem fog megverni, de nem jelentette, hogy egyszer ne tehetne kivételt. Hiszen milyen gyorsan szegik meg az emberek a maguknak tett ígéreteket?
- Nem érdekel, ha önértékelési problémáid vannak. Ha iszol, drogozol vagy a franc tudja milyen önromboló dolgot teszel. De ha csak még egy ujjal hozzáérsz bárkihez, akit szeretek, megkeserülöd - húztam ki magam egy kicsit jobban, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy mellkasunk közelebb mozdult egymáshoz. Összeszorított fogakkal, villámló tekintettel néztem egyenesen az ő íriszeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Talán egy pillanatig tényleg elgondolkodtam rajta, hogy rosszul tettem, hogy belekötöttem a srácba. Jobb lett volna elsétálni mellette. Vagy legalábbis okosabb. A hülye hirtelen döntéseim fognak egyszer sírba vinni, ebben már biztos voltam. Képes lettem volna azt is lenyelni, hogy a magasságomra tesz megjegyzéseket, és talán elsétálni. De nem. Neki kérkednie kellett.
- Oh, látom nagyon büszke vagy, hogy sikerült elverned egy elsőst. Gratulálok a teljesítményhez - húztam fel az orromat, ahogy újra erőt vett rajtam a méreg. Ez az érzelem mindig sokkal erősebben pulzált végig a véremben, olyan meggondolatlan szituációkba sorodva, mint amilyen ez is volt. Azonban a lelki szemeim előtt láttam a tehetetlen Zalánt. A fölé magasló Augustine-t, ahogy elégedetten figyeli a művét. Merész akartam lenni. Fenséges. Semmiféleképpen nem nemes.
- Nem félek tőled - jelentettem ki, hangom acélkéken süvített a közöttük húzódó apró távolságba. - De elmesélem mi történne. Először csak prefektusként cselekednék. Ott lennék minden pillanatban a sarkadban, hogy egyetlen rossz mozdulatra hívhassam a házvezetőd. Nem hatna? Nem baj. Vannak emberek, akiket a rang elvakít, akik képesek lennének bemártani téged akkor is, ha nem is csinálsz jelenleg semmit. Addig mennék, amíg az igazgató elé nem kerülsz. Kirúgnának. Mehetsz haza, hogy soha többé ne lássalak. Se téged, se a drága húgodat - pattogtak a szavak az ajkaimról. Képes lettem volna erre? Ha kiprovokálják talán. Ha azt érzem, hogy a barátom bajba van, biztosan.
Előkészítős. Winter is ezt mondta Zalánra egy pár hónappal ezelőtt. Akkor viccesnek tartottam, most viszont egyáltalán nem. Zöldes-barna szemeimben már nem csillogott úgy az élet, mint egy átlagos péntek délután. Minden porcikámmal azt üzentem a srác számára, mennyire komolyan gondolom a szavaimat. Talán rossz dolog a fenyegetés, talán Zalán se értékelné, ha tudná.
- Nem húztam fel magam - vontam meg a vállamat egy gunyoros félmosoly kíséretében. - Mi csak beszélgetünk. Mint két barát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Rengeteg pletyka kering a családomról. Ez pedig egyenesen vezet oda, hogy rólam is. Na persze, a drága, ártatlan Summer ebben a városban is egy szent. Hallottam olyanokat, akik szerint Winterrel mi tartjuk a házban. Mintha lehetne. Minimum annyira önfejű, mint bármelyikünk. Csak ő kevesebbszer bukott le. Talán ezért, talán másért, de képtelen voltam a szabadnapjaimat otthon tölteni. Míg mások azt hitték, hogy ilyenkor áldozom fel az ördögnek a következő diákot, igazából csak az egyik sorban megbújva olvasgattam az egyik kedvenc költőm versének sorait. Fenekemet nyomta a kemény padló, hátam pedig a mögöttem húzódó polcsornak feszült. Szerettem ezt a boltot. Nyugton hagyták benne az olvasót, és hihetetlen mennyiségű tudás halmozódott már fel benne. Legalábbis általában nyugton van.
Elolvastam a vers végét, és lapozás közben lejjebb hajtottam a könyvet. Volt bennem egy kis remény, hogy talán nem várja végig azokat a nyomasztóan lassú másodperceket, amíg neki szentelem a figyelmemet, de csalódnom kellett. Ismerős volt a lány arca, biztos voltam benne, hogy az egyik Eridonos áll velem szemben.
- Az attól függ, mit keresel - jelentettem ki egyszerűen, és eldöntve a fejemet kilencven fokban, elolvastam a kezében tartott műnek a címét. - Ha papírnehezékre van szükséged, azokat egyenesen majd balra fordulva találod - utaltam ezzel nem csak a témára, de a könyv vastagságára is. - Viszont ha megfogadsz egy jó tanácsot. Én nem mások életét tanulmányoznám, hanem a saját tudásomat bővíteném - vontam meg a válaszomat egyszerűen. Az első nagy különbség a hazám és az itteni oktatási rendszer között már az alapokban megbújt. Míg minket az életre próbáltak felkészíteni, addig itt a múlt mindig előnyt élvezett. Értem, lexikai tudás, nagyon király. Aztán majd párbajnál próbáld Hanz Leipzig életrajzával kivédeni az átkot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán nem mondott semmit. Zalán nem tudott semmiről, és ha rajtam múlik nem is fog. Érte állítottam meg a férfit, és nem miatta. Azt akartam, hogy soha ne történhessen vele ilyesmi, de ahogy ott álltam a levitás előtt, újra kezdtem egyre kisebbnek érezni magamat. Mint mikor kicsiként úszni tanultam. Bedobtak a vízbe, és kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, mélyeket szívtam a levegőből, remélve, hogy sokáig kitart, mert újabb és újabb hullámokra megint csak elmerültem. A szívem is olyan hevesen dobogott, csoda volt, hogy a másik nem hallotta. Amilyen közel állt hozzám, akár tehette volna.
Megfeszült az állkapcsom, ahogy a szavai elérték tudatomat. Az öklöm is összeszorult a testem mellett, és szememből kiolvashatta az érzelmeimet. Hiába akartam azt üzenni, hogy erős vagyok. Mérges. Ott volt a megalázottság is. Éreztem, ahogy elvesztem a kontrollt a vita felett, és utáltam.
- Fogalmad sincs róla miről beszélsz - reagáltam le végül sután. Szemeim mögött az ideg fájdalmasan összeszorult, ahogy lassan üvegessé váltak az íriszeim. Nem sírhattam, még ha a mérgem hevében tenném, akkor se. De elpislogni se tudtam, képtelen voltam elnézni róla. És erre újra megszólalt. Nekem pedig meggondolatlanul, lendületből, gyorsan szántotta végig a levegőt a tenyerem, hogy hatalmasat csattanjon az arcán.
Ha meg is lepődött Augustine, talán nem annyira, amennyire én tettem. Elkerekedett a szemem, és ajkaim is elváltak egymástól. Feszesen egyenesen tartott vállaim beestek. Nem értettem. Megütöttem. Soha nem csináltam még ilyet.
- Én nem... sajnálom... - motyogtam a szavakat kiszáradt ajkaim között. Félve rávetettem pillantásom. Zsibbadt a bőr a tenyeremen, és nem tudtam, hogy az ütés mértékétől, vagy a hirtelen rám boruló megbánástól. Nem voltam jobb tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kezemet néztem. Az arcát. A pirosló bőrt, ami bizonyította, hogy nem csak képzeltem, hanem tényleg meg is tettem. Megpofoztam. Én, aki mindig is jobban hitt a szavak erejében, mint az erőszakban. Én, aki azért jött ide a férfihoz, mert megverte a barátját. Álszent vagy Rue Danvers.
Szememben csillogott a kétségbeesés, ahogy a másik megszólalt. Hangja egészen más színben, fakón szólt, de életemben először képtelen voltam megállapítani a pontos árnyalatot. Mintha az agyam elé valamilyen furcsa lepel hullt volna, ami miatt képtelen voltam felfogni többé a történéseket. Meghasonlottam.
Hallottam a fenyegetést. Ereimben a fagyott vér egy pillanatra újra megindult, csak hogy mozgásra bírja a tehetetlen testet. Lassan, tehetetlenül indultam el a folyosón, aztán pár méter múlva futva közelítettem meg a legközelebbi mosdót. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem. Kezemmel rákapaszkodtam a mosdó szélére. Teljes testemben remegtem, ahogy újra és újra lejátszódott előttem a jelenet. Aztán mindig kicsit módosult. Hol nagyobbat ütöttem, hol kisebbet. Pár perc elteltével pedig már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az agyamnak hihetek-e. Az egyedüli, ami talán örökre beégett az agyamba, az a néma pillanat volt. A szemei, ahogy a falat pásztázzák. A pirosló bőr látványa. A bizsergő tenyér.
Megengedtem a csapot, és potyogni kezdtek a könnyeim. Halkan zokogtam a kihalt mosdóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Hónapok óta terveztük már ezt az eseményt. Ha nem az iskolában vagy a kocsmában voltam, akkor épp az utcán gyűjtöttem az aláírásokat. Sajnos kevesebben voltak akiket érdekelt, mint előre gondoltuk. Úgy tűnt a magyarok kevésbé állnak ki a saját ügyeikért, mint odahaza a mágusok. Pedig őszintén, a történelmük tanulmányozása után ennél nagyobb aktivitásra számítottam.
Végül mégis sikerült. Lassan léptünk a negyedik órába, egyre több mugli és mágus figyelmét magunkra irányítva. A varázstalanok azt hitték, hogy az épület emlékének megőrzése érdekében vagyunk ott, míg a valós ok ennél sokkal súlyosabb, a társadalmunkat érintő téma köré épült. Addig nem mentünk el, míg el nem értük, amit szerettünk volna, vagy az aurorok nem lépnek közbe. Valószínűleg a legtöbb embert ez állította meg, azonban rajtam már rég nem fogtak az ilyen fenyegetőzések.
Némán álltunk egymás kezét fogva, mikor egy vörös üstök bekúszott elém. Pont akire vártunk már egy ideje. Ha a demonstrációnk nem is lesz sikeres, az, hogy benne leszünk valamelyik újságban épp elég port fog kavarni ahhoz, hogy a legközelebbi kiállásunk már átütőbb legyen.
- Üdvözlöm, persze - válaszoltam egy bólintás mellett. Jobbomról Bálint felénk pillantott, felmérve mind a nőt, mind engem. Egy kacsintást küldtem felé, hogy biztosítsam, nem lesz gond.
- Nem én vagyok a szervező, de azt hiszem a legtöbb mindenre magam is tudok válaszolni - biztosítottam a nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Őszintén szólva örültem, hogy női újságírót küldtek ki a helyszínre. A férfiak hajlamosak voltak arra koncentrálni mennyire fiatal vagyok, hogy nézek ki, és mégis mi közöm van a politikához, minthogy igazán az adott üggyel foglalkoztak volna. Nem egyszer volt szerencsém olyanokhoz, akik rendes interjú helyett disznó megjegyzéseket tettek. Ami után természetesen én nem tudtam tartani a temperamentumomat, és az újságba végül annyi jelent meg, hogy milyen erőszakosak voltak a tüntetők. Éljen.
- Szerintem semmi akadálya - biztosítottam, és érdeklődve hallgattam az első kérdését. Nem kellett felkészülési idő, se egy pillanat gondolkodás. Pontosan tudtam, hogy miért vagyok ott, és hogy jót cselekszem ezzel.
- Sok tüntetés és demonstráció foglalkozott már a manók felszabadításával, de még egy sem foglalkozott igazán az ügy jogi hátterével. Mi az önrendelkezési jogot szeretnénk visszaadni ezeknek a lényeknek - jelentettem ki határozottan. A minisztériumi dolgozók közül páran felemelték a hangjukat, és pár káromkodást a fejünkhöz vágtak, de a társaim közül senki nem válaszolt. Közös megegyezés volt, hogy csak a normális kérdésekre válaszolunk, máskülönben némán tűrünk.
- Azzal, hogy az egyik mágusváros utcájára kivonulunk nem érünk el semmit. Az épületben dolgozóknak kell meghoznia az összes jogi döntést, többek között ezt is. Tehát adott, hogy hozzájuk kell eljutnunk. Úgy gondoltuk, ha bemegyünk az épületbe, az aurorok öt perc után kiürítenek minket. Ha más bejáratot próbálunk ellehetetleníteni, akkor törvényt szegünk. Ezzel a módszerrel eleget teszünk polgári kötelességeinknek, és közben felhívjuk a törvényhozóink figyelmét egy olyan problémára, amit sose vettek igazán komolyan... - feleltem meg a második kérdést is. Éreztem, ahogy a mellettem lévő férfi keze kicsit rászorít az enyémre. -... szerintem - tettem hozzá gyorsan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy pillanatig elöntött az önbizalom, amiért ilyen összeszedett választ tudtam adni. Még mindig élénken élt a fejemben az első pár próbálkozás. A sok gondolkodás, a hümmögés és az, ahogy a riporterek elvesztik az érdeklődésüket bennem. Az ügyemben. Lassú procedúra volt, és habár kezdetben még most is elöntött az adrenalin, egy-két kérdés után már el tudtam felejteni, hogy milyen helyzetben vagyok. Az előtte levő párnál pedig próbáltam úgy csinálni, mint aki nem fél.
- Sokan azért nem szeretnék a manók felszabadítását, mert úgy tűnik, ők sem akarják. Sőt, vannak manók, akik egyenesen félnek tőle, hogy egy esetleges felszabadítás után mi lesz velük. Azzal, hogy maguk dönthetnek arról, hogy szabadok lesznek-e ezt próbáljuk kiküszöbölni. Minden élőlénynek jogában áll eldönteni, hogy mit kezd az életével - magyaráztam, és kezem megindult a levegőben, de rádöbbentem, hogy még mindig a lánc része vagyok. - Otthon van két manónk. Felszabadítottuk őket, de maradtak nálunk, mert rendes fizetésért szívesen dolgoznak a kocsmában. Eleinte ők is féltek tőle, hogy mi lesz, ha adunk nekik egy ruhadarabot. Mert ezeknek a lényeknek sose adatott meg, hogy saját magukról hozzanak döntést. Ez nincs rendjén - fejtegettem tovább. Fontos volt, mert ez nem csak az én döntésem volt. A társadalomnak kellett változnia ehhez, és leginkább is az elit rétegnek. Őket volt a legnehezebb elérni.
- A muglik azt hiszik, hogy az épületet védjük a felújítástól. Ha hazamegyünk, azt fogják hinni, hogy sikerrel jártunk, és holnapra el is felejtik - osztottam meg a kis trükköt az ügyben.
- Természetesen nem kergetünk álmokat, nem hisszük, hogy holnapra minden meg fog változni. Abban reménykedünk, hogy legalább ez elég lesz arra, hogy elindítsunk egy beszélgetést a mágusok között. Minél többen hozzák fel a témát és nyilvánítanak véleményt, annál jobb - küldtem egy leheletnyi mosolyt az újságíró felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem vagyok én profi, de talán egy nap az leszek. Főleg, ha a jelenlegi tanulmányaimat folytatva a politikai téren helyezkedek el. Talán ezért nem akadtam meg egyik kérdés után sem, vagy mert magam előtt tartottam a célunk.
- Moha és Zuzmó két hónapot volt nálunk kötelességből. Ezalatt egyszer se kezeltük úgy őket, mintha alánk valóak lennének, éppen ezért megrendítette őket a hír. A szüleim azonban garantálták számukra, hogy ez nem jelenti, hogy nem maradhatnak a kocsmában. Egy éve pedig átutazták velünk fél Európát. Ez a fajta hűség többet jelent, mint az, akit a rabszolgaság tart gúzsba - fejtettem ki a nőnek az álláspontomat. Még mindig a fejemben élt a pillanat, mikor nagyi nekünk adta a manókat, és ahogy anyáék éjszakákon keresztül beszélték, hogy mit kezdjenek velük. Két csupaszív ember, akiknek megparancsolták, hogy uralkodjanak más lények felett.
- A tervek szerint a munkaidő vége után egy órával, hogy ne csak a befelé haladást, de a hazamenetelt is megnehezítsük kicsit. Utána hazamegyünk. De itt koránt sem lesz vége a harcunknak - bólintottam, még nagyobb hangsúlyt adva a szavaimnak.
- Nagyon köszönjük - mosolyogtam a nőre, és kicsit a gyomromban időközben keletkezett görcs is oldódni kezdett. - Hogyne, persze. A nevem Autumn Rue Danvers. Betűzzem esetleg? - kérdeztem segítőkészen, hiszen tudtam a magyar embereknek mennyire meggyűlt a baja a külföldi nevekkel. Tetszett, mikor a nevem úgy nézett ki leírva, hogy Otum. Igazán görögös kinézete lett tőle.
- A főszervező pedig a másik oldalról számított negyedik ember - böktem a fejemmel az irányába, mert a kezemet még mindig lefoglalták a társaim. - Sok sikert a cikkhez, és nagyon köszönöm, hogy időt szánsz ránk - ajándékoztam meg a nőt egy újabb mosollyal. Nélküle a mi munkánk se érne sokat.