32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Máltai Ramóna Emese összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Le
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 9. 23:23 Ugrás a poszthoz

"Azok az emberek,
akik segítenek az elhagyott állatokon,
nem ismerik a boldogtalanságot,
hisz minden kis állat megmentése
boldogsággal tölti el a szívüket"

   Zalán

Sok a zaj idelent a réten, hiába ment le azért, hogy a természetben lehessen. A diákok csak özönlenek, elfoglalnak minden kis helyet, így Ramóna inkább más hely után néz. Visszasiet a kastélyba, és a lépcsőházat veszi célba. Fel akar menni a bagolyházba, a madarakhoz, akik nem ülnek a helyére és nem szólnak hozzá. Csak vannak, élnek. A sok lépcső sem zavarja, otthon is a lépcsőház legtetején laknak, a lift meg sosem működik. Benedeket is sokszor neki kellett cipelnie amikor kicsi volt, pedig a lány nem szerette, hogy az öccse büdös és folyton sír. Most már megtanult beszélni, de így meg üvöltözik és rohangál össze-vissza a lakásban. Talán jó is, hogy őt nem kell hallgatnia minden nap. A kortársai talán értelmesebbek lesznek. Talán.
Lassan kaptat föl a toronyba, minden lépésére figyelve, nehogy elbotoljon. Megesett már, többször is, jobb alkarján még mindig ott a folt, a legutóbbi esés nyoma. Ügyetlen volt, mindig is, annak tudja be a dolgot, most pedig igyekszik figyleni, mert azt nagyon viszont nagyon tud. Kezei kardigánja ujjainak végét gyűrögeti, kényszercselekvésként, így ha mégis esne, lassabban tudná felfogni az ütést. Ezzel nem akar azonban törődni, mert ha kezeivel abbahagyja a mozgást, száját kezdi rágni, az pedig sokkal csúnyább, mint a kék-zöld foltok. Az anyukája is mindig rászól, hogy ne rágja a száját, hát nem teszi. Hiába nem láthatja őt most egy darabig.
A bagolyházhoz érve azonnal megérzi az állatok szagát, ám Ramóna ezt nem érzi büdösnek, annyira nem, mint Benedek pelenkáját. A madarakkal jóban van, ők nem akarják megharapni, mint az öccse. Ráadásul nem emberek, és ez mindenképpen jó pontnak számít. Reméli hát, hogy egyedül lehet, hogy gondolkodhat. Csalódnia kell azonban, mert alig lép be, valaki rögtön hozzá is szól. A kezébe adott valamit pedig dobná is el reflexből, ha a dolog nem mozdul meg kardigánja anyagán. Kékjeit függesztette a patkányra, arcára pedig azonnal mosoly kúszott. Kezét megigazította az állat alatt, hogy a nyúzott lénynek kényelmesebb legyen. A kis patkány zavarodottan helyezkedik Ramóna kezén, míg a lány kissé ijedten fordul a másik emberi lény felé. Nem Zalán vagy a fiú levele érdekli azonban, sokkal inkább az, hogy egyik bagolynak se essen baja.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 10. 00:51 Ugrás a poszthoz

”A gitár a lelkem - amikor eltévedtem,
mindig a gitár segített vissza az útra;
a gitár az, ami eszembe juttatja,
hogy mit keresek egyáltalán itt”

   Theodore

Most is csendre vágyik, mint olyan sokszor. A sok-sok csevegő diák hamar elfogyasztotta minden türelmét. Ráadásul dühös is volt magára, amiért nem ment neki a varázslat bűbájtanon. De annak ellenére, hogy nem ment neki, zavarta, hogy a mellette ülő levitás segíteni akar neki. Egyedül akarta megoldani. Nem akart csevegni sem a kékkel, gyorsan visszautasította a segítséget. Az óra végeztével kirohant aztán a teremből, és egy gyors kitérővel a Navinébe, kirohant a kastélyból.
Azért ül kint a réten, hogy gondolkodhasson, összeszedhesse magát, és az estét a bűbájtan gyakorlásával tölthesse majd. A zene mindig segít rendbe szedni az elméjét, helyre tenni kusza gondolatait. Gitárjával a kezében ül tehát, csak simán a fűben, mert Ramónát sosem zavarta a kosz vagy a a bogarak. Szereti őket. Úgy érzi, közelebb kerül a természethez, ha a fűbe ül. Pulóvere ujját könyökéig tűri fel, hogy az ne zavarja a zenélében. Kiveszi a gitárt a tokból, az anyagot félre dobja, hogy aztán óvatosan fektesse combjára a hangszert. Először csak végig pengeti a húrokat, megnézi elhangolódott-e a gitár. A hamis húrokat behangolja. Régóta játszik már, füle megszokta, hogy hol kell lenniük a húroknak, nincs szüksége hát hangológépre. A hangok a helyükön vannak, Ramóna pedig lassú dallamokat kezd játszani a gitáron, csak improvizál. Majd egy mindenki számára ismert dalocskába kezd, melyet a vörös tincseit meglebegtető szellő juttat eszébe. A Tavaszi szél igen könnyű már számára, az első dal volt, amit megtanult, azért viszont szereti játszani, és bemelegítésnek is jó. Énekelni is kezd hozzá, de csak hallkan, nehogy a pár diák, akik rajta kívül lézengtek a réten, meghallják a hangját. Nem tartja csúnyának azt, de zavarba hozza, ha valaki megdicséri, nem akarta hát, hogy bárki odamenjen hozzá.
Utoljára módosította:Máltai Ramóna Emese, 2021. július 10. 00:52
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 12. 09:50 Ugrás a poszthoz

”Olvasni annyi,
mint táplálkozni”

   Zayday

Csend. Ez a legjobb tulajdonsága a könyvtárnak. A diákok csevegnek ugyan, de csak halkan, nincs olyan zsivaj, mint a kastély többi részén. Ramóna feje pedig igazán tele van már a zajjal, a sikongató lányokkal, a hangosan felröhögő fiúkkal. A könyvtárban viszont nincsen se sikoltozás, se röhögés. Csak a könyvek illata, a könyvtár jellegzetes hangulata és a rend, melyet a gondosan szétválogatott könyvek képviselnek. A hely tökéletes ahhoz, hogy Ramóna helyre rakja magában a napot, hogy lenyugodjon kicsit.
Apró, de szapora léptekkel halad a könyvtáros asztala felé. Apró mosolyt erőltet az arcára, köszön házvezetőjének, de csevegni nem áll meg, hiszen nem akar most a férfitől semmit. Csak bemasírozik a könyvek közé, hogy megnyugodhasson. El akarja felejteni kicsit azt, hogy hol is van, hogy mi ez az egész mágia dolog, és, hogy távolabb nem is lehetne az édesanyjától. Persze, néha még Ramóna is kínosnak érzi, hogy ennyire ragaszkodik a nőhöz. Mégis, Máltai Emese volt sokáig az egyetlen ember, akire a lány igazán számíthatott. Sőt, még most is ő az egyetlen. Mert Rami nehezen bízik meg az emberekben, az anyja viszont egy olyan valaki, akit megajándékozott feltétlen bizalmával.
A polcok elé érve lelassít, keresi a neki tetsző cimkét. Még ő sem tudja, mit akar olvasni, csak annyit, hogy most élvezetre vágyik, nem pedig ismeretterjesztő irodalomra. Végül egy Edgar Allan Poe versgyűjteményt emel le egy polcról, és ott helyben lapozza fel, hogy aztán jól végiggondolva minden szót olvassa végig az Eldorádót. Nem mintha nem olvasta volna már százszor. Persze, hogy olvasta! Kívülről is tudja már, hiszen kiváló memóriája van. Olvasni mégis jobban szereti, mert akkor kezében tarthatja a könyvet, érezheti az illatát, hallhatja, ahogy zörög a papír, mikor lapoz. Szereti nézni az igényesen nyomtatott betűket, hogy egy sorban vannak. Néhány újabb kiadású verseskötetben már képek is vannak a versek mellé biggyesztve, ám Ramóna szereti a régit, a klasszikust. Most is egy ősrégi kötetet talál meg, melyen látszik, hogy valaki nagy szeretettel olvasta egyszer.
A polcnak dőlve, félhangosan, motyogva olvassa fel a következő verset. Csak elmerül benne, élvezi a szavakat. Nem látott eddig senkit, így nem érzi furcsának, hogy hangosan olvassa fel a vers sorait. Most épp nem zavarja semmi, és ennek jeleként arcára halvány mosoly is kúszik. Ezúttal őszinte.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 12. 23:59 Ugrás a poszthoz

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

A gyakorlat teszi a mestert. Ramóna pedig szeret mester lenni abban, amit csinál. A mágia azonban nagyon új még neki, idegen, sőt, ijesztő. Nem érti, és ez nagyon zavarja. Eddig abban a hitben élt, hogy boszorkányok nem léteznek, most azonban ő maga is egy boszorkány. Legalábbis azt mondják. És lássuk be, hogy furcsaságainak egy részét megmagyarázza a dolog. De csak egy részét. Ramóna maga is belátja, hogy furcsa, hogy nem olyan mint mindenki más, de már beletörődött. Jelenleg sokkal nagyobb gondnak bizonyul számára, hogy összerakja újra a botot, amit kettétört. De nem ám ragasztóval, varázslattal!
Egyedül ül egy asztalnál, lábait maga alá húzta. Kezében a varázspálcáját forgatja, óvatosan végig húzza rajta az ujját. Már századszorra vizsgálja meg, de még mindig nem érti, hogyan lehetséges, hogy ez az izé varázsol. Hogy mitől szállnak ki belőle a szikrák, miket párszor már neki is sikerült előcsalnia. Azt mondták, benne unikornisszőr van, de Ramóna nem hisz az unikornisok létezében. A tudományban hisz. Vagy hitt. Már maga sem tudja eldönteni. A Bagolykőbe érkezése óta látott már képet unikornisról, és legendás lények gondozása órán találkozott is már több furcsa lénnyel, ahogy gyógynövénytanon is találta már szembe magát olyan növényekkel, amiről életében nem hallott. Pedig igazán sokat bújta a biológia könyveket, és kívülről fújja a kedvenceit. Úgy ismeri azokat, mint pálcájának mintázatát. Szereti a gesztenyére faragott vékony indákat. Nem túl giccses, nem túl erőteljes, csak éppen annyi, hogy szép legyen. Kötődik a fadarabhoz, hiába tudja, hogy ez butaságnak hangzik. De az övé, és a pálcakészítő szerint az ő kezében működik a legjobban. Ezért is nagyon csalódott, hogy nem megy neki a bűbáj. Ez az egyik oka.
Felkászálódik, ismét az asztalra rakott, széttört bot elé lép. Ujjait a gesztenyefa markolatára fonja, és koncentrál.
- Reparo - mondja ki a varázsigét, ahogy tanították, hozzá pedig megteszi a megfelelő pálcamozdulatot. Próbálja, legalábbis. Keze azonban megremeg, maga sem tudja, pontosan mitől. A ketté tört bot pedig nem összeforr, csak megreccsen, és mintha fel is repedne egy kicsit. - Francba! - szitkozódik a lány, s közben megdörzsöli arcát pulóvere ujjával.
Utoljára módosította:Máltai Ramóna Emese, 2021. augusztus 5. 18:51
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 13. 14:25 Ugrás a poszthoz

"Azok az emberek,
akik segítenek az elhagyott állatokon,
nem ismerik a boldogtalanságot,
hisz minden kis állat megmentése
boldogsággal tölti el a szívüket"

   Zalán

Ijedséggel a szemeimben figyeli a két baglyot, és a fiút, aki egyre szimpatikusabb lesz neki, ahogy próbálja szétválasztani a két veszekedő baglyot. Ugyanakkor Ramóna csöndre vágyott, a levitás pedig kiabál, ami igazán nem mellette szól. Hátrébb is húzódik kicsit, a fal mellé, hogy távol legyen, ha a bagoly vissza akarná szerezni ebédjét. Kezét úgy helyezi, hogy az a legkényelmesebb legyen a szerencsétlen patkánynak. Raminak rokonszenves minden állat, aki megmentésre szorul, és a lány gondolkodás nélkül segít is rajtuk. Hiszen nagyobb, szerencsésebb élőlényként az ő felelőssége, hogy védje a természetet, ahelyett, hogy pusztítaná. Más lehet, hogy sikítva eldobta volna a patkányt, de Rami sosem tenne ilyen. Talán rögtön bele is halna a kis állatka, ha ilyesmire vetemedne. De nem teszi, inkább megóvja, és csak ott és akkor fogja elengedni, ha biztosan tudja már, hogy biztonságban lesz az emberektől.
Diadalmas mosollyal tekint az elrepülő bagoly után, bár nem ő, hanem a fiú volt az, aki végül megmentette a gyengébbik madarat. Örül, hogy minden állat jól van, de már menne is, hogy másik helyet találjon, ahol valóban egyedül lehet, A patkányon kívül azonban nála vannak még a fiú cuccai is, akiről még nem döntötte el, hogy kedveli-e. Ahogy a levitás ismét felé fordul, szemeibe visszaköltözik a riadalom. Sosem tudhatja, mások éppen mit akarnak tőle, hogyan fognak vele viselkedni. Jobba az elővigyázatosság. Szeme a fiú karjára téved, vörös szempillái megrebbennek, ahogy észreveszi a sebet. Egyelőre azonban nem meri felajánlani a segítségét.
- Semmi baj - feleli halkan. Közben a saját karjára néz, és jobbját a fiú felé tartja, hiszen azon lóg a táskája. - Vérzik a karod - jegyzi meg aztán, továbbra se nagyon hangosan, csak éppen annyira, hogy a másik meghallja. Kékjei rebbennek vissza a sebre, megpróbálja felmérni, hogy mekkora a baj.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 16. 13:09 Ugrás a poszthoz

”A gitár a lelkem - amikor eltévedtem,
mindig a gitár segített vissza az útra;
a gitár az, ami eszembe juttatja,
hogy mit keresek egyáltalán itt”
[/fontg

   Theodore

Fülét szinte simogatják a tiszta hangok, ahogy a lelkét is. Megnyugtatja a zene, a húrok jól ismert hangja. Kicsit az édesanyjára emlékezteti a zenélés, azokra a napokra, mikor csak ketten voltak, és együtt énekeltek. Aztán jött Benedek, és az ilyen alkalmak egyre csak ritkultak, mert a kisöcsi folyton sírt, az anyjának pedig az volt a fontos, hogy bepelenkázza, megetesse a kicsit. Aztán hiába lett a fiú nagyobb, folyton figyelni kellett rá, utána szaladni. Ramóna pedig egyedül maradt, egyedül a gitárjával. Pont mint most. De már nem bánja, nem vágyik rá, hogy valaki mellé üljön. Szeret egyedül lenni, így csönd van, azt teszi, ami kényelmes neki, senki nem zavarja meg.
Legalábbis örülne, ha senki nem zavarná meg. Lépteket hall, viszont nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, hiszen - ha csak kevesen is most - járkálnak még rajta kívül diákok a réten. A léptek azonban egyenesen felé tartanak, és legnagyobb megdöbbenésére a lábak tulajdonosa lehuppan elé. Csak egy pillanatra néz fel rá, észre veszi a másik különös kinézetét, de nem akar foglalkozni vele. Éneklése elhal, nem jön ki hang a torkán úgy, hogy valaki rámereszti a szemét. A gitárt azonban továbbra is pengeti, magában elénekel még egy versszakot. Az nem zavarja, hogy a fiú dúdol, bár nem örül neki. Nem örül neki, mert egyedül akart lenni. Nem hagyja azonban félbe a dalocskát, be akarja fejezni.
Az utolsó hangot hagyja zengeni, kezét leveszi a húrokról, és csak mikor az az egy hang is teljesen elhalt néz fel. Szemébe ijedtség látszik, ahogy végigméri a vele szemben ülőt. Megijedne tőle már csak azért is, mert ott van, de szemei megakadnak a srác láncain. Ráadásul a másik még hozzá is szól. Ramóna torka azonnal összeszorul, mikor meghallja a kérdést. Nagyot nyel, mielőtt válaszolna.
- A Tavaszi szél. Nem ismered? - kérdez vissza, hangja azonban ítélkezőbb talán, mint kellene. Minden alkalommal meglepi a varázsvilág, de azt nem gondolta volna, hogy még egy ilyen egyszerű dalt sem ismernek a varázslók. Itt úgy tűnik még a zene sem normális, az is eltérő.
Feszülten néz a fiúra, nem tudja, mit kéne mondania még. Közben a legmélyebb húrt kezdni pengetni, lassan, mindig csak akkor pendíti meg újra, mikor a hangja már nem hallható. Balljával azonban hátra támaszkodik, a fűszálakat piszkálja ujjaival.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 16. 15:28 Ugrás a poszthoz

"Azok az emberek,
akik segítenek az elhagyott állatokon,
nem ismerik a boldogtalanságot,
hisz minden kis állat megmentése
boldogsággal tölti el a szívüket"

   Zalán

Szemei végigkövetik a fiú táskáját, karjával ösztönösen rásegít, hogy a másik el tudja venni azt. Közben nagyon figyel a kis barna állatra is, nehogy valami baja essen. A bagoly látszólag nem akarja azt bántani, és a patkány nem látszik sérültnek, mindössze ijedtnek. Pont olyan ijedtnek, mint az őt tartó lány. A nevét csak egy bólintással erősíti meg, nem kérdez vissza, hiszen ő már tudja a fiú nevét. Megjegyezte, mikor egy hete valamelyik tanár felszólította. Talán éppen az a gyógynövénytan óra volt, amelyről Zalán is beszél. Kedvenc tantárgyának említésére Rami arcára halvány mosoly kerül, amit a fiú is észreveheti, ha nagyon figyel. Tényleg csak akkor, mert a mosoly el is tűnik, amint Ramóna észreveszi a vérző sebet Zalán karján. Jobb keze eltűnik nadrágjának zsebében pár pillanatra, majd egy szépen összehajtogatott papírzsebkendővel kerül elő ismét. Hang nélkül nyújtja át a fiúnak, ennyivel tud segíteni. Megfelelő bűbájt még nem tud, nem is jut eszébe, hogy varázslattal oldja meg a dolgot, még nem szokott hozzá, hogy tud olyat.
Kíváncsian figyeli, ahogy a fiú elengedi a baglyot, s közben arrébb lép egy másik madár elől, aki szemet vetett a kezében tartott patkányra. Nem fogja hagyni, hogy bármelyik ragadozó megkaparintsa az kisállatot, mert már megszerette. Olyan kis ijedt és törékeny, mint Ramóna. Óvatosan megsimogatja a barna szőrzetet, s úgy tűnik a patkány már hozzászokott annyira Ramihoz, hogy ezt engedje neki. A lány aztán felemeli fejét ismét, Zalánra néz és a karján a sebre, megnézve, hogy van. Ha szükség van rá, egy második zsebkendőt is felajánl a fiúnak.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 20. 00:43 Ugrás a poszthoz

"Azok az emberek,
akik segítenek az elhagyott állatokon,
nem ismerik a boldogtalanságot,
hisz minden kis állat megmentése
boldogsággal tölti el a szívüket"

   Zalán

Ramóna mindig is védelmezte a kis lényeket. Talán mert úgy érzi, olyanok, mint ő. Rami maga is kicsi, gyenge és esetlen. Csak az a probléma, hogy őt soha nem védte meg még senki. Ő valóban egyedül van, és úgy is érzi magát. Hozzászokott már azonban, nem zavarja, el van ő egyedül is. Viszont aki egyedül van, az mindig könnyebben válik célponttá, azt mindig könnyebb bántani. Zalán azonban egész kedvesnek tűnik, megmentette az állatokat, és eddig Ramónát sem bántotta, talán nem is akarja. Megsérült, akkor meg segíteni kell neki, főleg, ha ő is kedves. Márpedig az.
Kicsit megijed azért a felé mozduló madártól, mert az hirtelen jön. Kicsit azért számított rá viszont, hiszen mégiscsak kedvenc eledelüket tartja a kezében. Próbálja óvni azonban a kis állatot a madarak elől, nem fogja tálcán kínálni nekik, az kegyetlenség volna a patkánnyal szemben, hiszen a baglyoknak a természetben is meg kell küzdeniük az eleségért.
- Össze fogja piszkítani a táskádat - ellenkezik rögtön, fején is rázva egy aprót. A patkány nem a táskába való, kézbe se feltétlenül, de a kis barna állat nyugodtan ücsörög Ramóna kezében, szaglássza a pulóverét, és már szőre sem áll fel a hátán annyira.
Zalán mozdulatára Rami is lép egyet, ám ő hátra, mert túl közel kerül hozzá a fiú. Mindig is érzékeny volt a személyes terére, pláne idegenekkel szemben. Még akkor is, ha a fiút ismerte már névről és arcról, gyógynövénytanról. Távolságtartó minden emberrel szemben, és ezt testi gesztusai is mutatják. Beejtett vállai, sokszor maga előtt összefont kezei, ahogy ajkait harapdálja, mind-mind zárkózottságát tükrözik. Távol is marad másoktól, nem is ül senki mellé órákon, sem étkezésekkor.
- Maradjon inkább a kezemben - mondja aztán, mert egyet ért a fiúval, az állatka valóban nyugodt a kezében. Azt még nem tudja, mit tervez vele, talán csak szabadon engedi a réten. Az viszont biztos, hogy a bagolyházban sokáig nem időzhetnek vele.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. július 26. 13:26 Ugrás a poszthoz

”Olvasni annyi,
mint táplálkozni”

   Zayday

Csak halkan olvas ugyan, de azt is azért teszi, mert nem lát maga körül mást. Ha nem egyedül lenne, nem szólalna meg. Nem szereti, ha mások hallják a hangját. Nevették már ki furcsa tónusú hangja miatt, és mert akadozott, mikor hangosan kellett olvasnia. Pedig nincs problémája a betűkkel, tökéletesen olvas fel - mikor egyedül van. Fejében hallja azonban már előre a nevetést, érzi a figyelő tekinteteket, mikor az osztályteremben ül. Most viszont megszólal halkan, mert a csendes könyvtárban áll, nem hallhatja őt senki. Legalábbis azt hiszi. Merthogy a másik navinést nem veszi észre, a vers annyira leköti.
Összerezzen, mikor a másik megszólal, lassan emeli fel a fejét, és elhalgat, amikor tudatosítja magában, hogy bizony egy másik emberi lénnyel van dolga. Elakad a szava, köhint egyet, mert az mintha feloldaná kicsit. Majd nagyot sóhajt, és a levegővel együtt előbukik hangja is.
- Köszönöm. - A dícséretet meg kell köszönni, ezt tanították neki. Csakis ezért szólalt meg, mert amúgy még nem jött rá, hogy Zayday mit akar tőle, inkább ez foglalkoztatta, mint az, hogy megdícsérték. A kérdésre már szívesebben felel, Poe versei olyanok, amikről tud és szeret is beszélni. - Elizabeth - válaszol Ramóna, mindössze egy szóban, a vers címével. - Poe egy unokatestvéréhez írta a verset, egy akrosztichon - osztja meg tudását, akár érdekli az a másikat, akár nem. - Vagyis ha összeolvasod a kezdőbetűket, megkapod az Elizabeth Rebecca nevet, az unokatestvére nevét - fordítja a könyvet háztársa felé, így ha érdkli, Ramóna ujja nyomán meg tudja nézni az említett sorkezdő betűket.
Ramóna végig hallkan beszél, kicsit talán hadar is, így néhol nehéz lehet érteni. A lelkesedés viszont látszik a szemében, hiszen azon ritka pillanatok egyikét éli, mikor okosnak érzi magát, nem pedig elesett vadnak.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 4. 13:14 Ugrás a poszthoz

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Mindig is rossz alvó volt. Az édesanyja szerint már kisbabának is. Hiába fekszik le korán, éber marad, egészen sokáig. Szobatársai már alszanak, általában mind, mire őt elnyomja az álom. De még akkor is, egészen éberen alszik, a legkisebb zajra is felriad. Reggel pedig korán kel, még mindenki előtt. Vissza sem tud aludni, zavarj a fény. Általában lemegy hát reggelizni. Még örül is, ha korán a Nagyterembe ér, hiszen a tinédzserek nagyobb része addig alszik amíg csak lehet. Az étkező hát csöndes a kori órákban, Ramóna pedig sokkal kevésbé feszült, ha nem zajban és tömegben kell reggeliznie.
A Nagyterem egészen kihalt, bár az iskola fele már így is az asztalok körül lebzsel. A falak visszaverik a hangokat, a nevetést, és az evőeszközök csörömpölését. Egészen kezd már hozzászokni, testtartásán azonban észrevehető, hogy feszélyezi a hely. Háttal a teremnek ül, hiszen a Navine asztala a legutolsó. Most a tanári asztal felé helyezkedett el, mert az oktatók még szintén nem érkeztek meg, csak egy-egy ücsörög közülük, álmosan, a rellonosok fele. Egészen csönd van hát Ramóna fele, háztársai sem a leghangosabbak a teremben, és nem is ülnek közel hozzá.
Rami görnyedt háttal ücsörög hát az asztalnál, előtte egy teli tál, kukoricapehellyel és tejjel töltve. Épp kanalát keresi, amit valahova elpakolt, mikor rendezkedett. Másét sosem jutna eszébe elvenni, hiszen akkor másnak nem lenne, az pedig sokkal aljasabb dolog, sokkal rosszabb végkimenetel, mintha neki kéne kiinnia a reggelit a felgömb alakú tálkából. Előfordult már, otthon, amikor nem volt tiszta kanál, ő pedig még nem érte fel a mosogatót rendesen. Itt sokkal kínosabb lenne azonban a jelenet, ezt még ő is érzi, így mindenképpen meg akarja találni azt az evőeszközt. A zsömléket tartalmazó kosarat húzza arrébb, a mögött leli meg végül a kanalat. Megtörölgeti kicsit kezével, leszedi a ráragadt morzsákat, és már teszi is a tejbe, ahogy korgó gyomra kívánja tőle.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 4. 13:55 Ugrás a poszthoz

”A gitár a lelkem - amikor eltévedtem,
mindig a gitár segített vissza az útra;
a gitár az, ami eszembe juttatja,
hogy mit keresek egyáltalán itt”

   Theodore

Talán számított rá, hogy marad egyedül ezen a helyen. Talán a lelke legmélyén, valahol nagyon belül, tudat alatt vágyott is rá, hogy valaki mellé üljön, hogy valaki értékelje a zenéjét, valaki a tárasága legyen benne. Teddy társasága azonban feszélyezi, hiszen a fiú külseje taszító, idegen. Arról árulkodik, hogy a másik kemény, erőszakos, nem a megfelelő társaság Ramóna számára. Elüldözni azonban nem meri, nem is tudja, hogyan kéne. Válaszol neki helyette, mert a másik kérdezett, és olyankor válaszolni illik. Csak a hangsúlya sikerül kicsit barátságtalanabbra, mint illene. Ő nem veszi ezt észre azonban, ijedtsége nagyobb annál, minthogy a hangsúllyal törődjön. Na meg meglepettsége is. Hogy nem ismeri a Tavaszi szélt? Ez meg hogyan lehetséges? Arról persze nem lehet sejtése, hogy a másik külföldi, eszébe sem jut a magyarázat. Nincsen még hozzászokva a fordítórúnák és nyakláncot, ékszerek használóihoz. Még beletelik pár hónapba, mire elsőre eszébe jut majd, hogy ilyen is lehetséges.
Teddy lendülete csak elvesz Ramónáéból, ahhoz viszont, hogy a lány elmeneküljön, több kell. Talán most nem jutnak el odáig. Talán nagyon nem, mert Freddie Mercury említésére a navinés szeme is felderül. Valami, amit mindketten ismernek. Szereti a Queen-t, hiába nem nézné ki senki az apró lányból, hogy ennyire élénk zenét hallgat. Pedig szereti ő a rockot és egyes metál számokat is, amikor egyedül van, és senki más nem hallja. Az erőteljesség, a mélység sokkal jobban megnyugtatja, mint mondjuk a keleti zene, amivel ő is elfolyik, pedig neki arra van szüksége, hogy össze legyen rakva. Talán ezért választotta a legmélyebb húrt is idegesség ellen.
- Igen - erősíti meg a fiút, halkan, merthogy valóban visszavett az energiájából az eridonos hirtelensége. Nagyot bólint azonban az egy szóhoz, szemében pedig öröm csillan a félelem mellett.
Most Ramónán a sor, hogy megvilágosodjon, megérti hát, Teddy miért nem ismerte a magyar dalocskát. Most már máshogy áll hozzá, megérti, nem elítéli tudatlaságát. Félni azonban még mindig fél tőle. Teddy feketében van, láncok lógnak róla, hangos és tolakodó. Megrémíti Ramónát, akarata ellenére.
- Tudok - felel, de nem kezd még játszani. Nem mondja ki, de arra vár, hogy a másik konkretizálja kérdését. Hogy megmondja neki, pontosan mit játszon. Ha pedig a fiúnak van kérése, Rami le fogja játszani azt.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 5. 15:40 Ugrás a poszthoz

"Azok az emberek,
akik segítenek az elhagyott állatokon,
nem ismerik a boldogtalanságot,
hisz minden kis állat megmentése
boldogsággal tölti el a szívüket"

   Zalán

Határozottam bólint, nyugtázza, hogy a másik beleegyezett szándékába. Az állatka marad a kezében, ott, ahol most jó helyen van. Biztonságban ugyan nem, de legalább szem előtt van, és biztos nem csinál semmit. Mert látott már embert állatra ordítani, nem is egyszer, és el sem tudta képzelni, Zalán hogyan reagálna, ha a kisállat összepiszkítaná a táskáját belülről. Ő sem szereti a kiabálást, és tudja, a patkány sem örülne a dolognak. Ramónát nem zavarj, ha a pulóvere koszos lesz, majd leporolja, esetleg ki is mossa, ha kell magának, mert nem szereti feleslegesen dolgoztatni a manónak. Pláne mert kirázza tőlük a hideg, bármilyen kedves is némelyik. A többi mondjuk annál mogorvább, úgy pedig nehéz bármelyikükkel is barátságot kötni. Azok a hatalmas fülek!
Ramónának nem jut eszébe, hogy elvileg boszorkány, és a talárja zsebében lapul egy varázspálca, amivel tud varázsolni. Nem, neki még mindig idegen és nehezen befogadható dolog, hogy itt az emberek fapálcákkal rohangálnak, amikből szikrák törnek elő, ha gazdájuk úgy akarja. Vagy néha akkor is, amikor nem úgy akarja. Nem érti, hogyan lehet a semmiből vizet vagy tüzet teremteni, lebegtetni dolgokat, esetleg szakítani vagy összeragasztani egy anyagot. Ha Zalán valóban varázsol majd, talán még jobban megijed majd a lány, mint attól az ártatlan lépéstől.
- A természetes környezetében a helye. Lehet, hogy elkapják újra, de ez a természet rendje. A tápláléklánc aljára született. Tápláléknak. - Aki először hallja beszélni Ramit, annak nagyon ridegnek tűnhet, ahogy a tudományról beszél. Ráadásul igen nagy kontraszt van aközött, ahogy egyik pillanatban még védi a rágcsálót, a következőben pedig már tápláléknak nyilvánítja. Az ő fejében azonban megvan az indok: nem akarja tálcán kínálni a baglyoknak a patkányt. Mert szerinte nem az embernek kell megetetnie az állatot. Hiszen akkor a bagoly ellustul, a patkánynak meg esélye sincsen elmenekülne. Ha azonban elengedi a kis, barna állatot, biztosítja számára, hogy menekülni tudjon, a bagolynak pedig meg kell küzdenie azért, hogy táplálékhoz jusson. Az embernek semmi köze az egészhez.
Mintha el is lenne döntve az egész lassan kifelé indul. Nem tudja, a fiú követni fogja-e, vagy van még dolga a baglyokkal, fogalma sincs, hogyan kérdezzen rá, így inkább csak megy. Kezében a patkány kicsit mozgolódni kezd, érzi, hogy valami történik. Rami pedig a lépcsőn indul lefelé. Valahol az ötödik vagy hatodik lépcsőn áll meg aztán, és néz vissza, vajon Zalán követi-e.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 5. 20:01 Ugrás a poszthoz

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Lábai kezdenek zsibbadni a súlyától. Nem zavarja azonban, helyette próbál rájönni, mit csinál rosszul a bűbájjal. Már az is felmerül benne, hogy a pálcával van valami gond. Meg az is, hogy csak álmodik. Mondjuk az már sokszor eszébe jutott, mióta itt van. Aztán mindig felébred reggel, és a kastély képe nem eltűnik, hanem csak megerősödik. Lehet, hogy kómában van. Áh, nincs neki ennyi képzelőereje, ez nem lehet álom. Ez nem lehet más, csak az igazság. Sokszor kegyetlen igazság.
Ujjai hol gyorsabban, hol lassabban mozdulnak a gesztenyefán. Akár csukott szemmel is le tudná már rajzolni a pálca mintázatát. Ismeri mint a saját tenyerét. Mégsem megy a bűbáj. Akkor meg mi a franc kell még hozzá?! Azt mondták, koncentráljon. De hát megteszi azt is! Nem ér semmit. Egyre biztosabb benne, hogy neki sosem fog menni ez a varázslat dolog. Meg abban is, hogy hibából került ide. Fogalma sincs, az hogyan volna lehetséges, de biztos benne, hogy valaki nagy hibát követett el. Ha már nem, akkor Ramóna volt az, mikor felszállt arra a vonatra, és eljött ide.
Feladni viszont nem szereti a dolgokat, az anyja arra tanította, hogy ne tegye. Fel is áll hát, és folytatja a próbálkozást. A varázslat továbbra sem sikerül azonban neki. Sem szikrák, sem eredmény. Csak egy reccsenés. Szitkozódik, és próbál erőt venni magán, hogy folytassa a dolgot. Jobbja továbbra is reszket, talán az idegességtől. Ezért is szorít rá a pulóvere ujjára, miközben megdörzsöli homlokát. A mozdulat közben balljába veszi át pálcáját, és engedi le oldala mellé. Még mindig az egyenruhája van rajta, az ahhoz tartozó szürke pulóver. Ujjának szélén a házához illően sárga csík díszíti, ám a sok birizgálástól és szorongatástól már az első hónapokban foszlani kezdett.
- Ha? - szalad ki száján a kérdés ösztönösen, ahogy megfordul. Pozitívum és negatívum egyszerre: pálcájának végéből vörös szikrák törnek elő. Pozitív, mert erre várt, de negatív, mert nem így tervezte a dolgot. Csak remélni meri, hogy a szikrák nem érték el a fiút, mert az ő szabadon hagyott lábát bizony megégetik kicsit. Csak egy pillanatra fáj az egész, de semmilyen módon nem akarja bántani a másikat.
Rögtön nemet akarna mondani az eridonosnak, de valahol, mélyen már Rami is belátta, hogy szüksége lenne a segítségre. Bátorsága azonban teljesen eltűnt időközben. Vállai is előreestek, összehúzta magát, úgy fordul teljesen Elijah felé. Nem szólal meg, csak lassan lehajtja fejét, és megrántja vállát. Most Elijah csak vörös tincseit láthatja pár hosszú másodpercig, amíg Rami ismét fel nem emeli arcát, és kékjeit a fiú vállára nem szegezi. Vajon az eridonos megérti a lány jeleit?
Utoljára módosította:Máltai Ramóna Emese, 2021. augusztus 29. 20:08
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 10. 14:37 Ugrás a poszthoz

"A tanuló
a környezetével való
folytonos, aktív
kölcsönhatásban fejlődik"

   Zalán, Theodore
és minden más jelenlévő


Talán még mindig nem hiszi el teljesen, hogy sárkányok valóban léteznek. A hatalmas lényekről látott festmények és képek azonban ámulatba ejtik, ahogyan a róluk hallott mindenféle tény is. Az alapvető információkat már régen fejből tudja, most azért van itt, hogy többet tudhasson meg. Már végzett a mai napra, házija sincs sok, így nagy lelkesedéssel csüccsen be a nyitott ST órára. Még ha a lelkesedés nem is látszik rajta. Bizakodó, hiszen nem ismeri még Reiner Kendét, arra számít, hogy egy lelkiismeretes diák sok munkával összerakott órájára ült most be. Kíváncsi, mit fog itt látni. Ennek ellenére majdnem a leghátsó sorig húzódott, ott foglalt helyet, nehogy kiszúrják, felszólítsák.
Észreveszi Zalánt, de nem szól hozzá. Felismeri, hiszen arcokat és neveket is nagyon könnyen megjegyez, azonban nincs semmi mondanivalója a fiúnak. Nem is azért jött ide, hogy csevegjen, hanem tanulni. Több tudást gyűjteni a sárkányokról, amik annyira újak és különlegesek még számára. Teddy-re nem is figyel, csak elfordítja a fejét, mikor a fiú elmegy mellette. Nem számított ugyan arra, hogy itt fog újra összefutni az eridonossal, de ahhoz még nem elég bátor, hogy hangoztassa meglepettségét. Helyette csak még inkább összehúzza magát, ahogy meglátja a tanárt közeledni. Nincsen ugyan félnivalója, hiszen általában figyel, időben leadja a feladatokat. Brightmore-tól mégis fél. Sokszor tűnhet úgy mondjuk, hogy Ramóna elkalandozik fejben, ezt pedig a lány is tudja. Hiszen hányszor a fejéhez vágták már, hogy figyeljen jobban az órákon!
Összerezzen, ahogy mögötte Teddy felkiált, és bármennyire nem akart most kapcsolatot teremteni a két fiúval, hátrafordul feléjük. Szemében rosszalló kifejezés ül, ajkait pedig összeszorítja, bár utóbbi nála nem dühe, hanem félelme jele. A nézés csupán egy pillanat, aztán már fordul is vissza, előre, és háztársára néz, akinek az órát kéne tartania. Látásból ismeri, hiszen sokat figyeli az embereket maga körül, főleg a Navine körletben. Most már a nevét is tudja hát. Semmi mást nem tud a fiúról, és Ramóna van elég naiv ahhoz, hogy még a késés után is azt higgye, egy gondosan összerakott órát fog hallani.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 13. 15:27 Ugrás a poszthoz

"A tanuló
a környezetével való
folytonos, aktív
kölcsönhatásban fejlődik"

   Zalán, Theodore
és minden más jelenlévő


Ramóna nem éppen bóknak veszi az eridonos szavait, csak még inkább feldühíti, hogy nem veszik komolyan. Dühösen fúj egyet, de azért előre fordul, szóban nem bosszankodik, nem beszél a fiúkhoz. A puszi csak megzavarja, nem érti a gesztust, és mellesleg azt sem, Teddy miért ült be az órára, ha nem tud viselkedni. Hiába vált szimpatikussá neki az eridonos, most mégis inkább arra hajlik, hogy messziről elkerülje a jövőben. Zalánnal kapcsolatban is hasonlóképpen érez, bár rajta látja, hogy nem akarja őt provokálni. Ellenben nevet, nagyon is zavaróan. Ramóna pedig csak lehunyja a szemét egy pillanatra, és megpróbál nem figyelni a mögötte randalírozókra. Helyette inkább az órát Tartó Kendére fókuszál.
Eleinte még bizakodó, naivitása megmarad, és bár idegesíti, nem törődik azzal, hogy háztársa hogyan válogatja meg a szavakat. A tények igazak, emlékszik rájuk az első órákról. S bár furcsállja, hogy a negyedikesek óráját a tananyag legalapvetőbb részénél kezdik, csak csendben várja, hogy az órát tartó fiú tovább haladjon az anyaggal.
Ő csendben, ám mögötte Teddy, majd ismét Zalán hangját hallja meg. Most nem fordul hátra, még nem. Hátha abbahagyják. Jobb lábfeje kezd dobolni a padlón, az asztal alatt, csak picit, egészen hallkan. Más talán észre sem veszi a kényszercselekvést, ha nem figyel rá különösebben. A mögötte ülő fiúk ráláthatnak ugyan, de annál elfoglaltabbnak tűnnek, minthogy észre vegyék Rami lábának mozgását.
A kérdésen ő is gondolkodni kezd, bár eszébe sem jut, hogy ő legyen az, aki megválaszolja. Teddy úgyis megteszi helyette, még ha nem teljesen pontos a válasza. A navinés kutakodik azért tovább fejében, mikor és mit olvashatott a sárkányszer-kereskedelemről. Abban biztos, hogy Brightmore nekik még nem említette, és abban is, hogy nem tudja tovább elfolytani mosolyát, amit az eridonos megjegyzése vált ki belőle. Hátra most sem fordul, nem mutatja meg a fiúknak, hogy tud ő ilyet is: mosolyog.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 15. 21:08 Ugrás a poszthoz

”Olvasni annyi,
mint táplálkozni”

   Zayday

Megijeszti háztársa közeledése, ahogy az is, hogy a lány ennyire könnyedén veszi a beszédet. Most neki is ilyen lelkesen kéne szövegelnie? Nem, az soha nem menne neki. Ha belelendül ugyan tud beszélni, és ami a fejében van azt olyankor ki is adja, de másképp megijesztik az emberek. Nem ismeri Zaydayt, eddig elkerülték egymást, így arról sincs semmi fogalma, hogy valójában háztársak. A másik lendülete pedig különösképp visszariasztja, még annak ellenére, hogy az imént egészen sokat beszélt hozzá. Arra azonban nem számítot, hogy a lányt érdekelni fogja a mondanivalója. Általában csak lehurrogják vagy kinevetik, mikor versekről beszél, ő pedig megérti a dolgot, és máskor inkább csendben marad. Megérti, amikor az arcába mondják. De ha beszélgetőtársa csak arckifejezésével jelezné, unja a dolgot, Ramóna nem biztos, hogy észre venné az apró jelzéseket. Sokszor nem szokta. Talán ez az oka annak is, hogy elidegenednek tőle az emberek. Meg annak, hogy annyiszor piszkálják és nevezik robotnak. Merthogy néha tényleg kicsit olyan. Persze a kastélyban ezt még nem kapta meg senkitől, itt még a robotokat sem ismerik sokan.
Saját mondandója befejeztével hátrébb lép kicsit Zayday-től, és elnémul. Feszülten összeszorítja ajkait, mikor rájön, hogy éppen beszélt valakihez, a valaki pedig lelkesen válaszolt is. Ez sokszor nem így történik vele. Nyel egy nagyot, kicsit hezitál, megfordul a fejében, hogy elrohan, elmenekül, vagy kijelenti, hogy neki viszont nincs ideje, és otthagyja a másikat. Aztán mégis marad, erőt vesz magán. Ha a másikat tényleg érdekli Poe, ő meg szívesen beszél róla, akkor abból még normális beszélgetés is lehet! Valahol mélyen vágyik arra, hogy rendesen tudjon beszélgetni másokkal, nem akaratból annyira félénk.
- Öhm... - ajaj, nehezebb lesz ez, mint gondolta! Mit kéne mondania még? - A teljes neve Elizabeth Rebecca Herring - mondja aztán halkan. - Amíg férjhez nem ment, 1834-ben. - Hangja kicsit remeg, még mindig bizonytalan, nem tudja, akarja-e ezt a beszélgetést. No meg azt sem, ki a másik.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 16. 22:44 Ugrás a poszthoz

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Kellemetlen dolog kijelenteni, hogy Ramóna hozzászokott már, hogy bántják. Pedig sajnos így van. Mindig is kicsi volt, vörös, szeplős és régebben még dadogott is egy ideig. Rengeteg dolog van a lánnyal kapcsolatban, amin osztály- és iskolatársai könnyűszerrel fogást találhatnak. A legerősebb dolog azonban, ami áldozati sorba hajtja Ramit, hogy süt róla, ő bizony nem fog sikítani, nem fog árulkodni. Maga sem tudja, miért nem teszi. Nem képes megvédeni magát, és ez rengeteg feszültséget okozott már neki. Sosem értette, miért nem veszi észre, mikor valaki rossz szándékkal közeledik hozzá, esetleg untatja, vagy nem kívánja a társaságát. Mikor pedig egyre többen kiabáltak az arcába, húzták meg a haját az ilyenekért, belátta, jobb nem is próbálkozni. Inkább bezárkózott hát, nem is próbálja mások társaságát keresni, megvan ő egyedül is.
Fél az emberektől, és néha találkozik olyanokkal, akiktől sokkal jobban fél, mint az átlagtól. Akik már bántották egyszer, esetleg furcsán néznek ki, mint Teddy. Szerencsére a navinések között kevesebb eséllyel fordulnak elő olyan élénk diákok, mint az eridonos srác, és olyanok is, akik élvezetből bántanak másokat. A Nagyteremben azonban mindenki ott van, bárki tehet a védtelen lánnyal bármit. És sajnos van, aki ezt kis is használja.
Ramóna a paddal együtt rezzen meg, s közben sikerül megütnie a szájpadlását a kanalával. A kanálból kifolyik a tej, le a lány állán, egyenesen az ingére. Nincs ideje azonban azzal foglalkozni, mert a lökéstől előre is esik. Vörös tincsei megrázkódnak, ahogy feje előre billen. Nem tudja jól megtartani a nyakát, talán az ijedség teszi, arca egyenesen az előtte pihenő tálba esik. A pelyhek az asztalra hullanak, a tej kifröccsen, a reggeli egy része pedig Ramóna arcán, ruháján és hajában landol. Sokkos állapotban néz támadója felé, bár még nem biztos benne, hogy direkt lökték meg. Arcán tisztán látható a zavarodottság és az ijedtség, ahogy kékjei a levitásra rebbennek.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. augusztus 20. 14:32 Ugrás a poszthoz

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Nem túlzás azt állítani, hogy Ramóna naiv. Az utolsó pillanatig hiszi, hinni akarja, hogy véletlenül lökték meg. De sajnos nem ez az igazság. Ez pedig ő is belátja, ahogy tejben áztatott arcával Augustine felé fordul, a másik pedig nevetni kezd. A levitás nevetése éles késként hasít Ramóna lelkébe, még egy sebet vájva a sok korábbi közé. Nem tudja megszokni, hogy nevetnek rajta, minden alkalommal ugyanúgy fáj, ugyanúgy töri szét belülről, mint az előzők. Ha nem jobban. Sírni már nem sír azonban, megtanulta, hogy az csak ront a helyzeten. Csendesen tűri a nevetést. Fejét lehajtja, ahogy a Nagyterem többsége is csatlakozik Augustine-hez. A mozdulattól hajából kihullik egy szem kukoricapehely, rá farmerére, ami a lecsöpögő tejtől már pöttyös lett. Alsó ajkába harap, úgy tűri, viseli el a harsány nevetést, ami visszhangzik a Nagyteremben. Fáj, de tenni nem tud ellene, csak várja, hogy elhaljon a dolog.
De bár elhalna, bár csak ennyi volna az egész! A levitás azonban több szórakozásra vágyik talán, vagy egyértelművé tenni, hogy igenis bántani akarta a lányt - folytatja a dolgot. Hangja egyszerre tűnik ismeretlennek és nagyon ismerősnek Ramóna számára. Mondatai pontosan úgy csengenek, mint azok a mondatok, amelyek volt osztálytársa száját hagyták el egykor, túl nagy rendszerességgel. Azért felemeli kicsit a fejét, meggyötört tekintettel néz fel a srácra. Kékjeiben félelem csücsül, hiába tudja, hogy az csak még inkább beletaszítja az áldozat szerepébe. A fiú megjegyzését követően méri végig egyszerű ruháját, a farmert és inget, amit reggel magára kapott. Sosem törődött azzal, mi van rajta, mi az aktuális divat. Csak felveszi amiben jól és kényelmesen érzi magát. Úgyszintén az étellel.
- Én... én... szeretem - nyögi ki válaszképpen, bár tudja, hogy a másikat ez nem fogja érdekelni.
Egy szalvétát ragad meg, letörli az arcát, jobbjával meg egy darab kukoricát halász ki vörös tincsei közül. Tekintete egyszer Augustine-re zizzen, aztán egy másik srácra, aki nagyon jól szórakozik a helyzeten. Sikítani akarna, sikítaná, hogy hagyják békén, de nem jön ki hang a torkán. Ujjai hajába siklanak, ezzel elérve, hogy még több pehely hulljon ki tincsei közül. Nagyot nyel, szippant egyet, úgy néz fel aztán ismét a levitásra.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. szeptember 25. 11:06 Ugrás a poszthoz

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Sosem volt jó az emberekkel, sokkal jobban megérti a növényeket, állatokat. Ebből azonban az is következik, hogy nem tudja, hogyan kérjen segítséget. Megszokta már, hogy egyedül oldja meg a nehézségeit, hogy magára van utalva. A mágia világa azonban új és idegen számára. A puszta tény, hogy boszorkány, megdönt benne mindent, amiben valaha is hitt. Na meg, az új helyzetekkel is nehezen birkózik meg. Az pedig, hogy valaki önszántából szeretne neki segíteni, ráadásul a varázslásban, mindenképpen új helyzetnek bizonyul.
Csak egy pillanatra néz az eridonos barnáiba, rögtön el is kapja tekintetét és hajtja le a fejét. Nem bírja, ha a lelkébe látnak, a rövidke szemkontaktus viszont pont ilyen érzetet kelt benne. Ám rossz érzés ide vagy oda, a segítséget megkapja még úgy is, hogy szóban nem kérte. Megkönnyebbültséggel az arcán fordul hát vissza az asztalhoz Elijah-val együtt. Kicsit távolabb lép a fiútól, új neki még a srác, és hiába segít neki, nem tud megbízni benne, ahogy senki másban sem. Ennek ellenére figyeli, mit csinál a másik, és szabad kezével ösztönösen le is követi a mozdulatot. A tollra is bólint, át is veszi azt, gondosan ügyelve rá, hogy keze ne érjen Elijah-éhoz. A botra szegezi a tollat, megcsinálja a mozdulatot, majd még egyszer, és harmadszorra is, közben már elmotyogva a varázsigét. Tudja, hogy nem lehet így baj, még akkor is, ha azt nem is érti, miért varázsol a varázspálca.
A bemutatkozásra néz csak fel, bólint egy aprót, mintha egy mosoly is megjelent volna szája sarkában. A furcsa kifejezés is ismerős neki, szimpatikussá teszi az eridonost, hogy sorstársak egy bizonyos ponton. Abba viszont most nem avatja be a másikat, hogy sosem hitt a varázslatban, sőt, mindenével tagadta annak létezését. És tessék, ennek ellenére itt van, varázsolni tanul, és éppen azért gyakorol, hogy ne kelljen eggyel több évet ebben az iskolában töltenie, mint amennyit egyébként is muszáj.
- Megpróbálom akkor pálcával is - jelenti ki. Hangja kicsit rekedtes, hiszen viszonylag régen szólalt meg, de így is hallható amit mond. Ugyanakkor az is hallható, milyen gyenge a lány, mennyire bizonytalan minden szava.
Varázspálcáját veszi aztán ismét kezébe. Szeme előtt tökéletesen jelenik meg a tankönyv lapján az ábra, és a varázsige kiemelt szavacskája. Erősen koncentrálva mozdítja meg a kezét, mondja ki a varázsigét is, bár utóbbi igen csak gyengének hat. Nem is sikerül tökéletesen a varázslat, a bot ugyan összeforr, de csak pár másodpercre. Ahogy a bot ismét szétreped, Ramóna azzal egy időben harap rá alsó ajkára, ujjai pedig rászorulnak a gesztenyefára.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. október 9. 22:28 Ugrás a poszthoz

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Talán ha Ramóna meg tudná fogalmazni, mit okoznak benne a másik szavai, erősebben vissza tudna vágni. Vagy talán valami más kéne ahhoz, hogy ki tudjon állni magáért? Külső segítség talán? Az biztos, hogy sosem tudta megvédeni magát, hogy mindig csak tűrte, ha bántották. Mégis, bárhányszor megteszik, bárhányszor kezdik piszkálni, ő nem tud kiállni magáért, nem tudja figyelmen kívül hagyni azt. Fel kell figyelnie rá, ki kell tennie magát a megaláztatásnak, kiejtenie az első szavakat, amik eszébe jutnak. Bizony, így bukik ki a száján az is, hogy szereti a kukoricapelyhet.
Tagjai mintha zsibbadni kezdenének, ahogy Augustine végig méri őt. Ha akarna se tudna elfutni, bár Merlin tudja miért nem. Ahogy azt is csak minden idők legnagyobb varázslója tudhatja, hogy miért nem akar elfutni. Csak áll ott megfagyva. Tekintete egy pillanatra találkozik kínzójáéval, de mintha az égetné, azonnal el is kapja kékjeit, és cipőjét kezdi bámulni. Azok sokkal kevésbé ijesztőek, mint a felsőbbéves levitás. A másik szavaira picit mégis megemeli fejét, de éppen csak annyira, hogy az lássa, Ramóna megrázza a fejét. Nem szokott sírni. Bármennyit bántják, ő nem sír. Talán hét éves kora óta nem bőgött, főleg mások előtt nem. Első osztályban sokat sírt, mikor az anyja otthagyta, de hamar megtanulta, hogy ez egy olyan dolog, ami miatt osztálytársai piszkálni fogják. Egy ideig csak a mosdóba sírt, azóta viszont sehol. Még otthon sem. Az viszont különös feszültséget kelt a mellkasában, hogy a levitás most már csak hozzá beszél. Már nem mások előtt akar az erősebb lenni, egyszerűen csak Ramónát akarja bántani. Minden egyes szavával.
- N... nem... mm! - Azt nem tudhatja senki, talán még ő maga sem, hogy a sírás vagy a "mocskos senki" jelző miatt ellenkezik-e. Azt viszont Augustine tisztán hallhatja, mennyire nem tud mit kezdeni a helyzettel, mennyire dadog. Hallani viszont csak ő hallhatja, mert a lány tekintete még mindig a földre szegeződik, és rettenetesen hallkan beszél.
Szaladna ő, valami azonban visszatartja, mintha a földhöz ragasztották volna cipője talpát. Helyette két karját fontja össze maga előtt, mintha átölelné vékony törzsét. Úgy néz ki, mint aki fázik. Aki jobban figyeli azonban, láthatja, mennyire fél és mennyire ideges. Fejét oldalasan emeli meg kicsit, szeme sarkából felnéz Augustine-re. Ennek köszönhetően a fiú akár - a eléggé megnézi a lányt - észre is veheti a vékony vércsíkot, mely Ramóna ajkából kezdett kicsordulni. A navinésnek sikerül olyan erősen szájába mélyesztenie fogait, hogy megsebezte ajkát. Ő maga még meg sem érzi a vér ízét, csak agyát próbálja visszakapcsolna, merthogy teljesen leblokkolt, mindenestül.
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Másodikos diák


lány a csöndben
RPG hsz: 27
Összes hsz: 52
Írta: 2021. október 23. 23:11 Ugrás a poszthoz

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Szemei egészen kicsire szűkülnek, ahogy koncentrál, ajkai pedig szinte eltűnnek, olyannyira összeszorítja őket. Figyeli az eridonos kezét, hogy az hogyan mozdul. Próbálja lekövetni a mozdulatot, ám esetlennek érzi magát. Szinte már hallja, Elijah hogyan fogja kinevetni bénaságáért. Ez azonban nem történik meg. A fiú nem nevet rajta. Sőt! Megdícséri. Mégiscsak sikerült volna? Rami nem így érzi, ő rossznak látja, amit csinál. Ezért próbálja meg újra a mozdulatot, és újra, és újra. Teljesen magabiztos nem lesz ugyan, de úgy dönt, ideje megpróbálni pálcával is. Bizonytalan a dologban, és fél attól a darab fától. Úgy érzi, nem tudja irányítani. Talán ez az igazság. Ezért is a félénkség hangjában, ahogy megszólal. No meg azért, mert utál beszélgetni. Szerencsére a másik sem nyomul nagyon, nem áll hozzá túl közel, és nem is próbál csevegni, ez pedig tetszik a lánynak.
Kezébe fogja a gesztenyefa pálcát, kékjeit a botra szegezi és koncentrál. Arcán ez ismét megjelenik, ajkain és szemein, bőrének vonásain. Nagyon akarja, hogy az a bot végre összeforrjon. Egy pillanatra el is hiszi, hogy menni fog, hogy tud ő varázsolni. A bot egy pillanatra össze is forr... de nem. Aztán ismét szétesik. Ajkai elnyílnak egy pillanatra egymástól, arcára bamba csodálkozás ül, ahogy eg, pillanatra elhiszi, hogy sikerült a varázslat. Zavarában harap aztán ajkába, és szegezi szemeit fekete cipőjére.
Akkor pillant fel, mikor Elijah beszélni kezd. Figyelmesen hallgatja meg a tanácsot. Erőt kell vennie magán, kénytelen lesz hangosan beszélni. Másképp nem fog menni neki a bűbáj. Talán ez a legrosszabb része az egésznek. Nem elég, hogy bolondnak néz ki, ahogy egy fapálcával hadonászik, még furcsa szavakat is kell kiabálnia. De a vizsgán át kell menni - valahogy.
- Meg... Megpróbálom - nyögi ki erőtlenül. Egy pillanatra az eridonosra tekint, de kékjei hamar az asztalra zizzennek ismét. Megköszörüli a torkát felemeli a kezét, és megpróbál mindenre figyelni. Hangos, artikulált beszéd, határozott mozdulat. - Reparo - talán kicsit hangosabban is szólal meg, mint azt tervezte. Szinte már kiabál. Legalábbis Raminak így tűnik.
Nem is mer nézni, szinte biztos benne, hogy nem sikerült. Ám aztán leengedi pálcát tartó kezét, visszafordul a bot felé. És lám, az egyben van. Közepén ugyan még jól látható a repedés, a törés nyoma, de egyben van. Ramóna pedig alig hisz a szemének. Észre sem veszi, de ajkaira mosoly kúszik, szemei csillognak. Óvatosan pillant fel Elijah-ra, miközben pálcája végére fog gyengébbik kezével is.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Máltai Ramóna Emese összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Fel