Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Volt valami megfoghatatlan a könyvekben. Na nem maguk a könyvek, hiszen azokat nem volt nehéz megfogni, kivéve ha valamiféle átok ült rajtuk, esetleg túl magas polcon voltak Lillának és nem volt nála a pálcája, vagy épp elfeledkezett róla, hogy boszorkány. De valami más. Valami olyasmi, ami az illatukból, az érzésből, ahogy lapjaik az ember ujjai alatt sercegtek lapozáskor, és mindaz az végtelen, és kifogyhatatlan tudás és képzeletet megragadó csoda, ami áradt belőlük, ahogy szemeivel falta őket a szerencsés, aki hozzájuk jutott.
Lilla nem cáfolta meg a levitásokról alkotott sztereotíp képet, ideje jó részét töltötte a nyugati szárnyban, a könyvtár csendjében. Olvasott, kutatott, de volt, hogy szeme túl fáradt volt hozzá, ő mégis itt volt, és csak ült, és fülelt a halk neszekre, melyek innen-onnan, egy-egy kötet fölött görnyedő, azt lapozgató diák vagy tanár felől érkezett. Jó volt itt, megnyugtató, mi több, feltöltötte energiával. Más talán elaludt volna unalmában, az asztalon koppant volna a feje, de Lillának ez jelentette a szórakozást.
De mégse költözhetett be ide, nem rendezkedhetett be napokra, mert mint minden halandónak, neki is szüksége volt pár alapvető dologra, mint táplálékra, és alvásra. Valamint, mivel magára adó, igényes nőnek tartotta magát, legalább kétnaponta fürdenie, hajat mosnia sem ártott, és persze voltak egyéb, intimebb ügyei is, melyeket nem csinálhatott itt.
Szóval ahogy máskor, most is eljött a pillanat, mikor hóna alá fogta a könyvet, melyet olvasott, felnyalábolta kardigánját a szék támlájáról és elindult a könyvtáros asztala felé, hogy bejegyeztethesse, mit visz ki ezúttal a teremből.
Beállt a sorba, és elmerengve nehezedett hol bal, hol jobb lábára. Voltak előtte hárman, és és épp soron lévőnél vagy negyven könyv volt, azokat igyekezett vagy vissza, vagy kivenni, de láthatóan belezavarodott, hogy melyikkel is melyik a szándéka. Ez úgy tűnik hosszadalmas lesz, gondolta Lilla, és beletörődő sóhaj hagyta el ajkait.
Enyhe légmozgás borzolta meg az apró szőrszálakat alkarján, és balra pillantva megpillantott valakit, akit bár nem ismert, mégis felismert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Muszáj volt szabadulnia a toronyból, mert a szobatársai úgy döntöttek, nagy átalakítást tartanak a hálóteremben, a klubhelyiség pedig zsongott. De szó szerint, Lilla nem hallotta már a saját gondolatait sem, márpedig olvasni úgy szeretett, ha legfeljebb önmagát hallja, vagy inkább azt sem.
Először a könyvtár felé indult, de könyve már volt, amivel lekötötte magát, viszont kényelmes ülőhelye kevésbé, és arról az említett helyiség nem is különösebben volt híres. Így hát megtorpant a második emeleti társalgó ajtaja előtt, és némi fülelés után úgy döntött, ez lesz mai fellelhetőségének helye. Nem mintha bárki keresné.
Voltak néhányan odabent, de elhanyagolható számban, és ennek megfelelő hangerő mellett, ami Lillának tökéletesen megfelelt. A kellemes hangulatról és hőmérsékletről pedig a kandalló gondoskodott. A levitás kinézett magának egy nagyobb fotelt az egyik sarokban, amelyből az egész helyiség belátható volt, és nem volt se túl közel, se nagyon távol a tűztől, vagy akár a kijárattól. Ahogy ezt megállapította, kicsit el is kellett gondolkodjon, hogy mindennek miért is örül, de végül ahogy belehuppant az ülőalkalmatosságba és kinyílt a könyve, megszűnt a világ körülötte és már nem érdekelte semmi más, csak a betűk mögötti tartalom. Az sem tűnt fel neki, hogy míg belemerült olvasmányába, a társalgó szép lassan zsúfoltabbá vált. És noha a helyiség neve arra utalt volna, nem alakultak ki különösebben párbeszédek sem, a többség, akárcsak Lilla elvolt magában. És, mint minden idilli helyzet, ez sem tarthatott örökké. Megjelent egy vadparaszt.
Legalábbis ez volt az egyik jelző, ami átsuhant a lány agyán, miután sikerült feldolgoznia a mérhető tartományon már bőven kívül eső tahóságot, amivel ez az illető éppen őt találta meg. Kipillantott könyvéből, és homlokán, szemöldökei közt összeráncolta bőrét a meglepettséggel vegyes felháborodás.
- Ugye te most csak viccelsz? - kérdezte olyan hangon, melyből az jött át, hogy nincs teljesen meggyőződve a srác épelméjűségéről.
Pislogott egyet, hátha kápzárat, talán csak elfáradt a szeme, de a füle nem lehetett rossz ugyanettől, és valójában nem is vonta kétségbe a látását sem, csupán reflex-szerűen átpörgette a lehetséges magyarázatokat gondolatban. De végül nem volt más, csak az, hogy ez egy bunkó, aki valamiért úgy képzeli, hogy mások felett áll (most ugyan szó szerint vett értelemben tényleg Lilla fölé magasodott, hiszen ő ült), és az van, amit ő akar, és semmi más. És a levitás igazságérzetét rendkívül fel tudta az ilyen piszkálni.
- Ez egy iskolai tulajdon, akárcsak a könyv, amit olvasok, de azzal ellentétben nem kikölcsönözhető.
El sem akarta hinni, hogy erről ki kell oktasson egy láthatóan felnőtt embert. Mestertanonc volt, azt tudta, már látta is korábban, csak abban nem volt biztos, hogy felette, vagy alatta jár. A viselkedése alapján mindenesetre jóval alatta kellett lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha azt mondanánk, hogy Lilla fenntartásokkal kezelte a hírt, miszerint húgának van egy fiú az életében, akit talán a párjának mondhat, akkor igencsak enyhén fogalmaznánk. A levitásnak nagyon, de nagyon nem tetszett a dolog, és ezt bizony nem szégyelte Sári tudtára adni, vagy akárkiére. De mivel még testvére sem tudott róla, hogy ő tud róla, hogy mi történt vele évekkel korábban, másoknak pedig végképp fogalma sem lehetett róla, Lilla vélhetően igencsak rosszindulatúnak tűnhetett, és olyannak, aki nem akarja, hogy a kishúga boldog legyen. Attól, hogy ő köszönte szépen, egyedül is nagyszerűen elvolt, még nem kellett volna ugyanezt elvárnia Sáritól, ugyebár. Azonban Lilla nem bízott senki férfineműben, aki testvérét megkörnyékezte, és ez nem volt másként ezzel a sráccal sem. Csak azt akarja, jött a szokásos, sztereotíp gondolat, de a tapasztalat azt mutatta, hogy bizony a legtöbb pontosan csak azt akarja. És Sárinak a legkevésbé sem hiányzott, hogy valaki ismét tönkrecsessze a lelkét. Már jól volt, amennyire Lilla meg tudta állapítani, és szerette volna, ha ez így is marad.
Remélte, hogy ez a kapcsolat magától is gyorsan hamuvá foszlik, és nem kerül sor egy ilyen találkozóra, de tudta, hogy ha mégis kitartanak, akkor előbb-utóbb össze fognak futni ők ketten. És most, hogy mindkettejük kezében könyv(ek) volt(ak), a sor pedig, melyben voltak, állóra lassult, az elképzelés valósággá vált.
Lassan lepillantott a felé nyújtott kézre majd vissza a srác arcára. Nem volt erőssége megjátszani magát, olyan érzelmet mutatni, ami nem volt benne, mosolyogni, ha szomorú volt, vagy lelkesedni, mikor egyáltalán nem volt miért, így aztán még az alapvető udvariasság kedvéért sem tudta színlelni, hogy örül a találkozásnak.
- Tudom, ki vagy - felelte színtelen hangon.
Nem fogadta el a kézfogást, és be sem mutatkozott, nyilván Zsombor is tudta, ki ő. Az arcára volt írva a meglepettség, és ahogy sietett kedvesnek mutatkozni, nyilvánvaló volt, hogy tudja, hogy nem egy teljesen random emberrel igyekszik épp megismerkedni, hogy addig is legyen kivel beszélgetni, míg várnak a sorukra.
- Bár igaz, valóban nem találkoztunk még.
Nem szeretett nyilvánvaló dolgokat megállapítani, és csak azért beszélni, hogy mondjon valamit, de egyelőre nem tudta, mit kellene ebből a helyzetből kihoznia. Nem akart túlságosan ellenséges sem lenni, mert ha visszajut a dolog Sári fülébe, csak méginkább megorrol rá, de azt sem szerette volna, ha a srác úgy véli, Lillának semmi gondja azzal, hogy a húga körül legyeskedik.
Kicsit közelebb lépett, de nem túlságosan. Egy pillanatra beharapta alsó ajkát is, mielőtt a tárgyra tért volna.
- De ha már így alakult, mondom, mi a helyzet. Nagyon szeretném azt hinni, hogy legalább feleannyira érdekel téged is Sári boldogsága, mint engem, de mivel férfi vagy, vagyis természetednél fogva vannak bizonyos ösztöneid, efelől akadnak kétségeim.
Halkan beszélt, hogy lehetőleg csak a navinés hallja őt, mert ő is utálta volna más drámáját végighallgatni. Ez csak rájuk tartozott.
- Remélem, hogy rosszul ítéllek meg, mert ha nem... akkor gondjaink lesznek.
Nyugodt hangon beszélt, nem kívánt az agresszor szerepébe kerülni, jobban örült volna, ha a másikból hozza elő a rossz oldalát, és még azelőtt véget vethet ennek az egész románcnak, hogy túl sok kárt okozna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Már attól viszketni kezdett Lilla keze, ahogy ez a barom ránézett. Az a lesajnáló tekintet az önteltségtől túlcsurdoló képén, és a mézesmázas, kedvesnek álcázott hangja olyan szinten taszítóak voltak, hogy a levitás legszívesebben eleget tett volna a kérésének, és otthagyta volna őt is, és a fotelt is, de jó eséllyel az egész társalgót, ha a kastélyt nem is. Azonban túlságosan is felháborította ennek a vásári majomnak a viselkedése, és egyszerűen nem hagyhatta annyiban. Nem igazolhatta a szavait azzal, hogy átadja neki a helyet, csak azért, mert ő azt mondta. Pláne azért, ahogy mondta.
Elővette pálcáját, majd a könyvbe helyezte, és összecsukta azt. Egyrészt könyvjelzőnek, másrészt azért, hogy mutassa, nincs szüksége rá ahhoz, ami most következik.
- Na akkor vegyük sorra. Először is, ha már játszod az agyad, legalább tanulj meg számolni, mert eddig csak kétszer böfögted el, hogy az a tévképzeted, hogy csak csettintesz, és mindenki azt csinálja, amit te akarsz. Az, hogy közölted, hogy nem kívánsz arrébb tenni, nem egy kérés.
Próbálta hangját nyugodt vizeken ringatni, és nem kimutatni szavai mögött meghúzódó indulatait, de csak nehezen sikerült. Nem egyszerűen az zavarta, hogy ez a felfuvalkodott fráter olyasmit követelt, ami nem volt az övé. Ha normálisan megkéri, hogy hagy üljön oda, Lilla szó nélkül átadta volna a helyet, mert ki tudja, bármi oka meglehet rá, de ez a srác egész egyszerűen csak tahó volt, és hozzá volt szokva, hogy minden az ő akarata szerint alakul. Márpedig ez nem járta. Ez így nem volt nomális, kultúrált emberi viselkedés.
- És akkor másodrészt: Meg ne próbálj hozzámérni!
Nem fenyegetőzött, nem helyezett semmit kilátásba, de színtelen hangja, és megfeszülő arcizmai semmi jót nem ígértek. Nem volt szüksége a pálcájára ahhoz, hogy megvédje magát, és ez rezzenéstelen tekintetében is tükröződött, mellyel Zétényt sújtotta. Ha az felé mozdulna, vagy pálcáért nyúlna, Lilla készen állt rúgni, karmolni, harapni, ha kell, még sikítani is, bár egyiket se szerette volna prezentálni a társalgóban összegyűlt, és most már majdnem mind őket figyelő diákok előtt. Nem mintha féltette volna a nemlétező hírnevét, de már tapasztalta, milyen, ha összesúgnak mögötte, és mutogatnak rá, nem szeretett volna újra a figyelem középpontjába kerülni egy beképzelt óvodás miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Láttatlanban megítélni a másikat, csupán harmadik fél elmondása alapján, vagy épp saját elképzeléseiket tényként elkönyvelni - nos ebben mindketten hibásak voltak, de Lilla nem is igazán tett sikeres lépéseket annak érdekében, hogy jobb színben tűnjön fel Zsombor előtt. A srác legalább megpróbált kedves lenni, amit egyébként talán még értékelt is volna a levitás, csak nem ebben a helyzetben. Nem akkor, ha Sáriról van szó.
Úgy tűnt azonban, hogy önmagában a távolságtartó viselkedése még nem hozza zavarba a másikat, viszont szavai láthatóan célt értek, és hamar kihozták a sodrából a navinést. Egy-két szempár körülöttük egyből megtalálta őket, elvégre még ha fojtott hangon is zajlott volna a társalgás, a könyvtárban az is hangos lett volna, és Zsombor nem is annyira ügyelt rá, hogy csak Lilla hallja szavait. Őszintén felháborodottnak tűnt, de Lillát ez nem hatotta meg. Az viszont kicsit meglepte, hogy Zsombor is tud arról, hogy min ment Sári keresztül. Nem sokaknak mondta el, éppenséggel neki sem.
- Persze, tudom, te soha - forgatta meg a szemét, és ezúttal ő nevetett örömtelenül fel. - Nem, tényleg nem könnyű, és nem is kéne bíznia benned, csak mert te soha. És a másik te? Vele mi a helyzet?
Nem utalgatott igazából semmi konkrétra, nem tudott Zsomborról még annyi mindent. Szavai mögött az a gondolat húzódott meg, hogy valamennyi embernek van sötét oldala, rossz napja, vagy akár olyan tulajdonságai, melyet igyekezett elnyomni. És nem is feltétlenül arra célzott, hogy a srác azt tenné Sárival. Másként is lehet bántani valakit.
- Egyébként pedig ha valakit félrerántasz egy rázuhanó zongora elől, az is beleszólás az életébe. Talán nem kéne? - tette fel a költői kérdést, miközben kicsit előrébb lépett a könyvtáros felé, ahogy haladni kezdett a sor.
Nyilván abszurd példa volt, ő is tudta, de talán nem is annyira. Sári elemi mágus volt, ha történne vele valami, ami felszínre hozza a korábbi traumát és az érzéseket, amik akkor dúltak benne, ki tudja, mit tenne magával vagy a környezetével? Talán semmit, de nem biztos, hogy próbára kell tenni a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kissé felszaladt Lilla szemöldöke a válaszra. Nem tudta eldönteni, hogy ez a srác tényleg ennyire paraszt, vagy komolyan azt hiszi, sőt, teljes meggyőződéssel állítja, hogy ő kért, és nem követelt. Vajon a saját tudatába másként jutnak el a szavak, melyek elhagyják a száját?
Azon mindenestre mosolyognia kellett, hogy még a rellonos állítja róla, hogy nagyra van magával. Csak azért nem kérdezte meg, hogy nézett-e újabban tükökrbe, mert látszott rajta, hogy mindennap órákat eltölt előtte.
Lilla nem akart a szintjére süllyedni, és sértegetni őt, de csak kicsúszott a száján egy jelző mellyel beszédstílusát illette, ez a barom azonban a következő pillanatban már durván személyeskedni kezdett, és láthatóan elégedett is volt magával, amilyen ilyen szellemesen visszavághatott. Vizsnyiczky legszívesebben letörölte volna a képéről a mosolyt, csak arról nem döntött még, hogy az öklével, vagy egy kellően kellemetlen varázsigével tenné szívesebben.
- Ha te érnél hozzám, az aligha lenne egy férfi érintése - vágott végül vissza nem túl meggondoltan. Nem mintha vágyott volna egyébként akárki érintésére is.
Szerencsére a pumpa nem csak őbenne ment fel egyre inkább, ami legalább némi elégtétellel töltötte el, ha közelebb nem is kerültek ahhoz, hogy a srác észrevegye, milyen tahó módon viselkedik. Viszont végre sikerült kinyögnie a varázsszót, ami pálcát sem igényelt, viszont kapukat nyitott meg.
- Nahát! Nem is volt olyan nehéz, ugye? - kérdezte Lilla széttárva a karjait. - Sajnos nincs nálam csoki, sem nyalóka, de gratulálok, ügyes voltál, életedben először a kívánságodat közölted, és nem a követelésed.
Felállt, de persze ettől nem került szemmagasságba a másikkal. Néha szeretett volna magasabb lenni, de azzal is beérte volna jelen pillanatban, ha a rellonos görnyed össze mondjuk egy csúnya hascsikarás miatt. Mert bár végre kérte őt, hogy adja át a helyet, abban semmi kedvesség nem volt, sem annak látszata, hogy komolyan gondolja. De Lilla beérte ennyivel most, mert büszkesége ellenére szeretett inkább ő lenni az okos, aki enged. Már csak ki kellett innen jutnia, de mivel a sarokban voltak, nem volt túl sok mozgástere a másiktól.
- Elállnál kérlek az útból? - pillantott fel rá, és még egy enyhe mosolyféle is megvillant az arcán, persze csak a gesztus kedvéért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Utólag Lilla már úgy érezte, túl hamar engedett, és nem kellett volna az első emberi gesztussal megelégednie, amit kicsikart ebből a felnőtt óvodásból. De ugyanakkor úgy sejtette, hogy többet úgyse nagyon ért volna el ennél, legfeljebb mindketten csináltak volna valami olyasmit, amit nagyon nem kellene, és ha Zétény nem is, ő biztosan megbánna.
A lány visszavágása látszólag inkább szórakoztatta, mint megsértette, de talán csak ezzel palástolta sértettségét, Lilla nem tudta biztosan, de nem is igazán érdekelte. Ami érdekelte, hogy végre végetér ez az értelmetlen, gyerekes vita, amibe sajnálta, hogy belement, de ugyanakkor tudta, hogy újra megtenné. Egyszerűen valakinek muszáj szembeszállnia az ilyen felfuvalkodott hólyagokkal.
Ám ahogy elfoglalta helyét, pont olyan elégedettnek látszott magával, mint aki fölényes győzelmet aratott, és nem csupán engedélyt kapott. Pedig Lilla nem ingyen adta meg neki, amit kért, nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült, de mégis, Zétény pont úgy csinált, mintha így lett volna.
- Az történt volna..? - kérdezett vissza a levitás megtorpanva, és visszapillantva. Pedig szó nélkül tervezett elsétálni, és új helyet keresni magának, ahol olvashat. Ehelyett kissé gunyoros mosoly villant fel arcán, és olyan lesajnálóan pillantott a másikra, amennyire csak tőle tellett.
- A helyedben azért előbb megnéztem volna, mibe ülök, de hát te tudod...
Azzal intett egyet kezével, és elsétált. Eléggé sajnálta, hogy ezek persze csak üres szavak voltak, hiszen sajnos nem jutott eszébe ténylegesen valami ajándékot hagyni a fotelben, miközben felállt onnan, de jelenleg az is épp elég elégtételt jelentett számára, hogy erről Zétény nem tudott, és csak úgy bizonyosodhatott meg, hogy nem ült bele valami undorító dologba, ha megnézi. És ha megnézi... nos, akkor Lilla nyert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyáltalán nem szeretett konfrontálódni, sőt, igazából az emberek többségével szóba állni sem, de Zsombor látszatra pont nem olyannak tűnt, mint akit Lilla eleve leírna. Nem volt unszimpatikus az ábrázata, nem sugárzott magából olyan felsőbbrendűséget, vagy tahóságot, amitől Lillának alapból viszketni kezdene a tenyere. Szóval alapesetben valószínűleg tökéletesen normálisan elbeszélgettek volna valami tagyanyagról, vagy a varázsvilág működését illető problémakörről. Ezt azonban felülírták a körülmények, különösképp az, hogy ez a srác intim közelségbe kerülhetett a húgával.
Egy dolog nem szeretni valamit, és egy másik elkerülni, és utóbbiban, ha konfliktusról volt szó, nem jeleskedett különösebben a levitás lány. Kiváltképp, ha Sáriról volt szó. Úgyhogy durván nekiment Zsombornak, kertelés nélkül a szemébe mondta, hogy mit gondol, a legkevésbé se bánva, hogy amúgy jobb szerett nem lenni a figyelem középpontjában, ahová most nagyon is be sikerült magukat rántania. Heves reakciókra számított, szitkozódásra, még átkozódásra is, arra, hogy a navinés bizony ki fogja kérni magának, és egy pontig be is vált a jóslata, de aztán kiderült, hogy nem ok nélkül nem jeleskedett a jövendőmondás tudományában.
Meghökkent, szemöldökei kissé összehúzódtak, és feje is kicsit megbillent, Zsombor arcát fürkészve. Arra számított, hogy ez lesz az a pont, amikor el lesz küldve a picsába, ehelyett a másik lényegében elismerte, hogy Lilla nem alaptalanul aggódik.
- Kezeled..? - kérdezte szinte suttogva a szavakat. Majdnem hozzátette, hogy "de micsodát?" de gyorsan kapcsolt, hogy most nem ártana úgy tennie, mint aki tudja, miről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy valamibe sikerült beletenyerelnie legutóbbi szavaival, és visszakérdezése így, ebben a formában még nem fedte fel, hogy nem tudja, mibe. Csak hogy kételkedik a hatékonyságában.
Viszont Zsombor hirtelen hangszínváltozása és az a bizonytalanság, ami az arcára kiült, és hangjába keveredett, cseppet sem nyugtatta meg Lillát. Épp ellenkezőleg. Arca még szigorúbb, még fenyegetőbb lett, ahogy tekintetével pásztázta a srác ábrázatát.
Végül megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének.
- Bizonyára rettentően megszerethetted ezalatt a pár hónap alatt... és biztos vagyok abban is, hogy szentül hiszed, hogy titeket egymásnak teremtettek, és sose lennétek boldogok egymás nélkül, de képzeld csak, ez egy tündérmese. Az emberek találkoznak, együtt vannak, aztán már nem, és ezt ismételgetik.
Méghogy szereti! Fogalma sincs róla, milyen valakit annyira szeretni, hogy hajlandó legyen az ember a végletekig maga ellen fordítani akár, ha cserébe biztonságban tudhatja. És ha kell, ő bizony Sári és Zsombor közé fog állni, ha úgy látja, hogy ez a srác nem jó a húgának. Ha a legkisebb jelét mutatja, hogy bármi módon bántaná őt. Márpedig az, ami az imént a felháborodását képes volt elnyomni, olyasminek tűnt, ami bajt jelent.
A könyvtáros a háta mögött megköszörülte a torkát. Sorra került, de Lilla egyelőre nem mozdult, Zsomborra függesztette tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyáltalán nem tetszett neki, amit hallott. Mindenre számított, de beismerő vallomásra nem. Mert Zsombor bizonytalansága alapot szolgáltatott egyébként azt nélkülöző félelmeinek, okot adott neki arra, hogy valóban féltse húgát ettől a sráctól, valamivel többet, mint a puszta tényt, hogy férfiből van. És ez nagyon, de nagyon megijesztette.
Nem fog megtörténni újra - visszhangzottak a szavak Lilla fejében, és szemei kerekre tágultak. De még mennyire, hogy nem! De ha mégis, gondoskodni fog róla, hogy Sári ne legyen még csak látótávolságon belül se!
Összeszorította ajkait, fogalma sem volt róla, miként öltse szavakba felgyülemlő érzéseit és gondolatait, főleg anélkül, hogy hangja megremegne. Fogalma sem volt hirtelen, hogy mitévő legyen, mert nem állhatott oda húgához, hogy márpedig többé nem találkozhat ezzel a veszedelemmel. Nem volt rá hatással, még annyit se ért el nála fenyegetéssel vagy utasítgatással, mintha a szüleik próbáltak volna beszélni vele.
És úgy tűnt, Zsombor sem adja meg magát. Mindent bevetni látszott, még a személyeskedéstől sem riadt vissza, ami viszont már támadásnak minősült Lilla szemében.
- Az égvilágon semmi közöd nincs az én magánéletemhez, és a messzemenő következtetéseidet is bátran megtarhatod magadnak. - Hátrapillantott, és feltartott ujjával jelezte a könyvtárosnak, hogy várjon egy pillanatot. - Nem érdekel sem a te szíved, sem az, hogy hány megátalkodott nő van a világon. Engem egyedül Sári érdekel ebben a történetben, és nem tudom, mi a te bajod, de ha megtudom, hogy veszélyt jelentesz a húgomra... - Pillanatnyi szünetet tartott, míg visszanyelte a halálos fenyegetést. - Figyelni foglak.
Azzal hátat fordított neki, és lecsapta a könyveket a pultra. Nem nézett többet vissza, és mikor végzett, elnézést kért a könyvtárostól az incidens miatt, majd távozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tulajdonképpen Lilla egész jól ellett volna egymaga is a szobájában, vagy akár a klubhelyiségben, ha nem lett volna ott az rengeteg ember, és a rengeteg kaja, amit az ünnepekre halmoztak fel a népek. Egyszerűen nem bírta elviselni, és nem tudta, melyik volt kibírhatatlanabb a képlet két eleme közül.
Kapva kapott az alkalmon, hogy találkozzon Emmával, aki bár nem egészen képviselte az ő világnézetét, néhány dologban nagyon is egy húron pendült a levitással, sőt, a Vizsnyiczky lány megkockáztatta volna, hogy nem is idegesítette őt. Többnyire.
- Már amikor - motyogta maga elé, de ő is bekémlelt, és mivel nem látta bent Farkas Zétényt, már sokkal szimpatikusabb volt számára a hely, mint egyébként.
Kényelembe helyezkedtek, távol minenki mástól, és bár volt Lillánál tankönyv, nem nyitotta azt föl, sőt, félre is tette egy üres székre. Kezét a gyomrán pihentette pár pillanatig, aztán realizálva, hogy a rellonos beszél hozzá, odafordult.
- Ehm, nem igazán. Csak a szokásos drámák mennek mindenfelé - vont vállat. Nem is érdekelhette volna kevésbé, de kikerülni nem tudta őket, pláne mivel valahányszor madárrá változott és itt-ott letelepedve figyelte azokat, akikre viszont nagyon is nagy érdeklődést mutatott, elcsípett mindenféle mondatfoszlányt. Még a riporternőről, akivel pár hete beszélt, is olyanokat hallott, hogy égnek állt a toll a hátán. De az ilyen pletykák őt rémesen untatták, olyannyira, hogy továbbadni sem kívánta őket.
Ami pedig a bulikat illeti:
- Nagyon kétlem - nézett Emmára kissé beesett szemeivel. - Tömeg lesz, hangzavar, és egy csomó részeg balfasz. Nem igazán hiányzik, hogy valamelyik lehányjon. - Most, hogy ezt így előadta, kicsit összeráncolta a szemöldökét, és rájött, hogy talán egy finom utalást hallott az imént, hogy társaságot keres a másik. De nem, csak nem. Vagy mégis? - Te tervezel menni?
Úgy tűnt, Emma érzékeli, hogy még a szokásosnál is kicsit szófukarabb, és vicceskedve felajánlott más programot. Erre már Lillának is mosolyra görbült a szája néhány pillanatra.
- Mindenképp! És közben dumáljuk ki, melyik professzor a legszexibb - mondta gunyoros hangnemben. Persze tudta, hogy Emmától is távol áll az efféle lányos tevékenység, vagy legalábbis pont annyira nem vallotta volna a világért se, mint Lilla, hogy esetleg hajlandó lenne rá. Ha például Sári szeretne ilyesmit csinálni, arra képtelen lenne nemet mondani. De azok az idők már réges-régen elmúltak, és nagyon nem hitt benne, hogy valaha visszatérhetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Őszintén szólva Lilla nem bánta volna, ha egy-két évig, legalább amíg még ő itt tanul, nem talált volna magára egyetlen balhés diák sem. Lehet, hogy unalmasabb, egyhangúbb volt az iskolai élet úgy, ha mindenki pedáns, és jó példát se kell mutasson, olyannyira nincs kinek, de nem ringatta magát tévképzetekbe. Mindig is voltak, és mindig is lesznek olyan emberek, akiket ő elítélne, már pusztán a létezésükért. Persze nem kell semmilyen rasszista vagy efféle dologra gondolni, Lilla agybéli képességeik alapján sorolta csoportokba az embereket. És még itt sem arról volt szó, hogy a szellemileg nem teljesen egészségesekre nézett volna ferde szemmel. Nem, hanem akik a tökéletesen ép szellemüket, értelmüket nem megfelelően, magyarán idióta módjára hasznosították.
- Addig kéne visszavágni a szárnyukat, míg nem késő - hümmögte Lilla, utalva a baromfik nem túl kedves megcsonkítására, hogy ne tudjanak elszökni.
Igaz, hallhatóan Emma nem annyira bánta volna, ha van némi felfordulás, de a szőkét csak bosszantotta az ilyesmi. Egy sajnálkozó pillantást azért küldött felé, tekintetében azzal, hogy bocsi, nem leszek a pletyibarátnőd.
De nem akart teljesen elhatárolódni mindentől, amit csak felhozott a másik, hiszen örült, hogy van olyan, aki nem kerüli, de nincs is a nyakában egész nap, szóval csak.. van. Lilla baráti köre inkább csak pár kis pontocska volt, még összefüggő vonal se, nemhogy egy teljes kör.
Úgyhogy belement a beszélgetésbe a partiról, amire biztosan nem akart elmenni, így beszélgetni róla se látta sok értelmét, de ha Emma szeretne, hát nem fogja zoknival kitömni a száját.
Elmosolyodott a felvetést hallva, és kénytelen volt igazat adni.
- Nos, a hercegek szokása az ilyen.. bulikon megjelenni. Bár gondolom ők valami elegánsabb szóval jellemeznék.
És ami még szokás volt az ilyen események alkalmával, az mind taszítólag hatott Lillára: hangzavar, tömeg, alkohol.. tánc. Jó, a tánc talán nem annyira, feltéve, ha nem kell neki is résztvennie rajta, elég, ha csak nézi, és lehetőleg Sári adja elő.
Ahogy ezen a gondolatmeneten végignyargalt, arra jutott, hogy ha húga esetleg megjelenne ezen a szilveszteri partin, akkor technikailag ő maga is ott lesz mégis. Hiszen, ha kétes alakok, alkohol és ki tudja mik kerülnek képbe, az nem a legbiztonságosabb közeg.
Égett a gyomra, és hangosan meg is kordult, de nem törődött vele, csak megpróbálta nevetésével elnyomni azt. Nem is volt teljesen őszintétlen, hiszen valóban jót derült Emma szavain.
- Ha valóban össze találnánk veszni rajtuk, kérlek, keress egy ásót és üss agyon!
Képtelen lett volna úgy nézni egy professzorra, ahogy az ember a szüleire is képtelen úgy tekinteni.
Végre aztán szóba került az a téma is, amit Lilla komolyan tudott venni, és valódi, létező véleménye is akadt róla.
- Kár túlaggódnod. Persze fontos, hogy jól sikerüljön, és ne vedd félvállról, de rágörcsölni felesleges - mondta, és a füle mögé tűrt a hajából, hogy ne zavarja. - Nem olyan nehéz, mint amilyennek beállítják. Szóval meg fogsz tudni birkózni vele, a felkészültséget figyelemve véve.
Ez mondjuk nagyban következtetés volt, amint a rellonos jegyzeteit látva állapított meg még korábban. De ki tudja, azóta mi befolyásolja őt.
- Valami miatt aggódsz? - kérdezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Igazság szerint miután megismerkedett Zéténnyel, és megtudta, hogy egy ilyen alakra prefektusi címet bíztak, komolyan elgondolkodott, hogy talán jelentkeznie kéne a jelvényért, és akkor ő maga gondoskodhatna a rend megzavarására szakosodott diákokról. Úgy több lenne a kezében, valódi hatalom, amivel a Bernáthy Zsófi félék is elhallgattathatóak volnának. De a Levita prefektusi gárdája stabil volt, más házba átigazolni ezért pedig nem akart, annyi fáradságot nem ért azért neki a dolog. Úgyhogy maradt a tűrés, néha szó nélkül, könyvbe feledkezve, máskor meg hangosabban, pattogósabb hangulatban.
De azért az ötletet felvetette, ha már most is szóba került a tehetetlenség.
- Jelentkezhetnél prefektusnak. A házvezetők ugyan nagyobb erőt képviselnek, de mégse tudnak ott lenni mindig, és valljuk be, van azért fontosabb dolguk is.
Mondjuk tanítani. Vizsgát írni és osztályozni. Mert végsősoron ők is tanárok voltak, legalábbis többnyire. De ez a kérdés is háttérbe szorult a gyomra megkordulásával, és Lilla nagyon remélte, hogy csak ő hallotta azt. Emma legalábbis egyelőre nem adta jelét, hogy bele akarna folyni az ügybe.
Elvégre nem koplalt ő, sajnos nagyon is úgy érezte, hogy minden megevett falat a karján lóg, vagy a fenekén termeszkedik, arcát püffedtnek érezte, és hiába akart volna megenni egy fél elefántot, egy fél grapefruit jobb választásnak tűnt.
- De ha már elásol: kérlek tisztelj meg annyival, hogy feldarabolsz, és több különböző helyen földelsz el. Jót tenne az imidzsemnek, azt mutatná, hogy rettegsz tőle, hogy visszatérek.
Bizonyára egész komoly kis legenda szövődne a nevéhez, ha ilyen gondossággal szabadulna meg valaki tőle, és bár nem volt halálvágya, nem bánta volna, ha tényleg így végzi majd egyszer. Jó, ha holtában is tartanak tőle, mintha kinevetnék.
- Hát ne hagyd nekik - mondta neki aztán egyszerűen. Lilla nagyon is jól tudta, milyen amikor a háta mögött összesúgnak, sőt, mikor még csak nem is próbálják visszafogni a hangjukat, ha véleményt akarnak róla formálni. - Tedd világossá, hogy nem vagy rájuk kíváncsi, és azzal szórakozzanak, amivel egyidősek, rólad meg szálljanak le. Nincs szükséged senkire.
Persze lehet, hogy őrá mégis, de csak míg elmondja neki, hogy igazából nincs is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem különösebben lepte meg, hogy Emma sem kapott kedvet prefektusnak állni, sőt, ha lehet, még őnála is visszataszítóbb ötletnek találta. És csak nyűgnek a hátán, ami több negatívummal jár, mint amennyi pozitívum kisajtolható belőle. Lillának mondjuk jól mutatna az önéletrajzában, de az utolsó két évre már inkább csak kapálózásnak tűnne. Arról már tényleg nem is beszélve, hogy kikkel kéne úgy közös munkát ellátnia.
A korgás mellé egy pillanatra úgy érezte, egy ütést is bevittek a gyomrába, mert sajnos akármennyire is próbálta semmibe venni az őt gyötrő éhséget, és annak hangját, a rellonosnak feltűnt a dolog. Kérdésére csak gyorsan megrázta a fejét Lilla.
- Igen, de ne foglalkozz vele, majd bekapok nemsoká valamit.
Amit egyébként tervezett is, mert hiába akarta maximálisan visszafogni az étkezéseit, teljesen ki nem hagyhatta őket, mert az nem hiányzott, hogy szégyenszemre elszédüljön, vagy ne adj Isten, még el is találjon ájulni. Azzal még a végén a gyengélkedőn kötne ki, és bizony ha kivizsgálnák, valószínűleg akadna pár kérdése az ügyeletes gyógyítónak.
Jó volt egy kicsit mulatni a feldarabolásának történetén, és azt is el kellett ismernie, hogy Emmának igaza van. Visszatérhetne, talán még képes is lenne rá, ha nagyon feldühítik. Vagy csak Sári miatt, hogy figyeljen rá továbbra is.
- Majd keresd föl Pouleint. Hátha van egy jó tippje arra, hogy intézz úgy el valakit, hogy ne jöhessen vissza szellemként - kacsintott, majd nyújtózkodott egyet, hogy aztán felkászálódjon ültéből.
Igazság szerint tényleg ideje volt bekapnia valamit, mert ahogy felállt, rögtön majdnem vissza is pottyant kábán a székbe, de szerencsére ez nem történt meg, Emma pedig épp elpanaszolta, mennyire nem értik meg őt, így most épp nem azt leste, hogy Lilla mit művel. De amint elkapta pillantását, a szőke apró, gyors mosolyt intézett felé.
- Figyelj, van még időd. Rá fogsz jönni mindenre, amire kell. Ha időben, nagyszerű, ha meg kicsit később, akkor sem hiszem, hogy komolyan félteni kéne téged. Ami pedig engem illet, most azt hiszem, a konyhába. De csak beugrom valami maradékért, nem is időzöm. Még meg kell keressek pár könyvet is, szóval majd beszélünk, oké?
Rövid búcsúzkodást követően magára hagyta Emmát, avagy különböző irányban mentek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egészen abszurd érzés volt arra gondolni, hogy milyen szerencse, hogy az évnyitókon csak a legjobb eredményt elérőket szokás kihirdetni, és azokról jótékonyan nem beszél az igazgató, akiknek nem sikerült évet lépniük. Ahogy Lilla az évnyitón ült, és ezen elmélkedett, kedve lett volna elátkozni maga alatt a padlót, hogy elsüllyedhessen benne szégyenében. De talán egyszerűbb, és kevésbé destruktív lenne egyszerűen felállnia az asztaltól és még azelőtt távozni, hogy minden tekintet a Rothman professzorra szegeződik.
De valahogy képtelen volt mozdulni, és nem csak a gyötrő éhség tartotta az asztalnál, hanem mert egész egyszerűen összeegyeztethetetlennek érezte nem meghallgatni az évnyitó beszédet. Mintha nem állna föl és hallgatná végig a himnuszt. De legalábbis eléggé helytelennek találta, és ebben az évben mindent jól akart csinálni. Nem kezdhette azzal, hogy nem tiszteli meg az iskola vezetőjét, és nem figyel oda, mikor a tanári gárdában történt változásokat taglalja. Mert, hogy ez őt is érintette, ha a dicsőségfalra felkerülés nem is.
De aztán nem csak azt bánta meg, hogy maradt, hanem azt is, hogy egyáltalán felkelt ma az ágyból. Egy név ütött szöget a fejében, és onnantól kezdve a többi bejelentett oktatót már nem is hallotta. Frida. Frida Bergstein. A vezetéknév nem csengett ismerősen, de ami előtte állt, olyanból Lilla csak egyet ismert, akiről tudta, hogy a tanári pálya szóba jöhet. A szentségit!
Miután meggyőződött róla, hogy bizony ez az a Frida, és nem egy másik, komolyan elkezdett gondolkodni rajta, hogy hogyan is volt az az átok, de végül elvette az ötletet, hogy lyukat üssön a nagyterem kövébe. Végül inkább megpróbált láthatatlan lenni, ami persze kimerült abban, hogy megpróbált elbújni társai takarásában, akik nem értették, mit izeg-mozog. Aztán ahogy az étkezés véget ért (egy falatot se tudott lenyelni), az elsők között pattant fel, és indult el kifelé a teremből. Ha közel lett volna a kijárathoz, még jó is lett volna, de így elég sokáig tartott, mire kiverekedte magát, és közben a Süveges csajt is fellökte, aki átesett a padon, és lábaival ott kalimpált. De erre Lillának nem volt ideje, valaki majd úgyis felsegíti.
Végre kiért a bejárati csarnokba, és már épp indult is volna fel a lépcsőn, mikor megtorpant. Rájött ugyanis, hogy addig babrált a pálcájával, hogy aztán nem tette el azt, csak lehelyezte az asztalra, mintha az is egy lenne a kihelyezett evőeszközök között. És persze, hogy ott maradt! Annyira mehetnékje volt.. most mehetett vissza.
Megfordult, és fáradt sóhajt hallatva sarkon fordult, hogy visszamenjen a varázsvesszőért. Remélhetőleg már nincs odabent senki, akivel túl kínos lenne találkoznia. Nem mintha örökre elkerülhetné. De ez legyen a holnap, majd a holnapután és az azután problémája.