Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Úgy tűnik negyedikben minden más lesz, mert Marinának a könyvtáros eset után sikerült még valamibe belerángatnia. Igaz, a könyvtárba nem ő hívott, de ezt az apró tényt elnézem magamnak. De most csínytevés a lényeg, abban pedig tiszta szívből részt tudok venni, főleg úgy, hogy így el fogom kerülni én magam. Mégis csak jobb másokon röhögni, nem igaz? Ilyen lötyiket adott a kezembe, kis fiolákban, szóval beszereztem egy pici váltáskát, és odatettem az üvegeket. A táskát silentioval láttam el, így nem fog hallattszani az üvegek összeütközése, zörgése, az álca tökéletes így. Nem hiába vagyok prefektus, máris jobb vagyok a legtöbbnél. Most épp rajtam a sor, Marina terel én pedig locsolok, höhö. Úgy látom, hogy kipécézett magának valakit, addig én akkurátosan töltök minden szabadon hagyott pohárba, ahol csak tehetem. Persze figyelek arra is, hogy ne vegyenek észre éls túl sok kockázatot sem vállalok, nem akarom, hogy lebukjunk. Mae pedig odamegy az egyik levitáshoz, azt hiszem Rózsához, vagy valami ilyen neve van, habár határozottan kérte, hogy ne szólítsam így. Nem mintha a másik neve eszembe jutna, és egy szép virág, szóval marad. LÁtom, ahogy belékarol, gyorsan odalépkedek, de igyekszem észrevétlen maradni. Amikor felmutat az égbe a dán, abban reménykedve, hogy követi a tekintetét a virágszál óvatosan melléülök, majd az előtte lévő pohárba löttyintem az italt, majd az üvegcsét a hangtalan váltáskáéba teszem.
- Na mit hallok? Amúgy itt mindig más kaja van, mint nálunk? Ti ennyire ismeritek egymást? Még sosem beszélt rólad a dán - mondom mellette, de a háta mögött a virágszálnak. Aztán, hogy biztos legyen abba, hogy semmiben sem mesterkedek, elveszek a tányérjáról egy falatot és betolom a képembe. - Aha, jobb, mint nálunk. Ezt te tudtad Marina? - kérdően nézek rá, még talán kicsit sikerül morcos képet is vágnom. Remélem megissza, kíváncsi vagyok a hatásra. Persze semmit sem mondott el a lökött jány, hogy mire jók, az is lehet, hogy órák múlva hat. Az bizony pech lenne. Természetesen úgy üülök, hogy a prefektusi jelvényem megcsillanjon valami fény által, legalábbis így képzelem. Létai Roland prefektus, hát nem csodás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#jokesformore
#húsvétolunk
#csempészés
#RolandCsibe

Természetesen a barna, ahogy szokta, hagyta figyelmen kívül a felé érkező minden negatív cselekvést. Mint most az ingerült olvasást, amit Amélia levágott neki. Ő meg csak beszélt, és beszélt megállhatatlanul, hogy biztosan felkeltse a másik figyelmét.
- De miért ne csinálnánk rendszert? Meggazdagodnánk és még az alapanyagot is az iskola fizetné. Olyan hasznunk lenne egy üvegen, mint egyik sörfőzdének se - bólogatott a lány, mintha ezzel képes lenne meggyőzni a szöszit.
- Hát, talán megemlítettem egy két embernek, de csak azoknak akikben bízok. Loki tud róla, ha ez a kérdés - válaszolta lazán, egy ördögi mosollyal az ajkán. Új év, ugyanaz a Marina. Hát nem szép, hogy így tud bárkit szekálni? Közben be is futott a társa, minden úgy alakult, ahogy annak kellett.
- Látod, ő például nem tud róla - magyarázta a barna, mintha csak bizonygatni akarná az igazát. Mosolyogva nézte, ahogy Roland belenyúlkált az ételbe, még fel is nevetett kicsit. - Nem, nem tudtam. Szerinted a gyümilé is más? Te mit iszol, Csibe? - kérdezte Marina a másik bögréje felé biccentve. - Jó cucc? - folytatta a small talkot, aztán felkapott egy másik csészét az akárki elől, aminek természetesen a levitás nem örült éppenséggel.
- Nah, akkor igyunk a levitás jó kajákra, és a titkokra, amiket eszméletlenül jól tartok meg - biccentett Amélia felé sokat mondóan, hogy lássa ez egy olyan gesztus, amit jobb betartani most, mielőtt elkezdi hangoztatni a tavalyi eseményeket. Inni kell a titokra, vagy kikotyogja. Marina elméjében ez így működött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elvileg sikerült a dolog, de ha nem, hát nem, annyira nem rémiszt meg. Úgyis lesznek olyanok, akik kikerülik, de még mindig az aggaszt leginkább, hogy nem láthatom a hatást. Az igazán genyó dolog lenne Istentől, Merlintől egyaránt. Valamit azomban ki kellett találnia, hogy miért menne oda, de végül megbánja, mert Marina el sem csevegte, hogy ilyen jóképű pasibarátja van, mint ő. Hát az a minimum nem, hogy mindenkinek áradozik rólam?!
- Roland vagyok, prefektus - nyújtok kezet a csajszinak. - Amúgy Marina, te rejtegeted a jó csaj barátnőid előlem? - nézek ide-oda a két lány között. - Vagy magadnak akarsz csak, önző módon, mi? - felnevetek, majd egy kicsit megcsócsálom a levitás kaját, ami nyilván ugyanolyan, mint a miénk. De talán mégsem, jobban esik valamiért. Talán csak, mert itt van és nem ott, fene tudja. Ezek ilyen pszichikai dolgok, amikhez éppen nem értek. Még. - Nem tudom milyen, de inkább Coláznék, csak a büdös manók nem gyártják, még előlük is titok. 1:0 az embereknek - nem mintha amúgy mindenfélével jobb a varázslat, mint az elektronika, meg a gépészet. - Persze, Marina ilyen kis duracel nyuszi - vonok vállat, bár olyan sokszor nem találkozunk reggel. Más a hálókörletünk a csajokkal, sajnos. Virágszál nem bírja ezt a nagy hangzavart és lelép, otthagy minket, mint eb a Szaharát. Hát szép, levitás lányok. Nem sokat ismerek, de azok morcosak. - Köszi - és magamhoz veszem a kaját és hagyom elmenni a lányt. Legalább jól is lakok közben. Aztán Marinára nézek somolyogva, na mi lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Már csak-azért-is csapja le a könyvet az asztalra, mert Teddy áldott jó lélek és nem akarja, hogy belealudjanak a többiek a tanulásba. Vagy csak mert az előbb úgy néztek rá, mint a véres rongyra? Megeshet, bármi. Nem érzékeny erre, arra inkább, hogy ő legyen a sötét szobában, pont a füledbe dünnyögő szúnyog, akit lecsapni sem tudsz. Ott van viszont, nem szabadulsz. Na de, lecsapta, aztán leül, mint a dámák, egyenes háttal, olyan tipikus resting-b!tch képpel, aztán a borítóra néz. Na ezt biztos nem akarja elolvasni, csak éppen elég vastag volt? Mindegy.
Csörög a lánc, ahogy félrelöki combján, hogy a zsebébe nyúljon. Kis kotorászás után az a tipikus egyesével csomagolt rágó kerül elő belőle, amelynek talán ha öt percig van íze, de ilyen az, ha az ember nem szereti a mentolosat annyira. Kihúz egyet, kicsomagolva azonnal a szájába tömi, majd jöhet a másik is, a két alufóliát pedig galacsinokba gyűri. Az egyiket a nemrég kedvesen megzavart lányok felé pöcköli, a másikat valami random srác hajába küldi, vagy nyakába, nem figyelte, hova pottyan végül. Némi helyezkedés után, a széken törökülésben ülve csapja fel a könyv fedelét, random fellapoz egy fejezetet és olvasás helyett a képeket nézegeti, szakértő arccal. Azon, a ronda átkok és minden helyett növények szerepelnek, gombák, apró lények. Kedve lenne kipingálni azt a manószerű valamit, de inkább tovább lapoz. Sajtkukac módjára mocorog, vagy éppen csak ujjaival dobol saját térdén, még szerencse, hogy pontosan ezért nem jár a könyvtárba, mert az a mogorva fráter már egyszer kizavarta, vagyis jó, megkérte, hogy fáradjon máshova zajongani. Azóta oda többet sose. De ez így unalmas, hátradől a széken hát és a bent lévőket kezdi el bámulni, miközben egy hatalmas rózsaszín rágó-lufit fúj, kipukkan, rág, majd újra és újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mely terület lehetne a nyugodt tanulás mintapéldánya? Hát persze, hogy a társalgó. Az egyik ismerősömtől hallottam, hogy ő itt szeret tanulgatni, mert itt a kutya sem zavarja, és nyugodt körülmények között szívhatja magába a tudást. Ennek megfelelően én is a társalgót választottam ki, hogy nyugodtan memorizálhassam a legendás lények órán tanultakat. Le is pakoltam szépen a tananyagaimat, a könyvemet és a füzetemet, amelyben leírtam az órán hallottakat, szóval valamiféle vázlatként szolgált számomra. A házi feladat példája az volt, hogy hasonlítsak össze öt varázsbéli lényt öt mugliféle állattal. Nem igazán volt ínyemre az egész, hiszen a muglik a gyönyörű és csodálatos varázsvilágbeli lények nyomába sem érhettek, de muszáj volt jól szerepelnem, hogy kitűnő osztályzatot kapjak a házimra. Amikor beértem a terembe, voltak már ott jó páran rajtam kívül, de egyáltalán nem zavart a dolog, megpróbáltam összpontosítani a saját feladatomra. Azon tanakodtam magamban, hogy vajon lesznek-e még összetettebb házi feladatok is, de nem tudtam dűlőre jutni ez ügyben, így nekikezdtem a mostani feladat megírásának. Miközben nagy nyugodtan koncentráltam az előttem lévő dologra, hirtelen úgy éreztem, mintha valami fura dolog landolt volna a nyakamon. Mikor hozzá nyúltam erős öklendezés fogott el, ugyanis egy rém gusztustalan valami tapadt a torkomhoz. Rögvest elővettem a zsebkendőmet és beleraktam ezt az undorító valamit, majd körbenéztem a termen, hogy vajon ki okozhatta számomra ezt a nagy kellemetlenséget. Nem is telt sok időbe, mire rájöttem, hogy ki volt a tettes. Az egyik asztalnál ott ült egy ízléstelen küllemű diák, amolyan hippi szerűség, akitől anyámék mindig óva intettek. Biztos voltam benne, hogy ő volt az elkövető, úgyhogy mindenféle gondolkodás nélkül felálltam a helyemről morcosan, majd a zsebkendőben ragadt rágóval a kezemben odamentem ehhez a szörnyű illetőhöz, és leraktam az asztalára a hozott tárgyat.
- Üdvözletem! Úgy vélem ez a tiéd. Véletlen pont engem talált célba. Most pedig visszamegyek az asztalomhoz tanulni - szólítottam meg udvariasan, ámde egyben erélyesen is az ismeretlen lényt, majd hátat fordítottam neki, és visszaballagtam a helyemre, hogy folytathassam a tanulmányaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Semmi. Abszolút semmi. Még az a fura ikerpáros sincs itt, akikre már ő is múltkor a homlokát ráncolta, hogy nem normálisak, pedig neki se kell a szomszédba mennie. De azok, tuti nem. Viszont legalább lenne valami. Ellenben a névvel, ez sehol sem társalgó, mert aligha beszélnek, vagy bizonyára rossz időt fogott ki. Ez az ő szerencséje, pedig tavaly éjjelente tök jókat mókázott, amikor megindult, csak úgy, majd véletlen találkozott valakivel és közösen mentek tovább. A fura prefektusok elől elbújni, vagy akármi. Alig várja, hogy idén is ilyesmi élményeket szerezzen és sok-sok-sok tudást. Felröhög. a társalgó nyugalmába nem illik bele az, ahogy hahotázik egyet a gondolaton, ő miben reménykedik a bambulásban. Csak bármire, valamire.
Megint a könyvet lapozza, megint a képeket vizsgálja. Merényletet követ el, ahogy szamárfület hajt pár oldalra, majd halad tovább. Újabb lufit fúj, majd vakarássza le arcáról azt, ami oda is ragadt. Ujját bekapva nem pazarol, még van némi íze, mielőtt az asztal aljára ragassza, ahogy órán is szokta, vagy úgy ahogy a tanulók nagy része. Semmiben sem kirívó, mondhatni. Vagy de?
Mozgást lát szeme sarkából, olyan hamar reagál, amennyire lehet. Arca, feje már a srác felé fordul, aki odasétál hozzá és magyarázni kezd. A kis csomagra pillant, majd fel rá, megint le és vissza. Prüszköl kicsit, ahogy kisajtol magából egy elfojtott nevetést.
- Salve - dobja oda neki a kurta köszönést, miután rendezte arcvonását. A csomagra néz megint, majd amit hall... Zseniális. Összecsapja két tenyerét és úgy hajol meg ültében kissé.
- Nélküled hol lennék! - használja ki a fordítórúna és a nyakában pihenő ezzel ellátott nyaklánc előnyeit. Hát a véletlent elismeri, semmi mást nem. Megfogja a zsebkendőt, összegyűri, a rágóval együtt, majd úgy, ahogy van, utána hajítja, a hátának.
- Húzd ki a karót a seggedből, stréber!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem igazán tudtam mire vélni az ifjú ember hozzáállását a dolgokhoz. Én csupán illedelmességből visszaszolgáltattam neki a rágót a zsebkendővel, ő pedig mondhatni, gúnyt akart űzni belőlem. Pedig hol tarthatott hozzám képest az életben, te jó ég! Nem is akartam összehasonlítani magammal ezt a hippit, aki jóanyám szerint semmire sem fogja majd vinni az életben ezzel a hozzáállással, ebben pedig nagyon is igaza volt. Természetesen nem alacsonyodtam le hozzá, nem akartam belemenni a játékába, hiszen, abból semmi jó sem származhatott. A "jókívánságára" csupán megfordultam, megrántottam a szemöldököm, és egy halovány mosolyt is elejtettem feléje, majd folytattam az utamat az asztalomhoz. Szegény ember, így semmi sem lesz belőle, ha ennyire félvállról vesz mindent! Ráadásul biztos voltam benne, hogy nem aranyvérű, hiszen egy jóravaló, nemes családból származó ember bizony így nem viselkedik, ahogyan ő. A szüleim midig is óvva intettek ezektől az emberektől. Tehát úgy döntöttem, hogy teljes mértékbe ignorálom ezt a hippi életstílusú fiatalt, és inkább folytatom a tanulást, amely által még sokra vihetem az életben, és hasznos tudást szolgáltat számomra. Sose értettem azokat az embereket, akik a szabadidejüket nem önmaguk fejlesztésére szentelték, hogy előrébb jussanak az életben valamilyen szinten. Persze egy kis kikapcsolódás, csínytevés mindig is belefért a dolgokba, de annak is megvolt a maga megfelelő helye és helyszíne. Az már maga volt a vétek, ha valaki ezt feltűnően csinálta, szóval ilyen téren is lehetett volna tanulni tőlem és Marina-tól. Mi mindig tudtuk, hogy mikor követhettünk el egy kis kihágást mindenféle következmény nélkül, amellett, hogy jól szórakoztunk. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza és ültem le az asztalomhoz. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat, hogy az elém tűzött feladatot kiváló teljesítménnyel valósítsam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem mondom, hogy nem nyugtatott meg a tudat, hogy Marina sem mondaná rám, hogy buzi vagyok. A lányból ugyanis bármilyen gondolatot ki tudok nézni, de ha még ő sem mondaná rám, hogy ratyiroller, akkor más sem fogja. Mondjuk ezt bőven hirdetem is, most sem férfi segget követtem idáig, ugyebár, hanem a legszexibbet ever, amit itt láttam. Erről jut esezmbe, hogy Marináét sem vizsgáltam még meg ilyen szempontból, majd erre is sort fogok keríteni, már csak az összehasonlíthgatás miatt. Mondjuk itt amúgy elég sok jó hátsó járkál, csak kár, hogy beszélnek is... szerencsére nem ugyanott, ahol nézem őket.
- Van mit, van mit - vigyorgok teli szájjal, ahogy kell, hát nem hiába neveznek mindenhol agytrösztnek is. Jó, ez egy vissza nem térő alkalom, hogy segítettem, de majd valahogy túllesz rajta, ha megadja. Kíváncsi vagyok, hogy mire megy majd a titokzatos B-vel, akinek a nevét is ki kéne derítem majd. Kár, hogy nem vagyok legilimentor - már meg kár, a múltkor még baj volt, meh -, akkor belenézhetnék az okos kis fejébe. Biztos valami felsőbbéves szexbomba, mert azért Marinának is van szeme, ha már a barátjának tart. Éles szeme, csinos szeme.
- Nem olyan egyszerű az, az ilyen seggek nem teremnek minden lány hátulján! - bólogatok bölcsen mellé, majd felkapom a fejem és beverem a perverz képet, hogy lássa: Roland gyerek nem felejt. - Én tudom, hogy igen, erre 0-24-be ráérek dáncsaj - kacsintok vissza és még hozzáteszem. - Most akartalak lekapni, mint szél a sapkát búcsúzásképp, erre elmész. Szívtelen! - felnevetek, majd elkezdem kifelé venni az irányt, mert ha nem magamtól megyek, ki fognak dobni. Márpedig engem ne akarjank kidobni, mert morciu leszek. Merre is mehetett még az a segg? Híííí, megvan, az emeleti lépcső, basszus! Gyrünk, gyerünk, talán még utólérem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kendével kicsaptuk a bájitalokat, mint annak a rendje, majd Rinnek adtam őket, hogy hajrá, lehet szétosztogatni vagy azt csinálni velük, amit akar, nekem lényegében teljesen mindegy, mert azt sem tudom mi fog történni, ha valaki megissza. Oké, ez hazugság, mert a recept alapján meg néhány elejtett jegyzet alapján a lapokon igencsak könnyen ki lehetett következtetni, de hát… így sem 100%-os, hogy az fog történni, nem? Mármint de, mert pöpi vagyok Bájitaltanból és a bájitalok pontosan úgy sikerültek, ahogy kellett nekik, szóval fogalmam sincs mit koptatom az agysejtjeimet. Inkább csak Rinre bíztam az egészet, hogy csinálja, miközben röhögve közöltem vele, hogy az egyik üvegcsének Kiscsibe mennyire örülne, majd léptem le, mert reggeli előtt még vissza kellett mennem a füzetemért a szobába, plusz fel kellett ébresztenem Móricot, hogy kapja össze magát, mert megint el fogunk késni. Mint majdnem mindig.
Teljesen nyugodtan, fütyörészve sétálok a Nagyterem felé, hogy teletömjem magam kajával, amikor megtorpanok. Szóltam Kiscsibének, hogy ne igyon? Megtettem, ugye? Ja, tutira megtettem, nem tudom mit izgulok. Tovább indulok fütyörészve, majd szinte robbanok be a Nagyterembe, hogy kékjeimmel azonnal Kendét keressem, de ez a bánat nincs sehol. Bezzeg Rin megint Rolanddal bassz- akarom mondani üti el az időt. Csúnya Móric, hogy beszélsz?! Vigyorogva integetek mindkettőnek, majd nézek körbe, hogy ki lehetne az áldo- semmi, meg is van. Könnyed léptekkel vágódom le Kiscsibe mellé, főleg azért, mert van hely, hiszen a reggelinek már egy ideje vége. Csak elkéstem. Meglepő. De legalább a füzetem nálam van. Kezeimet fektetem egymásra, majd hajtom rá arcomat, hogy mosolyogva nézzem Kiscsibét, ahogy úgy issza a vizet, mint egy kacsa.
- Te figyu, úszni is szeretnél benne? - rebben meg szemöldököm kérdőn. - Mit olvasol? - húzom ki kezemet fejem alól, majd nyúlok azonnal a könyv felé, hogy magam felé fordítva azt, olvassam el a címét. Fogalmam sincs mi ez, úgyhogy elhúzott szájjal engedem is el azzal a lendülettel, ahogy megfogtam, majd pillogok tovább Kiscsibére féloldalas mosollyal. - Mondd el, Kiscsibe, hogy telt a szüneted, miután nem találkoztunk, mert be fogok aludni - nyomok el egy ásítást behunyt szemekkel, majd pillogok tovább a másikra, miközben karjaim alatt pihenő füzetem sarkát bizergálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem, nem, nem. Ez így nem jó, nagyon nem. Elég az, ha órán kell csendben ülnie meg nyugalomban, nem kell mindig ennek körbevennie, erre tessék. Az év csak most kezdődik, ezek meg úgy bújnak a könyveikbe, mintha muszáj lenne. Ez nem jó így, tavaly jobb napokat kapott el. Erre, akármit tesz, semmi válasz. Hallatlan.
Nem csoda, hogy ráakaszkodik, mint valami pióca - pont olyan kellemes - tapad és nem engedi, nem akarja engedni. Olyan ördögi kör ez, melyet nem is gondolt végig szerencsétlen, amikor fogta magát és idejött hozzá, hogy visszahozza azt a galacsint. Ó, imádja a kisugárzást, ami árad belőle. Tipikusan az a srác, akinek beleesik az orrába az eső, annyira fennhordja. Ezüst villa, a cipőfűzője és többet és, mint minden, ami jelenleg Teddy-n van. Szörnyű ez, valamennyire képben van az átlagos különbségekkel a társadalomban, azonban, mágus-szinten ezt nem is akarta felfogni, micsoda különbségek és világok léteznek. Arany, sár, fű, neki mindegy milyen a vér, egyre megy. Mindegyiknek egy gödör a jussa az út végén, semmi több. Egy kupac. Hát akkor minek teszi ez ennyire magát? Nem is válaszol neki, sziszeg felé, ahogy ott hagyja és visszaül a helyére. Komolyan. Komolyan?!
Fújtat egyet, egy kósza tincset lök el arcából, ahogy feláll. Nem finoman, inkább kilöki lábbal maga alól a széket. A könyvet, amelyet már csak dísznek használ, összecsukja, hóna alá csapja és menetel a srác után, felé. Pont olyan peckesen és egyenesen, mint az tette, még a mimikát is az arcára adja, csak épp túlzással. Egy pillanattal később huppan le pont vele szemben, a könyvet az asztalra teszi, de nem nyitja ki. Csak nagy szemekkel bámulja a másikat.
- Te ki vagy? - finom ismerkedős kérdés. Cseppet sem azért, hogy ne idegesítse. Áhh, ő ilyet sosem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hirtelenjében nem tudtam, hogy mely mugliféle állatot válasszam összehasonlításként a nemes varázslatos lényekkel kapcsolatban. Természetesen ismertem az összes állatot mindegyik területről, így éppen azon tanakodtam magamban, hogy melyeket válasszam ki közülük, illetve mely tulajdonságok alapján hasonlítsam őket össze.
- Mugli állatok kontra varázsvilágbeli lények - mormoltam magamban hangosan, miközben az íróeszközömet a pergamenem felé tartottam, a fejemet pedig a kezemre támasztottam, és vártam, hogy megjöjjön az ihlet. Sosem volt még közvetlen tapasztalatom varázslényekkel, mert a szüleim szerint csak felesleges időpazarlást jelentettek, amelyek elvonják az ember figyelmét a fontos dolgokról. Azt mondták, hogy nem szolgáltatnak annyi pluszt ezek a lények, mint amennyi időt és energiát kéne beléjük fektetni, így maximum könyvekből tanultam róluk, valamint az órák során most megismerkedhettem velük valamelyest. Mindenesetre annak kifejezetten örültem, hogy csönd volt a társalgóban. Általában a könyvtárba vonultam el tanulni, de most kifejezetten egy új helyszínre vágytam, főleg azért, mert ez a téma nagyobb kihívásnak bizonyult számomra a kelleténél. "Kutya - crup, macska - kneazle, furkász - vakond" - írtam le a pergamenre ezeknek az állatoknak a neveit, de még két lény bizony hiányzott.
- Mely két állat hasonlít még egymásra e két világban? - morfondíroztam tovább magamban hangosan szemöldökömet nagy ívben felvonva. Közben bizony el-elkalandoztak a gondolataim más irányba. Eszembe jutott, hogy vajon a szüleim jól vannak-e, már egy hete nem hallottam felőlük. Azt is elterveztem, hogy igyekszem többet találkozni a baráti körömmel, de persze főként azt a célt tartottam szem előtt, hogy minél többre vigyem az életben, a tanulmányaimban. Időközben sikerült újra az adott feladatra koncentrálnom, majd mikor tovább gondolkodhattam volna, hogy mely két lényt válasszam még, azon kaptam magam, hogy hirtelen lehuppant a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra a fura kinézetű alak, akinek nemrég még illetlen szavak hangzottak el a szájából irányomba. Természetesen az is beleivódott a memóriámba, hogy nemrégiben még rágógumis zsebkendővel dobálta meg a hátamat. Nem értettem, hogy miért ült ide hozzám, azt gondoltam, hogy már kiélte a furcsa mániáit rajtam, és arra számítottam, hogy miután ignorálom őt, le fog szállni rólam. Ám a számításom egyáltalán nem vált be, és egy szemvillanás alatt már helyet is foglalt velem szemben a könyvével együtt. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem nyitotta ki azt, hanem egyenesen nekem szegezett egy kérdést, hogy ki is vagyok valójában. A kérdése sok mindent felvetett bennem, azt is válaszolhattam volna neki, hogy "igen, kivagyok", vagy azt, hogy "emberi lény vagyok, mint te", illetve azt, hogy "az, aminek érzem magam" és a többi. Persze tisztában voltam vele, hogy a kilétemre volt kíváncsi, csak furcsán tette fel a kérdést, de mit is várhattam volna tőle... így ennek megfelelően válaszoltam:
- Draskovich Kristóf vagyok. Elsős, Rellonos.
Nos, mivel láttam, hogy esze ágában sincs kinyitnia a könyvét, úgy gondoltam, hogy megkapja tőlem a leckét, ha itt szeretne maradni az asztalnál. Nem mintha nem tudtam volna még két lény párost felsorolni, azért kíváncsi voltam az észjárására.
- Mondd csak, tudnál nekem mondani egy-egy olyan lény párost, amely a két világból származik? Avagy két varázsvilágbeli lénynek kellene megtalálni a muglivilágbeli megfelelőjét. Kutya, macska, vakond kilőve - tettem fel irányába a nagy kérdést. Arra számítottam, hogy ettől vagy elmegy a kedve a társaságomtól, és folytathatom tovább a házi feladatom megírását nyugodt körülmények között, vagy legnagyobb meglepetésemre otthon lesz a témában, és rögtön rávágja a helyes választ a kérdésemre. Az utóbbi esetben, akármilyen családból is származzon, le a kalap előtte. Mindig is tiszteltem azokat, akik kitűnő tanulók voltak, az már más téma volt, hogy egyébként kerültem a társaságukat, kivéve, ha aranyvérűek voltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy megfogom Kiscsibe könyvét engedem is vissza nagyjából, mert nem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, ő meg úgy néz rám, mintha minimum egy vödör vízbe hajítottam volna. Mindegy, mert így is utána kap, szóval nincs belőle baj. Vállat vonja hajtom vissza fejemet karjaimra, féloldalas mosollyal pillogok fel rá, hogy elkezdjen mesélni, mielőtt komolyan bealszok. Mosolyogva hallgatom, ahogy elkezdi, majd pislogok fel rá értetlenül.
- Nem nagyon. Lemaradtam az első óráról? - hunyom le szemeimet, hogy szemöldököm szaladjon ráncba, ahogy hatalmas gondolkodásokba esek. Mi az első órám? Egyáltalán milyen nap van? Mondjuk ilyen kérdésekkel nem jutok előrébb, de mindegy, szóval, ahogy megannyi mindent, ezt is elengedem, így szusszanva emelem fel fejemet, pillantok Rinre és vigyorodom el szélesen. - Szanaszét adom, amikor ennyire pörög, mert ébren tart az órákon. Oké, annyira nem vagyok gáz, mint Kende, de… - vezetem vissza tekintetem Kiscsibére, majd fekszem vissza, és nagyon nehezemre esik visszatartani a nevetésemet. Milyen beszédes Csibét találtam ma reggel, ahhoz képest, hogy két perce ismét megöllek tekintettel nézett rám, amiért megzavartam az uncsi könyve olvasásában. - Ha itt az egyetlen levitás csibe, akit elviselek, mit tehetnék? - nem mintha más házakból megkapta volna bárki is a megtiszteltetést, hogy becézzem, ami így is van rendjén. A legtöbben amúgy is idegesítenek, szóval hagyjanak békén, de amíg őket figyelmen kívül hagyom, Kiscsibe mindig olyanokat mondd, amikre zsigerből kell reagálnom, szóval esélytelen az alvás. Félig. Mert ahogy hallgatom a Rin és Roland közti barátság megkérdőjelezését egyre nagyobbakat pislogok, és bakkerka, tudom, hogy pár pillanatra sötétség borul mindenre. Nem tudom mennyi idő telik el, de hirtelen pattannak ki szemeim és kapom fel fejemet, csak annyit hallok, hogy elfelejtem. - Ébren vagyok! - szólalok meg hangosabban, még a füzetemre is csapok egy kisebbet, mintha ez csak még jobban ébren tartana, majd nézek Kiscsibére, aki kajálni készül. Sóhajtva túrok szőke tincseim közé, majd borzolom össze őket kicsit féloldalas mosollyal, ahogy Kiscsibére nézek.
- Ööö… lehet kicsit elvesztettem a fonalat - dörzsölöm meg arcomat, de persze hangomban egyáltalán nincs bűntudat. - Deeee… Rin és Roland. Igen, ez még megvan. Fogalmam sincs mióta, de nem is érdekel. Amíg Roland nem bántja meg vagy nem csinál olyat Rinnel, ami nekem nem tetszik, felőlem barizzanak - mert komolyan leszarom addig, amíg Roland át nem lép egy olyan határt, amiért már jár a saller. Vagy akár több is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Három percig voltam abban biztos, hogy én szeretnék iskolaelső lenni. Aztán mikor megláttam úgy az éves tananyagot, rájöttem, hogy idén sem én leszek. A tavalyi évben a navinések közül kerültek ki az elsők, ami engem nem zavart, de ugye van az a tipikus nézet, hogy hát ez jobban illet volna a mi házunk egy tagjához. Oda se neki! Majd idén, valaki. Hátha megpróbálom, még addig alszom rá sokat. Úgy hónapokat.
Mégsem veszem fél vállról az egészet. Az oké, hogy a teremben edzek néha, megint, meg Darya is tanít nekem dolgokat, de az eszemet is karban kell tartani, vagy hogyan is mondják. Büszke lenne a mondatra minden kék, irány a könyvtár! Könyveket és papírt tettem a táskámba, lesz mit leadni már most így az elején is, annyi szent. Tüske dobozát is elteszem, van benne neki nasi, egy kis tálka a víznek, azt magamnak is teszek, némi szőlőcukor kíséretében. Kezembe veszem végül pajtásomat, mert méltánytalanul kevés órára vittem magammal mostanság és már hiányoltam. Így indulunk el a körletből, bár nem tartottam meg a magamnak tett ígéretem, miszerint a nyakamba akasztok egy táblát: nem, nem harap és nem is szúr meg sosem. Mondjuk ezt is meg kellett tanulni, de nem nehéz, ha valaki, történetesen én, sokat tanultam az alatt, mióta velem van. Mind a négyünknek van valami kisállata, Domca macskája vicces, amikor megpróbál vele játszani, aztán fújtatva elmenekül, mert bizony, megböki az orrát akaratlan. De mindig kisimogatom belőle a traumát.
A könyvtárhoz érve lépek be, majd kettő könyvet veszek elő, amikre már nincs szükségem. Gyorsan lerendezem a visszaadás menetét, majd távozok, hogy válogassak és kitaláljam, melyiket kell majd el is vinnem. Három került a kezembe, majd a negyedikért nyúlok, amikor a színes tincseket szúrom ki az egyik asztalnál. Hah! Kerestem már őt egy ideje, bár nem beszéltünk sokat, feltűnt valami, ami eszembe maradt a szünet alatt is. Most nem látom mellette az álmos fiút, így nem fogok zavarni, ha kicsit odamegyek. Tüske a könyvhalom tetején ül, így mikor odaérek, óvatosan teszem le és könyvtár-hangerővel szólok a lány felé.
- Szia! - csusszanok le az egyik székre. - Nem zavarok? - remélem. Hát most már mindegy. - Csak gratulálni szeretnék az iskolaelsőséghez! Találtam is neked valamit - nem akarom a másik lányt is felkeresni, de ez feltűnő volt otthon, így eszembe jutott. Keresgélek egy kicsit, majd előkerül egy tolltartó, tele ceruzákkal, mindennel, amiket összeszedtem az idő alatt. Keresek, majd végül két, mugli golyóstoll kerül elő belőle. - Tavaly voltunk egy kiállításon, és neked ugye Anubisz lóg a nyakadban. Na, én ezeket sose használtam, de neked szeretném adni - teszem le a két tollat. Tipikus szuvenír, nem nagy dolog, de a mintája igen. A szem, a sakálfej, a kiállítás tematikája és világa köszön vissza róla. Az egyiken még egy kis apró lánc is lóg, amin Hórusz-szem fityeg. Csak azért vettem meg, mert tetszett, de aztán el is felejtettem. Tüskét veszem el végül az asztal közepéről és teszem vissza a könyvekre.
- Hát, nem nagy dolog, csak gondoltam, neked jobban való, mint nekem - vonok aprón vállat végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tollam végét rágva meredek az előttem heverő jegyzeteimre. Igyekszem a leírt címszavak alapján memorizálni Jormungand történetét és a köré épített történetet, ami nagyon izgalmas, nagyon szeretem a tárgyat is, komolyan, mindössze valamiért az agyam nem szeretné azt, amit én szeretnék, így mindig valahol máshol kötök ki. Leginkább ott, amikor Kende az évnyitón széles mosollyal gratulált nekem, és nem elég, hogy amúgy is elvörösödve fogadtam több helyen is a nevemet, majd a Navine vezetőségtől az Uralkodó Unikornis titulust, de még Kende is rátett egy lapáttal. Féltem, hogy ott helyben komolyan kiájulok a sorból, pedig két hét is eltelt a tanévkezdés óta. Én meg… én meg reménytelen vagyok, hogy ennyitől is képes vagyok ilyen mértékben zavarba jönni. Alsó ajkamba harapva sóhajtok egy nagyot, majd lehunyt szemekkel csóválom meg fejemet. Elég volt ebből, koncentrálnom kell, mert megfogadtam, hogy idén még jobban odateszem magam és anya büszke lesz rám. Határozottat bólintva fordulok vissza jegyzeteim fölé, majd fordulok is felfelé, ahogy megszólítanak. Megszeppenek, majd mosolyodok el kedvesen, ámbár nem az igazi, hiszen meglepettségem még így is kitart.
- Szia - válaszolnék, hogy nem, de már helyet is foglal, így csak mosolyogva megcsóválom a fejem, hogy a mozdulat után tűrjek fülem mögé egy kék tincset. Majd akadjak meg a mozdulatban. Nagyot nyelek, ahogy kikerekednek a szemeim és inkább jegyzetemre esik tekintetem Zentéről. Gratulálni az iskolaelsőséghez. - Ó, igen. Köszönöm szépen, de én… - akadok meg ismét, mert már a táskájában turkál és kap elő belőle egy igen jól kitömött tolltartót. Értetlen, félrebiccentett fejjel nézem a rengeteg tollat és ceruzát, amik minden színben pompáznak, míg végül elő nem kap kettőt. Azonnal megakadnak kékjeim a mintákon, ajkaim is elnyílnak egymástól, csakhogy még inkább látható legyen lenyűgözöttségem. - Azt-, húha. Én… jaj! - temetem tenyereimbe arcomat zavartan. - Köszönöm szépen! - engedem le végül kezeimet. Az asztalon teszem őket egymás mellé, jobbal kezdem el birizgálni bal kezem ujjait. - Köszönöm, nagyon kedves vagy, de igazán nem kellett volna, én… szóval köszönöm - mondom még egyszer, most már tényleg utoljára, majd mosolyodom el végül a sünin, aki szökni próbál. Alsó ajkamba harapok, bizonytalan nyúlok a tollak felé, hogy szemeim előtt forgatva őket szélesedjen a mosolyom. - Nagyon tetszenek. Igazából gyönyörűek - ejtem ki az utolsó szót teljes átéléssel és halkan, ahogy Anubiszra esik tekintetem. - Mi járatban erre? Tanulni jöttetek ti is? - csúsztatom a tollakat táskám legkisebb zsebébe, hogy véletlen se essen bajuk, majd fordulok Zente felé ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fejhallgató a fejemen, egy rögbi labdát pörgetek kezeim között, amit még fogalmam sincs honnan szereztem, de megtaláltam az ágyunk alatt. Hogy mit kerestem ott? Remek kérdés, szerintem csak engedjük el, és ne beszéljünk róla többet. Üvölt a fülembe a Gazirovka, az időt sem tudom, lehet már rég lecsúsztam a kajálásról megint, ami nem lenne meglepő, mert mostanában elég gyakran előfordul, de hát tehetek én róla? Szerintem sem. Csípőm ring, teljesen beleélem magam a basszus adta lehetőségekbe, így amikor belököm a Nagyterem ajtaját:
- Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet, Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet - üvöltöm teljes erőbedobással a szöveget, amit még én sem értek, de hát Nber, orosz, érted, szóval tökre mindegy. A lendülettől lendülök én is az első padra, amit érek a Nagyterembe, majd kezdek el mozogni ismét, ráadásul lássuk be, a mozgásomra nem lehet panasz. Úgy elkapom a ritmust, mint annak a rendje, miközben kicsit feleszmélve - ugyanúgy a szöveget üvöltve, mert nem ússza meg senki - pásztázom a környéket és állapodik meg tekintetem az eridonoson, aki úgy néz ki, mintha most húzták volna ki Darwin szájából, de hogy is van? Ne a könyv alapján ítéld meg a borítót? Vagy valami ilyesmi, kicsit előrébb táncolok, ujjaim erősen markolnak a labdára, ahogy kitárom azt és csúszok a padon, majd lépkedek egyet jobbról, balról, végül fennhangon szólalok meg.
- Hé, tesó! - figyelemmel arra, hogy Gazirovka még mindig üvölt a fülembe, valószínűleg az eridonos is rám néz, amilyen hangerővel szólhatok, így széles vigyorral hajítom el felé a labdát, ami gyönyörű ívben repül. - Vigyázz, labdaaaaaaa! - röhögök fel öblösen, majd táncolok tovább a padon, hogy egy tálból csórjak el valami kaját, miközben a csajra kacsintok, de azonnal vissza is pillantok a srácra, hogy vajon elkapta-e a labdát. Ha nem, az rohadt ciki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Illedelmesen böfög egyet, amint leteszi a villáját és nyammogva figyel az egyik háztársára. Nagy elánnal magyaráz a kviddicsről, mert az is mindjárt indul, főleg az edzések. A seprűjét magyarázza, amely hát nem figyelt hány másodperc alatt gyorsul százra. Ez neki még mindig szürreális, bár tavaly többen is megmutatták neki a pályán, hogyan működik ez. Aztán senki sem többet, mert már akkor a földön fetrengett röhögve a látványtól. Mindegyiknek bibircsókot és egy fekete macskát kívánt és ennyi volt Teddy kviddicses karriere. Elég sok hülye ötlete van, azonban, hogy repkedjen, seprűn, köszöni szépen, de nem. Két lábbal a földön sem biztos néha. Állát ejti tenyerébe, ahogy az asztalra könyököl, lábát lóbálja, cipője orra meg súrolja a földet. Lehet még eszik valamit és lelép bagózni, mert már megint nem azon jár az esze, hogy a jegyeit feljebb húzza, minek.
És nem is tudna, mert nyílik a terem ajtaja és beporoszkál rajta az ikrek egyike. Az hagyján, hogy üvölt valami rusnya szöveget, de még rázza is magát. Erre már a nyakát nyújtja, többek szeme akkora, mint a teáscsésze alja, van, aki röhög, meg beszáll meg minden. Szóval megszokott, tavaly már kapott az élményből ő is, bár nem szokta rázni a valagát tömegben, de nem kell félteni. Ahogy felpattan a srác az asztalra, úgy áll fel és két ujját a szájába véve füttyent, mintha mindjárt még a ruháit is nekiállna ledobálni. Valaki sikít, gondolja ő, hogy az, akinek épp talán a tányérjába lépett, a tagot mit sem zavarja, rögtönzött orosz nyelvleckét kap mindenki. Teddy csak egy szót ismer, amely egész sok nyelven ugyan azt jelenti, de most nem ugatja befelé. Leengedi füttyögései után a kezét, mert tessék, csak megérte, hát ide néz! Mit néz, szól is, sután fordul mutatóujja saját maga felé, mintha meg lenne szeppenve, hogy hozzászól, nem máshoz. Mindjárt Oscar-díj beszédet is mond.
- Mivan?! – kellemes visszakérdezés, ekkor kerül a labda is a középpontba. – Aztapicsa áááá… - oké és most esik le neki. Annyit tud erről a sportról, mint mindeni más; rohannak, valamikor van gól, de legfőképp, tarolnak, mint a buldózer. Noha azt mondják, egy hiperaktívnak jó a sport, neki nem feltétlen és főleg nem ez. Kivetődik oldalra, csörren a lánc, ahogy végül ugrik és elkapja, jobban mondva magához öleli, ahogy nekiesik egy asztalnak seggel. Au. Aztán feltartja, mint a kalóz azt az üveg földet, még vadul vigyorog is hozzá.
- Gól! – nem, ilyenkor pont nem. – Vissza neked – forgatja ujjai között, majd a fogást megtalálva hajítja vissza felé, de hát ez nem fog kézbe menni, ellenben a levesestálba igen, így az is, meg a labda is, kicsit ízesítve ér a táncoló cipőjére. Hoppá. De csak vállat von és most ő röhög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az asztalra ugrok a padról, hogy tuti legyen az, amire éppen készülök és ne csak a nagy világba dobáljam a labdát, mint amit amúgy teszek, mert fogalmam sincs mit és hogyan kell csinálni. Összeszűkült szemekkel figyelem a srácot, aki beszél valamit, miután megszólalok, de ugye az orosz üvöltözik, szóval semmit nem értek, így csak hajítom a labdát, felhívom rá mindenki figyelmét, hogy vigyázzanak, mert esik a minden is, és izgatottan táncikálva várom, hogy vajon elkapja-e. És ott van! Kisterpeszbe állok, ahogy elkapja, karjaimat felfelé lendítem és töhögök. Micsoda góóóól!
Vigyorogva fordulok vissza felé, éppen elkapom, hogy magyaráz, keresi a fogást, majd dob. Bakkerka! Fogaim közé veszem a gyümi kenyeret, majd készülök, hogy elkapjam. Mellettem szóljon, hogy le is hajolok meg minden, hogy sikeresen abszolváljam a feladatot, de a labda túl kis ívben esik, így a csaj tányérjában landol, én meg reflexből emelem fel a lábamat, hogy megússzam. Ó, hogy ott rohadna meg! Az oké, hogy én megúsztam nagyjából, de a csaj nem feltétlen. Pálcámat előkapva guggolok le elé, hogy fejemről letoljam a fejest, megfogjam a labdát, letisztítsam azt - prioritások -, majd a lányon is segítsek. - Nagyon jól álltak a leveses tincsek, ha ez vigasztal - mosolyodom el ellenállhatatlanul, majd kacsintva állok fel. Lelépek a padra, majd onnan a földre ugrok, miközben vigyorogva keresem ismét a srác tekintetét. Amint elkapom indulok el jobbra.
- Menj bal szélre! Bal szél! - ez nem azt jelenti, hogy balról fúj a szél, hanem azt, hogy menjen bal-. - Neked jobbra! Neked jobb szél, ember! - röhögök fel, ahogy hátrafelé kocogok, és csak remélem, hogy nem pattan be mögém senki váratlanul, mert az nagyon, de nagyon kellemetlen lenne. Ha elindul, menet közben dobom el neki a labdát, ami repül felé, miközben én: - Vörös 354! Vörös 354! - fogalmam sincs mi ez, de egy csomó mugli filmben, amit néztünk Móriccal ilyen random szavakat és valami számokat ordibálnak be. Egész időben rájöttünk, hogy ez valami taktikai dolog lehet, mert a csapattársaid értik, míg a másik csapat nem, de… ja, nekem fogalmam sincs ki a csapatom, vagy akkor az eridonos az ellenem van? Vagy ő a csapatom? Franc sem tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jó, egy kicsit sietve ültem le, meg se várva, hogy annyit mondjon, hogy kakukk. Elnézést kérő pillantással nézek felé, hogy ezt most nézze el nekem. Kicsit nehezek voltak a könyvek és nem akartam, hogy billegjen annyira a kezemben, hogy Tüske a földön kössön ki
- Klassz ez az kék szín. Tetszik – bólogatok, hogy levitához méltó lenne, igaz, ő unikornis, nem szfinx, de oda sem neki. Nem ezek teszik az embereket jobbára azzá, amik, mert tessék, simán lepipált minden okost. Emlékszem, mennyire duzzogtak páran nálunk az asztalnál, amikor bejelentették. Volt, aki csak egy vizsgával csúszott le és ahogy ő mondta, alig pár pont kellett volna ahhoz a K-hoz. Bár akkor is csak egyenlő lett volna velük. Én nem voltam mérges, tapsoltam sokat és kész. Nem értem, mire jó irigy lenni, nekik is ugyan annyi lehetőségük volt.
- Ugyan, ugyan – keresek nagyon, fel sem nézek. Ne szabadkozzon, erre gratulálni kell és kész. Nekem is jól esne, még ha tagadnám is, ha megtörténne. Bár az is jó volt, amikor a jó jegyek miatt veregették meg a vállam, szóval, majdnem ugyan olyan érzés, csak nem mondta be a nevemet az igazgató úr. Túléltem. Végül csak megtalálom, amit kerestem, egy pillanatra úgy tűnt, hogy eleve bele se tettem, akkor meg jaj nekem, mit ígérgetnék itt. Ciki lenne, hogy később, következő találkakor adnám, de nem az, mert most sikerül. Csupa öröm. Igazából az, ahogy az arcán látom, hogy tényleg meglepődik, pedig, apróság. Szabadkozik is rendesen, de nem engedek belőle, azok már az övéi.
- Naaa, nyugalom. Nem kényszerből adom – néha csinálok ilyet, amikor sok holmit gyűjtök be, de rájövök, nem kell. Adtam már pólót Hunornak, mert nekem se nem állt jól, se nem tetszett, vagy éppen amikor tekergetős gombócból lányos dolgot kapok, azokat is. Szóval, mondhatni, kész öröm velem néha. – Én nem írtam velük, csak kipróbáltam. Hozzád jobban illik, nagyon megy a nagyláncodhoz is, például – mert az annyira fontos egy iskolában, minthogy melyik cipőhöz melyik táska illik. Nem foglalkozom ilyenekkel, csak a zavarán szeretnék enyhíteni. Nem akartam gondot, tényleg nem. Csak örömöt.
- Használd egészséggel – mondhatnám, hogy írjon velük vizsgát, de nem lehet, ott puskázást gátlóval kell mindent. Kérdésére nézek a kispajtásra, akinek gyorsan pár nassolnivalót veszek elő, leterítek egy papírzsepit és óvatosan rátéve, hagyom falatozni.
- Igen. Nem akarok elúszni a beadandókkal meg itt-ott kiegészítem a jegyzeteket néha. Domca tanította, csak hát nem mindig van kedvem hozzá – igen, a motivációm sokszor nem a legszebb. – Nehéznek tűnik a harmadik év. Neked az volt? – érdeklődöm, meg veszek magam elé egy könyvet és felnyitom a tartalomjegyzéknél. – Szerinted én tudnék kviddicsezni? – én sejtem a választ, de na. Hátha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem csodálja, ha hunyorog, mint egy öregasszony, amikor apró betűt lát, mert hát, attól nem lesz jobb a hallása. Nagyon nem. De ha elhiszi, felőle aztán egész nap így állhat, csík szemekkel. Nem kajabál neki tovább, mutogat csak, a labda pedig célba ér. Nem hazudna azzal, ha azt mondaná, a kis ütközet nem volt éppen kellemes, sőt fáj is. Biztos majd szép nagy lila folt lesz belőle estére, oda sem neki, azokat nagyon megszokta. Mintha túlságosan is bírná a fájdalmat, pedig máskor meg visít, mint a malac, ha valami kínja van. Ki érti ezt? Úgy néz ki, amikor valami ökörséget csinál, semmi se fáj.
Na de vissza. Mert nem fogja ő ezt magánál tartani, nem az a lényege. Vagyis igen, csak ahhoz, ha jól emlékszik, több ember kell, jó nagy tér futni, meg valami kapu. Illetve, hogy az a nem létező több ember megpróbálja elvenni tőle, ráugorjon, ilyenek. Ehelyett, akik mellett áll, akik az asztal mellől néznek rá fura fejjel, nem is akarnák megfogni. Nem tudja, hogy nem kedvelik a srácot, vagy nem akarnak mozogni, esetleg, egyenesen ódzkodnak attól, hogy valami olyat tegyenek, ami kicsit kimozgatja őket az unalmas zónából. Több se kell a duracell elemeket reggeliző Teddy-nek, hogy ebbe beleálljon. Most akkor már haverok? Zsír.
Ahogy eldobja, úgy toccsan és pusztít. Ez tökéletesen leírja őt, milyen és miket tud tenni. Ennek is örül, ujjong egy sort, ahogy a csípőjét tekeri meg feltartott karokkal, mintha tényleg meccsen lenne. Aztán leengedi, figyeli őket, közelebb nem megy azonban. Szegény csaj, ezt megkapta.
- Bocsiii – óbégatja oda, miközben a srác tisztogatja a labdát, majd a csajt is. Volt leves, nincs leves. Aztán eltűnik a pálca és megindul. Ohó! Mint valami vadászkopó, állásba vágja magát.
- Bal, balra, jó – ismétli, és arra lép, lépked párat, majd megtorpan. – Most akkor bal, vagy jobb, hát döntsed már el! – finoman, halkan beszélgetnek, mint az urak. Még véletlen sem gyomorból ordítanak egymásnak, mint az idióták. Így hát akkor jobbra szökken, meg lépeget. Épp időben emeli fel a fejét, amikor ismét a levegőben a labda. Milyen vörös? Milyen 354? Becsúszik végül, ahogy ölébe kapja az áldást, na, a másik már jobban céloz, mint ő.
- Mindent a fekete 13-ra! – mi ez, most rulett lett hirtelen. Egyetlen mozdulatot tud, hogy leteszi a földre, majd feláll. Persze, nem áll meg úgy, de végül – ezt most nem teljes erőből – a másik felé rúgja.
- Kötényt kapsz, vigyázz! – mert most eltalálta a célt. Közben feléled a nagyterem, felállnak, nézelődnek, a fejüket fogják. Ezek ketten jobb, ha a kastély két különböző pontjában lennének, úgy tűnik, a tömeg erre szavazna. Nem arra, hogy Teddy nevetését hallják, amint ismét lehuppan a fenekére és a kezeit emeli egy újabb passzért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ül, és rág, de ha nem fájna, az se tűnne fel, ha lassan ujjait kezdené el ropogtatni, ugyanis koncentrációja és figyelme mindenhová összpontosul - épp csak tányérja szélén heverő krumplihasábokra nem. Koncentrál. Vagy ezt már említettem? De olyan büszke vagyok rá! Bizony, az én kicsi fiam, aki már születésekor is kétszer annyi csínyben vett részt, mint kellett volna, most egy újabbon dolgozik. Áh és nem, tudom, hogy mindenki bedőlt neki, de nem azért kétszer annyi a csíny, mert Móric1 és Móric2, az még csak ezután adódik hozzá az egyenlethez; ezek a kölykök önmagukban is felérnek két másikkal. Micsoda matekpélda lenne belőlük, nem?
Szóval most, hogy tisztáztuk a méretbeli kérdéseket, már csak arra kellene választ adnom, hogy az Áserebbik Móric miért is veri szemmel a hárommal mellette lévő asztalterítékét, igaz? Nos, jó hírem van, magyarázattal ugyanis pont szolgálhatok. Elég, ha az ember fia lánya elcsípi azt a pillanatot, amikor az addig forrón gőzölgő gulyás edénye kellemesen rózsaszínlő gyümölcslevessé változik. És bár igaz ami igaz, illata - sőt, hőmérséklete is, ez később még fontos lesz -, marad a régi, egy ezer meg egyszáz féle étellel telepakolt csarnokban ez talán nem annyira feltűnő, mint lenne mondjuk otthon, családi körökben.
Móric nagyon igyekszik nem lehunyni a szemét. Kényszeríti magát, hogy még ha jó ötletnek is tűnne csukott szemmel képzelni el a krémes, tejszínes levest, akkor nem tudná figyelni mikor hajolnak oda szedni belőle, így lankadatlanul mered... És eszik. Csak azért, nehogy feltűnő legyen a dolog. Ugye. Mert bámulni valakire nem az. Ugye.
Szinte látja maga előtt az édes folyadékot, tudja, hogyan löttyen oldalra, hogyan keveredik fel benne a meggy, amikor felszínéhez ér a merőkanál. Egy kisfiú ül le, és szed csillogó szemekkel - Móric igyekszik a kanálba kerülő levest is megtartani opálos fényében. Ha nem is tökéletes, látszólag nem derül ki a turpisság, ugyanis az ifjú mit sem sejtve nagyot kortyol a tudomása szerint hűvös - gyakorlatilag forró -, mézédes - kellemesen csípős - levesből. Csukott szájjal jajdul fel, látszik, majdnem visszaköpi a váratlan falatot, de aztán erőt vesz magán, csak hogy utána hangosan kapkodja a levegőt, hűsítve leégett száját. - Hupsz - fordul halkan másik szomszédjához, Haydenhez Móric, az oda nem figyelés hatására pedig a kis illúziójáték is felbomlik. - Inkább keresek olyat, ami nem fáj - húzza be a nyakát kisfiús vigyorral, de mielőtt következő áldozatát kiszemelhetné, tekintete megragad a lány áldozatán, figyeli annak mesterkedését.
Csak egy átlagos csütörtök, nincs igazam Hay?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hát, ez pech. Örvénnyel ma ezt alaposan elhibázták, intézett magának egy lábtörést, ha minden igaz. Nem tudott ráállni, így a gyengélkedőre az egyik társa hozott fel, majd anyját, aki amúgy az edzője, meg kell nyugtatnia, ő meg jelenleg Örvényt próbálta csitítani. Eddig még nem történt ilyen, biztos csak elbambulhatott, de így még ekkorát nem esett akadályugrás alatt. Gyakorlott lovas vagyok, mi a franc van velem?
 – Oké, le lehet rakni, a másik lábam még jó! – kérte azt az MT társát, aki dettó gyakorolni jött, csak közben ezt a kis elsősegély-akciót is végrehajtotta, hogy felcipelte a gyengélkedőre.
 – Ha eltört a lábad, akkor egy frászt, Törpicsek, mindjárt jövök, szólok a professzornak – csóválta a fejét, mielőtt lerakta volna egy ágyra a helyiségben.
– Strakhova professzor! – ebben már csak az az irónia is befigyelt, hogy a gyógyító az egyik tanára, a Gemmológia tanárnő. Ügyes vagyok, mondhatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A mágusjoggal nem viccelek. Egyik tantárggyal sem teszem, de dr. Laines órájára ez különösképpen igaz. Most, hogy a Tanársegéde lettem komolyabban veszem a feladatomat, mint bármit a korábbi tanévekben, ami úgy vélem sokat elárul. Ha ez nem, akkor a karomon piheni kettő vaskosabb kötet és három karcsúbb abszolút képet ad arról, hogy ismét céllal látogatok a könyvtárba. A különböző korszakokat érintő történeti áttekintés, a szankciók, és egyéb változások folyamata és persze ezekkel együtt rengeteg esettanulmány vár rám, hogy a mai napomat igazán neki szenteljem. Elkezdem valahonnan a mugliknál, hogy könnyebben térjek át a mágusjogra. Azt még magamtól se várom el, hogy egy nap alatt jóformán ügyvéddé avanzsáljak, ami nem is célom, de a tisztán látás érdekében csakis a javamra válhat. Ráaádsul érdekes is.
Na most. Legnagyobb sajnálomra, avagy örömömre a könyvtár igazán nem a legnépszerűbb helye a kastélynak. Sose botlok bele abba, vagy kerülök olyan helyzetbe, hogy minden asztalt elfoglalnak a diákok, én pedig azonnali megoldásként ülnék a szőnyegre mindennel, ahogy otthon a libresszióban. Most is több hely közül válogathatok, de megpillantva a felsőbb éves sötét, kusza tincseit lábaim egyértelműen visznek Beni irányába. Még nem is tudom mi történt vele a szünetben, pedig előtte való napokban meglepően sokáig beszélgettünk a klubhelyiségben. Sok tervével nem tudom, hogy halad és a mostani időszakban jól esik csak úgy bármiről beszélgetni valakivel. Ez még éppen belefér az időmbe és ki tudja, még az is lehet, hogy jót fog tenni. Ezért is kérdezek, amint elérem az asztalát. - Csatlakozhatok? - igazán nem akarom megzavarni, de még két perc és kviddics ide vagy oda, de leszakadnak a karjaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Vélhetőleg Teddy nagyon nem való ide, ebbe a közösségbe. Talán tévedett a mágia is, amely beléköltözött, bebújt a bőre alá és ki-kitört belőle. Nem való lehet sehova sem, ahol mások is vannak és ahol akárkinek az idegeire mehet, mint az előbb majdnem és mégsem, mert a srác fogta magát és ennyi volt. De nem lehet ennyi, ő akar valamit, bármi ingert, amely kirángatja a temetőhangulatból, amibe menten bele fog aludni. Ásít is egyet, kattan is az állkapcsa, majd aztán lendül bele a dolgokba. Nem ücsörög tovább, hát ha nem marad, akkor megy ő. Úgy érzi, ez a csávó tipikusan az, akit már a létezése is idegesít, arisztokrata feje van, mint mikor a csöves beül az étterembe és mindenki finnyáskodik. Micsoda szép hasonlatok!
Magában dünnyög valamit a srác, szóval vagy bolond vagy nagyon tanul. Teddy is szokott, de ő inkább előbbi kategória, viszont ha ez erre divat, akkor lehet nem is kell tovább őt nem normálisként kezelni, be is illik a képbe. Majd arra fogja, hogy valamit magol éppen befelé, kell neki az, hogy ki is mondja. Minden hülyeség, mégsem motyog, amikor lehuppan, hanem hangosan szól. Mert na, ismerkedni kell, azt mondták, keresse kortársai társaságát, mert az jót tesz neki. Nem, nem tesz, majd ő megválogatja, ki az és miképpen jó. Elvileg. Majd eldől, mennyire oké neki a dolog, addig is, szépen elszórakozik, más kárára jelenleg. Egy pillantást vet csak, mi van előtte nyitva, meg mit ír – de azt fejjel lefele nem tudja elolvasni -, de dolgozik valamin. Vehetne példát, hogy na, igen Teddy, ezt kellene neked is, de hát na. Nem majmol senkit, a maga ura vagy inkább bolondja.
- Rellonos, áhhá. A pincelakó nép – mintha valami különleges fajról lenne szó, úgy beszél. Ő meg a toronylakó népségtől jött, ha épp nem látni, bár most nagyon nincs piros rajta, csak a karcolások, amiket akkor szerzett, amikor elcsúszott odakint a sóderen, de az nem nagyon látszik. – Daskovics – ejti ki helytelenül a nevét, sokadik próbálkozásra. Mert ehhez még talán a fordító se elég. Ezek a halmozott mássalhangzók… borzalmas. Rágódik még egy sort azon a rágón, de már nincs sok íze, így lefele konyul a szája. Ki kéne majd köpni, de egyelőre újabb lufit fúj. Saját bemutatkozóját el is felejti, meg amúgy is kérdez tőle. Húha. Nem szívatásnak veszi, hogy ide ült, erre tessék, még be is veszi a tanulásba. Fintorog egyet, eltolja maga elől a könyvet, hogy nem, nem tanulni akar, aztán végül vállat vont.
- Van az a sün – meg a nem sün, de nem jut eszébe a neve. Teddy alapvetően nem ostoba, megvan a maga esze, ha valami érdekli, akkor főleg. És tessék, ragad is rá sok dolog, csak éppen nem arra megy a figyelme. – Meg a mugli és a varázsló – vigyorodik el. Mert az ember is állat, a mágus is lény vonalon mozog. Miért ne? Kapott egy értelmes választ. – Meg mint te meg ééén. Ez elég jó? – azzal hátradől és felpakolja a lábait az asztalra. Kiveszi a rágót és a kuka felé hajítja. A szándék megvolt, az, hogy hova sikerült, már jó kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kezemben tartom és kékjeimet nem tudom levenni róla. Apró bőrbe kötött könyvecske lett. Arany színnel rányomva a cím: Lithocordiológia - Gondolatok egy kőszívből. Minden benne van ebben a kifejezésben, amiről a kötetecske szól. Boldog vagyok, hogy sikerült végre kiadni és a kezemben tarthatom. Ahogy belelapozok orromba kúszik a frissen nyomtatott lapok jellegzetes illata. Egy naplóbejegyzésnél ütöm fel, ahol arról a napról ír, amikor elment táncolni majdani férjével. Mennyire más ez mint a vége felé lévő sorok. Ezekből még az izgatottság, a várakozás és a romantikára szomjazás árad. Mintha csak magamat olvasnám, ha vezetnék ilyen emlékgyűjteményt. Már épp belemerülnék a szavakba, amikor meghallom, hogy valaki hív engem. - Megyek! - kiáltok ki az orvosi szobából és magamra kanyarítom fehér taláromat - Mi az orvosi vészhelyzet? - kérdezem érdeklődve, ahogy szembe találkozok az elém siető diákkal. Biztosan nem vele van gond. Nem néz ki betegnek. Inkább kissé feszült és kimerült így ránézésre. - Nem neked van valami panaszod, igaz? - kérdezek azért rá a biztonság kedvéért. Sosem lehet tudni mire képes az adrenalin, például egy baleset után. Közben, amennyiben el is indul valamerre, úgy természetesen felveszem vele a lépést és követem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Első blikkre a fiú nem tűnt magolós típusnak, az a fajta volt, aki csupán a jelen pillanatnak élt, és nem igazán foglalkoztatta a jövőbeli sorsa. Még azzal sem foglalkozott, hogy odafigyeljen a megjelenésére, ez pedig már magában sok mindent elárult az illetőről. Számos ilyen embert ismertem, többek között a felnőttek világából is, akik csak úgy tengették a mindennapjaikat mindenfele értékes cél nélkül. Persze aztán koppanás lett a vége az egésznek, mivel sehova sem jutottak, tulajdonképpen a társadalom terhére voltak, mivel semmi hasznuk nem volt. Jómagam el sem tudtam volna képzelni, hogy ne csináljak valami értelmes dolgot, csak úgy tengjek-lengjek, azaz tétlenkedjek. A szüleim alapból úgy neveltek, hogy folyamatosan fejlesszem magam, és később a társadalom javára váljak, mellette pedig biztosítsam magamnak a jó hírnévvel járó ígéretes jövőt.
- Nos, az alagsor helyesebb kifejezés lenne. A pincelakó nép ugyanis eléggé degradáló megnevezés - javítottam ki a fura alak mondandóját. Érdekes, hogy helyileg lenn voltunk az úgymond "pincében", mégis a többi ház felett álltunk. Nem is értettem, hogy hogyan lehet akkora bátorsága a másiknak, hogy ilyen megjegyzést tegyen rám és a társaimra. Persze végigmérve őt rögtön rájöttem, hogy más házba jár, ráadásul amilyen bátran pimasz volt, arra a következtetésre jutottam, hogy csakis Eridonos lehet. Ugyanis ezen ház tagjai ennyire bátrak, meggondolatlanok, illetve vakmerők. Se a Levita, se a Navine nem illett a képbe, mivel teljesen más tulajdonságokkal bírt az illető, a beosztási ceremónián pedig véletlenül sem sorolhatták a hozzá nem illő házba. Az arcán halovány karcokat véltem felfedezni, mivel szemfüles típus voltam, figyeltem a részletekre, rögtön feltűntek, de mivel emellett diszkrét voltam, nem tettem szóvá a dolgot. Egyrészt nem tartozott rám, hogy hogyan szerezte őket, másrészt hatalmas illetlenség lett volna tőle megkérdezni, még akkor is, ha első látásra nem volt túl szimpatikus.
- Nem, nem Daskovics! - vágtam sértődött képet. Úgy gondoltam, hogy nem az én feladatom az, hogy kioktassam őt eme neves családnév helyes kiejtését illetően.
- Megtudhatnám a becses neved? - érdeklődtem meg tőle, mert úgy tartotta az illem, hogy ő is bemutatkozzon, miután már megtettem ezt a lépést. A beszéd közbeni rágást, lufifújást nem tartottam illőnek, pláne nem egy új ismeretség kötése közben, de mielőtt bármiféle megjegyzést is tehettem volna, máris elhangzott egy helyes megoldás a szájából.
- Hát persze! Ez remek válasz! Sün és knarl! - lelkesedtem fel, majd rögvest be is írtam az újabb mugli-varázslény párost a pergamenemre. Már csak két páros kellett ahhoz, hogy befejezhessem a házi feladatomat, amelyet kapásból tudtam is, így azokat leírva elégedett mosoly hagyta el az arcomat.
- Hogy micsoda? De hiszen a mugli és a varázsló egy teljesen más téma - rökönyödtem meg egy pillanatra ezen a nem helyénvaló válaszon. Viszont, amit utána hozott fel példának a másik, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta.
- Ez már tetszik. Tökéletes hasonlat még akkor is, ha nem írhatom bele a házimba - ejtettem feléje egy nagy vigyort. Bizony, a muglik és a varázslók közötti különbség áthidalhatatlan volt, ez pedig így volt helyénvaló. A muglik ugyanis, sosem érhettek volna fel hozzánk, varázslókhoz, egyébként is mindenkinek megvolt a maga helye a világban. Az utána következő történteket viszont iszonyodva néztem, úgy tűnt, hogy a diákot a szülei egyáltalán nem tanították meg viselkedni. Édesanyám kiváló neveltetést adott, édesapám pedig szintúgy, így sikeresen elsajátítottam bizonyos etiketteket, közösségi helyen pedig egyáltalán nem volt illendő úgy viselkedni, ahogyan azt a másik tette. Személy szerint a saját szobámban sem vetettem volna fel a lábaimat az asztalra, ez számomra olyan szabály volt, mint az, hogy cipővel sem fekszem be az ágyba.
- Úgy látom, nem sikerült beledobnod a rágót a szemetesbe - hívtam fel a figyelmét erre az apró, ám rendkívül bosszantó részletre. Közben végigfutott az agyamon, hogy valószínűleg nem fog felkelni a helyéről, mivel hanyag típus volt. Még arra is számítottam, hogy visszaszól, ha zavar, akkor tegyem vissza a szemetesbe én. Erre az lenne a válaszom, hogy nem az én szemetem, bár azt is kinéztem belőle, hogy csupán egy vállrángatással konstatálja a megjegyzésemet. Nagyon zavaró volt számomra, hogy ennyire kiismerhetetlen ez a figura, és valójában azt sem tudtam, számára mire megy ki a játék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

Na persze, persze. Olyan látványosan borzongok meg a dologra, hogy ennél jobban nem is lehet. Kétféle ember van; aki ezt a prefektus dolgot komolyan veszi és izgalmasnak, mekkora felelősség és a többi. A másik pedig tojik rá, buli és igazából arra használja, hogy a nevét „nagyobbítsa” vele, illetve a szadistább álmait. Vagy fogalmam sincs, mire jó az, amikor valaki basa módjára próbál viselkedni. Na igen, nem egy ilyen van, hogy mennek és akkor most nekik minden tökéletes, nincs akadály. Ha jó napjuk van, legyintenek, ha rossz, akkor aztán szívni lehet azzal, amit kitalálnak. Mikor mi jön be. A mi gárdánk meg, nos… nem tudom melyik kategóriába soroljam, de talán nem a becsületesbe.
- Ha fizetnének se. Nincs időm plusz munkára, idegzetem arra, hogy az idiótákkal próbáljam megértetni a házirendet, amit évek óta ismernek. Valljuk be, nagyon önként senki se megy, aki kapja, az is a fogát szívja mellé – vagy fogalmam sincs, milyen ha valakit kineveznek, mit érez. Távol álljon tőlem, hogy kopogtassak a házvezetői iroda ajtaján, hogy nekem jelvény kell. Ezért le ne vegyék senkiről, annyit én nem érek. Nem venném komolyan, előre tudom. No meg, el is felejtenék néha megjelenni.
- Ez a gyomrod? – töri meg apró gondolatmenetemet a hangocska. Simán lehet, hogy más, vagy már képzelődöm, mindegy, már kimondtam a kérdést hangosan. Én nem lehetek, nincs olyan régen, hogy ettem, egy jó darabig biztosan nem lesz étvágyam, meg helyem se. Szerencsére a hónap bizonyos szakaszán kívül nincsenek falási rohamaim, jó, akkor belefér, amikor nagyon bánatos vagyok, de az ritkább, mint a fehér holló. Néha meg annyira fáj a fejem, hogy falat se megy le a torkomon, vagy ha igen, vissza is jön.
- Ó, rendben, rendben. Észben tartom a kívánságod – nevetek fel, az ötlet rettentő abszurd. Annál is jobban. Viszont az igaz, hogy neki, meg a rémtörténetnek nagyon is sokat adna egy ilyen sztori. – Bár attól még kísérteni tudnál, szóval arra is ki kell majd addig találnom valamit – nyugtázom hangosan a dolgot, szerencsére, fele annyira sem komolyan. Távol áll tőlem és valahol remélem tőle is, hogy velem verekedve, csatázva múljon ki, hogy aztán valamelyikünk valóban ásni kényszerüljön. Szép is lenne, bár néha nagyon érdekes emberekkel hoz össze a pletyka, nagyon sok ellenségem van, nagyon sok pasim és már azt hiszem, gyerekem is.
- Ó, mondom én mindig, de valahogy nem értik meg – sóhajtok a mini panasz után, ennyi belefér. Valóban nincs szükségem senkire, ezt mindig nagyon is jól megmutatom, mert minden egyedül tettem meg. Felkeltem, amikor fájt, mentem tovább, amikor még jobban. Bence volt az, aki figyelt és ott volt, néha most is túlságosan erősen reagál a dologra. – Ha kiírnám a homlokomra se értenék meg. Mindegy, mert úgyis megcsinálom. Aggódni fogok, hogy rosszat választok, de ennyi meg belefér. Vagy lehet én is rosszul látom – legyintek egyet, nem is érdekel. – Te meg lassan végzel. Van már valami hely, ahova tudnál menni? – azt tudom, mi a szakiránya, na de azzal kezdeni valamit, nos, igencsak nehéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fontos leszögezni, hogy nem ő találta ki ezt az egészet. Azonban mikor Móric megkérdezte, hogy lenne-e kedve csatlakozni habozás nélkül mondott igent. Vagyis inkább bólintott, de ez már csak apró részletkérdés. Az illúziómágia úgy tűnik, végre megadja magát, meghajlik akarata előtt – na jó, ez enyhe túlzás, de míg mások apránként haladnak a cél elérése felé, ő addig rohamléptekben fejlődött, főleg a vizuális illúziók terén. Ami egyrészről szívás, mert a vizsgamunkájával egyelőre erősen birkózik, a kis rádió legfeljebb idomtalan nyekergést produkál, akárhogy ösztökéli, másfelől viszont előny, főleg ilyenkor.
Na szóval kitalálták ezek ketten, hogy tökéletesen illegálisan és szabálytalanul a nagyterem közepén akarják gyakorolni csodás képességüket. Hayden, az az angyali drága jó gyermek, akire soha senkinek egy rossz szava nincs, most ilyen dolgokba keveri magát. Hova fajul ez a világ ugye.
Kívül mindösszesen úgy tűnik, hogy két debil ül egymás mellett. Olyan összetartozóan furcsának tűnnek, ahogy megfeszített figyelemmel merednek egy pontba, miközben azért tömik a fejüket is, csak a látszat kedvéért ugye. Kellett néhány perc, hogy ne érezze magát furcsán a Rellon asztalánál, de egyrészről Móric nem akart vele odaülni a navinések közé, másrészről nem szívesen verte volna át egyik háztársát sem. Így azonban alkalma adódik revansot venni azokon, akik akár szavakkal, akár tettekkel bántják, ha alkalmuk adódik rá. Ha úgy vesszük, ez végül is csak egyfajta sajátos igazságszolgáltatás, nem? De.
Első áldozata az a srác, aki kicsavarta a csuklóját azon az éjszakán, mikor megtalálta Beliánt az erdőben. Megérdemli a rohadék, hogy szenvedjen egy kicsit. Meredten bámul az előtte heverő sóskafőzelékre, ami kivilágosodik, még néhány krumpli is megjelenik benne. Legalábbis úgy látszik, mintha hirtelen krumplivá avanzsált volna. Ha nem lenne úgy elfoglalva azzal, hogy a haverjával röhögjön valamin, vagy inkább valakin, akkor észrevehetné, hogy valahogy olyan furcsán néz ki az egész, de az az egyetlen futó pillantás, amit a tálra vet nem elé erre. Oda sem nézve szed a tányérjába, Hay koncentrál, hogy kiterjessze a kanálra és a tányérra is az akaratát, egy pillanatra rágni is elfelejt. De megéri, mert ahogy kanalazni kezdi az ételt öklendezve dobja el kanalát. Siker! Vigyorogva néz a fiúra és egyetértően bólogat, hogy kereshet valami olyat, ami nem fáj. Elvégre ő csak rosszcsont, ártani nem akar senkinek.