37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Molnár Zselyke összes RPG hozzászólása (37 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2020. november 15. 22:50 Ugrás a poszthoz

Lili


Zselyke izgatottan lépte át az ajtót, s ámulva nézett körbe a hatalmas bejárati csarnokon. Nem érkezett olyan túl sok holmival egyelőre, úgy döntött, hogy majd meglátja, mire lesz szüksége még, és megoldják, igaz, eléggé nagy meglepetésként érte a családot, hogy van egy varázslásra alkalmas személy közöttük: ő.
Rózsaszín egybe ruhája felett egy valamivel vastagabb kabátot viselt, a kötött sapkáját már levette és a zsebébe gyömöszölte, ahogy tudta.
Egy hátizsák volt a hátán, és egy gurulós bőrönd, benne a legszükségesebb ruháival és a tanszereivel.
Tanácstalanul nézett körbe, fogalma sem volt, merre kéne elindulnia, és annyi látnivaló tárult szeme elé, hogy nem győzte kapkodni a tekintetét. Tényleg szép volt a helyiség, és örült azért annak is, hogy itt a kétnyelvűsége nem fog gondot okozni, hallotta már, hogy eléggé nemzetközivé bővült az intézmény, szép számmal jártak külföldről diákok ide mind alap, mind mesterszintű képzésekre, az őket informáló boszorkány mesélt erről.
- Öhm, bocsi, ne harargudj, most érkeztem és hát… nem nagyon szeretnék eltévedni, nem tudod, merre van az Eridon? – szemelt ki egy szőkés hajú diákot, akit egyedül látott valami ládánál. – Oh, ez a láda mire jó?

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2020. november 16. 17:22 Ugrás a poszthoz

Lili^.^


Zselyke kíváncsian méregette a ládát, ilyet ő a mugli iskolában még nem látott. Ezt egy tök jó ötletnek tartotta, mert így akkor kevésbé szerencsés diákok is hozzájuthatnak olyasmikhez, amivel könnyíthetik az életüket: ruhák, tanszerek, stb…
- Ó, ez mugli körökben is jó ötlet lenne, akkor nem menne kárba annyi sok jó állapotú holmi – bólogatott bőszen. – És egész aranyos is ez a kis láda.
- Ez se rossz. És faliújságotok is van? – kezdte kérdésekkel bombázni a másikat. A tapasztaltabb diák máris szimpatikus volt a szemében, még ha ki is derült, hogy másik házból való.
- Oh, helló! – köszönt, lelkesen nyújtva a kezét illem szerint. – Én Molnár Zselyke vagyok. Friss főnixfióka. Segítesz felfedezni a sulit? Mi mindent lehet itt még csinálni, ami nem csak tanulás?
Sok kis apró gondolat fogalmazódott meg a fejében, és legszívesebben minden kérdést egyszerre tett volna fel, de vérmérsékletéhez igazodva próbált nem a másikra zúdítani mindent. Tapasztalta már, mennyire riasztó tud az lenni, pláne, ha véletlenül kínaiul sikerült megszólalnia.
- Milyen szakkörök vannak?
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. január 10. 13:38 Ugrás a poszthoz

Lili

A ládikó már most elnyerte tetszését, és örült is neki, hogy ebben a suliban ilyen lehetőség is van. Ő maga viszonylag jó anyagi helyzetben volt, de az nem jelenti azt ,hogy más is, és így, ami jó állapotú, de neki már nem kellő holmi nem a szeméttelepen landol, hanem valaki más örömet találhat benne.
Ezt több helyen is bevezethetnék – gondolta.
- Ú, akkor azt gyakrabban fogom nézegetni, nem akarok a legjobb programokról lemaradni – lelkesedése egyre jobban megnyilvánul, szemében kis csillogás jelenik meg.
- Á, értem. Akkor itt van gyakrabban élet a kastélyban – bólogatott, jelezve, hogy figyel. Annyi minden látnivaló van, hogy nem győzi a nyakát nyújtogatni, merre is nézzen.
- Az újságírás annyira nem vonz, inkább olvasom. De jó tudni, hogy van suliújság. Nagyjából milyen gyakran jelenik meg új szám? – már el is döntötte, hogy előfizet rá, hogy innen is értesüljön a legfrissebb hírekről, eseményekről.
- A kviddicsről hallottam, hogy az is van, az még érdekelne. De én mugli sportot űzök, díjlovaglást – jegyezte meg, imádott erről a sportágról csacsogni.
- És tényleg igaz, hogy lehet állatot tartani a kastélyban? – elég hihetetlen dolognak tartotta, elvégre órákra kell járni, és van, akinek bizonyára szakköri elfoglaltságai is vannak, talán az idősebbek még melóznak is… - Milyenek engedélyezettek?

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. február 5. 18:52 Ugrás a poszthoz

Maya

Nagyon nem ment, hogy lefoglalja magát a hálókörletben. Annyi minden várt itt felfedezésre, hatalmas ez az iskola, és hát… Zselyke kíváncsi természet, ott lapult benne a felfedezhetnék, ki nem hagyott volna egy ilyen túrát. A konyháról már hallott, és végre el is talált ide.
- Oh… öhm… helló! – köszönt zavarában véletlenül kínaiul, amikor meglátta, hogy már volt ott valaki, aki nem házimanó. Elsőre megrémült, mert nem szívesen botlott volna egy épp járőröző prefektusba.
- Kisasszonyom! – sipítozott az egyik manó, és nemsoká őt is beterelték, és alaposan agyontraktálták mindenféle finomsággal. – Micsoda öröm!
- Izé… Zselyke vagyok – mutatkozott be végül, mert a nagy rohanásban elfeledkezett cseppet róla egy percre, hogy nem egyedül tartózkodott ott. Na, jó, a kajaillat is sikeresen elvonta a figyelmét, nem csak a manók lelkesedése.
A manók unszolására aztán megkóstolta azt az ételt, amit tálaltak neki: madártej. Még soha nem evett, úgyhogy először meresztett is nagy szemeket rá, hogy ez meg mi a  csoda.
- Melyik madártól van? – érdeklődött, gyanakodva turkálva a kaját, megfeledkezvén az illendőségről.
- Ó! Hát a kisasszony még nem evett ilyet? – Aztán felvilágosították, hogy a madártej csak az étel neve, és hogy valójában miből is áll.
- Ó, de hát akkor ez nem is hangzik olyan rosszul! – csillant fel a szeme. Aztán be is habzsolta az adagot. - Köszi.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. február 11. 18:30 Ugrás a poszthoz

Maya

Úgy tűnt, hogy ez az este jól fog végződni. Még ugyen nincs takarodó idő, de azért nem ártana időben vissza is érni, tekintve, hogy az Eridon torony elég messze esett innét. És akkor persze, a kalóriák miatt se kell aggódnia, meglesz a napi testmozgás bőven, mire felér a hálókörletükbe, a napi izgalomról nem is beszélve, hogy el ne kapják itt őket.
- Ó, üdv – vigyorgott, de csak miután lenyelte azt a falat mártást a madártejből. Ezt  a kaját mostantól gyakrabban fogja követelni otthon, ideje lenne apucit is a konyhába ereszteni, bár ő is megtanulhatná, ha lenne a suli meg a sport mellett ideje erre is.
- Naná! – felelte. Miért ne kérdezhetne a másik lány, Maya? Ki tiltja meg? Ha meg olyan stílusban is teszi fel, akkor még szívesen válaszol is rá.
- Ja, félig kínai vagyok, és otthon inkább az ázsiai konyha dívik, anyu uralkodik a konyhában – kuncogta, belegondolva, hogy hányszor próbálta már apja otthon átvenni a főzést, ám anyuci nem engedett. Meglehetősen akaratos természet, aminek a vége mindig az lett, hogy az apja inkább elvonult és talált más elfoglaltságot magának. Így lehet, hogy modellezett hobbiból az apukája, és helyenként egész szép dekorációk sültek ki belőle. Például Zsezsi kedvence a puzzle-földgömb, azt nagyon bírja, ha tehetné, egy kis varázslattal felturbózná, hogy forogjon is, de ugye, a szabály az szabály, na, nem mintha most betartaná a szabályokat éppen. – És te? Te honnan jöttél? Amúgy sok ételt nem ismerek még, de hé, arra van az élet, hogy felfedezzem őket. Van még sok időm bőven hozzá.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. február 25. 09:26 Ugrás a poszthoz

Maya

Nem is gondolta volna, hogy ekkora szám lenne az, hogy ő személy szerint most evett életében először olyat, hogy madártej. Őt az döbbentette le, hogy a másik ennyire nem tudott ezen napirendre térni, hogy van bizony olyan dolog, amit Molnár Zselyke, nos, finoman szólva is nem ismert.
Pedig több ilyen is van, elvégre ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, azonban, azt be kellett látnia, hogy ez a magyar édesség kimondottan finom, akár otthon is beújíthatnák.
 – Hát, az én kedvencem a pirított gőzgombóc, de a vonton levest is nagyon szeretem – adott választ Maya kérdésére két falat között. – De a tavaszi tekercs is nagyon finom. És én is meg tudom csinálni ezeket az alapételeket, ha gondolod, egyszer főzőcskézhetünk közösen.
Zselyke is leejti az állát helyenként, képletesen szólva, mert gondol rá, hogy a másik esetleg nem kíváncsi őrá belülről is ilyen értelemben, a másik leányzó is szolgáltat érdekes információkkal. – Aachen? Az melyik tartományban is van? – gondolkodott picit hangosabban is tán a kelleténél, miközben fejben próbálta földrajzilag helyre pakolni Aachen városát.
 – De ez tök jó! Akkor te biztos sokat tudsz a kastélyról – mosolygott lelkesen, szemében is apró kis csillanás jelezte, hogy hallani akar, még többet, mint amit Maya így elsőre elmondott. A másik felvetésre, miszerint ismerős neki, nem túl meglepő, elvégre volt pár közös órájuk. – Bűbájtanon melletted szoktam ülni. Én pedig eridonos, szintén gólya. Neked melyik rész a kedvenced a kastélyból?
Utoljára módosította:Molnár Zselyke , 2021. február 25. 09:27
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. március 1. 12:00 Ugrás a poszthoz

Poulain tanárnő


Fárasztóbb volt a vizsgaidőszak itt, mint ahogyan azt gondolta, de ugyanakkor rengeteg érdekességet volt alkalma tanulnia itt, úgyhogy egyértelmű számára: marad a következő évekre is, annyira megszerette a varázsvilágot.
A jó időre tekintettel inkább kifelé vette az irányt, kár lett volna ebben a szép, napos időben bent lebzselni, amikor a friss, szabad levegőnél nincs is jobb. Nagyon jó hatással is van rá az, hogy természetes napfénynél tanulhat, és persze, mellette pihent a nasis tároló dobozkája is, hogyha megéhezne a nagy feladat közepette. A Káros Szerek Ismerete tantárgy anyagait vizsgálgatta éppen, amikor váratlanul leültek mellé a padra.
 – Oh, bocsánat – tekintett föl a jegyzeteiből, majd kissé megtámaszkodott, hogy a másik elférhessen mellette. Ahogy jobban megnézte az illetőt, látszott, hogy idősebb, akár felnőtt is lehet, esetleg pedagógus, bár nem hinné, hogy sok közük lenne egymáshoz, ha tanítaná Zselykét, bizonyára felismerné ez az elsős nebuló.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. március 9. 09:56 Ugrás a poszthoz

Lili


- Akkor mondhatjuk, hogy a Nagyterem a társasági élet központja, ugye? – kérdezett vissza, hogy biztosra menjen. – És mikor vannak a főbb étkezések? Csakhogy időben beérjek.
Zselyke nem szeretett késni, és pláne lemaradni a legnagyobb eseményekről. Ő aztán minden, csak introvertált nem, imádta a társasági életet, még ha nem is ő volt éppen a központban, és néha csak szimplán hallgatni az embereket felemelő érzés volt, sőt, sokszor inspiratív is. Volt már, hogy így olvasott el könyvet, vagy nézett meg egy filmet, hogy hallotta, hogy arról beszélgettek, és felkeltette az érdeklődését.
- Attól ne félj, éjszaka én úgy alszok, mint a bunda, ha egyszer bezuttyantam az ágyikómba – főleg, ha aznap edzése is van, márpedig neki elég gyakran volt, tekintve, hogy versenyzett is, és lassan a szezon is újra kezdetét veszi.- Hát, a pletyka hidegen hagy, szóval azt a részt majd átugrom, de az érdekes, hogy diákok szerkesztik. Úgy hallottam, sok külföldi diák is van, és tök izgi lehet, ha valaki a saját kultúrájáról ír. Tényleg, te beszélsz idegen nyelveket?
Máris szimpi volt neki ez a levitás leányzó, a kedves segítőkészségével, és hogy nem nézett át rajta, csak mert máshova tartoznak. Jó, igaz, elirányítani nem tudta, de legalább egy csomó mindenben segítette, ami a kastélyt illeti. – Ó, mugli filmekről is? Tényleg, szereted a Disneyt?
Ő szerette ezeket a meséket, a Mulan volt a kedvence.
- Hát, ha gondolod, egyszer eljöhetsz egy edzésemre, vannak nyílt napjaink, de úgyis átjelentkezem ide a helyi lovardába, úgyhogy közelebb lesz, nem kell sokat utazni hozzá. A lovam neve Örvény, fekete fríz. Hát, kisebb nincs. Anyáék szerint még nem állok rá készen, de ha jó lesz az év végi bizim, talán kaphatok egyet. Szerintem faira ajánlat, te mit gondolsz?
Ó, ez kezdett egyre érdekesebb lenni. Talán belőle is lovas fangirlt csinál. – Ja, és van még egy előnye a sportágnak: sok a helyes pasi is ám.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 16. 21:57 Ugrás a poszthoz

Strakhova professzor

//elnézést a rövidke kezdésért, lesz ez még hosszabb is. Smiley //

Outfit

Hát, ez pech. Örvénnyel ma ezt alaposan elhibázták, intézett magának egy lábtörést, ha minden igaz. Nem tudott ráállni, így a gyengélkedőre az egyik társa hozott fel, majd anyját, aki amúgy az edzője, meg kell nyugtatnia, ő meg jelenleg Örvényt próbálta csitítani. Eddig még nem történt ilyen, biztos csak elbambulhatott, de így még ekkorát nem esett akadályugrás alatt. Gyakorlott lovas vagyok, mi a franc van velem?
 – Oké, le lehet rakni, a másik lábam még jó! – kérte azt az MT társát, aki dettó gyakorolni jött, csak közben ezt a kis elsősegély-akciót is végrehajtotta, hogy felcipelte a gyengélkedőre.
 – Ha eltört a lábad, akkor egy frászt, Törpicsek, mindjárt jövök, szólok a professzornak – csóválta a fejét, mielőtt lerakta volna egy ágyra a helyiségben.
– Strakhova professzor! – ebben már csak az az irónia is befigyelt, hogy a gyógyító az egyik tanára, a Gemmológia tanárnő. Ügyes vagyok, mondhatom.
Utoljára módosította:Molnár Zselyke , 2021. április 19. 16:17
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 18. 12:39 Ugrás a poszthoz

Strakhova professzor


A napja ennél rosszabb már aligha lehetne. A lábát nem tudta mozgatni, ha csak eg picit megtette, már fájt, de azért önmagát nem diagnosztizálta volna. És ha csak egy sima ficam? Ebben reménykedett Zselyke, az még hamarabb helyre jön, nem kell annyit a gyengélkedőn vacakolnia.
Sportos ember lévén nem nagyon szerette a megkötöttséget, arról nem beszélve, hogy így jó darabig lemondhatott az edzésekről, és ez pech, a tavaszi szezonban.
- Lovasbaleset, valószínű törött láb, de a diagnosztikát magára bíznánk – felelte a kísérője, az az idősebb diák, aki szintén ott volt, amikor akkorát zakózott az egyik akadálynál. – Ott van!
Mutatott a foglalt ágy felé a mestertanonc, Zselyke pedig integetett a gyógyítónak. – Elnézést a kis plusz munkáért, elfelejtettem, hogy az akadályugrásnál a lovat is vigyem magammal.
Próbált viccelődni, hogy kicsit enyhítsen saját belső feszültségén.
Hogy fogok így órára járni? Meg úgy egyáltalán, egy ilyen hatalmas kastélyban közlekedni…
Ezernyi hasonló jellegű kérdés keringett elméjében, miközben a diáktárs csatlakozott hozzá.
- Nyugi, te most a pihenéssel és a gyógyulással foglalkozz! – nyugtatta a másik.
- Aha, meg a leckével. Nem parázok feleslegesen, majd ráérek pánikolni, ha többet tudunk – kacsintott.
- Jó, ha már a humorod helyén, akkor nagy baj tényleg nem lehet. Na, nekem még lesz egy órám, én ellibbenek, de jelzek a házvezetőidnek. Eridon, ugye? – kérdezett vissza a lány.
- Az.
- Akkor jól emlékeztem, kösz a megerősítést. Professzor, magukra is hagyom akkor önöket – Azzal a hős segítő már le is lépett, míg Zselyke ott maradt a balesete eredményével és a gyógyítóval.
- Ne kíméljen, meddig kell bent maradnom? – legalább akkor tud előre szervezni valahogy, hogy ne legyen akkora lemaradása.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 18. 21:32 Ugrás a poszthoz

Lili

Hát, peches, de majd csak elvergődik valahogyan a klubhelyiségig, ez van, így járt, de legalább már az első nap megindította a barátkozási projektet, és nem csinált annyira nagyon hülyét magából. Ez azért jó kezdet, nem?
- Akkor igyekszem többet itt lenni, de kevés esélyt látok erre. Elég sokszor és sokat edzem, de a versenysport már csak ilyen – jegyezte meg kissé lemondó sóhaj kíséretében. Hát igen, valamit valamiért, ha jó verseny-eredményeket akart, akkor bizony a pályán a helye, Örvénnyel, a lovával együtt.
- Az igen. Kajak megy a nyávogás utánzása? – nevetett fel vidáman. Szimpatikusnak találta ezt a felsőbb éves leányzót, a dumái is viccesek.
 - Azta, jól ráfüggtél, de nem baj, szuper az. Stich olyan cuki – vigyorgott, hüvelykujját felfelé mutatva.
 - Ó, ehhez van némi hatékony módszerem, hogyan tanulj jól, de mégse ilyen stréber módra. És gyorsabb is ez, meg tovább megmarad. Muszáj volt a sport miatt összehangolni így a tanulást, mert különben testileg és lelkileg is kipurcannék, ha még utána annyit kéne magoljak. Nem cink a tanulás, de lehet azt úgy is csinálni, hogy ne őrölje fel az embert – lelkesedett, és igen, Zselyke, meglepő módon nem szeretett tanulni annyira, ahhoz képest, mint amilyenek általában a jegyei, de ugye, ami kötelező, azt sajnos muszáj megcsinálni.
- Hm, is-is. Vannak helyes srácok, aki meg még ügyes is, az duplán jó szórakozás. De alapjáraton a legtöbb lovas jó fej. Na, lassan a kkor megpróbálok eltalálni, kicsit furi lenne, ha egész végig a pakkommal rohangásznék – ideje volt, hogy szedelőzködjön, ha még be is akart rendezkedni.


//Köszöntem a játékot, és bocs, hogy eddig húzódott. Cheesy Köszönöm a türelmed és a kitartásod.//
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 20. 23:00 Ugrás a poszthoz

Daróczy Elizabet


Hogy az igazolványának miért pont most kellett lejárnia… Kellemetlen szisztéma, de le kellett mennie a hivatalba elintézni ezt-azt, ami a normál életműködéshez szükséges volt, ha jót akart magának, megcsináltatja. Viszont még szükséges volt az anyja jelenléte, és ezért a nő már korábban bement a lányáért, hogy elhozza. Azért gipszben nem igazán előnyös letúrázni a faluba. A hivatali lépcsőkről nem is beszélve.
- Jó napot! Egy személyi igazolvány-újítás lesz – jelezték a kérelmet a hölgynek. Zselyke végignézett magán: ó, milyen jó, hogy elég csak a pofikájának jól kinéznie kb. a képen, pláne, amikor pillantása a gipszelt lábára esett. Azon mindenféle kedves, mókás kis üzenetek sorakoztak, meg firkák, amiket a diáktársaitól kapott, még meg is mosolyogtatták, ahogy eszébe jutott a sok jókívánság a gyógyulására vonatkozóan.
- Nem pihensz le kicsit, amíg a maradék papírmunkát intézzük? – noszogatta az anyja. Zselyke bólintott, mert nem csak neki, az anyjának is akadt elintézni valója, mind szülő, mind edzői fronton.
- De, anyu. Köszi, hogy be tudtál ugrani. - Zselyke is örült volna, ha közelebb lenne az anyjához, és nem kéne edzőt váltania. Leginkább információ-csere zajlott a két fél között, bár igaz, ez Wang asszony esetében okozott némi problematikát, hogy megértse a varázsvilág fogalmait. Szerenscséjükre készséges volt az ügyintéző, és végtelen türelmet tanúsított a kérdések zápora és azok alanya iránt.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 21. 19:47 Ugrás a poszthoz

Daróczy Elizabet


Jó kis napnak ígérkezett, Zselyke könnyen feltalátla magát, az intézmény azon részében sürgölődő embereket figyelte. Észrevette, hogy az egyik ügyintézőnek például egy morzsa volt a ruháját. Vajon mit ehetett előtte? Biztos finom lehetett, gondolta a kislány, fő, az optimizmus alapon. Azon is jót derült, amikor egy úriembernek például ki volt kötődve a cipőfűzője, és az egyik rálépő másik ügyfél figyelmeztette, hogy lehetne körültekintőbb is. Persze, Zselyke magában tovább kombinálta a dolgot, és drukkolt nekik, hogy a két aranyos embernek több is jusson néhány kínos pillanatnál, már egy egész fanficet körített a két ismeretlennek.
− Ó, velem? – először észre se vette, hogy a mellette ülő aranyos hölgy megszólította, annyira lekötötte figyelmét a hivatalban történő események. Jó, azért nem lesz belőle hobbistalker, ez csak pillanatnyi elfoglaltság volt. – Semmi különösebb, elfelejtettem, hogy ha díjugratok, akkor az akadály túloldalára a lovat is vigyem magammal. Lehetne kezelni mágikus úton is, de egyelőre nem erőltetném, így legalább egész csinosan ki van dekorálva.
Nem szégyellte ő a balesetét, még jókat derült is saját viccén, amit kreált belőle, dehogy sajnáltatná ő magát, mi haszna lenne annak? Attól ami megtörtént, az még megtörtént, azon nem változtathat, a kipingált gipszre pedig, hangozzék egyeseknek bármilyen furcsán is, de büszke volt. Szerinte tök ügyesek voltak azok a diáktársai, akik telerajzolták mindenféle kedves figurával, vagy mókás üzenettel. Ha az ismeretlen hölgy jobban megnézte, rengetegen írták rá, hogy jobbulást, néhányan még monogramot is biggyesztettek alkotásuk alá.
 − És, ön is igazolványcserére jött? – kérdezett vissza Zselyke, ha már a hölgy is kedves volt vele, és figyelmes is, amikor odébb húzta a lábát, hogy ő leülhessen.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 27. 21:56 Ugrás a poszthoz

Poulain tanárnő



Őt aztán ugyan nem zavarta, ha valaki leült mellé, inkább az, hogy a picit feltámadt, hűvösebb szellőcske rendszerint ellapozott onnan, amit éppen olvasott, és így nem igazán lehetett koncentrálni.
- Á, dehogy, tanárnő, én egész jól bírok odafigyelni több felé is. Egy versenylovasnak ez alap – biztosította a tanerőt, hogy semmi ellenérzést nem tápálált az eset iránt, sőt, kimondottan érdeklődve pillantott Poulain tanárnő felé. Őt még nem tanította, és a tanárgyakt listájánál látta, hogy csak harmadévtől elérhető a tárgya. – Tényleg, tanárnő, hogyhogy az ön tárgya csak harmadévtől tanulható? Ráépül valamelyik másik alaptantárgyra, mint mondjuk akár az SVK-ra?
Ez tényleg érdekelte. Szíve szerint felvenné majd az esedékes tanévben, de így is attól tartott, hogy annyira szétszedte a figyelmét a sok-sok érdekességgel, hogy előbb-utóbb a jegyei bánják, azt meg nem engedhette meg magának. A mágia nem játékszer, és ha rosszul tanul meg valamit, az akár csúnya eredménnyel végződhet.
- Nagyon nehéz az ön tárgya? – sejtette, hogy kitöltött vizsgalapok lapulhattak a tanárnő kezében. azok várhattak átnézésre. Íj. Remélte, hogy nem lesz közte karós eredmény a végén.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. július 17. 22:20 Ugrás a poszthoz

Strakhova Professzor


A baleset megtörtént, ezen nincs mit szépíteni, szerencsére hamar kapott segítséget, és a diáktársa még biztosította is arról, hogy nem lesz gond az órával és a leckékkel, segít neki pótolni a lemaradást erre a napra.
 - Elnézést, más, aki látja a balesetet, néha jobban megrémül, mint aki átéli – mosolygott a tanárnőre. Tényleg nem szép látvány, amit produkált az eséssel, még ő is fintorogva nézett oda. Aucs.
A felé nyújtott löttyöt kissé bizalmatlanul szemlélte, tekintve, hogy eddig nem igen volt szüksége mágikus gyógyászati módszerek igénybevételére, de egy sanszot adhat neki. Egyszer élünk, a tanárnő csak nem akarna kinyírni, nem szoktam rendetlenkedni az óráján. –
gondolta Zselyke, félig-meddig humorizálva. Az ital valami elképesztően gusztustalan volt, véleménye szerint, de valamit valamiért.
- Milyen dózisban fogyasszam? – kérdezte, félrefordított fejjel, csak ne kelljen néznie a csont-igazítási műveletet.
Szinte zene füleinek, hogy bejárhat órára, akár két nap után is, mankóval nem lesz nagy gond, elvégre a mágia világában élt lassan egy-két éve, kezdett hozzászokni a furcsaságokhoz.
 - Wow. Semmit nem éreztem ebből, ez sokkal hatékonyabb a mugli verziónál – adott hangot meglepettségének. A gipsz is kényelmesen igazodott hozzá, aztán következett a csontforrasztó. Jujj. Első körben majdnem kiköpte, de a tanárnő bátorítására legyűrte az undorát. – Nem akarom megbántani, de ennek a főzetnek kegyetlenül pocsék íze van.
Szeretett volna legalább fogat mosni, vagy valamit, hogy elvigye a csontforrasztó aromáját.
- Tanárnő, jut eszembe... ez le lesz valahogy igazolva? Vagy ez hogy működik itt? Bocsánat, mugli születésű vagyok, és egyetlen boszorkány a családban, szinte minden pillanat a mágiával kapcsolatban egy kész újabb meglepetéstár – érdeklődött, kissé azért bágyadtan, látszott rajta, hogy hamarosan elnyomja az álom a fáradtságtól.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. július 17. 23:07 Ugrás a poszthoz

Brightmore tanár úr


Egyetlen egy dolgot soha, de soha ne tegyen a kisdiák: lerövidíteni az utat anélkül, hogy tudnád, mit eredményez! Zselyke is így járt, azt gondolta, hogy erre rövidebb lesz, és hamarabb visszajut takarodó előtt még az Eridon klubhelyiségébe. Pechére, nem így történt, mert a Fejetlenség folyosója helyenként képes érdekes eseméyneket produkálni, néha veszélyeseket is, és ez a kiskamasz most pánikolva szedte a kis tappancsait. Alaposan megjárta, beterítve porral, meg valami furcsa, nem túl bizalomgerjesztő állagú ragaccsal.
- Brightmore tanár úr! – préselt ki magából valami, a gyakorló pedagógus nevére emlékeztető nyüszítés-cincogás keverékét.
Kellett pár másodperc, amíg összekaparta a romjait annyira, hogy valami épkézláb mondatot kinyögjön, és lehetőleg őrültnek se nézze a tanerő. – Vi… visszakísérne az Eridon klubhelyiségbe? Mielőtt még egyszer eltévednék, és kitalálnám gondolni, hogy erre rövidebb?
Elég büntetés volt neki a fejetlenség, amivel találkozott, soha többet nem akarta újra átélni. Korábban is hallott már erről a folyosókról pletykákat, de eddig még nem volt alkalma megtapasztalni testközelből, nem mintha akarta volna.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. július 18. 01:48 Ugrás a poszthoz

MinJae


Szíve a torkában dobogott, pedig nem egy versenyt tudhatott már maga mögött, mégis, mindegyik teljesen más, a hangulat, a közönség, a versenyzőtársak… nemrég Jankával egymás nyakába ugrottak, rendesen, ahogy gyerekekhez illik. Annyi inger érte, hogy épphogy bírt összpontosítani a feladatára, és szépen megigazította fekete fríz gyönyörűségének a nyergét, amikor a baleset történt.
- Ó! – kicsit elképedve meredt a társára, és agyában lázasan kutatta, honnan olyan ismerős a srác. – Nem történt semmi, te jól vagy? Mintha már láttalak volna valahol…
Nem volt benne biztos, sok arc fordult meg az Eridonban, még úgy a kastélyban, úgyhogy nem csoda, ha sor kerülhetett rá, valamikor tanév közben, hogy elhaladtak egymás mellett.
- Molnár Zselyke, díjugrató – nyújtotta a kezét barátságos szándékkal, a Bagolykövet nem merte hozzátenni a bemutatkozásához, nehogy bakizzon, nem rajongott volna, ha bajba kerül a varázsvilág felfedésével, annak komoly következményei lettek volna.
Még volt fél óra indulásig, úgyhogy addig ráért beszélgetni. – Segíthetek valamiben?
Volt egy olyan érzése, hogy a srác talán eltévedt, és nem találta a saját székén a lelátón, ez sem egy ritka eset, ekkora tömegben.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. július 23. 11:29 Ugrás a poszthoz

MinJae


Az esemény előtt nem csak Zselyke volt az egyetlen ideges, a lovasok többsége is izgult, főleg, akik először indultak versenyen, ilyen is akadt szép számmal. A lovak között is akadt, aki kicsit ideges volt már, nagyon mehetnékje volt.
  – Á, ő egy fríz gyönyörűség – büszkélkedett Zselyke, ahogy észrevette a fiú kitartó érdeklődését a lova irányába. Örült, hogy sokan érdeklődtek a lovak és fajtáik felől, bármikor szívesen adta tovább a tudását, ha segíthetett ebben. Azért ő se tökéletesen tudott mindent.
 – Ó, nem gondoltam volna, hogy ilyen szakág is létezik – kuncogott, kezét finoman szája elé téve. Vicces a fiú, gondolta. Remélte, hogy nem tévedett, és tényleg varázsló közegből való, szívás lenne véletlenül lebukni.
És ekkor elhangzott a „varázsszó”, amire Zselyke tátott szájjal bámult. Nem hitte el, hogy jól hallott. A fiú tényleg kimondta volna, hogy mugli?
 – Öhm, nem találkoztunk mi már véletlen?  – vetette fel a kérdést. – Bagolykő, Eridon, ha minden jól megy, vizsgák után harmadéves leszek.
 – Hajjaj, igen, a varázslómentes övezetek többnyire bonyolultak elsőre annak, aki nem benne nőtt fel –
ismerte el a leányzó. – Verseny után elkísérhetlek, ha gondolod, nehogy rossz helyen köss ki.
Aztán a szó visszaterelődött ismét Örvényre, a büszke frízre, aki már patájával a földet kaparászta, szeretett volna végigsuhanni gazdájával a hátán azon a díjugrató pályán, amire hamarosan rálépnek. Bár Zselyke tudta, hogy mivel ő a névsor közepén volt, ezért úgy nagyjából egy óra múlva kerülhettek sorra.
– Igen, Örvény a neve. Megsimogathatod nyugodtan, a kis gazfickó imádja, ha körülzsongják – mesélte Zselyke, és pont ezért szerette Örvényt annyira, a bújós természete elvarázsolt mindenkit még mágia nélkül is. – Ültél már lovon valaha? Vagy eddig ez az első ilyen eseményed?

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. augusztus 3. 13:50 Ugrás a poszthoz

Medence Parti, Mindenki, aki jönne. Smiley


Hurrá! Alig hitte el, amit látott/hallott a faliújságon a klubhelyiségben, miután a versenyről hazaesett –de furcsa, hogy két év után így megváltozzon az ember gondolkodásmódja, sokkal inkább kezdte a kastélyt otthonának tekinteni, annyira magával ragadta a hely, már első pillanattól kezdve. Itt nem kellett titkolóznia boszorkány voltát illetően, nyugodtan lehetett önmaga, és használhatta a mágiát, az iskola meghatározott keretei között. Kár, hogy a vízfeltöltésben nem tudott besegíteni, mert mire odaért, megfelelő öltözékben, addigra végeztek a srácok-csajok, már csak élvezni kellett az eredményét a szorgos munkának.
– Rudi bácsi, legalább a kajautánpótlásba be tudok segíteni? – settenkedett hozzájuk, a főzésben-sütésben viszonylag otthonosan mozgott, az anyukája mellett ezt is meg kellett tanulnia. – Átvenném a főttkukorica-szolgálatot, ha lehet.
Lelkesedése hatalmas vigyorban teljesedett ki, és meg se várta jószerivel a tanárai válaszát, hogy belevesse magát a kellemeset a hasznossal való összekötésbe. Magát a fürdést annyira nem merte bevállalni, mert nem tud úszni, de ez a közös buli, ilyen formában is kihagyhatatlan. A fürdőruhája felett egy homokszín rövidnadrágot viselt, strandpapucsot és egy laza pólót I  Love New York felirattal. Haját laza kontyba kötötte, hogy ne zavarja, és süsse a nyakát még jobban, mint a nap.  
Az egyik kis mini-asztalról közben szerzett magának hűsítő limonádét is, azt kortyolgatva örömmel konstatálja, hogy már több az ismerős arc, mint egy évvel előtte, bár még mindig volt hova fejlődnie társas kapcsolatok terén.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. augusztus 15. 08:26 Ugrás a poszthoz

Sárkánytan ismétlőóra


Zselyke olvasta már a kiírásban, hogy mi várható, amikor jelentkezett, de ez még mindig jobb volt, mint egyedül kuksolni a könyvtár egy eldugott részében. Azt azonban nem várta, hogy a delikvens tanársegéd milyen stílusban vezeti fel a khm… eseményt.
A kíváncsiság majd megölte, hogy vajon miként fog ez zajlani, főleg úgy, hogy ő már priuszos volt némileg Brightmore profnál, amikor egyszer elkapta takarodó utáni illegitim hálókörleten kívüli tartózkodása pillanatában. Mentségére legyen mondva, a Fejetlenség folyosóján szerzett tapasztalatok bőven elég büntetésül szolgáltak, hogy egy életre megtanulja a leckét: éjszaka aludni kell, és az erre rövidebb mondatocskára soha többet eszébe se jusson hallgatni – még akkor se, ha ez a gondolat az ő fejében fordulna meg.
Először csak felvonta a szemöldökét, hallgatva a prédikációt, majd utána igyekezett visszafogni az arcmimikáját, hogy normálisan tudjon jegyzeteket készíteni magának, aztán úgy laza öt perc után már kibukott belőle a röhögés. Eddig bírta. Kende előadásmódja mondhatni, kicsinálta a koncentrációját, de ezen nem csodálkozott már, hisz tanév végéhez közeledtek, és már amúgy is kicsit megborította egyensúlyát, hogy hol edzéseken volt, hol meg itt. Hol meg ugye, versenyeken.
– Engedelmeddel én is megpróbálkoznék kegy válasszal: ha a sárkány maga dobja el, esetleg sérülés miatt veszti el az adott akármijét, egyébként ép példányt megcsonkítani szigorúan tilos, törvény bünteti – csápolt ám lelkesen, mielőtt belekezdett a magyarázatba. Szuper lesz ez, gondolta közben, szeme játékos csillogásából lehetett következtetni, hogy még párszor el fogja röhögni magát az alkalom alatt.
Oké, chillelj, kislány, ez is ugyanolyan óra, mint a többi, ne röhögj már! – mantrázta magának gondolatban, de azért a vigyor ott terpeszkedett még a kis simabőrű pofikáján.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. szeptember 2. 12:00 Ugrás a poszthoz

Ambrózy bá’


Az okkultizmus és fekete mágia elég ijesztő tantárgy, amióta jobban ismerte, hogy milyen is a világ sötétebb oldala, valahogy nem állt olyan derűsen a rituálékkal szórakozó tinédzser társai hülyeségei felett. Egy ilyet el is kobzott egy barátnőjétől, egy démonidéző rituálékkal kapcsolatos, részletes leírásokat tartalmazó kötetet, mondván, hogy kölcsön szeretné kérni, ha nem bánja. Azt persze, Zselyke már elfelejtette khm, közölni a kis hölggyel, hogy nem állt szándékában visszaadni, mielőtt még komolyan a fejébe venné, hogy valamelyiket kipróbálja. Pont ezért kereste fel bagolyban a tanárát, hogy átbeszélje vele a továbbiakat, milyen sors vár a könyvre, ami valójában nem is igazi könyv, inkább csak amolyan naplóféleség.
 – Szép napot! Köszönöm, hogy az elfoglaltsága ellenére fogadott – kopogott, majd miután bebocsáttatást nyert, elő is vette táskából a kérdéses tárgyat. – Szeretném, ha bevizsgálná. Az egyik mugli barátnőm adta kölcsön, és ezt az Árnyak Könyvét én örülnék, ha nem hasznosíthatná.
Arcán komoly aggodalom tükröződött, tekintetét még mindig nem merte teljesen a pedagógusra emelni – valahogy az ő szemében olyan félelmetesnek tűnt, mint kapásból a tárgya, amit oktatott. – Hogyan tudok én magam biztonságosan meggyőződni egy tárgy veszélytelenségéről?
Határozottan viszolygott a gondolatától is, hogy egyszer egy ilyen a keze ügyébe kerüljön, nem, köszöni szépen, ő nem akart kis Caspereket a szekrényébe, vagy babába zárt démonnal bújócskázni. Egyértelmű lenne a kimenetel számára, és azt se szerette volna, ha a környezete folyamodna ilyen elborult időtöltésekhez, mint mondjuk, az idézzünk démont-típusú „játékok”.
A lány azt kívánta, bár kellemesebb apropóból kellene farkasszemet nézniük egymással, mondjuk azért, mert kiválót kapna a vizsgájára, vagy hasonlók, nem pedig egy kétes biztonságú könyvnapló okán.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. szeptember 2. 12:34 Ugrás a poszthoz

Harmat Betti
~rosszcsont akcióban, avagy kísérletezés~
~egy szerda takarodóhoz közeli időpontja~


Bumm-csatt-durr, ilyen hangok szűrődhettek ki az alagsori bájital-laborból, amit a lány nemrég fedezett fel csupán, és erős késztetést érzett rá, hogy itt gyakoroljon, fejlessze a receptjeit.
  – Ne már! Ez nem fair! – dühöngött félhangosan, miközben előbújt a rejtekhelyéről. Meggyőződvén, hogy több loccsanás, robbanás, buggyanás nem várható, eltüntette a nyomokat maga után, és újabb adag vizet tett fel forrni, némi Wasser segítségével.
Aztán előkészítette újfent a hozzávalókat, amikkel egy ideje szenvelgett, mert a készítés közepe táján ennek az egy folyamatnak mindig katasztrófa lett a vége. Csoda, hogy nem került még a gyengélkedőre eddig a felelőtlen, felügyelet nélküli ramazurija miatt, és hogy eddig miként sikerült megúsznia a lebukást? Nos, ez a kétmillió galleonos kérdés, hölgyeim és uraim, illetve ki minek érzi magát.
  – Három deci ebből a truytmóból – motyogta maga elő, miközben fogta a kémcsövet, és óvatosan az üstbe engedte az előre kimért tartalmat, ami nagyon úgy néz ki, mintha vér lenne, de megnyugtatok mindenkit, nem az volt. – Óramutatónak megegyezően ötször keverni…
Erősen koncentrált, hogy ez az egész ne a fején kössön ki, mert akkor abból bajok lehetnek. Szerencsére nem valami maró mérget sikerült összetákolnia.
Kínaiul számolt magában, úgy egyszerűbbnek tűnt, hiába beszélte majdnem jól a magyart, mégis, most ez így jött össze. Az ötnél azonban mintha ajtónyikorgást hallott volna. Ó, hogy szakadna Merlinre egy raklap trágyagránát! A nyikorgás ugyanis elvonta a figyelmét, és csak reménykedni mert, hogy tényleg ötször keverte meg. Instant sprintelt a legmesszebbi pontba, és várt két percig, de ezúttal nyert ügye volt: nem szúrta el, ott maradt a helyén a lötty.
 – Izé, helló – heherészett kínjában, amikor feltűnt neki, hogy most biza’ elkapták, és nem kevés bajban volt, takarodó után hálókörleten kívül császkált, mellé még felnőtt felügyelete nélkül kotyvasztott. Mentségére legyen mondva, most vagy nyolcadik próbálkozásra sikerre jutott az új főzetével, ami egy gyomornyugtató szer, ám még nem próbálta, lehet, csuklasztó lett, attól, hogy nem robbant a nyakába, még bármi megeshet.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. szeptember 28. 16:29 Ugrás a poszthoz

Betti

~A szerencsétlen áldozat~


Zselyke fellélegzett, ahogy az üstben kavargó lötty a helyén maradt. Remek, elkészült a főzete! De le is kéne tesztelni, hogy valóban működőképes-e? Az áldozat csakhamar megjelent, és az élelmes kis eridonos felismerte benne a leányzót, akivel még évnyitón csacsogtak az új tanárokról és tantárgyaikról.
 – Hú, már ennyi az idő? – vakarta zavartan a fejét. Jól elfeledkezett róla, de ez van, ha az ember hobbija túlontúl csábító, az idő múlása kimegy az ember fejéből. Főleg, ha a kisasszony nekiállt kísérletezni. A karórájára pillantott. Azt a…
A többit nem fejezte be, nehogy pontokba kerüljön az Eridonnak. – Esetleg van kedved megnézni? Cserébe pedig írhatok egy terjedelmes dolgozatot a bájitalfőzés gyakorlati veszélyeiről?
Hiába, az alkudozás talán gyáva cselekedetnek tűnhetett, de nem akarta, hogy kollektíve a többieket is büntessék a saját baromságáért. Azért már hadd vállalja ő a felelősséget. – Mit gondolsz róla?
Közelebb merészkedett az üsthöz, csodaszép, gyöngyházfényű ital pihent, várva, hogy elfogyasszák. Kellemes fahéjillatot árasztott magából. – Ez egy gyomornyugtató főzet, a tankönyvben találtam, azt írja, felügyelet nélkül a gyakorlottabbak bevállalhatják.
Márpedig VZR-díjas lett, az azért csak jelentett valamit, neki legalábbis mindenképpen.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. október 11. 14:55 Ugrás a poszthoz

Ambrózy bá’

~Árnyak Könyve~


Zselyke nem egy ijedős típusú kamasz, pláne, hogy a díjlovaglás alaposan megedzette a váratlan helyzetek/anomáliák leküzdésére, rutinosan tudta, amint meglátta a pizsipartin barátnője által mutogatott könyvet, hogy mi a teendője: bevizsgáltatni a tanárával, akivel kapcsolatban tisztában volt vele, hogy jártas ezen a területen. Ő maga sosem tegeződne egy tanárával sem, ha felajánlják, sem, olyan kulturális közegből származott, ahol a feljebb valók tisztelete erős gyökeret vert, de egyébként is olyan lány ő, aki tisztelte a pedagógusokat, mert náluk rejlett a tudás az életben való boldoguláshoz (jó, fogjuk rá, részben).
A bebocsátó szavakra előrébb lépett az ajtóból, az íróasztalig lépdelt balerinacipőjében.
 - Ő maga töltötte ki, és hozta létre, de az információk java részét úgy vadászta le az internetről. Nem tudom, mennyire ismeri a mugli vívmányokat? Sajnos én túl jól – egy keserű mosoly jelent meg rajta, ahogy arra gondolt, mennyi hiteltelen hamis és félinformáció terjengett a világhálón.
– Állítólag – nyomatékosította –, nem próbált ki semmit belőle, de én eléggé szkeptikus vagyok egy ilyennel szemben.
A tanári javaslatra nem reagált érdemben, felesleges lett volna, bízott Ambrózy bá’ ítélőképességében, hogy ennyire tartja őt elmés diáknak, hogy nem fogja feleslegesen kockára tenni az életét azon a területen, amiben nem kellően tapasztalt.
 – Akkor az esetleges eltávolítással ne is próbálkozzak, egyből hívjam ki a szakértőket? Van erre valami eljárási díj, vagy ilyesmi? – Kissé belepirul, no, nem azért, mintha Ambrózy bejönne neki olyan értelemben, ez az elgondolás azért merész volna, tekintve a tetemes korkülönbséget, no meg a férfi érdeklődési/foglalkozási körét tekintve volt benne valami nem túl bizalomgerjesztő első blikkre. A pirulás oka tulajdon önlekicsinylése, bugyutának vélte saját kérdését, hogy ennyire járatlan, kihez tud fordulni a varázstársadalmon belül.
 – Reméljük az előbbit, és legyen igazunk, hogy ártalmatlan, a benne foglalt rituálékkal együtt, nem szeretném testközelből átélni ezeknek a következményét.
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. december 1. 23:03 Ugrás a poszthoz

Rue

~Egy szombat délután~


Zselyke egyre többet járkált le mostanában a faluba. Szerette felfedezni a különböző üzleteket, és a szezonális karácsonyi standokat, valahogy vonzották az illatok, és az a légkör. Örült, amikor egy picit kiszakadhatott a szürke hétköznapokból, és kikapcsolhatta az agyát valamivel. Lassan, de biztosan lépett rá arra az ösvényre, amit kijelölt magának, és a lazítást se mtartotta már olyan ördögtől valónak.
Őszike néni könyves kuckójára is így talált rá, hallott két lányt beszélgetni róla, és roppantmód érdekelte, hogy milyen bolt az, ahol nincs konkrét nyitvatartási idő és az árat is a vevő döntheti el. A mugli világban ilyenel ő még nem találkozott.
A bolt nem egy impozáns és hivalkodó sem kívülről, sem belülről, inkább mondta volna otthonosnak, semmint steril plázaszerűnek, és ez az újdonság mosolyra fakasztotta. Amúgy is jól esett a melegre belépni a kinti dermesztő hidegről.
Hamar belevetette magát a válogatásba, szerette volna felfrissíteni a könyvkészletét néhány, számára új olvasmánnyal.
Igen élénk érdeklődést mutatott újabban a gyógyítással és a bájitalkotyvasztással kapcsolatos könyvek iránt, de nem vetette meg a szórakoztató jellegű irodalmat sem.
Egyet könnyen megtalált magának, ami első pillantásra szerelemkötet lett, híres bájitalmesterek életrajzát foglalta össze, jó vaskos példány. Még kettőt keresett magának, de tanácstalanul állt, hogy most akkor hogyan keressen tovább? A nagyobbik gond az volt, hogy ő se tudta, mit akar úgy igazán.
 – Öhm, elnézést! – ment oda félénken cincogva egy háztársához. Hamar felismerte Rue-t, a prefektuslányt. – Bocsi, remélem, nem zavarlak, tudsz segíteni nekem? Most vagyok ebben a boltban először, és kicsit elakadtam, hogy érdemes itt keresgélni?

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2022. január 4. 17:05 Ugrás a poszthoz

Rue


Hallott már Rue-ról, nagyon kedves prefektus lánynak ítélte meg, nem gondolta, hogy a pletykákból, amik övezték, bármi is igaz lett volna. A legtöbb úgyis kiszínezett fecsegés, és a pletykarovatot, ha szeme elé is került az Edictum hasábjain, nevetve ugrotta át. Azon már ő is pislogott nagyokat, hogy róla még nem kezdett terjedni semmi, de úgy festett, elég jól elbújta tömegben, annak ellenére, hogy alapjáraton ő se megy szokványos jelenség az iskola falai között: versenyzett, jó tanulmányi eredményeket produkált, és a közösségben is egyre gyakrabban aktivizálta magát. Tanársegédségéről nem is beszélve.
 - A papírnehezékeket könyvtárban is megtalálom, köszi, inkább valami szórakoztatóbb irodalomra vágyom. Nem vagyok sajnos annyira jártas a varázsirodalom színe-javában, de idén ezt bepótolom – felelte határozottan, ám a kéretlen tanács megtorpantotta egy pillanatra. Nem mintha haszontalannak vélné, azonban az ő fogaskerekeit is elindította belül, neki is megvolt a véleménye erről a hozzállásról.
 - Úgy gondolom, a bölcs mások kárán tanul, míg a bolond a sajátján. Mindkettő járható út, csak limitált, hogy meddig juthatunk saját kárunkon. Egyébként köszönöm a tanácsot – egészítette ki Rue gondolatmenetét saját vélekedésével. – Neked ki a kedvenc szerződ?
Nem remélte, hogy Rue belemegy majd ebbe a röpke csevegésbe, de hagyott nyitott kapukat, hogyha akar, al ány beléphessen rajta. Semmi jónak sem szándékozott elrontójává avanzsálni. A gyakorlati mágiát ő is értékelte, ám az olvasást, mint hobbit, sosem tette volna le semmi pénzért.  

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2022. március 1. 08:14 Ugrás a poszthoz

Rue


Egész jól végződött ez a kis kitérő, nagyon elégedett lehetett, mert még egy kis barátkozásra, szocializálódásra is futotta az idejéből. Ez a bolt az új kedvence, döntötte el fejben, főleg az tetszett neki, hogy annyit fizethetett a könyvekért, amennyit ő jónak látott, és ez így igazodott a fiatal, még keresőképtelen diákok pénztárcájához, főleg a rászoruló tanulók juthattak így hozzá könnyebben a művelődéshez.
- Jó tudni – eresztett meg egy széles vigyort, miközben kissé bebiztosította magának a hóna alatt sorakozó könyveket, nehogy elejtse őket.
- Az elmélet és a gyakorlat ugyanolyan fontos, hiába van gyakorlatod, ha közben fogalmad sincs, mit miért csinálsz, és fordítva: az elméleti tudást ha nem tudod gyakorlatba ültetni, akkor dobhatod ki az egészet a kukába – makacsul ragaszkodott téziséhez, nem fogadta el, hogy csak az egyik, vagy csak a másik közül választhat. – Van, aki szerint tök fölöslegesek az elméleti mágiaágak, de mindenki más típus, másban erős. A kviblik is jutnak így valamennyi szerephez ezáltal, illetve nézzük a varázs-pszichológiát vagy szociológiát. Néha érdemes nem csak mikro szintben gondolkodni, a nagyobb képet is látni kell, hogy igazán megismerj egy közeget.
Zselyke bólintott, ismerős volt a cím, bár ő filmen látta, a régi fekete-fehér változatban, ettől függetlenül annyira nem fogta meg, noha az üzenet kétségkívül átment az agya határzárain.
– Hangulatolvasó vagyok, nincs külön kedvencem, de ha választanom kéne, akkor
Antoine de Saint-Exupéry-től A kis herceg az, amit sose tudok letenni. Elsőre gyerekesnek tűnhet, de a társadalmi kritika nagyon élesen előtűnik belőle már másodszori olvasásnál is, ha gyakorlottabb a szemünk –
magyarázta lelkesen. Végre egy téma, amiről látta is értelmét, hogy beszéljenek, hátha Rue elejt valami olyan címet, amit érdemes felpakolni az olvasandók listájára. – Segítesz keresni valami érdekeset a mágikus szerzők közül?


Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2022. július 5. 15:48 Ugrás a poszthoz

Kelemen Farkas


Outfit

Az eridonos kishölgy alig hitte el, hogy már a negyedik évét fejezte be ezen a nyáron, és jövőre választania kell, hogy merre tovább. Túl gyorsan szállt el az idő, és már nem volt olyan biztos benne, hogy készen áll a felnőtt létre. Az elmúlt évek alatt sokkalta inkább a csendes, meghúzódó, néha-néha csínytevő fiatal diák volt a kastély falai között, leginkább az évfolyamelső címről ismerhették, amit kétszer is megszerzett. Sőt, VZ ösztöndíjas is lett egyik évben.
Ezt a gyermekfelügyeletet is azért vállalta el, mert szeretett volna kicsit kilendülni a szürke hétköznapokból. Talán mégsem volt olyan okos ötlet a lovassporttól való majdnem teljes visszavonulás.
Annácskára vigyázni felért egy mennyei meghívóval, a Játszótér is remek helyszínnek tűnt ebben az időben. A kis piknikkosárba Zselyke már bekészítette a szükséges elemózsiát, a kislány hátizsákja is ott lapult a pakk mellett egy padon.
 − Ejha, de ügyes valaki! – Vidám hangulatban telt ez a délután, miközben végigkísérte figyelemmel a gyerkőcöt, alkalmasint félig-meddig be is szállt a játékba.
Örvendezett, hogy a hőmérséklet végre ismét harminc fok környékére hűlt vissza, már kellett ez a hűs kis szellőcske is, ami körbelengte őket.
Bárhogy is, most itt volt, és jó társaságban töltötte a szabadidejét. Körülöttük más gyerkőcök is vígan viháncoltak, míg anyukáik cseverésztek. A lány egyszer-kétszer rápillantott karórájára, hogy lássa, mennyi az idő. Hamarosan jönnek a gyerkőcért.

Utoljára módosította:Molnár Zselyke , 2022. július 5. 15:52
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2022. július 5. 17:13 Ugrás a poszthoz

Kelemen Farkas


Zselyke jókat derült, amikor a kislány a csúszdán foglalatoskodott. Szépen szót fogadott neki, és a kamaszlánynak is tetszett Anna játszótéren mutatott elevensége. Jól esett neki, hogy végre felrázódhatott a hétköznapi iskolai mókuskerék szürkeségéből.
 − Na, most mit próbálunk ki? – lelkesedett Zselyke. Ez a bébiszitteri meló jól jött ahhoz, hogy a felelősség vállalást gyakorolja, és kimozduljon.
A hintázást szakították félbe, amikor Kelemen úr megjelent a Játszótér bejáratánál, és az összes addig csivitelő anyuka figyelmét magára vonta. Mi tagadás, volt valami különös a kisugárzásában, akárcsak Annának, bár neki másféle.
 − Rajta, ott van apuci. Azért csak óvatosan szaladj – bíztatja a gyereket, ő is imádott a szülei nyakába ugrani Anna korában. Most már sutábban tette, hisz megnőtt, de attól még az ölelés nem maradt el. Sokat edződtek ők is az évek alatt, és mára már teljesen megbékéltek Zselyke mágiájával, és hogy évente néhányszor a szünetek alatt láthatják őt.
Finom távolságból figyeli a párost, apját és lányát, ahogy Annácska két pillanat alatt az ujja köré csavarja a férfit. Megindító látvány.
 − Tündéri egy gyerkőc – bólint. Ettől jobb délutánt el sem képzelhetett volna. A nap nyár lévén még nem ment le, de már erősen érződött a késő délutáni hangulat. Zselyke még annyira nem akart visszamenni a kastélyba, arra gondolt, talán beugrik egy fagylaltra, vagy süteményre a nap végén.
 − És önöknél sem volt nehéz a nap? Tulajdonképpen… milyen aurornak lenni? – érdeklődött barátságosan. – Én már tudom, hogy gyógyító szeretnék lenni. Egyedül a szakosodásban nem jutottam még dűlőre.

Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2022. július 5. 19:26 Ugrás a poszthoz

Kelemen Farkas


Zselyke nyújtózott egyet, ahogy felállt, amolyan diszkréten. Annával jól kijöttek, és szívesen dolgozott gyerekekkel. Jókedvűen követte Annát, és figyelte, hogy Kelemen úr milyen gyorsan olvad egy-kettőre marcona aurorból az apukák gyöngyévé, főleg a játszótér női közönsége szemében. A lány jót kuncog ezen magában. Őt még nem érintették meg a hormonok ilyen szinten, haverkodott ugyan az ellenkező nemmel, de különösebben nem foglalkozott vele. Nem is próbálkozik azzal, hogy leplezze, mennyire örült a kettős örömének, meghatottan vigyorogva állt meg, és amikor Anna rápillant azzal a győztes tekintetével, ő felmutatja a hüvelykujját.
 − Látod, mondtam, hogy nemsoká jön érted – toldotta hozzá.
 − Ferdi… micsoda? – kevés híján az állát másik honában keresgéli, valahol Kína tájékán, mert fogalma sincs, kit takar ez a Ferdinánd meg Jeromos. – Tán sünöket tartanának vagy tarajos sült?
Jobb ötlete nem lévén ez a kettő állatka ugrott be, ami tüskéket növeszthet. Remélhetőleg nem két mennydörgőt tartogat a bácsi az otthonukban. Bár azt csak látta volna, elvégre elég nehéz nem észre venni ekkora sárkányokat. De képzelete hamar visszaszáll a valóság talajára, és nagy bölcsen hálát ad, hogy képes az ilyesmi gondolatait megtartani magának.
− De édes – áradozik, ahogy látja Annát szaladni a játszótéri játékaiért, amikkel együtt jöttek le szórakozni. – És, tervezik, hogy ő is bagolyköves legyen majd? Ha igen, csak szóljanak, szívesen figyelek rá.
 − Őszintén? Én is tartanék tőle, ha a szeretteimnek ilyen munkája lenne. Azt hiszem, ez hasonló, mint a mugliknál a rendőrség. Az én szüleim lovakkal foglalkoznak, úgyhogy némileg nagyobb szerencsém van – nyugtázza, hogy az ő munkaadója inkább az irodát látja többet, ami nagy áldás, és kevésbé életveszélyes, mint átkok elől szambázni.
 − A gyógyítás se lesz könnyű. Már nagyjából felkészültnek érzem magam, de élesben úgyis kiderül, mennyire jó az önismeretem ezt illetően. Tudom, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, nem vagyunk istenek, de… én szeretném, ha olyan szakmám lenne, ahol vissza tudom adni azt a szeretetet, amit én kaptam a saját családomtól és a környezetemtől – feleli az auror szavaira.
Eltöpreng a megállapításain, melyek jó része igaznak bizonyult rá. – Ez igaz, a kicsik a suliban is tapadnak rám, de nem bánom, jó dolog mellettük lenni, és látni, kiből mi lesz a végén. Hű, ez nem is rossz ötlet, eddig a gyermekgyógyászatra nem is gondoltam, mint opció. Önnél hogy jött az aurorság? Ha jól tudom, mai napig töretlen népszerűségnek örvend ez a hivatás.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Molnár Zselyke összes RPG hozzászólása (37 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel