Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Szóval valahol a világban a lelked másik fele éppen téged keres nagy bőszen. Vagyunk a világban hétmilliárd - hétszázkilencvenkétmillió - száznegyvenhateze - kétszáznegyvennyolcan - kilencen?  Hát ez eddig elég nagy szívásnak hangzik.
Felelem vigyorogva arra, hogy valahol a világban valaki birtokolja a lelkünk másik felét. Jaj szegény, szerencsétlen flótásnak, akit az a megtiszteltetés ért, hogy éppen az én lelkem másik felét birtokolja, de ugyanakkor meg reménykedem benne, hogy egy olyan típusú embernél van, aki csupa öröm és pozitivitás, mert ha az egész lelkem egy nagy adag szenvedős trutyi, akkor velünk aztán jól kibabráltak odafent. Megjegyzem, nekem már így is elég nagy hátrányom van a véla vér, a szüleim meg az egész gyerekkorom miatt, szóval legalább lélekben kompenzálhatott volna a Jóisten.
- Mondjuk az igaz. Jolika elé kéne járulnom, hogy megossza velem, ki az, kit nekem szánt az ég. Ő eléggé nagy boszorka ahhoz, hogy tudja.
Meg elég nagy ahhoz is, hogy kombináljon. Nem féltem az öreglányt, mert tudom, hogy igazán szép meglepetéseket tud okozni. Én még egész jól megúsztam, habár már volt egy - két próbálkozása velem. Viszont mivel nem szokták az emberek egymásnak adni a kilincset, sem házas férfiakat, feleségeket nem fogadok pásztorórákra a lakomban, így maximum azért érezhet nem tetszést, hogy megannyi állattal élek, és ki tudja, talán már meg is jegyezte ezt a polgármesternek, de remélem, hogy sok panasz közt elvész a tény, hogy valóban van jó pár négylábúm meg szárnyasom. Lehetnének csirkéim is. Akár. Nem elvetendő ötlet, hogy ingyen legyen a tojás.
- Viccelsz!
Jelentem ki hirtelen, de, ahogy tovább beszél, rájövök, hogy ez az egész, amit mond, minden, csak nem vicc. Ahogy beszél, egyre jobban nyílnak el az ajkaim, mert tudom, hogy bár az első pillanatban mókásan hangzott, de egyáltalán nem olyan dolog, amin nevetne az ember. De basszuskulcs, hát ilyennek miért ne viccelődne az ember, főleg egy boszorkány egy varázslónak, azzal, hogy pap? Nem gondoltam én komolyan, hogy ennyire beletrafálok, vagy, hogy bárkinél ennyire beletrafálhatok.
- Nekünk fogalmunk se lehet arról, hogy az emberek, akik ilyen döntést hoznak, mit élhetnek át, hogy mit hallanak, mit látnak, mit éreznek. Nem furcsa neki? A mágia, a boszorkányság és a hit?
Tudom, hogy vannak vallásos boszorkányok, én magam sehova se sorolnám magam, mert egész életemben úgy éltem, hogy ha valamit meg kell oldani, akkor én megoldom. Voltam már szülője a szüleimnek, viseltem gondját a szobatársamnak, amikor egyedül maradt, és saját magamat is én rendeztem el az esetek túlnyomó többségében. Talán ezért is megy most nehezebben, mert elfáradtam az évek alatt. De ha én nem segítek magamon, más sem fog, ezt tudom. Ez is valami olyasmi, amit magamnak kell megoldanom.
- Nem tudok elképzelni melléd barna hajú lányt. Ne kérdezd, hogy miért. Mármint oké, te egy feltűnő jelenség vagy, egy szelíd barna jól balanszolna, de mégis azt érzem, hogy az, aki téged kikap magának, az olyan lesz, akinek az aurája és a megjelenése is egyedi.
Olyan nehéz ezt megmagyarázni. Vannak emberek, akikről tudod, hogy egymáshoz tartoznak, mert olyan tökéletesen néznek ki egymás mellett, és ha nekem mellé kell egy lányt párosítanom, akkor valahogy én olyat látok, aki kiugrik a tömegből, aki különleges, meghatározó személy.
- JÉZUSOM, TE GYANTÁZTATSZ?!
Oké, ha eddig ezt titkolni szerette volna, akkor most már mindegy, mert szerintem ezt a kérdést olyan hangosan teszem fel, hogy a vízparton lévők mind hallják, és amit ők hallanak, azt szélsebesen fogja az egész világ is hallani, és nem telik majd bele sok időbe, hogy címlapon köszönjön vissza ez az információ, de olyan furcsa elképzelni őt, ahogy kenik fel rá a gyantát. Édes Merlin, hát mit kell még megélnem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

M Á C S A I- (It Happens) Sometimes, right Blondie? - || nézz rám

Már éppen kezdem elhinni az üdítő hírt, hogy Mácsai kétlábon járó és sajnálatos módon soha be nem álló szája ma reggel nem ért be órára, tehát adott kétszer negyvenöt perc nyugalom, mielőtt nem, én sem hiszem, de átvonulok Jóslástanra és betegre nem görcsölöm magam a kitörni vágyó ellenvéleményem minduntalan elfojtása közben. Mutter is megmondta, csak egyszer borítom rá véletlen az asztalt arra a félnótás tanárra, egyszemélyes páholyból nézhetem végig, ahogy hipp-hopp ajtón kívül találom magam - először csak a terem- aztán hirtelen a kastély ajtaján kívül, ja, vágom. Csak az kéne, hogy egy ilyen szerencsétlen félreértés miatt baszhassam a jól felépített és igencsak nagyratörő terveimet, amelyek megvizionált jövőképemben szerepelnek. Hogyisne.
Míg én gondolataimba mélyedve bámulok Kállayra, észre sem veszem, hogy a hírekkel ellentétben valaki mégis méltóztatott befáradni, és a pad tekintélyes részén szétterülni. Azosztigen, hello.
Ha jól hallom, épp a feje koppan a fán, mire szemöldökeim feljebb mókuskálnak a homlokomon, de nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karjaim felett, vonásaimban ugyanazzal az unott közönnyel bámulok magam elé, mint egy perccel ezelőtt, az egyetlen különbség, hogy már nem a sorozatgyilkos kinézettel megáldott Kállayt, hanem a térfelemre belógó szőkefejű Mácsai tarkóját szuggerálom.
- Aztán seggrepacsi volt-e, Cinderella? - szólítom meg kedves padtársamat, mikor a tanár úr végre belekezd a mai óra anyagába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem is foglalkozom azzal, ki van bent, ki nincs. Örülök egyelőre, hogy a helyem képes vagyok megtalálni. Mert, hogy az van. Pár bent lézengő szerint még a főnyereményt is megütöttem Romhányival, de igazából bármelyikkel szívesen cserélnék. Egyedül azért nem teszem, mert imádom nézni, ahogy az irigység kiül a képükre, de bocsássák már meg ezt nekem.
- Nem ázhatok el, csak úgy? Mindenképp dugnom is kell? - rekedt nyöszörgés, ennyivel tudok hozzájárulni a beszélgetéshez, de irtó óvatosan fészkelődök, hogy rá tudjak nézni anélkül, hogy a fejemet fel kellene emelnem.
- Jaaaa... kölcsönkértem az egyik háztársamtól... bár elvileg nem volt pasi a képben, fogalmam sincs, hol vannak a ruháim - őszinteség. Azt mondják az egy jó dolog, nem mintha számítana bármit is, a rellonos mit gondol rólam, vagy bárki itt. Szeretem az életem, szeretem kiengedni a gőzt, és bár most gyűlölöm, de a felejtős bulikat is nagyon imádom.
- De ez gyenge volt... jobbra nem futotta? - hallom Kállay hangját, de egyszerűen képtelen vagyok most arra, hogy két felé figyeljek.
- Jegyeztelsz? Tuti, hogy meg fog szivatni és írat belőle... - még így is próbálok bociszemekkel pislogni rá, mert hogy igen... szívességet kérek tőle... én... megéltük hát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az összes reakcióm a pontosan szavára annyi, hogy elhúzom számat. Mert nem rejteget semmit. Mindenki rejteget valamit, bár én most nem tudok egyetlen példát sem mondani, mert majdnem minden barátom számára nyitott könyv vagyok, valamint az idegenek előtt is maximum mérsékelem a személyiségemet, de a fő jellemzőim így is megmaradnak. Viszont Arion teljesen más. Ő úgy önmaga, hogy közben mégis más. Van ennek egyáltalán értelme így? Nem hiszem, mégsem tudom máshogy megfogalmazni. Arion úgy kiismerhetetlen, ahogy van, soha nem tudom mi lehet a következő lépése, mikor fogja fel a poént valóban poénnak, és mikor sértődik meg rajta, mint egy kisfiú. Soha nem tudhatom mit mondhatok vagy tehetek úgy, hogy neki jó legyen, bár meg kell hagyni, nem is akarom tudni, mert úgysem azt tenném. Ez elég nagy paradoxon egyébként.
Megrázom a fejemet, mert az is mindegy, hogy miért mindegy. Igyekszem arra koncentrálni, hogy annak érdekében, hogy ne harapjam le a saját nyelvem mérsékeljem a vacogásom. Tény, hogy nem annyira vészes, mert Arion valóban melegít, csak... kikerekednek a szemeim, ahogy megérzem a zakó kellemes érintését szinte csupasz hátamon. Óvatosan fordítom mellkasáról fejemet felfelé, halvány, őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. Kissé közelebb kuckozóm a férfi testéhez, mintha ennél természetesebb nem is lenne a világon, pedig erről tényleg vitatkozhatnánk, alsó ajkamba harapva fordítom vissza fejemet. Belül most rettenetesen boldog vagyok, amiért tud ilyen is lenni, de ezt kifelé nem mutatom. Olyan kellemes így, nem szeretném elrontani a hevességemmel. Ezt most nem.
- Nem is foglak ölelgetni, amikor nem érdemled meg. Ráadásul, ha emlékeim nem csalnak, akkor is csak a fenekemet bámultad - nevetek fel halkan az emlékre. Évek óta az volt az első találkozásunk, és akkor is képes volt a fenekemet bámulni, komolyan, mintha csak pár órára ugrott volna el valamit elintézni. De nem. Itt évekről beszélünk, amiktől akaratlan nő gombóc a torkomban. Visszagondolva, annyira nem viselt meg akkor az, hogy eltűnt egy szó nélkül, de most valahogy, már felnőtt fejjel, lehet nehezebben viselném. Különös lenne, ha egyik napról a másikra nem jelenne meg, hogy rossz kedve van, éhes, utálja a világot. Jó, utóbbit soha nem mondta, de vannak olyan napok, amikor komolyan olyan feje van, mintha a világ összes fájdalma rajta lenne. És akkor a legemberibb. Tudom, ez nagyon rosszul hangzik, de így van. A megállapítására kuncogok fel, de végül csak bólogatok vele, mert a téma már túl kényessé vált, és úgy bukik ki belőlem életem legőszintébb kérése felé, hogy esélyem sincs felfogni a szavak jelentését. A kérdés után harapom be alsó ajkam, hunyom le szemeimet és leginkább a legapróbbra akarnám összehúzni magam, mert tudom, hogy most jön az a rész, amikor nagyon ki leszek nevetve, amiért szentimentális lettem. De nem, aminek hatására pattannak ki a szemeim és ülök fel azonnal, hogy a szemébe tudjak nézni. A második kérdést akarva hagyom figyelmen kívül.
- Szavadon foglak Weiss - mosolyodom el, majd hajolok egyre közelebb és közelebb hozzá, míg ajkainkat csak pár milliméter választja el egymástól. Lehunyom szemeimet, de nem mozdulok, és fogalmam sincs miért akarnám megtenni, azonban a pillanat őszintesége valamiért arra kényszerít, hogy olyat tegyek, amit megbánhatok. Végül nagyot szusszanok, amely sóhaj Arion ajkaira érkezik, felegyenesedem és felállok. Magamra kapom ruhámat, szemtelen mosollyal pillantok le rá.
- Táncoljunk - a szemetet szedem össze, amíg Arion saját magával teszi ugyanezt, majd ha készen áll, vele az oldalamon vágódok be a siófoki éjszakába, hogy szó szerint hajnalig táncoljak. A másnap borzalmas lesz, tudom, de nem érdekelt, amíg a táncparkettről, tettetett szexiséggel pillanthattam vállam felett Arionra, hogy végül az egészet elnevessem, és húzzam magammal táncolni. Életem egyik legszebb estéje volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Nos... igen.
Mondhatjuk így is, ugyebár. De teszem hozzá, én nem terveztem ilyen nagyot lépni, csak aztán, valahogy minden következett az előtte lévőből, és mire észbe kaptam, minden a helyére állt, én meg átléptem azt a bizonyos küszöböt és azt mondtam mindenkinek, hogy "Catherine Hope Brightmore itt van és itt is marad!". Mi a fene, ugyebár. Amúgy nem tudom, hogy hogyan tudtam ezt eltitkolni mindenki elől, néha nagyon szerettem volna elmondani. Felhívni Denist, hogy már csak hatot kell aludni, vagy Annie-t, hogy megbeszéljem vele, hogy péntekenként újra eljárunk majd vásárolni. Szépen, lassan lehettek volna elejtett mondataim, de aztán, valahogy csendben maradtam, és egyszer csak itt voltam, itt vagyok. Olyan furcsa nem, mintha természetes lenne, mégis idegen. De hozzá fogok szokni, tudom. Nekem itt a helyem, itt van dolgom. Ha csak annyi is, hogy Denis teljesen megőszüljön, akkor már nem éltem hiába.
- Ugye? Ő az első kaktuszom babája, szóval úgy gondoltam vele, hogy most már elérte az iskolás kort. Nagymama lettem.
Bár abba se nagyon szeretnék még belegondolni, hogy egy nap, a már nem is olyan távoli jövőben anya leszek. Még mindig ott az elhatározásom, hogy férfival vagy anélkül, de terhes leszek, amikor huszonkilenc leszek. Ha bármit megválaszthatnék, akkor egy gyerekem lenne, egy lányom, de mint tudjuk, azért a dolgok nem úgy működnek, hogy megálmodjuk a kicsi önmagunkat, aki egy kicsit feltuningolt és tökéletes, és úgy is lesz. De az elhatározásom olyan stabil, mint, hogy most itt állok, és a pici kaktuszt elhelyezem az asztalom azon felén, ahol már látszik az asztallap.
- Addig jó, amíg csak látod.
Mosolyodok el a kijelentésem mellé, azonban a mosolyban szomorúság csillan. Én tapasztaltam azt a sötétséget, néha fáj, néha rosszul vagyok miatta, amikor front van, de sosem mondom, mert nem akarom, hogy úgy érezze, emlékeztetem rá. Olykor eszembe jut a tekintete, ahogy ott volt, majd eltűnt, eszembe jut az, ahogy a testem kihűlt, fázni kezdtem, ahogy egyedül voltam, nagyon sok alkalommal, és a gyógyszerekhez menekültem, hogy lássam. Ahogy az orvos bátyám házában, két kisgyerek mellett, gyakorlatilag droglabort üzemeltettem. Nem vagyok büszke a múltamra, de azt mondják, még büszke lehetek a jelenemre.
- Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy sokkal aktívabb életet éltél, mint én valaha is fogok. Örülök, hogy sikerült beilleszkednek a... városba. Azt hiszem, elég rosszul játszottam ki a kártyáimat. Az apám úgy tervezte, hogy a válásom után újra férjhez megyek majd, Daróczyhoz.
És én meg is próbáltam kedves lenni vele, de az a férfi annyira nem az én világom. Amúgy is, eleve nem voltam értékes, mert szűzként kellett volna a házasságba mennem, és egy válás sem éppen jó ajánlólevél. Igazából nem is tudom, hogy milyen elvált asszonynak lenni, mert a családnevem Brightmore maradt, és semmilyen határozatot sem fogtam még a kezembe, hogy elváltunk. De biztos ide küldték valahova, Jason meg úgy eltette, hogy ő sem fogja megtalálni. Szóval most még annyira könnyedén mondom ki a válás szót, mint más a vajas pirítóst.
- Elnyertem egy ösztöndíjat, így Franciaországban tanulhattam divatot. El kellett mennem innen, hogy megtudjam, az itteni emberek nélkül képtelen vagyok élni. És egyelőre furán. Még nem szóltam mindenkinek, hogy itt vagyok, hogy itt leszek, és furcsa, hogy nem voltam. A faluból város lett, illúziómágusok vannak a környéken, de szerencsére Jolika és a maffia örök. Még mindenem dobozban van, pedig már nagyon idegesítenek, mégsem tudom rávenni magam, hogy kipakoljak. Szörnyű vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mindent megpróbált a lehető legkörültekintőbben előkészíteni, a lehető legkevesebb hibalehetőséget hagyva. Kislányát a nagyszülőkhöz vitte, mondván dolgoznia kell. Senki nem gyanakodhat semmire, hiszen mindig ezzel az indokkal hagyja ott náluk a lányát. Most egy percig tovább ölelte búcsúkor, ennyivel tett többet. Másodjára próbál ma éjjel szerezni az új szerből, a Tündérporból. Elsőre nem sikerült, ám Elektra nem az a fajta, aki feladná amit eltervezett. Most sokkal jobban átgondolt és megtervezett mindent. Régi kapcsolatai révén szerzett hajszálakat két művészetis sráctól, akik még csak nem is emlékeztetnek az ő küllemére nyomokban sem és direkt ellenkező nemű alanyokat választott. Legutóbb nőként vallott kudarcot. Ezért döntött most másként. Úgy intézte, hogy senki se lássa ahogy elhagyta otthonát. A lámpát nyitva hagyta a nappaliban. Nem ez az első és nem is ez lesz az utolsó eset, hogy világít egész éjszakán át és a halvány derengése kilátszik az ablakon. Az odúban lévő levél tartalmát megjegyezte. Nehéz is lett volna elfelednie, hiszen a hang amin hallotta elméjébe égette. "Holnap éjfél után tizenkét perccel a csónakház mögött. Valami vörös legyen rajtad. Aki késik az nem kap, aki árulkodik meghal." Ez volt az instrukció, melytől gerincén jeges, bizsergető érintés futott végig, mert Imolára gondolt és Marcellre és a szüleire. Nem hagyhatja árván kislányát és vesztheti el a férfi akinek barátságát épp, hogy csak visszakapta és a szülei is összeomlanának. Bár gondolt volna erre korábban! Szidta magát pár pillanatig. Rájött azonban, hogy mentsége az lehet, hogy neki esze ágában sincs elárulni, hogy hogyan és miképp jutott a szerhez. Egyszerűen idejön, megveszi és ennyi. Az pedig, hogy a vevő mit kezd a megvásárolt termékkel az már az eladóra nem tartozik a fizetés és a "pénztártól való távozás után" elvben. Ebben bízik. Ennyi erővel meg is oszthatja mondjuk a haverjaival, ha abból indulunk ki ahogyan kinéz. Ennek ellenére tartani fogja magát elvéhez, miszerint: Soha ne add ki a forrást! Örökbecsű aranyszabály, amit ő mindig követ. Túl sok veszteni valója van, ezt nem felejtheti. Épp emiatt óvatosabb most sokkal és körültekintőbb is egyben. Mindent saját erejéből derített ki így Zlatan sem számíthat tőle többre mint amiben megegyeztek. Egy adagra az asztalán. Aztán azzal azt kezd amit akar az ő neve pedig soha sehol nem fog felmerülni. Ha egyáltalán sikerül szereznie belőle sem fog azonnal odarohanni vele a kirendeltségre. Ráadásul úgy van vele, hogy Zlatanék is nyugodtan csináljanak valamit. Próba ez, tudja jól. Hiszen ők is simán hozzá tudnának jutni egy adaghoz akár egy beépült auror révén, akár egy razzia során. Ennek ellenére hősnőnk nem veszi félvállról ezt az oldalát sem az ügynek. A férfi hellyel közzel bízott benne, biztosított számára egy nagyobb adag erős és jó minőségű százfűlé főzetet és ő ezért megpróbálja a legjobb képességei szerint teljesíteni a feladatot. Ha ismét elbukna is egyenes gerinccel és szégyenérzet nélkül fog odamenni hozzá, annak tudatában, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. Éjfél múlt öt perccel. Fején vörös sapka mely lenszőke, kócos fürtjeit leszorítja arcának oldalához. A százfűlé főzet amit kapott erős. Ezt nem csak a Zlatan állította. Elektra letesztelte. Egyetlen kis korttyal majd két órán át viselte anyja alakját. Így most, amikor a kapott üveg kétharmadát megitta bízhat abban, hogy egész éjszakán át marad ennek a suhancnak a bőrében. Ennek ellenére a maradék egyharmadot is készenlétbe helyezte ott ahol átváltozott. Bár gyomra olyan szűk, hogy egy rizsszem sem férne el benne igyekszik megnyugodni. Férfipalántás lazasággal pakolja egymás elé hosszú lábait, és közeledik a megbeszélt találkahely felé nyurga alakjában. Ideje, hogy gondolatait is rendezze, nincs helye félelemnek. Ha ne adja az ég egy legilimentorral hozná össze a sors sem lepleződhet le inkognitója. Ilyenkor jön jól, hogy járt legili és okklumencia órákra annak idején. Auror szeretett volna lenni így ez nem is csoda. Nem sokáig tanulta őket, mert az álmok változnak, ahogy mindig mondja. De ahhoz elég ideig, hogy pár alap dolog megmaradjon. Ki kell ürítenie elméjét és olyan dolgokra gondolni amik ennek a kölyöknek a fejében járhatnak. Mik is? Csajok, bulik, röpdeszka, utcai művészet és a cucc iránti vágy meg a tilosban járás izgalma. Mély levegőket szív be orrán, hogy cimpái is kitágulnak belé, majd fókuszál. Az anyag, a graffitik és a barátnője meg az izgalom. Milyen sirály lesz betépve megkefélnie a kis szőkét. Új szint lesz barátom! Új szint! Gondolja és béka széles vigyorra húzódik húsos ajka. Pulóverének kenguruzsebében egy csipesszel megfogva pénz lapul és a pálcája, melyre ujjait azért rázárja. Tizenkét perccel múlt éjfél. Megérkezett és most már csak vár. Hórihorgas alakja belevész az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Teljes meggyőződése, hogy a Pokolban nincs semmi kénkő, semmi vasvilla, hanem egy iszonyatosan hosszú sor, amely olyan lassan halad előre, mint a Barátok Közt történetszála és amikor az elejére érsz, kezdődik előröl. Szorongatod ujjaid között a pokoli sorszámot és vársz arra, amiről fogalmad sincs, de már itt elkezdik a föld felszínén edzeni a lelked, tested. Hiába nem egy Pest, egy jó milliós lakossággal és a még régi időkből maradt lassú, elunt bürokratikus rendszerrel, de meg kell hagyni, a mágusok is utálnak érdemi dolgokat tenni az életükben és szívesen ücsörögnek, állnak valamire várva. Érti ő, hogy a mazoismus a szürke ötven óta ismét divat, de mindennek van határa. Kifejezetten nyűgös, teste alvásra vágyik, idegei feszültebbek, de még így is toleránsabbnak mondható, bár jó kérdés, mennyire fogja ez a nap és a kötelező körök leszívni a maradék türelmét. Papírjait újítja, ahol még mindig kvibliként szerepel és még mindig semmi köze a mágiához. Kérvényt ad be, hagyjuk egyelőre mire szeretné és még pár apróság, tudja, hogy sokat kér, na de ennyire?
Nem kell farkas-szimat ahhoz, hogy mikor belépett és kikapta a sorszámát, megérezte, hogy mi is uralkodik idebent. A recepciós kellemes virágillatú, de ahogy elhagyta a kört, rögtön arcon csapta a valóság. Álmos, karikás szemeit hatalmasra nyitva bámulta a mesék igazi, bibircsókos banyáját, akinek már csak a cirokseprű hiányzott lábai közül, meg a nyervákoló macska, a zöld löttyös üstöt nem is számolva. Elkáromkodta magát némát, ajkai formálták csak a szavakat és majdnem keresztet is vetett. Ne értse félre senki, már nagyon otthonos a mágia világában, de eddig minden boszorkány szép és csodálatos volt és lesz is, akit csak látott. Erre tessék, ellenpélda. És a szag. Orra ráncolódott finoman, nem ilyen ő, toleráns, de ma nem éppen. Ácsorgott inkább és amikor megüresedett az az EGY szék ott a végén, úgy menekült oda és ült le rá, mintha királyi trónus lenne.
Ennek pedig már isten tudja, mikor volt ideje. Elpilledt kicsit, szerencsére arcszesze épp annyira erős, hogy csak alig érezze a talán most már motyogó szagát. Mindjárt. Mindjárt, mindjárt. mantrázza magában, szép némán, szemét néha vezeti az ajtó felé. Oké, úgy néz ki, aki előtte tért be oda, talán sosem jön ki onnan. Sóhajtva nyúlna zsebéhez, hogy akkor ő most nekiáll valamit nyomkodni, amikor látóterébe tolakodik valaki. És az hagyján, hogy oda. Mire felemeli a fejét, már hozzá is tapad, jóformán rámászik az idegen, a szék oldalába kapaszkodik saját combja mellett és felé fordulva, kicsit teret enged maguk között.
- Már megbocsáss, de mi a fasz? – bukik ki belőle szofisztikált kérdése. Oké, ha ismerkedni akar, de talán kicsit finomabban nem? Vagy manapság ez a divat? Le van maradva.
- Nem szeretnél egyből az ölembe ülni, esetleg…?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- De. - felelem lecsapva a lehetőségre, hogy otthagyjuk a mostanra eszeveszett Dámákat. - Hova menjünk? - kérdzem. - Mi lenne, ha a Csendes szobába mennénk, aaa. Hát nem is tudom, hogy az most melyik emelet, melyik folyosója. De a szakács portré van mellette és vele tök jókat lehet beszélgetni kajákról. - mosolyodom el a gondalatra. Hát igen, milyen sokat is beszégettem azzal a portréval amikor nem találtam vissza a vacsorához és nagyon, de nagyon éhes voltam. Bár étellel nem tudott szolgálni nekem, így az éhségem nem csillapodott, de azért akár álmomban is el tudok már készíteni egy sufflet. - kacagok fel.
- Nem tudod, hogy hogyan kell eljutni abba a szobába? - kérdezem kicsit elgondolkodva. - Tudod, azt a szobát keresem ahol találkoztunk. - mosolygok rá boldogan, ahogy eszembe jut az a nap amikor megismertem a csupaszív, bohókás Hunort.
- Csak nem akartok már elmenni? - kérdezi sipítva az egyik Dáma. - Még nem fejeztük be a beszélgetést. Még válaszolnia kell a kérdéseinkre és neked is felelned kell még pár kérdésre.
- Sajnálom, de most más dolgunk van. Majd legközelebb beszélgetünk. - Ígérem a Dámáknak, majd elindulok a folyosón Hunort meg sem várva nehogy még itt ragadjunk pár órára. De azért nem túl gyorsan és magabiztosan, mert ugye nem tudom, hogy hova is akarok eljutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Ne emészd magad mi volt, szar dolog. Tapasztalat – húzza el a száját, mert abból bőven volt neki elég gondolat és idő, hogy a mi lett volna ha… és az ehhez hasonló dolgokon rágja át magát újra és újra. Nem is lett épp egészséges gondolkodása tőle, azonban ő is itt van, ha hivatalosan nem is önszántából jött, mint Cath, de azóta produktívabb, mint a hat évében valaha a világ végén. – És hogyan fogadott? Meglepted őt is? – vagy lehet neki szólt, fogalma sincsen, hiszen nem állnak olyan szoros kapcsolatban, hogy várhatta volna, mikor ír neki. Nem is nagyon hozta szóba, nem rosszindulatból, egyszerűen nem tudta, hogy kellemes vagy kellemetlen lett volna, utóbbira volt egy megérzése és inkább hagyta annyiban. Most pedig már mindegy is lenne az afféle érdeklődése ugye, szóval, lapoz is fejben.
- Nagyon szép csemete, büszke lehet rá az anyukája – nevet fel, amint elhúzza az ujját. – Ha szabad megjegyeznem, soha csinosabb nagymamát senkinek. Meg se látszik a kor. De legalább nem csak én babázom a fűszernövényeim hajtásait. Meg a paradicsomokat – utal arra, hogy immáron van veteményese és persze, simán gondoskodó módon magyaráz néha nekik, ha egyedül van, ha pedig zenét hallgat, akkor énekelget is. Sosem csinált ilyet, de itt igazi gyerek, mindent újra vagy megtanul, már meg sem érzi a lépcsőfokokat, amiket meg kell másznia.
- Az sem volt kellemes – szusszan egyet, van abban a mosolyban valami, valami több, amitől megint érzi azt, amit akkor. Hogy valami szinte megretten benne, de nem, nem kérdez rá, hiszen nyilván ő többet látott, tapasztalt belőle, jobban ismeri, amire ez utal és amit tud. – Lelépett utána és mikor visszajött, szarul nézett ki. De azóta meditáltunk is együtt, elég oké a helyzet – vagyis, a saját próbálkozására csúf szó az, hogy tette, viszont most lényegtelen. Próbálja a pillanatra felütött felleget el is hessegetni, ráérnek majd egyszer máskor témázni bármiről, most örüljenek egymásnak. El is mosolyodik, de amolyan szerényen, bizonyára nem lepi meg, hogy amint saját magára terelődik a szó, mintha zavarban lenne és inkább napolná is.
- Ugyan már! Aktívabb… csak, sűrű. Tudod, bepótolni mindent, jó a szerelem az váratlan volt de na. Simán aktív a tiéd is – bólogat, mintha menteni akarná a menthetőt, pedig igaza van. Sosem volt ennyire pörgős és sűrű éve, évei, mint itt. Munka, majd az iskola, kettőt pislogott és lakótársa volt, bálokra, rendezvényekre járt, összefeküdt az egyik legjobb barátjával, majd végül kikötött más karjaiban. És akkor ez még csak az eleje. – Kártyáidat? Mármint? – pillant rá kérdőn, majd ó-t formálnak ajkai csodálkozva. – A polgármester? Aaaaz igen. Ez ilyen… taktikai házasság lett volna? Meg amúgy… akkor tényleg elváltatok? – itt maradt le és nem hozta fel a dolgot, mert semmi joga vájkálni kettejük életében. Most is saját ajkába harapva süti le a szemeit. – Bocsi, nem akartam tapintatlan lenni – szusszan is egyet, hogy aztán hagyja beszélni a másikat. Talán ez is feltűnhet, hogy beszél, nem csak hallgat és bámul a nagy szemeivel. Szinte mondhatni, mind a ketten cserélődtek és mások lettek kissé az idő alatt.
- Óóó! Akkor híres tervező lettél? – ő meg a divat mint tyúk és az ábécé, de érti, hogy elvileg a kockás és a csíkos együtt nagyon ronda, ennél többet csak a rusnya színekről tud. – Sok minden történt igen. Van amit nem értek, de velem sosem kell számolni. A nénik meg… Képzeld, már háromszor ajánlotta az a fura hajú az unokáját nekem feleségnek és hogy szép gyerekeink lennének – és akkor csak vásárolni volt vagy épp várt valakire és betalálta. Ő válaszolt, de a néni nem hagyta abba, akkor sem, amikor kerek perec közölte, ő most egy fiúval van együtt. Úgy. – De amúgy néha el kell egy kicsit veszni, hogy aztán minden a helyére kerüljön. Tényleg örülök, hogy visszatértél, pedig nekem aztán semmi közöm semmihez - von vállat, mosolya töretlen. -  Szeretnéd, hogy segítsek kipakolni, amikor eljön az idő? Vinnék egy jó bort is hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A könnyeim lassan, de egyre sűrűbben gördülnek le az arcomon. Nem tudom mi ütött belém, hiszen nem szeretek mások előtt sírni - bár azt nem mondom, hogy nem szoktam. Most mégsem érzem magam kényelmetlenül. Mintha megnyílt volna egy kapu köztünk, amiről nem is tudtuk, hogy zárva van. Hiába voltam benne biztos, hogy Hunor olyan közel került hozzám az elmúlt hónapokban, mint hosszú idő óta senki, most mégis végtelenül közelebb érzem magamhoz. Érzem, hogy bármit kimondhatok előtte, bármilyen titkot rábízhatok. Könnyeim a vállainkra potyognak, ahogy szorosan ölelem. Nem is tudom, meddig tart az ölelés. Az érzelmek és a gondolatok cikáznak bennem közben. Olyan, mintha nem is csak bennem, hanem az egész szobában elszabadultak volna az érzelmek. Mintha már nem lenne, ami bent, elrejtve a lélek legmélyén tartja őket. Érzem, ahogy Hunor megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Kijelentésére elnevetem magam, holott könnyeim még mindig hullanak. Válaszolni azonban nem tudok neki, csak én is sóhajtok egyet.
Én is elengedem a barátomat, ahogy hosszú pillanatok, vagy talán percek után kibontakozik az ölelésből. Kézfejemmel megdörzsölöm a szemeimet, ezzel szétmorzsolva a könnyeimet arcomon. Visszacsúszom oda, ahol eddig ültem, hátamat pedig egy színes párnának támasztom. Lábaimat magam alá húzom, és Hunor felé fordulok. Most már nem potyognak a könnyeim, csak a szipogásom maradt meg. Most rajtam van a sóhajtozás sora. Igyekszem rendezni légzésemet, és egyenletesen, hosszan kifújom a levegőt. Nem kérdezek még, csak várom, hogy mindketten megnyugodjunk kicsit jobban. Nem akarom letámadni kérdésekkel, hiába merül fel bennem egy halom. Nem is tudnám. Nem vagyok olyan felhevült állapotban, hogy sokáig csevegjek.
- Mióta élsz Hunorként? - kérdezek végül. Hangom egészen halk, és még mindig, mintha remegne egy kicsit. Magamban közben azon vívódom, hogyan tegyem fel a kérdéseimet, mi az, amivel segítek neki. - Ki az, aki tudja még a titkodat rajtam kívül? - csak a kíváncsiság hajt, hogy feltegyem ezt a kérdést, ám a szoba előző feszültsége kicserélődött valamiész másra. Egy nyugodt, otthonos érzésre. Úgy érzem, nyugodt szívvel mondhatok bármit. Bármit, mert egy olyan burokba kerültünk ami mindkettőnket ugyanoda emel, ugyanott tart és megvéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az aluljáró. Ez idáig tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel követtem Beliánt. Egy beszökött madarat követtem sokáig szürke szemeimmel, és a meg-megcsapó furcsa illatokba szimatolgattam. Az emberek legtöbbje siet, mintha nem lenne holnap, ezért fénysebességgel beletanulva a földalatti etikettjébe, a jobb oldalra húzódok Beli mögé, hogy ne okozzak fennakadást. Táskám hanyagmód lóg vékony kis vállamról, én pedig egy apró mosolykezdeménnyel az arcomon nézelődök tovább, s amikor kiszúrok egy „vigyázat! zsebtolvajok” feliratot, rémülten kidülledt szemekkel fogom pocakomhoz a kékszín kistáskát. Lassan leérünk, Beli pedig intéz hozzám néhány szót, miközben a jegyet vizsgálgatja, azonban nem hallom tisztán, ezért előre dőlök, hogy neki hátulról a vállára helyezzem államat, hogy füle mögött kérdezzek vissza.
– Mi nem drágult? – kérdem vékonyka hangomon, és meg sem mozdulok kényelmes pozíciómból. Fejemet a vállon pihentetem, majd amikor látom a platformot kezdek lassan távolodni. Így fordul felé Beli, én pedig táskámat szorongatva bólogatok minden szavára, habár nem is tudom biztosan, hogy miről beszélünk. Merlinre! De rohadt izgalmas az egész. Ajkaimat összeszorítva fojtok el egy hangosabb nevetést a szagokkal kapcsolatos megállapításra. Elfojtom, persze. Elvégre nem tudom, hogy a muglik között én, mint a varázslói vértisztaság mintapéldánya, mennyire lóghatok ki. Próbálom meghúzni magam, de az emberek – mint már megjegyeztem – hihetetlenmód sietnek, ezért közelebb kell húzódnom barátocskámhoz, amint lelépünk a mozgólépcsőről. Finom ujjaimmal karhajlatába fogok, és bocsánatkérőn düllesztem rá szürkéimet. – Mit osztogatnak errefelé ingyen, hogy ennyien vannak? – ugyan laktam én Londonban egy ideig, ám a mugli-lakta városrészeket kerültem, s nem is ezeket a közlekedési eszközöket használtam. Egyedül nem mehettem a városba. Anya mindig jött velem, aztán később Dolfi kísérgetett, mert már akkor sem tudtam tájékozódni.
– Az a… pláza? – kérdezek vissza a Westend említésére, hiszen mintha már beszéltünk volna róla a vonaton idefelé. – Biztos, hogy ott lehet venni mobilt? – hangzik el a bugyuta kérdés a számból. Dehát egyáltalán nem tudom, hogyan fog alakulni a mai nap. – Teljesen rád bízom magam – villantom meg fehér fogaimat egy szégyellős mosoly kíséretében. Ekkor érkezik a szerelvény. Vörös tincseim össze-vissza szállnak arcomba a menetszéltől, én pedig ijedten húzódok Belihez. Biztosan azt hiszi, hogy agyalágyult vagyok. Lassan hárul a veszély, így a fiú kezébe kapaszkodva lépek be a kocsiba, miközben boldog mosoly terül szét az arcomon. Elengedem hát a fiú ujjait, és lecsüccsenek mellé. Másik oldalamon egy idősebb, kalapos úr ül, s mivel jólnevelt gyerek vagyok, ezért egy kedves mosollyal köszönök neki. – Jó napot kívánok! Szép napunk van, nem igaz? – azonban ő csak nagy szemeket mereszt rám amolyan „ez idióta” tekintettel, és maga elé emeli az aznapi Bors Magazint. Micsoda udvariatlanság. Azonban nincsen időm angolmód eltűnődni a férfi mogorvaságán, hiszen Beli hangja szakítja félbe gondolataimat.
Lágyan mosolyogva fordulok vissza felé, és a zakatoló szerelvénnyel alattunk fogok rá kezére, hogy finoman megszoríthassam. – Nem lesz semmi baj – bólintok bátorításképpen, és megsimítom kézfejét, ami után vissza is teszem kezecskéimet ölembe. Szájamat elhúzva nézek fel a táblára, ami mutatja a vonalat, de nem igen tudom értelmezni. – Meddig leszünk föld alatt? – fordulok vissza barátom felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kicsengettek, én pedig boldog vigyorral az arcomon szedem lábaimat a Nagyterem irányába. Mosolyom közben ajkamba harapok, hogy ne nézzen mindenki totál idiótának, és megpróbálom elrejteni azt, de ez egyszerűen lehetetlen. A könyvek hangtompítóként veszik el mellkasomban dobogó szívem ritmusát, azonban minden érzésem kiolvasható szemeimből; végre boldog vagyok. Nincsen kétely, nincsen rossz érzés és – ami a legfontosabb – nincsen több titok. Nem füllentek dacból, nem idegeskedek más lányokon. Csak elveszek a folyosó forgatagában, és a sok gondterhelt diákarc között szinte világítok, akár egy szentjánosbogár az éjszakában.
Egyszerű farmernadrágot viselek egy fekete bakanccsal és egy szintén fekete hosszúujjú pólóval. Övvel próbálom csípőmön tartani a már egy számmal nagyobb méretű farmeranyagot, de még nem néz ki bután rajtam. Úgyis divat, ha az alsórész nem kifejezetten tapad a testedre. Ezzel ellentétben a fekete, testhez simuló felső igenis megmutatja egyre nőiesebb vonalaimat, ezért egy feltűnés nélküli mozdulattal leengedem karjaimat, s jobb kezem csontos ujjaival kigombolom taláromat, elvégre ebédszünet van. Az eddig hajamat jókislányosan fogva tartó hajgumit is kihúzom sörényemből, hogy most már az is vállaimra hullhasson.
A barnaszín tincsek megcsillannak a Nagyterem fényében, ahogyan az asztalok között elhaladva, szélesen mosolyogva célzom meg a Levita ház asztalát. Már nem keresem a lányt. Nem tartok attól, hogy itt lesz, és esetlegesen meglát bennünket. A legtávolabbi szabad asztalrészt targetálom végül, így könyveimet az asztalra pakolom, taláromat pedig gondosan összehajtogatva teszem a padra, magam mellé. Elvégre én is végre ledobom magam, megigazítom felsőrészemet, beletúrok már szabadon pihenő tincseim közé, hogy ne tapadjon annyira a buksimra, majd zsebembe nyúlok felrúnázott telefonomért, hogy lábaimat keresztezve, vállaimat kislányosan felhúzva görgessek kicsit az interneten, amíg megérkezik a… az én Bencém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Utólag Lilla már úgy érezte, túl hamar engedett, és nem kellett volna az első emberi gesztussal megelégednie, amit kicsikart ebből a felnőtt óvodásból. De ugyanakkor úgy sejtette, hogy többet úgyse nagyon ért volna el ennél, legfeljebb mindketten csináltak volna valami olyasmit, amit nagyon nem kellene, és ha Zétény nem is, ő biztosan megbánna.
A lány visszavágása látszólag inkább szórakoztatta, mint megsértette, de talán csak ezzel palástolta sértettségét, Lilla nem tudta biztosan, de nem is igazán érdekelte. Ami érdekelte, hogy végre végetér ez az értelmetlen, gyerekes vita, amibe sajnálta, hogy belement, de ugyanakkor tudta, hogy újra megtenné. Egyszerűen valakinek muszáj szembeszállnia az ilyen felfuvalkodott hólyagokkal.
Ám ahogy elfoglalta helyét, pont olyan elégedettnek látszott magával, mint aki fölényes győzelmet aratott, és nem csupán engedélyt kapott. Pedig Lilla nem ingyen adta meg neki, amit kért, nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült, de mégis, Zétény pont úgy csinált, mintha így lett volna.
- Az történt volna..? - kérdezett vissza a levitás megtorpanva, és visszapillantva. Pedig szó nélkül tervezett elsétálni, és új helyet keresni magának, ahol olvashat. Ehelyett kissé gunyoros mosoly villant fel arcán, és olyan lesajnálóan pillantott a másikra, amennyire csak tőle tellett.
- A helyedben azért előbb megnéztem volna, mibe ülök, de hát te tudod...
Azzal intett egyet kezével, és elsétált. Eléggé sajnálta, hogy ezek persze csak üres szavak voltak, hiszen sajnos nem jutott eszébe ténylegesen valami ajándékot hagyni a fotelben, miközben felállt onnan, de jelenleg az is épp elég elégtételt jelentett számára, hogy erről Zétény nem tudott, és csak úgy bizonyosodhatott meg, hogy nem ült bele valami undorító dologba, ha megnézi. És ha megnézi... nos, akkor Lilla nyert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ennyire ijesztő?
Kérdezek vissza a jajjogásra, mert valljuk be, ha a colorrun emlékeim nem csalnak, kettőnk közül én voltam az, aki azt mondtam, engem nem verhet meg futásban egy elsős. Komolyan, amíg Matyi megállt, addig én áthaladtam a célon. Nos, van ilyen, én akkor is tanítottam, mert Zina több bölcseletet is megtapasztalhatott, mint “az élet kiszámíthatatlan” vagy éppen azt “hogy a pofonok váratlan helyről jönnek”. Nyilván, ha lenne gyerekem, akkor nem lett volna akkora dicsőség, hogy nem álltam meg a cél előtt, hanem akkor én is úgy tettem volna, mint kedves barátom, és lelassítva hagytam volna, hogy a lányka előttem robogjon be. Ennyi idősen a második helyezés is szép. És ha bárki azt hinné, hogy most a bűntudat beszél belőlem, sajnálom, de nem. Én még mindig nagyon büszke vagyok magamra, hogy elsőként futottam le három kilométert. Oké, tudom, szánalmas.
- Igen.
Jaj, hát nem biztos, hogy egy exminisztériumosnak éppen ilyen határozottan kellene rávágnom azt, hogy szoktam áldozni az isteneknek, mert persze mi az első gondolat: Hogy szűz lányok vérét veszem és ádáz rituálékba kényszerítem őket. Meg persze, hogy vérrel a testemen köszöntöm a felkelő napot. Jó, az utóbbit inkább hagyjuk, de az előbbit kikérem magamnak, én olyat nem szoktam.
- De nem a faluban teszem.
Még jobb, mert így kipipálhatja azt is, hogy szektás vagyok. Kiváló önjellemzés Bandikám, haladsz te lefelé a lejtőn. Kellene valami jó poén? Nem, inkább ne is poénkodj, mert még a végén lebilincselő átokban visznek el innen. Inkább csak próbálj valami egyszerűt mondani, mert tudjuk, hogy úgysem fog sikerülni.
- Nagyon sok vallásnak vagyok valamilyen szinten a tagja, hiszek is, kutatok is. Sok könyvet lehet írni a feltételezésekből, de én úgy vélem, hogy oktatni jól csak az tud, aki maga is átélte ezeket a dolgokat.
Mondjuk nem tudom, hogy mit várunk a Sawyer kislánytól, mert az is inkább néz ki lázadó kamasznak, mint sokat megélt embernek, de hát ő tudja. A mítoszok mondjuk kevésbé átélhetőek, mint a vallások, de azért feltétlenül beülök majd egy-két órájára, mert érdekel, hogy egy gyerek hogyan tanít.
- Hát, itt ez a részleg a házas férfiaké, ha hozzá akarsz szólni a témához, minimum egy asszonyt kell prezentálnod, addig valószínűleg csak szivatni fogunk.
Jegyzem meg nagyon komolyan, holott ez teljes mértékben ki van zárva, de hát nem mondtam azt se, hogy ennek a szerencsétlennek könnyű éve lesz. Alapból basszus, hogy képes valaki ilyen nagyra nőni?
- Van pár csinos kolléganő, akik még egyedül vannak, hátha megfog valaki.
Ütögetem meg biztatóan a karját. Hátha, ugyebár.
- Jobb lesz itt, mint a minisztériumban, bízz bennem. A kislányok közül sokan fognak rajongani érted, de okosabban teszed, ha észre se veszed, kisebb az esély az Edictumba, az igazgatóiba meg az ilyen helyekre kerülésnek. Amit mondanak, azt meg ne vedd fel, van pár nagyszájú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem mondok arra semmit, hogy vannak halottai, tudok róla, és részvétet érzek, ám hiszek benne, hogy ők már nem szenvednek, hogy Isten kegyéből a halál sem fájdalommal érkezett. Furcsa, hogy hiszek az isteni jóságban és kegyelmességben, annak ellenére, hogy vérfarkas lettem? Nem hinném, hiszen könnyedén bele tudom magam helyezni a Bibliába, és nem szentként gondolok magamra, hanem az első nőre, a függetlenre, kit egyazon anyagból formáztak, mint Ádámot. Aki nem ereszkedett térdre, nem hódolt be, akire nincs hatással az ördög. Az érzéki, szenvedélyes nő. Ahogy őt, úgy engem is megbüntettek, ahogy ő, úgy én is szenvedtem, ahogy ő, úgy én is más hibájának eredményeként váltam áldozattá, ám ahogy ő nem, úgy én sem hullok térdre. Ironikus talán, hogy bár Lilith egymaga küzdött, addig nekem társam van, aki életben tart, társam, aki nevel, aki vigyáz rám, aki félt.
Mégsem hiszem, hogy az élete kegyetlen, hogy azzal kellene foglalkoznia, ami elmúlt, hiszen neki megadatott az, ami nekem sosem fog, ő megtapasztalhatja az anyaság örömét. Én, ha valaha várandós voltam is, csupán csak néhány napig foghatott el az érzés, hogy most valami más, hiszen, jött a hold, és elvette tőlem. Mikor az égre pillantok, sokszor gondolom, hogy meg nem született gyermekeim csillaggá váltak, és megannyi boldog pillanatot láttak odafentről. Van azonban valami más ezekben a mondatokban, valami, amit betudok annak, hogy nem tetszett neki a válaszom, de valószínűleg a szavakba és hangsúlyokba majd csak később gondolok bele, amikor már egyedül vagyok, és amikor a kedvem jobbá válik. Most tudom, hogy felelőtlenség lenne bármit is reagálnom neki.
- Ez a része elég szar tud lenni. Amikor Damyan kitalálta, hogy házvezető lesz, az addigi életünk megváltozott. Az első évben nem volt hivatalosan közünk egymáshoz, mert csak tizenhat voltam, és most nem kimondottan van, mert ő tanár, én meg diák. Mindezt úgy, hogy mind a ketten ismertek vagyunk, és a fél világ tudja, hogy közünk van egymáshoz. Furcsa, hogy mennyire befolyásoló tud lenni a tömeg.
De ezek ellenére is együtt vagyunk hét éve. Jó, mondjuk, hogy nyitott kapcsolat, mert - főleg ő - szívesen tölt időt másokkal is, amit én nem bánok, mert szeretem, hogy vannak lehetőségei, kapcsolatai. Beleőrülnék a tudatba, hogy ha velem történik valami, akkor ő egyedül marad. Van az a baromira elcsépelt, de esetünkben nagyon igaz idézet, hogy “én csak egy fejezet voltam az életedben, míg nekem te voltál az élet”. Tekintve, hogy egyre nehezebben viselem az átváltozásokat, igazán igaz. Szóval én a boldog elégedettség teljes tudatában élem a napjaimat, csak most egy kicsit megtépázottabb és hisztériásabb vagyok, mint eddig bármikor. Mintha, annak ellenére, hogy elutasította a kérésemet, Henrik mégis alkalmazott volna valamilyen bűbájt. Belián kivirágzik, míg én összeomlok. Ha úgy vesszük, erre vágytam, elégedett vagyok.
- Nem fog örökké haragudni. Egyrészt nem olyan, másrészt, mint a polgármester felesége, nem teheti meg, hogy rossz viszonyt ápoljon bárkivel, főleg olyannal, aki egyetlen cikkel tönkre teheti a férje munkásságát. És, mielőtt megsértést sejtenél a dolog mögött, eszemben sincs megsérteni. Nem azt mondtam, hogy képes lennél ilyenre, hanem azt, hogy megtehetnéd, ha meg akarnád tenni.
Védekezőn azért felemelem a kezem, mert tudom, hogy milyenek az emberek, egyből a szívükre vesznek dolgokat, amiket totálisan nem úgy mond az ember, és melyeknek van igazság alapjuk. Én nem vádolom semmivel, eszemben sincs, de ami tény, az tény. Újságírónak lenni, hatalom.
- Amikor gyerekek voltunk, sokszor csaltunk. Én borzalmas vagyok a konyhában, minden alkalommal, mikor főzni tanítottak minket, ő csinálta meg helyettem a dolgokat, meg a húgom. Cserébe, amikor horgolni kellett vagy hímezni, azt én csináltam, mert szörnyen nincs kézügyessége, most viszont azzal tölti az estéit, hogy horgolni tanul, mert a helyi nyugdíjasok meghívták a horgoló klubba, és szeretne jó viszonyt ápolni velük.
Azt nem mondom, hogy mostanra előbukkantak Lizi varázslatos horgolási képességei, de már nagyon profin tud hintaszékben hintázni és a szemét nem kiszúrni a horgolótűvel. Hogy a kiváló aranyvérű horgolómesterektől még nagyon messze van, az azonban olyan biztos, mint, hogy a teám szépen lassan ihatatlanul hideg lesz, így nekem is melegítenem kell majd rajta.
- Engem nem zavarsz, ha őket nem zavarja, hogy nem ott vagy, hanem itt.
Mert azt hittem, hogy őket esetleg zavarhatja, hogy eljöttek együtt, de aztán a nő itt ragadt, ám ha nem, akkor nem látom okát, hogy ne maradjon, ha maradni szeretne. Mint említettem, nem vagyok a legjobb társaság, de azért a világ legszarabbja sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt nem kérdezte, mennyire látott még ilyen helyeket, mennyire szeretne meg-megállni, de figyel, hogy amikor lassít, ő is megtegye, elvégre sehova sem rohan, egészen nyugodt, sőt, ennyi év után ez az ismerős közeg ugyan megborzongatja, de nem érzi annyira a görcsöt, mint hitte. Lehet, ha előbb jön és egyedül, akkor de, most viszont kellően biztonságban érzi azt, hogy simán mozoghat a városban. Elvégre, változott valamennyire külsőleg is, haja, borostás arca, amit annak idején mindig simára hagyott, talán még az se ismerné fel elsőre, akivel együtt lakott. Babrálja a jegyet, majd érzi meg a finom nyomást vállán, ahogy a lány oda helyezi állát. Apró mosollyal néz fel, kissé oldalvást rá, majd saját fejét, amolyan kedveskedve dönti a másikénak, miközben felemeli a kezében tartott papírost.
- A jegy ára. Nyolc éve még harminccal kevesebb volt, szóval nem vágtam magam földhöz tőle – nem is nagyon tudna hova emelkedni, elvégre, a város annyira nem nő és igaz, sok új lehetőség sem lett, kivéve a Négyes metrót, ami akkoriban még csak álom volt és földtúrás, most már utazható és használható valami. – Csak nézegetem, mi változott – magyarázza, majd amint leérnek, néz körbe, fel a táblára, amin az útvonal is pihen, többek között. Leérve aztán, kerüli kifelé ő is a népet, amely megszokott módon árasztja el a helyet, mert nem elég a lakosság, de erre bőven akadnak turisták is, ázsiaiak főleg, minden rossz nélkül, vagy csak az ország más pontjáról idesereglettek. Vagy mondjuk, amikor valami jelmezes esemény van és mindenféle alakok jelennek meg városban, metrón, villamoson. Na azt lenne érdekes magyarázni a karjába kapaszkodónak, de nem, most nincs ilyen, minden úgymond… átlagos. De kinek mi az átlag? Ő mágusvárosban él, Nelli is mágusok között élt és él, úgymond, akkor ez a hely a fura most?
- Semmit. Egyszerűen sok a turista, mennek dolgozni, vásárolni. Itt mindig ennyien vannak nap közben, reggel, meg munkaidő után még többen. Sokan laknak a városban, kezdik kinőni – borzong bele már csak a kora reggeli tömött járatok gondolatára, főleg, ha az a belvároson kívülről indul és érkezik, nem is a legsűrűbb járat. Pedig, percekről beszélünk, nem vidéki szintű órákról. Percek. Atya ég.
- Ühüm. De készülj fel, nagyon nagy – magát is felkészíti, sok lesz az ember, a hely. Lehet kisebb kellett volna? Majd egymásba kapaszkodnak, mint az idős nénik menet közben. – Persze. Fent van a neten az üzletek listája, válogatni is tudunk, hol jobb. Nyugi, rég voltam itt, de ebben biztos vagyok, vezetlek majd – meg persze, előbb megnézik, majd elmagyarázza, mit tud. Nagyjából. Tény, hogy le van maradva a trendekkel, a saját mobilja régi már, a mostaniak meg hatalmasabbak és okosabbak. Jó lesz ez. Elengedi az aggodalmait és beszáll inkább, bár úgy néz ki, vár pár percet, hiszen innen indul. Addig se kell hangosan beszélni. Hátradőlve nyújtózna egyet, de képtelen nem aprót nevetni azon, ahogy Nelli próbál igazán angolosan társalogni, a férfi pedig, aki éppen nagyot néz, még válaszra se méltatja. Inkább aranyos ez, mint vicces, reméli, nem is érti majd félre. Inkább közelebb hajol, hogy halkan és közvetlen súghassa szavait.
- Errefelé a népek nemigen foglalkoznak egymással. Ne vedd magadra, a legtöbb egy tapló – emlékszik vissza a mentalitásra, amelynek emléke nem is kell valós legyen, csak elég, ha az ember belegondol. Elindulnak hát, a férfi belemerül az újságba, ő maga pedig előre meredve tűnődik el kicsit.
- Tudom, hogy nem de… fura. Otthon megvan még a lakás kulcsa is, minden. Ahol laktunk, meg fejemben, hogy hol dolgoztam… ilyenek. Nyomorult vagyok, megint – szusszanva dörzsöli meg az arcát és inkább néz felfelé, hogy gyors lecsekkolja, merre is vannak. – Ühm, mindjárt átszállunk egyet és onnan pár perc. Nem lesz fél óra se nagyon. Nem tetszik idelent? – néz vissza rá, mert akkor visszafelé tudnak a felszínen is haladni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Haladás, hogy már a szemöldökömet fixírozza és így mosolyog rám. Tudom, hogy ez már egy egészen mély bizalmi kapcsolatot jelent nála, és igazán büszke vagyok magama és rá, amiért ezt együtt sikerült elérnünk. Örülök, hogy van valaki akire számíthat mindenben és még jobban örülök, hogy ez a valaki én lehetek. - a varázsvilágból? - kérdezek vissza elgondolkodva. Számomra valahogy annyira magától értetődő, hogy később is zenével szeretne foglalkozni, hogy eddig fel sem merült bennem, hogy ő esetleg nem így látja. Számbavéve a milliónyi lehetőséget elsőre nem is tűnik olyan nehéznek ez a kérdés, de aztán rá kell jönnöm, hogy Polli sajátosságai miatt rengeteg minden kiesik. - Nem is kell feltétlenül számokkal foglalkoznod. De mivel nem tudom, mit szeretnél - és hidd el, az a legfontosabb, amit szeretnél - ezért sajnos nem tudok tanácsot adni - sóhajtok fel kicsit elkeseredetten. Mert végülis nem tudok válaszolni. Talán ha adna valamilyen támpontot, hogy mivel szeretne foglalkozni... Bár nem kell még ezzel stresszelnie magát. Ahogy én, úgy ő is teljesen ráér még a jövőjén agyalni. Közben szerencsére tovább csacsog, nem akarok leragadni ennél a témánál. Egyikünknek sem lenne jó.
- Nekem a gyakorlat mindig jobban megy, mint az elmélet... De értem, hogy mire gondolsz - bólogatok mosolyogva. Bár nem mondom, hogy nem készültem felgyújtani a termet, de végülis mindenki és minden megúszta egyben. Sokkal jobban élveztem, mint a faggatós vizsgákat, ahol mindenféle kérdésekre kellett válaszolni meg teszteket kitölteni. Még az emléküktől is a hideg ráz.
- Jajj tényleg! Az tök finom. De szerintem nem erről nevezték el. - Én legalábbis elég kevés esélyt látok rá, hogy ők is így gondolkodtak volna. Annyi féle boleró van, a tánc meg a ruhadarab hogy a zenemű már igazán csak mellékszál ezek mellett. - Te ittál már olyat? - Hülye kérdés, ha tudja hogy kell elkészíteni gondolom, hogy a válasz igen lesz. De az is lehet, hogy ő nem kóstolta meg, csak Pannának csináltak a szülei vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nézi a lányt. Nem soká, csupán néhány pillanatig, ahogy elgondolkozva ül a székben, ölében készülő új dalainak vázlataival. Hősnőnk merengve függeszti tekintetét a vízen táncoló őszi napsugár csillámaira. Döntsön bárhogy is a fiatal művész-vérfarkas, hogy ad-e interjút neki, vagy sem, ő tiszteli mindazért aki és amit tesz. Fiatal kora ellenére a sors nem kímélte őt sem, s Odett ennek ellenére mégis önzetlenül tud adni és nem is másból mint önmagából. Lányának ígért dala erre a bizonyíték. Az ilyen erős embereket Elektra mindig is nagyra tartotta. A kór biztosan porig sújtotta, mégis fel tudott állni és tehetsége révén képes teremteni. Az élet csodája maga a teremtés. Hősnőnk hiszi, hogy nem csupán az anyaság egy nő egyetlen kiteljesedéshez vezető útja, melyben a benne rejlő teremtő erőt megélheti. Bár szerencsésnek mondhatja magát mert számára kétszer is megadatott az érzés, hogy szíve alatt egy új élet növekszik, ám az egyiket korán elragadta a halál és másik élete is egy sóhajon múlt. Épp ezért véli úgy, hogy nem csak ez az egy mód van és ez is csak a végzet jóakarata által lett megannyi fájdalom árán végül osztályrésze, s ha nem lehetett volna gyermeke is élnie kellett volna tovább. Mindenkinek megvan a maga keresztje, aminek súlyát csak egyedül ő bírja vállára venni. Valójában nem számít, hogy vérfarkas kór, vagy a családja elvesztése legyen az, amivel szembe kell néznie. Mert a lényeg az, hogy miként él tovább mindezek után. Úgy gondolja, hogy Odettnek saját zenéje a fogódzó és a mentsvár, ám nem csak saját maga, de minden rajongója számára az és ez az, amiben ő egész és teljes lehet. Legszívesebben ezt el is mondaná neki, és azt, hogy örül, hogy hivatásának hála egy olyan emberrel találkozott, aki ilyen bátor, ám nem teszi. A lány lehet rossz néven venné és ő is csak lelke legmélyén képes ilyen mély érzésekre. Inkább csak rámosolyog észrevétlenül, hogy azután ismét a víztükröt fürkéssze mindaddig míg az ifjú művész meg nem szólal ismét. - A legbefolyásosabb - hagyja ezzel helyben a lány megállapítását. Az emberek tömegként képesek csodákra és rombolásra, s minderre egyszerre és a másodperc töredéke alatt. Rajtuk áll vagy bukik ki a kedves, ki a népszerű vagy épp kire köpköd mindenki. Ilyen hatalom birtokosának a felelőssége is hatalmas, ám erről feledkeznek meg a legkönnyebben. Vezeti végig gondolatát Elektra majd szóba kerül Elizabet ügye, amiről Odett mint rokon szerzett tudomást és így bennfentes információival gyújt némi reményzsarátnokot. - Nem hittem, hogy meg akarnál sérteni, hiszen ha akartad volna már rég meg is teszed. Nem olyannak ismertelek meg, mint aki ezen vacillálna - szögezi le fejét rázva hősnőnk, mondhatni szomorúan - Valóban megtehetném, de nem fogom. Akkor ott a kávézóban megígértem Elizabetnek, hogy az én nevem alatt, arról ami elhangzott köztünk soha nem fog látni nyomtatásban semmit és én állom a szavam. Mindig - mondja és valóban nem áll szándékában ígéretét megszegni. Nem őt bántották meg, ő volt az aki most a vétket elkövette. Nincs oka rá tehát, hogy bosszút álljon, főleg nem  ilyen alávaló módon. Családja elvesztésének kálváriáját követően megfogadta, hogy szavainak erejét attól fogva mindig a nagyobb jó ügyének támogatására használja. Nem tudna tükörbe nézni ha szavának nem állna. - Minden elismerésem a horgolási tudományodhoz - mosolyodik el most először valóban vidáman - A konyhában otthon vagyok, de az ilyen kézimunkák...Ajjaj...Inkább meg sem próbálom, mert szerintem az maga lenne az armageddon - neveti el magát, mert eszébe jut első és egyetlen próbálkozása a kötéssel. Az hagyján, hogy nem tudta kivitelezni, de még majdnem meg is fojtotta magát a pamuttal és a fél szeme is veszélyben forgott. Hogy hogyan csinálta? Azt maga sem tudja, ne is kérdezze senki. Nos azóta inkább az anyjára hagyja az ilyesmit, aki csodás pulóvereket köt és varrni is remekül tud ősöreg gépén, Fricin. Feléjük pillant és látja, hogy elkezdtek falatozni. - Nem zavarja, de jobb mégis ha megyek. Esznek és abból nem szeretek kimaradni - mondja hasát megdörzsölve. Szeret enni és a családjával ezt tenni a legjobb dolgok egyike. Ráadásul hagyni szeretné alkotni Odettet, hiszen abban zavarta meg azzal, hogy ráköszönt. Teremtsen csak és leljen önmagára dalaiban. Így egy kedves elköszönés és ismételt vendégségbe hívás után Elektra visszasétál szeretteihez, akikkel a finom falatok elfogyasztását és némi játékot követően elindulnak haza, hogy otthon pihenhessenek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Az ajtó újra kinyílik, és még mielőtt befejezném az utolsó sorom a könyvben, és felpillantanék, a hangból, aki köszönt, felismerem Hunort.
- Szia! Ó, jól áll a piros. Szőke hajának pirosló vége a ropogó tűzre emlékeztet. Kedvesen konstatálom a halloweeni frizuráját.
-Olyan, mint a tűz. De előtte sem néztél ki unalmasan.
Szerintem senki sem unalmas, hogyan is lehetne az? Talán átlagosan nézhetnek ki az emberek, de én valahogy mindig a különlegességre fókuszálok akaratlanul is. A nem átlagosat keresi a szemem, és persze mindig meg is találom. Mint Hunornak a nagyon nagyon szőke haja. Lepillantok a ruhámra, hogy megint szemügyre vegyem. - Igen. Imádom ezeket a ruhákat. Azt se bánnám, ha minig ilyet kéne hordanom. Kuncogok, mert ezek a ruhák, ha utcán hordja az ember lánya a szürke hétköznapokban, alaposan megnézik, talán még bolondnak is titulálnak. Nem hiszem, hogy igazán komolyan vennének. Márpedig nem szeretem, ha nem vesznek komolyan. Vannak, akik nem látnak túl a bambi tekintetemig, azt pedig bántónak érzem. De persze ilyenekről sosem beszélek, ez amolyan kis stikk, vagy mi. A hétköznapokban nem is szoktam kirívó, vagy szokatlan ruhákat hordani. Áhh, pedig eze a ruhák! Rossz korba születtem. Látom is. Sétálok a havas utcán a gázlámpák alatt, alattam ropog a hó, mellettem kalapos úriemberek sétafikálnak. Na de vissza a jelenhez.
-Hát elfelejtettem mézet hozni. Te nem hoztáé véletlenül? Egy halovány kis reménysugár sejlik fel, hátha a fiúnál van. Mégegyszer kinyitom a táskám, kuutatni kezdek benne, de egyenlőre semmi. Hajkefe, rágó, narancsos cukorka, kis tükör, ceruza, radír, könyvek, hajgumi. Méz az nincs.
-Róza? Pár napja most nem találkoztunk. De jó ötlet, legközelebb hívjuk! Nála biztos meglesz az összes hozzávaló. Arcom a kissé aggodalmasból vidámra vált, mert hát igen, én sem vagyok rossz tanuló, de Róza lepipál engem is. És biztos vagyok benne, hogy amikor tanulásról van szó, nagyon odafigyel a részletkre is. Na de Hunor, Hunor, csak nem tetszik Rózi? Igyekszem nem kéjes vigyorral bámulni, még a végén zavarba hozom. Inkább csak amolyan könnyed, fesztelen érdeklődésbe kezdek.
-Nem is tudtam, hogy ti is jóban vagytok....legközelebb tényleg bandázhatnák hárman.
Közben teszek, veszek, hogy kicsit jobban átlássam, amiket is pakoltam ki az asztalra. A targyakat a bal oldlra rendezgetem, a hozzávalókat pedig a jobb oldalra, középen a kis üstöcske.
-Hoztam neked is fiolákat, hogy ha végül nem robbantjuk fel magunkat, és nem halunk meg, akkor el tudjuk vinni haza. Nem mintha nem bíznék magunkban, csak jól hangzott.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Még most se hiszem el hogy sikerült...talán nem is teljesen de, azért büszke vagyok. magamra és Bettire is...mert elég nehéz lehet tanítani engem!Azt mondja szívesen segít, de tényleg remélem hogy nem vagyok a terhére...na jó! elég ebből! ha ő segít tuti nem bánja! nyugi tami, nyugiii...-figyu Betti...tudom valószínüleg már sokszor mondtam, vagy legalább is gondoltam...és csak azt akarom mondani hogy bármikor mondhatod azt hogy már nme szeretnél tanítani...-bár szerintem már ez idegesíti. Mármint az hogy folyton arról érdeklődöm hogy idegesítem-e. Jó felhagyok ezzel...-jó megpróbálom-mondtam majd a (mostmár barna) lepedőre szegesztem a pálcám.-jó...bízok magamban-na mostmár sikerülni fog...Mindjárt megvaaaan...Betti ekkor közbeszól-sonorus bűbáj...hmm...oké-tmondtam kicsit elbizonytalanodva.Betti valószínüleg észre vette hogy félbeszakított, ezért  folytatta.-Rendben koncentrálok!-Mondtam, és a következő másodpercben már csak Betti újjongását hallottam...-SIKEEEER-mondtam elképedve,majd Betti nyakába ugrottam

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Elmerengett egy pillanatra, hogy elmesélje-e az elejéről a történetet, de végül elvetette ezt az ötletet. Egyrészről akármennyire aranyosnak tűnt a lány gyakorlatilag nem ismerték egymást, így nem igazán bízott benne ennyire. Meg hát na, elég szégyenletes olt számára, hogy ilyet tett valaha, még ha puszta véletlenségből is. - Maradjunk annyiban, hogy szegény lány rosszkor volt rossz helyen - vonta meg vállait. Mert végülis ez valahol igaz volt, így nem hazudott, de az igazságot sem árulta el teljesen.
- Dehogy van több eszem. Én nem jegyzetelek sehova, és így mindent is elfelejtek - nevetett fel ő is. Lassanként el is felejtette, hogy milyen pocsék kedvvel indult neki. Hogy a napsütés, vagy az, hogy társasága akadt hozta vissza az igazi, mosolygós Sárit már részletkérdés volt, talán a kettő együtt járult hozzá a visszaváltozás folyamatához. Persze tudta, hogy amint ismét egyedül marad, vagy éppen beköszönt az este a rossz kedv ismét erőt vesz majd rajta, de addig is megpróbálta kiélvezni a délután minden pillanatát.
- Lehet lassacskán elmúlik végre. Mit is mondtál, mióta van ott? - Pedig amúgy tényleg odafigyelt ő a lányra, csak akkor és ott túl sok minden keringett az agyában ahhoz, hogy ilyen apróságok megragadjanak. Valahol mélyen persze emlékezett ő, csak nem tudta elég hamar felszínre hívni ezt az információt, ezért látta jobbnak, ha inkább értetlennek tűnik és visszakérdez. - Azután, hogy itt amúgyis minden évben van valami káosz szerintem már fel se tűnne senkinek. - Összedől a Levita meg ilyen apró finomságok, hát akkor eggyel kevesebb robbantott torony már nem mindegy?
Kelletlenül bólogatott, hogy érti ő, hogy nem olyan jó buli ez az egész, hogy így hirtelen a nyakába zuhant. - Szerencsére azt hiszem még nem. Legalábbis így hirtelen nem tudok visszaemlékezni semmire. Persze, ezzel most gondolom bevonzom - emelte tekintetét rosszallóan az égre. Tipikusan az ő formája lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mácsai Ráhel

Szabályosan kirepültem a kandallóból, hogy aztán négykézláb a padlóra vágódjak. Pedig tisztán és érthetően mondtam ki az úti célt: Budanekeresd, Pure-Blood Gentleman's Club.  
- Dom Pérignon! - adtam le a rendelést magam elé kiáltva, mert valamiért ellenállhatatlan késztetést éreztem erre. Majd nagy nehezen feltápászkodtam, hogy körülnézzek. Alaposan megváltozott a hely, mióta legutóbb itt jártam. Pedig pár napja lehetett, hogy itt jártam. Azt hiszem. Kissé elvesztettem az időérzékemet, mióta alkotói szabadságon vagyok. Összefolyt minden.
De vajon miért nem szól a zene? Hol vannak az újdonsült ivócimboráim? Na és a táncoslányok? Rögtön meg is indultam a pultos csajhoz reklamálni.
- Hé... hát ennek a bohócnak a képe meg mit keres itt? - a szemközti falról Bogolyfalvaváros polgármesterének arcképe meredt rám, és ez azonnal felülírta az eredeti mondanivalómat.
- Csak nem ő itt a góré? - kacagtam fel. Nem is tudtam, hogy a tisztelt polgármester úr nemcsak falusi parasztokat, hanem éjszakai klubot is vezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Atléta, garbó, pulcsi, kabát. Mások úgy vélték volna, hogy egy cseppet túlöltözött a kint uralkodó időjárási viszonyokhoz képest, de ismerte annyira magát, hogy halálra fagyott volna ennyi réteg ruha nélkül, hiába a még kellemesen cirógató napsütés. Minden nap igyekezett lefárasztani Flynnt, akinek úgy tűnt, hogy ahogy nő egyre több energiája lesz és egyre több törődést igényel. Nem bánta, egy cseppet sem, mert minden együtt töltött percet imádott. Ezért is igyekezett megragadni a lehetőségeket, hogyha az időjárás megengedte, akkor kint játszanak, amíg nem köszönt be a tél. A sárkányróka láthatóan sokkal jobban élvezett a levelek közt rohangálni és az erdő szélén kergetőzni, mint bent a hálókörletben bújócskázni. Nem beszélve arról, hogy Sári ilyenkor végre időt tudott tölteni Zsomborral vagy éppen a barátnőivel. A legtöbb ember vevő volt a kis energiabomba szórakoztatására.
Már lassan sötétedett, mikor úgy döntött, ideje lesz visszamenniük. Kipirult arccal, fáradtan vonszolta felfelé magát, ezzel szemben Flynn olyan energikusan lépkedett mellette, mintha nem most rohangálta volna végig a délután. Elgondolkozva kaptatott fel a lépcsőkön, tervezgette, hogy mi mindent fog még csinálni az este folyamán. Úgy döntött, a tanulást pihenteti aznapra, helyette inkább befejezi éppen aktuális regényét végre. Már vagy két hete nyúzta, de még mindig nem ért a végére, és ezen igazán változtatni akart. Aztán eldöntötte, hogy főz magának egy nagy bögre karamellás tejet, minden különösebb alkalom nélkül, csak mert úgy passzolt a kedvéhez. Legalábbis egészen addig így gondolta, míg a dámák folyosójára nem ért. Flynnt talán még sosem látta ilyen idegesnek, amint meglátta a szemebjövő sárkányleopárdot elkezdett morogni és fenyegetően vicsorogni potenciális ellenfelére.
- Flynn! Viselkedj! - szólt rá kedvencére az eridonos. Valahol érezte ő is, amit a sárkányróka érzett, azt a természetes feszültséget kettejük közt, de ezt egy kissé bátortalan mosollyal próbálta leplezni. - Ne haragudj, általában nem ilyen - szabadkozott. Mert egyébként még sosem fordult elő ilyen, hogy valakihez ellenségesen állt volna hozzá. Ferdeszemmel nézett ugyan a nővérére például, de ennyire azért az a helyzet nem volt komoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valamilyen furcsa indoktól vezérelve egyáltalán nem feszélyez, hogy egy ismeretlen férfira bízom magam. Sőt, azokkal a nem nyugvó íriszekkel csak még inkább biztosít róla, hogy vele akárhova elmehetnék, ő vigyázna rám. Persze nem áll ezért szándékomban rögtön a karjaiba borulni, mint valami ókori drámában, de egy kis játék senkinek nem ártott még meg.
Felvontam a szemöldökömet a szavaira, és igen elismerően néztem az irányába. – Szóval a hatalmad kiterjed a helyre is – állapítottam meg csak úgy mellékesen. Igazából nem akartam rákérdezni, hogy ez mit takar, az csak elvette volna a pillanat varázsát.
Kezdeményeztem, mert éreztem, hogy kettőnk közül most én leszek az, aki kevésbé fél a következményektől. Alfred egy igazi úriember módjára viselkedett, és féltem, hogy ez talán oda vezethet, hogy ahelyett, hogy kiélvezné az egyestés csodák világát, el fog hívni egy rendes randevúra.
- Új? Mármint a tegeződés, vagy a nőkkel való beszélgetés? – ugrattam, és huncut mosolyomat villantottam meg irányába. Aztán megnyugtatásképp kezemet övére helyeztem, üzenve neki, hogy ne vegye magára a dolgot. – Alig vártam, hogy megkérdezd.
Közben újdonsült barátom, a csapos elénk helyezte az italokat. Nem mondom, elég gyorsan elkészültek, mintha csak félne Alfredtől. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ennyire megbízni benne, de aztán ezt a kis hangocskát gyorsan elcsendesítette Alfred zizegő tekintete. Mert az a fajta vágy, valami egészen mást üzent nekem, mint a csapos reakciója. Az valami csodásat ígért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Érezte a hátába és oldalába fúródó szempárokat, még akkor is, ha úgy tűnt a legtöbben próbálják ezt valahogy leplezni – könyvek, egymás és polcok mögé bújva. Azonban ez volt most a legkisebb baja. Egyszerre amúgy is csak egy fenyegető jelenséggel tudott foglalkozni, és bármennyire nem így akarta első pillanatban, végül az idősebbig Vizsnyicky nyerte el ezt a címet.
Már éppen valami frappánson törte az agyát, hogy visszavágjon, mikor Lilla a velejébe talált. Pontosan tudta milyen tud lenni, mikor a düh elönti az agyát, és nem lát tőle két méterig sem. Sokszor tett már kárt másban, és még többször magában. De az Mártonhoz tartozott. Folyton azt mondogatta, hogy az egy másik ember, valaki, aki teljesen külön áll tőle. De az igazság az, hogy Márton emlékei az ő emlékei, és az ő bajai Zsomboré is.
– Kezelem. Nem olyan egyszerű, mint képzeled – sziszegte halkan, visszafojtva a göndör, mert most benne is felmerült újra a kétség. Hogy talán mégsem érdemli meg Rarát. Hogy talán nem való neki ez az egész párkapcsolat. Hogy veszélyes. Mindenkire.
– Nézd, én megpróbáltam távol maradni tőle. Én tényleg igyekeztem nem érezni semmit – magyarázkodott. Magyarázkodott? De miért? – De olyankor se én, se Rara nem voltunk boldogok. Tudom, hogy félted. Én is. De szeretem őt – vallotta be Lillának is. Eddig még csak Rarának mondta ki, és nem is hitte, hogy mással is megosztja majd. Az érzelmeit igyekezett mindig kordában tartani. De érezte, hogy ennek a Vizsnyiczkynek bizonyíték kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már bőven naplemente után volt, az összes diák visszavonult már a klubhelyiségekbe, és ott folytatták a csacsogást az iskoláról, barátokról és mindenről, amiről a normális tinédzserek beszélni szoktak. Azonban Zsombornak ma este sem volt kedve a sárgák között ülni és hallgatni a vicces történeteket, amelyeket mesélnek, vagy éppen együtt inni egy forró teát. Ez inkább azon közé az esték közé tartozott, amelyeket csak magányosan, zenét hallgatva volt képes túlélni. Agyában a gondolatok újra és újra őrületbe kergették. Arról nem is beszélve, hogy most még több minden adódott, mint eddig. Nagy dolgokra készült. De előtte kellett egy terv.
Így kisurrant a főkapun, mielőtt Tánya észrevette volna – a nő beosztása éppen valahol a Navine klubhelyiségében hevert, amikor órák között átment rajta, onnan tudta ki elől kell elbújni. Órákon keresztül sétálgatott az udvaron, legtöbbször valamelyik fa árnyékában elbújva. Éppen a hatodik körénél tartott, amikor meglátta az ajtó nyitódását. Először megijedve az egyik törzs mögé bújt be, füléből azonnal kikapva a készüléket, hogy ha közeledő lépteket vél felfedezni, azonnal reagálhasson. De helyette nehéz lélegzetvétel halk nesze szűrődött csak felé. Ismerős volt. Érezte, ahogy mellkasa a hanggal együtt kezd el fel-le járni, mintha csak ő is átélné a rohamot.
Kilépett az árnyékból, és sűrű, gyors léptekkel gyorsan a lány mellett termett. – Húzd ki magad – helyezte egyik karját a lány hátára, másikat a vállára, hogy ezáltal kényszerítse rá, hogy felálljon a görnyedésből. – Nézz rám – állt elé, lehajolva a lány szintjére. – Gyere, számolj velem együtt. Figyelj – mutatta fel mutatóujját a lány arca elé. – Egy, kettő – kezdte lassan, és adta hozzá ujjait, és várta, hogy a lány is becsatlakozzon. – Gyerünk, nem hallom – ösztökélte újra a lányt, továbbra is komolyan a szemeibe nézve. Mély barnái nyugalmat sugároztak, míg testtartása kicsit feszült volt. Ismerte a pánikroham összes kezelését és tünetét. Neki is nem egyszer gyűlt meg vele a baja. Arról nem is beszélve, hogy az ELMÉben ezer meg egy ilyennel küzdő beteg volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem messze a világot jelentő deszkáktól volt egy kis terem, ahol a színpadra lépni készülő fiúk és lányok bemelegíthettek. Olyan ismerősen furcsán érezte magát, mintha visszacsöppent volna öt-hat évvel korábbra. Melegítés közben látta maga előtt a tíz éves Sárit, amint ugyanezt a rutint követve átmozgatja minden izmát. Van, ami nem változik.
A kötelező koreográfiát együtt táncolták mindannyian. A hely szűkös volt ugyan egy kissé, de igyekeztek mindenkinek elegendő teret adni. Kívülről egész lenyűgöző látvány lehetett, ahogy a sok táncosnövendék egyszerre lépett, fordult, emelt. Sára a lelki békéjének megőrzése miatt inkább csak magára és a zenére figyelt. Felszabadult mosollyal tekintett ki néha az öttagú bírálóbizottságra, hogy aztán tekintetét ismét a közönségre szegezze. Nem érdekelték a többiek, nm foglalkozott velük, csak magával. Lefelé menet cinkos pillantást vetett Zsomborra, tudta, hova kell néznie, hiszen ő irányította oda. Talán azért, hogy mindent a lehető legjobban lásson, talán azért, hogyha szüksége van rá tudja, hol keresse. Talán egy kicsit inkább mindkettő miatt.
Az egyéni előadások előtt sorszámot húztak, így biztosítva a kivételezés elkerülését. Örült, hogy a négyes számot húzva viszonylag előre került a sorban, de nem kellett elsőként színpadra állnia. Akkor az izgalom biztosan nem engedte volna, hogy olyan minőségű teljesítményt nyújtson, amilyet elvárt magától. Kedves mosolyt villantott az éppen színpadról távozó harmadikra, majd ő lépdelt fel, hogy mosolyával a közönséget is megajándékozhassa. Egészen addig, míg fel nem csendült a zene. Túl komolynak érezte ezt a dalt, hogy vigyorogjon közben mint a tejbetök. Mozdulatai egyébként is sokkal akrobatikusabbak és modernebbek voltak, mint az elvártak lettek volna, így már két dologban különbözött vetélytársaitól. Nem félt egyedit alkotni, valami olyat csinálni, amire senki nem számított.
Mikor már azt hitte volna, hogy minden jól alakul elrontotta az ugrást. Vagyis nem, pontosan jól tudta, hogy kifelé ez egy tökéletes arábelnek hatott. Rosszul érkezett viszont, amit bal bokája egy hangos reccsenéssel és éles fájdalommal jelzett. Egy pillanat volt csupán, míg a fájdalom átsuhant az arcán, külső szemlélőknek mindenbizonnyal fel sem tűnt, hogy valami nincs rendben vele. Becsülettel végig csinálta az egészet, hogy aztán könnyeivel küszködve hagyja el a színpadot.

A hátsóajtón osont ki táskájával, hogy meglephesse a fiút a rejtekhelyén; a hangos zene és puha léptei észrevehetetlenné tették érkezését. Hátulról ölelte át Zsombort, mielőtt magával húzta volna ki, az előcsarnokba, ahol senki nem zavarta meg őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A fiú látászavarokra panaszkodik. Ez lehet az ébredés nyoma, de komolyabb probléma is, mint például egy látóideget nyomó vérömleny. Tudnom kell mit ért azon, hogy "nem teljesen tiszta" a látása. - Mit látsz pontosan? Esetleg nem látsz élesen? Foltot látsz magad előtt, netán olyan az egész mintha egy csövön néznél keresztül? tudakolom tőle, hogy tisztában lehessek a helyzet fontosságával. Ezután letelepszem a mellette lévő ágyra, hogy kényelmesebben beszélgethessünk, míg ő Lexet dögönyözi, amit macsekom békés zörgéssel hálál meg neki. - A házvetetőd vagy a házvezető helyettesed biztosan segíteni fog neked abban, hogy megtaláld a helyed. Sőt szerintem a szobában, ahol majd lakni fogsz, vár is valami üdvözlőcsomag féleség amiben minden szükséges holmit megtalálsz majd - mondom kicsit elmélázva, bár ezt csak gyanítom mert nem igazán ismerem a házak egyedi belső szokásait. De bízom abban, hogy az elsősökkel még mindenütt gondoskodóan bánnak. Marcell ezt követően megosztja velem miként is érez helyzetével kapcsolatban. Szavaira elmosolyodom, olyan szépen fogalmazta meg mi játszódik le benne. - Az ilyen álmok lesznek végül a legszebbek, hidd el nekem - bólogatok aprókat mosolyogva majd folytatom - Van esetleg valami amiben még segíthetek neked? - kérdezem meg egyszerűen, mert tényleg szívesen segítek, ha tudok - Magunk vagyunk, szóval azt is megkérdezheted tőlem, amit mások előtt cikinek érzel - nézek rá minden megértésemmel és együttérzésemmel - Csak az a buta kérdés, amit nem tesznek fel amikor lehetne - rázom meg fejem amitől fonatomból kicsúszó tincseim meglebbennek angyalarcom körül. A gyerekek emiatt szeretnek és bíznak meg bennem, mert ártatlan és jóságos küllemmel áldott meg a genetika. Vagyis mindezt a szüleimnek köszönhetem. - Ma éjszakára és holnap nappalra megfigyelésre benntartalak. Viszont ha ezalatt minden rendben lesz, akkor holnap este már az új rellonos ágyadban alhatsz, ami sokkal jobb mint ez itt - válaszolom kérdésére biztató komolysággal. A fejsérülésekkel nem szerencsés játszani. Nem szeretném sem túl korán elengedni, sem túl soká marasztalni. Senki sem szeret azért itt lenni annyira. Főleg különösebb indok nélkül és ezzel én vagyok a leginkább tisztában.