34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Romhányi M. Áron összes RPG hozzászólása (34 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 23. 11:04 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám


- Zsibbadsz már rendesen? - pillantok át rá a vászon fölött, amit felhúzott lábaimon támasztottam meg úgy húsz perccel ezelőtt, mikor az elemi mágusom pózba vágta magát a csónak túlfelén. Számszegletében kirajzolódik egy halvány, alig-alig észrevehető mosoly, míg pillantásom végigsiklik a nő vonalain. Tekintetemmel együtt ecsetet tartó kezem is mozdul; a színek lassan ivódnak a papírba, direkt, mágiával lassítom a folyamatot, hogy ha hibázok, még kapkodás nélkül javíthassam magam. Habár ritkán festek, a Durmstrangban hetente kétszer jártam Mr. Nielsen tehetséggondozó szakkörébe, és ha úgy adódna, a következő tanévben szívesen csatlakoznék valami hasonló csoportba a Bagolykőben is. - Ha most feldühítenélek - szólalok meg kisvártatva, de a hangom egészen halkan cseng. Mostanra tetőtől-talpig átadtam magam a festésnek, és a nagy összpontosításban úgy ellazultam, hogy már-már buddhikus nyugalomban ülök a csónak szélesebbik végében. - Akkor képes lennél megmozdítani alattunk a tó egész medrét?
Nem szeretném azzal áltatni, hogy mindig is érdekelt, mire képes egy elemi mágus, mert amúgy magasról teszek rájuk, most viszont, hogy itt ülünk a tó közepén, az ő közegében, felébredt bennem a kisördög, és izgalmas dolgokat sutyorog a fülembe. Kíváncsi vagyok, mekkora erő lakozik ebben a törékeny testben, amit más esetben a félkaromban tartva nyomhatnék a falhoz. Érdeklődve pillantok ki a munkából, ujjaim között megtorpan az ecset.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 23. 15:44 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Nem nézek rá, míg beszél. Úgy érzem, jobb, ha a háttérbe húzódva csupán a hallgatásommal figyelek, és a vászonon megelevenedő alakkal foglalkozom inkább, ha hagyom őt egymagában lenni, mintha valójában csak egy fejében létező hang volnék, és nem valaki, egy idegen, aki rávette arra, hogy falatnyi bikiniben üljön modellt a kastély melletti tó kellős közepén. Megtudná magát védeni, nem erről van szó, de ne felejtsük el: egy nő mindig nő - leginkább férfitársaságban.
- Ő? - kérdezek vissza halkan, most először pillantva fel a munkából. Vannak tippjeim, de nem akarok az életét megfejtő nagyokos lenni, aki messzire vezető következtetéseket von le az egyke kislányról, akit a pszichológus anyja vagy apja egyedül nevelt fel, és úgy érzi, még mindig a tökéletesnek hitt szülő árnyékában kénytelen élni. Játszik persze idősödő nagy- és nem kívánatos nevelőszülő is, de ha az érzékeim nem csalnak, itt anyuka vagy apuka cseszte el a dolgokat. Vagy kettecskén, közös erővel. Romantikus.
- Shut! A kicsinyes családdrámád után már épp át akartam térni valami kevésbé lohasztóra - sóhajtok fel lemondóan, majd ciccegve megingatom a fejem és egy széles mosollyal átpillantok a csónak túlfelébe. - Témázhattunk volna világrengető problémákról is, mint mondjuk a DC-MARVEL kérdés meg ha már így szóbahoztad, akkor Aquaman, erre... - még a számat is oldalra húzom, lássa csak, milyen mérhetetlenül szíven ütött a dolog, aztán lebiggyesztett ajkakkal és rendesen elhaló hangon hozzáfűzöm: - Te kis poéngyilkos.
Izgi, mert ezt általában rám mondják mások, dehát van ez így, én meg egyébként sem vagyok irigy fajta. Az ecsetet belemártom az előre kikészített vizes ibrikbe, majd festékért nyúlok, és hosszúkás, elnagyolt vonalakkal elkezdem átrajzolni a vászonlány testét.
- Kisujjeskü meg amit akarsz, de ha megmozdulsz, sikítok - mondom rekedten, és gyorsan előredőlve olyan komoly tekintettel dugom ki a fejem a vászon baloldalán, hogy valószínűleg sokkal inkább nevetséges látványt nyújtok, mintsem tekintélyesen szigorút. Olyan atyait, vagy mittudomén. Olyat.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. július 23. 15:50
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 27. 09:15 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám
TOVÁBB A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 27. 14:56 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám
TOVÁBB A HOZZÁSZÓLÁSHOZ
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 27. 16:35 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám
TOVÁBB A HOZZÁSZÓLÁSHOZ
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. július 27. 16:48
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 3. 07:12 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Elárulhatnám Minának, hogy engem a nők azon csoportja, amely minden félnótásnak - beleértve engem is, természetesen - felkínálja magát, fikarcnyit sem érdekel, de az alig hallható, mellékesnek szánt megjegyzés helyett inkább amolyan kösz'szépen-féle cinkos félmosolyra húzom vastag ajkaimat, majd hátamat a csónak falának vetve, kíváncsiságtól fülledt, már-már szúrós szemekkel kezdem figyelni őt.
- Örömmel hallom - bólintok oldalra billenő fejjel, és mint aki még életében nem tette be lábát színjátszó szakkörre, mesésen rosszul előadott merengéssel, de legalább összehúzott szemöldökeim alól folytatom.  - Rosszul is érezném magam, ha már az ismeretségünk ötödik percében el kéne utasítanom téged.
Még halkan felsóhajtok, még tekintetem az övére emelem, de ha egy szempillantás alatt semmivé váló pillanatra hittem is, nem bírom ki, a következő levegővételnél már ajkaim között kidugott nyelvvel, és olyan mohó tekintettel nézek a csónak túlfeléből engem fürkésző nőre, mintha szavaimmal ellentétben most azonnal fel akarnám őt falni. Hiába, a szemtelenség mint általában, úgy most is győzelmet arat felettem.
Aztán mond valamit, amitől egy pillanatra megdermed bennem az élet. Akaratom ellenére gondolkodtat el, ami meglepően ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb ember egyébként sem képes magára vonni a figyelmem - főleg nem hosszabb időre, az érdeklődésemet már meg sem említve. A legtöbb ember a rossz kérdéseket teszi fel, és a jók helyett azokra keresi a választ.
- Mennyi? Hét milliárd ember él ma a bolygón? - kérdezem mindinkább magamtól, mint tőle, de a pontos adatra magasról téve, szinte azonnal folytatom is. - Fizikai képtelenség, hogy ennyien érvényesülni tudjunk. Ilyen módon. És hidd el, a gyerek meg a család sem válik minden esetben értékké. Kérdezd csak meg apámat - vigyorodom el szélesen, és mutatóujjammal a csónak szélét ritmusosan kocogtatva kezdem fürkészni Mina arcát. - Egyébként is, kit érdekel, mi lesz miutánunk? Miért kellene bárkinek is emlékeznie ránk? Félelem helyett inkább told fel maximumra az intenzitást, élj, amennyire lehetséges, aztán engedd el. Máskülönben viszont meg kell mondanom, igazán kedvelem benned, hogy egy ilyen drámai felsorolásba is képes voltál belecsempészni némi pornót.
Vállaim megrázkódnak, ahogy szórakozottan nevetni kezdek. Fejemet hitetlenül megcsóválom, aztán apró sóhajjal Minára pillantok.
- Mivan, Baba Vanga - jegyzem meg ciccegve, a pillantásomat még véletlenül sem választva el a másiktól. - Oké, vagy Bagolykőnek van a legjóképűbb jóslástan tanára vagy über máker vagy, de akkor irány Pest meg az első szembejövő lottózó...
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 3. 09:22 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Úgy megszólalnék, úgy, de úgy kimondanám, hogy tégy próbára, valami mégis visszatart. Hiába nézem a csónak másik végében ülő lányt; hiába takarja testét fikarcnyi anyag és hiába tűnik a szokottnál sokkal nyitottabbnak. Hiába beszél magáról ennyire nyíltan, hiába mond el ennyi mindent, az idegen fülnek és idegen szemnek hiába tűnik önmagát felfedő és kiadó, akár mindenki előtt őszintén kitárulkozó nőnek. Valami azt súgja, hogy a lényeg bent marad, az alig takart, mutatós test, a vékony, törékeny csontok mögött, és úgy érzem, azt, amit mond, amit belőle kapok, azzal odabent, a lelkében hagyott, az ott őrzött lényeget takargatja. Nem az őszinteségét kérdőjelezem meg - éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ha valaki, hát ő az. De valami furcsa, valami mégsem egészen klappol vele kapcsolatban.
- Soha nem tudjuk meg - viszonzom szemtelen vigyorát, és szemöldökeimet kérdőn felhúzva ciccentek egyet. Így jártunk.
Miközben hallgatom, a képzeletem dolgozni kezd, és önkéntelen is magamat látom gyerekként, ahogy hazamegyek és az ebédlőasztal szélére teszem azt az épp az imént felhánytorgatott hitvány félévit. Durva, de még Katit és Borit is látni vélem, pedig egyet sem ismertem soha. Nem semmi a csaj, gondolom elismerően, halványan oldalra húzott szájjal.
- Szerintem most mondtad ki a kulcsszót - felelem rekedten, aztán megköszörülöm a torkom, és ha nem szólal meg, folytatom. - Az az egyetlen, vagy inkább az igazi problémád, hogy nem érzed magad egésznek. Amúgy annyira mindegy lenne, mit hagysz magad után, mert lekötne az életed. Várj - emelem fel gyorsan a mutatóujjam, mielőtt még hevesen közbevágna, és csúnyán megmagyarázná, amit én is tudok, hát hogyne tudnék?! - tudom, tudom, most is az életed köt le. Csak rossz sarokból nézed.
Hinnye, ezt az éleslátást, édes fiam, Romhányi-Coelho Mózes! Nem kérdés, hogy Mincsi is roppantmód értékelni fogja, milyen tisztába kerültél az életével röpke egy óra alatt, és csöppet sem fogja bánni azt az igencsak elhamarkodott döntését, miszerint egy csónakba ül veled. Végülis, belefér.
- Tiszta Mindhunter - vigyorgok teljes kényelemben ott az alvégen, és mintha bárki is kérdezett volna, kezdek el a sorozatról beszélni. - Nézed? Tegnap kezdtem el. Arról szól, hogy a muglik miként kezdték el vizsgálni a sorozatgyilkosok viselkedését. Ne vedd sértésnek, de az az érzésem, hogy neked tetszene. A hangulata meg... úgy az egész.
Aztán jön a következő faszomkérdés; mi lennék, ha bármi lehetnék? Hjaj, úrjézus, ez a nő! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem foglalkoztatott ez a kérdéskör. Merthogy állandóan ott motoz az agyam sötétebbik, hátsó szegletében. Részben ezért is kezdtem tetováltatni; hogy elinduljak a saját utamon, ami eltér az átlagostól, a megszokottól, mindenki másétól, ami az enyém, amit különlegesnek és issssszonyúan unique-nak érzek.
- Ácsi - kiszélesedő mosollyal nézek át Minára, és feljebb emelt állal megingatom a fejem. - Attól, hogy te így elsőre mindent és azonnal típus vagy, én még kurvára nem ismerlek téged. Tudod, az van, hogy a szüleim arra tanítottak, hogy eleinte tartsak egy kis távolságot, aztán majd szépen, idővel. Nemt'om, számomra ez elég privát cucc. Érti?
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. október 3. 09:26
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
A langyos lötty meg a nyomorult esete
Írta: 2020. október 14. 09:43
Ugrás a poszthoz

M Á C S A I
HEY-HO || nézz rám


Tudván, hogy ma a macskagyökér nem létező izgalmairól lesz szó gyógynövénytanon, eleve nincs káprázatos jókedvem, de mikor meghallom a mögöttem gyorsuló ikszlábak közeledtét, tudom, hogy vége az életemnek - legalábbis mára. A mögöttem csattogó csaj egész egyszerűen képtelen befogni, vagy ha szökőévente egyszer mégis sikerül neki, akkor meg úgy duzzog az ember mellett némán, hogy az hirtelen-nyomban nemcsak a saját születését, de még a kozmosz létrejöttét is megbánja.
Hosszú, elnyújtott sóhajjal állok meg, és türelmet erőltetve magamra, várakozóan nézek le a boszorkányra, kezdjen csak bele, hátha akkor a két óra közötti szünet elegendő lesz arra, hogy az első mondat végére érjünk.
Aztán...
- MI A... - kiáltok fel dermedten. Karjaimat ösztönösen széttárom, arcomat előredöntöm. A kávé gyors ütemben csöpög előrelógó barna tincseimből, csurog végig frissen borotvált arcbőrömön, le a nyakamon, be a pólóm alá. Az érzéstől kiráz a hideg, hangom halkan csendül fel újfent. - ...p*csa.
Összeszűkült szemekkel nézek fel, tekintetem az ostoba tyúkéba fúrom, mellkasom túl lassan, túl nyugodtan jár fel és alá.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
A langyos lötty meg a nyomorult esete
Írta: 2020. október 14. 09:46
Ugrás a poszthoz

M Á C S A I
HEY-HO || nézz rám


Aszondja gyors leszek. Hát azt megnézem, cicám. Őszintén szólva nekem már azelőtt nevetnem kell, hogy egyáltalán belekezd a szentbeszédbe; és bár a hangomat áthatja némi cinizmus, mégis úgy tűnik, annyi emberség még belém is szorult, hogy meghallgassam a misst, ha már ilyen félreérthetetlen módon hívta fel magára a figyelmem.
- Érdekes - felelem, míg kiegyenesedek, aztán cinikusan folytatom. - Én hülye meg azt hittem, hogy a velem ellentétben nem retard emberek képesek anélkül is felfogni, ha valakit nem hoz lázba a mondadójuk, hogy azt konkrétan a szemükbe mondanák. Ennyit az elegáns, finom neveltetésű úriemberségről.
Ciccegek egyet, kettőt, azután a fejemet csóválva közelebb lépek a kis Mácsaihoz.
- Itt van a lattéd, tessék, nyald le - válaszolom kihívó, rekedt hangon, és még a fejemet is oldalasan felemelem, hogy ha él az ajánlattal, jobban hozzáférjen meztelen nyakamhoz. A pillantásomat továbbra is rajta tartom, figyelem az arcát, minden rezzenését. Ha-ha. Kávé, mi? Te meg lógsz nekem egy tiszta pólóval, kis furkászagyú.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
A langyos lötty meg a nyomorult esete
Írta: 2020. október 14. 09:55
Ugrás a poszthoz

M Á C S A I
HEY-HO || nézz rám


Szürkés fényű tekintetem azonnal elnyílik a lány válaszára, mondjuk eszem ágában sincs titkolni, hogy meglep vele - hát ki az a hülye, aki olyannak rizsázik kétszer negyvenöt percben, aki amúgy nem is érdekli? Ember, ebben semmi logika. Habár az igazsághoz hozzátartozik a tény, hogy nővel állunk szemben, ami azért szolgál némi magyarázattal.
- Mi lenne, ha még érdekelnélek is... - morgom az orrom alatt olyan halkan, hogy Mácsai talán nem is érti mit mondok. Hát, mondhatnám, hogy kár érte, de mind tudjuk: hazudni bűn.
A következő pillanatban megérzem az illatát - az mélyen az orromba fészkeli magát -, és azzal együtt nyelve érintését is a bőrömön. Meglep, ismét, mert biztos voltam benne, hogy a kihívó szavakra fújjolással felel majd, nem pedig gondolkodás nélküli cselekedettel.
- Olyan csúnyán, hogy még álmodban is erre az ízre vágysz majd - jegyzem meg számszegletében bujkáló mosollyal, és fél szemöldökömet felvonva a szemei után kutatok. Aztán előrébb döntöm az államat, és jobbommal ráfogok a pólómat fogdosó kezére. Cöcöcö, hátrébb az agarakkal, kislány. Ujjaim vékonyka csuklójára kulcsolódnak, és úgy, erősen tartva őt emelem közénk a kezét.
- Ha a tűzzel játszol, könnyen megégetheted magad. Nem mondta még senki? - teszem fel a költői kérdést, és bár a hangom komolyan cseng, a vonásaim lágyak, a szemeimben pedig játékosság fénylik. A csuklóját elengedem, hagyom, hogy ellépjen mellőlem, és én is elindulok az üvegház felé. Tudom, hogy nem bírja ki, hogy hozzám fog még szólni, de nem állok meg, csak lassítok a lépteimen, ahogy a vállam fölött visszapillantok rá.
- Na mibe, hogy engem beenged az a holdkóros? Sajnálatos, hogy Mikola téged meg kábé száz, hogy nem fog - együttérzést tettetve, amolyan ehj, bro' jelleggel vonom meg a vállam, aztán kiszélesedő vigyorral elfordulok tőle, és mielőtt zsebre tenném mindkét kezem, még felmutatom neki a jobb középső ujjamat - hátha vagyok akkora máker, hogy elcsípje a szeretetteljes gesztust.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 26. 15:20 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Pillantásom követi az övét, ami anélkül, hogy tudná: figyelem, a tó tükréhez vezet. Fogalmam sincs, milyen messze jár, merre réved, hogy a vizen megcsillanó napfolton és az apró, színes halakon túl mit lát, csak azt érzem, hogy egy ideig nincs itt a csónakban velem, ahogy azt is, hogy nincs jól, ezen pedig lássuk be, aligha tudok változtatni - még csak közöm sincs hozzá, nem is ismerem. Véleményem ettől függetlenül persze van, hát hogy is ne lenne(?!); egyrészt: még a fogykosok is tudják, hogy a szerelmet okosabb dolog messze elkerülni, másrészt pedig, ha már az első opciót nem sikerült abszolválni:
- Azt mondod, sosem tetted meg - nézek át rá a csónak túlfeléből. - Akkor éppen ideje, mhm? Az mostanra világos, milyen nem megtenni. Most jöhetne az Option B, azaz, hogy kilépsz a komfortzónádból, összecsomagolsz mindent, amit magad mögött kell hagynod, és elindulsz egy új, tökismeretlen úton.
Vagy kérhetne segítséget is, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, enélkül is tuti, hogy sokszor kezdeményezett orvosi jellegű beszélgetést vele az anyukája. De egy külsős, valaki, aki nem ismeri, néha félelmetes, tűhegynyi pontossággal talál bele igen-igen fájdalmas pontokba. Ez még nekem is megvan. A pszichológia meg a jog, kérem alássan, mindkettő fájdalmas és pontos. Nincs kecmec, az igazság csak úgy tolul az arcodba, te meg csak ülsz ott, és nem érted, eddig miért nem értetted.
Horkantva nevetek fel, míg elfordulok tőle. Pillantásom a közeledő stég korhadt léceire esik, fejemet bosszúsan ingatom.
- Hát te tiszta hülye vagy - mondom egy lélegzetvételnyi idővel később, és szúrós tekintetemet visszavezetem őhozzá. - Attól, hogy valami nem jött össze, még nem kéne ennyire mélyre temesd magad. Gondolj már arra is egy kicsikét, aki megpróbál majd kiásni, hey.
Lehet, érzéketlen vagyok. Lehet csak az a baj, hogy még nem igazán éreztem úgy senki iránt (bár a jogot minden ismerősömnél jobban kedvelem - mármint, nem az ismerőseimnél kedvelem jobban, hanem annál, amennyire ők kedvelik), de nem tudok úgy gondolni valamire vagy valakire, mint egyetlen és kizárólagos lehetőségre, útra, célra, mikor mire. Hiszen a világunk hatalmas! Telistele számtalan sansszal és alternatívával, amivel élhetünk. A találkozások száma nagyjából végtelen, és az, hogy mit kezdünk velük, egy az egyben rajtunk áll.
Sokáig nézem Minát, hagyom, hogy beszéljen, közben nevetve csóválom a fejem, többször felsóhajtok. Nem értem, de azt hiszem, nem is az én feladatom kibogozni őt az óriási maszlagból, amit maga köré gyűjtött. Viszont bírom a Mindhuntert és a karácsonyi moviek nálam is mennek nyáron.
- Nézzük - bólintok rá mosolyra nyúló ajkakkal, azután ismét nevetni kezdek. Hangosan, hogy lehetőleg még a stég fölött tanuló párocska is hallja, nem csak bájitaltanból meg mágiatörténetből áll a világ. - Rozsdás üstalj, te tényleg nagyon hülye vagy! - mondom az előbbihez képest már egy egészen másféle hangszínt megütve, és még a fejemet is hátradöntöm néhány pillanatra, miközben vállaim meg-megrázkódnak, míg végül hjajjogva meg nem törlöm a szemem, és a nevetéstől elpilledve sóhajtok egy utolsót. - Amúgy meg... rohadjak meg, de benned komolyan elveszett valami jóstulok Baba Vanga, vagy ha nem, akkor ismersz. Kész, rejtély megoldva. Valld csak be, hogy ismersz, ha? Túlságosan is jó érzékkel találsz bele életem legkényesebb pontjaiba, huminyumi.
Feljebb araszoló szemöldökkel, kissé talán szúrósan is nézem őt, mintha így, csupán a tekintetem erejével akarnám rábírni a hátborzongató beismerésre: követ engem! kutakodik utánam! ismeri a családom! a húgomat megkötözve, étlen-szomjan tartja pincéje sötét fogságában! Ja, hogy izé, nekem nincs is húgom? Hoops. Na de a lényeg: először beletrafál Irénke nénibe és a kisunokájába, Ninácskába, most meg felhozza a szörnyűséges paptémát? Mindez véletlen egybeesés volna? Ühmhüm. Meglátjuk.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 29. 11:38 Ugrás a poszthoz

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Nem kérdőjelezem meg amit mond. Nem tudom, hogy az elszántság miatt, ami hangjában cseng vagy a tó vizét olyan átszellemült, meghitt áhítattal figyelő tekintete az oka, de ide a rozsdás bökőt, hiszem minden szavát. Tudom, hogy most legszívesebben összecsomagolna és még ma elindulna megkeresni a világ legvégét, hogy aztán apróra gömbölyödve éppen azok elől bújhasson egy paplan alá, akikkel egyébként a leginkább lenni szeretne. Abban is biztos vagyok, hogy ha megtenné sem találná meg számításait. Mert a vágyott béke nem a világ legvégén van, hanem bennünk - vagy van, vagy nincs. Általában pedig nincs. Nemcsak őbenne, másban sem.
- Márpedig valaki érted él - jegyzem meg eme hatalmas életbölcsességet, majd, amikor már kellőképpen furcsán néz rám, huncut kis félmosollyal folytatom. - Mindenki ezt mondja. Egy lélek-két test, egymásnak teremtődés meg végzet-hűhó, vágod. A mindenki pedig mint tudjuk: tévedhetetlen. Főleg falun. Jah, leginkább falun...
Arról már inkább nem kezdek el beszélni, hányszor okoztam ilyen-olyan (bár azt hiszem, többször kellemes, mintsem rémes) csalódást embereknek - legtöbbször nőknek -, amikor kiderült, hogy a kissé rajzos külcsín közel sem rejt ádáz, tanulatlan drogost, akinek egyetlen célja, hogy magával rántson minél több tisztalelkű haszonpolgárt a pokol legmélyebb bugyrai közé. Néha még én magam is meglepődök, hogy a létezésem nem csupán ennyiből áll, jé!
- Ami azt illeti, az öcsémet nemrégiben szentelték pappá - mondom, pillantásom közben a lábamnál húzódó, lefordított festményre esik. - A Budanekeresdi Nagytemplomban dolgozik, ha lehet ilyet mondani, nem tudom. Előtte egy évre elvonult Tibetbe, ahol nem szólalt meg közel tíz hónapon át. Nem írt levelet, nem jelentkezett, itthon azt sem tudtuk, életben van-e még. Iszonytató lehetett, bár állítja, hogy sorsfordító volt az az időszak, és hogy akkoriban volt a legmélyebb kapcsolata Istennel és önmagával is. Szóval...
Ki tudja, nem igaz? Szerencsés vagyok, hogy van egy olyan testvérem, mint Martin, aki miatt nem nekem kellett kikötnöm Tibetben, és aki miatt nem nekem kellett átvennem Gellért atya papi tisztségét Budanekeresden. Ha ő nincs, apám valószínűleg nem ad más választási lehetőséget, és akkor ma nem védőügyvédnek tanulok, hanem Isten egyik földi helytartójaként szolgálom a vallást, amiben még csak nem is hiszek. A vallást a történelem és politika szülte, amely lehetővé teszi olyan pénzek államivá mosását, amihez szegény emberek ártatlan vére tapad. Vállaimat végül könnyedén megvonva nevetek fel, s visszafordulva Minához összehúzom a szemöldökeimet. Szőkéket? Vöröseket? Fehér bőrűeket? Telt ajkúakat? Mivan?
- A barna nem is játszik? Kár... - kérdezek vissza vonásaimban mímelt csalódottsággal, majd fejemet teljesen hátradöntve a napsütötte, világos eget kezdem bámulni. Mincsi gyantázós megjegyzésére aztán önkéntelenül is horkantok egyet, hogy rögtön utána hangosan nevetni kezdjek. - Én is találtam már ott magam a krémrózsaszínűre festett kozmetikában, és ültem a pihepuha plédekkel megrakott szülőágyon, míg a forró gyanta méltóztatott rendesen meghűlni.
Hozzátehetném, csak hogy a nő fejében ne legyenek felesleges kérdések, hogy amúgy nem, nem járok minden második pénteken kozmetikushoz, hogy kicsinosítsa a... ki tudja mimet, épp csak akkor bukkanok fel a csilingelő ajtóban, amikor megvan a következő időpontom a tetoválószalonba. Lehet buzis, de ezerszer inkább választom a gyantát, mintsem a művész eldobható borotvával szaladjon végig a testemen. Grrr, még a hideg is ráz tőle, pedig ez csak egy gondolat. Igaz, egy határokat feszegetően undorító, rémes gondolat.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. október 29. 17:32
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Sorszáma? 21.
Írta: 2020. október 29. 13:20
Ugrás a poszthoz

H a B i B i
blinding lights || nézz rám


A kettétört Durmstrangos diákomat ujjaim között forgatva sétálok be a Bogolyfalvi hivatalba, ahol eddig még soha, és ahogy elnézem, ezután sem nagyon szeretnék sűrűn vendégeskedni. Annak ellenére, hogy a tárgyalótermi szituációkért milyen felfoghatatlan mértékben tudok lelkesedni, önmagában a hivataloktól, már jóformán a létezésüktől is elfog a néma borzongás.
Az orromat finnyásan felhúzom, ahogy sorszámért indulok, és míg várom, hogy a nehéz faasztal mögött maga sem tudja miafaszért pardon, szóval miért üldögélő recepciós kisasszony odaadja minden mese, történet és film misztikus sztárját, a huszonegyest, rendesen esz a penész, vajon miért nem voltam még képes elintézni a telefonom felrúnáztatását, mikor itt vagyok már ezer meg egy éve?!
- Kösz’ - morgom már egyébként is gyönyörűen felhúzott orrom alatt, és épp csak, hogy elfordulok a pulttól, máris jön a következő csapás, mely lévén kénytelen vagyok igen gyorsan szembesülni a rideg ténnyel: a várakozók számára fenntartott széksorban mostanra már csak egyetlen szabad hely maradt. Méghozzá egy nagyon, ismétlem: nagyon csúnya, nagyon öreg és biztosan iszonyúan nagyon büdös (is) bibircsókos boszorkány meg egy... hát így elnézve, valszeg insomniában szenvedő sápadt srác között, aki abszolúte de hótziher, hogy csak azért ült ki a sor legszélére, mert - ki tudja, miért? - nem volt kedve elfoglalni az előbb említett bűbájos boszorkány közvetlen szomszédságát.
Segítségkérően pillantok el oldalra, de az isteni szikra helyett csak egy méretes tábla meg a rajta lévő kopott felirat jön szembe: ülj le a seggedre, míg vársz, te majom.
Ahh, nemááár, maaaan.
- Bocs' - visszafojtott levegővel erőltetem ki összetapasztott ajkaim alig észrevehető résén a szót, miután szinte beleülök a szerencsétlen álomkóros srác nyakába - hát nyilván nem fogok a fürdetlen nénje felé húzódni! A vállam, a karom, talán még a csípőm és a combom is az övéhez ér, de inkább nézzen melegnek a szentem, mintsem ízléstelen, az orrnyálkahártyáját egy pillanatig sem féltő nyolcvanas évekből itt ragadt mocsoládé hippinek.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 29. 18:18 Ugrás a poszthoz

M Á C S A I
- (It Happens) Sometimes, right Blondie? - || nézz rám


Már éppen kezdem elhinni az üdítő hírt, hogy Mácsai kétlábon járó és sajnálatos módon soha be nem álló szája ma reggel nem ért be órára, tehát adott kétszer negyvenöt perc nyugalom, mielőtt nem, én sem hiszem, de átvonulok Jóslástanra és betegre nem görcsölöm magam a kitörni vágyó ellenvéleményem minduntalan elfojtása közben. Mutter is megmondta, csak egyszer borítom rá véletlen az asztalt arra a félnótás tanárra, egyszemélyes páholyból nézhetem végig, ahogy hipp-hopp ajtón kívül találom magam - először csak a terem- aztán hirtelen a kastély ajtaján kívül, ja, vágom. Csak az kéne, hogy egy ilyen szerencsétlen félreértés miatt baszhassam a jól felépített és igencsak nagyratörő terveimet, amelyek megvizionált jövőképemben szerepelnek. Hogyisne.
Míg én gondolataimba mélyedve bámulok Kállayra, észre sem veszem, hogy a hírekkel ellentétben valaki mégis méltóztatott befáradni, és a pad tekintélyes részén szétterülni. Azosztigen, hello.
Ha jól hallom, épp a feje koppan a fán, mire szemöldökeim feljebb mókuskálnak a homlokomon, de nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karjaim felett, vonásaimban ugyanazzal az unott közönnyel bámulok magam elé, mint egy perccel ezelőtt, az egyetlen különbség, hogy már nem a sorozatgyilkos kinézettel megáldott Kállayt, hanem a térfelemre belógó szőkefejű Mácsai tarkóját szuggerálom.
- Aztán seggrepacsi volt-e, Cinderella? - szólítom meg kedves padtársamat, mikor a tanár úr végre belekezd a mai óra anyagába.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. október 29. 18:26
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2021. június 16. 12:40 Ugrás a poszthoz



Az üveg orosz vodkát, amit tévedésből vettem, lévén, hogy egy röpke - habár a legrosszabb - pillanatra azt hittem, hogy a dán tyúk kevésbé dán, mint amennyire orosz, , széles vigyorral passzolom le az ünnepeltnek, még azt is hagyom, hogy körbeörömködjön kicsit, arconnyalás mondjuk nem játszik meg az öleléstől is hányok, de azt bírom, mikor nevet, szóval ja, fogjuk rá, hogy megérte.
Közben persze megy a násztánc, pacsi ennek, pacsi annak, tüzetesebben egyiket sem ismerem, de az azért így első blikkre is gyorsan megvan, hogy mindnek van valami fenszi kis stikkje, hát ámen, szexepilnek elmegy, nekem nem fáj, és amúgy is jobb, mintha karót nyelt kispöcsökkel lenne dugig tolva a hely. Jahm, izgi.
Koccintok Marikával, a díszes társasággal, de még XYZ-vel is, és már a nyolcadik kiscsaj sikítja bele a fülembe, hogy mennyire ariii, ha egy pasin sok a tetkó, grrr, azok a cukcsi vajszívű rosszfiúúúúk!, mikor megpillantom a peremvidéken ragadt Haydent. Egyem meg.
- Ne várj tőle sokat - mondom köszönésképp, mikor mellé érve átnyújtok neki egy fehér műanyag poharat. - Vörösbornak hazudott olcsó cefre, de raktam bele neked narancsot, hátha.
Nem tudom, él-e bárki a földön, aki szeletekre vágott narancsot tesz az italába, de ez önmagában olyan szar volt, kóstoltam!, hogy ha nem tunkolom tele gyümölccsel, Hayden biztos nem kér belőle többet. Rögtönzött kényszermegoldás. Nem mintha az lenne a célom, hogy korán este fejreálljon itt nekem, azt viszont nem bánnám, ha megszólalna végre. Ismét. És nem épp azért, hogy felszólítson arra, hogy ne nyúljak a hajához.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2021. június 18. 10:14 Ugrás a poszthoz



Akkor asszem ennyit arról, hogy a ma estét - megtörve a nem is olyan mély csendet - végigmókázzuk, és a tömegben vagy a tömegen túl, szarom is én le hol, kikkel és hogyan, de világosodásig fejtegetjük az életet, egymás szavába vágva keressük a válaszokat az emberiség hajnala óta létező, mindenki fantáziáját bizgeráló kérdésekre, aztán beleröhögünk az új nap első fényeibe, what a lovely thought!, hogy végül könnyes búcsút vegyünk egymástól - szigorúan azután persze, hogy daliás lovagként visszakísértem őt a Navinébe. Mert hogy Navinés, ugye?
Egyébként nem.
Hülye lettem volna bízni az előzőkben, őszintén, még azzal sem számolhattam, hogy egyáltalán megszólal, de így, hogy fasztudja miféle hirtelen felindulásból a füzetét sem hozta magával, egy az egyben vágta el a lehetséges kommunikációt kettőnk között. Mire számított? Úgy mégis. Hogy majd állunk egymás mellett, és minden válasz nélkül, minimál reakcióval az arcán végigstandupolom neki az éjszakát? HELL NO.
- Füzeted betelt? - kérdezem, hátha kibújik a szög a zsákból, és Hayden valójában tényleg azzal az eltökélt szándékkal hagyta azt a szobájában, hogy erőt vesz magán és majd ma jól megszólal. Nem akarok bunkón viselkedni vele, vagy feleslegesen bántani őt, hiszen élvezem a társaságát, és jelenleg semmire sem vágyom jobban, mint hogy újra halljam a hangját. Pillantásom a poharam tartalmára vándorol, kicsit meglötykölöm benne az olcsó bort, aztán egy levegővel eltüntetem az egészet. Vesszen csak.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2021. június 24. 10:08 Ugrás a poszthoz



Rápillantok a felmutatott tollra, a bizonyítékra, hogy ő készült, csak épp a füzet maradt le - hát istenem, a vonalastrend biztos nincs partiban a dresszel, vagy úgy volt vele, hogy a sötétben minek is erőltetné meg a szemét, tököm se tudja, de tudjátok... nem is érdekel. Felesleges filózgatás helyett inkább visszanézek rá. Seszínű, általában szürkének mondott szemeim az arcára függesztem és várok. Még nem biztos, hogy érdemes ezt tennem; kezemben az üres pohárral itt állnom és abban bíznom, hogy átfordul benne valami velem kapcsolatosan, ami miatt szépen lassan megnyílik majd előttem.
Vetek egy pillantást a borfoltos pohár fenekére, és bár pofás lenne még néhány kör, pláne, ha ennyi várható a ma estétől, nem indulok vissza, s tűnök el a tömegben, dáh, meg se moccanok. Elég jól ismerem magam - az évek meg a rutin, jah, úgy, úgy - ahhoz, hogy tudjam: az alkohol ráerősít a mindenkori frusztrációmra, azt pedig kicsit sem hiszem, hogy Hayden szeretné megismerni a tárgyalótermi szituációkban növesztett, alighanem tökéletesre finomított, alázatos vonások mögé rejtett fölényes énem, akit nem érdekel részvét vagy más körülmény, csakis a másik fölé kerekedés. Tisztelettel, hódolattal... és az utolsó szó birtokában, természetesen.
- Oké, még a vak is látja, hogy utálsz itt lenni - szólalok meg aztán, tekintetemmel az övét keresve. - Szeretnél lelépni egy csendesebb helyre vagy nyomjunk sztornót az egész estére?
Nem mintha amúgy sűrűn tenném, most viszont egyáltalán nincs kedvem kertelni. Mondja meg, hopppardonelnézést, how dare i!, jelezze, tátogja, mutogassa el, mire vágyik, mindegy, hogyan, csak adja tudtomra hogyan tehetném egy kicsit is boldoggá. Rendben van, hogy nem ebben a környezetben. Tehát hol?
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2021. június 25. 08:06 Ugrás a poszthoz



Megugró szívvel és a másik lendületétől felnyögve tárom szét karjaim, hogy a tőlem telhető legnagyobb hősiességgel viselve a lesből ránk támadó idegen ölelését, jobbommal - mintegy viszonozva a már kevésbé szomjas gesztust - még a hátához is hozzáérjek. Semmi bajom a spontán emberekkel és a csajok közeledésének fogadása sem esik különösebben nehezemre, de most pont nem sikerült coolheadpartyface hangulatban elkapnia. Míg a nyakamban lógó lány úgy puszilgat, mintha egyébként közeli viszonyban lennénk, én le sem veszem a szemem Hayden-ről. Tekintetem meredten, már-már szúrósan mélyül az övébe, mintha az engem kerülgető lázas gondolat a pillantásomon át üzenné: kár, hogy nem te vagy itt.
Aztán a támadó lecserél Hayden-re, és érkezik a kulcskérdés meg a tipikus iamthebestfriend-féle hegyibeszéd is. Heh, horkantok fel válaszul, és a mellkasom előtt összefűzött kezeim fölött bámulni kezdem azt szerencsétlen, üres poharat. Mondhatnám, hogy ez életem bulija, sis' meg azt is, hogy f*ck, marha csalódott vagyok, mert tökmáshogy képzeltem ezt az estét, de nincs kedvem kinyilatkoztatni, hogy amúgy én is emberből vagyok, akit ritkábban ugyan, de dettó ugyanúgy, mint bárki mást, olykor elsodornak a gyarló vágyak.
Csak akkor pillantok fel újra, mikor a harmadik elhagyja a terepet. Kérdő tekintetem Hayden-re vezetem, várok, hátha választ kapok az előzőleg feltett, és azóta is a levegőben lógó kérdésemre: megyünk vagy maradunk? Türelmesen nézem végig, ahogy ismét előkerül a toll, ahogy felgyűrődik a karján a pulóver, és bár látom a bőrén hegesedő emlékeket, engem most egyedül az érdekel, amit ír. Közelebb lépek hozzá, és a válla fölött, a sötéttől hunyorgó szemekkel olvasom össze az itt-ott elmosódott, bőréből a hegekkel együtt kitüremkedő betűket.
Végül elmosolyodom. Sajnálom, hogy nem örömmosoly ez, hogy ajkaimat a gőg húzza oldalra és nem az izgalom, de nem érdekel, senkinek sem fogok könyörögni azért, hogy vele lehessek. Dölyfösen lépek el tőle, és a fejemet meg-megingatva, csalódott nevetéssel kezdek hátrálni. A szemeimből lassacskán kihuny az érdeklődés fénye, vonásaimba belesimul a komorság, hogy helyét valami egészen más, az új iránti megfoghatatlan vágy vegye át. Poharamat még Hayden felé emelem, egészségedre!, azután eggyé válok a hangos zenére tomboló tömeggel.


// Drága Hayden, köszönöm az élményt! //
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2021. június 25. 10:37
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. április 30. 16:46 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
most csak te vagy


Egy ideje már érik bennem az elhatározás, a sziklaszilárd, múlhatatlan féle-fajta, ami most egyenes és zord tartásomban meg abban a már-már majdhogynem dacosan felszegett állcsúcsomban testesül meg. Szorosan egymásba préselt ajkakkal haladok a navinés asztal mellett. Nem nézek oldalra, egyetlen engem szuggeráló, rosszalló vagy épp áhitattól felderült pillantás sem érdekel. Mindannyian leperegtek.
Csak te nem.

Lassítok lépteimen, majd csettintek a Hayden mellett ülő lánynak, és sürgető mozdulattal a nagyterem ajtaja felé bökök. Indulj már, baszdmeg. A szerencsétlen azonnal belekapaszkodik a tányérjába, és ügyetlenül kapkodva, vörös orcával átadja a helyét. Két ujjal a vállamon nyugvó kabát vasalt gallérjára fogok, majd közönyös, sértődött és kétség sem fér hozzá, utálatos képpel leülök a bongyola mellé. Nem nézek rá, egyelőre az asztal túlfelén elcsendesült tagokkal foglalkozok. Nem mintha nekik mondanék bármit is, elég csak rájuk néznem, hogy tudják, jól laktak, és hopp, máris elkéstek bűbájtanról.
Aztán, mikor azok dolguk végeztével felállnak, és eltakarodnak végre az asztaltól, finoman sóhajtok egyet, és lehajtott fejjel annyit mondok: - Elég volt ebből, Hayden.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. április 30. 18:37 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
most csak te vagy


Ha nem azt a neveltetést kaptam volna, amit, és nem abban a szellemiségben nőttem volna fel, amiben, most bizonyára horkantva fordulnék Hayden-höz, és a magát migrénes fájdalommá kinövő feszültséggócot véget nem érő trágárságfolyamban adnám ki magamból, egyenesen őrá ömlesztve a hosszú hónapokra visszanyúló ragacsos fekete mocskot.
- Nagy kár, hogy játszol velem - felelem csendesen, hangomban finom dallamossággal, és fejemet kissé megemelem, hogy seszínű tekintetem az övére találhasson. Ragyogó íriszeit kutató pillantásomban van valami fenyegető, számára egészen ismeretlen. Rozsdás-reszelősen szólalok meg újra. - Tudod jól, miből.
Kisvártatva azután kiegyenesedek, és a mellkasom előtt összefűzött karjaim fölött a Rellon asztala felé fordítom arcomat. Soha nem láttam még ebből a szögből, és őszintén, fikarcnyi komfortérzetem sincs itt ülni. Dehát, ha a hegy nem jön Mohamedhez, tartja a nagyon bölcs mugli mondás, kénytelen Mohamed maga indulni a hegyhez.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 2. 10:18 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
most csak te vagy


Néhány szó elég, hogy a tekintetem változni kezdjen. A szembogár körül hömpölygő fenyegetés elhalványul, vagy inkább más érzésekkel mosódik össze. Düh és csalódottság járja át a testem, amit Hayden is könnyen kiolvashat a szememből, feltéve, ha az asztal erezetén kívül mondjuk rám is hajlandó nézni. Kifejezetten bosszant a jelenetünk; a helyszín és a mód, de ez sem tartásomból, sem pedig lassú, megfontoltnak ható mozdulataimból nem derül ki. Nyugodtnak, sőt békésnek tűnök, csak az egymásnak nyomódó ajkaim és felületes légzésem árulkodik arról a kínról, amit belülről érzek. Nem tudom elmondani, mi ez. Csak azt tudom, mert ezt élem meg, hogy az őrület határán mozgok minden alkalommal, amikor ezt a lányt látom. Nevet, beszél, láthatóan jól van. És én? Én miért nem vagyok jól?
- Akartam - préselem át az egyetlen szót összeszorított fogaimon, ami hosszúra nyúló fejezeteket képes elmesélni egymaga.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2022. május 2. 10:21
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 2. 22:19 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
most csak te vagy


Hayden hangja csúnyán elárulja a fájdalmat, amit érez, és amit a megvetés dísztálcáján, költőinek szánt - választ tehát köszöni, de nem szükséges kapnia - kérdésként nyújt át. Trófea. Szóval így érzed magad a közelemben. A lesújtó válasz már a nyelvem hegyén, csőre töltve vár, azonban a tekintetem, amivel felé fordulok, érthetetlen módon megértést és valamiféle együttérzést tükröz.
Szóban viszont nem adom meg neki. Arra nem vagyok hajlandó.
- Lehetnél a helyükben - vetem oda sértett daccal, csak azért is, hogy fájjon, hogy égessen, hogy az igazságot az én számból hallja: a kastélyban terjedő pletykák nem alaptalanok; vannak lányok, akik előtt a szükség órájában kitárul a szobám ajtaja. Arról persze eszem ágában sincs beszélni, hogy akkor is ő jár a fejemben, amikor arctalan testeket ölelek.
- Mióta beszélsz? - kérdezem rekedten, arcomat elfordítva tőle. Nem akarom látni, egyetlen szeplőjét és vörös tincsét sem. Az illatát éreznem is éppen elég. Ajkaimat szorosan egymásba passzírozom, arcizmaim megfeszülnek. Utálom a gondolatot, hogy jobban van, mióta nem képezem a mindennapjai részét.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 3. 07:49 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
most csak te vagy


Nem érdekel, hogy zavarban van. Nem foglalkozom szavaim gerjesztette köhögésével vagy kipiruló orcáival. Nőjön fel végre, és fogadja el: aki a tükörből visszaköszön rá, már nem az évekkel ezelőtti, plüssmackóját szorongató kislány, hanem egy kívánatos nő, akit a másik nem az ágyában akar tudni. Nem vagyok ezzel egyedül, felesleges is volna ezt gondolnom, és az a helyzet, hogy ez jól is van így. Csak a többi ne feszítene. Az irígység, féltékenység, tehetetlenség zsugori kínja.
- Mire? - fordítom arcomat felé, és addig nem szólalok meg újra, míg ő is hasonlóan nem tesz. Aztán pillantásom szépen lassan belemászik az övébe. Ez elkerülhetetlen volt, tudod jól. Tekintetemben őrület kavarog; hiány, szándék és vágy ötvözete. Szemöldökeim haragos mozdulatlanságban ülnek meg barázdált homlokom alatt. - A szűk farmernadrágodra vagy arra a spagettipántos fehér felsőre, ami épphogy csak takarni tudta a melled?
Emlékszem mindenre, Hayden. Bármit is hisz, azon az estén senki sem láthatott minket eltűnni a bár hátsó részébe, sem pedig kétes szituációban, amit később esetleg szégyellnie kellene. Ha gondoltam is rá, és a kastélyba vezető utat végig is csókolóztuk, a Navine előtt hosszas búcsút követően, forró sóhajok és mi lenne, ha mélázgatások után - tisztán emlékszem, ahogy - morranva megharapdáltam alsóajkát, és meztelen csípőjébe markolva elköszöntem. Szívtam a fogam, hát majd szétrobbantam, de... nincs semmi más, amire emlékeznem kellene.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2022. május 3. 07:57
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 3. 08:49 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
most csak te vagy


Az úgy jah.
Félreért, mert miért is ne tenné? Ezzel pedig így, ezek után nehéz bármit is kezdeni. Mondjuk rendesen meglep vele, erre, bevallom, nem számítottam, és hirtelen nem is tudom, miként is kellene reagálnom. A homlokomat persze egyből kisimítja a döbbenet, és szemöldökeim is elengednek, de egy ideig asszem csak nézem őt, az érzések forgatagában meg-megcsillanó szemekkel.
Végül féloldalasan ívelő szájjal, színtelen felnevetek, s fejemet előrebillentve bólogatni kezdek.
- Azért így kimondva jobban üt, mint leírva a kis füzetedbe, nem? - szúrom oda, és bár a csalódott düh mást is mondatna velem, semmi kedvem rontani a helyzeten, amit aztán vagy lesz esélyem helyrehozni, vagy ha nem, és az válik az utolsó közös emlékünkké, akkor örök tüske marad mindkettőnkben. Nem, inkább nem.
Még egy sóhaj sem hagyja el az ajkam, úgy távozom az asztaltól, ahogy érkeztem; két ujjammal ráfogok a kabát vasalt gallérjára, és elegánsan felemelkedve megállok egy pillanatra. Lenézek Haydenre, s miután visszahajolok egy szem sültkrumpliért, hátra se nézve elindulok kifelé, lássuk, elérem-e még a mai dupla Mágiatörténetet.

//  Love //
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2022. május 3. 12:07
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 3. 13:44 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
femme like you


Lassú léptekkel, az orromat futólag meg-megérintve sétálok el a terem előtt újra meg újra. Saroktól-sarokig járok, az ajtó előtt épp csak lelassítva igyekszem kivenni valami zajt bentről, de hiába. Nem hallok semmit, egyetlen árva hangot; a sóhaját vagy a zsákot tartó lánc csörgését sem. A terem akár üres is lehetne, de Rékától tudom, hogy nem az. Ő mondta azt is, hogy Hayden egy félőrült megszállottságával jár ide a Baszódj meg-incidens óta, és azt is hozzátette, hogy jobb lesz, ha mihamarabb módot találok arra, hogy ez megváltozzon.
Nem szokásom locsogó-fröcsögő fenyegetéseknek bedőlni, nem is a barátnői indulat hozott ide. Annál valami sokkal rosszabb: a meg nem értés és az együttérzés szerencsétlen kettőse.

Az ajtót mágiával zárom be magam mögött, és indulok el a láthatatlan ellenfelét - vajon kit képzelhet maga elé? tippem sincs - dühödten ütlegelő vörös irányába. Útközben belekapaszkodok egy zsámolyba, amit vele szemközt, a zsáktól alig néhány méterre teszek le, s leülvén rá, erősen szuggerálni kezdem őt. Nem mozdulok, nem szólalok, a szemem sem rebben.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 5. 09:47 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
femme like you


Elfordítom az arcom, mikor látom, hogy egyensúlyából kibillenve dőlni kezd. Nem pattanok fel, nem rohanok torkomban dobogó szívvel, hogy álmai hercegeként alá csússzak és ő - mesébe, de legalábbis színpadi jelenetbe illően - karjaimba omoljon, és áhítatos tekintettel pillantson fel rám. Annyit tehetek, hogy a balesetről tudomást sem véve elegánsan elfordulok, és csak azután nézek vissza, hogy megszólít.
A választ azonban hiába is várja, elmarad. Nincs mit mondanom neki, egyrészt, mert zaklatott állapotban van, és köszönöm, de a korábbi baszódj meg szituációt semmi kedvem megismételni, másrészt nem is rajtam a sor, hogy utána fussak, mégis itt vagyok. Az ajkaim ha mozdulnak is, csupán az izmok véletlen összehúzódását vagy egy akaratlan grimaszt tudok okolni érte. Mert nekem eszem ágában sincs megmozdulni, én nem szólalok és a szemem sem rebben. Csak nézem őt, és a haragommal vívok néma küzdelmet.
Kisvártatva aztán előveszek a mellkasomon keresztben futó övtáskából egy viseltes füzetet meg egy fekete ceruzát, és elhelyezkedve rajzolni kezdek. Fel-felpillantok, közben a lapra halvány segédvonalakat húzok. Szeretném, ha az a méreg és indulat, ami még Hayden bőre alól is süt felém, ott maradna a füzetemben, fekete vonalakba zárva, örökre.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2022. május 5. 09:49
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 19. 08:48 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
femme like you


A földön heverő mugli ketyere nem zúg többé, s a teremben ezzel teljessé válik a csend. Csak Hayden ajkát karcoló fogai és az ölemben fekvő füzet elsárgult lapján sercegő ceruza hangja hallatszik. Felnézek, tekintetem végigfut arcélén, majd visszapillantok, igazítok a segédvonalon, hogy mikor elmélyítem, már tökéletes legyen.
Valójában persze anélkül is képes lennék lerajzolni őt, hogy modellt ülne, de a közelsége és a szabadság, amit azzal ad, hogy a szándékaimat vagy más esetben az érzéseimet firtató kérdések nélkül nézhetem, doppingként hat. Mozdulataimban van valami nyugtató, valami szótlan békesség, látható, hogy eszem ágában sincs beszélni vele.
Fel-felpillantok, szúrós-csillogó szemeim elvesznek göndör hajában, az orcáit beterítő tengernyi szeplőben, pisze orra finom árnyékában. Szavak helyett a papíron egyre felismerhetőbb lány beszél.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 31. 08:02 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
femme like you


Dúdoló hangja libabőrként fut végig karjaimon, tetovált bőrömön meg-megemelve a szőrt; talán nem látja, de felpillantok rá, mikor ajkai között kiszökik a dallam, amit ismerek. Ujjaim között megáll a ceruza, hegye nem serceg többé a papíron, s megengedem az arcomnak, mozduló államnak, hogy a lányra emelkedjen. Nem tudok betelni vele, bárhogy is szeretném. Tekintetem göndör fürtjei közé keveredik, belső fülemben mintha el nem sóhajtott sóhajait hallanám, és ennyi volt, őket addig feszesen tartott, de most szíjukat veszített gondolataim máris messze járnak, a testem pedig reagál.
A levegőt hosszan szívom, s engedem ki, pillantásomat közben a készülő rajzra szegezem. Kényszerítem magam, hogy Hayden grafitszemeivel foglalkozzak, még a fejemben kibontakozó erotikus kép ellenére is. Mert odabent őrajta már sem pulcsi, sem más nincs, és én meztelen combjai között eltűnve, a legédesebb ízt forgatom nyelvemen.
Aztán felpillantok, igazán, és ha ő is épp így tesz, és a két szempár találkozik, hát láthatja az enyémben izzó tüzet, az őt felfalni vágyó férfit, azt a semmihez sem fogható akaratot, amit csak akkor érzek, ha ő a közelemben van.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 31. 09:21 Ugrás a poszthoz

P O L A R B E A R
Com Deus me deito
Com Deus me levanto


A fülemben hajnal óta ugyanaz a bolond mugli nő hangja kelt visszhangot, úgy tűnik, függővé tett. A pálya szélén, a többiektől kétlépésnyi távolságban fekszem, és az aligfelhős, hihetetlenül kék eget figyelem. Mióta beköszöntött a jó idő, ez az igazán jó, a rendesen izzadós fajta, azóta mindig valahol a kastély falain kívül tartatik a könyvklub, és bár így nagyobb eséllyel látják meg olyanok is, akik a könyvtár létezésében sem egészen hisznek, hogy a kinézetem ellenére én amúgy tudok olvasni, nem izgat. Nem szégyellem a dolgot, sőt. Vannak itt navinések, levitások, az eridonosokkal egyébként sincs bajom, a Rellon képviseletében meg tessék, megjelentem én.
- Jaj, kedveskéim, de szépek vagytok ma is! - érkezik meg lihegve a dumdum néni, aki a faluból jár fel hozzánk, és mint mindig, most is ragyogó szemmel néz végig rajtunk. - Várunk még egy kicsit, hogy mindenki ideérjen, addig élvezzük együtt a napsütést, amiben Raszkolnyikov már a fegyház előtt sem látta meg a szépséget. Ez miért lehetett így, ki mit gondol?
Hú, váó, azt a remekbeszabott átkötést! Dosztojevszkij meg én elég jóban lettünk az utóbbi napokban, és bár helyes válaszom és saját véleményem is akad a kérdés kapcsán, egyelőre még a zenét sem kapcsolom ki. Csendben, tekintetemet továbbra is az égre függesztve élvezem a napot, és igyekszem úgy tenni, mintha nem tudnék az alattam nyüzsgő hangyarajról. Asszem sikerült foglalt földet választanom, csak szét ne hordjanak.
Romhányi M. Áron
Egyetemi hallgató


aszondja Mózsi | a szerencse fia
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2022. május 31. 11:09 Ugrás a poszthoz

B O N G Y O L A
femme like you


Feszes tekintetem alatt, ujjaim közt előrebillen a ceruza, de mintha észre sem venném, nem fogok újból rá, cselekvés helyett hagyom, hadd csússzon tovább. Szavak nélkül, de korántsem szótlanul nézem Haydent; kérlelhetetlen bújom a szemeit, a tekintetet, ami olykor gazdája nélkül is rám talál, nem kérdezi éjjelt írunk-e vagy nappalt. A testem libabőrben fürdik, a nyakamon megdagadó ér ütemesen pumpál, és egyszerre a fizikai valóm minden apró, kicsit sem fontos pontját együtt kezdem érezni. A buddhizmus ezt a pillanatot jelenlétnek nevezi, és egyet kell értenem vele: életem során csak a legritkább esetben tartom magam kontroll nélkül úgy a felszínen, mint most, a bongyolát nézve.
Ő mozdul, helyezkedik, nyit egy keveset ezidáig zárt tartásán, mire pillantásom végigsiklik az oldalán, csípője vonalán és a lábairól visszatérve ismét tanyát ver arca szeplőheverőjén és a szempárban, abban az ígéző lélekben, aminek hívogató Hayden-hangja van. Ajkaim elnyílnak, lábfejem mintha megmozdult volna, és érzem, hogy közben alig kapok levegőt, a mellkasom megfeszülve vár. A tudatom mégsem enged, nem, még nem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Romhányi M. Áron összes RPG hozzászólása (34 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel