28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Jenna Harvey
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 23. 19:05 | Link

(Terminátor 2)
Az ítélet napja (büntetőmunka)


    Az előző este meglehetősen érdekesre sikeredett. Másképpen nem tudnánk jellemezni azt, hogy csöppnyi bolygónkat az igazságtalanság tartja rettegésben, s ezekben az állapotokban él leányunk, Jenna Harvey. Szegény páránk - na jó, még nem váltott halmazállapotot, úgy hogy maradjunk annyiban, hogy szegény szilárdkánk büntető feladatokra kényszerül, csak mert majdnem kioltotta az életét egy grandiózus bestia; tudom, ez a szó most mindenkinek betett, akkor inkább azt mondom, hogy monumentális, és nem kell kihívni az olvasóhoz a mentőket.
    Hát ez a helyzet Jennafalván. Büntit kapott. Most először! Elkámpicsorodva, mégis a dühtől vezérelve csapja lábait a földhöz: így siet a gyengélkedőre, ahol majd ki kell pucolnia a bides, redvás ágytálakat. Csókolom szomszéd, van itt kegyelem? Ja, hogy nincs?! Ez siralmas. Nagyban sóhajtozik a kastély nyugati szárnyában. Második emeletre kell sietnie, különben még azért is megbüntetnék, mert elkésett, de kérem szépen, itt még azért is megbírságolnák, hogy levegőt mert szívni - ez pedig egy katasztrofális hír, hogy még Szellő István is fapofával jelentené be az esti híradóban.
Megérkezik végül. Jóformán majdnem letöri a kilincset, de még így is lehet hallani, hogy itt egy morcos harcos fog belépni az ajtón; és ezúttal nem summáját írom Eger várának mint Tinódi, hogy a hős szőke megmentette a törökök kezétől a magyarok becsületét. Itt bizony arról van szó, hogy egy mérges majom teszi be lábait a lábadozó helyiségbe, és még banánt sem evett reggel, ami jócskán lecsillapíthatná a kedélyeket.
- Jó nagyot! - köszön tréfásan a bent lévő egy-két sérültnek, de végül azt pillantja meg, hogy nincs itt senki sem. Hurrá! Kevesebb kacaj. Becsukja maga mögött az ajtót, de lassacskán ciklonunk tönkre vágja az egész mágustanodát. Az ember ha ingerült, akkor jobb elkerülni!
    Beköszön a javasasszonynak, így illendő. Mindezt mosolyogva teszi, de azon a mosolyon is lehet látni az... Iróniát? Ugyanis ez nem a legkellemesebb reggele, mert most éppen hajnal van, mindenki alszik ő meg ezt a feladatot kezdi csak el. Undorító.
Ásítozva lép a legelső ágyhoz. Szúrós szemekkel keresi az ágytálat, amit ki kell suvickolnia a két kezével, ráadásul kesztyűt sem kapott, csak egy rongyot, egy vödör hideg vizet és hadd szóljon!
- Hogy szakadna a nyakába egy elefánt! Mégis miért? Lehet, hogy szingli... - tűnődik az ok-okozati dolgokon, majd a rongyocskát a vízbe meríti és szépen el kezdi törölni agy ágytál belsejét.
- Disgusting! - szólal meg végül angol nyelven, meglehetősen Mr Bean hanglejtéssel, de már a sírás közelében jár. Nem veti meg a piszkos munkát, de ez most távol áll tőle. Folyton csak ezt a szót morogja, a javasasszony most jókat nevethet.
Utoljára módosította:Jenna Harvey, 2012. október 23. 19:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2494
Írta: 2012. december 3. 19:25 | Link

Ben-Ben ;
A Griffek-Hurrikánok meccs után

Veszítettünk.
Nem tudom, mikor lépek már túl ezen. Mikor legyintek a kezemmel és vonom meg a vállam minden egyes elvesztett meccs után. Senki nem nyerhet mindig. Mégis, az érzés, hogy mi megtettünk mindent és ez nem volt elég - kvázi - semmire, maga alá gyűrt, amint leléptünk a pályáról. De nem éppen volt időm ezzel foglalkozni. Mivel az én csapatomról volt szó és azon szerencsések közé tartoztam, akiknek nem esett komolyabb baja, segítettem a többieknek. Az, hogy én is estem egyet, miután a gurkó kettétörte a seprűmet, már nem számított. Sosem tartoztam a nyafogósok közé. Egy embert támogattam az egyik kezemmel, másikkal pedig Ikimonot segítettem a gyengélkedő felé, nem volt semmi időm azzal törődni, hogy mi fáj és mi nem.
Egyszerű, kemény arckifejezést varázsoltam az arcomra. A gyengélkedő szinte hemzsegett a diákoktól, szegény ápoló azt sem tudta, hova nézzen, mit tegyen, kivel foglalkozzon, akkora volt a kavarodás. Én csak szerényen lehuppantam az egyik székre, ahol az ülni képes, lehetőleg törés, illetve nyílt seb nélküli betegek várakoztak, hogy sorra kerüljenek. Tudtam, hogy nem kéne elmennem, kicsit talán be is ütöttem a fejem. Most, hogy itt ültem a melegben, az arcom egyre jobban elkezdett égni.
Az arcom. A kviddicstalárom szélével megtöröltem. Ugyan jobb esetben már odaszáradt volna rá a vér, de mivel esős meccsben volt részünk, még sikerült egy-két húzással elmaszatolnom. Tovább tisztogattam az arcom, talán úgy nézhetett ki, hogy sírok és éppen a könnyeimet törölgetem. De azt hiszem, ép eszű ember nem feltételez rólam ilyet, vagy aki egy kicsit is ismer. Kemény arckifejezéssel néztem, csak akkor fintorogtam enyhét, amikor nem messze tőlünk Ikimono törött karját látták el. Egy halk sóhaj kíséretében ejtettem le a véres talárt a helyére, majd lecibáltam a kezeimről a sárkánybőr kesztyűket és a földre dobtam, egy laza mozdulattal berúgtam a székem alá. Még csak át sem öltöztem, a félig vizes lófarkam, az összes kóccal csak úgy volt.
Csodás nap. Tetszik, tényleg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. január 7. 18:36 | Link

Griffek - Sárkányok meccs után össznépi gyenguszozás.
egyelőre mindenki, aki jön.

Igen, ez a meccs most nem volt olyan sikeres mint az előző, semmiféle szempontból sem. Egyrészt kikaptunk, másrészt pedig megint eltrafálták a már kétszer törött bal lábamat. Most megérte a harmadikat is, nagyon örülök neki, mit ne mondjak. De ettől szép ez a sport, vannak kisebb illetve nagyobb sérülések. Bár én még a szerencsésebb kategória vagyok, Timi és Emy teljesen harcképtelenek, a másik csapat kapitánya sem néz ki a legjobban.
Leszállás után Robi és Leonie segítségével egyből eltámolygok a gyengélkedőre. Egyedül ezt egy nyílt töréssel annyira nem lenne egyszerű megtenni, rám fér egy kis támogatás. Egész kis tömeg vonul utánunk, aggódó barátnők és rajongók jönnek, bár az utóbbi szekció szerencsére féluton leszakad. Nincs túl sok hangulatom most az emberekhez elég ez a "családi kör" egyelőre.
Úgy nézem, nem én vagyok az egyetlen, aki segítségre szorul, a másik őrzőlányt is ketten hozzák, neki is a lábát kapta el a gurkó. Neki nem olyan magas még a fájdalomküszöbe a jelek szerint, rettenetesen eltorzult arccal néz. Mint "vén róka", átéltem már pár komolyabb törést és zúzódást, volt időm rendesen kiképződni az évek alatt. A legkomolyabb egy bordatörés volt, mikor majdnem kilyukadt a tüdőm. De még élek és mozgok, szóval túlélhető, csak nagyon kellemetlen.
Lassan érünk csak fel a gyengélkedőre, nem igazán tudok gyorsan mozogni, meg hogy őszinte legyek, nem is akarok. Eddig hajtás volt, most egy kis nyugalom a vágyam.
Leonie és Robi leültetnek egy ágyra és kicsit aggódva néznek rám. Megértem, rossz látni, ha a csapattársaid sérültek, ismerem az érzést.
- Menjetek nyugodtan, én jól leszek.
Rájuk mosolygok és feltornázom magamat az ágyra, vagyis inkább a törött lábamat igyekszem stabil helyzetbe hozni. Most amíg nem jön a javasasszony nézegethetem a véres, kiálló csontomat. Éljen!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. március 4. 21:50 | Link

Erkélyesek - Adri, Leonie, és srácok, ha jöttök, na meg a Javasbácsi
Előzmény: Erkély

Nem mondható esemény mentes napnak a mai Mary számára. Épp elég izgalom, hogy kikecmergett a Navine körletéből az órákon kívül, nem hogy ilyen közelről végigélvezhessen egy addig ismeretlen, tini-szappanopera jelenetet. Merthogy idő közben biztossá vált: Ez nem csak szappanoperaszerű, ez egy szappanopera. Habár ehhez eddig sem fért kétség. Egy élettel teli lány, aki megcsalással vádolja háztársát, ki ezek szerint több annál, mikor hirtelen betoppan a képbe két másik, kik előbb okoznak fájdalmat, minthogy kérdeznek. És ez még semmi, ugyanis egy másik fiú is érkezik, ki úgy véli, járnak az először említett hölgyikével. Idő közben az állítólagos megcsaló lelép a színről, mikor is kezdetét veszi a szeretlek-nem szeretlek vita, kicsit más párbeszédi megfogalmazásokkal. De nem telik belé sok idő, a kiviharzott fél úgy dönt, visszatér. Perceken belül pedig a fölösleges ötödik, illetve Mary, kap is a fejére, nyakába, hátába, kicsit még a lábára is. Egészen pontosan valami trutyit, mely fagyasztó érzést keltő hatása ellenére égési, és húzós fájdalmakkal jár. De ha csupán ennyi volna a probléma, Marynk hálát adna az égnek, de sajnos ennél egy cseppet drasztikusabb a helyzet. Ezt ildomos így érteni, ugyanis a kis Navinés szó szerint elkezdett zsugorodni, és még a nagy, korábban trutyit tartalmazó fémvödör is kinyilvánította nemtetszését fejének, mi nincs túlontúl jó hatással se a lány közérzetére, sem pedig látására.
- Nem hiszem, hogy ők voltak... Várj, mi az, hogy pont velem? - kérdi meglepődött arcot vágva Adriót. Igyekszik bármire odafigyelni, és összpontosítani, ami eltereli figyelmét a fájdalomról, meg a hülye trutymó érzékeléséről. Ennek érdekében pedig képes a legapróbb csekélységen is fennakadni. Érzi közben, hogy valami nincsen rendben vele. Valami baj van, de az a baj nem a trutyi, és fájdalom, hanem... ~ Miért érzem úgy, hogy alacsonyabb vagyok? Miért kezdett el nőni körülöttem... Minden? Á, biztos csak káprázik a szemem! ~ A gondolatmenet végén hevesen megrázza fejét, összeszorított szemekkel. Mikor pár másodperc múlva kinyitja, hiába égeti bőrét a ragadós valami, a hidegség érzése mégis elnyomja azt az ijedtséggel karöltve, és remegni kezd.
- Miért vagytok nagyobbak vagy húsz centivel!? - néz körül ijedten. Nem lehet ilyen mértékű hallucinációja... Vagy mégis? Még jobban megüthette fejét az a vödör, mint sejtette...
- Igen, tudok jönni. De siessünk, mert nem tudom pontosan, hol is van, és... Istenem, én összemegyek! - kezd pánikolni, és sietve kirohan az ajtón. Együtt mennek hát tovább a gyengélkedő felé. Mary már-már rohan, közben fokozatosan veszítve méretéből. Semmi kedve véglegesen elfogyni, mégis egyre kisebb, és kisebb lesz. Mire végre eljutnak a gyengélkedőig, már csak nyolcvan és hetven centi között van a mérete, azonban trutyi már alig fellelhető rajta. A fájdalom kezd múlni a zsugorodással egyetemben, és a hangja is vékonyodik. A végére igazi kis törpe lesz belőle. Vagy semmi... Épp ezért, minél előbb be kéne jutni a gyenguszra vezető ajtón.
- Kinyitná valaki? Nem érem el a kilincset... - szólal meg, mint aki magába eresztette volna három, héliummal felfújt lufi tartalmát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Glyniss Clarkson
INAKTÍV


Csillagszemű Vadóczka
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
Írta: 2013. április 1. 12:23 | Link

Chaske Tsosie és cicagyümölcs

Glyniss sietősen veszi az irányt a gyengélkedő felé, be is kanyarodik szélsebesen az ajtón, kezéből egy cica lóg fájdalmasan nyávogva. Azonnal a gyógyítót keresi, akit hamarost meglát az egyik ágy környékén. Határozottan elé libben és felmutatja neki a cicust.
-Jó napot Gyógyító Úr! Én Glyniss vagyok és ez itt a barátom Vanília. -mutatja fel a szőrgolyót, majd hogy ne nézzék idevaló betegnek, hogy egy cicát mutogat mindenkinek hozzá teszi. -Ő egy lány. Mármint ember volt, csak a teaházban megivott egy valamiféle varázsturmixot, és utána cicává változott. Azt gondoltam, majdcsak elmúlik, jól el is játszottunk, de aztán elkezdett kellemetlenül nyávogni. Gondolom mert nem tud visszaváltozni. Úgyhogy siettem ide. Nem tudom mi lehetett a baja. Egy ilyen turmixnak nem szabadott volna tartósnak maradni, hacsak nem érzékeny valamelyik összetevőre. -magyarázza észrevételeit.-Remélem tud rajta segíteni. -nyújtja a medikus felé Vaníliát.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. április 1. 21:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Néha, nagy ritkán magamban beszélek. Remek tanácsokat adok magamnak. Időnként még meg is fogadom őket.
Henry Dalgaard
INAKTÍV


Mr. "Szőkeség"
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 53
Írta: 2013. április 2. 15:48 | Link

~Később~

Chaske Tsosie és Glyniss

Szédelegve vonszolja fel magát a gyengélkedőre. Még szerencséje hogy Glyniss itt van és egy kicsit megtámasztja. (Miért kell ennyire fentre tenni ezt a szerencsétlen gyengélkedőt. Vagy lehet hogy csak perpillanat nekem tűnik soknak?) -gondolja magában. Lassan de biztosan elérnek a gyengélkedőhöz, bekopogtatnak és belépnek. A gyógyító már mintha várta volna őket.
- Jónapot! Henry vagyok, Henry Dalgaard. Olyan problémám lenne hogy fáj a fejem. Glynissel éppen odakint csúszkáltunk a jeges betonon, és amilyen az én szerencsém jól elhasaltam. Még nem is lett volna ez annyira nagy gond ha nem vertem volna be jó alaposan a fejemet és a segítség közepette nem esik rám valaki más is. -mondja a gyógyítónak angolul sandán Glynissre nézve. - Hirtelen nehezemre esett felkelni, szédültem, fájt a fejem. Egyszóval minden bajom volt, és úgy gondoltam jobb lesz felkeresni magát. -fejezte be Henry.
Utoljára módosította:Henry Dalgaard, 2013. április 2. 17:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szakács Ágota-Beáta
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2013. április 6. 13:54 | Link

Zora és Chaske
Április 1. este


Valljuk be, az Északi szárnytól egészen a Nyugatiig van egy kis táv. Mi ketten, Zorával ezt elég hamar megtettük. Biztosan motivált minket az új gyógyító megismerése, aki a pletykák szerint egy szót se tud magyarul, mégis elég jól el kommunikálgat a gyógyulni vágyó diákokkal.
Mielőtt benyitottam volna levettem a kapucnit, remélhetőleg a bajtársam is így tett. Itt már egyáltalán nem tartottam attól, hogy valaki megláthat mivel a diákság körében az uralkodott, hogy a Gyengélkedőt minél jobb elkerülni. Vettem egy mély levegőt, majd benyitottam. Zora is érkezett utánam gondolom, mivel az ajtó becsukódott. Őszintén remélem nem a gyógyító haragja csukta be azt ajtót, mert akkor el fog párologni nagyon hamar a gyógyulási vágyam és megoldom másképp.
Szépen lassan kezd megcsapni az az illat ami az ilyen helyeken szokott uralkodni. Nem leszek tőle rosszul, nem támad ingerem arra, hogy megmutassam a menüt, egyszerűen csak zavar. Elméletileg el kell múlnia, mert ezt egyáltalán nem akarom kezeltetni.
Szét nézek, keresem a gyógyítót. Aki a hallottak alapján egy indián, megáldva valami különleges képességgel a gyógyítás terén. Komolyan, keresve sem találhattunk volna jobbat. Bár, ki áll szóba két vén csoroszlyával akik a Navine prefektusai? Az egyik orvosságos szekrénybe pillantok, pontosabban az üvegbe és találkozom önmagammal. Hajamból a festékanyag már rég kiveszett, bőröm feszessége pedig alulról szagolja az ibolyát, csak, mert megakartuk viccelni a szigorú Rellont. Egyáltalán vevők ők a viccre ha már a kastély ügyesen átpakolt a prefektusuknak?
- Nem maradhatunk így. -
Jelentem ki Zorának, kissé kétségbe esve. Az ő szempontjából talán ez jó lehet, meg lehet a Czettner ikreket különböztetni. De remélem nem ilyen megkülönböztetési alapra vágytak. Sóhajtva egyet a legközelebbi ágyon foglalok helyet, várva az isteni csodát ami visszaadja a külsőmet. Mert így nem fogok maradni, az fix. Lefizetjük az összes gyógyítót, éjfélkor füvekre vadászunk a réten, szóval bármit megcsinálunk csak kapjam vissza önmagamat. Még meg is köszönöm Uffnak, ha vissza változtat. Na meg nem tart itt két hétig, rettegésben kell tartani a kastély lakóit, mert túl sok lett a rellonosok által kiadott büntetés. Nem szabad lemaradni.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2013. április 6. 13:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 24. 23:07 | Link

Amira, és majd a gyógyító bácsi

Fáj, fáj, fáj és fáj. Kellett nekem leugranom arról az ágról. Ráadásul, csak egy boríték, meg egy jelentkezési lap a jutalom. Mondjuk, amire jelentkezni kell, az nagyon nagy szó, és büszke vagyok arra, hogy megkaparintottam a lapot. Egy bokaficam, ugyan fáj, de nem ez az első eset, és gondolom itt, valahogy gyorsabban helyre fogják rakni. Nem voltam még az iskola gyengélkedőjén, ezért sem tudom pontosan, hogy merre kell mennem. Szerencsére, néhány velem egyidős sulitárs elmondja, hogy merre találom, még segítségüket is felajánlják, de megköszönöm, hogy nem kell. Elbicegek én, addig is van időm gondolkodni, hogy mire is számíthatok azon a tusán, vagy micsodán. Egyetlen egy Rellonost kérek meg, hogy szóljon Amirának, aki bár nem igazán akar meghallgatni, de végül azt mondja, hogy megteszi. Nem vennék rá mérget, hogy tényleg szól neki, de egy próbát megért.
Nagy nehezen felbicegtem a második emeletre, és lassan belöktem a gyengélkedő ajtaját. Nem láttam bent senkit sem, még a gyógyítót sem. Körbenéztem, és meg kell, hogy mondjam, elég jó kis hely, annak ellenére, hogy olyan, mint egy kórház. – Hahó! Gyógyító bácsi, itt tetszik lenni? –szólaltam meg, mert ha nincs itt, akkor inkább kimegyek, és az ajtó előtt ücsörögve várom meg. Csak a fájdalom közbeszólt, és nem bírok tovább állni a bal lábamon. Leültem egy szabad ágyra, feltettem rá a jobb lábamat, és óvatosan levettem róla a cipőmet, meg a zoknimat. Felhúztam a nadrágom szárát, és fancsali képpel vettem tudomásul, hogy a bokám, kb kétszer akkor, mint kellene. Csúnyán kificamítottam, de az is lehet, hogy megrepedt a csontom. Majd a gyógyító biztosra megmondja, és ameddig várok, addig nézelődök a szobában. Nem szeretnék gyakori vendég lenni, de jó ha ismerem a helyet. Remélem a gyógyító bácsi nem fogja rossz néven venni, hogy úgy jöttem be, hogy ő nincs itt. Nagyon fájt már a lábam, és muszáj volt lepihentetnem. Annyit tudtam csinálni, hogy fogtam a szomszédos ágyon lévő párnát, félbehajtottam, és a bokám alá tettem, ezzel megemelve azt. Én pedig elkezdtem töltögetni a jelentkezési lapot, hogy ezzel is haladjak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. június 30. 09:26 | Link

Chaske


Nem volt egyszerű az út az erdőn keresztül, de legalább megúsztuk a rémes csokiszörnyek és sokkal valódibb, és veszedelmesebb társaik, a rengeteg lakóinak vacsorameghívása nélkül. Nem mintha nem lettem volna már addigra éhes, de valószínűleg mi lettünk volna a fő fogás, ami azért elveszi az ember étvágyát.
Chaske - mert közben azért csak kiderült a neve a férfinak - látszólag a fáradság szikrája nélkül vágott át fák sűrűjén, a karjaiban tartva engem, és bár teljes figyelmét lekötöttem, ha akartam, ha nem, végül megtaláltuk a kastélyt. Ekkor újabb félelem ébredt bennem, nehogy valaki meglásson így minket, de már elég későre járhatott, mert a folyosókon nem hogy diák nem járt, de a fáklyák se égtek. Elő is húztam pálcámat, hogy világítsam az utat megmentőmnek. A férfinak, aki iránt még most is ismeretlen eredetű érzéseket tápláltam, és akit szintén sújtott ez az "átok" irányomban.
Beleborzongok a gondolatba, ahogy eszembe jut a pillanat, mikor nem sokkal ezelőtt kis híján megcsókolt. Egyik felem még most is majd' belepusztul, hogy nem történt meg, a másik pedig azóta se érti, hogy történhetett mindez. Akárhogy is, egyre tisztábbak a gondolataim, mentesek ennek a félistennek az arcától, de talán csak azért, mert egész idő alatt kényszerítettem magam, hogy ne őt nézzem. De az olyan boldogító és izgató érzésektől, melyeket a karjai védelmében érzek, nehéz kizárni vadul pörgő gondolataim közül, melyek közt valósággal dübörög és ordít egy másik, melyet úgy erőszakoltam a fejembe folyamatos ismételgetéssel: találj erre megoldást! Mert olyan nincs, hogy szerelmes legyek csak úgy.. hiszen nem tudok róla semmit se. Ez nem egy hősköltemény, amiben a herceg jön, megment, és utána a fél királysággal viszi a kezedet is. Valódi ember vagyok, valódi érzésekkel, és ezek az érzések amiket most érzek, nem lehetnek valódiak.
Végül csak célba érünk, ahogy feleszmélek, máris a második emeleten vagyunk. Elsétál velem a szobám ajtaja mellett, tulajdonképpen akár oda is vihetne, de a gondolatok, melyek ennek kapcsán elözönlik a fejem, megijesztenek, és fülig vörösödöm, és inkább nem szólalok meg. Jobb is, ha nem tudja, hol a hálószobám. A gyengélkedőre érve aztán újabb terveimen kezdem pörgetni agytekervényeimet. Korábban hiába próbálkoztam rávezetni a gyógyítót arra, hogy talán valami bűbájt szórtak ránk, nem értette a célzást, szóval mást kell bevetni. De nem tudhatja meg, hogy az idegen érzésektől próbálok szabadulni. Úgy okoskodom, hogy akkor valószínűleg megijedne, hogy el akarok tőle válni, és nem segítene ebben. Egy részem közben pontosan azt szeretné, ha nem hagyná. A fene ebbe az egészbe!
- Olyan kába vagyok, és zavart.. - mondom végül egy hosszabb hallgatás után, amint meglátom a gyengélkedő ajtaját. Hamarosan bent leszünk, és Chaske ellát majd fantasztikus főzeteivel, és talán újra megérint majd, hogy meggyógyítson.. nem, nem, koncentrálj!
- Van valamid, ami segít a fejemen, ugye? Biztos van valamid, hiszen olyan jó vagy.. - a végét már nem igazán akartam mondani, de már mindegy. Ha van amivel némi józanságot nyerhetek, az használhat rajta is. Csak azt kell majd kitaláljam, hogy úgy, hogy mozdulni is alig bírok, hogy fogom vele is megitatni...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 8. 20:01 | Link

Tusás kiesés – 1. próba alatt
Chaske, Ruu

Az erdőben ébredek, mégpedig arra, hogy Maurice tart a karjaiban és visz kifelé. Bágyadtan ellenkezni próbálok, de még nincs erőm ahhoz, hogy komolyabban kifejezésre juttassam a véleményemet. Mostanában nagyon rossz az egészségi állapotom, eleve ostobaság volt így bemenni az erdőbe, örülhetek, hogy csak kiesek és nem történt semmi igazán komoly. Már, ha a rosszullétet és az ájulást nem tekintjük annak.
Eléggé félelmetes belegondolni, de ezek után muszáj: lehet, hogy édesanyám örökletes betegségben halt meg és ennek a tünetei mutatkoznak most rajtam. Mondjuk, ez azért nem biztos, elvégre apám sem állhatna modellt az egészséges ember szobrához. Betegségektől terhelt család vagyunk, bár ha így folytatjuk nem sokáig.
Sosem gondoltam még bele, hogy milyen lenne meghalni, bár a közelmúltban a felejtést már kipróbáltam volna. Most valamiért a legrosszabb dolgok jutnak az eszembe, de persze nem alaptalanok ezek a félelmek. Valahol mélyen a tusát is fájlalom és aggódom a többiekért is, akik még ott vannak, de ezek mind csak tompa, távoli érzések.
Közben Maurice megérkezik velem a gyengélkedőre és velem is marad, amíg meg nem érkezik a suli gyógyítója. Eddig vele még semmi dolgom nem volt, szerencsére, így most fogom majd először alaposabban szemügyre venni. Kicsit félek, nem tőle, hanem attól, amit esetleg mondani fog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 18. 16:47 | Link

Felagund professzor
előzmény

Tekintve, hogy a denevérekkel vagyok elfoglalva, váratlanul ér a testem köré tekeredő béklyó, bár maga a tény, hogy Felgund "leterített", már kevésbé meglepő. Fájdalmas nyögés és puffanás vágódok el kőpadlón. Elég korlátozott a mozgásterem, de azért igyekszem úgy esni, hogy ne az arcomat, hanem inkább csak a vállamat zúzzam szét.
A hisztérikus kacagásom gyorsan elhal és átfordul néma, könnyek nélküli zokogásba. Bár még én sem tudom rendesen definiálni, hogy mit is akar jelenteni a rázkódás, amit produkálok. Már nem tudok mit reagálni a történekre. Elképzelem, milyen szánalmas és egyben nevetséges látványt nyújthatok gúsba kötve fekve a padlón, piszkosan, csatakosan, a tüskés növénytől meg a denevérektől szerzett karcolásokkal és egyéb apró sebekkel borítva. Mindennek a tetejében pedig a karjaim már teljesen elzsibbadtak, kérdéses, hogy egyáltalán meg tudnám-e még őket mozdítani, ha nem lennék megkötve. A tehetetlenség és tudatlanság nagyobb félelemmel tölt el, mint az, hogy nincs tovább: szembe kell néznem a prefesszorrnal és a büntetéssel.
Igyekszem erőt venni magamon és amennyire lehet megnyugodni. Csak most jövök rá, hogy egészen kimelegedtem a hajszában, és a levegőt is hangosan sípolva veszem. Nincsenek ábrándjaim afelől, hogy Felagund mennyire értékelné, ha hagynám elhatalmasodni a kezdődő hisztériás rohamot. Megpróbálok minél kevesebb zajt csapni, hogy érzékeimmel könnyebben koncentráljak a tanárra. A férfi hangja nyugodtan cseng, de azért egy pillanatra sem hiszem, hogy teljesen elült a vihar. Feszülten várom, hogy jöjjön már ide, essünk túl az egészen. Alig, hogy ezt végig gondolom, már meg is hallom a léptei meg a botja kopogását, aztán egy reccsenés és még egy.
- Neeeeeee! A pálcám! - kiáltok fel dühösen, belevágva az öreg szavába. Hagyom, hogy a bennem szunnyadó melodimágia felszínre törjön és a hangomba vegyüljön, ahogy éles, magas frekvencián hosszan kitartva a hangot fejezem ki ellenkezésemet a pálcámat ért támadással szemben. Egy pillanatra elfelejtem, hogy a meccsnek már vége és "hol a helyem". Elönt a pulykaméreg, nem is gondolom végig, hogy mit csinálok - ma éjszaka már sokadjára -, utólag pedig már nem tudom visszaszívni a hangomat. Megint rémült kifejezés költözik az arcomra, ahogy tudatosul bennem, hogy mit csináltam. Nem akartam, nem volt szándékos... de a hirtelen harag meg a melodimágia nem valami nyerő párosítás. Félve sandítok Felára, hogy megállapítsam mennyire sikerült erősre a gemitus. Most már azt sem mondhatom, hogy nem támadtam meg a professzort, mert a mágikus hanghullám minimum egy enyhe fejfájást vagy rosszullétet okoz a tanerőnek. Bár ha szerencsém van, azt hiheti, hogy mindez csak a korával jár...~Most már a Rocharddal való legközelebbi találkozásom miatt is aggódhatok..~ Gondolom keserűen, még ha Fela bá most nem is vesz elő a melodimágia miatt, Rochard tutira érzékelte, hogy varázsoltam - még ha komoly kárt nem is okoztam senkiben.
- Én... Ön... - nem tudom, mit kellene mondanom, csak zavartan hebegek-habogok.
A saját szerencsétlenségem egy rövid időre szinte feledteti, hogy egyébként meg vagyok kötözve és minden kis karcolásom fájdalmasan lüktet - csak arra térek vissza a valóságba, hogy eltűnnek a béklyók. A hirtelen fény miatt hunyorgok egy sort, de ahogy hozzászokik a szemem, elképedve bámulom a karomat. Mi tagadás, nem valami szép látvány. Nem merek felnézni Felgundra, miközben az szitkozódni kezd, amivel csak még egy lapáttal tesz a nyomorúságomra. Igazságtalannak érzem a szavait. Még ha egyáltalán lenne gyógynövénytan és tanulnám is, miközben a sötétben próbálok elkerülni egy átkot, nem valószínű, hogy előbb nekiállnék beazonosítani minden növényt. Azt nem tudom meg, hogy konkrétan hogy is sikerült így elbánnom magammal, vagy hogy mire számíthatok, de jobbnak látom megtartani magamnak a kérdéseimet. Miközben Fela néhány percre egyedül hagy, hasizomból ülő helyzetbe tornázom magam. Megpróbálok felállni is, de az nem sikerül, így csak ülve várakozok.
Nem tudom, Felagund mit dörzsöl a homlokomhoz, de mintha enyhülve a viszkető fájdalom. Örülök, hogy nem is kell a járással próbálkoznom, hanem a professzor azonnal a lebegtetést választja.


Nagyon hosszúnak tűnik az út az üvegházból a nyugati szárny második emeletére, amit ráadásul - számomra - kínos csendben teszünk meg. A gyengélkedőre érve a professzor egy ágyra irányít, ekkora a méreg még jobban szétterjedt a testemben. A megérezésünkre a gyógyító is felbukkan, kissé nyúzottan, de élénk szemekkel jön megkérdezni, hogy mi történt. Felagund közli vele, hogy nincs szükség a segítségére, ennél már csak azon lepődök meg jobban, hogy a gyógyító ezt további kérdezősködés nélkül tudomásul veszi, rám alig vet két pillantást és magunkra is hagy minket. Nem tűnik valami nagyon elkötelezettnek a munkája iránt, pedig ha minden igaz, mestertanoncként lesznek vele gyakorlati óráim. Bár, ilyen GYNT tudással talán tényleg nem ártana átgondolnom a terveimet...
- Professzor úr... akkor, ez most... milyen méreg és mennyire súlyos? - kérdezem kissé félénken, az ernyedt végtagjaim felé pillantva. Lehet, hogy jobban kéne tartanom attól, hogy milyen büntetés vár rám, de jelenleg mégis jobban izgat a testi épségem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 715
Összes hsz: 6620
Írta: 2013. november 30. 21:52 | Link

Drágáim ♥ és Sziú bácsi;;


Mészárlás(Navine-Rellon meccs)után.
Nem igazán lehet szavakba önteni az érzést, ami eltöltötte jelenleg Lucát. Képtelen volt odafigyelni rendesen Kivára az öltözőnél, bent pedig a megmaradt emberei, hát, örült nekik, de képtelen volt bármit mondani. Mindenki azt kérdezgette, mi történt a pályán? Mi van azokkal, akik közben a gyógyító kezei közé kerültek. Luca hasonlóan volt, tanácstalan, belül széthullott, és nem mentálisan, hanem érzelmileg. Egész meccs alatt jól koordinálta a dolgokat, legalábbis úgy érezte, még az érzelmeket is megfelelően kezelte, de aztán amikor a csapattársai szemébe kellett utána néznie és érezte a félelmüket, a fájdalmat, a dühöt, az agressziót, ez a benne lévő aggodalmat csak még inkább felerősítette. Nem vesztette el a kontrollt, de nem is nagyon akarta korrigálni. Kedve lett volna darabjaira szedni valamit vagy valakit, vagy csak leülni és sírni, úgy, hogy szinte patakot képezzen a földre, de nem ment. Nem jöttek ki könnyek, nem tudott törni-zúzni, egyszerűen némán, amilyen gyorsan csak tudta lezavarta a Kivával való beszélgetést – ez volt a legkellemesebb a mai napon talán-, majd az öltözői teendőket és rögtön megindult a gyengélkedő felé. Igazából gondolkodás nélkül indult volna már a pályáról oda, de kötelességet sosem felejt, ez pedig az volt. Kifelé jövet rá sem néz az esetlegesen útjába kerülő rellonosokról, amilyen gyorsan tudja, szedi a lábát, és vele együtt próbálja magát is normalizálni.
Nagyon munkálkodik benne, hogy most még két pofont adna is az embereinek. Nagyon nem örül, hogy miatta ebbe sodorták magukat, egyik-másikkal még külön is számolni akar, de most az állapotukra a kíváncsi, hogy vannak és így tovább. Kezecskéi ökölbe vannak szorítva, miközben már csak egy folyosó választja el a céljától. Meg is torpan egy pillanatra, mély levegőt vesz, kifújja, elengedi ökle szorítását és gyorsabb tempóra kapcsol, hogy a hátralévő métereket pillanatok alatt lezavarja. Elég lendületesen nyit be, szemei pedig azonnal a termet kémlelik. Mikor sikerül elsőként Kristófot megtalálnia, a szíve két kihagyás után kezd újra járni, meg is borzongott, ahogy látta a pályán összegörnyedni, meg most látja ott feküdni. Legszívesebben kiáltozna és elmondaná, hogy milyen idiótaság volt, mikor elmondta a meccs elején, hogy mindenki maradjon épségben, ha lehet. Egyszerre ütné és ölelné, iszonyúan kavarog benne még a dolog, egy karcolás sincs rajta, de azt kívánja, bár lenne. Nézni sem bírja mit műveltek azok az állatok mérkőzés címen velük, ráadásul még itt is esélyes egyik másikkal összefutni. El is indul Krisi felé először. Ezerszer inkább lenne most a hőse helyében. Igen, mert ő az. Megmentette, hogy pontosan mitől, azt nem tudja és nem is akarja felvázolni magában. Nem nagyon foglalkozik vele, ki van vele, vagy ki nem. Odalépve nyúl a szabad keze felé, bár fel-felpillogva, de az alkarját megfogja, nem erősen persze. Nem nagyon szokott hozzá ahhoz, főleg ilyen állapotban, hogy kimutasson bármit, bár most meglehetősen rá lehet írva az aggodalom.
Érdeklődne, de egyelőre nem tud. Végig az arcát nézi, utána néz csak körbe, tekintete leginkább Adrin akad meg, akitől majdnem rosszul lett, ugyanis fogalma sem volt olyan dolgokról, amiről tudni kellett volna. A lányra is mérges, ma kire nem? Egyelőre várja mi van, de itt szeretne maradni, mindenkivel, sőt, ha itt kell maradniuk, Luca is maradni fog…a sziú bácsitól kér ágyikót is magának, ha kell. Várakozik, amihez egyébként türelmetlen, de most csak vár.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2013. november 30. 22:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Alexis Lyall
INAKTÍV


tökfej
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 389
Írta: 2014. február 16. 06:22 | Link

Zsebvemp- Megyünk lopni
-hajnali négy óra-



Ha meg akarsz róla győződni, hogy a testőröd (vagy inkább a fegyőröd) ébren van-e, vagy csak színlel, hajnali háromkor elkezded gyúrni, böködni, ölelgetni, rányálazol, és ha erre sem ébred fel, mehetsz a dolgodra. Ave nem mozdult, ebből már világos volt, hogy ha atomot robbantanék mellette, akkor is csak a másik oldalára fordulna- már ha méltóztat ennyire emberszámba venni. Ez pedig azt jelentette, hogy zöld utat kapok, míg fel nem ébred. Helyes! Úgyis gyakorlatilag korlátoz a kis mocsok, hogy ne menjek a kastélyba, ne lopkodjak, ne aludjak a bokorban. Panaszt kellene tennem az emberjogi bíróságon.
Azt el kell ismernem, hogy a kastély okozott némi fejtörést: az első öt percben sikerült eltarolni két házimanót, végignyalni egy festményt (komolyan csokinak nézett ki a festett parókája, de a nyomorult nem szólt volna, hogy az csak festék) és beleszaladni egy pattanásos szellemlányba, aki fel akart olvasni Nietzsche-től. Avery azt mondta, ha túl okos és lexikális tudással rendelkező madárijesztőkkel találkozok, azok a levitások. Avery-nek meg fogom mondani, hogy hülye, de előtte elgáncsolom, biztos ami biztos. Nagyot üt, ha felhúzzák.
A folyosók mind halmozódnak mögöttem, mostanra azt se tudnám megmondani, merre van észak. Azt viszont kapásból érzem, ha valami bűzlik, Amy odaégette a rántottát, anya tavaszi tekercset csinál, meg a jód is erősen átható szagú. Na most, ha nem tavaszi tekercset érzek és nem is égett rántottát, akkor marad a harmadik a felsoroltak közül: jód. Sőt, orvosi tisztaságszag. Ha pedig orvosi szagot érzek, jó helyen járok. Pár másodperc múlva fütyörészve rúgom ki a gyengélkedő ajtaját. Az egyetlen szerencse, hogy erre a zajra senki nem reagál- tehát üres a terep. Perfect.
Ja hogy nem mondtam, miért kerestem a gyengélkedőt? Igazából a faluban is beszerezhettem volna az etil alkoholt, de azért fizetni kell. Nekem meg nincs pénzem. Avery a buksza. Na most, ha nincs pénzed és nem tudod, mi tévő légy, rendszerint kölcsönzöl. Tiszta sor, ugye? Nekem alkohol kell (neem inni, nyugi), szóval kölcsönveszek. Ha meg észreveszik, rákenem arra a szemét festményre, hogy ő lopta el a parókája tisztításához. Ánem, kevés az esélye, hogy egyáltalán rájöjjenek, én jártam erre; nem is ismernek, Ave úgy őriz engem hét lakat alatt, mintha Mona Lisa lennék. Villantanom kellene talán? Az a csaj is eléggé odarakhatta magát, másképp miért érne annyit a képe amennyit? Sok beszédnek sok az alja, hol az a szesz mégis? Miért kell mindent ennyire elzárni? Upsz, azt az üveget neem akartam eltörni, dehogy, csak ide ne toljátok a képeteket, kíváncsik. Várjatok, míg megvan a cucc, amiért jöttem, kell a kísérletemhez.
Utoljára módosította:Alexis Lyall, 2014. február 16. 12:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 21. 12:25 | Link

Javasbá'
Március 9. - este 9 körül

Azt hitte, hogy soha nem fognak felérni az emeletre. Egyáltalán kinek jutott eszébe ilyen magasra tenni a gyengélkedőt egy olyan helyen, ahol a lift ismeretlen fogalom? Mindenesetre valahogy sikerült elérni, hogy a hosszú, vörös hajú srác ne engedje semminek sem nekiütődni Gilbertet, még ha ehhez az is kellett, hogy néha Avery fogta a remegő kezet. Naná, remeghetett is, mert ő volt az, aki nem is olyan enyhén megsütötte az imént a fiút, akinek a ruhája alatt minden bizonnyal össze volt égve a bőre is. A karja még mindig füstölt és érezni lehetett az égett hús szagát. Avery akkor is rosszul lett volna tőle, ha történetesen nincs hányingere már eleve az agyrázkódástól, és most csak hálát tudott adni azért, hogy az orra még mindig vérzik, mert így kevesebb lehetősége volt ott levegőt venni.
Dühös volt, leginkább a vörös srácra, akinek még a nevét se tudta, mert ő volt az, aki egy nem iskolába való mágiaággal támadt a másikra. Aki, ráadásul, ahogy a szavaikból a bokrok alatt rejtőzve leszűrte, a barátja. Akkor vajon milyen az ellenségeivel? Viszont nem halasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy újra és újra bokán rúgja, ha megpróbált egy pillanatra is megállni. Sokkos. Nyilván, mert ő is csak most fogta fel, hogy mi történt, hogy mit tett Gilberttel, ráadásul neki is véres az arca, az orrát valószínűleg eltörte a másik. Nem baj, megérdemli.
Avery közben feszülten figyelte Gilbertet, hogy egyáltalán lélegzik-e még, mert gyanús volt neki, hogy ilyen sérülésbe bele is lehet halni, főleg, ha a forró levegő roncsolja a tüdőt, azonban szerencsére bár igen csekély mértékben, de emelkedett-süllyedt a mellkasa.
- Tartsd meg! - parancsolt Avery a vörösre, a csuklójára szorítva az ujjait egy pillanatra, hogy fel is fogja, mit akar tőle, Nathaniel pedig állt, mint a cövek, és képtelen volt levenni a tekintetét az eszméletlen fiúról.
Közben Avery két ököllel kezdett dörömbölni az ajtón, közben hangosan kifejtve, néhol igencsak vulgárisan, hogy mennyire életbevágóan fontos, hogy azonnal előjöjjön a gyógyító.
Utoljára módosította:Avery Lyall, 2014. február 21. 12:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 2. 14:29 | Link

Alexa
Máricus 11. estéje

Maiával karomban sétálok fel-alá a gyengélkedő előtti folyosórészen, ingadozó hangulattal - hol belefeledkezem lányomba, hol az ajtóra esik pillantásom és elkomorulok, hogy a folyosó vége felé tekintgessek, várakozva. Mostanában egyre kevésbé szokatlan a látvány, ha valahol többedmagammal jelenek meg, minden eleganciát mellőzve és minden zsebem valamilyen más, túléléshez szükséges játékot vagy egyéb apróságot rejt. Lyra vizsgázik, felügyelet nélkül pedig nem akarom hagyni még, főleg nem most - egyébként is ébren van és a trikóm egy megkínzott csücskét nyomorgatja, miután sokadszorra is meggyőződött róla, hogy se nem finom, se nem ehető. Mostanában mindent visz, amit elér és egyre inkább el tudja kapni, úgyhogy a hajam is egérfarknyi copfba kötöttem, mielőtt azt kezdi csócsálni, helyette pedig felajánlottam egy zörgő-csörgő, de puha labdát. Arra ügyelek, hogy az egész ne hallatsszon be, kezdetleges játékunk hangjai nem illenek most ide, de meg kell tanulnom együttélni ezzel a kettősséggel, mégsem akaszthatom a gyermeket - sem képletes, sem konkrét módon - a szögre, amíg megoldódnak a dolgok.
Amikor végre felhangzanak valahonnan a lépcsőház felől a léptek, fellélegzem, messziről intve Alexának, bár egyébként sem hiszem, hogy csak úgy elsiklott volna felettem. Én hívtam ide és nem sok magyarázatot adtam, mert úgy éreztem, jobb lesz személyesen megbeszélni az ügyet, mivel tőle kellene a legnagyobb szívességet kérnem és ezen kívül is szót akartam már váltani vele, de az én részem még várhat.*
- Szia! Ne haragudj, hogy csak így ugrasztottalak, de több okból is szükség van rád. Az egyik tanoncodról van szó, Gilbertről.-*Intettem fejemmel a gyengélkedő felé, kaparó torokkal.*- Nem tudom, kiszivárgott-e már az eset híre, de sokáig biztosan nem lehet takargatni, írnom kell a szülőknek is.-*Megerősítést vagy kérdést várok, mert bár a gyógyító nagyon diszkrét volt, három diák is sérült és így közel sem kettőnk titoktartásán múltak a dolgok, ráadásul a kastélyban az utolsó téglának is füle van. Csak annyit tehettünk, hogy nem engedtünk kíváncsiskodókat alkalmatlankodni.*
- Jó lenne, ha beszélnél vele, amíg ébren van, mert nincs senki más, aki igazán értene a lelki sebek felméréséhez. És nem tudom, mit és hogyan tovább... -*Érdekelt a lélektan, de a gyógyítás helyett végül a tanítást választottam, így limitált tudás állt csak rendelkezésemre, arra semmiképp sem elegendő, hogy botor módon megpróbáljak belekontárkodni bármibe. Jelenleg iskolapszichológus sincs, akivel konzultálhatnék, vadidegent pedig aligha fogadna el a fiú.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 1. 22:23 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


A fene se gondolta volna, hogy egy meccs után megint idekerülök. Jó, annak idején nem volt nagy bajom, de valahogy akkor sem vágytam ide vissza. Az élet viszont nem kívánságműsor.
A meccs egy ideig - ha nem is sokáig - de ment, száguldott, ellenben bele sem lendültünk igazán. Mindig is voltak veszélyei, tudtam én, nem is vagyok akkora nyuszi, hogy ez miatt meghátráljak, ha amúgy meg szeretek a levegőben hasítva játszani. Csakhogy ez most eléggé nagyon rosszul jött ki, a tűréshatárom végleteit merítettem ki az utolsó percekben. Kész voltam arra, hogy ha kell, fogaimat összeszorítva, mukkanás nélkül legyek fent a pályán addig, amíg kell, ameddig le nem zavarnak onnan, de nem így alakult. Sőt. Alighogy a saját manőverem véghezvittem, egy szempillantás alatt hullott több ember is a mélybe. Többen utánuk indultak, magam is megtettem volna, ha épp nem a fájdalomtól eltompulva érzékeltem volna a világot. Nem szokásom nyavalyogni ilyen miatt, de most rettentően fájt. Csak álltam, és néztem. Az, hogy a gólom bement-e már nem érdekelt, és mire feleszméltem, sípszót hallottam. Vége. Ennyi volt. De valahol meg is értettem. Robiék is kaptak abból a gurkóból, amelyből én is, de a két fekvő egyén a földön jelezte, hogy itt most nincs mese, végezni kell a meccsel.
Leszálltam magam is, de a földre huppantam, és az ordítást visszafogva pihentettem kissé a lábam. Ahogy a többieket is, úgy engem is egyenesen a gyengélkedő felé kísértek, ellenkezni pedig, se kedvem, se erőm nem volt. Fél lábbal, esetlenül próbáltam idekeveredni, több-kevesebb segítséggel, melyet csapattársaktól kértem. Ahhoz képest, hogy máskor mennyire rövid az út, most órák hosszának tűnt minden egyes emelet, lépcső, méter. Mennyire meg tudnak változni ilyet helyzetben a körülmények, és maga az idő is. Ahogy viszont puha ágyra huppantam, és vártam, hogy a lábammal valamit kezdjenek, már minden sokkal kényelmesebb, és jobb volt. Nem törtem magam, felszerelésemben, kényelmesen, lüktető végtaggal bámultam magam elé, vagy épp azt lestem, hogy a többi "áldozat" épp hogy van. Unalmas program, de többre nem futotta jelenleg, se akar, se erő terén. Ez így alakult.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 17. 12:39 | Link

Olivér


Laposakat pislogva térek magamhoz. Felülök és körbenézek, de nem tudom, hogy hol vagyok. Ismeretlen a környezet, és ez tuti nem a Szanatórium, de nem is valaki másnak a szobája. Olyan, mintha valami kórházba lennék. De mégis mit keresek én egy kórházba?! Semmire sem emlékszem, és pláne arra nem, hogy miért kötöttem én itt ki. Lerúgom magamról a takarót, és szörnyülködve veszem tudomásul, hogy egy fehér hálóing van rajtam. Hát az is biztos, hogy ezt nem én húztam fel magamtól. Rám ilyet csak erőszakkal adhat valaki. Ekkor tudatosul bennem, hogy valaki átöltöztetett. De ki és miért? Megpróbálkozom felállni, de azzal a lendülettel valami szörnyű fejfájás kerít hatalmába. Visszarogyok az ágyra, és becsukom a szemeimet. Fejemre húzom a takarót, és várok, hogy végre elmúljon a fejfájás. Megpróbálom elterelni a figyelmemet, és inkább azon kezdek el gondolkodni, hogy hogyan kerültem ide. Lassan de biztosan előbukkannak képek. Nina. Veszekedés. Ütés. Rosszullét. Bejárati csarnok. Ájulás. Lassan, nagyon lassan összeteszem a tegnap történteket, és még jobban elbújok a takaró alá. Most úgy érzem magam, mint amikor 8 éves voltam. Akkor is mindig így próbáltam elbújni a gondok elől. A tegnapi nap pedig egy nagy gond volt.
- Jaj ne! - olyan hirtelen ülök fel, hogy újra belesajdul a fejem, és meg is szédülök. Lábaimat felhúzom, és egyik kezemmel megtámaszkodom rajta, majd homlokomat a kitámasztott kezem tenyerébe fektetem. Hirtelen félelem uralkodik el rajtam. Méretes gombóc keletkezik a gyomromba, és másik kezemet is a homlokom kitámasztására használom fel. Összegörnyedve, felhúzott lábakkal, a homlokomat fogdosva ülök és csak az jár a fejemben, hogy "Ugye nem szólak apáéknak?! Ugye nem?! Nem szabad megtudniuk!". Akaratom ellenére kigördül egy könnycsepp a szememből. Egyrészt mert félek attól, ami rám vár, ha a szüleim megtudják, hogy mit műveltem. Másrészt attól, hogy lehet, hogy majdnem meghaltam. Vagyis ha valaki nem rángat be ide, akkor tuti alulról szagolnám már az ibolyát. Bárki is volt az elkövető, hálával és minimum egy köszönöm-mel tartozom neki.
Csendben, becsukott szemmel ülök a sötét gyengélkedőn. Sehol senki. Miért nincs itt ilyenkor valaki? De lehet, hogy jobb is így. Mindenki hagyjon békén. Senkit nem akarok most, ilyen állapotba látni.  
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 17. 12:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fehér Boglárka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 66
Írta: 2014. június 23. 17:36 | Link

Ádám - estefelé

Reménykedve kukkantott be a gyengélkedő ajtaján, amely immáron nagyjából az ezredik volt a sorban, amit az elmúlt húsz percben kinyitott.
Hogy a francba lehet elfelejteni, hogy hol van a társalgó? Éppen csak egy pici mentsége volt a dologra, az elmúlt fél évet Svájcban töltötte, cserediákként. Nagyon jól érezte magát és nyilvánvalóan megérte az út, de visszatérve rengeteg bosszúságot okozott neki az eltelt idő. Mivel túl szoros barátságokat nem alakított ki és kastélyt sem sikerült minden egyes kis részletében megjegyeznie, mostanában nagyon elveszettnek érezte magát. Nem volt kihez visszajönnie, ráadásul az ideje fele arra ment rá, hogy a különböző helységeket kereste a kastélyban, mert elfelejtette, hogy merre kellett menni.
- Legalább a nyomorult gyengélkedő megvan. -
Sziszegte halkan, a fogai között szűrve a szavakat. Egyrészt késő volt már, és senkit nem állt szándékában felébreszteni a lábadozó diákok közül, másrészt viszont nagyon dühítette a saját tehetetlensége, és hogy senki nem akadt, aki segítene neki. Pedig ő itt mindig mindenkihez nagyon kedves volt. Más kérdés, hogy alig pár hónapot töltött itt, így sajnos a kedvességgel nem sokra ment. Kellett volna egy kis rámenősség, egy kicsit jobban kellett volna tepernie mások társaságáért... Most már mondjuk mindegy.
Egyébként külföldön szembetűnően sokat változott. Az csak egy dolog, hogy időközben jóval magasabb lett, sokkal nőiesebb és egy adag bátorságot is szerzett, így a kisugárzása nagyon megváltozott, de belső tulajdonságai szempontjából is sokat fejlődött. Már nem volt annyira visszafogott, kevésbé volt aggódós és megtanulta egy fokkal jobban kimutatni az érzelmeit. Mondjuk, csak egy fokkal.
Viszont ami a legtöbbet változott a külföldi barátnők hatására, az az öltözködése volt. Korábban inkább elegáns, visszafogottabb darabokat viselt, most azonban ha valaki ránézett könnyedén észrevehette, hogy a dolog már nem igazán állt így. Pillanatnyilag is egy kiszaggatott csőfarmer volt rajta és egy fekete top, amelynek az anyaga a hátán mélyre lelógott, ezzel sokkal többet téve láthatóvá a lányból, mint amennyit itt bárki valaha látott belőle. A kéz- és lábkörmei vörösre voltak kifestve (a francia barátnők mellékhatása), a füleiben pedig két nagy karikafülbevaló lógott. És persze ami a legfurább: Ki volt sminkelve.
Összességében az is lehet, hogy azért nem közeledtek sokan újra a lány felé, mert meg sem ismerték. Na jó, ez igazából nem túl valószínű, azért az emberek sem teljesen hülyék. De biztos, hogy Bogi nagyon átalakult ez alatt a fél év alatt, főleg külsőre.
Még egyszer tanácstalanul körbenézett a gyengélkedőn, aztán a fejét csóválva betolta az ajtót és nekidőlt. Sóhajtott egy nagyot és a lábait kezdte bámulni, gondolkodva, hogyan tovább. Elege volt már, nem volt kedve semmihez, az ágyát akarta. Az ágyát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 715
Összes hsz: 6620
Írta: 2014. július 22. 21:56 | Link

Indián megmentő bácsi meg látogató(k)
Griff - Luca 1:0
Navine-Levita meccs eredményeként...


Egészen hamar egyértelművé vált számára, hogy nem ez lesz élete mérkőzése. Illetve pozitív értelemben biztosan nem. Minden baja volt a reggel, és a nap korábbi szakaszában egyaránt. Késett, amit sosem tett még, sőt, ő szokott lenni az első, aki kiérkezik és az utolsó, aki elhagyja a pályát, valamint az öltözőt. Valami nagyon nem stimmelt. Lehet csak ráparázott az idényzáróra, vagy nem is igazán tudja. A mai meccs nagyon fontos, nem csak azért, mert a bajnoki cím múlhat rajta, hanem azért is mert Kristóf utoljára lép pályára velük. Eljött az a pillanat, amit nagyon nem várt, el kell válniuk egymástól. Nyálasan, túlérzelgősen hangzik, főleg, hogy se nem rokona, se nem közelebbi kapcsolata, csak egy barátja, bár felnéz rá és kicsit olyan pótbátyó számára. Nehéz megfogalmazni miket is érez most, de ideje nincs sok agyalni, hiszen ismét terelőként került a pályára, amibe bele is vetette magát, azonban a meccs egész korán olyan fordulatot vett, ami elhozta a legrosszabbat. Gyanús is volt, hogy Luca aránylag épen megúszott eddig minden mérkőzést. A legnagyobb baja egy csuklózúzódás volt, de azt is kikezelte az indián rövid idő alatt még a meccs közben. De most…
Az egyik pillanatban még az elütött gurkót figyelte, aztán már csak a sikoltások miatt fordult meg, mikor is frontális karambolba került a nagy repülő izével. Teljesen sokkba került, szinte csukott szemmel, próbálta az ütőjével elcsapni magától, sikertelenül, ráadásul csak feldühítette az állatot. Rossz döntést hozott. Semmit nem látott belőle, csak küzdőt, teljesen eredménytelenül. Az utolsó képkocka az, mikor valami embertelen erővel majdnem kiszakad a karja a helyéről, mivel elrántotta őt az állat. A kép teljesen elsötétült előtte. Nem érzett, nem látott és nem hallott semmit.
Fogalma sincs mennyi idő telhetett el, csak szemhéjain át kezdett némi fényt érzékelni. a kezét képtelen volt felemelni, minden apró mozdulattól egész testét végigjáró fájdalmat érzett. Kiszolgáltatottnak, reménytelennek és borzalmasnak érezte a helyzetet. Semmit nem érzékelt nem hallott apró neszeken kívül. Csak apró pislogások mellett próbálta kinyitni a szemeit, a kibírhatatlan fejfájással, zavaró fénnyel és fájdalommal küzdve.
a lehető legrosszabbakra gondolt most, lelkiekben már szinte készítette magát, hiszen hirtelen a képességével sem tudott összhangba kerülni, mai azért segített volna valamicskét. Nem ment. És… a meccs. Te jó isten, nélküle ott vannak, vagy voltak... jézus. Teljes káosz, ami a tekintetére is kiült, miközben tisztulni kezdett előtte a kép és a homályosból már körvonalakat is ki tudott venni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Annelie Freya Blomqvist
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Queen of Dragons | Heda
offline
RPG hsz: 422
Összes hsz: 10459
Írta: 2014. július 28. 15:22 | Link

Bentley
Stégről jöttünk

Az erdőben történt ütés játszódott le a lány fejében már sokadszorra. Aztán annak az idegennek az arca, aki a stégnél megfogta. Ha ő nincs ott, valószínűleg már a tóba esett volna, és talán bele is fulladt volna. Mintha álmodna, olyan volt minden, de érezte a valódi fájdalmat. Valami nem engedte, hogy felébredjen, csak lassan az ujjai mozgásával kezdett magához térni.
Szemei nagyon nehezen szokták meg a világosságot, ami a mellette álló éjjeliszekrényen helyezkedő lámpából jött. Kezét a fejéhez emelte, fájlalta, és ahogy kitapintotta a ráragasztott gézt, úgy szisszent is fel. Lenézett, egy ágyban feküdt. Pár másodpercbe telt, hogy rájöjjön, a gyengélkedőn van. Szépen lassan kezdett emlékezni azokra a dolgokra, amiken magánál volt. A srác fogta, és cipelte fel a kastélyba.
Oldalra mozdította a fejét, és halkan nyögve feljebb tornázta magát. Az egész feje úgy fájt, mintha lecsapta volna egy gurkó. Ott ült jobbján az idegen, akit így fénynél jobban végig tudott mérni.
- Ugye nem mondtad el? - suttogott, majd lassan körbenézett a helyiségben. A gyógyító egy sebes karral volt elfoglalva a terem másik végében. Nagyon, de nagyon nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen az erdős dolgairól, remélte, hogy Ő neki is volt annyi esze, hogy valami mást hazudjon.
- Ahm...köszönöm, hogy felhoztál - erőltetett mosolyt eresztett meg felé, majd az éjjeliszekrényen levő pohárért nyúlt. Nagyon szomjazott, és még fájdalomcsillapító bogyó is volt ott. Remek!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Isidor Slusser
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 99
Összes hsz: 1385
Írta: 2014. augusztus 1. 20:05 | Link

Katniss

Elindulnak Katnissal a kastély felé kézen fogva, bár Isidor ezt most inkább segítség gyanánt teszi, hogy időben észrevegye, ha valami baj történne a lánnyal.
-Szívesen máskor is. Persze, jobban vagy... csak épp holtsápadt vagy és remegsz. De egyébként semmi bajod, persze. Gyere inkább fel a gyengélkedőre, addig úgysem foglak békén hagyni. Ez az egyik rossz (vagy jó?) tulajdonsága, hogy bajban sem bírja abbahagyni a szellemeskedést. Valaki szereti, valaki nem... Reméli, hogy Katniss veszi a lapot és nem sértésnek veszi, inkább csak figyelemelterelésnek, vígasztalásnak.
-Ó, ugyan. Nem kell meghálálni, nem azért teszem. Ha baj van, segítek, amiben tudok. Elég hála lesz, hogy ha fordított eset lesz, te segítesz nekem. És... igen, lehet, hogy az. Én nem hiszek ugyan az ilyesmikben, úgy igazából azt hiszem, hogy nem hiszek semmiben... De ha szerinted az volt, akkor biztos igazad van. Pár pillanatig megint elmélyed Katniss tekintetében, de gyorsan észbekap, hogy nagyon sürgősen a kastélyban kell lenniük, azon belül a gyengélkedőn, hisz a lány még mindig rosszul van, még ha tagadja is. Kicsit sietősebbre veszi a tempót, és felmennek ketten a kastély keleti szárnyának második emeletére, és pár percen belül felérnek a gyengélkedőre. Ott a gyógyító fogadja őket.
-Elnézést kérek, de Katniss rosszul van. Úgy néz ki, hogy bármelyik pillanatban elájulhat. Eddig szerencsére nem tette, a falutól sétáltunk idáig, de sosem lehet tudni. Talán jobb lenne, ha legalább egy éjszakát itt töltene az Ön felügyelete alatt. Magyarázza el a helyzetet, a gyógyító pedig fogadja őket.
Utoljára módosította:Isidor Slusser, 2014. augusztus 2. 14:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7532
Hosszúúúú
Írta: 2014. augusztus 5. 21:32
| Link

-=Ébredés=-


Legnagyobb meglepetésemre a gurkó nem talált el. Ott lógtam fejjel lefelé, összeszorított farpofákkal, hogy ha az engem követő gurkó nem száguld el felettem, akkor kevésbé fájjon, amikor sejhajba billent. De ez nem történt meg. Föltornásztam magam a seprűm tetejére, és körülnéztem, mit sikerült véghezvinnem.
A passz tökéletes volt, Bran sikeresen elkapta. Eléggé lemaradtam tőlük, de azért próbáltam felzárkózni. Nedra viszont ott volt elöl, így a kvaff hozzá került, és ennek örömére dobott is egy gólt. Vettem egy mély levegőt, aztán kifújtam, hogy lehiggadjak. Én voltam jelenleg leghátul, ezért feljebb szálltam, hogy átlássam a felállást. A Navinés őrző kidobta a bőrt, és az egyik hajtólány már száguldott is a mi térfelünk irányába. A többiek üldözőbe vették, én viszont még álldogáltam egy kicsit. Úgy terveztem, ha elég közel ér, akkor felülről -mint egy rakéta- letámadom, és kikapom a kezéből a lasztit. Felfelé úgyis kevesebbet figyel az ember, nem? A lány passzolt, és pedig készülődtem a támadásra, amikor...
Még életemben nem láttam ilyet. Egy madár-ló hibrid, vagy a fene tudja, micsoda szállt be a pályára, és egy navinés lányra támadt. Felülről jól láttam, ahogy beleharap, aztán a többit eltakarta a szárnyával. Ármin száguld, és köteleket lövell a pálcájából, azonban a lény a lányt magára hagyva próbált kitérni. A hatalmas kígyónak tűnő szálak tehetetlenül estek a földre, majd eltűntek.
Szememmel a sérült navinás terelőt kerestem. Akármennyire is ellenük voltunk, azon körülmények között ez nem számított. És akkor...
Későn vettem észre, hogy a "madár" felém próbál meg elmenekülni. Nem is vett célba. Nem akart igazán bántani. Csupán nagyobb sebességgel akart eltűnni, és az arcomat éppen jó elrugaszkodó felületnek ítélte. Az egész olyan volt, mintha egy puha párnába rejtett dinnyével nagy lendülettel fejbe csapnának. A világ sötéten lüktetett, és a füleim sípolásán kívül nem hallottam semmit. A sikítozó lelátó pantomim előadássá változott. Meleget éreztem a számon: eleredt az orrom vére. Úgy tűnik, ez minden meccsem velejárója lesz.
Elindultam lefelé, hogy a gyógyító megint elláthasson. A tenyeremet néztem, ahogy a kis vörös cseppecskék melegen koppannak rajta. El is felejtettem, milyen magasan voltam. Csak szálltam és szálltam lefelé, egyre intenzívebb lüktetéssel. Nem túl nagy a vérveszteség, de éppen elég ahhoz, hogy fokozza a taslival járó tüneteket. Már gyanúsan sok ideje nem értem el a földet, ezért levettem a markomban lévő, alvadni kezdő tavacskáról a tekintetem, és lepillantottam. Nos, ezt nem kellett volna. Ahogy a fejem oldalra billentettem, ahogy a talajtól elválasztó méterek látványa megszédített, ahogy a szemeim sötéten lüktettek...
Egyszerűen leszédültem a seprűről. Fejjel előre száguldottam az egykor megmenekülést jelentő talaj felé, mint egy rakéta. Mindössze három méter lehetett a távolság, de nekem harmincnak tűnt. Zuhanás közben Dashát szúrtam ki, láttam az arcán az iszonyatot. Ekkor olyat éreztem, mint amilyet egy buborék érezhet, mikor kipukkan. Nem hatalmas robbanás, nem kibírhatatlan fájdalom... Csupán kis hanghatás, aztán sötétség.
_______________________________________________________________________

Álmodtam. Nem emlékszem, hogy mit, de álmodtam. Kis, halvány töredékek, egy keserédes, felsőbbrendű kacaj és egy mondat maradt csak meg. Azonban ezek mélyen belevésődtek az agyamba. És az alak, aki, vagy ami kiadta ezeket...
Leginkább úgy tudnám leírni, mint a világ legmélyebb hangú harangja. De... Egyben fülsértő, mint két acéllemez között morzsolgatott homokszemcsék csikorgása. És nyugodt volt, de egyben játékos. A Halál hangja volt ez. És amit mondott... Számomra nem volt éppen pozitív.
_______________________________________________________________________
Lassan kinyitottam a szemem. Még nem volt világos, de sötét sem volt már; nem sok kellett a napfelkeltéhez. Ezek a fényviszonyok szerencsére nem bántották a retinámat, szóval körül tudtam nézni. Még sosem voltam a gyengélkedőn, de azért villámlogikámmal ki tudtam következtetni, hogy ez az lehet. Kerestem a lányt, aki talán még nálam is rosszabbul járt, de nem volt sehol. Ekkor merült fel bennem: mennyi ideje lehetek itt? Ha tényleg olyan súlyosan megsérült, ahogy azt gondolom, akkor egy-két napig legalább itt kellett lennie... De lehet, hogy a lányoknak külön részlegük van, hogy - bár van paraván - ne legyenek gondok az öltözködéssel, higiéniával. Sóhajtottam egy hatalmasat, felültem, és az álmomon próbáltam gondolkodni, hátha eszembe jut valami, hátha az a mondat mégsem jelent semmit, hátha...
Gondterhelten vakartam volna meg a fejem, ha nem lett volna rajtam turbán. Pár percig így ücsöröghettem, fél kézzel a fejemet fogva, amikor beugrott. Lezuhantam. Ebben a pillanatban meg is fájdult a fejem, mintha a kín csak vezényszóra várt volna. Nem volt vészes, így fel sem szisszentem, csak grimaszoltam. Nem tudom, hogy keletkezett-e seb a fejemen, és azért van bekötve, vagy ez valami ősi indián módszer, és tele van gyógyfüvekkel, vagy imákkal, vagy varázs cuccokkal, de nem is izgatott. Inkább a meccs kimenetele érdekelt. Ha megnyertük, akkor elsők lettünk. Ha vesztettünk, akkor nagyon valószínű, hogy utolsók. Azonban az is lehet, hogy az a bizonyos incidens miatt elnapolták a mérkőzés befejezését.
Meg sem próbáltam elhagyni a termet. Még csak fel sem keltem az ágyból. Nem voltam álmos, aludtam eleget, de nem akartam, hogy esetleg - ha mégsem gyógyultam még meg, és komolyabb a sérülésem - összeessek a folyosón, aztán a diákok találjanak rám. Visszafeküdtem, összekulcsoltam a kezem, és a fejem alá tettem. Még a turbánt sem vettem le. Csak feküdtem, és gondolkodtam az eredményeken, a másik lányon, és legfőképp az álmomon. A mondaton, ami egyben egy ígéret volt magától a Haláltól.
Utoljára módosította:Wolgast Bellafonte, 2014. augusztus 6. 01:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. szeptember 21. 23:50 | Link

Emma néni

Idejét se tudom már, hogy hány napja vagyok bezárva a gyengélkedőre… Mint valami rab, csak mégsem. Ki se mehetek, mondván, hogy nincs senki, aki kikísérne. Ez pedig akkora kiszúrás velem. Mondják azt, hogy szánalmas vagyok és küldjenek haza, csak ne kelljen itt gubbasztanom. A legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudom, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka. Egyedül az éghajlat segít benne, de éjjel nem tudok kiszökni, hiszen be van zárva az ajtó… Vagy mindig rossz dolgot akarok kinyitni, illetve lefülel a gyógyító bácsi. Ebből az következik, hogy akkor kell lelépnem, amikor nappal van, és sokan vannak itt. Ez viszont nem mindig adatik meg, ráadásul a járásom is elég bizonytalan így, hogy vak vagyok. Pedig ki kell jutnom a friss levegőre, mert meg fogok bolondulni, és bedugnak valami intézetbe. Ott meg aztán még jobban vizsgálgatni fognak, mert a tetejében még varázsló is vagyok. Rossz ez így, nagyon rossz…
Előnye mondjuk ennek a rossz dolognak is van. Nem kellett órákra mennem, a vizsgáimat pedig egészen egyedi módon tehettem le. Bár csak a tanár, és az igazgató volt jelen, mindig úgy éreztem, hogy több szempár szegeződik rám. Most viszont egy sincs. Úgy tudom, hogy valami gálamérkőzés van, vagy mi a fene, így nyugodt szívvel le tudok lépni, hiszen senki nincs a gyengélkedő közelében. Bekapcsoltam a hallókészüléket, szép lassan lemásztam az ágyról, és abban kapaszkodva, megindultam a vélt kijárat felé. A hideg kő jót tesz a talpamnak, hiszen napok óta csak a takaró alá volt dugva. Elhagytam az első ágyat, majd a másodikat is és a harmadikat is. Leghátsó ágyat kaptam, hogy ne zavarjak senkit sem, és engem se zavarjanak meg. Néha azért jó lenne beszélgetni valakivel, de akkor felfedném a titkomat, ami nem lenne most jó. Na de hol is tartottam? Ja ott, hogy nekiütköztem valaminek, ami kemény és fájdalmas. Mivel kitapintottam rajta a kilincset, nyilván egy ajtó lesz az, így boldogan nyomom le a zárnyitó szerkentyűt. Meglepetésemre kattan is egyet, és utat nyit nekem, vélhetőleg a folyosóra. Kiléptem a gyengélkedőről, és egyik kezemet a falon húztam végig, hogy ezzel tudjam, merre is visz az utam. Lassú, kicsit bizonytalan léptekkel haladtam valamerre, és bár kifele szeretnék menni, nem most akarok egy lépcsőn lezúgni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 6. 18:53 | Link

( Az előzmény megtalálható az adatlapomon, elemi mágia címmel. )

Merkovszky Ádám

//Zárt játék//

Szemem kinyitom, reggel van. Megdörzsölöm a szemem, majd átfordulok a másik oldalamra.
Az első két napon semmit nem akartam csinálni, még élni sem, de most legalább mozgok, és hajlandó vagyok magamtól enni. Az az átkozott függöny nem lett elhúzva, így viszonylag korán keltem. Annak ellenére, hogy a kastély nyugati szárnyában fekszem éppen. Az ablakot nemrég nyithatták ki, mivel nincs teljesen hűvös, épp kezd csökkenni a hőmérséklet. Remélem, ezen változtat majd a felkelő nap. Beszűrődik a madárcsicsergés…. Legalábbis gondolom. A legfontosabb érzékszervem elveszítése depresszióba üldözött, amit csak az olvasással tudok legyőzni. Cat pár napja behozta nekem a hangszereimet, köztük Nannerlt is, de most sem merek hozzányúlni azok után, ami történt. Azt írta nekem, hogy szívesen marad, és beszélget velem, de én elhajtottam, mivel mindenhogy a hiányosságomra emlékeztet. Felülök az ágyban, megmozgatom a végtagjaimat és előveszem legújabb könyvszerzeményemet. Könyv címe: A négy elem urai I. – Levegő. Nem csoda, hogy elkezdett foglalkoztatni ez a könyv, miután eddig rejtőző erőm megmutatta magát.
Végighúzom az ujjam a könyv gerincén, amint egy félbevágott üveggömb található, melyben tejszínű füst kavarog. sok szabadidőm van, sokat is olvasok. Ennek legalább nincs hangja, amire figyelni kéne.
„1998. március 24-én egy varázslók lakta amerikai kisvárosban George Balin a valaha élt legerősebb elemi mágus elvesztette uralmát mind a négy eleme felett. A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna, ha Balin úr nem a világ legtapasztaltabb és legidősebb elementalistája. ”

Érdekes részhez érkezek, igyekszem kizárni a külvilágot a fejemből. Hallani nem hallom őket, szemeimet pedig lekötik a betűk világa.
„Balin úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal elementalisták tanítására, és sosem küldött el egyikünket sem olyan kifogással, hogy nincs ideje ránk. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valamelyikünket megsértett volna az elemével, de tudta, hogy, ha nem akarja lerombolni a fél kontinenst, szüksége van a segítségünkre, mert hát kire számíthatna egy a négy elem urai közül, ha nem a többire?”

A legérdekesebb az, hogy a történet írója tanította nekem az elemi mágia elveit tavaly. Ami a vízzel és velem történt…. felkavart. Korántsem békéltem meg a helyzettel, azzal hogy mi vagyok, és rengeteg sötét folt is tátong a történetben. Biztos, hogy én tettem, ami történt? Lábammal lerúgom magamról a takarót, A könyv szintén az ágy végében landol. Hasamra fordulok, és beleüvöltök a takaróba. Nem tudom milyen hangosan, csak beleadom minden erőmet, hátha elfelejteti velem a történteket. De semmi, mintha semmi nem történt volna.
Néma vagyok a történtek óta. Az üvöltésen és a szokásos alvás előtti síráson kívül nem adok ki semmilyen hangot szándékosan. A szájról olvasást is gyakolrom, amikor van rá alkalmam. Akik bejönnek meglátogatni rendszerint először, kimondják, amit leírnak így látom, hogy képzik a szavakat. Lassan haladok, de biztosan.
Balra nézek, ott van az a bizonyos kupa, amiből ittam, most félig van töltve. Mellette tinta, és penna, és egy kis letörölhető tábla, amihez egy krétát kötöztek.
Meddig leszek még itt?
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. október 6. 20:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. október 7. 10:10 | Link

Ádim
[zárt]

Már tegnap óta bent sínylődik a gyengélkedőn, és mindennél jobban utálja. Miért kellett beállnia abba a hülye őrült kviddicsbe, mikor a saját lábán alig tudott megállni, olyan fáradt volt. És ezt meg tetézte, hogy a levegőben sikerült elaludnia, aminek a következtében egy gurkó is eltalálta és sikerült pár métert zuhannia. Ha azt nem számítjuk, hogy agyrázkódást szenvedett és megint eltört a bal karja, szépen megúszta. Lehetett volna rosszabb is mondjuk, ha megint a lába törik el és cipeltetnie kellene magát valamelyik barátjával, vagy ha komába esik. Akkor ki tudja, mennyi ideig nem csinálna semmit, és a végén rengeteg lenne a pótolnivaló, amit biztos nem csinálna meg. És akkor a barátai is aggódnának érte. A jelen esetben csak írni és varázsolni nem tud, illetve a feje megy szét teljesen. Eddig még egyszer sem fajt ennyire, mint most. A legrosszabb mégis az a hálóing vagy mi a csuda. Az anyagtól viszket a bőre, a színe ronda, és számára elég kényelmetlen is. Miért nem hordhatja a saját rózsaszín ruháit? Azok stílusosak, szépek és kényelmesek. Ettől a helyzettől olyan déja vu érzése támadt, mintha ült volna mar kórházban és nem is kell sokat gondolkodnia, hogy rájöjjön tíz évesen hasonlót élt át, csak akkor egy biciklibaleset miatt. A figyelmetlenség ott is megvolt, és következménye is lett. De legalább a hölgyemény megtanulta, hogy hulla fáradtan nem megyünk sportolni, ha az veszelyes és az égben, seprűn ülve játsszák. Viszont az sokban vigasztalja, hogy akadnak barátai, és hoznak neki édességet. Nem tudja ki szólt a családjának, de meg Ők is küldtek egy nagy adag gumicukrot, más finomsággal egyetemben.
- Örülök, hogy bejöttél - mosolyog az ágya végén ülő Ádámra. A fiú nem csak ma, de tegnap is bent járt nála, és akkor addig beszélgettek, míg el nem kellett mennie a takarodó miatt. Valakinek sikerült az éjjel becsempésznie neki egy tortát, amit nem ért, hiszen úgy tudja, hogy egyik barátja sem tud sütni. Vagy csak rosszul informált. Ő szokott néha muffinokat készíteni a barátainak, ha olyan kedve van, de nem nagyon szeret osztozkodni. Ez talán abból adódik, hogy eddig nem volt olyan személy, akinek odaadhatta volna a dolgait, és már megszokta, hogy minden az öve. Volt már olyan, amikor valaki elvette a cuccait, de az mar más történet, hogy hogyan szerezte vissza, és mi lett a másik taggal. Ez talán akkor volt mikor még a negyedik osztályt taposta a mugli iskolában. Azt hiszem ezekre a dolgokra szokták mondani, hogy régi szép idők. Már ha a verekedésre lehet azt mondani. De mindenkinek más tetszik, és nagyon unalmas lenne, ha mindenkit ugyanaz érdekelne.
- Kérsz? - mutat a jó kezével a mindenízű drazséra, hátha a fiú szeretne enni belőle. Ő az egyik kivételes személy az hatból, akivel megoszt valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 22. 17:31 | Link

Mihael.

Lebetegedtem. Vinné el a fene, hogy pont most, a vizsgák kezdete előtt tudott rám jönni a kórság. Minden annak a rohadt időjárásnak a hibája! A frászkarikáért kell esni 3 napon keresztül nyáron? Az ősz meg a tavasz, na, azok arravalók, hogy hosszú távon essen a rohadékja. De ilyenkor? Sütne inkább az a jó meleg Napocska. Ilyenkor elképesztően elkap a honvágy, imádom a forró, napsütéses argentin nyarakat, párjuk sincsen sehol. Ehelyett itt kell ülnöm ebben a totyakos retekben, és fől a fejem.
A mai az utolsó napom a vizsgák előtt. Lényegében az utolsó prefektusként eltöltött napom is. Oké, segítünk még a többiekkel, de igazából nincs már olyan hű de milyen nagy szerepem a továbbiakban. A ma esti az utolsó hivatalos járőrözésem. A húgom nyaggatott, hogy maradjak ágyban, mert lázasan nem lehet elmenni otthonról, de még az ágyból sem nagyon, de makacsul ellenálltam a hívó szónak. Miért ne tettem volna? Ő nem tudja, hogy milyen szinte munkaszerűen végezni és szeretni a prefektusságot. Inkább a fejem köré tekertem egy sálat, mondván, hogy ez jó lesz, és visszaindultam a kastélyba.
Így egy egész szárny bejárása után kezdem érezni, hogy Töki miről beszélt. A Keleti szárny első emeletének folyosóján ácsorgok, de mintha a lábaim kezdenének önálló életet élni, és nem a pozitív értelemben. Muszáj lesz valahova leülnöm sürgősen. Benyitok a soron következő helyiségbe, ami a kandallós szoba. Kellemes emlékek tára ez a hely,de most sajnos nincs erőm ezen mélázni. Egy teremtett lélek sincs bent, de igazából tennék magasról arra is, ha lenne. A hidegrázásom elfajult, a fogaim összekoccannak, ahogy a didergés egyre mélyebben belém költözik. Leülni. Le kell ülnöm. Elindulok a középen levő párnás rész felé, de már az első lépésnél érzem, vagyis hallom, hogy elkezd csengeni a fülem. A következő két, botorkáló lépésnél megjönnek a szürke karikák is a szemem elé táncikálni, végül is, túl sokat látok a világból. És mielőtt sikerülne elérnem a párnákig még utoljára érzékelem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és koppanok egyet a padlón.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 280
Összes hsz: 774
Írta: 2014. október 29. 13:57 | Link

Julien Armand Saint-Venant és Renée Célestine Blanche rémtörténete

Félhomály van, egy szobában vagy. Minden a megszokott, attól eltekintve, hogy olyan a világ, mintha kiszívták volna belőle a színeket. Az ablak tárva nyitva, a függönyt a szél lebegteti. Ha kipillantasz az ablakon, egy bekerített apró tisztást láthatsz meg. A közepén egyetlen egy, apró kőtábla helyezkedik el. Egy sírkő. A villanykapcsoló nem működik, így a pálcáddal kell megvilágítanod a helyet, ha látni szeretnél valamit. Ha kisétálsz a szobából, egy folyosóra érsz, melyben két berendezési tárgy van csupán: egy szekrény és egy karosszék. A szekrény már jó ideje üres és áll rajta a por, mindössze egy képkeretet láthatsz rajta. A kép egy kislányt ábrázol, a kezében egy babával. A karosszékben, mely az ajtó mellett helyezkedik el, egy apró alak ül. A háttérben kísérteties nevetés hallatszik, ami a babából szűrődik. Soha nem láttad még eddig, biztos vagy benne, hogy legutóbb még nem volt ott. Nagyon réginek látszik, az arca már kopott, a haja tépett és gubancos, a ruhája sáros és gyűrött, de a szeme zölden csillog. Határozottan téged néz, figyel, vár valamire. Halk suttogást hallasz, körbe a falakból.
- Tolvaj vagy. Juttasd vissza a babám egy órán belül. Juttasd vissza a babám és túléled az éjszakát.

//Ha megpróbálod kinyitni az ajtót alohomorával, nem történik semmi, az ablak pedig túl kicsi ahhoz, hogy ki tudj mászni rajta. Hogyan jutsz ki? Utólag rájössz, valószínűleg a temető gondnokának házában voltál. Ha kijutottál, mindenfelé szúrós tövisek állják el az utadat, neked pedig át kell jutnod rajta, hogy eljuss a sírig. Páros feladatként oldjátok meg.//

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 715
Összes hsz: 6620
Írta: 2014. december 4. 20:25 | Link

Látogató;;
-Mert a rossz hírt is hoznia kell valakinek.-


- Kristóf?
Még párszor elhagyta a név félkómás állapotban ajkait, de a fájdalom teljesen maga alá gyűrte a lányt. A legrosszabb még csak akkor jött pedig, mikor magához térítették őt. Ekkor már sürgött körülötte a jól ismert gyógyítói arc, érezte, ahogy hol a kezét, hol a fejét mozgatják, de minden egyes apró érintés is fájdalmat okozott újra. A talpától a feje búbjáig hasított végig benne, ahogy a kezét arrébb emelve lehámozták róla a védőfelszerelést. Aztán valami borzalmas ízű dolgot itattak vele, ezek után pedig újabb képszakadás következett.
fogalma sincs mennyi időre, hogyan és miképpen ütötte ki akár a szer, akár a fájdalom, de tudta, hogy sokat nem javult még a dolog, hiszen ahogy szemeit kinyitotta, és fejével oldalra próbált fordulni, egész testében megremegett oldala szúrásától. Bal fele teljesen odavolt a gurkótól, még a csuklója is fájt mindig a ficamtól, de az teljesen elenyésző volt ahhoz képest. Nem látott éppen senkit maga körül, vagy csak korlátozta őt, hogy egy irányba bírt nézni és kész, kifújt. Dúlt benne némi indulat, a kíváncsiság és az aggodalom is. Mi van most a csapatával? Tisztában volt vele, hogy a manőverét nem fogja mindenki megdicsérni, és abban is, hogy ettől még szükséges volt, de utált ide kerülni ezek után. Maga mellett balra - erre sikerült elfordítani a fejét, és egyelőre nem nagyon mozgott volna - nem feküdt senki. Vagy nincs még vége, vagy megúszták, mindkettőben látna rációt, de leginkább reménykedik. Most veszi csak észre, hogy nedves lett a felsője és  a párna is, ahogy könnyei is kicsordultak a mozdulatsortól. azonban jött az indián bácsi, mint megmentő. Kapott fájdalomcsillapítót, sok instrukciót, és parancsot a fekvésre.
De legalább a fogója akkor megmenekült. Vajon...elkapja, vagy elkapta a kis aranyost?
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. december 4. 20:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Jenny Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2015. január 11. 15:27 | Link

Lorelai K. Riviera

*Meleg takaróval a hátán, amit szobatársa terített rá, érkezik a gyengélkedőre. Pár napja, egy havas délutánon a társaival való kinti hócsatában, úgy tűnik, sikeresen megfázott. Amilyen makacs természetű, úgy volt vele, hogy kipiheni, természetesen a suli mellett. Azonban nemhogy jobban, de egyre rosszabbul lett. Mostanra már alig áll a lábán, melege van és izzad egy-két napja, de még mindig nem tervezte ő, hogy ide jöjjön. Ma reggel viszont, amikor felébredt, egyre jobban elkezdett fájni az oldala, és alig kap levegőt, nehézkesen lélegzik. Pont, mikor egy langyos zuhanyzást vitt véghez, a tükörben észrevett valami furcsát. Ahol a fájdalmat érzi a bal oldalán, nemcsak, hogy piros az egész bőre, de még fehér kiütések is leledzenek, egyre nagyobb terjedelemben. Tudja, hogy ez már nem játék, hiszen egy egyszerű megfázástól ezek nem jelennének meg. Félve attól, hogy valami komolyabb baja történt, elindult a gyengélkedőre, de minden lépésnél egyre gyengébbnek érzi magát. Megkönnyebbülten sóhajt fel, ahogy belöki az ajtót. Érdekes módon nincs bent senki, mint beteg, így a legközelebbi ágyra lehuppan. Kifulladva veszi még nehezebben a levegőt, nem tett jót neki ez a séta. Úgy gondolja, egy-két perc múlva összeszedi az erejét, és bekopog a gyógyító irodájának az ajtaján.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. január 13. 18:56 | Link

Vasil Előzmény

Michelle, a mindig kiegyensúlyozott Michelle kissé pánikba esett. Most épp a gyengélkedőn csücsül Vasil ágya mellett, akit már elláttak a gyógyítók, vagyis pontosabban egy, Lorelai. A korcsolyapályás baleset pillanatok tört része alatt sikerült és bár a rellonosnak is fáj egy picit a térde és könyöke, azért közel sem olyan vészes a helyzete, mint a fiúnak. Amikor landoltak, sajnos nem álltak meg a jég közepén, hanem iszonyat sebességgel kezdtek száguldani a fal felé és bár kapálózhattak volna a megállásért, felesleges volt. Vasil nagyon csúnyán beverte a fejét, mondhatni teljes lendülettel csapódott neki a pálya szélének, ezzel egyidejűleg pedig megszabadult az eszméletétől is. Az mondjuk vigasztaló lehet, hogy a korábbinál hülyébbé nem igen válhat, de szőkeségünk humorérzéke valahol elfogyott félúton a kastély felé. Fellebegtette az eszméletlen fiút és fájó láb ide vagy oda, futott. Soha, senkiért nem aggódik, de mivel a navinés konkrétan felfogta a Venant lány zuhanását és még karakteres bika módjára neki is rontott a falnak, így Michelle minden erejével a kastélyba jutáson dolgozott. Kissé bicegve, de felkocogott és most is arra vár, hogy Vasil magához térjen. Rémes volt az a hisztis gyerek, az anyjáról nem is beszélve. Hiába a sok bocsánatkérés, a rellonos elküldte őket melegebb éghajlatra.
Felpillant az órára és konstatálja, hogy lassan este tíz, takarodó van. Mindegy, akkor itt alszik, nem megy haza. A hirtelen feléledt aggodalom kissé megijeszti. Viszont annyi pozitívum van, hogy jól megnézi magának a navinést, ezt ugyanis eddig nem tette meg. Amúgy, ez titok, de egy gyengébb pillanatában, valamikor kilenc körül megpuszilta Vasil feje búbját és elmormolt egy köszönömöt. Na de ez hétpecsétes. Senki sem tudhatja meg, főleg a bolgár nem. Keresztbe veti lábát és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját. Csak annyit akar, hogy felébredjen, aztán már itt sincs, de meg kell győződnie arról, hogy nem lett komolyabb baja. Addig márpedig nem mozdul innen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet