A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=699145#post699145][b]Sebastian Jared Selwyn - 2017.09.01. 23:25[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=703729#post703729][b]Seth Gareth Selwyn - 2017.09.24. 17:51[/b][/url]

Mióta Avery elmondta, kétszer járt itt - először csak benézett, amikor az öccse aludt, hogy váltson pár szót a javasasszonnyal és a pszichológussal; másodszor azonban sokáig ültek a látogatásokhoz kialakított kis társalgórészen, ahol nem zavarták a többi gyengélkedőn tartózkodót, erről-arról beszélgetve. Ügyelt a megjelenésére és a stílusára, hogy semmiben se térjen el a tőle megszokottól, miközben a vele szemben ülő félidegent tanulmányozta és várt. Várta. Hiába.  
Miközben a már ismerős, kopott fotelban ült és a Sebastianért induló ápoló hátát nézte eltűnőben, a száraz, udvarias mosoly maradéka is lepergett róla. Bűvészt megszégyenítő, elegáns mozdulattal húzta elő a pálcáját, hogy megfelelő bűbájokkal szigetelje el a sarkat a többi résztől - precíz, gördülékenyen egymáshoz fűzött intésekkel dolgozott, hangtalanul. Utolsó vonásként az asztalra helyezi az eszközt, illúzióval kendőzve el a nem kívánt pillantások elől, bár kétli, hogy sokan látnák a gesztusban a jelentőséget.
A kávéja után nyúl, hátradőlve és az ablakon át az oly' ismerős tájat fürkészi, míg a karfán könyököl és beszívja a megnyugtató aromát, ami elnyomja a gyengélkedő idegborzolóan steril kórház-szagát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=705859#post705859][b]Evena Noxen - 2017.10.16. 21:27[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=706502#post706502][b]Ruarc L. Mornien - 2017.10.23. 20:42[/b][/url]

Sietség nélkül szedi a lépcsőket - mezítlábas, gyors, szinte pattogós léptekkel, termete adta könnyedséggel. Fejek fordulnak utána, sőt, egyesek megállnak mentükben és úgy figyelik, ahogy elhalad mellettük. Feltűnést kelt, még úgy is, hogy a vizsgaidőszak utolsó napjaiban járnak, így sokak orra ki sem látszik a könyvekből, jegyzetekből. A suttogás, mint egy uszály terül szét nyomában, a tekinteteket mintha mágnes vonzaná.
Megszokott, elhanyagoltnak tetsző külsejéből semmi sem maradt. Gondosan vágott, rövid tincsei csak annyira kócosak, amennyire jólesik nekik, de nem lógnak a szemébe és vonásai sem bújnak meg többé mögöttük. Öltözéke többé nem rejt és nem takargat, hanem kényelmesen simul rá, kihangsúlyozva karcsúságát. Halk csilingelés kíséri, ahogy megtorpanás nélkül belép a gyengélkedőre, a megszokott fotel felé törve magának utat az ágyak közt.
Köszönés helyett magához öleli hátulról a másik vállát, arcát annak nyakához dörgölve. Dorombol, míg a fülébe szuszog, homlokát Sebastian halántékának támasztva, gyengéd erőszakkal követeli a figyelmét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=711301#post711301][b]Weiler Dante - 2018.01.09. 13:22[/b][/url]

Az ébredés egyáltalán nem filmbeillően fokozatos vagy lassú. Sehol a kamerákkal érzékletesen megmutatott egyenletes pislogás, amellyel a feleszmélő rácsodálkozik a felette terülő plafonra. Az ő szemei egyszerűen csak kipattantak, mintha még az eszméletvesztés előtt felhalmozódó adrenalin maradéka enyészne el ezzel az utolsó energialökettel. Pedig ez már a képzelet játéka, ez már nem a mágia kavargó, irányíthatatlan vihara, csak a rémület visszhangja. Először még arra sem csodálkozik rá, hogy hogy van, csak felül. Ezután futnak be az érzékelésből származó információk, illetve a dolgozott adatok, minthogy: puha matrac van alatta; a berendezés nem az üres terem képét mutatja, melyre utoljára emlékezett; nincs egyedül.
Rögtön az az első, hogy lenéz a kezeire, részlegesen meg is nyugszik, miután nem lát semmi változást.
Legalább ennyi, de az arcoddal még mindig lehet valami - szólal meg benne a pesszimista hang, amely lehetne a sajátja is, de csak szokásos utasa kommentálja az eseményeket elméjének anyósüléséről. Ujjbegyeivel kitapintja az állkapocs vonalát, a járomcsontot, a szeme alatti ívet. Nincs természetellenes tapintása, a szokásos enyhén kiszáradt bőr fogadja - és ugyanazok a vonalak, amelyek minden arcmosás alkalmával. A látása is úgy tűnik, visszatért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717462#post717462][b]Hok Olívia - 2018.03.20. 12:39[/b][/url]

•Réges-régen,
egy messzi-messzi
vizsgaidőszak előtt•
•Öltözékem•

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717672#post717672][b]Valery Madelaine Fisher - 2018.03.22. 18:18[/b][/url]

Az igazán lényeges érzelmek híján, amik az élni akarásért és az önfenntartásért felelnek, Valerynek soha nem volt nehezére kárt okoznia magában, vagy olyan dolgokban, amik cserébe kárt okozhatnak neki, legyenek azok emberek vagy állatok. Amennyiben pedig elvesznek tőle valamit, a magához képest egész erős akaraterejével egyenesen boldogságot okoz neki.
Valery sokáig próbálta visszafojtani a feltörő haragot, ami akkor kerítette hatalmába, amikor elvették tőle a tőrét. Azt a tőrt, amit ugyan ő maga is lopott, a sok kár, amit okozott vele, a nem létező szívéhez növesztette a tárgyat. Hamar rá kellett jönnie, hogy nem szerezheti vissza. Sokat kutatott Riley iránt, és hamar rá kellett jönnie, hogy a férfi jól képzett pszichológus, egyenlő olyan ember, akit a saját érdekében jobb elkerülnie, amennyiben nem akar lelepleződni. Ő pedig nem akar. Az iskolai késeken ülő bűbájra hamar rájött, már akkor, amikor megfogalmazódott a fejében a gondolat. Egy ideig egy érmét élesített a falon, de az nem volt elég effektív, és amúgy is hamar elkopott. Így nem maradt más választása, mint a gyengélkedőről ellopni valamit, ahova azonban először be kellett juttassa magát. Ha pedig valamiben, hát kreativitásban soha nem szenvedett kárt, mindenki más, főleg a testvérei nyomorúságára. Az előbb említett érmével kaparta addig az alkarja bőrét, amíg az ki nem vérzett, és a konkrét, egyenes vágások hiányában szinte teljesen biztos abban, hogy senki nem fog szándékosságra gyanakodni. Így áll most itt, két fehér ágy között, jobb karját szorongatva, a kétségbeesés és fájdalom tökéletes imitációjával arcán, és egész, enyhén remegő testén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717912#post717912][b]Kasza Fanni Stefánia - 2018.03.23. 23:53[/b][/url]

A történtek után még mindig az ágyat nyomtam, immáron kipihentebbnek éreztem magam, de még valljuk be, nem volt az igazi. Úgy éreztem magam, mintha továbbra sem csillapodott volna a lázam, pedig a homlokom nem éreztem forrónak, csak az a nyamvadt gyengeség és végtagfájdalom. De ha még csak ennyi lett volna, nem! Az eset óta úgy éreztem magam, mint egy kvibli. Nemhogy a piromágiámnak annyi, még a pálcámmal sem tudok varázsolni vagy csak nagyon nyögvenyelősen és még az se sikerül. Nagyon sokat sírtam miatta esténként. Már olyanokon agyaltam, hogy ennyi volt az itteni pályafutásom, vagy mehetek haza és ez csak egy szép álom volt és sorolhatnám.
Voltak már az eset után páran nálam, tökre jól esett, hogy rám néztek és beszélgettek velem. Elméletileg pár napon belül mehetek haza és otthon lábadozhatok tovább, már alig várom!
Olive néni is volt itt, nem volt túl boldog, persze örült, hogy nem lett semmi komolyabb bajom vagy ilyesmi, de mondta, hogy az MM is értesült a kis kitörésemről és.... hát igen, bírósági ügy lesz lehet. Hurrá. Már csak ez kellett. Viszont a jó hír, hogy a kvibliség nem maradandó, de sokáig szenvedek majd vele. Legalább nem maradandó!
Egy mellettem lévő ágyon egy gurkóval agyoncsapott fiú feküdt, nem irigyeltem, állítólag lapockán csókolta a kis szemét, juj. Az elmúlt két napban próbáltam vele dumálni, de nem nagyon akart velem kommunikálni és úgy éreztem magamat, mint a vénasszonyok a buszon, akik akkor és olyanokkal akarnak mindig beszélgetni, amikor senkit és semmit nem érdekel a mondókája. Pont úgy éreztem magamat.
Hátradőlve, az egyik Monchichimet magam elé húzva elkezdtem a hüvelykujját a szájába nyomkodni és kihúzni. Azon gondolkodtam, hogy kinek szóljak, hogy felmenjen megetetni a két kis rosszaságot, talán megint szólok Scarlettnek, hátha lesz olyan cuki és kicseréli a vizük meg ad nekik kaját. Majd felhívom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=718065#post718065][b]Kálnoki Norina - 2018.03.25. 17:42[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=720495#post720495][b]Weiler Dante - 2018.04.14. 20:36[/b][/url]

.. pedig nem mondhatja, hogy olyan gyakran keveredett volna az ominózus végzős bál óta verekedésbe vagy párbajba. Egyébként sem szokta ezeket kezdeményezni, nem keresi a bajt. A provokációba is csupán akkor áll bele, ha rossz lábbal kel fel. Ma rossz lábbal kelt, és tényleg, a másik fél igazán kitartó volt. Nem érti, hogy miért kell ennyire erőltetni, ha tudják ők is, mi lesz a vége.
Egy csonttörő átok eltalálta a bal karját, ezt a sérülést be kellett vállalnia, mert pálcát még mindig nem akart fogni, ahogy a varázserejét sem kívánta használni már egy ideje. Örülhetett is a másik fiú, hogy emiatt volt ideje átkozni, cserébe ezalatt Dante legyűrte a távolságot kettejük közt, kicsavarta a kezéből a pálcát, és onnantól igazából nem kellett sokat erőlködnie, még törött kézzel sem. Nem hiába varázslattal támadt az ellenfél, a fizikai fölény teljesen egyértelmű volt. Utána addig ütött - majd mikor a földre került az eridonos, rúgott, míg az már nem könyörgött, hogy hagyja abba.
Hiába, ha nem erősíted meg bennük, hogy nem éri meg, visszajönnek.
Ő is hasonlóan vélekedik erről, a tapasztalat ezt igazolja, bár az emberek mindig alul tudják múlni az elvárásait. Azt gondolná, hogy a bál után békénhagyják, de mindig vannak ellenpéldák.
Nagy elővigyázatossággal szeparálták el őket egymástól, merthát a gyengélkedőn kötött ki az az eridonos felsős is, akivel a "szóváltás" történt. Őt ott látjk el, Dante pedig a helyiségnek egész a másik végében vár a sorára, elfüggönyzött ágynál, nehogy "felzaklassa" a másik felet. Ez is jellemző - valahogy mindig kihozzák az egészből, hogy ő a hunyó. Pedig a baljós kisugárzásáról igazán nem ő tehet.
Hát, mindegy. Neki sem rossz, hogy nem kell a gyengélkedő lábadozó népét bámulnia. Mozgásképtelen karját maga mellett pihentetve hátát az ágy táblájának veti, és vár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=728837#post728837][b]Rosemary Narcissa Fisher - 2018.07.14. 00:15[/b][/url]

Egy egész kilót híztam ez elmúlt hét alatt. Undorító. Ösztönösen húzom le a kézfejemre a pulóver ujját, ami amúgy lötyög rajtam, mégis úgy érzem, mintha kicsi lenne, mert alatta akkora vagyok attól a kilótól, mint egy elefánt. Már attól is elmegy az étvágyam, hogy eszembe jut, hogyan gömbölyödött a mérleg számlapján az a hatos az eddigi karcsúbb ötös helyén, és kedvem támad felköhögni mindent, amit ma lenyeltem. Csakhogy nem tehetem. Azt sem tehetem meg, hogy nem eszek, mert amióta elájultam múlt héten a mágiatörténet órán kisebb riadalmat okozva a csoporttársaim körében, a gyógyító egyszerűen nem hisz nekem. Pedig Emily elment. Olyan egyszerűnek tűnt már az egész, hiszen nem volt kinek hazudnom, Grétát ez nem érdekli, nem szól bele a dolgaimba, Ervint pedig leköti a munka és különben is akkorra tartogattam a kalóriákat, amikor együtt eszünk. Azok a sütik sokba kerülnek. Nem pénzben, hanem kilókban és felülésekben meg guggolásokban számolva. Félek tőlük, de Ervint meg nem bántanám meg. A Rose a kedvencem. Olyan kis egyszerű és finom és nekem találta ki, szóval nem mondok rá nemet. A múlt héten is így kezdődött. Randira hívott, hát szép akartam lenni neki, meg megőrizni a számokat akkorra, hogy sütit egyek vele, csak aztán a gyengélkedőn kötöttem ki. Hiába mondtam, hogy bizonyára valami kósza vírus lesz az oka az egésznek, a gyógyítónak elég volt a szemembe nézni, tudta, hogy nem igaz. Tudta, hogy a hazugság már olyan mértékben része az életemnek, hogy én is elhiszem, hogy a levegő is tud tápláló lenni, akárcsak a víz. Beszélgettünk. Vagyis ő beszélt, én hallgattam, és azóta folyamatosan a nyomomban jár egy gyógyító tanonc, hogy ellenőrizzen, meg itt eszem. Egy egész tányérnyi krumplipüré van előttem spenóttal és csíkokra vágott csirkehússal. Ránézni is alig bírok, de itt ülök, amíg meg nem ettem. Egy hete már csak így megy. Reggelire egy egész palacsintát kellett legyűrnöm, délben a sajtot meg a rizst, és most ezt, amit éppen a villámmal piszkálok. Kénytelen kelletlen falok be egy falatot. Kellene egy kés, hogy minél apróbb falatokra vághassam az egészet, de Hanna nem ad. Azt mondja, valamikor ő is átment ezen és van kiút. Kár, hogy én nem látom. Lassan rágom azt is, amit tulajdonképpen nem kellene rágni, hiszen szétolvad a számban, ez már inkább csak a megszokás. A fülem mögé tűröm a hajam, majd megküzdök egy újabb falattal. Hanna eltűnik valamerre, amíg nem figyelek, de ez úgysem jelent semmit. Meg kell ennem. Itt másképp nem fog eltűnni az étel, próbálkoztam már, nem sok sikerrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729104#post729104][b]Jeong Min Jae - 2018.07.15. 18:44[/b][/url]

Nyugtalanul aludt a gyengélkedő egyik ágyán, álmaiban teljesen összefüggéstelen képek villantak fel, mindegyike főként a robbanáshoz volt köthető, néha akadt egy-egy oda nem illő elem, mint például az álombéli önmaga előtt elugrándozó rózsaszínű nyúl. A nagy részük rossz érzéssel töltötte el őt, és ez annyira valósághű volt, hogy Jae szinte el is hitte, nem álom ez, hanem a valóság.
Levegő után kapkodva ébredt végül fel, és ahogy megpillantotta a plafont, rögtön rájött arra, hol is van. Az emlékképek sorra követték aztán ezt a felismerést. Ahogy Jin ott hagyta őt a szobában, a robbanás, az üvegszilánkok, a kétségbeesés, és végül ahogy egymásra találtak testvérével. Minjae nem hitt akkor a szemének, hogy tényleg bátyját látja, mikor már a fájdalomtól elbódultan szinte feladta a reményt. De Jinnie állt ott mégis, könnyes szemekkel, ahogy Jae is ugyanígy nézhetett ki, amikor felismerte az idősebbet. Aztán volt ám könnyekkel teli, sebek miatt felszisszenős ölelés a testvérek között. Azután, hogy megmenekültek és a gyengélkedőre kerültek, Minjae-t rögtön elnyomta az álom. Persze, csak miután megbizonyosodott arról, hogy Jinnie is rendben lesz.  
Normalizálta légzését, miközben feljebb csúszott az ágyon. Egy ponton felszisszent, a gerince még mindig ellenkezett a hirtelen mozdulatok ellen, szóval lassabban folytatta a fiú a helyezkedést. A támlának helyezett párnának dőlve megdörzsölte szemeit, majd megtapogatta arcát. Egy-két sebhelyet még érzett magán, valamint gyógyszerillatot - valószínűleg azt, amivel kezelték a szilánkok okozta vágásokat.
Nem érezte túl jól magát, de nem is igazán a fizikai fájdalom terhelte most meg. Az álomból visszamaradt rossz érzés csak nem akaródzott eltűnni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729146#post729146][b]Kelevitz Maja Nerella - 2018.07.15. 20:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729458#post729458][b]Szvelovszky Norbert - 2018.07.17. 21:30[/b][/url]

Már nem is emlékszem mióta ülök mellette el-elbóbiskolva. A gyógyítók néha megpróbáltak elküldeni paravánnal eltakart ágya mellől, de végül sikerült megértetnem velük, hogy hiába minden, nem megyek el, amíg fel nem ébred.
A szemeim alatti karikák egyre sötétebbé váltak az idő múlásával, míg maguk a látószervek véreressé váltak a fáradtságtól. Hátradőlve a széken, karjaimat a mellkasomon összefonva hagytam, hogy az álmosságtól időnként leragadjanak szempilláim, hogy aztán megérezve, hogy éppen leesni készülök, ijedten feltekintsek és visszanyerjem az egyensúlyom. Aztán mindezt elölről.
Valószínűleg neki is hasonló érzés lehetett, amikor én feküdtem egy ilyen ágyon, de nem kifejezetten örülök neki, hogy most már - ez ügyben - jobban megértem őt. Legutóbb ott hagyott az erdőszélen, miután jól lehordott, de sajnos a döntésem nem tudta megváltoztatni. Ha nem csak egy másolat akarok lenni, valami, ami kielégítő mértékben hasonlít a korábbi verzióra, mennem kell. Meg kell találnom azt az embert önmagamban, aki lenni tudok. Kipróbálni dolgokat, élvezni az életet. Megtudni mire vagyok képes.
Nélküle is menni fogok. De szívesen magammal vinném. Önzőség tán részemről, de ez az új énem mer önző lenni. És ez valahol elégedettséggel tölt el. De előtte szeretném, ha felébredne. Ha meggyógyulna. Ha - most egy másfajta kérdésre, de - megint igent mondana.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729688#post729688][b]Thomas Middleton - 2018.07.20. 00:25[/b][/url]

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Úgy tűnik, a "semmi baj, jól vagyok" a tanárok számára annyit tesz, hogy "mindenem fáj, mindjárt meghalok", legalábbis rögvest a gyengélkedőre tereltek, miután elárultam, hogy az egyik minisztériumi ember odébb akart lebegtetni az útból, amikor a Levita torony omlásnak indult, a varázs-baj elhárító pedig nem tudta tovább rajtam tartani a bűbájt és a földre zuhantam. Viszont egy karcolás sem lett rajtam, csak pár tagom sajog kicsit attól, ahogy leestem és eldőltem. De nem voltam magasan előtte. Ezt persze bizonygathattam a profnak, akkor is ideküldött.
Úgyhogy most itt vagyunk Zsombival, mintegy sárga kakukktojások-ként, hiszen a gyengélkedőt főleg a szerencsétlenül járt levitások tarkítják. Alig lépünk a terembe, máris tessékelnek minket egy szabad ágyhoz. Ez valami ilyen kinyithatós fajta. Túlterheltség van, kellett pár pluszt hozni. Szóval el se mondhatom, hogy én különben jól vagyok, máris leültetnek és ott hagynak. Körbepillantok a nyöszörgő szfinxeken, majd barátomra nézek.
- Remélem, hamar megvizsgálnak és mehetünk! - osztom meg ábrándképeimet Zsombival. Közben azért markolászom meg dörzsölgetem kicsit fájó oldalamat meg combomat. Csak egy kevés húzódás meg ütődés lehet.
- Te jól vagy? - kérdezem meg tőle azt, amire eddig nem volt alkalmam itt a nagy események közepette. Közben az ide-oda cikázó gyógyítókat meg egyéb, önjelölt segédeket figyelem, valamint a póruljártakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=730413#post730413][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.07.28. 19:34[/b][/url]

Remek... gyönyörű. Ezt jól elintéztem. Aucs. Azt hiszem, nem leszek soha Fela bá' kedvence, sőt, szerintem, ha tehetné az ürge, jó mélyen elzárna mindenféle bájitallal kapcsolatos dologtól. Egy csoporttársam, Csanád hozott be a gyenguszra, és annyira égő volt. Pofán akartam csapni, de előzőleg sikerült leforrázni a mancsomat, akkor még nem robbant rám a főzet. Az utána következett, és most irtóégő zöld színben virított a bőröm. Kb. úgy néztem ki, mintegy félérett barack.
– Rám nézhetsz, nem nevetlek ki -közölte velem a srác.
– Majd ha fagy.
– Szerezzek hozzá nitrogént?
– Hogyisne! Hogy majd lefagyjon a kezem... Merlin őrizzen az ötleteidtől! – forgattam a szemem. Inkább a pulcsijába fúrtam az arcom, nem értem, hogy képes ragaszkodni ehhez a gönchöz ilyen hőségben is...ez olyan csanádos dolog. Mint nekem a zöld melírcsíkok a vörös hajamba. Eredetileg szőkét akartam, de Várffy prof ötlete nyomán megcsináltattam milyenre. Mega-giga like a részemről, viszont a neon-zölden rikítóbőrszínem annyira nem.
Miután lepakolt egy szabad ágyra, vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
– Nézd a jó oldalát, Vörikém, legalább lóghatsz pár órát legálisan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=733322#post733322][b]Angelica Black Wing - 2018.08.31. 20:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=744259#post744259][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.29. 10:37[/b][/url]

- Ez akkor sem normális.
Mondom határozottan. Eddig nem is tűnt fel, hogy a Brightmore vér felvértez egyfajta igazságosztó szereppel. Denisen elmélkedem, miközben haladunk a folyosón a gyengélkedő irányába. Denis odakint egyszerre volt félelmetes, olyan ember, akivel nem szeretnék szembe kerülni - igen, éppen arra készülök, hogy elé álljak és elmondjak mindent -, és csodálatos, ahogy megvédett minket. Először azt hittem, miattam teszi, hogy felismert, de ahogy nézett rám, tudtam, hogy ez nem így van. Azért tette, mert bajban voltunk, és mint védelmező lépett fel, és védett meg minket Thomasszal. Utóbbi miatt pedig, hogy nem ismert fel, egyszerre éreztem megnyugvást és csalódottságot is. Nem akartam azt, hogy most történjen meg, de mégis, azt szerettem volna, hogy emlékezzen rám. Nem tudom, hogy van-e elég időm ahhoz, hogy minden bátorságomat összegyűjtsem, hogy megtörténjen, és félek, ha idő előtt megyek el, a szüleink elhallgatnák a létezésemet, és ahogy eddig, úgy ezután is csak egy titok lennék, csak mostantól nem egy elrejtett szobában, hanem egy márványtáblán. Elég furcsa megoldásaik vannak. Egyszer voltam kint velük a temetőbe, ahol a családom felmenői nyugszanak, és akkor láttam meg a saját síromat is. Ott áll rajta a nevem, a születési dátumom és egy igen impozáns idézet arról, hogy mennyire igazságtalan az élet. Úgy tippelem, ha bekövetkezett volna a dolog, bármikor eddigi életem folyamán, ott kötöttem volna ki, a sírkő alatt, és azt, hogy léteztem egykor, örök homály fedné el. Mennyire drámai.
- Will?
Belépve a gyengélkedőre egyből az egyik legközelebbi ágyhoz vezetem Thomast, csak most tűnik fel, hogy a kezünk összekulcsolva van. Elmosolyodom, ahogy finoman kihúzom az ujjaimat az ujjai közül.
- Mindjárt visszajövök.
Ígérem, és elsétálok az iroda felé, hogy megkeressem a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=746528#post746528][b]Várffy Sára - 2019.01.14. 18:16[/b][/url]

Ketten cipelnek fel a gyengélkedőre, ezt is csak a két kézből tudom, amik támogatnak. A könnyeim patakokban folynak, és a fájdalom nem akar szűnni.
Én mondtam, hogy hülyeség lenne engem kviddicsre buzdítani. Megmondták, hogy a lábam miatt már nem csinálhatok akármit, hogy a mozgás koordinációmnak is annyi, erre mégis felpattantam a seprűre. Miért? Mert nem akartam csalódást okozni senkinek, és egy pillanatra elhittem, talán még be is kerülnék a csapatba.
De nem, nem elég, hogy úgy zúgtam le a seprűről, hogy azt öröm volt nézni, még nem is olyan alacsonyról, a lábam érte először a földet, és megint hallottam a reccsenést. A fájdalom mellett még aggódik is. Nem akarok tolószéket, meg egy lábat, és megesküszöm Merlinre, ha ezt helyre tudják nekem pofozni, sétálni is csak lassan fogok.
Persze sok kérdő, meg sajnálkozó tekintet is elkísér utamon. Nyilván nem minden nap lehet látni az ablakból, ilyen kiváló zuhanást. Valahogy nem tudok törődni velük, a számat harapdálom, hogy ne ordítsak fel, vagy kezdjek el zokogni, pedig mennyire ezt tenném. A gyengélkedő ajtaja viszont nyílik, és először a mellém szegődött kneazlet látom meg a könnyfátylon keresztül. Nem tudom, mennyire szabad itt bent lennie, de kicsit elfog a nyugalom, persze az értetlenség mellett, hogy mit keres mégis itt. Utána kéne néznem, hogy működnek őt.
A cica sok vizet nem zavar különben. Az ágy tövében nyaldossa mancsait, de látszik rajta, hogy nem hajlandó tágítani mellőlem. Nagyon szeretem, annak ellenére, hogy nevet még nem sikerült adnom neki.
Letesznek az ágyra, legalább is halványan érzékelem. Aztán az ajtó már csukódik is utánuk, én meg csak várok. Főleg arra, hogy elapadjanak a könnyeim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=750649#post750649][b]Eszterházy Diána - 2019.02.21. 22:20[/b][/url]

Szóval itt van. Magához képest némileg izgatottan (és nem a jó értelemben) álldogál a gyengélkedő bejáratától kicsit balra, míg megvárja, hogy az egyik levitás kviddicsedzésen eltört kezét lássák el. Délelőtt van, a napnak azon szakaszában járnak, amikor nincs nagy forgalom itt, mégis sikerült pont azt az időpontot kiszúrnia, hogy rendhagyó módon egy ilyen esetet kelljen kezelni. Szóval megmondták neki - miután felmérték, hogy nem sürgősségi eset -, várjon egy picit, míg rákerül a sor.
Hát ő vár.
Türelmesen.
Olyan türelemmel, ahogy egy haldokló ember kapkodna az egyetlen elérhető élettöltő bájital után, ami visszahozza az életveszélyes helyzetből. Jó, lássák csak el azt a törött kezet. Az számít igazán. Hogy tíz perccel előbb vagy utána rakják mágikusan sínbe. Nyugodtan, csinálják csak. Addig lehet, hogy ő itt a sarokban csendben meghal, de nem számít ám. A törött kéz nagyon komoly dolog. Meg is mondja a szervezetében bújkáló halálos kórnak, hogy várjon még egy kicsit, mert hát el kell látni előtte a kviddicssérülést, mielőtt vele foglalkoznának.
A wizard-webbeteg is megmondta, hogy minden bizonnyal valami komoly baja lehet, az is lehet, hogy fel kell függeszteni a tanulmányait! Már, ha egyáltalán lesz alkalma felfüggeszteni őket és nem hal meg előbb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=758191#post758191][b]Sárközi Erik Levente - 2019.05.10. 16:37[/b][/url]

Will pár napja szólt, hogy be kéne ma ugranom, mert közbejött neki valami, én pedig itt vagyok, mert őszintén, nem igazán tudom, hol kellene máshol lennem. A Minisztérium megvan ma nélkülem - különben sem szakadnak le kezek, vagy ütik fel a fejüket komoly átkok -, a családom pláne megvan nélkülem, és ha sokáig nem csinálok semmit, elkezdek olyan dolgokon gondolkozni, hogy, talán ideje lenne valamit komolyan is kezdenem az életemmel, mondjuk az elkövetkező öt évben illene megállapodnom és családot alapítanom, mert a húgom biztosan nem fogja tovább vinni a nevünket, és legyünk őszinték, ezeknek a gondolatoknak semmi jó végük nincs, soha, legfeljebb egy kapuzárási pánik, amihez azért kifejezetten fiatal vagyok - még.
Az elmúlt napok időjárása többnyire a kastély falai közé kényszerítette a kölyköket, ezért a gyengélkedő is átlagosan nyugodt, csendes. Nincsenek bőr alá szoruló tüskék, nincsenek növényszúrások és bogárcsípések, senki nem kopog be felhorzsolt térdekkel és zúzódások tarkította karokkal. Halkan, leginkább a saját magam szórakoztatására dúdolva fordítom el a kulcsot az egyik szekrény zárjában, hogy összeírjam, miből mennyi van még, mi az, amiből lassan kellene rendelni, minek jár le a közeljövőben a szavatossága.
Kifejezetten jó kedvem van. Nem volt bajom a teliholddal, ahogy nincs most sem, sőt. Fogaim között tartva a varázstalan golyóstoll kupakját írom fel bájitalok és gyógyszerek neveit, összeszámolom a fáslikat, bájital alapanyagokat és méregtelenítő szereket, sőt, ahhoz is érzek affinitást, hogy egy újabb táblázatban vezessem, miből mennyi fogyott az elmúlt időszakban. Nem sajognak az izmaim, nem érzek jellegzetes fájdalmat az ízületeimben. Nem tudnám megmondani, mikor voltam utoljára ennyire jól, járulékos kellemetlenségek nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=764804#post764804][b]Theory Delacroix - 2019.07.24. 12:47[/b][/url]

Egy icurka-picurkát fáradt voltam. Nehézkesen kecmeregtem ki az ágyból, mivel előző este alig aludtam valamennyit. Még szoktatnom kellett magam az új helyhez, az új helyzethez, ezek gondolatához. A megoldáson törtem a fejem, de újra és újra ott lyukadtam ki, hogy nem igazán van kedvem változtatni. Lesz, ami lesz.
Az egyetlen, ami némi megnyugvást jelentett, hogy ameddig én nem hőbörgök a helyzet miatt, addig a „drága” ─ nálam csak két perccel idősebb ─ bátyám idegbeteg miatta. Ő világ életében nehezen fogadta el, ha nem Ő lehet a középpontban. Most ott van, mivel fiú létére elég lányos, de emiatt is nyafog. Sosem fogom megérteni Theont, de szerencsére ez nem zárja ki azt, hogy szeressem Őt. Hiszen mégis csak a testvérem, és ezen a tényen nincs ember, aki változtatni tudna. Ami azt illeti, ha lehetne, kétszer is átgondoltam volna, jó-e nekem éppen Ő…
Szerencsére gyorsan összekaptam magam, és kellő rohanással odaértem az első órám kezdetére. Majd a másodikra is, de harmadik már váratott magára. Óra végén segítettem elpakolni, hogy jobb hírnevet szerezzek magamnak, de abból csak az lett, hogy valamivel elvágtam a kezem. Hogy mivel, az nem tudom, mert a vér jobban lekötött, de biztosan nem volt halálos, mert nem volt akkora a riadalom. Gyorsan átnavigáltak a gyengélkedőhöz, azonban az ajtaján már egyedül léptem át. Vagyis többedmagammal, mivel a kicsi kincsem, akit Theon nyárson akart megsütni, a zsebemben volt, de egyelőre még nem adott magáról különösebb életjelet.
─ Jó napot! Csak megsúgom, hogy először vagyok itt… ─ nézelődni kezdtem. Amerre csak elláttam, fehér falak és fény. Sokkal jobb volt, mint egy kórház, de a bent terjengő illat hasonlított hozzá. Szépen lecövekeltem az ajtó mellett, majd vártam. A kezem már nem vérzett annyira, de gondolom jobbnak látták, ha elnavigálnak vele ide, mint kiskoromban a volt tanáraim.
Hogy őszinte legyek, csak egy dolgot reméltem, hogy nem fog Theon fülébe jutni, hogy milyen szerencsétlen voltam. Most is. Mint mindig. De nem akartam ezt is egy életen át hallgatni, mint azt, amikor Delacroix nagyiék házában beszorultam egy ládába…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=765436#post765436][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.29. 11:39[/b][/url]

Ennyire hihetetlenül béna és szerencsétlen is csak én lehetek. Már régen el kellett volna indulnom, erre tessék! A pálcámat szerintem otthon hagytam, nem mintha meg merném kockáztatni, hogy varázsolok ilyen idegállapotban, de azért lehet, hogy most jól jönne, ha nálam lenne. Jó kicsit túldramatizálom a dolgot, mert három órám van még a kezdésig, csak úgy terveztem, hogy még gyakorolok egy keveset, de hát ennek most lehet, hogy fuccs.
Vérző jobb kezem - mert, hogy sikeresen és nem tudom, hogyan, de egy papírvágó késsel végighasítottam a jobb tenyeremet - kitartva oldalra, másik kezemmel a ruhámat felfogva szánkázok végig a hálistennek üres folyosón, miközben, természetesen, magamat szidom, amiért ennyi eszem van. Ráért volna az a levél később is.
- Basszus, basszus.
A levegő, miközben haladok, eléggé csípi a hosszú és mély vágást, és csak abban reménykedem, hogy a karomon is lefolyó vér, nem érintkezik a ruhámmal. Berobbanok a gyengélkedőre, ahol ketten alszanak, nem is lepődök meg rajtuk, ma dolgozatot kellett volna írniuk, de most nem is foglalkozom velük, csak továbbsuhanok az orvosi szoba felé.
- Will! Will! Will! Ments meg!
És bumm, bent vagyok. Will sehol, a kezemből még mindig ömlik a vér, az arcomon látható idegesség, és Shayleen, aki biztos nagyon érdekesnek találhat így. Nekünk valahogy sosem sikerül normális körülmények között találkozni. A ruhám leeresztem, az arcomból kisöpröm a hajam, csak méltóságteljesen, ugyebár, de a hangom elárulja, hogy kétségbe vagyok esve, mert olyan cérnavékony lesz, hogy a "sziát" csak suttogom.
- Will?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=768028#post768028][b]Boldog Nara - 2019.08.20. 17:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=772892#post772892][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.09.13. 16:09[/b][/url]

Tánya

Arra ébredtem, hogy az ágyon fekszem és a levegőt próbálom bokszolni irgalmatlan nagy elánnal. Biztos telenyomtak valami szar bájitallal, ahelyett, hogy adtak volna pár felest a legjobb lángnyelv-whiskyjükből.
A saját lábamon jutottam el a gyengélkedőre, de hogy mi történt pontosan azután, hogy puszta kézzel beleütöttem a gurkóba, már nem tudtam felidézni. Annyira azért tisztán emlékeztem, hogy ugyan kikaptunk, de a közönség folyamatosan engem éltetett. Az is rémlett, hogy nem csak az én kezem ment tropára, hanem a gurkó (Jég) is két részre (Özvegykönny és Hűség) szakadt az ütésem orbitális erejétől. Igen, ennek így kellett lennie. A nézők mindenesetre láthatták, hogy egymagam többet érek az egész Unikornis gárdánál. Sajnos a csapattársaim, a nyomoronc Álkayval az élen, teljesen inkompetensek voltak, így borítékolható volt a vereség.
Ránéztem a jobb kezemre, és nagyon nem tetszett a látvány. Mintha nem is kéz lett volna, olyan szinten eldeformálódott. De legalább már nem fájt annyira. Arra viszont számítottam, hogy nem úszom meg csontforrasztással, hanem csontnövesztésre is szükség lesz, ami egyáltalán nem kellemes dolog. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy itt tartottak a gyengélkedőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=774312#post774312][b]Thomas Middleton - 2019.09.21. 21:20[/b][/url]

LAU
hétköznap délután a gyengélkedőn | az új tanév első napjaiban
Amennyire tökre szomorú, hogy vége ennek a varázslatos nyárnak, olyan üdítő megint a nyüzsgő kastélyban lenni, találkozni a sok kedves, ismerős arccal, rájuk köszönni, a szünet alatt nem igazán látott barátokkal újfent összejönni. Ott van Merse, akit máris elkísértem egy kis természetfotózásra meg különben is gyakran egymásra találunk szünetekben, na meg Annie, akivel tegnap bevetettük magunkat a faluba egy kis boltjárásra, beszerezni neki pár holmit. Sajnos Zsombiék még egyelőre nem jöhettek vissza a suliba, még mindig látogatom az ELMÉben, azonban elvileg egy pár hét múlva ismét itt lesznek. Alig várom! Rém izgatott vagyok.
Most viszont sajnos nem odakint kóborlok a birtokon, kellemes társaságban és nem a folyosón nevetek valami ökörségen, hanem a gyengélkedőn vagyok. Az egyik levitás leányzó odalép a nagyterem előtt az erről mit sem sejtő Lauhoz, sajnálkozó arccal.
- Jaj, hogy van Thomas? Ugye hamar rendbejön? - kérdezi bizakodóan, aztán persze hamar kiderül, hogy barátnőm nem igazán tudja, miről is van szó. - Ó, hát én csak láttam, ahogy betámogatja pár rellonos a parkból. Nem volt túl jó bőrben. Gondolom, a gyengélkedőre vitték. Nincs egy órája. Akkor még nem tudtak szólni neked, úgy tűnik... - vélekedik, bólogatva, mindenféle jót kíván és tanácsolja a navinés prefektának, hogy bátran keressen fel, a gyógyító úgyis megmondja, bejöhet-e hozzám vagy mi van. Meg próbálja kicsit nyugtatni is, hiszen a saját lábamon mentem, annyira vészes nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776100#post776100][b]Weiler Dante - 2019.09.30. 14:12[/b][/url]

Igazság szerint rosszabb volt a helyzet annál, mint ahogy felmérte a helyzetet odafenn a tanteremnél, amikor visszament. A varázslatnak köszönhetően, amivel védte magát, több kémiai reakcióból származó mérgező kipárolgást ugyan már nem lélegzett be, de az a kis dózis is elég volt ahhoz, hogy megterhelje a szervezetét. Muszáj volt viszont értesítenie egy tanárt, akinek elmagyarázta a helyzetet - miután légtisztító bűbájjal eltakarította a mocskot, amit a csúnya 'baleset' hagyott. Egy üres fiolába elzárt egy keveset, csak abból a célból, hogy idelenn a gyógyítók tudjanak majd valamilyen minta alapján dolgozni. Saját maga sajnálatos módon aligha tudott volna bármit tenni, bármilyen egészségügyi vagy gyógyító bűbáj a mágikus tehetségének hatáskörén kívül esik, olyannyira, hogy hiába próbálkozott évek alatt a végrehajtásukkal, sosem működtek. Még csak fel sem kavarja a körülötte lévő manát, nemhogy valódi hatást érjen el.
Ez is az alkimista hibája - szerinte, a kísértet maga is elismerte, hogy életében sem volt nagy hódolója e mágiaágnak.
Nyilvánvalóan a számonkérés őt súlytotta és kell majd némi plusz munkát végeznie a bájital szertárban (ezzel egyébként nincs problémája, hozzászokott a környezethez és vele járó teendőkhöz), végeredményben pedig az egész el lett könyvelve felelőtlenségből származó balesetnek.
Félreértés ne essék, nem jó szándékból mondta, amit, mindössze el akarta kerülni, hogy harmadjára is összeültessék a Machay fiúval, főleg ezek után. Ha a bájital és a nikotin reakciója nem lett volna olyan drasztikus, amilyen, akkor ezúttal biztosan olyan átokkal vagy erővel esett volna neki, hogy itt kössön ki. Hát, mindegy. A végeredmény ugyanaz, csak épp nem ő okozta, hanem Ábel saját maga. Amiatt viszont már megfedték Dantét, hogy miért nem segített lejönni a másiknak.
Vajon miért? Ahhoz már nem volt idegrendszere, hogy a probléma nagyon gyors megoldása mellett még 'lovagias' is legyen. Legrosszabb esetben, ha eszméletétvesztette volna, valamelyik arra járó összekaparja és leviszi. Mire saját maga lejött, addigra Ábelt már befektették egy ágyra itt lenn.

Második napja voltak benntartva, ebből az első napon Ábel vagy eszméletlen volt - vagy lázasan forgolódott az ágyában, valamiféle delíriumos félálomban; annak sem a jobb fajtájából. Dante ezen nem csodálkozott, a fiú állt közvetlenül az üst mellett, tovább és nagyobb mértékben lélegezte be a keletkező mágikus gázd, ami leülepedett a szervezetében. A gyógyítók komolyan dolgoztak rajta, hogy elkezdjen kiürülni, bár az azért elhangzott, hogy életveszélyes állapotban semmiképp sincs, már csak azért sem, mert időben ki lett rángatva.

- Fordulj körbe lassan. A karjaid tarsd el magadtól - érkezik az utasítás gyógyítói részről, Dante pedig eleget tesz a kérésnek, alsónadrágban fordul úgy körbe lassan, hogy körben a gyógyító fel tudja mérni a bőrének állapotát, lát-e valahol elváltozást. Ez már csak az utolsó ellenőrzést mostanra, előtte megnézte a szemét is, mértek lázat (még mindig van némi hőemelkedése), végigzongorázták a rutinvizsgálatokat.
- Rendben, egyelőre nem látok semmit. - Első kontroll nap pipa, bár megmondták, hogy nem fogják 48 órán belül kiengedni, amíg úgy nem látják, hogy lappangó tünetek sem kerülnek elő.
Miközben épp a gyengélkedőn viselt bő inghez hasonlatos felsőt gombolja vissza, hirtelen ötlettől vezérelve pillant át Ábel ágyára. Eddig legfeljebb kizárólag hallotta, mi van vele, de tüntetőleg próbálta kizárni, most sem éppen szándékos.. mondhatni csak megfeledkezett magáról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776288#post776288][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.01. 08:55[/b][/url]

Az emberek egyik nagy, alapvető hibája, hogy nem fogják fel, mikor kell egyedül hagyniuk. Szent meggyőződésem, hogy már nincs semmi bajom, és elég lenne csak kialudnom az egészet, amit képes lennék megtenni otthon is - a gyógyítók persze teljesen más véleményen vannak erről, de hát mit tudhatják ők, én hogy érzem magam? Persze, tök sápadt vagyok, pár órája még vérben forogtak a szemeim a hőemelkedéstől, most pedig, a szervezet intoxikációs folyamataként izzadok, de... Hát, mindenki átesik ezen egyszer?
Jó, ideális esetben ezen pont nem, de hasonlón, és nem kell napokig egy iskolai gyengélkedőben rohadnia, hanem hazaküldik, felírnak egy-két dolgot ami beszerezhető a sarki patikából, és már meg is vagyunk!
Lassan már magamat is idegesíteni kezdem.
Ülő helyzetbe tolom magam az ágyban, a helyenként átnedvesedett párnát betuszkolom a hátam és fal közé, az átlagnál kissé hűvösebbnek ható kezeimmel hátrasimítom szintén nedvesnek ható hajam. Vetek egy fél pillantást az éjjeliszekrényen gőzölgő, tálnyi folyadékra - túlzás lenne levesnek nevezni, elvégre a gyomrom esélyesen nem birkózna meg egy emelt tápértékű élelemmel, így marad ez a... lé, meg a pirított kenyér -, elhúzom szám, a gyógyítói iroda felé fordítva fejem pedig arra a döntésre jutok, hogy ez végül is ráér addig, amíg nem köteleznek rá. Helyette kézbe veszem az Anna Karenina kissé már elhasznált első kötetét - ezt még Mihail dobta be két óra között -, a könyvjelzőhöz lapozok, majd felvéve egy olyan kényelmes testhelyzetet, amiben megtámaszthatom a fejem is, olvasni kezdem.
Ebben talán már nem fognak megzavarni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776937#post776937][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.10.05. 12:19[/b][/url]

A kezem tökéletesen rendbe jött, semmi baja nem volt már szerencsére, de köteleztek rá, hogy menjek vissza kontrollra. Úgyhogy kelletlenül, de így tettem. Tudtam, hogy Shayleen lesz az ügyeletes gyógyító, aki még mestertanonc volt, amikor a Levita házvezető-helyettesi posztját töltöttem be. A torony összeomlása utáni táborozáskor történt köztünk egy kis affér, nem úgy viselkedett velem, mint ahogyan azt a pozíciómból adódóan jogosan elvárhattam volna. Azóta már megbocsátottam nekik ezt a hibáját, utólag valószínűleg ő is szégyellte a minősíthetetlen magatartását. Most viszont a sorsom a kezébe került, nehezen is barátkoztam meg a kiszolgáltatott helyzetbe kerülés gondolatával. De hát ez van, ha az ember gyógyítóhoz megy, ezért is próbáltam mindig elkerülni, hogy szükségem legyen rájuk.  
Bekopogtam a gyengélkedőn, válasz nem jött, úgyhogy benyitottam. Csend és hullaszag. Nem túl biztató a helytől, ahol elvileg meggyógyulnak az emberek. Biztos a hátsó szobában van Shayleen, elindultam a terem vége felé. Közben elhaladtam az ágy mellett, ahol feküdtem a sérülésem után. Megálltam egy pillanatra, és rátekintettem. Igen, rá fogok rakatni egy emléktáblát, valami olyan szöveggel, hogy itt gyógyították Várffy-Zoller Róbertet, miután puszta kézzel szétütött egy gurkót. Az ilyen legendás eseményeknek mégiscsak illik mementót állítani.
- Hahó! - húztam el résnyire a gyógyítói szoba függönyét. Bealudt talán, vagy mit csinál ez a nő?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778779#post778779][b]Thomas Middleton - 2019.10.22. 21:36[/b][/url]

KAROLA és BÁLINT
délután a faháztól jövet | #knockknockGIF



Néhány perce még kint áztunk a viharbann és úgy is nézünk ki. Mintha ruhástul a tóba ugrottunk volna, azonban nem ez a legfurább a levitáson és rajtam, hanem az, hogy a lány függőleges helyzetben lebeg a föld felett. Én lebegtetem.
Sejtettem, hogy megérzi majd kifordult bokáját, ha útnak indítom, és ezt sajnálom is, viszont szerencsére terhelés nem éri a lábat. Az talán nem tesz jót, hogy áramlik bele a vér, dehát fejjel lefele csak nem hozhattam szegényt. Vízszintesen nem tudtam, otthagyni meg semmiképp sem akartam. Komolyan remélem, hogy nem csinálok ezzel semmi nagyon rosszat. Nem azért, mert majd kapok érte fejreolvasást, az nem érdekel, az viszont igen, hogy a póruljártunk jól legyen. Úgyhogy, amikor arról kérdezett, kap-e büntetést azért, hogy arra kószált, ahol nem kellett volna, annyit feleltem neki, hogy nem tudom, de ne törődjön most ezzel. Ebből is látszik, mennyire nem rutinos szabályszegő, hiszen amennyire el voltam foglalva azzal, hogy segítsek, eszembe se jutott, hogy prefektusként a bajbajutotthoz sietésen kívül egyéb feladatom is lenne.
Szabad, nem pálcát szorongató kezemmel bekopogok a gyengélkedőre, aztán hátratúrom csapzott hajam, amíg várom a bebocsátást, ajtónyitást. Ezúttal nem mint ellátandó érkezek, viszont ez cseppett sem vígasztal ebben a helyzetben. Nemsokára feltűnik az új gyógyító. Biccentek neki.
- Üdv! A... a hölgyet baleset érte odakinn, leesett valahonnan és... és nagyon ronda a bokája, mozgatni se tudja - köszönök és térek rögvest a lényegre, kicsit bár akadozva, mert ugyan elkezdtem átgondolni idefele, hogyan kéne összefoglalnom a dolgokat, azok aztán soha nem jönnek ki úgy, mint az ember tervezi. Minden esetre szerintem sikerült előállnom a legfontosabbakkal. Azt nem mondtam, hogy ki van ficamodva a bokája, mert eleve nem is tudhatom, hogy ki van-e. Mit értek én ehhez? Hagyjuk rá a szakemberre!