(Terminátor 2)
Az ítélet napja (büntetőmunka)


    Az előző este meglehetősen érdekesre sikeredett. Másképpen nem tudnánk jellemezni azt, hogy csöppnyi bolygónkat az igazságtalanság tartja rettegésben, s ezekben az állapotokban él leányunk, Jenna Harvey. Szegény páránk - na jó, még nem váltott halmazállapotot, úgy hogy maradjunk annyiban, hogy szegény szilárdkánk büntető feladatokra kényszerül, csak mert majdnem kioltotta az életét egy grandiózus bestia; tudom, ez a szó most mindenkinek betett, akkor inkább azt mondom, hogy monumentális, és nem kell kihívni az olvasóhoz a mentőket.
    Hát ez a helyzet Jennafalván. Büntit kapott. Most először! Elkámpicsorodva, mégis a dühtől vezérelve csapja lábait a földhöz: így siet a gyengélkedőre, ahol majd ki kell pucolnia a bides, redvás ágytálakat. Csókolom szomszéd, van itt kegyelem? Ja, hogy nincs?! Ez siralmas. Nagyban sóhajtozik a kastély nyugati szárnyában. Második emeletre kell sietnie, különben még azért is megbüntetnék, mert elkésett, de kérem szépen, itt még azért is megbírságolnák, hogy levegőt mert szívni - ez pedig egy katasztrofális hír, hogy még Szellő István is fapofával jelentené be az esti híradóban.
Megérkezik végül. Jóformán majdnem letöri a kilincset, de még így is lehet hallani, hogy itt egy morcos harcos fog belépni az ajtón; és ezúttal nem summáját írom Eger várának mint Tinódi, hogy a hős szőke megmentette a törökök kezétől a magyarok becsületét. Itt bizony arról van szó, hogy egy mérges majom teszi be lábait a lábadozó helyiségbe, és még banánt sem evett reggel, ami jócskán lecsillapíthatná a kedélyeket.
- Jó nagyot! - köszön tréfásan a bent lévő egy-két sérültnek, de végül azt pillantja meg, hogy nincs itt senki sem. Hurrá! Kevesebb kacaj. Becsukja maga mögött az ajtót, de lassacskán ciklonunk tönkre vágja az egész mágustanodát. Az ember ha ingerült, akkor jobb elkerülni!
    Beköszön a javasasszonynak, így illendő. Mindezt mosolyogva teszi, de azon a mosolyon is lehet látni az... Iróniát? Ugyanis ez nem a legkellemesebb reggele, mert most éppen hajnal van, mindenki alszik ő meg ezt a feladatot kezdi csak el. Undorító.
Ásítozva lép a legelső ágyhoz. Szúrós szemekkel keresi az ágytálat, amit ki kell suvickolnia a két kezével, ráadásul kesztyűt sem kapott, csak egy rongyot, egy vödör hideg vizet és hadd szóljon!
- Hogy szakadna a nyakába egy elefánt! Mégis miért? Lehet, hogy szingli... - tűnődik az ok-okozati dolgokon, majd a rongyocskát a vízbe meríti és szépen el kezdi törölni agy ágytál belsejét.
- Disgusting! - szólal meg végül angol nyelven, meglehetősen Mr Bean hanglejtéssel, de már a sírás közelében jár. Nem veti meg a piszkos munkát, de ez most távol áll tőle. Folyton csak ezt a szót morogja, a javasasszony most jókat nevethet.

Bűntény Büntetés; Kékessy tanárnő


    Az ember élete akár egy telített pohár; csordultig tele van méltánytalan, elfogult helyzetekkel. Jelen körülmények között megengedhet magának egy-két könnycseppet legördülni gondterhelt arcán, de ennyi, ácsi, ne tovább! Ő érett, felelősségteljes, szívós, eltökélt nő, aki képes bárki és bármi ellen harcot vívni a szabadságért s igazságért - ezt gondolja magában, persze sokkal zűrösebb és irracionálisabb módon, mint megszokhattuk tőle. De ki nem tépelődni ilyen gyerekesen ebben a szituációban? Hiszen - ahogy már korábban is említettem - itt most rengeteg igazságtalanság érte, hogy szinte lefejelhetné, mint vasorrú bába a mágnesasztalt.
    Szorgosan tisztítja az ágytálakat. Már a végénél tart, amikor benyit valaki, tehát szemét az ajtóra tapasztja. Végül megérkezik a tanárnő, nyilvánvalóan ellenőrzést tart. Leányunk lehajtja bukóját, ugyanis nem akarja megláttatni a fiatal nővel, hogy a feje most úgy néz ki, mint egy támadó menyét; már ha csak ránéznék, akkor is szívrohamot kapnánk, sőt! Ha nem lenne megkeresztelve, akkor még a pap is vízipisztollyal keresztelné meg. Végül összeszedi elhullott kitartásának darabjait, mintha egy markológép-kiállításon lenne.
- Kellemes reggelt! - köszön illedelmesen, de meglepő fordulat az, hogy nem szól vissza semmit, és még a 'kellemes' szót sem nyomatékosította meg. Ez a megadását jelentheti, ez pedig olyan ritka, mint hullaházban a tömegverekedés.
- Rendben! - még egy utolsó körkörös mozdulat és már végzett is az utolsó redvás ágytállal. Orrfacsaró bűz, dzsuvás, szutykos eszközök. Sikítana, mint a horror filmekben a harcipockok, akik ahelyett, hogy menekülnének a helyszínről, még leállnak sikítozni egy sort hátha, tudod, elmenekül a támadó; vagy az ordítozástól szakadna ki a dobhártyája, vagy a szájszagtól ájulna be.
   A vödör tartalmát kiüríti a közeli mosdóba, a rongyot belehelyezi az üres vödörbe, és ezt átadja a javasasszonynak. Megsuvickolja kezét, arcát már nem, aztán odacipel egy széket a tanárnő elé. Jenna meg van lepődve, mint kos a fotocellás ajtó előtt, ugyanis nem érti, hogy a professzor miért nem dühös a tegnapi miatt.
- Nos... - kezd bele remegő hangon, - este tíz után nem lehet kimegy, nem szabad rongálás, tilos tanárt támadni, átkokat szórni tilos, főleg tanárra tilos, páncéltörés és festmények rongálása tilos, tilos engedély nélkül megy... - sorolja hadarva. Számára ezt könnyű elmondani, mint az egyszeregyet, vagy akár olyan könnyű, mint az ágybavizelés tölcsér nélkül, csak... Az az érzés ott belül. Mikor végez, akkor csak mereszti szemeit, mint hal a szatyorban, és mint mikor Vazul néni azt hitte, hogy a taxisofőr fel akarja csípni a gumiszagú kezével.

Rufus


     Tegye a kezét a monitorra! Érzem, ahogy átáramlik az energetikális, elektrosztatikus-érzésű metamorfózissal elegyített tényhalmazszerűség, csak küldje azt a nyamvadt SMS-t, mert már megettem a pörköltemet és fél órája csak egy kamerába bámulok! Ó, hogy az a... Elfelejtettem, hogy megszűnt a Budapest TV!
     Na, de térjünk vissza elfeledett hősnőnkre, aki még szerencsére mindig él, nem lett belőle sem mammut-csontváz, sem szénakazal a haja révén. Igen-igen, még mindig szén-dioxidot kovácsol az oxigénből, és mivel nem szereti a havat, nem vált hóemberré. Ez jó hír, nem? Legalábbis egy kis kurjantást adhatnátok neki, ha már úgy bandukol a réten, mint a legújabb olajmágnás Dallas-szereplő!
  Mert bizony: a mágustanoda mezejét szemelte ki, hogy elteljen az idő ezen a tikkasztó nyári napon. Már felemésztette volna a dögunalom, de úgy vélte; ha sürgősen nem tesz valamit az ellen, hogy ne végezze úgy, mint egy sivatagban álló fizetős wc-s néni, ezért elhatározta, hogy megismer valakit. Mert hogy itteni legkedvesebb barátait manapság nem is látja, pedig igazán hiányolja őket. Év közben egyszer haza is utazott, bár nem tett jót neki. Mióta tudatában van annak, hogy rendkívüli képességgel rendelkezik, alig érez késztetést arra, hogy szüleit egyáltalán meglátogassa, és visszatérjen a fekete napernyős Angliába.
Gondolatai ezer helyett most csak egy felé kavarognak. Igazság szerint most nincs is min töprengenie, pedig szívesen teszi. Ez is a melegtől van! Látod, kedves hőhullám? Senki nem szeret téged! Bár, Jenna lojális hozzád: rövid farmersortot húzott fel, amihez egy rövid ujjú, lenge szürke póló társul. Hajzuhatagja most fején csücsül, s egy két tincs lóg csak le elölről figyelmetlenség végett.
     Ahogy halad a réten lassan, de biztosan, megpillant egy fiút. Idősebbnek nézi legelsőre, de aztán bevillan számára; ez egy levitás srác és friss hús! Megvonja vállát, fokozza tempóját, s midőn odaér az említett legínyhez köszön neki:
- Hey! - mosolyog.
- Zavarsz? Azt hiszek, te öö is levitás vagyhm! Gondoltam köszönök - közli mondanivalóját, aztán nem várván meg a másik fél reakcióját, leül mellé és rászegezi tengerkék szemeit. A brit akcentusból és határozatlanságából ismét kitellett, ráadásul nyelvtana is zavarossá vált. Ezúton is gratulálunk, Jenna! Te lettél a hónap zoknija!

Rúúúfusz



      Egyszerűen fojtogató ez a meleg! Még jó, hogy Jennánk nem teniszjátékos, mert most bizonyosan megállna benne az ütő! Bár azt mondják, van élet a halál után. Gondoljunk csak bele; Napóleon, Mátyás király, Van Gogh... Meghaltak. De mi viszont élünk! Pacsit erre! De megint elkalandoztunk. Tam.
     Kékjeivel fürkészi a másik alany labdaalakú látóeszközeit. Közben többé-kevésbé  elereszt egy kisebb mosolyfélét, ezzel biztatván, hogy mégsem ő a helyi pankrátor aki szétzúz mindenkit. Másodpercek teltek csak el, s nem hisz a saját fülének: bókot kapott. Jenna. Bók. Kapott. Jenna! Nyomban el is pirul, új neve ezentúl: Harvey Piroska. Zavartan veszi a levegőt, tekintete rögvest saját ölére szegeződik. Filmbeillő-jelenet ez kérem: hajába bele-beletúr a friss szellő, miközben a tűző nap égeti orcáját.
 - Köszön! - jegyzi meg végül fejét felkavartan, mint a vadonatúj deluxe kettőpontnulla kiadású bólogatós kutya a békefurgon elejében. A közmondáshoz híven még akár szalonna is lehet belőle, már ami a perzselő napsugarakat illeti. Legalább feldobná a járókelőket ez a szalonnaszagfal.
 - Hát ja! - szögezi le, már ami a kiülést illeti. Int is neki; ugyan mán telepedjenek le egy kicsit arrébb, ahol árnyék van. Tényleg nem rossz ötlet! A legmurisabb dolog az egészben, hogy fel szeretne kelni valahogy, de nem bír, lelassult a melegtől. Kész komédia, valaki hívja a TV2-őt (úgysincs jó műsor mostanában). Szőkénkhez képest a lajhár egy kapkodó idegbeteg! A feltápászkodáshoz most kevés az akarat, mint téliszalámiban a hóesés, de segáz! Megoldja valahogy.
    - Új vagy, ööö... Rufus! Rufus! - ismételgeti magát, mert ismétlés ismétlés a tudás édesmamája. Így legalább megjegyzi tulajdon, becses nevét eme férfiúnak. Közben sikerült két lábra állnia, és még a gravitáció is a földhöz vonzza, úgyhogy egyelőre megnyugodhat a "Halálosan imádjuk Jennát!"-tábor. Még egy kérdést intéz a srác felé. Megérdeklődi honnan származik. Ilyen nevet bizony ritkán lehet hallani, és sanda gyanúja, hogy nem itteni polgár. Ügyetlenül biccent egyet fejével, majd kinyújtja kecses lábát, hogy továbbléphessen innen.  

Ru, fuss!



     Szeretném leszögezni, hogy drága hölgyünk nem az a beszédesebb fajta, aki bárkihez odamegy és csak úgy társalgásba kezd az illetővel. Sőt! Nem olyanra sikeredett, hogy buzgón cukin néz ki, a beszéde nyájas, hízelgő, hogy majd szétrobban a vidámságtól, de amint valaki felbőszíti, azonnal fogja a saját hörcsögét és beteszi a mikróba. Leszögezném ezt, de nincs szögem se kalapácsom. Utóbbival el is lehetett volna ütni az időt!
     Lánykánk azért szólította le a magában merengő fiatalembert, mert nemrégiben látta elsuhanni házának valamelyik dohos szegletében. Tisztában van azzal, hogy milyen érzés teljesen új helyre kerülni és egy idegen helyen jó sokáig magányosnak lenni. Tehát így került ide, a suhanc mellé, de már állnak is fel és tovagyalogolnak, hogy árnyék után kajtassanak.
 - London! Lucky... - csóválja fejét elkerekedett szemeivel. Egyrészt nem is hitte volna, hogy ő is angol, hiszen manapság ott már nem divatos a "Rufus" név. Bezzeg, ha az óvónő kiejti a száján azt, hogy "Dávid", máris a fél óvoda odanyargal. Na és a brit főváros? Ez nem igazság! Legszívesebben összetűzésbe kerülne a sráccal, amiért ő olyan klassz helyen lakott, neki meg csak a szomszéd Mary néni jutott, aki azt feltételezte Jennáról, hogy madárürüléket kent az ablakára. Eszelős világ.
 - Brighton - morcosan jegyzi meg lakhelyének kilétét. Az ifjú könnyen gondolhatná most: "Te is inkább áramot vezess, ne kocsit!". De nem így történt: alanyunk hosszasan részletezni kezd egy szimpla esetet, melyben egy katicát üldöz. Bocs. Marikabogarat. Mondjuk ez felettébb poénos, szőkeségünk is vihog egyet rajta, de a történet végén nem tud mást mondani, mint egy "wow"-t. Azt hiszem ennyi telik csak tőle jelenleg. Sajnos ez kevés és gyenge, mint Quasimodo hátúszásban.
       - Miért pont idejöttél? A sintérek nem végeznek valami jó munkát... - harap szájába, majd Rufus felé pillant - Csak egy Jenna-féle humorbonbonos kérdés volt. De azért milyen egy ketrecbe bezárva? - viccelődik, bár azon sem lepődnék meg, ha a fiú fogna egy hólapátot (nyáron) és agyonütné vele mondván; "This is Rufus!". Azért kíváncsian várja, hogy mit fog rá reagálni. Nem tartja magát bunkónak, hiszen akkor már rég megfogták volna, és fejbe kólintottak volna egy Árpád-kori törpemarhát.

Fus úR



      - Ó, Szende Marcsa! Kislány? Ééén? - förmed fel egy kis zavartsággal a torkában. Világéletében gyűlölte, ha valaki kislánynak tartotta illetve nevezte. Néha azt kívánja; olyankor, amikor e nem éppen megtisztelő ranggal illették a járókelők, bárcsak az összes eldőlt volna, mint turbócsiga a kerek szögletben.
- Még egy zöld trutyis hippogriff is jobban kislányos, mint én... Izé öhm - hablatyol, majd feldúltságától szökken egyet-kettőt. Új mottónk immáron a "Le a gravitációval!". Közben nem veszíti el a szemkontaktust a humanoid féllel. Illetve egésszel. Folyamatosan járnak agytekervényei, hogy milyen frappáns válasszal rukkolhatna elő ismét, de arra a következtetésre jutott, hogy ha ők ketten rádiósok lennének, nem rezegnének egy hullámhosszon. Pláne nem három megahertzen. Légy realista, és kérj lehetetlent! Elvégre, ha már így alakult minden, akkor szórakozzanak egy kicsit.
  - Kac-kac, kukac! Ismertem már, Mr. Höhdevisszavágtamcsaknemegyhentesbárddal... - forgatja szemeit, de azért egy ezer wattos vigyort is ereget feléje. A szökdécselést abbahagyja, mert még valaki azt hinné, hogy varázsgombás pixiomlettet lakmározott.
- A 'szimpatikus' szóról pedig egy lóláb jut az eszembe, de nem is a patkó. Tényleg! Milyen fura lenne, ha a lovaknak emberi talpuk lenne. Fúj, talp. Nem finom - árad belőle a szó, csak úgy a semmiből. Inkább ne is képzeljük el a lovakat emberi talppal, mert már így is gusztustalannak tartja az emberi talpakat! Pláne, ha a lábujjakon szőr is van. Az olyan, mintha az ember félig troll lenne, csak kis méretben. A trollok pedig szétverik a klotyót, és akkor a sörhasú budibuildereknek nincs mit felépíteniük.
     Miközben drágaságunkból ömlik a szóárvíz, addig a Nap egy kicsit megbújik a felhők mögött. Jó helye is van ott, mert már Jenna írisze kezdte feladni a harcot a sunyi napsugarakkal.
 - Nyaj, végre! A retikülöm... Mármint retinám! - kezdd el úgy nevetni, mintha valaki élete legjobb poénját mesélte volna el, szökken is egyet, meg is botlik. Miféle nyári, fülledt nap ez? Botladozva nevetni, vagy nevetve botladozni; könnyű szerrel hiheti a srác, hogy a legújabb "Csubakka"-kiadással van dolga, mert ez a két dolgot egyszerre mívelni nem tréfa - vagy trébokor! Ép eszű ember fel sem fogja, ami itt történik. Lehetséges, hogy napszúrást kapott. Vagy bitangpusztulatosan részeg. Á, nem! Levitás, nem tesz ilyet, ez nem vitás! Ó, jaj! Lehet, hogy a narrátor is részeg?!
Jól jönne az az árnyék már, de még mindig nem lelték meg! Kékjeivel néha odapillant azért Rufusra. Viccelődik vele: szemét hunyorgatja, mintha csak a napra nézne.
    - Kell valami? Nem vagyok órásbácsi! - Mintha magyar tudása is hirtelenjében megjavult volna.

Rufus
bocsi!  


     Igen! Teljesen ínyére van (no, nem kannibalizmus vagy ilyesmi!), hogy Rufus ezentúl nem fogja lekislányozni. Elvégre ő idősebb is, mint a mellette ballagó manus, úgyhogy fel nem fogja, hogy képzeletének mely röppályáján merte így nevezni őt? Mindegy is, ne csináljunk bolhát a mamutból, izé fordítva! Biccent egyet, ezzel lezártnak tekinti ezt a részét a beszélgetésnek.
  - Hehe, jogos - válaszol a ló és cipőbolt kombinációjának felvetésére. Ezen egy csöppet elkalandozik. Már azon sem hökken meg, hogy eme teóriának elképzelésében is megjelenik egy jele annak, hogy napszúrást kapott, vagy eszét hagyta a klubhelyiségben: szemei előtt egy almásderes jelenik meg emberi fogakkal, ahogy bevágtat egy mugli lábbeliboltba és egy "bumm, bébi!" nézéssel kiválasztja álmai csukáját. De nem a halat, hanem a topánkát.
- Napszúrást kaptok. Öööö, kaptam - kap oda fejéhez, miután szökkenése után szerencsésen elvágódott a rét füvén. Ilyen az ő mázlija; csak kijött a rétre, napszúrást kapott. Bad Luck Jenna. Próbálna feltápászkodni a földről, azonban összegörnyed. Úgy érzi, mintha apró bolhasereg mászkálna koponyájában - persze, ha van ilyen érzés egyáltalán! Hajkoronája is előrébb libben, így eltakarja kissé kipirosodott arcát.
A nap azonban nem adja fel, s tovább perzseli Bagolykő csetlő-botló népét. Egyre jobban elviselhetetlenné válik ez a hőség. Ez a hullám viszont elkerülhetetlen, hacsak nem akarsz megposhadni odabenn az unalomtól.
- Ahj, az agyi receptoraim tüzelnek! - kiált fel, ez amolyan levitás megszólalás volt tőle. Normális esetben belemenne az csapok és pálcikák világába, ám ez vészhelyzet.
- Madarat, hogy látok az égen? Te normális vagy? Istenem, ilyen bogyós dilit mint te, életemben még soha nem néztem! My gosh... - kel fel a földről, majd egy határozott mozdulattal fordul vissza a kastély felé. Árnyékot már biztosan nem lelnek, sem egy görnyedt fát, amelynek védelmében letelepedhetnének. Legalábbis kicsi az esélye, hiszen ez egy rét, a pusztaság.
   Válla felett bosszús szemekkel tekint vissza a fiúra. Pálcáját is elővenné, hogy egy kis vízfolyással észhez térítse beszélgetőpartnerét, de még ő maga is érzi, hogy ez egy eltúlzott tevékenység lenne felőle! Valamit muszáj mégis a fejéhez vágnia még, mert nagyon dühös lett.
- Kombájn! - fogalma sincs mi ez, de legalább benne van az, hogy "bye", és legalább magyaros szó. Aztán igyekszik elviharozni a rétről, de a egész lassan, így esélyt adva a himpellérnek, hogy utolérje és bocsánatot kérjen, esetleg megmentse az agyvérzéstől. Ki ne sírna, ha Jennánk alulról szagolná az ibolyát? Hacsak nincs valakinél fokhagyma, akkor mindenki hullatná könnyeit!