Jenny Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Szilveszteri buli Jamie*Az egész téli szünetet, így a karácsonyt is a kastélyban tölti, nem volt kedve hazamenni, itt legalább nyugodtan tud készülni az órákra is, már amikor nem ajándékot csomagolt, bálozott vagy munkalehetőség után kutatott. Ahogy meglátta a faliújságon a kiírást, miszerint szilveszteri bulira keres kisegítőt a csárda, azonnal írt is egy baglyot Jamie-nek, nehogy lemaradjon róla. Egyébként is unatkozott, ezért is kap rögtön az alkalmon, na meg nem utolsósrban egy kis zsebpénz mindig is jól jön mindenkinek, így neki is. Kényelmes, mégis elegáns ezüst ruhát vesz fel, haját elegáns kontyba fogja, így nem zavarja a munkában sem, de mégis bulihoz illően öltözik fel, nem túl erős sminkkel kiegészítve, és alacsony sarkú cipővel. A megbeszélt időpontnál pár perccel hamarabb érkezik, nem akar rossz benyomást tenni, hogy elkésik. Belép az ajtón, látja, hogy jó páran már összegyűltek, és még jönni is fognak. A pult mellé lép, ahol meglátja az egyedül támaszkodó fiút, a leírás alapján, amit bagolyban kapott, valószínűsíti, hogy Jamie-ről van szó, és megszólítja.* - Hello. Jamie, igaz? *Mosolyog rá kedvesen.*
|
|
|
|
Jenny Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Mesélő és Tenshi
Április 1.*Jó szokásához híven reggelizik a nagyteremben elég későn, kiélvezve azt, hogy most nincs órája már korán reggel. Lekváros pirítóst eszeget, mikor majdnem megakad a torkán a falat, ahogy eszébe jut, hogy az utolsó pár sort a Sárkánytan esszéjéhez nem írta meg, amiből ráadásul délután kezdődik az órája. Sietős léptekkel kapja be az utolsó falatot a pirítósából, tudott volna még enni, de hát az esszé nem várhat, majd bepótolja a finom falatokat az ebédnél. A jó idő kezdetével már ő is magasabb sarkú cipőre cserélte a tél miatt hordott lapos talpúját, mely ahogy halad a folyosókon sietősen, elég nagy hangzavavart kelt a kopogásával, jó pár festményt szitokáradatra késztetve erre, de ezzel most nem törődik. Ahogy beér a könyvtárba, azonnal az egyik asztalhoz siet és előszedi a pergamenjeit, mikor meghallja az apró neszeket, és azonnal megdermed. Sietősen közelebb lép a kedvenc részlegéhez, ahonnan a neszeket hallja, és megcsillanó szemekkel veszi észre egyik kedvenc állatának, a sárkánynak a tojását. Nem igazán érti, ha ez egy élő tojás, hogy lehet plüssből, de érdeklődve figyeli a további történéseket. Levegő után kapkod, amikor meglátja, hogy egy sárkány kel ki belőle. Pár másodpercig nem is jut szóhoz, majd elmosolyodva köszönti a fiókát.* - Hello. Semmi különös, na és veled? Ha jól látom, te egy magyar mennydörgő vagy? *Kérdezi kíváncsian, utalva a sárkány szemére és a bronzvörös tüskéire a farkán, amelyek a tanulmányai során megtanultak alapján csak egy sárkányfajtára utal. Érdeklődve veszi észre a mellette álló Tenshit, egy mosollyal köszönti őt, majd visszafordul az élő, mégis plüss sárkány felé.*
|
Utoljára módosította:Jenny Miles, 2014. április 4. 09:55
|
|
|
|
|
|
|
Jenny Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Mesélő és Dasha
Április 1.*Ahogy látja, Dasha is ugyanolyan meglepődött, mint ő, na igen, nem mindennap találkozik az ember plüss sárkánnyal, aki beszél, főleg nem mindennap lesz tanúja a születésének. Na meg egy könyvtárban? Kész ritkaság. Ha ezt Szendrei tanárnő meghalja... Gondolatai elárasztják elméjét, de igyekszik az agya mélyére száműzni meglepődöttségét, ki akarja használni az időt, ha már ilyen szerencsének lett szem- és fültanúja. Felnevet, ahogy látja a sárkány akcióját Dashával szemben, és viccesen meghajol előttük.* - Köszönöm a bókot. Jólneveltségből igazán példát vehetnének rólad az iskolatársaim. *Mosolyog rá kedvesen, majd a neves kérdésre elgondolkodik.* - Úgy könnyebb dolgunk lenne, ha tudnánk, hogy hím vagy nőstény vagy-e? *Ha megkapja a választ a kérdésére, Dashára néz.* - Mit gondolsz, milyen név illik erre a gyönyörűségre? *Közben azért ő is gondolkodik a neveken, de tényleg könnyebb dolga lesz, ha megtudják, mégis milyen nemű a kissárkány. A kis lény akciójára kis megdermedéssel reagál, de ha már ilyen aranyosan kérleli, hát megteszi a kérését, áöleli őt még az előtt, hogy megtudná, kapnak cserébe egy titkot is, a sárkány túl aranyos ahhoz, hogy ne a tipikus jaj-de-cuki-vagy reakciót váltsa ki belőle. Hagyja, hogy tegye a sárkány, amit szeretne, nem zavarja a hajhúzogatás, de arra azért figyel, nehogy a kissárkány leessen a földre, ha mégis megcsúszik és közeledik a talaj felé, igyekszik utána kapni, hiába látta az előbb, hogy megy neki a repülés. Mosolyog néz vissza a szemébe.* - Kíváncsian várom azt a titkot, ha megosztod velünk.
|
|
|
|
Jenny Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Mesélő és Dasha
Április 1.*Ő is bemutatkozik Dashának, ha már így összetalálkoztak, ez se maradjon ki a repertoárjukból. Felnevet, ahogy meghallja a sárkány válaszát, milyen kár, hogy nem igazi, élő a sárkány, az úgy viccesebb lenne, bár az biztos, hogy nem lenne ilyen kellemes a szituáció egy teljesen élő egyeddel találkozni. Végighallgatja társa névötleteit, és a Nielnél ő is bólint.* - Egyetértek, szerintem is a Niel illik hozzád a legjobban. *Mosolyog rá a cuki sárkányra, ahogy hozzábújik a szoros öleléssel. Lágyan végigsimít a plüss aranyoson, majd utána átengedi az ölelést Dashának is. Ő is odalép az asztalhoz, és felül rá a sárkány mellé, kihasználja, hogy a könyvtáros boszi néni nincs itt, így szinte azt csinálhatnak, amit akarnak. Azonnal nevetni kezd, ahogy a nyalogatás csikizni kezdi az arcát, és ahogy a vállára száll, finoman próbálja elkapni, hogy végigsimítson a sárkányon, milyen kár, hogy a plüssök nem lehetnek csikisek.* - Hogy érted, hogy Kumagoro miatt? Segítsünk neked megkeresni? Na és hogy érted, hogy megfertőztél a cukisággal minket? Elég édesek voltunk így is, most meg el fogunk folyni tőle? *Kacsint rá társaira.*
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Aileen - Cukikór fertőzés
*Mióta a cuki plüss sárkány megfertőzte őt is a cukiság-kórral, fél méterrel a föld felett lebeg szinte, annyira vidámnak, önfeledtnek és cukinak látszik. Jó pár társa elkapta már a kórt, egyesek tőle, mások meg Dashától. A tanulószoba felé veszi az irányt, hogy nekiálljon a házidolgozatainak, amiket a tanárai feladtak neki, bár mondatai is csöpögnek a cukiságtól, így elég vicces beadandókat olvashatnak majd tőle. Mondjuk legalább attól nem tart, hogy sikerülnek a dolgozatai, ahhoz túlságosan cuuuki és vidám, még jó, hogy a vizsgaidőszaknak már vége. Ahogy beér a szobába, megpillantja egyik társát, így lehuppan mellé.* - Helló-belló, mizujs veled? *Kérdezi vidáman, lepakolva könyveit és pergamenjeit az asztalra.*
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Aileen - cukikór fertőzés
*Elég érdekes irományai születtek már eddig is a boldogsághormonnak köszönhetően, így lehet, hogy nem most kéne ezeket a házi dolgozatokat írnia, de hát a határidő az határidő, nem igaz? Véda néninek is írt már egy szívhezszóló, cuki fogalmazást Találkozásom egy plüsssárkánnyal a könyvtárban címmel, ami a sárkánnyal való találkozásáról szól, de még annyira nem volt bátor, hogy el is küldje neki. Előszedi a pennáját és a megfelelő pergament, hogy folytassa az írást, és közben felel a lánynak.* - Cuki a tanulás, de azért pihenned is kell néha, és egyéb cukiságokkal foglalkozni. Nálam sincs semmi különös, vidáman és gondtalanul telnek a napjaim, amit igyekszem átadni másoknak is, eddig egész nagy sikerrel. *Mosolyog rá vidáman a lányra.*
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Aileen - cukikór fertőzés
*Látja ő, hogy furcsán néz a lány rá, de nem szól érte, tudja, hogy furcsa lehet egy kívülállónak, amíg meg nem tapasztalja. Majd ő segít neki, hogy gondtalanul élvezhesse a mindennapokat, és átélje a teljes cukiság érzését, hogy vidáman álhasson neki a legnehezebb dolgozatoknak és számonkéréseknek is.* - Semmit nem kell csinálnod, csak hagyni, hogy átjárjon a cukiság és a vidámság. *Áll fel, majd a lány mellé lép, és két puszit ad az arcára, mellyel a lány is megkapja a cukiság kórságát, átérezve azt a vidámságot és bohóságot, amit ő is megtapasztalhatott az elmúlt pár napban. Kíváncsian várja a hatását, hogy a lányon is kijöjjön a fertőzés.* - Nos, érzed már a jótékony hatását? *Kérdezi kedvesen.*
|
|
|
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Aileen - cukikór fertőzés
*Bezony, csak annyi a teendőjük a fertőzöttnek, hogy a fertőzőt ne átkozzák meg, és hagyják, hogy kapjanak puszit tőlük. Nem nagyszerű, milyen könnyen és egyszerűen el lehet érni a boldogságot és vidámságot? És még csak nem is fáj. Figyeli a lány változását, az ő arca és még nagyobb sugárzást vesz fel (ha ez lehetséges), és szorosan visszaölelgeti.* - Én is egyetértek, hogy milyen jó. Nincs mit, további jó fertőzést! *Integet a lánynak, és eltűnik.*
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Eris, inkább neked is cukisosodni kéne. (de hülyén hangzik )
Nath bá', ez nem ravaszság, ez csak berezelés. Egyébként meg az ellenzéknek. (és a végén a cuki kari beveszi és elfoglalja a polgármesteri széket. )
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Cukikór - Keiko
*Ma már sikerült egy embert boldoggá tennie, a mai jó cselekedetét már megtette. Bizony, sok ember elkapta már a cuki-kórságot, és a tanárok sem tudták még megszüntetni a dolgot, nem mintha bánná. Ahogy hallotta a folyosói pletykákat, nagyon sokan valamiféle mugli drogra, tudatmódosítóra gondolnak, de nem sokan tudják rajta és Danshán kívül, pontosan honnan ered az egész. Az egyik portréval beszélget, sajnos nekik még nem találta ki, hogyan tudná átadni a cukiságot, de dolgozik rajta. Azonnal felkapja a fejét, ahogy hallja a hangosabb diákhangot, és oda néz. Mikor hallja a portré válaszát, elmosolyodva lép ki a folyosó árnyékából, és a lány felé mosolyog.* - Helló-belló, cuki mókusz, engem keresel? *Kacsint rá háztársára.*
|
|
|
|
Jenny Tündérmókus Miles INAKTÍV
RPG hsz: 52 Összes hsz: 536
|
Tilda néni, látod, te is ilyen cuki lennél, ha elkapnád a cuki-kórságot.
Keiko, írtam neked vissza.
Leen, jössz megdönteni a polgármesteri hivatalt? Ave Cuki!
|
|
|
|
|