A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456458#post456458][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.23. 19:14[/b][/url]

Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=462632#post462632][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.08. 18:55[/b][/url]

Az ebédem mellől rángattak ide, mert természetesen nincs senki, aki a gyengélkedőn babusgassa a diákokat. Nincs a legjobb kedvem emiatt, mert oké, hogy erre tettem fel az életem és rengeteg dolgot feláldoztam miatta, de egyre kevésbé tolerálom könnyen, amikor még csak meg sem tudok nyugodtan ebédelni, mert valaki annyira a halálán van, mint az oroszlán, akinek a mancsába ment egy szálka. Persze, ha tényleg vészhelyzet van, az más dolog, egészen más, akkor még csak nem is érzem magam valami rángatható bábnak.
Viszont amikor a helyettesem a fülembe suttogja, ki is az, és elmeséli, hogy rosszulléttel hozták be, kicsit meglepődök. Aham, szóval ezért volt olyan sürgős! A Rellon házvezető-helyettese látogatott el a gyengélkedőnkre. Ennek tiszteletére gyorsan fel is kapom a kötényem, ami sokkal inkább hasznos, mintsem divatos, és már megyek is a megsúgott ágy felé. A függönyt elhúzom az útból, de magam mögött gondosan behúzom, ahogy beléptem, így legalább kicsit kizárjuk a külvilágot és tudok egyszerre egy emberre koncentrálni.
- Jó napot, tanárnő! - Köszönök neki kedvesen, miközben végigpillantok rajta, próbálom felmérni, hogy néz ki, mennyire fest rosszul. Nem a divatérzékére vagyok inkább kíváncsi, de nem bámulom túl sokáig, inkább csak finoman lerakom magam az ágya szélére, mert fáradt vagyok, és amíg nincs baj, addig minek pörögjek, ugye?
 - Elmesélné nekem, mi történt pontosan? Csak annyit tudok, hogy rosszul érezte magát, de ez vajmi kevés. És van ötlete, mitől lehet? - Kérdezem végül érdeklődően, miközben azon gondolkozom, talán csak túlhajtotta magát. A tanárok hajlamosak néha, tudom, milyen a dolgozó nők élete és én is kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog menni így egy életen át, néha le kell lassítani és vissza kell venni kicsit. Áh, majd később...
Minden esetre, ha csak egy kis pihenésre van szüksége, a legjobb helyen jár, neki szabad lógni, a diákoknak nem. Sőt, ha esetleg egy kis búvóhelyet szeretne a világ gondjai elől... akkor sem fogom elküldeni. A fenébe is, túl érzelmes és megértő vagyok, így nem leszek profi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=462978#post462978][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.09. 20:13[/b][/url]

Beteg vagyok pár napja, de annyi náthás, megfázott diák fordul meg itt, nem csoda. Pedig gyakran szedek C vitamint, most is igyekszem így kihúzni, de kicsit fáradékonyabb vagyok. Az ispotályba be sem mentem a héten, jobbnak láttam, ha nem terhelem túl magam. Pontosan tudom, mekkora felelőtlenség, én pedig nem szeretném, ha egy egyszerű betegség hetekre kiütne a forgalomból. Egyszerűen most nem engedhetem meg magamnak. Főleg, hogy itt is sürgés-forgás van, egészen az esti időszakig.
Amikor is elcsendesedik a gyengélkedő. A világítást mérsékelem, hogy azért lehessen látni, de a diákokat ne zavarja. A legtöbbjük alszik, vagy éppen orrot fúj is köhög. Pár ügyes szimuláló továbbra is túl látványosan szenved. Én pedig úgy döntök, be kell mennem a gyógyítói helyiségbe, mielőtt még hazamegyek és rábízom őket valaki másra, mert ma éjjel nem leszek majd képes itt bent szobrozni, ebben biztos vagyok.
A bájitalos szekrény mellett ellépve a székemre leülni készülök, mégis inkább csak leroskadok rá. Veszek egy mély levegőt. Majd még egyet. De mégis úgy érzem, mintha semmit sem érne. Egyre szaporábban veszem a levegőt, de nem pánikolok, fogalmam sincs eleinte, mi bajom van. De aztán érzem az égető érzést az oldalamon, a szúró fájdalmat, ahogy hozzáérek. Csak egy kicsit emelem meg a felsőm, és máris pontosan tudom, mit keresnek ott azok a kiütések. Azért jöttek, hogy eltegyenek láb alól.
Nem, nem azon pörög az agyam, mit tehetnék. Lefagyok és abban a pillanatban arra gondolok, mivel fertőzhetett meg engem Jenny, amivel a szobatársait nem? Miért vagyok más? Egy légtér? Nem, az bárki más lehetne, hacsak, nem... a... hozzá... hozzáértem. A kiütéseihez. Nem tudok koncentrálni, összefüggően gondolkozni.
- A rohadt életbe. - Foglalom össze csendesen lehelve a helyzetet, na igen, körülbelül el a helyzet. Szívás. Hatalmas szívás! Próbálok felállni a széktől és eltámolyogni, hogy bájitalt keverjek, de gyenge vagyok és alig kapok levegőt, az oldalam sajog a kiütésektől.
Még mielőtt még odaérhetnék célomhoz, legalább oly' elegánsan rogyok térdre, majd dőlök el, mint egy krumplis zsák. Érzem, hogy meleg a homlokom... mégis jól esik a földnek támasztani. Ez nem lesz így jó. Nagyon nem lesz ez így jó. Lori, itt az ideje kitalálni valamit. De nagyon gyorsan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=501883#post501883][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.07.31. 23:40[/b][/url]

Felszínes, nyugodt tengeren lebeg. Meleg nyugalom tölti el a lelkét, egész teste semmisnek tekinthető tömeg szempontjából. Magyarul: nem érzi, hogy lenne fizikai valója. Olyan mérhetetlen nyugalom honol benne, mintha minden gondja fokozatosan megoldódott volna, és a lelki béke betölti minden egyes négyzetcentiméterét. Nem tudja, hol van, azt sem, miért, de tegyük hozzá, nincs annyi tudata, hogy ezzel most komolyabban foglalkozzon. Csak lebeg a semmi közepén. Leírhatatlanul kellemes érzés.
Valamikor beúszik érzékei tengerére az a kellemetlen tapasztalat, ami egy szúrásban kezdődik. Nem szereti a szúró érzéseket, olyan kellemetlenek, zavarják a jó kis lazulást, a semmittevést, a puszta létezését. És valamit kell kezdenie ezzel a jelenséggel. Végül is a szúró fájdalom rángatja vissza a jelenbe lassan, cseppenként, míg annyira öntudatára nem ébred, hogy kinyissa a szemeit.
Mindenütt fehérség, retináit bántó fény, orrát gyógyszerillat támadja be. Szereti a gyógyszerszagot, mert úgy hiszi, már a részét képezi a gyógyítói elhivatottságának. Ezért mindig, amikor a párizsi ispotályban jár gyakorlati hétvégén, megnyugvással szívja magába a fertőtlenítő eltéveszthetetlen aromáját. Kinek a parfüm, kinek a klór. Most viszont a fekvőhelyzetéből ítélve úgy fest, ő a páciens, és megfordultak a szerepkörök. A csípője és a karja felváltva szúrnak, égetnek- pár órája Pótcsont Rapidot itatott vele a gyógyító, csak ő nem emlékszik erre a picike részletre. Ahhoz, hogy rendbe hozz egy eltört csontot, jó módszer a csontforrasztó kúrát választani.
- 'sszameg... - Nyög fel halkan mozdulván egy picit fektében, de úgy érzi, a teste nem kultiválja a mocorgás semmilyen formáját. Ez elég sajnálatos, mert szánt szándékkal fel akart ülni. Muszáj lesz feküdnie. S ha már fekvésre ítélte a saját teste, mégis csak jó lenne körbenézni, esetleg menekülő útvonalat keresni, ha valamelyik ellenlábasa eldöntené, hogy rátámad a gyengélkedő szűzi fehérségében. Ám ahelyett, hogy ellenségeket találna, a legnagyobb meglepetésére Cyanne-nel néz farkasszemet. Emlékeztek még? Cupido meglőtte Mihaelt. A szerelem parázsló lángjai azonnal magasra törnek az ifjú sárkány szívében, legalábbis a szeme mániákus csillogása erre enged következtetni.
- Örülök, hogy nem léptél le a fenébe. - Kár volna takargatnia az elégedettségét, mert a Times New Roman, hetvenkettes betűméret így is eléggé árulkodó.
-Mióta fekszek itt? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=501892#post501892][b]Ethan R. Saint-Venant - 2015.08.01. 00:15[/b][/url]

Az embereknek van egy nagyon rossz szokása. Nem mindenkinek, épp csak egy töredéküknek, nem is túl feltűnő, de onnantól, hogy a pillantásunk elkapja a mozdulatsort, mindig arra fog figyelni onnantól. Ez amolyan törvényszerűség. Mint amikor feltűnik másnál a vokális tikk, ami egész addig nem is realizálódott - attól a pillanattól fogva a fülünk ki lesz hegyezve a szakaszosan érkező hümmögésekre. Ez a rossz szokás nem más, minthogy idegességünkben, töprengés közben a szánk belső részét harapdáljuk. Talán azt remélve, hogy az apró fájdalom segít majd fókuszálni. A gyengélkedő egyik ágyán ül, hátát a támlának vetve, miközben foga közé csippent egy apró bőrdarabot. Nem mintha nem sértette volna már fel korábban.. most pedig ez a rossz szokás nem hagyja, hogy a szervezet tegye a dolgát és begyógyítsa felszíni sérülést. Nyelvével végigsimít az alsó fogsorán és a biztonság kedvéért az éjjeli szekrényén heverő asztalkára pillant. Ez most nem egy túl forgalmas éjszaka, rajtuk kívül senki más sincs itt, mostanra Barbi is elment és csak ők maradnak. Nem biztos benne, hogy ez a legjobb ötlet.
- Komolyan nem vagy normális. Azt hittem, hogy vannak dolgok, amiket csak úgy .. nem tennél meg. De nyilvánvalóan alulbecsültem az elszántságod.
Nem egészen az elszántság szót akarta használni, és a hang is, amellyel kipréseli az ajkai közül, inkább formálja a "vérszomj" kifejezést. Egyáltalán nem álmos, mindent tudna most tenni, csak épp aludni nem. Nem itt, nem most, nem Mihael társaságában. A szájáról már letörölték a vért és a zúzódást is ellátták, az a sérülés már a múlté, de az agyrázkódással, amit kapott, már nem tudtak ilyen gyorsan elbánni - így is-úgy is benntartották volna még kivizsgálásra.
- Ha legközelebb így nekem jössz.. nem, fogalmam sincs mit teszek, hogy őszinte legyek.
Még fenyegetőzni is kimerült és túl rossz hozzá a közérzete. Annak örül, hogy erről most Rémi nem tud. Képtelen lenne kezelni a gyengélkedőbe berontó öccsét ebben az állapotban. Szokásos összeszedettsége, a makulátlan kinézet és jólfésültség oda; haja borzas, a gyengélkedő hálóruhája pedig bő rá és a legkevésbé sem komfortos.
- Különben is, milyen varázslatról beszéltél végig?
Tulajdonképpen lenne tippje, gyakorlatilag biztos benne, hogy mire gondol Mihael, de az ő szájából akarja hallani. Nem kockáztatná meg, hogy egy félreértésből adódóan saját magát buktassa le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=502511#post502511][b]Markovitsné Győri Barbara - 2015.08.03. 17:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=507067#post507067][b]Szentmihályi Norbert Dávid - 2015.08.19. 21:21[/b][/url]

Azoknak, akik lemaradtak az idény utolsó kviddicsmeccséről, nos, vázolnám a szituásziónt. Norbi gondolkodott - pedig már milliószor mondtam neki, hogy NE tegye - és kiötölte, hogy a kvaffot menetiránynak háttal, vagyis pontosan 180°-kal rosszabb szögben óhajtja megszerezni, mint azt ildomos lenne. Ezzel még nem is lett volna olyan hatalmas nagy probléma, azt leszámítva, hogy a hülyék se csinálnak ilyesmit. Így esett meg hát, hogy ő szépen, járgányán full szabálytalanul ülve beért Nedra mellé és úgy döntött, kell neki a bőr. Mármint nem Inedra, miket gondoltok? A labda a kezében már inkább. Ekkor kezdődött az üzekedés: add ide a labdát, a labdát add ideeee, én a labdát oda nem adom... Körülbelül így nézett ki, csak az agresszivitás faktort kicsit megtoltuk alulról, szóval tulajdonképpen egymást is ráncigálták a kvaffal együtt, majd az utolsó lendítés alkalmával, mikor a levitásnak már tényleg el kellett volna engedni azt a nyomorult gömböcöt nem tette: helyette elterült Norbin, ennek következményeképp mindkettejüket lesodorta a... Képszakadás. Legalábbis Norbi részéről. Szóval Yarista csiribú-csiribá csinált sarat, ők meg potty, beleestek. És igen, ripityára törték magukat. Mert a fiam nem volt eddig is elég agyalágyult, kellett még neki ez a zuhanás, tényleg, valóban.
Hogy pontosan mije és hol és mennyire törött el, azt nem is részletezem. Egyszerűbb arról beszélni, mi maradt a nyomorulton épen, ebből pedig nem sok minden van. Az agyrázódást például garantáltan, ingyen és bérmentve kapta meg, ezért lehet, hogy még mindig eszméletlen. Ami persze jobb is, mert ha felébredne, mindene fájna. Lehet, hogy még a szemgolyója is, sose tudni. Mégis, egy idő után illene felrázódnia éberségét vesztett állapotából, így eshet meg, hogy nyöszörög valamit. Aztán a szemeit is megpróbálja kinyitni, de megvan az a rossz szokása ennek a helynek, hogy fehér és fényes. Nem lesz ez így jó, inkább vakon járkál élete végéig, csak lőjék már le azt az izét. Nyöszörög még egyet, majd ismét megpróbálkozik az alagút végén lévő fényességgel és wáoh! Világ! Túlélte! Rögtön vigyor költözik az arcára: mekkora menőség volt már a csele! Oké, volna még rajta mit csiszolni, igazából az egészet ki kéne találni normálisan, de hát na. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de a nyaka is fáj. Ekkor észleli, hogy kicsit ki van merevítve: aaha, akkor ez nem csak a nyaka lesz. Megpillantja maga mellett Szirát és vigyora édes mosollyá szelídül. De még ez is fáj neki. Jahj, Norbi, neked is néha lehetne eszed, mielőtt cselekszel.
- Vi... zet... - megpróbálja kikrákogni magából ezt az egyszerű szót, ami jelenleg megállíthatatlanul zakatol a fejében, főként porzó torkának okán. Közben igyekszik fejét a másik irányba is fordítani, ahol... Inedra. Szerencsétlen leányzó, ő sem járt sokkal jobban. Talán ez az a pillanat, ahogy egy hangyányi bűntudat ébred benne: részint ő okozta a balesetet. Nagy részt. Persze mindketten hibásak voltak, de ő kezdett neki az egésznek: ezért jár a bocsánatkérés. Majd ha jobban lesznek. Végtére is milyen baromi menők voltak ott a levegőben? Na, azért már na.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=521856#post521856][b]Várkonyi Arnold - 2015.09.22. 18:13[/b][/url]

Lüktető fájdalom járja át az egész testem, a lábfejemből kiindulva. Apró mozdulatot teszek csupán, de kis híján elájulok a vele járó eget rengető égető-zsibbadó hullámtól, amit magával vonz. Elfojtottan nyögök fel, és fél szememet résnyire nyitva mérem fel a terepet. A gyengélkedő egyik ágyán fekszem – természetesen. Csakhogy halványlila gőzöm sincs, hogy kerültem ide. Pedig meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem ájultam el, és senki nem kapott a hátára a szuperhiró megmentőt játszva. A reccsenésre és arra a szörnyű érzésre tisztán emlékszem. Nem néztem a lábam elé, és rosszul léptem. Teljesen rám vall ez a baki, már hogy egy ilyen egyszerű, jelentéktelen félrelépés miatt töröm-zúzom össze magam, semmi komoly, hősies tett…
Az időzítésről pedig… inkább ne is firtassuk.
- Megmaradok? – rekedtes hangom nyöszörgésbe fullad, de azért még kivehető a kérdésem. Büszke férfiként nem tagadom, előfordulhat, hogy kicsit nagyobbnak látjuk a bajt, mint amekkora. Ez csak egy törés – remélhetőleg –, jobb esetben csak egy csúnya ficam, hamar rendbe fog jönni. Gondolom, legalábbis. Rosszcsont gyerek létemre mindig hatalmas szerencsém volt, és nagyon ritka esetben szorult ellátásra a csintalankodás közben szerzett sérülésem. Bár egyszer betörtem a fejem. Meg a karomat is. És az sem kizárt, hogy fejre ejtettek már születésemkor.
- Nem vagy te túl fiatal javasasszonynak? – kérdezem. A testemet intenzív ütemben ostromló fájdalomtól elhomályosult tekintetemmel annyit azért ki tudok venni, hogy valami vörös leányzó sürgölődik körülöttem, ami éppenséggel még kedvemre is lenne, ha nem foglalná le mindenemet a szenvedés. De komolyan, állatira fáj!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=524606#post524606][b]Szentmihályi Norbert Dávid - 2015.09.27. 19:51[/b][/url]

Az interjú óta tudja, hogy életében egyetlen nő vehet csak részt, ez pedig nem más, mint Lorelai K. Riviera. A házvezető-helyettes teljesen levette őt a lábáról, ahogy olyan kemény macásan válaszolt a kérdésekre, megacélozta magát, s hiába ajánlotta fel Norbi a tegezést, nem tágított. Ennél karakánabb nőszeméllyel még nem találkozott. Az a kisugárzás, az a tekintet, az ... Awh! Így lehetséges, hogy Norbi épp a Gyengélkedő felé tart egy szál vérvörös rózsával. Felelősséget nem vállalok a következményekért, ugyanis nagy robajjal kicsapja az ajtót, mint óvodás a hisztit, majd belép délcegen - mint valami mutálódott rinocérosz -, Lorcsa néni elé lép, letérdel és nyújtja felé a rózsát.
- Szívemnek asszonya, ó Eridon házvezető-helyettes! Kérlek téged, jöjj velem egy csendes, s szolid randira a csillagos ég alá! - bal kezét szívére teszi, a virágot nyújtja a nőnek és nagyon nem érdekli, ki látja őket. Én mondjuk viszonylag nyugodt vagyok, mert ez az őrület megközelítőleg addig a pontig fog élni, míg meg nem ejtették a randevút, utána vége lesz. - Mit felelsz hát?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=531236#post531236][b]Havasi Bence Milán - 2015.10.14. 22:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=531387#post531387][b]Sólyomfi Helena - 2015.10.15. 20:49[/b][/url]

Egyetlen pozitívumot tudhatok magaménak, amit a hét folyamán sikerült összekaparintanom. Most már határozottabban tudom definiálni az idegösszeroppanás szót, mivel testközelből tapasztaltam.
Nem voltak jó éjszakáim az utóbbi időben, ami szó szerint rám van írva, mert életemben nem láttam még ekkora táskákat szem körül, főleg nem magamon, és már csak kávé előtti és kávé utáni idő létezik számomra.
De mára ennek vége, ahogy megtudtam, végre feltornászhatom magam Bencéhez, megyek is a konyhába, hogy beszerezzek minden dolgot, ami segíti a miharabbi felépülését, és igen, még az utolsó két órámról is lemondok ezért, ami esküszöm, nem szokásom. A kedvem is határozottan jobb, amit sem én, sem mások nem tudnak mire vélni, ami csak azért furcsa, mert azt se tudom, miért foglalkoztat annyira ez az egész. Oké, kedvelem, oké, szeretek vele lenni, de ez még nem elég ok arra, hogy félőrültként stangáljak, mikor megtudom, hol kötött ki. A miért meg már nem is érdekel, pedig az első kérdésem általában az lenne, és igen, mindez számomra irtó fura.
Na, most viszont egy jókora papírzacskóval lavírozok a folyosókon, majd mikor biztos is vagyok abban, hogy szabad, nem törődve semmivel, tépem fel a gyengélkedő ajtaját, majd szememmel háztársam keresésébe is kezdek.
- Hah, tudtam, hogy csak színlelsz - köszöntöm, mikor megtalálom, aztán ahogy egyre közelebb lépek, fokozatosan jövök rá arra, ez az állítás mennyire nem igaz. Sebaj, én nagyon igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy amúgy velem minden oké, és egy kicsit se viselt meg a tudat, hogy idekerült.
- De nem... nem úszod meg, Fela megígérte, hogy amint kijössz, veled is megíratja a dogát - teszem le mellé a zacskót, s csak azért nem részletezem, mi van benne, mert az illatokból ő maga is rá tud jönni.
Aztán gondolok egyet, és a pálcám segítségével tessékelem közvetlen az ő ágya mellé, azt az üreset, majd le is dobom magam rá. Igen, képes vagyok röpke két perc alatt is otthon érezni magam.
- Egyébként semmiről nem maradtál le... vagyis de... találkoztam egy majdnem pucér évfolyamtárssal, fel volt lógatva az egyik páncél dárdájára... Komolyan, baromi találékony emberek vannak itt - húzom el a szám a plafont bámulva, és tovább agyalok.
- Ja meg az egyik levitás elájult, mikor mandragórát ültettünk, nem vette fel elég gyorsan a fülvédőt... látnod kellett volna, dőlt, mint a dominó - azt meg senki ne kérdezze tőlem meg, mikor hadováltam össze ennyi hülyeséget egyszerre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=532023#post532023][b]Farkas Kamilla - 2015.10.17. 20:53[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=534923#post534923][b]Rui Mendes Dias - 2015.10.25. 17:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=542613#post542613][b]Bakonyi Gergely - 2015.11.12. 22:51[/b][/url]

Repülő fogók – zuhanó fogók. A kép, ami még utoljára él a fejében, aztán onnan egy nagy, zavaros, összemosódott massza, semmi más. Valami, ami mélyen nyomott hagyott benne, vagy éppen rajta, de olyan mélyen, hogy ő sem éri már el. A zúgás a fülében, a sötétség a szemei előtt talán egy olyan támpont, amire még támaszkodni tud, így nem is nagyon igyekszik kilépni az állapotból. Igyekezete ellenére hamarosan egy kellemes, nyugodt, lüktető hang furakszik elméjébe. Majd mellé egy másik, furcsa, kissé más ritmusú. Eltelik némi idő az áldásos zsibbadásban még, mire rájön, hogy az életfunkcióival kezd képben lenni. Ver a szíve és lélegzik, aprókat szusszantva olyan, mintha éppen álmodna.
A legédesebb, leghosszabb álma azonban pillanatok alatt változik kínzó rémálommal, ahogy lassan visszatér a testérzékelése. Apró ráncok jelennek meg a homlokán, szemöldökei megremegnek. A fájdalom tudata villámcsapásként éri, kellemetlen meglepetésként hasít elméjébe. Apró szusszantással nyugtatja meg magát és próbálja megnyugtatni megőrült idegvégződéseit. Úgy érzi, mintha minden egyes idegszála riadóztatná, életben akarná tartani. Ennyire életben kell őt tartani?
Félig van még csak magánál, amikor hallja a zajokat, és azt hiszi, otthon van. A furcsa elgondolás még inkább megnyugtatja, valahogy az ágy is puhább, a takaró is könnyebb és finomabban melegíti őt. Még a fájdalom gondolata is elviselhetőbb, a zaj viszont annál szürreálisabb. Nem tud kiszűrni semmit, így tökéletesen egyértelmű számára, hogy felkapcsolva hagyta a tévét, elaludt mellette. Iszonyat régen nem volt már otthon, ilyesmi pedig még régebben történt vele, régi reflexei azonban felélednek és az ágyon lassan, darabos, fájó mozdulatokkal kutatni kezd kezével a távirányító után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=553407#post553407][b]Jeges Karina - 2015.12.15. 17:37[/b][/url]

Normál esetben Karinának esze ágába se jutott volna, hogy segítsen a fájókezű lányon. Viszont az elsősgólya a szőkére volt bízva, ezért gondolta úgy, hogy ő felelt Clarie testi épségéért is, nem csak az iskolába való beilleszkedéséért. Mekkora mázli, hogy volt a zsebében egy összegyűrt anyagzsebkendő… Azzal könnyedén közrefogta a duzzanatot, ami ott virított a kis sárkány karján. Talán csak zúzódás volt, vagy ficam, de nem volt a szöszi számára kizárva a törés és a húzódás sem. Remélte, hogy ez a jeges kötözés valamennyire lehúzza a duzzanatot, amit a lányra eszkábált az említett zsebiből és jégdarabból. Laikusként büszke volt magára, holott halványsárga hava sem volt az ilyesfajta sérülésekről. Amint elérkeztek a gyengélkedő ajtaja elé. A hó sárkány nem zavartatva magát, igyekezett belépni a gyengélkedőre, de nem tette meg. Kiszúrt valakit s elengedte a kilincset.
Nem messze a lányoktól, ott állt -az a személy, akit kerestek- az eridon házvezető-helyettese, Lorelai. A hölgy háttal állt nekik, Karyn nem látta pontosan, hogy mit is csinált, ezért várt egy kicsit. Biztos beszélgetett egy diákkal vagy kitudja. Eltelt öt perc, hét perc, s a szöszi kicsit türelmetlenné vált, lopva ránézett a kis Clarie arcára, akiről a leginkább nem a fájdalmat látta sugározni, inkább azt, hogy a képzeletében egészen máshol járt. A jégtömb ekkor sóhajtott egyet, elkapta a barnát a vállánál, figyelmet kért ki ezzel magának.
- Vár meg itt! Nem menni sehová. Oké?- ha sikerült felráznia a kiscsajt egy mosolyt eresztett meg felé s odasétált a javasasszonyhoz, akinek óvatosan megkopogtatta a vállát a mutatóujja hegyével.
- Öhm, elnézést. - halkan, illedelmesen szólt oda a hölgyhöz, aki ha megfordult a szőkével találta szembe magát. - Történ egy kis baleset. Én csúsz jég, és lett nagy bumm, Clarie kar, öhm... nagy! Fáj neki. - a lehetető legjobb tudása szerint igyekezte elmesélni a történteket, de lehet, hogy a mesélést a lányra hagyja, az ő magyarja sokkal érthetőbb volt a Karináétól. Tarkóját vakarva, ismét sóhajtott egyet, lemondott a magyarázkodásról, inkább az elsősre mutatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=557739#post557739][b]Artemisia Rubya - 2015.12.26. 20:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=559348#post559348][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.30. 21:35[/b][/url]

Néhány órája még meg akarta ölni a pályán, nem hiába ütötte hátba egy gurkóval. Fájt még nézni is, ahogy Kamilla lefordult a seprűről, és elindult mélyrepülésben a föld felé. Becca volt szíves elidőzni, megszemlélni, ahogy a lány lefordul a nyeregből, aztán felhasználta azt a gurkót, hogy Manónak irányítsa és a meccs ment tovább. Nem mondhatni, hogy túl empatikusan bántak a Navine egyik terelőjével, de onnantól kezdve, hogy pályára léptek, mindenki tudta, hogy a barátságnak itt kevés beleszólása lesz az események alakulásába.
Irgalmatlanul mogorva, morcos fejjel lép be a gyenglékedőre egyik kezében egy vödörnyi áfonyás-madártejes fagyit lóbálva. Vesztettel. Ki a fene örülne ennek, komolyan? Legszívesebben kiherélne valakit, de ez már vesztett ügy. A többi meccsen kell összeszedniük magukat jobban, ez van. Viszont most nem feltétlen magáért a meccsért jött ide, hogy utódühöngjön vagy tudja Isten. Érdekli, hogy Kamillával mi van, eltört-e a gerince, ilyesmik. A használható szervek mindig jól jönnek, szóval nyitva kell tartsa a szemét!
Nem kell túl sokáig keresgéljen a jól ismert helyiségben, hogy ráleljen a sárga csillámpóni csaj ágyára, és letegye rá a hátsóját engedély nélkül. Ha Kamilla netán aludt, majd most fel fogja verni módszeresen, ugyanis befogja Kamilla orrát. Nem hagyja lélegezni. Magyarán, köcsög.
- Te nyomorult kis mókus. Túl sok gondot okoztál nekünk. Megmaradsz? - Kedvesség lvl Saint-Venant, és végre elereszti Kamilla orrát, hogy amaz levegőhöz juthasson, ha eddig nem kezdett visítozni és a száján át lélegezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=587956#post587956][b]Christopher Blake - 2016.04.17. 23:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=589675#post589675][b]Matthew Bloomer - 2016.04.25. 17:16[/b][/url]

Hát... újra itt. Ezúttal azonban sajnos nincs akkora szerencséje, hogy ő jöjjön ide meglátogatni valakit egy kviddicsmeccs után. Most ő maga lett a gurkó áldozata. Vagyis inkább, hogy egészen pontosak legyünk, a saját bénasága és a gurkó együttesének áldozata. Most alaposan az eszébe véste (szó szerint lol), hogy a túl nagy lendület is egészségkárosító hatású tud lenni egy lajhárlendülésnél.
Az ájulása óta csak egyszer ébredt fel a pályán, de akkor is kiadta magából a reggelijét, de lehet még a tegnapi ebéd is távozott belőle, a lelkével karöltve. Utána megint elveszítette az eszméletét és úgy 3 perce ébredt fel a gyengélkedő egyik ágyában fekve. Az iszonyatos fejfájás hatására gyomra megint fordul egyet, de már semmi gyomortartalom nincs, amit kiadhatna magából, így csak öklendezik. Borzalmas látvány lehet. Az ágya mellett álló szekrényen van egy tiszta rongyféle, azzal törli meg a száját és várja, hogy mikor ugrik be megint egy laza köszönésre a róka nála.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=592413#post592413][b]Ombozi Noel - 2016.05.07. 20:39[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

A gyengélkedő ajtaját életében először, most szúrja ki, éppen Warrenhez igyekezvén egy újabb kötelező találkozó miatt. Hogy eddig hogy kerülhette el figyelmét a kviddicsesek talán legfontosabb helyiségének egyszerű, környezetébe olvadó bejárata, maga sem tudja. Mint ahogy azt sem teljesen érti, hogy az itt töltött öt, olykor igencsak ínséges, küzdelmes éve alatt hogyan nem jutott még ide. Vajon Kowai sem járt itt soha? Ez egyáltalán nem menő... sőt, hi-he-tet-len gáz!
Gondolatára még el is kuncogja magát, s rövidre nyírt szakállán ujjaival végigszántva lenyomja a kilincset.
- Hali - szendvicse utolsó falatján csámcsogva lépi át a küszöböt, s csörtet végig az ágyak között egészen az ablakig. Az ajtót már csak sarkával löki meg, hogy becsukódik-e, az már nem rajta múlik. Ráérős sétája alatt halk, de annál kifinomultabb megjegyzéseket tesz.
- Minimum lepusztult trollodúra számítottam - bohókásan megingatja a fejét, majd megáll a párkánynál. Közel hajol hozzá, végighúzza rajta az ujját, hátha poros, természetesen, aztán, mikor elég tisztának ítéli meg ahhoz, hogy új ingével érintkezhessen, rákönyököl. - Hm, nem is rossz a kilátás.
Nem mondhatni, hogy nyugtalan az idegen hely, vagy az ott tartózkodó fekvőbetegek miatt, egyedül csak az zavarja, hogy nem sietett elé egyetlen manó sem, hogy hogyléte felől érdeklődjön. Pedig hát ez volna a minimum, mind tudjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=596325#post596325][b]Szikszai Csanád - 2016.05.24. 21:14[/b][/url]

Leleményesség. Ez az a dolog, ami segít abban, hogy a diák kitaláljon valami okot, hogy ne kelljen bemenni az órára. Nekem ehhez nem kell megerőltetnem magam, elvégre két betegséggel is rendelkezek. Csupán a különbség az, hogy én az órán lettem rosszul, és ha nincs ott a tanár, valószínűleg nagyobb bajba kerültem volna. Hogy csak véletlen, vagy tényleg tudta, hogy mit kell kezdeni egy asztmás rohammal, azt nem tudom, de örökké hálás leszek Podmaniczky profnak. Az már csak hab a tortán, hogy ezzel a manőverrel hazavágtam az egész tanórát, és most a gyengélkedő egyik ágyán ücsörgök. A gyógyító se kelt bennem bizalmat, mint valami indián alak, úgy néz ki. Vagy lehet az, és még szótlan is… Ijesztő. Sóhajtva lóbálom a lábaimat lefele, és a földre szegezett tekintetemet akkor sem emelem fel, amikor léptek zaját hallom közeledni. Nem, valahogy képtelen vagyok az illetőre nézni, akárki is lépett közelebb. Ezt az érzést nem lehet megszokni. Már mint azt, hogy hazavágsz egy órát, még ha akaratodon kívül is teszed azt. A mugli suliban is hazavágtam jó pár órát, akkor is mosott rongy módjára éreztem magam. Tudták ott is, szerintem itt is, hogy mikkel küszködök, s ha nem is szidnak le emiatt, nekem akkor is kellemetlen a dolog. Halkan sóhajtottam egyet, a rám vetülő árnyékból továbbra sem tudom kiszűrni, hogy ki is van itt, és egyelőre nem is akarom. Csupán egy halk, de annál őszintébb szó hagyja el a számat:
– Sajnálom…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=601866#post601866][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.12. 22:16[/b][/url]

Nem szerettem a gyengélkedő szúrós, bántóan tiszta bájitalszagát, sem egymáshoz túl közel zsúfolt ágyait, azonban csendjét - mert a paravánok árnyékában puha, mély némaság kucorgott - igen. Egy félhomályos sarkat "béreltem", ahogy a javasasszony mondja mindig, s bár az égadta világon semmi sem tette enyémmé, lassan annak éreztem.

Ru tulajdonképpen elveszett a fehér párnák és paplanok közt, beleolvadt a tolltengerbe és voltaképp nem bánta, hogy megint beteg, hogy az immunerősítő bájitalok alig valamit segítenek, hogy egyedül lehet, sőt, még a kórházi koszt sem zavarta. Itt nem keresték, nem zaklatták, sokszor észre sem vették, ez lett hát apró elefántcsont-tornya, balkézre a gigászi, gyógyteával teli bögrével, oldalán a nem is annyira titokban becsempészett kacsacsőrű plüssel.

Aki a lélek orvosságait keresi, hogyan ír receptet?

Mennyi a csönd halálos dózisa? Szabad éhgyomorra idegen gondolatokat fogyasztani? Ajánlatos lenyelni a könnyeket? Mennyi vízben oldandó fel a bánat? Mennyi a nevetés ajánlott napi adagja?  Mik a bátorság mellékhatásai? Hogyan tárolandó a szeretet? Érzékeny-e a fényre az őszinteség?  

Süppedős a csend, amit legfeljebb az ölében heverő könyv lapjainak surrogása tör meg egy-egy pillanatra, ő pedig el-elkalandozik, ujja lecsúszik az aktuális sorról, hogy furcsa, apró mozdulatokat tegyen, mint aki zongora billentyűit simogatja. Kicsit kábák, álmatagok ezek a rezzenések, talán itt lenne az ideje a következő adag lázcsillapítónak is, mégsem szólítja a gyógyítónőt, elvégre nem fáj semmije, csak a gondolatai zümmögnek nyugtalanul, folyton fészkelődve, egymáson keresztbe-kasul tekeregnek, kibogozhatatlanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=608076#post608076][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.11. 19:03[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610932#post610932][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.04. 13:48[/b][/url]

Kamilla
The Globe Newsroom

Hallotta, amit az iskolában suttognak, pletykát, hogy Kamilla megsérült a faluban és egy ismeretlen srác hozta be a gyengélkedőre. Azt is hallotta, hogy talán a felügyelők nem véletlen vannak itt. Különböző összeesküvés-elméletek születtek szörnyetegekről, bérgyilkosokról, és egyéb félelmetes garázdálkodókról. Persze senki nem tudja a történetet, azt sem, hogy mi történt. A házban csak Kamilla nyomait találták meg a kiérkező tanárok. A megtaláló sem látott senkit a lányon kívül. Így az egynapos szenzáció hamar véget ért és mindenki el is felejtette.
Egy embert kivéve. Kamillát.
Nem tudja, végül is mi vette rá, hogy még a gyengélkedőn meglátogassa, hiszen nem akarta zavarni. De olyan furcsa, megmagyarázhatatlan érzése támadt, mintha éppen most itt lenne a helye. Mintha ez lenne a helyes cselekedet. Nem tudja megfogalmazni a legtöbb érzését, de általában hallgat rájuk és jól teszi.
- Szia - köszön a lánynak halkan, amikor látja, hogy nem alszik. Nem nagyon tervezte megzavarni a pihenését, de a javasasszonynak nem volt kifogása az ellen, hogy idejöjjön. Közelebb lép az ágyhoz, félig felül rá, másik lábát lent támasztja a talajon. Végigpillant a lányon és nagyjából próbálja felmérni, mennyire érzi magát rosszul a történtek után. Történtek? Azt sem tudja, mi történt, vagy egyáltalán történt-e valami. Abszolút sötétben tapogatózik, és jelenleg a képessége sem siet segítségére.
- Hoztam neked egy kis édességet - mondja végül, mielőtt még arról kérdezősködne, hogy érzi magát. Biztosan a háta közepére kívánja már ezt a kérdést. Amúgy azt sem tudja, egyáltalán szereti-e a csokoládét, de az eladó a boltban azt mondta, egy remek ajándék lesz egy betegeskedő hölgynek. Úgyhogy a lány felé nyújtja a tábla édességet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=621188#post621188][b]Hunyadváry Borbála - 2016.09.23. 14:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=639298#post639298][b]Götze Ilda - 2016.11.15. 12:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=647391#post647391][b]Allan Colton Fisher - 2016.12.12. 18:58[/b][/url]

Annyi maradt meg, hogy a cikesz közelebb került az arcomhoz, én meg utána kaptam, aztán éreztem, hogy a markomban van valami (mert annyira hideg volt, hogy ennél többet nem tudtam megállapítani). Előrenyújtottam a kezem, és láttam, hogy a labda egyik szárnya az ujjaim közül mered ki, így hát felrántottam a seprűm, egy íves kanyart írtam le felfelé, és a magasba emeltem a labdát. Oké, egy teljesítve, egy még hátra van, a Navine ellen.
A csapattársaimmal való ünneplés a pályán persze nem marad el, üvöltözünk meg minden, ahogy rellonosokhoz illik, és amúgy imádom hallani a tömeg reakcióját, amikor felemelem a cikeszt ismét a földön. Egy emberként hördül fel a páholy, én meg csak élvezem hallgatni. Ez amúgy a legkirályabb asszem' a fogóságban.
Jó, oké, az, hogy a lábam fáj, meg a csuklóm, meg a tüdőm, meg a vállam, meg nem érzem a testem a hidegtől és járni alig tudok, az... elhanyagolható lenne, asszem', de mindegy is, mert rögtön közlik velem, hogy a-a, there is no KH-ban ivás (ja, szigorúan sütőtöklé), hanem szépen indulás a gyenguszra, ahol legalább felmelegítenek (még ennél is jobban, lol), meg kapok valami ellátást. Szóval nem nagyon van mit tenni, a többi sérülttel együtt, nagyjából a saját lábamon indulok el arra, aztán levetem magam az egyik ágyra, és fáradtan hátradőlök, miután már megvolt az átöltözés polgáriba.
Öcsém, milyen jó, hogy van valami meleg és puha a hátam alatt. Jézusom, mennyire elfáradtam.
Kapok egy teát a kezembe, amiből kortyolni is kezdek, és iszonyat mód jól tud esni, hogy valami forró perzseli a torkom, és nem az a fagyos levegő, ami odakint volt. A gyógyító halk mormogása és vizsgálata amúgy nem zavar, mármint becsukom a szemem, néha esetleg felnyögök, ha nagyon fájó pontot érint, de ennél többet nem csinálok, csak elernyesztem a tagjaim, és élvezem a melegítőbűbájokat. Soha többé ki nem megyek a fűtött terekből.
Egy kis idő múltán jövök csak rá, hogy amúgy baromira nem vagyok egyedül, szóval körbepillantok, s magam mellett a másik fogót, Fannit pillantom meg. Megmozgatom kissé a tagjaim, és tudatosítom, hogy a cikeszt mellesleg még mindig nem engedtem el, szóval zsebre vágom. Pár pillanat csend.
- Te tényleg leugrottál arról a nyomorult seprűről? - kérdem vigyorogva, a végére már el is röhögöm magam. Nincs itt feszkó, a pályán kívül nekem aztán nem ellenségem senki, általában. Igaz, a levegőben gyilkolni tudnék, de ez igazán részletkérdés.
- Szép volt amúgy. Kezet nyújtanék, de kiment miattad a csuklóm. - A hangomban semmi vádló nincs mellesleg; csupán még mindig benne van az a furcsa euforikus érzés, amit egy ilyen meccs után tapasztalhat az ember.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=656138#post656138][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.01.18. 19:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=688472#post688472][b]Vitéz Rebeka - 2017.07.05. 11:40[/b][/url]

Már megint a gyengélkedőn. Lassan már teljesen otthonosan érezte itt magát, hiszen annyiszor kényszerült már ide jönni, hogy szinte megszámolni sem tudja. Igazán szerencsétlen időszakon van túl. Először a drága Mark miatt került ide többször, aztán a váll sérülés miatt, és amiatt, hogy nem vigyázott rá utána eléggé. Most csak egy szimpla bokaficammal hozta őt ide, amikor is valahogy rosszul lépett a lépcsőn, és nem elég, hogy lezakózott vagy öt lépcsőfokon emiatt, nem, még a bokáját is ki kellett ficamítania. Szerencsére a körülvevő diákok segítettek betámogatni a gyenguszra, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mielőtt elmentek volna, még hálásan rájuk mosolygott, és megköszönte a két srácnak a segítségüket.
 Rajta kívül, szinte senki nem volt a teremben, hiszen nagyjából lement a sárkányhimlő járvány, valamint nyáron azért nem sűrűn szoktak megfázni, vagy ilyesmi módon megbetegedni az emberek, így aztán inkább a sérülések veszik át ezek helyét. Most csak egy másik lányt látott talán törött lábbal, meg egy srácot akit csak így látásból ismert. A lány mélyen aludt, a srác pedig szorgosan körmölt valamit, talán egy házi dolgozatot, így aztán a penna sercegésén kívül néma csend honolt odabent. Tekintve, hogy délután volt az ablakon keresztül behallatszódott ahogy az odakint relaxáló diákok beszélgetnek, és nevetnek. Eredetileg ő is oda készült, ki a szabadba, de persze muszáj volt összeszedni a sérülést. Egyetlen szerencséjére a srácok a táskáját is elhozták, így aztán könyv és más egyéb unaloműzésre kiváló tárgy volt nála. Viszont a lehető legrosszabb helyre tették le, az ágy végébe, így aztán nehezen tudta elérni. Igyekezett előrébb csúszni az ágyon, de ez kinyújtott lábbal közel sem volt olyan egyszerű mint azt gondolta volna.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=695844#post695844][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.08.11. 20:54[/b][/url]

A nyugtató tea egyelőre az ágy melletti éjjeliszekrényen gőzölög, miközben hátra pillantok az ágyban fekvő Rosiera, majd vissza a gyógyítóhoz. Idegesen kezdem rágni a körmöm, miközben beszél, bólogatok mellé, elmondom, hogy a dolgom végeztem, aztán vissza is sétálok a lányhoz. Szürreális képet kelt, ahogy szinte eltűnik a takaró alatt, mintha ott már nem is lenne test, fakó, élettelen, egykor vörös haja még most is elüt a steril fehérségtől.
Utálom az ilyen helyeket. Leülök mellette az ágyon, szembe fordulva vele, lehúzva cipőim húzom fel lábaim. Nem fogok egy ideig innen lelécelni, ameddig azt nem látom, hogy valamivel jobban van, biztosan nem. Nem illik ide. Nem szabadna itt lennie. Hamarabb észrevehettem volna.
- Rosie - megköszörülöm a torkom, de még így sem beszélek hangosan. Sőt, ami azt illeti, elég halkan beszélek. Nem mintha titok lenne. Mindenki tudja. Mégsem akarom úgy kezelni, mintha olyan lenne, mert nekem nem olyan.
- Emlékszel Shayleenre? A nővéremre. Ő is a Roxfortba járt, és most ő is itt mestertanonc - nem hiszem, hogy eszébe jutna, de azért egy próbát megér. Ha mást nem, legalább tudni fogja, hogy kiről beszélek. - Ő is ezt csinálta mint te most - nem nézek rá, legalábbis a szemébe nem. Helyette inkább az ölembe veszem a kezét, és az ujjaival játszom. Vagy a csontjaival. Opcionális. - Kórházba került, Rosie. Shay kórházba került, és lenyomtak egy csövet a torkán, hogy etethessék - csak azért mondom ezt el, mert már nem tudja titkolni. Mert én tudom, és bár nem fogom világgá kürtölni, szólni fogok róla a bátyjának, és ha kell, akkor beviszem egy kórházba, ahol majd vele is ugyan ezt fogják csinálni. Lehet, hogy startból oda kellett volna mennem vele. - Majdnem meghalt - felpillantok rá, hogy figyel-e rám, majd vissza a kezére. - A szépséged nem... Abban mutatkozik meg, ha kórosan sovány vagy - megingatom fejem, miközben összeszorítom ajkaim, és elhúzom szám.
- Figyelj, Rosie. Fontos vagy, jó? És ha elfogynál... Az rossz lenne, érted?