A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=141030#post141030][b]Gryllus Matilda - 2013.06.30. 09:26[/b][/url]

Nem volt egyszerű az út az erdőn keresztül, de legalább megúsztuk a rémes csokiszörnyek és sokkal valódibb, és veszedelmesebb társaik, a rengeteg lakóinak vacsorameghívása nélkül. Nem mintha nem lettem volna már addigra éhes, de valószínűleg mi lettünk volna a fő fogás, ami azért elveszi az ember étvágyát.
Chaske - mert közben azért csak kiderült a neve a férfinak - látszólag a fáradság szikrája nélkül vágott át fák sűrűjén, a karjaiban tartva engem, és bár teljes figyelmét lekötöttem, ha akartam, ha nem, végül megtaláltuk a kastélyt. Ekkor újabb félelem ébredt bennem, nehogy valaki meglásson így minket, de már elég későre járhatott, mert a folyosókon nem hogy diák nem járt, de a fáklyák se égtek. Elő is húztam pálcámat, hogy világítsam az utat megmentőmnek. A férfinak, aki iránt még most is ismeretlen eredetű érzéseket tápláltam, és akit szintén sújtott ez az "átok" irányomban.
Beleborzongok a gondolatba, ahogy eszembe jut a pillanat, mikor nem sokkal ezelőtt kis híján megcsókolt. Egyik felem még most is majd' belepusztul, hogy nem történt meg, a másik pedig azóta se érti, hogy történhetett mindez. Akárhogy is, egyre tisztábbak a gondolataim, mentesek ennek a félistennek az arcától, de talán csak azért, mert egész idő alatt kényszerítettem magam, hogy ne őt nézzem. De az olyan boldogító és izgató érzésektől, melyeket a karjai védelmében érzek, nehéz kizárni vadul pörgő gondolataim közül, melyek közt valósággal dübörög és ordít egy másik, melyet úgy erőszakoltam a fejembe folyamatos ismételgetéssel: találj erre megoldást! Mert olyan nincs, hogy szerelmes legyek csak úgy.. hiszen nem tudok róla semmit se. Ez nem egy hősköltemény, amiben a herceg jön, megment, és utána a fél királysággal viszi a kezedet is. Valódi ember vagyok, valódi érzésekkel, és ezek az érzések amiket most érzek, nem lehetnek valódiak.
Végül csak célba érünk, ahogy feleszmélek, máris a második emeleten vagyunk. Elsétál velem a szobám ajtaja mellett, tulajdonképpen akár oda is vihetne, de a gondolatok, melyek ennek kapcsán elözönlik a fejem, megijesztenek, és fülig vörösödöm, és inkább nem szólalok meg. Jobb is, ha nem tudja, hol a hálószobám. A gyengélkedőre érve aztán újabb terveimen kezdem pörgetni agytekervényeimet. Korábban hiába próbálkoztam rávezetni a gyógyítót arra, hogy talán valami bűbájt szórtak ránk, nem értette a célzást, szóval mást kell bevetni. De nem tudhatja meg, hogy az idegen érzésektől próbálok szabadulni. Úgy okoskodom, hogy akkor valószínűleg megijedne, hogy el akarok tőle válni, és nem segítene ebben. Egy részem közben pontosan azt szeretné, ha nem hagyná. A fene ebbe az egészbe!
- Olyan kába vagyok, és zavart.. - mondom végül egy hosszabb hallgatás után, amint meglátom a gyengélkedő ajtaját. Hamarosan bent leszünk, és Chaske ellát majd fantasztikus főzeteivel, és talán újra megérint majd, hogy meggyógyítson.. nem, nem, koncentrálj!
- Van valamid, ami segít a fejemen, ugye? Biztos van valamid, hiszen olyan jó vagy.. - a végét már nem igazán akartam mondani, de már mindegy. Ha van amivel némi józanságot nyerhetek, az használhat rajta is. Csak azt kell majd kitaláljam, hogy úgy, hogy mozdulni is alig bírok, hogy fogom vele is megitatni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=142188#post142188][b]Gryllus Matilda - 2013.07.01. 19:57[/b][/url]

Szörnyű küzdelem dúl bennem, valóságos háború két felem közt. Az egyik majd' elolvad a férfi erős karjaiban, és ki sem mozdulna onnét, ha lehetne, és igazán nagy csalódottságot él át, mikor végül a gyengélkedő egyik ágyán kötök ki, míg másik próbál józan maradni, és megoldást találni. De már az első részével a feladatnak meggyűlik a baja. A fájdalom jelenleg nem segít, mert míg Chaske tartott, nem éreztem, és most, hogy fekszem is csak tompán érzékelem. Csak arra a néhány másodpercre lobbant fel, míg letett, és kezeit arcom két felére illesztette, majd miután úgy tűnt, hogy nem jut ezzel semmire, otthagyott, én pedig a legközelebbi ágyhoz lépkedtem. De most kényelembe simulok, enyhül a kín és ezzel én is mélyebbre zuhanok a ködbe, és hamarosan a férfi gyógyító kezei vesznek majd kezelésbe. Bárcsak máshol is megérintene - gondolom belemosolyogva a párnába. Sajnos nem csak én, de előbbi tervem a gyógyító kigyógyítására is kezd süppedni, csak míg én az érthetetlenül kényelmesnek tűnő ágyba, utóbbi a gondolataim tengerébe, ahol talán örökre elveszik.. nem hagyhatom! Koncentrálj, parancsolom magamnak, de nehezen tudok csak visszakapaszkodni a valóságba. Hoz gyógyteát.. ez eszembe juttatja a tervemet, hogy valahogy vele is megitatom majd, bármit kotyvaszt is, hátha mindketten észhez térünk teljesen. Mert az érvek nem fognak segíteni. Magamat se tudom érvekkel meggyőzni, akkor őt sem fogom.
- Hogy milyen.. ízesítés.. - motyogom, és megint csokoládén jár az eszem, meg muffinon és derelyén.. - Valami édeset.. amit te is szeretsz---nél.
El fogok szúrni mindent! Koncentrálj már te bolond! - parancsolok magamra gondolatban, és mikor Chaske végre elfordul tőlem kitapogatom a pálcámat. Nehezemre esik, de mivel némi fájdalommal jár a mozdulat, sikerül nem meggondolnom magam félúton. Gyorsan a paplan redői közé rejtem, mielőtt a férfi ismét mellettem teremne. Akkor aztán átnyújtja a teát, és felhúzza a ruhámat oldalamon, hogy hozzáférjen a csupasz bőrhöz. Profin csinálja, de közben beleborzongok, hogy milyen belső gondolatok párosulhatnak mellé, ha az enyémek olyanok, amilyenek. Feljebb, feljebb.. Koncentrálj! Belekortyolok a teába, hogy lássa, jó kislány vagyok, majd másik kezemmel felemelem a pálcát és a férfire szegezem. Épp csak elsuttogom a bűbájt, félek, hogy ezúttal túl zavarosak a gondolataim, hogy szavak használata nélkül varázsoljak.
- Confundo! - amint látom, hogy a zagyváló bűbáj eléri hatását (szerencsétlen lovagom, így is teljesen kész van a feje, én meg még rákontrázok), kicsit felemelkedek ültemben, és felé nyújtom a bögrét.
- Tessék, hoztam neked finom teát, kóstold meg! Azt mondtad, hogy nagyon kíváncsi vagy, milyen teát tudok főzni.
Szinte ég az arcom a szégyentől, hogy így be akarom csapni ezt a bátor, erős, tökéletes félistent.. atyaég.. többet kellett volna igyak, mielőtt felé nyújtom.. a köd mintha oszladozna az elmémen, de közben el is tompul körülöttem minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=144206#post144206][b]Gryllus Matilda - 2013.07.04. 19:32[/b][/url]

Rettenetesen érzem magam, csak most épp nem is annyira fizikailag, hanem a lelkem fáj, amiért pálcát emelek erre a fantasztikus emberre.. hiszen megmentett, meggyógyít. És én sem vágyom másra, mint hogy vele legyek. Meg persze, hogy észben tartsam, hogy ez az egész valami mézbe csavart álom. Magamnál kell, hogy maradjak, legalább addig, míg a tea kifejti a hatását.. már ha egyátalán hatni fog.. mi van, ha nem lehet egyszerűen kimosni a fejükből ezt az őrületet?
Mindenesetre muszáj próbálkozzak vele, így aztán az átok elröppen, és én legörbülő ajkakkal nézem amint a férfi arcára először meglepettség, majd teljes zavar ül ki. A varázslatom hatásos, és készséggel elfogadja a történetet, amit beadok neki, amitől csak még nyomorultabbul érzem magam. Legalább egy picit elbizonytalanodhatott volna mielőtt dönteni kezdi magába a teát.
- Köszönöm - mondom gépiesen, mert hát valójában nem sok közöm van a tea  ízéhez, sőt, egész pontosan semennyi, legfeljebb nem lett miattam más íze. De elnézve arcát - mert hát nem nagyon tudom levenni róla a tekintetem - mindegy lett volna, hogy mit itatok vele, ugyanúgy azt mondta volna rá, hogy finom.
Visszaveszem tőle a bögrét, és kiiszom ami még az alján maradt, majd nemes egyszerűséggel hagyom kihullani a kezemből. Lecsúszik a paplanról és a földön ripityára törik. De az éles hang csak tompa puffanásként éri el tudatom. Egyáltalán nem izgat fel a bögre sorsa. Majd egy reparo összerakja, nem nagy dolog. Nem nagyon érdekel semmi, a fájdalom se, amit már alig érzek. A férfira függesztem tekintetem, bámulom az arcát, és iszom szavait, ha már a teából úgysincs. A szavai pedig meseszépek, érzem, hogy ki kéne ugorjak tőlük a bőrömből, de valahogy csak egy halovány mosolyra futja. Olyan nyugodt vagyok, hogy akár fel is gyulladhatna a mellettem álló ágyak mindegyike, körülbelül pont ugyanazt a mosolyt küldeném feléjük, mint amiben Chaske részesül. Valami olyat adott, amit nem kértem..
- Én is.. - motyogom, miközben lustán becsukom, majd kinyitom a szemem. Nem vágyom most sokra, csak hogy elnyelje fáradt testemet az ágy, miközben Őt nézem.. Aztán egy pillanatig értetlenség ütközik ki az arcomon. De miért? - De miért? - ejtem ki hangosan is a kérdést, mely suttogássá silányul egymástól elnyílni alig akaró ajkaim között. És ő engem miért? Majd' elalszom, de az agyamban pörögnek a gondolatok, kergetik egymást valósággal, és képtelen vagyok választani közülük, hogy mire is koncentráljak. Kezem bénán felemelem, és tenyerem a férfi arcához illesztem.
- Szerintem megátkoztak minket - jelentem ki, alig motyogva a szavakat, nem sokat remélve tőlük. Vajon elférünk ketten ezen az ágyon..? Ó ne, remélem nem. Ne is gondolj rá, Matilda!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=144372#post144372][b]Gryllus Matilda - 2013.07.04. 22:09[/b][/url]

Még mindig nyomaszt, hogy kénytelen voltam átkot szórni arra, akinek köszönhetem, hogy nem az erdő szélén fekve éjszakáztam, és aki egész idáig felcipelt engem, hogy aztán erős, de mégis ha kell, oly gyengéd kezeivel gyógyítgassa szerencsétlenségem ma esti példázatát. Olyan kellemes lenne a simogató karjai közt elaludni, és ahogy itt van előttem, hiába tisztul a tudatom, és látom ugyanezt a tekintetében, nem tehetek mást, mint hogy szemeibe nézzek, mélyen, ahogy soha senkinek nem volt még szokásom. Zavart pillantást, lesütött szemeket bezsebelhettek már páran - nem sokan, de egy-két ember a múltban, akik mostanra homályos foltokká zsugorodtak elmémben. De most ő mást kap, többet, túlságosan is többet. Már nem tudok mit kezdeni magammal, a kezem is a testem mellé esik vissza, és csak mosolygok bárgyún a lovagomra, és azt kívánom bár elnyelne, de most már mindkettőnket az ágy. Miért vagyok még ébren egyáltalán? Hogy nézzem őt? Majd inkább vele álmodom, az pihentetőbb. A kérdésemre se kapok választ úgysem. Nem akarja tudni. Én akarom? Én.. igen.. hiszen értelme kell, hogy legyen. Mindennek van. Olyan egyszerűen nincs, hogy csak úgy szeretem. Okkal kell a másikat szeretni, nem csak úgy. Nem..?
- Igazam van - jelentem ki még teljesen erőtlenül és csak úgy szinte magamnak. Meg se hallaná, ha nem lenne olyan közel.. olyan.. rettentően közel. Valahogy nem is tudom egy pillanattal később, hogy miben is van igazam. Nem érdekel már. Semmi sem, csak a boldog tudatlanság, amibe lassan beleúszok. Akkor ismét kinyitom kissé a szemem, és érzem, látom, hogy fülemhez hajol, most már olyan közel, hogy megérzem teste melegét. Elsuttogott szavaira nem tudok azonnal felelni. Egyik felem, valahol ott legbelül bólogat, és némán tátogja, hogy igen, és hogy naná, valamint, hogy még szép hogy. De én csak annyit felelek:
- Jó éjt!