Gregor

Semmi kedvem nem volt erre az eseményre eljönni. De arra még kevesebb kedvem volt, hogy hazautazzak, hallgassam a sok gyerekzsivajt majd felmérgelődve London egyik rosszabb hírű negyedében töltsem az estét. Komolyan ha ilyen vágyaim lennének már rég nem állnék a tükör előtt és azon törném a kis buksimat, hogy a piros vagy a kék áll jobban nekem. Feladva az óriási agymunkát inkább elvonulok a fürdőszoba magányába, egy gyors zuhany erejéig.
Visszatérvén a kék ruha mellett döntök. Egy egyszerű kék ruha, aminek derekán egy masni található. Masniból pedig kiindul egy réteg finom csipke anyag aminek végén virágminták tűnnek fel és izgalmassá teszik az amúgy nagyon unalmas kék ruhát. Térdig ér éppen, vagyis szabadon hagyja az amúgy is formás lábaimat. Hajammal nem töltöttem el órákat, elvégre amúgy is göndör hajam van, főleg zuhanyzás után. Csak kissé megigazítottam, raktam bele egy hajpántot ami egy nagy kék pillangóval volt kiegészülve. Apró, kis kövek, amik ugyan olyan színben pompáznak, mint a ruhám. Egy két, na jó, van vagy négy darab karkötő amik a kék különböző árnyalataiban pompáznak. Olyan sminket hoztam magamnak létre ami nem takarja a szép bőrömet, csak egy kevés szempillaspirál, szemfesték, rúzs és már kész is. Legvégül cipőmet veszem ki a szekrényből, még vadi új, éppen a dobozából veszem elő. Körülbelül ennyit tesz ha az ember lányának az anyja színésznő. Mindenből a legjobb, ami legalább bevált anyának is. Mosolyogva veszem fel a fekete magassarkú cipőt, ami úgy 5 centit dob az apró magasságomon.
Ilyen kinézettel vágok neki a kastélynak. Amúgy már rég lekéshettem az igazgató úr beszédét, úgy gondolom éppen akkor a meleg víz jó hatását élveztem. Mindegy, mosolyogva sétálok végig a Nagyteremig vezető folyósokon. Szerencsére ebből nincs sok, amúgy is utálom az olyan festményeket amiken lovagok vannak és még a széltől is óvni akarnak. Hát attól elkéstek és még bele sem tudnak törődni a fájdalmas kudarcba.
A fenyő illata ami először megcsap, orrba vág rendesen. Pár másodpercig csak a levegőt veszi, hála annak a jó kis fenyőnek. Jövőben kevesebb kell, ez biztos. Szólni is fogok a szervezőknek, csak akadjak össze eggyel. Beérve a terembe nézek körül. Navine asztalánál egész kis tumultus van, csak köszönök össze vissza az embereknek. Persze már aki egyáltalán szembe mer velem nézni, nem mintha olyan félelmetes lennék. Elvégre akárki nem nézhet szembe a legfélelmetesebb prefektussal, azért egyezzünk meg ebben. Akkor ha ez a prefektus cipő nélkül alig éri el a 165 centimétert. Mindegy, mosolygok ezen a okfejtésemen miközben kiszúrok valaki a sarokban. Pontosabban a falnak veti hátát a fiú, akinek talán az öltözete ennél jobb napokat is látott már. Egyáltalán nem akarok belekötni, ez éppen egy megállapítás volt részemről.
- A nyakkendőd honnan való? -
Másodpercek telnek el, mosolyogva szólalok meg a fiú előtt. Egyedül van, én is, talán ebből még lehet valami. Amúgy tökéletes egy témának néz ki az, hogy rákérdeztem honnan való a nyakkendője. Semmi értelmesebb nem jutott eszembe csak az, hogy nekem is szükségem van egy ilyen darabra. Talán a következő prefis találkozón, ezt viselném. Persze ezek a prefik csak sárgák, néha vannak ilyen kis találkozásaink. Valahogy fel vagyok arra is készülve, hogy kinevet, elküld innen rosszabb helyre vagy egyéb finomságok. De ha ilyet csinál, akkor meglátja mekkora szám is van nekem!

Ruhácska

Gregor

Még mindig meg van az esély arra, hogy nyakamba kapjam lábaimat és lelépjek. Kísérő nélkül itt eléggé ciki megjelenni, nekem aztán meg még cikibb. Prefektus létemre nem tudtam összeszedni egyetlen egy hímnemű lényt se, felér ez aztán egy nagy szégyennel. De ettől függetlenül még itt vagyok. Még, de ki tudja meddig. Ha nagyon megunom ezt, gyorsan terepet váltok és ruhát is mivel a kinti időjárás ebben nem valami kellemes.
Aztán az én lábamra senki nem mondhat semmit! Ezek formásak, izmosak, edzettek. Igaz az utóbbi időben nem tudtam aktívan részt venni a kviddics idényben, kapitányságról is le kellett mondanom egy rossz esemény miatt. Elvégre nem mindennap tűnnek el az ember lányának szülei egyik napról a másikra, igaz? Pedig velem ezt történt, eltűntek a szülők. Egyenlőre még hiába keresek mind a muglik, mind a varázslók. Semmi nyomuk. Én pedig csak ügyesen a bátyámra hárítottam minden felelősséget és visszajöttem ide. Ide, ahol aztán senki nem vár. Mert hát, ha várna valaki azt már elég rég észre vettem volna, gondolom. Ha meg nem, akkor nyugodtan szólhat, nem harapok, olyat nagyot.
Mély levegőt veszek. Hogy pofozzak fel egy ekkora mamlaszt? Inkább megvárom amíg eláll a nevetőgörcs, arcizmai rendeződnek és végre valami emberi kinézete is van. Mert eddig csak egy szmokingos gorillát láttam a falnak támaszkodva. Kérdését válaszra se méltatom, inkább várok. Amennyire felhúznám magam a válaszán azt venné észre, hogy a feje mellett nőtt még ki egy Mikulás virág is. Ami mondjuk menne a dekorációhoz és a fiúhoz nem annyira. Vajon szeretné? Teljesen ingyen lenne, megígérem.
- Még egy abszurd kérdés. Ha már ennyire bejön a lábam neked, leszel a kísérőm? -
Majdnem zsebkendőt is nyújtottam neki a könnyek mellé. De aztán mégsem. Hogy néz ne ki az ha én egy ekkora nagy mamlaszt siratnék meg? Nem valami jól, egyezzünk meg abban. Amúgy tényleg komolyan gondoltam ezt az abszurd kérdést és ha újra ilyen nem tetsző válasz érkezik részéről tenni fogok arról, hogy olyat mondjon ami egy kicsit legalább kedvemre való legyen. Szóval ismeretlen cuki nyakkendős fiú, szedd össze azt a kevés sütnivalód és neuronodat! Hanem rosszul jársz, hiába kell lenézzél rám, mint valami paradicsomra a zöldséges kisboltban.

Gregor

Ha már itt tartunk én egyáltalán nem akartam, hogy ez a fiú nevessen. Minek akarnék én ilyet? Szoktam idegenekre mosolyogni, de nem olyanokra akik a kisujjukkal tudnának legalább hármat csinálni belőlem. A súlycsoportokra azért figyelek, elvégre belőlem egy is sok a visszajelzések szerint. Akkor minek kéne kettő vagy három? Felesleges.
Valahogy ez a velem szemben lévő rellonos nem az én súlycsoportom. Könnyen el tudna páholni annak ellenére, hogy képzettnek számítok a küzdősportokban és kviddicsezem is. És hiába vagyok kicsi, az ő szemszögéből nézve, attól tudok dühös  lenni. De azért ennyi ember előtt nem fogok neki esni, vigyáznom kell az amúgy is törékeny imázsomra. Háhá, röhög a vakbelem, hogy lányokat nem bánt fizikailag. Akkor ezt azt jelenti, hogy lelkileg igen. Úgy lehet mégsem a legjobb kísérőt szereztem be a fiú személyébe. Talán pont most van itt az ideje a visszatáncolás, nem mintha gyenge lennék lelkileg vagy valami ilyesmi. Csak jobb félni, mint megijedni, tartja a mondás.
Nem éppen egy neveletlen ficsúrral van dolgom, jut eszembe mikor balomra sétál és felkínálja jobb karját. És belé karoltam, elvágva magamat az utolsó menekülési lehetőségtől is. Csak túlélem, ha már elsősegélyt is tudok nyújtani, abban kell reménykedjen, hogy magamon is megy.
- Itt is hagyhatlak a sarokban, ugye tudod? -
Tudatosítom benne, hogy nem kell velem kényszerből jönnie. Na meg maradhat itt nyugodtan tovább, engem nem zavar. De azért valahol örülök neki, nem töltöm egyedül a bált és még meg ismerek valakit újat. Akkor ha kissé furán indult ez az ismerkedés. Talán már nem is gondol épelméjűnek a rellonos. Álljunk meg egy pillanatra! Eltöltöm vele a ma estét, aztán viszlát. Szerintem többet nem látjuk egymást, szóval nem is érdekelhet a véleménye. Viszont ha újra találkozunk fel fogom írni a naptárba.
- Bea vagyok. -
Elégítem ki vágyait a nevem elmondásával. Most pedig ő kéne elárulja, persze ha nem éppen egy kőbunkóval van dolgom. Az előbbiek alapján pedig nem azzal van. Azért mondtam ez, mert így ismernek és így kell szólítani. Amúgy sem szeretem ha valaki az egész nevemet tudja, plusz az illető még válogathat is a neveim között. Elég a Bea, a többiről nem kell tudnia. Bár lehet névről ismer, ki tudja.
Pár percig csak az ismeretlen fiúra nézek majd elindulok a táncparkett felé. Remélem nem fog lemaradni, vagy valami nem szép dolgot tervezni. Elég lesz ha követ időben. Nincsenek nagy igényeim, na. Amint felcsendül a zene, kezemet vállára csúsztatom, a másikat pedig összekulcsolom a rellonoséval. És egyszerűen csak élvezni kezdtem a zenét, a lassú ritmusát. Közben rájöttem nem is volt ez olyan rossz döntés, hogy eljöttem ide. Csupán ne egy olyan fiúval legyen dolgom akinek még a klasszikus zene szó is magas.

Gregor

Felejtsük már el azt a buta kérdést! Kell nekem egy olyan nyakkendő, elég régóta és kicsit sem tehettem arról, hogy a fiúnak olyan volt. Amúgy is a női kíváncsiság nem ismer határokat, tudhatná Greg. De úgy látszik ebben a témában is tudatlan, mint abban, hogy honnan való a nyakkendője. Talán az este végére vissza fog emlékezni, hanem segítek neki, persze ha ő is akarja. Amúgy meg egy tündérbogár teremtés vagyok, csak valahogy nem tudta még ezt észrevenni a fiú, őszinte sajnálatomra.
- Kísérj, senki más nem jelentkezett a posztodra. -
Nem verték le egymást a szobámba tóduló baglyok, abban megegyezhetünk. Emiatt semmi kifogásom nincs azzal, hogy egy ekkora alak kísérgessen egész este. Legalább látják, hogy hiába vagyok kicsi, attól még a gyengébbik nem nőiesebb vonalát képviselem. Még akkor ha néha durvább, erőszakosabb vagyok egy fiúnál nagy ritkán. Emiatt van szükségem a kviddics edzésekre, ott le tudom vezetni a feljövő érzéseket mások fizikai sérülése nélkül. Rosszul nézne ki ha egy fiút hagynék helyben egy ilyen rossz pillanatomban, az biztos. Már csak gyengélkedőn, mit is mondana?
- Mennyire akarod hasznosnak az estét? -
Sejtelmes mosoly húzódik végig ajkaimon, amiből bármit kiolvashat. Ő kezdte, én csak rákérdeztem mialatt megtudtam a nevét. Tudok már annyit róla, hogy Gregnek hívják és a pincében lakik, szó szerint. Ennél több mi kell? Nem vagyok kíváncsi a teljes életére, gondolom ő sem az enyémre. Szórakozhatunk, jól érezhetjük magunkat anélkül akár, hogy érzelmeket társítanánk hozzá vagy nagy reményeket bizonyos dolgokhoz.
Amennyiben tisztában lennék azzal, hogy mik játszódnak le Greg fejében már rég nem karolnék bele. Orra bukás, rám esés, csupa finom dolgok. Mondhatom engem aztán ilyen nagy mamlaszok elbírására terveztek. Időben összeszedi a végtagjait és nem kell végig érezzem ahogy megtörténik amit az előbb ecseteltem. Amúgy is ebben a ruhában ha elesnék az olyan katasztrófákkal járni, mint villantás, hasadás, cérnák elszakadása és a többi. Kell nekem ilyen? Hát őszintén volna nem erre vágyom a mai estével kapcsolatban.
Lapockámra helyezi kezét, miközben a zene már javában szól. Ahhoz képest, hogy én milyen magabiztosan mozgok itt, a táncparketten, érzek Gregben valami furát. Talán azt, hogy nem éppen kéne most neki táncolnia, sőt, messziről el is kerülné a parkettet. Bár pont a végére jön bele a legjobban a dologba. Szerencsésen megmenekül ettől a problémától, mivel véget ér a zene, mi meg arrébb andalgunk innen.
- Meg lennék elégedve ha távoznánk innen angolosan. -
Válaszolok kérdésére miközben el is árulom neki óhajomat. Remélem tudja mit jelent az angolos távozás, valahogy most nincs kedvem a franciásra. Ha pedig igennel válaszol, vagy elég ha megfogja a kezem akkor rám bízhatja magát. Olyan helyre fogunk menni ahol jól fogja magát érezni, anélkül, hogy tudná merre is készülünk. Szépen mosolygok meg minden, csak jöjjön. Időközben a zenészek sem lustálkodnak, belekezdenek egy keringőbe, a párok is szállingóznak vissza a parkettre, páran kérdően néznek is ránk. Kezembe venném az irányítást szívesen, de lehet leharapná a fejemet a szőke hercegem. A fejemre pedig szükségem van, nagyon is, hiába akarna megszabadítani tőle.

Gergőke ^^

A reggeli futásnak az eredménye volt, hogy kihagytam a nagy közös étkezést. Emiatt csak egy forró csokira volt időm miközben megtudtam mi is lesz a dolgom a mai nap. A drága szervezett be gyerekpesztrára, mivel neki valami sürgős elintézni valója akadt. Csak nem lehet rosszabb az a fiú az öcsémnél és húgomnál.
Nagyot sóhajtva léptem ki a már jól ismert ajtón, valami isteni sugallat miatt szoknyában, fehér inggel, mellénnyel és kabáttal. Azért annyira nem ment el az eszem, hogy a harisnyát hanyagoljam, azt is felvettem a kedvenc bokacsizmámmal. Lassan vége a télnek, megmarad a sok sár, latyak amit aztán nagyon nem kedvelek. Van valaki olyan aki szereti vagy kedveli ezt? Mert azt akkor gyorsan szedjen be valamit amitől elmúlik.
Elgondolkodva veszem az irányt a megbeszélt találkahely felé. Boglyas tér. Semmi különösebb érzelmet nem ébreszt bennem a hely, kéne? Talán ezzel az alkalommal valami olyat fogok kötni a térhez ami megmosolyogtató. Elvégre nem mindennap kísérgetek fel új diákokat a kastélyba. Még akkor se ha éppen egy elballagott növendéknek a fia. Annak a növendéknek aki elég sok fejtörést okozott a drága tanároknak. Elméletileg Gergő sokkal jobb lesz, mert a Navine tagja.
Megérkezvén a térre szétnézek. Összehúzom kabátomat, a nap attól még süt, de nekem melegem egy szikrányi sincs. Nézelődésnek eredménye lett, hogy megpillantottam a kis védencemet. Padon ült, két bőrönd társaságában. Mégis hova készül a kicsike két bőrönddel?! Hazafog még menni jó sokszor, túlzás számára ez a sok gönc, de ő tudja. Hangosan semmit sem kommentálok, elég amit én elgondolok és tudok.
Van egy olyan érzésem, hogy nagy csalódást fogok én ma okozni. Endrét várják, miközben érkezek én, Endréné. Nagyon remélem túl fogja élni a kicsike és nem okozok életre szóló csalódást. Lassú léptekkel indulok el a megpillantott pad fel, elővéve az egyik legszebb mosolyomat.
- Szia Gergő! Bea vagyok, Endrének a barátnője. Sajnos nem tudott eljönni, de helyette itt vagyok. Szóval indulhatunk? -
Kezet is nyújtok neki, mint ahogy a nagyok szokták. Általában ilyet nem csinálok, de most mégis megteszem, hátha enyhül a csalódás mértéke. Sőt, még három puszit is kap a kicsike. Majd az egyik bőröndjét fogom meg, ezzel is jelezve, hogy el kéne induljunk. Nem lesz egy sétagalopp eljutni a Navineig mivel biztosan nagyon kíváncsi Gergő, emiatt egész úton a szája be nem fog állni. Fel vagyok erre készülve, csak bírjam majd ideggel a dolgot.
Ránézek, próbálom keresni benne mindazt amiért barátok lettek. Felfedezem a gyermeki naivságát, mosolyát ami körbelengi őt. Hamar el fogja veszíteni a kastély falai között, nyoma sem lesz mindannak amit másodpercek alatt állapítottam meg.

Lucus^^

Egy prefektus kötelességei közé tartozik a diákok lekísérése a faluba. Igazi csoda az elsősök tömegét kifogni, akik mindenre kíváncsiak, minden érdekli őket. Még az utolsó fűszál is, ha éppen van benne valami szokatlan. Úgy kezdem érezni magam, mint valami jó pásztor aki a kenyerét keresi a terelgetéssel. Persze, az elsősök közel sem juhok, vagy bárányok, de az érzés majdnem ugyan az. Ja és kutyák sem jönnek utánunk hűen védve minket mindenféle gonosz, rossz dologtól. A legnagyobb szerencse pedig, hogy nem csatangolnak el, eléggé szúrós szemekkel közöltem velük ezt. Lehet kissé beijedtek, de a fegyelem miatt szükség volt rá.
Hála az égnek a csapat elhagyott, visszakísértem őket a kastélyba. Nem láttam még annyi cukorkát, csokoládét, a legkülönbözőbb édességet amit magukkal cipeltek. Egyiknek az az ötlete támadt, hogy be kéne menni a csárdába, amit olyan hamar el is vetettek amint eszükbe jutott, mert vázoltam a lehetőségeket a kilátásba helyezett büntetésekről. Megtette a hatását, többet semmi ilyesmi nem jutott eszükbe. Pedig a pub is egy lehetőség lett volna, ha éppen nem az elsősök hadát bízzák rám. Lelkiismeretesen visszaértek, a különböző fogproblémák az édesség miatt már nem az én hatáskörömbe tartoznak. Nem vagyok valami ügyeletes fogtündér és a galleonokat se nekem kell elszámolják.
A Boglyas tér megfelelő lesz ahhoz, hogy kissé megpihenjek ebben a fárasztó napban. Az időjárás is rátesz egy lapáttal, hiszen el se lehet dönteni a tavasz vagy az ősz van kilátásban. Békésen sétálgatok, mint a Dalai Láma magyarországi kirándulásán mikor meglátok valaki a vadul, kézzel, lábbal integet felém. Ha akarnám se tudnám eltéveszteni őt, hisz a legkisebb Czettner mindig akcióban, pörgésben van. Feléje veszem az irányt, elvégre lassan ő lesz az az egyén aki mellett még van hely a padon. Az pedig pihenésre egészen ideális. Luca van annyira kedves, szívélyes, hogy megvárja amíg odaérek, vagy legalábbis hallótávolságon belül kerülök. Hanem törhetném a fejem, hogy mégis miről beszélt.
- Lefárasztottak az elsősök. Veled mi újság? Persze, kinek nincsenek olyan dolgai amit mindig ki akart volna próbálni? -
Azért már elég sokszor feltűnt nekem, hogy olyan mintha Luca megkapott volna minden olyan tulajdonságot ami kimaradt nővéreiből. Azt hiszem ez így helyén való, mert legalább eléggé feltűnő egyéniség tud lenni. Attól viszont egy kissé tartok, hogy mit is tervez. Na de annyira eget rengetőt mégse akarhat, mert a végén kipenderítenek minket. Az egyikünknek se lenne jó, mert már eléggé közeledik a vég.
- Kerül, mit akarsz Lucus? -
Ajj ajj, Luca nemsokára akcióban lesz. Isten a tanúm rá, hogy bűnrészeséggel vádolhatnak, a felbujtó nem én vagyok. Remélem majd beidézik a tárgyalásra az Istent, hanem a pokolban fogunk új otthonra lelni. Biztosan otthonos, állandóan lehet grillezni meg sütögetni.

Lucus^^

Tényleg, megfordult már párszor bennem a gondolat, hogy nem lenne idővesztegetés összebarátkozni pár aprósággal. Gyümölcsöző kapcsolatot tudnánk kialakítani, mondjuk kinevelném az utánpótlást a csapatba. Na az lenne még igazi muri, ahogy elsősöknek edzést tartanék és majd utána válogatást. Hiszen mindenki nem mutathat ugyanakkora hajlandóságot a kviddics felé. Vannak akik tehetségesebbek, vannak akik kevésbé, de valamire csak jók lesznek ők is. Ha másra nem hát majd hozzák a felszerelést és hasonló finomságok. Na jó, ilyet nem tennék egyetlen diáktársammal sem.
A tények hallgatása közben azon gondolkodom mi is az amit kiszerettem volna próbálni. Például éjszaka a vízesésnél fürdeni, az erdő mélyén kutakodni, felfedezni, végig kóstolni az összes csokoládét ami fellelhető a faluban lévő édességboltban, vagy akár végig kóstolni a pubban lévő koktélokat. Ezeken felül ami volt teljesítettem. Amik pedig nagyobbak, azokhoz idő kell leginkább. Na meg valaki társaságnak, mert egyedül nem jó móka csak úgy kihúzni jó pár dolgot a bakancslistáról. Ahogy elnézem Lucát, ő már jó sok dolgot kihúzott arról a bizonyos listáról. És ahogy hallottam nem is egyedül, hiszen ott van neki Vince.
- Mondjuk végig inni a pub koktélkészletét, mert kíváncsi vagyok mit is tudnak ott keverni. -
Nevetem el magam, mert eddig senki se találtam akivel véghez lehetne vinni. Talán most, Luca kapva kap az alkalmon és meglátogatjuk egy megfelelő időpontban a pubbot. Örülnék neki, mert tényleg fúrja az oldalamat a kíváncsiság és már csak ki kéne húzni a listáról. Elvégre nem leszek én se életem végéig diák. Mert azt nem is engedhetem meg magamnak.
Persze, annyira logikusnak tűnik Luca ötlete, mint káposztát reggelizni zabpehellyel. Na az biztosan nagyon jó, de azért köszönöm szépen, én nem próbálnám ki. Ám úgy vagyok vele egyszer élünk, akármennyire is hiszek a lélekvándorlásban. És semmi jónak nem vagyok az elrontója, főleg ha még mókázni is lehet közben.
- Menjünk, nézzük meg. -
Zárom rövidre a tervezés időszakot, mert a végén még vén szatyrok leszünk itt a padon. Vigyorogva Luca keze után nyúlok, aki remélem nem fog tiltakozni és elindulunk a szökőkút felé. Közben azért méregetni kezd minket pár szülő és magához intik csemetéjüket, mintha mi lennénk a megátalkodott gonosz az iskolából. Persze nem vagyunk, de hadd menjenek ha már akarnak. Azért kíváncsi vagyok mi is lesz ebből.

A mezei diákok azt gondolják büntetést adni valami nagyon nagy boldogság. Az igazság közel sem áll ehhez a gondolathoz. Leginkább azért, mert papír munkával jár a dolog és mégis kinek van kedve az idejét azzal tölteni, hogy különböző nyomtatványokba írja be a megfelelő szavakat? Annyira nem megterhelő a dolog, sokkal inkább időpocsékolás. Szerencsére én letudtam ezt a részt, még aznap mikor sikerült két eridonost jó madarat elfogni az egyik folyóson, éppen művészi hajlamaik kiélése közepette. Természetesen ezek a hajlamok a felügyelőket vették célba, ezért meg se fordulhatott a fejemben a gondolat, hogy elengedjem őket. Amennyiben nem ennyire súlyos dolgot csináltak volna, igazán elengedtem volna őket. De így, a végén még az én hírem megy el és nekik lesz jó.
Akit villák fényesítésére ítéltem, nevezetesen Lilithet várom a konyhán. A manókkal már előre megbeszéltem a büntetést, így a mai estén az asztal egyik sarkára kerülnek a villák. Még rongyot is tettek le a lánynak, éppen, hogy meg nem csinálták helyette. A karórámra pillantok, még van ideje megérkezni. Viszont a késést felejtse el rég, mert azokat akik késnek, extra villákra ítélem. Vagy éppen bármire, attól függ mi is a büntetése. Vacsora idő lejárt, így a nagyterem környékéről kell érkezzen. Azt csak nem meri megcsinálni, hogy nem jön el. Abból simán pontlevonást csinálhatok és a házvezetőjét is felkeresem.
Hiába mondtam el sokszor a manóknak, hogy semmit se kérek, az egyik manó megrángatja a nadrágom. Persze, valamennyire ismernek már, ezért kapok egy szelet csokoládé tortát. Hálásan megköszönöm, sőt még egy széket is kerítenek nekem. Így helyet foglalok és miközben várom a kis kliensemet, elkezdek enni. Az édesség a gyengém és hála az égnek meg Majának, van elég edzésem, hogy ne látszódjon rajtam semmi felesleg. Már csak Lilith hiányzik és teljes lesz az estém.

Már megint csak tornyosulnak a javítani valók, szépen lassan össze fognak csapni a fejem fölött a hullámok. Igaz, hogy tudok úszni, de úgy gondolom ebben a helyzetben édes kevés. Árral szemben meg amúgy sem tanácsos úszni. Legalább is így tartják az öregek. Én meg nem vonhatom kétségbe a tényt, hisz még túl fiatal vagyok hozzá.
Hideg, havazás és az a sok, rengeteg hó ami arra vár, hogy csak úgy összejárkálja az ember lánya. Nem tudom tovább már türtőztetni a gyermeki énemet, azt a fekete hajú kislányt aki rajongott a hóért. Felkaptam a dzsekimet, az amelyik még ebben az időben használható és nem kiáltanak a veséim egy másik után. Igaz, kiálthatnak, ha nem veszem tudomásul. És általában nem szoktam, amíg el nem jutok addig a bizonyos ágyig.
Kisuhanok a tanáriból, általában itt szoktam javítani, nem viszem magammal a szobámba azt az adag papírt. Lehet elhagynék egypárat útközben, aztán rajtam kérnénk számon. Én meg nagyon nem volna mit csináljak, hisz mégsem mondhatnám, hogy elhagytam. A még rendesen ki sem alakított tanári imidzsemből egyből óriásit zuhannék.
Hirtelen ötlettől vezérelve indulok el a falu felé. Hirtelen még meg is torpanok az iskola kapujában. Lehet ezt nekem, fut át az agyamon. Aztán rájövök már nem vagyok diák, így nyugodt szívvel bandukolok tovább a hóesésben. Úgy csinálok, mint a gyerekek, belelépek nagy élvezettel majd óvatosan emelem fel a lábam, hogy minél több maradjon meg a lábnyomomból. Tisztára mintha az előkészítőből szöktem volna, semmi felelősségtudat, tanári erények nem fedezhetőek fel bennem. Mégis úgy gondolom azok nincs bennem teljesen elveszve, megérkeznek mikor szükség van rá.
Annyira el vagyok foglalva a hóval, hogy alig veszem észre ahogy a Boglyas téren szórakozom. Nagyjából a kiengedett hajamat teljesen belepte a hó, néhol még rá is olvadt. Fenomenális ezzel mászkálni, de nem érdekel. Addig járkálok, élvezem a hóesést és azt, hogy nem takarították még el a sétányról, hogy a padokig jutok. Meglátok valakit, átfut az agyamon, hogy mit is keres ilyenkor itt. Na meg, hogy diák-e, mert ha igen, kötelességtudó tanárként  visszakísérem a kastélyba és megbüntetem. Na hát, milyen jó is lesz nekem.
- Nevet, évfolyamot, házat és visszakísérlek a körletedbe, a Fantáddal együtt. -
Nem pillantok rá, helyette jobban lefoglal a tény, hogy a hajamat próbáljam megszabadítani a hótól. De azért annyira figyelek rá, hogy ne lógjon meg. Nincsen kedvem szem elől téveszteni és futni utána. Sportolok, de ehhez túlságosan sok a hó.

Mégis mit gondol rólam a padon üldögélő egyén? Valószínűleg diák, még ha nagykorú is. Hirtelen a szabályzat egy része sem ugrik be ahol a nagykorú diákok kivételek lennének. Hiába gondolom át újra és újra, semmi sem jut eszembe. Így akármennyire is esetleg nem akarom megbüntetni, felelősségre vonni, muszáj lesz megtenném. Ha nem tartom érte a hátamat. Természetesen akkora kegyben még egyetlen egy diákom se részesült és nem is fog. Nem vagyok én holmi jött ment Teréz anya XXI. századi kiadásban.
Nézem, rápillantok és arra gondolok, hogy ő vajon mire gondol. Már megint egy nyamvadt büntetés, amit kiszab egy fennhéjazó, éjszaka járkáló prefektus. Bezzeg neki senki nem néz a körmére, merre járkál, hol és mikor mit csinál. Talán ezért szerettem viselni a prefektusi tisztséget, leszámítva azokat a kényelmetlen dolgokat, mint a járőrözés, a felügyelők itt léte alatt a folyamatosan figyelmet. Abban az időben sokszor éreztem, hogy feladom, ez már túl sok nekem, valakinek másnak is kijárhatna igazán. Aztán eltelt, elmentek, én túléltem. Nem tudom, hogy más ember vagyok-e azóta. Azt viszont tudom, hogy nem kellettek ide a felügyelők. Nyűg volt az egész, ezt ők is tudták. Ami a legjobban megváltoztatott az elmúlt időben a tény, hogy sikerültek a vizsgáim, elindult az életem jó irányba és sikerül annak élnem amit mindig is szerettem volna csinálni.
Melyik énemnek engedjek? Annak amelyik ádázul megbüntetné és visszahurcolná a kastélyba vagy annak amelyik beleegyezik abba amit kér? Az ilyen helyzetekre miért nem készítenek fel a képzés során ami miatt tanár lettem? Kéne valami egyértelmű szabály amit alkalmazhatok erre a helyzetre. Sokat segíteni és nem okozna nekem gondot, hogy mit is csináljak.
- A tanárod vagyok, így ha valaki meglát minket az én felelősségemre vagyunk itt. -
Kész, győzött bennem az az énem amelyik belegyezett a kérésébe. Ezek után remélem nem kezd magázni, megijedni, eltávolódni és vissza szaladni a kastélyban. Nem ettem még diákot, hisz ha megtettem volna már rég elfogtak volna az aurorok. Börtön büntetésre ítéltek volna, pár kosza harapásért amit a diákjaimon ejtettem volna. Hűha, ez még viccnek is rossz.
- Miért vagy kint ilyenkor? -
Mivel volt annyira kedves és meglapogatta helyet mellette a padon, így elfoglalom. Közben rápillantok, ismerős valahonnan, de ez igaz a kastély majdnem teljes diákságára. Felpillantok az égre, még mindig havazik. Jóleső érzés ahogy a pelyhek elérik az arcomat majd gyorsan olvadni kezdenek. Ebből lehet megfázás lesz, de úgy sem fejezem be. Úgy látszik nem lettem még felelősség teljes felnőtt.

Végig fut az agyamon, hogy miért is mondtam igent a kérésére? Megtehettem volna, hogy ellentmondást nem tűrő hangon ráparancsolok, felkísérem a körletébe majd rásózok valami édes kis büntetést. Minden jogom meg volt hozzá, hisz a tanára vagyok, valószínű az órámra is jár. De amúgy képtelenség minden diákom arcát megjegyezni, névről nem is beszélve. Ilyesmin nem is törőm magam, a tehetségesekre emlékszem, a többi meg eltelik.
Felnevetek. Mégsem nézek úgy ki, mint a jeti vagy a legszigorúbb tanár a tanodából. Sikerült meglepetést okoznom, ami még az arcára is kiült. Eltelik egy kevés idő amíg a vonásai ura lesz, nekem ez az idő meg tökéletes arra, hogy mulassak egy kicsit rajta. Egészen nevetséges volt ahogy elveszítette uralmát. Amire visszanyeri, befejezem a nevetést és visszamosolygok rá. Sőt, egészen sármosnak tűnt ezzel a mosolyával.
- Igen. -
Hirtelen még magamat is megleptem a válaszommal, hisz nem kérdeztem éppen valami baja van-e. Ha van is, megfertőz vele vagy nem. Túlélem vagy fogjak neki nagy gyorsan a búcsúlevelemnek? Mivel igent mondtam, visszakozni már késő, így nem is teszem meg. Helyette aprót kortyolok a cukros italból majd vissza adom. A túl sok cukrozott üdítő feldob, hiperaktív leszek és a végén jobban fogok hasonlítani az előkészítősökre, mint önmagamra. Ebbe a hibába így a Boglyas tér közepén nem kéne esni.
Mostanában gyakran havazott, de sosem ennyire kitartóan. Legtöbbször amire kiértem a kastélyból már csak hűlt helye volt az egésznek. A latyakban pedig semmi kedvem nem volt ugrálni, járkálni. Így visszamentem a szorgalmik közé,  kedvem szegetten. Miért nem tudott annyit legalább havazni, hogy egy kissé kiéljem a gyermeki énemet majd dolgom végeztével ő is befejezi? Örültem volna neki, legalább valami kis boldogság lett volna csempészve a napomba.
Figyelek rá, kissé megütik szavai a fülemet. Mégis hol lehetett az elmúlt egy évben, hogy nem dönthetett arról amiről akart? Egy két kósza ötletem van, de azt mégsem feltételezhetem róla, hogy bűnöző. Ha az lenne itt már rég tele lenne a hely aurorokkal, én meg valószínűleg meglennék vádolva, mint bűntárs. Nem, nem, ilyet még gondolni se szabad. Hisz ha az lenne ami egyébként nem, meg se kínált volna a üdítővel, kirabolt volna és aztán mindenki ment volna a maga útjára.
- Hol voltál az elmúlt időben? Kérlek a cigarettázást hanyagold, azért meg kéne büntesselek. -
Én is feléje fordultam, miközben majdnem leharaptam a nyelvem. A gyermeki kíváncsiságom győzedelmeskedett az eszem felett, így pironkodva pillantottam rá. Egyáltalán nem volt köteles elmondania merre volt, de szöget ütött, hogy nem rendelkezett olyan jogaival amelyek bármely embernek járnak. Megkértem, remélem teljesíti és hanyagolni fogja a cigarettázást. Azt nem tűrném el, tényleg összeszedne egy büntetést. És amúgy sem szeretem ha valaki füstöl a közelemben, hagyják meg azt a tevékenységet a gyár kéményeknek.
- Azt, majd megyek javítani vagy aludni, még nem döntöttem el. -
Újra az arcomba hullt a hó, amit mosolyogva élveztem. Mennyire csodálatos is a természet, mi emberek pedig minden erőkkel azon vagyunk, hogy tönkre tegyük. Néha nem érdemeljük meg azt a csodát amit nyújt, hisz nem tudjuk értékelni.