Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nagyon szeretem, amikor munkám gyümölcse kamatoztatva van. Jelen esetben ez úgy értelmezhető, hogy a memóriám úgy cserben hagyott, mint annak a rendje, de szerencsére brutálisan jó asszociációs képességgel áldott meg az ég - nem -, szóval meglepően hamar jövök rá a turpisságokra, amik nem is azok, csak ismét máshol járt az agyam, amikor elindultam. Na, hogy min, arról fogalmam sincs, de biztos fontos volt, ha azon kattogtam, szóval megbocsátom magamnak, amiért nem éppen az érdemi dolgokra koncentráltam. Plusz ugye, megoldódott a probléma, szóval vigyorogva pillogok fel Kiscsibére egy halom ugyanolyan papírral a kezemben.
- Meg bizony - bólogatok hevesen, kékjeim akaratlan csillannak fel, ahogy végül ismét elé állok. - Ez például... - emelem kicsit feljebb a pakkot, amit a kezemben szorongatok, mintha muszáj lenne. - Sokkal jobb olyan technikáknál, amikor a betűk inkább gömbölydedek, mintsem négyzetesek, könnyebb az elvezetés, érted? - mosolyodom el szélesen, majd kékjeimet vezetem inkább a többi papír felé, hogy lekapjak egy halvány kéket, ami inkább már szürkére hajaz. - Ez pedig sokkal jobb a négyzeteseknek, mert ha jobban megnézed - teszem kicsit közelebb Kiscsibe arcához. - Olyanok rajta a domborulatok, míg a másikon kicsit síkabbak, így elősegítik, hogy az a franc u betű ne úgy nézzen ki, mint egy befejezetlen ól - véletlenül sem tapasztalat. De. Mindegy, engedjük el, mert feltűnt ám, hogy Kiscsibe valahol teljesen máshol jár, amíg én beszélek, szóval a kékes-szürkés lapot visszacsúsztatom a többi tetejére, a saját pakkomat pedig hónom aljába csapom. Hangosat szusszanok, ujjaim szánkáznak szőke tincseim közé, ahogy a tinták felé fordulok, majd azokat is felkapom, mert úgy néz ki, nem azért kérdezte, mert érdekli, hanem mert megleptem, hogy valamit én is tudhatok, nem csak a könyvmoly levitások egyike. Remek, még vicceskedni is ráér, amikor én… mi is vagyok most? Nem tudom, de nem boldog, ez tuti.
- Csak ne vérezz el - vetem oda félvállról morgósan, bármennyire is kedvelem, ha valakinek van önkritikája, és ez tényleg nem is volt rossz poén, de éppen… Merlinre! Meg vagyok sértődve! Igen, ez a jó szó! Sértett vagyok, amiért nem figyelt rám! Sóhajtva fordulok vissza felé, majd pillantok le rá megemelkedett szemöldökkel. - A suliba. A hieroglifákról szól a projektem, és terveim szerint, mivel a négyzeteknek megfelelő lappal felsültem, a gömbölyded segíteni fog - vonom meg vállamat lemondóan, mert nem adok neki sok esélyt, de a remény hal meg utoljára. Akaratlan pillantok végig Kiscsibén mondandóm végeztével. - Te eddig is ilyen alacsony voltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Minden kezdet nehéz, mondják. Nem könnyű elengedned annak a kezét, akit a szíved alatt hordtál kilenc hónapon át, akinek az ágya mellett virrasztottál azt kívánva, hogy ne legyen baja. Azért könyörögve magadban, hogy másnap ébredjen fel. Hassanak a bűbájok és bájitalok, amikkel korareggel kezelni fogják. Elektra az első sokk után erőt vett akkor magán és kitartott. Imolán segítettek a szakavatott gyógyítók. Egészségesnek tekinthető. Mégsem érezte úgy hősnőnk, hogy el tudna válni tőle, azonban egyre jobban azt látja, hogy csemetéjének szüksége van korabeli társaságra. Koravén kissé, aminek oka abban keresendő, hogy csak felnőttek közt cseperedett mindezidáig. Viszont most, hogy néhány napja betöltötte negyedik életévét, talán eljött az ideje, hogy az előkészítőbe való beíratását anyja fontolóra vegye. Ezért is jött el ma ide, az intézménybe. Körül szeretett volna nézni és annak vezetőjével beszélni, mivel gyermeke speciális nevelési igényűnek tekinthető. Korát túlhaladó értelmi képességekkel rendelkezik, ám fizikálisan törékenyebb. Emellett sajnos eddig varázserő jelenétére nem utalt nála semmi. Míg alig három évesen elhunyt kisfia épp nem sokkal halála előtt már odaigézte magához kedvenc alvókáját, addig Imola effélét soha nem tett. Megeshet, hogy kvibli. A családjukban nem ő volna az egyetlen. Az is lehet, hogy csak későn érő az állapota miatt. Sok oka lehet, hogy még nem csillant meg benne a mágia. Minden esetre jobb ezeket az előkészítő vezetőjével megvitatnia. Keserű úr irodájának ajtaján röviden kopogtat tehát, s vár türelemmel a bebocsátásra. Haja laza fonatban, kabátja alatt grafitszürke garbó és világoskék farmer, hozzá térd alá érő fekete csizma. Átlagos öltözet egy átlagos anyának. Ebben a státuszban érkezett. Táskájában iratokkal és leletekkel felvértezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Igen - és bár a mosolyom mögül kiérződik, folytatnám még, a mosoly hamar eltűnik, és csupán sóhajom jelzi, nem fűzök többet hozzá. Pedig mondhatnám, megvolt a motivációm, mondhatnám azt is, a példa máig a szemeim előtt lebeg, de úgy érzem erre sose leszek képes. Sose leszek képes róla beszélni. Ez egy ilyen dolog, s tudom azt is, ez a legjobb megoldás. Nem beszélni róla.
- Kőrispálca, főnixtollal... azért pár évemet megkeserített, mire valaki rávilágított arra, hogy nem kedveli a felesleges durvaságot meg arroganciát - már pedig nekem jutott bőven mindkettőből, amire azért nem vagyok büszke. Pedig akkor szentül hittem, hogy majd most, kihúzva magam, fogok dicsekedni azzal, hány ember napját keserítettem meg. Nem így van, nem dicsekszem, és nem tudok erre erényként gondolni, esküszöm, még fel is pofoznám az akkori énem. A bajkeverések helyett, lehettem volna akár a nagyival is.  
Talán percek telnek el, mire cinikusan elnevetem magam.
- Ne haragudjon, csak... valószínűleg édesapám is elfeljtett dolgokat, hisz neki kellene a legjobban tudni, név alapján nem ítélünk el senkit. A szülei elkövettek egy hibát. Bár nem is nevezném feltétlenül hibának, nem tudom, abban a puskaporos időben volt-e egyáltalán "jó" oldal, de nem is lényeg. Viszont egy gyereket megbélyegezni a szülők miatt, igazán gerinctelen húzás - dühös vagyok, leginkább apámra, de minden porcikámmal azon igyekszem, hogy ne látszódjon, még ha hirtelen a nyelvem meg is eredt.
- Abban viszont biztos lehet, hogy az én családomtól hasonlót többet nem tapasztal - még ha ehhez régi, elfeledettnek hitt sebeket is fogok feltépni. De hogy akarjak én változni, amikor az apám meg képmutatóvá lesz egy nyamvadt jelvény miatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A fogadtatás kedvesebb, mint amire számít. Abból, ahogyan eddig viselkedett vele az auror arra apellált, hogy megint gúnyos lesz, vagy csak ridegen elteszi a dolgokat és pár szóval elintézi az egészet. Ehhez képest mosolyog és hangjában elismerés csendül. Valóban, szerencsére túlélte. Mindent megtett, hogy le ne lepleződjön, a kés mégis azt jelzi, valamit nagyon elronthatott. - Igyekeztem - jegyzi meg miközben a kést fixírozza sötét szemeivel - Ebben egyetértünk. Kora reggel, éhgyomorra jól esett az ajtómban megtalálni - teszi hozzá fejével a kés felé biccentve, majd leül a férfival szemben oda, ahová mutatja. Szerencsére épp időben húzta ki a türkiz nyílászáró félfájából a bökőt, így sem a lánya, sem az akkor épp nála lévő szülei nem vették észre, hogy miféle fenyegetést kapott. Azóta nem történt ugyan ehhez hasonló incidens, azonban ez épp elég jelzés értékkel bírt. Neki gyermeke van, akinek az apja már nem él, hogy ha vele bármi történne vigyázzon rá és felnevelje. Felelősséggel tartozik érte és erre akkor döbbent csak rá igazán, amikor a jókora éles pengét megpillantotta. Az egész beszerzési akció alatt ez lebegett a szeme előtt, mégis otthona bejáratában, kezében a szúró szerszámot tartva realizálta mekkora kockázatot is vállalt valójában. Szó szerint összeszorította a szívét a felismerés fájdalma. - Rendben - biccent és figyelmét a férfira összpontosítja. Sötét szemei magabiztosan csillannak, arcvonásai komolyak, rezzenéstelenek. Nem adja ki a forrást. Nem teheti. Több okból sem. Azonban a kérdés, amit kap egy könnyű vezércsellel úgy forgatható, hogy megválaszolhassa anélkül, hogy konkrétan beszélne a dílerről és arról hogyan jutott a porhoz. Felidézi magában azt az éjszakát, az alakot és a cselekményt. Szinte semmit sem látott belőle. A hangját is alig hallotta annyira arra figyelt, hogy ne árulja el magát. Beszédelemzői tudása azonban ezt a hiányosságot képes kikorrigálni, így ennek fényében válaszol. - Olyan korú lehetett, mint az a srác, akinek én vettem magamra az alakját - mondja szavaiban elrejtve a Zlatan által kért információt. Srác. Ez a kulcsszó. Tudja, hogy a férfi érteni fogja. Nem hiába ül itt a vezetői székben és nem egy aktahalom mögött az alagsorban. - Hoztam pár hajszálat, hogy ki tudjátok zárni a DNS-emet és adok ujjlenyomatokat, mert megfogtam a kés nyelét - vesz elő táskájából egy harmadik, jóval kisebb zacskót amiben hat szál haj van gyökerével együtt. Ezekkel és a varázsbűnüldözés módszereivel talán sikerrel járnak. Szeretné, hogy így legyen, de ennél többet ő jelen pillanatban nem tehet. Bízik benne, hogy ez is segít majd az igazság napvilágra kerülésében. Azóta újabb gyanús eseteket fedezett fel és mentette le a róluk szóló orvosi jelentéseket, de mivel Zlatan nem avatta eddig be részletekbe, csupán különálló rosszullétekként tudja kezelni őket. Talán ez végre most megváltozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Némaság költözik közénk, de mintha ezernyi szó lenne, úgy ahogy folyni őket tovább, hiszen, semmi értelme nekem folyamatosan beszélni, mert abba a végén úgy belefájdulna talán még az én fejem is, hogy nemigen maradnék békés. Ebben a pár napban mintha pihent volna amúgy is, nem húzott, nem nyomott semmit, vagy csak nem emlékszem rá és álmaimba költözött bele az a jövő, azok a pillanatok, amik talán már rég megtörténtek. Elgondolkodom néha, hogy amit a jelenben csinálok – most épp vele beszélek, vagyis inkább neki -, vagy bármi egyéb kihúzható lehetne-e a listáról, ami nincs, pedig határozottan ajánlották már egy álomnapló vezetését, közvetlen ébredés után, amikor még semmi nem illant el és nyers, éles, csak valahogy, még mindig nemigen veszem én ezt komolyan, idegen, nem én, mint egy második valaki odabent. Talán majd egyszer.
Egyelőre szeretném azt megfejteni, ami előttem van, a jelent, vagy épp azon kusza képeket, amiket vászonra akarok festeni, nem egy papírdarabra, szavakkal leírni. Pedig kedvelem, néha próbálkozom a kreatívabb írással is, de csak átlagos, nem tűnik ki. És mindegy is, hiszen nem ez a vágyam. Hogy most mi? Nem is tudom, rég el kellett volna már mennem és hagynom, mégis, van valami apró késztetés, továbbra is, hogy ne tegyem. Nincs ebben semmi különleges, semmi mély és érzés, csak egy halk hang, amely azt búgja, tovább és tovább. Ajkaimra apró mosoly kerül végül, amikor tereli, vagy inkább magáról is leveszi azt, hogy hibás lenne. A világ az, persze.
- Akkor mindenki az és senki – vonok vállat, hogy nem fogok vitázni vele, én talán azért, mert túl nyitott, ő pedig teljesen zárt, a kopogások pedig egy idő után már valóban megőrlik az embert. De csak tovább és tovább. Ahogy mozdul, úgy teszem magam is, de hűen tartva azt a távot, amely eddig pihent közöttünk, lépéseimet az övéihez igazítva követem. Hátrafordul, úgy sétál tovább, tekintetem pedig rajta, majd végül a padsorok közötti helyen pihennek.
- Vigyázz, szék – mert volt, aki csak kilökte a segge alól és annyi volt, így, ha át nem is esik rajta, navigálom, mintha jobb dolgom lenne. Eztán kapcsolok arra, mint aki nem figyelt, hogy szólt, hogy beszélt, mire csak megcsóválom a fejem. Lassan talán ennyiből is jobban értem, mintha a konkrét problémát mondaná el – már, ha létezik.
- Nem intő jel – miért lenne az? Ezt sose értettem, sosem fogom, bár nem vagyok mindenkinek való és ahogy mindenki sem való nekem, az egyedül ácsorgókra fel lehet figyelni könnyen és sokszor, meg is van rá az ok. Komoly ok. – Az az ő dolguk, hogy nem teszik. Lehet lemaradnak valamiről, én viszont annyit láttalak már, miért ne alapon, semmit sem vesztek. Csak időt, de az most nem számít. Nem tudom, mit hagynék ki, ha nem próbálom meg – bár ez kicsit furcsán hangzik, azonnal fel is tartom a kezem. – Nem, mielőtt jössz vele, nincs semmiféle listám arról, kiket akarok felszedni – mert nem erről van szó. Tovább lépkedve pillantok vissza arcára. – Engem nem érdekel a tömeg véleménye, de azt hiszem, ez süt rólam. Máshogy gondolkodom. Én szeretnélek megismerni és amennyire ezt mondod, még jobban. Miért nem engeded? Nem lehetsz örökké egymagad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Valahogy úgy.
Már régen mindenkinek – a Nagy Könyv szerint – ágyban a helye és álmok szigetén, mégis, talán most érzem azt, hogy a legjobban élnek. De kit lehet hibáztatni, amikor ilyenkor olyan mély a csend, muszáj megzavarni és felkelteni. Azonban, mégis, olyan eseménytelen minden, hogy akik épp rosszat tesznek, most máshol vannak. És én?
Otthon kellene lennem, ha nem is ágyban, viszont azon falak között. Azonban nem és ennek csak annyi oka akad, hogy itt rekedtem. Egy, hozzám hasonlóan a művészetekben jártam háztársam szobáján ücsörögtem eddig, zsibbadtra ültem minden tagom és elmélyültem vitatkoztunk vagy épp osztottuk egymást abban, ami épp elénk került. Kerültük a politikát, mert az minden beszélgetés, társaság gyilkosa, és a sport, ezeken vesznek össze és esnek egymásnak szerintem a legtöbb esetben; azonban, minden más, még talán az annyira „divatos” iskolai pletykák egy-egy szeletét is átvettük. A legutóbbi iskolaújság hasábjain szerepelt a nevem, amit megmosolyogtam, mert mindig aranyos, hogy mennyire azzal törődnek, kik simulnak épp egymáshoz, de egyben bosszantó is, hogy valóban mindenről van tudomásuk, bármit is lép az ember. Valahogy örülök, hogy a vad tinédzser éveket, amikor a hormon dübörgött agyamban a józanság helyett, nem itt töltöttem, mert akkor úgy járnék, mint azok, akiknek neve folyamatosan vissza-visszatér a hasábokra. Nem lennék dühös, csak valahogy, van valami kellemetlen is az egészben. De aztán, elengedtem és itt ragadtam.
Valahogy úgy.
Nem néztem időt, ahogy se szentet, se senkit, csak elindultam. Ha az ő ágyában alszom, akkor bizonyára még több anyagot szolgáltatok a lapnak, a falaknak, amúgy is jobban preferálom a testvérem, a többiek közelségét és a saját helyem, azonban álmot, arra hajlamot nem érzek magamban. Így, az üres kastéllyal körbeölelve, megengedem magamnak a kifelé vezető út hosszabb változatát. Szinte már-már a fülnek fájó az, ahogy betölt az üresség, mégis, kellemes borzongással lépkedem a hűs falak között. Fordulok, hogy újabb folyosón keljek át, azonban, itt mégis van élet. Szinte nem is fogja vissza magát a két alak, akik keretbe zárva élik életüket, és a többi, itt-ott még helyet kapó portréalak rosszalló, vagy épp igen durva fenyegetéseik ellenére sem hagyják abba az acsarkodást. Épphogy megállok, hogy csendes bámészkodója legyek az egésznek, úgy csúszik meg lábam alatt a szőnyeg, vagy remélem, hogy valami olyasmi, de egyensúlyom ki sem billen. Azt hiszem, tudom hol vagyok. Nem figyelek arra, van-e valaki még erre, csupán leeresztett pálcával, annak minimális fényével értek egyet az agg boszorkánnyal, aki sérelmeit újra és újra elsorolja, bár inkább az ismeretlen művész stílusát és ecsetvonásait fejtegetem mögötte. Még nem bűvöltem el egyetlen portrét sem, fogalmam sincs, hogyan kell, de valahogy egyre jobban kezd érdekelni. Lépések? Arra süket vagyok.
Valahogy úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Zina

Az órámról jövök, és mielőtt idejöttem volna, kikölcsönöztem ezeket a könyveket, és elhoztam ide őket, hogy el tudjam olvasni őket nyugiba. Oda is megyek a tulajdonoshoz, de nem találom ott. Akkor oda is megyek a könyvespolchoz és nézem, hogy nekem melyik kellene. Meg is nézem, hogy nekem melyik kell. Meg is találom. Le is ülök vele az asztalhoz. Nem figyelve arra, hogy nem vagyok egyedül, kinyitom a könyvet és elkezdem olvasni. – Á! Milyen érdekes. – Aztán jövök rá, hogy tanulni jöttem. – Kezdjünk hozzá.
Nem is veszem észre, hogy van itt valaki.
– Ó van itt valaki. – Berakom a könyvbe a karórámat, hogy tudjam hol tartok a könyvben. Le is rakom a könyvet. Hm. Próbálom átgondolni, hogy miként szólítsam meg anélkül, hogy megzavarnám. – Szia! Érdekes az a könyv? Az enyém nagyon érdekes.            

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Ebben biztos vagyok - elmosolyodtam, tényleg csak a nevek csengése miatt tűnt fel ez a hasonlóság, egyébként nem vizsgálódtam, hogy vajon lehetnek-e jellembeli megegyezések. Ahhoz ismernem kellett volna a fiatal hölgyet, a szokásait, hogyan viselkedik másokkal. Efféle elemzésbe azonban bele sem kezdtem, inkább csak pakolásztam a kapott könyveket. - Rendben van akkor - biccentettem, mert annak ellenére, hogy ez volt a feladata, igen segítőkésznek bizonyult, ezt pedig pozitívan könyveltem el magamban. Tényleg jó lett volna, ha ilyen tagok is összegyűltek volna ezen a mai délutánon, szerettem volna összekovácsolni egy klassz kis csapatot így a karácsony közeledtével. Már csak emiatt is dobtam be neki az ötletet, hogy mi lenne, ha esetleg csatlakozna, legalább egy alkalom erejéig. Kedves mosollyal, egy picit felvont szemöldökkel vártam válaszát, s legnagyobb örömömre volt ideje.
- Nahát, nagyszerű! Akkor örömmel várlak Lilla néhány óra múlva, hidd el, hogy nagyon jó lesz - tettem még hozzá, hisz sokan, akik még nem vettek részt ilyesmin, nem tudták elképzelni, hogy pontosan mi vár majd rájuk. Arról viszont megnyugtathattam, hogy semmi olyan, amitől kellemetlenül érezhetné magát. - Azt meg hagyd csak, majd én a helyére teszem - az utolsó pár könyvet, ha engedte, elvettem a kezéből, s egy fordulattal tettem arrébb, néhány üresen ácsorgó székre. Ekkor ért a kérdése, meglehetősen váratlanul. Meg is torpantam, aztán meglepett mosollyal fordultam Lilla felé.
- Ha hiszel Benne, akkor bárhol is légy, meggyónhatod a bűneidet, meg fog hallgatni - ennyit mondtam, s talán néhány kollégám nem értett volna egyet, hisz a gyóntatást hivatalosan mindig a templomban végeztük gyóntatófülkében, bár akadtak esetek, amikor házhoz mentünk. Ebben az esetben, itt Bogolyfalván pedig nem volt más lehetőség, mint ez a Művelődési ház. - Miért kérded, lenne valami, amit meggyónnál? - felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mit is tehetett ez a fiatal hölgy, ami miatt felmerült benne a kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Áh, tényleg tetszik? Próbáltam úgy kialakítani, hogy hangulatos legyen, és ha valaki betéved, elgondolkodjon azon, amit a képeken lát - mondtam egy mosollyal, hisz a falakon bibliai történeteket ábrázoló festmények lógtak, magukba rejtve érdekesebbnél érdekesebb történeteket. - Értem, és azt hiszem, hogy ez így megfelelő is lesz kedves Zsófia - kedves mosollyal biccentettem, tökéletes, hogy akadt valaki, aki elvállalná a délutáni műszakot, mert akkor úgyis nagyobb a forgalom picit, mint délelőtt. - Jól van, egy pillanat, jegyzetelek - sietve előhúztam egy cetlit, meg egy ceruzát és elkezdtem felírni az információkat. - Szerintem akkor úgy lesz, hogy majd hétvégén váltva lesztek, ez ki fog még alakulni. A délutánhoz viszont felírtalak, de ne aggódj, nem leszel egyedül, még legalább egy ember lesz, aztán a forgalom függvényében majd kiderül, hogy még kell-e esetleg valakit felvennem- röviden összegeztem neki is, hogy miben gondolkodom, majd felvázoltam, hogy milyen pozíciók közül választhat. Úgy tűnt, hogy két dolog is érdekli, s ez egy pillanatra gondolkodóba ejtett. - Hm, tudod mi jutott az eszembe? Még pár embert meg kell hallgatnom, és szerintem többen lesznek hasonló helyzetben, hogy nem igazán tudnak dönteni. Arra gondoltam, hogy felváltva lesztek, egyik héten egyikőtök lesz a pultban, míg a másik felszolgál, a következő héten pedig fordítva. Így egyikőtök sem fog ráunni a munkára, és még tapasztalatot is szereztek mindkét területen. Ha ez így neked megfelel kedves Zsófia, akkor fel vagy véve, és aláírhatjuk a szerződést. Oh, és tegezz nyugodtan - egy kedves mosolyt is villantottam, s már húztam elő a már előre megkészített szerződést. Már csak Zsófitól függött, hogy aláírja-e a papírt.
- Még valami, van esetleg kérdésed, bármi? Fizetési igényed? - ezt majdnem elfelejtettem tőle megkérdezni. Persze, nekem is volt gondolatom, hogy nagyjából mennyit kellene adni, de szerettem volna tőle hallani, hogy mennyiért is dolgozna szívesen az éttermemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Egy pillanatra megtorpantam, aztán rájöttem arra, hogy a mai világban már a fiatalok körében egyáltalán nem kellemetlen az, ha valaki egy szinten alul lenne öltözve. A mai lányok is sokkal tapasztaltabbak voltak, ennek ellenére mégis úgy éreztem helyesnek, ha nem mutatkozom egy tinédzser előtt atlétában egy zárt helyiségben, ahol rajtunk kívül nincs senki más. - Nem baj, attól még felkapom - még egy mosolyt is kapott a fiatal hölgy, miközben sietve összegomboltam magamon a szövetet, hogy visszatelepedjek mellé. - Hogy? - felvont szemöldökkel néztem rá, majd végig magamon, mire észrevettem, hogy sikerült elgombolnom, s most kezdhetem az egészet elölről. - Ajh, köszi! Ez jellemző, sosem voltam túl jó az ingek gombolásában, jobban szeretem a pólókat, főleg, ha siet az ember - jegyeztem meg, majd elfordulva tőle kigomboltam, s elkezdtem most már sokkal jobban odafigyelve visszagombolni a sorokat, közben meghallgattam őt, hogy pontosan honnan is szerezte az infót az állásról. - Helyesen tetted - miután végeztem az ingemmel, újra felé fordultam, immár normálisan begombolt inggel. Még a hajamba egy kicsit beletúrtam, hogy megigazgassam a szálakat fésű híján, s ezt követően normálisan tudtam már koncentrálni a hölgyre. Miután kiderült, hogy kedve lett a munkához, röviden össze is foglaltam, hogy mire is számítson, s hogy milyen típusú feladatok közül választhat. Ezután már csak rajta múlt, hogy pontosan mit is szeretne, így a kávémért nyúlva, kortyoltam a feketéből, s kíváncsian hallgattam Emmát. - Oké, akkor pincérnek írlak fel elsősorban, zárójelben meg odaírom a pultozást is, mert elképzelhető, hogy heti váltásban fogjátok csinálni. Nincs sok különbség a kettő közt, meg aztán nem árt, ha mindkettőbe beletanulsz majd. Aztán úgyis kiderül, hogy melyik az, amelyik jobban megy - ha nem volt ellenvetése, így rögzítettem fel a nevét a papírra. - Oh, hogyne! Már van, várj csak, hozok egy mintát neked - felpattanva szedtem a lábaimat, s egy fél percen belül már vissza is értem hozzá a díszes példánnyal, ami egy részletes menüt tartalmazott.
 - Hétköznap többféle nemzet ételei közül lehet választani, a hétvége viszont inkább a komolyabb és ízletesebb különlegességekről szól majd.Örülök, hogy ízlik a kávé. Az pedig nem probléma, ha nincs tapasztalatod, támogatom a fiatalokat, itt majd belerázódsz. Fizetésnek milyen összegre gondoltál? - ez volt az utolsó kérdésem, ebből sejthette, hogy felvenném, így már csak rajta múlt, hogy mit kér, aztán jöhetett a szerződés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Vállamra dobom Rin cuccát, amíg ő belibben a házba, mintha csak otthon lenne, amitól akaratlanul mosolyodom el. Egyszer el fog jönni a pillanat, amikor én is elmegyek hozzájuk, és amiket Rin eddig mesélt a családjáról, valószínűleg életem legszebb napja lesz, főleg, hogy majd akaratom ellenére botránkoztatom meg a szüleit. Még csak próbálkoznom sem kell majd vele, elég hogy levegőt veszek majd. Az egyszerű győzelem a legszebb győzelem szokták mondani. Nem, nem szokták, de nem is fontos, csak ráncolt szemöldökkel, amolyan “he?” arccal követem Rint felfelé. Kell pár másodperc, mire leesik barátnőm kacsintásának oka, majd pfölve tör ki belőlem a nevetés.
- Ezen a poénon mennyit gondolkodtál? - vigyorogva követem az emeletre, de azért szemöldököm ismét ráncba szalad, hogy eldobom az agyam, mert valami cucc az országban. Nem nagyon tudom összerakni miről beszél, de igyekszem követni, hogy hamar megtalálhassam a mondandója lényegét, és amikor már éppen leesne, hogy a cucc mégis mit jelent, Rin megáll Móric ajtaja előtt. Azonnal elkomorodok, elhúzom számat, majd bajszom alatt morogva fogom meg a lány kezét és húzom a saját szobámba.
- Először is, tökre nem vagy vicces - kezdek bele durcás hangon, miközben székemre teszem a táskáját. - Másodszor pedig, te komolyan valami drogról beszéltél az előbb? - huppanok le az ágyamra, hogy el is dőljek azon, miközben emésztem a hallottakat, majd kikerekednek a szemeim, és az eddig a levegőbe kerülő teniszlabda koppan a fejemen, ahogy hirtelen felkapom azt. - Áu - kapok oda azonnal, majd pillantok Rinre. - Azt akarod mondani, hogy szereztél, és ha ez még nem is lenne elég, hoztál is belőle? Ide?! - én sem tudom eldönteni, hogy hangom hitetlenül cseng vagy izgatottan, vagy mindkettő egyszerre, mert… Merlinre! Szívem kihagy egy dobbanást, ahogy az egész eljut agyamig, mégis felüti a fejét egy kis aggodalom, de talán az izgalmam nagyobb egy csöppet. Mi ez az érzelmi hullámvasút?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Fene sem gondolta volna, hogy ennyire hamar és simán sikerül átpasszolnom rájuk a fecsegőket. Ez király, nekem semmi más dolgom nem lesz, mint követni őket boldogan, hogy végig röhögjem az egészet, mert a dámák biztosan nem fogják hagyni, hogy csak úgy mozgatva legyenek, szóval Kende és Rin megkapja a lecseszést szépen, míg én a háttérben lehunyt szemekkel bólogatok a dámák szavaira. Borzalmasak a mai fiatalok, mit meg nem engednek maguknak, az ember még egy falon sem lehet biztonságban, és a többi, és a többi.
- Szétadom, hogy pletykálj nekik. Forrásnak itt vagy te, Rin, tuti van valami szaftos pletyka a tarsolyodban. Meglepő szerelmek, szakítások, mit tudom én - indulok el a folyosón bólogatva közben, hogy minél előbb a dámákhoz érhessünk, mert végül is csak egy másik szárnyba kell mennünk, így nem gondoltam át, hogy Rint a hátamra kaptam. Ó, bakker!
- Először is le kell tisztáznom, hogy szerintem komolyan sírva fakadna, ha elhagyná egy tankönyvét - nevetek fel gonoszkásan, hogy reagáljak Kendének, majd oldalra sandítva pillogok a hátamon lógó majomra. - Másodszor én azért teszek neki keresztbe, mert élvezem. Ő meg próbálkozik, csak… nem jön neki össze - vonom meg vállamat, de persze akaratlan jut eszembe az, ami a Vízesésnél történt. Túlságosan emberien viselkedtünk egymással, ami olyannyira életidegen volt, hogy minden másodperce megragadt bennem, pedig annyira nagy dolgok nem is történtek. Azóta pedig Kiscsibe… ugyanúgy Kiscsibe. Odamorran nekem valamit, amire visszamorgok, majd mindketten megyünk arra, amerre eredetileg indultunk.
- Szeretném hallani azt a dán szerenádot! Lehet még be is csatlakozok - nevetek fel hangosan. - Én kérlek, röhögök rajtatok, amíg ti szenvedtek - vázolom fel a tervet, miközben dobok egyet Rinen, hogy ne csússzon a bokámig. Hősiesen kitartok és palástolom azt, mégis mennyire fáradok, de amikor helyszínre érünk, gondolkodás nélkül engedem le hátamról a lányt.
- Ilyet soha többet nem csinálunk. Vagy híztál, vagy az önbizalmad lett nagyobb, de rendesen elfáradtam - mozgatom meg vállaimat, majd állok be a freskó elé csípőre tett kézzel és hatalmas vigyorral arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Jöhetnél ám gyakrabban is erre - mondtam ölelés közben, mert Iza nem csak egy olyan rokon volt, mint akivel csak felszínes témákról lehet dumcsizni évente egyszer a karácsonyi asztalnál. Számomra nem csak egy rokon volt, hanem annál jóval több, már-már olyan, mint egy barát. Nem is olyan rég még a temetésen találkoztunk, de akkor nem volt elég időnk arra, hogy beszélgessünk egymással. - Köszönöm, jól, megpróbáltam úgy megcsinálni ezt az éttermet, ahogy az Neki is tetszett volna, az volt a kívánsága, hogy ne hagyjam bezárni a helyet - visszautaltam néhai nagybátyámra, akit Iza is nagyon jól ismert. Ő volt kettőnk közt a kapocs, Ő volt az, aki megismertette velem a varázsvilágot, s vele együtt Izáék családját. - Ó tényleg, majd elfelejtettem, hogy neked anyai kötelességeid is vannak ám - jegyeztem meg egy kedves mosollyal, amint felidéztem magam előtt a kis Kristófot. - Örülök, hogy beugrottál hozzám. Ha nem jössz, akkor viszont tuti, hogy én mennék. Hogy van a drága kisfiad? És a férjed? - kedvesen érdeklődtem, miközben magam is helyet foglaltam az asztalnál.  
- Ja igen, a növényeim. Sosem voltam egy jó botanikus, de látod, milyen jó, hogy beugrottál. Jöhetnél hetente, szerintem a növényeim meghálálnák - jegyeztem meg nevetve, ahogy pillantásom a kékjeibe fúrtam. - Fölösleges is szabadkoznod, a lényeg, hogy most beugrottál. A hely egyszerűen fantasztikus, meghitt és békés. Úgy látom, hogy kedvesek az emberek. Mondjuk..magunk közt szólva a polgármester nem túl szimpatikus - azzal a férfivel kapcsolatban rossz érzés volt bennem, bár nem tudtam volna megmondani, hogy miért, de ránéztem, és azt éreztem, hogy valami nem stimmelt azzal a férfivel. - Ó szavad ne feledd, egy pillanat - eszembe jutott a meghívó, így felpattanva tettem egy kört a pult és az asztal közt, s egy díszes meghívóval tértem vissza. - Hivatalosan most hétvégén lesz a nagy megnyitó, erre szeretnélek elhívni Téged, Norbit és persze Kristófot. Tényleg elhozhatnád! Tervezek az egyik sarokba egy kis játszósarkot gyerekeknek, meg egy heti két alkalmas kis mesedélutánt a Művelődési házban. Ha nagyon unatkoznátok, hozd el Kristófot is, lesznek más gyerekek is. Na de, túl sokat beszélek…mesélj valamit, mi történt veled az elmúlt másfél évben? - annyi mindenről lemaradtam, sajnos az elmúlt időszakban tényleg nem volt egymásra elég időnk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Á. Á, mi? Á, mint tudta, hogy erről akarok vele beszélni, és ő már fel van készülve erre a beszélgetésre teljesen, vagy á, mint erről nem akar beszélni és eltereli a témát, hogy ne is kelljen. Vagy esetleg á, mint már megint a saját hülyeségeimmel traktálom, mikor a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy én már megint mit szúrtam el az életében. Esetleg á, mint már megint itt tartunk, és megint neki kell megoldania minden problémám és dolgozni a bizonytalanságomon, mert ez nekem tizenplusz év alatt sem sikerült. Á, mi?
Beszél. Beszélni kezdett. Meglepetten és főleg megrökönyödötten zökkenek ki az önbizalmam egyre romboló gondolatmenetemből, zöldjeim azonnal arcára siklanak, tekintetét keresve. Némán hallgatom kifejtését, különösen örülve a hosszának; hangja minden egyes kiejtett szóval nyugtatja az idegeimet, és mire a Nadiás részhez érünk, van bennem annyi erő, hogy elmosolyodjak a randevú említésére. Hiányzott. Hiányzott a tekintete, a mosolya, hogy állandóan talál okot rá, hogy piszkálhassa a hajam, hogy még ennyi idő után is feltétlenül bízik bennem, hogy még mindig bele tudja csempészni mondandójába azt az aprócska, talán másoknak jelentéktelen szót, ami számomra meghatározza az egész személyiségét. Testem szinte ösztönösen mozdul, ellököm magam az asztaltól és magamhoz húzom, hogy ismét átölelhessem. Arcom a nyakába fúrom, karjaim szorosan fonódnak a vállai köré. Érzem a dobogó szívem csillapodni, a fülemben doboló vér lassan megszűnik, mert tudom, hogy nem haragszik.
- Nagyon hiányoztál – hogy ezt most az elmúlt pár hétre, vagy pár évre értem, magam sem tudom. Itt van, nem megy el, hozzá kellett volna már szoknom, mégis félek, hogy egy nap megint szó nélkül eltűnik, és csak egy kósza levelet hagy maga mögött. - Sajnálom, hogy előbb tudtam meg, mint te. Először nem is hittem neki – lesütött szemmel húzódok el tőle, és kerülöm a tekintetét. Nadiától is elnézést kell kérnem. - Nem tudtam elhinni, hogy valahol, valakit teherbe ejtettél, hogy mindent itt hagytál, de máshol új életet kezdtél, aztán azt is ott hagytad. Nadia is olyan hirtelen mondta ki, hogy az agyam egyszerűen csak kikapcsolt, és aztán megígértette velem, hogy nem mondom el neked, és… Nem akartam elárulni, de nem akartalak téged sem árulni – már csak a szám tudom húzni a kialakult helyzetre. Ők már tovább léptek, megbeszélték a dolgokat, és minden jól alakult, ahogy a nagy könyvben az meg van írva. Zétény nem haragszik, már nem. Felpillantok rá, egyik kezem még mindig a vállán nyugtatva. - Mesélsz a kislányodról?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Arcára széles mosoly szökik, ahogy húga a boldogságtól ugrándozik mellette. A szőkeség karjába kapaszkodva ő maga sem tudja megállni, hogy ne szökdeljen néhányat, noha tudja, hogy amúgy már nem kellene, de szinte bizseregnek a tagjai az izgalomtól, hogy újra együtt lehetnek. Amikor Pannával van megszűnnek a szabályok - talán ezért is nem akarták őket közel tudni egymáshoz. De most már késő bánat, a Palotás team újra összeállt,hogy leigázza Bogolyfalvát és környékét. - Remélem minél hamarabb és többször. - Feleli vigyorogva. - Persze, ha nem zavar. Mégis...tudod, gondolom nem mindenkihez lóg be a nővére. - Pironkodik, bár azért reménykedik a nemleges válaszban. A Bagolykőben látott már olyat, hogy a jó testvérek is szerettek kicsit külön lenni. Ő sosem akar Pannától, de nem tudja, hogy húga mit gondol erről. - Ha én elmegyek bagolykövesnek, szerintem a Te magasságod is belefér. - Valószínűleg már megszokták, hogy a gyermekfejű és lelkű eridonos garázdálkodik a kastélyban, fel sem tűnne, hogy jött még egy a családból, ha tényleg beszökne a lány. Helyeselve bólogat arra, hogy mennyire jó fejek a barátai. - Téged is szeretni fognak. Szerintem már most is kedvelnek. - Teszi hozzá halkan. Hát igen, lehet, hogy kicsit sokat mesélt Pannáról meg a kettőjük kapcsolatáról, elvégre nagyon sok mindenről a lány jut és jutott az eszébe, hiszen rengeteg dolgot együtt csináltak korábban, amit most a barátaival tudott, így természetes, hogy minden rá emlékeztette. Remélhetőleg a hülye szabályok nem lesznek olyan szigorúak és újból sok időt tudnak együtt tölteni, akárcsak régen. - Szerintem lesznek. Én is attól féltem, hogy nem lesznek, aztán meg... Biztos vagyok benne, hogy mindenki szeretni fog. - Ha meg mégsem, akkor jó kapcsolatban van elemi mágussal. Igaz, Sári még nem tudja, hogy mire készül Polli, mint bosszúálló nővér, de lehet jobb is. Remélhetőleg az A-terv lép érvénybe és mindenki szeretni fogja Pannát, ahogy annak lennie kell. Ha nem, bemegy Bunyós Polli. - Igaz, ha nem akarnak valamit, akkor szólnak. Az ki van írva, hogy ne ugráljunk le az Eridon toronyból és bűbájjal is van védve például. - Helyesel egy nagyon jónak tartott példát felhozva. Más kiírásra nem is emlékszik. - Én is ebben bízom, hogy nem figyelnek. - Válaszolja játékosan szétnézve, hogy nincs-e valahol egy Palotás szülő, aki titokban lámpaoszlopnak álcázva magát leselkedik. De szerencsére semmilyen gyanús tárgyat nem lel fel, így nyugodtan szőheti a lógásos tervét. - Azt hiszem, felnőttként kezelnek minket. Vagy olyasmi. - Ez így veszélyesen hangzik, de lehet így van. Nevelési módszert váltottak a túlféltésben? Csináltok, amit akartok? Szórakozni akarnak nélkülük? Útban az újabb kis P? - Remélem, hogy nagyon gagyi, mert a francia borzalmas volt gagyi szinten is. - És még a Carment sem érti, pedig azért csinálta. Belső sóhaj. Kifelé is sóhaj. Tényleg illik tudni nyelvet, még ha vannak ezek a rúnázások, akkor is. -Úgy emlékszem, ilyen alap varázsigéket már gyakorolnak a nagyobb előkészítősök.- Legalábbis ilyesmit meséltek neki. Ha meg nem, akkor úgysem adják oda, vagy ilyesmi. Ha meg odaadják, és nem lehet, akkor Panna lesz a legmenőbb előkészítős, lehet rá irigykedni. - Szuper, akkor most még elkerüljük a helyet! - Torpan meg mosolyogva. Biztosan örülne Panna, ha suli előtt vennének valami szépet, vagy megennének egy sütit. Nem biztos benne, hogy nem küldenék el rögtön, hogy hagyja kibontakozni vagy ilyesmi. Azonban ekkor a nyakába ugrik a húga. Ösztönösen magához szorítja, ujjaival beletúr a puha szőke tincsekbe. Az övébe nem lehetne, de Pannáéval szeret játszani. - Hiányoztál! Most már mindig együtt leszünk! - Mondja elcsukló hangon, letörölve Panna könnyét. Nem tudja merre sodorja még az élet, de az biztos, hogy mindig a húga mellett marad. - Mi vagyunk a legszebbek. Bogolyfalva készülhet. Szerintem először együnk egy sütit, van egy olyan sütijük, amilyet bizi nem kóstoltál még! - Ujjong Panna után sasszézva, de azért segít a dolgokat cipelni, hogy valami haszna is legyen, ha már rávette a lányt, hogy ne pakoljanak le, hanem vonuljanak el sütizni a délutánba. Reméli, hogy nem időpontra várják, mert akkor kapni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Csendesen figyeli a másik ténykedését, az apró „show-t”, amit alakít a zuhanás mellé, mert neki tény, hogy mindjárt jönnek az infarktus jelei, de úgy tűnik, jobban viselte meg, mint azt, akivel megtörtént az eset. Nagyot sóhajt, megpróbál nem majrés lenni, de olyan hirtelen történt, hogy nem lepi meg, hogy így reagált.
- Ő már egy szebb helyen van, ahol… hát nem olvad el. Béke poraira – tart egy apró „gyászbeszédet”, ha már elnézést kértek az áldozattól és a bűnös felmentésre került. Szavait apró vigyor kíséri, halovány, de legalább ott van, majd tovább figyelve őt, végül valóban megnyugszik, amikor humorosan körítik azt, hogy nincs semmi komoly. Amúgy sem tudna sok mindent kezdeni azon kívül, hogy felkapja és ordítva rohan a gyengélkedőig, mert neki a leukoplast és társai jutottak csak, mint gyógyító „mágia”, bár az is hatásos, de törésre nemigen hatásos, csak lélektanilag lehetne, de… mindegy.
- Ennek örülök, tudok varrni gombot, szóval, akkor csak azt mondhatom, szedd össze magad? – elmélkedik szinte hangosan, majd végül, bujkáló mosollyal bólint és fogadja el a tényt, hogy nincs itt semmi gond. Repült, borult, esett ő már rosszabbakat is, szóval ez igazán kevéske is volt hozzájuk képest. Az eldobott dekkre nem is gondol, csak amikor utána kapkod és felszisszen a látványra.
- De, de, de, de… hát ne szedd össze – még mutogat is, hogy ne, de annyit is ér a dolog. A harsány színekben pihenő alak mit sem törődve kap az alkalmon, ő pedig a homlokára csap, hogy tessék, így rontja meg az alsóbb évfolyamosokat. – Most meg kellene büntesselek, de miattam csinálod – mormog pár sort, hogy mi a francot tegyen, körbe is néz, mintha figyelő szemektől tartana. Igen, ő hibázott, hát majd nem ide jár akkor. Majd bebújik valamelyik wc-be, ott úgyis annyian bagóznak, hogy fel se fog tűnni.
- Nem örülök, hogy bagózol. Nem olyan jó dolog. Meg nem is adhatnék, meg ilyenek – kedve lenne újat gyújtani, de azzal köpné szembe saját magát. Inkább csak ácsorog, rágja a nyelvét és inkább próbálja elengedni az egészet, mert valahol annyira szürreális. Normál esetben már röhögne, a hóban ülne talán és füstölne ő is. De nincs normál eset és ahogy a hangja üti meg a füleit, az megint látványos. Franc.
- Hogy nekem? Miből gondolod? Dehogy fáj – könnyebb tagadni, ugyebár. Ösztönszerűen kaparja ujjain a bőrt, rág nyelvére, ahogy megpróbálja elhessegetni a dolgot. – Az egy klumpa? – pillant el a lábai felé, és ezzel tökéletesen témát terelve. De átlátszó vagy, Helvey.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igazán feltöltött a délután szunyókálás. Általában napközben nem szoktam aludni, de most a kellemes meleg hatására elbóbiskoltam. Teljesen sötét van. Kinyitottam már a szememet? Gondolom igen, mert hirtelen lámpát oltok. Kora este van éppen, Dana és Danka sehol. Biztos a kastély környékén lehetnek. Rajtam maradt a cipőm alvás közben, ezért gyorsan megnézem nem koszoltam-e össze az ágyneműt, de nem mert tökéletesen tiszta volt. Felülök, megvakarom a jobb szememet, majd felkelek, és felkapok egy szürke pulóvert, magamhoz veszek egy magazint és kilépek a szobából. Pár perc múlva sétálok le a lépcsőn, és belépek a nagyterembe. Micsoda nyüzsi. Szeretem. Tömegben a biztonság Zay, ha lenne mögötted egy baltás gyilkos már rég lecsapta volna a fejed. Elnevetem magam. A házam asztalának közepén leülök, éppen abban a pillanatban amikor a vacsora tálalásra, azaz szervírozásra kerül. Temérdek mennyiségű rántotta, szalonna, zöldégek, sajtok, szalámik, margarin, bundás kenyér. Minden ami szemnek szájnak ingere. Lapátolok egy kis rántottát a tányéromra, kisérőnek egy kis sajttal és paradicsommal. Jóízűen elkezdek enni, majd kinyitom az újságomat, lapozni kezdem. Unalmas, százszor megjelent színésznőcskék mindennapjait mutatja be, szánalmas vélemény kinyilvánítással. Szemöldök felhúzva olvasok bele, majd lapozok. Találok egy könyvajánlót ami egy démonok által megszállt fiú esetét mutatja be, igaz történet alapján készülve. Pár percig  békésen olvasgatom, majd öntök magamnak egy kis vizet, kortyintok egyet és áttérek a következő oldalra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Csak azért, mert tehetős, nem lesz valaki feltétlenül fontos. – Jovális mosolyában nem sok őszinteség rejtőzik, a szája sarka ennyi erővel lefelé és görbülhetne. Ahogy hallgatja tovább a beszámolót, úgy kedvetlenedik el. Már amikor úgy gondolta volna, hogy végre valami izgalmasra van lehetőségük, kiderül, hogy csak egy újabb kiskirály, akit túl nagy macera lenne kirázni a trónjából. Lehangoló.
- Tudod Ruben.. – kellemes baritonján, dallamosan majdhogynem dúdolva ejti a férfi nevét. Van, hogy ebben játékosság csillan, kedveskedve tesz a másik kedvére, most inkább csak kényszercselekvés, hogy elfedje ki nem mondott gondolatmenetének csapásirányait.
- A régi időkben, sőt, bizonyos területeken még ma is, a pálca nélküli mágia volt az elterjedt. Amikor nem aranyos botocskákkal hadonásztatok ti mágusok, tudod, mi volt a mágia legelemibb komponense? Talán még nektek is triviális.. a kimondott szó. – Beszéd közben ellép a páros mellől és a komódon álló kis ládikához lép. Felnyitja a tetejét, s a benne rejtőző különféle ékszerek közül kezd szemezgetni. Kivesz néhány gyűrűt, fülbevalót, egy nyakláncot.
- Ma már nem veszitek komolyan az ígéreteket, pedig az ősi mágiák nagy része puszta ígéreteken alapult. „Kérlek, hozz esőt és jó termést, cserébe neked áldozzuk a következő esztendő első újszülöttjét.” Etcetera, etcetera. Az első varázslatokat nem rajzok, mozdulatok hívták életre, hanem szavak. – A dallamos, selymes férfihang fokozatosan ’torzul’ női altba, ahogy az ifrit alakját átveszi a vöröshajú Maeve sziluettje, amint az előkeresett ékszereket módszeresen felhúzza magára. A gyűrűket az ujjaira, a fülbevalókat komótosan bepattitja a fülébe.
- Valamiért ti ezt rendre elfelejtitek. És egy bizonyos fokig a feledékenységetek szórakoztató. Hogy aztán nagyon hamar sértő szemtelenséggé váljon. – Amint az utolsó mondatokat mondja, úgy veszik ki a szavai mögül a szórakozottság, a mesélő, anekdotázó él, annál inkább élesebbé és fojtottan indulatosabbá válik. Jezebel egész létezése, célja és rendeltetése a kimondott szerződéseken keresztül ígéreteken és ennél fogva szavakon alapul.
- Én is nagyon szeretem a szerződéseket, kedvesem, és tudod mit kérek értük cserébe? – Metszően rápillant Rubenre és szándékosan még egyetlen századmásodpercre sem hagyja elkalandozni a tekintetét Mester irányába. A következő két mondat szavai azt a kellemetlen benyomást keltik a két, őt hallgató varázslóban, mintha nem is egy személyről beszélne mostanra, hanem valami ízletes, de mostanra már előkészített, jól fűszerezett ételről.
- Mindent. És azzal, hogy a véredet adtad egy ilyen szerződéshez, a magamfajta mostanra már régen rajtad lakmározna. Nos.. – A nossal ismét pattogóssá és könnyeddé válik a hangszíne, és ezzel egy időben kanyarítja fel vállára a rókaprém bolerot. – Még szerencse, hogy csak egy ártalmatlan emberrel történt. Talán van olyan rituálé, amihez nem kell az összes véredet lecsapolnom. – Hogy ez neki miért hathat olyan viccesen, mint amennyire visszahallani a szavaiból, az jó kérdés. Némi kaján káröröm azért megfejthető a kijelentésből. A betyárbecsület sajnos csupán addig tart, míg mindenki tartja magát ehhez az egyességhez, pillanatnyilag pedig Ruben abba a kellemetlen helyzetbe hozta magát, hogy az eddig kényelmesnek és biztonságosnak hitt ’családi odú’ egyszeriben annak látszódik, ami valójában mindig is volt – és amit ők maguk mindig is megtestesítettek a tetteikkel, jelleműkkel, múltjukkal és céljaikkal -: egy folyton izgő-mozgó kígyófészeknek. Ha sikerül elrendezniük ezt a szituációt és megússza, egyvalamire azért mégiscsak jó lehetett mindez. Emlékeztetőnek, hogy a tétlen napok eseménytelen szelídsége csupán törékeny állapot, nem pedig valós természetük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Legalább egy kérdésemre kerek, összetett és értelmes választ kaphattam nem túl hosszú ismeretségünk során. Mire végzünk, talán megérem, hogy értelmes gondolkodásomat gátló lányos zavarom elpárologjon.
 Tetszik, ahogy csillan Tökfej szeme, miközben teljesen hétköznapi tárgyakról ilyen elánnal beszél. Bárcsak tudnám mit mire ért ilyen átszellemülten, de ennek hiánya mocorgásra késztet. Az egész olyan, mintha ugyanarra a hullámvasútra fizetnék be, amire korábban már felültem. Most az egyik pillanatban lelkesen beszél, az orrom elé nyomja az üres papírt, amit hiába szuggerálok, nem tudok fókuszálni. Mire beleszoknék a helyzetbe, mintha mindent elvágtak volna. Akárcsak a vízeséskor. Megtörtént, mint egy elfeledett csettintés, ami elnyomottan visszhangzik. Egyik papír itt, másik ott, sóhajtozik nekem, én nyelek egyet, ahogy hajába túr, és egészen más bújik meg a kék tekintet mögött. Meg se szólalok, így fogalmam sincs mit ronthattam el. Nem számítottam a jelenethez hozzácsapott újabb bunkó megnyilvánulására. A mellkasomba szúr ez az érzés és kényelmetlen bizsergés kezd futkosni a bőrömön fejtetőmtől a lábujjamig. Ennek így semmi értelme megint.
Épp rávenném magam a távozásra, de ahogy félbe hagyom léptem akaratlan közelebb kerülök hozzá. Nem fogok menekülni. Akkor Hunornak lenne igaza, én pedig hazuggá válnék. – Ne aggódj magadért Mórocz – biccentem félre a fejem, mint aki a visszatett papírköteget vizsgálgatja – Hamar találnál mást, akinek a vérét szívhatod - ennyit az elejtett megjegyzésekről.
Arrébb lépek, ki tudja miért, tovább kíváncsiskodok, amire őnagysága hajlandó választ adni. Annyit sóhajtozik, mindjárt hívok neki egy gyógyítót. Mondjuk… nem is kérte, hogy állítsak ide mellé interjúztatni, miközben egyértelműen dolga lenne. Mosolyra vont ajkaim lassan elnyílnak, ahogy a szavak kicsusszannak filtertelen számon. – Elég izgalmas – mondom. - Akkor ez az, amikor írás technikákat tanulsz? - nem akarok rosszul fogalmazni. Még a kezemmel is íves mozdulatokat írok le magam előtt, mint aki éppen pálca nélkül varázsol. Légvarázsol... Olyan vajon van? Mint a léggitár... Hmm.
 Szuper, hogy nem adja fel, hanem megpróbál másik utat találni a megoldáshoz és kísérletezik az eszközökkel, ezt viszont egy szikla szélén egyensúlyozva, pálcával a lapockáim közt sem mondtam volna ki hangosan. Nem is tudtam volna, ahogy felfigyelek méregetésére. Remek. Nem vagyok eléggé zavarban, Tökfej! Halkan elnevetem magam, elnyomva vele kínom, és keserűségem. – Aha. Igen. Vagyis, lehet a bakancs miatt még magasabb is vagyok – pillogok le a térdemig érő darabra. – Vagy megtéveszthetett a pipiskedésem, ahogy kapaszkodtam a könyvtári könyvbe - csípőre teszem a kezem. Ugyanis az erőviszonyokat nézve egészen jól álltam vele szemben a sarat. - De emiatt egy percig se becsülj alább. - nézek fel rá nagyjából egy kölyökkutya morcosságával. Ettől biztos nem fordul meg ilyesmi szőke fejében.
- Csak még egy kérdés: szerinted az – bökök a Tökfej testéhez szorított papír kötetre – a festék elvezetését is segíti, vagy csak a tintáét? – járatom az agyam, ahogy puhán a szám belsejébe harapok. Meg fogom találni azt az ajándékot most már, ha törik, ha szakad. Nem terelődik el a figyelmem, csakis az fog hajtani, amiért ide jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem sietett igazából sehová, de mégis úgy indult meg. Elvégre hozzá volt szokva, hogy nem pocsékolja az idejét, nem megy sehova ráérősen, nem időzik semmivel tovább, mint szükséges. Így volt ezzel a beszélgetéssel is, ezért vette már akkor távozóra, mielőtt még viszlátot intett volna. Azt lehet útközben is.
Ám Burton nem tágított, ahogy Lilla elindult, úgy szegődött a nyomába, kísérte őt az ajtó felé, sőt, még egy útban felejtett székre is figyelmeztette.
- Kösz - biccentett a lány, és a helyére lökte az ülőalkalmatosságot, miközben a navinés szavait hallgatta. Önkéntelenül, hiszen az apró kis akadály még további maradásra késztette őket. Pillanatnyi haladék, de épp elég volt. Elég, hogy elgondolkodtassák a lányt, hogy tekintetét, kék szemeit ismét Alexander arcára fordítsa, fürkészően pásztázza azt, keresve az apró rezdüléseket, jeleket, melyek elárulnák, hogy vajon csak szórakozik-e vele.
Eszébe jutott egy eset, mikor tizenhat évesen először randira hívta egy srác. Nem tetszett neki, nem is érdekelte az egész felhajtás, mégis gondolkodás nélkül igent mondott, mert úgy érezte, végre normális emberként kezeli valaki, sőt, talán még vonzódik is hozzá. Megcirógatta a kis béka segge alatt pihenő önértékelését. De aztán persze kiderült, hogy egy csínyről van szó, és csak a bolondját akarták járatni vele. A közelben figyelő lányok körberöhögték, Lilla pedig soha többé nem hitt senkinek, aki közeledni próbált hozzá.
De Alexander valóban más volt, mint az átlag suttyó férfi. Művész - gondolta Lilla belső szemét megforgatva.
- Az idő drága - szólalt meg némi rágódás után, megenyhültebb hangon. Már elhatározta magát, de nem volt benne biztos, hogy nem fogja később megbánni következő szavait. - De ha nem sajnálod, nem bánom.
Mit is? Hogy folytassa? Mit akar épp engedni? Nem volt a szavak embere, persze, de utált rébuszokban is beszélni.
- Nem randi! De.. csinálhatunk valamit együtt.
Nem szívesen ismerte el, de most, hogy hallotta kimondva, valóban nem akart örökké egyedül lenni. Pedig jó érzékkel űzött el magától mindenkit. Valószínűleg Alexander is így fog járni. De ő figyelmeztette...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lusta, ráérős léptekkel haladok vele, hiszen lerohanni sem kellene, illetve fellökni sem, hiszen nem az a cél, hogy minél előbb kiérjek a teremből, oda valahova, ahol ezután lennem kell. Laza mozdulattal igazítom meg vállamon a táska szíját, hogy aztán biccentsek csak arra, hogy megköszöni, ahogy szóltam. Semmiség, mégis több, mert a hátunk mögé nincs szem, olyan folt, amelyet senki sem lát és amelybe ha egy gazdátlan szék költözik, az esetek nagy részében fájdalmas lecke. De ez nem, ahogy lazán tolja be és halad tovább, én pedig vele szemben állva, miközben látom, hogy rám pillant, ahogy hosszabban, szinte kutatóan pillant rám, keres valamit vagy csak realizálja, hogy itt vagyok. Fogalmam sincs, nem látok és láthatok mindent, a fejébe főleg nem, azonban állom a tekintetet, érdeklődő, kérdő pillantásom vetül csak rá, hogy mit szeretne, hogyan, vagy épp csak ez a momentum kellett ahhoz, hogy lassan elérjük csendesen az ajtót. Majd kiderül, majd történik valami, én is kikerülöm a széket, majd lépdelek tovább, mintha örök kíséretem lenne a feladat, nem az, hogy szavakat húzzak ki belőle.
- Lehet, de mindenkinek annyi, amennyit szán arra a bizonyos dologra – erre már előkerül apró mosoly az ajkaimra, amely nem gúny, szimplán csak egy kifejezése annak, hogy valóban komolyan gondolom, hiszen, az idő racionális, beosztható. Ha kell, akkor erre, ha kell, akkor másra. A festmények alkotása sincs időhöz kötve, van, ami szinte pár perc, van, ami napok kérdése akár, sőt, van, amit hetek óta nem fejeztem be és lehet, sosem lesz kész, de nem azért nem, mert nem szánok rá időt. – Nem sajnálom – miért tenném? Akkor nem ajánlom fel, nem hozom szóba, nem hitegetem, hanem egyszerűen nem mondom, mást mondok. Nem sajnálom, nem fogom. Nem válaszol arra, miért nem engedi, nem is biztos, hogy van is rá válasza, vagy ki tudja mondani. Nem erőltethetem, azonban az, amit mond, meglep. Arcom szinte felvillanyozódik és mégsem, meglepett és örömteli jegyek bújnak rajta, ahogy egy nyújtott lépéssel egy kicsit közelebb kerülök hozzá.
- Nem randi és csinálunk. Rendben van, benne vagyok. Most hétvége? – ha már hirtelen ment bele talán, ha csak rájött vagy épp ki akarná próbálni, milyen nem egyedül, nem hagyhatom veszni az alkalmat. – A faluban – egészítem ki az előbbi kérdésemet, hogy ha tényleg szeretné, még messze sem kellene menni. Ötleteim majd akadnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A művészbolt közelében láttam a sötét tincsek tulaját, aki előttem áll nem sokkal a sorban, hogy kikérje a szíve vágyát jelenleg. Háztársam, fiatal és előtte van minden, amit csak elképzelni tud, hiszen ennek az iskolának határai szinte nincsenek, utak sokasága áll előtte és bármerre léphet szinte. Persze, van, ahol vannak határok, keretek, amelyeket nem lehet áttörni, csak megmászni nehezen, vagy ott hagyni és könnyebb utat keresni. Erről persze csak az dönthet, aki rajta jár, az enyém már régen tiszta és szinte kitaposott, csak végig kell rajta sétálni. Az, hogy mások hogyan és mikor, az már nem az én dolgom.
Előre lépek, a lány végez és közelebb kerülök én is az ebédemhez, ma reggel sonkás pizzát kívántam, így most megadom magamnak, mint valami apró jutalmat egy jó nap után, bár többnyire, én minden napot annak tartok, ha a fejem üres és nem jön az ihlet, akkor van rossz és borús.
Hamar ki is kérem, hiszen az előttem közvetlen nem éppen tudta, mit is akar igazán, így beletelt időbe, mire végül kimondta és elégedetten távozott. Majd végül én is. Megállva a rendelésemmel, körbetekintek, vannak bőven, elegen, végül miért ne alapon indulok el az előbb látott, megjegyzett lány felé. Különleges ő, szemnek bőven és minden olyan nélkül, amitől valaki rosszra gondolna, az én szemeim máshogy látnak és fognak is. Közeledve felé, öltöm fel a barátkozásnak szánt mosolyomat, hogy végül megállva a szék mellett, türelmes várakozást felöltve pillantsak le rá.
- Szia! Nem lenne gond, ha csatlakoznék? – megvárom míg mond bármit, lehet vár valakit, lehet nem, nekem pedig van időm, ha nem szeretné, akkor keresek mást, nem fogok beleszakadni. Egy jó asztaltársaság mindig kellemes érzés és időtöltés, bár sokan evés közben nemigen szólalnak fel, nem teli szájjal nyilatkozni érdemes, de elsietni sem a falatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ó, én kérek elnézést. Elképzelni sem tudom – ahogy nevet, úgy húzódik vigyorra ajka a szavakra, hogy az üzletasszonyok élete. Persze, pontosan tudja, hogy nem egy csinos aktatáskát és kosztümöt kell elképzelnie, unalmas tárgyalásokkal és egyebekkel, hiszen, ahhoz az előbbi kis aprócska csere nem épp illene. Tény, hogy ha valamit teríteni akarnak, akkor ahhoz idő kell és főképp ember, hiszen nem megy sehova magától, így bizony, megérti ő azt, ha elfoglalt, de biztos találnának időpontot arra, hogy megoldják a dolgokat. Az apró kis közjáték elillan, a szavak is, mintha még maradna belőle valami. Mintha tekintetében látná a csillanást, hogy talán nem a szavakra és a büszkeségre kíváncsi ő, apró, sejtelmes vigyor ül ajkai szegletében a dologra, hiszen, nem kell nagyon titokzatosnak sem lenni, ha úgy akarja, végképp megtörténik, végképp elsöpri azt a kíváncsiságot.
- Akkor főleg tökéletes – mert mi jobb annál, ha valami, ami talán csak vad fantázia, valóra válhat, még ha csak az elmében is, de ott van és valósnak tűnik. Mint az illúzió, pontosan tudja hát, bódulat nélkül elérni, amit csak kívánna, csak mondania kellene és itt lenne, azonban óvatosabb a mágiával, ismeretlen közegben, így nem húzza elő, mint egy érdekes fűszert, amellyel meghinti az egészet, meglepő aromát kölcsönözve neki, amelytől minden más lesz. Nem, pedig előszeretettel vetné be minduntalan, mintha csak magát nyugtatná azzal, hogy itt van valami, amit tanult, ami az övé és egy percig sem hagyja kárba veszni, de pontosan tudja, hogy ez választja el a balga és az átlagos emberektől, hogy ő tudja, mit és mikor lehet, vagyis, nagy részét. Mindig vannak szélsőséges esetek, de azzal, most nem kell törődni.
- Nem kell olyan sokáig az lenned – játszadozik vele ismét, pedig, egyszerűbb út is van, rövidebb és csak utána a mulatság, mintha mi sem történt volna. Mégis, ujjaival még mindig derekán időzve játszadozik, persze, szavaira szinte rögtön simítja azokat oda és finoman ellépdel vele a pulthoz. – Akkor, válassz csak, én állom. De nem ismerem, hogy az édesek, vagy épp a kesernyés ízeket veszed könnyedebben ajkaidra – magának whisky-t kér, duplán, hogy miután megtudja, mit kíván, hozzácsapja azt is a rendeléshez. Közel áll hozzá, a pultnak támaszkodva, onnan kémleli továbbra is.
- És mondd csak, türelmetlen üzletasszony, valóban táncolni kívánsz, vagy valami mást? – miért ne, ő nem rest és nem fél a kérdésektől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nagyon fülelek, hogy halljam a hangját, és amikor a combomra teszi a kezét, azt látom ugyan, de érezni nem érzem. Ez annyira komikus lenne, ha nem lenne ott a feszültség, hogy tőlem várja, hogy visszaváltoztassam. Elég jó tanuló vagyok a pálcás tárgyakból, de vajon elég jó vagyok-e? Őrültség, hogy nem megyünk tanárhoz, de próbálom azzal nyugtatni magam, hogy megölni azért nem fogom a próbálkozásommal. A legrosszabb, ami történhet, hogy varázsolok rá egy elefántfület, és aztán tényleg mehetünk egy tanárhoz. Aztán miután megjavították Ajsát, mindketten életfogytig serlegsikálásra kárhoztatunk.
Míg én alaposan áttanulmányozom a varázslatot, látom, hogy Ajsa felfedező körútra indul. Mi baj lehet belőle?
Tárgyakon már unalomig gyakoroltam a kicsinyítés és nagyítás műveletét. Jó volna egy élőlény próbaképpen. Sok-sok oldalon taglalják ezt a két varázslatot, mozgó ábrákkal is szemléltetve a műveletet. A 49. oldalon éppen egereken.
- Ha volna valahol egy bogár - motyogom, és körbenézek, de a szoba tisztának tűnik. - Hát persze, a házimanók...
Nem sétálhatok ki Ajsával a tenyeremen, mert meglátják.
- Bíznom kell abban, hogy elsőre sikerül - mondom abszolút bizonytalanul egy kicsit megemelve a hangom, hogy Ajsa tudja, most neki szólok.
- Ajsa? - kérdem, és alaposabban körülnézek, hogy kiszúrjam icipici évfolyamtársam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hatalmas sóhajtás kíséretében fújtam ki a füstöt. A fejemben próbáltam felsorolni a legjobb indokokat, hogy miért ne átkozzam el a gyereket. Egy silencio-t ráküldtem volna szívesen! Ha rám találnak a cigivel úgyis bajban leszek, ezen már nem múlna. Végül mégsem kaptam a pálcám után, inkább csak reménykedtem, hogy a srác elhúz mellőlem a nagyon közeli jövőben. Ez a vágyam azonban nem látszott teljesülni. A fiú továbbra is ott dekkolt. A pumpa csak feljebb ment bennem, ahogy magyarázni kezdett. Pimasz fejét vizsgálva csak egy szemforgatást kapott tőlem, ahogy arra is, hogy megpróbálta bemesélni nekem, elmúlt már 16. A füstöt az arcomból egy legyintéssel próbáltam meg elterelni, ám ez nem bizonyult sikeresnek, így csak dühösen összerántottam az arcom.
- Zsófi. - Az én bemutatkozásom sokkal szűkszavúbbra sikeredett. A szüleim szemében egyszerűen Zsófia vagyok, ám azt nem óhajtottam az orrára kötni. Amiről pedig nem tudnak, az nem fáj az ősöknek sem, így nem mesélem el nekik a kastély béli mindennapjaimat sem. Lídiától pedig a lehető legtávolabb maradok.
Az olcsó cigi az ujjaim közt nem igazán érte el a várt hatását, és persze nem segített az sem, hogy Ricsi belepofátlankodott a személyes terembe. Az ajánlata viszont más részről csábító volt. Vállat vonva vettem át a felém nyújtott szálat. Magamban azért örültem a dolognak, hiszen nagy szükségem volt valamire, ami elfelejtteti velem a mai napot. Legalább egy kis időre.
Nagyot szívtam belőle, majd lassan fújom ki a füstöt. Egy második slukk után pedig vissza is nyújtottam a csikket.
- Honnan szerezted? - Csak kis idő után kérdeztem végül rá, furdalta az oldalamat a kíváncsiság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az egész egy pillanat műve. Pont háttal állok a lépcsőnek, hogy még egyszer átfussak a halom tetején lévő papíron, amikor valaki nekem esik. Előre vetődöm a tehetetlen lendülettől és a lapok ezer meg egy irányba repülnek szét a kezemből. Mintha hó esne úgy hullanak lefelé, beterítve a csarnok padlóját. - Oh ne, ne, ne!- kiáltok fel reflexből oroszul, és kezedek kapkodnin a lap9k után ügyetlenül és teljesen feleslegesen. Ekkor hallom meg a hátam mögül jövő hangot. - Semmi baj, nem...nem sérültem meg...és te? - fordulok a diákhoz akinek köszönhető ezek szerint az incidens. Barátsagos kékjeimmel gyorsan végigmérem és némi megnyugvással látom, hogy megúszta egy kis szégyenkezéssel. Szerencsére mi ketten nem estünk el, viszont az irataimnak rosszabb sors nem is juthatott volna. Mivel sajnos pár diák átgyalgolt néhányukon még az előtt, hogy pálcámat előhúzva összeszedhettem volna őket. - Ennek a titkárságon nagyon nem fog örülni, igaz? - emelem meg az egyik jókora lábnyommal megszentségtelenített lapot és úgy pislogok hol rá, hol a diáklányra angyali ábrázatommal, hogy attól még a legkeményebb szívek is összefacsarodnának. Közben sorra röppennek elém és rendeződnek kusza halomba előttem az iratok gyászos küllemű földi maradványai. Próbálom őket egy kicsit összerendezni, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyul. Akad olyan is ami elszakadt attól, hogy áttrappoltak rajta a szorgos diák lábak. Veszett fejsze nyele az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egész életemben próbáltam kerülni az ilyen és ehhez hasonló szituációkat. Pár évig sikerült is, de minden olyan mint a balszerencse áradása. Az ember hiába várná végre a megváltást, állandóan bénázik. Megváltás? Na jó nem abban az értelemben, hanem végre kiszabaduljak az ügyetlenség fogságából, szóval így már egy kicsit világosabb lehet. Körbe nézek, és meglátom hogy pár diák elég feltűnően bámul, én nem is törődők velük mert a segítésre koncentrálok.
-   Nem semmi bajom, köszönöm! – próbálok minél több papírlapot össze szedni, és pár laponként a professzor asszony kezébe adom.
Kicsit meglep amikor páran szinte átgyalogolnak a lapokon. Most komolyan ennyire nem törődnek másokkal? Nem értem hogy az emberek hogy lehetnek ennyire ellenszenvesek, nemtörődömök egy másik érző lénnyel. Felháborodásomnak azonnal szót is adok.
-    Most minek kell áttaposni a papírokon és rajtunk? – kérdezem szigorúan az elhaladottaktól.
Egy nevetés hangzik el a kiscsapat közepéből. Ránézek a professzor asszonyra, mérgesen. Persze nem rá vagyok mérges, hanem a többiekre, és nem kevés önuralom kell hozzá hogy utánuk menjek. Komolyan, kihalt az emberiségből a jó. Mármint a jó tulajdonságok, persze tisztelet a kivételnek.
-   Nagyon sajnálom, nem is tudom mit mondjak. Nem tudom mit szólnának a titkárságon, de ezek milyen lapok? Bocsánat. Milyen lapok voltak? – kíváncsiskodom kicsit bánkódó tekintettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Olyan régen ettem már pizzát. Utoljára otthon, éppen aznap amikor megvettem mindent a sulihoz. Úgy döntök, délután ellátogatok Bogolyfalvára, de először jó lenne ha pizsamából átvedlenék ruhába. Felveszek egy sötétkék farmert, egy fehér inget, és egy menő fekete masnit. Nem olyan kislányosat, igazi menő motoros masnit. Lemegyek megreggelizek, utána átlibbenek a Könyvtárba úgy is régen voltam már. Kis fecsegés után két könyvvel felszaladok a körletbe, leteszem a szekrényemre a könyveket, felöltözök és útnak indulok. Egész út alatt fütyürészek, integetek annak akit ismerek. A faluban megtetszik egy kirakatban pár ruha, ezért úgy döntök visszajövök még. Elérem a Pizzaházat. Én így hívom, pizzaház. Belépek, kellemes lágy zene szól, és elég szép emberek vannak bent. Szép ember alatt, kedvesnek tűnő vidám arcokat értek. Elég gyorsan sorra kerülök, kettő kukoricás sonkás pizza, és egy limonádé kíséretében leülök egy ablak melletti helyre. Olyan jó itt a melegben ülni, és nézni kint a nagykabátosokat ahogy járkálnak balra-jobbra. Ezen tűnődve beleharapok a pizzába, mármint az egyik ujjamba, kicsit felszisszenek, majd egy kicsit lerázom hogy ne bizseregjen. A pizza irtó finom, nem hiába dicsérik ennyien. Jártam már itt párszor, és szeretnék minél előbb törzsvendég lenni. Éppen szűrcsölöm a az italamot, amikor meghallok egy kellemes basszusú hangot. A nevére nem emlékszem, de ismerem valahonnan. Persze! Háztársak vagyunk.
-    Szia! Csak nyugodtan, foglalj helyet! – mosolygok rá, majd mutatok a székekre, hogy válasszon magának, hogy hova szeretne ülni.
-    Ha jól emlékszem, akkor te mestertanonc vagy. Jól mondom? ÖÖ… bocsánat a nevedre nem emlékszem. – szégyenkezős mosolyt villantok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fogalmam sincs, hogy az imént, túlfűtött érzelmek hatására, meggondolatlanul elsziszegett szavaim melyikünket leptek meg jobban. Soha nem fogalmaztam még meg, se magamban, pláne nem hangosan és most, hogy mégis megtettem, saját szavaim gondolkodtatnak el. Mellkasom előtt fonom össze kezeim, miközben aranyló kékjeim az ablakon túli világra szegezem. Rideg gondolataim viaskodnak a viharos érzelmeim kavalkádjával és fogalmam sincs, hogy melyik fog győzedelmeskedni. Körmöm vájom puha bőrömbe, miközben próbálom csillapítani a lélegzetvételeimet és megállni, hogy Alfi torkának essek és revansot vegyek az iménti közjátékért. Bár magam is kételkedek benne, hogy meg tudnám tenni.
Fogaimat csikorgatom tehetetlen dühömben és szemeimet lehunyva veszek pár mély lélegzetet. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor szerettem bárkit is életemben. Mind más volt, viharos, vagy nyugodt, egy közös volt mindben; mély, örökké tartó. Egyszerre féltem és szerettem Ágostont, apámként tiszteltem, majd hitvány gazemberként gyűlöltem, hogy végül a nyomdokaiba lépjek. Majd ott volt Murphy… az egyetlen, aki képes volt a szívem legmélyéig hatolni. Az a szeretet felégetett mindent magunk körül, majd felégettük miatta egymást is. Alfi, mégis hol helyezkedsz el a skálán?
A kérdését hallva veszek egy mély levegőt és fordulok felé rezzenéstelen arccal. A szavak a torkomon rekednek, ahogy megpillantom a döbbenetet a vonásain. Most, egy teljesen más csatába csöppentünk, mint amit alig percekkel ezelőtt vívtunk.
- Fontos vagy nekem, ezt te is tudod. Ha nem szeretnélek, akárcsak minimálisan is, szerinted szó nélkül tűrtem volna azt, amit tenni akartál velem? Nem vagyok ennyire szófogadó - a szavak tárgyilagosan hadják el ajkaim, miközben folyamatosan őt nézem. Sokáig egyedül voltam, már kislányként pontosan tudtam, milyen, mikor nem számítasz. Mikor csak egy vagy a millióból és senkinek se tűnik fel, ha napokra eltűnsz. Mégis… nehezen ugyan, de hagytam, hogy szeressenek és általuk rájöttem én is, hogyan kell. Valahol sajnálom Alfit, hogy ő sosem tanulta meg ezt.
- A kettő elválaszthatatlan, pontosan ezért voltam képes kockáztatni - felelem kimérten. Sosem beszéltem az Ágoston előtti és utáni időszakról, magamtól pláne nem, Alfi pedig sosem kérdezett. Talán emiatt is érzem magam biztonságban mellette és adtam oda neki törékeny bizalmam. De van, amit nem lehet húzni a végtelenségig… mégsem most fogom megejteni ezt a beszélgetést. Nem azután, amit tenni akart.
- Az esély mindig megvan - akaratlan mosolyodom el kissé, ahogy rápillantok, majd az arcvonásaim rendezve indulok el az ajtó felé. - Eléd hozom Iliant. Utána búcsúzom egy időre. - pillantok rá még egyszer, majd újra felvéve Kincső álarcát magamra, kilépek a zsibongó térbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nézem őt, aki az első pillanattól kezdve sokat jelentett nekem, most meg már egy olyan biztos pont az életemben, mint senki más. Már, ha ő is elhiszi egyszer magáról. Persze értem én, hogy félti a helyzetét, mert én sem vagyok egy egyszerű eset, sőt, viszont sosem árultam zsákbamacskát. Így tudnia kellene, hogy mit gondolok, vagy legalább sejtenie kellene, nem pedig félteni, hogy elveszít. Noha soha nem árultam el neki – és nem is fogom, hogy nekem is legyen biztosítékom -, hogy nem fog megszabadulni tőlem az életben, hacsak ő nem akarja így. Ő maga, nem a férje, nem a gyereke, nem a rokona, csakis Iza tehet velem ilyet. Elmesélem neki a történteket és mosolyt csalok az arcára, birizgálom a haját és próbálok úgy tenni, ahogy szoktam: azaz tökre úgy cselekedek, ahogy mindig és nem kell másnak adni magam. Igaz, talán Norbi nem örülne neki, hogy ha ezt valaki kívülről látná és elmondaná, többet képzelne oda, mint barátság. Emiatt nem is lehetne kárhoztatni, mert szerintem valahol mégis több ez, mint egy sima barátság. Furán erős, és úgy érzem, hogy nem igazán lehetne elszakítani, ahhoz valami olyat kéne tennie Izának, amit nem tudok elképzelni. Végül úgy érzem, megnyugszik, mert megölel. Hányszor képzeltem el régen ezt a mozdulatot és hányféleképpen. Fura belegondolni, hogy ez elég most már és nem is vágyok többre, erre viszont nagyon is. Nem tudom, hogy mi lesz, ha lesz valakim, el kell fogadnia Izát, mert én nem fogom elfelejteni és elhagyni még egyszer. Túl sok minden köt össze minket, az életem része.
- Ne sajnálj butaságokat – fedem meg picit, mert néha még mindig olyanokon pörög, amiken sem értelme, sem jelentősége sincs. A lényeg, hogy egészen jól kezelte, csak meg kellett hozzá hasonulnia az elvei miatt. Komolyan mondtam, nem tudom mi lett volna, ha elmondja, így jól alakult.
- Tudom, Házvezető-helyettes asszony – halvány mosolyt csalok fel a képemre. – Semmi rosszat nem tettél, de nekem ne Izálj legközelebb. Ha bajom lenne veled, úgyis megmondanám, szóval, tudnod kellene, hogy nem volt veled bajom. Nem kell kerülni engem, hiszen ha néha meg is mondom a magamét, én sem akarlak elveszíteni, szükségem van a barátságunkra. Mindig – dőlök neki újra a padnak fél seggel és nézem őt. Néha úgy érzem, még mindig hülye kis tinik vagyunk, hiába nőttünk fel, meg komolyodott meg. Talán én is valamennyire, de nem merném ezt hivatalosan leírni.
- Nati egy igazán kis csibész, aranyos, idegesítő és imádnivaló kislány. Halálra idegesíti az anyját, engem meg imád. Mondjuk nyilvánvaló ez azért van, mert még nem voltam olyan kemény vele, mint kéne néha, Nadia pedig mégiscsak az anyja és már kinézte a határait. A szemeimet ő örökölte, ezt lesd meg – mondom neki, majd előhúzom a mobilom és mutatok neki pár fényképet. A múltkori esetet pedig nem mondom el neki, mert nem tudom, hogy mi lesz belőle. Nadia felnőtt nő, csalódott volt a randi után és letámadott. Hogy mi lesz ebből? Passzolom, öcsém. De a képeken mosolygok és kommentálom Izának, remélem, hogy tudja… valószínűleg nem fogja a szárnyai alá venni, mert rellonos lesz.