[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=787207#post787207][b]Daróczy Konrád - 2020.01.01. 22:09[/b][/url]

A szülők természetesen össze-összenézve figyelik Konrád és Catherine találkozását, bár őszintén szólva nem igazán reális az elképzelés, miszerint ők ketten valaha is lehetnének egymásnak többek. A lány túlontúl fiatal, könnyed, míg Konrádnak már komoly pozíciója és nem kis felelőssége van. A köztük húzódó korkülönbség is igen nagynak mondható, egyértelműen látszik az a határvonal, mely szép lassan kirajzolódik. Mégis, a férfi, akárha csak eleget kívánna tenni az anyai elvárásoknak, olyan udvariassággal és figyelmességgel viseltetik Cath iránt, mintha legalábbis egy törékeny porcelánbaba lenne. Persze nem látványosan, inkább csak simulékony stílusa és megnyerő mosolya fémjelzi ezeket a megfelelési megmozdulásokat.
- Ezer örömmel - ahogy illik, nyújtja a karját, hogy a finom ujjak rákulcsolódhassanak, ha pedig ez megtörténik, egy udvarias biccentéssel búcsúzik és kivezeti a tömegből, egyenesen a sátor széléhez. A ruhatár lesz az első állomásuk, nem vitás, itt készségesen tartja a finom kabátot Cath-nek, hogy kényelmesen belebújhasson, majd maga is hanyagul felveszi a szövetet. Ugyanúgy, ahogy eddig jöttek, kezét ajánlja és pillanatokon belül már a csodaszép, havas tájban gyönyörködhetnek. A rendezvény zajai nem érnek el idáig, mivel a helyszín hangszigetelt, így nem zavarják azt a kevés lakost sem, akik Kunszenillán élnek. Noha meglepő módon fogy a népesség, a környezetet ez a kevés ember is rendben tartja, s gondot fordítanak a karácsony szellemében feldíszíteni mindent. Az égősorok varázslatos ruhába öltöztetik az örökzöldeket, míg a távolból a házak fényei pislákolnak. A szomszédban lakni itt annyit jelent, mint jó tíz perces sétákat tenni, s mivel a jótékonysági összejövetel a falu szélén található, így valóban csak homályos fénytöredékek csillannak meg itt-ott.
- Elnézést a kellemetlen közjátékért. Azt hiszem nagyon beleélték magukat ebbe az egészbe - kedvesen pillant le a lányra, ajkának sarkában egy alig észrevehető, ám határozott görbe jelenik meg, csupán szemei maradnak komolyak. Mivel még nem ismeri a másikat és csak előfeltételezései lehetnek, nem kíván sem tolakodó, sem túlzottan távolságtartó lenni. Ez ugyanis minden ismeretség rákfenéje: a határok. - Sajnos bármennyire is szép falucska, nem hiszem, hogy fel tudnánk majd lendíteni - a többes szám nem véletlen, ezzel is egy közös pontot kíván adni kettejüknek. Hiába, ha egy Payne csemete Brightmore néven szaladgál, azért illik minél hamarabb közel kerülni hozzá - így vagy úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=787218#post787218][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.01.01. 23:16[/b][/url]

Végtelenül hálás vagyok, amiért igent mond, noha tudom, hogy nem nagyon mondhat nemet, mert az illem, meg a mellettünk álló szülőhad megkövetelik, hogy igenis adjon egy esélyt, és ha már ilyen remek lehetőség van, mint egy séta, ragadja meg. Utálom, ha úgy néznek rám, mint most, érzem, ahogy mindenki végigmér. Mintha már most azon elmélkednének, hogy mire vagyok alkalmas.
~ Vékony a dereka, de széles a csípője. A képen, amit mutattak, karakteresebb volt az arca, most olyan angyali inkább. ~
Gondolhatják a velem szemben állók, akik már most az utódláson elmélkedhetnek, hiszen látjuk mind, hogy a férfinek illő volna unokákat prezentálni. Nem véletlenül nem korabeli nőket keresnek neki. A férfi örök, az asszony öreg. Más-más szinten mérik a korunk.
~ Csak a pillák, azok az átkozott műszempillák, Catherine! ~
Anyám fejében nyilván ez a gondolat van, és hosszú idő óta ez volna a legemberibb gondolata az irányomba. Mintha képes lennék még elérzékenyülni vele kapcsolatban, hogy azt feltételezem, ezen, és nem a kiváló kapcsolatokon morfondírozik, amiket általam építhet. Ugyan, persze, hogy a kapcsolatokon elmélkedik, hiszen ismerem. Egy valakit tudok, akinek ez nem tetszik, nem az összehozás, hanem az, hogy elmennék innen. Apa, aki látni szeretne, nehogy olyat mondjak, ami ellentétes azzal, amit ő állított. Vajon mit mondott, hogy a házasságom tragédia? Hogy a férjem csak árt nekem? Hogy átmosta az agyam, és szükségem volna valakire, aki megnevelne? Egy erős és határozott férfira? Egy idősebb, érettebb szellemre, aki utat mutatna nekem? Úgyis tagadna mindent, de ha lenne egy kiváló láthatatlanná tévő köpenyem, akkor mindig a nyomában lennék. Az a baj azonban, hogy hiába az illúziómágia, apa sokszor veszi magát körbe olyan varázslatokkal, melyek lebuktatnának. A láthatatlanná tévő köpenyek meg mostanában arany árban vannak, minőségük pedig olyan silány, hogy előbb válok animágussá, mint, hogy pénzt adjak értük, és még le is bukjak.
- Köszönöm.
Figyelmes, markáns, magas. Nem tudom, hogy bennem mégis mit láthatna, ami miatt azt mondhatja, hogy megérek egy próbát. Vajon gondolhatja ezt egy polgármester? Hogy egy csitri megér egy próbát. Mondjuk, ha az elődje teljesítményére alapoz, akkor mondhatja. Hiszen Wittner három felnőtt gyermek után Lexával kötött házasságot, az évfolyamtársammal, szóval valamit csak gondolhatnak az ilyen magas rangú emberek az olyan korú lányokról mint én. És igen, minden gondolatom veszettül mocskos, ami eszembe jut. Nos, ha erre alapoz, legalább nem okozok neki csalódást, és ezt most úgy mondom, hogy sem szégyenérzet, sem egoizmus nincs a mondatban. Sokkal jobb az, ha nem kényszerként, hanem élvezetként tekintesz rá, főleg, ha olyan vagy, mint én. De vajon, vágyik arra, amire én? Kellemes meglepetés lenne. Azt hiszem, minél tovább nézem, annál jobban vágyom, hogy kiderítsem. Elmélkedek egy most megismert és nekem férjnek szánt férfi szexuális igényeiről. Na jó, erre nyilván nem számítottam, amikor igent mondtam a mai eseményre. Nem bűn arra gondolni, hogy milyen étvágya van. Végül is, azt mondják, hogy politikus feleségnek nem kell karrier, eljótékonykodik az emberekkel, és mikor a férje kívánja, megmutatja, mennyire szerető feleség. És ha jól csinálja, hát kap egy pár szép cipőt, ha meg ügyesen és fiút szül, egy nyaralót. Az is valami, nem?
Könnyednek, már-már felelőtlennek és felhőtlennek tűnhetek fejben, mégis, ahogy nézem őt, miközben öltözik, azon gondolkozom, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. Talán csak azért szeretne kijönni, mint én, hogy megszabaduljon a benti kínosságtól, és egyáltalán, fel se merül benne, hogy mit adhatnék neki. Ez elszomorít? Van benne valami érdekes. Nem tudom most még megmondani, hogy mi, de valami. Valami nagyon érdekes. Ismét belé karolok, a ruhatárban álló lány felé egy bájos mosolyt küldve, és kilépve a hűvös estébe, szabadnak érzem magam.
- Ó, tapasztalt vagyok, ne aggódj.
Kuncogok vidáman, és most, hogy már csak magunk vagyunk, nem próbálom játszani a tudatlan szűzlányt, aki bájosan ártatlan, és nem tudja, hogy mi történik körülötte. Csak mert el akarnak adni, mert ez az, attól még nem kell meghazudtolnom magam. Sokkal vidámabban cseng a hangom, olyan, mint lenni szokott, és érezheti a különbséget, hiszen nem jelent problémát letegeznem.
- Látszik rajtuk, hogy odáig vannak az ötletért, de bölcs dolog vajon egy elvált nőt megtenni egy polgármester feleségének?
Elmélkedek a kérdéskörön, mert a válásomkor még nem töltöm be a huszonegyedik életévemet, tehát simán lehet balgaságnak mondani egy két éves házasságot, főleg, ha az tele van küzdelemmel, mert nyilván ezt mondják, biztos vagyok benne, hogy Denis-t mocskolják, de ehhez bizonyítékra van szükségem, és most nem is ezzel szeretnék foglalkozni.
- Ha gyorsan elveszel a válásom után és fejest ugrunk a gyermekáldásba, elnézve a családom méretét és az életkoromat egy tíz maximum tizenhárom kis Daróczy-t legyárthatunk. Ha mindegyik itt alapít családot, mert mondjuk kötelezzük rá őket, akkor van esélye a helynek. Persze egy kis hullámvölgy után. És mondjuk ott, a tó szélén lehetne egy aranyszobrod, meg egy jó kis jellemző beceneved. Lehetnél I. Daróczy "Nemző" Konrád.
Mire a lelkesedésem utolsó szava is kijön belőlem, érzem, hogy kipirultam a nagy lelkesedéstől, és olyan széles mosollyal pillantok fel rá, mintha csak két kis tündér húzná ki a számat. Barna szemeim szerintem még ebben a sötétségben is vidáman csillognak. Egyerűen jobban érzem magam, ha csak ketten vagyunk, és szeretném látni, hogy milyen az igazi arca. Nem hiszem, hogy az, aki ott bent volt.
- Te választottál engem, vagy ők böktek rá apám palettáján a nevemre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=787234#post787234][b]Daróczy Konrád - 2020.01.02. 00:36[/b][/url]

Nem bocsátkozik különösebb okfejtésbe sem anyja, sem Payne szándékait illetően, bár tekintetükből egyértelműen kiolvasható, hogy az a minimum elvárás, hogy Catherine-nel jól kijöjjön. Persze a miért is érthető: ha szorosabb együttműködésre lépnek, nem árt, ha az utódok ezt majd tovább viszik. Konrádnak ezen kapocs megerősítésére egészen más tervei vannak, melyek köszönőviszonyban sincsenek a házassággal, de erről ugye senkinek nem kell tudnia. A politikus olyan, mint a gomba: tömd trágyával, tartsd sötétben. A nőkkel is valahogy így van, bár a faj egyes példányait nem kell külön megfosztani az információtól, hiszen annak birtokában sem érnek többet, mint nélküle. Mégis, e pillanatban is igyekszik elvonatkoztatni saját, szilárd meggyőződésétől, s partnerként tekinteni Catherine-re, aki pillanatokon belül bebizonyítja, mennyire nem szolgál rá minderre.
- Én eddig kerültem a hasonló szituációkat - biccent egyet, s bár arckifejezése megkönnyebbülésről árulkodik, miszerint örül, hogy a lány nem találta kínosnak az egészet, belül valójában semmit nem érez. Főleg nem aggodalmat. Teszi, amit tennie kell, ezt azonban olyan természetességgel és hihetően, hogy az embernek belesajdul a szíve, ha arra gondol, hogy mindez csak játék. Konrád szigorúan véve nem szeret, de nem is igazán tud érezni, a tanult viselkedésminták azonban rendre meggyőzőbbek, mintha valós reakciókat adna. Oly könnyű megtéveszteni az embereket, hiszékenyek és azt látják, amit láttatni akarsz, s az ő évtizedek alatt felépített álcáján hajszálrepedést találni kifejezetten nehéz. Kevés szituáció hozza zavarba, ha nem egyetlen egy sem, s nem telhet el úgy esemény, hogy az A terv bukása esetén ne készüljön B tervvel. A kicsi Catherine még fiatal és bohó, nem valószínű, hogy képes lesz megérezni a férfi kvintesszenciáját, s megnyerő stílusa mögött húzódó szörnyeteg mivoltát.
- Mikor volt valaha is bölcs dolog a kiházasítás? - felvonja fél szemöldökét és cinkosan elmosolyodik, jelezvén, hogy egy véleményen vannak. Hogy tulajdonképpen a kényszer házasságnak, mint létező intézménynek, mennyi létjogosultsága van napjainkban, tökéletesen mutatja a felső réteg bevett tradíciója. Sohasem unják meg, felmenőik hibáiból nem tanulnak, s sorra követik ugyanazokat a hibákat. Ezért kényszerül Catherine is válásra, ami az ő köreikben már majdnem olyan alantas dolog, mint az alsóbb osztállyal való keveredés.
- Akkor tervezek házasodni, amikor én jónak látom, ebbe anyámnak nincs beleszólása. A következtetés pedig jogos, ha nem szeretnél hozzám jönni, nem veszlek el. Kinőttünk már abból, hogy megmondják nekünk, mit csináljunk - zsebre vágja kezeit, s bár a lány habitusa és életkedve sziporkázó, ő maga nyugodt marad. Láthatóan mulattatja a hebrencs természet, belül azonban végtelenül irritált. Remélni meri, hogy ezen kapcsolatából megfelelő mértékben húzhat hasznot, mert nem szándékozik a szükségesnél tovább elviselni egy ilyen kiállhatatlan fruska alantas viselkedését. Szerencsére Konrádnál nem előfeltétel a másik ember kedvelése ahhoz, hogy lelkesnek, vagy épp érdeklődőnek tűnjön, így felfelé ívelő szája és megcsillanó kék írisze nem feltétlenül kelt majd gyanút Brightmore kisasszonyban. Ettől függetlenül nem kíván hozzájárulni olyan, hozzá egyáltalán nem méltó nevek felvételéhez, mint a "Nemző" jelző. Ha minden tervei szerint alakul, sohasem lesz gyereke. Mindegyik idegesítő és semmit érő, csupán eszközök arra, hogy valaki megtarthassa pozícióját és renoméját. Mégsem bízhatja egzisztenciális biztonságát egy még meg nem született, amúgy nem kívánt csecsemőre, annak minden nyűgével és nehézségével. A maga szerencséjének kovácsa, nincs szüksége egyéb zavaró tényezőkre.
- Tulajdonképpen nincs kimondva, mit akarnak - megvonja vállát, miközben egy laza karjelzés gyanánt maga elé mutat, hogy folytassák útjukat, hisz a falu nincs messze, a lány pedig kifejezte abbéli szándékát, hogy megtekintené. Konrád pedig, mint tudjuk, egy igazi lovag, odafigyel a hölgyek kérésére és igényeire, jelen esetben pedig épp érdeke is fűződik ahhoz, hogy szíve vágya teljesüljön. - Abban viszont biztos vagyok, hogy a jelenlegi férjed bánhatja, hogy nem vigyázott rád eléggé - szavai lágyak, tekintete egy pillanatra mintha gyengédséget tükrözne, s csak egy másodperccel kapja el tovább Catherine tekintetét, mint kellene, ezzel azt az érzetet keltve, hogy nem közömbös számára a másik. No nem úgy kell ezt értelmezni, hogy első látásra szerelem, pusztán annyit hivatott jelezni, hogy a lány szemrevaló és csinos, a férfi pedig nem vak. Nincs benne illetlen, s épp csak annyira félreérthető, hogy egy apró bogárkát ültessen a gyanútlan fülekbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=787248#post787248][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.01.02. 07:37[/b][/url]

- Én pedig nem akartam ilyenbe kerülni.
Szerintem senki sem akar, kivéve a nővéremet. Jeannie olyan természetességgel állt anno apa elé, hogy ő válasszon neki férjet, hogy a mai napig kiráz tőle a hideg. Ott voltunk mind, nevettünk, mert azt hittük a nővérem élete első poénján van túl, de nem. Nem viccnek szánta, félrevonultak és alig egy hónappal később egy eljegyzési vacsorán találtuk magunkat. A legutóbbi ilyen eldöntetett jegyességet pedig karácsony másnapján ültük.
- Aztán apámnál beindult a gépszíj, és úgy gondolta, hogy sorban kiházasítja az arra életkorban megfelelő lányait. Én csak a harmadik lettem volna, szóval most nem is lennék férjnél, de szeretem a nővéreimet, és időt akartam nekik nyerni.
Azt, hogy érzelmileg amúgy sem voltam a toppon, mert kevésen múlt csupán, hogy a legjobb barátom, sőt továbbmegyek, a szerelmem majdnem elvette az életem, valahogy szeretem kihagyni az emlékezetemből. Néha még besajog hátul a heg és a tompánál jobban fáj olyankor a fejem, de élek, szóval nem nagyon érzem rosszul magam a ténytől, hogy fáj. Az életet jobban szeretem most már, mint, hogy ilyen miatt panaszkodjak.
- Az első vőlegényem egy negyven éves férfi volt, aki nőt még közelről nem érintett. Én is csak egyszer láttam őt. De politikusi körökben mozgott, apa pedig, valószínűleg először Vajdáéknál próbálkozott.
Csak hát akkor már Ricsinek ott volt Lili, szóval nem találtak közös nevezőt, és bármennyire is jó barátom a két Vajda gyerek, nem volt elég ahhoz, hogy megszerezze nekem a fiút. El sem tudom mondani, hogy mennyire nem bánom ezt a dolgot, mert ha valamit szépnek találok az életben, az az ő kapcsolatuk, és Merlin mentsen meg, hogy akár csak egy fél pillanatnál tovább is belezavarjak az életükbe. Bár meg kell vallanom, Ricsi és én jó páros lettünk volna, de sosem lett volna olyan érzelmi élmény, mint amit rajtuk látok, szóval nem.
- Határozott vagy.
Teszek egy megállapítást arra, hogy ő dönti el, hogy mikor házasodik meg, és nem a szülei határozzák meg. Gondolom, ez eddig náluk egy jó taktika volt, hiszen a politikai pályát egyengették, és nem nézték, hogy szállnak az évek, de vajon továbbra is ki tud állni a döntése mellett? Néha a legváratlanabb helyről kapjuk a legnagyobb pofont. Felpillantok rá, és hiába van az a kicsit talán furcsa érzés a gyomromban, hogy még nem kellene bíznom benne, valami mégis elindul. A tekintete mást mond. Figyelmes, határozott, de mégis, van benne valami megragadó, amivel engem megragadott. Ostobaság volna? Talán, de egyelőre valahogy a bizalomra szavazok.
- Félreérted. Vagy lehet, hogy az apám mondja félre.
Sosem lehet tudni, hogy mégis mivel akarnak meggyőzni egy másik felet egy harmadik mellett döntésről, de, hogy Denis nem vigyázott rám, az sületlenség.
- Denis a legjobb barátom, és azzal, hogy feleségül vett vigyázott rám a leginkább. Nem hagyta, hogy elvigyen egy olyan ember, aki csak árthatna nekem, hiszen ismer. Addig győzködte apát, amíg neki nem adott, és ha nem is politikus, de Denis különleges. Nagyon tehetséges mágus, okos és erős, birtokában van olyan tudásnak, amiről más csak álmodhat. És ez apámnak imponáló volt. Amolyan dísznek szánta a vejei és menyei közé.
Mintha csak egy polcon lennének a beházasodott emberek serlegek, és szabadidejében azokat fényesítgetné. Denis eddig az ékköve volt ennek a polcnak, de most, hogy kimutatta a foga fehérjét, már csak egy sikertelen ezüstérem, akit hátra is tesz az ember, hogy ne szennyezze az aranyakat.
- De Denis makacs. Két évet mondott, hogy két évig leszünk házasok. Apa azt hitte, hogy addigra összejön egy gyerek, és magam mellett tarthatom Denist ezzel, ő pedig mellettem marad. Csakhogy egyikünk sem akar még hosszú ideig gyereket. Így ha eljön a március elválunk, mert lejár a két év, és ez nem szerelem, hogy örökké tartson.
Vagy, pont, hogy szerelem, és ezért nem tarthat örökké, mert nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, az érzésekkel. Mosolyogva pillantok fel rá, ahogy félúton járunk már.
- De azért az öreg odateszi magát, most épp a minisztérium vezetőjének legkisebb fiát készül a vejévé tenni. Építi a kis kapcsolatait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=787775#post787775][b]Daróczy Konrád - 2020.01.05. 12:55[/b][/url]

Ha őszinte akarna lenni, nem hallgatná végig Catherine történetét. Hogy miért? Mert egyáltalán nem érdekli. Azzal, hogy megállás nélkül csacsog, töméntelen információt ad át, amire Konrádnak egyébként mi szüksége sincs. Mindenki tudja, hogy a Payne-ek kényszer házasságokat kötnek Maxwell utasítására, az pedig, hogy a lány mennyire nagylelkű, hogy a nővére helyett beleugrott egy ilyenbe... Inkább csak azt erősíti meg, hogy mártír alkat. Ez a baj az emberek többségével: lemennek kutyába, megalázkodnak, hagyják, hogy rájuk erőltessenek dolgokat. Bármikor, bárki megteheti, hogy nem foglalkozik a kapott utasításokkal, mi több sztoikus nyugalommal áll ellen azoknak. Ehhez azonban arra van szükség, hogy felismerjék saját helyzetüket: nincs rosszabb dolog a közönynél. Mert mit tehetsz valakivel, akiből sem érzelmet, sem jelentőségteljesebb reakciót nem tudsz kiváltani? Leginkább semmit. Erre előbb-utóbb a terrorban tartó fél is rájön, s tehetetlensége önutálatba fordul, egyre kevesebbszer próbálkozik, végül keres mást, akin kiélheti frusztrációját. Így maradnak a győztesek és az áldozatok.
- Nem mindenki tette volna meg a testvéréért - szemeiben mintha csodálat csillanna, vagy inkább lenyűgözöttség? Hát igen, nem árt, ha Catherine azt hiszi, a férfi számára az önfeláldozás és egyéb túlértékelt dolgok jelentenek valamit. Most még fontos, később pedig lesz mivel elhallgattatnia ha már nem lesz rá szüksége. - Az a negyvenes férfi, akinek még sohasem volt nő az életében, nem feltétlenül jó választás - hogy ezt a lány miképp értelmezi, abszolút az ő dolga. Konrád többek között arra is utal, hogy legyen bármennyire megbecsült ember, valószínűleg rengeteg gátlása és frusztrációja van, képtelen menedzselni az életét, ezáltal egy csődtömeg. Persze könnyű kifelé a jól szituált, meg nem értett úriembert mutatni, de ha közben esténként kisbabaként sírja tele a párnáját és meleg pornóra recskázik, akkor semmiképp sem lesz több vagy jobb, mint bárki más. Ha nő lenne, bizonyára messzire elkerülné az ilyen alakokat.
- Másképp nem lehet érvényesülni az életben. Ha nem akarod, hogy eltapossanak, állj a sarkadra - végre, most először az este folyamán azt mondja, amit gondol, kendőzetlenül. Mert ezt nem kell cenzúráznia, nem bánt meg vele senkit, egy örök érvényű, klisének tartott igazságot fogalmaz meg. Az más kérdés, hogy a siker kulcsa többek között ténylegesen ebben rejlik, mégsem hiszik el sokan. Csak nézzük meg Konrádot: egész megjelenésében határozottságot, magabiztosságot és férfiasságot sugároz, olyan embernek tűnik, akivel nem érdemes packázni. Nem atomfizika ez, egyszerű pszichológia, ami érthetetlenül alul értékelt.
A Denisről szóló mese már szinte megható. Ellenben Catherine rendkívül naiv, ha azt hiszi, az a srác egy jótét lélek és nem várt semmit tetteiért cserébe. Az emberek önző teremtmények, semmit sem csinálnak ok nélkül. Talán nem is vette észre, miközben a fiú kihasználta, bizonyára le is feküdtek, hiszen a lány szemében csillanó áhítat erről árulkodik. Jól csinálta, mert egy bizonyos szintig magához láncolta a lányt, aztán kidobta - talán okkal, talán ok nélkül. Cath nem tűnik ártatlannak, bizonyára voltak olyan húzásai, amik a kettejük szövetségét felbontásra kényszerítették.
- Bánod, hogy elváltok? - annyira emberi a kérdés, a tekintete pedig annyira lágy, szinte már átható, hogy nehéz nem beleveszni ebbe az örvénybe. Ha épp nem úton lennének, most bizonyára megállna, hogy teljes testével a lány felé forduljon, ezzel is jelezve, hogy minden érdeklődését, figyelmét és idegszálát leköti. Az más kérdés, hogy ez puszta színjáték, a fene se gondolná. Nos, ezért is jó a pszichológia: azok, amik egyeseknél ösztönös jelek, felhasználhatóak egy olyan ember számára, aki szándékosan kíván hatást gyakorolni.
- Nem csak házasság útján lehet javadalmazó kapcsolatokat kiépíteni - ajka szegletében egy sokat sejtető, hamis mosoly villan, de csak egy pillanatra, mintha ott sem lett volna, úgy tűnik el. Az a helyzet, hogy szórakoztatják ezek a játékok, még akkor is, ha az alany idegesítő és számára semmit nem jelent. Mint Catherine.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=787778#post787778][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.01.05. 13:59[/b][/url]

Bólintok párat arra, hogy valóban nem, de ez nem olyan dolog, ami miatt fényeznem kellene magam, hiszen összességében nem tartom a személyemet jó embernek, és nem tartom igaznak azt, hogy a jó emberekkel történnek rossz dolgok, a rosszak meg csak élik a világukat. Sokkal inkább hiszek a valamit valamiért elvben, még akkor is, ha nem tudatosan történtek ezek az események. Nem tetszett anya pasija, amikor külön volt a férjétől, és a férfi gyerekként az én torkomon dugta le a nyelvét, aztán később a túlzott naivságom miatt erőszak által veszítettem el az ártatlanságom. Az emberek, ha úgy tetszik, megfizetnek azért, amit tesznek. Én bevállaltam a nővéreim helyett, cserébe Denist kaptam, és nem a másik fickót.
- Nem, valóban. És a tekintete. Az volt a legijesztőbb, ahogy végigmért, és én csak azon gondolkoztam, hogy a pincébe fog tartani.
Amivel furcsa, de alapvetően nincs bajom, mármint, elég sok rétű az érdeklődési köröm, én vagyok, ha úgy tetszik, az a fél, aki imád ellenkezni, és imádja, ha legyőzik, ha kihívást és megbotránkozást kelthetek, egy megfelelő partnerrel persze. Valamiért a gondolatmenet közben úgy érzem, hogy rá kell sandítanom, és bevallom őszintén, elgondolkoztat, hogy ő vajon ilyen-e. Vajon élvezné-e a játékot? Mert én nagyon szeretek játszani. A tekintetem a tó felé fordítom, mert vegyes érzelmek szabadultak fel azzal, hogy ez a gondolat a felszínre tört, mintha csak egy vágy kiszabadult volna a gondosan bezárt arany ládikából a fejemben. Valami, ami hiányzik, amit szerettem, ami én voltam. Valami, ami már nem része az életemnek, amit elvettek tőlem. Elszakítottak, eltaszítottak, és az emlék fáj. Mintha még most is érezném a hiányát. Nem vagyok önmagam.  
Emlékszem, hogy utoljára a csónakházas éjjelen játszottam, évekkel ezelőtt, mikor még minden könnyű volt. Mikulás, egy ledér fehérneműre illesztett fagyöngy. Valami, ami jó volt, és ami kis híján tragédiával ért véget. Hiányzik az, ami akkor volt, vissza akarom kapni, de tudom, hogy ahhoz, hogy olyan életem legyen, mint volt, ki kell lépnem a mostaniból. Mi is vagyok én? Valaki felesége, aki talán szeret, és aki elhiszi, hogy mindig úgy fogom szeretni, ahogy akkor, amikor őszintén beszéltem neki az érzéseimről. De már most sem úgy szeretem, ezer sebből vérző állat vagyok csupán. Egy haldokló tinédzser pótanyja, akit szeretek, és akihez jobban kötődöm, mint valaha is gondoltam volna. Valaki vagyok, aki nem él, és minél tovább gondolkozom ezen, annál jobban fog el a kétségbeesés. Ezért van a ládika, hogy ami fáj, ami rossz, ami hiányzik, az elzárva legyen. Minden, ami a fejemben van, csupán csak féligazság.
- Ezt gyakorolnom kellene. A sarkamra állást. Inkább próbálok békítő és engedékeny lenni.
Nem éppen a legjobb a személyiségem, mert ha fel is csattanok, utána én vagyok az a fél, aki édesget, és próbál közeledni a másik felé, aki próbálja enyhíteni a feszültséget, próbál tényleg békét teremteni. És ebben is csak elveszítem magam. Teljesen. Nem helyes, és nem jó, de sok gyerek, erősebb jellemek, sikeresebbek, valahogy mindig van, aki lecsúszik, és ebben a családban én vagyok az a valaki.
- Nem. Régebben szomorú voltam emiatt. Denis mindig mondogatta mindenkinek, hogy ez csak két év, nem több, meg, hogy már csak márciusig kell ennek így lennie. Régen fájt, most már nem érzek igazán semmit.
Pedig tudom, hogy kellene, és talán majd amikor a tinta előbb csillan, majd mattra szárad a válási papírokon, akkor újra szomorú leszek, de most egyelőre inkább fáradt vagyok, és kicsit talán elhanyagoltnak érzem magam, de az valószínűleg azért van, mert eszembe jutott az, hogy mennyire másabb lett minden, mint volt. Senki se mondta, hogy a felnőtt kor szórakoztató.
- Tudom, csak ezt valahogy a szülőknek is meg kell értenie. Ha tehetném, nem mennék férjhez megint, csak, amikor én akarom. Nem akarok gyereket szülni, nem akarok nagyon sok mindent, ami szerintük elvárás. Hagyománytisztelő vagyok, félre ne érts, csak közben értékelem a modernebb világot.
Talán furcsának hathat, amit mondok, talán ellenkezik azzal, amit ő gondol, de erre is jó ez a séta, hogy megismerjük egymást, nyomás nélkül. Hiszen a faluban lakok, melyet ő irányít, ha azt vesszük, ez egy külön lakossági fórum, csak nekem. Ujjaimat finoman kihúzom a karjából, és bátorságomat összeszedve lépek elé, hogy felpillantva rá, érdeklődéstől csillogó tekintettel és kíváncsi mosolyra húzott ajkakkal pillantsak fel rá.
- És milyen kapcsolatokat építene ki velem szívesen Bogolyfalva polgármestere?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=799448#post799448][b]Csepreghy Péter - 2020.03.20. 07:54[/b][/url]

Az erős szél megrázza a hatalmas tölgyfát, aminek törzsén csiklandozva szalad végig a hideg rezgés. Így az egyik gyengébb faágról ökölnyi adag hó hullik alá, pontosan göndör kobakomat megcélozva. A váratlan hidegre teknőcszerűn húzom be nyakamat, majd halk káromkodást mormolva söpröm le a havat fejem búbjáról. Eléggé hosszú volt az út Talárosig, és többször el is aludtam, ami egy icipicit nyűgössé tett. Azonban minél gyorsabban túl szeretném magam tenni ezen a kicsit sem pozitív érzésen, és mosolyt varázsolva arcomra, fejemről a havat sepregetve fordulok a mellettem bandukoló Thomasra. Biztosan ő is már nagyon szívesen venne magához egy forró italt, mert az idő nem túl kegyes hozzánk. Annak ellenére, hogy úgy beöltöztem, mintha egy északi-sarki túrára mennék nagyon is fázom. A szél csípős hideg, be is sötétedett, alig egy néhány méter széles útvonalon tudunk haladni a Bodzavirág utcában, hiszen annyi hó esett, hogy szinte megállította a közlekedést. Természetesen járnak a polgárőrök, és óránként, két óránként rendet csinálnak pálcájukkal, de oly’ intenzíven hullanak a hópehelyek felhő börtönükből, hogy még ez az órás járőrözés sem számít gyakorinak.
- Mindjárt ott vagyunk – szólalok meg végül egy hatalmas mosollyal arcomon, majd a következő lehetőségnél balra fordulunk. – Anya már biztosan nagyon vár bennünket – sóhajtok egy mélyet, miközben a szűkülő hóösvény miatt Thomas elé kell keverednem, így szólok neki hátra. – Tetszeni fog itt – kiabálok fejemet kissé hátra fordítva. Nagyon csendes és kedves népek lakják ezt a mágusfalut. Nem szokott történni semmi különleges – már ha akármit is lehet nem különlegesnek nevezni egy mágusok és boszorkányok lakta településen. Szívem vadul kalapál, arcomon letörölhetetlen vigyor trónol, majd egy mély, boldog sóhaj után megállok házunk előtt. Leengedem a gondosan letakarított előkertben a bőröndömet, majd Thomas mellé állok, és oldalról ölelem át karommal az ő vállait. Kicsit meg is szorongatom. – Megérkeztünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=799567#post799567][b]Thomas Middleton - 2020.03.20. 20:54[/b][/url]

PETYA
még a téli szünetben Talároson | #hereweareGIF



Izgatott voltam már emiatt a látogatás miatt. Főleg kellemesen izgatott, persze, csak néha törtek rám a szokásos idegeskedések. Meg persze az átlagosnál is többet simogattam, szeretgettem Herceget, hiszen ő marad most itthon Liam bácsival. Mégsem akartam elhurcibálni őt a vendégségbe. Egy kicsit most külön leszünk, amitől rám is törnek apróbb szomorkásságok. Most viszont, ahogy így ballagunk a helyes, hófedte kis utcán, nyoma sincs semmi gondnak. Mosolyom letörölhetetlen már a vonatozásunk kezdete óta. Én is behunytam egy picikét különben, úgyhogy emiatt főleg álomszerű most ez az egész élmény.
Táskával a hátamon bandukolok Petya oldalán és csak jókedvűen bólogatok, amikor kiderül, mindjárt megérkezünk. Nem mintha ne lennék el fantasztikusan így, ezen az irtó édes helyen sétálgatva. De tény, igazán szeretném már megismerni az eridonos anyukáját, látni az otthonát! Hagyom, hogy vezessen és nagy szemekkel vizslatom a helyes környéket. Így belegondolva, nem is tudom, jártam-e már Budanekeresden és Bogolyfalván kívül más magyar mágustelepülésen. Mikor a fiú megáll, megállok én is és a házra nézek. Eltátom a számat.
- Hú! - szökik ki belőlem véleményem egy leheléssel, aztán lemosolygok az engem szorongató Petyára. Szívesen visszaszorongatnám, de ahhoz nagyjából ki kéne törnöm a karját, azt meg a világ minden kincséért sem szeretném, úgyhogy inkább csak kapaszkodom hátizsákom pántjába és tekintetem visszafordítom a házikó felé. Nagyon jó lesz nekünk itt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=800173#post800173][b]Csepreghy Péter - 2020.03.23. 14:46[/b][/url]

Mély sóhaj hagyja el ajkaimat, és még egy aprót szorítok barátomon, és megpaskolom vállait mielőtt elengedném. Csillogó tekintetem emelem fel rá, és büszkén kihúzom magam, amikor meghallom a rácsodálkozást. Érzem a hangsúlyból, hogy ez bizony a lenyűgözöttség jele, ezért hatalmasat dobban pici szívem. Ahogyan állunk egymás mellett – Thomas a házat nézve, én pedig őt – valami nagyon különleges érzés fog el. Nem hoztam még haza barátot magammal, s ezen a télen kettő olyan pajtásom is lesz, akik meglátogatnak. Szinte könnyezni kezdek örömömben. Az átlag gyerek el sem tudja képzelni, hogy egy magamfajta szeretetéhes kölyöknek mennyit is jelent ez valójában. Barátokat találni, együtt lenni, sőt elhívni őket az otthonodba. Túlságosan szentimentális gondolataimból a hangosan kivágódó ajtó zaja ébreszt fel, ahol meglátom édesanyámat. Szemeim szokás szerint apróra szűkülnek, ahogyan mosolyom egyre csak szélesedik, majd egy pillanatra visszatekintek Thomasra, és nekiszaladok édesanyámnak, ahogyan azt mindig is teszem, amikor egy ideig nem látom.
- Anyu – szaladok neki, és ölelem át az asszony derekát, aki szelíden mosolyogva dönti rám fejét, és simogatja meg hótól ázott buksimat. Erősen megszorítom befejezésképpen, majd elengedem őt, és barátom felé fordulok. S mivel jól otthagytam magára, ezért bocsánatkérve ugrálok boldogan vissza mellé, majd megragadom kezét, és anyukám elé rángatom. – Anyu, ő Thomas – mutatom szülőmre, majd barátomra. – Thomas, ő pedig az én anyukám – kékjeimet cikáztatom kettejük között ebben a varázslatos pillanatban. Édesanyám kedvesen mosolyogva emeli sötétkék szemeit a Middleton fiúra, barátságosan biccent egyet, s ujjait összekulcsolja maga előtt.
- Szia drágaságom! Annyira örülök, hogy épségben ideértetek. Éppen most lett készen a vacsora. Remélem, hogy szereted az őz sültet… - mindezt körülbelül egy levegővétellel mondja, majd éppen kitárná szélesebbre az ajtót, amikor egy hatalmas vörös kandúr szalad ki rajta úgy, hogy csupán egy vöröslő csíkot látunk belőle. – Ó! A csudába… - kap édesanyám a szája elé. – Mostanság nagyon szökik. Nem is értem… Melegedjetek fel odabenn, van forrócsokoládé a konyhapulton, én visszahozom ezt a rosszcsontot – mondja nekünk, s bájos mosollyal simítja végig mindkettőnk arcát éppen azzal a kezével, amelyik a kiszemelthez közelebb van.
- Vettem, Anyus – fogadom a parancsot mosolyogva, és visszasétálok csomagomért, amit a kezembe veszek, és azonnal ismét Thomas mellett termek. – Gyere – intek fejemmel befelé, majd átlépem a küszöböt, és halványan elmosolyodok édesanyám macskahívogató kiáltásaira, amit egyre halkabban hallhatunk, ahogyan belépünk a nappaliba. Mélyet szippantok a levegőbe. Mosolyom eltüntethetetlen. Jó újra itthon.
- Üdvözöllek a Csepreghy házban – fordulok barátom felé, és színpadiasan meghajolok előtte. – Megkínálhatlak egy bögre forrócsokival? – kacsintok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=800297#post800297][b]Thomas Middleton - 2020.03.23. 21:25[/b][/url]

PETYA és az anyukája
még a téli szünetben Talároson | #wonderingGIF



Részemről pontosan megértem őt, hiszen szeretetéhségnek én sem vagyok híján, bármennyit el tudok fogyasztani belőle és soha nem lakok jól; viszont arra nem emlékszem, hogy attól ennyire meghatódtam volna, mikor mondjuk Zsombi először jött hozzám. Pedig könnyen meghatódom és elérzékenyülök, csak ezeknél az eseteknél inkább izgatottsággal vegyes, aggodalmas öröm volt, van bennem. Igen, létezik ilyesmi. Nálam biztosan. A lényeg, hogy hivatásos pityergőgép vagyok, szóval barátom könnyezését igen tapintatosan és teljes megértéssel fogadnám, ha észrevenném. De most túl sok a befogadnivaló.
Összerezzenek, ahogy lendületesen tárul az ajtó, éppen valamelyik ablak felé kalandoztam. Érdeklődőn emelem meg a szemöldököm, a kilépő boszorkányra tekintve és rámosolygok, aztán figyelem a nekilóduló Petyát. Említettem a könnyen meghatódást: bukfencezik egyet a hasam és szemem környékét megremegni érzem, miközben figyelem őket. Lassan közelebb lépdelek, ám az eridonos már szökell is vissza értem. Elvigyorodva hagyom magam húzni a hóban.
- Szép jó estét - köszöntöm egy derűs, mély biccentéssel az anyukát. Le se tudná tagadni a fiát és fordítva. Mosolyom rendíthetetlen. - Még nem ettem, de biztos vagyok benne - vallom meg, hogy nem kóstoltam még őz sültet, azonban minden eljön egyszer és kétlem, hogy bármi kifogásom lenne. Meglepetten kapom a fejem a vörös villám után, reménykedve pislogva a sötétbe, hogy hamar viszont látjuk. Nagyon szeretném. Az a bizonyos mosolyom pedig még az eddiginél is jobban ellágyul, ahogy Petya anyukája megsimogatja arcunkat. Már megint a szemremegés. Nagyon hirtelen, nagyon mélyen tud érinteni az ilyen végtelen, őszinte kedvesség.
Akármilyen klassz is volt a kinti tündérvilágban baktatni, igazán csodálatos végre itt a melegben. Leütögetem a szőnyegen a cipőmről a havat és állok is neki levenni, meg aztán táskámtól, kabátomtól is megszabadulok, miközben folytatom ámuldozásomat itt a házban is.
- Azta. Petya, ez fantasztikus - járatom körbe a tekintetem - Meseszép az otthonod - véleményezem és szavaim még visszafogottak is ahhoz képest, amit érzek, meg ami a szememben csillog. Annyira szeretem az otthonokat és mindazt, amit árasztanak. Nem külön a falakat vagy bútorokat vagy tárgyakat, hanem az összességüket és azt, amit hordoznak.
- Kérek szépen - kapok a forrócsoki alkalmon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=800673#post800673][b]Csepreghy Péter - 2020.03.25. 13:46[/b][/url]

Kisfiús hanyagsággal túrom le bakancsomat jobb lábamról a bal segítségével, majd ugyanezt fordítva, ezzel mindkét zoknim lábujjrészét beborítja a jeges-havas víz. Apró fintorra húzom vastag ajkaimat, de végül egy hirtelen átváltott nemtörődöm arckifejezéssel elfeledtetem a kellemetlen érzést. A „nemtörődömség” mellé egyértelműen egy vállrándítás dukál, így miután ezen a mozdulatsoron is túlesek végre elengedem az eddig ujjaim között szorongatott bőröndfület. Varázsfalu ide vagy oda, még mindig jobban bízom abban, hogyha a kezemben tartom a cipelni kívánt dolgokat. Hitvány egy varázslóbébi vagyok, tudom, de mit tehetnék? Megnyalom ajkaimat, és szélesen vigyorogva, széttárt karokkal fordulok Thomas felé, akinek az ámulat egyértelműen kirajzolódik kedves arcán. Teszek felé egy lépést, és biccentek.
- Köszi, szerintem is eléggé király – nézek szét a jól ismert nappaliban. Mélyet szippantok a levegőből, ahol a jellegzetes faillat keveredik a konyhába hívogató őzsült fűszeres illatával. Szinte beleborzongok, ezért szemeimet is lehunyom a drámaiság kedvéért, hiszen ez az otthonom, és már nagyon régen jutottam haza. Hirtelen vezérelt gondolattal fordulok sarkon, s indulok meg a konyha irányába. Lépteim szinte tánclépések, azonban gyorsan megálljt parancsolok görbe lábaimnak. Thomas felé fordulok. – Ööö… azokat – mutatok lábbelijére. – Csak dobd le valahova. Azt meg – mutatok feljebb a hátizsákra. – Ahova szeretnéd – legyintek bohókásan. – Itthon vagy te is ugyanúgy, mint én – fogadom be családomba szavaimmal barátomat, és egy szelíd, szeretetteljes mosolyt engedek felé. Kicsit csendben is maradok, ami igencsak hatásvadász érzetet kelthet, pedig most nincsen benne szándékosság.
- Kövessen, Miszter Middleton – hadarom el hirtelen, játékos hanglejtéssel a szavakat, majd ismét sarkon fordulok, és folytatom az utat a konyha irányába. Amíg oda nem érünk irgalmatlanul mutogatva arról beszélek, hogy anyukám mennyire szorgos és gondos, hogy ezt a hatalmas házat egymaga ilyen formában tudja tartani. Illetve arról is, hogy nagyon remélem, Meows mihamarabb előkerül, és anyunak sem kell megfagynia odakinn. Ekkor érkezünk meg a konyhába, ahol azonnal a konyhapult mellett termek, hiszen ott gőzölög a lábasban a forrócsokoládé. Mohón nyalom meg ajkaimat, majd kinyitom a konyhaszekrényt, és kiveszek két bögrét. Az egyik a „Legjobb Édesanya” feliratot viseli büszkén, így azt megtartom magamnak, a másikat, amelyiket Thomasnak szánom pedig megtöltöm édesanyám világhíres italával. Sűrű, mégis iható. Csokoládés, mégsem sok. Mindig reszel bele egy kis narancshéjat, ami megbolondítja. Ajkaimba harapva, és erősen koncentrálva arra, hogy ki ne öntsem lépkedem Thomas felé majd, amikor odaérek, felé nyújtom kékszín a bögrét.
- A leges-legmenőbbnek – vigyorgok, hiszen ez a felirat rajta: „A legmenőbb srác”. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ezt tényleg így is gondolom. Barátságosan mosolygok, szemeim csillognak. Olyan, mintha egy álomba csöppentem volna. – És… - lépek vissza az emocionális pillanatom után vissza a pulthoz, hogy magamnak is készítsem a forrócsoki adagot. – Mihez lenne kedved? Mennyire vagy éhes?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=801022#post801022][b]Thomas Middleton - 2020.03.26. 21:30[/b][/url]

PETYA
még a téli szünetben Talároson | #hotchocolatetimeGIF



Bólintok. Cípőm nyilván marad itt az előszobában, táskámat pedig egyelőre lerakom egy székre. Meghatottra szélesedik mosolyom, nem is annyira azért, amit mond, hanem, ahogy mondja. Elő szoktak állni ezzel az érezd magad otthonnal úgy is, hogy azért annyira nem gondolják komolyan. Barátomról viszont lerí, hogy komolyan gondolja.
- Feltétlenül, Csepreghy úr - bólintok mélyen, úriasan, aztán nevetek kicsit, miközben követem házigazdámat a konyhájuk felé, amely már az illatok alapján is nagyon sok jót ígér. Mindarra pedig, amit közben előad nekem, csak helyeselni tudok. Anyukája zseniálisságát, meg a cicát illetően is.
Hú, eszméletlen jól néz ki ez a forrócsoki. Ebben aztán van anyag! Rendesen összefut a nyál a számban, nyelek is nagyokat. Megkapom a bögrémet, a kommentárra felvonva a szemöldököm, aztán meglátom a feliratot rajta.
- Awh - olvadok mosolyogva, mint csoki a fazékban.
- Hm... hát... elég éhes vagyok - vallom meg szendén. Eddig is az voltam, most meg az illatok bűvöletébe kerültem. Minden esetre belekortyolok végre a fenséges nedűbe, miután emeltük bögrénket. Jó ég, ez mennyei! Átszellemülten hümmögök és nyalogatom a szám. Szemem is hosszan lehunyva tartom, élvezve az ízeket, a sűrűséget, és azt, ahogy egészen átmelegít. A forrócsoki és a hely is.
- Bármit csinálhatunk! - térek a vacsi utáni programra. - Nem tudom, te miket szoktál itthon? - érdeklődöm, mivel tölti az idejét, amikor maga van. Vagy anyukájával. Vagy amikor itt van nála más. Azt nem tudom, hogy ez nem gyakran van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=802832#post802832][b]Csepreghy Péter - 2020.04.02. 14:16[/b][/url]

– Anyu bármelyik pillanatban visszaérhet – nyugtatom meg barátomat neki még háttal állva, hiszen most még magamnak kell szednem egy kis forrócsokit. A fazékból felcsapó illatra beindul a nyálelválasztásom, ezért egy hatalmasat nyelek, és figyelem, ahogyan a sűrű édes lé belecsorog a bögrémbe. Vagyis anyukám bögréjébe, amit most kineveztem sajátomnak. Biztosan nem fog érte haragudni. Az utolsó kövér csepp is a bögrében landol, majd lassan fordulok Thomas felé. – Arra gondoltam, hogy kaja után felmehetnénk a szobámba – fújom meg a forró italt, majd számhoz emelem, azonban az annyira égetően forró, hogy egy apróbb nyüszítés után leteszem a konyhapultra. S mintha mi sem történt volna folytatom gondolatmenetemet. – Baromi sok mugli játékom van – mondom, majd hosszú mutatóujjammal mutogatok a levegőbe, mintha le szeretnék szúrni egy láthatatlan gonosztevőt. – Ó-ó-ó! – adom ki kismajom módjára a hangokat. – Nézhetnénk égő családi fotókat – szinte nem is veszek levegőt az izgatottságtól. – Vagy megmutathatnám hol szereztem ezeket… - húzom fel pulóverem ujját, miközben el sem engedem barátom barna tekintetét. Aprócska játékbalesetek hegei láthatók rajta. – És elmesélhetném hogyan és milyen gyakorisággal – és itt kellene megállnom, mert annyira beleélem magam a dologba, attól félhet pajtásom, hogy elfelejtek levegőt venni.
Ezek új dolgok nekem. Új, hihetetlen jó érzésekkel. Van egy barátom, akinek mindent elmesélhetek, amit akarok. Sírhatok és nevethetek. Örülök, hogy vagy, Thomas!
Ekkor nyikorogva nyílik az ajtó, amire az irányába kapom a fejem, de persze nem látom édesanyámat, csak a halk duzzogását hallom idáig, hiszen Meows tényleg jó messze szökhetett, ha ennyi időbe telt megfogni. Mosolygós szemeim ismét Thomasra kerülnek, felkapom a pultról a bögrémet, és intek a fejemmel. – Nézzünk rá anyura!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=806811#post806811][b]Thomas Middleton - 2020.04.24. 21:36[/b][/url]

PETYA
még a téli szünetben Talároson | #hotchocolatetimeGIF



Máris mondanám neki, hogy jó, persze, menjünk a szobájába majd, nagyon benne vagyok, ám mivel éppen egy adag forrócsoki van a számban, így csak sűrű bólogatásra, szemcsillogtatásra futja, aztán meg megint nyalogathatom ajkaimat. Jaj, szegény, neki meg forró volt? Nem tudom, nekem pont jó. Biztos olyan részről kaptam vagy ilyesmi.
Fáraóm aztán akkora elánnal kezdi sorolni lehetőségeinket, hogy a második után rájövök, nem is annyira vár talán választ, mint inkább csak ismerteti velem, mi mindenhez foghatunk. Ennek örülök, mert hirtelen úgysem tudnék dönteni. Csak hallgatom meg figyelem őt, el-elvigyorodva a bögrém fölött. Lepillantok harci sérüléseire és olyan mély érdeklődéssel nézek utána vissza arcára, mintha legalábbis a levágott karjával kérkedne. Már ha azzal szokás. Nem féltem Petyát különben, biztos vagyok benne, hogy akkor is profin veszi a levegőt, amikor olybá tűnik, hogy egyáltalán nem tesz ilyesmit. Biztos csak jól bírja a nagy közöket.
Lerakom a bögrémet, hogy ránézzünk Csepreghy anyára, amikor...
- Ó - adom az eszembe jutás hangját, hiszen majd' elfelejtettem, hogy mikkel készültem. Úgyis az előszobába megyünk, szóval út közben belenyúlok a széken hagyott táskámba vállig, aztán nagy mosollyal előszerzem, amiket házigazdáimnak szánok.
- Ezeket nektek hoztam - közlöm, mert nem nagyon tudom, mit illik pontosan ilyenkor mondani. Mármint elvileg tudom, csak nem akarok fellengzősködni olyanokkal, hogy a ház úrnőjének vagy olyan zavarbaejtő dolgokkal előállni, hogy köszönöm, hogy itt lehetek. Pedig igazán hálás vagyok érte, csak nehéz erre mit válaszolni, nem? Vagy nem az, csak én gondolom túl? Na mindegy is. Egy cserepes mikulásvirágot nyújtok át anyunak, míg az eridonosnak egy angol csokiválogatást adok. Persze, osztozhatnak, cserélhetnek. Ami csak tetszik. A virág eleve mindkettejük örömére lehet az otthonuk díszeként, az édességből meg jut bőven mindkettejüknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=812210#post812210][b]Csepreghy Péter - 2020.06.24. 12:24[/b][/url]

Édesanyám zsörtölődése a legaranyosabb dolog az egész világon. A gömbölyded asszonyka, akinek az arca mindig tündököl az életszeretettől, most duzzog a lókötő macska miatt, és ez széles, szeretetteljes mosolyra húzza vastag ajkaimat. Kicsi szívem lágy ritmusra ver mellkasomban, miközben Thomas is leteszi a pultra a bögréjét, és elindulunk a bejárati ajtó irányába. Lépteim lassúak és nyugodtak; nincsen hová sietni. Zoknim halkan suhog a fapadlón, s néha játszom is vele, mintha egy megfagyott tócsán szeretnék végig csúszni. Ilyenkor karjaimat keselyűmadár módjára feszítem széjjel, hogy némiképp balanszban tudjak maradni, és ne koppanjak egyet a hajópadlón. A folyosón sétálva millió családi fotó mellett sétálunk el; anyám, Meows és én. Beállított, műteremben készült darabok, amin boldogan mosolygunk, néhányan integetünk. Másfajta képeink nincsenek, hiszen mobiltelefonom a mai napig nincsen, és fényképezőgépet sem szerezte még be magamnak – egyáltalán nem érzem szükségét a felesleges kattintgatásoknak. Arra ott vannak a szakemberek; akik ugye ezeket a csodálatos családi boldogságmorzsákat is összesöpörték nekünk egy képre.
„Ó”, hallom Thomas hangját, amire kedvesen mosolyogva pördülök meg tengelyem körül, hogy magam előtt tudhassam őt. Kékségeim kíváncsian csillognak, és amikor megtudom, ajándékot fogunk kapni, örömtelin tapsikolok egyet a levegőben. Én is jöhetnék felesleges finomkodással, hogy ugyan, nem kellett volna vagy nekünk ajándék, hogy itt vagy, de ettől azért jobban örülök annak, hogy kapunk valamit. Mohón kapok a csoki és a virág után, miközben vállam fölött átüvöltök édesanyámnak. Igen, üvöltök, nem pedig kiabálok. Anyu nem mindig hall meg, ezért megszokásból csavarom fel ennyire a hangerőt belső kis Petya-rádiómban.
– ANYA! – kezdem fülsüketítőn. – THOMAS HOZOTT AJÁNDÉKOT! – remeg bele a Csepreghy-lakás. Közben édesanyám még mindig orra alatt morogva vakarja ki magát a hóból. Azonban amikor meghall engem felkapja a fejét, és egy „Jaj, Thomas! Ez nagyon kedves tőled” hagyja el a hidegtől meglilult ajkait. A kellemetlen érzése ellenére mégis lágyan, anyamód szól a Middleton fiúhoz. – Köszi – ismét barátom felé fordulok. Boldogan csillogó szemeim cikáznak az övéi között, miközben sután, egyik kezemben a csokival, másikban a virággal ácsorgok előtte. – Sir Thomas – húzom ki végül magam játékos komolyságot varázsolva vidám ábrázatomra. – Kiérdemelted, hogy megmutassam eddigi életem darabkáit. Kövess – biccentek, majd skizofréniából egy ötöst vésve lelkem bizonyítványába fordulok édesanyám felé, újfent torkom szakadtából üvöltve kezdve. – FELME… - ekkor veszem észre, hogy ő már rosszallón, mégis mosolyogva csóválja meg a fejét. A kezemben lévő ajándékokat kikapja, amire én csak hal módjára tátogok néhányat, babamód még kezemet is nyújtom utána, mert ez nem ér. Majd egy fájdalmas „naaaaa” is elhagyja az ajkaimat, de Anya csendre int.
- Ezeket szépen elveszem, mert vacsora előtt nincsen édesség… - szűkíti össze szigorúan szemét, majd Thomas felé fordul. – Köszönöm a virágot, aranyom – megsimítja barátom arcát, majd ismét rám tekint. – Menjetek fel a szobádba, kicsim. Szólok, hogyha jöttek vacsizni – dühösen, aprócska bika módjára fújom ki a levegőt orromon, majd megragadom Thomas csuklóját, és az emelet felé kezdem húzni magam után. Vonásaim egyre csak lágyulnak, miközben újra elkezdem a magamét.
– Egyszer végig csúsztam a korláton – húzom végig ujjaimat a fán, s elengedem barátom kezét. – Jó nagyot estem – bólogatok. – Aztán meg felmásztunk a padlásra a szomszéd sráccal… - csacsogok, majd eltűnünk az emeleten.
Édesanya a konyhában, mi pedig a szobámban. Csodálatos téli szünet elé nézünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=820664#post820664][b]Csepreghy Péter - 2020.11.02. 19:17[/b][/url]

Gyomromat fogva, arcomon fájdalmas fintorral és kétrét görnyedve állok egy bokor mellett. Varázsgyermek lét ide vagy oda, vannak dolgok, amiket még az én kis belsőm sem tud elviselni; ilyen a hoppanálás. Mély levegőt veszek, majd fújom ki tüdőmből, mintha éppen halni készülnék, de megpróbálok minél hamarabb túllenni ezen, mert azért mégsem a bogolyfalvi temetőben vagyunk. Pedig lehet ott most gyorsan túllennénk a szertartáson. Kék szemeim kissé megfakultak, szinte szürkés árnyalatot vettek magukra, míg arcom sem éppen a legfényesebb. De szerencsére egészen gyorsan fel szoktam épülni ebből az állapotból.
– Jól vagyok, jól vagyok – intek Lili felé, aki bizonyára meglepve konstatálja, hogy nem megy nekem. Hiszen nem szóltam neki előre. Erősnek akartam mutatkozni, ezért megtartottam magamnak ezt az aprócska információtöredéket. Még egy újabb fújtatás után egyenesedek fel, engedve a bokor egyik ágának a szorításán, majd egy kissé erőltetett, ám annál kedvesebb mosollyal arcomon fordulok vissza barátom felé.
– Lehet, hogy szólnom kellett volna – mondom a helyzettől függetlenül egészen vígan, ahogyan máskor is tenném, majd oldaltáskámhoz nyúlok, hogy egy félliteres, D&D feliratú butykost vegyek elő. Mindig készülök vízzel az ilyen jellegű utakra, mert alapvetően annyit iszok, mint egy kacsa. S ez most is kifejezetten jól jött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=820665#post820665][b]Révay Lili Athalie - 2020.11.02. 19:44[/b][/url]

- Nyugi, én se bírom, csak színésznő vagyok.
Vigyorodom el, kihúzva magam, arcomra ellenállhatatlan mosolyt varázsolva, ahogy egy, az Angyali Menedékhez közeli hoppanálási pont mellett álldogálunk. Mondjuk, ha szólt volna, akkor tényleg nem így jövünk, hanem autóval, mert valakinek, igeeen nekem, végre megvan a jogosítványa. Köszönöm, köszönöm, nem volt egy könnyű menet. Szóval jöhettünk volna így is, legközelebb mindenképpen így lesz.
- Jobban vagy?
Amikor már van újra színe, akkor merek csak megszólalni, finoman simogatva a hátát, hogy érezze, itt vagyok mellette. Bárcsak hoztam volna magammal bájitalt, ami csökkenti a hányingert, akkor most nem kellene szegénynek szenvednie. De reggel annyira siettem, hogy az asztalon maradt, pedig mindig van a táskámban, csak pont este vettem új adagot, és valahogy nem maradt meg a gondolataim között, hogy bele kellene tennem a táskámba. Megvárom, amíg készen áll, és csak akkor javaslom az indulást.
- A világ legszebb helyére szeretnélek elkalauzolni, úgy hívják, hogy az Angyali Menedék. Ezen a helyen nagyon szép és különleges virágok találkoznak egymással. A kert régóta a család birtokában van, eléggé híres. Szoktak itt komolyabb ünnepeket is tartani. Tudják, hogy jövünk, így majd csatlakozni fog hozzánk egy kicsit a tulaj, remélem, nem baj.
Nem mondtam el neki, hogy miért is jöttünk ide, de majd mindenképpen ki fog derülni, csak egy kicsit még húzom az időt, hogy elérjünk a tóparti pavilonba. Egyelőre csak sétálok vele, érdekel, hogy mit gondol a helyről, ő milyennek látja.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=820669#post820669][b]Csepreghy Péter - 2020.11.02. 19:55[/b][/url]

Nem is kétséges, hogy Lili puszta jelenléte is megnyugtat. Ahogyan érzem a hátamat érintő ujjakat, hálás melegség járja át a lelkemet, de egyelőre még annyira kellemetlen a hányinger, hogy ennek egy ideig még nem tudok hangot adni. Orvosságot ugyan eszem ágában sem volt betenni, mert ahhoz eléggé felkészületlen vagyok ilyen helyzetekben, de a víz is tökéletesen megteszi.
– Ühüm – bólogatok két korty között, majd csillogó kékjeimet az ő szemeibe fúrom. Igazán kíváncsi vagyok erre a helyre, mert Lili csupán annyit mondott nekem, hogy menjünk el kirándulni. Nagyon régen jártam már a kastély birtokán és Bogolyfalván kívül máshol. Igazság szerint édesanyámat is évezredekkel ezelőtt ölelhettem magamhoz, de ezekben a pillanatokban meg is fogalmazódik bennem, hogy hamarosan haza kell látogatnom. Egy nagyot nyelve dobom vissza táskámba a flaskát, majd izgatottan, Lili felé fordulva indulok meg mellette.
– Angyali Menedék – ismétlem, ízlelgetem a nevet. – Hát ez valami ku… - húzom el a szájamat, mert tudom, hogy nem szabad káromkodni hölgytársaságban. – Gyönyörű – tekintek körbe, miközben valódi illatorgia támadja meg széles szaglószervemet. – Ó – tátom el játékosan szájamat. – Várnak bennünket? De izgalmas – villantom meg fogszabályzómat. – És… mit lehet itt csinálni? Számháborúzni ketten nem nagy buli, de ha jön a tulaj, akkor talán beszállhat, ha akar – vonom meg csapzott kis vállaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=820674#post820674][b]Révay Lili Athalie - 2020.11.02. 20:38[/b][/url]

Örülök, hogy a kis kalandunk nem itt ér véget, hanem van még azért folytatás, de nagyon sajnálom szerencsétlent és azt hiszem, visszafelé inkább vonatozni fogunk. Lehet, hogy hosszan tart és csak késő este érünk vissza Bogolyfalvára, de sokkal biztonságosabb a gyomrunknak. Vagy, esetleg veszek itt valami bio gyógymódot magunknak, mert azért én se szeretném, de teljesen kifordulna a pocakom a helyéről azért, mert egyik helyről a másikra hoppanálunk. Figyelem az arcát, ahogy beérünk a helyre, és egyből érzem, hogy olyan, mintha egy láthatatlan erőtéren jöttünk volna át, az egész testem elkezd jóleső nyugalommal bizseregni.
- Reméltem, hogy tetszeni fog.
Vallom be vidáman, mert megnyugtat, hogy nem egyből fintorog rá vagy giccsesnek tartja, mert nagyon fontos a véleménye, szeretném, hogy amikor elmesélem neki a nagy hírt, akkor ne arra gondoljon, hogy fúj, de giccsparádé lesz ez. Nyilván mivel ez egy Vajda esküvő lesz, szó sem lehet arról, hogy kicsi lesz, de ha már nagy, akkor szeretném, hogy olyan legyen, ami szép és amiben én is benne vagyok. Szerintem ez a hely gyönyörű és annyira benne érzem magunkat, annyira látom, ahogy a feldíszített fák és téli virágok között sétálok abban a gyönyörű ruhában, ami évek óta a szekrényemben pihen, hogy egyszerűen képtelen vagyok azt mondani, hogy ne itt legyen az esküvőm.
- Igen, de előbb szeretnék kicsit körbe nézni, megtapasztalni a hely varázsát. Korábban még nem voltam itt, viszont nagyon sok képet láttam már a helyről, és volt egy olyan érzésem, hogy ez tökéletes. Egy örök emléknek gondolom azt, ami itt történik, de éreznem kell, hogy valóban olyan-e.  
Sejtelmesen elmosolyodok és kacsintok egyet, viszont az izgalom az jól érződik rajtam, hiszen emberek, itt lesz az esküvőm, ha minden jól megy.
- Nem most lenne a buli, de még idén. Télen. És nem számháborúznánk.
Lépek be a pavilonba, és a tóra pillantva kiszélesedik a mosolyom, ahogy végül a kék szemekbe mélyesztem a zöldjeimet.
- Azért szerettem volna eljönni velem ma ide, mert szerettem volna végig sétálni veled ezen az ösvényen és szeretném, ha az évben később szintén végig sétálnál velem, hogy az út végén átadj a vőlegényemnek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=820698#post820698][b]Csepreghy Péter - 2020.11.03. 07:18[/b][/url]

Nem hagyhatom, hogy véget érjen. „Semmi, semmi. Csupán múló rosszullét” jeligével túl is lendülök a dolgon, de igaz, ami igaz; hazafelé útra biztosan szükségem lesz egy bájitalra, amivel kibírom ezt a megterhelő utazásformát. Hosszú ujjaimat zsebre vágom, és úgy sétálok tovább Lili mellett, el-elmosolyodva, miközben a minket körülvevő parkot figyelem. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire kellemes a Menedékből áradó energia. Mélyet szippantok a levegőből, és az izgalmasabbnál izgalmasabb illatokra néha elsóhajtom magam egy aprócska nyögdécselés kíséretében.
– Nagyon is – fordítom vissza boldog arcomat Lili felé, és láthatóan jobb színem van, mint néhány perccel ezelőtt. Visszakerülni látszik a megszokott vidám pír, és szemeim is ismét úgy világítanak, mint ahogyan azt elvárnánk tőlük. – Biztosan Laylának is tetszene – csücsörítek elgondolkodva. Újabb randevúra kellene hívnom, és ez a hely tökéletes lenne hozzá. Gondolataimból barátom szavai rángatnak vissza a gyönyörű valóságba. Madarak csivitelnek, néha el kell hessegetnem ugyan egy-egy rovart, de engem nem zavarnak, sosem bántom őket. Mondjuk, félek a családjuk bosszújától, ám magamtól sem szívesek oltok ki egy életet sem. Színpadiasan szimatolok a levegőbe.
– Én eléggé tökéletesnek érzem – bólogatok, és figyelem, ahogyan Lili elindul a pavilon irányába. Én csak fejemet oldalra biccentve, kezeimmel zsebemben kísérem végig lépéseit. Kíváncsi vagyok. Tényleg van valami apropója az ittlétünknek?
– Aww, Lili! Nemár – húzom el sértődötten az ajkaimat. – És… máskor? – fogalmam sincsen, hogy miért nem egyezik bele a játékba, hiszen mindig olyan jól elszórakozunk, és… várjunk csak! Mi ez a sejtelmes vigyor? Viccel velem. Sunyi mosoly száguld végig ajkaimon, és éppen előre lépek, jobb kezemet kivéve zsebemből, és mutatóujjamat a levegőbe emelve, amikor ő folytatja a mondatot, én meg… – Vőlegény – ízlelgetem a szót még teljes sötétséggel szemeimben, majd hirtelen tátogni kezdek, akár egy partra vetett sügér, és eszeveszett mód kezek mutogatni Lilire. – Te és Vajda… ti… ti összeházasodtok? – tágulnak ki szemeim megmagyarázhatatlan boldogsággal vegyülve. És ekkor esik le a végén kimondott kívánság. Nagyot nyelek. Szemeim könnytől csillogva kezdenek remegni, majd ledobom a földre az oldaltáskámat, és odaszaladok Lilihez. Hosszú karjaimmal átölelem a derekát, és arcomat nyakába fúrom. Nem tudok még megszólalni; ez életem legcsodásabb napja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=821269#post821269][b]Révay Lili Athalie - 2020.11.15. 09:02[/b][/url]

- Én örülnék neki, ha elhoznád ide a következő alkalommal.
Mert, hogy lesz következő alkalom, éppen ezért vagyunk itt ugyebár, hogy megnézzük, milyen is lesz a helyszín maga. Tudom, hogy a kert alatt erős mágia húzódik, és ahogy a fák és virágok között sétálunk, érzem, ahogy a bennem rejlő erőteljes mana lassanként megnyugszik, szunnyadni tér, mint aki éppen hazatért. Ösztönösen a láncomhoz nyúlok, megsimítom.
- Hogy alakul a románcotok?
Mert tudom, hogy ők nem olyanok, mint mi, ők normális ütemben haladnak. A Ricsivel való első, hivatalos megjelenésemkor én már a barátnőjeként voltam elkönyvelve, mert akkor az kellett. Egy tökéletes és hibátlan társat kellett hoznom, aki mellett Vajda Richárd új életet kezd, megkomolyodik. Érdekes, hogy végül, bár nem így terveztük, a végkimenetel ez lett. Ricsi is és én is felnőttesebbek lettünk, mint annak előtte, és most készenállunk egy következő fejezetre az életünkben. Ha csak eszembe jut az, ahogy rám nézett, amikor megkérte a kezem, beleborzongok. Nem volt semmi díszes megjelenés, sem zenekar, sem összegyűlt családok és barátok, csak ő és én, meghitt csendben, boldogságban. Mert mi egymással vagyunk teljesek.
- Vőlegény.
Szép szó, de a férj még szebb. Már nem azt mondom, hogy ő a párom, Vajda Richárd, most már azt mondom, ő a vőlegényem, és hamarosan, alig pár héten belül azt fogom mondani, ő itt a férjem, Vajda Richárd. A férjem. Újabb szó, amibe olyan mértékben beleborzongok, hogy az már szinte illetlen. Nézem Petyát és megmosolyogtat, ahogy összerakja a képet, hogy mit is szándékoztam neki ezzel sugallni.
- Igen. December elsején.
Apró nevetést hallatok, mert valójában én is sírok, attól, hogy örül, hogy mellettem van, és szorosan ölelem át én is, egy hosszú percig beleburkolva magunkat a ténybe, hogy Vajda asszonnyá válok és ezt úgy szeretném megtenni, hogy ő a tanúm hozzá. Mert nekem vele lesz tökéletes minden. Mást nem tudnék elképzelni, mint őt.
- Vajda Liliána, olyan jól cseng, nem?
Kérdezem könnyes arccal, mosolyogva. Alig várom, hogy így hívjanak, hogy hivatalosan is Ricsi nevét viseljem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=822272#post822272][b]Bánffy-Vass Petronella - 2020.11.30. 19:04[/b][/url]

A mai nap volt az, amikor végre semmi olyan nem volt a naptáramban, ami kötelező program lenne. Ezért – annak ellenére, hogy többször is a kezembe vettem a telefont, hogy Beliánt vagy esetleg Karolát felhívjam, mégsem tettem – egyedül hoppanáltam inkább Üstödre, hogy szétnézzek a vásárban. Itt mindig találok különleges darabokat, és mivel Apuci küldött egy szemet düllesztő összeget, így nincs mit tenni; el kell verni ruhákra, táskák és kiegészítőkre. S hogy stílusosan vásároljak, magamra vettem kedvenc boszorkánystílus tervezőm sapkáját és blézerét, majd alatta egyszerű fekte toppot viselek, egy aligha márkás farmernadrággal. Mindenki tudja, hogy az az igazi elegancia, amikor nem mindened a legnagyobb márkák boltjaiból vannak. Szemeimet feltűnően rózsaszínre festettem, hogy hozzam magammal a megszokott „it-girl” formát, és ezekkel nézelődve szedem hosszú lábaimat Üstösd bevásárlónegyedében. Régóta tervezem ezt, azonban a büdzsé alá mentem jóval, és nagyon kellett Édesapa segítsége ahhoz, hogy talán nem fogok enni néhány hétig rendesen, de ruháim lesznek. Kifogástalan felelősségtudat, nem igaz? Éppen az egyik egyedi táskaárus mellett állok meg, hogy rózsaszín rágógumimat szemet gyönyörködtető méretre fújjam, és megbűvölt, tér-tágított oldaltáskámba tekinthessek. Nem is tudom, hogy mennyire feneketlen a női táska, de ez a bűbáj a lehető legjobb dolog, ami valaha velem és hozzám hasonló shopaholic társaimmal történhetett. Élvezem a napnak az erejét, a fényeket, a sok-sok embert, hiszen Bogolyfalva gyönyörű, de ezt az érzést soha nem fogja bennem kelteni, mint az üstösdi bevásárlónegyed. Gyere rám elegancia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=822276#post822276][b]Nairobi Jones - 2020.11.30. 19:22[/b][/url]

Ha megkérsz egy műkincs kereskedőt, hogy szerezzen be valamit és nem sikerül, az szar ügy. Ha megbízod másodjára, azonban a határidőből rögtön ki is csúszik, az már nem egyszerűen szar ügy, hanem igencsak nagy szopás. Kár is szépíteni, éppen ezért a mester sem tette, mikor kiadta a feladatot, hogy hagyjanak a férfinak egy kedves üzenetet. Mivel a csapatukból jelenleg Nairobinak akadt csak szabad kapacitása, természetesen ezer örömmel vállalta el a feladatot, elvégre mi lehet jobb móka egy megszeppent kislány rémisztgetésénél? Fel volt rá készülve, hogy Bogolyfalván kapcsolja le a rellonost, azonban teljesen jogos érvnek tartotta, hogy a tanodához közel megfenyegetni valakit egyáltalán nem olyan jó ötlet, mint amilyennek először hangzik, hiszen a tettesek köre azon nyomban leszűkül pusztán a városra - még akkor is, ha feltételezzük, hogy az illető érkezhetett máshonnan is. Így hát követte egy ideig a lányt, majd a mai napot Üstösdön töltötte, gondolván, hogy a nemrég kapott pénzből majd vásárolni indul. Hogy mennyire volt igaza, arra csak akkor jön rá, mikor a tömegben megpillantja.
Ajka vad mosolyba szalad, ahogy pulóverének kapucniját fejébe húzza, kellőképp eltakarva arcának egy jó részét, valamint a ruhadarab ujját is megigazítja, vigyázva, nehogy kilógjanak tetoválásai - de legalábbis ne az összes. Gördeszkája a betonon csattan, ő pedig felpattanva rá épp úgy suhan, hogy a Petronella kezében lévő táskát az abban való matatás közben kikapja onnan. Erőszakos mozdulat ez és legfőképp nem várt, ráadásul mivel gördeszkán gurul, minden bizonnyal utolérni is nehezebb lesz. Azért arra figyel, hogy a másik semmiképp se tévessze szem elől - a tömeg azonban hidegen hagyja. A negyedből kiérve egy félreeső utcába kanyarodik, hogy ott leszállhasson a deszkáról és könnyedén tartsa kezében a megszerzett táskát. Már nagyon várja az ifjú tulajt...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=822284#post822284][b]Bánffy-Vass Petronella - 2020.11.30. 20:15[/b][/url]

Ingerülten sóhajtok egyet, de egy mosolyt is varázslok arcomra, hogy magammal is feledtessem a pénztárca hiányának a keserű érzését. Úgyis megvan valahol, csak most éppen nem kerül a kezem ügyébe. Finom kis ujjaim egyre mélyebbre szántanak az oldaltáskámban, és már lelki szemeim előtt látom, hogy nemsokára meglesz a keresett tárgy, amikor is csupán egy csomag zsebkendő marad tenyerem szorításában. A táska immáron egy gördeszkás markában találja magát, én pedig meglepetten hápogva fordulok az elszáguldó alak után. Mellkasom erősen mozdul fel, majd le, miközben egyre erősebben szorítom az egyedüli, megmaradt csomagot ujjaim között. – Thief! Thief! – kiáltok hangosan, a gördeszkás után mutogatva, de a hangzavarban még ez a próbálkozás is igen gyengének bizonyul, illetve jobb lenne, hogy leküzdeném anyanyelvi szokásaimat, és felfognám végre, hogy az Egyesült Királyságban vagyok. Egy mellettem álló néni felé fordulok, aki értetlenül pislog rám fakó szempárjával, mire én csak zavartan mosolygok egyet, és magassarkú szandálomban csattogok az előttem guruló „kissrác” után. Ezt még nagyon megbánja. Morgok felhergelt macska módjára, majd gyorsan kezdem szedni egymás után hosszú lábaimat. Gyorsan elsuhanó csíkokká válnak az utca fényei, és a mellettem szaladó fények, majd – észre sem veszem – és máris kiérek a bevásárlónegyedből. Egy furcsa sikátornál találom magam, de egy magamra erőltetett fintorral túlteszem magam félelmemen, elvégre… sok minden van abban a táskában. Meglátom az alakot, megköszörülöm a torkom, majd megszólalok. – Hey! Hey boy! – kiáltok utána, majd fejemet csóválva javítom ki magam. – Add vissza szépen azt a táskát, fiú! – elvégre nem láthatom a kapucni alatt meghúzódót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=822289#post822289][b]Nairobi Jones - 2020.11.30. 21:10[/b][/url]

Kényelmesen várakozik a sikátorban, szinte már jó kedélyűen várja, hogy a lány beérje, amikor pedig ez megtörténik, arcára gúnyos mosoly kerül. A megszólítás még annál is inkább tetszik neki, mivel valójában nőnemű, erről pedig a kis csinibabának fogalma sincsen. Az angol szavakat is tökéletesen érti, de nem reagál rájuk, megvárja, hogy magyarul szólítsák fel a tulajdon visszaszolgáltatására.
- Gyere ide tündérkém, akkor visszakapod - mutatóujjára akasztja a táska vállpántját, jelezve, hogy mennyire könnyű préda lenne, ha esetleg úgy döntene, beszáll a játékba. Eközben feltételezi, hogy a pálcája is a csomagban lehet, de ha nem, az sem gond, mert pulóverének ujjában ott lapul Nairobi-é, így egy esetleges támadást képes lehet kivédeni. Az mindenesetre feltűnhet Petronellának, hogy a kis tolvajt valójában fikarcnyit sem érdekli sem a táska, sem annak tartalma, hiszen ha érdekelte volna, nem állnának itt. Ellenben a tény, hogy közelebb kívánja csalogatni, óvatosságra intheti.
- Persze nem muszáj eljönnöd érte, ezesetben az auror parancsnokságon hagyom talált tárgyként némi extrával - a némi extra, mondanom sem kell, hogy drogot jelent. És mi történik azzal a tinivel, akinél akár csak kisebb mennyiségben is anyagot találnak? Nos, ha a rellonos nem húz bele, ez könnyen kiderülhet mindkettejük számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=822826#post822826][b]Csepreghy Péter - 2020.12.10. 08:28[/b][/url]

Ölelésem már majdhogynem szorításnak érezhető, ezért kicsit finomítok rajta, miközben örömteli könnyeim remegtetik meg óceánkék szempáromat. Göndör koponyámban egyre erősebben hallom mellkasomban ficánkoló szívem dobogását, és mosolyom szűnni nem akaró módon ragadt kisfiús vonásaim közé. A szél meg-meglök bennünket, én pedig belefeledkezek az érzésbe, és csak ölelem legjobb barátnőmet. Szimatolom illatát, érzem hajának puhaságát, és még inkább kiszélesedik mosolyom. Vajon engem is elér egyszer az érzés, hogy valakivel összekössem az életemet? Elgondolkodnék, de inkább csak mélyet sóhajtva eresztem őt, hogy szavakkal is kifejezzem az érzéseimet. Fogszabályzóm villan, és végre megszólalok.
– Nem is tudom, hogy tenne-e boldogabbá valami – nyelek egyet, és törlöm meg arcomat, amin már végig szaladt néhány könnycsepp. – Nagyon szívesen – általában gyermeteg, mutáló hangom most komoly elvarázsoltsággal cseng, és egy újabb sóhaj távozik vastag ajkaimon átbucskázva. Hitetlenkedve csóválom buksimat még jó néhány pillanatig, ám a vigyor távozása mára lehetetlen küldetéssé vált.
– Merlinre! – kapok arcomhoz, ahogyan kimondja leendő házas nevét. – Ettől még valóságosabb az egész – düllednek ki kecskebéka módjára szemeim, és tovább ízlelgetem a nevet. Tökéletes. Gyönyörű. – Mintha mindig így hívtak volna – mondom felsőtestem játékosan kihúzva, azonban furcsa dolog történik. A mosoly, amiről azt gondoltam percekkel ezelőtt, hogy nem távozhat, most mégis kissé szomorkásabb fintorrá változik. Layla. – Én nagyon szeretném, hogy… de… nem sokat tettem eddig az ügy érdekében – vallom be kissrácosan elhúzva ajkaimat, fejemet kissé lehajtva, és úgy fúrva kékjeimet barátom tekintetébe. Elhozni magammal. Forró husáng csak lapos mellkasomra, így picit a levegő is benn marad. – Tényleg? – virul ki arcom apróbb piros foltokkal. – Csak legyen bátorságom megkérdezni…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=823384#post823384][b]Vajda Liliána - 2020.12.20. 23:31[/b][/url]

- Igen, tudom. Ne nevess ki, de már gyakorlom az aláírásomat. Szeretném, ha a v, amivel a Vajda kezdődik, jól illeszkedne ahhoz, ahogy alá szoktam írni. Hogy az aláírásomban megmaradjak én, de benne legyen Ricsi is. Annyira félek attól, hogy csúnyán írom majd alá az anyakönyvi kivonatot például, hogy azt elmondani nem tudom.
Tudom, tudom, ez nevetséges aggodalom, de terveim szerint egyszer megyek férjhez, és az az egy Vajda Richárd lesz. Nem mondom, tízévente megújíthatjuk a fogadalmunkat, de az már nem lesz az, ami december első napján rám vár. Tökéletesen és szépen akarom aláírni, hiszen hivatalosan akkor és ott fogom először leírni, hogy Vajda Liliánává válok. Vajda asszony leszek, életem szerelme pedig ott fog állni mellettem az oltárnál. Szerencsés ember vagyok, hogy akkor éjjel szóba elegyedtem vele, hogy hagytam, hogy hazakísérjen, hogy igent mondtam egy képtelen ötletre.
Örülök, hogy azzá a nővé válhattam mellette, aki ma vagyok, aki büszkén és magabiztosan mondja ki neki az igent. Sok veszekedésünk volt, többször szakítottunk, de sosem kételkedtem abban, hogy nekünk egy közös útra kell rálépnünk. Összeházasodunk, átköltözünk a nagyházba, idővel gyermekeink születnek majd, és boldogok leszünk. Tudom, hogy így lesz. Felnőttünk. Ezt akkor tudtam, amikor megkérdezte, hogy a felesége leszek-e. Láttam a szemében, hallottam a hangjában, a szíve dobbanásában. És ott, akkor, én is teljesen felnőttem. Meghoztuk életünk legcsodálatosabb döntését, hogy életünk hátralévő részében egy párként szeretnénk élni.
- Akkor itt az ideje, hogy tegyél. Egy esküvő tök jó alkalom rá, ingyen van a kaja, jó a zenekar, ez a hely pedig a romantika fellegvára. Itt bármi megtörténhet. Ha Olcsi menne férjhez, akkor biztos megkérné Layla-t, hogy legyen a koszorúslánya. Nekem is volt csapattársam, de mégsem alakítottunk ki olyan mély kapcsolatot. Szóval Petyám, fel kell nőnöd a feladathoz. Nekem is fel kellett ahhoz, hogy Ricsi felesége legyek, és ha azt képes voltam kivitelezni, akkor te is meg fogod tudni oldani. Tudom. Ha meg nem, akkor keresünk neked egy Vajda kislányt, akit majd elveszel feleségül, és akkor rokonok leszünk.
Csodálatos terv nem? Mi sem egyszerűbb. Mondjuk Olcsi húgát simán feleségül veheti pár év múlva. Jó, ennyire ne szaladjunk előre, először Layla-ra koncentráljunk. Úgy ugyan rokonok nem lehetünk, de a boldogsága ennél sokkal fontosabb.
- Akkor ez lesz a heti kihívás, de most gyere, nézzünk körül.
Karolok belé vidáman, és indulok el vele beljebb az ösvényen a ház felé, ahol az Angyal család lakik. Kicsi a világ, hiszen a mostani pillanathoz képest pár hétre Bogolyfalva első embere mondja ki itt a boldogító igen, majd decemberben mi, Ricsivel, és ki tudja, egy nap talán Petya is itt fogja. Most azonban le kell járnunk előtte még a lábunkat, hogy felfedezzünk itt mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=824240#post824240][b]Mórocz A. Móric - 2021.01.08. 21:40[/b][/url]

Hát szóval az egész… nem. Háttal nem kezdünk mondatot. Akkor elölről. Szóval az egész úgy kezdődött, hogy mindenki tudta, hogy anya meg apa elmennek a hétvégére, ergo valamelyikünknek mindenképpen haza kellett jönnie erre a két napra, és valamiért én voltam az. Nem emlékszem, hogy azért, mert én húztam a rövidebbet - szó szerint -, esetleg nem csináltam meg valamit Darwinnal és Felhővel, amit meg kellett volna, különben megszívom, vagy… jó. Az igazság az, hogy a család legifjabbik Móricának valami nagyon fontos próbája lesz a színházban, szóval, mivel én totálisan supporter testvér vagyok, természetesen magamra vállaltam, hogy akkor ő koncentráljon a szuperfontosra, addig én tartom a frontot itthon. Mondom természetesen.
Figyelemmel arra, hogy egyedül vagyok, a fejhallgatóm nagyon jót pihen az íróasztalomon, miközben én torkom szakadtából üvöltöm azt az orosz technos dalt, amiben a pasi nagyon erotikusan mondja ki az orosz női neveket. Nagyjából ennyi a szövege a dalnak, a Natasát pedig én is ki tudom mondani oroszul, úgyhogy egészen jól megy. A szomszédok legnagyobb örömére nincs jó idő kint, úgyhogy az ablak jelenleg be van zárva, de ha nagyon megérzem a bugit, lehet kinyitásra kerül. Ki tudja, mit hoz még a mai nap? Na már csak azért is, mert ahogy véletlen megbotlok székemben és az ablakpárkányra támaszkodom, hogy lehetőleg ne csattanjak a földön, mint a tehénsza- glás lapjával - ne beszéljünk róla -, az üvegen keresztül ismerem fel a ház felé közeledő sziluettet. Az üvöltő zenével nem törődve rohanok le az emeletről, majd tárom ki Rin orra előtt az ajtót, mielőtt még egyáltalán megszülethetne a kopogás gondolata.
- VÉGRE! - vigyorodom el szélesen, jobb kezem azonnal mozdul, hogy elvegyem tőle a táskáját, majd beljebb engedjem. Azzal a lendülettel csukom be mögötte az ajtót, majd fejemmel intek az emelet felé. - Ismered a járást, és nagyon remélem, hogy most nem a testvérem ágyából kell, hogy kiszedjelek - igen jelentőségteljes pillantást vetek barátnőmre, azonban pár pillanat múlva már széles vigyorom virít arcomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=824966#post824966][b]Marina Darik - 2021.01.19. 23:57[/b][/url]

#kitudjamileszebből
#Lokiéknál
#aszökés
#Loki

Amikor Loki felhozta a barnának, hogy esetleg este átmehetne, a nap további részére eltűnt a lány. Mármint szó szerint. Elvonult a kis szobájába, és terveket szövögetett, hogy mégis hogy a lópikulába fogja kijátszani a rendszert. Először is innen-onnan összegyűjtötte a forrásokat, hogy melyik prefektus lesz beosztva hova, aztán szobatársait fűzte meg, hogy ne árulják be, sőt falazzanak neki, ha arról van szó - az utolsó két dán csokijába került -, és végül maga a vonatút. Kora délutánra már meg is volt a tökéletes szökési terv. Komolyan, ha minimum fele ennyi energiát fordítana egy-egy tantárgyba Marina, simán ő lenne az évfolyamelső.
Tőle szokatlan módon egészen simán megúszott mindent. Walkmanjéből üvöltő Jason Derulo amúgy is minden aggodalmát kiürítette fejéből, és táncolva közelítette meg az ismerős házat. Komolyan, otthonosabb volt neki Lokiék lakása, mint a sajátja Dániában. Hatalmas mosoly kúszott a lány arcára, ahogy meglátta az ajtóban ácsorgó Lokit.
- Tudod, már csak örökbe kéne fogadnod egy kréta kori őshüllőd és igazi dínom dánom lenne a házban - kacsintott Marina a fiúra, engedve, hogy átvegye tőle a tasit. Egész vonatúton mondogatta ezt a szóviccet, nehogy elfelejtse vagy rosszul mondja.
- Olyan meglepetésem van, hogy el fogod dobni az agyadat tőle - jelentette ki a barna, amint magabiztosan fellépett a lépcsőre, és közben elkezdte szétgombolni barna kabátját. - Szóval az úgy volt, hogy tudod régóta gondolkodtam rajta, hogyan hozhatnék be valami jó cuccot Magyarországra. Aztán hallottam, hogy van valaki, aki a sulin belül árulja. Te, az a gyerek valami borzalom. Mint aki citromba harapott és nem tudja hogyan tudja a fancsali képet eltüntetni utána a fejéről - ért oda a szobához, de Loki beszólása miatt úgy döntött kicsit megvicceli, és a meséjében megállva Móric ajtajára mutatott. - Ez a tiéd ugye? - ráncolta össze a szemöldökét, de utána rögtön huncut mosolyra húzódtak ajkai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=825192#post825192][b]Mórocz A. Móric - 2021.01.24. 17:38[/b][/url]

Vállamra dobom Rin cuccát, amíg ő belibben a házba, mintha csak otthon lenne, amitól akaratlanul mosolyodom el. Egyszer el fog jönni a pillanat, amikor én is elmegyek hozzájuk, és amiket Rin eddig mesélt a családjáról, valószínűleg életem legszebb napja lesz, főleg, hogy majd akaratom ellenére botránkoztatom meg a szüleit. Még csak próbálkoznom sem kell majd vele, elég hogy levegőt veszek majd. Az egyszerű győzelem a legszebb győzelem szokták mondani. Nem, nem szokták, de nem is fontos, csak ráncolt szemöldökkel, amolyan “he?” arccal követem Rint felfelé. Kell pár másodperc, mire leesik barátnőm kacsintásának oka, majd pfölve tör ki belőlem a nevetés.
- Ezen a poénon mennyit gondolkodtál? - vigyorogva követem az emeletre, de azért szemöldököm ismét ráncba szalad, hogy eldobom az agyam, mert valami cucc az országban. Nem nagyon tudom összerakni miről beszél, de igyekszem követni, hogy hamar megtalálhassam a mondandója lényegét, és amikor már éppen leesne, hogy a cucc mégis mit jelent, Rin megáll Móric ajtaja előtt. Azonnal elkomorodok, elhúzom számat, majd bajszom alatt morogva fogom meg a lány kezét és húzom a saját szobámba.
- Először is, tökre nem vagy vicces - kezdek bele durcás hangon, miközben székemre teszem a táskáját. - Másodszor pedig, te komolyan valami drogról beszéltél az előbb? - huppanok le az ágyamra, hogy el is dőljek azon, miközben emésztem a hallottakat, majd kikerekednek a szemeim, és az eddig a levegőbe kerülő teniszlabda koppan a fejemen, ahogy hirtelen felkapom azt. - Áu - kapok oda azonnal, majd pillantok Rinre. - Azt akarod mondani, hogy szereztél, és ha ez még nem is lenne elég, hoztál is belőle? Ide?! - én sem tudom eldönteni, hogy hangom hitetlenül cseng vagy izgatottan, vagy mindkettő egyszerre, mert… Merlinre! Szívem kihagy egy dobbanást, ahogy az egész eljut agyamig, mégis felüti a fejét egy kis aggodalom, de talán az izgalmam nagyobb egy csöppet. Mi ez az érzelmi hullámvasút?