32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 751
Írta: 2021. szeptember 9. 14:13 | Link

Sándor


Minden más lett, mégis minden ugyanolyan maradt. A férfi kedvesen félszeg viselkedése az állandóság érzetét kelti hősnőnkben, melyet jó ideje nem tapasztalt már életében. Folytonos viharok, harcok és csaták szabdalták az utolsó találkozásuk óta eltelt időt. Lét és nemlét szenvedélyes tangója, melybe belefáradni érzi magát. Vajon eljön a nap, hogy megpihenhet? Nyugalmat talál valaha? Ki tudja. Azt viszont eldöntötte az első hang hallatán, hogy a viszontlátás örömét igyekszik megélni. Belőle erőt meríteni a mindennapokhoz. - A tanári pálya izgalmai...Nem csodálom, hogy itt kötöttél ki, az utcát járva - csipkelődik mosolyogva, hogy közben egyik lábát maga alá húzva testével a férfi felé forduljon. Nem kerüli el figyelmét, hogy a másik a nála lévő könyvet babrálja zavarában. Annyira jellegzetes a viselkedése, hogy fényév távolságból is tudná Elektra, hogy két méteres gavallérja tért vissza. Ezután Sándor felteszi a legvészterhesebb kérdést, melyet csak bátorsága enged. Mit felelhetne? - Ne gondolkozz, csak mond az igazat! - hallja belső hangját, mely már annyiszor vezette jóra és félre. Úgy dönt csupán részben fogadja meg szavát. - Remek kérdés...Úgy vagyok, mint egy nő, akinek két szerelmét kellett eltemetnie és senkije sem maradt, aki mellett biztonságban lehetne - válaszolja szomorú fénnyel sötét szemeiben. Hangja puha bársonyként siklik kettejük közé, szétterülve, s nyomot hagyva talán mindkettejükben. Kimondta amit érez, miközben megőrizte titkát. Nem használt mégsem taktikát. Nincs szüksége álarcra. A vele szemben ülő előtt valamiért régen sem vált be a terelés ilyetén formája. Elektra él a gyanúperrel, hogy a férfi  megérzi mikor mond neki igazat. Tapintatos modora szab csupán gátat, hogy ki is mondja. Mint utolsó találkozásukkor a stégen. Tudta, hogy sírt és rossz a kedve. Kapcsolatuk előzményeit félretéve próbálta mégis jobb kedvre deríteni. Nem miatta utazott el aznap. Nem Sándor volt az, aki lelke kelyhébe az utolsó cseppet tette, hogy végül túlcsorduljon. - Jól áll. Nagyon okosnak tűnsz benne - húzódik ezután széles, szemtelen mosolyra ajka, ahogy a vele szemben szemüvegét fogó férfi szavait hallgatja. Örökké nem eshet. Nem érne semmit vele, ha engedné, hogy nyomora ismét maga alá temesse. Felállt. Megint. Leporolta a szenvedés mocskát, s most megy tovább szándéka szerint. Bízva a jövőben. A nagyobb jóba vetve maradék hitét. - Oh...Ez...Csak egy képregény története, amit még azelőtt kezdtem el írni, hogy...A családomat elvesztettem - lapozza fel a kötetet és lepillant a benne álló kusza betűkkel írt sorokra. Jó történet, bár kissé komor. Szerénytelenség nélkül jelentheti ki, hogy helye ként vicces és a romantikának sincs híján. Nem. Nem annak a fajta keservesnek és tragédiába totkollónak, mely saját életét jellemzi. De nem is a nyáltól ragacsos verziója a szerelemnek az, ami az irományt át meg áthatja. Itt a férfi megbízható animágus, tekintete simogató, megjelenése vad, mégis vonzó, szíve vasba vert arany. A nő pedig mugli rendőrként is méltó társa. Különleges, eszes, állhatatos és erős.  Szövetségük egyenlő felek köteléke. Küzdelmük "vállt vállnak vetve" fajta. Közös ellenségeikkel való küzdelmükben társaik is akadnak. A nőnek rendőr társa, a férfinak kutató párja segít.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Szigethy Sándor
KARANTÉN


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 215
Írta: 2021. szeptember 9. 15:09 | Link

Elektra
egy őszbe hajló nyárvégi napon | valahogy így |

A tanári pálya izgalmai. Fejemet előre hajtva villantom meg fogaimat, miközben meg is csóválom üstökömet. Barna tincseim arcom mindkét szélén belógnak, azonban így is tisztán kivehető jókedélyű, egészen széles mosolyom. Természetesen megtartja magában azt a csipetnyi letargiát, ami alaphangulatomat jellemzi. Félszeg és óvatos. Ő pedig csipkelődő, mint mindig. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire üdítően hathat néhány perc egy régi barát társaságában. A tanítás miatt az eddig sem igen pergős szociális életem a fagypont alá került. Nem bánom annyira, elvégre egyszerre egy dologra tudok teljesen koncentrálni. S ez most az iskola és a tanári pályával összefüggő tevékenységek. Az a fajta vagyok, aki, ha csinál valamit, azt a legnagyobb odaadással és odafigyeléssel teszi. Ez jelen helyzetben sincsen másképpen. Csak egy kicsit. Éppen annyira, hogy a könyv lefoglalja elmém háborgó részlegét. Ettől függetlenül smaragdszín szemeim a boldog szomorúsággal csillogó, barna szempárba vándorolnak vissza. Ajkaimat összeszorítva engedek meg egy zavart, együttérző mosolyt a következő mondatokra. A szívem szakad belé; és ugye ez nálam mind ki van írva az arcomra. Fájdalmas grimasz keveredik a „nem is tudom, mit mondhatnék” arckifejezéssel, miközben egy nagyot sóhajtok. A lebegtetett könyv puhán érkezik mellém a padra, miközben én kicsit jobban fordulok felsőtestemmel irányába.
Nagyon sajnálom, ami Marcellel történt – húzom el ajkaimmal együtt kicsit orromat is, miközben tekintetemmel el sem engedem kedvenc riporternőmet. Felfoghatatlan, hogy egy olyan jókedélyű pasas, mint Hegedüsh végzett magával. Ugyan engem látványosan került minden iskolai megbeszélésen vagy rendezvényen, mégis ő volt sokszor a lelke mindegyiknek. Irigyeltem a kiállását, a folyamatos jókedvét. Nem hiába házvezető-helyettes. Nem hiába volt… Merlinre, de borzasztó ez.
Azonban Elektra máris taktikát vált és a csipkelődés mellett marad. Értem. Nem szeretne jobban erről beszélni, amit teljes mértékben tiszteletben is tartok, ezért csak zavartan mosolyogva veszek fel egy játékosan sértett hangnemet.
Tűnök? Kikérem magamnak, Rothstein kisasszony – húzom össze bohókásan a szemeimet, majd ezzel a halványan zavart mosollyal dőlök vissza a pad támlájának. Ahonnan azonnal vissza is pattanok, mert hátamban érzem a nő kabátját, így inkább előre dőlve, könyökeimmel térdemen támaszkodva nézek a távolba, miközben minden külső zajt kizárva hallgatom Elektra hangját. Halk hümmögés szűrődik ki ajkaimon.
Képregény? – fordítom a magyarázat végén arcomat felé. – Sajnálom – nyelek egyet, miközben hátra nyújtom felsőtestemmel kifordulva karomat, hogy simíthassak egyet a nő karján. – Befejezted vagy félbe maradt? – kérdem bátortalanul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 751
Írta: 2021. szeptember 9. 15:50 | Link

Sándor


Vajon ha tudná mi történt, akkor is sajnálná? Részvétét persze hősnőnk, keserű rutinnal fogadja. Mintha igazi volna gyásza. De miként búcsúztass egy élőt, akinek sírköve mégis a temetőben áll? Miként válj el tőle, hogy egyként megóvd őt és tenmagad? Fájdalom nélkül, szenvedés nélkül nem lehet. Arckifejezése tehát hiteles, ám szavai árulkodóak volnának, így csupán bólint és részéről lezártnak tekinti a "vidám Hege nincs többé" témát. Jobban kellene talán siratnia. Meglehet. Könnyeit már annyit hullatta hiába, hogy kár még egy újabb cseppért. Sándor mellett nem ilyen élményeket szeretne átélni, ha már a Sors megszánta, s bábjátékos módjára szinte a semmiből mellé citálta. Mosolyra vágyik, kedves szavakra, melyeket gondtalan, szeretetből fakadó piszkálódással viszonozhat. Csendre, ami a férfit mióta csak megismerte, méltán jellemezte. Arra az éteri, békével teli némaságra, mely puha takaróként ereszkedett rájuk, amikor egyszer és utoljára otthonában vendégüllátta. - Most mit vársz? Mondjam azt, hogy életemben nem láttam még ilyen vonzó és intelligens szemüvegest? Leszámítva persze magamat - nevet fel őszinte vidámsággal, s bár szavai tréfásan csendülnek, valójában egy részüket komolyan gondolja. Nem. Nem a hiú önfényezést. Magát sosem látta vonzónak. Intelligensnek is inkább mások szemében tűnhet. Beszélgető társa reakcióján csak jót derül. Erre senki sem számítana. Róla kevesen hinnék, hogy tollhegyre tűzni fikciót is képes volna. Már épp megszólalna, amikor Sándor karját megsimítja. Tekintetét akaratlan kapja oda a mozdulatra, melytől bőre megborzong, gerincével egyként. Ismerős az érintés. Jóleső. Olyas fajta, melyre ösztönösen felel egy nő teste. Visszaemeli pillantását a zöld szemekre, melyek annak idején a mikrofon másik végén magukkal ragadták. Beharapja alsó ajkát, majd halvány mosolyra húzza szája szegletét. - Már csak az utolsó fejezet van hátra...De még nem tudom a történet végét - szólal meg, szavaiban akaratlan áthallással. Valóban nincs még ötlete a lezárásra. - Elmeséljem miről szól? - kérdezi, ám közben gondolatai még mindig a férfi által feltett kérdés körül járnak vitustáncot. Miként varrja el főhősei életének szálait? Írjon folytatást? Boldogság vagy szomorúság legyen a karakterek osztályrésze végül? Minden döntésein áll most, hogy a naplóra újra rátalált.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Szigethy Sándor
KARANTÉN


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 215
Írta: 2021. szeptember 9. 20:28 | Link

Elektra
egy őszbe hajló nyárvégi napon | valahogy így | | meglepetés GIF

Arcán a keserűség már inkább tűnik automatikusnak, mint őszintének. De ez egyáltalán nem furcsa a múltját tekintve. Megedzette az élet, és ez most is megmutatkozik. Ezért nem is sejtek mögé semmilyen olyan tartalmat, ami esetleg még valóságos is lehetne. Összeszorított ajkakkal küldök felé egy bátorító mosolyt, mert – nem akarok érzéketlen lenni –, de az életnek mennie kell tovább. És biztosan Hegedüsh is így vélekedne róla. Talán most is minket néz valahonnan azzal a szúrós fekete tekintetével, amit leginkább csak én ismerhetek. Ezen picit elmélázva fordítom arcomat a nap felé, hogy az égessen egy keveset amíg tud, hiszen lassan már nem ez az érzet lesz a jellemző. Inkább az avar csörgése bakancsom alatt, a házak kéményéből előszökő kandallók füstjének mámorító illata és a legszebb földszínek. Mélyet szippantok a nyár haldokló illatából, hogy aztán onnan folytassam Elektrával a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Jön a jól megszokott csipkelődés, amit én csak visszafogottan fogadok, s sajátos módon viszonzok. A riposzt szintén megmosolyogtat. Hiányzott ez, be kell valljam. Játékosan és némiképp szégyenlősen bólogatok arra, hogy mit is mondhatna. Persze, minden viccnek a fele igaz. Sosem voltam tisztában azzal, hogy mennyire is lehetek vonzó a nők számára. Vagyis… a soha barokkos túlzás volna, mert – mint mindenkinek – nekem is volt bizony olyan időszakom, amikor több nő fordult meg a lakásomban, mint illő lett volna, de ez már a múlt. Akkor sem azzal voltam rendben, hogy én egy jó kiállású férfi lennék, csupán nem gondolkodtam akkoriban, és bizonyára az a fene nagy magabiztosság is sokat dobott a kiállásomon. Most pedig miniatűr óriásként ücsörgök a padon, miközben szendén mosolyogva hallgatom tovább a nő mondandóját. Mert hadd beszéljen csak. Hadd érezze, hogy bizony vannak mellette és nem lesz egyedül.
Egy fejezet van hátra. Kíváncsivá tett. Biztosan sok mindent megtudhat róla az ember ennek a kis történetnek az alapján. De… nagyot nyelek. Elfojtom kíváncsiságomat, hiszen mindig is tiszteletben tartottam mások magánügyeit. Azonban ekkor ér a kérdés, amire lágyan bólintok egyet. Elvégre hogyne érdekelne a dolog. Én addig is hallgatom a nyugtató csacsogást, nekem pedig kevesebbet kell beszélnem. Ez a legjobb.
Persze – hallatom karcos orgánumom. Érdeklődésem jeléül kicsit távolabb húzódok, hogy felé tudjam fordítani felső testemet, s ekkor látom a távolban közeledő diákcsapatot. Csupán a hangzavarból gondolom, hogy tanulók, és az ugráló kis sziluettek adják még az első benyomást. Sokáig nem is kell várni. „Jónapot tanár úr!” hallom egyszerre a két fiatal lányt, akik közül az egyiket tanítom is harmadéven. Én kimérten, egy apró mosollyal biccentek, és figyelem szemem sarkából, ahogyan elhaladnak mellettünk. Érzem rajtam tekintetüket, ezért megfordulok. Látom, hogy már meg a sutyorgás, amire csak játékos rosszallással fejet csóválok, majd így fordulok vissza Elektra felé. Ezek a tinilányok mindig csak a pletykát gyártják. – Nagyon is érdekel – teszem hozzá, mielőtt azt hinné a nő, hogy elvesztettem a fonalat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 751
Írta: 2021. szeptember 10. 05:44 | Link



Vannak helyzetek, amikor egy szituáció hirtelen visszaránt a múltba. Ez kettejük közt, most éppen ilyen. A férfi csendessége, ahogy egymással szemben ülnek, hősnőnkben régi időket idéz. Férje hallgatta ilyen mindenre nyitott némasággal. Mellette a csend is ajándék volt. Pont úgy, ahogyan Sándor közelében, aki összesen négy kimondott szavával nagyobb figyelmet szentel neki, mint mostanában a legtöbb ember körülötte. Mert a pletyka az megy nagyon és az is biztos, hogy az elhaladó lányok is terjesztik majd az igét. Látszott rajtuk. Elektrának csak futó pillantást kellett rájuk vetnie, hogy elemezze viselkedésüket. Cserfes kis csitrik, csacsogó csókák. Annyi baj legyen. Nem ronthatja el örömét és ezt a rég áhított nyugodt pillanatot semmi sem. - A történet szerint - kezdi a már cikkeiből jól ismert szófordulattal, majd fellapozza az első oldalra felírt szinopszisnál a kötetet - Adott egy fiatal lány, aki orvosnak tanul, hogy egyszer apja nyomdokaiba lépjen. Közben egy kis virágboltban dolgozik, hogy kiegészítse tandíját. Egy este a motorja lerobban, így kénytelen az apját hívni, hogy vigye haza. A szerető szülő el is jön érte, ám rájuk támadnak és a férfit, aki kutatóorvosként dolgozik, brutális kegyetlenséggel megölik gyermeke szeme láttára - belepillant a felírt cselekményleírásba - Ezután a lány után iramodnak, aki a bolt mögötti parkba menekül a gyilkosok elől, ahol egy rémséges állat megállítja a gazembereket és mondhatni szétmarcangolja őket - hatásszünet gyanánt Elektra felpillant hallgatóságára. Sötét, izgatottsága hevétől ragyogó szemei a zöldeket keresik, majd folytatja, immár fejből - Nagyjából tíz év telik el, s a lányból gyönyörű nő válik, aki nem mellesleg rendőrnyomozó. Egy eset kapcsán olyan DNS nyomra bukkannak, melyet apja megölésénél is megtaláltak egykor. Elkezdi visszafejteni a szálakat, míg végül hihetetlen összefüggésekre talál, melyek a varázsvilág sötét bugyraiba vezetnek - mesél tovább mély átéléssel, s lelki szemei előtt szinte látja a kimondott szavakat életre kelni - Az iszonyatos bestia, aki megmentette az életét ugyanis nem más, mint egy animágus. Egy bűbáj-bájital kísérlet résztvevője, aki maga is gyógyítónak tanult, ám egy családi tragédia okán az aurori hivatás mellett döntött, ahol beszervezték a programba. A megkapott szer hatására pedig, képessé vált veszedelmes mantikórrá átalakulni. Azonban a kísérlet, melynek részese volt kudarcba fulladt. Mivel a legtöbben nem tudnak megbirkózni ezzel a szörnyű transzformációval és vagy testük, vagy elméjük kohéziója bomlott meg, majd váltak ön és közveszélyessé. Hősünk viszont sikerrel adaptálódott és még időben elmenekült a likvidáló osztag elől, akiket rájuk küldtek. Üldözői képzett aurorok és az általuk irányított muglik. Ez elől a brigád elől bujkál tehát a férfi idestova tíz éve, ám a nőtől nem tud távol maradni. Titokban figyeli, óvja és védelmezi mióta csak először találkoztak a parkban. Az ügy kapcsán azonban eljut hozzá a nyomozó, akit társa támogat. A férfinek pedig egykori gyógyító barátja segít a rejtőzködésben. Felmerülhet a kérdés: Mégis mi köze van ehhez a nő apjának és miért is végezték ki annak idején? Itt jön a csavar. A kedves apuka ugyanis beavatott varázstalan genetika kutatóként mintát szerzett a szerből, az alanyok véréből, mert fel akarta fedni az egész emberiség előtt a mágusok és a varázsvilág létezését - annyira átszellemült a történet hatására Elektra, hogy még halvány arcán a pír rózsája is szirmot bontott. Tekintete szinte lángol, s épp olyan felszabadult, mint egykor volt. Visszatért belé az élet. Imádta írni a történetet. Elméje színes szélesvásznán ott voltak a rajzok, minden alak, minden történés. Annyira hiányzott már ez az érzés. Nem akar elfogult lenni, de örül, hogy mindezt Sándor hallhatta tőle először. Árad belőle az erő és szavai által igyekszik a vele szemben ülővel láttatni belső világát. Igen. Ez él benne. Ilyen cselekményt szőtt éveken át szorgos pók gyanánt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Tóth-Kiss Anabella
Előkészítős


Fecsegő Poszáta
offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 33
Írta: 2021. szeptember 11. 23:30 | Link

Belián bácsi

Állatkereskedés

Nagy szemeket meresztve Beliánra várakoztam, hogy milyen választ kapok tőle, mert észrevettem, hogy nagyon elkalandoztak a gondolatai. Ugyanezt tapasztaltam apánál is, sokszor a semmibe révedt szemekkel hallgatta anya eszmefuttatásait, és úgy tűnt, hogy nem is hallja, amit mond neki a felesége, mert gondolatban jóval messzebb járt nála. Persze anyunak rögtön feltűnt az, ha nem figyelt rá apám, olyankor jó erősen vállba bökte, és kihangsúlyozta, hogy fontos mondandója van számára, de úgy, hogy közben zengett az egész ház. Én azért ezt az opciót nem mertem alkalmazni Belián-nál, inkább megvártam, amíg visszatér a valóságba mély gondolataiból.
- Tényleg? Úgy gondolod? Hű, azt nagyon élvezném! - csiripeltem neki szinte tapsikolva. Úgy tűnt, hogy nagyon nagy szakértelme van ebben a témában, az pedig rendkívül jól esett, hogy az állatok terén nagy bizalmat fektetett belém. Én egyébként is imádtam az állatkákat, szóval egyetértettem vele abban, hogy a jövőben nekik szentelem majd az életemet, ha minden jól megy. Anya mindig kihangsúlyozta, hogy csak a kiváltságos emberek élvezhetik a munkájukat, én pedig közéjük akartam tartozni. Apa is élvezte a munkáját mondjuk, de ez valahogy sosem lett kihangsúlyozva számomra, pedig nem voltam vak, és tudtam, hogy szereti a hivatását.
- Szuper, akkor simán elhozhatjuk. Bár gondolom, nem is árusítanák őket, ha még nem lennének szalonképesek - feleltem a tanáromnak mosolyogva.
- Jujjj, de jó! Már alig várom! - ugráltam örömömben. Nagyon rendes volt Beliántól, hogy segít nekem majd könyvet keresni a tacskókról a közeljövőben.
- Hűűű, ez nagyon jól hangzik! Remélem, hogy nekem lesz ilyen képességem. Szerinted mikortól várható ez? Mikor fogok ilyen csúcsszuper képességgel rendelkezni? - kérdeztem nagy szemeket meresztve a tanáromra huncut mosollyal az arcomon. Úgy tűnt az elmondása alapján, hogy a nők számára a jövő rendkívül kedvező lesz, hiszen ők irányítanak, és szinte minden az ő kényük-kedvük szerint alakul majd. Bár, ezt már anyunál meg apunál is tapasztaltam, szóval bíztam benne, hogy nekem is meglesz az a képességem, ami anyukámnak is van.
- Igen, ha elég okos leszek már, akkor a bútorcsere sem lesz gond. Bár lehet, hogy a kutyu nem fogja megrágni a berendezést, bár ezzel még nem vagyok tisztában - vontam meg a vállamat a tacskóra utalva.
- Hát, nem a madarak lesznek a nyerők, inkább a kutyushoz húz a szívem - közöltem a férfival nagy meggyőződéssel. Persze a madárkák is aranyosak voltak, de hozzám jobban illett egy aktívabb eb.
- Sajnálom, hogy sosem kaptál madarat - feleltem szomorú hangon a tanáromnak. Sajnáltam, hogy az apja nem engedte meg neki, hogy madarat tartson, biztosan nem gondolt arra, mennyire fontos tényező ez a másik fél számára.
- Köszönöm! - hálálkodtam Beliánnak, hogy kézben tartja dolgokat, és intézi, mert én igazán nem tudtam, hogy mi ilyenkor a módi.
- Naná, hogy készen állok! - ujjongtam örömömben. Én sem örültem volna a doboznak, viszont meglátva, hogy a tanárom nyakörvet adott rá meg pórázt rögtön megnyugodott a lelkem. Rögvest át is vettem tőle az állatkát, a sétáltatáshoz illő szettel együtt.
- Névként arra gondoltam, hogy Csoki vagy Firkóci lesz a neve. Neked melyik tetszik jobban, szerinted melyik illik rá leginkább? - kérdeztem Beliántól érdeklődő tekintettel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. október 5. 22:54 | Link

R U B E N
megcsináltam! | legyél büszke rám pls

Mikor a hírek kiderültek, először csak néztem a testvérekre, hogy miről beszélnek. Nem nagyon tudtam feldolgozni, és kicsit úgy éreztem magam, mint Kende. Tudod, el kellett telnie pár másodpercre, mire az információ feldolgozásra került, és kicsit fázis késve ugyan, de úgy felpattantam a székről, még el is borult. Én meg meg. Mármint megborultam. Szélesen vigyorogva rohantam ki a teremből, és az első ember, akivel közöltem a fantasztikus hírt, az Kende volt, majd pennát ragadva írtam meg a baglyot és küldtem is el.
Éppen ennek okán battyogok az utcán, mint akinek teljesen elmentek otthonról. Táncolok és forgok, és alig várom, hogy elmondhassam neki, még akkor is, ha nem fog annyira osztozni az örömömben, mint kellene. Nem baj, örülök helyette is. Egyébként azt jutott eszembe, hogy valószínűleg a hideg rázna, ha látnám örülni. Amúgy is para az egész csávó, de ha valami öröm félét látnék rajta, még inkább creepy lenne. Annyira összeegyeztethetetlen. Mindegy. Vidáman integetek és köszönök random embereknek, akik furán néznek rám, de ez legyen a legkevesebb, majd állok meg a leírt hely előtt. Ha nem jelenik meg… hát az szívás, de azért remélem megti- ITT VAN CSORO! Gondolkodás nélkül vágom ki a lángos pózt.
- Rubeeeeeeeeeeeen - kiáltok fel, mikor még naaaagyon sok méter van köztünk, majd állok vissza, mint egy ember és sétálok elé széles vigyorral. - Sikerült. Az illúzió. Átmentem. Rendesen sikerült mindkettőnknek, és valami elképesztő volt! Komolyan! - lelkesedem be azonnal, ahogy mindig, ha az illúzió a téma. Ez talán örök életemre így marad, de nem tudom magam visszafogni, amikor: illúzió, tesó, vágod? - Rengeteget segített, amit mondtál, és rendesen tömegben gyakoroltam. Lefeküdtem a dudival a Nagyterem elé, és bejött! Sokat javult a koncentrációm és… fú - túrok tincseim közé, amikor pillanatnyi szünetet hagyok. - Szóval igen. Sikerült. Kösz mindent. Ráérsz most? - pillogok rá totálisan édes tekintettel.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 770
Összes hsz: 4451
Írta: 2021. október 6. 21:56 | Link

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Nehéz ilyenkor belőni, hogy kinek mi lesz a jó majd a későbbiekben és persze, ilyen apró kórban ráadásul még annyiszor változik, mint az időjárás. Mikor mit lát meg és tetszik neki, az jön. Nála is így volt, igazából a létező összes szakmát akarta magának, mert vagy látott mesét vagy épp azt, hogy épp dolgoznak valakik valamin. Akart ő varázsló is lenni, csak éppen nem úgy, ahogy ők itt művelik és persze, utána hamar váltott a kukásra. Sokáig akart kukás lenni, ha egyszer megunja ezt a világot, lehet belevág.
- Úgy bizony. Ilyen sokat tudsz már most, szereted is őket, simán. Azt mondják, ha olyan szakmát és munkát találsz, amit szeretsz, akkor nem is fogsz igazán dolgozni – jó kérdés, hogy neki ez sikerült-e. Néha nem is érzi annak, főképp a növényekkel mikor foglalkozik. Máskor nagyon is hosszúak a napok és az órák, de ez inkább a mindig aktuális állapota miatt változik ennyit. Annyi biztos, hogy ha nem szeretné, akkor nem csinálná. Még utolsó éve előtt nézegette a képzéseket és ha nem túlkorosan jött volna, még egyet vállalt volna. A tanulást is megszerette, de sok volt a jóból.
- Igen, akkor nem – bár ez csak egy erős tipp, ezt azonban nem osztja már meg vele. Tűnjön már határozott felnőttnek, vagy mi a szösz. Bár fordított esetben, ha más hozná be ide válogatni, ugyan így toporzékolna a választékot nézve. Jó, a halaknál nem. Azt sosem tartotta sokra, csak a tányéron. A könyv előtt azonban van még más is, így egyelőre azon foglalatoskodik. Amint visszakérdez, mikor lesz „képessége”, halkan felnevet. Most jobb, ha első meg második gondolatát el is ássa mélyre, így csak aprót köhint. Nem akarja a snassz „majd ha nagy leszel” mondatot elsütni, de okosabb és gyerekbarátabb hirtelen nem jut eszébe.
- Amikor majd kicsit idősebb leszel és lesz majd valaki, aki szeret téged és te is őt. Vagy nem lesz még, de már a küszöbén leszel. Hamarosan – nem tud jobbat, na. Ő a mezőny másik felén van, neki ezt jobb esetben elszenvednie kellene, nem várnia.
- Azt majd a kispajtás eldönti, mit akar rágni és mit nem – nyilván lesz elég játéka és akkor megkímélheti a bútorok életét. Ezt nem tudja megmondani és még megjósolni sem, annyira állattól függ majd. - Van elég bagoly az iskolában – egyszer tévedt fel a bagolyházba és inkább többet nem. Nem neki való, pedig félelme nincs, inkább a szagok amik kikészítették. A postára jár többnyire, ott is baglyok vannak, csak nem kell őket néznie és szagolnia. Elmosolyodik végül arra, hogy sajnálja. Ez aranyos tőle.
- Ugyan. Ismerem az akkori önmagam, nem figyeltem volna rá sokáig – jobb is volt úgy. Ahogy most is jobb lesz kicsit. Elindul elintézni a papírmunkát, ami csak szükséges. Nyilván arról már idefele beszéltek, hogy otthon megengedték neki, így nincs félelem benne, hogy olyat tesz, ami miatt majd dühös szülői leveleket fog kapni. Amint megvan, már ott is áll előtte. Az eb kíváncsian szimatol, kicsit izeg-mozog, de nem fordul ki a kezéből akkor sem, amikor átadja. A gyermeki boldogságnál azt mondják nincs jobb és szebb és ez valahol igaz is. Látja rajta.
- Csoki, szerintem. Az édes is, meg olyan barna is, mint ő – közben kisétálva nyit nekik ajtót és odakint várja be, hogy vissza tudja majd kísérni őt. - Akkor, megnézzük a könyvet? Vagy majd legközelebb?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Tóth-Kiss Anabella
Előkészítős


Fecsegő Poszáta
offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 33
Írta: 2021. október 15. 21:46 | Link

Belián bácsi

Állatkereskedés

Érdeklődve hallgattam, ahogyan a tanárom a szakma választással kapcsolatban mesélt. Belegondoltam, hogy nálunk mindkét szülőm szerette a hivatását, bár anyám az elmondása szerint sok mindent feláldozott apukám miatt.
- Anya természetgyógyász, apa meg magánnyomozó. Mindketten imádják azt, amivel foglalkoznak, apu igazi munkamániás. Legalábbis a legtöbb időt a munkahelyén tölti, anya meg mindig rágja a fülét, hogy több időt is tölthetne a családdal. De apa mindig azt mondja neki, hogy ő hozza haza a több pénzt, ilyenkor anya meg csendben marad - osztottam meg a családban elhangzottakat Beliánnal nagy lelkesen.
- Amúgy meg Szentendrén élünk, király az a hely. Ott van a Duna partja is közel hozzánk, ott szoktunk sütögetni, meg lehet bringázni is arrafelé - folytattam a mesélést nagy beleéléssel.
- Jártál már ott? - kérdeztem nagy szemeket meresztve a férfira, hiszen tudtam, hogy egyébként egy igen kedvelt kirándulóhely volt a lakhelyem az emberek körében.
- Én nagyon szeretem a szüleimet. Miért kell várnom arra, míg nagyobb leszek? Szeretem a barátaimat is - tettem hozzá gyorsan. Kicsit összezavarodtam most, mert úgy tudtam, hogy a szeretetet bárki bármikor megtapasztalhatja, hiszen az az életünk része. Mindenesetre kíváncsian vártam Belián magyarázatát, hogy adjon egy kis felvilágosítást ezzel a kijelentésével kapcsolatban.
- Ha kap sok gumicsontot meg gumicsirkét, akkor azokkal is beéri vagy szerinted megrágja azért a bútorokat? - tanakodtam hangosan, hiszen nem örült volna senki sem a szobában, ha a bútorok az ebek harmincadjára jutnának. Mondjuk engem annyira nem zavart volna, de biztos kikaptam volna érte...
- Az biztos, bagolyból nincs hiány, végül is ők felelősek a posta szolgáltatásért, általuk érkeznek meg a levelek - feleltem, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon a mugli világban a baglyokat miért nem lehet betanítani arra, amit a varázsvilágbeli társaik csinálnak.
- A kutyus nagyon jól viselkedik, egyáltalán nem ellenkezi a nyakörvet, és a pórázt is jól viseli - mondtam büszkén, miközben megsimogattam párszor a kutyus buksiját.
- A Csoki név nekem is nagyon tetszik, illik is rá! Akkor ez lesz a neve! - válaszoltam csillogó szemekkel, majd elhatároztam, hogy megtanítom pár trükkre az ebet, hogy álljon, üljön, hallgasson a nevére, meg ilyesmikre.
- Nézzük meg a könyvet! - feleltem a tanáromnak, majd Csokit felkészítettem arra, hogy végre megsétáltathassam. Látszott rajta, hogy tanulékony kutyus, emellett pedig igen nagy volt a mozgásigénye, de ez számomra egyáltalán nem okozott gondot, mivel én magam is egy kis energiabomba voltam a szüleim elmondása alapján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza