34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Boróka összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
November 14.
Írta: 2019. november 12. 18:39
Ugrás a poszthoz

Boldog Születésnapot... NEKEM ♥
Székesfehérvár, otthon


November. Tizen. Négy.
Hogy miért olyan fontos ez? Ez a nap rólam szól és ezt mindenki tudja. Már aki fontos vagy kevésbé az. Mondjuk úgy, hogy aki ismer. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hajnal óta érkeznek a baglyok Franciaországból, Olaszból és persze, Spanyolhonból. Mert ahol én egyszer megjelenek, nem távozok a kellő hatás nélkül. Mindenki nyugodjon meg, biztos vagyok benne, hogy ez a nap, mondjuk úgy... kétszáz év múlva, mikor már csak a lelkem hagyja nyomait a föld felszínén - előbb nem tervezem leengedni a pálcám -, nemzeti ünnepnek lesz nyilvánítva. Ahogy mondtam, ezt mindenki tudja.
Már tegnap este megérkeztem a családi kúriába, mindenki hatalmas örömére, természetesen. A mai órákat egy vállrándítással elhalasztottam, így hátradőlve hagyhatom, hogy körbeujjongjon a család. Egyértelmű volt, hogy így lesz, ha már a legutóbbi két alkalom az ő életükből kimaradt. Megérdemlik most ezt a napot. Na nem mintha hagytam volna őket nyugodtan tevékenykedni.
Annyira édesek, ahogy próbálnak meglepni engem. Engem, aki minden ilyesmit képes egy pillanat alatt kiszagolni. Jókat somolyogtam már este is, ahogy Sára odasúgott anyának, mikor azt hitték, hogy nem figyelek. De a legjobb szórakozást a mai reggel okozta. Annyira görcsösen próbáltak elpaterolni az útból, a szívem repesett, ahogy Nelli a társaságomért könyörög. Jó, kissé erős megfogalmazás, de nála a folyamatos beszéd már annak számít.
Nehezen adtam be a derekam, de mégsem ronthatom el a saját bulimat. Kihúztam a szám a kedvenc rúzsommal, majd a következő pillanatban már a belváros utcáit róttuk, hogy drága nővérem kedvenc elfoglaltságát művelhessük; közösen szidjuk a rohangáló muglikat és fura szokásaikat. Ezért még hajlandó volt egy teljesen hétköznapi kávézóba is beülni, hogy ott az én kedvemre tegyen egy sóskaramellás lattéval és fűszeres keksszel.
Mivel pontosan meg volt adva, hogy meddig kell távol lennünk - amiről nekem persze fogalmam sem volt -, így még akadt idő valami rejtélyes okból egy új ruhát is beszerezni, amiben hazaállíthatok. Természetesen még ekkor sem tudtam semmiről. De a kék ruha olyan gyönyörűen emelt ki mindent, amit lehetett és takart mégis sejtelmesen, hogy egy pillanatra mégis sikerült megfeledkeznem a rám váró hatalmas meglepetésről. Még Nelli is megdicsért benne. Kell ennél jobb ajándék? Jó, hát azért lennének még ötleteim. Mondjuk egy meglepi buli? Várjunk csak...
- Látod Nelli, mondtam, hogy szerezzünk egy önoltót. Megint valaki Nox-ot használt Lumos helyett - mondtam a kelleténél hangosabban. Alig bírtam leplezni a mosolyom, fejben már már azt latolgattam, hogy hogyan lepődjek majd meg. Nelli lemaradt mögöttem a forgatókönyv szerint, én pedig tovább lépkedtem, a cipőm visszhangot vert a padlón. Három, kettő, egy...
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2019. december 29. 00:31 Ugrás a poszthoz

Weißling


Én. Meg egy férj. Másnak a férje. Szilveszter este. Biztos kezdődik így valami híres dráma, ahol a végén mindenki meghal. Hisz nekem valami menő partin kéne most táncolni egyik férfival a másik után. Nem valaki másnak a férjével bájcsevegni. Biztos be voltam már rúgva, ha igent mondtam egy meghívásra. Oké, azért szemrevaló egyed, de ott éktelenkedik az a fene gyűrű. És én, Ombozi Boróka, ugyan nem fogok kicseszni egy nőtársammal sem! Jó, mondjuk, ha már feleség. Akkor nem.
Fejben legalább háromszor elátkoztam már magam. A saját magam szabályát szegtem meg, azzal, hogy rábólintottam erre a kis... összejövetelre. Még megfelelő szó sincs rá! Boró, ezt elcseszted.
- Szerintem negyedjére már te jobban mesélnéd, mint én. - Illedelmesen nevetek, majd elkobzok pár sültkrumplit. Sajnálom, nem vagyok én Bogar bárd, hogy estimeséket zengjek. De ha már itt tartunk...
- De lenne egy érdekességem a számodra. Ha jól sejtem, elég sok kapcsolatra szert tettél már az évek során. És nekem most pont erre lenne szükségem. Kicsit előrébb hajolva, mosolyogva nézek rá, úgy várom a válaszát. Még akár tényleg lehet egy kicsit izgalmas az este.
- Az életem legizgalmasabb pontjait már tudod és nem szeretem túlzottan ismételni magamat. Szóval mit szólnál, ha most szerepcsere lenne? Várom a piszkos kis titkokat. - Vigyorogva emelem a poharam és kortyolok belőle párat. Legalább a hangulat legyen egy alapszinten.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 10:21 Ugrás a poszthoz



Tegnap végre az utolsó vizsgát is letudtam, így a magamnak emelt határidő is véget ért. Merlin rőt szakállára mondom, ennyire még egy hímnek sem sikerült felhúznia, mint ahogy ezt ő tette! Esküszöm, fogalmam sem volt, hogy képes vagyok ilyen nagyszabású türelmet és nyugalmat produkálni, mint azt az elmúlt hónapok alatt tettem. Komolyan... mi a fene van ezzel a férfival!?
Sok mindent lejátszottam már fejben. Biztos meleg. Kasztrálták. Impotens... de egyik sem állja meg a helyét a pletykákkal! És minden pletykának van valóságtartalma...
Eddig bírtam. A tanári felé csörtetek és már az se érdekel, ha az egész kastély szeme láttára rendezek jelenetet...
- Payne! Állj meg ott, ahol vagy! - Visszhangot vet a hangom a folyosón, ahogy megtorpanok egy pillanatra a sarkon. Pár diák felém fordul, van, aki megbotránkozva néz rám, hogy hogy veszem én a bátorságot, hogy így beszélek a félisten proffal. Hát pont hidegen hagy az összes!
- Kérlek, világosíts fel... mi bajod van neked?! - Felé lépkedve teszem fel az ominózus kérdést, mutatóujjammal a fejemhez mutatok, hogy bizony az említett díszpéldánynál ott vannak a problémák. Más kérdezhetné, hogy mivan, ha velem van a probléma? Biztos kétszer körbenevetném... Hisz, hahó! Én egy Ombozi vagyok! Nekem nem szoktak nemet mondani!
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 11:13 Ugrás a poszthoz



Ahogy felém fordul, akaratlanul is ráharapok az alsó ajkamra. Annyira idegesít, annyira irritál, annyira... akarom. Nem tudom megmondani, hányszor ültem Noelnél és hozzám nem illő módon panaszkodtam emiatt a Félisten Ősember miatt. Egyszerűen ésszel nem tudom felérni, hogy miért nem akar A pontból B-be lendülni és menni tovább. Külön-külön, mindenki a maga útján, természetesen. Hisz én ugyan nem fogom magam egy helyhez kötni! Nem. De feladni sem tudom, mert... az rontaná a nyerőszériámat, igen. Mi más okom lenne?
Noel mégis azzal a mindentudó mosolyával nézett rám minden egyes alkalommal, amitől bizseregtek az ujjaim a pálcám után és Merlinre esküszöm, ha nem szeretném ennyire, már rég leátkoztam volna az összes hajszálát... egyesével.
Ahogy megszólal, libabőrös lesz a karom, ami aljas módon, túlságosan tisztán tudatosul bennem. Hogy emiatt, vagy a szavait reagálom le egy horkantással, azt még én magam sem tudom eldönteni. Csak szúrós szemekkel csörtetek felé, a többi diákról tudomást sem véve. Borzadjanak csak, ha akarnak, legalább történik velük valami említésre méltó!
- Ne add nekem itt a bárgyút, Payne! Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek! Tényleg nem unod még a játszadozást? Ne hidd, hogy tűkön ülve várok rád, mindketten tudjuk, hogy annyi skalpot gyűjtök, amennyihez kedvem szottyan és bizony meg is teszem! Mert én... - Hirtelen hagyom abba a monológom, ami tisztán hallható volt mindenkinek, aki csak egy picit is hegyezte a fülét. Év vége van, pont nem érdekel, hogy ki hallja meg és ki nem, hisz a hírem úgy is megelőz. Nem hiszem, hogy pont ez verné ki bárkinél is a biztosítékot. Egy szuszra vágtam szavaimat Payne-nek, így csupán hatalmas fáziskéséssel jutottak el hozzám az övéi. Hirtelen azt is elfelejtem, hogy még mit akartam hozzávágni, pedig bizony készültem! Hirtelen párolog el a haragom egy kis része és csalfa mosolyra húzódnak a pirosra festett ajkaim.
- Azt hiszed, hogy ezzel minden el van intézve? Akkor nagyon rossz ajtón kopogtatsz! - Hiába próbálom hitelesen előadni, az előbbi vehemenciának csupán egy részét tudom belepasszírozni a szavakba. Csak állok ott előtte karba font kézzel, nem törődve a személyes térrel és félig megemelt szemöldökkel. Tessék Payne, a staféta átadva!
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 12:31 Ugrás a poszthoz



Vedd el
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 14. 14:30 Ugrás a poszthoz



Vedd el
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. március 29. 19:42
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 21. 12:20 Ugrás a poszthoz

Devereux


Vajon csak mi, zöldek vagyunk ennyire gátlástalanok, hogy a hatalmunkat fitogtatva érjük el a céljainkat? A héten már másodjára kaptam gyilkos tekinteteket válaszul a jelvény csillanását követően, én pedig mindkétszer fölényes mosollyal válaszoltam rájuk. Hogy bűntudat? Egy csepp se. Csupán egy bosszús horkantás csusszant ki érzelemnyilvánítás gyanánt, ahogy az egyik kis vakarcs merő figyelmetlenségből letarolta a bal oldalam, miközben kifelé igyekezett. Semmi baj, majd legközelebb megtanítom a tiszteletre!
Viszont amióta elfoglaltuk a felségterületünket, lógatom a lábam a semmibe a korláton ülve és élvezem, ahogy a hideg levegő borzolja a bőröm. Hátam nyomja az egyenetlen fal, a hátsóm már zsibbad, de mégsem igénylem a pozícióváltást. Jelenleg még ezt a kis kényelmetlenséget is élvezem.
- ... és ahogy a falnak nyomott! Merlin ágyékig érő ősz szakállára mondom, nem hiszem, hogy valaha volt már ennyire jó. Már bocs - vigyorogva sandítok oldalt rá, kivillantva tökéletesen fehér fogsorom. Na nem mintha attól tartanék, hogy megbántanám a férfiús önérzetét. Nem egy hasonló sztorit hallott már tőlem, csak a többi nem volt ennyire... felkapott. Mégiscsak majdnem a folyosó közepén tepert le Payne! Viszont az mégis csak zavar, hogy ennyire beette vele magát a gondolataimba...
A kérdését hallva reppenek vissza a valóságba és ismét szidom magam, amiért hagytam, hogy Payne ismét a fejembe férkőzzön. Viszont ahogy elér szavainak jelentése is hozzám, megemelt szemöldökkel hajolok közelebb a borostás archoz.
- Nahát cariño, még a végén zavarba jövök a fene nagy figyelemtől - mondom vigyorogva, közben a kezemet nyújtom, hogy egy slukk erejéig birtokba vegyem a cigarettáját.
- Hatalom és dicsőség, mi más? - vonok vállat mellé, majd végre kényelmesebb pozíciót veszek fel; mindkét lábam az erkély szilárd talaja fölé lógatom és lekönyöklök a combomra. - Már akkor tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, mikor még minden második lépésnél seggre ültem. Vissza akarom adni azt, amiről azt gondolják, hogy örökre elveszett vagy nem is létezett soha. Igazzá akarom tenni a legendákat. - Kíváncsian figyelem az arcát, hogy látok-e bármi, tán kevésbé megszokott rezdülést, hogy átláthatok-e a semlegesség sűrű mocsarán. Ezt azóta játszom, mióta valahogy egymás mellé sodort minket az élet. És egyelőre ő áll nyerésre.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. március 30. 21:06
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. március 29. 20:55 Ugrás a poszthoz



Vedd el
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. április 14. 22:25 Ugrás a poszthoz

Noncsicsi


A helyzet az, hogy még jócskán a föld felett lebegek és ez bizony látszik is rajtam. Amúgy sem vagyok egy magába forduló kis nyomi, de azért lényegesebben elfogadhatóbb arcelrendezéssel szoktam járkálni emberek között, mint az elmúlt két napban. De jelen pillanatban csak Nonó van velem szemben, szóval nincs ki előtt szégyellnem vagy játszanom magam, szemrebbenés nélkül adom át magam az arcomra kúszó béna vigyornak.
Hiába, tudom, hogy ez egyszeri alkalom volt, hisz én akarom így, mégis volt benne valami... valami felettébb újszerű és lenyűgöző. Az sem utolsó szempont, hogy igazán egosimogató, hogy miattam mondott fel, bár szükségtelenül. De erről pont nem én fogok neki kiselőadást tartani, felnőtt ember, neki kell elszámolnia a tetteivel. Én pedig csak kiélveztem azt, ami a helyzettel járt. Ebben ugyan nincs semmi rossz, sőt. Nagyon is jó volt.
A révedezésből Nonó hangja térít magamhoz és félig felvont szemöldökkel pillantok rá. Angyali mosolyra húzódnak ajkaim, úgy támasztom könyökömet az asztal lapjára és helyezem a tenyerembe az arcom. Angyali mosoly az ördök arcán.
- Nem akarlak elkeseríteni, de a tiéd már három éve úgy néz ki. Mellesleg én akkor is jobban néznék ki, mint anno Nelli a gót korszakában... - nevetek fel halkan a saját szavaimon. Mindketten emlékszünk Nelli otthoni önkifejezési próbálkozásaira. - És ha már itt tartunk Nonó, nem tervezel végre megszabadulni a hajléktalan külsőtől? Lassan nem merek majd veled nyilvánosan mutatkozni - vigyorodok el szépen lassan. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor kértem már, hogy szabaduljon meg legalább attól az átkozott szakálltól, de hallgat rám? Nem. Nem is értem, hogy így mit eszik rajta Rohr. És ha már itt tartunk...
- Lassan te fogsz ilyesfajta problémákkal küzdeni édes bátyám, ha tovább tartasz ennyi vasat a tűzben. Mondd csak, tud bármelyik is a másikról? - kérdem még mindig szélesre húzott ajkakkal, immár elégedetten hátradőlve a széken. Tudja minderről a véleményem, nem kezdem el újra ragozni. Az a helyzet, hogy büszke vagyok rá. Fannit sose kedveltem igazán, Nonót elvakította az a semmirevaló szerelemnek nevezett átok, amit a nő mosolya gerjesztett benne. Örülök, hogy végre észhez tért és attól függetlenül, hogy ismét a szerelem nevében teszi azt, amit, képes volt egy valamirevaló nőt az ujjai köré csavarni. Mégiscsak aranyvérű, végre apánk is újra felvállalhatja a fiát. Hurrá-hurrá.
- Nem foglak itt élesztgetni, ha belehalsz valami mugli szarba - közlöm  és undorral az arcomon figyelem a további ténykedését. Persze úgy se hagynám, hogy itt halálozzon el, hisz mégiscsak a testvérem, de az biztos, megleckéztetném a hülyesége miatt. Nem értem mit eszik ezekben. A végén még elkap valami nyavalyát, aztán leshet.
- Undorító vagy - viszont már nem bírom ki nevetés nélkül. Viszont inkább az étlapot kezdem böngészni, minthogy a mugliragaccsal való ténykedését nézzem. A végén még elmenne az étvágyam.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. április 17. 20:09 Ugrás a poszthoz

Devereux


Mélyen szívom be a füstöt és lehunyt szemmel vegetálok pár másodpercig, élvezve, hogy a kátrány szép lassan pusztítja a tüdőm. Ráérősen fújom ki végül ajkaim közül a szürke felleget és engedem, hogy megfosszon a száltól. Inkább a társaság adta a kényszert, mintsem ténylegesen szükségem lenne rá. Más forrásaim vannak, hogy pusztítsam a szervezetem.
A kijelentésére a magasba szökik a fél szemöldököm és sunyi kis vigyorral nézek oldalvást a másikra. Nem vitatkozom, hisz igaza van. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy valaha bárkinek sikerült volna zavarba hoznia engem. Nem vagyok prűd, szemrebbenés nélkül megyek bele szaftosabbnál szaftosabb témákba, akár elméletben, akár gyakorlatban.
- Hát gyere és tégy próbára, Devereux - kacsintok rá vigyorogva, majd fel is nevetek kissé, hangom tovaszáll az alattunk cseverésző diákok felé. Igazából még kíváncsi is lennék, hogy meddig terjed a tűréshatárom.
- Az vagyok - mondom mosolyogva, állva a pillantását. Sértődős sem vagyok, köszönöm szépen, a magam előnyére tudom fordítani a szavakat, ha arra van szükség. Meg amúgy is Devereuxról van szó, valahogy vele szemben még egy hangos szavam se volt, ami igazán meglepő, ha végiggondolom. Ezzel a kimért, érzelemmentes stílussal igazán felemelő társaság, meg kell hagyni. A másik pedig, hogy nem igazán érdekel, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban. Sem az ő, sem más véleménye nem számít, csak az, hogy én mit teszek meg a siker érdekében.
- Már azon túl, amit már bizonyítottam? - emelem meg szemöldököm és fellengzős mosolyra húzom ajkaim. Nem légből kapott mindaz, amit az imént mondtam, a szobám mélyén lapul az ereklye, amihez már az én nevem is párosul. Viszont a kérdésen tényleg elgondolkodom kissé. Kissé csücsörítek is, ahogy nézek magam elé, majd csettintek a nyelvemmel, mielőtt szólásra nyitom a szám.
- A tananyagban nincs benne, azt nem tudnám megmondani, hogy azért, mert túl veszélyesnek tartják, vagy mert esélyét se látják, hogy valaha bárki rálel. Vagy csupán csak egy gyerekmese, mint a végzet ereklyéit is gondolták - vonok vállat. - Élt régen egy varázsló, valahol Oroszország mélyén. Tehetséges volt, de minden erejét felemésztette, hogy nem tudott segíteni a beteg húgán, haldoklott. Folyamatosan kutatott, különféle gyógymódokat próbált ki, de semmi sem segített. Egyik éjjel az ablakához szállt egy főnix. Isteni jelnek gondolta, fogta a madarat és elvágta a torkát, hogy megszerezhesse a szívét. Különféle bűbájokat olvasott rá, igézésekkel próbálkozott. A szív megkeményedett, vörös kristállyá sűrűsödött, benne az élet lángjával, a főnix vérével. A kislány reggelre kilehelte a lelkét, viszont a szív visszaadta az életét. Ez a szívek szíve - mesélem átszellemülten. Fogalmam sincs, hogy létezik-e vagy csupán dajkamese. Viszont ha a legenda igaz, én leszek az, aki megtalálja.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. április 17. 20:12
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. november 13. 19:38 Ugrás a poszthoz

Darik
Most megvagy


Fogalmam sincs, hogy mikor hagytam el a mára kijelölt folyosók kusza labirintusát, ezzel szabad utat hagyva a tilosban járóknak… egyszer mindenkinek lehet jó napja. Bár, természetesen a látványom mindig, mindenkiből képes kiváltani ugyanezt az érzetet, de fő a változatosság. Percek, vagy órák teltek el, hogy kiléptem a már csípős éjszakába és azóta is mozdulatlanul állok, a sarokban a korlátnak dőlve. Ahogy megéreztem bőrömön a hideget, fintorba rándult az arcom, mégsem fordultam a bennem élő tűzhöz, mert vonakodva, de bevallom, szükségem volt a friss, hideg levegő józanító érintésére.
Ujjaim között az ezüst gyűrűt forgatom, amin meg-megcsillan a Hold rideg fénye, csalfa játékot játszva az apró tárgyon. Undor kerülget, ahányszor csak ránézek, pedig tudom, hogy ez az, amit kértem. Ez az, amit kislány korom óta fennhangon hangoztatok, most mégis annyira taszító maga a gondolat is, hogy képtelen vagyok a helyén hordani az önként, mosolyogva átvett béklyót. Ombozi, szedd össze magad!
A halk nyikorgás térít észhez és rángat vissza a földre, vissza a hideg éjszakába. Fejemet kapom az illetéktelen behatoló felé és reflexből szorítom marokra a gyűrűt, aminek jéghideg érintése szinte perzseli a bőröm, majd süllyesztem farmerem zsebébe, hogyha csak pár percre is, de megszabadulhassak tőle. Legalább a gondolattól.
Fölényes mosolyra húzódnak vörösen izzó ajkaim, ami egyre csak szélesebbre válik, ahogy figyelem a lány nyugodt mozdulatait. Hatalmas önuralomról teszek tanúbizonyságot, ahogy nem mozdulok és visszafojtom minden kikívánkozó szavamat, amivel reményeim szerint minimum a frászt hoznám rá. De kivárok… a pillanatnak, ami csak az enyém lesz, tökéletesnek kell lennie.
Érzem, hogy pezseg a vérem, hogy bőröm minden négyzetcentimétere bizsereg a tétlenség fokozta vágytól. Végül halk sóhajjal lépek a tettek mezejére. Ahogy a következő szálat gyújtaná meg, elfojtom a gyufa lángját. Elégedett mosollyal konstatálom az apró sikert, majd fokozom a tétet. Egy kis tűzlabdát idézek közvetlenül a lány arca elé, majd valamivel nagyobb erőfeszítésbe kerül, hogy tovább érvényesítsem az akaratom. Homlokom ráncba szalad, ahogy az energiáimat és a tudásomat egy helyre összpontosítom, de végül sikerül; a kis labdacs megnyúlik és lassan, vonalban kúszik felém, megvilágítva a köztünk húzódó sötétséget. Mire elér hozzám és fény árasztja el alakom, arcomon már nem látszik más, csak az a mindent tudó mosoly…
- Most az enyém vagy, cariño - az utolsó szót sikerül olyan érzékien legördítenem ajkaimról, hogy még szélesebb mosolyra ösztökél. Én megadtam a lehetőséget az esti kiruccanáshoz, ő mégis hozzám sétált. Egyenesen az ördög karmai közé.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. november 14. 13:25 Ugrás a poszthoz

Darik
Most megvagy


Van, hogy a hatalom megrészegít. Nem mindig, Merlin a tanúm, hogy az esetek többségében sikerül közel egyenrangúként kezelnem a körülöttem lévőket és nem előrukkolni a nevem adta hatalmas előnnyel, holott vágyom a figyelmet. Van, hogy meg se kell szólalnom, bőven elég a kisugárzásom, hogy érezzem magamon az elismerő pillantások tüzét, ami már önmagában képes adrenalin löketet adni a testemnek, olykor vakmerő döntésekbe hajszolva, amiket egyáltalán nem bánok. Emelt fővel viselem a tettem pozitív és negatív következményeit is. Általában...
Most viszont félek, hogy a gyűrű át fogja égetni a vékony anyagot az oldalamon és a földre hullva éles csilingeléssel adja ismét tudtomra, hogy hol a helye, ezáltal hol van az enyém is. Általában a magabiztosságom elég, hogy minden körülmények között érvényesítsem az akaratom, mindezt mosolyogva, alig téve érte érdemben, most viszont nem leszek rest kihasználni a jelvényem adta hatalmat.
Hagyom, hogy a fejembe szálljon a fölényem, miközben felém lépked, mosolyom minden lépéssel egyre szélesebbé válik. Kékjeim fogva tartják az árnyékok által keretezett arcot, úgy figyelem minden mozdulatát, mint ragadozó a biztos zsákmányát.
Szemöldököm íve kissé megemelkedik szavaira. A vonalban elnyújtott lángokat ismét egy kis labdává zsugorítom magunk mellett, hagyva, hogy az árnyékok zabolátlan táncot lejtsenek mindkettőnk arcán.
- Tehetségemben áll, igen. Pyromágus vagyok, darling - segítem ki, miközben elfojtom a nevetésem. Tisztán érződik az akcentusa, pedig anélkül is pontosan tudtam, hogy ki áll velem szemben. A pletykák hamarabb megfordulnak nálam, mint másnál. Viszont… Merlin átkozott szerelmére, imádom, ha valaki akcentussal beszél. Legyen az férfi vagy nő, képes még az én jégszívemet is megdobogtatni egy pillanatra.
- Meg tudnám... - játékosan ejtem ki a szavakat, miközben balom elindul a mellettünk töretlenül imbolygó gömb felé, majd ujjaimat kecses mozdulatokkal, egymás után fektetem rá tenyeremre, hogy a mozdulatsor végén ismét csupán az erkély túloldalán pislákoló lámpa fénye vonjon minket félhomályba. -...de nem fogom. Bajban vagy, Darik, nem tudom, hogy feltűnt-e - nincs megrovó él a hangomban, simogatóan szökken szárnyra a szellővel, de mégis van benne valami, amitől végig borsódzik az ember háta. Évekig tartott tökélyre fejleszteni.
- Azzal viszont megölöd a szórakozásomat, ha megfagysz - pillantok le sokat mondóan a meztelen lábára, majd szusszanok egyet. Lehunyom szemeim, hogy képes legyek ténylegesen az alattunk lévő kis területre koncentrálni a padlón és lassan melegíteni kezdem. Nem hevítem túl, legalábbis terveim szerint, csak épp annyira emelem a hőt, hogy ne fázzon fel. Áldott jó lelkem van és ezt nem hangsúlyozzák eléggé.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. november 23. 18:18
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. november 27. 17:34 Ugrás a poszthoz

Darik
Most megvagy


A helyzet az, hogy igen sok mindent akarok ebben a pillanatban. Szeretném a gondolataimat minduntalan kitöltő aprócska tárgyat -ami már jóformán méteres lyukat égetett az oldalamba- ordítva eldobni, vissza annak tulajdonosáig, hogy lehetőség szerint soha többé ne is kelljen látnom. Ha bárki megkérdezné, hogy mi kifogásom van Fenyvessy ellen… nem biztos, hogy tudnék érdemben válaszolni, apámnak is azóta tartozom az érveimmel, hogy bemutatott neki. Igen befolyásos, jó családból származik, karizmatikus és elismerem, hogy remek példánya a férfi nemnek, de mégis… van benne valami megmagyarázhatatlan, ami menekülésre késztet, pedig még nem is tettem szét a lábam előtte.
Szeretnék mindent eldobni, nemes egyszerűséggel felgyújtani a világot és Sztravinszkij szobájának néma csöndjében élvezni a minket körbevevő káoszt, ami az ablakok túloldalán tetőzik. Csendben, ujjainkat összefonva létezni csupán, minden tehertől és ránk váró nehézségektől mentesen, csak élvezni a szabadságunk korlátozott óráit.
És most Darik próbálkozásait hallgatva… Merlinre, végtelenül ki akarom használni a jelvényem adta lehetőségeket. Ajkaim akaratlan húzódnak édes mosolyra, ahogy kékjeimmel fogva tartom az övéit. Szemöldököm tökéletes íve megemelkedik kissé, ahogy a nyelvi nehézségeket próbálja áthidalni és észre sem veszem, hogy akcentusa hallatán alsó ajkamba mélyesztem fogaim, hogy alóluk lassan kicsusszanva egészítse ki a megtört mosolyt. Gondolataim elengedik Fenyvessyt, hogy utat engedjenek az előttem ácsorgó lánynak adja át a főszerepet. Ki akarom használni, érezni akarom, hogy hatalmam van felette, hogy ha csak a következő három percben, de tőlem függjön. Én leszek a mumusod, Darik.
Kibukik belőlem a nevetés a szemtelensége hallatán. Mit ne mondjak, kedvelem, mikor valakibe szorult némi kurázsi. Bár azt még nem tudom eldönteni, hogy tényleg bátorság lapul-e a vakmerősége mögött vagy pusztán meggondolatlanság. Ne okozz csalódást, Darik.
- Ne ronts a saját helyzeteden - édesen búgom a szavakat, de hangomban mégis van egy kis mellékzönge, amitől az ember hátán végigfut a hideg. Kékjeim zizegnek az arcán, izgatottan lesnek minden reakciót, amit kiválthatok belőle.
A koncentrációtól szemöldökeim között apró ránc jelenik meg, gondolataim kuszasága miatt mégsem vagyok képes kellőképp összpontosítani. Egyre-másra tolulnak a képek agyam különböző csücskeibe, amik akaratlan terelnek el és fokozzák feszültségemet. Lemondóan szusszanok egyet, ahogy Darik szitkozódik. Még van hova fejlődnöm. Lassan nyitom ki újra szemeimet és egy pillanatra tisztán leolvasható arcomról a közelség okozta döbbenet, de azon nyomban rendezem arcvonásaim és ahogy rám emeli tekintetét, már csak fölényes mosolyommal találhatja szemben magát.
- Rendben van - szavaim hívogatón csusszannak le ajkaimról, miközben fogva tartom Darikot a tekintetemmel. Elnyújtom a csendet kettőnk között, majd kissé még közelebb hajolok hozzá. - De semmi sincs ingyen, mi amor. Mutasd meg, hogy mennyire akarod.
Elégedett mosolyra húzódnak ajkaim. Gyerünk, Darik, mutass valamit, csalogass számomra vidámságot ebbe a szar napba.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. november 27. 17:35
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. november 27. 19:56 Ugrás a poszthoz

Darik
Most megvagy


Igen kíváncsi természet vagyok, mindig is az voltam. Magabiztosan, olykor csak vakmerően, meggondolatlanul mentem a saját fejem után, hogy felfedezzem a számomra ismeretlent, utána járjak mindannak, ami egy óvatlan pillanatban befészkelte magát agyamba. Már egészen kicsi lányként voltak álmaim, gyermekiek, könnyen elérhetőek… amiket egy füzetbe gyűjtögettem és húztam ki őket büszkeségtől dagadó mellkassal, mikor sikeresen elértem aprócska céljaim. Az évek során a lista folyamatosan bővült, egyre nehezebb kihívásokkal és vágyakkal, amik igen széles skálán mozogtak már. És mióta feléledt bennem a nő és a gyermeki kívánságokat a háta mögött hagyta… egészen újszerű lista kezdett alakulni a kis füzetben.
Már azelőtt tudtam, hogy mit fog tenni, mielőtt győzött volna benne a vágy. Kékjeim kíváncsian tanulmányozták arcát, az ordító jeleket, amiket én váltottam ki belőle. Egy kósza pillanatra megfordul a fejemben, hogy nem lenne helyes, tekintve, hogy mennyivel fiatalabb nálam, de… mindenki tudja, hogy nem épp az erkölcsöm az, ami miatt szóbeszédek suhannak a kastély minden csücskében rólam. Ajkaim ravasz mosolyra húzódnak, ahogy várom, hogy melyik énje kerül ki győztesen a saját magával vívott harcban. Nem vagyok rest meggyorsítani a csatát, ahogy előre hajolok és a szavaim szinte belesuttogom Darik ajkaiba. Nem vagyok más, mint az ördög maga, kinek karmai mindjárt egy angyalba vájnak bele.
Tekintetem zizzen a cigaretta után, majd egyből visszatalálnak a barnákhoz. Végigfut rajtam a  borzongás, ahogy ujjait megérzem a nyakam ívén. Ajkaim számító mosolyra húzódnak, mielőtt övéi elérnék az enyém, majd kissé elnyitva azokat engedek utat a néma kérésnek. Az újdonság okozta izgalom megremegteti a bensőmet, szemeim akaratlan csukódnak le, ahogy hagyom, hogy a kezébe vegye az irányítást. Ajkaim puhán érintik az övét, engedem, hogy nyelve lágy keringőt járjon az enyémmel.
- Darik... - lehelem nevét ajkai közé, hogy alig egy pillanattal később a karját megragadva ösztökéljem egy gyors helycserére és taszíthassam a falhoz. Testemmel a hideg felülethez szegezem, jobbomat a feje mellett támasztom meg, elzárva minden egyes egérutat előle.
- Nem tanítottak meg arra, hogy ne játssz a tűzzel, ugye? - búgom egész közel hajolva hozzá, forró leheletem cirógatja ajkait. A másik oldalon lógó lámpa fénye kísérteties játékot űz arcomon, csillogó tekintetem szinte keresztül döfi az övét. Most az enyém vagy.
- Ha ezt akarod, nincs visszaút - mély, érzéki hangon gördülnek le ajkaimról a szavak közvetlenül az övéibe. Nyelvem hegyével cirógatom meg az övét, míg válaszra várok. Szívem izgatottan dörömböl és érzem, végre érzem, hogy uralom őt.
Gyerünk Darik, képes vagy táncba menni az ördöggel?
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2020. november 28. 15:29 Ugrás a poszthoz

Darik
Most megvagy


Vágyom az újat, az ismeretlent és ha az élet lehetőséggel kínál, nem vagyok rest két kézzel, szorosan megragadni azt és kifacsarni belőle minden apró élvezetet. Sokszor neveznek vakmerőnek, meggondolatlannak emiatt és aláírom, vannak megmozdulásaim, amiket lehet kétszer kéne átgondolnom, mielőtt megcselekszem őket. Lehetséges… de a biztonsági játszmát meghagyom annak, aki négy fal között tengeti le egész életét úgy, hogy az ablakot se tárja résnyire se soha. Szeretek élni, még ha veszélyekkel is jár olykor és bizony, a szakmámat tekintve nem ritkán futottam már bele, illetve fogok is olyan szituációkba, mikor minden tett hatalmas súllyal bír. Vakmerő vagyok, de nem meggondolatlan, mert nem engedhetem meg magamnak. Egy apró hiba és a játszmának vége.
Darik barna, őzike szeme kiűz belőlem minden gondolatot és most az egyszer megengedem magamnak, hogy az ösztöneim hajtsanak az észérvek helyett, mert tudom, nincs semmi veszítenivalóm, vele ellentétben. Ő jelenti azt az újat, ami kellemes borzongással billent ki a hétköznapok fullasztó tömegéből és Merlin a tanúm, ezt nem hagyom, hogy most bárki vagy bármi elvegye tőlem. Élvezni akarom minden reszketeg lélegzetvételét, amit érintésem okoz, falni a tekintetét, ami csakis engem lát. Érezni akarom, hogy kellek neki, hogy ácsingózik utánam… de legfőképp azt, hogy önkét adta nekem a csupasz önmagát. Azt, amit más nem láthatott még.
Akaratlan nevetek fel pimaszságán és hunyom le szemeim egy pillanat erejéig. Lassan nyitom ki őket újra félig, hogy szemhéjjam alól kitekintve gyönyörködhessek a tinikre oly jellemző hevességben. A levegő vibrál körülöttünk, érzem, ahogy karomon végigfut a borzongás, ahogy az előző csókból szerzett magabiztosságával talál rá ajkaimra, én pedig hagyom neki. Testemmel teljesen a falnak szegezem, nem hagyva közöttünk teret. Ujjbegyeim végigsiklanak meztelen karján, fel egészen a tarkójáig, hogy körmeimet a lágy húsba vájhassam pontosan úgy, hogy megérezze. Egyre mohóbban csókoltam, a puha, édes, de a dohánytól füstös ajkakat.
Ujjaim lazítanak a tarkóján a szorításon, ahogy csókjaival felfedező útra téved a bőrömön. Elégedett sóhaj szakad ki belőlem, ajkaim mámoros mosolyra húzódnak, miközben szinte saját mellkasomon érzem a szívének heves kalapálását. Hogy is mondtam? Már nincs visszaút.
Karomat elemelem a faltól, két kézzel simítok lassan végig az oldalán, hogy ujjaimat végül nadrágjának szegélyéba akasszam, kissé aláférkőzve. Nüansznyit távolodok csak el tőle, lenézek a vágytól kipirult arcára, majd barnáit nem eresztve ereszkedek félig térdelő helyzetbe, testemmel végig érintve az övét. Ujjaimmal megpöckölöm nadrágjának gombját, majd egy hosszúra nyúlt másodperccel később nyúlok el mellette és veszem fel a földről a cigarettát, hogy ajkaim közé csippentve gyújtsam meg azt úgy, ahogy ő kérte tőlem. Felegyenesedek, lépek egyet hátra, de úgy, hogy még ne kerüljek ki a személyes teréből. Barnáit fogva tartva szívom meg a szálat, majd eresztem ki felfelé billentve a fejem, hogy végül átnyújtsam neki.
- Kiérdemelted - búgom közelebb hajolva hozzá, majd elégedett mosollyal fordulok el tőle, miután átvette a szálat. Egy tételt ismét kihúzhatok a listámból.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. május 29. 21:01 Ugrás a poszthoz

Somogyi
Az éjszaka folyamán


Az utóbbi időben túlhajszoltam magam. Mióta Fenyvessy rájött, hogy ismét beiratkoztam egy szakra, még szorosabban próbál fogni, én pedig annál jobban akarok menekülni előle. Bevallom, azt hittem sokkal hamarabb le fogok bukni, így viszont már ő sem engedheti meg magának, hogy szabotálja. Feltűnő lenne, kérdéseket vetne fel és annak a rohadéknak nincs mása, mint a makulátlannak tűnő hírneve. Viszont lehet, hogy megnyertem egy csatát, de minden alkalommal elvesztek már egy másikat, mikor abban a palotának nevezett rohadt börtönben kell eltöltenem az időt.
Két napja hanyagolom a prefektusi feladataim, órákat is mulasztottam, amire nem vagyok épp büszke. Ahogy ő se, úgy én se engedhetem meg a kérdéseket, mert ha másnak nem is, nekem számolnom kell a következményekkel. Holnap este pedig ismét visza kell mennem hozzá és jelenleg nem fog úgy az agyam, hogy megfelelő kifogást találjak a kimaradásra. Még egy csatát vesztettem.
A folyosók már kihaltak, csak a lámpások silány fénye világítja meg őket, miközben szinte csak vánszorogva haladok a cél felé. Minden lélegzetvétel fáj, lépteim bizonytalanok és megállás nélkül ráz a hideg. Idejét nem tudom megmondani, hogy mikor aludtam utoljára ki magam, amiről a szemem alatti karikák tanúskodnak. Arra se volt erőm, hogy legalább ennek a nyomait elrejtsem.
Bevallom, ideges vagyok. Mióta a gyűrű az ujjamon van, illetve mióta ott kéne lennie, görcsösen kerültem a gyengélkedőt, most mégis kénytelen vagyok segítséget kérni, hogy lehetőeg sikerüljön túlélnem a következő napokat. Merlin a tanúm, sose gondoltam volna, hogy valaha Somogyi után fogok könyörögni, most mégis ezt teszem. Röhejes, hogy pont ő tudja a titkom, az pedig még inkább, hogy hajlandó vagyok bízni benne. El van cseszve az egész úgy, ahogy van.
Reszketeg lélegzetvételek közepette lépek be, tekintetem lassan végigjáratom a termen. Pár számmal nagyobb pulóverem összébb húzom magamon, ahogy meg-megrogyó térdekkel megindulok befelé, majd rogyok le az egyik ágyra, levegő után kapkodva. Előregörnyedve, a térdemre támaszkodva várok és őszintén remélem, hogy az aranyos nélkül is szerencsés leszek. Csak most az egyszer...
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. május 29. 23:21 Ugrás a poszthoz

Somogyi
Az éjszaka folyamán


Aludni akarok. Mélyen, álmok nélkül csak a kellemes ürességben lebegni és csakis akkor felébredni, mikor minden rossz elmúlik, ami most az életemet uralja. Csak pihenni, kinyújtóztatni úgy a tagjaim, hogy ne feszüljenek meg fájdalmasan, úgy, hogy a gyomrom ne szoruljon össze a másnap gondolatára. Mégis, ha lehunyom a szemem, azonnal megrohannak az áruló gondolatok, a félelem, hogy nem fogom sokáig már bírni. Talán ezért edzettem többet és többet, fittyet hányva a testem könyörgésének. Gondoltam, én naiv, hogyha lefárasztom magam, akkor tudok majd nyugodtan aludni... Szóval én most már csak annyit szeretnék, hogy végre múljon el a remegés és úgy tegyek meg két lépést, hogy ne akarjon összecsuklani alattam a térdem. Annyira nem lehet nagy kérés...
Reszketegen sóhajtok, körmeimet a bőrömnek feszítem, marásukat mégis alig érzem. Csak koncentrálni próbálok, nem elveszteni szem elől a padló egyik négyzetét, legalább addig, míg végre ideér valaki, ami most egy örökkévalóságnak tűnik. Bármennyire is figyelek, mégsem hallom meg a közeledő lépteket, így túlságosan hirtelen ér a saját nevem. Megdermedek egy pillanatra, majd lassan engedem le a kezeim és vezetem fel kékjeim Somogyira, akinek az arcát meglátva reszketeg sóhaj szakad ki belőlem.
- Merlinre és az összes letűnt varázslóra, esküszöm, sose vártam ennyire, hogy a te képedet lássam... - hangom rekedten, kiábrándítóan gyengén veszik el a térben. A cipőmet lerúgva, nehézkesen tolom feljebb magam az ágyon, hogy hanyatt dőlhessek. Egyik lábam felhúzva, másik kinyújtva pihen, míg balomat átvetem a homlokomon, úgy próbálok Somogyira koncentrálni.
- Azért vegyél vissza, ez még nem a halálos ágyam - húzom el a szám a túlzott kedvességre, ami bennem inkább szánalomként csapódik le. Ha nem érezném magam ennyire rosszul, már tuti a képébe toltam volna a pálcám. - Ráz a hideg, gyenge vagyok... valószínűleg csak megfáztam. Csak adj valamit, amitől tudok pihenni - mondom, szinte csak suttogva a szavakat, immár lehunyt szemmel. Lehet, hogy néhány tünetet kihagytam, az eredeti kérdésére se tudnék pontos választ adni; honnan tudjam, hogy emiatt, vagy épp másért érzékeny a testem pár pontja? További szavak helyett inkább csak a jobbom emelem meg kissé, hogy feltűnjön neki a karkötőm. Pláne most nem kéne még egy allergiás baleset...
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2021. május 30. 19:11
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. május 30. 19:40 Ugrás a poszthoz

Somogyi
Az éjszaka folyamán


Merlinnek hála nagyon ritkán vagyok beteg és az esetek többségében akkor is teljesen önellátó maradok. Tény, hogy nálam a gyógyító bájitalok többsége ki van zárva az allergiám miatt, így lassabban regenerálódok, mint mágustársaim, de hogy ezt rajtam sose látni, az biztos. Arról nem is beszélve, hogy már több, mint egy éve viselem Fenyvessy nyomait magamon, hol jobban, hol kevésbé és ezt egyetlen egy ember tudja, ő is azért, mert elmondtam. Emelt fővel viselem a megalázásom, ezért nem sejti senki, hogy mik zajlanak a zárt ajtók mögött. Egyedül Darik mellett engedem meg magamnak, hogy kevésbé legyek erős, hagyom neki, hogy törődjön velem és ez addig így is marad, míg nem firtatja a zúzódások és egyéb nyomok eredetét. Sosem engedem meg magamnak a gyengeséget, nem engedem, hogy egy percig is bárki sajnáljon. Pontosan ezért gyűlölöm, hogy most mégis ide kellett jönnöm, hogy szükségem van másra magamon kívül... és főleg, hogy ez az ember nem lehet más, mint Somogyi. Valamit tényleg nagyon rosszul csinálhattam az életem során, hogy őt érdemlem.
- Fogd vissza magad, csődör - morgok halkan épp csak ránézve a szemem sarkából. Nehézkesen helyezkedem el közben, a lomha mozdulatok mintha minden erőt kiszipolyoznának belőlem. Már csak azt remélem, hogy nem valami mágusnyavalya döntött le a lábamról, mert akkor tényleg esélyem sincs, hogy elegendő erővel lépjem át Fenyvessy küszöbét.
Lassan, mélyeket lélegzem, ahogy végre megtalálom a megfelelő pozíciót. Szemeimet lehunyom, jobbommal átölelem magam, hogy a pulóver puha anyaga hozzám simuljon, hátha melegebb érzetet kelt. Mégis egy pillanat jut csupán a nyugalomból és csendből, mert Somogyi szóáradata kínzó erővel hasítja ketté a teret. Amúgy is sápadt arcomra fájdalmas grimasz ül ki és halkan fel is nyögök. Nehézkesen az oldalamra fekszem és lábaimat felhúzom egészen a hasamhoz, kezemet a fülemre tapasztom, várva, hogy végre befejezze, hogy végre észrevegye magát. Sokat kérek...
- Ha tovább kell hallgatnom téged, inkább a halál - hangom inkább nyöszörgés, mint bármi más. Kékjeim lassan nyitom ki és már-már esdekelve pillantok rá. Most sehol sincs a máskor erős és magabiztos nő, nem maradt más belőle, csak egy megtört lény.
- Mindenem fáj, nehéz a légzés... - mondom végül nehézkesen. Remegő kézzel nyúlok előre, hogy megfogjam az övét. Nem szorítom meg, nem is tudnám valószínűleg, épp csak a karja köré fonom ujjaim. - Csak segíts... holnap vissza kell mennem - suttogom csak, hátha úgy kevésbé lesz igaz. Mégis már-már görcsösen számolom a még hátralévő órákat, perceket...
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. május 31. 07:00 Ugrás a poszthoz

Kazanova
Az új tanév második hetében


Mióta csak bekerültem a Bagolykőbe, a pletykák megszállottja voltam. Előszeretettel hallgattam és adtam tovább, valamint terjesztettem a saját magam által előásott titkokat. Élveztem a feszültséget, a vitákat, az erőltetett pókerarcokat, amiket egy-egy jól irányzott fáma váltott ki. Észre se vették, hogy ezzel árulják el saját magukat és szolgálnak alapul a következő szóbeszédeknek.
Sokat változtam. A kezdeti hév csiszolódott, megtanultam tartani a szám, de a híresztelések még mindig szinte hozzám futottak be előszőr. Az információgyűjtés vált a fő hobbimmá, már nem a pletyka érdekelt, hanem a mögötte húzódó igazság és főleg az, hogy hogyan tudom az előnyömre fordítani azt.
És itt vagyok most. Az időm már sokkal értékesebb, minthogy ilyesmibe ártsam magam, de a szóbeszédek még mondog előszeretettel találnak meg engem. Ha nem így történne, Merlinre, most se lennék ennyire ideges. Kérés nélkül állnak el az utamból, ahogy meglátják az arcom, így akadályok nélkül ronthatok be a terembe. Elsötétült kékjeim végigjáratom a helyiségen és nem is kell csalódnom. Bár ennek egyelőre nem tudom, hogy örüljek-e, vagy csak szítani fogja tovább a haragom.
Szó nélkül lépkedek oda hozzá, majd állok meg felette. Karom összefonom a mellkasom előtt, arcom kifejezéstelen, de mégis valahogy sugárzik belőle az arogancia.
- Jó tudni, hogy a pletykák legalább túloztak. Bár, ha tényleg hiányozna a karod, lehet jobban vissza tudnám fogni magam és nem tekerném ki a nyakad - nem emelem fel a hangom, de nincs is ilyesfajta alja teclnikákra szükségem; így is feláll tőle a szőr az ember hátán. Kazi azon nagyon kevesek egyike, akiket barátként tartok számon, erre szóbeszédekből kell megtudnom, hogy mit csinált magával. Mert természetesen régi jó szokásomhoz híven a jéghegy aljáig leástam, mielőtt rárontottam volna. Merlinre, mennyire képmutató vagyok. Vajon az én titkaim mikor robbannak ki és szolgálnak pletykaalapnak?
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2021. május 31. 07:23
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. június 7. 19:32 Ugrás a poszthoz

Somogyi
Az éjszaka folyamán


Ahogy lehunyom a szemem, az utolsó alkalom lebben fel kékjeim előtt, mikor itt jártam. Már több éve volt, pontosat nem is tudnék mondani. Emlékszem, ahogy berontottam, vérző kézzel és ordítozva követeltem az ellátásom. Az aranyos hiánya agresszívvá tett, Payne mégis képes volt kezelni engem - attól függetlenül, hogy majdnem megölt. Őszintén, szeretnék visszamenni azokba az időkbe, mikor a legnagyobb gondom az volt, hogy széttört egy üvegcse az ujjaim között. Mikor még a szerencse rabja voltam, de mégis, én alakítottam azt. Most, mikor már a hátam mögött tudhatom a függőségem, elvették a szabadságom, holott hatalmas küzdelmmel vívtam ki azt saját magammal szemben. Mára szinte semmim se maradt. Az életem Fenyvessy kezében van, a pyromágiám, az, amivel teljesen önmagammá válhattam, kialudt és csak Merlin tudja, hogy valaha visszatér-e még. A régi életemet akarom...
- Hát persze... alig várom, hogy egy rossz szó miatt ismét belém verje, hogy hogyan kéne viselkednem... - nehézkesen, ám szarkazmustól csöpögő hangon ejtem ki a szavakat. Ennyi ésszel fogalmam sincs, hogy hogyan lehet belőle gyógyító. - Legyen mazochista az, akinek házimanó az apja - fejezem be végül a morgást. Hiába érzem magam nagyon rosszul, a tüdőm ég minden egyes lélegzetvételnél, mégse vagyok képes ellenállni annak, hogy kifejtsem a véleményem.
Lassan nyitom ki a szemem, kissé erőlködve követem Somogyi mozdulatait. Még mindig szkeptikus vagyok, hogy jó kezekben vagyok-e, de nincs más választásom, mint bízni benne. Nézem őt és lassan beúszik Kazanova képe mellé. Komolyan a pofám leszakad, hogy visszament hozzá. Mondjuk tény, hogy egy fokkal kellemesebb társaságnak bizonyul így Somogyi, hogy ismét ebben a gusztustalan rózsaszín felhőben úszik, mint mikor én magam terveztem már kihajítani az ablakon, de... de. Hiába nem rólam van szó, a szerelem gondolatától még így is viszolygok. De Kazanova boldognak tűnik...
- Szóval néha használod az eszed is... - krákogom magam elé, majd szusszanok egyet. - Csak azzal foglalkozz, amiért jöttem... És maradok, de szólj, mielőtt megjelenne Strakhova vagy Rentai. Nincs szükségem felesleges pletykákra - mondat közben meg-megakadok, de még így is ellentmondást nem tűrő a hangom. Tekintetemmel nem engedem el Somogyit még pár pillanatig, majd egy reszketeg sóhajjal hunyom le szemeim, hogy legalább gondolatban felkészülhessek egy csodás álmatlan éjszakára, egy csodás társaságban...
- Nem leszek gyilkos - vágom rá azonnal. Viszont, mivel tudtam, hogy pontosan miről beszél, talán túlontúl egyértelmű lehet, hogy párszor eszembe jutott az őrült ötlete. Sosem tennék ilyet, lehetek bármennyire is rossz ember mások szemében. Az ilyesmi mindig utolérik az embert. Legyen bármennyire is kilátástalan a helyzetem, addig nem fogok süllyedni, hogy bemocskoljam a kezem.
- Ha nem lennék ennyire szarul, most tuti megint pofán vágnálak - mondom halkan, de meglepő módon ajkaim mintha mosolyra húzódnának. Kékjeim a kezeinkre fókuszálnak és próbálom eldönteni, hogy miért is nem húzom vissza magam mellé. - De ma este megteheted... - suttogom csupán, miközben lehunyom szemeim, mert egy kicsit elhiszem, hogy biztonságban vagyok.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. június 24. 15:26 Ugrás a poszthoz

Somogyi
Az éjszaka folyamán


Fáradt vagyok. Mind testileg, mind lelkileg belefáradtam az utóbbi hónapokba. Egyre nagyobb gyomorgörccsel lépem át Fenyvessy küszöbét, egyre nagyobb undort kell legyűrnöm és mosolyt erőltetnem az arcomra vele szemben. Nem akarom azt. Legszívesebben menekülnék, sosem néznék vissza, hiszen már nincs itt senki, aki maradásra késztetne. Se a szüleim, akik eladtak, ki tudja miért. Se a testvéreim, akik nem veszik észre a mosoly mögötti valóságot vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, mert miért is avatkoznának bele más dolgába? Se barátok, mert az a néhány is, akikkel rendelkezem, tökéletesen megvan nélkülem is. Egyedül talán Darik miatt fontolnám meg, az egyetlen személy miatt, aki végett még egyáltalán élőnek érzem magam. Menekülnék... ha tudnám, hogy Fenyvessy nem akadna a nyomomra. Vajon van még kiút?
Fáradt vagyok. Fáj mindenem, ráz a hideg, alig kapok levegőt. Egy részem könyörögne Somogyinak, hogy segítsen, bárhogy, bármilyen eszközzel, hogy elmúljon mindez. Kérlelném, hogy bújtasson el vagy csináljon bármit, amivel szabaddá válhatok ismét. Mégsem teszem. Magam elé tartom még most is az álarcom és ahelyett, hogy megköszönném, még most is oda-odacsípek. Bár tudnám miért vagyok még mindig ennyire makacs.
- Egy állat vagy, Somogyi... és a legfelháborítóbb, hogy erre büszke is vagy - mondom halkan, reszelős hangon. Lehunyt szemmel, reszketegen fújom ki a levegőt. Suta mozdulatokkal rángatom ki magam alól a takarót, hogy magamra teríthessem, hátha alább hagy tőle a testem remegése.
Nem akarok, mégis minden szavára figyelek, mintha csak abba kapaszkodnék. Mintha szükségem lenne valamire, ami itt tart, a jelenben, ott, ahol elméletileg biztonságban vagyok. Megjegyzését hallva akaratlan kezdek nevetni, de ahogy levegőt vennék, nevetésem szűnni nem akaró köhögésbe csap át. Feltornázom magam ülőhelyzetbe, görnyedt háttal próbálok erőt venni magamon és abbahagyni a már-már fuldoklásszerű állapotot, de mintha már a testem is ellenem dolgozna. Nem tudom mennyi idő telik el, nem érzékelem annak múlását, mire végre csillapodik az inger és szuszogva hanyatlok vissza az ágyra. Még, hogy biztonságban... már le se tagadhatja, hogy ki akar nyírni.
- Másból se... csinálok azt - suttogom erőtlenül, majd ráemelem a tekintetem. Egy darabig csak csendben nézem a ténykedését, próbálom értelmezni a mondatait, cselekedeteit, de hiába. - Ugyan  miért akarnál pont te... pont nekem segíteni? - hangom karcos, de élesen hasítja a levegőt. Tényleg tudni akarom. Sosem voltunk jóban, ha képes leszek elviselni, az csakis Kazi miatt lesz, ahogy valószínűleg fordítva is. Akkor miért vetemedne erre? Nincsenek hősök, akkor Somogyi miért akarná magára aggatni ezt a hazug címkét?
- Úgy, hogy kurvára nincs beelszólásod... a szülők megegyeznek a fejed felett. Többnyire a pénz miatt. Az üzlet miatt. A házasság mindenkinek előnyös, csak azoknak nem, akiket az oltár elé állítanak - a szavak szaggatottan, de indulatosan hagyják el ajkaimat. A sors iróniája, hogy én kértem. Én kértem az apám, hogyha majd készen állok, ő találjon nekem férjet és ő biztosított, hogy az én döntésem lesz a végső... végül csak döntést nem kaptam.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. június 24. 17:31 Ugrás a poszthoz

Kazanova
Az új tanév második hetében


Sokkal egyszerűbb volt az életem barátok nélkül. Mindig népszerűnek számítottam, tele voltam felszínes ismerősökkel és ők pontosan elegendő célt szolgáltak. A társaságok központi személyisége voltam, hallgattam a pletykákat és velük nevettem és míg én  róluk tudtam mindent, ők rólam semmit. Én alakítottam mindent, semmi sem történhetett anélkül, hogy én jóvá ne hagytam volna.
Most mégis itt állok, majd' szétrobbanva a dühtől és az aggodalomtól. Egy barát miatt. Egy barát miatt, aki, ha nem is mindent, de pont eleget tud, hogy ne engedhessem el... és a legszörnyűbb, hogy nem is akarom. Mióta Fenyvessy az életemben van, a lényegtelen kapcsolatokat egyszerűen kiirtottam a mindennapjaimból. Alig egy maroknyi ember maradt, akikért igen sok mindenre képes is lennék. Pontosan ezért nem akartam soha szerelmet se, hogy ez ne történhessen meg. Erre ez a pár ember mosolyogva vált az életem részévé és azzal a lendülettel tettek nekem keresztbe. Sztravinszkijjel az élen...
- Kazi, sosem akartalak még bántani, de most Merlin a tanúm, élvezettel szegezném a pálcám a képedbe - mondom erőltetett mosollyal. Sóhajtva szántok végig tincseim, eltűrve az arcomból azokat, majd mit sem törődve mással, foglalok helyet vele szemben a földön.
- Tudod jól, hogy nem elégszem meg ennyivel. Mi a fenét képzeltél?! Hogy lehettél ennyire hülye? Meg akartál halni?! - sziszegem halkan a kérdéseket és próbálom közben elnyomni a kellemetlen hangot a fejemben, miszerint én is folyamatosan hazudok. Ahogy ő nem vallott nekem, úgy én se tettem neki és minden jel arra utal, hogy valami csoda folytán Somogyiban is bízhatok. Máskülönben Kazi tört volna már rám, valószínűleg ugyanígy felháborodva.
- Mesélek, mert van mit, de csakis utánad. Még arról se tudtam, hogy ispotályban voltál... - Igen, magamra is dühös vagyok. Túlságosan lefoglalt a saját életem mocska. Talán, ha figyeltem volna Kazira, időben észrevettem volna a jeleket. De ahogy nekem az ő vékonysága, neki se tűnnek fel az én sebeim, amiket a hosszabb ruháimmal takargatok. Egálban vagyunk.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. június 24. 19:33 Ugrás a poszthoz

Egervári


Nem sokat alszom az utóbbi időben. Nyomasztanak a saját gondolataim, a döntésképtelenségem és a félelmeim, amiből egyre csak több és több lesz. Bevallom, a héten többször az üveg fenekére néztem, hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy apám bármikor meghalhat, hogy Fenyvessy, amint rájön, hogy elvesztettem a gyűrűt, az eddigieknél sokkal jobban ki fogja mutatni a foga fehérjét és legfőképp, hogy már Darikot se hívhatom, mikor szükségem lenne rá. És az utóbbi egy hétben folyamatosan igényelném a társaságát. Teljesen magam maradtam.
Épp órán ültem, próbáltam koncentrálni az anyagra, ami a lehetetlennel ért fel. Sikerült nyernem egy hetet, pont, hogy a tanulmányaimra fogva maradhattam a héten a kastélyban. Diplomázni készülök, mellette viszem az itteni szakot is... és míg eddig görcsösen ügyeltem a jegyeimre, egyszerűen most minden összeomlani látszik.
Hirtelen kaptam fel a fejem a nevem hallatára. A szívem kihagyott, ahogy megláttam Rothman-t, éreztem, ahogy lesápadok, mégis kifejezéstelen arccal csúsztattam be mindent a táskámba és hagytam el a termet. Nem tudtam mire számítsak. Apám halálhíre érkezett? Vagy Fenyvessy jött rá valamire és jött elém? Nem készültem fel... bármelyik legyen is, nem készültem fel.
Némán követem, majd homlokráncolva állok meg végül az.. igen szemrevaló férfi előtt. Ismerősnek tűnik, mintha láttam volna már, de nem akar beugrani, hogy honnan. Nem szólalok meg, csak szkeptikusan foglalok helyet mellette, Amíg nem Fenyvessy az, addig nem lesz baj.
Némán hallgatok, biccentek a neve hallatán és magamban kezdem összerakni a kirakós darabjait. Jó darabig sikerül szenvtelenül figyelnem, de egy idő után már képtelen vagyok leplezni a bosszúságom és az egyre növekvő haragom, hisz sejtem, hogy mire is megy ki ez az egész.
- Mi lenne, ha csak kiböknéd, hogy miről van szó? Mert biztosra veszem, hogy nem a szüleim kapcsolata érdekel - megengedek magamnak egy gúnyos mosolyt, amivel csupán a félelmemet próbálom leplezni. Apa miatt jött volna? Csinált valamit vagy történt vele valami?
- Apámról van szó? - kérdem bizonytalanabbul kissé. Nem halhat meg, még nem. Még nem döntöttem el, hogy megteszem-e, amit Noel kért tőlem. Még nem menekülhet el, számolnia kell a tetteivel. Még nem...
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. június 26. 21:21 Ugrás a poszthoz

Egervári


Másfél év. Másfél éve állt elém apám a hajmeresztő ötlettel, miszerint házasodnom kell. Dehogy ötlet, parancs. Hangja ellentmondást nem tűrően csattan, én mégis a végetekig feszítettem a húrt. Végül fejet hajtottam akaratának, mert szerettem és tiszteltem és akkor még biztos voltam benne, hogy ez fordítva is így van. Fenyvessy eljött, mint egy intelligens, karizmatikus és ami a legfontosabb, mint jóképű férfi. Anyát egyből levette a lábáról, de ami ennél is meglepőbb, belőlem is szimpátiát váltott ki. A házasság gonodlatától mégis borsódzott a hátam.
Másfél év. Az események rohanvást követték egymást, felocsúdni se volt időm, mikor rám került a gyűrű és már a hálójában pakoltam ki a ruháim. Merlinre esküszöm, én megadtam az esélyt ennek. Apám akarata szerint jártam el, nem megtagadva önmagam, de jó feleség terveztem lenni... majd ökle csattant a tükrön és ahogy az üveg, úgy a reményeim is szilánkosra törtek.
Némán, lehunyt szemmel hallgatom az egyre felháborítóbb kérdéseket és azok nyomán peregnek előttem az elmúlt másfél év emlékképei. Állkapcsom megfeszül, ahogy egyértelművé válik miért is van itt pontosan. Másfél év. Ennyi ideig sikerült megtartanom azt, ami a négy fal közé való, hisz úgy se tud segíteni senki.
- Mi lenne, hogyha a sablonkérdések helyett tényleg arra kérdeznél rá, amit tudni szeretnél? - búgom édes hangon, ahogy kékjeim szegezem arcára és dőlök előre. Dühös vagyok, legszívesebben pálcámat kivonva keresném fel Darikot és vonnám kérdőre. Más titkaival játszadozik. Hogy árulhat el engem egy hét alatt háromszor is?! - Mondjuk azt is tudni akarod, hogy hány férfival feküdtem le eddig? Nem is tudom... egy idő után már nem számoltam. Vagy... ó, te kis huncut, a lányokra vagy kíváncsi? - vörösre kent ajkaim széles mosolyra húzódnak, pontosan olyanra, amit régen alkalmaztam, mikor szexre invitáltam a kiszemelt példányt. Jó ideje nem alkalmaztam, most mégis kifogástalanul megy.
- Ó, milyen jól informált valaki - szusszanva dőlök vissza és szegezem tekintetem az égre. - Mégis mit gondolsz, milyennek kell lennie egy elrendezett, aranyvérűek közötti eljegyzésnek? - kérdem oldalvást sandítva rá, majd alsó ajkamba harapva engedem ki lassan fogaim alól azt. - De tudod, nálunk ez nem akadály. Mondjuk, ha ezért jöttél, nem kellett volna ekkora feneket keríteni neki. Kedvelem azokat, akiknek van merszük elém állni - kacsintok rá, minden szégyenérzet nélkül. Merlinre, mennyire hiányzik ez! Bár ne védekezésre használnám... Másfél év. Másfél éve alig vártam volna, hogy megszerezzem magamnak az éjszakára.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2021. július 1. 08:30
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. július 1. 09:25 Ugrás a poszthoz

Kazanova
Az új tanév harmadik hetében


Tőlem igencsak távol álló türelemmel várom, hogy végre megszólaljon. Azt se tudom, hogy valaha mutattam-e bárki iránt is ekkora érdeklődést, pusztán azért, mert kedvelem. Egy olyan ember iránt, akiből nem származik semmi hasznom, nem kapok szaftos pletykákat, amiket felhasználhatnék a későbbiekben és a beszélgetés végeztével ágyba se juttatjuk egymást. Azért vagyok itt, mert bármennyire is ódzkodok a gondolattól, mégis fontos nekem, mert az aggodalom haragos csápként robban ki belőlem, rátapadva és el nem engedve Kazit. Ujjaim idegesen dobolnak a térdemen, ami magam mellett, behajlítva pihen. Kékjeim tapadnak a testére, körbejáratom minden négyzetcentiméterén, hogy a saját szememmel láthassam a változást, ami mindeddig elkerülte a figyelmem. És nem nyugtat a tudat, hogy nem csak én hunytam szemet az egyértelmű jelek fölött.
- Visszarángattalak volna, hogy miután elmondtam mekkora barom voltál, én magam fojtsalak meg - szám széle rándul meg, ahogy próbálom elnyomni a kikívánkozó mosolyt. Kékjeim villannak arcára, amiket a groteszk humor közepette is harag és aggodalom sötétít el. Gyenge lettem és fogalmam sincs, hogy ezt is Fenyvessy számlájára kéne-e írnom vagy csak pusztán személyiségfejlődésként írjam jóvá. Ha így haladok, még a végén megbarátkozok a szerelem gondolatával is és egy férfi karjai közé fogok menekülni, hogy biztonságban érezhessem magam... Merlin óvjon meg ettől.
Csendben hallgatom végül a történteket. Kékjeim villannak egy-egy részletnél, kezem rándul meg a düh és a tehetetlenség jegyében, arcom mégis szenvtelen marad. Nem fogok felesleges kirohanásokba kezdeni, se találgatni, az egész sztorit akarom, minden apró részletével együtt. Holott pontosan tudom, hogy nincs jogom faggatni, sem számonkérni. Vajon ő mikor fog megjelenni nálam, hogy magyarázatokat követeljeb tőlem? Merlinre, remélem soha... legalább az ő szemében maradjak erős.
- És mondd, kérlek, hánytattad is magad? Vagy odáig nem aljasodtál? - billentem kissé oldalra a fejem, ahogy odavetem elé negédesen a szavakat. Ahogy tudatosul bennem az általam megütött stílus, fejemet előre billentve sóhajtok reszketegen és egyik emelem mentegetőzve magam elé kezeim, hogy onnan vezessem fel arcomra őket, kicsit megdörgölve azt.
- Folytasd - ejtem le kezem az ölembe és emelen kékjeim őrá, hogy a hangsúlyát alátámaszthassák arcvonásai. - Figyelek, mondd végig. Mit mondott Kazanov? - kérdem sokkal halkabban, mint eddig, ám hangomba mégsem vegyülnek érzelmek. Kivárom a végét, ám Kazi tudhatja, hogy mindez csupán a felszín. Másképp ugyan miért érdeklődnék? Miért figyeltem volna ennyire a mimikáit, a hangjának változásait? Ismerjük egymást és az apró gesztusok teszik ezt nyilvánvalóvá, amit egymás irányába teszünk.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. július 1. 09:25 Ugrás a poszthoz

Egervári


Még most is önző vagyok. Meg akarom tartani a titkaim, hiába fájnak és kínoznak, hiába zsugorodik össze a gyomrom, ahogy a Fenyvessy kúria előtt találom magam. Meg akarom tartani mind, hogy az első adandó alkalommal én segíthessek magamon… ezzel áltatom magam hosszú hónapok óta. A valóság a felhúzott álca mögött az, hogy félek. Félek, hogy hiába kérek segítséget, semmi sem változna, sőt, rosszabb lenne a helyzet, hisz megtudná, ebben biztos vagyok. De még ha el is hiszem, mégha meg is próbálnám a lehetetlent, mégis hogyan bízhatnék meg egy férfiban, mikor már a saját bátyámban sem teszem úgy, ahogy kéne? A férfiak miatt kerültem ebbe a helyzetbe, miattuk hajtottam fejet és miattuk élek bezárva. Erre felbukkan a semmiből egy újabb férfi, aki azt kéri, hogy bízzak benne. Takarózhat az aurori jelvénye mögé, az semmin sem változtat. Inkább fogná be és teperne le, mielőtt még végleg elbukok. Na, azzal segítene.
- Na, ez már konkrét! - halk nevetéssel nyugtázom a kérdését, még elismerően bólintok is hozzá. - Nézzük csak… Pár éve volt egy alkalom, mikor végül meggondoltam magam és ki akartam hátrálni a szexből, kvázi az utolsó előtti pillanatban. Persze a srác már nem akart leállni, de megtanulta hol a helye - elégedett mosoly költözik arcomra, ahogy felidézem annak a kis rohadéknak a képét az átkom után. Érdekes, már meg is feledkeztem erről. Milyen kis semmiségnek tűnik ennyi idő elteltével… mégis, meg kell említenem, hogy abba a szituációba is egy másik férfi miatt keveredtem, igaz, közvetetten. Még egy férfi, aki tönkre akart tenni.
- Hát persze, hogy nem - elnéző mosollyal pillantok arcára. Néha már azt kívánom, hogy bár én se születtem volna annak. Annyival könnyebb lenne minden a felesleges elvárások nélkül. Mégis, még mindig félelem jár át, ha csak a lehetséges kitagadásra gondolok. Rég tudom, hogy zsákutcába kerültem.
Kérdésére azonnal szóra nyitom ajkaim, de… nem történik semmi. Reflexből mondanám a hazugságot, ami ott van a nyelvem hegyén, már csak számról kéne legördülnie, mégsem jön ki egy hang sem. TItkolózni más, mint az arcátlan hazugságot igaznak beállítani. Fejemet hajtom le végül, halvány mosolyra húzott ajkakkal csóválom meg azt és a lehető legrosszabb taktikát választom: hallgatok.
- Hát ez zseniális! - nevetek fel szavai nyomán, bár érezhetően egyre kevesebb jókedv vegyül a hangomba. Kékjeim villannak az arcára, vonásai közt zizeg, hátha megtalálom azt az apróságot, ami lebuktathatja. - Merlin átkozott szerelmére, mégis miért kéne hinnem neked? Alig öt perce ültem le és azt kéred, hogy engedjelek be? A lábaim közé maximum, cariño - huncut mosolyra húzom ajkaim, ahogy kékjeimet fúrom az övéibe. A bizalmamat kéri? Az utolsó embernek, akinek megadtam, köszönhetem most azt, hogy itt ülök. Köszönöm, többet nem kérek belőle.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. július 10. 15:21 Ugrás a poszthoz

Somogyi
Az éjszaka folyamán


Semmi kedvem a hülyeségeihez és bánatomra minden, ami elhagyja a száját, bődületesen nagy ostobaság. Se türelmem, se lélekjelenlétem nincs ahhoz, hogy kibogozzam a zagyvaságok közötti értelmet. Értem, hogy mire megy ki a játék, valahol még talán értékelném is, ha mondjuk egy fokkal kevésbé irritálóan tenné - legalábbis nagyon remélem, hogy direkt csinálja és nem tényleg teljesen sültbolond. Eddig megadtam neki a lehetőséget, igaz, egyikkel se tudott élni igazán. Ha végül kiderül az utóbbi, akkor biztosan józan észt fogok Kaziba verni és nem fogom visszafogni magam. De még megadom az esélyt Somogyinak. Beismerem vagy sem, tartozom neki legalább ennyivel. Frusztráló.
Kékjeimet lehunyom vigyora láttán. Bőven elég volt ennyi kézzel tapintható önteltség egy estére. Míg belőle árad, az egójának bűze marja az ember orrát, addig bennem épp csak pislákol az önbizalmam régi fénye. Már nagyon rég nem vagyok önmagam és amíg Fenyvessy markában vagyok, nem is lehetek az. Hiába próbálkozom, egy laza mozdulattal söpör el minden számára zavaró tényezőt, amit elé állítok. Merlinre, tudni akarom, hogy van-e bármi, ami gátat szabhat ámokfutásának. Tudni akarom és azonnal megcselekedni.
- Csikóhal - kékjeim emelem rá ismét, ahogy hangot adok hitetlenségemnek. Zagyválása kizökkent a gondolataim mocsarából és jótékonyan a jelenben tart. Egyre nehezebbé teszi, hogy elhiggyem, hogy szorult némi ész is a fene nagy koponyájába és az önteltsége nem szorított ki minden mást belőle. Lehetséges, hogy már csak a légüres térrel nézek farkasszemet? - Ha az elméletedet bármikor gyakorlatba akarnád fektetni, tudod hol találsz… A legtompább és legrozsdásabb fűrészt fogom használni - akadozva, gyenge hangon biztosítom segítőkészségemről, hogy a végére halvány mosoly költözzön sápadt arcomra. Azért biztató, hogy a csípősségemet még a fizikai gyengeség sem képes enyhíteni.
- Komolyan kérdeztem - mondom immár ismét komolyan, kékjeim az övéibe fúrva, bár képtelen vagyok sokáig rá koncentrálni. Az utasításra reszketegen sóhajtok, majd zokszó nélkül teszek neki eleget. Lehunyt szemmel ízlelem a bájitalokat, némelyik után megrándul az orrom, ahogy ellenállok a fintorgásnak. Ahogy eltávolodik, szinte azonnal nyelek egyet és érzem is nyelvem zsibbadását. Nehézkes mozdulatokkal emelem kézfejem a számhoz, hogy letöröljem, majd csak csukott szemmel hallgatom Somogyit és a válaszom érlelgetem, míg alábbhagy a kellemetlen érzés. Az kéne még ma estére, hogy elharapjam a nyelvem is.
- Álomvilágban élsz - vezetem fel fújtatva a tényeket. - Ez nem csak a pénzről szól. A befolyás, a hatalom az, ami mérvadóbb. Ha meg is tenném és számomra előnyösebb házasságot kötnék, de nem értene az iparághoz, amit a családom képvisel, csak a haragot szítanám - lassan, megfontoltan beszélek, olykor szüneteket hagyva, hogy levegőhöz is jussak. Nyelek egyet, majd sokkal halkabban folytatom, miközben kékjeim őt kutatják. - De már amúgy se tehetném. Zsarol mindennel, ami fontos számomra. És nála megvan mind a befolyás, mind a hatalom hozzá - keserű mosolyra húzódnak ajkaim. Be kell lássam, hogy elvesztem.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. szeptember 25. 13:29 Ugrás a poszthoz

Kazanova
Az új tanév harmadik hetében


Pofátlanul képmutató vagyok. Szenvtelen arccal hallgatom Kazit, ahogy saját magával küzd a kimondott szavak súlya alatt, egyre meztelenebbé téve magát előttem, míg én nyakig felöltözve, a zúzódásaim gondosan takarva mondok felette ítéletet. És ahogy én se vetten észre az ő küzdelmét és zuhanását, úgy neki se tűnik fel az enyém. Hogyan is fedezné fel? A gyűrűm sosincs rajtam, a ruháim lehet, hogy olykor szokatlanul vastagok, de elegánsak és nem engedtem, hogy a kisugárzásom más legyen. Nem engedem felszínre törni a félelmeim, a megtörni látszó lelkem, a testem is sikíthat akárhogy, nem mutatom, hogy fáj. Vajon mit szólna, ha meglátná a zúzódásaim? Mit mondana, ha beavatnám mindenbe? Vajon ugyanúgy kiakadna, mint én az ő meggondolatlanságán? A különbség csupán annyi, hogy neki volt választási lehetősége. Tudom, csúnya ezt mondani, de így van. Engem belekényszerétettek, míg ő önként vetette bele magát az önkínzásba. Nem mintha ez jelentene bármit. Mindketten titkolózunk mindazok előtt, akik szeretnek minket.
Kékjeim arcáról a kezére vándorolnak. Először nem látok semmi érdekeset, majf egyszer csak megakad a tekintetem a világos hegeken. Akaratlan húzom el a szám és ül ki arcomra az undor. Ennél lejjebb már tényleg nincs. Elmondhatatlanul haragszom rá, legszívesebben ordítanék vele, de egy lesajnáló pillantásnál többet mégsem engedek meg magamnak. Lehetc hogy nem ez a legjobb módszer, de éreztetni akarom vele, hogy mennyire ostoba volt. Merlinre esküszöm, fordított helyzetben zokszó nélkül tűrni fogom ugyanezt tőle.
- Gratulálok, tényleg. Remélem megérte tönkrevágni a saját tested - vetem még közénk a szavakat, majd szusszanva engedem el a dühöm. Ijesztő, hogy mennyire feldühít a tudat, hogy meg is ölhette volna magát. De itt van, nem? Ennek kéne számítania.
Csendben hallgatom a történtek végét. Ujjaim lassan ökölbe szorulnak, majd ahogy mondandója végére ér, halkan szitkozódásba fogok, úgy igazán kifinomultan és nőiesen, természetesen.
- Felnőtt ember, de az biztos, hogy az eszét az anyáddal együtt eltemette... Hihetetlen, hogy Kazanov mindig lehet hülyébb. Pedig már azt hittem nem tud újat mutatni - csóválom meg a fejem és karjaimat összefonom a mellkasom előtt. Kékjeim vezetem ismét Kazi arcára. - Tudod, legszívesebben arra kényszerítenélek, hogy tégy megszeghetetlen esküt, hogy többé nem süllyedsz idáig... - mondom halkan, majd sóhajtok. Nem, ennyira pofátlan még én sem lehetek. - De elég lesz a szavad is. Ha úgy érzed, hogy nem bírod, kérj segítséget, rendben? - Akár szemen is köphetném magam. Ennyire kétszíbű szavak se hagyták még el soha a tökéletesen vörös ajkaim. Egyszer mindent el kell kezdeni... ám ezzel lezártnak tekintem a témát, amiről a szám szegletében bújkáló mosoly is árulkodik.
- Rendben. Emlékszel, hogy tavaly meséltem egy rellonos lányról? - nem szoktam csak úgy lányokról beszélni, így konkrétan egy főre redukálódott a szóba jöhetők száma. - Szerintem egyszer próbáld ki te is így a szexet. Meglepően jó - vigyorom egyre szélesebbé válik, a végén még kacsintok is egyet felé. Gondolataim közé beúszik Darik képe, ahogy rám vár az ágyban és ezzel egyidőben a gyűrűn is égetni kezdi a zsebem. Én mégis csak Darikra figyelek és arra a nyugalommal teli izgatottságra, amit minden alkalommal kivált belőlem.
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. szeptember 25. 14:16 Ugrás a poszthoz

Egervári


Miért akarják mindig a férfiak megmondani, hogy mi jó a nőnek? Tudom, rohadt nagy újdonsággal fog szolgálni az, hogy igenis van önálló akaratunk. Vannak érzéseink, céljaink és egyikhez sem kell egy férfi sem, hogy belénk verje, hogy merre tartsunk, hogy ők szabják meg, hogy melyek legyenek a kitűzött álmaink. Azért, mert farok lóg a lábaik között, még nem lesznek felsőbbrendűek, bármennyire is ezt akarják elhitetni velünk. Az csak egy húsdarab, értelem nélkül és a javuk mégis azzal gondolkodik. Szánalmas...
Lassan kúszik végig az idegesség a tagjaim, amit próbálok gondosan a mosolyom mögé rejteni. Egyszerre vagyok dühös a mellettem ülő, tökéletesnek tűnő pasira, akit legszívesebben minden felesleges szó nélkül a szobám rejtekéig rángatnék, Darikra, aki aljas módon árult el, engem és a titkaim is, Fenyvessyre és saját magamra. Egy férfi kergetett ebbe a szituációba és legmélyen engednék a csábításnak, hogy egy másik mögé bújjak... vajon képes lennék elviselni, ha mondjuk Zalán vívná meg helyettem a harcom? Nem. Biztosan nem.
- Ügyes lány vagyok, egy szempillantás alatt képes vagyok az ujjaim köré csavarni egy férfit úgy, hogy ő még csak észre sem veszi. Kipróbáljuk? - duruzsolom édesen, kissé előrébb hajolva, ám mozdulataim már enyhén darabosak. Széles, csábító mosolyommal illetem Zalánt, kékjeim mégsem csillognak mellé. Tompán pislákol csupán, reményvesztetten, összetörve, hűen tükrözve lelkemet. Mégis makacs módon ragaszkodom a elvrimhez, a fájdalmas burokhoz, amibe Fenyvessy kényszerített.
- Protokoll! Ezek csak szavak, Zalán, jelentés nélkül! Mondhatsz akármit, leígérheted a csillagokat is az égről, mondhatod, hogy feltámasztod Merlint és mennyi lesz igaz belőle, hmm? Semmi, cariño, semmi - hangom élesen, szárazon csattan. Gyűlölöm magam, hogy hinni akarok neki és gyűlölöm őt, hogy hazugsággal kecsegtet. Nem ismeri Fenyvessyt. Ha engednék, mindketten megszenvednénk, ebben biztos vagyok. Zalán egy idealista marha. Semmi több. Kár érte.
Számat elhúzva kapom ki a kezéből a kártyát, csakis azért, hogy véget vethessünk végre ennek a parttalan beszélgetésnek. - Mindig erős vagyok, nincs szükségem biztatásra. De ha meggondolod magad, szívesen látlak meztelenül az ágyamban - kacsintok erőltetett mosollyal és az esélyt se hagyom meg a válaszadásnak. Vissza se fordulok, ahogy megindulok a kastély felé. Kékjeim a kissé meggyűrődött kártyára vezetem. Össze akarom gyűrni és kidobni, az egész beszélgetést meg nem történté tenni, a papír mégis végül a zsebemben köt ki. Pontosan ott, ahol a gyűrűmnek kéne lennie...
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2021. szeptember 25. 14:17
Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
Írta: 2021. december 25. 22:53 Ugrás a poszthoz

Rónaky


Több hét telt már el azóta az este óta, én viszont még mindig nem hiszem el, hogy vége. Reggelente felébredve mintha érezném a gyűrű súlyát az ujjamon. Felkelve várom, hogy kényelmetlenül feszüljön a bőröm, óvatosan mozdulok, mert fel vagyok készülve a tompa fájdalomra. Végül egyik sem érkezik. Minden fizikai sérülésem makulátlanul eltűnt, újra olyan formában vagyok, mint a Fenyvessyvel való találkozásom előtt. Testileg legalábbis mindenképp...
Kifejezéstelen arccal róvom a kastélytól a kúriáig vezető útszakaszt, a lehető legrövidebb opciót választva. Gyomrom görcsben áll, hiába van nálam az új pálcám, még nem sikerült annyira megszoknom, hogy magabiztosan forgassam. Megalázó bevallanom, de félek. Túlságosan mély nyomott hagyott bennem az aranyvérűek hercege.
Egyedül a pyromágiám megléte ad némi nyugalmat. Ujjaim takarásában apró szikrákat élesztek fel és pukkasztom is el őket egy pillanattal később. Annyira régóta sóvárogtam utána, hogy most, hogy ismét az enyém, nem tudom nem használni. Egyszerűen szükségem van rá, hogy a Fenyvessy ajándékául szolgáló elemi félelem a háttérbe tudjam szorítani. Mert én, Ombozi Boróka - egyértelműen a keresztnevem hangsúlyozva -, nem engedhetem meg, hogy gyengének lássanak. Nem engedhetem meg, hogy annak lássanak, ami nem vagyok. És mégis...
Belül fortyogó dühvel, arcomon negédes mosollyal fordulok Bogolyfalva nagyasszonyai felé. Fogalmam sincs, hogy mikor gyűltek ismét mögém, nem is érdekel, de a már cseppet sem halk megjegyzéseiket akkor sem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha akarnám. Mostanra viszont elértem arra a pontra, hogy nem is akarom.
- Bözsi néni, mi lenne, ha a gyilkos némber helyett inkább a lotyónál maradnának, mint régen? Azzal sokkal jobban tudtam azonosulni. - Kékjeim sötéten csillanak, ám hangom és mosolyom annyira pofátlanul tenyérbemászó, hogy öröm nézni a magyasszonyok hitetlenkedő arcát.
- Tényleg nem vagy más lányom, mint egy elmeháborodott hozományvadász! Megboldogult édesapád biztosan forog a sírjában. - Apám említésére egy pillanatra eltorzul a mosolyom. A feszültség egyre nő bennem és az öreglányokat nézve már csak azon gondolkodom, hogy melyiket gyújtsam fel először. Vegülis, miért ne adhatnék alapot a pletykáknak, nem?
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2021. december 25. 22:56
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Boróka összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel