31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kállay Bertalan
Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 26
Írta: 2021. január 3. 01:56 | Link


Az Antikvitásból hazafelé
Eltévedt baleset



Az üres lakás előnye, hogy annyi kacatot vehetsz, amennyit nem szégyellsz. Azonban, arra rá kellett jönnöm, hogy nem hozhattam el az otthoni készletek felét, így úgy döntöttem, nem bízom magam egy nőre sem, majd beszerzek apránként mindent magam. El kell majd mennem abba a svéd láncolatba, amiről bent is beszélt az egyik kolléga, mugli helyen van, ahol ritkábban járok, de egyelőre ez nem zavar. Csak az a mondata, hogy hatalmas és eltévedhetsz benne, arra pedig lehet, hogy ha nem is a bátyámat, de valakit el kellene vinnem. Kevés ismerősöm van itt, barátaim zömére a születési helyemen élnek, ahol éltem én is eddig, szóval egyelőre, a helyi erőkkel próbálkozom. Az Antikvitással már kettő napja szemeztem, volt egyszerre egy giccses érzete, de az is, hogy odabent kincsek lapulnak. És milyen igazam lett! Az eladónő kedves teremtés, érdeklődtem tőle, hogy tart-e igazi, mugli-féle írógépet, amelyben semmi mágia, csak tinta és a papír varázslata jön létre, de egyelőre ilyet nem talált, csak aminek diktálni kell, nekem pedig az nem kellett. Így, megbeszéltük, hogy értesít, amint talál egyet, én pedig cserébe, vásároltam. Lett egy új lámpám, az íróasztalra, össze nem illő, azonban annál jobbnak ígérkező kávéskészletem, egy apró kép, melyen egy kutya szivarozik és néha mormog valami olyasmit, hogy az „üzletben nincs barátság” és hasonlók. Elvileg valami filmes utalás, de olyat se láttam nagyon, viszont, a nappaliban jól fog mutatni. Egy kartondobozban pihennek a kincsek, én tartok hazafelé, amikor egy, vélhetően megbűvölt hógolyó csattan a tarkómon. Sok hó esett, a gyerekek örülnek, kicsik és nagyobbak, én meg feljajdulva kapok oda és forgatom a fejem, merről jöhetett.
- Hé! – kiáltok oda, és ha nem lépek előre, akkor a következő is felém reppen. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt, a nevetgélésük pontosan arra az ördögi érzetre segít rá, hogy én most áldozat vagyok. - Na megállj – Bertalan vagyok, auror és épp leteszem a dobozom, hogy lehajoljak. Nem akarok bűvölni, mert az lehet erősebb lenne, amit ildomos kiskorúak felé intézni, csupasz kezem azonnal átfagy, ahogy meggyúrom azt. Talán most feladják, talán nem, de egy pillanatra minden gondolkodás nélkül leszek újra egy közülük, ahogy felegyenesedve, készen állok a „bosszúra”. Hamar történik mindez, amint derekam egyenes, úgy már hajítom is, kézzel, amúgy nem olyan erősen, de a cím helyett valaki egészen máshol landol. Mondjuk úgy, mágia nélkül nemigen tudok célozni.
- Basszus – szisszenek fel, amikor látom, hogy egy nő vállának, remélem vállának csattan a hirtelen gyúrt labdacs, a gyerekek kinevetnek, én meg, az új kávéscsésze alátéteimmel majdnem megegyezőre nyílt szemekkel szaladok a nő felé. – Ezt azt hiszem sehogy sem tudom kimagyarázni. Ne haragudjon, nem volt szándékos – bűnbánó tekintettel segítek szívesen lesöpörni a havat, ha engedi és ha nem nyel le keresztbe. Barátokat kellene szereznem, igen, de így nem lesz egyszerű.
- Nem fáj?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Virginia Mayfair
Előkészítős tanár, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos


Mesemondó naivitás :3
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2021. január 3. 09:45 | Link

Kállay úr
Ruhám


Láttam már havat, valamikor kislány koromban, de ilyen sokat egyszerre még nem, így hát, amikor elkezdett lehullani az a rengeteg gyönyörű puffancs pihe, csak ültem egy éjjelen át az ablakban, és gyönyörködtem mindabban, ahogy a táj változott. Ahogy előbb még ki-kibukkant a lámpafényben megvilágított szürke út, a barna föld, az apró, zöldszín próbálkozások, a tavasz incselkedése. Aztán minden eltűnt, és a táj érintetlen leple alá bújt. Azon az éjjelen képtelen voltam aludni, észre se vettem, ahogy forró kakaómat szorongatva telnek az órák.
Valamikor hajnalban aztán megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a konyhába lépve vajas-mézes kifliket csináljak magamnak, de mielőtt a nap felkelt volna, újra ott termettem, hogy lássam a mesékből ismert szikrázó csillanást. Szerelmes vagyok a hóba, semmi kétség. Aznap fáradtnak kellett volna lennem, de engem minden csodával töltött el, a roppanás, a hóember építése, az, hogy megérinthetem, megízlelhetem.
Még minidig nem választottam magamnak otthont, pedig tudom, hogy kivel kell beszélnem ez ügyben, és valószínűleg szerencsésebb is volna valamely utcában lakni, mert a panzió messzebb van, hosszú távon pedig drágább is lehet, mint kibérelni egy házat. A megvásárlás egyelőre fel sem merülhet, mert amikor útnak indultam ide, kevéske félretett pénzem akadt csak. Kesztyűm se volt! De mostanra vettem, egy szép bordó és melegítő bűbájjal átszőtt darabot, hogy aztán tudjak én is játszani a gyerekekkel.
Néhány papírszatyorral a kezemben sétálgatok, még ismerkedem az üzletek elhelyezkedésével, hogy hol mit lehet kapni. Nem kell mindig mindenért a vegyeskereskedésbe rohannom, olykor lehetek egy kicsit költekezőbb is. Az első fizetésemből például megvettem a kesztyűhöz tartozó sapkát és hosszú sálat is, amit a kedves eladóhölgy félretett nekem, így most a teljes szettben lépegetek és merülök el a gyerekekben, miközben egy hóember alakú csokis nyalókát eszegetek, már a végénél járva egészen. Egy nap majd én is szeretnék gyerekeket. Sokat, mindig is sokról álmodoztam. De amíg nem lesz sok gyerekem, addig is van, hiszen óvónéniként minden gyerek egy kicsit az enyém is. A gondolat megmosolyogtat, így ér az orv támadás is, ám amikor megjelenik előttem az elkövető, kitör belőlem a nevetés. A szám csokis egy picit, látszik a vörös rúzson, arcom piros a hidegtől, vörös hajam egy részén pedig ott a támadás nyoma. Én pedig vidáman nevetek.
- Ez vicces volt! Azt hittem, hogy ilyet csak a gyerekek csinálnak.
A mellettünk lévő padra leteszem a szatyrokat, és hátra lépve picit én is felveszek egy kis havat, megpróbálom golyóvá gyúrni, de ahogy eldobom, csak egy pici része ér célt a másik mellkasán, a többi menet közben válik porrá, de így is megnevettet a jelenet, és arra sarkall, hogy újabb golyót gyúrjak.
- Aki veszít, az fizet egy forrócsokit!
Kiáltom, és újabb orv támadást intézek a másik felé hangosan, kislányosan kacagva.
Utoljára módosította:Virginia Mayfair, 2021. január 3. 09:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay Bertalan
Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 26
Írta: 2021. január 3. 13:25 | Link


Az Antikvitásból hazafelé
Eltévedt baleset



A doboz ott ázik a hóban felfele, nekem meg csak az volt mára a tervem, hogy felavatom azt a készletet egy jó kávéval és hátradőlve olvasok valamit, vagy talán elnézek a testvérem felé, fogalmam sincs, mert nem sok szabadnapom van és azokat sosem tudom ésszerűen beosztani, mindig valami olyan lesz belőle, amelyre nem számolok és amely nem olyan hasznos. Egyszerre vagyok az a felnőtt, akit apám lát és aki az auror, még ha annak tényleg nem is örült annyira, hogy a faluba delegáltam. Szerinte nekem a fővárosban a helyem, központi helyen, hogy minél előbb léphessek előre, úgy véli, akik vidéken, eldugottabb helyen vannak, azok kevésbé érvényesülnek és persze, nem is olyan tehetségesek, de én megnyugtattam, hogy nem azért raktak „félre”, mert bajt okoztam. De a dobozom továbbra is a földön, én pedig mégsem viselkedem úgy, ahogy azt apámnak lefestettem. Mintha azzal, hogy távolabb kerültem, én is más lennék, pedig sosem voltam más és nem is akartam az lenni, nekem elég volt, ami „jutott”. Itt van minden, ami kellhet, hamarosan még írógépem is lesz és itt nem kell fiókba rejteni, hogy mivel ügyködöm, hagyhatom az asztal közepén, a nappaliban és azt hiszem, ez a fajta szabadság az, amely miatt én lehajoltam és gyúrtam a havat, hogy aztán szegény, szerencsétlen erre haladót találtam el azok helyett, akik még küldenek párat az irányomba, mielőtt eltűnnek, de én ugye, a fiatal nőhöz siettem. Riadt tekintetem még nagyobbra nyílik, hogy aztán egy pillanat alatt párologjon el a riadalom, és költözzön helyébe a megnyugodás kellemes érzete. Eltalálhattam volna azt a furcsa kalapos urat is, aki érdekesen ráncolt homlokkal néz felénk, ahogy végül én is nevetek egy aprót. Túlreagáltam, azt hiszem, hiszen ez csak hó, nem egy átok, amelyet valami bandita felé küldtem és civilt talált el. Szerencsére.
- Hát én is, de… szerencsére borzasztóan célzok – szelídül mosollyá a nevetés, mert mind lehetünk gyerekek, valahol egyszer hallottam, hogy nincs igazán életkorhoz kötve, ki meddig érzi magát annak. Én hamar elvesztettem és őszintén, soha nem mentem ki a többiekkel havat gyúrni, mert tanultam inkább, néztem őket az ablakból, néha a párkányra tapadt havat hajítottam el feléjük, majd mentem és olvastam a többi fejezetet. Lehet, hogy amiért kimaradt ez, azért tartom én is most már viccesnek? Nézem, ahogy leteszi a szatyrokat, már kérdezném, hogy mit szeretne, vagy csak letakarítani magát, de tincsein hamar olvad a hó, ő pedig lehajol. – Ha! – kapcsolok, hogy mire készül és karjaimat kitárva várom a viszonttámadást, amit „megérdemlek”, úgy igazán. De csak egy apró gombóc csapódik mellkasomnak, lepillantva nézem, hallgatom csilingelő nevetését. Saját ajkam beharapva fojtok el egy vigyort, majd hátrálok pár lépést.
- Rendben, hölgyem, ön akarta – mint valami ádáz csatajelenet a hasábokon, úgy nézünk egymással farkasszemet, ahogy az újabb adag gombóc csapódik kabátomnak. Fejem csóválom meg és veszem fel a havat. – Kicsit erősebben, így – mutatom, hogy nyomom össze, pedig közel sem tökéletes. A gyerekek simára is tudják lapogatni, az enyém göcsörtös, azonban feleakkora erővel hajítom el, mint ahogy az előbb, mégis a pad támláját találom el.
- Uhh… - úgy néz ki, talán kancsal lettem, de nem adom fel, újabb és újabb adagot veszek lassan átfagyott ujjaim közé és dobom felé a havat, arra azért figyelve, ha eltalálom, az valahol a karja, és lábtája legyen. – Na még egyet! – és hirtelen, már talán nem is vagyunk olyan felnőttek, egyikünk sem. Mik nincsenek erre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Virginia Mayfair
Előkészítős tanár, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos


Mesemondó naivitás :3
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2021. január 3. 13:46 | Link

Kállay úr


Nevetek, mert szeretek nevetni. Még gyerekként tanítottak meg rá, hogy a legjobb orvosság a nevetés, és az sem baj, ha néha párosul egy kocka csokival. Így hát, ezt teszem én is. A csoki már megvolt, most a nevetés követi. Néha, mikor azt érzem, hogy nem történik semmi, felidézem magamban az egyik kedvenc viccemet, és nevetni kezdek. Vagy mesét nézek, vagy...BART! Te jó ég! A kis fekete gombóc az előbb még a vállamon volt. Most pedig nincs sehol. Egy pillanatnyi, vagy annyi se riadalom után nevetek újra, mert meglátom, ahogy a hótól magát borzolva ül ő is a padon a szatyrok mellett. Jaj Bart!
Az Anastasia a kedvenc mesém, talán azért, mert külsőre rá hasonlítok a legjobban, a haja, a bőre, a szeme, az alakja, szerintem őt idézem meg a legjobban. Jellemre azt hiszem, inkább Aranyhaj vagyok, de Hófehérkére is lehet gyanakodni. Semmiképpen sem vagyok Mulan vagy Pocahontas. Talán még Wendy? Mondjuk ő nem tartozik a klasszikus hercegnők közé. Bart is ezért lett Bart. Az Anastasia miatt. Most viszont, még mielőtt nagyon megijedtem volna, hogy elvesztettem karmos kis társam, már újfent nevetek, és élvezem az életet. Figyelmesen nézem, hogy hogyan csinálja a hógolyót, és nyelvem kidugva, nagyon rákoncentrálva gyúrom össze, lemodellezve a kézmozdulatait, miközben ő sikertelenül dobja a sajátját. Az enyém még nem olyan, ami egyben maradna, mert főleg nevettem, szóval muszáj egy picit még dolgoznom rajta. Jó tanítvány vagyok, csak az a baj velem, hogy elveszek a részletekben és szöszölőssé válok.
- Na kész!
Jelentem ki büszkén, nem tudom, hogy hallott-e mert újabb golyót gyúr. Remélem, hogy én is ilyen rutinos leszek hamarosan. Célzok, és jó erővel meghajítom, éééés talált. Én pedig, számmal O alakot formálva nézem, ahogy az egész arca havas lesz, aztán, sajnálom, tényleg, de újfent nevetni kezdek, ahogy közelebb lépek, hogy leütögetett, tiszta kesztyűimmel leporoljam róla a havat. A mellkasára céloztam, vagyis oda, ahol emlékeztem, hogy van a mellkasa, de ezek szerint egy félóriás méreteivel ruházhattam fel.
- Nagyon fáj?
Kérdezem kétségbeesetten, óhatatlanul is mosolyra húzódó ajkakkal, miközben tisztogatom az arcát, a mellkasát. A magyaromon érződik, hogy nem itt tanultam, és hogy nem ejtem olyan szépen a szavakat, de nem akarok a fordítóékszerek miatt ellustulni. Kicsit talán esetlenné tesz, de ez csak plusz egy a többi bénaságom között.
- Legalább az orrodat nem törtem el.


//Megengedte, hogy irányítsam a hógolyót - a szerk.//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay Bertalan
Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 26
Írta: 2021. január 3. 14:41 | Link


Az Antikvitásból hazafelé
Eltévedt baleset



Egy percre megállok, amikor úgy látom, keres valamit, hirtelen ötlik eszembe, hogy talán a fülbevalót, amit az első, rosszul irányzott gombóc üthetett ki a füléből, még ha nem is volt olyan erős, megeshet. Aztán szép lenne keresni a hóban, azonban, ahogy továbbra is nevet, úgy nyugszom meg, hogy semmi gond nem történt, ami elveszett, ha elveszett, az meg is lett, így nem kell aggódni tovább. Valami apróságot látok, kicsi, sötét pamacs, azonban időm nincs megnézni jobban, hiszen, a forrócsoki tét. Nem mintha földhöz verne, ha nekem kellene megvennem, sőt, ez inkább, csak móka. Furcsa, hogy az ember néha mennyivel később jön rá, hogy ami másoknak természetes és megvolt, az a saját életéből mennyire hiányzott. Mármint, Ákossal bőven borítottuk be egymást hóval gyerekként, azonban a közeli iskolába érve, háztársaimmal már koránt sem volt rá alkalom, ők megtették, én meg… Érdekes lesz megint a falak között sétálni, egyelőre még nem mentem be a papírokat elrendezni, ott is téli szünet volt, az ünnepek után most kezdenek majd visszaszállingózni a diákok és az ott dolgozók is. Majd rákérdezek Ákosnál, hogy mi merre pontosan, neki jobb naptára lehet az enyémnél, addig az irodában nézek át mindent, mi és merre. Új feladat ez, amellyel olyan elszántan nézek szembe, mint a jelenlegi hógolyó-csatával. A nevét sem tudom, ami vicces, mégis úgy viselkedünk, mint akik egymás melletti házban nőttek fel és felveszik ott a fonalat, ahol abbamaradt az egyik téli reggelen. A célt tévesztett golyóm nem tesz kárt semmiben, abban a pici, fekete pamacsban sem, de talán a rá hulló hódara nem lehet a kedvence. Biztos valami apróság, mert mintha mozogna. Egyelőre, oktatok inkább.
- Úgy, úgy, jó sima lesz – bólogatok, közben a magam darabját is kézbe veszem, hogy hasonló módon járjak el. Csakhogy ezt már eldobni nincs időm, ugyanis, ahogy feljebb egyenesedem és fejem fordítom, emelem felé, csakhamar csattan valami az arcomnak. Egy apró koppanás, a hideg és a fájdalom szétáradása. Azt tudom, hogy amikor realizáltam, hogy mi is közeledik felém, szóra nyitottam a szám, így most abban is van egy adagnyi hó, amit félrefordítva a fejem, kiköpök, hogy aztán hűs, ajakamat zsibbasztó érzéssel nyammogjak.
- Áu? – a golyó a kezemben szétroppant, ahogy a pillanatnyi riadalommal rászorítottam, így elengedem, amúgy is már szinte fájnak a hidegtől. Sűrűn pislogva szabadítom meg szempilláimat is a hótól, mire tisztán látok, már előttem áll és arcomról takarítja a havat. Csakhamar aprót nevetek, hogy semmi gond, hogy nem lett belőle baj. Ezért nem szerettem hógolyózni, eszembe jutott.
- Nem, dehogy is. Csak hideg – de az nagyon. Egyhamar eltűnik a hó, kicsit magam is besegítek, amikor átdörzsölve arcom, az utolsó vízcseppeket is próbálom eltüntetni. Mint valami nyúl, úgy mozgatom meg az orrom, párat szipogok is mellé. – Nem, határozottan nem – villantom mosolyom felé, majd szusszanok. – Én becsülettel feladom, lefagytak az ujjaim – mutatom fel vörös, vizes kezemet, amelyeknek jót tenne, ha ilyen időben kesztyűt húzok. – Szóval, állom azt a forrócsokit, rendben? Nyert, egy igencsak pontos találattal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Virginia Mayfair
Előkészítős tanár, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos


Mesemondó naivitás :3
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2021. január 3. 16:02 | Link

Kállay úr


Amikor azt mondja, hogy hideg, fejemmel egyetértően bólogatok, mert valóban az, hideg. Nekem nagyon tetszik, de be kell vallanom, leginkább a nagy hópihék, meg az, ahogy reggel és este csillog a napban, már amikor van nap, ugyebár, mivel néha csak olyan komor, szürke az ég, mintha szomorú lenne. De én becsülettel mindig felmosolygok rá, hátha picit megenyhül és engedi a napot, hogy süssön. Ha picit is, de eddig minden nap sütött, és szeretem azt hinni, hogy ez az én személyes varázsom.
- Ó, tisztára rózsaszínek is. Nincs kesztyűd?
Ez a tegeződés - magázódás a magyarban nekem még nagyon furcsa, valahogy mindig keverem, és most, hogy így belegondolok, azt hiszem, rosszul kezdtem el használni, de már nem javítom ki magam, mert nem tűnik olyannak, mint, aki kioktatna miatta. Viszont, ha nincs kesztyűje, akkor lehet, hogy abban kellett volna fogadnunk, nekem veszíteni, és akkor vehetnék neki egyet. Most kaptam fizetést, telik rá.
- Köszönöm.
Pillantok rá vidáman, a szemeim felcsillannak, és már el is felejtem azt, hogy lehet, hogy szegényebb, mint én. Viszont, ha látunk valahol kesztyűt, akkor fogok venni neki egyet, nehogy nagyon megfázzon a keze.
- Amikor hazaérsz, ne tedd azonnal forró víz alá, mert akkor könnyen megsebesítheted, először csak langyossal moss kezet, és fokozatosan növeld a hőt, amíg úgy nem érzed, hogy jó. Mert akkor igazából nem is kell olyan magas, mint amit eredetileg engednél rá.
A padhoz lépve előbb Bartot várom meg, hogy visszakapaszkodjon a vállamra, és amikor ő már a helyén van, akkor veszem fel a papírszatyrokat. Ez tetszett. Máskor hosszabban szeretnék hógolyózni. Talán majd a gyerekekkel.
- Merrefelé laksz? Keresem a tökéletes otthont, és nem tudom, hogy melyik utcában lelhetem meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay Bertalan
Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 26
Írta: 2021. január 3. 17:30 | Link


Az Antikvitásból hazafelé
Eltévedt baleset



Mert a meleg havat még nem találták fel, így más nem is lehetne. Ki és be hajítgatom az ujjaim, majd egyenesen a zsebembe dugom, bár tudom, hogy sétálni, zsebre tett kezekkel nem  a legjobb, mert ha valaki esik, akkor semmi esélye annak, hogy támaszt keressen, de egyelőre ácsorgunk, így ennyit megengedek magamnak.
- De, valahol a szekrényben, nem gondoltam, hogy havazni fogok és amúgy simán bírtam eddig – húzom el a szám, hogy ugyan sapkát semmiképp sem szeretek hordani, a kesztyű még oké és viselem, ha olyan szeles, hideg idő van, amitől bőröm repedezik a bütykökön és hiába kenegetem, nem lesz szebb, de cserébe random pillanatokban reped fel és kezd vérezni. Tapasztalat? Az. – Ezentúl inkább zsebre vágom, ha nem is használom – ez inkább magamnak ígéret, ahogy közben kihallom, hogy a magázódás tőle elmarad és ez nem baj, egyáltalán nem, de meg szoktam adni a nőknek azt, hogy előbb hagyják el, mert úgy illik. Ha nekik nem gond, onnantól nem erőltetem, de valahogy a hivatali évek alatt rám ragadt, hogy ezt a hangot üssem meg elsőnek. Apám szerint így a legjobb, Ákos néha csodálja, hogy tudok olyankor is higgadt és nyugalmas hangnemet megütni, amikor más már üvöltene, nekem meg ők a meglepőek, hogy ez szóba jön. Nekem természetes.
- Ugyan. Most, vagy későbbi alkalom? – mert én ráérek, csak a dobozt kellene már felvennem a földről, mielőtt teljesen használhatatlan lesz. Pillantásommal jelzem, hogy egy szekundumnyi időt kérek, amíg odalépve kapom fel, nem nagy, így elfér a kezemben, de még időben, nincs meleg, hogy a hó olvadt legyen annyira, hogy ezzel gond legyen.
- Ó, ezt így kell? – mert amikor hideg, akkor mindenki meleget kíván, hallottam én már intelmet arra, hogy ha nagyon ki vagyok melegedve, ne igyak nagyon hideget sem, de őszintén, kinek van kedve a langyos vízhez, amikor ott a hűs is. Nem vagyok torokfájós, viszont van benne igazság, amikor két napig krákogok utána. De ezt az átfagyott ujjas dolgot sosem így csináltam. – Akkor én köszönöm. Sose gondoltam volna, hogy ebből lehet sérülés, bár arra emlékszem, hogy fáj – gondolkodok el a dolgon, ahogy közben a másik vállára kapaszkodik az a kis pamacs, akit korábban láttam. Arcom felderül, mert kicsi, szőrös és aranyos dolog, az ilyeneket szeretik az emberek, én meg állatbarát vagyok, olyannyira, hogy meg sem eszem azt, amit mások igen.
- Haláli kis figura – bökök a válla felé, majd ha forró csoki, ha nem, teszek egy pár lépést, leginkább azért, hogy ne az út közepén ácsorogjunk. – Én a Macskabagolyban vettem ki egy lakást, az elég kellemes környék, de ahogy sétáltam a többibe, mikor nézelődtem, igazából kicsit mind egyforma, de nem sűrűn lakott. Szép telkek, sok a zöld, a közeli erdő miatt. Miféle hely lenne a tökéletes?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Virginia Mayfair
Előkészítős tanár, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos


Mesemondó naivitás :3
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2021. január 3. 18:38 | Link

Kállay úr


- Vagy keresd meg a kesztyűdet.
Kacsintok rá cinkosan, de nem, ez nálam nem flörtölés, vagy ilyesmi, én csak nagyon sok időt töltök gyerekek között, és a felnőttekkel is, ha félek, hogy nem találom meg a közös hangot, úgy beszélek, mint a gyerekekkel. Nem az öregekkel, velük azért jóval tisztelettudóbb vagyok, de a velem egy korúakkal nem nagyon szeretnék vaskalapos lenni. Ez nem az én stílusom. Talán inkább Giselle a Bűbájból? Igen, esélyes, hogy rá hasonlítok a leginkább.
- Később, mert most nagyon sok csomagunk van.
Mivel ő is felveszi a magáét, meg én is, látható, hogy egyikünk kezébe se fér még el egy forrócsoki is, ráadásul ott van még a beülés lehetősége is, ami meg azért nem jó, mert akkor meg mindenki minket nézne, hogy milyen sok holmink van, ami azokat a furcsa tekinteteket okozza, szóval tényleg, mindenféleképpen azt szeretném, hogy inkább egy másik alkalommal forrócsokizzunk, mert akkor beszélgethetünk is nyugodtan, és tekintve, hogy szinte senkit sem ismerek itt, lehet, hogy elindítana a barátkozás útján. Sosem volt sok barátom, de örülnék neki, ha itt is lenne pár, akikkel tudok beszélgetni, és nem érzem magam egyedül. Mondjuk, én sosem érzem magam egyedül, mert ha szomorkodós kedvem kezd lenni, akkor beteszek egy mesét, és máris boldogabb vagyok.
- Igen, erre sokan nem figyelnek oda, de én ezt tanultam, szóval tudom, hogy így a jó, gyógyító vagyok, gyerekekre specializálódtam, de ez a felnőtt bőrre is igaz.
Csak a gyereknél az ember még jobban odafigyel, hogy hogyan nem szabad, míg a felnőtt esetében már más a helyzet, ott hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a mi bőrükre is vigyázni kell.
- Bart. Mielőtt elhagytam Amerikát, akkor láttam meg egy kereskedésben, nem kellett senkinek, egy sarokba volt berakva, még ára se volt. Sajnos génhibával született, és a puffskeinek amúgy se drága jószágok, így nem akart érte senki pénzt adni, én viszont nem jöttem el nélküle, szóval végül huszonöt dollárt adtam érte, hogy lássa, tényleg komolyan gondolom. Azóta mindig együtt vagyunk.
Megsimogatom kicsit a puffancsomat, amire kis ciripelős hangot ad ki. Egy pillanat alatt egymásra hangolódtunk, aminek nagyon örülök, mert nélküle nem tudnám ezt az egészet végigcsinálni.
- A Macskabagolyba sokan járnak, nekem zsúfolt. Olyat szeretnék, ami természetközelibb. Picike házat, egy embereset, ami bájos, elvarázsolt, illeszkedik hozzám. Közelebb van ez előkészítőhöz, hogy ne sötétbe járjak haza.
Én is elindulok, lépegetek vele, hogy haladjunk, tényleg nem lenne rossz, ha nem állnánk el az utat másoktól, nem lenne illendő.
- Akkor elkísérhetlek odáig, mert a panzióba lakom, onnan elvisz az út oda. Virginiának hívnak, de a legtöbben csak Niának, szóval, ha van kedved, szólíthatsz te is úgy. Nem muszáj persze.
Nem tudom, hogy itt mi a szokás, de gondoltam jó az, ha opciókat adok neki. Az olyan kedves dolog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay Bertalan
Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 26
Írta: 2021. január 4. 22:15 | Link


Az Antikvitásból hazafelé
Eltévedt baleset



- Az még egy ésszerű megoldás, igen – nevetem el magam, ahogy felém kacsint és igazából a leglogikusabb megoldást veti elém, mert hát, az egyszerű a legkönnyebb, de néha az nem jut elsőre az ember eszébe, pedig nem is kell valami igazán bonyolult témáról gondolkodni. Most elég csak a kesztyűmről, amelyet remélem nem fogok elfelejteni sem, mert valami otthon jobban lefoglalja a gondolataim.
- Rendben van. Beszéljünk le valami nagyjából időpontot? – érdeklődöm, hogy erre van-e ötlete, vagy valami teljesen véletlen időpont és találka legyen belőle, mert ugye, ez a városka nem olyan nagy, hogy elvesszen benne mindenki hetekre, hónapokra. Jártam külföldön, láttam akkorákat, hogy abba az én gondolatom szerint egy országnyi ember is elfért volna, amelyek nagyobbak a mi fővárosunknál bőven. Nem mintha gondot okozna ez, hiszen nem kell nekem ott élnem, valahogy mindig is a kisebb közösség és hely volt az, amely körbevett, nem tudom mennyire érezném biztosnak azt, hogy én ott létezem. Senki elől nem zárom el magam, így előle sem, csak örülök, hogy olyasvalakit talált meg az eltévedt hógolyóm, aki vevő volt rá, aki végül felvette és folytatta, bár nem terveztem, hogy ilyet csinálok, de társaságban jobban működik ez. Ákos is biztos örülne, hogy nem kuksolok a lakásban a könyveimet bújva, hanem kicsit kiszabadulok.
- Szóval gyógyító és gyerekek. Az szép kettős, a rendelőben dolgozol? – mosolygok egyet, mert fontos a gyógyítás, igazából nem szoktam nagyon megkülönböztetni, hogy ki és mire szakosodott, hiszen azok is egyformán fontosak a társadalomnak. Még a bűnösök is, elvégre, akkor én nemigen tudnék mit munkálkodni. Lenézek a kezemre, hajlítgatom, eléggé hideg és valóban kelleni fog valami módszer, nem voltam felkészülve a hóra, így nem. Leengedve, dobozomat fogva pillantok a kis barátjára, aki immáron a vállán ücsörög ismét és látványosan jól érzi ott magát.
- Mint a kávéskészletem, nem összeillő, senkinek se kellett, nekem meg egy kincs és viszem haza éppen – persze, ez sarkalatos hasonlat, de igaz. Ami másnak hibás, van akinek kincs. Félszemű, félfülű kutyák és macskák, vagy épp lábuk vesztett, akárhogy is, de nehezen kelnek el, mások pedig alig várnak egy ilyen társat. – Akkor főképp hálás kis kedvenc, bár inkább azért, mert hála neked, nem kell többé a sarokban kuksolnia. Merre éltél Amerikán belül? – nem jutottam még el odáig, de egyszer szeretnék, úgy majdnem minden országba, kontinensre el-eljutni, kicsit körbenézni és hazajönni. Nincsenek terveim, hogy máshol keresek boldogságot, utazni annál inkább mókásabb. De legalább, lehet, hogy tőle megtudok majd pár olyan helyet, ami nem biztos, hogy turista paradicsom, viszont annál inkább érdekes.
- Áááh, megértelek. Mondjuk én is csak azért ott vagyok, mert a többi lakásban három hálószoba volt, nekem a kettő is sok, de még meg tudok vele békélni, mert lett belőle dolgozószoba. Szóval természetközelibb és nyugodt. Hmm… a város végén a Mennydörgő? Az egészen új, ha jól tudom – vakarom meg az állam, mert oda is mentem lakást nézni, de már tömve voltak az apró, agglegénylakások – köztük bátyáméval együtt. Sétálva vele idézem fel az utca képét, egész jól lefedi azt, amit ő keres.
- Ó, milyen ostoba vagyok – torpanok meg egy pillanatra. – Bertalan, de elég akkor a Berti. Örvendek, Nia – nyújtom felé a jobbom, majd ha elfogadja, egy apró kézrázás után lépkedem tovább vele. – Rendben, gyere, ha kicsit kerülünk, meg tudom mutatni azt az utcát, amit mondtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 602
Írta: 2021. január 8. 11:49 | Link


Tudom, hogy hol talállak...


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Virginia Mayfair
Előkészítős tanár, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos


Mesemondó naivitás :3
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2021. január 8. 19:35 | Link

Kállay úr


- Ne, semmiképpen sem. Amikor az időpont megfelelővé válik, akkor útjaink újra találkozni fognak.
Hiszek a véletlenekben, szeretem őket, csodálom őket. Hiszek abban, hogy a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen, a megfelelő emberrel sodródunk össze. A hógolyó okkal tévesztett célt, azért, hogy én is megtanuljak készíteni, és azért, hogy nevethessünk, hogy gyermekek legyünk újra. Biztos vagyok benne, hogy a tudásomat egy nap kamatoztatni fogom, talán éppen a következő oktatási napon, amikor az udvaron a kicsit nagyobb gyerekekre vigyázok majd, hogy velük hócsatába bonyolódjak. Szeretnék még ilyet játszani, mert tetszett, nagyon tetszett. Szeretek nevetni, szeretem, ha van okom, és azt is, ha nincs, mert olyankor eszembe jut egy kedves emlék, mint a mostani, mely holnapra már emlékké válik, és ahogy felidézem magam előtt, nevetésre sarkall. Nevetve, szeretve lehet csak igazán jól élni.
- Nem, az előkészítőben. Iskolaorvos vagyok. Azt hiszem, így hívják, ez a hivatalos megnevezése. És óvónéni.
Tudom, hogy a hivatalos az óvónő, de az olyan nagyon szigorú hangzású, és a kicsik mindig néniznek, én pedig nagyon szeretem, mert bizalmasak velem. Sokan vannak, akik a nénire megforgatják a szemüket, holott a kicsiknek mi mind idősek vagyunk, hiszen felnőttünk. Nem tudnak még annyira különbséget tenni köztünk és egy ráncba szaladt arc között, főleg, ha más gyermekek az ő anyukájukat nénizik le.
- Szeretem a kincseket. Bart is egy kincs, ha szabad így mondani.
Nekem a legnagyobb, és hogy érezze, mennyire szeretem - noha tudja ő ezt magától is - megsimogatom a kis karmos mancsait, amire újfent kiadja a kis ciripelős-purrogós hangját, amit annyira szeretek. Néha, mikor szépet álmodik, akkor éjjel is ilyen hangot ad ki, sőt, olyan is volt már, hogy a nyálából apró buborékot fújt. Olyan bájos volt, annyira tökéletes, hogy amíg csak tudtam ébren voltam, hallgattam és néztem őt. Nekem a legcsodálatosabb, az igazi társ. Nem érzem magam egyedül, sosem voltam magányos, és nem is aggódom, hogy valaha át kell ezt élnem.
- Manhattanben. Nem az Upper East Side-on, mielőtt még azt hinnéd. Egy kis eldugott, inkább szegényebb városrészen. Én mindig úgy gondoltam rá, hogy a határán világoknak. Aztán a nagymamám meghalt, a halála előtt pedig kérte, hogy látogassam meg ezt a helyet, mert itt nevelkedett, még mielőtt menekülnie kellett volna. Itt látta utoljára a szüleit. Amikor elég pénzem lett útnak indultam, és most itt vagyok.
A szatyrok füleit a csuklóimra csúsztatom, és zsebre dugom a kezeimet, hogy ne fázzanak. Szeretem ezt a kabátot, a dédnagyapámé volt, ugyan a rávarrt sárgacsillag már kicsit megfakult, ha sál nem takarja, még most is feltűnő, habár azt vettem észre, hogy nem sokan tulajdonítanak neki jelentőséget, ahogy a nyakamba lógó medálnak se.
- Nem tetszik a neve, túl komor és túl új, inkább olyat szeretnék, aminek múltja van, ahol érezhetem a történelmet, nem baj, hogy régi és ódivatú, nekem csak annál jobb.
Nagyon szeretem a történelmi, elfeledett csodákat, az épületeket, melyekbe lépve a múlt elevenedik meg, elrepítve engem sosem látott világokba. Vagy legyen álomszerű, olyan, ami kiszakít újra és újra.
- Az igazság az, hogy a Holdfény tetszik a legjobban. De elkísérlek haza, és akkor végigsétálok még egyszer a Macskabaglyon, hátha az is megfog.
A Mennydörgőt igazából már nagyon régen kizártam, mert nem az én világom. A Macskabagoly is rezgőléces, mert túl zsúfolt. Nehéz eset vagyok tudom, de azt hiszem Bertinek most hazáig jó társaság leszek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hegedüsh Marcell
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 160
Írta: 2021. január 12. 11:56 | Link

Elda
december 24. | Szenteste | midnight outfit of the day

Nem tudom tovább húzni. Töltöttünk órákat, napok és heteket egymás nélkül. Csendbe burkolódzva, a másikra várva. S ez soha nem vezet semmi jóra; valakinek lépni kell. Ugyan nem tettlegesen, de ezt most Elektra megtettem, nekem pedig mondanivalóm van számára, számunkra. Az utcák üresek, a fejem tele gondolattal, és ki-kitekintek a házak felé, amik mellett elsuhanok, ahol már alig égnek a lámpák. Késő van már. Az ajándékozások biztosan megtörténtek a családokon belül, s nem is gondoltam volna, hogy én is kapok egyet. Mert igenis kaptam; egy vallomást rádión keresztül. Romantikus alkat vagyok és mérhetetlenmód értékelem az ilyen gesztusokat, ezért is érte szívemet és lelkemet ennyire mélyen a dalküldés. Kabátom nem téli, sapkát sem húztam. Csak fehérszín pólómat cseréltem egy kivételesen tiszta, sötétkék darabra, hogy arra felkapjam ikonikussá vált bőrdzsekimet és bakancsos lábaimmal a rádió felé vegyem lépteimet. Hajamat hanyagul túrtam össze, arcom kezdetleges szakállba áthajló borostáktól ékes, ajkaim pedig izgatottan pirosodnak ki a menetszélben. Nem is tudom, hogy rekordot futok-e tempómmal, azonban az bizonyos, hogy éjfél előtt néhány másodperccel érem el a helyszínt, hogy az ajtót felszakítva robbanjak az épületbe, s meg sem álljak a jellegzetes üvegablakok előtt. Szívem hatalmasat dobban, és fel-lejáró mellkassal figyelem a bent ülő nőt. Az előző dal már elszállt.
Talán másik szól odabentről, amit nem hallhatok az üveg túloldalán, ezért nagyot nyelve, alsó ajkamat rágcsálva nézem Elektrát. Mi lesz most? Nem tudom. Noha abban biztos vagyok, hogy ebben a pillanatban itt kell lennem. Jobb kezem vaskos ujjait előkapom farmernadrágom zsebéből, és közelebb lépek a „kalitkához”. Annak üvegén terítem szét tenyeremet, és fekete szemeimet le sem veszem a bent ülő nőről. Nem akarok berontani és megzavarni a munkájában, ezért figyelem tisztes távolságból. Mert itt vagyok. És tudom, hogy hol talállak, Elda.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 602
Írta: 2021. január 13. 14:01 | Link

Marci - karácsonyi csoda


Az éjfél nem csak a szent nap, de műsora végét is jelenti. A kis késleltetés miatt van pár perce míg elüti azt a bizonyos tizenkettőt a vekker. Lassan csak elhangzik az az utolsó dal, s elhal a búcsúnak szánt néhány szó az éterben. Ennyi volt. Mikorofonja mára elnémul. Nem úgy elméje. Abban egyre komorabb és kétségbeesettebb gondolatok vetnek visszhangos tirádát. Hiábavaló volt lelkének kapuját kitárnia a plénum előtt. Talán nem is hallotta. Ez lehet az oka, igaz? Vagy talán már nem szereti? Egek...Fásultan hajtja le ingatva fejét, s dörzsöli meg szemeit. Ujjbegyeit szinte rájukpréselve nyomorgatja őket, míg már nem is lát másodpercekig. Kisvártatva mély sóhajt hallatva teszi le fülhallgatóját. Csüggedt ugyan, ám elégedett is hiszen azért a műsor rendben lement. Fáradtan mozgatja körbe elgémberedett nyakát, hogy azután székével forduljon meg és a pillanat tört része alatt zúduljon át szívén és arcvonásain  a meglepettség, a vágy, a félelem, s állapodjon meg végül mindkettőn a ragyogó boldogság érzése. Szemvillanásnyi idő alatt zajlik ez le hősnönkben. Ekkor azonnal felpattan, mire ülőalkalmatossága kerekein átszáguld a szűk téren, beleütközve az egyik, lemezekkel teli polcba. Lepottyan rá a lendülettől pár bakelit. Elektra, akár egy hurrikán robban ki a stúdióból. Egyetlen szó nélkül veti szerelme karjába magát, reméli nem löki el őt mágától, s úgy öleli, mintha az élete múlna rajta. Szorítja magához, hogy ujjai fehérednek belé. Arcát kedvese nyakszirtébe fúrva lélegzi be illatát. Remegő ajkán mosoly játszik, s észre sem veszi, hogy szemeiből patakokban hullanak a könnycseppek a kabát gallérjára. Nem tud megszólalni. Annyira döbbent, hogy talán nem is hiszi el, hogy tényleg eljött hozzá. Álomkép volna csupán? Meglehet tovaillan, ha kinyitja a szemét. Ettől retteg, s borzong bele a puszta feltevésbe. Ezért nem mer sem megmozdulni, sem szemeit kinyitni. Levegőt szaggatottan vesz, és még így is érezni, hogy szíve kalapál. Fél, hogy a valóságban elaludt a pultra borulva és az a fájó űr vár csak rá a holnapban, ami ott volt a tegnapban. Eközben odabentről kihallatszik, ahogy a hírblokkot követően felhangzik az előre bekészített éjszakai zenei válogatás legelső száma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Tóth-Kiss Anabella
Előkészítős


Fecsegő Poszáta
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 27
Írta: 2021. január 16. 18:03 | Link

Belián bácsi

Állatkereskedés


Külcsín


- Igen, van egy pár állatkám otthon, szóval emiatt is szeretném azt, hogy itt is legyen legalább egy. Egyszerűen imádom őket! - ugribugriztam lelkesen a tanárom előtt, hiszen annyira izgi volt, hogy hamarosan kiválaszthatom a leendő kis kedvenckémet.
- Hárpia? Hű, ez de furi. Apa szokta anyát így hívni, amikor mérges rá. Persze anya nem hallja, mert általában akkor szokott morgolódni, amikor ő nincs jelen - meséltem az otthoni történéseket Belián bácsinak, közben pedig még mindig nem tudtam hova tenni magamban ezt a hárpia dolgot, amit mesélt.
- Tényleg, jut eszembe, hogy is hívják azokat a cuki kis pufók lényeket, akik hasonlítanak a macskákra? Jaj, azok olyan édesek! A bácsi szerint lesz olyan kis pufimufi cukimuki lény a kereskedésben? Ugye lesz? - kérdeztem lelkendezve, miközben a kísérőm kabátjának ujját húzogattam figyelmet kérve magamnak. Na, nem mintha nem figyelt volna rám oda eléggé, de ez valamelyest növelte azt a bizonyos drámai hatást... meg egyébként is túl izgatott voltam ahhoz, hogy képes legyek megmaradni egy helyben.
- Azért kicsit hiányoznak a szüleim, remélem, sok öribarim lesz majd itt... otthon sok barátom van, de ők nincsenek itt - osztottam meg az aggályaimat a tanárommal, miközben betértünk az üzletbe.
- Csókolom! - köszöntem oda nagy hangerővel az eladónak, akit meglepő módon nem láttam sehol... azért az illemet belém nevelték a szüleim, meg biztos, hogy hallotta a köszönésem, lehet, hogy állatokat etet vagy pakolászik valamit. Ki tudja?
- Tyűűűűű! Kezdjük az apróságokkal! - vetettem fel a tanáromnak, akit közben az akvárium közelében véltem felfedezni, ahogyan nagy lelkesedéssel a halakat kémleli. Amilyen gyorsan elillant mellőlem, olyan gyorsan vissza is tért. Elgondolkodtam magamban, hogy nem valami szuperhős-e... láttam a tévében azt a Flash nevű férfit, aki emberfeletti képességgel volt képes mozogni, mint a villám... őt juttatta eszembe Belián bácsi is. Hű, lehet, hogy titokban tényleg szuperhős és másodállásban emberi életeket ment? De izgi!!!
- Jaaajj, egy édes kis hörcsög! Tessék figyelni! Milyen cukin eszi a magot! Awwww, ott meg kerekezik az a kis egérszerűség. Ó, van nyuszi, tengerimalac meg csincsilla is! Annyira édesek! - tapadtam oda a ketrecek elé az állatkákat kémlelve.
- Ó, és ott egy patkány! Ugye nem tetszik félni tőlük? Azt hallottam róluk, hogy nagyon okos állatok! - mutogattam az állatra nagy bőszen, miközben még a látottak hatása alatt álltam. Annyi édes kis élőlény van itt, nehéz lesz a választás. Ráadásul ez még csak ízelítő volt a kínálatból, hiszen rengeteg állat várt még arra, hogy megnézzük őket. Nehéz lesz a választás!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


lone wolf
offline
RPG hsz: 649
Összes hsz: 4065
Írta: 2021. január 19. 22:20 | Link

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Elmosolyodik az apró lányka lelkesedésén, szeretetén, amit az állatok felé irányít. Olyan dolog ez, amelyet talán tanítani sem kell, mert ott van és létező dolog benne, mégis, amikor kiteljesedik, akkor szinte kész öröm. Persze, nem kötelező ez, nem köteles mindenki kedvelni és tartani bármit, az egyensúly csak akkor jó, ha mindenből akad, mindegyik oldalból.
- Akkor bőven jó lesz, hogy ma szerzünk egyet. Neked is, neki is – bólint, hogy ez mind a kettejüknek igencsak kifizetődő lesz. Akaratlan nevet fel a hasonlatra, amely elhangzik tőle, de saját nyelvére harapva moderálja magát, egy köhintéssel elzárva a dolgot.
- Nem, ez… nem olyan hárpia, hanem madár. De nem szép dolog így hívni őt, sem más lányokat – persze, aztán a vita hevében jön minden, amit nem akarnak, azt is. Szóval, érti ő, de azért adjuk meg a módját a modornak és minden egyébnek.
- Hmm? – pillant lefelé, ahogy megérzi a lágy húzást a karjánál, kabátrészen. – Jaj először is, itt, az iskolán kívül nem kell magázni ám. Se bácsizni, nyugodtan hívj Beliánnak – mosolyog rá, mert először is, most nagyon öregnek és ráncosnak érzi magát hirtelen, de olyannyira, hogy menten ülőhelyet kér, másrészt, tudja, igen, hogy tanár, hogy ott más, de ez a közeg szabad, kötetlen. – Másodszor, cuki, pufók lények… ühm, a puffskein-re gondolsz? – bár az nem macskaszerű, de pufi. Több ötlete is akad, mivel bizonyára, mágikus lények is lesznek itt, nem csak az alapkollekció, ami az állatkereskedéseket jellemzi. Amúgy meg biztos kiderül, ha látja és rá is mutat.
- Persze, hogy lesz. Kicsi idő kell hozzá – bólogat, mert ő nem is akart nyitni, mégis megtette és sokan lettek az életében, még annál is többen, mint amit el tudott valaha képzelni. Köszön ő maga is, ahogy a lányka, ám egyelőre senkit nem lát, így magától navigálva, apró bólintással jelezte – miután megbámulta a macska TV-nek elmenő akváriumot -, hogy akkor arra. A ketrecek felé lépkedve nézelődik, kutatja tekintetével az apró állatok neszelését, akik épp esznek vagy épp csak bámulnak kifelé apró szemeikkel. Ahogy felcsattan a vékonyka hang, úgy fordul arra és követve az ugráló figyelmet, sorban megnézi mindegyik apró lakót.
- Nekem is volt hörcsögöm, gimis koromban. De megharapott és nem mertem nagyon játszani vele. A kis kereke meg nyikorgott és még most is emlékszem, éjjel milyen buli volt hallani – csóválja meg a fejét, hogy megvolt a kötelező ketreces állatka tartása, ami a gyerekek életében amolyan mérföldkő, mert ha azzal elbírnak, jöhet valami nagyobb. Neki végül sosem lett más a ketrecbe, akkoriban nem volt olyan, amilyen most. – Nem félek én semmitől, bár a soklábú bogarakat annyira nem kedvelem. Felőlem minden jöhet, kígyó, béka, egyre megy – legyint, hogy nem fog sikítani, ha olyat lát. – Menjünk tovább, hogy előbb mindent lássunk?
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2021. január 20. 05:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Vitéz Rebeka
Bogolyfalvi lakos, Animágus, Független boszorkány


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 251
Összes hsz: 970
Írta: 2021. január 21. 21:18 | Link

Reece

- Hát izé… Bocsi? – nevet vidáman, hiszen cseppet sem érzi magát felelősnek a kutya elrontásáért. Mármint amúgy valószínűleg nem ő tehet róla, de hát ez már mellékes, hiszen igazából ő is tehetne akár. Bár nem gondolja úgy, hogy olyan csodálatos és ragyogó kisugárzása lenne, ami képes így megragadni az emberek – vagy éppen állatok figyelmét. Általában inkább csak dilisnek nézik, amiért ennyire feltűnően sokat mosolyog, és amiért néha cseppet túl közvetlen. De már megszokta az emberek furcsa-kérdő pillantásait.
- Ajaj, ez most egy fenyegetés? – kapja túldramatizáltam jobbját mellkasához. Ilyen fenyegetéseknek még örül is. De tényleg. Gyerekekkel és állatokkal nála mindent el lehet érni nagyjából, ez a két kategória van, ami totálisan leveszi a lábáról minden helyzetben. Aztán hopp, egy viseltes plüss majom hever először a cipője előtt, mire ezzel egyetemben megkapja a megfelelő instrukciót is. Újra megsimogatja az állatot, miközben tudatja vele, hogy a kis majmócája legalább olyan csodálatos, mint amilyen ő maga. Mert tényleg, egyszerűen csodálatos ez a kutya. Ezért is fogadja el hálás mosollyal a pórázt, hogy onnantól ő vegye kezébe a dolgokat. Bár nem kell nagyon fegyelmezni, Hádész viszonylag szépen sétál mellette.
- Én is nemrég költöztem vissza, kint éltem Angliában néhány évig. És képzeld, én is a Mennydörgőben lakom. Egész pontosan a társaslakásban – mosolyog rá. Milyen kicsi a világ! Bár igazából lehetnének szomszédok is akár. Eddig nem volt ideje átmenni és bemutatkozni, mert munkába állt, és nehezen találta meg egyelőre a három állása közt az összhangot. Bízott benne, hogy ez azért majd idővel alakulni fog, mert igazából egyikről sem szeretett volna lemondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tóth-Kiss Anabella
Előkészítős


Fecsegő Poszáta
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 27
Írta: 2021. január 22. 23:42 | Link

Belián bácsi

Állatkereskedés


Külcsín


- Pontosan! Efelől nem is volt semmiféle kétségem! - feleltem Belián bácsinak nagy vigyorral. Bírtam őt nagyon, hiszen ugyanolyan lelkes és pozitív életszemléletű volt, akárcsak én, pedig ez a nap nem is róla szólt. Mindenesetre tök rendes volt tőle, hogy ilyen lelkesen részt vett az új kis kedvencem kiválasztásában, le a kalap előtte!
- Ó... egy madár? Akkor apu anyut egy madárnak tekinti, amikor mérges rá? - néztem kerek szemekkel a férfira, közben pedig én is elmosolyodtam, mivel megütötte a fülemet a nevetése, amit olyan gyorsan befejezett, ahogyan elkezdte.
- Tyűűűűű. Tényleg? - tátottam el a számat, mikor meghallottam tőle, hogy nem kell ám se bácsiznom, se magáznom... de fura volt számomra ez az új szitu. Nagyon rendes volt tőle, hogy felajánlotta ezt a nemes gesztust, de még szoknom kellett ezt a helyzetet, amibe kissé magam is belekavarodtam.
- Igen! Szóval a szeme meg az orrocskája hasonlít a macskáéhoz, a kis füle meg a tengerimalackához - feleltem a tanáromnak hatalmas lelkesedéssel. Örültem, hogy meg tudtam vele osztani a véleményem ezzel a különleges lénnyel kapcsolatban. Közben eszembe jutott a kis gömböcös mese is, és ez kissé aggodalommal töltött el.
- Anya mesélt nekem egyszer a kis gömböcről, aki az útjába kerülő embereket simán bekapta. Ugye a golymók is hasonlít hozzá a leírás alapján... de ha mondjuk örökbe fogadnék vagy vennék egyet, akkor az engem is megenne? - kérdeztem kissé kétségbeesetten Belián-tól. Idáig egyáltalán nem agyaltam ezen, de most, hogy szóba került ez a dolog, máris működésbe hozta az agytekervényeimet.
- Ó, akkor lehet, hogy később találkozunk vele, amikor felfedezzük a többi állatkát. De csak akkor nézem meg, ha nem veszélyes - lestem a férfira nagy szemekkel, hogy nyomatékosítsam a kételyeimet, hiszen én csupán a jót láttam benne idáig, míg ő rávilágított, hogy nem minden fekete és fehér.
- Annyira cukik a hörcsögök! De amikor kerekeznének éjjel, akkor nem tudnék nyugodtan aludni - így le is tettem róluk, hiába voltak annyira ennivalóan imádnivalóak. Közben elképzeltem magamban, ahogyan a hörcsög megharapta a tanáromat, majd akaratlanul is egy kis kuncogás hagyta el a számat. Vajon mit csinálhatott vele? Az mindenesetre biztató volt, hogy nem félt a felsorolt állatoktól, köztük a patkányoktól sem. Közben tovább haladtunk a nem kicsinek mondható területen, majd a terráriumok közelébe kerültünk.
- Ó, kígyók, békák, kaméleonok, gyíkok! - milyen édesek. Mindegyikük tök cuki volt, egyedül az volt velük a bajom, hogy nem igazán mutattak érdeklődést irányomba, valamint nem voltak túl aktívak. Én pedig eléggé aktív voltam, szóval ez így nem volt túl kellemes érzés.
- Nagyon édesek, de túlságosan inaktívak! - néztem a tanáromra, majd miután végiglestem a terráriumokat, máris a következő helyiségbe vonultam.
- Kutyás vagy macskás tetszik inkább lenni? Ó jaj... vagyis kutyu vagy cicu? - kérdeztem a kísérőmtől, még mindig szoknom kellett, hogy nem kell magáznom, ami elsőre kissé fura volt, de úgy gondoltam, hogy majd idővel természetes lesz számomra a kérése. Nagyon édes kutyusok és cicusok voltak ebben a teremben, mind várva, hogy hamarosan gazdira lelnek, és még hátra volt két terem, amely felfedezésre várt... hát, egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, az már biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Maya S. Castle-Rochard
Diák Rellon (H), Elsős diák



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 18
Írta: 2021. február 4. 17:57 | Link

Strakhova tanárnő

Egy jókora utazótáska mellett álltam a peron szélén, összehúzott szemmel kutatva a távolt, hogy vajon mikor érkezik meg a kijelölt tanár, aki felkísér a kastélyba. Nem teljesen értettem, hogy miért van szükség erre a formaságra, hiszen a szüleimmel jártam már itt párszor, mikor apu éppen vizsgáztatott egy melodimágust, vagy anyu tartott vendégórát átoktörésből, de most nem csak az igazgatóság, hanem a szüleim is úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha valaki elém jön.
Vajon ki lesz az? Érdeklődve pislogtam egy kisebb csoportnyi emberre, akik éppen elvonultak mellettem, de sem ismerős arcot nem láttam közöttük, sem pedig olyat, aki tanárnak nézne ki. Lehet, hogy én jöttem rossz helyre, és valójában máshol kellene találkoznunk..? Simán előfordulhat, mert amikor anyu magyarázta a részleteket az öcsém egyfolytában azzal nyaggatta, hogy mikor mehet már ő is varázslóiskolába, mert unja a mugli általánost. Alig hallottam tőle valamit az instrukciókból.
Annak, hogy év közben érkeztem, nagyon prózai oka volt: a szüleimet meghívták egy konferenciára előadónak, így nem lesznek az országban a következő tanévkezdéskor. Úgy gondolták, hogy egyszerűbb, ha már most beíratnak az iskolába és elfoglalom a jogos helyem valamelyik házban (a beosztási ceremónia még előttem áll, de nagyon remélem, hogy rellonos leszek), mint hogy hazautazzanak a távol-keletről csak azért, hogy útnak indítsanak. Most még nem kell sokat tanulnom sem, ha nem akarok, azt mondta apu, hogy nem szükséges most rögtön átmennem az elsős vizsgákon, hiszen késve kezdem az évet, úgyhogy nem izgultam nagyon. Ellenben nagyon vártam a nyarat, amit a Gamayun-házban fogok tölteni Konstantin és Arvid bácsikáimnál.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 290
Írta: 2021. február 4. 21:47 | Link

Maya S. Castle-Rochard

Önként jelentkeztem a feladatra. Nem nagyin dugtam mostanában ki az orromat a Kastélyból. Hol a tanítás, hol a kutatásom, hol a gyógyítói műszakom kötötte le az időmet. Ami meg szabadon maradt azt Lex-el töltöttem és olvasással. Bálinttal továbbra sem tudom hányadán is állunk. Nem találkozunk túl sokat. Jobban mondva szinte semennyit. Valahol úgy vagyok vele, talán így kell lennie. Mindkettőnknek a karrierje a fontosabb. Csak szétforgácsolnánk még jobban magunkat. Ha a romantikára próbálnánk koncentrálni, annak a munkánk és a kutatásaink látnák kárát. Az pedig megengedhetetlen. Így marad a névleges kapcsolat. Ezen gondolkozom ahogy az állomásra igyekszem. Egy év közben érkezett diákért kell kijönnöm az állomásra. Kellemes feladat. Örömmel mondtam azt, hogy én szívesen felkísérem. Kellett a friss levegő, meg a séta sem fog ártani. Megérkezve megállok egy olyan pontján a vasúti megállóhelynek, ahonnan szinte az egész utascsarnokot beláthatom. Krém színű kabátot, fehér sapkát és sálat viselek. Hosszú szőke fürtjeim kilógnak alóla. Lábamon fekete nadrágba bújtatott lábaim ugyanolyan színű bokacsizmában érnek véget és lógnak ki a térd alá érő kabátom alól. Mivel elsőre nem látom nyomát egyetlen feltűnően várakozó diáklánynak sem így pálcámért nyúlok és egy feliratot igézek magam fölé annak a nebulónak a nevével, akiért érkeztem. Ez már jól látható bárhonnan. Remélem ő is észre fogja venni és így gyorsan egymásra találunk, hogy azután elindulhassunk a Tanoda ódon falai közé szép komótosan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maya S. Castle-Rochard
Diák Rellon (H), Elsős diák



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 18
Írta: 2021. február 4. 22:14 | Link

Strakhova tanárnő

Fázósan dörzsöltem össze a kezeimet, miközben a tanárra vártam. Voltam olyan buta, hogy a vonaton elcsomagoltam a kesztyűimet, pedig igazán emlékezhettem volna rá, hogy itt a hegyek között mennyire csípős tud lenni a hideg.
Időközben egyre többen érkeztek az állomásra, gondolom, mert a vonat nemsokára indult visszafelé, kék szemeimmel azonban hiába kutattam az emberek arcát, továbbra sem volt halvány dunsztom sem arról, hogy melyikük lesz a kísérőm. Pillantásom először átsiklott a világos kabátot viselő lányon (nőn?!?), épp ezért lepett meg nagyon, mikor észrevettem a feliratot, amit igézett. Valahogy túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy tanár legyen...
Ennek ellenére sietve elindultam felé, magam után húzva a csomagomat.
- Jó napot kívánok! - köszöntem, miután megálltam a nő előtt. - Én vagyok Maya - jelentettem, miközben még egyszer felsandítottam a feliratra. Igen, kétségtelen, tényleg ő a kísérőm.
A hirtelen támadt szél borzongásra késztetett, és összébb húztam magamon a fekete dzsekit, ami szintén nem tűnt a legjobb választásnak ilyen időben. Persze anyu mondta, hogy öltözzek vastagon, mert a Mátrában hidegek a telek, de még most sem vallottam volna be neki semmi pénzért, hogy igaza volt. Tekertem inkább még egy hurkot a piros, kötött sálamon, hogy jobban bele tudjam fúrni az arcom.
- Egyenesen a kastélyba megyünk, vagy el kell még előtte valamit intézni? - kérdeztem, kérdő tekintettel nézve a nőre.
Utoljára módosította:Maya S. Castle-Rochard, 2021. február 4. 22:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 290
Írta: 2021. február 5. 16:27 | Link

Maya S. Castle-Rochard

A magam fölé bűvölt felirat megtette a hatását. Nem kellett soká várnom és máris megtalált a lány, akiért kijöttem az állomásra. Akit a vonat füstje megcsap az nem szabadul tőle. Az okosabbak ezt mondják. Nekem az a meglátásom, hogy a pályaudvar csak egy megszokott állomás. Nem időznék sokat itt ha nem volna ez a feladatom. Utani szeretek. Várni kevésbé. - Szia. Az én nevem Strakhova professzor - köszönök a lánynak és be is mutatkozom neki egyúttal. Kedves mosolyt társítok szavaimhoz, majd ártatlan kékjeimmel nézek végig rajta. - Nem fázol? - kérdezem és ha esetleg megengedi egy melegen tartó igézettel igyekszem komfortérzetét javítani. Ha nem, akkor beletörődő mosollyal jegyzem meg magamnak, hogy készítsek elő számára egy kalapkúra bájitalt megelőzés gyanánt. - Egyetlen dolgunk van, hogy szép lassan felsétáljunk a Kastélyba. Úgyhogy, akár indulhatunk is, ha készen állsz - mosolygok rá és angyali ábrázatomon láthatja, hogy velem nyugodtan beszélgethet. Nem fogok úgy vezetni magam mellett, mint egy néma serpa. Az emberek eredendően megbíznak bennem. Ehhez talán küllemem is hozzájárul, de meg is szolgálom mindig a bizalmukat. Gyógyítóként ez munakköri kötelességem. Legutóbb is egy rellonos fiút, Marcellt segítettem a beilleszkedésben. Emlékszem nagyot esett a vonatról lefelé lépve és eszméletlen állapotban hozták be a gyengélkedőre. Miután felébredt beszélgettünk egy kicsit. Mostanában ha látjuk egymást mindig öszzemosolygunk. A jó diák-tanár kapcsolat alapja nálunk adott volt. Remélem ezzel a lánnyal is hasonlóan alakulanak majd a dolgok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maya S. Castle-Rochard
Diák Rellon (H), Elsős diák



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 18
Írta: 2021. február 5. 18:06 | Link

Strakhova professzor

Igencsak örültem, mikor végre megtaláltam a kísérőmet, mert ha valamit nem szerettem, az a hidegben ácsorgás. Persze nem ő tehetett róla, valószínűleg én álltam olyan helyre, ahol beleolvadtam a tömegbe, de azért még megkönnyebbüléssel töltött el, mikor végre megálltam a nő előtt.
- Strakhova... - kaptam elő a zsebemből egy pici jegyzetfüzetet, amit gyorsan kinyitottam és megnéztem az első oldalát. - Ön a Gemmológia tanárnő, ugye? Nagyon örvendek - néztem fel rá.
Nem, nem az ügyeletes stréber szerepére pályáztam, csupán szeretek felkészülten érkezni az új helyekre. Arról pedig valószínűleg soha senki nem fog tudni, hogy beletúrtam apám holmijába, hogy megnézzem a Bagolykővel kapcsolatos feljegyzéseit.
- De, nagyon is fázok - bólintottam aztán, mikor letudtuk a bemutatkozást és hálásan megköszöntem a melegítő bűbájt. Nem is telt el sok idő, mire újra rendesen érezni kezdtem az ujjaim és valamivel később már a tartásom is egyenesebb lett, nem pedig olyan, mint akit mindjárt megvesz az Isten hidege.
Strakhova professzorról még mindig nehéz volt elhinnem, hogy tanár, mert olyan kedves arca volt, amilyen ritkán lát az ember. Valószínűleg ezért is tűnt nekem nagyon fiatalnak. Igaz, azt mesélték otthon, hogy anyu is nagyon korán lett HVH, de az a nagy helyzet, hogy már nem emlékeztem a részletekre, hogy hogyan is történt.
De most nem is ez volt a fontos.
- Készen állok, induljunk - bólintottam, miután a tanárnő válaszolt a kérdésemre. - Ha felértünk egyből beosztanak valahova? - kíváncsiskodtam aztán. Annyi infóm már volt, hogy a később érkezőket az igazgatói irodában szokták beosztani valamelyik házba, de hogy ez mikor fog megtörténni, arról fogalmam sem volt. Reméltem, hogy minél hamarabb, mert szinte gyomorgörcsöm volt az izgalomtól. Eléggé kétesélyesnek láttam a helyzetet, mert kicsi az esélye, hogy  a Navinébe vagy a Levitába kerüljek, de attól még piszkálta a fantáziám, hogy mi lesz. Csak abban reménykedtem, hogy ezúttal nem vesz rajtam annyira erőt az izgalom, hogy rókázva oldjam fel a feszültséget, mint kiskoromban az osztálykirándulások előtt...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 290
Írta: 2021. február 6. 12:45 | Link

Maya S. Castle-Rochard

Felkészült nebulóval van dolgom. A nevem alapján kikereste a tanított tárgyamat egy jegyzettömből. - Így van - bólintok míg közben gyorsan befejezzük a bemutatkozást. Nem kezdek találgatásokba honnan szedte az információit és azt sem próbálom megtippelni, hogy ez az alaposság majd szerepet fog-e játszani a házba való beosztásakor. Mivel fázik és beleegyezik, így azonnal ráolvasok egy melegítő igét, majd pálcámat zsebembe rakom. Szeretem az ilyen hasznos bűbájokat. Nyáron ennek az ellentétét szoktam használni, hogy bírjam az itteni forróságot. A félig orosz vérem nem viseli jól a kánikulát. - Úgy tudom igen - felelelk a lány kérdésére miközben hozzá igazított léptekkel elindulunk úticélunk felé. Nincs nagyon messze a birtokhatár, de azért szerintem kényelmes tempóban jó fél óra kelleni fog, hogy megérkezzünk. - Minél előbb tudod meg melyik ház lesz az otthonod annál hamarabb kezdhetsz el beilleszkedni és megszokni az új környezetet - beszélek tovább együttérző hangon és megértő mosolyt teszek szavaimhoz. Kékjeimmel hol rá, hol pedig az útra nézek. Nem számítok semmi szokatlanra, ám mégis fő az óvatosság. Itt ott akadnak még mindig lefagyások az úttesten. Nem hiányozna egy jégbalett. Sem törött csontok. Ugyanis kifogytunk a Pótcsont rapidból. Mióta nem Vérna intézi az alapanyag beszerzést néha késnek a szállítmányok. Most is van pár dolog amire várnunk kell. Remélhetőleg csak néhány napot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maya S. Castle-Rochard
Diák Rellon (H), Elsős diák



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 18
Írta: 2021. február 6. 14:14 | Link

Strakhova professzor

Megkönnyebbültem a hírtől, hogy záros határidőn belül le fog zajlani a beosztásom. Igazán nem szerettem volna, ha sokáig húzódik, már csak azért sem, mert akkor a nap végéig húzhatnám magam után ezt a fránya bőröndöt.
Őszintén szólva, ha úgy igazán belegondoltam, nagyon furcsállottam a varázslóiskolák koncepcióját, hiszen mi értelme van annak, hogy a gyerekek csak félévente egyszer mehetnek haza? Egyrészt félévre elég holmit be kell pakolni mindenféle időjárással számolva, másrészt meg... meg kell valljam, hiányozni fognak a szüleim, főleg apu. Épp ezért vegyes érzelmeim voltak, mikor eljött az ideje, hogy én is Bagolyköves diák legyek. Talán az kicsit könnyebbé teszi majd, ha már biztosan tudom, hogy mégis kikkel fogok együtt élni a következő néhány évben.
- Ebben biztos vagyok - bólintottam a tanárnő szavait hallva. - Remélem, a Rellonba osztanak... - motyogtam aztán, kicsit halkabban, inkább csak magamnak, de lehetséges, hogy elég hangosan ahhoz, hogy a mellettem sétáló is meghallja.
- Uh, igazán újra aszfaltozhatnák már ezt az utat... - szaladt ki belőlem, mikor megbotlottam egy eljegesedett kátyú szélében. Szerencsére rögtön vissza tudtam nyerni az egyensúlyomat (valószínűleg, mert hátulról visszarántott a nehéz bőröndöm), de nem voltam az a fajta ember, aki csendben túlteszi magát a kellemetlenségeken. Szokták is mondani, hogy túl nagy a szám.
- Van valami fontos tudnivalóm a házirendről? Vagy majd megkapom kinyomtatva? - nézem valamivel később a tanárnőre érdeklődve. Ha már ilyen hosszan kell felfelé sétálnunk a kastélyba, akkor igazán eltölthetjük hasznosan is az időt.
Utoljára módosította:Maya S. Castle-Rochard, 2021. február 6. 14:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 290
Írta: 2021. február 9. 20:29 | Link

Maya S. Castle-Rochard

Csendben hallgatom a lányt. Magamra emlékeztet egy kicsit. Izgatott és kíváncsi, de közben talán fél is kicsit az ismeretlentől. Erre utalnak a kérdései. Itt minden idegen számára. A hely és én magam is az vagyok. Hiába tudja a nevem és az általam tanított tantárgyat beazonosítani, attól még nem leszek azonnal biztos menedék számára. Ezen változtatni szeretnék, így a legbarátságosabb ábrázatommal fordítom felé fehér sapka alá rejtett szőke üstökömet. - Bárhová is osztanak be engem gond és baj esetén a tanáriban vagy a gyengélkedőn mindig megtalálsz - mosolygok rá, miközben átfut az agyamon az a kissé képletes gondolat, hogy a fizimiskámmal akár őrangyala is lehetnék. Csak egy szárny és egy glória hiányozik hozzá. Lehet ha lesz farsangi bál, akkor idén annak öltözöm majd. - Csak óvatosan... - kapok utána, ha borulna, de szerencsére csak kisebb botlás történik - Nem kell ám itt helyben élned az előbbi felajánlásommal - nevetek fel látva, hogy kutya baja és folytatjuk tovább sétánkat. - A beosztás után a házvezetőd, a helyettese vagy a prefektusok egyike fog segíteni neked az eligazodásban és tőlük fogsz majd megkapni mindent amire szükséged lesz - válaszolok neki legjobb tudásom szerint. Nem vagyok egyik sem a felsoroltak közül. Nem is gondolkodtam olyasmin, hogy alkalmas volnék-e egy ház vezetésére, ahogy arra sem, hogy vezető helyettesként megállnám-e vajon a helyemet. Túl sok dolgot csinálok így is egyszerre. A tanításra és a vizsgáztatásra is csak épp annyi időt tudok kisajtolni magamból, amennyi feltétlenül szükséges. Inkább vagyok a gyengélkedőn, vagy a könyvtárban a kutatásommal kapcsolatos adathalászaton. Lassan már abba a fázisba kerül az is, hogy el kellene mennem vele egy klinikára, hogy teszteket futtathassak le élő, önként jelentkező alanyokon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maya S. Castle-Rochard
Diák Rellon (H), Elsős diák



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 18
Írta: 2021. február 10. 18:43 | Link

Strakhova professzor

- Ó, a gyengélkedőn is Ön a felelős? Csak nem gyógyító? - ütötte meg a fülemet, amit a hölgy mondott. Erről nem tudtam, viszont ha rábólintott a feltevésemre, akkor egy pillanatra megálltam, hogy a zsebemből előhalászott ceruzával lefirkantsam az extra infót a jegyzeteim közé. Ezután esett csak le, hogy milyen kedves ajánlatot kaptam az imént, és enyhe zavarral néztem a nőre.
- Köszönöm egyébként - mondtam a rend kedvéért, mert ha valaki ilyen kedves, akkor mégsem illik elsiklani felette. Legalábbis édesapám szerint.
Talán a zavarom volt az oka annak is, hogy megbotlottam. A tanárnő persze gyorsan utánam kapott, így nem esett nagyobb bajom némi ijedtségen kívül.
- Hát tényleg nem kéne - nevettem fel továbbra is zavarban, mivel a professzor felajánlása kedves, de talán jobb elkerülni, hiszen mégis ki akar a gyengélkedőre kerülni?
Séta közben aztán kaptam még pár infót a közelgő beosztásomról és a hozzá kapcsolódó eseményekről. Figyelmesen hallgattam a tanárnőt, néha egy-egy aprót bólintva, hogy lássa, nem a fülem mellett engedem el a szavait.
- Szuper. Már alig várom, hogy lássam a leendő házam - lelkendeztem, miután mindent megtudtam, amire kíváncsi voltam. - Az ott már az iskola kapuja, ugye? - hunyorogtam magunk elé, mert nem tudtam tökéletesen kivenni az előttünk a távolban álló útakadályt. Erre a részre kevésbé emlékeztem, mert a kastélyba viszonylag ritkán hoztak fel a szüleim, inkább csak a faluban hagytak a bácsikáméknál, ha erre vezetett az utunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 43
Írta: 2021. február 21. 16:56 | Link

Rebeka
ne tedd ezt velem >> vigyázz

Rebekával nevetek a bizonytalan bocsánatkérésre. Szórakozottan rázom meg fejemet, mindketten tudjuk, hogy itt a bocsi vagy semmit nem ér, mivel nem az ő hibája, nyilvánvalóan, vagy csak egyszerűen nem állja meg a helyét, mint olyan. Nevetésem csillapodásával esik tekintetem kutyámra, aki tényleg eléggé bekurvult a nőnek. Elnézést kérek a szóhasználatért, de nem tudok jobbat mondani rá, amikor valóban felvillant bennem a remény, hogy nem fog kellemetlen helyzetekbe hozni többet. Főleg nem ilyenbe.
Ismét kitör belőlem a nevetés, ahogy Rebeka drámaian kérdez vissza. Nevetgélve emelem meg mindkét kezemet védekezően, amíg Hádész varázsolja el újra és újra a nő szívét. Nem mondom, én is a mosolya miatt szerettem meg az állatot, de azért remélem nem fogja ismét elfelejteni, hogy ki is a gazdája. Vigyorogva figyelem, ahogy a majom kerül a nő lába elé, aki ugyanolyan örömmel fogadja a nyálas és igencsak lerúgott plüsst, mint magát a kutyát, még bókolni is van ideje. Nagyon pozitív és egyáltalán nem ad okot aggodalomra az, hogy a kutyám előbb szed össze egy nőt, mint én.
Könnyed léptekkel indulok el mellettük, kezeimet mélyesztem zsebeimbe. - Anglia? Ott születtem, majd tanultam évekig - csillannak fel szemeim. - Én is ott lakom. Húha, rendben van, kicsi ez a város, még hozzá kell szoknom - túrok zavart mosollyal ajkaimon hajamba. A hatalmas városok után, ahol megbeszélt időpont nélkül majdnem esélytelen volt találkozni bármilyen ismerősöddel, bezzeg itt nem így működik. Egy utcában, és még egy házban is lakunk, amit olyan hihetetlenül fogadok, mintha azt mondta volna minimum, hogy három gyermekes családanya. Bár meg kell hagyni, nem is nagyon volt eddig időm körbekopogni a szomszédok között, hogy én vagyok én. - Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mit csináltál Angliában? - sandítok oldalvást rá kedves mosollyal ajkaimon, ahogy elnyújtott és hosszabb lépteimet igyekszem Rebekáéhoz igazítani, hogy ne hagyjam le a nőt, még véletlenül se.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>> Nagyon szexi, nagyon okos ügyvédférfiállat <<
Kállay Bertalan
Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 26
Írta: 2021. február 21. 21:51 | Link


Az Antikvitásból hazafelé
Eltévedt baleset




Áhh, hogy a véletlen, mint most is, mert ezt nem lehet irányítani. Ha egy mogorva öregasszonyt találok el, már otthon lennék, ha egy gyereket, lehet még mindig, de őt sikerült és nem vagyok otthon és nincs is kényszerem futni, mert felesleges. Egyszerűen tettük, amit és bár kaptunk pillantásokat, csak nevetni lehetett rajta. Pedig engem ennek zavarnia kellene, mert nem vagyok átlagos civil, van, amit képviselnem kell, ahogy annak idején a tanulásba fektettem mindent, most, pár percre annyira átlagosnak éreztem magam, mint bárki más.
- Rendben van – egyezek bele végül én is, hogy legyen így, nem akarok ráerőltetni egy dátumot, amikor lehet, valami, valamelyikünknek közbe is jön és már nem lesz megfelelő. Nem tudom igazán milyen ez, mert én leginkább mindig is terveztem, számoltam az időmmel, nem árt azonban, ha megismerek másfajta szemléletet is. Vagyis, nagyon úgy remélem, hogy ezzel sincs gond.
- Ó! Hogy úgy. Igen, annak nevezik. Szép szakma mind a kettő – mosolyodom el, bár nekem sosem volt akkora energiám egy ilyen szakmához, de máshogy szolgálom a közt, ha lehet így nevezni. Őrzöm a rendet, hogy a hozzá hasonlók és a szülők bőven biztonságban tudják gyerekeiket mind a faluban, mind a világban talán. Nem szokásom hencegni vele és köpenyt kérni érte, csak tényként szoktam közölni, amiből látni, hogy mi energia van benne. Olyasmi ez, amit lehet nem értenének meg, hogy ki miatt áldoztam fel – nevezzük így, igen – az álmomat, azt, hogy mást csinálnék talán, ha nem is regényeket írnék főállásban, de valami írás. Lehet újságírnék, nyomoznék másképp, lehet, csak komolyabb lapokba értekezéseket, vagy lektorálnék. Fogalmam sincs, mert, miután semmi sem lett belőle, képzelegni sem képzelgek tovább. Annyi van, amennyit titokban a fiókban rejtegetek és dédelgetek.
- Szabad bizony, minden kincs, ami annak van tartva – legyen az egy kisállat, egy teáskészlet, vagy csak gondolat, személy. Minden azon múlik, ki gondol így rá. A kis hangra aprót nevetek, mert ez az a tipikus hang, ami mindenkiből ezt váltja ki, akaratlanul, ahogy a sok mosolygás között jön a görbe könnyen, vagy más ásítása után következik a sajátunk. Elcsendesedve hallgatom őt, aprókat bólogatva ismerem meg egy kicsit a történetét. Érdekes, a menekülés is, meg a hazatalálás is, ahogy minden, ami elhangzik. Mások élete, egy más történet, amelyet a sors ír és valami hatalmasabb erő, ki miben hisz. Én az emberekben, mindenki a saját maga írója.
- Azok sokkal szebbek, mint a zsúfolt belváros – bólintok, ahogy Pest vagy épp más város peremkerületein kényelmesebb mozogni, mint a fojtogató közepében. – Nagyon kedves tőled, hogy betartottad az utolsó kérését. Elhoztad őt magaddal, így most már biztosan nyugodtan pihen. Nem a legnagyobb, legjobb ország, ez tény, de szeretem – mert nem vagyok én vérmes hazafi ugyan, de szeretek kirándulni, akár a határokon belül is, még ha sokszor nem is teszem. Családdal esett meg, vagy épp Ákossal, újabban inkább egymagam, ha úgy adódik.
- Értelek, értelek, akkor az annyira mégsem jó az. Nem vagyok tökéletesen ismeretes erre, diákéveim alatt láttam annyit, amikor néha lejöttem. Otthon ülős típus voltam – vagy inkább magam zártam be. Elindulunk végül, hát legyen most ő az útitársam és talán ő is talál valamit. Véletlen, mint ahogy most engem. Jobban fogok rá a dobozomra, majd bólintok.
- Remélem, megtalálod amit keresel. Addig meg sétálunk egy jót – és bár ugyan nem tervezzük a világ megváltását, de szeretek beszélni és hallgatni, így, kölcsönösen, mikor miről folyik a szó, de hiába a kis kerülő, amit teszünk, így is ez volt a legrövidebb utam hazafelé.


// Love

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vitéz Rebeka
Bogolyfalvi lakos, Animágus, Független boszorkány


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 251
Összes hsz: 970
Írta: 2021. február 25. 20:26 | Link

Reece

Rebeka úgy látja, hogy a férfi is elég jól szórakozik a helyzeten. És kifejezetten szereti a jó hangulatú társalgásokat, ahol nem csak ő érzi jól magát, hanem a másik fél is. Annyi kínos sziturációt teremtett már maga köré túlzottan vidám és bohókás természetével, hogy kicsit már elkezdett félni attól, hogy újra és újra ilyenekbe fogja sodorni magát. De úgy tűnik, szerencsére tévedett. Mióta hazaköltözött az anyján kívül mindenki rendkívül kedvesen fogadta, és megdöbbentette a hazaiak szeretet, amit kapott.
- Úgy tűnik nem csak a város kicsi, hanem a világ is – mosolyog kissé diszkrétebben. Megpróbálja azért rendbe szedni magát, hogy ne vihogjon egész úton, mint valami hormonzavaros tinédzser. Abból a korból azért kinőtt már, még ha viselkedésében és néha küllemében sem látszik meg. Hádész csodaszépen sétál mellette, olyan elégedett ábrázattal, mintha sosem várt volna másra, csak hogy gazdája helyett Rebeka kerüljön a póráz másik végére.
- Világot láttam. A bátyámhoz költöztem ki, mikor rájöttem hogy a továbbtanulás nem nekem való. Mármint szeretek és szerettem is tanulni, de az elhibázott szakválasztás rányomta a bélyegét. Szóval kimentem bébicsősznek – vonja meg vállait mosolyogva. Sosem szégyellte azt, hogy az alapképzés után otthagyta az iskolát, és arra ment, amerre az élet sodorta. Egyetlen impulzív döntését sem bánja, hiszen ezek építették és formálták olyanná, amilyen most. – Na és téged mi hozott Magyarországra? – kíváncsiskodik ő is, ha már a kérdéseknél tartana. Nem tudja elképzelni, hogy valaki, akinek nem ez az ország a szülőhazája mégis miért akarna ideköltözni. Főleg Angliából, ahol bár nincs kolbászból a kerítés, de azért az életszínvonal jelentősen eltér Magyarországétól. Félreértés ne essék, Rebeka rendkívüli módon szereti szülőföldjét, de azért van benne annyi reális gondolkodás, hogy ez kérdésként merüljön fel benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


lone wolf
offline
RPG hsz: 649
Összes hsz: 4065
Írta: 2021. február 28. 11:14 | Link

állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.


Senkinek nincs kétsége, főleg nem neki, ez pedig a lényeg. Bár talán nem szokványos, hogy ennyire segít és kísér, de ő úgy tudja, egy örökbefogadásnál kell egy nagykorú is, ha pedig nem, akkor sem csügged, nem érzi elveszett időnek azt, hogy itt van.
- Hmm, részben. A nehezen kezelhetőség, veszély, nem is tudom pontosan mi miatt. Ez a kifejezés ránk ragadt. Nem tekinti annak, csak a viselkedését veszi nehezen – próbálja elmagyarázni, de nem olyan egyszerű az, mert ez is csak ráragad az emberre és használja.
- Bizony – bólogat apró mosollyal, mert bár tudja, hogy ez nekik nem sértő, meg az iskola falai között megszokott, neki még nagyon furcsa, ahogy minden, de ahogy halad előre, úgy válik rutinossá. Most még inkább civil, aki jó fej akar lenni, de az is biztos, nem lesz olyan szigorú és kibírhatatlan, mint a matektanára, akit mindenki szeretett, csak épp szerette máshova képzelni.
- Még csak képen láttam olyat, nemigen volt másnál, hogy megnézhessem – de neki a furcsaságok már nem tűnnek fel, egyszer mindenképp kirándulni fog valami rezervátumban, mert ott aztán majd biztos lát eleget. Elhessegeti a gondolatot, hiszen a lányka tovább beszél és kedve lenne megint nevetni, de csak jót mosolyog a gyermeki fantázia szüleményén. Nos, messzire se kellene mennie, néha ő is lehetetlen képzel valami mágikus dologról, úgyhogy, nincs olyan messze ettől a szinttől.
- Nem, nem, semmiképp. Az csak mese, a golymók pedig nemigen fog megnőni sem, nemhogy megenni valakit. Az amúgy is malac volt, de a malacok sem csinálnak ilyet – mert hát, a népmesék tudnak érdekesek lenni, felnőtt fejjel egy egészen más vonulatot néha venni, de hát, inkább azt nem is hozza fel. De megenni senki nem fog senkit, ebben biztos.
- Nincs veszély, amíg engem látsz – még picit ki is húzza magát, de aprót nevet, mert sok minden ellen tud védelem lenni, a mágia ellen nem, viszont szerencsére nem kell attól tartania, hogy mire kiérnek az üzletből, vad varázslópárbajok kerekednek csak úgy a szabadban, nem is látott olyat sosem, csak hasonlót, aztán gyorsan tovább is állt mindig, mert számára olyan volt, mint lövöldözni, ki tudja, mikor terelődik el és találja el őt.
- Szerintem arra lehet tenni valami varázslatot, hogy ne halljad, szóval ez ne tartson vissza – mert mindenre van, ezt már tudja. Majdnem mindenre, pontosít, de a nyikorgásra biztosan, ha arra is van, hogy valaki néma legyen. Mennek közben előre, a kicsi hangosan lelkendezik mindenre, amit lát, véleménye is van, ami jó, amire csak bólogat.
- Valóban, ők kicsit lassabbak, másabbak – nem fog labdát visszahozni és bújni sem, bár neki ez sem akadály, egyszer szeretne kaméleont, de mit nem. Csak hát, a lakótársa már egy pár órára befogadott süntől is kiakadt. Hallatlan. – Én macskás, van is egy macskám. De a kutyákkal se vagyok rosszban. Elvagyok én mindennel aminek sok lába van, egy sem, vagy akármi. És te? Egy kisebb testű kutya eléggé aktív tud lenni – ad tippet, hátha mégis arra esne a választás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza