|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Boldog Születésnapot... NEKEM ♥ Székesfehérvár, otthon November. Tizen. Négy. Hogy miért olyan fontos ez? Ez a nap rólam szól és ezt mindenki tudja. Már aki fontos vagy kevésbé az. Mondjuk úgy, hogy aki ismer. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hajnal óta érkeznek a baglyok Franciaországból, Olaszból és persze, Spanyolhonból. Mert ahol én egyszer megjelenek, nem távozok a kellő hatás nélkül. Mindenki nyugodjon meg, biztos vagyok benne, hogy ez a nap, mondjuk úgy... kétszáz év múlva, mikor már csak a lelkem hagyja nyomait a föld felszínén - előbb nem tervezem leengedni a pálcám -, nemzeti ünnepnek lesz nyilvánítva. Ahogy mondtam, ezt mindenki tudja. Már tegnap este megérkeztem a családi kúriába, mindenki hatalmas örömére, természetesen. A mai órákat egy vállrándítással elhalasztottam, így hátradőlve hagyhatom, hogy körbeujjongjon a család. Egyértelmű volt, hogy így lesz, ha már a legutóbbi két alkalom az ő életükből kimaradt. Megérdemlik most ezt a napot. Na nem mintha hagytam volna őket nyugodtan tevékenykedni. Annyira édesek, ahogy próbálnak meglepni engem. Engem, aki minden ilyesmit képes egy pillanat alatt kiszagolni. Jókat somolyogtam már este is, ahogy Sára odasúgott anyának, mikor azt hitték, hogy nem figyelek. De a legjobb szórakozást a mai reggel okozta. Annyira görcsösen próbáltak elpaterolni az útból, a szívem repesett, ahogy Nelli a társaságomért könyörög. Jó, kissé erős megfogalmazás, de nála a folyamatos beszéd már annak számít. Nehezen adtam be a derekam, de mégsem ronthatom el a saját bulimat. Kihúztam a szám a kedvenc rúzsommal, majd a következő pillanatban már a belváros utcáit róttuk, hogy drága nővérem kedvenc elfoglaltságát művelhessük; közösen szidjuk a rohangáló muglikat és fura szokásaikat. Ezért még hajlandó volt egy teljesen hétköznapi kávézóba is beülni, hogy ott az én kedvemre tegyen egy sóskaramellás lattéval és fűszeres keksszel. Mivel pontosan meg volt adva, hogy meddig kell távol lennünk - amiről nekem persze fogalmam sem volt -, így még akadt idő valami rejtélyes okból egy új ruhát is beszerezni, amiben hazaállíthatok. Természetesen még ekkor sem tudtam semmiről. De a kék ruha olyan gyönyörűen emelt ki mindent, amit lehetett és takart mégis sejtelmesen, hogy egy pillanatra mégis sikerült megfeledkeznem a rám váró hatalmas meglepetésről. Még Nelli is megdicsért benne. Kell ennél jobb ajándék? Jó, hát azért lennének még ötleteim. Mondjuk egy meglepi buli? Várjunk csak... - Látod Nelli, mondtam, hogy szerezzünk egy önoltót. Megint valaki Nox-ot használt Lumos helyett - mondtam a kelleténél hangosabban. Alig bírtam leplezni a mosolyom, fejben már már azt latolgattam, hogy hogyan lepődjek majd meg. Nelli lemaradt mögöttem a forgatókönyv szerint, én pedig tovább lépkedtem, a cipőm visszhangot vert a padlón. Három, kettő, egy...
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Weißling Én. Meg egy férj. Másnak a férje. Szilveszter este. Biztos kezdődik így valami híres dráma, ahol a végén mindenki meghal. Hisz nekem valami menő partin kéne most táncolni egyik férfival a másik után. Nem valaki másnak a férjével bájcsevegni. Biztos be voltam már rúgva, ha igent mondtam egy meghívásra. Oké, azért szemrevaló egyed, de ott éktelenkedik az a fene gyűrű. És én, Ombozi Boróka, ugyan nem fogok kicseszni egy nőtársammal sem! Jó, mondjuk, ha már feleség. Akkor nem. Fejben legalább háromszor elátkoztam már magam. A saját magam szabályát szegtem meg, azzal, hogy rábólintottam erre a kis... összejövetelre. Még megfelelő szó sincs rá! Boró, ezt elcseszted. - Szerintem negyedjére már te jobban mesélnéd, mint én. - Illedelmesen nevetek, majd elkobzok pár sültkrumplit. Sajnálom, nem vagyok én Bogar bárd, hogy estimeséket zengjek. De ha már itt tartunk... - De lenne egy érdekességem a számodra. Ha jól sejtem, elég sok kapcsolatra szert tettél már az évek során. És nekem most pont erre lenne szükségem. Kicsit előrébb hajolva, mosolyogva nézek rá, úgy várom a válaszát. Még akár tényleg lehet egy kicsit izgalmas az este. - Az életem legizgalmasabb pontjait már tudod és nem szeretem túlzottan ismételni magamat. Szóval mit szólnál, ha most szerepcsere lenne? Várom a piszkos kis titkokat. - Vigyorogva emelem a poharam és kortyolok belőle párat. Legalább a hangulat legyen egy alapszinten.
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Tegnap végre az utolsó vizsgát is letudtam, így a magamnak emelt határidő is véget ért. Merlin rőt szakállára mondom, ennyire még egy hímnek sem sikerült felhúznia, mint ahogy ezt ő tette! Esküszöm, fogalmam sem volt, hogy képes vagyok ilyen nagyszabású türelmet és nyugalmat produkálni, mint azt az elmúlt hónapok alatt tettem. Komolyan... mi a fene van ezzel a férfival!? Sok mindent lejátszottam már fejben. Biztos meleg. Kasztrálták. Impotens... de egyik sem állja meg a helyét a pletykákkal! És minden pletykának van valóságtartalma... Eddig bírtam. A tanári felé csörtetek és már az se érdekel, ha az egész kastély szeme láttára rendezek jelenetet... - Payne! Állj meg ott, ahol vagy! - Visszhangot vet a hangom a folyosón, ahogy megtorpanok egy pillanatra a sarkon. Pár diák felém fordul, van, aki megbotránkozva néz rám, hogy hogy veszem én a bátorságot, hogy így beszélek a félisten proffal. Hát pont hidegen hagy az összes! - Kérlek, világosíts fel... mi bajod van neked?! - Felé lépkedve teszem fel az ominózus kérdést, mutatóujjammal a fejemhez mutatok, hogy bizony az említett díszpéldánynál ott vannak a problémák. Más kérdezhetné, hogy mivan, ha velem van a probléma? Biztos kétszer körbenevetném... Hisz, hahó! Én egy Ombozi vagyok! Nekem nem szoktak nemet mondani!
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Ahogy felém fordul, akaratlanul is ráharapok az alsó ajkamra. Annyira idegesít, annyira irritál, annyira... akarom. Nem tudom megmondani, hányszor ültem Noelnél és hozzám nem illő módon panaszkodtam emiatt a Félisten Ősember miatt. Egyszerűen ésszel nem tudom felérni, hogy miért nem akar A pontból B-be lendülni és menni tovább. Külön-külön, mindenki a maga útján, természetesen. Hisz én ugyan nem fogom magam egy helyhez kötni! Nem. De feladni sem tudom, mert... az rontaná a nyerőszériámat, igen. Mi más okom lenne? Noel mégis azzal a mindentudó mosolyával nézett rám minden egyes alkalommal, amitől bizseregtek az ujjaim a pálcám után és Merlinre esküszöm, ha nem szeretném ennyire, már rég leátkoztam volna az összes hajszálát... egyesével. Ahogy megszólal, libabőrös lesz a karom, ami aljas módon, túlságosan tisztán tudatosul bennem. Hogy emiatt, vagy a szavait reagálom le egy horkantással, azt még én magam sem tudom eldönteni. Csak szúrós szemekkel csörtetek felé, a többi diákról tudomást sem véve. Borzadjanak csak, ha akarnak, legalább történik velük valami említésre méltó! - Ne add nekem itt a bárgyút, Payne! Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek! Tényleg nem unod még a játszadozást? Ne hidd, hogy tűkön ülve várok rád, mindketten tudjuk, hogy annyi skalpot gyűjtök, amennyihez kedvem szottyan és bizony meg is teszem! Mert én... - Hirtelen hagyom abba a monológom, ami tisztán hallható volt mindenkinek, aki csak egy picit is hegyezte a fülét. Év vége van, pont nem érdekel, hogy ki hallja meg és ki nem, hisz a hírem úgy is megelőz. Nem hiszem, hogy pont ez verné ki bárkinél is a biztosítékot. Egy szuszra vágtam szavaimat Payne-nek, így csupán hatalmas fáziskéséssel jutottak el hozzám az övéi. Hirtelen azt is elfelejtem, hogy még mit akartam hozzávágni, pedig bizony készültem! Hirtelen párolog el a haragom egy kis része és csalfa mosolyra húzódnak a pirosra festett ajkaim. - Azt hiszed, hogy ezzel minden el van intézve? Akkor nagyon rossz ajtón kopogtatsz! - Hiába próbálom hitelesen előadni, az előbbi vehemenciának csupán egy részét tudom belepasszírozni a szavakba. Csak állok ott előtte karba font kézzel, nem törődve a személyes térrel és félig megemelt szemöldökkel. Tessék Payne, a staféta átadva!
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Vedd el
 | | Figyelmeztetés! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas cselekmények gyönyörűszép leírását tartalmazza, amit kérlek, csak akkor olvass el, ha elmúltál 18 éves és/vagy helyén tudod kezelni a szexuális utalásokat-tartalmakat. Ha így van, kattints a karikára. |
Sosem voltam egy ma született bárány. Mindig a magam makacs feje után mentem és csakis azt tettem, amihez épp kedvem volt. Elvettem, amit akartam, eldobtam azt, amire már nem volt szükségem. Mindezt mindig egy cseppnyi bűntudat nélkül. És mindig mindent meg is úsztam. Tudtam, hogy hogyan keverjem a lapjaimat, hogy végül széles, elégedett mosollyal én legyek az, aki a royal flösst teríti az asztalra. Most mégis úgy érzem, hogy csak egy satnya sort tudtam a másik elé tenni. És az a helyzet, hogy ezzel az Ősemberrel szemben a világ összes Felix Felicise is kevés lenne ahhoz, hogy nálam lehessenek a legjobb lapok a játszmában. Minden apró mozdulatát figyelem, miközben és miután hozzávágtam mindent, ami tőlem telt ebben a pillanatban. Tény, nehezen élem meg, hogy nem én vagyok az, aki irányít. Nehezen éltem meg azt is, hogy folyamatosan vissza lettem utasítva, holott sosem hagyta el a férfi száját az a kis szócska, hogy nem. Annyira idegesít, annyira bosszant és mégis annyira vonzz, hogy azt el se tudom mondani. Talán olyan gyorsan túlléptem volna ezen az egész kalandon, ha nem kéreti magát és az első pillanatban leteper, mint ahogy ezt elvártam volna. Ahogy mások tették, miközben dróton rángattam őket. Ahogy mondtam... a royal flöss Payne kezében virít. Hirtelen megszólalni sem tudok, ahogy a falnak nyom, csak a benntartott levegő szökik ki a tüdőmből a tompa ütközésnél. Nyelek egyet, de ez minden, ami a meglepettségemet mutatja. Nem ijedek meg tőle, nem düllednek ki a szemeim, nem keresek menekülőutat. Nem... vörös ajkaim vigyorra húzódnak, szemeimben kíváncsi fény villan, mintha csak azt ordítanák, hogy MÉG! Hatalmas elánnal dübörög a szívem, mintha csak ki akarna szakadni a helyéről a hirtelen jött adrenalin hatására. Kicsit szaporábban is szedem a levegőt, miután újra hozzájutok. Már meg sem hallom a körülöttünk lévők ijedt, vagy hitetlen felkiáltásait. Nem létezik jelenleg más, mint a hátam mögött a hideg fal, a testemet perzselő hő, az arcomat érő lélegzet és az a térdrogyasztó mély bariton. - Mégis honnan veszed, hogy te nem csak a következő skalpom leszel? - halkan, édes hangon búgom, miközben balra billen a fejem és a mosolyom még inkább kihívóvá válik. Nem veszem le a tekintetem róla, még pislogni is elfelejtek a kialakult helyzetben. A kérdésem viszont jogos, hiába a nagy önbizalom Payne hangjában. Hisz az alapelvem egyszerű és ezt mindenki ismeri. Nem áltattam soha senkit. Most sincs ilyesmiről szó. Nem azért kattogok rajta folyamatosan, mert bárminemű érzés kavarogna bennem iránta. Csupán testi vágy, kíváncsiság ez, semmi más. Merlinre, hányszor magyaráztam már ezt el Noelnek is! De az a mindentudó vigyor... Minden gondolat kiszökik a fejemből, ahogy megérzem Őt magamon. Nem tagadom, nehéz nem rávetni magam, de hatalmas önuralomról teszek épp tanúbizonyságot. Ráharapok az alsó ajkamra, közben ujjaim már a laza zubbony alá tévednek, hogy a hátába marva húzzam magam közelebb hozzá. - Össze fog törni a kicsi szíved, Payne... - lehelem túlcsorduló magabiztossággal. Azt már elfelejtem közölni vele, hogy igaza van... már a puszta hangjától nedves lett a bugyim...
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Vedd el
 | | Figyelmeztetés! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas cselekmények gyönyörűszép leírását tartalmazza, amit kérlek, csak akkor olvass el, ha elmúltál 18 éves és/vagy helyén tudod kezelni a szexuális utalásokat-tartalmakat. Ha így van, kattints a karikára. |
Érzem, ahogy elveszek azokban a sötét, sötét szemekben, ami egy fél pillanatra rémületet szít bennem. Tudom, érzem, hogy Ő azt tehetne velem most, amit csak akar. Nem fonnám ujjaim között a cselekmény vezérfonalát, mert már a legelején kitépte azt a kezemből. Ijesztő, mégis alig várom, hogy megtörténjen. Forr a vérem, az alsóneműm már csatakos, bizsereg mindenem és kéjes mámor lesz úrrá rajtam, ha arra gondolok, hogy bármelyik pillanatban kiszaladhat a szorításomból az utolsó fonál is és én majd csak zuhanok, zuhanok és tudom, hogy Ő majd elkap. Ujjaim végigszántják a barázdált izomkötegeket és attól félek, hogyha még több impulzus ér, a lábaim feladják a szolgálatot. Hirtelen megszámolni sem tudom, hogy hány fiúval voltam már együtt, mégis úgy érzem magam, mint egy szűz kis fruska. Hisz valahol igaz. Eddig fiúkkal voltam, nem férfival. Elbűvöl az ereje, az évek tapasztalata, ami a vállát nyomja, a kissé bozontos szakáll, azok a tökéletesre gyúrt izmok... És ez most mind az enyém, csak ki kell nyúlnom érte... A szavaira csak szélesebb vigyor szökik az arcomra, de szólni már nem tudok. Perzseli az ajkam a lehelete, a testem már az övéért ordít. Viszont a szavait nem tagadom, sőt. Én vagyok maga az ördög, a legveszélyesebb fenevad... erre az alkalomra biztosan. Hisz több nem lesz. Nem lehet. Hű vagyok az elveimhez. Többet... Felmondott. Egy pillanatra megijeszt a gondolat, hogy ezt miattam csinálta, de olyan gyorsan száll tova, ahogy jött. Reagálni sincs időm, már érzem az olyan rég áhított ajkakat. Lábujjhegyen csókolom, jobbommal a nyakába kapaszkodom, balom még mindig a hátába vájja körmeit. Tompán nyögök fel és harapok bele az alsó ajkába, ahogy megérzem a tenyerét magamon. Csupán azért nem rogynak össze érintésére a lábaim, mert erősen szorít a falhoz. Igen! Ilyen egy férfi! - V-várj... - lehelem szaggatottan, amivel saját magam is meglepem. Lehet, hogy ő már nem dolgozik itt, de ha ezt itt folytatjuk, engem olyan gyorsan hajítanak ki innen, hogy felocsúdni se lesz időm. Rettenet gyorsan pörgetem fejemben a kastély tervrajzát, mert hogy én el nem megyek még a faluig, az is biztos. Tapasztalatom is van azért már e téren, így célirányosan indulok meg a lépcsők felé, miközben Jasont majdhogynem a nadrágjánál fogva húzom magam után. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, de már az első két lépés után lihegek, de ez nem a kondimnak szól. Valahol félúton állítom meg a másikat, hogy most én nyomjam a falhoz és pipiskedve ugyan, de mohó csókot követeljek tőle. Nehezen bírok magammal, de ismét elszakadok tőle és megyek tovább. Felérve a folyosóra gyors léptekkel haladok, majd olyan robajjal nyitok be a társalgóba, amire még a halottak is összerezzennének. - Kifelé! - kiáltom el magam, kihasználva kissé a prefektusi mivoltom és immár pálcával a kezemben mutatok a kitárt ajtó felé. Nemigen mernek velem vitatkozni, így sebtiben összekapott cuccokkal, pár rosszalló tekintettel felfegyverkezve hagyják el a helyiséget az itt tanyázók. Hát én meg pont leszarom hogyan néznek. Ahogy magunk maradunk, egy pálcaintéssel csukom az ajtót és egy bonyolultabb lakatolóbűbájt szórok rá. Végül a pálcát elsüllyesztem oda, ahonnan előkerült, és a ruhám kantárját kikapcsolva hagyom, hogy a szövet a földön kössön ki és két nagy lépéssel vetek véget a köztünk lévő távolságnak és ugrok a nyakába, hogy birtokba vehessem azt, ami nekem jár.
|
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Én csak a #maradjotthon-t támogatom, míg megtehetem  Zsombi, már a pókerben is wc papírt tolnak be, ha all in-t kiáltanak
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Devereux Vajon csak mi, zöldek vagyunk ennyire gátlástalanok, hogy a hatalmunkat fitogtatva érjük el a céljainkat? A héten már másodjára kaptam gyilkos tekinteteket válaszul a jelvény csillanását követően, én pedig mindkétszer fölényes mosollyal válaszoltam rájuk. Hogy bűntudat? Egy csepp se. Csupán egy bosszús horkantás csusszant ki érzelemnyilvánítás gyanánt, ahogy az egyik kis vakarcs merő figyelmetlenségből letarolta a bal oldalam, miközben kifelé igyekezett. Semmi baj, majd legközelebb megtanítom a tiszteletre! Viszont amióta elfoglaltuk a felségterületünket, lógatom a lábam a semmibe a korláton ülve és élvezem, ahogy a hideg levegő borzolja a bőröm. Hátam nyomja az egyenetlen fal, a hátsóm már zsibbad, de mégsem igénylem a pozícióváltást. Jelenleg még ezt a kis kényelmetlenséget is élvezem. - ... és ahogy a falnak nyomott! Merlin ágyékig érő ősz szakállára mondom, nem hiszem, hogy valaha volt már ennyire jó. Már bocs - vigyorogva sandítok oldalt rá, kivillantva tökéletesen fehér fogsorom. Na nem mintha attól tartanék, hogy megbántanám a férfiús önérzetét. Nem egy hasonló sztorit hallott már tőlem, csak a többi nem volt ennyire... felkapott. Mégiscsak majdnem a folyosó közepén tepert le Payne! Viszont az mégis csak zavar, hogy ennyire beette vele magát a gondolataimba... A kérdését hallva reppenek vissza a valóságba és ismét szidom magam, amiért hagytam, hogy Payne ismét a fejembe férkőzzön. Viszont ahogy elér szavainak jelentése is hozzám, megemelt szemöldökkel hajolok közelebb a borostás archoz. - Nahát cariño édesem, még a végén zavarba jövök a fene nagy figyelemtől - mondom vigyorogva, közben a kezemet nyújtom, hogy egy slukk erejéig birtokba vegyem a cigarettáját. - Hatalom és dicsőség, mi más? - vonok vállat mellé, majd végre kényelmesebb pozíciót veszek fel; mindkét lábam az erkély szilárd talaja fölé lógatom és lekönyöklök a combomra. - Már akkor tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, mikor még minden második lépésnél seggre ültem. Vissza akarom adni azt, amiről azt gondolják, hogy örökre elveszett vagy nem is létezett soha. Igazzá akarom tenni a legendákat. - Kíváncsian figyelem az arcát, hogy látok-e bármi, tán kevésbé megszokott rezdülést, hogy átláthatok-e a semlegesség sűrű mocsarán. Ezt azóta játszom, mióta valahogy egymás mellé sodort minket az élet. És egyelőre ő áll nyerésre.
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Vedd el
 | | Figyelmeztetés! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas cselekmények gyönyörűszép leírását tartalmazza, amit kérlek, csak akkor olvass el, ha elmúltál 18 éves és/vagy helyén tudod kezelni a szexuális utalásokat-tartalmakat. Ha így van, kattints a karikára. |
Biztos, hogy a pokolban fogok ropogósra égni, ha eljön majd az én időm. Mindig önző kis fruska voltam, mindig megkaptam azt, amit akartam, csak egy szavamba került. Vagy annyiba se. Nem figyelek másokra, csak ha az érdekemben áll és senkinek sem hagyom, hogy parancsoljon nekem. Egyetlen egy dolog van, ami felett nemigen van hatalmam. A vágy. Mióta megtapasztaltam, hogy mennyire eszméletlen jó dolog a szex, nincs megállás. Mindig megszereztem azt, aki kellett. Biztos sokan kurvának tartanak emiatt, de teljesen hidegen is hagy. Fogalmam sincs, hogy valaha képes leszek-e megjavulni. Előre sajnálom azt a szerencsétlent, akit apámék választanak majd férjemül. Nem hiszem, hogy képes lenék hűséges lenni bárkihez is. Szóval, ha eljön az én időm, magát Lucifert fogom az ágyamba csábítani. Szavaira megemelkedik a szemöldököm és pajkos mosoly költözik az arcomra. Ó mi amor, ha nem hevernél már most a lábaim előtt, nem vágyna rám ennyire az ágyékod. Viszont nem tartom most ildomosnak a szavakat hangosan is megfogalmazni, minden egyéb szócséplés csak időpocsékolás. Ahogy az ölében kötök ki, lábaimat összekulcsolom a háta mögött, körmeim a lapockájába marnak, míg balommal lassan a hosszú hajába simítok. Legszívesebben mohón rávetném magam az ajkaira, de megadom neki a pillanatot, bár lehet később átkozni fogom magam emiatt. Mélyen a szemébe nézek, kékjeimben láthatja a bensőmet szaggató mérhetetlen vágyat. Ajkaim elnyílnak, nyelvem hegyével simítok végig rajtuk, majd végre egy reszketeg sóhaj kíséretében adom meg magam csókjainak. Készségesen hagyom, hogy megszabadítson a felesleges ruhadaraboktól, majd meztelen felsőtestemmel teljesen hozzásimulok. Ahogy a kanapéra kerülök, némán, kissé lihegve figyelem a vetkőzést, közben véletlenül se takargatom magam. Mégis miért tenném? Nagyon is tisztában vagyok az adottságaimmal, szóval még kicsit helyezkedek is, hogy minden porcikámat a megfelelő szögből láthassa. Nagyot nyelek Payne felsőteste láttán és ha nem lennék már így is elég nedves, biztos újra elázna a bugyim. A tekintete szinte éget és én kéjesen fürdőzöm a dicsfényben. Beharapom az alsó ajkam, majd mikor kicsusszan a fogaim alól, elmosolyodom. - Vedd el - mondom, a vágytól reszelős hangon. Elégedetten nyögök fel, ahogy végre elkezdi birtokba venni a testem. Érintései libabőrt képeznek rajtam, majd végül lehunyt szemmel adom át magam a kényeztetésnek. Magam is meglepődök rajta, de nem állok neki sürgetni és nem veszem át a vezető szerepet. Felszisszenek ahogy a gumi marja a bőröm és fél szemmel pillantok a lábaim között a szakállas arcra. - Még szép... - lehelem, majd fejemet hátradöntve sóhajtok elégedetten. Ez nem az a helyzet, ahol fennakadjak ilyesmin, majd ha dugtunk, megbeszéljük. Vagy nem. Viszont ahogy kimondta, azzal a lendülettel feledkezem meg róla és nyögök fel. Jobbommal a kanapé huzatát kezdem markolászni, közben balommal Payne hajába markolok. - Nagyon jól csinálod... - Nyögöm, majd ahogy végre beveti az ujjait is, hátam ívesen megfeszül. Testem meg-megremeg és akaratlanul is vele kezdek mozogni. Nem sietem el, kiélvezem minden egyes pillanatát, igenis dolgozzon meg értem. De tény, hogy egyáltalán nem okoz csalódást, sőt! Ajkaim elnyílnak, fejemet hátrafeszítve adom át magam a testemen végigsöprő élvezet hullámának. Zihálva engedem el a haját, majd pár pillanatig csak a látványában gyönyörködöm, amíg észhez nem térek. Hirtelen emelem fel a lábam és a mellkasához szorítva lököm hátra az előttem térdelő férfit és addig ügyeskedek, míg a földön nem köt ki. Lassan állok fel a kanapéról és térdelek mellé, ujjaimmal a mellkasát szelve. Tekintetem nem szakítom el az övétől, míg teljesen mellé nem érek, majd a nyakát kezdem csókolva. Ujjaim közben bebarangolják a felsőteste minden négyzetcentiméterét, hogy utána még lejjebb tévedjenek. A dudorodó alsóját kezdem simogatni, alig érintve azt. Nyelvemmel folyamatosan incselkedek a nyakszirtjénél, míg ujjaim a boxerbe csusszannak, hogy végre a már kőkemény férfiasságát cirógassák. Lassan haladok lefelé csókjaimmal, elidőzve a mellbimbója körüli érzékeny területnél. Szabad kezemmel az alsóját hámozom le róla, hogy mire odaérek, már semmi se álljon az utamba. Apró puszikkal illetem a combja belső felét, majd a lábai közé helyezkedve, fel-felpillantok rá. Ha elkapom a tekintetét, pajkosan felmosolygok rá. Tudom, hogy figyelt és figyelni is fog, így a tekintetétől övezve csusszantom ajkaimat a meredező tagra, miközben ujjaim a golyóira fonódnak.
|
|
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Noncsicsi A helyzet az, hogy még jócskán a föld felett lebegek és ez bizony látszik is rajtam. Amúgy sem vagyok egy magába forduló kis nyomi, de azért lényegesebben elfogadhatóbb arcelrendezéssel szoktam járkálni emberek között, mint az elmúlt két napban. De jelen pillanatban csak Nonó van velem szemben, szóval nincs ki előtt szégyellnem vagy játszanom magam, szemrebbenés nélkül adom át magam az arcomra kúszó béna vigyornak. Hiába, tudom, hogy ez egyszeri alkalom volt, hisz én akarom így, mégis volt benne valami... valami felettébb újszerű és lenyűgöző. Az sem utolsó szempont, hogy igazán egosimogató, hogy miattam mondott fel, bár szükségtelenül. De erről pont nem én fogok neki kiselőadást tartani, felnőtt ember, neki kell elszámolnia a tetteivel. Én pedig csak kiélveztem azt, ami a helyzettel járt. Ebben ugyan nincs semmi rossz, sőt. Nagyon is jó volt. A révedezésből Nonó hangja térít magamhoz és félig felvont szemöldökkel pillantok rá. Angyali mosolyra húzódnak ajkaim, úgy támasztom könyökömet az asztal lapjára és helyezem a tenyerembe az arcom. Angyali mosoly az ördök arcán. - Nem akarlak elkeseríteni, de a tiéd már három éve úgy néz ki. Mellesleg én akkor is jobban néznék ki, mint anno Nelli a gót korszakában... - nevetek fel halkan a saját szavaimon. Mindketten emlékszünk Nelli otthoni önkifejezési próbálkozásaira. - És ha már itt tartunk Nonó, nem tervezel végre megszabadulni a hajléktalan külsőtől? Lassan nem merek majd veled nyilvánosan mutatkozni - vigyorodok el szépen lassan. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor kértem már, hogy szabaduljon meg legalább attól az átkozott szakálltól, de hallgat rám? Nem. Nem is értem, hogy így mit eszik rajta Rohr. És ha már itt tartunk... - Lassan te fogsz ilyesfajta problémákkal küzdeni édes bátyám, ha tovább tartasz ennyi vasat a tűzben. Mondd csak, tud bármelyik is a másikról? - kérdem még mindig szélesre húzott ajkakkal, immár elégedetten hátradőlve a széken. Tudja minderről a véleményem, nem kezdem el újra ragozni. Az a helyzet, hogy büszke vagyok rá. Fannit sose kedveltem igazán, Nonót elvakította az a semmirevaló szerelemnek nevezett átok, amit a nő mosolya gerjesztett benne. Örülök, hogy végre észhez tért és attól függetlenül, hogy ismét a szerelem nevében teszi azt, amit, képes volt egy valamirevaló nőt az ujjai köré csavarni. Mégiscsak aranyvérű, végre apánk is újra felvállalhatja a fiát. Hurrá-hurrá. - Nem foglak itt élesztgetni, ha belehalsz valami mugli szarba - közlöm és undorral az arcomon figyelem a további ténykedését. Persze úgy se hagynám, hogy itt halálozzon el, hisz mégiscsak a testvérem, de az biztos, megleckéztetném a hülyesége miatt. Nem értem mit eszik ezekben. A végén még elkap valami nyavalyát, aztán leshet. - Undorító vagy - viszont már nem bírom ki nevetés nélkül. Viszont inkább az étlapot kezdem böngészni, minthogy a mugliragaccsal való ténykedését nézzem. A végén még elmenne az étvágyam.
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
 #Alcedo atthis RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Devereux Mélyen szívom be a füstöt és lehunyt szemmel vegetálok pár másodpercig, élvezve, hogy a kátrány szép lassan pusztítja a tüdőm. Ráérősen fújom ki végül ajkaim közül a szürke felleget és engedem, hogy megfosszon a száltól. Inkább a társaság adta a kényszert, mintsem ténylegesen szükségem lenne rá. Más forrásaim vannak, hogy pusztítsam a szervezetem. A kijelentésére a magasba szökik a fél szemöldököm és sunyi kis vigyorral nézek oldalvást a másikra. Nem vitatkozom, hisz igaza van. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy valaha bárkinek sikerült volna zavarba hoznia engem. Nem vagyok prűd, szemrebbenés nélkül megyek bele szaftosabbnál szaftosabb témákba, akár elméletben, akár gyakorlatban. - Hát gyere és tégy próbára, Devereux - kacsintok rá vigyorogva, majd fel is nevetek kissé, hangom tovaszáll az alattunk cseverésző diákok felé. Igazából még kíváncsi is lennék, hogy meddig terjed a tűréshatárom. - Az vagyok - mondom mosolyogva, állva a pillantását. Sértődős sem vagyok, köszönöm szépen, a magam előnyére tudom fordítani a szavakat, ha arra van szükség. Meg amúgy is Devereuxról van szó, valahogy vele szemben még egy hangos szavam se volt, ami igazán meglepő, ha végiggondolom. Ezzel a kimért, érzelemmentes stílussal igazán felemelő társaság, meg kell hagyni. A másik pedig, hogy nem igazán érdekel, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban. Sem az ő, sem más véleménye nem számít, csak az, hogy én mit teszek meg a siker érdekében. - Már azon túl, amit már bizonyítottam? - emelem meg szemöldököm és fellengzős mosolyra húzom ajkaim. Nem légből kapott mindaz, amit az imént mondtam, a szobám mélyén lapul az ereklye, amihez már az én nevem is párosul. Viszont a kérdésen tényleg elgondolkodom kissé. Kissé csücsörítek is, ahogy nézek magam elé, majd csettintek a nyelvemmel, mielőtt szólásra nyitom a szám. - A tananyagban nincs benne, azt nem tudnám megmondani, hogy azért, mert túl veszélyesnek tartják, vagy mert esélyét se látják, hogy valaha bárki rálel. Vagy csupán csak egy gyerekmese, mint a végzet ereklyéit is gondolták - vonok vállat. - Élt régen egy varázsló, valahol Oroszország mélyén. Tehetséges volt, de minden erejét felemésztette, hogy nem tudott segíteni a beteg húgán, haldoklott. Folyamatosan kutatott, különféle gyógymódokat próbált ki, de semmi sem segített. Egyik éjjel az ablakához szállt egy főnix. Isteni jelnek gondolta, fogta a madarat és elvágta a torkát, hogy megszerezhesse a szívét. Különféle bűbájokat olvasott rá, igézésekkel próbálkozott. A szív megkeményedett, vörös kristállyá sűrűsödött, benne az élet lángjával, a főnix vérével. A kislány reggelre kilehelte a lelkét, viszont a szív visszaadta az életét. Ez a szívek szíve - mesélem átszellemülten. Fogalmam sincs, hogy létezik-e vagy csupán dajkamese. Viszont ha a legenda igaz, én leszek az, aki megtalálja.
|
|
|
|
|