Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Széles vigyor terül szét arcán, pedig már érzi képességének árnyoldalát. Erős fáradtság és némi szédülés formájában mutatkozik meg a dolog. Keze is elzsibbad egy kicsit, így megrázogatja és átmozgatja ujjait. Sikerült átadnia az erejéből, vagyis áldoznia belőle, ahogy a gyógyító emlegetni szokta ezt a folyamatot. A fiú közben laposakat pislog ölében. Úgy néz ki, még nincs egészen képben, de felébredt és ez szuper. Lehet, hogy ő ütötte le, de ő tudta talpra állítani is és ennek örül. Meg annak, hogy megint összejött ilyen spontán, a semmiből használnia képességét. Az első alkalom után csak akkor próbálgatta, amikor tanulta hogyan is kell jól csinálni. A gyógyító mellett, aki mindet lépésről-lépésre elmagyarázott neki könyveiből és kéznél volt nála a vesetál, ha úgy adódott volna. A srác első kérdéseit meghallva összepréseli ajkát és felfújja arcát, majd kiengedi a levegőt és elvigyorodik. - Remek kérdések! A nevem Réka és leütöttelek - válaszolja meg őket vidám hangon. Ha diáktársa hagyta segített neki felülni, de mindenképp arrébb húzódott egy kicsit és utána magához húzta botját és elé tartotta - Ezzel kaptál egyet. De eskü csak gyakoroltam! - emeli fel szabad kezét mentegetőzve, de közben beszél tovább. Ha izgul mindig sokat beszél és így kevésbé figyel arra, hogy most már még erősebben érzi az elgyengülését. Homlokán még egy-két csepp veríték is kigyöngyözik. - Tudod barticuzok. Az egy mugli harcművészet, amit sokan ott az órán úgy hívnak, hogy a "Jedi vívás" vagy az "úriemberek sportja" jeletsenek ezek bármit is amúgy. Nekem csak arra kell, hogy levezessem az energiámat, meg el tudjam tángálni a hülye nevelőmet - meséli lendületesen és csak kicsit késve esik le neki, hogy a másik mit mondott a kobakjáról. - Szeretnéd, hogy elkísérjelek a gyenguszra? - kérdezi és bánatos kiskutya pillantást vet a szerencsétlenül járt srácra. Nem avatja be a titkába. Nem látták elvileg, hogy mit csinált. Szóval bölcsen hallgat. Erről legalább, ha már amúgy be nem áll a szája. Annyiszor megfogadta már, hogy kevesebbet csipog, de valahogy mindig úgy alakul, hogy nem tudja betartani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ahogy éppen lenéz a lábaira, úgy realizálja, hogy felemás zoknit húzott; az egyik fekete, no de a másik barna színű. Nem mintha zavarná ilyesmi, az sem, hogy a barna színen egy mókus mintája feszít, fogalma sincs, hogy ez a saját vagy éppen szobatársa darabja-e. Megvonja a vállát, a kérdés érdekesebb része lenne az, miért csupán zokniban ácsorog. A kérdés egyszerű, és bár inkább mondja azt, hogy ő olyan szabad szellem és miegymás, akit nem kötnek a társadalom normái és nem kell ilyesmiket hordnia, azonban a válasz jóval egyszerűbb. Leheveredett csupán kicsit a társalgóban, hogy szabotáljon egy rögtönzött korrepetálást azzal, hogy belekotyog meg úgy alapvetően, ott van. Megszokta, hogy nem a közkedvelt figura vagy éppen azt hiszik, hogy valamit terjeszt és kikerülik. Van ilyen is, van aki szórakozik és van… sok minden, nem figyel mindenkire. Felesleges. Azonban a bedühödött diáklányok végül rajta akartak bosszút állni, ám mielőtt tettlegességig fajult volna, a kanapé mögé vetette magát röhögve, viszont cipői nem úszták meg egykönnyen. Most a zsebében pihennek – igen – mert egyelőre egy Barbie baba lábára elegendők, ő meg nem mer kísérletezni azzal, hogy nagyobb legyen. Ezt majd Mirára bízza, vagy más okosra, neki jobb ötlete támadt.
Lábujjai mozognak, mintha valami ritmusra járna, csupán hátát veti lazán a falnak és nézelődik. Innen senki nem akar kijönni? Lehet rossz az időpont, pedig még nincs takarodó, kora hajnal meg bőven nem, simán lehetnének olyanok, hogy kinyílik a portré, ő meg… Nos igen, azóta is keresi az ő merénylőjét a konyhából, de a némber olyan cseles volt, hogy házára nem adott jelet, sem nevet, sem úgy… semmit. Szóval kergeti a délibábot, bár, egyelőre csak az idegeit húzná, még semmit nem talált ki, amivel visszaadhatná a zuhany adta kedvességet. Jobbra tekint, majd balra, ekkor látja meg az első – mióta itt van, na – erre haladó alakot. Úgy örül neki, hogy lehet félő a nyakába veti magát és olaszosan összecsókolgatja az arca jobb majd bal felét, de szerencsére, csak elébe szökken, miután elindult felé. Mondhatni próbál ő bánatos kiskutya-tekintetet, de nemigen arra van szabva az arca: csibészség csillan abban inkább, meg olyan mélyen ülő vadság, amelytől normál embert a hideg rázza. Mert az, bár vannak láncai, de oldalán csörren csak meg, ahogy megáll a srác előtt.
- Hali – emeli meg a kezét, laza intés, majd nem is hagyja reagálni. - Van időd beszélni urunkról… -  mindjárt előszed egy könyvet is, azonban nem tartozik a szokásai közé, hogy ilyet tegyen. Pedig talán akkor nem kéne félnie, hogy megint megszo- vagyis megszívatják Sárkánytanból. - Viccelek. Keresek valakit és te segítesz nekem benne – széles mosolya és kijelentése nem éppen hihető attól, aki majdhogynem mezítláb ácsorog egy másik előtt, de… ő megpróbálta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Heti rendszerességgel látogatom immár az iskolát. Ez így lehetséges, hogy kicsit túlzás, de akkor pontosítsuk, mielőtt meg leszek vádolva pontatlansággal: heti kétszer biztosan. Bár még messze a vizsgaidőszak, ami a kikötése volt anyának, de sikerült kikönyörögnöm, hogy legalább hetente kétszer hadd járjak be legalább pár órára. Szeretném megelőzni, hogy komolyan ne fantomként jelenjek meg a vizsgaidőszakban az évfolyamtársaim között. Nem hiszem, hogy segítene fejleszteni a szociális képességeimet, ha a furcsa srácnak lennék titulálva, így legalább csak a “ritkán feltűnő srác” vagyok, ami azért egy fokkal jobb.
Szusszanva dőlök vállammal a falnak még a sarok előtt, ahol be kell fordulnom, hogy a körletembe jussak. Találkoznom kell a Házvezetőmmel, amolyan kötelező köröket futni, mert a lelkemre kötötték, hogy minden héten, az utolsó benntöltött napon meg kell jelennem a férfinál. Keserű jó fej egyébként, nem okoz különösebb problémát a megjelenés, kivéve akkor, ha a kastély másik oldalán volt az utolsó órám, és valahogy el kell jutnom hozzá. Sokkal több időbe telik az A-ból B-be jutás, mint az évfolyamtársaimnak. Könnyebben és gyorsabban fáradok, méterek után meg kell állnom pár pillanatnyi pihenésre, de nem vallanám be a szüleimnek. Nincs az az isten, hogy megtegyem, amikor végre engedtek a pórázon és kicsit szabadabban mászkálhatok. Felegyenesedem, lábam egy pillanatra remeg meg, ami azonnal megszűnik, ahogy a mankóra támaszkodom. Újult erővel indulok el ismét, majd fordulok be a sarkon, azzal a feltett szándékkal, hogy mindenkit figyelmen kívül hagyva mehessek azonnal Házvezetőmhöz. Tévhit, mert a fura srác elém lép. Felvezetem rá pillantásomat, fejem automatikusan félrebiccen. Mintha ráöntöttek volna egy festékes vödröt a hajára, a szemei alatt meg halvány karikák vannak. Lehet kezdetleges drogos? Ki tudja, ugye?
- Helló - illik az elején kezdeni, ha már fogalmam sincs miről beszél, ráadásul felháborítónak tartom a kijelentő módot. - Nem hiszem - vonom meg vállamat, amennyire tőlem telik, hiába dobog szívem hevesen. Ennek a srácnak tuti van valami stikkje. Ha nem ő maga egy stikk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Szóval meg kell tanulni esni. Én ezt nem tudtam, mert ez olyan ösztönös dolog, amikor esik valaki, hogy moccan. Nekem nem mindig volt kellemes, mikor hogyan sikerült kivitelezni, hol fájdalmasan, hol kevésbé. Valahol meg is értem a szavait, hiszen, csak haszon lenne, ha sikerülne normálisan.
- Kézzel tompítani és gerincre vigyázni. Ez nem hangzik nehéznek – bár ki tervez esés közben úgy bármit is? Senki. Az olyan hirtelen dolog, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, mert mire tennéd, megtörténik. - Általában a kezemre szoktam, szóval úgy hiszem, ezzel nem lesz gond. Vagy a fenekemre, de azzal se – nem mintha olyan hatalmas lenne, mint egy párna, de kellemesebb, mint lefejelni a dolgokat. Ebben egyetértene mindenki szinte. Bólogatok hát, ahogy követem a tekintetemmel, amit mutat, majd neki is kezdünk a nehezebb résznek. Őszintén, itt már nem vagyok biztos abban, hogy nem lesz szükség a biztonságos esésre. Hangot nem adok neki, szuszogok csak, ahogy koncentrálok, de sokat nem haladok előre. Amennyire azt néztem, ez nem is olyan nehéz, úgy ingok meg folyamatosan, mintha muszáj lenne.
- Menni fog. Azt hiszem – inkább magamat biztatom. Örököltem én a többiekkel együtt egy kicsit abból, hogy maximalista próbálok lenni és baromi kitartó, bár korántsem annyira, mint a testvéreim, de arra tökéletesen elég, hogy addig próbálkozzam, míg én azt érzem, már oké a dolog. Lepillantok a lábamra, miközben magyarázza, mi tartja meg a testem. Kicsit lehetetlen, hogy egyszerre ezekkel tegyek bármit is, annyit azonban kipróbálok, hogy az egyik lábam megemelve, a sarkam elemelve a léctől, most azon a párnás részen tartom a lábfejem, egyelőre nem nehezedek rá.
- Ó, értelek. És akkor most így kell mennem? Mármint hogy a párnácskán támaszkodni. Nem tudom hogyan fér ebbe bele a sarkam – pislogok rá értetlenül, mert hát, táncóráim sem voltak sosem, hogy én ilyeneket tudjak. Tudom, béna ez, de… ja. Hagyom, hogy tartson, kapaszkodok én is, egyelőre normálisan lépve haladok egy kicsit előre. Kipróbálom azt, ahogy az egyik lábammal először a párnácskára állok, viszont a bokám meg úgy az egész lábam meginog, így teli talpra ereszkedem vissza.
- Azzal mindig is volt egy kis bibi. Mintha most tanulnék járni megint – szusszanok egyet, elengedve Darya-t, kitartom két oldalra a kezem. Úgy érzem magam, mint aki repülőset játszik, csak nem berregek hozzá. Így is meg-megremeg a térdem, ahogy lépek előre megint, majd kicsit csapkodok, ahogy balra dőlök. Kicsusszan egy apró káromkodás, mire visszanyerem az egyensúlyom, majd megállok. Így darabokban elsőre talán nem töröm ki a nyakam.
- Lehet először egy vonalat kellett volna rajzolni a földre – nevetem el magam. Arról leesni nem tudok, csak lelépni. - De igyekszem – bólintok, majd megint kitárom a karjaim oldalra és csigalassan haladok előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A részletek, Teddy, a részletek mindig fontosak. Az, hogy a sajátjaival nincs mindig tisztában, az egy dolog, mert nem is ad sokat arra, hogy ne kezeljék különcnek. A helyzet különben az, hogy ő imád különc lenni, még ha ezzel az egész iskola majd úgy néz rá, mint a tyúk a piros kukoricára. Találó hasonlat, főleg most, amikor rá is erősít. Ugyan meglepte háztársát azzal, hogy segítsen neki bekenni a fejét hátul, mert oda nem lát és nem jó a bűbájban, ami erre jó, de végül könyékig festékesek lettek, mégis jót röhögtek. Annyira nem vészes a helyzet, mint lehetne. Elvégre, bele még nem kötöttek komolyabban, kivéve Vencelt, akit még pár alkalom és tuti el fog ásni a veteményesben. Ilyen alakok meg kellenek, mindenkinek, ha még tagadják is. Jót tesz alacsony vérnyomás ellen, meg úgy az adrenalinnak. Mondjuk mákja van, mert nem abba a retekbe fut bele, mert ő is jár erre, ha minden igaz, a csaja levitás, bár, amennyire nézte, az lehet nem is csaj, hanem valami troll, parókában. Kinek mi az ízlése, patkánynak nem is jár jobb. Ellenben, akibe belefutott, nos, az is érdekes figura. Nem lehet azt mondani, hogy időben kapcsolt, hiszen csak most észleli, hogy mankózik a srác, meg úgy vélhetően nem is fog elrohanni előle, mégis, kicsit meglepve pislog a járássegítőre, majd a másikra.
- Wow. Hát ez hogy sikerült? - mintha köze lenne hozzá, barátok lennének és most találkoztak volna egy szünet után, ahol felmérik, kivel mi történt. Ez már az ő gondja, hogy közvetlen és emellé tolakodó is, mert ki tudja, lehet ezzel a lelkébe gázol vagy mi. Mindegy. Maximum egyel több ember kerüli majd el, mint eddig. Hát ez van.
- De én hiszem. Hát oda tartasz, nem? - mutatok végül a levitás bejárat felé, amely mögöttünk van. Szerencsés, hát lehet nem is bírja sokat talpon, Teddy meg itt áll és még fel is tartja. Van lelkiismerete, de ennyi nem árt, majd cserébe tartja neki az ajtót, vagy mi a szösz. Vagyis megköszöni, az az alap.
- Szóval, levitás vagy én meg… feledékeny. És tökre elfelejtettem a jelszót meg minden, így nem tudok bemenni és megkeresni a barátomat – próbálja hitelesen eladni magát, hogy elveszett lélek, meg minden, de vélhetően nem sikerült épp valami meggyőző alakításra. - Szóval, segíts és én is fogok valamiben, eskü – no nem a maratonfutásban, de ezt már nem teszi hozzá, csak a nyelvére harap, hogy ne tegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Szegény Lili, nem volt ő a csínytevés mestere.. meg persze szegény Zente, ő viszont kiválóan bele tudott sétálni egy ilyen csínytevésbe! Csak persze jópofit nem vágott hozzá, pedig sokkal klasszabb lett volna vele együtt kacagni a kellemetlen kis helyzetén. Ehelyett láthatóan és hallhatóan pánikba esett, Lilinek meg valamiért nem fűlött a foga hozzá, hogy bevallja, ő tette ide az útba ezeket a trükkös kis táblákat.
Bár valószínűleg ártatlannak cseppet sem tűnő ábrázatával és össze-vissza locsifecsegésével elárulta már magát, csak a srác még túlzottan arra koncentrált, hogy ne ájuljon el odafent, és nem ért rá azon agyalni, hogy Lili miért ilyen szembántóan gyanús odalent, egy könyre rácsodálkozva.
- Óóó, milyen könyv ez? Naháát, ez egy.. vastag.. könyv. Aminek az a címe, hogy... Könyv a... folyosókról. Igen. Ez áll itt - bólogatott párat, miközben kezében szorongatva a perdöntő bizonyítékot óvatosan hátrálni kezdett a tett helyszínéről.
- Sietek vissza, becsszó! Találok neked tanárt, és egykettőre lent leszel!
Ezt már valóban tök komolyan gondolta, és tényleg szándékában is állt mielőbb segítséget hozni, mert sajnos nem sült el viccesen ügyködése. Nem mintha az ő hibája lett volna, igazán nem tudta, hogyan is működik ez a dolog, ő csak pár egyszerű utasítást kapott. Meg aztán.. ki mondta Zentének, hogy ne élvezze? Hát élvezze, na! Csatlakozna is hozzá igazából, csak aztán meg nem lenne, aki elmentjen tanárt keresni.
A folyosó végére érve sarkon fordult, és már szaladt is. Csak addig állt meg egy pillanatra, míg a könyvet az egyik lovagi páncél sisakrostélya alá dugta. Aztán addig meg sem állt, míg nem talált valaki kompetens illetőt, aki le tudja onnan szedni háztársát.
Remélte, hogy később azért majd jót nevetnek az eseten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

#schoolprojekt
#megintitt
#bekezdünk
#Júlia

A barna maga is tudta, hogy nem épp visszafogottan nyöszörgött, de semmi kedve vagy ereje nem volt a tanuláshoz. Azt se értette teljesen, hogy miért nem Lokival, Kendével vagy épp bárki mással rakták össze egy csoportba. Akkor legalább lett volna közben szórakozás, nem úgy mint ezzel a szőkével. Úgy tűnt még feszesebben áll hozzá Júlia a tanuláshoz, mint akár Csibe. Pedig neki se volt épp utólagos a tanulás, sőt. Csak így tudta rávenni barátnőjét, hogy sört csináljanak. Barátnőjét. Talán még soha nem gondolt Csibére így, de igazából tényleg az volt neki.
A tornádóként érkező szóáradat úgy söpört végig rajta, mintha Kansasbe lenne, és egészen Óz birodalmáig akarná röpíteni. Nyelt egy hatalmasat, ahogy próbált minden szót időben lefordítani, de valljuk be még így is volt egy kettő, ami kifogott rajta. A sajnálatos az volt, hogy szövegkörnyezetből még így is megértette őket. Arca grimaszba fordult, szemei kikerekedtek és csak egyetlen szót tudott kinyögni, mielőtt a lány újra folytatta volna.
- Lort!
Sok bunkó magyarral találkozott már Marina, de még egy ilyet nem pipált. Úgy sértegette, mintha muszáj lett volna. És bármennyire meglepő, a barna torkára akadtak a szavak.
- Ha nem vetted volna észre, akcentusom van. Dán vagyok, dánul tanítottak meg beszélni és olvasni. Aztán angolul és most mégis itt vagyok és magamtól igyekszem magyarul is ugyanezt megtenni. Ne hidd, hogy több vagy tőlem csak azért, mert rossz napom van és úgy érzem nem fognám fel a magyar szavakat. Te mégis hány nyelven próbáltál már megérteni egy bonyolult bűbájt? Hallgatlak - találta meg lassan újra magát a lány, és közben kihúzta magát, mintha csak mutatni akarná, hogy ő nem olyan, akit ennyivel el lehet intézni.
- For fanden! Milyen fontos programod lehet holnap, ami miatt nem tudsz leülni velem egy fél órára? Talán be kell tanulnod a magyar helyesírás kézikönyvét? - pattogtak ajkáról az újabb szavak. Nem, most nem fogják csak úgy eltiporni, mint régen. Nem fogja senkinek hagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Mikor végre kikerültem minden felügyelet alól, vagy legalábbis az orvosi alól, szinte mást se akartam, minthogy visszaszokjak a régi kerékvágásba. A tánc, legyen az akár légi vagy földi, mindig is elsődleges forrása volt a boldogságomnak. Eddig legalábbis így volt, amíg a balett el nem rontotta. Azonban semmi nem hiányzott jobban a felépülés hónapjaiban, mint a mozgás. Az izmaim nagyobb része már akkor eltűnt, mikor önkínzásba kezdtem, de a sok otthon fekvés csak még rontott a helyzeten. Lassan, de magabiztosabban kezdtem megint teltebb lenni, csak most mégsem úgy, ahogy szerettem volna. Szóval ezért kezdtem minden reggelemet a bagolykőben az edzőteremben.
Folyt rólam az izzadság, a hajam a fejemhez tapadt, de akkor se hagytam abba a gyakorlatsort. A négyütemű fekvőtámaszt nem sokára követte a pókember plank, pedig a testem már szinte sikított egy kis szünetért. Túlhajszoltam magam? Meglehet. De újra a legjobbnak kellett lennem. Második esély, hogy boldog legyek.
Keserédes mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy meghallottam Boróka hangját. Ezer közül is felismertem volna arrogáns hanghordozását. Ha nem tudnám, azt hinném orosz.
- Én is örülök, hogy még láthatlak - engedtem le magam a pózból, és a térdeimet behajlítva a sarkamra csüccsentem. - Ezek alapján gondolom az én híreimről hallottál, szóval... veled mi újság? - kérdeztem meg hanyagul. Nem volt értelme magyarázkodni. Megtörtént, ami. Most pedig jobb leszek, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Sokkal egyszerűbb volt az életem barátok nélkül. Mindig népszerűnek számítottam, tele voltam felszínes ismerősökkel és ők pontosan elegendő célt szolgáltak. A társaságok központi személyisége voltam, hallgattam a pletykákat és velük nevettem és míg én  róluk tudtam mindent, ők rólam semmit. Én alakítottam mindent, semmi sem történhetett anélkül, hogy én jóvá ne hagytam volna.
Most mégis itt állok, majd' szétrobbanva a dühtől és az aggodalomtól. Egy barát miatt. Egy barát miatt, aki, ha nem is mindent, de pont eleget tud, hogy ne engedhessem el... és a legszörnyűbb, hogy nem is akarom. Mióta Fenyvessy az életemben van, a lényegtelen kapcsolatokat egyszerűen kiirtottam a mindennapjaimból. Alig egy maroknyi ember maradt, akikért igen sok mindenre képes is lennék. Pontosan ezért nem akartam soha szerelmet se, hogy ez ne történhessen meg. Erre ez a pár ember mosolyogva vált az életem részévé és azzal a lendülettel tettek nekem keresztbe. Sztravinszkijjel az élen...
- Kazi, sosem akartalak még bántani, de most Merlin a tanúm, élvezettel szegezném a pálcám a képedbe - mondom erőltetett mosollyal. Sóhajtva szántok végig tincseim, eltűrve az arcomból azokat, majd mit sem törődve mással, foglalok helyet vele szemben a földön.
- Tudod jól, hogy nem elégszem meg ennyivel. Mi a fenét képzeltél?! Hogy lehettél ennyire hülye? Meg akartál halni?! - sziszegem halkan a kérdéseket és próbálom közben elnyomni a kellemetlen hangot a fejemben, miszerint én is folyamatosan hazudok. Ahogy ő nem vallott nekem, úgy én se tettem neki és minden jel arra utal, hogy valami csoda folytán Somogyiban is bízhatok. Máskülönben Kazi tört volna már rám, valószínűleg ugyanígy felháborodva.
- Mesélek, mert van mit, de csakis utánad. Még arról se tudtam, hogy ispotályban voltál... - Igen, magamra is dühös vagyok. Túlságosan lefoglalt a saját életem mocska. Talán, ha figyeltem volna Kazira, időben észrevettem volna a jeleket. De ahogy nekem az ő vékonysága, neki se tűnnek fel az én sebeim, amiket a hosszabb ruháimmal takargatok. Egálban vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem sűrűn szokott elsötétedni előttem a világ, azt is mondhatnám, hogy soha. Ebből adódóan mikor magamhoz tértem, tényleg nem tudtam, hogy mi történhetett, egyáltalán mennyi idő telt el, míg rám telepedett a sötétség. Az mondjuk feltűnt, hogy egy lány van fölöttem, de nem ismertem, viszont rövidesen a nevét is megtudtam. A Réka illett hozzá, így első ránézésre, az már kevésbé, hogy leütött. Mi az, hogy egy ilyen csaj leüt? Hogy, miért?
Kicsit ráncoltam a homlokomat az értetlenségtől, a fejem sajgott még, de nem maradtam sokáig fekve, a segítségével ülő pozíciót vettem fel.
- Azta…wow - egyrészt durvának tűnt az eszköz, másrészt tényleg meglepett, hogy a csaj ilyennel nundzsakuzott a fejem felett, harmadrészt meg, ismerős volt az eszköz, mert hasonlót jó pár filmben használtak. - Igen, ismerem a jedi vívás - szinte vele egyszerre mondtam ki, meg is lepett, hogy ennyire vágja a témát. - Nagyon király! Nem gondoltam volna, hogy csajok ilyennel foglalkoznak - mondtam komolyan, miközben szemügyre vettem a botot. - Szép darab, nekem csak szivacsból volt egy, mikor legutóbb Star Wars találkozóra mentünk. De menő nagyon - mondtam mosolyogva, ez volt a nagy szerencséje, hogy már nem is haragudtam rá az ütés miatt. - Gyengélkedőre? Áh, nem. Kizárt, utálom.  Engem oda soha nem fog bevinni senki - tiltakozva ráztam a fejemet, majd lendületet véve feltápászkodtam a földről, de egy picit meg is szédültem. Talán kicsit nagy volt az az ütés, de nem izgat, akkor sem voltam hajlandó gyengélkedőre menni, majd kialszom.
- Szóval akkor önvédelem…na de miért pont ez? Csak nem Te is Star Wars fan vagy? - kérdeztem kíváncsian, mindig örömmel beszélgettem olyanokkal, akik hozzám hasonlóan imádták a filmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Mosolya még szélesebbé válik, felölti a Joker küllemet. Megkönnyebbült, hogy a srác, ha jól veszi ki a szavaiból, nem haragszik rá amiatt, hogy lecsapta, mint a legyet szokás egy összetekert újsággal. Előbb felül, ebben segít neki és megtámasztja a hátát térdével és combjával. Így nagyjából szemben ülnek, kényelmesen. - Oh én nem vagyok csaj - jelenti ki határozottan, majd rádöbben, hogy mit is sikerült mondania, úgyhogy próbálja megmagyarázni hogy is értette - Vagyis, persze az vagyok, csak tudod, nem az a topánkában tipegős, affektálva nyafogós fajta - beszél hevesen gesztikulálva, bár valószínű, hogy a fiú most már tényleg hibbantnak hiszi, ha eddig véletlenül nem tette volna - Hűűű, olyanon még nem voltam. Biztos nagyon klassz lehet. Az edzőtársaim szoktak mesélni ilyenekről - folytatja és visszaveszi botját, majd leteszi maga mögé, hogy ne legyen útban senkinek és ne botolhasson meg benne egyetlen ottlévő sem, ha épp kifelé tartanak. - Oké, oké, csak tényleg jól megcsaptalak...De nem foglak megint leütni, hogy elcibáljalak, ha nem akarod - emeli fel védekezőn kezeit a gyengélkedős ötletére kapott tiltakozásra. Lehet neki lesz rá szüksége, hogy odakísérjék, mert még mindig émelyeg és most a keze is jobban zsiborog az erőátadás miatt, de igyekszik nem foglalkozni vele. A gyógyító hölgy azt mondta, ha rá koncentrál attól csak romlik. Ilyen kis mennyiségű átadást hamar pótolni tud a szervezete. Nincs veszélyben. Tehát csak nyugodtnak kell maradnia és hagynia a testét visszavenni a környezetéből, azt amit átadott. Időközben közös lendülettel felálltak. Réka jól meg is szédült ettől a partizán akciótól. Ha nincs a botja, amin megtámaszkodik közben, lehet össze is akadt volna a lába. Így viszont, mint egy megfáradt harcos azon pihen és halál lazának látszik. - Nem, de sokat hallottam róla és érdekel, szóval ha te az vagy, kiokíthatnál, mert nagyon érdekel - vigyorog a fiúra és reméli legközelebb már nem fog olyan értetlenül fülelni, amikor a többiek beszélgetnek a Star Warsról - Amúgy azért ezt tanulom, mert kicsi vagyok és nincs sok izmom. A barticuhoz meg inkább fürgeség, lelményesség és egyensúly kell. Azokból meg egész jól vagyok eleresztve - ezt bizonyítandó meglendíti botját és két centire megállítja a srác térdhajlatától. Simán kiütötte volna a lábait alóla, de visszahúzza a botot, mert megint úgy érzi kell a támaszték. Holnapra kutya baja sem lesz. - Te sportolsz valamit? - néz fel kíváncsian az előtte állóra és míg a válaszra vár megigazítja copfját. Haja sosem hosszabb a vállánál. Addig is csak azért ér, hogy fel tudja kötni. Nem szeret vele macerázni, mint a többi lány. Azok odavannak a hajukért. Kenceficéket, pakolásokat tesznek fel, meg bűbájokat olvasnak egymásra, hogy szebbek legyenek, vagy más színű legyen a hajuk. Na neki ezek csak felesleges butaságok. Ezt mondjuk nem mondja ki hangosan, de nem is száll be a beszélgetéseikbe. Inkább dumál a srácokkal. Velük több közös témája akad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bár kötve hiszem, hogy bárkit is meglepetésként érne, de nagyon is utána olvastam az iskolának. Nemcsak a jelenébe, de a múltjába is belevetettem magam. Rengeteg érdekes információt találtam az épületről magáról is, vagy éppen a szerencsétlennek mondható balesetekről, mint amikor a házam tornya leomlott. A cikket nem olvastam el, de sokáig fő hír volt a legtöbb mágus újságban, így mindenki kellően képbe kerülhetett. Sokáig ment rajta a csámcsogás, megkérdőjelezték az épület alapvető biztonságát, de az oktatás színvonalára soha nem érkezett panasz. És elértünk a lényeghez: nemzetközi az iskola. Ez annyit jelent, hogy a világ minden részéről jöhetnek - és jönnek is - ide diákok tanulni, és amikor először találkoztam a Házvezetőmmel, felhívta erre a figyelmemet, ne ijedjek meg, teljesen természetes, ha valaki idegen nyelven szólal meg fennhangon a folyosón. Nincs ezzel baj, még tetszene is a dolog, mert minél több nemzet, annál több lehetőség az ismerkedésre, különböző országok hagyományainak megismerésére. Csak arról nem esett szó, hogy lehetnek olyanok is a falak között, akik inkább hasonlítanak valami elrontott mesefigurára, mintsem diákra. Mint például az előttem álló. Nem elég, hogy furcsa a kinézete, de még pofátlan is. Szusszanva dörzsölöm meg szememet ujjaimmal.
- Bocs, de ehhez aligha van közöd - utalok itt arra, hogy mégis mi történt velem. A tanárok és az iskola dolgozók tudják, a diákoknak meg nincs hozzá közük. Majd maximum akkor, ha én elmondom nekik, ami nem hiszem, hogy megtörténik. Kicsit kihajolok, hogy elnézhessek a srác mellett, amikor maga mögé mutogat. Aha, arrafelé tartok, de éppenséggel ő nem néz ki úgy, mint egy háztársam. És még csak nem is láttam a Levitán belül, pedig remek az arcmemóriám, így tehát vagy elfelejtettem - ami lehetetlen - vagy át akar dobni a palánkon. Vajon melyik?
- Úgy érzem magam, mintha valami előadásba kerültem volna, ahol tesztelnek - pillantok körbe lassan. - Értékelem, hogy nem akarod elmondani az igazat, de nem vagy levitás, szóval logikus, hogy engedély nélkül nem léphetsz be a körletbe - ennyi esze még talán a Furcsának is van, bár arcát elnézve, lehet sokat gondolok róla. - Mégis miben tudnál nekem segíteni? - nézek rá egyértelmű értetlenséggel és meglepettséggel arcomon. Segíteni nekem? Ő? Ez komolyan valami vicc!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Marina
Hogyan készítsük ki Júliát fél perc alatt
(Darik recept alapján) ||
______________________________________________________

Nem számítottam arra, hogy belátja az igazamat és nekikezd, vagy hogy esetleg bocsánatot kérne a viselkedéséért. Talán abban bíztam, hogy megsértődik, feláll és elmegy. Azonban tudtam, hogy a legnagyobb esély arra van, hogy visszaszól, és így is lett.
Az érvelése meglepett. Észleltem az akcentusát, de nem gondoltam volna, hogy ezt figyelembe kellene vennem.
- Sajnálom - húztam el a számat - Azt gondoltam, hogy aki bevállal egy magyar iskolát az nem bújik ilyen mentsvárak mögé, hogy de hát nem az első nyelve a magyar. A Bagolykő kb fele ugyanilyen cipőben jár mint te, de eddig senki se kérte ki magának, ezért kezeltelek úgy, mint egy egyszerű diákot - ráztam meg a fejem. Tényleg nem hallottam senki mást hápogni, pedig igazán sok emberrel találkoztam, aki külföldi. Már fel se veszem ha idegen eredetű néven mutatkozik be. Izgatja is a halált.
- Gondolom aranyvérű vagy, vagy legalábbis elkényeztetett, hogy ilyen kifogások mögé bújsz még mindig, de ha vigasztal elég jó úton haladsz a magyarok kultúráját tekintve. Ők is előbb hoznak fel kifogásokat, mintsem, hogy bizonyítsanak, hogy a másik illető téved és ők igenis képesek mindenre. Gondolom az előbbi könnyebb - gondolkodtam el. Amúgy tudtam, hogy aranyvérű. Én utánajártam, hogy ki is ő és mérget vehet rá, hogy egyszer a képével egy olyan nyomorult férfi vagy nő alá fogok befeküdni, hogy csak nézhet.
- Amúgy még mugliknál el is ismerném, hogy igazad van, de egy varázslóiskolába az a kifogás, hogy nem ismerem a nyelvet. Számtalan formájú és fajta fordító bűbáj létezik, ketyere meg tetoválások is van, ami lefordítja neked egyiket a másikra - ecseteltem tovább. Nem ezért vagy azért, de ez volt az igazság. Olyasmiért akart előnyt szerezni, amiért a többiek sem kaptak, meg különben is, az előny csak azoknak jár, akik képtelenek az átlaggal felvenni a versenyt, ezért megsajnálják őket.
- Ne érts félre, édes, hogy magyarul tanulsz de ha valaki bonyolult bűbájokat akar kiolvasni egy ovisoknak szóló bájitaltankönyvből ott azért még szükséges a karúszó mert túl mély a víz - ráztam meg a fejem. Úgy tűnik nekem kell megcsinálni az egészet, hiszen a végén még elfordítaná az egészet, bár tök mindegy a jegy, jobb is ha rossz, nem érdekel, ha hármas, legalább nem látja más, hogy értek hozzá. Hogy könnyűnek gondolom azt, ami a lapokra van írva.
- Inkább menj, megcsinálom egyedül, úgy látom te képtelen vagy rá - intettem. A szobámba talán éjfél előtt végezni fogok vele, aztán holnap elmegyek egy fordítóhoz és lefordíttatom dánra, hogy megalázhassam azzal, hogy ennyire nem hiszem képesnek a magyar nyelv értelmezésére, hogy az anyanyelvére fordíttattam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bátorítóan néztem a srácot, miközben magyaráztam, mint egy igazi tanár. De őszintén megvallva fogalmam sincs róla, hogy a helyes információkat osztottam-e meg vele, hiszen rettentő apró voltam, mikor én magam tanultam. Még Mishától. Amikor anya is élt. Azok az idők voltak ám a szép évek, mikor még nem ismertem a veszteség fogalmát. Mikor az apám nem mondta az arcomba, hogy én vagyok a hibás… Megráztam a fejemet, ki kellett most belőle ürítenem ezeket a gondolatokat.
- Ne aggódj, elég vastag szivacsot raktam ide, hogy ha esel, és rosszul, akkor se legyen baj - biztattam. Mellette lépkedtem, ahogy ő is tette, semmiképpen sem előtte, hanem mellette, talán egy kicsit le is maradva.
- Nem, félre értettél. Az egész lábadat használd. Mintha mennél. Menet közben is pont ezekre a pontokra hagyatkozol. Csak most nincs akkora felület, amire léphetnél - magyaráztam tovább a gondolatot, és mikor megremegett a lécen, kicsit jobban ráfogtam. Tudtam, hogy az egyensúllyal vannak itt a bajok, éppen erre volt jó gyakorlat ez. Illetve az egyenes járásra.
- Próbálj magad elé nézni, pontosan egy pontra koncentrálj, miközben lassan lépsz előre. Nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban tedd meg a távot, hanem hogy minél pontosabban - adtam a következő tanácsot a srácnak. Mert ez így volt. Sose az számított az előadásokon se, hogy valaki mennyire siet. Sőt, a közönség általában még értékelte is a precizitással járó hosszú feszültséget. - Nézz ki magadnak egyetlen fontot a falon, és hagyd a lábadnak, hogy a szemeid nélkül lásson - próbáltam vele megértetni a szituációt még jobban, és csak reménykedni mertem, hogy nem zavartam jobban össze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem Boróka volt az első ember, aki kikelve magából keresett meg. Kezdjük azzal a gyönyörű trióval, akik a kórházban látogattak meg. Mondjuk első alkalommal ők nem fenyegettek az életem elvételével úgy, hogy a kórteremben fekszem, de tudtam, hogy a rellonos csak így vezeti le a feszültséget és az aggodalmat, amit valószínűleg a hírek keltettek. Én pedig hallgattam, mert… tudom. Őrült voltam. Meggondolatlan és szeszélyes, pedig nem kellett volna. Szimplán csak túl sok volt az élet. Kellett egy kikapcs. Valami, ami felébreszt álmatag létezésemből. Mondjuk nem ekkora csapódásra számítottam, de az biztos, hogy elérte a hatását.
- Ennél egy kicsit specifikusabbnak kell lenned. Most itt a balterről beszélünk, vagy hogy elütött egy kocsi. Mert utóbbival majdnem sikerült a halál úgy, hogy nem akartam - próbáltam elviccelni a dolgot, de biztos voltam benne, hogy Boróka ezt a legkevésbé sem értékeli jelenleg. Pedig neki volt sötét humora, nehogy már…
Sóhajtottam egyet, és lecsusszantam a két sarkam között a földre. - Kezdetben csak bizonyítani akartam. Legjobb akartam lenni a balettban, és ezért hallgatnom kellett a tanáraimra. Csakhogy… ők nem pont azt mondták, ami egészséges. Egy balerinának vékonynak, csontosnak kell lenni. Rajtam meg túl sok volt az izom - néztem ölemben megbúvó kezeimre. Senkinek nem meséltem el elejétől a végéig a történetet, mert tudtam, hogy mindenki egy bizonyos részletet fogna meg belőle. És azt nem akartam. Nem akartam, hogy az emberek magukat hibáztassák, vagy éppen mást, csak hogy végre vége legyen ennek az egésznek. - Szóval elkezdtem kevesebbet enni, és többet gyakorolni. De… éreztem, hogy ez nekem nem jó. Szóval felkerestem az apámat, mert szándékomban állt visszamenni Oroszországba. De mint mindig most is összevesztünk - taglaltam tovább, ám itt meginogtam. Vajon mondjam el? Vagy ne? Ajkaimra se akartam venni a mondatokat, mégis úgy éreztem, mintha muszáj lenne. Hiszen ezzel teljes a történet. Felnéztem Borókára, valamiféle jelet vártam. Nem is tudom mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Tőlem igencsak távol álló türelemmel várom, hogy végre megszólaljon. Azt se tudom, hogy valaha mutattam-e bárki iránt is ekkora érdeklődést, pusztán azért, mert kedvelem. Egy olyan ember iránt, akiből nem származik semmi hasznom, nem kapok szaftos pletykákat, amiket felhasználhatnék a későbbiekben és a beszélgetés végeztével ágyba se juttatjuk egymást. Azért vagyok itt, mert bármennyire is ódzkodok a gondolattól, mégis fontos nekem, mert az aggodalom haragos csápként robban ki belőlem, rátapadva és el nem engedve Kazit. Ujjaim idegesen dobolnak a térdemen, ami magam mellett, behajlítva pihen. Kékjeim tapadnak a testére, körbejáratom minden négyzetcentiméterén, hogy a saját szememmel láthassam a változást, ami mindeddig elkerülte a figyelmem. És nem nyugtat a tudat, hogy nem csak én hunytam szemet az egyértelmű jelek fölött.
- Visszarángattalak volna, hogy miután elmondtam mekkora barom voltál, én magam fojtsalak meg - szám széle rándul meg, ahogy próbálom elnyomni a kikívánkozó mosolyt. Kékjeim villannak arcára, amiket a groteszk humor közepette is harag és aggodalom sötétít el. Gyenge lettem és fogalmam sincs, hogy ezt is Fenyvessy számlájára kéne-e írnom vagy csak pusztán személyiségfejlődésként írjam jóvá. Ha így haladok, még a végén megbarátkozok a szerelem gondolatával is és egy férfi karjai közé fogok menekülni, hogy biztonságban érezhessem magam... Merlin óvjon meg ettől.
Csendben hallgatom végül a történteket. Kékjeim villannak egy-egy részletnél, kezem rándul meg a düh és a tehetetlenség jegyében, arcom mégis szenvtelen marad. Nem fogok felesleges kirohanásokba kezdeni, se találgatni, az egész sztorit akarom, minden apró részletével együtt. Holott pontosan tudom, hogy nincs jogom faggatni, sem számonkérni. Vajon ő mikor fog megjelenni nálam, hogy magyarázatokat követeljeb tőlem? Merlinre, remélem soha... legalább az ő szemében maradjak erős.
- És mondd, kérlek, hánytattad is magad? Vagy odáig nem aljasodtál? - billentem kissé oldalra a fejem, ahogy odavetem elé negédesen a szavakat. Ahogy tudatosul bennem az általam megütött stílus, fejemet előre billentve sóhajtok reszketegen és egyik emelem mentegetőzve magam elé kezeim, hogy onnan vezessem fel arcomra őket, kicsit megdörgölve azt.
- Folytasd - ejtem le kezem az ölembe és emelen kékjeim őrá, hogy a hangsúlyát alátámaszthassák arcvonásai. - Figyelek, mondd végig. Mit mondott Kazanov? - kérdem sokkal halkabban, mint eddig, ám hangomba mégsem vegyülnek érzelmek. Kivárom a végét, ám Kazi tudhatja, hogy mindez csupán a felszín. Másképp ugyan miért érdeklődnék? Miért figyeltem volna ennyire a mimikáit, a hangjának változásait? Ismerjük egymást és az apró gesztusok teszik ezt nyilvánvalóvá, amit egymás irányába teszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Zalán még a tőle megszokottnál is elmélyültebben folytatott vitát a folyosón az egyik festmény lakójával.
- Én mondom neked, hogy ostobaság, kölyök! - fröcsögte egy karosszékben terpeszkedő férfi borvirágos orcával. Kezében egy poharat lóbált, mely tartalmának egy része már eltűnt a férfi bajsza alatt, a másik fele pedig a szék karfájára folyt.
- Márpedig nem az, uram! - vágta rá a fiú és már könyékig el is merült keze a táskájában, hogy tézisét megerősítse. Egy egészen rongyossá olvasott könyvet húzott elő kis idő múlva, majd diadalittasan felmutatta azt a már kicsit sem szomjas uraságnak - Látja, már korabeli kutatások is folytak róla, amik igazolják, hogy... - Zalán csalódottan engedte le a karját, amikor ráeszmélt, hogy a portré elaludt. Ingerültségét nem leplezve nézett körbe a folyosón. Senki az égvilágon nem volt tanúja a diskurzusnak, aki esetleg hozzá tudott volna szólni. Legalábbis első pillantásra úgy tűnt, a folyosó kihalt. Csak ő és a vígan hahotázó portréalakok, akik rá se hederítettek. A levitás gólyának még az sem tűnt fel időben, hogy egyetlen fényforrásául már csak a nyeglén pislákoló gyertyák szolgáltak, a nap pedig már rég lement.
 Alapjáraton nem zavarta őt a sötét. Mindig is tartalmasabban tudta eltölteni az idejét az éjszakai órákban, mint napközben. A csoporttársai már elkönyvelték valami naplopó suhanc gyereknek, akit nem érdekel az iskola, mert majdnem minden órán elbóbiskolt. Holott nem is lehetett volna jobban Zalán a szöges ellentéte mindennek. Rengeteg dolog érdekelte és ezt nem volt rest megmutatni az olyanoknak, akik egy szemernyi érdeklődést is mutatnak irányába. így történt az is, hogy leállt beszélgetni a festménybéli úrral, csak mert az megkérdezte tőle, hogy nem akar-e felküldetni neki még egy kancsó bort az egyik konyha melletti portréból.
 Levonta magában a végső konklúziót. Neki volt igaza és ez a beszélgetés tulajdonképpen semmit sem ért. Kissé csalódottan fordult el a faltól és próbálta memorizálni, melyik úton is fog leggyorsabban visszajutni a háza klubhelyiségébe. Spoiler alert: Zalánnak finoman szólva fingja nem volt arról, merre kéne indulnia. Azt biztosan tudta, hogyha nem siet, nagyon hamar átértelmeződik neki a produktív nap fogalma, mert valamiféle büntetőmunkán kell rohadnia olyan emberekkel, akiket valószínűleg nem kedvelne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Még a járőrözés kezdete előtt lépek ki a szfinx portréja mögül, hogy aztán így is sietősebben induljak meg a navine felé. Hihetetlen rendetlenséget csináltam az ágyam körül. A ruháimat feltúrtam, mikor reggel az egyenruhámhoz tartozó szoknyámat kerestem, majd ismét felforgattam a kupacot, mikor a kardigánomat sem találtam. A tankönyveimet sem a legszebb állapotban hagytam ott, mert valahogy sikerült elkevernem egy csillagtan házidolgozatot, amit le kellett volna adnom a mai órán. Az utolsó pillanatban találtam meg, kissé gyűrötten ugyan, de legalább le tudtam adni. A délutánomat tehát ez a kép fogadta, és valahogy nagyon nem volt kedvem rendet rakni, inkább lehuppantam Hunor mellé a klubhelyiségben. Csak akkor kaptam észbe, mikor a diákok erősen megfogyatkoztak, én meg rájöttem, hogy járőröznöm kell az éjjel. Természetesen a jelvényem is a ruháim alatt lapult, így beletelt egy pár percbe és egy erősen a szerencsére bízott pakoló bűbájba mire előhalásztam a kék jelvényt.
Sietve indulok, bár tíz óra még nincsen szerencsére. A jelvényemet próbálom a pólómra tűzni, ám nagyon nem akar sikerülni a dolog. Lassan indulok el, ám ekkor erős kiabálás üti meg a fülemet. Egy pillanatig habozok, majd úgy döntök, jobb lesz, ha megnézem, mi történik. A járőrtársam meg fogja érteni a dolgot. Meggyorsítom hát lépteimet, és elindulok a másik irányba.
Kicsit lassítok, figyelem a hangot, és próbálom megtalálni, hogy pontosan honnan jön. A járőrözéssel már egyértelműen el leszek késve, de az nem fog számítani, ha a zaj tényleg azt jelzi, hogy valakinek baja van. Végül a "Vigadófreskó" folyosóján kötök ki. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára erre. A folyosóra lépve azonnal megcsap a borszag, a kiabálás azonban elhal. Már fordulnék vissza, amikor szemem megakad a világosbarna hajú fiún. Lassan indulok meg a srác felé, aki elég elveszettnek tűnik. Kedves mosollyal, szólítom meg, közben azonban megpróbálok szigorú tekintettel nézni rá.
- Jobb lesz, ha sietsz, mert mindjárt tíz óra, vissza kell menned a hálókörletedbe -figyelmeztetem. Azt elfelejtem, hogy nem tudhat prefektusságomról, mivel a jelvényemet nem sikerült felraknom. Helyette a farmerom zsebébe süllyesztettem, azzal a szándékkal, hogy később, ha nem rohanok ennyire majd feltűzöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Zalán kissé összerezzent, amikor megszólították. Azt hitte először, hogy egy portréalak szólította meg, így a falat kezdte bámulni, a hang forrása után kutatva. Beletelt pár hosszú, kínos pillanatba, mire rájött, hogy van ott még valaki rajta kívül. A lány arca noha csinos volt, kicsit ijesztőnek tűnt a halvány fényben. Mintha Zalán tilosban sántikálna, kapkodva a táskájába gyűrte a könyvét. Nem vette észre, hogy a hanyag mozdulatnak köszönhetően lényegében a könyv fele a padlóra hullott, hiszen az ósdi könyvgerinc nem bírt már ennyi lapot a helyén tartani.
 - Köszönöm az észrevételt, kedves... kedves idegen lány, éppen rajta voltam az ügyön. Csak éppen... hát... - itt már rájött, hogy nincs miért hazudnia - Nem tudod, merrefele van a Levita klubhelyiség egészen véletlenül?
 Vállai az addig feszült tartásból kissé elernyedtek és bocsánatkérő pillantást küldött a lány felé. Valószínű, hogy az illető nem azt a programot tervezte estére, hogy őt kísérgesse a kastélyban. Ami azt illeti, ha már itt tartottak, neki sem kéne már programot csinálnia a körleten kívül, nemde? Nem akart tolakodó lenni, hogy egyből belekérdezzen, nem fél-e a prefektusok bosszújától, így hát kíváncsian leste inkább a másik válaszát.
  Néhány portréalak eközben halkan röhögcsélt mellettük, mert ők észrevették a Zalán lábánál szétterülő papírhalmot. Valószínű a lány is látta, csak neki nem volt annyi esze, hogy odafigyeljen maga köré.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem aggódom, vagyis… azt hiszem, nem. Elvégre, tényleg nem létrán kell ide felmászni, mert olyan magas, hogy ha leesek, akkor kiskanállal kell összeszedni engem. Elég durva lenne, mivel ugye, nem készülök én semmiféle különleges sportra vagy hobbira, amitől nekem hipp-hopp meg kell erősödnöm és napok múltán olyan eredményeket produkálni, amelytől ketté áll mindenki füle. Az enyém fog, az örömtől, ha én itt elérek valamit, a léc másik oldalán kívül.
- Pattogni fogok, mint valami labda – nevetem el magam, vicces a kép, de mégsem trambulin, hogy meg is történjen. Azt hiszem, csak szépen, csendben próbálom a feszültséget oldani azzal, hogy vicces dolgokat mondok vagy gondolok. Egyszerűbb, mint kimondani, hogy hiába szervezett meg mindent puhára és biztonságosra, attól én még félek. De inkább a helyzet szokatlansága? Valahogy úgy. Istenem, a nyomában sem vagyok a bátyáimnak és még a nővéremnek sem… Ez gáz.
- Á, vagy úgy – világosodok meg, hogy mégis mit kellene tegyek. - Akkor lábujjhegyen nem ajánlatos ezen járni? - mert mintha az rémlene, hogy ilyen dolgokon szépen, kecsesen járnak és nem teli talppal. Ez is téves képzet akkor, semmi több. Nem erőltetem a lábaim akkor semmi fura formába, visszaereszkedem a talpamra, mintha a földön lennék, csak éppen nem olyan könnyű. Egy fokkal könnyebb, semmivel sem. Vicces lehetne ez annak, aki látja, még a végén az kezdene elterjedni, hogy én kötéltáncosnak állok, vagy bárminek, amihez a magasság és az egyensúly a köze. Szép is lenne az Edictum hasábjain, bár ott, ennél jóval durvább vagy éppen egyszerűen csak idiótább cikkek vannak néha. Mármint, a szerelme drámák, amik fele sem igazak.
- Értem, értem. Előre és ahogy megy – nem is akartam sietni, most lehet hülyeség, de az amúgy pár méteres léc hirtelen kilométer hosszúnak tűnik. Mintha ahogy haladok rajta, csak nő és nő, a vége majd nem is a faluban ér véget, hanem mondjuk az otthoni udvarban.
- És akkor ne nézzek le? - pislogok felé, mert most megálltam kicsit és úgy nézek rá, majd le a lábaimra. Lehet ez nem a legjobb ötlet, de elvégre, ő tudja jól, ezt hogyan kell. Sóhajtok egy nagyot, ha le is esek, majd felállok. Előre pillantok, pont látok valami foltot a falon, vagy lehet valami nagyobb bogár, vagy úgy bármi. Ez meg is van, rákoncentrálok és elindulok. Lábujjammal tapogatok kicsit, majd haladok előre. Amikor túl a szélére helyezem a lábam, a léc éle áll a talpamba és ekkor szisszenek fel. Az egyensúly elveszik és én oldalra dőlök le, ekkor sikerül felkiáltanom, jajongaom egy sort.  Annyi a szerencsém,   hogy még tudok egyet ugrani, majd a szivacson huppanni végül.
- Hát… nem találtam jó pontot a falon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A gyakorlat teszi a mestert. Ramóna pedig szeret mester lenni abban, amit csinál. A mágia azonban nagyon új még neki, idegen, sőt, ijesztő. Nem érti, és ez nagyon zavarja. Eddig abban a hitben élt, hogy boszorkányok nem léteznek, most azonban ő maga is egy boszorkány. Legalábbis azt mondják. És lássuk be, hogy furcsaságainak egy részét megmagyarázza a dolog. De csak egy részét. Ramóna maga is belátja, hogy furcsa, hogy nem olyan mint mindenki más, de már beletörődött. Jelenleg sokkal nagyobb gondnak bizonyul számára, hogy összerakja újra a botot, amit kettétört. De nem ám ragasztóval, varázslattal!
Egyedül ül egy asztalnál, lábait maga alá húzta. Kezében a varázspálcáját forgatja, óvatosan végig húzza rajta az ujját. Már századszorra vizsgálja meg, de még mindig nem érti, hogyan lehetséges, hogy ez az izé varázsol. Hogy mitől szállnak ki belőle a szikrák, miket párszor már neki is sikerült előcsalnia. Azt mondták, benne unikornisszőr van, de Ramóna nem hisz az unikornisok létezében. A tudományban hisz. Vagy hitt. Már maga sem tudja eldönteni. A Bagolykőbe érkezése óta látott már képet unikornisról, és legendás lények gondozása órán találkozott is már több furcsa lénnyel, ahogy gyógynövénytanon is találta már szembe magát olyan növényekkel, amiről életében nem hallott. Pedig igazán sokat bújta a biológia könyveket, és kívülről fújja a kedvenceit. Úgy ismeri azokat, mint pálcájának mintázatát. Szereti a gesztenyére faragott vékony indákat. Nem túl giccses, nem túl erőteljes, csak éppen annyi, hogy szép legyen. Kötődik a fadarabhoz, hiába tudja, hogy ez butaságnak hangzik. De az övé, és a pálcakészítő szerint az ő kezében működik a legjobban. Ezért is nagyon csalódott, hogy nem megy neki a bűbáj. Ez az egyik oka.
Felkászálódik, ismét az asztalra rakott, széttört bot elé lép. Ujjait a gesztenyefa markolatára fonja, és koncentrál.
- Reparo - mondja ki a varázsigét, ahogy tanították, hozzá pedig megteszi a megfelelő pálcamozdulatot. Próbálja, legalábbis. Keze azonban megremeg, maga sem tudja, pontosan mitől. A ketté tört bot pedig nem összeforr, csak megreccsen, és mintha fel is repedne egy kicsit. - Francba! - szitkozódik a lány, s közben megdörzsöli arcát pulóvere ujjával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem akarom megijesztení a fiút, sem azt az érzést kelteni benne, hogy rossz helyen van. Egyszerűen csak figyelmeztetni szeretném, ha nem volna órája. No meg visszaküldeni a klubhelyiségébe, mielőtt másik prefektus talál rá és bünteti meg. Ha pedig az volt a terve, hogy takarodó után kóricál a folyosón, még jól is járt, mert ahelyett, hogy megbüntetné valaki, csak figyelmeztetem. Nem tűnik azonban rendbontónak, annak ellenére, hogy a könyvét pánikszerű gyorsasággal rakja el. Talán abban van valami? Igen, kicsit túlságosan is gyanakvó vagyok. De a diákok bármire képesek, nekem meg az a feladatom, hogy rend legyen a kastélyban. Bármennyire is tudom utálni néha.
A fiú biztosít róla, hogy nem tervezett a folyosón járkálni, így elengedem kicsit a szigorúnak szánt arckifejezést. Egyenesen fel is derülök, mikor megmondja, melyik házba is tartozik. A Levitától nem vagyunk messze, könnyen visszakísérem, és már mehetek is, nem kell váratnom tovább a járőrtársamat.
- De, tudom - mosolygok rá. - Én onnan jöttem. Amúgy Betti vagyok - nyújtom felé jobbomat, halkan nevetve. - Így elhagyhatjuk az "idegen lány" megszólítást - teszem hozzá aztán. - Szívesen visszakísérlek a szfinxig. De előbb szedd össze az elhullott lapokat - tanácsolom, és közelebb lépve el is kezdem összeszedni a könyv darabjaiat. Szépen sorba próbálom rakni a lapokat, hiszen nehéz egy olyan könyvet olvasni, aminek nem egymás után következnek a lapjai.
Jelvényemet továbbra is elfeledve hagyom a zsebemben. A fiúval azonban továbbra is úgy beszélek, mintha tudná, hogy egy prefektust kapott társaságul. Előbb vagy utóbb talán ki is derül majd a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Tényleg meglepett az, hogy egy lány effajta küzdősportot választ, s hogy ilyen aktívan űzi is az iskola falain belül. Leszámítva a veszélyességét - ami most is bebizonyosodott - ez valóban egy remek sport volt, ráadásul látványos, és fel is keltette az érdeklődésemet. Arra viszont már felszökkent a szemöldököm, amikor azt mondta, hogy ő nem egy csaj. Egy pillanatra azt hiszem, hogy értetlenül meredtem rá, s elgondolkodtam azon, hogy ha nem az, akkor mégis mi, mert ránézésre aztán nagyon is csajosnak tűnt. Végül a magyarázat sem váratott magára, s máris egy mosoly kerekedett az arcomon. - Már értelek, én sem gondoltam, hogy az lennél - mondtam mosolyogva, tetszett az, hogy ennyire próbálta kimagyarázni ezt a dolgot.
- Tényleg nem voltál még? De gondolom, hogy tudod mi ez a film, vagy nem emiatt választottad ezt a sportot? - kíváncsian pillantottam a botra, majd a lányra. - Egyébként nagyon jó, mindenki vesz fel jelmezt, olyat amilyet szeretnél, és tök menő hangulat van! Eljöhetnél egy ilyenre, néhányan szoktunk menni innen a kastélyból - meséltem lelkesen, mindig szerettem bevonni új arcokat, ha volt erre érdeklődő, hisz csapatban sokkal jobb volt utazni, mint egyedül, úgy sokkal több volt az élmény is.
A gyengélkedős ötletéről nem akartam hallani, értem én, hogy aggódott, meg talán volt egy kis bűntudata amiatt, mert megsuhintott,de azért nem volt komoly bajom. - Hehe, köszi. Ha megint megcsapnál, lehet, hogy már fel se kelnék - jegyeztem meg jót nevetve, majd felálltam a földről. - Na de te jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz. Nem nehéz az a harci bot? Lehet, hogy túl sokat lengetted - jegyeztem meg, mert azért csak lehetett ennek is súlya, akármennyire is edzett a hölgyemény. - Áh, Te vagy az én emberem! - visszavigyorogtam, ritkán futottam olyanba, aki ennyire lelkes volt.
- Áhá, értem - bólintottam, mondjuk picit még mindig fura volt, hogy efféle edzésformát választott annyi más helyett. - Persze, miért, nem látszik? - nevetve kicsit befeszítettem az izmom, aztán le is engedtem a karjaimat. - Mindenfélét, lejárok ide a kondiba néha, akkor futok, meg úszok, szeretem a labdajátékokat is. Mikor mi jön - vontam vállat, mert kimondottan nem volt egyetlen sport sem, amiben kiemelkedő lettem volna.
- Mondjuk túl sok időm nem is lenne rá, mert fotózok, meg filmezek, írok, sok időt elvisz a tanulás mellett - meséltem. - Figyelj már, nem ülünk le valahol? Bitang fárasztó itt ácsorogni - mondtam nevetve, miközben a többiek körülöttünk edzettek. Én meg már lassan megszomjaztam, jó lett volna meginni egy pohár dzsúszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Ó. Ne haraguj, még nem sok háztársamat ismerem. - vallotta be Zalán. Idáig csak Bogit volt lehetősége név szerint megismerni és egy-két évfolyamtársát, akik kérdeztek tőle valamit egy-egy tanóra között. Pedig ha korábban látta volna, biztos emlékezne ezekre a barna szemekre. Rászorított a lány jobbjára, de nem túl erősen, biccentett is mellé egyet - Örvendek. Én Zalán vagyok - amikor lenézett a kezükre, akkor vette észre, hogy néz ki a padló - Ó, hogy az a...
 Egyből leguggolt, hogy összeszedje, amit elhullajtott. Ilyenkor kicsit bosszantotta, hogy nem tud még elég bűbájt. Más már rég ellőtt volna egy Invito-t, vagy valami hasonló hasznos dolgot. Névből sok bűbájt ismert már, látta, ahogy apja otthon használja őket, de ez nem mindig elég, hogy tudja is alkalmazni az adott varázslatot.
 Először próbálta sorrend szerint összerendezni a lapokat, vajmi kevés sikerrel. Egy hölgy az egyik portrén, aki már szintén nem volt szomjasnak mondható, most már leplezetlenül kacagott Zalán bénázásán - Csak egy perc... Indulhatunk. Azt hiszem.- motyogta gyorsan a fiú. Mivel nem akarta megváratni a másikat, inkább már csak egy kupacba dobált mindent, ami a keze ügyébe került. Felmarkolta a lapokat és felegyenesedett. - És mondd csak kedves Betti, feletted is úgy eljárt az idő, mint nálam, hogy itt találkozunk késő este a folyosón? - Zalán teljesen gyanútlan volt, bele sem gondolt, hogy talán épp egy prefektusba botlott bele. Bogi sokkal szigorúbbnak tűnt hozzá képest, na meg a jelvényt sem látta rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Kicsit sem zavar, hogy nem ismer, hiszen én sem ismerem őt. Napközben segít az egyenruha, de esténként, amikor már a legtöbben átöltöznek, semmi nincs, ami megmondja, ki melyik házhoz tartozik. Az új diákok közül nem ismerek sokat, maximum arcról, és úgy is főleg a levitásokat. A velem szemben álló fiú azonban nem ismerős. Csak mosolyogva megrázom a fejem, jelezve, hogy nem haragszom, bemutatkozására pedig csak bólintok egy aprót.
- Én is örvendek - mosolygok rá.
Mellé guggolok, és segítek neki összeszedni a széthullott könyvet. Ketten gyorsak vagyunk, s mire a pálcámért nyúlnék már a kezünkben vannak a lapok. Feltápászkodom, és mosolyogva nyújtom át neki az én kezemben pihenő lapokat. Ha sikerült volna azokat sorba tennünk, felajánlanám neki, hogy megragasztom, így azonban csak hagyom, hogy eltegye. A röhögő portrét figyelmen kívül hagyom, hiszen hozzászoktam már, hogy a kastély falain lakó alakok nem mindig a legkedvesebbek. Ha nem szemtől szemben piszkálják az embert, akkor az pletykákat terjesztik mindenkiről, esetleg egymással veszekednek. Valószínűleg unatkoznának a keretükben egész nap a drámák nélkül.
Bólintok, és el is indulok visszafele, mutatva az utat. Kérdése azonban nagyon meglep, így ismét megtorpanok. Nem értem meg, miért érdekes neki, hogy egy prefektus a folyosón járkál éjszaka. Még az elsősöknek is tudniuk kell annyit, mi a rendszer a kastélyban.
- Ezt hogy érted? - fordulok felé értetlenül, és teljesen gyanútlanul, hogy a hiba igazából nálam rejlik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Köszönöm - örömmel nyugtázta, hogy Betti nem áll be a kárörvendők sorába, sőt mi több: segít neki. Mosolyogva vette el tőle a papírokat. Az alvó uraság festményére még vetett egy szomorkás pillantást. Majd talán egy másik alkalommal.
 Elindult Betti mellett, de hamar meg is álltak, mert a lány értetlenül nézett fel rá. Zalán ugyanolyan arccal bámult vissza. Várt még pár másodpercet, hátha csak rosszul értett valamit, de nem úgy tűnt.
 - Hát... tudod. Ha túl késő lesz, akkor nem csak én fogok tilosban mászkálni... hanem te is. - minden tagmondatnál megállt kicsit, reménykedve, hogy nem kell tovább magyaráznia az egyértelműt - Mert hát te is diák vagy, mégis mi indokolná, hogy itt legyél takarodó után... Mert hát diák vagy, ugye? Ugye nem egy tanár...? Mert ha tanár lennél az kicsit ciki lenne, mármint nem azért, nem te lennél ciki, hanem úgy ez az egész...
 Zalán az utolsó mondatait már inkább hadarva mondta el, mert érezte, hogy kezd bolondot csinálni saját magából. Fél kezébe temette az arcát, amikor rájött, hogy jobban járt volna, ha inkább befogja. De már nem lehetett. Este volt, ilyenkor kezdett csak igazán mozgásba lendülni az agya. Igaz, nem mindig értelmes dolgok kavarogtak benne, de lényegesen aktívabb volt, mint tanítási időben. Csak arra egyáltalán nem volt felkészülve, hogy az imént félbeszakadt tudományos diskurzuson kívül bármi másról is kell majd beszélnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ez nem így működik, Teddy. Nem kérdezheted meg valakitől, hogy mi történt, csak úgy. Főleg, ha nem egy monokliról van csak szó, hanem mint a srácnál, a mankókról. Ezt nem illik, csakhogy sok mindent nem: nyitott szájjal beszélni, hallgatni mások beszélgetését és beleszólni, vakarni tömeg közepén a… Az illem meg olyan, hogy vagy tartja valaki, vagy nem. Most abszolút nem a parasztkodás volt a cél, hanem mert érdekli meg hát kíváncsi. Nem sok ember engedi be az életébe, pedig amúgy ártalmatlan csak hangos és kicsit fura. Vagyis úgy néz ki, a srácnak nagyon fura, ahogy nézi, de legalább nem fut el visítva, hogy itt van valami földönkívüli. Igen, sikított már első kislány, bár akkor direkt pofákat vágott.
- Hát jóóóó. Bocsi, bocsi – hát akkor nem tudja meg. Mondjuk meglepte volna, ha itt azonnal kiönti az élete dolgait, főleg ezt, az esélyt azonban megadta, hátha. Biztos nem esett le a lépcsőn és gurult végig az iskolán, bár elvileg mágiával mindent meg lehet oldani. Vagy nem? Érdekes kérdés, amit megvitatni nem biztos, hogy az előtte állóval kellene, mert még félre is lesz értve. Még ennél jobban. Megvonja a vállát és foglalkozik a maga dolgával, az apró kis csellel, vagy éppen csak kutatómunkával, ki minek nevezné. Elvileg, az a fontos: a saját dolga. Ebben mind a ketten egyetértenek.
- Hah, nem, ez nem a kandikamera – röhög fel, ahogy a srác még körbe is néz, mintha keresne valamit. Eszébe jutnak azok az egyszerű, utólag alávágott röhögéssel teli videók, ahol valami kreténséggel húzzák az ember idegeit, majd a végén röhögve veregetik meg a vállukat és a kamerára mutatnak. Mondjuk fura, hogy sosem őrjöng senki, hanem nevetnek és elfogadják. Vajon ez a srác őrjöngene?
- Jaj ugyan már, mindenki tudja, hogy átjárnak egymáshoz az emberek – forgatja meg a szemeit. Most komolyan… erre ki figyel? Jó, Bicebócán kívül? Senki. Biztos valami karót nyelt prefi vagy az akar lenni, aki komolyan veszi a házirendet. - Tényleg nem léphetek be, ez téééény – vált taktikát, lép közelebb egyet, majd szusszan egy nagyot. - Jó, akkor elmondom. Keresek valakit, aki tetszik nekem, de nem tudom se a nevét, se azt, hova jár – kicsit ferdít a dolgokon, de a bolond szerelmeseket meg szokták érteni úgy minden nyelven. - És szeretnék szétnézni odabent, itt van-e és úgy bármit. Innen kintről nem látom – néz hátra, majd vissza rá és még egy barátságos mosolyt is küld felé. Vagyis, reméli az. Elviekben ilyenkor egész aranyos.
- Bármiben! Ha kell, a hátamon felviszlek az emeletre. Mit tudom én… miben kéne neked segítség? - billenti félre a fejét. Valamit valamiért, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Óvatosan szedem össze a lapokat, hiszen látszik, hogy régi könyvből valóak. Az sosem baj viszont, számomra egy szétesett, régi könyvnek sokkal nagyobb értéke van, mint egy tökéletes kötésű új darabnak. Az illata is teljesen más. Hallottam már olyat, aki szerint egy régi könyvnek állot szaga van, de szerintem csak a történelem és a megélt pillanatok érződnek egy ilyen köteten. Vigyázni kell azonban rájuk nagyon, ez tény, de együtt érzek Zalánnal, hiszen én is hordok néha magamnál ilyen régi könyveket. Bármelyik pillanatban széteshetnek, akár az ember táskájában is, és nincs annál rosszabb, mint mikor összegyűrődik egy ilyen régi papír, merthogy akkor rögtön el is tud szakadni.
A könyv lapjait egyberendezve adom vissza a fiúnak, hogy aztán barátságosan rámosolyogjak, és már indulunk is a Levita felé. Nem sokat haladunk azonban, mert kérdése megdöbbent. Nagyon hülyének nézhet, hogy visszakérdezek, én viszont nem látom át a helyzetet. Prefektusként miért lenne bajom abból, ha a folyosón vagyok járőrözés közben? Eddig én nem járkáltam, éppen csak most indultam, bár ezt ő nem tudhatja.
- Én járőrözöm ma este, akkor nem tilos a folyosón lennem - válaszolok, bár az megint meglep, hogy csak egy kicsit is kinézné belőlem, hogy tanár vagyok. - De nem vagyok tanár - nevetek fel végül, kissé kínosan.
Látom rajta, hogy zavarba jött, szeretném valahogy megnyugtatni, ám nem tudom mivel. Inkább csak tovább indulok, arcomra pedig visszakerül a barátságos mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A tökéletes hétfő. Igaz, hogy mostanra, itt a koraesti órákban zuhog az eső, de délelőtt kellemes, szinte tavaszias idő volt, pár órás napsütés, csivitelő madarak. Reggeli az étkezőteraszon, ebéd szintén ott, oldalamon a legtökéletesebb emberrel, akit csak kívánhatok. Csókok, hol lassan, hol hevesebben, vágyakozás, vágyódás. A gyengélkedőn jól szerepeltem az évközi vizsgán, nem is jól, kiválóan, de hát már tavaly se volt rá panasz, ugyan, akkor épp csak kiváló lett, ma viszont, alsó hangon is 120%-os eredményről tudok beszámolni. 120, azaz egyszáz és még húsz. Na erre varrjatok gombot. Gyakorlatilag széles szájjal, vigyorogva járkálok egész nap, még Willel is beszéltem, megbeszéltük, hogy gyerekgyógyászatra specializálódnék, és azt is, hogy ő lesz a mentorom az úton. Ha valakinek a világ egyik legfiatalabban kitüntetett szaktekintélye a mentora, az egy eléggé tökéletes alap, véleményem szerint. Nem hiszem, hogy hozzá felérhetek, de véleményem szerint, lehetek eredményes. Lehet belőlem valaki. És akarom, annyira tökéletesen beleillik az öt éves tervbe, hogy azt elmondani nem tudom. Ez még nagyobb mosolyra késztet.
Tanulás után lankadatlan van jelen ez még mindig, edzeni is voltam kicsit az erőnlét termébe, most meg lassan visszaindulok már a toronyba, hogy egy kicsit még elcsípjem a nőszemélyemet, ha van rá lehetőségem. Csak szépen fokozatosan, szépen, megfontoltan csinálunk mindent, de akkor is, egy esti csók, az még nem bűn, talán kettő sem az. Ugye nem? Ahhahhahaha, tutira kettő lesz. Bizony. Kettő csók, aztán alvás, mert holnap újabb vizsgák lesznek. Kettő. Éppen, hogy csak erre gondolok, éppen, hogy csak ráfordulnék a következő emeletre, hogy onnan a toronyba menjek, szó szerint hajszálon múlik, hogy nem ütközök bele abba, akit a leginkább kerülök, az apósomba, Kazanov professzorba.
- Uram!
Reagálok hirtelen, és átgondolatlanul, kihúzva magam jártamban, mert a lépéseimben van valami egészen férfias hanyag elegancia, de valljuk be, egy orosztól, aki egyszer már leordította a hajamat, még én is félek, és inkább megadom neki a tiszteletet, hogy aztán úgy menjek tovább, mintha mi sem történt volna. Spuri Viktorka, mert szétrúgják a popódat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Huhh, akkor jó. - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt. Az ő szája is mosolyra húzódott, ahogy látta a másikat nevetni. A következő tippje az lett volna, hogy egy iskolai szellembe futott bele, de azt kimondani sem volt mersze, akkora ostobaságnak hangzott. A nyugalma azonban nem tartott annyira sokáig.
 De hát járőrözni a prefektusok szoktak, nem? Kíváncsian kezdte méregetni Bettit. Csinos volt összességében, de nem ez érdekelte most Zalánt. Nem, tényleg nincs rajta a jelvény. Egyszerű figyelmetlenség csupán, vagy a lány nem teljesen az, aminek mondja magát? Fölösleges ezen agyalni, egyszerűbb, ha kimondja, amire gondol.
 - Akkor csak a félreértések elkerülése érdekében, legközelebb tedd fel a jelvényt - tanácsolta Zalán - Bár szerintem csak én vagyok az egyetlen ostoba a kastélyban, aki nem ismeri még fel a prefektusainkat. Ami valljuk be, szégyenletes, mert egy ilyen arcra emlékeznem kéne.
 Amikor ezt kimondta, akkor botlott el a folyosó szőnyegének egyik felgyűrődött darabjában. Szerencsére nem esett orra, de pár papírt megint elhullajtott. Lehet tanácsos lenne eltennie, vagy minél előbb összerakni azt a könyvet.
 - Van annyi időnk még, hogy segíts esetleg benne? Nem tudom még használni a Reparot - De ha Betti tényleg prefektus már, akkor ő talán igen.