Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Heti rendszerességgel látogatom immár az iskolát. Ez így lehetséges, hogy kicsit túlzás, de akkor pontosítsuk, mielőtt meg leszek vádolva pontatlansággal: heti kétszer biztosan. Bár még messze a vizsgaidőszak, ami a kikötése volt anyának, de sikerült kikönyörögnöm, hogy legalább hetente kétszer hadd járjak be legalább pár órára. Szeretném megelőzni, hogy komolyan ne fantomként jelenjek meg a vizsgaidőszakban az évfolyamtársaim között. Nem hiszem, hogy segítene fejleszteni a szociális képességeimet, ha a furcsa srácnak lennék titulálva, így legalább csak a “ritkán feltűnő srác” vagyok, ami azért egy fokkal jobb.
Szusszanva dőlök vállammal a falnak még a sarok előtt, ahol be kell fordulnom, hogy a körletembe jussak. Találkoznom kell a Házvezetőmmel, amolyan kötelező köröket futni, mert a lelkemre kötötték, hogy minden héten, az utolsó benntöltött napon meg kell jelennem a férfinál. Keserű jó fej egyébként, nem okoz különösebb problémát a megjelenés, kivéve akkor, ha a kastély másik oldalán volt az utolsó órám, és valahogy el kell jutnom hozzá. Sokkal több időbe telik az A-ból B-be jutás, mint az évfolyamtársaimnak. Könnyebben és gyorsabban fáradok, méterek után meg kell állnom pár pillanatnyi pihenésre, de nem vallanám be a szüleimnek. Nincs az az isten, hogy megtegyem, amikor végre engedtek a pórázon és kicsit szabadabban mászkálhatok. Felegyenesedem, lábam egy pillanatra remeg meg, ami azonnal megszűnik, ahogy a mankóra támaszkodom. Újult erővel indulok el ismét, majd fordulok be a sarkon, azzal a feltett szándékkal, hogy mindenkit figyelmen kívül hagyva mehessek azonnal Házvezetőmhöz. Tévhit, mert a fura srác elém lép. Felvezetem rá pillantásomat, fejem automatikusan félrebiccen. Mintha ráöntöttek volna egy festékes vödröt a hajára, a szemei alatt meg halvány karikák vannak. Lehet kezdetleges drogos? Ki tudja, ugye?
- Helló - illik az elején kezdeni, ha már fogalmam sincs miről beszél, ráadásul felháborítónak tartom a kijelentő módot. - Nem hiszem - vonom meg vállamat, amennyire tőlem telik, hiába dobog szívem hevesen. Ennek a srácnak tuti van valami stikkje. Ha nem ő maga egy stikk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bár kötve hiszem, hogy bárkit is meglepetésként érne, de nagyon is utána olvastam az iskolának. Nemcsak a jelenébe, de a múltjába is belevetettem magam. Rengeteg érdekes információt találtam az épületről magáról is, vagy éppen a szerencsétlennek mondható balesetekről, mint amikor a házam tornya leomlott. A cikket nem olvastam el, de sokáig fő hír volt a legtöbb mágus újságban, így mindenki kellően képbe kerülhetett. Sokáig ment rajta a csámcsogás, megkérdőjelezték az épület alapvető biztonságát, de az oktatás színvonalára soha nem érkezett panasz. És elértünk a lényeghez: nemzetközi az iskola. Ez annyit jelent, hogy a világ minden részéről jöhetnek - és jönnek is - ide diákok tanulni, és amikor először találkoztam a Házvezetőmmel, felhívta erre a figyelmemet, ne ijedjek meg, teljesen természetes, ha valaki idegen nyelven szólal meg fennhangon a folyosón. Nincs ezzel baj, még tetszene is a dolog, mert minél több nemzet, annál több lehetőség az ismerkedésre, különböző országok hagyományainak megismerésére. Csak arról nem esett szó, hogy lehetnek olyanok is a falak között, akik inkább hasonlítanak valami elrontott mesefigurára, mintsem diákra. Mint például az előttem álló. Nem elég, hogy furcsa a kinézete, de még pofátlan is. Szusszanva dörzsölöm meg szememet ujjaimmal.
- Bocs, de ehhez aligha van közöd - utalok itt arra, hogy mégis mi történt velem. A tanárok és az iskola dolgozók tudják, a diákoknak meg nincs hozzá közük. Majd maximum akkor, ha én elmondom nekik, ami nem hiszem, hogy megtörténik. Kicsit kihajolok, hogy elnézhessek a srác mellett, amikor maga mögé mutogat. Aha, arrafelé tartok, de éppenséggel ő nem néz ki úgy, mint egy háztársam. És még csak nem is láttam a Levitán belül, pedig remek az arcmemóriám, így tehát vagy elfelejtettem - ami lehetetlen - vagy át akar dobni a palánkon. Vajon melyik?
- Úgy érzem magam, mintha valami előadásba kerültem volna, ahol tesztelnek - pillantok körbe lassan. - Értékelem, hogy nem akarod elmondani az igazat, de nem vagy levitás, szóval logikus, hogy engedély nélkül nem léphetsz be a körletbe - ennyi esze még talán a Furcsának is van, bár arcát elnézve, lehet sokat gondolok róla. - Mégis miben tudnál nekem segíteni? - nézek rá egyértelmű értetlenséggel és meglepettséggel arcomon. Segíteni nekem? Ő? Ez komolyan valami vicc!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egy pillanatra hasít belém a bűntudat, ahogy szinte már lehurrogom a srácot, amiért megkérdezte mi történt. Nem így kellene hozzáállnom ehhez. Lehet csak a kíváncsisága hajtja, de mi van, ha vannak olyanok, akiket tényleg érdekel? Én meg elrontom a lehetőségeimet azzal, hogy teljesen bizalmatlanul állok az emberekhez, akik felém fordulnak. Elhúzom a számat, tincseimet tűröm hátra arcomból, majd támaszkodom jobban a mankóra. Ez az egy helyben ácsorgás egyáltalán nem tesz jót. Halkat szusszanok.
 - Balesetem volt - felelem röviden, mert ennél többet esélytelen, hogy mondjak a cukorka hajúnak. Értem én, hogy befogadó az iskola, de komolyan nem tudtam volna elképzelni, hogy ennyire. Körbe is pillantok, hátha csak valami vicc közepébe kerültem, aminek én vagyok a tárgya, de közli, hogy nem valami kamera. Fél szemöldököm emelkedik meg kérdőn.
- Tényleg átjárnak? - kérdezek vissza szinte azonnal, mert ez igencsak meglepő információ. Akkor ők nem olvasták el a házirendet meg ilyesmi? Mert ilyet elméletileg nem szabad. Mármint engedéllyel igen, ha nagyon szükséges, és mondjuk prefektus vagy, gondolom, logikus lenne, de nem akkor, ha hős szerelmesként keresed azt, akiről semmit nem tudsz. Legalábbis, ha az előttem álló történetét igyekszem alapul venni. Ez a helyzet egyre furcsább. Ráadásul be is vallja, hogy nem léphetne be, de komolyan úgy nézek ki, mint aki valamiféle érzelmek miatt csak úgy kiadja a jelszót, hogy akkor fáradjon be és érezze magát otthon? Nem kezdhetem rögtön így az első évemet, ami még nem is teljes. Technikailag nem is kellene itt lennem, de ha meg csak így tudnék legalább valami alap ismerettséget összeszedni a sráccal? Nem is lehet olyan rossz fej, csak fura a haja. Azért, meg még senkit nem zártak börtönbe. Merlinre mondom, hogy ez nehéz!
- Bocs, komolyan, de nem tehetem. Várd meg itt, ha gondolod, várok is veled, nem tudom, de nem mondhatom el - vonom meg vállaimat. - Főleg, hogy valószínűnek tartom, hogy megint nem mondasz igazat - forgatom meg szemeimet látványosan, de mosoly villan fel ajkaimon. Részemről hazudhat ameddig szeretne, éppenséggel ráérek. Na, nem sokáig, ha ilyen ajánlatokat kapok. Meglepődöm először, majd felnevetek.
- Személyes cipelő lennél? Elég alja munkának hangzik - szólalok meg nevetős hangon. - Figyelj, nem kell semmi, de akkor sem mondhatom el - sóhajtok egy kisebbet. Kiindulva a srácból, biztosan valami oltári nagy baromságra készül, aminek én nem szeretnék még csak közvetetten sem a részese lenni. Bár ha meg átjárnak így is a házak diákjai egymáshoz, akkor végül is mindegy lehet. Nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Úgy elszaladt az év eleje, ahogy azt nem szégyellte. Képes vagyok még a mai napig kapkodni a fejemet ide-oda a sok inger hatására, amiknek a tompítója Zalán. A legtöbb esetben. De tudom, hogy nem támaszkodhatok mindig rá, szóval most is ennek lettem az áldozata: egyedül sétálok a folyosón, vállamon a táskám, szabad kezemben pár könyv és jegyzet, mikor befordulok a következő folyosóra és szemben találom magam az eridonossal, aki persze ismét sántikál valamiben. Ironikus, hogy ezt éppen én mondom.
Megtorpanok, fejem minimálisan biccen oldalra, ahogy igyekszem felfogni mégis mit látok. Pedig én tényleg csak nyugalomban szerettem volna elbicegni a körletig egymagamban, és mondjuk még időben. A vonal felkerül a képre, a banya visít, én meg összébb húzom magam a hangra, ha már a fülemre nem tudom simítani a tenyeremet.
- Nem akarom elhinni, hogy neked ez megéri - borzongok meg, majd indulok el feléjük, ahogy megállok Teddy mellett. - Mármint azt gondolom tudod, hogy hamarosan takarodó, tehát nem fogsz visszaérni a körletedbe, megbüntetnek, és még rongálsz is. Remek kör - bólogatok mindentudóan, mert egyértelmű büntetés a jutalma a srácnak, ha nem szedi össze magát még a takarodó előtt. Ami mondjuk kellemetlen, mert én meg itt állok mellette, és nem is mozdulok, hogy legalább én beérjek a Levitába időben. Tudjuk be annak, hogy mentem, ami menthető, tehát hogy ne kerüljön még több vonal a portréra, mint ami már rajta van. Felkapom fejem a nőre, aki ismét visítani kezd, hogy egyetért a szavaimmal.
- Jaj, maga csak bólogatva is egyetérthet - húzom össze megint magamat, fél szememet csukom be is pillantok inkább Teddy-re ismét, hogy hátha sikerült mérlegelnie a szavaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Komolyan nem akarom elhinni, hogy megéri neki már csak az is, hogy visít. Egyáltalán hogy tudja elviselni ezt a hangot? Nem tudom mióta csinálja - bár a művet elnézve nem régóta -, de nekem ebből két másodperc is elég volt. Fejemet csóválom meg így inkább csak a válaszra, és lépek is tovább az egészen. Lépnék, mert szemöldököm megemelkedik, ahogy közli, tudja ki vagyok, és a folytatásra akaratlan nevetek fel.
- Hát akkor megadatott. Én vagyok a lelkiismereted, aki közli veled, hogy hülyeséget csinálsz - jobban a mankó felé dőlök, fejemet biccentem oldalra, majd szusszanva indulok meg felé. Megállok mellette, fejemet emelem feljebb, hogy jobban lássam a befejezetlen művet. - Házirendet sértesz, nem akarnám megtudni milyen büntetés jár, ha lebuksz - folytatnám, amikor a tekervények elindulnak, és inkább nem folytatom. Hát én meg mellette állok! Merlinre, akkor most tettestárs lettem? Vajon, ha jó érveket hozok fel, miért nem kellett volna ezt csinálnia, akkor a prefektus vagy - ne adja isten - tanár elhinné, hogy nem vettem részt ebben? Kérdés kérdés hátán. Ezzel semmire nem megyek.
- Harmadéves vagy, nem? Akkor miért nem kapod elő a pálcád, Silentio, és mindenki boldog? Te megúszod, mert nem szól be, viszont az átkot bárki használhatta a kastélyból. Gyorsabb is, esélytelen, hogy elkapjanak, míg ha festegetsz, akkor elég erőteljesen benne van a pakliban, hogy lebuksz - fejtem ki a kéretlen véleményemet, és konkrétan le sem esik, hogy éppen ötleteket adok neki arra, mégis hogy keseríthetné meg a banya életét, és úszhatja meg büntetés nélkül. Szavaim végén még bólintok is egyet, majd fejem fordul felé.
- Dehogy szeretnék tilosban járni - csóválom meg fejemet gyorsan. - Elment az idő a könyvtárban, aztán eltévedtem - motyogom magam elé, mert nehezemre esik belátni, hogy még mindig képes vagyok befordulni a rossz folyosóra és ott kikötni, ahova egyáltalán nem akartam eljutni. Sóhajtva emelem fel fejemet ismét a banyára, aki még mindig kikerekedett szemekkel néz hol rám, hol Theodore-ra, hogy vajon mikor kapja az arcába az átkot. Nos, tőlem nem valószínű, úgyhogy rám aztán hiába néz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Egyébiránt nem lenne hozzá közöm, hogy mit csinál. Nem is érdekel. Ég és föld vagyunk Teddy-vel, de mégis belesétáltam a helyzet közepébe, ezek után meg hogy nézne már ki, hogyha csak úgy tovább sétálok? Vajon az, hogy itt állok mellette bűnrészességnek számít? Az nem hiszem, de az tuti, hogy még közlöm is vele, hogy baromságot csinál és nem akadályozom meg. Akkor itt buktam el. Remek.
- Én? Semmit. Nem az én tisztem büntetéseket adni, de még csak gondolkodni sem rajtuk - éppen ezért kellene felpörgetni a dolgokat, hogy minél előbb eltűnjünk innen, mert ennek tényleg nem lesz jó vége. Komolyan mondom, mintha egy gyerekkel beszélnék, akinek nincsenek otthon. Oké, tényleg gyerekek vagyunk, de ő még rosszabb. Borzasztó, ez a srác. Ezért nyújtok neki segítő jobb kezet, hogy gyorsabban és egyszerűbben oldja meg a felmerülő problémáját, mint azt bárki is gondolná. Ő meg kinevet. Durcás kifejezés lesz arcomon, majd a visszakérdezésre forgatom meg szemeimet, és csak egyszerűen nem is reagálok rá. Így a legjobb mindkettőnknek.
Elégedett mosoly kerül ajkaimra, ahogy előkapja a pálcáját és pár másodperccel később már csend van. Viszonylag.
- Azért azt nem mondom, hogy bármikor - morgom orrom alatt vállat vonva. - Az biztos, hogy egyszerűbb, mint pingálni - értek egyet azzal, hogy máskor is ezt kapja. Nem tudom, lehet egy lavinát indítottam el, de ezen már ne múljon a másik boldogsága. Legalább elfoglalja magát valamivel.
- Megköszönném, ha elkísérnél a körletemhez - bólintok aprót, majd indulok arra, amerre mutatja. Az út egészen rövidnek tűnik úgy, hogy végig beszélgetjük, néha még kisebb nevetést is megengedek magamnak, mert Teddy biztosan másik bolygóról jött. Megköszönve hagyom ott, majd sétálok fel a szobába, ahol már mindenki alszik: pár perc múlva már én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ritkán fordul elő, de még a legjobbakkal is megesik, hogy késnek. Ez én voltam a mai elméleti animágia óráról. A késést ne úgy értsük, hogy beestem órakezdés után húsz perccel - azért mindennek van egy határa -, hanem, hogy a megszokott helyemre esélyem sem volt ülni, mert mindenki befoglalt mindent. Így történt, hogy intettem Zalánnak és Korinak, majd vágódtam le az első sorba. Végül is mindegy hol unom végig az órát.
Lusta tekintetem emelem a berobbanó alakra, arcomat támasztó kezem esik le hirtelen, ahogy agyam felfogja, amit lát. Kiegyenesedem, a mellettem elsuhanó eridonos után nézek, azzal a lendülettel állok is fel - és jelenleg engem sem hat meg mélyen, hogy Ardai tanárnő még nem jelezte az óra végét. Kékjeim szikrákat szórnak, megkerülve a padot indulok el hátrafelé, de mire odaérnék Autumn ismét rohan. Felmorranva nézek utána, a tanerőnek adott válaszától állnak fel a pihék tarkómon - és ez nem az elismerésem jele.
- Nem hiszem el - dörmögök halkan, miközben Zalán felé fordulok és szemben találom magam az Edictummal. Amivel nem lenne baj, de gyors szkenn után... a cikkel. Kikerekedett kékekkel pillantok barátomra.
- Most viccelsz velem, ugye? Nem elég, hogy beront és megaláz, de mindezt ezért? - bökök az újságra mérgesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ennél szürreálisabb nem is lehetne ez a szituáció. Az ember azt gondolná, hogy nincs unalmasabb, mint egy elméleti Átváltoztatástan, majd berobban egy eridonos és úgy űzi el az unalmasság érzetét, mintha ott sem lett volna. Lehetnék hálás, csak az elűzéshez a legjobb barátom nyilvánosan való megalázása volt az eszköz. Ennek következtében fel sem tűnt, ahogy Zalán válaszol - a körülöttem lévő kialakuló káoszra koncentrálok. Először Grace, majd Kori, és én, a színtiszta meglepettséggel.
- Mi? De hát nem volt miről! - tárom szét karjaimat értetlen. Ha lett is volna, biztosan nem én mondom el Korinak. - Biztosan nem feküdtek le. De ha meg is tették volna, senkinek semmi köze hozzá! - jelentem ki határozottan, ahogy észreveszem Zalán vörös fülét. Attól vonatkoztassunk el, hogy mennyire nem örülnék neki. És tudom, nem is nekem kell, de hát...
Fejemet kapom fel, államat felszegve fordulok az eridonos felé. - Mi sem kértük, hogy az óra vége előtt beronts a terembe, megalázd Zalánt mindenki előtt, majd a megfogalmazásod miatti félreértések okán felbukkanó pletykakezdeményezések keletkezését másokra testáld - fonom keresztbe karjaimat magam előtt teljesen más kisugárzással, mint amit eddig megszokhattak tőlem ház- és évfolyamtársaim. Elég volt ebből.
- De még mennyire! - fordulok Zalán felé féloldalasan. - És minél előbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Van itt minden, mi szemnek-szájnak ingere: Bájitaltan, LLG, Mágusjog, GYNT, Vámpírológia. Ilyen sorrendben kell végig mennem az összes tananyagon, különben elvérzem. A tavalyi BIT például borzasztóan sikerült - legalábbis a szüleim szerint -, én borzasztóan boldog voltam, hogy egyáltalán átmentem. De a lényeg, hogy idén sokkal jobban meg kell húznom, különben nemhogy nem merem elmondani nekik, hogy visszaülök a lóra rövid időn belül, de a versenyeket is elfelejthetem azzal a lendülettel. Anya így is nehezen viselte el, hogy a hegedűt teljesen abbahagytam.
A hangra reflexből csukom össze a BIT tankönyvet, ami akkorát csattan, az asztal is majdnem összeesik. A pennám így is elgurul, de kihúzott háttal, totál meglepve pillogok Polra. - Merlinre! Majdnem elvitt egy szívinfarktus - csóválom meg fejemet. Már csak azért is, mert az okos nagyon messze áll tőlem. Maradjunk egy közepesnél. Hellyel-közzel. - Annak is érzem magam - mutatok körbe gyorsan a halmokon. - Teljesen ki vagyok készülve, hogy már megint vizsgaidőszak van, ráadásul már anyámék döntötték el milyen tantárgyakat kell felvennem, így köztük van a mágusjog, amit nem is értek! - fakadok ki keservesen, miközben fejem két oldalán túrok hajamba teljesen kétségbeesetten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nincs kedvem teljesíteni. Elvárják tőlem, és valakik mindössze azért, mert levitás vagyok, de hát ha nem érdekel az, amit mondanak vagy elém van pakolva, hogy akkor ezt kell tudni? Olyan unalmas... ha túlélem. Legyintgetek Pol felé, hogy semmi baj, végül is túlélem.
- Én szeretem és tök érdekes. Legalább ez a tárgy az - vonom meg vállaimat. - Tényleg? Nekem nem tűnt fel - nyammogok kicsit elgondolkodva. Harris tanár úr szigorú lenne? Hm. Én eddig vagy másik órákon ültem, vagy nem figyeltem a tanárra, csak arra, amit mondd, vagy végig aludtam az órákat. Nos, egyik opcióm kecsegtetőbb, mint a másik, úgyhogy elengedem.
Pislákolva nézek Polra, majd tör ki belőlem a hangos nevetés. Kezeimet dobom magam mellé, fejemet vetem a kanapé háttámlájának, ahogy még mindig nevetgélve próbálok levegőhöz jutni. - Afrika nagyon jól hangzik. Jössz velem? - mosolyodom el féloldalasan. Tényleg jól hangzik, és kevésbé parásnak. Szívesen építek házakat másoknak. Annak legalább értelme is van.
- Ööö - fordulok el. - Hát szóval az van, hogy lehet, hogy bevallottam Zalánnak, hogy tetszik Szofi. És igen, ezáltal magamnak is. Mert szerintem tényleg tetszik - dörzsölök arcomon. - Arra gondoltam elhívom a végzős bálra. Te jössz majd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Megszeppenve pislákolok kicsit barátnőmre, hiszen a munka mellett még bevállalni valami hasonlót nem lenne kis falat. - Teljes mértékben támogatlak - bólogatok serényen. Pol védjegye, hogy pörög az arcán, mint egy vérbeli eridonos, úgyhogy valószínűleg tudná is vinni a kettőt egymás mellett. Hogyne tudná? Ő Pol.
- Én lehet maradnék. Totális biztonságot nyújtó hely a szüleim ellen - nevetek fel halkan. Polnak elég volt belőle, nem véletlen jött el onnan gondolom, míg én menekülnék az országból is, egy másik kontinensre, hogy ne kelljen házasodnom. Talán hasonló problémákkal küzdünk, és szerencsére ő meg is oldotta magának, de én aligha vagyok ilyen bátor. Talán rá tudnám venni magam. Évek kérdése.
- Meglepő, de nem. Mármint... nem is tudom - dörzsölöm meg tarkómat zavartan. - Fontosabb dolgokat kellett akkor megbeszélnünk, mint az, hogy nekem ki tetszik, így talán elvette az egész élét. De szerintem nem örül neki, amit megértek - még ha nem is nagyon vágta a fejemhez, hogy azonnal szálljak le Szofiról, ismerem már annyira, hogy tudjam, nem örül neki. Nem mondja, mert nem olyan, de valahol mégis félti. Fordított esetben én sem örülnék neki, de szerencsére - már akinek - nekem csak egy bátyám van.
Meglepve hőkölök hátra a hirtelen reakcióra. - Meglátjuk, összemerem-e szedni a nem létező bátorságomat - állok neki összepakolni a jegyzeteimet. - Nem tudom. Ha felsülök Szofival, eljöhetnél velem és nevethetnél azon, mennyire nem tudok táncolni rendesen, csak a kötelezőeket - vigyorodom el szélesen és jókedvűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Csak legyintek arra, hogy túlvállalja magát, aminek hatására repül ki a penna a kezemből. Oldalasan hajolok ki, hogy elnézve Pol mellett nézzem végig, ahogy pörög a földön, majd vonjam meg a vállaimat. Na, mindegy. Így, hogy barátnőm itt van, már amúgy sem fogok tanulni. Kicsit megkönnyebbült érzés, miközben a gyomrom van görcsben. Furcsa dolog ez a vizsgapara.
- Nagyon jó. Akkor menjünk olyan helyre, ahol egyikünket sem találják meg, de mindkettőnknek jó - ingatom meg fejemet. Csak van olyan hely, ami mindkettőnknek megfelelhet. Nem is tudom. Hawaii? Ott meleg is van, pálmafák, kókuszdió - ami szerintem a legindokolatlanabb dolog a világon, de mindegy, megbarátkozom vele. Mi kellhet még?
- Azok csak simán bunkók. Én meg eddig sem tudtam mindenkinek megfelelni, úgyhogy kezdek hozzászokni. Őszintén... nem is akarok már megfelelni, azt sem akarom, hogy örüljenek nekem. Csak fogadják el a döntéseimet - még ha nem is tetszik nekik. Ami előfordulhat, mert eddig egyetlen döntésem sem tetszett nekik. Akkor mi lesz, ha közlöm, nem én fogom örökölni a házat? Hah, jó lesz, mi? A hivatalos örökös a bátyám, és csak azért, mert éppen hadakoznak egymással, még nem rakhatják ki a sorból. Nem tehetik.
- Akkor megbeszéltük. Jó lesz ez, én mondom! Ha más nem, tényleg nevetünk egymáson. Már azért megérte elmenni - nevetek fel jókedvűen és csúsztatok mindent a táskámba. Gondolnám, itt befejeztük az én történetemet, és éppen azért hagyom a csendet, hogyha esetleg Pol... itt is van. Pislákolva nézek rá, ajkaim nyílnak el minimálisan.
- Halványlila Pixie-szárny elképzelésem sincs arról, miről beszélsz. Azt hittem jól megvagytok Grace-szel. Milyen másik lány? És milyen koncert? - szalad ráncba szemöldököm, az információ sokktól szinte lefolyok a székről. Merlinre, ilyen régen beszélgettem Pollal? Borzasztó barát vagyok. - Avass be - dobom le a táskámat a földre, húzom ki neki a széket és dőlök előre, hogy minden figyelmem az övé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Hangosan nevetek fel. - Rendben, majd kitalálunk valamit - nevetgélek tovább fejcsóválva. Nem csoda, hogy nem tudott megbarátkozni vele. Először nekem is furcsa volt, hiszen nem tudom hány év magántanulóság után mindennap talárt hordani, amiben viszketett a nyakam... igazából kínzás volt, de talán én még a szerencsések közé sorolhatom magam, mert egész hamar megszoktam.
- Ez nem az, hogy nem örül neki, dehogyis. Csak óvni szeretné az unokahúgát, amit megértek. Teljesen. Mondom, lehet, hogy visszafele én még rosszabb lennék - vonom meg vállaimat. Igazából csak hálás lehetek Zalánnak, amiért a barátságunk megmaradt mindezek után és még hajlandó velem szóba állni.
- Benne vagyok! - vágom rá azonnal. Ha esetleg felsülök Szofival, amire igencsak nagy esélyt látok, és nem feltétlen Szofi hibájából, hanem mert simán ilyen vagyok, akkor Pollal a maximumot fogjuk kihozni abból az estéből. És őszintén, alig várom már, hogy megtörténjen, mert soha nem voltam még bálon. Egy, nem mertem elhívni soha senkit, kettő, nem éreztem magaménak az ilyen eseményeket - túl sok kiöltözős bálon kellett már részt vennem ahhoz, hogy ne kedveljem az ilyeneket, mikor tudatosult bennem, hogy lényegében ez a bál a mi végzőseink és a mi szórakoztatásunkra készül. Ott a helyem.
Ha ez még lehetséges, akkor egyre értetlenebbül pislogok Polra, miközben meséli a történetet. Mármint azt, ami addig történt, amíg nem volt alkalmunk beszélgetni. - Várj. Tehát Grace-szel nincs semmi, mert neki van barátja, a másik lánnyal sincs semmi, mert berezeltél, de közben van ez a gitáros srác, akibe meg fülig beleestél? - a személyekkel párhuzamosan tartom fel mindig plusz egy ujjamat, hogy tudom-e követni az eseményeket. - És akkor most ezzel a sráccal mi a helyzet? Jártok vagy ilyesmi? - dörzsölöm meg államat gondolkodóan, mintha hatalmas szakértője lennék a témának. Pedig elég csak rám nézni, hogy mindenki tudja ez mekkora hazugság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A terem közepén lévő oszlopnak támasztva a hátamat ülök, valószínűleg már órák óta. A csuklómon lévő karkötőt piszkálom, totálisan bamba tekintette, és nagyon jó lenne, ha azt mondhatnám, nem gondolok semmire. Dehogynem. Arra, hogy mi a francot keresek itt? Hogyan? Miért? Mikor történt mindez? Mióta itt ülök, csak néha-néha merek felpillantani a földnek szánt ajtó felé - voltam olyan bátor, hogy mikor beléptem ide, bepillantottam a kis ablakon, de eddig jutottam. Inkább választottam a hatalmas, fehér oszlopot mindennek a közepén, ami támaszt is ad, miközben a táskámon ülve próbálok dűlőre jutni... nos, saját magammal.
Mióta megtörtént az ominózus nap, a birtok és a kúria is helyre lett hozva, de a szüleim nem hajlandóak velem beszélni erről. Maxim pedig ismét felszívódott. Még a baglyomra sem válaszolt. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy a barátaim elől el tudtam rejteni a karkötőt, ami indokolatlanul szembetűnő egyébként, így ők sem kérdezgettek. Előnye a hideg évszakoknak, hogy állandóan nyakig fel vagyok öltözve.
Ujjamat dugom be a karkötő alá és húzom meg magam felé, mintha csak lenne esélyem leszedni. Lemondóan sóhajtok, tekintetem köt ki ismét az ajtón. Mi fog történni, ha besétálok? Semmi? Vagy ez az egész elszabadul, ami bennem van? És ha semmi, akkor csalódott leszek? Fejemet ingatom meg, számat húzom el. Ez nem lehet igaz. Úgy soha nem fog kiderülni, ha nem megyek be, de hát... hogy tehetném meg? Tényleg csak be kell sétálnom? Hangosan hümmentek, fejemet az oszlopnak döntve figyelem az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A semmiből ráz ki a hideg. A borzongás végig szalad a gerincem mentén, ennek hatására biccen előre a fejem, mert ez a borzongás... ez jó. Fejem is belé mozdul, ahogy lassan mozdulok az egyik irányba, hogy magam mögé tudjak nézni, mégis ki van itt, aki ilyen reakciót vált ki belőlem. Mert olyan meleg és közvetlen, mintha csak hazaértem volna.
Az érintésre fordulok vissza gyorsan, szívem hevesen dobog, a már levegőben levő fenekem huppan vissza a földre és pislogok rá elnyílt ajkakkal. A navinés lány. Bonnie. Arcáról pillantok összekulcsolt ujjainkra, arcomon egyértelműen lesz látható egy halovány pír, még ha tudom is, hogy emögött semmi romantikus dolog nincs is. Ismét mozdul, ránézek, és kerekednek ki kékjeim: terromágus. Ő is terromágus! Tekintetem felcsillan, őszinte mosolyt villantok, ahogy erősebben rászorítok a törékeny ujjakra, miközben felállok, és húzom magammal őt is.
- Együtt - határozottan jelentem ki, de belül egyáltalán nem érzem magam annak. Alsó ajkamra harapok, ismét csak az ajtót nézem, ahogy rászorítok a kezére, hüvelykujjammal simítom végig a bőrét - nem tudom, hogy az ő vagy a saját megnyugtatásomra, de remélem, legalább kicsit működik -, és lépek egy aprót.
És minden lépéssel, amivel közelebb kerülök a szobához a félelmem is nő a hitetlenségemmel együtt. Hogy a rossebbe lehetséges az, hogy nekem kell afelé a szoba felé lépkednek, mert terromágus vagyok? Miért most jött ki? Eddig is voltak veszekedéseim a szül- Hagyjuk. Fejemet feljebb emelem, lesandítok Bonnie-ra.
- Mehetünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Csak abban reménykedhetem, hogy a kezem nem siklik hideg izzadságtól, mert az nagyon kellemetlen lenne, és nagyon nehezen kimagyarázható. Hiszen ez nem Bonnie-nak szól, vagy annak, hogy lány, és ilyen közel kerültünk, hanem csupán az izgalmamnak, amivel szemben állok.
Most konkréten ez egy ajtó, ami előtt eddig ültem, mint egy szerencsétlen, most meg legalább állhatok előtte ugyanígy. Valahogy könnyebbséget jelent, hogy mellettem van, de ahogy közelebb húzódik, szívem kihagy egy dobbanást. Mély levegőt veszek, halkan fújom ki, alsó ajkamat rágcsálva várok a csodára, még a válasz után is, nem beszélve az utána jövő két szóról. Fejemet kapom fel, jobban kihúzva magam, mintha csak segíthetnék az egész helyzeten.
De nem segítek. Nincs is min, mert nem történik semmi. Kíváncsian fordulok körbe a szobába, ajkaim nyílnak el a látványra, és egyelőre nekem sem jut eszembe elengedni őt.
- Fogalmam sincs - forgatom fejemet ide-oda, az ajtót halkan csukom be magunk után. Hirtelen gondolattól vezérelve szorítok rá jobban a kezére és indulok beljebb, majd torpanok meg pár növény között, nagyjából a szoba közepén. A karkötőre nézek, majd ismét körbe, végül... kissé elpirulva le rá.
- Hogy értetted, hogy örülsz nekem? - harapok alsó ajkamba, fejem minimálisan mozdul, inkább kékjeim siklanak el róla, mert a mögötte lévő bokor sokkal izgalmasabb és érdekesebb. Nem tudom mi ez az érzés, de mintha sokkal régebb óta ismerném, mint alapvetően. Mint bárki mást. Ami igencsak fura, mert meglepő módon sikerült barátokat szereznem, ismerősöket szintén, akiket jól ismerek, Zalánt évek óta, és mégis... halkan szusszanok.
- Ha mutogatunk, akkor valami történik vajon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Annyi a szerencsém, hogy nem látok bele a fejébe. Ez a gondolatmenet és minden, ami mögötte lehet, még jobban összezavarna, pedig jelenleg a saját gondolataimmal sem vagyok kibékülve. Jobb az úgy, hogy csak én keserítem meg a saját életemet - bár nem mondom, hogy ő ezt tenné, ha kimondaná hangosan, csak a... tudod mit? Mindegy. Elég nekem most a különös és bizsergető érzés.
Amíg nem fogom fel a szavait. Reméltem, hogy a következő kérdéssel elfeledtetem az előzőt, de erről nincs szó. Kissé elnyílt ajkakkal, láthatóan megszeppenve hallgatom, miközben szívem ver egyre hangosabban. Tarkómra csúszik kezem, halvány mosollyal dörzsölöm meg, bármennyire is zavarban vagyok. És bármennyire nem tudom néhol értelmezni, amit mond.
- Hát... köszönöm. Még ha érdekesen is áll a hajam - nyúlok hozzá automatikusan. Egy tincset húzok le arcom elé, kissé felfelé nézelődve fürkészem, majd engedem el, hogy álljon arra, amerre akar. - Ne haragudj, de én nem éreztem így. Mármint... nem csak veled. Senkivel. Nagyon új minden, és nem tudom értelmezni, amit a... szóval, amit az elemem üzen. De tényleg nagyon köszönöm, amiért így gondolod, jó-jól esik - ahogy elenged, lépek is arrébb, ne érezze magát kellemetlenül esetleg a közelségemtől, de mikor ismét megfogja a kezem, megemeli és még felfelé is fordítja, kicsit meglepetten figyelem kezeinket. Halkan köszörülöm meg torkomat, és még véletlen sem nézek rá, mikor megszólal ismét, csak bólogatok neki. Remélem ennyi válasz elég, mert nem biztos, hogy most ki tudnék préselni magamból valami értelmes választ. Talán azért sem, mert nemrég elhangzott szavai miatt szívem még mindig a torkomban dobog.
Fejem biccen oldalra minimálisan, ahogy végig követem a mozgását. Alsó ajkamba harapva nézem végig, mikor letérdel, az én kezem automatikusan szorít rá a combomra. Ilyen alkalmakkor még nem jönne rosszul az a mankó... Igyekszem mérsékelni a bicegést, ahogy mellélépek és gondolkodás nélkül ereszkedem először féltérdre, majd mindkettőre. Halkan engedem ki az eddig benntartott levegőt, végül követem az utasítást.
- Oké - suttogom magam elé. Tenyereim közé veszek egy bimbót, szemeimet lehunyva koncentrálok arra, amire kell. Fél szememet nyitom ki út közben, hogy megnézzem mi a pálya, de csukom is vissza azzal a lendülettel. Így sehova nem fogok jutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Halványan mosolyodom el a szavain, mert teljesen értem, mégis miről beszél. Igaza van. Mégsem érzem úgy, hogy teljesen át tudom érezni ezt a kapcsolatot, ami van. Nem csak köztünk, de köztem és egy teljesen idegen erő között, ami elképzelhetetlen volt, most mégis itt van és valamit kezdenem kellene vele. Örülök neki, minden félelmem ellenére, mégsem tölt el jó érzéssel. Végül észbe kapva bólintok is egyet mosolyom mellé, hogy valami rendes választ is adjak, még ha csak ennyi is telik tőlem.
Elhúzott szájjal, lehunyt szemekkel térdelek mellette, kezeim között a bimbóval és próbálok koncentrálni. Koncentrálni arra, ahogy az összezárt szirmok fokozatosan, egymást követve nyílnak szét, hogy megmutassák a növény virágának kiteljesedését. Elképzelem. Előttem van az egész folyamat olyan részletesen, ahogy csak tőlem telik: a bokor maga, a rajta csüngő levelek, már kinyílt virágok és a bimbók. Kizárom, hogy mellettem van a navinés, minden fókuszomat összeszedve csak a bimbóra koncentrálok: számat préselem egy vonallá, szemeimet szorítom össze.
A kérdésre nyílnak fel kékjeim, meredten nézem összezárt kezemet, majd alsó ajkamba harapva bólintok egyet.
- Aha. Csináljuk - halkan szusszanok, és nem gondolkodva semmire nyitom szét a kezemet, amik végre láttatni engedik a semmit. Mert semmi nem történt. Izmaim ernyednek el, lábaim csúsznak szét kicsit, ahogy az ölembe ejtem kezeimet, majd nézek fel.
- Gratulálok - mozdul ujjam kicsit, hogy a kinyílt virágra bökjek. Szélesen mosolyodom el a szó közben, ahhoz képest, mennyire izgult ő is, van tehetsége és érzéke hozzá. Legalább neki. A jelenlévők 50%-a igenis jó arány. Sóhajtva túrok tincseim közé, kicsit oldalasan dőlve huppan le fenekem a földre, lábaimat mozdítva húzom fel őket magam elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az egyáltalán nem kinyílt bimbót nézve szalad ráncba a szemöldököm. Az elején? Az egész egy eleje! Pontosan úgy érzem magam, mint mikor az iskolába kerültem. Évekig tartó magántanulmányok folytatása után csak sikerült elérnem, hogy végre bejárjak, de olyan idegen volt minden és mindenki, hogy el voltam veszve. Az elveszettség érzése nem segít barátokat szerezni, maradjunk ennyiben, és most ugyanezt érzem.
A virág felé fordítom a fejemet, ami valóban nem nyílt ki teljesen, de ettől még én láthatóan szélesen mosolyodom el és csóválom meg a fejem. - Ne szerénykedj. Sikerült, és ez a lényeg, hiszen én még eddig sem jutottam el. Úgyhogy csak fogadd el a sikeredet és élvezd ki - mosolyodom szélesen rá, majd fordulok vissza előre. Zavartan dörzsölöm meg a tarkómat: az egész helyzet olyan idegen, hogy kellemetlenül érzem magam, és bár sokat segít a terem egésze, mert régen éreztem magam ennyire felszabadultnak, mégsem adja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy elhiggyem, nekem valóban itt a helyem. Az egész egy baromság. A navinésnek tényleg az ereiben van az egész, de én, aki egész életemben a levegőt szeltem, mégis hogy kerülnék a földre. Tenyerem simul térdemre, ismét felé fordulok. Ajkaim ugyan elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de hang nem jön ki a torkomból, hogy legalább minimálisan is értelmes ember benyomását keltsem.
Pillogva nézek rá, majd a lábaira, végül megint arcára. Ezt most komolyan gondolja, ugye? Elnézve az arcát biztosan.
- Mármint... mármint feküdjek az öledbe és simogatod a hajamat? Ezt próbáljuk ki? - nézek rá értetlen. Nem árt letisztázni a részleteket, mielőtt még félreértésekbe bonyolódunk. - Má- Hm... komolyan mondod? Nem vagyok biztos abban, hogy ez... szóval érted. Én nem... nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni vagy ilyesmi, meg azt sem szeretném, ha az én problémám a tied lenne meg ilyesmi - fordulok előrefelé ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A reakció minimálisan ér váratlanul. Értetlen pislogok rá, miközben ő nevet és elterül a fűben, fejemet fordítva hátrafelé nézek rá, míg nem... ó. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Érzem, ahogy a pír elönti az arcom, zavartan húzom szemeim elé tenyeremet, ahogy elfordulok tőle ismét előre. Könyökömet térdemre támasztom és olyasmiket motyogok magam elé, hogy: nem lehetek ilyen béna. De mint láthatjuk, mégis lehetek.
Kicsit mozdítom kezemet, hogy ránézhessek a zárt bimbóra, mikor elhangzik a kérdés. Mi az a testhelyzet, amiben kényelmesen érzem magam? Freedom hátán. Egyenes háttal, kitárt karokkal, a levegőben száguldozva, miközben nem gondolok semmire, csak a szabadság érzésére, ami akkor átjár, és ahogy kieresztem a hangomat, ami tanúbizonyságot tesz a jókedvemről.
Hüvelykujjamra harapok rá, halkan ciccenek fel.
- Biztos nem leszel Mári néni - szólalok meg halkan. - A legmegnyugtatóbb, amikor a lovam hátán vagyok. Ő volt velem, amikor... - amikor tönkretettem az egész birtokot és a kúriát. - Amikor kijött az elemem. Döcögősen indult a kapcsolatunk, de végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Ha ő mellettem van, mindig megnyugszom - kezem automatikusan simít sérült lábamra szavaim közben. Soha nem fogom elfelejteni mi történt akkor, és hogy ki miatt, mégsem érzek haragot. Akkor is az én döntésem volt, és ezt most is tartom. - Szóval inkább egy állat a kényelmes testhelyzetem és aki megnyugtat - nevetek fel zavartan, majd pillantok hátra.
Gondolkodás nélkül fekszem mellé, ujjaimat kulcsolom össze hasamon, a felettünk elterülő mindent nézem, mikor jön a kérdés. Szívem hatalmasat dobban, mégis mosolyogva fordulok felé, figyelmen kívül hagyva oldalasan, szemem előtt létező tincseimet.
- Nem kerülgeted a forró kását - nevetek fel halkan. - Mielőtt kezdtem volna az első évet, balesetem volt. Súlyosan megsérült a lábam és a gerincem, ezek miatt tüdőgyulladásom lett. A házat sem hagyhattam el a gyulladás miatt, ágynyugalomra voltam ítélve, a fizikoterápia így csúszott. Kontrollra még most is kell járnom, de biztos láttad a szerencsétlent, aki két, majd csak egy mankóval szaladgált a folyosókon: na, az voltam én. Hónapokig kellettek, mert nélkülük gyakorlatilag nem tudtam menni - vonok aprót vállaimon. - Te miért voltál az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Egyetértően ingatom meg fejemet, sőt már láttam is hasonlót. Hiszen Kasza tanárnő is rendszeresen mászkál elemi állattal a kastélyban.
- Kasza tanárnőnek is van elemi állata meg Brightmore profnak is. Azt hiszem sárkánytigrisnek nevezik őket - dörzsölöm meg tarkómat óvatosan. Nem tudom, hogy jót mondok-e, ennyire nem merültem még bele az elméleti részébe és a körülötte lévő mindenbe is, mert... nos, mert tartok tőle. Egyelőre meg kellene szoknom, hogy egyáltalán elemi mágus vagyok, mintsem ennyire mélyen beleássam magam. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.
- Lehet - vonom meg vállamat. - Talán - szólalok meg már mellette fekve, a tetőt bámulva. Valóban segíthetne egy ilyen lény abban, hogy ne legyek ekkora szerencsétlen? De hát, a félelem és a hitetlenség ugyan nem tűnt el, de sokkal elviselhetőbben mardos belülről, mióta a navinés a közelemben van, mint eddig. Ez vajon mit jelent? Azt tudom, hogy az egyező elemet birtoklók könnyebben megtalálják a közös hangot, de... az ilyen megkönnyebbült érzés lenne?
Felé fordulva mosolyodom el szélesen. Sumákolni? Egyszer-kétszer fordult elő, amikor Zalánnal kellett kilógnunk a kastélyból, de szinte biztos vagyok abban, hogy Adler és Laines is rájött, valami nem stimmel az aláírt kikérőkkel. Az lett volna a slusszpoén, ha úgy írjuk alá, hogy anya és apa. Akkor lett volna csak igazán nagy a lebukás.
Arcomra kúszik fel a pír láthatóan, ahogy hallgatom. Automatikusan nyúlok hajamhoz, össze is borzolom még jobban, miközben fújtatok egy halkabbat. Elfordulok tőle, inkább ismét felfelé nézek, így a legegyszerűbb. - Ühüm. Az voltam én - harapok alsó ajkamba. - Nagyon megjegyeztél magadnak. Főleg a hajamat - sandítok rá, majd vissza felfelé. Igen, még mindig borzasztóan zavarban vagyok, bár sokat segít, amikor elterelődik a téma, és ő is elmondja Hosszú percekig vagyok csendben, ahogy emésztem a hallottakat. Az ember nem is gondolná milyen terhet cipel egyik vagy másik iskolatársa, amíg meg nem tudja azt. Felé fordulva mosolyodok el halványan.
- Nekem csak Bonnie vagy - kapom el tekintetét, hogy érezze, mennyire komolyan mondom ki a szavakat. Ha ezt szeretné, ezt tényleg meg tudom neki adni, mindenféle megerőltetés nélkül. Főleg, mert tudom milyen kellemetlen érzés, ha azért állnak veled szóba, mert sajnálnak - és ezt senkinek nem kívánom.
- Meg - bólintok aprót. - De... szóval akkor nekem is ki kell egészítenem a történetet. Ez a hivatalos verzió. Igazából ezt mindenki tudja: a tanárok alapból, néhány barátom, akiknek elmondtam, de... - hasból ülök fel. Tényleg elmondhatom neki? Zalán tud egyedül erről Maximon kívül, nyilvánvalóan. Hátra felé sandítok Bonnie-ra, majd vissza előre, alsó ajkamat rágcsálom, mint valami szerencsétlen. Így lenne fair, hiszen ő is beavatott nagyon, de én... Maxim mégis a testvérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ráérek pánikolni a tudatlanságomon akkor, amikor fontos lesz a helyzet. Egyelőre annyit tudok, hogy az elemi állatok könnyíthetnek a képesség elsajátításán, de őket etetni és gondozni kell. Mindezt lehetetlenség lenne bevállalnom, főleg mostanában, amikor azt is képtelen vagyok elhinni, hogy egyáltalán elemi állatra lenne szükségem. Az életem egy káosz - minden drámát mellőzve ki merem ezt jelenteni.
- Elég összetett problémának hangzik. De ha itt maradnak, akkor az nekik jó, nem? Mármint... ha itt jobban érzik magukat, akkor mi értelme lenne ott maradniuk, amikor kevesebb a lehetőség és nem is olyan boldogok, mint itt? - szemöldököm szalad ráncba mondandóm közben, mert nem vagyok biztos abban, hogy érthető, amit mondani próbálok. Megértem, amiért itt maradtak, de azt is megértem, miért szeretnék a felnőttek, hogy visszamenjenek. Micsoda ördögi kör ez, szörnyű.
Kicsit pislogva hallgatom, amit mondd, de a végére összeáll mit szeretne mondani, így tincseim közé túrva nevetek fel hangosan. A mára már sokkal mélyebb és férfiasabb hang betölti a szobát, és lehet hallani, mennyire őszinte.
- Köszönöm. Tényleg én vagyok én. Miért nem szólítottál le soha? - fektetem arcomat térdemre, érdeklődve várom a választ. Ha tényleg ennyire megjegyzett magának, akkor az lett volna a legegyszerűbb, ha odajön. Bár nem mondom, meglepett volna és valószínűleg nem tudtam volna kezelni a helyzetet, de nem így történt, szóval már lehetek bátrabb és lehet nagyobb a szám, hogy akkor miért nem így csinálta.
Aprót biccentek mosolyogva. Ha ezt szeretné, akkor ennyit meg tudok neki adni tényleg, még akkor is, ha engem ilyesfajta veszteség nem ért soha. Fejemet lassan mozdítom, előre nézek, államat térdemen támasztom meg, mikor ismét komolyabb témát érintünk. Valahol bűntudatom van, amiért ő ennyire megnyílt, én pedig nem tudom ezt megtenni, valahol pedig nem is akarom megtenni. Halkat szusszanok, homlokomat érintem felhúzott térdemnek, inkább lehunyom szemeimet, ahogy magam elé morgom, mekkora barom vagyok.
Csak akkor pillantok oldalra, mikor megérzem, hogy mellém ül. Óvatosan nyúlok ki, tenyerembe simítom a medált, amit csak nézek pár másodpercig.
- Nem hiszem, hogy el kellene fogadnom - motyogom zavartan, a pír ismét végig kúszik arcomon. - Biztos fontos neked. Enélkül is elhiszem, hogy megőriznéd a titkomat, csak... nem csak engem érint ez az egész, és... - veszek egy mély levegőt. - Nem is tudom. Fura lenne ismét kimondani hangosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Neveltek. Halványan mosolyodom el az egészre, bólintok, de mást nem mondok. Ki gondolná, hogy a nevelés ekkora szerepet játszik az ember életében, mi? Szeretném hinni, hogy a szüleim nem voltak rám akkora hatással, mint amekkorával szerettek volna, de tudom, hogy csak áltatnám magam. Sokat olvastam arról, az emberek mekkora megváltásnak élték meg, amikor kijött az elemük: mintha eggyé váltak volna a természettel magával, teljesnek érezték magukat - az életük ugyan fenekestül felfordult, de a jó irányba történt mindez. Aztán itt vagyok én, aki nem tudja hova tenni mit érez, mit kellene tennie és hogy álljon ahhoz, hogy a föld őt választotta partneréül ebben az életben. Valahol büszke vagyok rá, valahol pedig rettegek ettől az egésztől, már csak azért is, mert nevelés ide vagy oda, nem úgy reagáltam le, ahogy valószínűleg elvárták tőlem. Más oka nem lehet annak, hogy azóta sem beszéltünk erről, csak a kötelezőket, amik nem elegek. Merlin szerelmére egy tizenéves kamasz vagyok, akinek kellenének a szülei! Haragosan fújtatok, de észbe kapva fordulok Bonnie felé, hogy ismét teljesen zavarba jöjjek. Velem maradni.
- Akkora baj lett volna, ha velem maradsz? Úgy értem... oké, nagyon furcsa lett volna, ha megtörténik, de szerintem kihoztuk volna belőle a legtöbbet - lököm meg vállát óvatosan, barátságos mosolyt küldök felé. Az már biztos, hogy az elemeinknek köszönhetően vagyok ennyire közvetlen és nyitott. - Bár megértem, hogy féltél - fordulok ismét előre, ami nem tart sokáig, mert a kezemben tartom már a nyakláncot, amin még érződik a navinés bőrének melege. Elhúzom a számat, majd tenyerembe zárom az ékszert.
- Köszönöm - felelem végül halványan mosolyogva. - Sokat jelent - fűzöm még hozzá halkabban, mert csak nézem az állatot. Mosollyal csukom rá ujjaimat, mert szerintem felhúznom nem kéne, szóval kellene találnom neki valami biztonságos helyet. - Nem tudom én mit adhatnék - merengek el egy pillanatra.
Halkan nevetek fel. - Ha elmondom, akkor már szeretném rendesen megtenni - kapom el tekintetét. - A testvérem szerint én vagyok a tökéletes gyerek, ezért őt nem szeretik annyira a szüleink, mint engem. Zenélek, sportolok, jók a jegyeim, engem mutogatnak mindenkinek, még akkor is, amikor tolószékben ültem - veszek egy mély levegőt, hogy szívem dobogását moderáljam kicsit. - A baleset napján kijött az istállóba, mikor éppen lóra készültem ülni. Beszéltünk pár szót, azt mondta, hogy apa szerint a legutóbbi versenyen nem teljesítettem olyan jól, mert beszéltek róla. Kiakadtam, mert igazából ott sem volt, csak hallotta az ott lévő apukáktól gondolom, és... szóval kiakadtam. A bátyám közölte, hogyha bosszút szeretnék, kint ülnek a teraszon szokásosan, mutassam meg, hogy ülöm meg Freedomot. Ő... ő akkor még belovagolatlan volt, igazából veszélyesnek volt titulálva, nemhogy ráülni, de a közelébe nem kellett volna mennie senkinek - elmosolyodom az emléken, de látható, hogy nem az igazi. - Úgyhogy felültem rá, és megtörtént a baleset. Ha a bátyám nem biztat, ha nem mondja, eszembe sem jutott volna megtenni, de végső soron, ő biztatott, pedig tudom, hogy az én hibám. Csak el kellett volna engednem azt, amiket mondott. Ő biztatott, de én ültem fel a lóra, most pedig itt vagyok - mutatok a lábamra, amit ugyan eltakar a nadrág, de a konstans fájdalom még mindig velem van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- A családon kívül is vannak olyan emberek, akik támogatnak, teljesen mindegy, miről van szó - jelentem ki határozott hangon. Erre nem csak én, de valószínűleg rajtam kívül még sokan mások is az élő példa arra, hogy ez így van. A családomat nem mondanám támogatónak, főleg, mióta kiderült, hogy elmei mágus vagyok, de Zalán és Kori például mindig mellettem állnak. Ők pedig nem a családom, pedig gyakran eszembe jut, mennyivel egyszerűbb lenne, ha olyan családba születek, mint a Hollósik.
- Köszönöm - motyogom magam elé zavartan, ahogy az ajándékot fogom a kezemben. Vajon ő is érzi azt a különös érzést, amit én, mióta összefutottunk? Van valami magyarázat arról, hogy az azonos eleműek valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz, de őszintén, nem mentem bele mélyebben. Nem akartam. És továbbra sem akarok. Életemben először ténylegesen félek valamitől, és egyelőre nem akarom jobban beleásni magamat, mint amennyire feltétlenül szükséges. Sóhajtva túrok a hajamba, majd állok neki elmesélni a történetet, ami évek óta meghatároz. Kevesen tudják a valódi sztorit, mindenki csak annyira van képben, hogy sport-balesetem volt, és ennyinek elégnek kell lennie.
Halkan nevetek fel a reakcióra, észre sem veszem, hogy már szemben van velem.
- Nem kért - csóválom meg fejemet. - Igazából, ahogy előtte sem, úgy azóta sem beszélünk egymással gyakran. Szoktam neki baglyot írni, de vagy pár szavas választ kapok, vagy egyáltalán semmit - vonom meg vállaimat, mintha nem érdekelne. Őszintén, valahol mélyen érdekel még, de nagyon minimálisan. Elengedtem. Ha a testvérem nem erőlteti meg magát, akkor én sem fogom. Túl sok évet pazaroltam arra, hogy jó testvér legyek, és most nekem is vannak fontosabb dolgaim ennél: mint az előttem ülő lány, akinek érintésére ráng meg a lábam. Fejemet kapom fel rá.
- Biztos van - vonom meg fél vállam. Ezt pont tőlem kérdezi? - Néha már észre sem veszem, hogy fáj, mert annyira hozzászoktam - mosolyodom el szomorkásan. - Nem tudom mit tudnék kezdeni a földdel, vagy ő mit tudna velem, de az biztos, hogy egyáltalán nem érzem, hogy egy hullámhosszon lennénk - nevetve túrok hajamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az elmúlt 45 percben nem túlzás azt állítanom, hogy a túlélésért küzdöttem. Néha felpillantva, bizton ki merem állítani, hogy nem csak én: a Mágusjog minden évfolyamtársamat megizzasztotta. Próbáltam tanulni, a végén már magolni, hogy ne hendikeppel induljak, de rá kellett jönnöm nettó több óra szívás után, hogy valószínűleg idén is az esélytelenek nyugalmával fogok bemenni Laines profhoz, és csak abban reménykedhetek, hogy legalább a kérdést fogom érteni. Ha ugye válaszolni már nem tudok rá. Maradjunk annyiban, hogy a kérdésekhez is kellett pár perc, amíg az agyam bepozicionálta őket.
Nem sietek, hogy összepakoljam a cuccaimat, amíg a diákok szinte szaladva adják le a vizsgalapot és hagyják el a termet. Magam elé morogva hajolok le a táskámért, hajítok bele mindent és indulok el kifelé. Egy sajnálkozó pillantást vetek egy navinésre, aki éppen felteszi a kérdést, hogy van-e esélye esetleg majd szóban javítani, ha megbukott vagy engedje el?
A küszöböt átlépve fel sem kell néznem, hogy tudjam ki áll ott. Ugyanaz a bizsergető érzés kerít hatalmába, mint mikor Bonnie-val futok össze, de aligha ő vár. Nincs rá oka. Lassan sandítok fel, majd hajtom le fejemet egy bólintás után. Táskám pántjára markolva toporgok oktatóm előtt, készen állva, hogy kövessem, ha kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szótlan követem, ahogy elindul, és ugyanígy lépek be mögötte a terembe is, az ajtót gondosan csukom be magam után. Talán több időt is töltök el vele, mint indokolt lenne, figyelemmel arra, hogy nem egy olyan bonyolult dolog becsukni egy ajtót. Kell a pótcselekvés, mert van elképzelésem arról, miről szeretne beszélni velem, és én egyáltalán nem akarok. Nem így terveztem azt az esszét, de elkezdtem írni, itt kötöttem ki, és mindennemű átolvasás nélkül mentem vele hozzá, hogy túl legyek rajta.
Felé fordulok, ujjaim elfehéredve markolnak táskám pántjára, ahogy alsó ajkamba harapva hajtom le fejemet még inkább. Témánál vagyunk. Ezt akartam elkerülni, erre a közepén vagyok. Halkan, de hallhatóan engedem ki az eddig benntartott levegőt arra, hogy nem most fogunk erről beszélni - ujjaim ezzel párhuzamosan engednek a táska pántján.
Nem is hangzik olyan rosszul, amit mond a tanerő, amíg oda nem kerülünk, hogy szülői engedély. Felciccenve fordulok el kicsit tőle, majd vissza előre.
- Milyen feltételek? - motyogom magam elé, ugyanott toporogva, csak felsandítva Ezrára, majd vissza a talajra. Bár már a szülői engedélynél megbukott az egész, de bizakodó vagyok. Zalán versenyére is eljutottam valahogy annak idején, ez sem okozhat problémát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szkeptikusan pillantok fel a felém nyújtott, először csak sötétebb foltra, ami akkor tisztul ki, mikor rendesen felnézek. Hosszabb másodpercekig nézem a kötetet, majd kezem remeg meg oldalamnál, de végül képes vagyok lassan a könyvért nyúlni. Átfordítom, majd vissza, de nincs rajta igazából semmi. Fokozatosan nézek ismét Ezrára, ahogy folytatja, egy megkönnyebbült sóhajt eresztek meg. Igen vaskos kötet ahhoz, hogy kikérdezzenek belőle, főleg, mert fogalmam sincs mi van benne. Ha valami tömény tanulmány az elemi mágiáról, specifikusan a terroról, akkor kifutok a világból.
- Mi ez? - emelem feljebb a kötetet, majd kapok észbe. - Tanár úr - egészítem ki a kérdést gyorsan, mielőtt még kellemetlen vagy tiszteletlen lennék. Eszem ágában sincs pont azzal az emberrel szemtelennek lenni, aki az egyetlen nagyjából, aki segíthet. Kezem ereszkedik lejjebb, azonnal szólnék, levegőt véve maradnak elnyílva ajkaim: Merlin legyen a tanúm, hogy nem fogok kevesebb időt lovon tölteni.
- De én... - azonban a tanerő folytatja. Hitetlen toppanok közelebb akaratlan. Hogy lehet az feltétel, hogy kevesebb időt töltsek lovon? Ez egyáltalán nem fair, és amúgy is elengedtem már ezt a kirándulás témát, mert kedvem sincs hozzá, nemhogy még a szüleim elengedjenek, de ez így... ismét táskám pántjára markolok, mikor jön a következő feltétel.
- Megértettem - jelentem ki végül. Nincs más választásom. Testsúlyomat helyezem másik lábamra. Jöhet a lényeg.
- Tanár úr... - szólalok meg halkan. - Ha már... szóval, ha már beszélünk... szeretném megkérdezni, hogy esetleg lehetséges-e, hogy lassabban gyógyulok a... szóval tudja - fehérednek el ujjaim a pánton ismét. - Hogy lehetséges-e, hogy a terromágia miatt gyógyulok lassabban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kezemben tartott vaskos könyvet tartva kerekednek ki a szemeim, ahogy fürkészem. A személyes tapasztalatok? Ez nem olyan mindennapi dolog, mintha az időjárásról csevegnénk egy napsütéses délután. Mindenki eleme máshogy bukkan fel, ezt még én is tudom, pedig soha nem voltam jóban az elmélettel, és az, hogy megtudhatom, Ezrának hogy jött ki... furcsa érzéssel tölt el. Még én sem mondtam el senkinek, hogy jött ki az elemem. Aprót biccentek, erősebben szorítok rá a végszót követően. El fogom olvasni.
- Gondolom - morgom egyetértően, de egyáltalán nem értek egyet. Ha már repülök, csináljam rendesen, nem? Lemondóan sóhajtok, mert ezek szerint nem. Esélyem sincs a terromágiával szemben, ami bennem van. Zavartan dörzsölöm meg tarkómat a kérdésem után, fürkészem a tanerő arcát, szemöldököm szalad ráncba, egyértelműen nem értésemet kifejezve.
- Én... mi? Levegő? - kérdezek vissza. - Szóval nem a terro miatt gyógyulok lassabban, hanem a levegő miatt? Az van hatással a csontjaimra? - hitetlen toppanok még egyet közelebb, hangom kicsit emelkedik meg, de érezhető belőle a pánik. Az nem lehet. Nem lehet, hogy a levegő befolyásolja a gyógyulásomat.
- Igen. Sokat kell a lábamra. Fájdalomcsillapítók, nemrég kaptam egy újat, ami az időjárás-érzékenységre van, csontregenerálót és izomerősítőt, meg valami kenőcsöt is kaptam újonnan - vonom meg vállamat, mintha nem lenne nagy dolog, mert igazából nekem ezek mindennaposak. Mondtam én, hogy nagyanyám csak jelenthet nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Persze, igen, tudom... - túrok hajamba, zavartan nézek el róla, majd vissza rá. - Bocs - fejezem be inkább ennyivel, mielőtt magyarázkodásba kezdenék és a végére én sem tudnám miről beszéltünk eredetileg. Biztos teljesen más úgy felnőni, hogy azt hiszed, csak a családod és a faludban lévő emberekre számíthatsz. Igazából, valamilyen szinten én is hasonlóan nőttem fel, és mikor végre azt hittem, elhagyhatom a birtokot, jött a baleset, hogy teljesen keresztbe húzza a számításaimat. Szemöldököm szalad ráncba, ahogy egyre inkább tudok azonosulni most már Bonnie szavaival és nézőpontjával. Ez... különös érzés.
- Szerintem mindenki furcsa a maga módján. Te is furcsa vagy, én is. Csak te... aranyosan, érted. Nincs baj azzal, ha más vagy, mint az átlag - vonom meg vállamat. Valaki egyszer azt mondta, hogy normálisnak lenni unalmas - lehet benne valami, de néha örülnék annak, ha csak egy átlagos diák lennék, akinek nem kell az elemi teraszon ücsörögnie, hogy kiderítse, mit akar a belé száműzött erő. - És tényleg nem is vagy annyira furcsa - szemtelen mosollyal nyúlok előre, hajolok kicsit lejjebb, hogy elkaphassam tekintetét, miközben mutatóujjammal érintem meg kézfejét. Nem tudom hogy kell embereket biztosítani a támogatásunkról, de szerintem ez nem lehet rossz kezdetnek.
Rajtam a sor, hogy lesüssem tekintetem. Halkan szusszanok. Ha kétoldalinak kéne lennie, akkor már évekkel ezelőtt fel kellett volna adnom. De valamiért még mindig él bennem a remény, hogy Maxim az öccsét fogja látni bennem egyszer, nem csak egy srácot, aki a nyakára jár, mint valami idegesítő alsóbb éves.
- Nem tudom - csóválom meg fejemet az ötletre, hogy megbántottam az... az elemem. - Majd kitalálok valamit - kezdek el ficeregni a helyemen, mert igen, kellemetlenül érzem magam. Az ajtó felé fordulok, pár másodpercig vagyok csendben.
- Mennünk kellene. Nekem még meg kell írnom egy esszét Mágusjogra - sóhajtok lemondóan, mert mindenki tudja, esélyem sincs. Lábaimat fordítom ki magam alól, jó térdemre támaszkodva emelkedem fel. Halkan ciccenek fel, kicsit toporgok egy lábon, amíg a másik csak érinti a talajt, de nem nehezedek rá, majd teszem meg végül. Lejjebb hajolva nyújtom a kezemet Bonnie-nak, hogy felsegíthessem.
- Elkísérlek a Navinéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Hangosan nevetek fel, amikor megköszöni. Fejemet ingatom meg, de nem szólok. Talán elég annyi ahhoz, hogy értse, nincs ezen mit köszönni. Éppen most furcsáztam le, miközben mégsem, szóval lehet nem kellene hálálkodnia.
- Az is. Nem vagyunk jóban a tárggyal. A legtöbb évfolyamtársamra ez szintén igaz - nevetek fel halkan, miközben jobban kitámasztva magam húzom fel a lányt. Annyi a szerencsém talán, hogy pont kitakarja a kinyílt virágokat a hely körül, ahol ült, a következő pillanatban pedig már sétálok kifele a szobából, mikor megtorpanok az ajtóban. Magam elé pislogok teljesen lefagyva pár másodpercig. Vállam felett nézek hátra teljesen megszeppenve: az ő kezére nézek, majd a sajátomra, végül túrok tincseim közé.
- Aha. Gondolom - felelem végül halkan, de inkább morgásnak nevezném, mintsem rendes emberi beszédnek. Nem tudom miért akarja megfogni, azt főleg nem tudom miért csak addig, amíg nem látják. Mondjuk... lehet mégis megértem. Én sem mutatkoznék azzal, aki alig tudja kontrollálni az elemét. Oké, ilyen szempontból tényleg tökre megértem.
Úgyhogy legyen bármennyire furcsa is, kézen fogva kísérem vissza a navinést a körletéhez, amitől nem messze várom meg, hogy felhúzza a cipőjét. Pár pillanatig ugyan értetlen nézek rá, miért tartja felém a kisujját, de végül kinyújtva az enyémet érintem neki ujjbegyemet az övének és vonom meg vállamat. Bármit is jelentsen ez, biztos fontos neki. Sután intek neki még egyet, majd fordulok sarkon és indulok a Levita felé.