Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ahogy éppen lenéz a lábaira, úgy realizálja, hogy felemás zoknit húzott; az egyik fekete, no de a másik barna színű. Nem mintha zavarná ilyesmi, az sem, hogy a barna színen egy mókus mintája feszít, fogalma sincs, hogy ez a saját vagy éppen szobatársa darabja-e. Megvonja a vállát, a kérdés érdekesebb része lenne az, miért csupán zokniban ácsorog. A kérdés egyszerű, és bár inkább mondja azt, hogy ő olyan szabad szellem és miegymás, akit nem kötnek a társadalom normái és nem kell ilyesmiket hordnia, azonban a válasz jóval egyszerűbb. Leheveredett csupán kicsit a társalgóban, hogy szabotáljon egy rögtönzött korrepetálást azzal, hogy belekotyog meg úgy alapvetően, ott van. Megszokta, hogy nem a közkedvelt figura vagy éppen azt hiszik, hogy valamit terjeszt és kikerülik. Van ilyen is, van aki szórakozik és van… sok minden, nem figyel mindenkire. Felesleges. Azonban a bedühödött diáklányok végül rajta akartak bosszút állni, ám mielőtt tettlegességig fajult volna, a kanapé mögé vetette magát röhögve, viszont cipői nem úszták meg egykönnyen. Most a zsebében pihennek – igen – mert egyelőre egy Barbie baba lábára elegendők, ő meg nem mer kísérletezni azzal, hogy nagyobb legyen. Ezt majd Mirára bízza, vagy más okosra, neki jobb ötlete támadt.
Lábujjai mozognak, mintha valami ritmusra járna, csupán hátát veti lazán a falnak és nézelődik. Innen senki nem akar kijönni? Lehet rossz az időpont, pedig még nincs takarodó, kora hajnal meg bőven nem, simán lehetnének olyanok, hogy kinyílik a portré, ő meg… Nos igen, azóta is keresi az ő merénylőjét a konyhából, de a némber olyan cseles volt, hogy házára nem adott jelet, sem nevet, sem úgy… semmit. Szóval kergeti a délibábot, bár, egyelőre csak az idegeit húzná, még semmit nem talált ki, amivel visszaadhatná a zuhany adta kedvességet. Jobbra tekint, majd balra, ekkor látja meg az első – mióta itt van, na – erre haladó alakot. Úgy örül neki, hogy lehet félő a nyakába veti magát és olaszosan összecsókolgatja az arca jobb majd bal felét, de szerencsére, csak elébe szökken, miután elindult felé. Mondhatni próbál ő bánatos kiskutya-tekintetet, de nemigen arra van szabva az arca: csibészség csillan abban inkább, meg olyan mélyen ülő vadság, amelytől normál embert a hideg rázza. Mert az, bár vannak láncai, de oldalán csörren csak meg, ahogy megáll a srác előtt.
- Hali – emeli meg a kezét, laza intés, majd nem is hagyja reagálni. - Van időd beszélni urunkról… -  mindjárt előszed egy könyvet is, azonban nem tartozik a szokásai közé, hogy ilyet tegyen. Pedig talán akkor nem kéne félnie, hogy megint megszo- vagyis megszívatják Sárkánytanból. - Viccelek. Keresek valakit és te segítesz nekem benne – széles mosolya és kijelentése nem éppen hihető attól, aki majdhogynem mezítláb ácsorog egy másik előtt, de… ő megpróbálta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A részletek, Teddy, a részletek mindig fontosak. Az, hogy a sajátjaival nincs mindig tisztában, az egy dolog, mert nem is ad sokat arra, hogy ne kezeljék különcnek. A helyzet különben az, hogy ő imád különc lenni, még ha ezzel az egész iskola majd úgy néz rá, mint a tyúk a piros kukoricára. Találó hasonlat, főleg most, amikor rá is erősít. Ugyan meglepte háztársát azzal, hogy segítsen neki bekenni a fejét hátul, mert oda nem lát és nem jó a bűbájban, ami erre jó, de végül könyékig festékesek lettek, mégis jót röhögtek. Annyira nem vészes a helyzet, mint lehetne. Elvégre, bele még nem kötöttek komolyabban, kivéve Vencelt, akit még pár alkalom és tuti el fog ásni a veteményesben. Ilyen alakok meg kellenek, mindenkinek, ha még tagadják is. Jót tesz alacsony vérnyomás ellen, meg úgy az adrenalinnak. Mondjuk mákja van, mert nem abba a retekbe fut bele, mert ő is jár erre, ha minden igaz, a csaja levitás, bár, amennyire nézte, az lehet nem is csaj, hanem valami troll, parókában. Kinek mi az ízlése, patkánynak nem is jár jobb. Ellenben, akibe belefutott, nos, az is érdekes figura. Nem lehet azt mondani, hogy időben kapcsolt, hiszen csak most észleli, hogy mankózik a srác, meg úgy vélhetően nem is fog elrohanni előle, mégis, kicsit meglepve pislog a járássegítőre, majd a másikra.
- Wow. Hát ez hogy sikerült? - mintha köze lenne hozzá, barátok lennének és most találkoztak volna egy szünet után, ahol felmérik, kivel mi történt. Ez már az ő gondja, hogy közvetlen és emellé tolakodó is, mert ki tudja, lehet ezzel a lelkébe gázol vagy mi. Mindegy. Maximum egyel több ember kerüli majd el, mint eddig. Hát ez van.
- De én hiszem. Hát oda tartasz, nem? - mutatok végül a levitás bejárat felé, amely mögöttünk van. Szerencsés, hát lehet nem is bírja sokat talpon, Teddy meg itt áll és még fel is tartja. Van lelkiismerete, de ennyi nem árt, majd cserébe tartja neki az ajtót, vagy mi a szösz. Vagyis megköszöni, az az alap.
- Szóval, levitás vagy én meg… feledékeny. És tökre elfelejtettem a jelszót meg minden, így nem tudok bemenni és megkeresni a barátomat – próbálja hitelesen eladni magát, hogy elveszett lélek, meg minden, de vélhetően nem sikerült épp valami meggyőző alakításra. - Szóval, segíts és én is fogok valamiben, eskü – no nem a maratonfutásban, de ezt már nem teszi hozzá, csak a nyelvére harap, hogy ne tegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ez nem így működik, Teddy. Nem kérdezheted meg valakitől, hogy mi történt, csak úgy. Főleg, ha nem egy monokliról van csak szó, hanem mint a srácnál, a mankókról. Ezt nem illik, csakhogy sok mindent nem: nyitott szájjal beszélni, hallgatni mások beszélgetését és beleszólni, vakarni tömeg közepén a… Az illem meg olyan, hogy vagy tartja valaki, vagy nem. Most abszolút nem a parasztkodás volt a cél, hanem mert érdekli meg hát kíváncsi. Nem sok ember engedi be az életébe, pedig amúgy ártalmatlan csak hangos és kicsit fura. Vagyis úgy néz ki, a srácnak nagyon fura, ahogy nézi, de legalább nem fut el visítva, hogy itt van valami földönkívüli. Igen, sikított már első kislány, bár akkor direkt pofákat vágott.
- Hát jóóóó. Bocsi, bocsi – hát akkor nem tudja meg. Mondjuk meglepte volna, ha itt azonnal kiönti az élete dolgait, főleg ezt, az esélyt azonban megadta, hátha. Biztos nem esett le a lépcsőn és gurult végig az iskolán, bár elvileg mágiával mindent meg lehet oldani. Vagy nem? Érdekes kérdés, amit megvitatni nem biztos, hogy az előtte állóval kellene, mert még félre is lesz értve. Még ennél jobban. Megvonja a vállát és foglalkozik a maga dolgával, az apró kis csellel, vagy éppen csak kutatómunkával, ki minek nevezné. Elvileg, az a fontos: a saját dolga. Ebben mind a ketten egyetértenek.
- Hah, nem, ez nem a kandikamera – röhög fel, ahogy a srác még körbe is néz, mintha keresne valamit. Eszébe jutnak azok az egyszerű, utólag alávágott röhögéssel teli videók, ahol valami kreténséggel húzzák az ember idegeit, majd a végén röhögve veregetik meg a vállukat és a kamerára mutatnak. Mondjuk fura, hogy sosem őrjöng senki, hanem nevetnek és elfogadják. Vajon ez a srác őrjöngene?
- Jaj ugyan már, mindenki tudja, hogy átjárnak egymáshoz az emberek – forgatja meg a szemeit. Most komolyan… erre ki figyel? Jó, Bicebócán kívül? Senki. Biztos valami karót nyelt prefi vagy az akar lenni, aki komolyan veszi a házirendet. - Tényleg nem léphetek be, ez téééény – vált taktikát, lép közelebb egyet, majd szusszan egy nagyot. - Jó, akkor elmondom. Keresek valakit, aki tetszik nekem, de nem tudom se a nevét, se azt, hova jár – kicsit ferdít a dolgokon, de a bolond szerelmeseket meg szokták érteni úgy minden nyelven. - És szeretnék szétnézni odabent, itt van-e és úgy bármit. Innen kintről nem látom – néz hátra, majd vissza rá és még egy barátságos mosolyt is küld felé. Vagyis, reméli az. Elviekben ilyenkor egész aranyos.
- Bármiben! Ha kell, a hátamon felviszlek az emeletre. Mit tudom én… miben kéne neked segítség? - billenti félre a fejét. Valamit valamiért, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

tilosban, meg éjjel is, meg minden.

A mai nap nincs szerencséje: elszakadt a kedvenc öve, az orrán szaladt ki az üdítő, majd az, amit abból a táskájába pakolt, ki is ömlött, így a napja egy jó részét azzal töltötte, hogy gyakorolta a mágiát. A jegyzetek szárogatása igencsak jól ment, csak kicsit pörkölte meg az egyik szélét, amit nem is ért, hogy hogyan sikerült, de elengedte. Az övvel kicsit már több gondja volt, nem is az igazi, mert a szegecsek, amik ott pihentek, nem másztak vissza a helyükre. Azzal majd bíbelődik akkor kézzel, gondolta és ment tovább.
Kilógott a faluba pár dologért, majd rájött, hogy el is ütheti az idejét minden mással, mint az iskolai élet. Utolsó óráját sikerült ellógnia, ami még szebbé teszi, hogy mennyire tesz most mindenre. Mehetnékje van, na. Közelednek pedig a vizsgák, Teddy pedig igazából beletörődött abba, hogy idén már tényleg bukni fog. Még ha tavalyi a jó ég tudja hogyan, mégis sikerült. Mondjuk sok múlt azon, hogy kegyelmes tanárai voltak, azonban az idei anyag, ahogy nézte, sokkal nehezebb. És nemigen akarnak a dolgok a fejébe menni. Már meg van írva a levél "haza", hogy erre kell számítani, épp az is elázott a többi lappal. Majd átmásolja, ezen nem múlik.
Az órájára akkor tekintett, amikor már igencsak azt mutatta, hogy elkésett. Nem mintha félne, nemigen látott eddig ijesztő prefektust, akitől tényleg vigyázzba vágná magát, nem pedig még nagyobb hévvel magyarázna. A takarásban nyomja el a csikket, majd indul befelé, zsebre vágott kezekkel, mintha csak nappal lenne, semmi több. Elnéz balra, jobbra, előre, majd megy tovább. Odabent persze azért kétszer meglesi, merre fordul be, így keveredik totálisan másik helyre, mert amerre mennie kellett volna, ott épp volt valaki. Nem látta, hogy csaj vagy srác, csak hogy nagyon sétál, tehát vélhetően azokat keresi, akik kint lógnak. Vagy épp ő is egy azok közül és menekül valaki elől. Mindegy, ezt nem tudja meg, azt viszont igen, hogy nincs jó helyen. Végül megint hall valakit közeledni, így kész támadni is. Igazából csak lopakodik, míg meg nem látja a sziluettet, ami ismerős így félhomályban is. Mert nem pálcával, csak telefonnal világít, de ezt a hátát bárhol felismeri. Beugrik mellé, arra sem gondolva, hogy ezzel fogja halálra ijeszteni.
- Te mit keresel idekint? - mintha számon kellene kérnie bármiért is, pont neki és pont ugyan azért. - Neked volt egy jelvényed nem olyan rég. Be kellett seggelned a szabályokat, tudom én. Mit fog így mondani a bácsi? - cukkolja azonnal, mint mindig, miért ne hagyná ki. Mert tény és való, mókás, hogy nem olyan rég még  prefektus volt. - Szégyelld magad. Írok is haza, hogy van még egy rebellis punk a családban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Hát neki aztán édes mindegy, hogy mit titkolgat, mert az mindenkinek van és nem is köteles olyannak kiadni, akivel tíz perce találkozott először. Még húsz után sem. A bizalom furcsa dolog, olyasmi, ami neki eléggé szabadosan értelmezhető, hiszen talán felfogni sem tudja. Nagyon rég és nagyon másképpen rögzült ez benne, sérült és még azok sem tudják biztosra, hogy mennyire képes és mire nem, akiknek az a dolga, hogy kiderítsék. Az, hogy a másik vele szemben ezzel hogy áll, előtte végképp homály, viszont láthatóan csípőből ellenkezik ellene. Pedig most egészen az vezérli, hogy megpróbáljon empatikusabb lenni másokkal, ne valami sértés vagy akármi bukjon ki belőle, hanem igenis vegye észre, ha valami gáz van. Talán sikerül, talán nem, apró lépésnek akár ez is belefér.
- Ó, haver, sajnálom – húzza el a száját. Amit lát, abból könnyű kimatekozni, hogy nem is kicsi. - De miért nem lehet mágiával ezt skippelni? Pedig azzal mindent lehet – majdnem mindent, azt meg kell hagyni, de jelen esetben pont nem a lehetetlent kérné a varázslattól. Vagy ki tudja, mert ennyiből, hogy mankóra van támaszkodva, nem fogja megtudni, mi sérült és mennyire. A szándék megvolt, bár ezzel sem kíván beletaposni a másik lelkébe. Remélhetőleg nem tépked fel sebeket, aztán még itt le is köpik, hogy mekkora egy tapló. Mondjuk…
- Ahha – bólogat. Akkor ez neki új. Igen, papíron nem lehet, ahogy sok mindent nem és mégis megtörténik. Feléről még maga Teddy sem tud, mert vagy nem próbálta vagy nem érdekli, viszont ha pipákat kellene rendeznie a házirend azon sorai mellé, amik megszeghetőek, akkor bizony hamar a sor végére érne és nem azért, mert lehetetlen. - Nem áll minden ajtóban egy tanár, vagy egy olyan ház-hőse, mint te, hogy elhessegesse. Fogják, oszt vagy egyedül vagy társasággal mennek. Egy haverom rendszeresen alszik a navinében, mert ott partiznak – von végül vállat, apró vigyorral. Mást is művel ott, néha elmeséli, no nem teljes részletességgel, viszont annyi biztos, hogy már hallásból egy csomó helyet ismer és eltájékozódna a sárgák házában, ha arra kerülne a sor. Lehet az lesz, hogy vele megy és amikor ott kell körbenézni, majd okosabb lesz. Sóhajt végül egyet, komolyan, már meg is sajnálja, hogy ennyire kínozza. Nincs benne harag, nem kezdi az öklét lóbálni, vagy átkokat keresni. Karjait tárja szét, hogy ennél többet nem tud tenni, azért könyörögni nem fog, odáig le nem süllyed és nem ér meg ennyit a dolog.
- De cuki, vársz velem – billenti oldalra a fejét. - Neked jobb ülve, már ha meg nem sértelek – logikája könnyű, ha neki fájna a lába, nem ácsorogna hosszasan egy folyosón, ha pár lépés és bent várja a kényelmes bármi. Nem egyformák, ez tény. - Nem nyúzlak ezzel tovább no, nem kell elmondani. A lelkiismereted aludhat tovább – nevet fel halkan, mintha neki az nem lenne. Van, csak éppen az is olyan, mint ő: eléggé furán kezeli az életet.
- Pedig igaz. Tényleg keresem, mert ő, a szabálytisztelet ellenére belopódzott hozzánk és megszívatott. Tökre meg akartam lepni, hogy na, itt vagyok husi – még a karjait is kitárja, mintha nem a srác állna előtte, hanem akit keres. Karjait leengedve von végül vállat. - Nem cipelnélek, bár van az a pénz… De inkább ilyen… érted. Nehéz azzal a lépcsőn. De már megdumáltuk, hogy nem mondhatod – vagyis nem akarja. Mert nem áll mögötte a bácsi, hogy megegye, akár csak egy szótagot is elárul.
- Annyit megtehetsz tök legál, ha látod, akkor szólj már neki, hogy naaagyon várják idekint. Ilyen magas – mutatja is magához mérten. - Ekkorák a dinnyék – ezt is mutatja maga elé tartva a kezét. - A haja világos. Nem is szőke, nem is barna, baba az arca meg ilyen kis csókos a szája. Ha látod, rá fogsz ismerni. Ha meg nem látod, akkor nincs semmi. Ez nem gáz? - pillant végül kérdőn felé.