Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hóna alatt egy-egy táblával, másik kezében egy bűbájos kertészkönyvet lóbálva, fütyörészve - vagy legalábbis levegőt kis szájrésen fújkodva, némi nyálcsöppel rajzolva fel útvonalát - sétált Lili föl az emeletre.
Tépett ő is a rejtélyes, hirdetőtáblán kihelyezett csínyekből egyet, nem is sejtve, mi lesz az, de nagyon mókásnak találta végül, így, bár úgy sejtette, hogy büntetést kockáztat, nem tudott ellenállni neki, hogy megpróbálja azt kivitelezni. Amolyan küldetéstudat ébredt benne, mintha rég eltemetett lázadó énje ébredt volna fel benne, aki jól ki akar tolni másokkal. De igazából nem változott semmi, azt gondolta, hogy biztosan bárki nagyon élvezné, ami majd itt történni fog a gyanútlan áldozattal.
Köszönt szépen a jókedvűen integető, és borospoharaikat emelgető portréalakoknak, és miután túltette magát egy kis szédülésen, amit a tömény erjesztett szőlő illata okozott, lepakolta szerzeményeit az egyik érdeklődve figyelő festményalak kerete alá, a falnak támasztava.
Felgyűrte ingujjit, miközben a földre térdepelt, és fellapozta az első megjelölt oldalnál a könyvet. Pálcáját, mely eddig a füle mögé volt tűzve, most kezébe vette, és szemeit le sem véve az utasításokról, elmormolta párszor a varázsigét. A varázsvesszővel közben a plafon felé suhogtatott, és miután egy szakaszon benőtte a fű a mennyezeti követ, Lilkó elégedett kis mosolyra húzta száját.
- Na ezt még párszor - mondta csak úgy magának, és felállt, hogy szép lassan egy nagyobb szakaszt befüvesítsen a folyosó felső részéből. Fura volt odafent látni, amit csak szabad ég alatt volt szokás, és ott is a lábunk alatt, de pontosan ez volt a lényeg.
Miután egy jó öt méteres szakasszal készen állt, visszasétált a könyvhöz, és tovább lapozgatta. Különféle virágokat, kisebb bokrokat, és még egy-két cserjét is növesztett a füves plafonon, mire végzett. Egészen szürreális látványt nyújtott kész műve, de nagyon büszke volt rá. Úgy találta, hogy már csak az utolsó simítás van hátra, ami történetesen már nem igényelt varázstudást.
Lehelyezte a füves, virágos rétté alakított plafon kezdete alatt az egyik, majd a túlvégre sétálva a másik táblát is, a lezárása gyanánt. Ezeken a következő felirat volt olvasható:

FŰRE LÉPNI TILOS!
Jót mosolygott a kész művén, mert aki nem tudta, mire számíthat, bizonyára jól meg fog majd lepődni. Hiszen a laikus ránéz, és nem érti, hogy ugyan hogyan is léphetne rá a fűre, ha az a plafonon van? De amint átlépi a határt, melyet a két tábla képez, nyomban fejjel lefelé találja magát az illető, a füvön lépkedve.
Lili pedig szépen kereket oldott, mielőtt még valaki a csínyen kaphatná. Persze kénytelen volt körbemenni, mert most, hogy a csapda készen állt, már nem mehetett arra, amerről érkezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Az egyik kedvenc tárgya Rudi bácsival a bájitaltan, nem véletlen az, hogy kiválóra írta meg vizsgáját ötödikben - tizenkét másik vizsgájával együtt, amúgy. Rolandot már ismerte, de úgy érezte, hőskomplexusa csak most juttatta el oda, hogy megpróbálja felzárkóztatni a srácot, aki azóta prefektus lett. Ki tudja, talán Layla is lehetne az, ha nem lenne olyan sok elfoglaltsága, ám sajnos van, így nem vállalt el egy ilyen komoly tisztséget. Amikor meghallotta, hogy Roli arról beszél, épp csak átment tavaly ebből az amúgy tök egyszerű tárgyból, a navinésben rögtön fellobbant a korrepetálási vágy és rá is repült, hogy na majd ő. Azt túlzás lenne állítani, hogy Roland kitörő örömmel fogadta a hírt, miszerint különórákat fog kapni ebből a számára nem túl érdekes tárgyból, de nemet sem mondott, így a szőke értékelése alapján totális sikert aratott.
Nos, igen, gondolta ezt mindaddig, ameddig a tanulószobában le nem ültek tanulni. Ő aztán magyaráz, rajzol, mesél, de maradjunk annyiban, hogy nem sok haszna van a dolognak. A rellonos vagy nyitott szemmel alszik, vagy süket és elfelejtett szólni, merthogy reakciója egy darab nincs, az is biztos.
- Figyelsz te rám egyáltalán? - kissé morcosan csettint egyet Roland orra előtt, aki fittyet hányva minden erőfeszítésre bambul maga elé. A lány ficánkolni kezd székén, megigazítja szoknyácskáját, majd felkönyököl az asztalra és próbál nagyon szigorúan nézni a másikra. - Föld hívja Rolandot, bájitaltant kell tanulnod - pedig igazán nem nagy cucc ez a tárgy és Rudi bácsi is jól adja elő. No persze nem mindenkinek van érzéke ezekhez, de nem is az a feladat, hogy a legbonyolultabb dolgokat elkészítse, csak az elmélettel kell tisztában lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Jön a tavasz, azt a csajok kezdenek vetkőzni, mi, ha ez nem jó dolog? Mondjuk jobb lenne máshol lenni, de 'a nyúl' levakarhatatlan volt, mint valami rászáradt festék, és mindenáron akart korrepetálni. Azt sem tudom, hogy hogyan lettünk jóban, mert Layla sem azok közé a csajok közté tartozott, akik el bírták viselni különleges személyiségjegyeim, mégis valahogy a szőke csaj emlékezett rám. Én persze, hogy emlékeztem rá, hiszen milyen jól néz ki, és még egy buliban is táncoltunk tavaly. Kár, hogy már a fogdosós rész előtt Layla felvette a nyúlcipőjét, pedig akkor kezdődött volna csak a jó móka. Fura, de mégis itt voltam a mestertanonc lánnyal a tanulószobában, és tény, hogy rámfért volna egy kis BBT ismeret. De valahogy inkább a csajszi ajkait bámultam, meg a szép bőrét, a szemeit fürkésztem. Így legalább úgy tűnt, mintha figyelnék... nem, mégsem tűnt úgy, mert rám szólt. Elsőre nem is regálok, hányszor hallottam már ezt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam? De mivel nem tesz le a tervéről az aranyszőke hajú, muszáj vagyok visszatérni a valóságba. Pedig már milyen jól levetközött nekem álmodozásim közepette.
- Aha, az a gyökér, az kell bele - bólogatok, amikor eszembe jut egy szó, amit mondott, majd újra felveszem vele egy sóhaj közepette a szemkontaktust. - Sokkal jobb dolgokat lehetne nekünk csinálni ennél nyuszkóka. Van egyáltalán barátod, vagy ilyen kis szűzieske vagy? - mosolyodom el, ez inkább az én témám. Nem mintha én barátnőerdővel rendelkeznék, és csak annyi lenne a dolgom, hogy néha kivágjak egyet belőle és... na igen, de hát azért mégiscsak volt már ez-az, meg amaz is. Bármiről dumálhatunk, csak a BBT-t hagyjuk nyugodtan. Persze próbálkozni, azt lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem érdekelte senki és semmi, csak meg akart szabadulni ettől a helyzettől, a nővérétől, és az indulatok egyszerűen csak lecsapódtak, mágia formájában. Kitört belőle és nem tudta visszafogni magát, egyszerűen ez volt a helyzet. Kiosztotta a nővérét, szavak formájában is kitört belőle mindaz, ami addig gyűlt. Aztán visszafordult Zsomborhoz, hogy megnézze vele mi újság, de elhajtotta. Pedig semmi kedve nem volt a továbbiakban a nővéréhez. Szeretett volna visszatérni oda és ahhoz, amit azelőtt csináltak, hogy kitört ez a balhé. Tudta persze jól, hogy előbb vagy utóbb sor kerül majd egy nagy ütközetre, azon is csodálkozott, hogy nem sérült meg senki komolyabban.
- Tudod, épp ezért ennek nem itt és nem most lesz vége – néz rá szomorú szemekkel. És nem is ment volna vissza nővéréhez, ha az nem kezdett volna megint hisztériázni. Komolyan, ahelyett hogy befogta és szégyenkezve elvonult volna, inkább még mondta tovább. Sára vett egy mély levegőt, nem akart megint úgy kiakadni, mint ahogy azt az előbb tette. vetett egy utolsó segítségkérő pillantást kedvesére, mielőtt ismét megfordult volna, hogy elmagyarázza mi folyik itt.
- Egy, ne kövess minket. Foglalkozz a saját életeddel, ne az enyém után szaglássz. Kettő, Zsombi és Margaréta barátok, egészen biztos vagyok benne, hogy nem flörtöltek. Három, a hajam egy egyszerű elrontott bűbáj miatt szőke, nem akartam és nem is akarok hajszínt váltani tartósan. – Olyan hangon beszélt hozzá, mint egy öt éveshez, mintha egy aprócska gyereknek szerette volna elmagyarázni, hogy hogyan működik a világ, amit ő még nem ért. Nem csak azért, mert úgy vélte, hogy ezzel kellően felidegesíti majd, hanem azért is, mert máshogy nem igazán telt volna tőle. Vagy így, vagy sehogy, így legalább megmondta amit meg akart mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, amire készülök ma. Tüskét most a szobámban hagytam, kiengeszteltem nassolnivalóval, de itt most nem tudnék figyelni rá úgy, ahogy kellene, pedig tudom, hogy nem szökne el. Csak, szeret felfedezni mindent. Ki nem? A lényeg a lényegben, így mind a ketten jól járunk. Vagyis, magamban nem vagyok olyan biztos. Nagy levegő.
Kedvelem Darya-t, nem csak azért, mert a háztársam és ami volt közte és a bátyám között, hanem mert olyan alkat, személy, akit könnyű kedvelni az olyanoknak, mint nekem. Szomorú vagyok, hogy végül nem sikerült egymás mellett kitartaniuk, bár tény és való, abból is, meg a történtekből is én a cenzúrázott, gyerek verziót kaptam meg - meg amiket pletykáltak az iskolában, bár, azok sem tetszettek. Egyszer mertem csak kérdezni bátyámról, még korábban, de meg is bántam, azóta nem hozom és nem közelítem meg a témát. Most sem emiatt találkozunk, hanem mert mutatni szeretne valamit, ami szerintem tetszene és jól is jönne nekem. Bevallom, könyvekkel telepakolt helyre, valami zenés szobára előbb gondoltam volna, meg a konyhára, mint a teremre, ahol edzeni szoktak. Egyszer voltam itt, kipróbáltam elsős fejjek a súlyzókat, mert akkor éppen eldöntöttem, hogy én is seprűn fogok valamit csinálni - hogy kviddics vagy a derby, én azt nem tudom már -, de pipaszár karjaim körülbelül azokat bírták el, amiket a lányok szoktak használni a fura tornájuk közben. Inkább nem erőltettem többet, még ha már azóta nőttem is, meg a karom is vastag.
Kicsit talán jobban húzom a lábam, fel se tűnik, bizonyára az izgalom és az, hogy így év elején megint be kell járni mindent, ami kimaradt, elmaradt vagy elfogyott. Vagy csak mert látni szerettem volna. Elnéztem pár üzletbe, vettem egy szuper pennát, ha ma valami balul sül el, ezzel írom utolsó soraim. De viccelek, bízok benne.
- Ne haragudj, ne haragudj, késtem, tudom - nyitok be és sétálok oda hozzá. - Ez a plecsni az oka, volt egy kis megbeszélés meg minden - mutatok a jelvényre, amit a pulóverrel együtt veszek le. Megkaptam, mikor fogok este járőrözni és előre félek, hogy be fogok aludni. De most ez se fontos, mellé lépve pillantok rá.
- Hogy vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Pollika tényleg olyan nekem, mintha a hetedik testvérem lenne. Nagyon hálás vagyok a szüleinknek, amiért már kiskorunkban összehordtak minket, elvégre ha nem tették volna, most egy ilyen baráttal szegényebb lennék. Márpedig nagyon kár lenne érte. Szeretem Pollit, mert értelmes, mindig megérti, vagy ha nem is érti akkor is elfogadja az érzéseimet. Szeretem hogy máshogy látja a világot, ezzel olyan nézőpontokat tár fel előttem, amiket magamtól sosem látnék meg. Türelemre é elfogadásra tanít, cserébe pedig annyi szeretetet ad, hogy csak győzzem feldolgozni. Mindig különleges helye lesz a szívemben.
- Hát így már értem a helyzetet – bólogatok komoly képpel, mielőtt elnevetném magam én is. Olyan bolondok vagyunk mindketten, képesek vagyunk a semmin is órákig nevetni, aztán együtt sírni ki magunkat. Varázslatos ez az összhang, ami köztünk van, én mondom.
Tartom a karom, mert látom milyen boldogságot jelent ez neki. Ha ő boldog ettől segítem benne, mert ha ő boldog én is az vagyok. Ez a legtöbb barátommal így van, hogyha ők boldogok, akkor én is az vagyok. Elég érzékenyen érintenek mások érzései is, nem csak a sajátjaim, ami olykor jó, máskor kevésbé, mert így a negatív érzelmek is ugyanannyira megviselnek, mint amennyire a pozitívak feldobnak. – Látom, látom – bólogatok szorgosan, hogy valóban nagyon erős. Csak épp talán nem úgy, nem ebben a kontextusban, hanem másként. De valóban elképesztően erős csaj és ezért minden tiszteletem.
- Igen, lehet hogy igazad van. – Elvégre ha sehol nem történik semmi akkor mindenki sokkal könnyebben szánja rá magát a tanulásra mint akkor, ha tele van izgalommal az élet. Az unalom tényleg jó motiváló erő.
Kérdőn pillantok rá, hogy honnan ilyen biztos ebben, a kérdés maga azonban nem hangzik el. Ha akarja majd megválaszolja így is. – Azt hiszem nem lehet megjavítani – nézek ki szomorúan a hóemberek hűlt helyére. Esküszöm nagyon szomorú ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nincs este, nem kell még figyelő szemekkel őrizni a rendet, mégis, valamiért azt súgja nekem a belső hang - hogy éhes -, hogy jöjjek el erre. Vagyis, hazudok, mert semmi ilyenről nem volt szó, egyszeriben csak tudok erre egy rövidebb utat a konyha felé. Nem szeretem kihasználni a manók kedvességét, azonban mégis, ami muszáj, az muszáj, a faluba pedig ma nem lehet lemenni. Húsvét van, a zsebem mélyén akad egy kölni, virágillatú valami, ha van és volt merszem, egy-egy nagyjából korban hozzám illőt meglocsoltam, az idősebbek közül inkább azokat, akiket ismertem. Egy kedves tanárnő is megállt, megengedte, így már ő sem fog elhervadni. A piros tojások mégsem gyűltek, meg nem csokival kéne tömnöm magam, ritkán fordul elő, hogy ilyentájt én teljesen korgó gyomorral maradok. Vagyis nem korog, mert azért egy-egy csokit kaptam és abból ettem is valamennyit, de... Mindegy.
Ha ezen a folyosón átvágok, minden rendben lesz. Még pár lépés, de már innen látni, hogy valami itt nem stimmel. Állok, mert nem lépek tovább, lejjebb hajolok és elolvasom a táblát.
- Fűre. Milyen f... - csak az államat kell megemelnem, ajkaim elnyílnak egymástól, állam koppan, ahogy végül fejem hátravetve bámulom a füves, bokros, virágos rétet a PLAFONON. Megdörzsölöm a szemeimet, tovább nem megyek, hanem nyakropogtató irammal fordítom jobbra majd balra a fejem. Ez, délelőtt, korábban, tuti nem volt itt. Valamit magyaráznak a portréalakok is, de túl harsányak és összefolynak a mondatok.
- Jó, jó, jó, értem - legyintek nagyot feléjük és elindulok. Mert azt mondták, még a közelben van. Én, mint valami nyomozó, minden páncél, de talán még a szőnyeg alá benézek. Épp lefelé bámulok, mintha a vadonban lennék és lábnyomokat látnék, amikor két lábfejet pillantok meg. Lili jön velem szembe, vagyis én botlok bele majdnem, kissé zihálva, ahogy szedem a lábaim sebesen. Hátrébb lépek egyet, amint ránézek.
- Szia... szia.. - nagy levegő, kézfejemmel legyezem magam. - Te láttad, hogy mi műveltek a folyosóval...? - mutatok a hátam mögé. Teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy a tettes még a közelben van, valahol elbújt, de Lili most ért ide, láttam volna a szakasz elején. Így aztán, a gyanúm nem létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Az utóbbi hónapok talán életem legnehezebbikei voltak. Szerencsére az ispotályba egész gyorsan rendbe hoztak a baleset után, és csak néhány gyötrelmes éjszakám volt csupán, mikor azt hittem a fájdalomtól kiugrok a saját bőrömből is. Aztán át is állhattunk a másik problémára. Azok után, hogy a kórházban azonosították az étkezési rendellenességemet, ketelességem volt egy étrend betartása. Szigorúan, mindent meg kellett ennem, még ha utáltam is magam utána. Minden egyes legyűrt falat után legszívesebb szaladtam volna a wc-be, hogy megszabaduljak. Odett persze Somogyival felváltva ültek mellettem, mint valami védőrök, hogy biztosan mindent bejutassak a szervezetembe. Pedig régen annyira szerettem enni...
Aztán úgy a szünet fele tájékán elkezdhettem egy gyengébb fajta edzést. Az izmaim nagy részét konkrétan vissza kellett építenem, mert a balett miatt elvesztettem. Minden nap harcot vívtam az agyammal és a tükörrel ami folyton görbén nézett vissza rám. Nem hittem, hogy ennek az egésznek valaha vége lesz, de isten a tanúm rá, hogy én nagyon próbálkoztam.
Ahogy elkezdődött az új év, úgy rázódtam vissza a társadalomba. És hogy is lehetne ezt könnyebben megtenni, mint mellette kötélen táncolni, mint a régi szép időkben. Régi edzős ruháit vettem magamra, amelyek még mindig kicsit nagyok voltak itt-ott, de már egészen kezdtem belehízni. Néhány pálcaintéssel helyeztem egy kábé fél méter magasságba egy vékonyabb lécet. Tökéletes lesz a kezdetekhez. Ahogy régen Misha is csinálta velem. Amikor még...
A hang pont időben szakította félbe sűrű gondolataim. Mosolyogva fordultam az ismerős alak felé. Talán vannak, akik azt hinnék Viktor miatt csinálom az egészet, de számomra Zente ugyanolyan fontos volt. - Ugyan már, gratulálok a ranghoz, ez azért elég nagy dolog - mosolyogtam biztatóan a fiúra. A kérdés kicsit megütött, pedig számíthattam rá, hogy ha csak felületesen is, de somogyi mesélt az esetről. Meg hogy miért van szünetben is annyit távol a családtól. Jól felforgattam mindenki életét.
- Jobban - vontam meg a vállam. Ezzel nem is hazudtam, de nem is árultam el túl sokat. - Nah, felkészültél? Nemsokára már az egekben is tudsz majd szánkázni - kacsintottam rá, és a tákolmányom felé fordítottam a figyelmet. - Először ezen kezdünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hatalmas ásítást nyom el, mégis kézfeje mozdul a szája elé. Nem bunkó akar lenni, nem unja a szövegelést se, komoly, csak ilyenkor szokott szunyókálni, amikor nem vizsgaidőszak van hanem a rendes tanórák. Na, majd jövőre, Sárkánytanon... A rohadt tűzokádókat majd összekapja utólag a kis unikornis segítségével - ez a mondat, így fura, na de értsd: Margaréta a színes sörényű navinés - aztán majd jól elviszi fagyzni újra hálából. Amúgy is bírja a lányt, tökre türelmes vele, ami a rellonos haverjairól ritkán modnható el - leginkább soha. Most Kende bezzeg, megint tiszta jófej! Hagyja őket türelemmel, amíg a négyzet alakú izék között túrázik a telefon képernyőjén, mielőtt még eltenné.
-Ja, vágom, akkor király - biccent Maenek, ha már egyszer magára vállalja a koncertjegy horgászatot. Néha, ha megköveteli a helyzet Kende is a családi presztízshez rohan segítségért, ha már egyszer szívatja a családja a nevük valamiben segíthessen neki. - De hallod, kérjél már ötöt - túr a hajába. - Móricnak, meg az egyesülő rellonos egótoknak - vigyora világít a fején.
Az úszómedence mellett hányszor látja a nagypofájú haverjait, ahogy feszítgetnek a csajoknak. Ugyanúgy csettint nyelvével, mint olyankor szokott, hogy önelégült vigyora terüljön el utána a képén. Roland felé emeli koccra az öklét. - Így is van! Ambrózy mehet is kapálni - fordul Marinához. Mert ez ennyi, ha mondja! Persze ő nem kezdi el mutogatni szálkázott testét, inkább a humorába rohant.
-Tudod ki vizsgázott… - hőköl hátra. - Úgy volt, ahogy Roland mondja. Legalábbis nekem az igazgatóiba csak a kezembe vágták az a cuccot és jöhettem a navinébe - úgy is meg is szerették, hogy seperc alatt prefektussá avanzsált, szóval jó helye lesz itt neki nagyon.
Bólogatva veszi le lábát az asztalról, aztán röhög fel erőteljesen, de mire bebootol már a szösztalicska előtt áll. - Chill, dude - ingatja a fejét. - De ja, igaza van, most nem fogom benyomni az ujjam a szádba, hogy füttyögj - teli arccal vigyorog a lányra az emlékre, megvárja, hogy összekapja magát, majd a shh-teggésre indul meg Rolanddal kifelé. Reméli tényleg kezelni tudja majd így a telefonját, de annyira nem lehet bonyolult a dolog, hogy ráparázzon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem ő volt a legügyeseb boszorka, sőt, próbálkozásainak zöme először igen rútul csődbe fulladt, de most, természetesen folyamatos mellékelt ábra bámulás árán, és több kisebb anomália mellett (az egyik virágnak például kék lett a szára, és zöld a szirma) végül büszkeség öntötte el, ahogy végignézett kész művén. Azonban nem maradhatott soká a tett helyszínén, mert még lefülelik, és akkor teljesen hiábavaló volt az egész.
De persze nem ő lett volna, ha valamit nem bénázik, és ajkába harapba volt kénytelen konstatálni, hogy a könyvét a túlfelén hagyta a csapdának. Illetve nem az övé volt, a könyvtáré, de neve ott szerepelt a kölcsönzők listáján, szóval még annyi gógyival is, mint ami Lilkónak adatott, könnyen lefülelhetővé vált a plafon füvesítője. Szóval muszáj volt kerülnie egyet, és megkaparintania a terhelő bizonyítékot, hacsak nem akar büntetést (már megint).
Így aztán tett egy jó nagy kerülőt, méghozzá igen sietős tempóban, minek hála kissé zihálva érkezett meg, és ütközött kis híján a felé tartó Zentébe. Aki a tetthely felől érkezett éppen. Lili szemei kitágultak, és úgy meredt a prefektusra, mintha valami szörnyűséget mondott volna. Tisztán hallotta a fejében, amint levitás társa megkérdezi, "Te csináltad ezt?", ám ahogy szája válaszra nyílt, rájött, hogy egyáltalán nem ezt kérdezték tőle.
- Én..? Mit..? - hápogott, és Zente mögé nézett. A könyv ott volt a falnak támasztva, nem messze a táblától. Úgy tűnt, a srác nem szúrta ki, valószínűleg leköthette figyelmét a plafon. Pedig az egyik festett alak látványosan mutogatott a könyv irányába, és pofákat is vágott közben.
- Ó.. igen, szia! - vigyorodott el, és jókorákat gesztikulálva Zente orra elé szökellt, próbálva magára vonni figyelmét. - Noos igen, mármint nem. Láttam a plafont, de azt nem, hogy ki csinálta.
Elvégre nem volt tükör egyik falon sem, hogy közben magát nézegesse, gondolta, bólintva egyet. Nem, tökre nem látta magát, amint elvarázsolt kis kertet gyártott odafentre.
- És te láttad a tebót a másodikon? - kérdezte őszinte érdeklődéssel pislogva.
Ez azért is volt leleményes, mert a veszélyes bestia előszeretettel volt láthatatlan. Szóval nehéz látni. Úgyhogy akár tényleg lehetett is a másodikon egy, Lili nem tudhatta biztosan, hogy nincs, attól még, hogy épp most találta ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Zsibbadt a karja a fájdalomtól, de mégsem hagyhatta, hogy emiatt most elterelődjön a figyelem a nagyobb rosszról. Vagyis a testvérek hosszú ideje tartó viaskodásának.
- Lehet, hogy nem lesz ennél jobb idő ezt megbeszélni - jelentette ki Zsombor, bárhogy is nézett rá kedvese. Hiába nem akarta megbeszélni, az idő csak rontani tudott az ilyen helyzeteken. Minél kevesebbet beszéltek, annál több sérelem halmozódott fel, és aztán jöttek a helyzetek, mint amilyen ez is volt. Lehet, hogy most csak ő sérült meg, de félt mit tenne Rarával, ha valakit komolyabban megsebesítene.
Ahogy a szőke visszaterelte magára a figyelmet, a göndör lopva felhúzta pólója ujját. Bőrén piros lenyomatként rajzolódott ki Sára keze nyoma, és minden kis érintés olyan volt, mintha ezer tű szurkálná. Grimaszba fordult arca, de visszaigazította a felsőjét.
Hallgatta, ahogy Sára a türelme határmezsgyéjén kezdett el magyarázni nővérének. Hiába, ha Zsombor külsősként hallgatta volna a beszélgetést, talán kiakadt volna, hogy hogy beszélhetnek így egymással a tagok, de már túl ismeretes volt a helyzetben.
- Figyelj Lilla. Elmondtam neked a könyvtárban is, és most is. Nem tennék semmit, amivel bántanám Rarát. De ha bármit tettem, amivel ennek ellenkezőjét mutattam, akkor mond el - jelentette ki Zsombor, és kezeit Rara vállain nyugtatta közben, hogy megmutassa a lánynak, hogy ott van, ha kellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A legnagyobb gond nem az volt, hogy Lilla tévedett. Hanem az, hogy már percekkel ezelőtt eldöntötte magában, hogy minden oka megvan rá, hogy elboruljon az agya. Kitárta az ajtót, és kieresztette a rengeteg felgyülemlett indulatot és frusztrációt, és nem lehetett leállítani. Nem lehetett ész érvekkel meggyőzni, még akár jövőbeli énje is felbukkanhatott volna azzal, hogy Lilla, állj le, tévedsz, azt sem ért semmit.
Miután szembesült azzal, hogy a Margarétának hitt lány valójában Sári, beléfagyott ugyan egy pillanatra a szó, de olyan volt, mint mikor a hegyről lezúduló lavina egy völgybe ér. Amint áttendült rajta, szakadatlanul folytatta útját.
És Lilla tombolt. Azt gondolta, szándékosan csinálták ezt vele. Megalázva, átverve érezte magát, mint mikor sok-sok éve a Herzbergben ugratták, és gúnyolták. Csak akkoriban a húga mellette állt. Akkor ő volt a támasza. Most viszont teljesen egyedül maradt.
- Mi ez az egész? - fakadt ki ismét, miután Zsombor adta a jámbor, halál nyugodt, megbízható barátot, Sári pedig úgy beszélt hozzá, mintha minimum agykárosodása lenne. Rettentően bántó volt a hanghordozása, és Lilla érezte, ahogy pattanásig feszül benne valami.
Az már nem is érdekelte, hogy ő esett nekik, fel sem fogta a elméjén ülő vörös ködtől, hogy ezt az egészet magának köszönheti. Átkapcsolt, védekezni kezdett, és visszatámadt. Hirtelen ő lett saját szemében az áldozat, akit senki sem ért meg, akit mindenki gyűlöl. Ami egyébként nem is volt teljesen elrugaszkodott gondolat, nem úgy, mint minden más feltételezése, ami átfutott az agyán.
- Én.. mindig csak a legjobbat akartam neked! Azt képzeled, azért szólok bele az életedbe, mert nincs jobb dolgom?! Azt gondolod, az tesz boldoggá, ha egyfolytában azt kell lessem, mikor követsz el egy újabb bődületes hibát? - Egy századmásodpercre ezen a ponton eszébe jutott, hogy most kéne befogja, de hiába. - Amíg élek, nem fog még egy férfi bántani téged! És talán Zsombor nem teszi meg, de van még ott bent valaki, aki talán megtenné, nem?
Utolsó szavait már a sráchoz intézte, így megválaszolván az ő kérdését is.
- Úgy gondolod, képes vagy megvédeni őt saját magadtól? Mert én nem vagyok benne olyan biztos.
Nem vette észre, mikor kezdett el könnyezni. Mindesentre kénytelen volt egy hanyag mozdulattal megdörgölni szemeit, mielőtt újból húgára nézett.
- Gyűlölj csak nyugodtan, Sára, de én túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ne akarjalak megvédeni. Akkor is, ha ilyen aljas módon belém rúgtok.
Úgy érezte, mindjárt összeroskad, mintha lelkére ráakasztottak volna egy tonnás súlyt. Elfordult, hogy visszamenjen oda, ahonnan jött. Idekint úgysem kíváncsiak rá, úgy tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az biztos, hogy jelenteni kell egy tanárnak, bárkinek. Az is mindegy, hogy ki lesz az, az első, aki szembejön velem, amint kifutkoztam magam. Vagyis nem futok, inkább csak tortyorgok körbe-körbe. Na igen, a festmények még mindig hangosak, egyik fele mulat – az, hogy rajtam, a helyzeten, a folyosó külsején vagy csak úgy, nem tudom -, a másik része meg talán, portré-életükben először, segítene. De nem figyelek én rájuk, bólogatok, hogy jó, értem még mindig, de ez nem old meg semmit. Így a könyv, amely ott hever, az én tudatomig nem jut el. Megállok, megint a plafon felé nézek. Amúgy nagyon szép és mutatós, ügyes bűbáj. Részben, legyen az bárki, meg kell majd őt dicsérni, milyen ügyes és szép lett. Persze, rongálás is, mert a folyosóval tette, engedély nélkül, ahogy múltkor az a valaki a festmények közül firkált össze párat. Nem volt elég az alakok panaszát hallani, siralmát, hogy hogyan néznek ki, hogyan mertek ilyet tenni és bezzeg régen inkább tisztelték őket, nem ezt. Most meg itt ez a folyosó. Szerencsémre, a folyosók nem panaszkodnak, így azt nem kell hallgatnom, hogy mi történt a plafonnal. Másrészt könnyebb lenne, mert ő megmondaná, ki a tettes. Biztos a festmények is – van, amelyik azt magyarázza, még a szeme is piros volt, itt döntöm el, hogy nem hiszek nekik. Ahány féle, annyi leírás.
Éppen fordulok is be-ki, ki honnan nézi, amikor beleütközöm valakibe. Lili az, mintha sietett volna, lehet hogy a hangzavar miatt. Én is beszéltem, de a portrék most hangosabbak a kelleténél, szerintem itt hamar tömeg lesz. Jaj nekem, azt nem kellene! Ki tudja, nem-e esik valaki fejére föld, virág, bármi. Sosem lehet tudni, hogy ami szépen néz ki, mennyire ártatlan. Nem engedhetek be oda senkit sem.
- Hát a folyosót – mutogatok is magam mögé. – Vagyis pontosabban, a plafont. A tábla még semmi – emelem meg a kezem, majd várom, hogy megtalálja. Nem nehéz, inkább úgy tűnik, kevésbé esett le neki, miről beszélek. Kezeim leejtem és szusszanok egy nagyot. Lehet csak én fújom ezt fel.
- Kár… azt hittem, hogy találkoztál vele jövet közben. Ez így nem lesz jó – dünnyögöm, mintha ezzel meg tudnám oldani. Közelebb lépek a táblához, felfele pislogok, majd aztán vissza a lányra. – Ki kellene nyomoznom, de előbb lehet szólok egy tanárnak. Igen, azt hiszem az lesz a menete – gondolkodom hangosan, egyelőre azonban nem indulok. Kicsit fáj a lábam, túl hamar és túl sokat toporogtam, futni akartam is, meg nem is. Szusszanok egyet, meg figyelek, senki se jöjjön erre.
- A tebót? Nem láttam! Mi van a másodikon? – pislogok nagy szemekkel felé. Az egész kastély megkergült. – Komolyan, valaki nagyon unatkozott – mormogom. Mert ha a tebó ott van, biztosan az vitte oda, aki ezt művelte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Ez az év így nehezebb lesz, ezt már tudom. Nem aggódom, a nővérem vezeti a Diákönkormányzatot, tanul a művészetis suliban és bírja. Bár, én is beléptem a DÖK-be, idén már, tavaly az akkori elnök nekem valahogy túl ijesztő volt vagy nem is tudom, de inkább nem volt merszem. Most az egyik Móric van a vezetőiben mellette, sosem tudom melyik melyik, de mindegy, jó ez így. Hát, nem tudom, mi hasznom lesz ott, de na, ha Domca bírja, én is fogom. Vagyis reménykedem, mert ő sokkal ügyesebb, mint én, én meg hajlamos vagyok másolni a testvéreim dolgokban, hogy ügyesebb legyek. Vagyis, csak remélem, mert nem hiszem, hogy úgy fog sikerülni, ahogyan eltervezem.
De a gyűlés mégis elhúzódott, mert most kellett megvitatni az év eleji dolgokat, plusz nekem úgy az alapokat is mellécsapták, szóval érthető, hogy nem öt perc volt. Persze, már akkor is kaptam egy adag újdonságot, amikor a jelvényt adták a kezembe úgymond, azonban ismétlés a tudás anyja, vagy hogy van a szöveg. Nem akartam mégse várakoztatni Darya-t, mert késni sem szeretek, csak sikerül. Így mikor lehetett menni, úgy téptem fel az ajtót, mintha muszáj lenne. Biztos azt hitték, WC-re sietek, senki nem állt az utamba, jobb is volt. Hamar letudtam a távot így, ki nem köpöm azért a tüdőmet, mégsem üresen találom a helyet, mert már nem várt feleslegesen.
- Köszönöm! – mosolyodom el. Tényleg nagy dolog, csak sokan úgy veszik, hogy ez buli. Hogy de jó, senki nem küldi vissza őket éjjel, meg szívathatnak egy csomó diákot azzal, hogy büntethetnek. Én igyekszem nem így felfogni és nem valami ütődött módjára szórni a dolgokat, hanem logikusan és komolyan vinni. Meglátjuk melyik sikerül. Egyelőre még éjjel sem jártam a folyosón, nem is kaptam el semmit.
- Örülök neki. Aggódtam azért – attól még, hogy én nem mehettem be, meg kicsit utólag is tudtam meg mindent, szerettem volna. Legalább egy picit, de így, hogy itt van, jobb. Igaz, úgy tudom, hogy megbukott, azonban erre nem is utalok. Nekem senki se hülye attól, meg bukik. Megvan rá az ok és kész.
- Nem tudom – ezt egy nagyon hangyányit magasabb hangon sikerül, mint akartam. – De szeretnék. Bár, nem szóltam róla senkinek – nem tudom, mennyire ismeri azt, hogy velem mi volt kicsinek és mi ment nehezen. Nem baj, ha nem, nem sajnáltatni akarom magam. Közelebb lépkedem a léchez. – Hű. Oké. Egy pillanat – teszem le a táskám, amiben a cuccaim vannak, meg egy palack víz. Ezt hamar megjárom és odaállok ismét mellé, onnan pillantok felé. – És most, hogyan kell?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Az agya úgy döntött, feladja a szolgálatot. Túl sok érzelem kavargott benne, túl sok indulat, elméje jobbnak látta ha blokkol mindent, mielőtt nagyobb kárt tesz az eddigieknél is. Kiüresedett, lelassult, de azért tisztán értett és hallott mindent, amit nővére a fejéhez vágott, de már csak mosolygott rajta. túl fáradtnak és elgyötörtnek érezte magát még ahhoz is, hogy a hangját megemelje, nem még hogy újabb kitörést produkáljon. Amennyi energia eddig benne volt most annyira tűnt el belőle minden egyszerre.
- Tudod Lilla ez az egész sosem rólad szólt. És ha meg akarsz védeni akkor védj meg magadtól és ne szólj bele az életembe csak azért, mert te, aki nincs benne és nem éli ugyanazokat a napokat mint én, úgy látod, hogy nem jó nekem. Nem téged erőszakoltak meg bedrogozva, ne játszd a mártírt kérlek. Ha akkor mellettem álltál volna talán nem jutunk ide. – Eltűnik az óvodás hangsúly, eltűnt a vádló tekintet, csak az üres nyugalom maradt meg. Olyan könnyedén formált a szavakat, mintha csak a holnapi időjárás lehetőségeit taglalta volna, s nem drága testvérét kívánta volna elküldeni a pokolba. Mert nem akart semmi mást, csak hogy végre eltűnjön a nővére, aki megkeserítette az életét. Ha féltő és aggódó szeretetből is, de akkor is megmérgezte a légkört és tönkretette Sára hangulatát.
Hátrafordult a fiúhoz, hogy végre tényleg megnézze. Nem érdekelte az sem, ha az három kézzel tiltakozott ez ellen. Óvatosan érintette meg a megsebzett bőrfelszínt és őszinte kétségbeeséssel teli tekintettel próbálta meg elkapni a számára oly’ kedves szempárt. – Ne haragudj rám – motyogta egészen a sírás határán, de összeszedte magát és nem hagyta, hogy a könnyek legyőzzék őt. – Fel kell mennünk a gyengélkedőre, hogy ezt megnézzék. – Abba bele sem gondolt, hogy tette esetleg fegyelmi következményeket vonhat majd maga után. Vagy belegondolt, csak inkább nem akarta elfogadni a tényt. Épp elég sokk érte egyszerre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem szokott ő csíntalankodni, rossz fát tenni a tűzre. Egyáltalán, milyen az a rossz fa? Büdin ég? Vagy meg se gyullad? Vagy vizes? És van, aki direkt ilyen selejt fát tenne a lángok közé, mikor az olyan jó, szép és meleg? Ugyan ki akarna elrontani egy tüzet? Lili biztos nem.
De kiskertet varázsolni egy folyosó plafonjából nem tűnt valami jó elrontásának, bár persze ez nézőpont kérdése. Meglehet, hogy az igen morcosan integető festményalak nagyon is megbarátkozott már a csupasz plafonnal, esetleg boldog, amiért nem a szabadban van kiállítva, és így nem kell a szerinte undok virágokat nézegetnie. Bezzeg most! Most aztán mit csinált ez a Lili! Ám a lánynak úgy tűnt, nagyjából egyedül van a véleményével, a többieket nem zavarta, vagy már túl részegek voltak ahhoz, hogy foglalkoztassa őket ilyen apróság.
Viszont itt volt Zente. Aki bár aranyos srácnak tűnt, prefektus volt, és nagyon úgy nézett ki, mint aki épp fel akarja nagyon fújni ezt az ügyet, és megbüntetni érte mindenkit is. De főleg Lilit, csak ezt még nem tudta. És őszintén szólva, a lány nem bánta volna, ha ez így is marad. Nem akarta lehazudni az eget is, bár ha a plafonra került a fű, igazából belefért volna a látványba. De büntetést még kevésbé akart a nyakába, meg azt, hogy neki kelljen eltűntetnie a plafon-rétet odafentről. Épp elég melós volt felpakolni, már a nyaka is elgémberedett belé.
Mielőtt azonban kitalálhatta volna, mint mondjon, kit látott elszaladni, háztársa elhatározta, hogy keres egy tanárt. Ajaj.
- Egy tanáárt? Gondolod..? Neem! Szerintem most nem lenne jó ilyen csipcsup dologgal zavarni őket - rázta a fejét. - Az is lehet, hogy Palmer tanárnő csinálta, mert ott senki se tud rálépni - mutatott rá.
Maga a tréfa persze valóban származhatott valamelyik tanártól, Lilinek tényleg fogalma sem volt róla, hogy kinek is vállalta ezt a "megbízatást", de mivel jó mókának tűnt, természetesen nem tudott ellenállni.
Úgy tűnt mindenesetre, hogy a tebós elterelés működni látszik, legalábbis Zente mintha elhitte volna, hogy valaki a teljes kastélyt felforgatta.
- Fú, ne tudd meg! Szerintem jobban is jársz, ha megnézed... Vagy nem! Igazából nem tudom. - Közben rájött, ha fel akarja küldeni a prefit a másodikra, a legrövidebb út a táblákkal övezett folyosószakaszon át vezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Oké, oké, oké. Le kell higgadnom. Szerintem az a nagy helyzet, hogy ez az első komolyabb dolog, amit prefektusként látok és ami ellen, amiért tehetnék valamit. Csak ez magyarázza, hogy ennyire felkapom, felfújom és ügyet csinálok belőle. Pedig nem ronda amúgy, kreatív, szép, értékelni is tudom, meg minden, csak… csak azért mégsem szabályos. Vagyis, én így gondolom, lehet sokan, sokkal többen lennének amellett, hogy ez valami kreatív feladat része. Húsvét van, ilyenkor szoktak dolgokat tenni, nem ilyeneket és nem azt, mint bolondok napján vagy éppen halloweenkor. Jó, jó, talán tényleg nem kezelem ezt túl profin, de nézze el bárki, nagyon friss a jelvényem, az egész élmény. Tuti, hogy fogok bakizni, valamit nem nézni és mint most, nagyon nézni a talán semmit. Pfuh. És ebbe társul bele Lili, talán ezért próbálok moderálni magamon, mert na, nem lenne a legszebb, ha háztársam előtt égek be, hogy mennyire nyomi prefektusa van. Kicsit kínosan mosolygok felé, miközben rendezem magam. Hirtelen támad fel bennem az ösztön, hogy tanárt keressek, és akkor ő majd biztosan tudja, hogy mi lesz a helyes megfejtés. Talán ő rájönne mindenre, amire én nem, mert egyszerre vagyok izgatott és kissé talán ijedt.
- Aha, szerintem kéne szólni neki. Azért ez mégis… mégsem csipcsup – nézek fel a plafonra, majd vissza Lilire. Ha neki ez a csipcsup. Nem is akarom tudni, mire mondaná azt, hogy globális katasztrófa. Jó, azért mosolygok kicsit. – Nem hiszem, hogy zavaró lenne, azért is vannak – rendet meg fegyelmet teremteni, igen. Meg azt megtartani. Elvégre, én nem dönthetek mindenben, kiszórhatok büntetést, de pontot nemigen vonhatok le. Vagyis, mondhatom egy tanárnak szerintem. Mindegy, mert most ebbe bele fogok zavarodni. Viszont amit utólag tolt hozzá, fejbevág kicsit.
- Basszus! – káromkodom kicsit, de ezért még nem járna szappan a nővéremtől, remélem. – Lehet, hogy… lehet… eszembe sem jutott – csapok a homlokomra. Húsvét, ünnep, tanárok. Palmer tanárnő pedig illúziómágus, tehát, az egész csak látvány és talán hozzá se lehet érni, ezért került oda, mutatóba. A növények lehet mind gyógynövények az egész tananyagból, csak épp innen nehezen látni. Elnevetem magam, már inkább kínomban.
- Őszintén, nem is gondoltam arra, hogy a tanárok lephettek meg minket egy ilyennel. Lehet, ha közelebb megyek, látok egy-egy tojást is a fűben és ha rámutatok, meglepi lesz. Na, neked volt most  tök jó logikád! – mert szoktak ők meglepni minket, tényleg ez is benne van. Nem, nem vetem el az, hogy csín és „rongálás”, de ezt se. – Viszont ezt tényleg csak tanár tudná megmondani, hogy mi az igaz – térek vissza hümmögve az előbbi témához és közelebb lépkedem a táblához, onnan nézek felfelé. Innen fordulok hátra.
- Hát azokat nem látni, nem? Szóval felesleges lenne. De én se tudom, meg kéne talán nézni mégis. Biztos, ami biztos és akkor lehet látunk tanárt is – hah, jó alkalom! – Eljössz velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Tényleg nem érdekli elég sok minden, ami viszont igen, az teljesen leköti. Ilyen a sport is. Franc se tudja mennyit próbált már ki és akárhányszor hangzik el, tényleg örül annak, hogy Rókában megtalálta majdnem ugyanezt az érzést. A kóriában és az úszás edzéseken, tök mindegy hol, általában egyedül volt, így mosolya az arcán bár tudat alatt, de ezért jelenik meg elvétve. Amúgy meg koncentrál és fél szemmel figyeli továbbra is a lányt, hátha szeretne vele közölni valamit, így, hogy nem ad hangot gondolatainak. Csak simán érdekesnek találja a dolgot, de talán az egész kastélyban Kende a legkevésbé kíváncsi természet. Nem tudja néma e, vagy mi más oka lehet, amiért így van a dolgokkal, de nem is érdekli, mert rohadtul úgy fest, hogy a sport lehet a közös nyelvük. Meg persze, Kende sem nagyon beszédes, ha meg olyan van megoldják. Talán,egyszer rákérdez, addig meg teljesen jól elvan a vöröset skubizva, hogy mit pörget ki. Rókával ugyan egysszerre kezdi el, Kende előbb lassabban vág bele, majd valahol a harmincadik szökkenéssel kezdi el a sima, sima, kereszt mintát a nyolcvanadikig, hogy a karjai még több mozgást kapjanak. Százhúsznál kezdi el hümmögni a Green Day Bre Stew ütemét, magában, hogy tovább vigye az, ha kicsit elvonja a figyelmét. Egyelőre százötvennél leengedi a kötelet, majd még egy százast később bevállal, addig meg átmozgatja magát és mosolyogva néz a lányra, akin látszik, hogy nem kispályásan teljesített. - Fürge Róka lábak - szuszogva int a másik lábainak irányába, ahogy mosolya lesz szélesebb és csak pislogva bólint a másikra, hogy elég szép volt. De a srác szerint lenne ott még hova kitolni erőn felülre. Látta, hogyan üt a zsákra. Van benne több. Mégsem mondja neki, nem akarja a morcis orr ráncolást. - Oké, tényleg rohadtul látni akarom, ahogy lerúgod a zsákot, viszont tartunk egy öt perc szünetet - veti fel, ahogy félre dobja a kötelet, majd közelebb lépdel a lányhoz és leül törökülésben a padlóra. Onnan pislog fel szürkéskékjeivel a másikra. - Van olyan sport, amit sosem próbáltál, de mindig is vágytál rá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Már csak azért se lett volna túl szerencsés, ha Zente bevon egy tanárt is, mert a legközelebbi lakrész Várffy-Zoller Róberté volt, aki nem elég, hogy tanár, még igazgatóhelyettes is volt! Ráadsául mintha hírhedten Levita-ellenes lenne, így ha megzavarja egy kékházi prefektus, és kiderül, hogy az elkövető is levitás, lehet, hogy már év elején keresztet vethetnek a házkupára.
Szóval nem volt túl jó kilátás hagyni, hogy Zente túllihegje a dolgot, így Lili minden energiájával azon volt, hogy magára, illetve valami egész más, nem létező problémára terelje a figyelmét.
- Azért inkább tanítani vannak itt, szerintem - mutatott rá, és szentül hitte is, hogy ha megkérdeznék őket, tízből kilenc okító azt felelné, hogy semmi kedve fegyelmezni.
- A prefektusok, na! Mint te is. Na ők vannak erre.
Ezzel persze tudta, hogy kvázi arra bíztatja háztársát, hogy oldja meg maga a dolgot, de tényleg inkább az, mintsem tanári közbenjárás történjen. De szerencsére elgondolkodtatta azzal az elméletével is, hogy talán épp egy oktató rendezte be odafent a kiskertet. Úgy tűnt legalábbis, hogy Zente komolyan fontolóra veszi, hogy így van. De aztán meg mégis inkább amellett voksolt, hogy kell ide egy tanár. Lili pedig az ajkába harapott, és nem volt más lehetőség, mint bízni benne, hogy a tebó jelentette zűrzavar jobban leköti Zentét, és inkább feladatának tekinti megoldani azt. Persze azon nem volt mit megoldani, de ezt nem tudhatta.
Viszont jókat kérdezett, Lilinek pedig csak úgy sisteregtek a fogaskerekek a fejében, annyira igyekeztek válaszokat gyártani. Nem volt ő ehhez hozzászokva!
- Nem látniii, de attól még érezni igen. Persze veszélyes lenne fogdosni őket, csak úgy értem, hogy van nekik testük meg minden, leverik a vázákat meg felborogatják a lovagi páncélokat. Mint a cicák, csak nagyobban.
Míg magyarázott, azon is túráztatta kis kobakját, hogy mit mondjon arra, hogy vele tart-e. Igazából csak el akarta őt innen küldeni, míg ő felkapja a könyvet és kereket old, de ha csatlakozik hozzá, úgy ketten sétálnának a csapdába, ráadásul az még nem is szolgáltatna neki alibit (mert ugye ki tréfálja meg saját magát?), mert a könyv továbbra is ott maradna a falnak támasztva.
- ÖÖö, jó! - mondta hirtelen, és arcára diadalmas mosoly költözött. - Te menj arra, én meg emerre, és akkor odafent találkozunk. És így nem tud meglépni az illető. Meg a tebó se.
Oké, annyira nem volt zseniális terv, ráadásul Zentét irányította a hosszabb, kerülő útra, míg ő ment volna az elvarázsolt szakaszon keresztül ugye, de mivel nem akart belesétálni ténylegesen, végül, hogy ne hazudtolja meg magát, ha mégis csatlakozik hozzá a másodikon, csak egy még nagyobb kerülővel sikerülne, és az bizony fura lenne. De ennél jobbal nem tudott előrukkolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

#mentsmegminket
#messagemen
#Roland
#Kende

Be kellett vallania, hogy ez a szövetség, ami lassan alakulni kezdett hármajuk között majdnem olyan gyümölcsözőnek ígérkezett, mint amikor Kendét egyesítette Lokival. Jó persze, azt a triót még mindig megbonthatatlannak érezte, de azért ebből is születtek máris remek ötletek. Mint ez a buli.
- Haha, nagyon vicces vagy Lost boi - szólt szarkasztikusan a lány, és megforgatta a szemeit. Bár ha őszinte akart lenni, akkor be kellett vallania, hogy sok egoista ember fog akkor összegyűlni azon a koncerten. Talán egyedül Kendének volt normális mennyiségű önkritikája a kis társaságból, de erre se vett volna mérget.
Félmosolyra húzta ajkait a lány Roland reakciójára, és egyetértően bólintott. Az ő egója is beszállhat majd a versenybe, de hát azt se mondaná, hogy nincs is neki mire. - Az biztos. Különben sem értem ezt a Henrik mániát, ami a diákok között terjed. Tisztára mint valami fertőzés. Hát ő olyan... öreg - húzta fel a lány az orrát nemtetszése jeléül, és még a fejét is megingatta.
Az étel gondolatára azonnal felcsillantak a szemei. Bár nem nézett ki úgy, imádott enni. Mindig, mindenkor. Főleg, ha valami egészségtelen szarról volt szó. - Mi? - vonta össze szemöldökét, és értetlenül nézett Rolandra. Mi mást lehet bekap... ohh... Meglökte a srác vállát. - Hülye.
- Amit azóta se tudok megcsinálni - hápogott a lány azonnal, és miközben felállt, bevette a két ujját a szájába, és megint próbálkozott azzal a módszerrel, amit anno Kende tanított neki. Így, fulladozós levegőkieresztésekkel indult meg a két fiú tán kifele, sokak megkönnyebbülésére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Inkább tanítani. Ez mind rendben van, ha mindenki jó lenne és azt tenné, amit csak szabad és kell. De nem, nem azt teszik, rendszerint mindig van valami galiba, ami miatt nem csak tanítani, hanem nevelni is kell. Ki hogy teszi, az már más kérdés. Van, akin mosolyogni lehet közben, van, aki elől inkább futni kell.
- Persze, hogy azért – helyeselek végül hangosan is. – De kell a rend is. Láttuk mi van anélkül – nem éppen a mostani helyzetre célzok, hanem olyanra, amikor tényleg valami vad és fékezhetetlen dolog söpört végig a kastélyon, a tanárok és a prefektusok meg csak a fejüket fogták rá. Elmosolyodom, ahogy engem említ meg végül.
- Jó, de nem mindenki „fogad szót” nekünk, meg nem is csinálhatunk mindent. Mindegy, mert egyedül nem lennék elég ügyes ehhez még. Csak most kezdtem – csóválom meg a fejem, hogy nincsen évek tapasztalata mögöttem. Most jönne jól az elődöm, ő idősebb volt sokkal, meg volt az a farkas cucc, biztos jobban tartanának tőle, mint tőlem. Sőt. Mindegy, mert ő most tanít, mondjuk akkor ha tudnám hol van, lehetne neki is szólni. De azt tudom, hogy sosem lakott a kastélyban. Mondjuk megértem, én se tenném, ha a kórság velem lenne. A helyzet viszont így sem javul, nem is fog, azt hiszem, vagy feladom vagy erősködöm. Lili valamiért nagyon nem akar tanárt, kicsit gyanús is az, hogy ennyire tiltakozik ellene. Ráncolom a szemöldököm, majd leesik, mi lehet a gond.
- Jaj, nyugi. Ha jön egy tanár, arról biztosítom, hogy te segítettél nekem, nem vagy bűnös – ha tudnám, amit kellene, nem mondanám ilyen nyugodtan, hogy nem tettes hanem velem van. De nem indulok el végül, csak magyarázok tovább, mintha muszáj lenne. Igen, valahol muszáj is, mert így kimegy belőlem a feszültség.
- Hát nem merném megfogni, annyi szent. Még ha látom is. Azért annyira nem vagyok jó a lényekből, simán megharap aztán nem tudok majd semmit se beadni, mert a kezemnek annyi - jó, ez hülyeség, de mindegy. Valahogy megoldom, megnézni meg lehet annyit is, hogy tényleg eldőltek-e a páncélok és a vázák.
- Szuper – bólogatok, már indulnék is, de megtorpanok. – Biztos okos dolog szétválni? És ha pont akkor lépnek meg? – nem nagyon akartam egyedül menni, de tény és való, logikus, amit mondd. Csak az nem, amerre mutat. Megrázom végül a fejem.
- Arra nagyon hosszú, túl sok időt kap. Én megkockáztatom, hogy nem esik a fejemre semmi és erre megyek – és mielőtt bármit tudna tenni ellene, már indulok is a tábla felé. – És akkor a rövidebb kerülő neked marad! – mosolygok hátra rá, ahogy előre nézek. Nagy levegő, elsétálok a tábla mellett és…
Kiáltok. Egy pillanatról a másikra fejjel lefelé találom magam. Kezeim a zöld fűben támaszkodnak, alattam a padló, Lili, minden. A réten vagyok, csak nem a jobb helyen.
- Ezt nem hiszem el! – kap el a tériszony, szédülök. Csak ne hányjam el magam… az kéne még. A füvet markolom, nagyon nem akarok leesni, mozdulni sem merek. Nagyon félek, ahogy végül lefelé sandítok. – Se… segíts… valahogy. Nagyon rossz idefent! – hangomon mégis hallani, hogy félek. Reszketek, szemem összeszorítom. Ez nem lehet igaz! Mindig pórul járok…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az volt Lili egyedüli szerencséje, hogy Zente jól láthatóan még csak most jött le a falvédőről. Amit amúgy nem értett a lány, minek lenne rajta bárki is, de nem ez volt a lényeg. Az az volt, hogy a srác még nem volt profi a prefiskedésben, ahogy azt ő mondta is, és bár a falon csak festmények voltak, fura módon odaaggatott szőnyegek nem, mégis úgy tűnt, megúszhatja a szőke a dolgot. Nem akart ő rosszalkodni persze, de nem is gondolt bele először, hogy emiatt a kis csíny miatt megütheti a bokáját. Főleg, ha mondjuk felkerül oda, akkor ténylegesen is beütheti, de az most más kérdés.
Most arra kellett koncentrálnia, hogy valahogy elterelje innen Zentét, és rávegye, hogy ne hozzon ide tanárt. Jó ötletnek tűnt fényezni kicsit, meg elültetni a bogarat a fülében, amit persze remélt, hogy aztán kijön onnan mert undi lett volna.
- Szerintem meg tutira tök ügyes leszel. Lehet elő is léptetnek egyből főprefektussá, ha megoldod egyedül az ügyet - jelentette ki teljes meggyőződéssel, de aztán hangyányit elbizonytalanodott. - Van olyan, hogy főprefi, ugye?
Szerencsére mindennek ellenére sem gyanakodott rá Zente, vagy ha mégis, irtó jól titkolta, és még biztosította is Lilit arról, hogy ha sikerül tanárt találni, őt egyből lehúzzák a gyanúsítottak listájáról. Így bevált volna a boci szeme? Vagy lehet, hogy az lehet a titok nyitja, hogy a srác tudja, milyen kis béna boszorkány ő, és ezért ki se nézi belőle, hogy tudna egy rétet varázsolni a plafonra? Ezen a gondolaton kicsit azért érezte, hogy elönti némi durci őt.
- Nem mintha ne tudnék virágokat varázsolni - motyogta maga elé, de addigra már Zente elindult a táblával határolt folyosószakasz felé.
Lili szólásra nyitotta a száját, és még a kezét is felemelte, mutatóujjával figyelmeztetőleg fellépni, de persze ezt a másik se nem láthatta, se nem hallhatta, mert éppen megfordult vele a világ, és máris azon kapta magát, hogy a plafonon térdepel.
Pedig a lány szeretett volna ellenkezni. Megmondani, hogy nincs is jobb ötlet most annál, hogy szétváljanak, mert hát.. azért. De még attól sem tudta megóvni, hogy belesétáljon a csapdába, pedig hát ő tényleg nem kívánta neki ezt. Illetve valahol talán mégis, elvégre nem azért csinálta meg ezt a kis húsvéti csínyt, hogy aztán senki se járjon pórul és nevethessen saját magán. De sajnos Zente nem élvezte a fenti létet.
Lili, megfeledkezve róla, hogy még mindig ott a terhelő bizonyítékot jelentő könyv, odasietett a táblához, és megkapaszkodva benne felpillantott társára.
- Ne félj, nem fogsz leesni! Mármint.. felesni..? Vagyis hát.. asszem! - kiálltotta neki, annyira határozottan, mint görkoris a jégpályán.
Nagyjából fogalma sem volt róla, hogy pontosan hogyan is működik ez a kis varázslat.
- Na jó, lehet mégis keresek valakit - határozta el magát, és ekkor megpillantotta a könyvet. Gyorsan magához szorította. - Jé.. egy könyv. Nem tudom, kié lehet, de biztos nagyon hiányolja már a könyvtáros. Útközben visszaviszem!
Mindenzt olyan gyanúsan adta elő, hogy szegény Zentének maximum akkor nem esik le, hogy konkrétan folyik ki a vaj Lili füle mögül, ha túlságosan is leköti, hogy az életéért reszkessen a plafonon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Igaz, ami igaz. Zentével először azért találkoztam, mert Viktor a bálon mindenki előtt kijelentette, hogy szeret. Ez a kis srác meg pár napra rá megjelent mellettem. No nem mintha bántam volna, sőt igazából élveztem a társaságát, éppen ezért is lettünk jóban Somogyi ide vagy oda.
- Ugyan, értem nem kell. Lerázhatatlan vagyok - kacsintottam mosolyogva. Végül is az apámnak se sikerült tizenöt év alatt megszabadulni tőlem. Ez volt az egyik alap tulajdonságom. Bár Viktor lehet mást mondana, de ő egy egészen más eset.
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. Be vagyunk biztosítva, és én is itt vagyok, hogy ha esel elkapjalak. De.. ha már itt tartunk, megtanultál esni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Mert az is egy külön művészet volt. Nekem is meg kellett ezt tanulnom mielőtt magasba engedtek volna. És valószínűleg ez is mentette meg az életem a balesetkor. A testem már reflexből reagált a bajra, és nem hagyta, hogy a fejem jobban megütődjön, mint amennyire muszáj.
A léc elejéhez léptem, és felemeltem a kezem, hogy Zente megkapaszkodjon benne. - Az a lényeg, hogy egymás elé pakold a lábad, és szépen lépegess egyik, aztán meg a másik oldalra is. Egyenlőre itt vagyok, és foglak - jelentettem ki magabiztosan, és egy bátorító mosolyt küldtem a kis srác felé. - Nem kell sietni, csak a te ütemedben menj - adtam a következő instrukciót, és ha Zente elindult, akkor lassan mellette haladva néztem a lépéseit és a fiú arcát felváltva.
- Ne aggódj, engedd le nyugodtan a vállad, és húzd ki a hátad - tanácsoltam. Egyenlőre azt még nem mondtam, hogy a lécet ne nézze, örülök, ha a hosszok sikerülnek így elsőre. Főleg az ő esetében. Persze ha esne ott vagyok, és hát a puffok is, amiket a léc alá helyeztem direkt a legrosszabb esetek is számításba véve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Jót mosolygott azon, ahogy barátnője orra eltűnt a színes bundában. Flynn segítőkészen nyújtózkodott, és elégedetten dorombolt, mintha csak tetszene neki ez az egész, hogy róla van szó, meg hogy szagolgatják.  Szórakoztató látvány volt ez, de mégis csak a mosolyig jutott, mert talán sértőnek érezte volna, ha elkezd nevetni, vagy ilyesmi. Bár alapvetően ez az egész egy kifejezetten nagyon vidám kis találkozó volt, de azért mégis, az indokolatlan nevetésnek mégsem volt helye. Bár igazából Sáránál mindennek helye volt, ha azt nézzük, hogy ő maga volt a megtestesült két lábon járó furcsaság néhanapján. – Hát ezt örömmel hallom – jelenti ki most már tényleg nem fogva vissza a kibukni készülő nevetést. Legalább tudja, hogy nem lesz büdös vénasszony, vagy ilyesmi. Bár igazából amúgy sem szeretne az lenni, és biztosan tenne is azért, hogy ez ne is következhessen be.
Bólint, hogy helyes, jól teszi. A hangszínt betudja a játéknak, hogy csak úgy tesz, mintha egy valóban valódi, mély és nagyon komoly titkot kellene a sírig megőriznie. Talán a fáradtság, talán hogy ennyire belelendült a mókázásba, talán csak az, hogy gondolatai egészen máshol jártak állandóan. Mióta Zsombor megjelent az életében ha épp nem kellett nagyon koncentrálnia valamire, akkor gondolatait általában ő töltötte ki. – Biztosan. Vagyis nagyon remélem, hogy így van és nem kell csalódnom bennük sem. Mert tudom, hogy rád számíthatok – bólogatott megint. Sára úgy gondolta, hogy azok az érzések, amikről egyszer beszéltek, már eltűntek, ha nem is nyomtalanul, de legalább jó mélyre. Ezért sem vette észre azt, hogy ezt most itt gyakorlatilag értenie kellett volna, mégpedig úgy, ahogy Lili eredetileg szánta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A fingszek folyosóján álldogálok várva a járőrtársamra. Nem tudom, hogy ki találta ki ezt, de tudom, hogy ha egy kékkel vagyok, nem tudom ellógni, mert feljelent. Egy rellonossal le tudom boltolni, talán a másik kettővel is, de a kékek nagyon szeretnek szabálytbetartani. Szóval ma meg kell várnom a csajt - úgy rémlik csaj neve volt, de az biztos, hogy mikor láttam a neve mögött a kéken virító Levita feliratot, minden mást feledtetett velem -, bárki legyen is az. De már most unom, hogy majd hallgathatom, hogy már elolvasta a fél könyvtárat, meg nekem is jobban össze kéne szednem magam, mert meg fogok bukni. Én tuti nem kisanyám, mert a legnagyobb király vagyok, ha nem tudnád. Mondom majd neki, de egyelőre még nem indult el a legunalmasabb este evör. Előkapom a telóm, hogy elüssem az időt, szerencsére nem zaklatnak engem, mert már csak egy fél óra van arra, hogy eltakarodjanak aludni, vagy legalább bemásszanak a fészkükbe. El tudom képzelni milyen unalmas lehet a klubhelyiségük, biztos minden kék, meg fehér, ezek azt hiszik görögök, gecó! Majd csinálok nekik fehér görögjoghurtot, vagy túrót bazd meg! Felröhögök, ahogy elképzelem az esetet, mondjuk a fele csaj biztos örömmel venné, csak letagadná. Mindegyik ilyen kis szűzkislány, közben meg másra sem gondolnak, minthogy ilyen jól megrakják őket reggelre. Istenem, de szánalmas ez, na mindegy. Játszák csak a jókislányt, aztán találjanak valami balekot maguk mellé, ha lehet hosszútávra. Eltelik a fél óra, de mivel a Gardenscapes ma egész jól megy, észre sem veszem, hogy minden elcsendesedik és már takarodó van. Emiatt veszem észre, hogy nyílik a fingszfal és kilép belőle... Karolina! Máris széles mosolyra húzom a szám, megnyalom az ujjam és kifényesítem a nyálammal a jelvényem.
- Cső Karolina, te leszel ma velem? Nyugi nem úgy, mert még megijednél az anakondámtól - röhögök, miközben zsebrevágom a telót és elindulok felé. - Na, mi van odabent? Elaludtak a lekvárok? - kérdezem, és már előre élvezem, hogy milyen jó lesz mégis ez az este. Nem felejtem el megbámulni a melleit, megérdemlik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem volt kedvem magára hagyni Bencét a konyhában, jó lett volna még vele maradni, besurranni a szobájába, hogy együtt töltsük az éjszakát, de pechemre be lettem osztva járőrözni. Vagyis eredetileg nem én voltam beosztva, viszont alig néhány órával korábban megkért rá a társam, hogy cseréljünk, mert nem érzi jól magát. Ekkor dejavum támadt, egyszer ez már megtörtént velem annak idején, így annyira már meg sem lepett egy ilyen kérés, viszont nem mondhattam nemet. Bence szerintem nem szívesen engedett, bár én sem szívesen szakadtam el tőle, s a csókjából, de megígértem neki, hogy majd holnap este találkozunk.
Elválva tőle, vidáman, egy darabka kolbásszal hagytam magam mögött a konyhát, s azt rágcsálva indultam el a megadott találka helyszínre, ahonnét megkezdhetjük az esti járőrszolgálatunkat. Menet közben ellenőriztem a prefektusi jelvényemet, hogy nem csúszott-e félre a nagy ölelkezésben, de szerencsére a helyén volt.
Vígan eszegetve a kolbászt haladtam előre, közben ide-oda bambulásztam, a gondolataim még mindig Bence körül forogtak, el is mosolyodtam, de ahogy átléptem a falon, az a mosoly úgy fagyott az arcomra, mikor megláttam Létait. Látványától, és magától a kérdéstől is félrenyeltem a kolbászt, rám is tört a köhögés, emiatt csak kicsit később tudtam megszólalni, miután kiköhögtem magam. - Ne, ne , ne. Mond, hogy ez nem igaz - döbbenten nyújtóztam előre, s a nem kolbászos ujjaimmal belecsíptem a karjába. - Mi…mi, most szórakozol ugye? Mi az ott rajtad?? - ekkor szúrtam csak ki a plecsnit a mellkasán, annál fogva rántottam közelebb, hogy alaposabban is szemügyre vegyem, valóban eredeti-e. - Hogy a jó manófülébe lettél Te prefektus, ki intézte ezt így? - hogy ideges lettem-e? Mondhatjuk, mert ki nem álltam ezt a pöffeszkedő, nagyképű alakot. Annyira kiakasztott, hogy másik kérdésére érdemben nem is tudtam reagálni abban a pillanatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem tudtam, hogy kire számíthatok, így aztán nagyon kellemes meglepetés ért azzal, hogy a smáráldozatom érkezett. Bár lehetne Pofon Pannának is hívni, de maradjunk csak a rendes nevénél: Karolina. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nem ő volt kijelölve - azaz úgy be fogom mószerolni a másikat, mint a huzat! -, mert az feltánt volna. Mivel Kolbász Karolina teljesen lesokkolódott mennnyei látványomtól, még a kolbászt is félrenyelte. Ejnye, vigyázz, óvatosan bánk a kolbászokkal hülyejány! Csak rendesen szabad kezelni velük, nem úgy kell fejni, mint a teheneket. Nem beszélve arról, hogy félrenyelni egy kolbászt, nagyon perverz dolog. Miről is gondolkodtam az előbb? Na, ugye!
- Hátbavágjak anyám? - aztán persze meg is teszem nemleges válasz esetén is, nehogy itt halljon meg. Még rám fognák. - Hogyhogy mi? Reggelente mosd meg a szemed nyuszikám! Ez egy sokkal jobb, bár sajnos egyenértékű p_r_e_f_e_k_t_u_s_i jelvény, amit kiérdemeltem - mutatom felé fordítva a bal mellkasom felé bigyesztett zöld prefijelvényt. Még egy kicsit meg is nyomkodom a mellemet alatta szemléltetésképpen, hogy a látvány a retinájába égjen.
- Elmondom, jól figyelj - beszívom mélyen a levegőt, lehunyom a szemeim és erotikus hanglejtéssel mondom a nevet. - Eleanorahhh, Savannaaaaah, Vilaaaaah, de La Rosaaaaahh - a jobb kezemet közben a mellkasomról egészen a farkamig csúsztatom a ruhámon, majd kinyitom a szemeimet, hogy lássam a csodálatot az ő arcán is. - Nálunk ilyen nők adját a jelvényt, nálatok? - vonom fel a bal szemöldököm szkeptikusam, amíg kiderül a válasz. - De amúgy lecseréllek, van nálunk egy Reina nevű új csaj, őt még te is dugnád, kolbászos - támasztom meg a falat a bal kezemmel, de aztán meggondolom magam és előre mutatok. - Na menjünk, mert sosem fogsz megszabadulni tőlem - kacsintok rá, majd megpróbálom megbökni az orrát. Már alig várom a járőrözést!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ebben az iskolában egy valamit már rég meg kellett volna tanulnom, méghozzá azt, hogy semmin se lepődjek meg, mert itt bármikor történhetnek furcsaságok. Megszólalhatnak a képek a falon, bármikor összefuthatok egy kóbor szellemmel, és van olyan tanár, aki úgy gondolja, hogy kedves Létai Roland tökéletesen megfelel egy prefektusi pozícióra.
Még egy kicsit talán az állam is leesett, úgy megdöbbentem ezen, egész egyszerűen bántotta a szememet az a prefektusi jelvény, s nem azért, mert a rellon színeiben pompázott, hanem azért, mert pontosan Létai Roland mellkasát ékesítette. Hát hogy a viharba kaphatott ő ilyet??
Köhögésem közepette próbáltam inteni, jelezve, hogy nem szükséges kézzel beavatkoznia, magam is elboldogulok a félrenyelt kolbásszal, ám Roland mégis ütlegelni kezdett. Hogy ez segített-e, vagy magamtól is helyreállt volna a légzésem, jó kérdés, mindenesetre sikerült lenyelnem a falatot, s a köhögés is abbamaradt. A döbbenet azonban még mindig ott ücsörgött az arcomon, s hitetlenül ráztam a fejemet, amint Roland büszkén mutogatta nekem a díszes jelvényét.
- De hogy kaphattál ilyet? - tényleg nem értettem, még mindig értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben a srác komolytalanul magyarázott, s ahogy fura hangon elmormolta a tanerő nevét, miközben magához nyúlt odalent…a kezemet magasba emelve próbáltam felé jelezni, hogy elég volt a műsorból, ne gusztustalankodjon tovább, s még a tekintetem is levettem róla, fejemet fintorogva fordítottam oldalra. - Na ne…ne viselkedj ilyen…közönségesen, és pfejjj, ezt nem veszem be - hát nem tudom, hogy arra akart-e nekem ezzel célozni, hogy azért kapta a jelvényt, mert…de ezt valahogy nem akartam elhinni, mert azért Savannah professzor csak nem olyan. Vagy mégis?
- A jelvényemet becsületes módon érdemeltem ki és nem úgy…ahogy Te. Biztos napszúrást kaptak, hogy neked osztottak ilyen plecsnit, kizárt, hogy Te fegyelmet tudj tartani ebben a kastélyban - mondtam határozottan, miközben védekezően vágtam karjaimat magam köré, bár balomban még mindig ott fityegett az a kolbász, amitől persze már az étvágyam is elment.
- Mi az, hogy amúgy lecserélsz? Roland, egek - szemeimet forgatva csaptam üres tenyeremet a homlokomhoz, s újra megráztam a fejem, aztán mielőtt elindultunk, a kolbászos kezemet lengettem meg előtte.
- Na ide figyelj Te prefektusok bikája! Egy, nem tudsz lecserélni, mert sosem voltam a Tiéd, és nem is leszek - még egy gúnyos mosolyt is villantottam felé, hát nem is értem, hogy mit képzelt. - Kettő, ne parancsolgass! És három…a kolbász igenis finom - újra meglengetve előtte, szinte már dühösen haraptam bele, csak hogy prezentáljam. - Most mehetünk - mondtam nyammogva, bár még mindig nem akartam elhinni azt, hogy Roland prefektus lett. Nem is sétáltunk túl sokat, ismét felé fordítottam a fejem. - Nem akarom elhinni, hogy azért kaptad a prefektusi jelvényed, mert Te és Savannah prof…ez kizárt. Mond el inkább, mi az igazság? - tényleg érdekelt, lehet, hogy valamiről lemaradtam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Zsombor volt a naiv. Elhitte, hogy tanál már nem terjednek úgy a pletykák, mint ahogy tavaly vagy azelőtt. Hogy végre nem az egész iskola arról beszélget a háta mögött, vagy épp előtte, hogy hol volt egy évig. Elhitte, hogy nézhetnek rá normálisan is az emberek. Azonban Lilla válasza egyértelműen azt tükrözte, hogy még mindig nem bíztak benne. A habár a göndör is sokszor vallja, hogy ő sem bízik saját magában, ezt mástól rosszabb volt hallani. Olyan, mintha állandóan egy kést szúrnának a mellkasába, s mikor már kezd felépülni a sebesülésből, újra megtennék. Telelyuggatják a bőrét, hogy a végén már képtelen lesz mást tenni, mint ő is elhinni minden szót.
Hagyta, hogy ezt most Rara kezelje, mert ő nem állt rá készen. Érezte az ereiben meghúzódó bűntudatot, amiért hagyta, hogy ezek a félelmek a háttérbe vonuljanak. Mert a saját boldogságát előnyben részesítette, más biztonságával szemben.
Bocsánatot kéne kérnie érte? De pontosan miért is? Mert érez? Mert ember? S ha Sára minden tudás ellenére is vele van, mégis miért Lillának kéne magyarázkodnia? Abban a pillanatban, barátnője óvatos matatása mellett fogant meg életében először benne, hogy nem ő a hibás. Tenyerét a lány arcára fektette, és gyengéd pillantással üzente neki, hogy ha kellene háromszor akkora fájdalmakat is elviselne érte. Aztán megkeményedtek vonásai, és a másik Vizsnyiczky felé nézett.
- Tudod mit Lilla? Biztos vagyok benne. Mert én minden ellenére is jobban tudom kontrollálni az érzelmeimet nálad. Kevesebb embert bántok - jelentette ki egyszerűen. Fejében még érlelgette ezt az újfajta gondolatot, a hirtelen magabiztosságot, de arcán egyenes hit tükröződött.
- Ne aggódj, van rá kenőcsöm - fordult vissza szerelméhez. Szinte biztos volt benne, hogy az ilyesmi bejegyzésre kerülne, és éppen elég volt, hogy az egyiküket megbízhatatlannak tartja a Mágiaügyi Minisztérium. Megpuszilta a lány homlokát.  - Gyere - bökte meg a lány könyökét, hogy a navine felé terelje. Megpróbálta. Meg akarta beszélni a dolgot, de Lilla úgy tűnt képtelen rá. Akkor meg miért kinozná magukat tovább?