Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Még szinte ki sem pakoltam a holmijaimat a visszaérkezésemet követően, amikor egy bagoly hozta levél hevert az ágyamon. El nem tudtam képzelni azt, hogy ki küldhette, de aztán megfordult bennem pár gondolat, felmerült Beni neve, és persze Márké is, így némi feszültséggel bontottam fel a levelet, hogy felleljem annak sorait.
A levelet azonban nem ők írták, hanem az egyik DÖK tag küldte, jelezve benne egy megbeszélés időpontját és egy helyszínt. Nagyszerű. Nyeltem is egy nagyot, mert a karácsonyi bálon nem egészen úgy sikerült teljesítenem a rám bízott feladatokat, ahogyan azt illett volna. Sajnos nem csak, hogy alkoholt fogyasztottam, de idejekorán le is léptünk a pult mögül, legalábbis Márk elmondása szerint így történt, mert én még mindig nem emlékeztem a részletekre, csupán néhány foszlány ugrott be a bulival kapcsolatban. Éppen ezért egy kicsit tartottam attól, hogy talán a megbeszélésen majd ez is szóba jön, s kezdett eluralkodni rajtam az idegesség.
- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam magam elé, mert nagyon nem volt kedvem elindulni erre a megbeszélésre. Tartottam attól, hogy esetleg valóban szóba hozzák a dolgaimat, s attól is féltem, hogy majd Márkkal újra találkoznom kell, ugyanis vele sem úgy sült el az utolsó találkozásom, amit normálisnak lehetne nevezne.
Csak nagy nehezen tudtam magam összekapni a találkozóra, igyekeztem szépen felöltözni, a hajamat megigazgattam, s még egy halovány sminket is felraktam, ahogyan azt Dana tanította, csak hogy ne tűnjek olyan szerencsétlennek, s hogy ne lehessen már elsőre látni rajtam, hogy mennyire nem vagyok jó passzban. Ha elkészültem, azt követően vettem még egy mély lélegzetet, majd a pálcámat is magamhoz véve, elsétáltam a találkozó helyszínére, de legnagyobb meglepetésemre a tanulószobában még nem volt egyetlen DÖK tag sem.
- Merlinre...lehet,hogy valaki tréfát űz velem? - némi aggodalommal töltött el ez az egész, már abban sem voltam biztos, hogy valóban lesz-e itt megbeszélés, vagy csak valaki szórakozik velem. Ideges voltam, egy ideig az ablak előtt mászkáltam, végül megtorpantam az egyiknél, s a párkányon megtámaszkodva bámultam ki a messzeségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hiába bámultam kifelé az ablakon, nem múlt el az idegességem, ráadásul a hangulatomnak sem kedvezett az a szürkeség, ami odakint ölelte körbe a tájat. Jó ideje hiányzott már a napsütés, s talán egy fokkal jobban éreztem volna magamat, ha legalább csicseregnek a madarak és nem a kopott faágak néznek vissza rám. Mi lesz, ha rákérdeznek arra, hogy mi történt? Merlinre, miért kell nekem ilyen tortúrákon részt vennem. És mi lesz, ha összefutok Vele?
Tengernyi gondolat szaladt át a fejemben, miközben meguntam a bámészkodást, s úgy döntöttem, hogy keresek egy könyvet, s addig is lapozgatom, míg a többiek ide nem érnek. Éppen csak megfordultam, amikor nyílt az ajtó, s megláttam rajta betoppanni Márkot a talárjában. Nagyot nyeltem, pillanatok alatt felgyorsult a szívverésem, s zavarbaejtő volt, ha találkozott a pillantásunk, mert azóta még csak nem is találkoztunk.
- Szia - mondtam egész halkan, s meg is torpantam, már azt sem tudtam, hogy hová indultam, annyira összezavarta a gondolataimat. Márk persze nem tűnt túl bőbeszédűnek, s valamiért már megint azt éreztem, hogy utál, vagy nem kedvel engem, ami rettentően zavart vele kapcsolatban. Bizonytalan voltam, részben idegesített az, hogy nem szól hozzám, s felmerült bennem, hogy talán nekem kellene előbb kérdeznem, de azért mégis csak volt bennem annyi tartás, hogy ezt ne tegyem meg. Emiatt csak álltam tétlenül, majd elkapva fejemet róla, inkább a könyvespolcokat kémleltem. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok a bennem keletkező feszültségtől, ha még két percig így kell várakoznom, de szerencsére egy újabb arc érkezett, s ahogy megpillantottam Beliánt, egy barátságos mosoly futott az arcomra.
- Szia Belián, hogy vagy? - köszöntöttem az érkezőt, akinek a jelenléte valamilyen szinten megnyugtató volt számomra. Nem tudtam, hogy pusztán csak azért, mert szimpatikus, vagy csak azért, mert nem kellett egyedül lennem Márkkal, várva az ítéletet.
- Vészes? - szavai azért egy pillanatra megijesztettek, mert ha ezzel kezdte, akkor már egész biztosak lehettünk abban, hogy bizony tényleg arról lesz szó, hogy rosszul végeztük a feladatunkat a bálon.  
- Ez nem hangzik túl jól...huhh - fújtam ki a levegőt, s egyre idegesebb lettem, amit ugyan próbáltam leplezni, de nem sikerült. Ha az arcomra néztek, láthatták, hogy eléggé be vagyok parázva. Mihail érkezésével ez pedig csak még inkább felerősödött, ugyanis volt valami határozottság az elnökben, valami olyan keménység, amit másoktól nem nagyon tapasztaltam. S bár szimpatikus volt, és a DÖK-ös beszélgetések során is szívesen hallgattam az ötleteit, most mégis volt bennem némi félsz, hogy vajon mi fog történni.
- Én öhhh - nem számítottam arra, hogy ilyen stílusban azonnal rá fog kérdezni a bálra, s természetes, hogy rettentően zavarba jöttem, amint pillantásom Mihailról Beliánra, majd Márkra vándorolt. Hogyan is mondhattam volna el Belián és Mihail előtt, hogy leittam magam a sárga földig csak úgy, pusztán véletlenségből, majd egymás után követtem el mindenféle ostobaságot. Vagy az is lehet, hogy már hallottak pletykákat? Mégis, mit kellett volna mondanom?
- Rossz..ul lettem - nyögtem ki egész halkan, aztán Márkra kaptam a pillantásom, hátha ő ki tud találni valami mentséget arra, hogy miért is hagytuk magunk mögött a pultokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Gondolhattam volna, hogy Márk majd nem fog köszönni, erre valahogy lélekben már fel is készülhettem volna, mégis bántott az, hogy a történtek után ennyire semmibe vett engem. A gondolataim is ekörül forogtak, míg Belián át nem lépte a helyiség küszöbét, s az érkezésével rá nem döbbentett arra, hogy most majd egy alapos fejmosásban lehet részünk. Na nem azért, mert tőle tartottam, de valamilyen szinten mégis csak ő volt a hírvivő, hisz ő körmölte a leveleket, s feltehetően tudta azt is, hogy mi vár majd ránk. Mintha kivégző lett volna a császár oldalán.
- Nem túl jól, kicsit aggódom, hogy most mi lesz - vallottam be őszintén Beliánnak, nem igazán tudtam volna most bájcsevegve az ünnepekről mesélni, vagy a karácsonyi bálon történtekről. Számomra inkább rémálom volt ez az egész, mint sem jó móka, így inkább el is csöndesedtem, s csak egy halovány mosolyt engedtem el felé, ami a tanulást illeti. Ekkor robbant be közénk Mihail, s szinte azonnal összébb húztam magam, mert az a jeges tekintet nem sok jót sejtetett. Persze, higgadtnak tűnt, mintha még mosoly is játszott volna az ajkain, de mégis, volt benne valami...nem tudtam megmagyarázni, de abban a percben már ki is csúszott a száján, s olyan stílussal, hogy máris értettem, miért aggódtam emiatt a találkozás miatt.
Nem szépen kérdezett tőlünk, s mivel éreztem, hogy valahol hunyó vagyok, elég nehéz volt számomra az, hogy csak úgy a szemeibe nézzek, s azt mondjam, hogy semmi köze hozzá, vagy hogy beszélhetne velünk szebben is. Nem ment. Egyszerűen leblokkoltam, talán egy kicsit még meg is ijedtem, de Belián szerencsére közbeszólt, s hálás is voltam azért, hogy ő próbálta visszafogni az elnökünket.
A válaszomat követően, ami gyengére sikeredett, nem is mertem az eseményeket tovább kommentálni, inkább segélykérően pillantottam a másik két levitás fiú felé, s leginkább most Márktól vártam a támogatást. S ugyan talán megint utált, meg került, azért ismertem már őt annyira, hogy tudjam, nem fog cserben hagyni.
Bíztam benne, hogy majd kiáll mellettem, azon viszont nagyon meglepődtem, hogy mennyire határozottan állt ki Mihaillal szemben. El sem akartam hinni azt, hogy ilyen könnyedén kezelte őt, s hogy ez mennyire jól állt neki.
A gondolatba persze azonnal belevörösödtem, s gyorsan le is hajtottam a fejem, hogy a földet bámuljam inkább.
Később csak lopva mertem felnézni, a levegőben szinte késsel lehetett volna vágni a feszültséget, s bár Mihail nyugodtan viselkedett, nekem mégis úgy tűnt, mintha Márk egy kicsit kihúzta volna a gyufát a DÖK elnökénél. Mi lesz ebből? Beliánra kaptam a pillantásom, remélve hogy ha ő itt van, akkor csak nem mérgesedhet el ez a vita.
- Ne, nem hazudik! - a rellonos olyan számomra nem tetsző stílusban szólt Márkhoz, hogy ezúttal már én éreztem úgy, hogy ezt nem hagyhatom, s közbe kell szólnom. Úgy tűnt, hogy Belián is igyekszik a nyugodtabb megoldásra törekedni, ennek ellenére továbbra is éreztem a feszültséget a két srác között. Mihail kérdése aztán mégis csak megfagyasztotta az ereimben a vért, s elnémulva, némi bűntudattal tekintettem rá, hisz volt némi igazság a szavaiban. Felelősséget vállaltunk, vállaltam, s még sem teljesítettem a kötelezettségeimet. Anyáék nem lettek volna büszkék rám, ha megtudják, hogy mi történt, s még én magam is szégyelltem a történteket.
- Mihail, igazad van - mielőtt Márk újra szólhatott volna, közbeléptem, mert úgy éreztem, hogy ez a két levitás srác tehet a legkevésbé erről a helyzetről.
- Tényleg felelősséget vállaltunk, ebben igazad van, ahogy abban is, hogy a rendezvény a te felelősséged volt, és ha mi mulasztunk, amiatt téged vonnak felelősségre. Sajnálom, de légy szíves, ne Márkot hibáztasd, inkább csak engem...- tekintetem a rellonos pillantásába fúrtam, majd egy nagy levegő után folytattam. - Az történt, hogy..- elnémultam egy másodperc erejéig, Márkra, majd Beliánra pillantottam, s már előre éreztem, hogy utóbbi talán csalódhat bennem, de nem volt mit szépíteni a történteken, pillantásom visszavezettem a főnökre.
- Megkóstoltam az italokat, amiket felszolgáltam, amit nem kellett volna, tudom jól! Csak tudni akartam, hogy mit adok ki a pultból, de nem voltam felkészülve arra, hogy majd...rosszul leszek. Nem történt ilyen még soha azelőtt, és rettentően sajnálom! Tényleg! - az elnézéskérést nem csak Mihailnak szántam, hanem a teremben lévő másik két fiúnak is.
- Szóval, ha azt szeretnéd, hogy kilépjek a DÖK-ből, azt is megértem...de nem akartam rosszat. Márk meg pláne nem, ő csak segített nekem, tényleg! És Belián...sajnálom, hogy miattam ezzel kell most töltened az idődet, nem akartam egyikőtöknek sem rosszat - vallottam be, miközben némi bűntudattal pillantottam rájuk.
- Engem megbüntethetsz, de Márk tényleg nem tehet semmiről - nagyon sajnáltam, hogy miattam keveredtek ilyen helyzetbe, s csak azt reméltem, hogy minél előbb túl leszünk ezen a dolgon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A tanulószobában késsel lehetett volna vágni a feszültséget köztünk, s Mihail között, de leginkább arra lettem figyelmes, hogy Márknak sikerült felbőszítenie az elnököt. S még ha ezúttal Márknak sikerült is lenyűgöznie engem ezzel a határozottsággal, melyet fűszerezett némi szemtelenség, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire nagyon bosszús lett Mihail. Kicsit aggódtam is, hogy mi lesz majd ezután, s azt hiszem éppen emiatt léptem közéjük, hogy elkerüljük a bonyodalmakat. Éreztem, hogy Márk is dühös, éreztem hogy Mihail is az, s féltem attól, hogy majd egy idő után az egyik elveti a sulykot, s megüti a másikat. Hiába állt ott Belián, aki valószínűleg képes lett volna őket szétválasztani, s talán még egy kicsit örültem is annak, hogy ott van a közelünkben, nem akartam azt, hogy eddig fajuljanak el a dolgok, éreztem, hogy ezúttal magamra kell vállalnom a felelősséget, még mielőtt Márknak baja esne. Vagy Mihailnak.
- De, szükség van erre Márk, kérlek..- tenyeremmel intettem a fiú felé, s csak ezt követően vallottam színt ott az elnök, s Belián előtt, magamra vállalva a teljes felelősséget. Nem volt erről könnyű beszélnem, de mégis megtettem, bár tényleg szégyelltem magam előttük, s ha tehettem volna, akkor visszaforgatom az idő kerekét. Mihail arcát eközben persze nem láttam, mert az ablakpárkányon támaszkodott, nem is tudom, mintha nem érdekelték volna a szavaim. Vagy lehet, hogy túlságosan felbőszítettük őt? Zavart, hogy nem néz rám, s az, hogy azt mondta, nem érdekli, mi történt, az kifejezetten rosszul esett. Ha Belián nem lett volna ott, akkor szerintem el is áshattam volna magam, de ő legalább megértőnek tűnt, hangjából is az érződött, hogy nem ítél el, annak ellenére, hogy ő is látja a helyzetben az én felelősségemet. Márk azonban ekkor döntött úgy, hogy nem hagyja ezt annyiban, s döbbenten láttam, ahogy továbbra is kiáll értem ebben a helyzetben. Nem magát védte, nem akarta tisztára mosni magát. Ez egyrészt nagyon jól esett, másrészt viszont még mindig aggódtam, s újra azt vettem észre, hogy egymásnak feszül a két fiú. Ekkor kaptam a pillantásomat Beliánra, mintha csak most kérném, hogy szedd őket szét valahogy, de azt hiszem, hogy ő maga is úgy érezte, hogy már csitítania kell ezt a helyzetet.
- Márk...nem szükséges ez -  magam is próbáltam a levitást nyugtatni, miközben Belián is hasonlóan tett. Tartottam attól, hogy ez lesz az a pillanat, amikor Mihail nem bírja tovább, s felrobban idegességében, és hozzánk vágja, hogy takarodjunk, és lépjünk ki a DÖK-ből. Bár magam vállaltam volna ezt is, azt nem kívántam, hogy Márknak is el kelljen hagynia a közösséget.Legnagyobb döbbenetemre Mihail azonban nem akarta azt, hogy önszántamból kilépjek, s hirtelen nem is tudtam, hogy ezt mire véljem. Fordított helyzetben...nos, fogalmam sincs, hogy fordított helyzetben mit csináltam volna, de tény, hogy nem erre számítottam, s a rellonos tudott még meglepetéseket okozni nekünk.
Mindenki feszült volt, s egyedül talán csak Belián tudott higgadt maradni, már értettem, hogy miért volt szükség a jelenlétére. Megmagyarázhatatlan nyugodtsággal kezelte a helyzetet, s ami azt illeti, igaza volt. Mindannyiunknak le kellett volna nyugodni, egy kicsit csöndben maradni, és átgondolni a helyzetet. Igazából már én sem akartam kilépni, leginkább már csak amiatt aggódtam, hogy mi lesz Márkkal ezután, hogy ilyen keményen neki ment az elnöknek.
- Hogyan?? - nagyon nem tetszett az, amit az elnök szájából hallottam, s leginkább talán azért nem, mert a mondandójában volt némi igazság. Vagyis, magam sem tudtam, hogy mi ez az egész, de rettentően megzavart ez a kijelentés, s úgy éreztem, hogy reagálnom kell erre valamit, amivel teljességgel visszautasítom az állítást.
- Nem vagyunk szerelmesek! - csattantam fel, aztán mivel feltűnt, hogy nagyon megemeltem a hangom, sietve vissza is vettem belőle. - Én csak...már elismertem, hogy hibáztam, és vállaltam a felelősséget. És szerencsére nem történt semmi baj egyikünkkel sem Mihail, szóval nem gondolnám, hogy felelősséggel tartozol. De értjük, megértjük ezt, hogy lehetett volna rossz végkimenetele is a dolognak. Ahogy Belián is mondta - mutattam a levitásra - legyenek meg a megrovások, részemről jöhet mind, mert Márk tényleg csak rám vigyázott ott, hogy ne történjen semmi bajom - ekkor egy pillantást vetettem a másik levitásra, s tekintetem visszavezettem Mihailra.
- Megértettük Mihail, hidd el, megértettük. Szégyellem a történteket, tényleg. - őszinte voltam, s bíztam abban, hogy ő is megérti egy kicsit a mi helyzetünket.
- Csak mond, hogyan tehetném jóvá ezt a dolgot - ezúttal csak a magam nevében beszéltem, mert még mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb felelőse ennek az egésznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A helyzet az, hogy történt, ami történt, mindannyian hibáztunk, ki így, ki úgy. Nekem nem szabadott volna a bálon alkoholos italt fogyasztanom, jobban oda kellett volna figyelnem és teljesítenem a kötelességeimet, amiket rám bíztak. Márknak talán rám kellett volna jobban figyelnie, mint rangidős csapos, s talán meg kellett volna várnunk a váltást, bár ha ő úgy ítélte meg, hogy nem volt erre idő, akkor azt biztosan okkal tette. Mihail meg...nos, neki talán egy fokkal normálisabb hangnemben kellett volna leteremtenie bennünket, bár az ő helyzetét is átéreztem, hisz valószínűleg ideges volt a történtek végett, s ha rajtam lett volna a felelősség, akkor talán én is hasonlóképpen reagáltam volna. Szóval elég kínos volt ez a szituáció, én még mindig rosszul éreztem magam, részben a történtek és a viselkedésem végett, részben meg azért, mert a két srác annyira egymásnak feszült, hogy legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy na jó, most már ebből elég volt! Ehhez azonban még nem volt meg a kellő bátorságom, azt hiszem, s talán azért sem mertem megtenni, mert mégis csak hülyeséget követtem el, amiért jogosan járt fejemre a fejmosás. Tényleg csak Belián jelenléte nyugtatott, ő lehetett mentsvára mindannyiunknak, s úgy láttam, hogy ő is próbálkozott csitítani a hangulatot, a végére azonban talán már ő is elveszítette a higgadtságát, vagy legalábbis egyre nehezebben viselte a két srác vitáját.
Én próbáltam Márkot csitítani, ő meg hol Márkot, hol pedig Mihailt, de úgy véltem, hogy ez a kakaskodás nem vezethet semmi jóra.
- Belián - hallva a srác viccelődését, mégis kénytelen voltam idősebb háztársamra finoman rászólni, mert ő talán viccnek szánta a megjegyzését, ismerve Márkot éreztem, hogy ez már tényleg csak olaj lesz a tűzre. Addig a pillanatig úgy gondoltam, hogy valószínűleg én maradok majd az egyetlen, viszonylag nyugodt lélek a szobában, ám Mihailnak sikerült olyat szólnia, amivel alaposan felidegesített. Hirtelen azt se tudtam, hogyan tagadjak, rögvest rávágtam, hogy ez persze nem így van, mint amit ők rólunk gondolnak. De egyáltalán, miért is gondoltak effélét? Ó te jó ég! Lehet, hogy esetleg a bálon mást is műveltem, s olyasmit mondhattam valakinek, amit nem szabadott volna? Vagy rá volt írva a homlokomra, hogy...nem, az nem. Ugye nem mutattam annak jelét, hogy?
Pillantásomat rögtön Márk felé kaptam, legnagyobb döbbenetemre ő azonban nem tiltakozott, sőt, semmiféle megjegyzést nem tett, mintha őt ez az egész nem is zavarta volna. Mi van?
Értetlenül álltam a szobában, miközben karjaimat összefűztem a testem körül, s még mindig ideges voltam a rellonos megjegyzésétől, amit ugyan nem vont vissza, de talán szépített a helyzeten. Mindenesetre már mindegy volt. Aminek nem szabadott volna, az hangosan lett világgá kürtölve.
- Akkor jó - vágtam rá kissé már én is bosszúsan, s azt hiszem, hogy én is elveszítettem a türelmemet a DÖK vezetővel szemben. Nem bírtam már elviselni tovább ezt a feszültséget, utoljára mondtam el, hogy értem én, miben hibáztam, hogy megértem őt is, s utoljára mondtam azt , hogy sajnálom, remélve, hogy talán végre sikerül majd zöldágra vergődnünk.
Úgy tűnt, hogy Belián noszogatására talán Márk is visszafogta magát, mert végül ő is elnézést kért, noha éreztem rajta, hogy ha nem ilyen szituációban lennénk, akkor elküldené melegebb éghajlatra a főnököt.
- Szerintem Belián magára nézve is veheti a bocsánatkérésünket, ez nektek is szól - megelőzve Márkot, inkább megszólaltam gyorsan, mielőtt még újabb vitába kavarodnának a rellonossal.
- És köszönjük, máskor nem fog ilyen megtörténni, odafigyelünk majd - mindezt már az elnöknek címeztem.
- Viszlát Mihail - köszöntem el tőle, majd mielőtt sarkon fordultam volna, még odaléptem Beliánhoz.
- Köszi, hogy...mindent - nem kellett kifejtenem, talán ő is sejtette, hogy neki hála nem lett itt nagyobb verekedés, azt hiszem. Végül még Márkra pillantottam, de hirtelen nem tudtam, hogy neki mit mondhatnék, így inkább minenkitől elköszöntem, majd sietve hagytam el a szobát, a folyosóra érve azonban megálltam, s a falnak dőlve vettem egy nagy levegőt. Részben még mindig volt bennem némi feszültség, részben meg még ideges voltam Mihail kijelentése végett. Márkkal pedig beszélni akartam, mert még sem lehetett az már megint, hogy ne beszéljünk. Éppen ezért, néhány lépéssel távolabb lépve várakoztam, hátha még megjelenik, hogy átbeszélhessük ezt a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Jó érzés volt megszabadulni a benti feszültségtől, mely leginkább a két fiú miatt erősödött fel, de némi nyugtalanság még mindig tombolt a mellkasomban, ha arra gondoltam, hogy mi történt odabent. Nem volt olyan könnyű megemészteni azt a stílust, ahogyan beszélt velünk az elnök, ahogy azt is nehéz volt elviselnem, hogy szerelmespárként tituláltak minket, hisz nem voltunk azok! Vagyis, magam sem tudom, hogy mi volt az az egész, ami kettőnket körbe lengett, de egész biztos, hogy ez nem lehet szerelem, vagy mégis?
Idegesen ácsorogtam odakint, mert volt bennem némi félsz, hogy talán odabent majd összeverekednek, és akkor nagy lesz a baj. Amilyen paprikás kedvükben voltak, ezt simán ki tudtam nézni a rellonosból, de Márkból is, s azt hiszem, hogy ezúttal főleg ő volt nagyon indulatos, ami igen csak meglepett. S bár a határozottsága tetszett, talán még soha nem láttam őt ilyen mérgesnek, leszámítva a téli kirándulást, amikor összevesztünk. Igen, azt hiszem, hogy akkor volt még ennyire kiborulva. Meg talán náluk...
A gondolataimból egy erőteljes ajtócsapódás rántott vissza a folyosóra, láttam Márk kiviharzó alakját, s elég volt csak rápillantanom, hogy lássam rajta, mennyire haragos kedvében van. Nyeltem is egy nagyot, mert nem voltam biztos abban, hogy vajon jó lenne-e, ha most megszólítanám őt, de végül is, mit veszíthetek? Amúgy is beszélnem kellett vele, részben a bent történtek miatt, meg amiatt is, mert azóta nem találkoztunk, hogy náluk voltam.
- Márk...- halkan ejtettem ki a nevét, majd gyorsan a torkomat is megköszörültem, ahogy a folyosón kifordultam elé, s pillantásomat a kékjeibe fúrtam.
- Én...szeretném megköszönni, hogy odabent kiálltál értem, de igazán nem kellett volna magadat is bűnbaknak kikiáltanod, mert miattam történt múltkor minden. Most már én is átgondoltam ezt, és nem tagadom, hogy nagyon bután viselkedtem, szóval csak én tehetek az egészről. Ami meg Mihailt illeti...ne húzd fel magad rajta, szerintem neki csak a stílusa ilyen, meg aztán...hát megértem, hogy nem repesett a boldogságtól, talán én sem örültem volna, ha eltűnik két emberem. De akkor sem kellett volna így beszélnie veled - tessék, kiböktem, amit akartam, legalábbis egy részét, s azt hiszem, hogy kezdetnek ennyi elég is volt, hisz ezen kívül mit kellett volna tennem? Volt bennem egy érzés, hogy megérintsem az arcát, s nyugtatóan magamhoz öleljem, de ezt még sem csinálhattam vele. Ajh, fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem is tudom, hogy mit vártam, de talán azt, hogy majd rám mosolyog, megérint és mond egy két jó szót, vagy azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjak, esetleg nyugodjak meg. Ehelyett először meg sem szólalt Márk, aztán meg, legnagyobb döbbenetemre intett, hogy menjünk vissza a levitába. Ketten. Igen, jól hallottam, azt mondta, hogy menjünk vissza. Nem azt mondta, hogy én menjek el, aztán ő majd megy külön úton, hanem együtt akart velem visszasétálni. Ez most akkor azt jelenti, hogy nincs harag, és újra jó minden? Vagy mégis mit? Egyáltalán mit gondolt rólam a legutóbbi találkozásunk óta? Hisz azóta eltelt több, mint két hét, mi meg nem is beszéltünk egymással.
- Öhm, oké - bólintottam, aztán ahogy a fiú elindult, úgy megindultam mellette, s igyekeztem beérni a lépteit. Közben mindvégig gondolatok kavarogtak a fejemben, néha lopva felé pillantottam, de ha esetleg visszanézett, akkor meg elkaptam a fejemet, mert nehogy azt higgye, hogy bámulom, mert nem is. Csak úgy jó volt ránézni, és még a talárja ellenére is jól nézett ki, főleg a haja. Egész jól állt neki most.
- Jó igaz, tényleg nem tudunk már változtatni. Csak van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy miattam te és Belián is ilyen helyzetbe keveredtetek. Mihail meg...nos, meglehetősen gúnyosnak tűnt, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. De amikor egymásnak feszültetek, egy kicsit megijedtem attól, hogy össze fogtok ugrani. - ezt azért még el akartam mondani Márknak, mert ott voltam, és láttam, hogy milyen indulat volt benne, s milyen indulat a rellonosban. Tényleg féltettem őt, hazudnék, ha nem, de ezt már inkább nem fűztem hozzá.
- Igen, ebben is van igazság, mert azért...nem direkt csináltuk, amit, de a lényeg, hogy véget ért ez a beszélgetés, és nem vagyunk kirakva a DÖK-ből, és minden megy tovább. - fűztem gyorsan hozzá, mert még mindig éreztem Márkon a feszültséget, s nem akartam azt, hogy tovább orroljon Mihailra.
Közben tovább folytattuk a sétánkat az első emelet irányába, a lépcsőknél azonban Márk valahogy elém keveredett, én meg megtorpantam a felsőbb fokon, s kíváncsian pillantottam rá. A fiú ezúttal meglepően kedvesnek tűnt, mintha a szavaival is engem akart volna kivédeni, még most is, mint odabent. Ez azért jól esett, még egy halovány mosoly is az arcomra szökött, de aztán ahogy a randi szót kiejtette a száján, menten elvörösödtem, s hirtelen szóhoz sem jutottam.
- Mi..mi? - ahelyett, hogy valami értelmes dolog jött volna ki a számon, inkább csak egy kérdést tudtam kipréselni magamból, persze ekkor már pipacsvörös színben úszott az arcom. Márk meg csak nevetett, aztán meg el is fordult és lépdelt tovább, de én még mindig ott ácsorogtam a lépcsőfokon, mint akit leforráztak.  
- Várj Márk - felocsúdva a gondolataimból, sietve szedtem a lábaimat utána, s amikor sikerült beérnem őt a lépcső aljánál, be is kanyarodtam elé, s ezúttal én álltam el az útját. Az arca meg vörös volt, mint az enyém, s ezt nem nagyon tudtam mire vélni, de amúgy is, fontosabb kérdést akartam intézni hozzá.  
- Ezt most úgy értetted, hogy? Csak mert én ... na jó - sóhajtottam egyet, s még a karjaimat is összefűztem magam előtt, mintha így akarnék védekezni, mert nem tudhattam, hogy mire számítsak.
-  Szóval egy ideje már akartam veled beszélni arról, ami nálatok történt. Először is sajnálom, oké? Mert annyit agyaltam azóta, hogy rájöttem, hogy talán nagyon is hülyén viselkedtem veled. Nem akarom, hogy haragudj, azért, amit tettem, de szeretném tudni, hogy most akkor mi a helyzet? Mert én ebbe már lassan teljesen belezavarodok - csak néztem azokba a kék szemekbe, talán még a vérnyomásom is feljebb szökkent, de egy biztos, rettentően ideges lettem mellette.
- Tetszel nekem, de gondolom ebből már rájöttél a múltkori után, és...látod, ezért nem a lányok csinálják ezt, nézd tök ideges vagyok - előhúzva a tenyereimet, kinyújtottam, hogy lássa, mennyire remegek az idegességtől.
- Szóval...én azt hiszem, hogy már értem magamat, de téged nem igazán. Mert már vagy két hete kerülsz, de most meg benyögsz egy ilyen randis dolgot...szóval, most akkor mi a helyzet? - nem bírtam tovább, tudnom kellett, hogy most mégis mi van. Ha csak egy ostoba kislánynak gondolt, akkor örültem volna, ha elmondja, de ezt a feszültséget így már nem lehetett elviselni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Ne, ne, kérlek várj, hogy most már befejezzem, mert ezt most már muszáj kibeszélnem magamból - éreztem én, hogy talán gyors lesz ez a dolog, vagy meglepem őt ezzel az egésszel, de nem akartam, hogy éppen félbeszakítson, amikor végre rászántam magam arra, hogy tisztázzuk ezt a dolgot, ami legutóbb történt. Mert valami igenis történt a bál éjszakáján, meg az utána következő reggelen, s ha akartuk, ha nem, voltak dolgok, amik megtörténtek, és amiket már nem tagadhattunk csak úgy le.
Én sem tudtam már visszafordítani az időt, hogy kitöröljem azt a csókot, vagy a viselkedésemet, de igazából ezt nem is akartam megtenni, hisz tulajdonképp így próbáltam tudtára adni amit érzek, azt hiszem. Azóta viszont annyira elkerült engem, hogy már nem tudtam hová tenni őt, s nem tudtam, hogy mit gondol, így jobbnak láttam, ha egyszer, s mindenkorra megbeszéljük és így, vagy úgy, de pontot teszünk a dolgok végére.
Mélyen fúrtam pillantásom Márk tekintetébe, s gyorsan folytattam, hogy kibeszéljem magamból mindazt, ami a lelkemet nyomta vele kapcsolatban. Csak akkor vettem már levegőt, amikor sikerült kiböknöm a kérdésemet, azután néztem rá kérdően, várva a válaszát.
- Hogy micsoda? - gyerünk, nyögd már ki, mert az idegességtől menten beájulok. Szuggeráló pillantással fürkésztem, miközben abban reménykedtem, hogy abba hagyja ezt a hebegést, s végre tiszta vizet önt a pohárba. A kezeim persze még mindig remegtek, s már össze akartam fűzni a testem körül, amikor Márk megfogta őket. Ó egek, most meg mi lesz?
Az érintésétől is ideges lettem, igaz ez már egész másfajta idegesség volt, még a gyomrom is görcsbe rándult, de el sem tudtam képzelni, hogy ezt most mégis miért csinálja.
- Az a helyzet, hogy? - ismételtem vele együtt a szavakat, miközben jobban kinyitottam a szemeimet, s feszülten vártam a válaszát. Ekkor azonban megint elengedte a kezeimet, én meg értetlenül ráncoltam a homlokom, s mivel túlságosan védtelennek éreztem magam előtt, jobb híján, meg hogy legyőzzem a zavaromat, inkább sietve mégis összefűztem magam előtt a karjaimat.
- Mi van? - el sem akartam hinni azt, amit kérdezett, s nem is tudtam hirtelen, hogy megüssem, vagy rázúdítsak valami átkot. Miközben én őszintén a tudtára adtam, hogy mit érzek, ő csak ennyit volt képes kipréselni magából, hogy mikor iszunk egy teát? Mintha uzsonnázni készülne velem. Már majdnem ott tartottam, hogy elküldöm őt a búsba, s bennem volt az indulat, hogy vállon is bokszoljam őt, ekkor azonban újabb hebegő szavakat nyögött ki válaszként, amit ismét csak hunyorogva próbáltam értelmezni.
- Tényleg? - a haragom máris elpárolgott, amint kinyögte az utolsó szavakat, az értetlen vonásaim hirtelen mosolyba kúsztak át, s már nem is akartam őt megütni.
- Egy pillanatra már..hú, rám hoztad a frászt - vallottam be őszintén, s megcsóválva a fejemet, újra felpillantottam rá.
- Szívesen megiszom veled egy teát..kettőt is - feleltem mosolyogva, miközben ingaóra módjára ide-oda hintáztam a sarkamon, s már a védelemként funkcionáló karjaimat is leengedtem magam mellett, majd zavaromban egyik kezemmel a hajamat birizgáltam.
Nem tudtam, hogy most mit kéne tennem, átfutott a fejemben, hogy talán megfoghatnám a kezét, vagy adhatnék neki egy puszit, de rájöttem, hogy azzal csak elriasztanám, s akkor három hétig megint színét sem látnám.
- Öhm...akkor, visszakísérsz a levitához? Közben megbeszélhetnénk, hogy mikor menjünk teázni - nagyszerű, ennél kreatívabb módon nem is nyilatkozhattam volna meg előtte. De fogalmam sem volt, hogy mégis mit kellene mondanom, hisz még mindig nagyon zavarban voltam miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ahogy kiejtette a száján a szót, hogy én is tetszem neki, hirtelen úgy éreztem, mintha egy nagy kő esett volna le a vállamról, s mindaz a feszültség, mi hetek óta feszítette a mellkasomat, az egyszerűen elszállt. Ha tudtam volna, hogy ehhez az egészhez csak az kell, hogy végre ténylegesen beszéljünk egymással, akkor valószínűleg már sokkal előbb felkeresem őt ezzel kapcsolatban. Csak épp nem éreztem úgy, hogy készen állnék egy ilyen beszélgetésre, meg korábban azt hittem, hogy haragszik rám a történtek végett, s ráadásul rettentően féltem is a válaszától. De ez a DÖK-ös megbeszélés elkerülhetetlen volt, s így meg már én sem tudtam tovább magamban tartani ezeket a dolgokat.
- Okés - már a mosolyom is kiszélesedett, legszívesebben mondjuk táncra perdültem volna, de ez azért megint csak kellemetlen helyzetet teremtett volna, én meg nem akartam azt, hogy bolondnak nézzen Márk. Emiatt, még mielőtt táncos mozzanatot tettem volna, inkább visszafogtam magamat, s a kezeimet arra kényszerítettem, hogy a testem mellett lógjanak.
Márk közben megindult, mellette lépdeltem, s végig azon agyaltam, hogy most akkor mit kellene mondanom. Tisztáztuk, hogy tetszünk egymásnak, oké. És ezt követően már nincs semmi közös? Mit illik vagy kell ilyenkor mondani?
Azt hiszem, még mindig zavarban voltam a szavaitól, az arcom talán még mindig vöröslött, amit azok a gondolatok sem enyhítettek, melyek ezt követően motoszkáltak az elmémben. Meg kellene fognom a kezét? Nem, neki kellene az enyémet. Vagy ez korai?
- Nem akarod megfo...- nem tudtam befejezni a kérdést, ugyanis szinte egyszerre szólaltunk meg, de talán milyen jó, hogy ez így jött ki, mert lehet, hogy a kérdésem hallatán Márk hátraarcot vágott volna. Ehelyett csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, s hagytam, hogy elmondja, amibe belekezdett.
- Benne vagyok, én főzöm! - szinte azonnal, lelkesen csaptam le erre a lehetőségre, s még rá is mosolyogtam a srácra, ahogy egyre közelebb értünk a Szfinx portréjához.
- Amúgy tetszett az, ahogy kiálltál az igazadért Mihaillal szemben...igazad volt - és dögös is voltál. Ezt azért már nem fűztem hozzá, ehelyett inkább csak mosolyogtam a srácra.
- És ezután már tuti, hogy többet nem fogok felszolgálni egy DÖK-ös bulin sem. Legalábbis alkoholos italt nem. - toldottam még meg a korábbi szavakat, s ezen valahogy elnevettem magam, mert utólag visszagondolva, elég ostobának tűnhettem azon a bálon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A gondolatom megtartottam magamnak, hisz nem akartam félbeszakítani a srácot, ha már beszélni kezdett, hagytam, hogy mondja, amit szeretne. Az viszont nagyon meglepett, hogy mindezek ellenére egyszer csak megfogta a kezemet, amire magam is lepillantottam, mert váratlanul ért. Jó, igaz ugyan, hogy magam is ezt akartam neki javasolni, hogy igazán megfoghatná már a kezem, ellenben ezzel egy mosolyt sikerült az arcomra csalnia, na meg némi liftezést a gyomromba. Bár utóbbit el tudtam nyomni, annak ellenére, hogy szokatlan volt ez az egész.
- Nem csak állítólag - mosolyogva pillantottam fel Márkra, ezután hoztam még szóba a tanulószobán történteket, mire a srác olyan önbizalommal reagált, hogy meglepett mosollyal pillantottam rá.
- Hóha...na jó, néha igen - vigyorogtam rá, majd felhoztam még a pultos témát is, amin jót mosolyogtam, s tulajdonképp Márk megjegyzése sem vette el a jókedvemet, inkább csak elkomolyodtam egy pillanatra.
- Igen, tudom. De tanultam abból az estéből, és most már tudom, hogy az alkoholnak milyen káros hatásai vannak, szóval ígérem, igyekszem elkerülni a közeljövőben, becsszó! - szabad kezemet a szívem fölé helyeztem, s így tettem esküt Márknak, mert mégis csak neki kellett átélnie velem azokat az órákat. S bár talán volt benne egy-két vicces pillanat is talán, azért nagyrészt megnehezítettem az estéjét.
A szfinxhez érve megálltunk, vártam, hogy vajon milyen feladványt ad majd nekünk a kép, a srác viszont hirtelen bemondott egy számot, mire a rejtett átjáró azonnal feltárult előttünk, én meg értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben Márkra pillantottam.
- Dehát ezt...hogy csináltad? Nem is kérdezett..- még mindig értetlenül néztem rá, mivel azonban előre tessékelt, megindultam, mielőtt a Szfinx meggondolná magát.
- Elárulod, hogyan csináltad ezt az előbb? - ha már a titkos átjáróban voltunk, megtorpantam előtte, s kíváncsian pillantottam a tekintetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem megy, nem megy, nem megy. - A francba már! - csattantam fel haragosan, s még a kezemben tartott ceruzát is dühösen vágtam a papírlapra, amire már a közelemben ücsörgő, s éppen olvasó srác is morcosan kapta fel a fejét. Egy kicsit hasonlított Márkra, ő is olyan túl komoly, túl okos formának tűnt, s láthatóan sikerült őt megzavarnom a könyvvével való romantikázásban. - Bocs - sóhajtottam,  mert jó modorra neveltek, s egy ilyen helyzetben mindig elvárták tőlem, hogy viselkedjek tisztelettudóan. Pedig most legszívesebben hozzá vágtam volna, hogy ha nem tetszik, akkor ülj máshova olvasgatni a flancos könyvedet. Legalábbis volt már bennem annyi indulat, hogy ezt csak így hozzávágjam, de mégis győzedelmeskedett rajtam az a fránya modor, amit hosszú évek alatt sulykoltak belém a szüleim.
Az előttem álló feladathoz azonban továbbra sem éreztem erőt, Johannes Faustusról kellett volna írnom egy esszét az okkultizmus kapcsán, de akárhányszor is kezdtem bele, a mondatok teljesen összezavarodtak a fejemben, a korábbi tanulmányokból szinte semmi nem jutott az eszembe, és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok teljesíteni a feladatot. Nem tudtam koncentrálni, hiába próbálkoztam, hiába vettem a kezembe újra a ceruzát, hogy erőt vegyek magamon és végre megkezdjem az első mondatot, állandóan máshol jártak a gondolataim. Szívás volt ez a suli, egy kicsit már kezdtem besokallni a ránk nehezedő nyomástól, a szülők elvárásától. Nekem mindig jól kellett teljesítenem, most is ezt várták tőlem, de mi van, ha én nem ezt akartam? Semmi kedvem nem volt ehhez az esszéhez, de őszintén szólva máshoz sem. Mióta pár napja Bence tudatta velem, hogy nem, azóta nem tudtam mit kezdeni magammal. Hiányérzetem volt, rosszul éreztem magam a bőrömben, szó szerint nem volt kedvem semmihez.
A srác közben úgy tűnt, nem tudta tovább elviselni a szenvedésem, így összeszedve a holmiját, egyedül hagyott a tanulószobán. Hála Merlinnek, talán majd így jobban megy!
Ismét nekiveselkedtem a feladatnak, ám amint a ceruzám hegyét a papírlapra illesztettem, hogy újra kezdjem a korábbi mondatom, hallottam, hogy nyílik az ajtó, s valaki becsörtet rajta. Talán még lihegett is, vagy csak a levegőt vette, mindenesetre mikor hátrafordultam, már azt láttam, hogy valaki elterült az egyik fotelban. Mi van, ha rosszul lett? Ó, a fenébe is! Ennyit a feladatról.
Nem örültem annak, hogy ismét megzavartak, de fene a gondoskodó formámba, azért csak felpattantam, s odasétáltam, hogy megnézzem, nincs-e rosszul.
- Hahó, jól vagy? - léptem mellé, ám ekkor vettem csak észre a lányt, a hozzá párosuló arcot. - Aőhhh - valami értelmetlen szó szökkent szárra ajkaimból, miközben döbbent arckifejezéssel néztem a lányra, s már kétszer is megbántam, hogy felálltam, és odalépdeltem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hogy a sárkány fortyogó barlangjában füstölögne…vagy valami ehhez hasonló volt az első gondolatom, amint lélektükreim előtt nem más tűnt fel, mint Babett. Hogy miért is kellett nekem felkelnem, és idejönnöm, miért kellett nekem mindig arra figyelnem, hogy mások hogy vannak? Hagytam volna, hogy pusztuljon meg a fotelben.
- Öh, remek. Csak onnan…khm, onnan úgy tűnt, mintha rosszul lennél, de így elnézve…nos, jó színben vagy - hát persze, hogy is ne lenne jó színben, mikor valószínűleg Bence repesve reppent karjaiba, legalábbis azt hiszem, hisz ki más lenne az, akibe szerelmes lenne? Legjobb tudomásom szerint Masa már régóta szóba sem jöhetett, más lányról pedig nem hallottam. Szóval igen, minden bizonnyal ő lehet az a lány, aki miatt dobott Bence.
Gondolataimból elém kerülő arca, s gunyoros mosolya rántott vissza, mert hát úgy döntött, felegyenesedik. S mi az, hogy felegyenesedik, talán fel is akar lökni. - Ja persze, az is kell neked…öhm, a gitár - talán nem kellett volna kommenteket fűznöm a mozdulataihoz, de mégis, irritált a jelenléte. Ha nézéssel perzselni lehetett volna, akkor már egész biztos, hogy lángok vették volna körbe. Pechemre ilyen varázslatot sem tudtam, meg sajnos nem voltam eléggé bosszúszomjas ahhoz, hogy felgyújtsam.
Ráadásul neki éppen a Tanulószobába kellett jönnie, s itt zörögni azzal a gitártokkal. Ha csak arra gondoltam, hogy Bencével összejöttek, s hogy talán még ki is beszéltek, úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék. Kezdett ez az egész helyzet olyan nyomasztóvá válni, úgy éreztem, hogy megfulladok. Vajon mi volt benne más, mint bennem?
Néhány másodpercig lopva fürkésztem, s próbáltam rájönni arra, hogy miért voltam kevés, ám valami furcsa nesz zavart meg, s szinte egyszerre kaptam pillantásom Babettel az ajtó irányába.
- Mi a…neee - némi késéssel, ám magam is ráeszméltem arra, hogy ez a két fiú mit talált ki, addigra azonban Babett már az ajtó kinyitásával próbálkozott. Kezeimet védekezően fűztem össze magam előtt, ahogy kissé idegesen odalépdeltem, hogy magam is szemügyre vegyem a helyzetet.
- Mert nem nyílik? Hogy nem jött be ez a varázslat? - elhiheti, hogy legkevésbé sem volt hangulatom vele egy helyiségben tartózkodni, el is kaptam róla a pillantásom, s magam kezdtem el a kilinccsel babrálni, hátha az majd magától kinyílik.
- Ez nem vicces, halljátok? Nyissátok ki!- ütögettem meg párszor a tenyeremmel, hogy jelezzek annak a két balféknek, ám mindhiába, már a hangjukat sem lehetett hallani.
- Úgy nézek ki, mint aki mindenre tudja a választ? - nem tudtam türtőztetni az indulataimat, ez nem volt szép tőlem, de nem tudtam ennél szebben reagálni. Végül sóhajtva fújtam ki a levegőt.
- Nem tudom, írj egy sms-t a barátodnak, és kérd meg, hogy engedjen ki minket…vagy téged, vagy tök mindegy - vontam vállat, végül is, Bence valószínűleg gyakran ült a telefonján, meg amúgy is, biztos ezer örömmel sietett volna, hogy kimentse a hercegnőt a fogságból.
- Ajh Merlinre…ez tényleg nem nyílik - azért csak még egyszer megpróbáltam, végül ismét a lány felé fordultam. - Tényleg nem megy. Nem megy. Nem…és pont ve..mindegy. Talán megpróbálhatnál valami komolyabb varázslatot, végül is, ötödéves vagy - szúrtam oda, ahogy pillantásom újra Babettre emeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tényleg kiakadtam. S nem csak azért, mert alapvetően nem bírtam a bezártságot, de az is feszélyezett, hogy éppen azzal a lánnyal kerültem kelepcébe, akivel egyetlen másodpercig sem akartam egy levegőt szívni. Aki valamiért jobbnak bizonyult nálam, s akire ha rápillantottam, rossz érzés kerített hatalmába. Talán némi irigység, féltékenység, s düh járta át bensőmet. Harag, amiért létezett, s amiért elvette tőlem a szerelmet. Még ha ez nem is volt kimondva. Na persze, a gavallér uraság egy szóval sem mondta volna, hogy ki az a másik, akit szeret, de biztos voltam benne, hogy ez a fiatalabbik Drinóczi lány.
A gitár. Azonnal megakadt pillantásom a hangszeren, miközben ki is csúszott a számon olyan megjegyzés, minek talán nem kellett volna, de ki tudta volna leplezni az érzéseit egy ilyen feszült helyzetben. Jó, a gyakorlottabbak talán. Nekem viszont nem ment, mily kár. Pedig egy pillanat erejéig eszembe jutott a zene, az a sok próba Marcival, s az a néhány gitárlecke, amit akkor adott, ha már nagyon nem volt kedvem énekelni. Milyen remek hangja lehetett ennek a hangszernek, milyen jó lett volna végig pengetni a húrjain, valószínűleg az is megdobogtatta volna a szívem, de aztán jött ez a ...ez a boszorkány, aki lecsapott a nyakára, s annál fogva húzta magához, hisz az övé volt. - Ja, semmit. Szép gitár - tettem hozzá, s bár nem adtam neki magyarázatot, leplezni sem próbáltam a hozzáállásomat, felesleges erőfeszítés lett volna.
A fiúk vihogása, s az ajtóval vívott fölösleges küzdelem csak tetézte bennem a feszültséget, amik aztán szavak formájában törtek fel belőlem, s csattantak Babetten. Nem tudom, miért nem fékeztem meg magam, s miért fakadtam így ki, hisz alapvetően mindig kedves voltam másokkal. Most viszont képtelen voltam megfékezni a bennem tomboló indulatokat, melyek immár gúny formájában törtek utat maguknak.  Persze jött is rá a válasz, érettnek ható kioktatás kíséretében, amire jobb napokon egyetértően bólintottam volna, s valószínűleg elcsitulok, most viszont a szemöldökeim szökkentek feljebb, s haragosan villantak kékjeim a lányra. Kérdése egy pillanatra megzavart, azt hiszem némi szégyen kezdett munkálkodni bennem, s magamnak is feltehettem volna a kérdést, hogy mégis mi a fene ütött belém? Már-már bennem volt , hogy elnézést kérjek és tisztázzam vele a bennem kavargó érzéseket, ám meglátva arcán a fintort, s hallva bántó kérdését, sötét függöny borult az elmémre. Mint ahogy megindul a gőzmozdony, hangosan harsog, s hatalmas gőzfelleg tör belőle a magasba, olyan robajjal gyúlt lángra bennem a düh. Elveszítettem a józan eszem, Babett arcán mintha gúnyos vigyort láttam volna felcsillanni, pedig talán csak az elmém játszott velem. Szavai fájdalmasan hatoltak a lelkem mélyére, annyira rosszul esett a kérdése, hogy minden porcikámban megfeszültem a dühtől. - És téged nem bánt, hogy ilyen szemét vagy? Hogy merészelsz ilyet kérdezni?- nem bírtam tovább egy helyben maradni, sem frappánsan reagálni. Elpattant a húr, indulatosan léptem előrébb, s balommal elkapva a haját, rántottam rajta egyet. -Semmi közöd a kapcsolatunkhoz te aljas kígyó! Biztos tele tömted a fejét a rokonsággal, meg illegetted magad előtte! Ha nálam lenne a pálcám leátkoznám a fejed!- vicsorogtam arcába hangosan a szavakat, s jobbommal próbáltam lökni is rajta egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Karácsony után azon kaptam magam, hogy egy kicsit szűkebb lett az egyik farmerem, amivel egyébként nem lenne baj, ha nem az lenne a kedvencem. Ez pedig csakis a sok-sok mézeskalácsnak volt köszönhető, hisz abból jócskán befaltam az ünnepek alkalmával. Az új év bekövetkeztével azonban elhatároztam azt, hogy ha törik, ha szakad, visszafaragok a súlyomból, hogy újra kényelmes legyen a kedvenc ruhadarabom. Ez szerencsére megtörtént, viszont a gyakori edzések úgy beépültek a mindennapjaim közé, hogy azon kaptam magam, megint csak mennék az edzőterembe. Ez ma sem volt másként, miután átvettem az edzőruhát, s a vállamra kanyarintottam egy törcsit, egy palack vízzel vettem célba a termet, s bemelegítésként egy kis tekeréssel kezdtem a biciklin. Egy jó fél órás tekerés következett, igyekeztem tempósan tekerni, így fél óra elteltével már éreztem azt, hogy folyik rólam a víz. Tovább is tekerhettem volna, de az egyik haverom mesélte, hogy fontos súlyzós edzéseket is beiktatni, így nem akartam kizárólag egy eszközzel lefárasztani magam.
Leszállva a bicikliről, megtöröltem az arcomat, s a nyakamat, majd letekertem a palackról a kupakot, és hosszan kortyoltam a frissítő vízből. Jól esett, szomjas is voltam, de nem lazsálhattam tovább, folytatnom kellett az edzést, már csak azért is, mert elhatároztam, hogy át fogom úszni a Balatont.
Meg is indultam a súlyzók felé, de ahogy körbevezettem pillantásom a termen, észrevettem a futópadon kocogni Bencét. Meg is lepődtem egy pillanatra, mert az elmúlt hetekben szinte mindig ebben az időpontban jártam itt, és soha nem láttam őt, szóval fel is merült bennem a kérdés, hogy vajon mit keres itt?
Egy kicsit félbe hagyva az edzéstervemet, törölközőmet felkapva, kezemben a palackkal lépdeltem oda mellé. - Hová futsz ilyen hipergyors tempóban? - mosolyogva pillantottam rá, nem akartam beszólni, de elég gyenge programon taposta a gépet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Hát szia neked is, látom, nagyon elbambultál - jegyeztem meg egy mosollyal, mert úgy tűnt, hogy Bence nagyon is bámulta az előtte edző lányokat. Ezzel persze nem is lenne probléma, hisz fiú, ám mégis csak van egy barátnője tudtommal. Mindenesetre csak egy mosolyt villantok felé, nem vagyok ítélőszék, hogy pálcát törjek felette. - Azt látom - nevetek fel, s meg is csóválom a fejem. - Esetleg a futáshoz jobb lenne odakint edzened - ezt azért átgondolhattam volna, hisz a végén még azt fogja gondolni, hogy el akarom hessegetni a teremből, amiről persze szó sincs. - Úgy értem, hogy odakint azért haladnál is, de így sem rossz - fűztem gyorsan hozzá, biztos, ami biztos, nehogy megharagudjon rám. - Áh, még csak fél órát tekertem, de ennyi kardio elég volt, most súlyokat kellene emelgetnem - mondtam mosolyogva, miközben pillantásom végig szökött rajta. Nem sűrűn láttam edzeni, szerintem ő is jó formában volt egyébként. - Lefárasztani? Hogy érted? - összeráncoltam a homlokom, miközben értetlen mosoly szökött az arcomra. - Amúgy meg…miért is ne, ha már úgyis itt vagy, edzhetnénk együtt. Segítesz? - kíváncsian vontam fel a szemöldököm, miközben letekertem a palackomról a kupakot, hogy igyak egy korty vizet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Ja, ha csak ez a probléma, akkor mondanám, hogy csatlakozom, mert heti egyszer csak futni szoktam és odakint. Megfagyni nem fagynál meg amúgy futás közben, de tulajdonképp értem, hogy miért edzel inkább itt - egy sejtelmes mosoly kúszott az arcomra, s szerintem már rájött arra, hogy észrevettem, kiket is bámult a nagy futás közben.  - Bárhogy? - megint csak sikerült meglepnie, s azt hiszem, hogy kezdtem összezavarodni a szavaitól. A furcsa gondolatokat azonban sietve vertem ki a fejemből, biztos csak én értettem félre, így nem is tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Annak viszont örültem, hogy ilyen nagy kedve lett nekem segíteni, így legalább nem kellett tovább egyedül edzenem. - Hú szuper! - fellelkesültem, s már bele is kezdtem volna, hogy mit is szeretnék, Bence azonban váratlanul magához ölelt. Megint csak ledermedtem, épp úgy, mint a legutóbbi kiránduláson. Fura, mert akkor is magához ölelt, s akkor sem nagyon értettem, hogy miért, ahogy most sem. Egy kicsit zavarba is hozott ezzel, mert legszívesebben hosszan ölelgettem volna, de számomra tabu volt már, s tudtam jól, hogy ezt nem tehetem. - Rég? Mondjuk..igen, néhány hete - mosolyogtam rá, majd megpaskolva a vállát, kibújtam az öleléséből. Az arcomra lehet, hogy kiült némi pír, de igyekeztem leplezni, így sietve tértem vissza arra, amiért itt voltunk. - Na szóval, az egyik haverom írt nekem össze edzéstervet, és most jönne a súlyzós gyakorlat, amibe beletartozik az a hogy is hívják? Medicin labda dobálás? Szuper lenne, ha egymásnak dobálnánk, közben guggolnom kell, azt meg számolhatnád, én meg számolom a tiédet. Oké? - vártam, hogy lelkes legyen, vagy esetleg azt mondja, ez béna gyakorlat, s mutat valami mást. Ehelyett hipp-hopp elrohant, én meg kicsit értetlenül pillantottam utána, majd el is gondolkodtam megint ezen az ölelés dolgon. Eközben Bence már vissza is ért hozzám. - Az előbb mondtam, a medicin labdát dobálhatnánk. Hol jár az eszed? - kérdeztem egy mosollyal, ahogy a fejemet csóváltam. - Vagy van esetleg jobb ötleted? Edzhetünk a te módszereddel is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

-Aha, ez az egyik gyakorlat, és igen. Miért? - egy kicsit értetlenül néztem rá, úgy tűnt, mintha ő nem értene egyet ezzel a művelettel. A mosolyát sem értettem, meg amúgy is, tényleg nagyon furán viselkedett, a célozgatásai, meg ahogyan rám nézett, kezdett zavarba hozni. Míg elfutott, el is gondolkodtam azon, hogy vajon miért is csinálja ezt? Lehet, hogy csak tréfálkozik velem, mert tudja, hogy tetszik nekem? Igen, csak az lehet. Ezen morfondíroztam, meg az ölelésen, míg vissza nem ért hozzám. Igaz, akkor is furának tűnt, de csak megráztam a fejem, s elmosolyodtam a szétszórtságán. - Oké, menjünk - bólintottam, bár mivel kicsit azt éreztem, hogy nem tetszik neki ez a gyakorlat, felvetettem, hogy akár az ő módszerével is edzhetnénk. Mondjuk az a lagymatag futás nekem nem tűnt annak, de ki tudja, nála lehet, hogy az a bemelegítés. - Másfajta? - először csak értetlenül ráncoltam a homlokom, aztán rájöttem, hogy mire is gondol, s színlelt felháborodással csaptam egy kicsit a vállára. - Bence, ne már…olyan..fura vagy ma - jegyeztem meg neki végül, hisz korábban mindig olyan udvarias volt, meg rendes, még a kiránduláson is megvédett a többi sráctól, akik beszólogattak, most meg kicsit azt éreztem, mintha rám akarna mászni. Ebbe a gondolatba meg bele is vörösödtem. - Nem tudom, mondjuk ne a legnehezebbel indítsunk. Legyen két kilós - mutattam rá az egyik lasztira, aztán felvettem a kezdőpozíciót a sráccal szemben, ami enyhe terpeszállásból állt. - Tizenöt ismétlést kell háromszor. Dobod, elkapom, leguggolok. Visszadobom, leguggolsz, elkapod. Vagyis nem…elkapod, leguggolsz - nevetve ráztam meg a fejem, teljesen belekavarodtam. - Kezdjük, dobhatod - felkészültem ám, így amikor dobta a labdát, elkaptam, s le is guggoltam. Ezt így ismételtem, akárhányszor csak dobta a lasztit, bár meg kell vallanom, hogy már a tizediknél teljesen kikészültem, éreztem, hogy izzadok. Meg is álltam, s magam elé téve a labdát, előre hajoltam, hogy kifújjam a levegőt, miközben a térdeimen támaszkodtam meg.
- Nah jóhh , lehet hogy félreértettem ezt ahhz edzéstervet - lihegtem ki magam egy kicsit, majd felpillantottam rá. - Szerintem ez nagyon fárasztó, nem akarom tovább dobálni. Mit csináljunk? - pislogtam rá, végül is ő srác, biztos gyakrabban jár konditerembe, jobban tudhatja, hogy mit és hogyan kéne edzenünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Na jó ez igaz, meg az is, hogy tényleg vannak izmaid - jegyeztem meg, újabb pírral az arcomon, ahogy szemügyre vettem magamnak Bencét. Amúgy is gondoltam róla, hogy sportos lehet, de most meg is nézhettem őt. A témát azonban gyorsan eltereltem, s helyette inkább rátértem a gyakorlatra, amibe bele is kezdtünk. A tízes szám azonban úgy tűnt, hogy kifogott rajtam,  mert nagyon lefáradtam, fájtak az izmaim, és szinte levegőért kapkodtam. S bár a gyakorlat lényege éppen az volt, hogy elfáradjak, ma valahogy nem volt kedvem ahhoz, hogy járásképtelen legyek a délután hátralévő részében.
- Jóh, csak egy…pillanat - mutattam fel a mutatóujjamat, míg kifújtam a levegőt, megtámaszkodva a combomon. Ezután egyenesedtem fel, felkaptam a törölközőmet, hogy egy kicsit megtöröljem az arcomat,  a nyakamat, s a körülötte lévő részt, majd eztán nyúltam csak a palackért, hogy igyak néhány frissítő kortyot. Jól esett a víz, szomjas voltam már, de igyekeztem tartalékolni, hogy későbbre is maradjon. Emiatt csak pár korty fogyott az üvegből, aztán megtöröltem a számat a kézfejemmel, s bólogatva követni kezdtem Bencét a géphez. - Ezzel? - kíváncsian pillantottam rá, ezt a gépet eddig még nem próbáltam, de végül is, könnyebbnek tűnt, mint hogy guggolnom kelljen labdadobálás közben. A holmimat le is pakoltam a gép közelében ácsorgó üres pad tetejére, aztán foglaltam csak helyet, bólintottam az instrukciókra, majd elkezdtem a gyakorlatot. Míg egyik kezemmel magam felé húztam az egyik kart, ellenkező lábammal a másik irányba toltam a lábrészt, s ezt felváltva kezdtem tempózni a gépen. - Ohóó, most már értem, ez is jól megdolgoztat - jegyeztem meg lelkesen a gépre, ez még újdonság volt, így szerencsére visszajött a lelkesedésem. - Amúgy, mi a helyzet veled mostanában? Babunak elmesélted a sátrazást? - kíváncsian pillantottam rá, végül is, érdekelt, hogyan reagált a barátnője, meg aztán jobb, ha Bencétől tudta meg az ártatlan kirándulás történéseit, mint sem, hogy pletykából hallott volna valami baromságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Jaj, nem úgy értettem, tényleg jó formában vagy, nagyon be…durrantak az izmaid mostanában - egek, miket beszélek? Talán még jobban belevörösödtem ebbe a mondandómba, s nem kicsin múlt az, hogy azt mondjam, nekem nagyon tetszik. De inkább elkaptam azt a palack vizet, hogy a szomjamat oltsam, mintsem, hogy még inkább belebonyolódjak ebbe a beszélgetésbe, amiből úgyis az jött volna ki, hogy aztán gyorsan lelépek, még mielőtt komplett idiótát csinálok magamból.
A gépnél sikerült szőke nővé avanzsálódnom, legalábbis egy pillanat erejéig, mert bevallom, néha akadtak nagyon hülye kérdéseim, s Bence válasza is egyértelművé tette ezt számomra. A kis szurkálódással nem volt bajom, vettem ám a lapot, s csak nevetve ráztam meg a fejem, mert végül is, én kérdeztem baromságot. Végül neki is kezdtem a gyakorlatnak, tetszett az eszköz, meg is fordult a fejemben, hogy a biciklizés után majd minden másnap ezt fogom csinálni, ahelyett, hogy azt a hülye labdát dobálgassam. Igazából még az élet is visszatért belém, s szerintem nekem csak az előző gyakorlattal volt problémám. S ha már közösen edzettünk, pontosabban én tapostam a gépet, Bence meg nem is tudom, talán számolta mennyit taposok, felmerült bennem egy kérdés, s ezt meg is osztottam vele, hisz tényleg érdekelt az, hogy Babunak miféle hülyeséget hordhattak össze a sátrazásról. Volt ott egy-két pletykás diák, akik szerették kiszínezni a történeteket. Bence válasza azonban nagyon meglepett, s mit hogy meglepett, taposás közben torpantam meg, s kaptam meglepett pillantásomat a fiúra. Megcsalta Babettet?? Mi van?
- Mi mi mi? De hogy és és miért és kivel? Miért csináltad ezt?? - hogy volt-e a hangomban némi felháborodás? Azt hiszem, hogy igen, talán egy kicsit hangosabban is sikerült a kelleténél, s mikor láttam a felénk száguldó tekinteteket, inkább visszavettem, s halkan folytattam tovább. - Bence, ezt most magyarázd el, mert azt hiszem, hogy rosszul hallottam, amit mondtál - nagyon komolyan fúrtam pillantásom a tekintetébe, s magam sem tudom, hogy most vajon a barát szólalt fel belőlem, vagy a sértettség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A szemeim is elkerekedtek, mert hát, eszembe jutott, hogyan is lehet megcsalni valakit. Többféleképpen is, s bár itt most nem is ez volt a lényeg, azt hiszem, hogy az egészet úgy értettem, ahogy.  - Nem érdekel, hogyan mert gondolom, hogy hogyan, de…ajh, Bence! - csattantam fel, s ekkor már morcosabban ráncoltam a homlokomat, miközben haragos pillantásomat is a tekintetébe fúrtam. Egyrészt, haragudtam rá azért, hogy ennyire flegmára váltott, miközben egy húsz perccel ezelőtt még jópofizott velem. Aztán meg, dühített a tény is, hogy így kifordult magából, és megcsalta a barátnőjét! És megcsalt engem! Jó nem, nem. Utóbbi valójában nem történt meg, hisz nem voltunk együtt, nekem mégis épp oly rosszul esett, hisz tudja, mit érzek iránta, s erre éppen nekem meséli el, hogy milyen őrültséget követett el. Ez pedig senkivel szemben sem volt korrekt, s ha én lettem volna a barátnője, akkor most biztosan pofon vágom, és elrobogok, ám jelen funkcióm szerint csak egy barát voltam, akinek le kellett nyelnie a békát, és elfogadnia azt, hogy Bence is csak egy olyan srác, mint a többség.
- Jól van, nem haragszom - legyintettem, s megcsóváltam a fejem, bár a hanghordozásomból, s az arcvonásaimból azért sejthette, hogy ez nincs így. Csalódott voltam, meg rossz kedvű, meg nem is tudom. - Oké, felejtsük el - sóhajtva szálltam le arról a francos taposó gépről, mert már azt sem volt kedvem hajtani. Helyette félrevonultam a sarokban meghúzódó padhoz, arra telepedtem le, s onnan hallgattam Bence beszámolóját. - Tehát elmentél nélküle egy buliba és ott megtörtént…minden? Úgy értem, nem akarom tudni, hogy részletezed, de csóknál több volt? Szóval minden? - már megint miért is forszíroztam ezt, hát nem mindegy volt? - És…és ő tud róla? Szereted még? Mert ha szereted, akkor szerintem ezt meg kellene beszélned vele, őszintén! Mert nem jó úgy élni, hogy titkolózol- kezdtem bele, nem mintha kért volna tanácsot, de ettől függetlenül én azért adtam neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Bőven…- csak ismételni tudtam, miközben bólogattam, s el sem akartam hinni azt, hogy Bence ezt művelte. Ő, a hűség mintapéldánya, aki mióta ismerem, azóta soha, egyszer sem tett volna efféle meggondolatlanságot, egészen mostanáig. Eszembe jutott egy pillanat erejéig a randevúnk, s hogy aztán úgy vált el tőlem, hogy ő bizony mást szeret. Akkor annyira rosszul estek a szavai, rettentően megbántott, mégis elfogadtam azt, hogy van valaki, akit nálam jobban szeret, akibe szerelmes. Erre mit művel? Megcsalja! Hát normális?
Belül forrongtam a dühtől, de nem vethettem a fejére, hisz nem voltam a barátnője, de még csak azt sem adhattam tudtára, hogy ez nekem is rosszul esik. Kénytelen voltam megmaradni barátként, hisz valószínűleg azért is mesélte ezt így el, csak úgy, egyből belevágva a közepébe, mindenféle felvezető körítés nélkül. Miért is kérdeztem rá?
- Ó értem - hümmentettem, persze, amit elmesélt, abból azt szűrtem le, hogy eléggé elhanyagolva érezhette magát, s ha ez így történt, akkor valóban eltávolodhattak egymástól, bár ez még mindig nem volt ok arra, hogy ledugja a nyelvét valaki más torkán, aki még csak nem is én vagyok. Hihetetlen. Egyáltalán miért is háborodok fel ezen?
Zavaros gondolataimból újra rá emeltem a pillantásom Bencére, tudtam jól, hogy egy barátnak mit kellene mondania, de ott volt bennem a lány is, aki pedig mélyen elítélte az effajta hozzáállást.
- Ez így mondjuk más, mármint értelek is részben, de akkor is jobb lett volna talán előbb beszélni, vagy nem is tudom - megvontam a vállaimat, nem voltam éppen egy szerelem doktor, hisz a saját dolgaimat sem tudtam menedzselni rendesen. Ott volt például Márk, vele sem sikerült zöldágra vergődnöm, aztán jött Bence, aki meg talán soha nem tekintett rám úgy, mint ahogyan én rá. Nehéz az élet. - Hát, ez semmiképp nem jó, ha már hetek óta nem beszéltek, és mindig lemondja. Lehet, hogy neki is van valaki más? - félve dobtam be ezt a kérdést, mert még emlékeztem arra, hogy Masa miatt mennyire kikészült annak idején. Most persze nem egészen úgy tűnt, mintha nagy szerelmi bánat gyötörné, ez is meglepett. - Nem tűnsz úgy, mint aki nagyon bánná - jegyeztem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Ez mondjuk így van, ha valamit megtettél, azon már nem tudsz nagyon változtatni, az időbe meg nem tudunk visszarepülni - bólintottam a szavaira, mert ez így volt, legalábbis nem tudtam olyan varázslatról, ami erre képes lenne. Ha volt is, biztos jó mélyen elásták egy titkos rekeszbe, hogy soha senki ne próbáljon beleavatkozni a történelembe. Egy pillanatra ezen el is gondolkodtam, aztán felvetettem, hogy mi van, ha esetleg ő is lecserélte valaki másra. Igaz, nem volt ez túl jó ötlet, hogy épp ilyesmi jutott az eszembe, de ki tudja? Kicsit azért gyanús az, ha valaki szereti a másikat, és nincs rá elég ideje. Ezen persze már csak magamban morfondíroztam, miközben Bence szavait hallgattam. Egy szónál el is kerekedett a pillantásom, ő meg rám szólt, aztán olyas valamit mondott, amivel sajnos egyet kellett értenem, noha meg sem szólaltam, hogy alátámasszam a szavaiban rejlő igazságot. Inkább csak némán fürkésztem tovább, egy valamit azonban nem tudtam magamban tartani. Meg kellett jegyeznem azt, hogy egyáltalán nem tűnik úgy, mint aki ideges lenne, vagy aggódna, s ez pedig furcsa volt, hisz Bencét nem úgy ismertem meg, mint aki szívesen bántott meg másokat. Megjegyzésemre azonban úgy felcsattant, hogy egy kicsit még a frászt is rám hozta, mert így talán még soha nem láttam kikelni önmagából. Vagy talán csak egyszer, de akkor nagyon ittas volt.
Döbbenten fúrtam pillantásom a tekintetébe, s az értetlenségtől félig tátott szájjal figyeltem, hogyan törnek ki belőle az érzések. - Rám mi? Most meg mi bajod van? Nem, nem értem attól sem, ha kiabálsz, higgadj már le - próbáltam kicsit csöndre inteni, mert a többiek már megint felénk kapták a pillantásukat, ám nem lehetett őt csak úgy meggyőzni, mi több, egyszerűen csak fogta magát, s megindult a kijárat felé. - Bence…- még utána szóltam, már én is idegesen, miközben felemelkedtem a padról, ám őt az ajtó nyelte el, még csak vissza sem nézett. Nem is értem, mikor is lett ilyen bunkó. Fenébe!
- Mi van, mit bámulsz? Inkább a súlyzót figyeld, nehogy véletlenül a lábadra essen - morrantam oda az egyik srácnak, aki a közvetlen közelemből kuksolt, hogy mégis mi történik. Ekkor már én is ideges voltam, dühösen kaptam fel a holmimat, s megindultam vissza a levitába, miközben végig azon agyaltam, hogy ez meg mégis mi volt, s Bence miért viselkedett ennyire nagyon…furán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem volt kedvem magára hagyni Bencét a konyhában, jó lett volna még vele maradni, besurranni a szobájába, hogy együtt töltsük az éjszakát, de pechemre be lettem osztva járőrözni. Vagyis eredetileg nem én voltam beosztva, viszont alig néhány órával korábban megkért rá a társam, hogy cseréljünk, mert nem érzi jól magát. Ekkor dejavum támadt, egyszer ez már megtörtént velem annak idején, így annyira már meg sem lepett egy ilyen kérés, viszont nem mondhattam nemet. Bence szerintem nem szívesen engedett, bár én sem szívesen szakadtam el tőle, s a csókjából, de megígértem neki, hogy majd holnap este találkozunk.
Elválva tőle, vidáman, egy darabka kolbásszal hagytam magam mögött a konyhát, s azt rágcsálva indultam el a megadott találka helyszínre, ahonnét megkezdhetjük az esti járőrszolgálatunkat. Menet közben ellenőriztem a prefektusi jelvényemet, hogy nem csúszott-e félre a nagy ölelkezésben, de szerencsére a helyén volt.
Vígan eszegetve a kolbászt haladtam előre, közben ide-oda bambulásztam, a gondolataim még mindig Bence körül forogtak, el is mosolyodtam, de ahogy átléptem a falon, az a mosoly úgy fagyott az arcomra, mikor megláttam Létait. Látványától, és magától a kérdéstől is félrenyeltem a kolbászt, rám is tört a köhögés, emiatt csak kicsit később tudtam megszólalni, miután kiköhögtem magam. - Ne, ne , ne. Mond, hogy ez nem igaz - döbbenten nyújtóztam előre, s a nem kolbászos ujjaimmal belecsíptem a karjába. - Mi…mi, most szórakozol ugye? Mi az ott rajtad?? - ekkor szúrtam csak ki a plecsnit a mellkasán, annál fogva rántottam közelebb, hogy alaposabban is szemügyre vegyem, valóban eredeti-e. - Hogy a jó manófülébe lettél Te prefektus, ki intézte ezt így? - hogy ideges lettem-e? Mondhatjuk, mert ki nem álltam ezt a pöffeszkedő, nagyképű alakot. Annyira kiakasztott, hogy másik kérdésére érdemben nem is tudtam reagálni abban a pillanatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ebben az iskolában egy valamit már rég meg kellett volna tanulnom, méghozzá azt, hogy semmin se lepődjek meg, mert itt bármikor történhetnek furcsaságok. Megszólalhatnak a képek a falon, bármikor összefuthatok egy kóbor szellemmel, és van olyan tanár, aki úgy gondolja, hogy kedves Létai Roland tökéletesen megfelel egy prefektusi pozícióra.
Még egy kicsit talán az állam is leesett, úgy megdöbbentem ezen, egész egyszerűen bántotta a szememet az a prefektusi jelvény, s nem azért, mert a rellon színeiben pompázott, hanem azért, mert pontosan Létai Roland mellkasát ékesítette. Hát hogy a viharba kaphatott ő ilyet??
Köhögésem közepette próbáltam inteni, jelezve, hogy nem szükséges kézzel beavatkoznia, magam is elboldogulok a félrenyelt kolbásszal, ám Roland mégis ütlegelni kezdett. Hogy ez segített-e, vagy magamtól is helyreállt volna a légzésem, jó kérdés, mindenesetre sikerült lenyelnem a falatot, s a köhögés is abbamaradt. A döbbenet azonban még mindig ott ücsörgött az arcomon, s hitetlenül ráztam a fejemet, amint Roland büszkén mutogatta nekem a díszes jelvényét.
- De hogy kaphattál ilyet? - tényleg nem értettem, még mindig értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben a srác komolytalanul magyarázott, s ahogy fura hangon elmormolta a tanerő nevét, miközben magához nyúlt odalent…a kezemet magasba emelve próbáltam felé jelezni, hogy elég volt a műsorból, ne gusztustalankodjon tovább, s még a tekintetem is levettem róla, fejemet fintorogva fordítottam oldalra. - Na ne…ne viselkedj ilyen…közönségesen, és pfejjj, ezt nem veszem be - hát nem tudom, hogy arra akart-e nekem ezzel célozni, hogy azért kapta a jelvényt, mert…de ezt valahogy nem akartam elhinni, mert azért Savannah professzor csak nem olyan. Vagy mégis?
- A jelvényemet becsületes módon érdemeltem ki és nem úgy…ahogy Te. Biztos napszúrást kaptak, hogy neked osztottak ilyen plecsnit, kizárt, hogy Te fegyelmet tudj tartani ebben a kastélyban - mondtam határozottan, miközben védekezően vágtam karjaimat magam köré, bár balomban még mindig ott fityegett az a kolbász, amitől persze már az étvágyam is elment.
- Mi az, hogy amúgy lecserélsz? Roland, egek - szemeimet forgatva csaptam üres tenyeremet a homlokomhoz, s újra megráztam a fejem, aztán mielőtt elindultunk, a kolbászos kezemet lengettem meg előtte.
- Na ide figyelj Te prefektusok bikája! Egy, nem tudsz lecserélni, mert sosem voltam a Tiéd, és nem is leszek - még egy gúnyos mosolyt is villantottam felé, hát nem is értem, hogy mit képzelt. - Kettő, ne parancsolgass! És három…a kolbász igenis finom - újra meglengetve előtte, szinte már dühösen haraptam bele, csak hogy prezentáljam. - Most mehetünk - mondtam nyammogva, bár még mindig nem akartam elhinni azt, hogy Roland prefektus lett. Nem is sétáltunk túl sokat, ismét felé fordítottam a fejem. - Nem akarom elhinni, hogy azért kaptad a prefektusi jelvényed, mert Te és Savannah prof…ez kizárt. Mond el inkább, mi az igazság? - tényleg érdekelt, lehet, hogy valamiről lemaradtam?