Vitéz Rebeka
INAKTÍV
Lakóbalfal
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
|
ReeceÚjabb halk nevetés szakad ki belőle azt a megszeppent arcot látva. Igen, épp ilyen reakciókat szokott kapni, mikor elmeséli, hogy mennyi mindent csinál, leginkább döntésképtelenségből és hogy elkerülje a magányt. Így legalább haszna is van, nem csak teng-leng itthon. Megalapozza a jövőjét. – Dolgozom a könyvtárban, három napot, esténként a színházban kellékesként és a szabad napjaimon gyerekekre vigyázok. – Ez végül is nem hangzik olyan szörnyűnek és Rebeka élvezi is, minden percét. Elvégre ez három olyan dolog, amit szenvedélyesen szeret, így egyik sem kifejezetten teher számára. Csak néha így együtt minden sok.
- Ez igazán csodásan hangzik, jó lehet ilyen világlátottnak lenni. – Kicsit irigykedik az ilyen emberekre, akiknek van annyi idejük és lehetőségük, hogy felfedezzenek. Neki sajnos hiányzik ez, de még fiatal, bőven van ideje bepótolni.
- Azt hiszem nagyjából igen. Most úgy érzem sínen vagyok. – Csak néhány apróság hiányzik még, de ezekkel ráér foglalkozni. Egyelőre úgysem lenne ideje szerelemre, családra. Vágyik rá, de még nincs itt az ideje. – Egyébként valóban, szeretek emberekkel foglalkozni, most ezt a könyvtár megadja nekem –bólogat magának. Ránt egy aprót a pórázon visszatartva Hádészt attól, hogy megkóstoljon egy döglött madárfiókát, egyébként problémamentesen haladnak tovább.
- Eridonos voltam és nagyon szerettem. – Mind az oktatást, mind a közösséget, elég jól érezte itt magát. Befogadták és elfogadták úgy ahogy volt. – Na hát akkor te sem vagy semmi – vigyorodik el, hogyha megütközött azon, hogy ő három helyen dolgozik, akkor mi van vele? Elvégre ügyvédnek lenni már önmagában is elég nehéz meló, nem még mellette egyeteme tanulni.
|
|
|
|
|
Hollus Zádor Kelen
INAKTÍV
Zé
RPG hsz: 25
Összes hsz: 27
|
Érzi, hogy a nő jobban lesz valamennyivel, és végül meg is szólal. Ez jó jel, és az érezhető bizalom is, amit irányába tanúsít. Így tud neki segíteni, amennyire ez lehetséges.
- Lehet, hogy eltört... Segítek.
Óvatosan nyúl hozzá, hogy felültethesse, s próbálja úgy, hogy hátát nekivethesse valaminek, és biztonságosan ülve maradhasson. De a felállást egyelőre még nem erőltetné. Bár nem nevezhető igazi értelmetlen vett gyógyító gyógyítónak, de azért ennyit még ő is tud. Nem mindig jó a túlzott mozgás, és abban sem biztos, hogy a nő egyáltalán tudna már most mozogni.
- Merre lakik? - érdeklődik. Természetesen nem mozdul, itt van a nővel és itt is marad, és egészen hazáig viszi, ha kell. Viszont, ha olyan messze lakik... Vajon nem lenne-e jobb, ha inkább magához vinné?
- Nekem itt van az üzletem és a lakásom, a Fő utczán.
Nem nagyon akar ebbe jobban belemenni. Mert hát lehet, hogy a történtek után szegény frászt kapna, hogy egy idegen férfi lakásán köt ki, de a fizikai állapotát tekintve lehet, hogy az lenne a legjobb. Ő biztosan nem bántaná, tudna rá figyelni, reggel pedig elkísérhetné egy gyógyítóhoz, vagy hívhatna hozzá egyet. Biztonságosan hazamehetne azután. De semmiképp sem akar a nő helyett dönteni. Most már eléggé magánál van ahhoz, hogy meghozhassa ezt a döntést akár maga is. Bárhogyan is lesz, ő megpróbálja támogatni.
|
|
|
|
|
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
|
Rebeka
ne tedd ezt velem >> vigyázzPislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.
|
|
|
|
|
Vitéz Rebeka
INAKTÍV
Lakóbalfal
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
|
Hollus Zádor Kelenegy főutca menti sikátorban Megpróbál mélyeket lélegezni, de a bordái sajognak, így képtelen rá. Inkább csak szuszog, felületesen. Nincs ő ehhez hozzászokva, régebben sokat futott, most is eljár néha napján, összességében tehát fizikálisan nincs épp rossz állapotban. Bár akármit tesz a pici pocakjától képtelen szabadulni, izmosodni sem izmosodik éppen, de mint tudjuk a látszat néha csal.
Megpróbál mosolyogni, de arcizmai nem akarják az igazságot, a zúzódásoktól még a beszéd is fáj, nem hogy ez. Mindenesetre egy köszönömöt elmotyog, igyekszik segíteni, de lássuk be, hogy valójában a férfi erején és ügyességén múlik, hogy sikerül-e a mutatvány. Küzd, de nem győzhet, tudja, de nem adja fel. Túl nyakas ő ehhez.
- Mennydörgő utca, társasház. – Arra már nem telik, hogy azt is megmondja, melyik lakásban, de elvégre úgy sem jutottak még el oda, hogy ez releváns információ legyen. Majd ha végre eljutottak a házig akkor már könnyebb lesz. Lehet fel sem megy a lakásába, van valaki a földszinten, aki legalább annyira jó választás lehet, mintha a saját lakása. Még talán jobb is, mert nem kéne ilyen állapotban egyedül maradnia. Különben is szüksége lesz valakire, aki segít bekötözni a sebeit, vagy legalább tanácsot ad, hogy hová mehetne. Hátha Edunak jobb kapcsolatai vannak, mint neki, elvégre talán régebb óta lakik már itt és jobb kapcsolatot is ápol a lakosokkal.
- Nem, mindenképp hazamennék ha lehet – vezeti rá szürke tekintetét. Nem riadt, nem rémült, nem is tart a férfi lakásától, csak fáradt és pihenni szeretne, ha lehet a saját ágyában tiszta ruhában. – De nagyon hálás vagyok. Tényleg – nyögi ki kissé nehézkesen, ám mégis érthetően.
|
|
|
|
|
Vitéz Rebeka
INAKTÍV
Lakóbalfal
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
|
Reece- Pedig látod hogy mégis – neveti el magát. Teljesen jól passzolnak, elvégre mindenhol emberekkel foglalkozhat, és időben is tökéletesen passzol egymáshoz a három. Elvégre napközben vagy a könyvtárban vagy a gyerekkel van, mire a színházban a helye már mindenhol végezni szokott.
- Soknak tűnik, de mégsem. Nincs se kutyám, se macskám, egyedül élek, a pénz meg mindig jó – vonja meg lazán vállait. Elvégre úgysem tudna magával igazából mit kezdeni, csak ülne abban a nagy üres lakásban és nem csinálna semmit. Annak meg nincs értelme, főleg így, hogy szükség van rá, legalábbis igény a munkájára.
- Ez igazán szomorú… és nem tudod úgy megoldani, hogy legalább egy napod legyen kicsit körülnézni? – Ő biztosan megpróbálná megoldani. Egy nap nem sok, de azért a semminél jóval több, huszonnégy óra alatt pedig számtalan óra emléket lehet ám gyűjteni. Ő már csak tudja, volt már néhány húzós napja, mikor lejárta a lábát, de utána úgy feküdt le aludni, hogy abszolút megérte az összes fáradozás. – Lehet még megbánom, sőt, terveztem is, hogy egyszer elmegyek egyetemre, de nem mostanság. – Talán egy-két év múlva, vagy csak azután, hogy családot lapított. Nem azért akar tovább tanulni, mert a papír hiányzik, vagy nem tudna így elhelyezkedni, szimplán a kihívás, az újdonság és az izgalom az, aminek híján van kicsit. Olyan üresek és laposak a napjai, hiába találkozik rengeteg emberrel nap mint nap.
- Jól döntött, ne féltsd. Különben is, itt vagy vele, nagy baja úgysem lehet – mosolyog rá melegen. Valóban nem kell, hogy aggódjon, elvégre az iskola biztonságos, az oktatás színvonalas, a diákság befogadó. Nagy baj nem lehet. – Ó dehogynem! És a jövőben akkor mivel szeretnél foglalkozni? Vagy továbbra is együtt vinnéd a kettőt?
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás | birdieLátványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
 vásároljunk együtt, kicsit kínosan kezdek
Miután végre rájöttem, mi lesz az én irányom, az utolsó pillanatban adtam le a szakirányú jelentkezést. Nem éppen örültek neki, mert már azt hitték nem fogok és pakoltak volna a „végzett és nem akar semmit” stócba biztosan, ha létezik ilyen. Erre nem, berongyoltam és letettem a papírom, hogy akkor én most ezt szeretném. Azt hittem pár pillanatig, hogy félredobja, hogy elkéstem, de végül megkaptam a sikerességet a bizonyítvánnyal együtt. Ami, hozzám képest, nagyszerű lett. Bencét hatszor ugráltam körbe, hogy minden hisztim és sirámom ellenére sikerült minden, görbül, annál is jobban, mert még Elfogadható se lett közötte, pedig mindet arra saccoltam. A VAV jól megizzasztott, viszont innentől majd mesélhetek a fiatalabbaknak rémtörténeteket róla. Érdekes lesz, annyi szent. Mármint, hogy kérdeznek, mert be kell vallanom, ahogy leadtam a lapot, minden kérdés, ami ott volt, kiesett a fejemből. Nem tudom felidézni, vagy csak nagyjából megsaccolni. Mondjuk, azt tudom, emlékszem az érzésre, hogy nehéz volt, így nem bánom, ha ezek az információk nem maradtak meg a fejemben. Nem is érdekes.
Az annál inkább, hogy akkor ismét nekiindulhatok beszerezni mindent. Kicsit késve sikerült, mert nyaraltunk is, illetve a pót-jelentkezés miatt nem időben sikerült mindent megvennem, de oda se neki. Amim már volt, összecsomagoltam és elindultam ismét a kastélyba, a vonattal, többiekkel együtt. Lepakolva, aztán sarkon fordultam és már mentem is a faluba. Mivel már nem alapképzésre járok, nem kell olyan korán sem visszaérnem. Kedvem lett volna magammal vinni valakit, akárkit, mert ez a szabadságérzet tök jó és kedvelem, nagyon felpörget. Viszont, mivel hirtelen ötlet volt, így senkit sem találtam, egyedül maradtam hát. Kényelmes cipőben tértem a faluba be, hogy első utam a könyvesboltba vezessen. Ha előbb nézek ruhákat és minden vackot, félő, hogy rám esteledik és minden pénzem elverem, anyáék azonban elsődlegesen azt szeretnék, hogy meglegyen a felszerelésem. Egy apró köszönéssel nyitok be, majd már megyek is a polcok közé. Hamar megvannak a kötelezők, azonban nekem több kötet is tetszik az ajánlott irodalom listájáról, így azokat keresgélem. Mégis, leragadok egy egyszerű, romantikus történet első fejezeténél, amibe véletlen lapoztam bele és megtetszett az a pár sor. Épp lapozok, amikor valaki megszólít. Meglepve rezzenek össze, épp időben fogok a könyvre, hogy ne ejtsem el. Összecsukva szorítom magamhoz, ahogy fordulok a hang iránya felé, így tökéletesen látni, hogy szerelmes pongyolát olvastam és most nagy szemekkel pillogok Artúr felé. Nem mondom, hogy ez nem kínos pillanat, mert de, meg azért is, mert ő is az a fajta alak, akire szívesen nézek. Pedig nem, nem vallom magam romantikusnak.
- Szia! – mosolyodok végül el, sűrűket pislogva, majd lepillantok. – Ó, igen, igen. Vagyis nem, ezt pont nem – azzal már tolom is vissza a helyére, fordítva. – De tény, hogy utolsó percben. Nagyon késve sikerült leadnom a jelentkezésem, mert nem tudtam dönteni – fecsegek egy sort, majd észbe kapok. – És te? Mi újság veled?
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]
Nézőpont kérdése - mondja nekem. Én pedig egyet kell, hogy értsek vele. Kifejezetten érdekesnek mondanám ezt a mai találkozásunkat itt, a művészboltban. Civakodás és csipkelődések ide vagy oda, egy elveszett gyereken - mert, hogy tagadhatatlanul ez volnék én - segített az a gyerek - avagy srác, hiszen azért idősebb nálam, - aki még ezekhez a vonalrajzokhoz is úgy ért, mintha kalligráfia szakon ezt is oktaták. Hacsak nem elfogult vagyok… De nézőpont kérdése ugyebár. Akárhonnan is tekintünk rá abban egyet kell értenünk, hogy legközelebb akkor jövök ide, ha bekergetnek. Komolyan vicces, hogy azt állítja én rajzoltam, amikor a bakancslistámon helyet kapott egy “megtanulni rendesen virágot rajzolni” pont. Mindig csáléra szaladnak a vonalak és idétlenre sikerül, de ez a kolibri most tetszik. Ezért sem mondom ki hangosan, hogy úgy vélem benyelt valami ócska reklámszöveget az egyszerűségről. Nem, tényleg nem értek vele egyet, de éppen azon vagyok merjek e rákérdezni, hogy a rajza/om/unk nálam maradhat e? A válasszal együtt húzom is magamhoz közelebb a madarat.- Köszönöm - mondom, majd szemöldököm emelkedik kissé, ahogy a Tökfejre pillantok, amint felkel. Mellette még mindig megannyi holmi vár arra, hogy kigondoljam mit veszek ajándékba.
-Miért állnék? Hasznosnak tartom az ilyesmihez - bólogatok. Tekintetem zizeg a Tökfej és a polcsor között és megengedek magamnak egy nevetést, ahogy a ceruza szetthez a kezembe nyomja a hegyezőt is. - Ez szuper - forgatom, de igazából nem is tudom miért teszem.
-Ott találkozunk - mondom még mindig a holmikat vizsgálgatva, de rajzot tartó kezemmel intek neki vissza mielőtt még kilépne, hogy aztán alig láthatóan sandítsak utána, amíg eltűnik szem elől. Pénztárcámat előkeresve lépek a kasszához és rándul meg ajkam széle, amikor közlik, hogy a papírt már rendezték. Aprót biccentek és mindennel felpakolva indulok tovább a könyvesboltba.
|
|
|
|
|
Borlai Artúr Máté
INAKTÍV
Kócián
RPG hsz: 33
Összes hsz: 66
|
Lóránték EmmájaNagyon jók és érdekesek ezek az egyetemi tankönyvek – már persze amelyik kapható ebben a falusi kisboltban. Meglepően nagy a választék, azonban muszáj lesz beiratkoznia az egyetemi könyvtárba is, ha nem tud sürgősen megszerezni mindent a héten. A bagolyköves tankönyveket, meg azt az egy-két testnevelési akármicsodát pikkpakk bedobálta a kosárába, ami egyre nehezebbé és nehezebbé vált, így a földre helyezve folytatta tovább a keresgélést. Az egyetemiek jóval vaskosabbak, szinte mindegyik keményborítású. Egy ponton túl azonban feladja, hogy minden egyes darabba beleolvas, hiszen a képleteket, bonyolult ábrákat és diagramokat látva meglehetősen elmegy az önbizalma az egésztől, pedig még el sem kezdődött. Nagy álma volt, hogy a seprűk szakértőjévé, amolyan mesterévé váljon, ez a szak pedig jó alapot fog neki adni, hiszen mindenféle közlekedési eszközt és bűbájt tanítanak, ami később bizonyosan hasznára fog válni. Fel van készülve arra, hogy nem lesz könnyű, azonban a félelem mellett bizakodik. Szemmel láthatóan nem csak ő, hanem Emma is sikerrel vette az utolsó évét a suliban, hiszen új könyveket vásárol. Még emlékszik rá, hogy mennyire izgult a VAV-on, hiszen csak bűbájtanból meg repüléstanból érezte elegendőnek a tudását, azonban végül nem is volt olyan borzalmas. Nem túl meglepően nem ő lett az évfolyam legjobb diákja, de sosem pályázott erre a címre, azokat meghagyja a levitásoknak. Bár most két alsóbb éves kislány lett az iskolaelső a házukból, amit maga sem ért. Nincs túl sok kapcsolata velük, de a klubhelyiségben látottak alapján nem nézi ki egyikből sem. Hát ezért nem ítéljük meg a könyvet a borítójáról. Bár Emmáéra nézve meglepetten tapasztalja, hogy valami nyálas tiniregényt búj, nem is a következő évi tankönyveit. Igaza is van egyébként, még ki kell élvezni a szünetet, nem kell olyan izgatott szerencsétlennek lenni, mint ő, hogy minden egyetemi könyvet átforgat mielőtt a kosarába kerül. Tekintete a könyvről a sűrűn pillogó lány arcára vándorol, ahogy szájára félmosoly ül ki. - Érdekes könyv? Nagyon belemerültél. – Mondja az utolsó vaskos, kemény fedeles könyvet bedobva a roskadozó kosarába, mire egy eladó gyilkos pillantásokat küld feléjük. Artúr nyakát behúzva int egyet felé, ezzel elnézést kérve a vandál viselkedésért. - Hupsz… - Fordul vissza röhögve Emmához, miután látó- és hallótávolságon kívül került a nő. - Gratu a vizsgához! Papíros boszorkány lettél! – Folytatja a csevejt a maga könnyed módján. Nem fosta a szavakat, de mindenkihez mindig volt pár kedves gondolata, még ha ez nem is jött be pár embernek. - Mire mentél végül? Mi volt a tétovázás oka? – Kérdezősködik a papírt összehajtogatva, hogy aztán azt is jól zsebre tudja vágni a többi közé. Majd otthon bejelöli, hogy mi az, amit nem talált meg, itt ezzel nem éri meg foglalkozni. - Én most vásárlok, mert többfelé kellett szaladni… gyakorlati hely, egyetem, utolsó év a Bagolykőben… - Sóhajt fel a fejét csóválva, azonban arcán nem látszik csalódottság, sokkal inkább izgatott a ráváró feladatokra gondolva. Reméli, hogy sikerül mindenhol a maximumot nyújtania. - Felvettek közlekedési eszközök és bűbájok szakra az AMS-en! – Újságolja büszkeséggel a hangjában, kicsit talán ki is húzza magát. Csalódott volt, amikor két évvel ezelőtt nem jött össze a norvég egyetem, amire jelentkezett, viszont most úgy érzi, hogy a helyes úton jár.
|
|
|
|
|
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
|
Rebeka
ne tedd ezt velem >> vigyázzVidáman ingatom a fejem. Igen, igaza van, ő az élő példa arra, hogy ezek szerint össze lehet egyeztetni ennyi mindent egy embernek, ámbár még mindig nem tudom felfogni ésszel, hogy bírja, de sokáig nem is kell tanakodnom rajta, mert érkezik a válasz, azonban megszeppenek rajta. A pénz mindig jó? Szemöldököm szalad ráncba, végül kicsit megregulázva magam mosolyodom el ismét.
- Igen, az mindig jó - vajon első találkozásnál illik kiteríteni a lapokat, hogy én mégis mennyire másképpen látom? Az egyik végzettségem azért van, hogy legálisan segíthessek olyanoknak, akik rászorulnak a szaktudásomra és megkeresnek, míg a másikat azért szándékozom megkapni, hogy a jövő nemzedékét kiokítsam arról miként és hogyan támaszkodhatnak a jogra. Hogy a pénzért csináljam bármelyiket is? Abból él az ember, ez rendben van, nem lehet vele vitatkozni, de mégis… rosszul lennék bekötve? Maximilian forog a sírjában.
- Sajnálatos módon nem. Mindig úgy vannak megszervezve ezek az utak, hogy két nap múlva már akár másik országban kell lennem - mosolyodom el őszintén. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak próbálkozásaim, hogy maradhassak, de egy fél napot sem tudtam nyugodtan ülni és csak élvezni a francia kávé ízét, amikor pánikolva kerestek többen is telefonon, így a kávéhoz hozzá sem nyúlva keltem fel és indultam meg. - Ismét megpróbálkoznál a pszichológiával? - pillantok Rebeka felé érdeklődően. Kedvelem az olyan felfogást, ami megadja a lehetőséget, hogy igenis évek múltán is beülne az iskolapadba.
- Igen, igazad van - bólintok egyet. Nem mintha éppen Reinát féltenem kellene, már csak személyiségéből adódóan is. A karakánságának és magabiztosságának ötvözése valószínűleg sok embernek fog meglepetést okozni. - Ó, hát… igen. A kettőt együtt tervezem, de majd meglátjuk mennyire fog sikerülni összeegyeztetni őket - túrok zavartan tincseim közé. Egyik feladása sem opció, mert mindkettőt szeretem, így tényleg csak reménykedem abban, hogy az összeegyeztetés sikeres lesz.
|
|
|
|
|
Vitéz Rebeka
INAKTÍV
Lakóbalfal
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
|
ReeceNem akar az anyagias hárpia szerepében feltűnni, bár megszeppent tekintetét látva rájön, hogy sikerült. De ez még mindig épkézlábabb magyarázat, mintha azt mondja, hogy szeret dolgozni, a semmittevést viszont nem szereti. A legtöbben ezért kinézik vagy lenézik, hogy bizonyára valami nincs rendben nála odabent, elvégre milyen ember az, aki nem vágyik egy kis énidőre és láblógatásra? Hát olyan rebekás. De inkább hagyja is a témát, mert ebből csak rosszabbul jönne ki, ha még magyarázkodni is elkezdene.
- Hát ez igazán szomorú. – Na ilyen munkakörben mondjuk nem helyezkedne el, ahol még ennyi szabadsága sincsen, hogy nem döntheti el, hogy mikor megy és hova. Ennek ellenére kimondottan tiszteli azokat, akik képesek erre, hiszen megvan bennük az az alázat és felelősségtudat, amit önmagából hiányol. Elismeri, hogy lehetne jobb, hogy nem tökéletes, és úgy véli azt is tudja, hogy miben kellene változtatnia, de vagy nem akar, vagy nem tud. – Nem tudom, nem hiszem. Jobban érdekel a szociális munka, tudod, mint családsegítő, gyerekvédelmis, vagy ilyesmi. – Tudja persze, hogy egyik sem egyszerű terület, de ha egyszer úgy döntene, hogy tovább tanul, biztosan ilyen irányba képezné magát. Szereti a könyvtárat, vagyis inkább szenvedélye a könyvtár, de ez a munkakör valahogy mindig piszkálta a fantáziáját és sosem hagyta nyugodni, hogy mi lett volna, ha akkor inkább úgy dönt. Persze nem most fogja megváltoztatni az egész életét, de végül is még időben van. Még talán meg is változtathatná az egész életét.
Lassacskán közelednek a Mennydörgő utcához, elvégre ha már mindketten ott laknak érthető, hogy erre felé terelték a sétát. Ő is bólint egyet, ha már érdemben többet hozzáfűzni nem tud. Elvégre Reece ismeri a húgát, ő biztosította arról, hogy jó helye lesz, ennél több meg nem is kell talán. – Hát bízom benne, hogy úgy sikerül, ahogy szeretnéd – mosolyog biztatóan, mert igen, ő szurkol, hogy összejöjjön az élet neki is.
|
|
|
|
|
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
>> Trófea <<
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
|
Rebeka
ne tedd ezt velem >> vigyázzMikor Hádésszal elindultunk a fene sem gondolta volna, hogy társasággal fogjuk megtenni a visszafelé vezető utat. Különös az emberek közvetlensége, az elején megszeppenve fogadtam még a hozzám szóló embereket, mert Londonban ez nem annyira volt módi, itt pedig mindennaposnak hat. Mára már legalább meglepettségemet képes vagyok palástolni, ha odajön hozzám valaki beszélgetni, a semmiről is akár, de lássuk be: a legtöbben akkor találnak meg, ha Hádész velem van, aki éppen úgy sétál Rebeka előtt, mintha új gazdára talált volna. Áruló.
- Hozzászoktam - vonom meg vállamat mosolyogva. Nem bánom, hiszen a szenvedélyem az ügyvédkedés, de igazat kell adnom Rebekának. Néha valóban jó lenne kicsit csak élvezni a város adta lehetőségeket, azonban tudom, hogyha eljutok oda, hogy egyszer bevallottam révbe értem, akkor minden eddig látogatott városban minimum egy hetet fogok eltölteni. - Azok nagyon is mennének hozzád. Sok sikert, biztos vagyok abban, hogy tökéletesen teljesítenéd - mosolyodom el szélesen. Még mindig nagyon tetszik, hogy vannak céljai, mégsem erőlteti magára azt, amihez nem fűlik a foga. Legalább bevallja, hogy nem lenne képes visszaülni pszichológia hallgatóként az iskolapadba, szóval afelé orientálódik, ami érdekli is. Komolyan remélem, hogy meglépi és a végére azt fogja csinálni, amit szeret.
Az utca elejét már látni innen, Hádész szedi meg kicsit a lábait. Karórámra nézek, elhúzom a számat, mert hamarosan itt a vacsoraidő, ő meg úgy érzi ezt, mintha csak ő is órát olvasna. Kezemet csúsztatom vissza zsebembe, ahogy egyre csak közeledünk a társasház felé. - Kösz - biccentek aprót, majd túrok a hajamba zavartan. A beszélgetés folyik tovább, Hádész póráza kerül vissza hozzám, miközben belépünk a házba, majd amíg Rebeka jobbra indul, én intve és elköszönve megyek balra, hogy Hádész végre kaphasson vacsorát.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 995
Összes hsz: 4917
|
állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.
 Majd később jobban meg fogja érteni azt, hogy ezek a dolgok hogyan is működnek, vagy éppen a sértések hogyan mennek a másik felé. Bár a gyerekeket sem kell félteni, tudja, hogy mennyire tudnak gonoszak lenni, ha éppen úgy adódik, de ezt nem gondolja a lánykáról, hogy ő olyan lenne, aki beáll és szórja a szitkokat.
- A mágikus lényekben lemaradásom van, mert csak itt láttam őket. Nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne - gondolkodik hangosan, hiszen az, hogy elolvasta a Legendás Lényes könyvet, még nem lesz belőle okos. - Ó, ezt köszönöm. Igyekszem okos is lenni, de ha mégis valami mágikus lényt választasz, akkor elmegyünk a könyvtárba és kiveszünk róla egy könyvet - mert mindent lehet pótolni, persze, nem rögtön a legnehezebbel kell kezdeni, de egy apróság igényeit könnyen meg lehet teremteni több esetben.
- Nos, igen. Sok állathoz nagyobb türelem és idő kell, hogy ilyet lehessen vagy éppen nem úgy, mint ahogy az ember elsőre hiszi - mert egy hörcsög nem fog labdát visszahozni, ahogy egy madár sem, egy hüllő főleg nem. Vannak állatok, amelyeket tartani és nézni jó, kézbe is lehet venni, de nem éppen ugyanúgy, mint egy kismacskát. Az övé már nem kicsi, de azért megmutatta a szőrmókot, amely kicsi ihletet adott neki. Követi hát a macskákhoz, beles ő is és legszívesebben hazavinné mindet. Bedugja az ujját, pont úgy, mint Ana - tessék, a felelősségteljes felnőtt - és hagyja, hogy szaglásszák, vagy éppen elkapját, megharapdálják, de végtére is, bundát cirógat, amennyire tud.
- Na igen, ilyen kicsinek nagyon játékosak, van, amelyik később is. Ha le van vágva a körme, akkor nem fáj, de harapni tud. Viszont, roppant aranyosan tudnak nézni hajnalban, ha éhen akarnak épp halni - nevet fel, ahogy elhúzza a kezét a ketrectől és a lánykát nézi. - Nem vérzik, ugye? - tovább lép inkább, teljesen érthetően a kutyákhoz. Hallgatja és bólogat, majd megállva nézi őket ő is.
- Csivava. Aranyos, pici marad, de róla tudni kell, hiába apró, lélekben akkora, mint egy dobermann és annak is hiszi magát. Harcias ha kell, de amúgy kis bolond. A tacskók meg… ők is tudnak harciasak lenni, de amúgy nagyon bonyolult dolgot nem hallottam róla. Séta kell neki, szeretet, no meg tanítani, hogy ne rágjon szét mindent. Az, hogy milyen lesz, ugye kiderül - nem nyúl be, mert a csivava talán a karját le akarja majd tépni, de hagyja, hogy a másik kinézelődje magát, illetve figyel, ha netán a kis harcias eb az ujjára pályázna, majd elvonja a figyelmét.
- Megnézzünk még valamit? Hátrébb vannak madarak is.
|
|
|
|
|
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV
Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
|
Idáig úgy tűnt, hogy a tacskó kutyus lesz a nyerő számomra, hiszen annyira cukika volt! Ráadásul játékos is, plusz tanulékonynak nézett ki, szóval ott szerepelt a képzeletbeli listámon a potenciális kis kedvencek között.
- Ez a tacsi kutya rém édes! Szerintem fiú, olyan fiú feje van. Vele tök jókat lehetne játszani! - lelkendeztem a tanáromnak, miközben szeretetteljes pillantásokat vetettem az említett eb irányába.
- Nem tudom, nekem nagyon ismeretlen terület ez a varázslényes dolog. Köszönöm a felajánlást, még meggondolom, amíg itt vagyunk, milyen állatkát szeretnék magam mellé választani. De ez a kis tacskó idáig a nyerő! - folytattam a lelkendezést. Nem gondoltam volna, hogy így elsőre ennyire megtetszik egy állat, arra pedig végképp nem számítottam, hogy már most dűlőre jutok ebben a döntésben.
- Anya mindig mondja, hogy türelem kell mindenhez, időnként még apához is - osztottam meg Belián-nal, amit otthon hallottam. Anya mindig nagyon bölcs volt, biztos voltam benne, hogy ez a kijelentése az állatkák kapcsán is megállta a helyét. A tanárom is hasonló véleményen volt, már ami a türelmet illeti, szóval ez is azt igazolta, hogy anyának igaza volt.
- Nem vérzik, csak kicsit megkarcolt, de nem vészes - nyugtattam meg Belián-t mosolyogva. Számomra a cicák egyrészt nagyon cukik voltak, másrészt úgy gondoltam, hogy a vadállati énjünk előjött belőlük bizonyos időközönként, főleg, mikor játékos kedvükben voltak.
- Te vágod a cicád körmét? - kérdeztem tőle kíváncsian, miközben a hajamat igazgattam, ami elég dús volt, így sokszor meggyűlt vele a bajom.
- A csivavák is aranyosak, de nekem valahogy a tacskók jobban tetszenek, mármint az alapján, amit most láttam - feleltem neki vigyorogva.
- Persze! Nézzük meg a madárkákat is, ha már itt vagyunk! - ujjongtam, mert szerettem volna mindent megismerni, amit csak lehet, ez a világ pedig bőven tartogatott számomra újdonságokat. Közben pedig odaértünk a tollasok területére, ahol elsőre papagájokkal és díszpintyekkel találkoztam. Nagyon szép tollazatuk volt, de rendkívül zajosak voltak.
- Ezeket a madarakat ismerem, a szomszédságunkban is voltak papagájok! Vannak itt varázsvilágbeli madarak is? - kérdezgettem a tanáromat, mert még csak a helyiség elején tartottam, nem mentem tovább, mivel megvártam őt, hogy együtt haladhassunk tovább a madarak területén.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 995
Összes hsz: 4917
|
állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.
Hagyja, hogy a lányka kinézelődje magát, illetve hogy jobban megnézze magának az ebet, amely úgy néz ki, igencsak elnyerte a tetszését. Addig a többieket figyeli, a kis keveréket, amely éppen támadást indít a csaholó eb farka ellen. Megmosolyogja a dolgot, majd fordul a lányka felé ismét.
- Hát innen nem tudnám megmondani, fiú vagy lány, de tényleg aranyos. Úgy érzed? Bár ahogy ugrál, már most kezdené a játékot – figyeli ő is, úgy néz ki, ha még nézelődik is, de eldőlt a dolog. Teljesen megérti, hisz gyerek még Ana is, együtt tanulnák meg ezt az egész felelősséget és életet. Nem tűnik olyan lánynak, aki folyamatosan egy helyben ücsörög, így a tippje erős arra, hogy ki fognak jönni.
- Sejtettem, hogy a tacskó lesz nyerő – mosolyodik el. - Kutyákról is lehet könyvet kölcsönözni, ha arról van szó – bólint egyet, hagyja dönteni és nem befolyásoló akar lenni. A varázslényekkel bizonyára változó, hogy könnyebb, hol nehezebb, ha tippelhetne, ott is vannak „kategóriák”, mik valók gyereknek és mik nem.
- Ó igen, nagyon jól mondja – somolyogva bólogat, mintha a nő is itt lenne és figyelné minden mozdulatát. Ezek amolyan életbölcseletek, hogy nekik igazuk van és kész. Talán senki se veszi komolyan, de ameddig nem okoz feszültséget, nincs gond.
- Akkor jó. Azért majd meg kell mosni és jobb lekenni – ki tudja mit kapart, még ha csak itt is volt, sehol máshol. - Nem, kaparófája van. Szerintem korai halál érne utol ha meg merném tenni – bár tény és való, lakásban ajánlott az ilyen, Chewie nemigen bútorgyilkos, ha pedig kiengedi, akkor egy fára felkapaszkodva bőven kopik az, így aztán, nem kell kísérleteznie.
- A csivavákról annyit kell tudni, hogy pici kutya, de olyan harag van benne, mint egy pitbullban. Viccesek, de ők halálosan komolyan vérmesek próbálnak lenni, csak senki se képes ezt annak venni – nevet aprót, bár a tacskóknak is megvan a maguk szokása, mégsem akarnak a gazdájuk kezéből torokharapást tervezni. - A tacskó kotorék eb, ásni is fog, szóval erre készülj fel – bár az is mókás tud lenni, csak nem épp a szeretett virágágyásban. Úgyis meglátja majd, ha kellően lefárasztja, nem lesz ereje ilyenekre.
- Oké. Mini állatkerti kirándulás – mert valóban az, csak itt zsúfolt a helyiség, nem egy tágas telek, ahol több minden elfér. Odalépve néz végig rajtuk, sose volt nagy madárfanatikus, de Ákos kakaduja szép példány, vagy épp volt osztálytársa papagájai, amelyek hangokat utánoztak. Az egyik a telefoncsörgést, így aztán, jó ideig kapkodták fel a kagylót hiába, mire rájöttek.
- Hú én azt nem tudom. Lehetséges, de szerintem az már speciális helyen van. Asszem – vakarja meg az állát, majd a sor végén megáll és lepillant. - Egy beszélő madarat elfogadnék a vállamra, de amúgy sose győztek meg. Te maradtál a tacskónál?
|
|
|
|
|
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV
Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
|
- Bizony. Látszik a fején, hogy fiú! És az is látszik rajta, hogy nagyon játékos fajta, igazi kis kópé. Szerinted mennyi idős lehet? Mondjuk még kicsi, gyerekkorban van bőven - néztem izgatottan a tanáromra, miközben figyelmemet időnként a tacskóra irányítottam. Látszott rajta, hogy nagyon unja magát ezen a helyen, és tök jól ellenne egy jó gazdival, akivel sokat játszhatna.
- Olyan kis aranyos. Tuti minden nap megsétáltatnám többször is, jó dolga lenne nálam - folytattam a lelkendezésemet kitörő örömmel.
- Tényleg lehet? Juhúúúúú! Akkor segítesz nekem majd választani egy jó könyvet? Lehet külön könyvet kölcsönözni tacskókról is sok-sok képpel? - kérdezgettem Beliánt, miközben olvadozva tekintettem a tacskóra. Odaléptem a ketrece elé, én is ugribugriztam vele egy picit, ahogyan ő is, aztán miután kiszórakoztam magam vele, visszamentem a kísérőmhöz.
- Szerintem is. Anya nagyon okos, mindig türelmes apával meg igyekszik úgy alakítani a dolgokat, hogy az mindenkinek jó legyen. Apa sokszor nem hagyja magát meggyőzni amúgy, ha vitáznak vagy anya el akar érni valamit nála, de valahogy a végén mindig anyácska nyer - vigyorodtam el huncut mosollyal az arcomon.
- Igenis, őrmester úr! - szalutáltam Beliánnak, ahogyan egy műsorban láttam a tévében valami katonás filmben. Tudtam, hogy mi a teendő, de hajlamos voltam hanyagolni a dolgokat, de azért a tanáromnak igaza volt abban, hogy nem árt majd bekenni a sebet, hiszen idegen állattól származott, nem tudhattam, van-e valami baja vagy sem, na meg nem is ismertem az előéletét.
- Az szupi, akkor nem a bútorokat kaparja. Anya nagyon mérges lenne, ha egy olyan állatunk lenne, amely kárt tesz a bútorokban. Arra nagyon harap meg háklis - meséltem nagy beleéléssel, miközben a hajamat igazgattam.
- Aranyos ez a csivava is, de valahogy a tacskó jobban tetszik, nem tudom miért - közöltem tanácstalanul Beliánnal,meg amúgy sem akartam magam mellé venni egy méregzsákot. A tacskó kedvesnek, játékosnak tűnt, és pont annyi energia volt benne, mint bennem, szóval jól kijönnénk...
- Nem baj, majd lefoglalom, aztán már nem lesz hangulata ásni - nevettem el magam. Mondjuk annak nem örültek volna sehol sem, ha ásásba kezdene, de nem is izgatott annyira a dolog. Ha ásni volt kedve, hát így jártak.
- Milyen szépek ezek a papagájok! De irtó hangosak is! A pintyek is cukik, de olyan kis félénkek - mentem oda a kalitkájukhoz nagy hévvel, mire ijedten arrébb repkedtek. Az egyik papagáj próbálkozott haverkodni, meg jópofa volt, de valahogy nem tudtam elképzelni magam mellé. Egy négylábú azért mégiscsak más volt, na meg nem olyan hangos, mint egy ilyesféle madár.
- Azt hiszem, hogy maradok a tacskónál, nála éreztem azt, hogy ő kell nekem, és jól ki is jönnénk - tekintettem a tanáromra nagy elégedettséggel. Idáig úgy tűnt, hogy neki is elnyerte a tetszését a kis tacskó, úgyhogy közös nevezőn voltunk.
- Mit kell most csinálni? Odamegyünk a kasszás nénihez és megmondjuk, hogy őt viszem magammal? - néztem tanácstalanul a férfira, mert még nem tudtam, hogy mi a szokás itt, mi hogy megy, meg egyebek. Örültem, hogy elkísért és segített, mert így mégiscsak könnyebb dolgom volt, és ő már egyébként is jóval tapasztaltabb volt nálam ebben a témában is.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 995
Összes hsz: 4917
|
állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.
Csak a fejét vakarta majdnem, ellenben szemöldökét emeli meg arra, hogy a kicsi micsoda következtetéseket tud levonni abból, hogy csak a kutyára pillant. Neki ez még macskából sem nagyon megy, Chewie-t is csak azért tudja, mert már időtlen idők óta vele van és tudja mi van a „szoknyája alatt”, de idegen macska… ez nem az ő sportja.
- Wáó. Ez nem semmi. Lehet később is állatokkal kellene foglalkoznod, nem gondolod? - ki tudja mi rejlik benne, mihez akad majd még később tehetsége. - Öhm, nem tudom. Azt igen, hogy kábé 8 hetes koruk után lehet úgy örökbe adni meg ilyenek. Szóval akörül lehet – bőven gyerek még, ahogy a kicsilány is, de az ilyenekből szoktak a nagy és hosszú barátságok szövődni. Elmosolyodva bólint arra, hogy jó dolga lenne az ebnek, bár nem akarja a varjút a karóra ültetni, hogy csak kezdeti lelkesedés. Nem, biztos nem.
- Bizonyára lehet. Keresünk majd, igen – bólint egyet, hogy ezen ne múljon, keresnek majd képeset, nem képeset, mi itt erre a divat éppen. Hagyja, hogy játsszon kicsit az ebbel, nem szól rá, ha ugrál, hiszen nem rombol, a kiskutya is vígan pattog pár sort, bizonyára nagyon jönne már ki, hogy kifulladásig rohangásszon vele. Talán nemsokára, még bármi lehet a végéig.
- Háááát… igen. A nőknek ez ilyen speciális képessége, hogy a végén mindig meggyőzik a férfit. Később majd neked is lesz és majd megtudod, hogyan kell mindig nyerni – nem akar abba belemenni, miért és hogyan, na meg mik az indokok, érvek, elég lesz ezt majd később, valaki másnak. Valahogy az, hogy ő ezeket a kicsike felvilágosítsa az OLYAN dolgokról, nem éppen esedékes. Fogalma sincs, mit kellene mondani, ráadásul a lányok dolgaiból sok mindent nem is tud – és nem is akar –, ezt majd az akkori, női kollegára hagyja szépen. Majd a fiúknak ad pár tanácsot, ha eljön az ideje. A sebre való tanács legalább időszakos, bár lehet ezt egy kicsit túllihegi, a saját sérüléseit sem szokta elviccelni, ha látja, hogy komolyabb. Az ilyen karcolásokat észre se veszi már.
- Nálam nem anya, hanem a lakótársam nyúzna meg. Egy macskánál könnyebb, viszont a kutya még rághatja a bútort. De lehet rá elvileg valami varázslat, amitől egyben marad, szóval, ne ezen múljon. Meg egy bútort ki lehet cserélni meg ilyenek – mutogat is mellé, mert hát még az is ott van, hogy mágiával hozzák rendbe és akkor pénzt sem kell költeni rá. Lehet így kicsit majd bajosabb lesz a kutya dolog, azonban ne ez vegye vissza a kedvet a szülőnél sem. Amint odakerül, úgyis mindenki imádni fogja.
- Nem is kell miért. Ha ő, akkor ő, ugyebár – felesleges keresni az okot, ha már kész van a válasz. Abban is biztos, hogy lefoglalják egymást bőven. Tovább lépkedve néz ő is a papagájok felé. - Ahh, és tényleg. Ahol laktam, ott két utcányira volt egy bácsi, akinek sok volt. Meg pávák, hattyúk, na de oda apám félt bevinni mert mindig papagájt akartam utána, hogy megtanítsam beszélni. Sosem kaptam, madarat sem – most pedig, igazából van is, meg nem is, elvégre lakótársa hárpiája ott van és nem is akarna többet. Nem madaras típus.
- Rendben, akkor a tacsi – bólint egyet és már fordul is. Mivel a lányka még kicsi, bőven kellett, hogy valaki kísérje, csak úgy nem is kapott volna nagyon semmit. Így kapóra jött minden. - Intézem a dolgokat. Ezért is mondtam, hogy jövök – azzal már a pulthoz lépve kezdi is, mind papír, mind bármi, ami csak kellhet. Kicsi füllentés belefér, hogy szegről-végről még rokonok is, azért kísérte, de a végeredmény az, hogy a kezében tartva az ebet, a többi dolgot pedig a karjára akasztott szatyorban tartva lép ki a lánykával az üzletből.
- Nos, készen állsz az első sétára? Nem volt szívem dobozt kérni neki… - bár lehet, hogy a kutya nemigen lesz benne partner, de leguggolva adja rá a kis nyakörvet, akasztja rá a pórázt és adja át jogos tulajának.
- Mi lesz a neve?
|
|
|
|
|
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász
RPG hsz: 747
Összes hsz: 1110
|
Sándor Utolsó forró lélegzetével küzd a nyár, hogy az őszt visszatartsa. Csak még egy nap, tán kettő maradt, s feladja harcát. Érződik a levegőben az elmúlás jellegzetes illata. A falevelek zöldje fakul, hogy arannyá és vörössé, vagy épp narancsossá váljon. Ez az élet rendje. Az örök változás. A koradélután mind hosszabb árnyékai vetülnek hősnőnkre, ahogyan kezében egy naplóféleséget tart. Egy padon üldögél, fülén felrúnázott fülhallgatóval, melyből remek dal szól, elméjét friss vászonná téve, melyen kisvártatva megjelennek a szavak által keltett képi asszociációk. Akár egy film snittjei, úgy peregnek. Szemei alig győzik lekövetni. Gyors ütemben sorjáznak a sorok felett, melyeken néha felnevet, olykor pedig grimaszba húzódnak éles vonásai. Nemrég, amikor rendet tett toronyszobájában, azután a fékevesztett tombolás után, egy dobozra bukkant. Régi dolgok kacattárának hitte, de tévedett. Benne rejlett két értékes kincse. Két fontos iromány. Egy saját, egy más kezétől való. Az egyik vidám régi szép időket idéz, míg a másik hihetetlenül szomorú, s új célt adott Elektra számára. Amit nem ő maga vetett papírra, az egy évekkel ezelőtt igen nagy port kavaró ügy legfőbb bizonyítéka. Hogyan feledkezhetett meg róla? Rázta is a fejét miatta és belső hangja is feddőn szólongatta. Megfogadta, ott helyben: Most, hogy rátalált, a szálakat is felszedi majd vele, s igyekszik mielőbb igazságot szolgáltatni szavai, s auror szövetségesei által. Börtönbe juttatni a felelősöket, akik közvetve, de elvettek egy épp virágában lévő nőtől mindent. Az életet. Azonban ma, az általa lejegyzett sorokat tartalmazó lapokat forgatja. Egek! Már el is felejtette az ötletet, amin sok éve annyit dolgozott. Írni kezdett, de nem egy újabb leleplező cikket, hanem egy varázsképregény történetét. Férje támogatta benne, sőt el is olvasta a kész művet. Azt mondta, ez kiadásért kiált. Azt sem szégyellte bevallani, hogy bár ő is jól rajzol, ehhez azért nagyobb szaktudás szükséges. Érdemes rá, hogy egy igazi művész képei által keljen életre. Olyan bűbájok ismerete is kellett, amik mozgásra bírják a papírra megalkotott figurákat és a sorokkal teli szövegbuborékokat. Összefogtak tehát ők ketten, ahogyan mindig. Míg hősnőnk át meg átdolgozta a kéziratot, addig férje felkereste a város legjobb illusztrátor mágusait. Aztán jött a tűzeset és mondhatni minden álom, minden vágy hamuvá égett. Ezen a bőrkötéses kis noteszfélén is akad jó pár nyoma azoknak a kegyetlen lángoknak, de a beltartalom szerencsére érintetlen maradt.
|
|
|
|
|
Szigethy Sándor
INAKTÍV
az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
RPG hsz: 160
Összes hsz: 235
|
Elektra
egy őszbe hajló nyárvégi napon | valahogy így | ♫Bogolyfalva báját a nyüzsgés adja meg leginkább. Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor még tanulóként jártam ezt a települést, és egy árva hangot alig lehetett hallani. Fejlődik folyamatosan ez a hely, azonban én jobban szeretek a sarokban meghúzódni, minthogy a tömeg közepén élvezni a zsizsegést. Sőt, ha tehetem, akkor még a tömegen sem megyek át egymagam; a téren ezekben az órákban átkelni pedig kész öngyilkosság. Ezért döntöttem úgy, hogy beülök a kávézóba. Egy csendes sarkot kiválasztottam és belevetettem magam a mugli irodalomba. Azt mondta az egyik diákom – aki varázstalan származású –, hogyha klasszikus magyar regényeket szeretnék olvasni, ami egyszerre szórakoztat és agyat mozgat, akkor vegyem kezembe Rejtő Jenő regényeit. Így is tettem. Elmentem a könyvtár azon részébe, ahol talán tarthatnak ilyen jellegű irományokat, és csodák csodájára az iskola ismét beírhat magának egy piros pontot. Nincsen már ez a toxic-aranyvérűség, ami sok éven át jellemezte a társadalmunkat. Ezért is bújtam körülbelül két órán keresztül a Piszkos Fred, a kapitány című Rejtő művet, amit kifejezetten élvezettel olvastam. Noha minden jónak vége szakad egyszer, ezért elégedett félmosolyt varázsoltam arcomra, összecsaptam a könyv fedelét, fizettem, majd a kötetet a hónom alá csapva léptem ki a napfénybe. Hunyorogva nézem ki szemüveglencsémen keresztül, szinte – mondhatni – megvakultam egy pillanatra, de idővel visszanyerem egyébként is kifogásolható látásomat, és elindultam a Fő utcza köveit taposva száz kilómmal magam alá.
Félhosszú, barnaszín tincseim közé csap a langyos szél, én pedig éppen a Vöröskarom személyiségén kezdek el gondolkodni, amikor is megpillantok egy ismerős alakot. Megállok, és fejemet oldalra biccentve figyelem őt. Vöröskarom, kuncognék fejben, hiszen a szín számomra ismeretes gazdája éppen egy bőrkötetes noteszt olvasgat. Hogyan is írta Rejtő? „[…]gyönyörű, ám félelmetes nő.” Megrázom fejemet, majd teszek egy lépést felé, de mégis megtorpanok. Megzavarjam egyáltalán? Legutóbbi beszélgetésünk után úgy hallottam, hogy egy jó ideig színét sem látták a nőnek. Aztán… bekövetkezett a tragédia. Elment az eszem, ha odamegyek, de akkor is, hogyha nem érdeklődöm a hogyléte felől. A második férfit rabolta el mellőle a Sors. Azon csodálkozom, hogy mindezt ép ésszel még vinni tudja. Ajkamba harapok, majd egy halk, kelletlen nyögéssel megindulok felé. Arcomon zavartság uralkodik.
– Szervusz Elektra – szólalok meg karcos baritonomon. És újfent kitakarom a Napot.
|
|
|
|
|
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász
RPG hsz: 747
Összes hsz: 1110
|
Árnyék vetül rá, mely hosszabb a fák által adottaknál. Kellemes, ismerős bariton szólítja közben nevén. Szíve nagyot dobban, de az érzet nem fájó. Már nem az egy ideje. - Helló idegen - emeli fel fejét, hogy sötét, átható tekintetét az előtte álló férfira vesse. Szép ívű ajka kedves, szeretetteli mosolyra húzódik. Rég nem látott barátként üdvözölve Sándort. - Már megint eltakarod előlem a Napot - szólal meg pár pillanatnyi néma öröm után, s persze első mondata a kettejük kapcsolatára jellemző szófordulat, melyet komiszan féloldalassá váló ajakgörbéje kísér- Szóval vagy hajtogasd le mellém magad, vagy felőlem állhatsz is, csak mesélj: Hogy vagy? - csukja be naplóját egy mozdulattal és irányítja egyúttal minden figyelmét a másikra. Kabátja a pad hátára terítve pihen. Elektra alatta egy kötényruhát visel, haja kiengedve, lágy sminket tett fel, mely kiemeli vonásait, s legfőképp lélektükreit, melyeket most szemüveg lencséi takarnak. - Mióta vagy szemüveges? - bukik ki belőle a kérdés, ahogy végigpillant két méteres gavallérján. Elvégre mégis csak riporter, nem igaz? Minden hátsó szándék nélkül állapítja meg, hogy jól mutat az óriáson az ókuláré, s hogy semmit sem változott. Most is fess és kellemes ember, mint első találkozásuk idején. Hősnőnkről ez utóbbi már nem mondható el, főleg mivel egykor sem volt simulékony jellem. Eszét vették a sorscsapások? Meglehet, bár inkább csupán megsebzett vaddá lett. Kiszámíthatatlanabbá vált, mint annak előtte. Ennek dacára akiket egyszer szívébe zárt, azok felé hűsége, s szeretete töretlen maradt. Még ha ezt a maga éles nyelvű, módján fejezi is ki feléjük. A világra ugyanis, még mindig iróniaszín lencséken át tekint.
|
|
|
|
|
Szigethy Sándor
INAKTÍV
az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
RPG hsz: 160
Összes hsz: 235
|
Elektra
egy őszbe hajló nyárvégi napon | valahogy így | ♫A várt kínos csend nem áll be kettőnk között. Ahelyett valami teljesen váratlan dolog történik; Elektra feltekint és közben szélesen mosolyog rám. Erre zavart boldogsággal remeg meg szájam széle, végül húzódik a jellegzetes papírvékony mosollyá. A köszöntésre szerényen biccentek egyet, majd a nő folytatja, én pedig pironkodón nyúlok szabad kezemmel tarkómhoz, hogy megvakarjam azt. Ez a mondat éles körmeivel szánt végig gerincem mentén, ahogyan kirajzolódik előttem az a nap a játszótérnél. Imola hangján visszhangzik néhányszor fejemben, majd a bambulásból megrázom fejem, és a mosollyal arcomon csak megvonom vállaimat, amolyan „hát igen” jelentéssel. Zavarban vagyok, hiszen idejét nem tudom, hogy mikor is láttam egyáltalán futólag a városban. Akkor sem gyakran láttuk egymást. Érdekes, hogy ennyi idő telt el és mégsem futottunk egymásba kettesben. Azonban felesleges is ezen elmélkedni; inkább egy kisfiús bájjal megfűszerezett kuncogás hagyja el torkomat. Még ennyi idősen is én vagyok az a bizonyos socially awkward barát. Nem tudok mit kezdeni ezekkel.
– Öö, köszönöm – dünnyögöm a hely felkínálására, majd ledobom magam a padra. Aminek szerencsésen a szélét találtam el, ezért az fájdalmasan megreccsen a rá nehezedő súlyom alatt. Egy keveset fészkelődni kényszerülök, majd a kötetet bal kezem ujjai közé veszem, könyökömmel a pad karfáján támaszkodok és játszani kezdek a könyvvel. Az utóbbi időben ezzel oldom magam; valami mindig van a kezemben, ami éppen annyira foglal le, hogy ne legyek teljesen megfeszülve. – Vizsgák, diákok – nevetek kellemetlenül. – Igazán nem történik felém semmi – szerényen vállat vonok, majd ujjaim között lebegtetve játszom tovább a regénnyel, miközben lassan Elektra felé fordítom kreolszín arcomat. Először csak hal módjára tátogok, aztán nyelek egyet, torkot köszörülök. Figyelem a vonásait, amik csillogása értetlenné varázsolja elmémet. Tudom, hogy erős nő. De… ennyire? Engem ez inkább aggaszt.
– Te hogy vagy? – nyomom meg kissé az első szót. Egyáltalán nem tudom, hogyan kellene viselkednem ebben a helyzetben. Érzem, ahogyan kezd kimelegedni a mellkasom. Vállaimat meg-megmozdítom kínomban, aztán robosztus ujjaimmal a szemüveg szárára fogok, egy pillanatra leemelem. Megnézegetem, aztán lágy karcossággal szólalok meg ismét, hogy válaszolhassak Elektra kérdésére.
– Mindig is az voltam, csak nem hordtam – húzom félmosolyra vékony ajkaimat. – Kizárólag olvasáshoz – helyezem vissza orrnyergemre az okulárét. Beletúrok tincseim közé, majd így tekintek vissza a nőre. – Mit olvasol? – bökök fejemmel a notesz felé.
|
|
|
|
|
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász
RPG hsz: 747
Összes hsz: 1110
|
Sándor Minden más lett, mégis minden ugyanolyan maradt. A férfi kedvesen félszeg viselkedése az állandóság érzetét kelti hősnőnkben, melyet jó ideje nem tapasztalt már életében. Folytonos viharok, harcok és csaták szabdalták az utolsó találkozásuk óta eltelt időt. Lét és nemlét szenvedélyes tangója, melybe belefáradni érzi magát. Vajon eljön a nap, hogy megpihenhet? Nyugalmat talál valaha? Ki tudja. Azt viszont eldöntötte az első hang hallatán, hogy a viszontlátás örömét igyekszik megélni. Belőle erőt meríteni a mindennapokhoz. - A tanári pálya izgalmai...Nem csodálom, hogy itt kötöttél ki, az utcát járva - csipkelődik mosolyogva, hogy közben egyik lábát maga alá húzva testével a férfi felé forduljon. Nem kerüli el figyelmét, hogy a másik a nála lévő könyvet babrálja zavarában. Annyira jellegzetes a viselkedése, hogy fényév távolságból is tudná Elektra, hogy két méteres gavallérja tért vissza. Ezután Sándor felteszi a legvészterhesebb kérdést, melyet csak bátorsága enged. Mit felelhetne? - Ne gondolkozz, csak mond az igazat! - hallja belső hangját, mely már annyiszor vezette jóra és félre. Úgy dönt csupán részben fogadja meg szavát. - Remek kérdés...Úgy vagyok, mint egy nő, akinek két szerelmét kellett eltemetnie és senkije sem maradt, aki mellett biztonságban lehetne - válaszolja szomorú fénnyel sötét szemeiben. Hangja puha bársonyként siklik kettejük közé, szétterülve, s nyomot hagyva talán mindkettejükben. Kimondta amit érez, miközben megőrizte titkát. Nem használt mégsem taktikát. Nincs szüksége álarcra. A vele szemben ülő előtt valamiért régen sem vált be a terelés ilyetén formája. Elektra él a gyanúperrel, hogy a férfi megérzi mikor mond neki igazat. Tapintatos modora szab csupán gátat, hogy ki is mondja. Mint utolsó találkozásukkor a stégen. Tudta, hogy sírt és rossz a kedve. Kapcsolatuk előzményeit félretéve próbálta mégis jobb kedvre deríteni. Nem miatta utazott el aznap. Nem Sándor volt az, aki lelke kelyhébe az utolsó cseppet tette, hogy végül túlcsorduljon. - Jól áll. Nagyon okosnak tűnsz benne - húzódik ezután széles, szemtelen mosolyra ajka, ahogy a vele szemben szemüvegét fogó férfi szavait hallgatja. Örökké nem eshet. Nem érne semmit vele, ha engedné, hogy nyomora ismét maga alá temesse. Felállt. Megint. Leporolta a szenvedés mocskát, s most megy tovább szándéka szerint. Bízva a jövőben. A nagyobb jóba vetve maradék hitét. - Oh...Ez...Csak egy képregény története, amit még azelőtt kezdtem el írni, hogy...A családomat elvesztettem - lapozza fel a kötetet és lepillant a benne álló kusza betűkkel írt sorokra. Jó történet, bár kissé komor. Szerénytelenség nélkül jelentheti ki, hogy helye ként vicces és a romantikának sincs híján. Nem. Nem annak a fajta keservesnek és tragédiába totkollónak, mely saját életét jellemzi. De nem is a nyáltól ragacsos verziója a szerelemnek az, ami az irományt át meg áthatja. Itt a férfi megbízható animágus, tekintete simogató, megjelenése vad, mégis vonzó, szíve vasba vert arany. A nő pedig mugli rendőrként is méltó társa. Különleges, eszes, állhatatos és erős. Szövetségük egyenlő felek köteléke. Küzdelmük "vállt vállnak vetve" fajta. Közös ellenségeikkel való küzdelmükben társaik is akadnak. A nőnek rendőr társa, a férfinak kutató párja segít.
|
|
|
|
|
Szigethy Sándor
INAKTÍV
az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
RPG hsz: 160
Összes hsz: 235
|
Elektra
egy őszbe hajló nyárvégi napon | valahogy így | ♫A tanári pálya izgalmai. Fejemet előre hajtva villantom meg fogaimat, miközben meg is csóválom üstökömet. Barna tincseim arcom mindkét szélén belógnak, azonban így is tisztán kivehető jókedélyű, egészen széles mosolyom. Természetesen megtartja magában azt a csipetnyi letargiát, ami alaphangulatomat jellemzi. Félszeg és óvatos. Ő pedig csipkelődő, mint mindig. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire üdítően hathat néhány perc egy régi barát társaságában. A tanítás miatt az eddig sem igen pergős szociális életem a fagypont alá került. Nem bánom annyira, elvégre egyszerre egy dologra tudok teljesen koncentrálni. S ez most az iskola és a tanári pályával összefüggő tevékenységek. Az a fajta vagyok, aki, ha csinál valamit, azt a legnagyobb odaadással és odafigyeléssel teszi. Ez jelen helyzetben sincsen másképpen. Csak egy kicsit. Éppen annyira, hogy a könyv lefoglalja elmém háborgó részlegét. Ettől függetlenül smaragdszín szemeim a boldog szomorúsággal csillogó, barna szempárba vándorolnak vissza. Ajkaimat összeszorítva engedek meg egy zavart, együttérző mosolyt a következő mondatokra. A szívem szakad belé; és ugye ez nálam mind ki van írva az arcomra. Fájdalmas grimasz keveredik a „nem is tudom, mit mondhatnék” arckifejezéssel, miközben egy nagyot sóhajtok. A lebegtetett könyv puhán érkezik mellém a padra, miközben én kicsit jobban fordulok felsőtestemmel irányába.
– Nagyon sajnálom, ami Marcellel történt – húzom el ajkaimmal együtt kicsit orromat is, miközben tekintetemmel el sem engedem kedvenc riporternőmet. Felfoghatatlan, hogy egy olyan jókedélyű pasas, mint Hegedüsh végzett magával. Ugyan engem látványosan került minden iskolai megbeszélésen vagy rendezvényen, mégis ő volt sokszor a lelke mindegyiknek. Irigyeltem a kiállását, a folyamatos jókedvét. Nem hiába házvezető-helyettes. Nem hiába volt… Merlinre, de borzasztó ez.
Azonban Elektra máris taktikát vált és a csipkelődés mellett marad. Értem. Nem szeretne jobban erről beszélni, amit teljes mértékben tiszteletben is tartok, ezért csak zavartan mosolyogva veszek fel egy játékosan sértett hangnemet.
– Tűnök? Kikérem magamnak, Rothstein kisasszony – húzom össze bohókásan a szemeimet, majd ezzel a halványan zavart mosollyal dőlök vissza a pad támlájának. Ahonnan azonnal vissza is pattanok, mert hátamban érzem a nő kabátját, így inkább előre dőlve, könyökeimmel térdemen támaszkodva nézek a távolba, miközben minden külső zajt kizárva hallgatom Elektra hangját. Halk hümmögés szűrődik ki ajkaimon.
– Képregény? – fordítom a magyarázat végén arcomat felé. – Sajnálom – nyelek egyet, miközben hátra nyújtom felsőtestemmel kifordulva karomat, hogy simíthassak egyet a nő karján. – Befejezted vagy félbe maradt? – kérdem bátortalanul.
|
|
|
|
|
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász
RPG hsz: 747
Összes hsz: 1110
|
Sándor Vajon ha tudná mi történt, akkor is sajnálná? Részvétét persze hősnőnk, keserű rutinnal fogadja. Mintha igazi volna gyásza. De miként búcsúztass egy élőt, akinek sírköve mégis a temetőben áll? Miként válj el tőle, hogy egyként megóvd őt és tenmagad? Fájdalom nélkül, szenvedés nélkül nem lehet. Arckifejezése tehát hiteles, ám szavai árulkodóak volnának, így csupán bólint és részéről lezártnak tekinti a "vidám Hege nincs többé" témát. Jobban kellene talán siratnia. Meglehet. Könnyeit már annyit hullatta hiába, hogy kár még egy újabb cseppért. Sándor mellett nem ilyen élményeket szeretne átélni, ha már a Sors megszánta, s bábjátékos módjára szinte a semmiből mellé citálta. Mosolyra vágyik, kedves szavakra, melyeket gondtalan, szeretetből fakadó piszkálódással viszonozhat. Csendre, ami a férfit mióta csak megismerte, méltán jellemezte. Arra az éteri, békével teli némaságra, mely puha takaróként ereszkedett rájuk, amikor egyszer és utoljára otthonában vendégüllátta. - Most mit vársz? Mondjam azt, hogy életemben nem láttam még ilyen vonzó és intelligens szemüvegest? Leszámítva persze magamat - nevet fel őszinte vidámsággal, s bár szavai tréfásan csendülnek, valójában egy részüket komolyan gondolja. Nem. Nem a hiú önfényezést. Magát sosem látta vonzónak. Intelligensnek is inkább mások szemében tűnhet. Beszélgető társa reakcióján csak jót derül. Erre senki sem számítana. Róla kevesen hinnék, hogy tollhegyre tűzni fikciót is képes volna. Már épp megszólalna, amikor Sándor karját megsimítja. Tekintetét akaratlan kapja oda a mozdulatra, melytől bőre megborzong, gerincével egyként. Ismerős az érintés. Jóleső. Olyas fajta, melyre ösztönösen felel egy nő teste. Visszaemeli pillantását a zöld szemekre, melyek annak idején a mikrofon másik végén magukkal ragadták. Beharapja alsó ajkát, majd halvány mosolyra húzza szája szegletét. - Már csak az utolsó fejezet van hátra...De még nem tudom a történet végét - szólal meg, szavaiban akaratlan áthallással. Valóban nincs még ötlete a lezárásra. - Elmeséljem miről szól? - kérdezi, ám közben gondolatai még mindig a férfi által feltett kérdés körül járnak vitustáncot. Miként varrja el főhősei életének szálait? Írjon folytatást? Boldogság vagy szomorúság legyen a karakterek osztályrésze végül? Minden döntésein áll most, hogy a naplóra újra rátalált.
|
|
|
|
|
Szigethy Sándor
INAKTÍV
az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
RPG hsz: 160
Összes hsz: 235
|
Elektra
egy őszbe hajló nyárvégi napon | valahogy így | ♫ | meglepetés GIF Arcán a keserűség már inkább tűnik automatikusnak, mint őszintének. De ez egyáltalán nem furcsa a múltját tekintve. Megedzette az élet, és ez most is megmutatkozik. Ezért nem is sejtek mögé semmilyen olyan tartalmat, ami esetleg még valóságos is lehetne. Összeszorított ajkakkal küldök felé egy bátorító mosolyt, mert – nem akarok érzéketlen lenni –, de az életnek mennie kell tovább. És biztosan Hegedüsh is így vélekedne róla. Talán most is minket néz valahonnan azzal a szúrós fekete tekintetével, amit leginkább csak én ismerhetek. Ezen picit elmélázva fordítom arcomat a nap felé, hogy az égessen egy keveset amíg tud, hiszen lassan már nem ez az érzet lesz a jellemző. Inkább az avar csörgése bakancsom alatt, a házak kéményéből előszökő kandallók füstjének mámorító illata és a legszebb földszínek. Mélyet szippantok a nyár haldokló illatából, hogy aztán onnan folytassam Elektrával a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Jön a jól megszokott csipkelődés, amit én csak visszafogottan fogadok, s sajátos módon viszonzok. A riposzt szintén megmosolyogtat. Hiányzott ez, be kell valljam. Játékosan és némiképp szégyenlősen bólogatok arra, hogy mit is mondhatna. Persze, minden viccnek a fele igaz. Sosem voltam tisztában azzal, hogy mennyire is lehetek vonzó a nők számára. Vagyis… a soha barokkos túlzás volna, mert – mint mindenkinek – nekem is volt bizony olyan időszakom, amikor több nő fordult meg a lakásomban, mint illő lett volna, de ez már a múlt. Akkor sem azzal voltam rendben, hogy én egy jó kiállású férfi lennék, csupán nem gondolkodtam akkoriban, és bizonyára az a fene nagy magabiztosság is sokat dobott a kiállásomon. Most pedig miniatűr óriásként ücsörgök a padon, miközben szendén mosolyogva hallgatom tovább a nő mondandóját. Mert hadd beszéljen csak. Hadd érezze, hogy bizony vannak mellette és nem lesz egyedül.
Egy fejezet van hátra. Kíváncsivá tett. Biztosan sok mindent megtudhat róla az ember ennek a kis történetnek az alapján. De… nagyot nyelek. Elfojtom kíváncsiságomat, hiszen mindig is tiszteletben tartottam mások magánügyeit. Azonban ekkor ér a kérdés, amire lágyan bólintok egyet. Elvégre hogyne érdekelne a dolog. Én addig is hallgatom a nyugtató csacsogást, nekem pedig kevesebbet kell beszélnem. Ez a legjobb.
– Persze – hallatom karcos orgánumom. Érdeklődésem jeléül kicsit távolabb húzódok, hogy felé tudjam fordítani felső testemet, s ekkor látom a távolban közeledő diákcsapatot. Csupán a hangzavarból gondolom, hogy tanulók, és az ugráló kis sziluettek adják még az első benyomást. Sokáig nem is kell várni. „Jónapot tanár úr!” hallom egyszerre a két fiatal lányt, akik közül az egyiket tanítom is harmadéven. Én kimérten, egy apró mosollyal biccentek, és figyelem szemem sarkából, ahogyan elhaladnak mellettünk. Érzem rajtam tekintetüket, ezért megfordulok. Látom, hogy már meg a sutyorgás, amire csak játékos rosszallással fejet csóválok, majd így fordulok vissza Elektra felé. Ezek a tinilányok mindig csak a pletykát gyártják. – Nagyon is érdekel – teszem hozzá, mielőtt azt hinné a nő, hogy elvesztettem a fonalat.
|
|
|
|
|
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos
Igazságvadász
RPG hsz: 747
Összes hsz: 1110
|
Vannak helyzetek, amikor egy szituáció hirtelen visszaránt a múltba. Ez kettejük közt, most éppen ilyen. A férfi csendessége, ahogy egymással szemben ülnek, hősnőnkben régi időket idéz. Férje hallgatta ilyen mindenre nyitott némasággal. Mellette a csend is ajándék volt. Pont úgy, ahogyan Sándor közelében, aki összesen négy kimondott szavával nagyobb figyelmet szentel neki, mint mostanában a legtöbb ember körülötte. Mert a pletyka az megy nagyon és az is biztos, hogy az elhaladó lányok is terjesztik majd az igét. Látszott rajtuk. Elektrának csak futó pillantást kellett rájuk vetnie, hogy elemezze viselkedésüket. Cserfes kis csitrik, csacsogó csókák. Annyi baj legyen. Nem ronthatja el örömét és ezt a rég áhított nyugodt pillanatot semmi sem. - A történet szerint - kezdi a már cikkeiből jól ismert szófordulattal, majd fellapozza az első oldalra felírt szinopszisnál a kötetet - Adott egy fiatal lány, aki orvosnak tanul, hogy egyszer apja nyomdokaiba lépjen. Közben egy kis virágboltban dolgozik, hogy kiegészítse tandíját. Egy este a motorja lerobban, így kénytelen az apját hívni, hogy vigye haza. A szerető szülő el is jön érte, ám rájuk támadnak és a férfit, aki kutatóorvosként dolgozik, brutális kegyetlenséggel megölik gyermeke szeme láttára - belepillant a felírt cselekményleírásba - Ezután a lány után iramodnak, aki a bolt mögötti parkba menekül a gyilkosok elől, ahol egy rémséges állat megállítja a gazembereket és mondhatni szétmarcangolja őket - hatásszünet gyanánt Elektra felpillant hallgatóságára. Sötét, izgatottsága hevétől ragyogó szemei a zöldeket keresik, majd folytatja, immár fejből - Nagyjából tíz év telik el, s a lányból gyönyörű nő válik, aki nem mellesleg rendőrnyomozó. Egy eset kapcsán olyan DNS nyomra bukkannak, melyet apja megölésénél is megtaláltak egykor. Elkezdi visszafejteni a szálakat, míg végül hihetetlen összefüggésekre talál, melyek a varázsvilág sötét bugyraiba vezetnek - mesél tovább mély átéléssel, s lelki szemei előtt szinte látja a kimondott szavakat életre kelni - Az iszonyatos bestia, aki megmentette az életét ugyanis nem más, mint egy animágus. Egy bűbáj-bájital kísérlet résztvevője, aki maga is gyógyítónak tanult, ám egy családi tragédia okán az aurori hivatás mellett döntött, ahol beszervezték a programba. A megkapott szer hatására pedig, képessé vált veszedelmes mantikórrá átalakulni. Azonban a kísérlet, melynek részese volt kudarcba fulladt. Mivel a legtöbben nem tudnak megbirkózni ezzel a szörnyű transzformációval és vagy testük, vagy elméjük kohéziója bomlott meg, majd váltak ön és közveszélyessé. Hősünk viszont sikerrel adaptálódott és még időben elmenekült a likvidáló osztag elől, akiket rájuk küldtek. Üldözői képzett aurorok és az általuk irányított muglik. Ez elől a brigád elől bujkál tehát a férfi idestova tíz éve, ám a nőtől nem tud távol maradni. Titokban figyeli, óvja és védelmezi mióta csak először találkoztak a parkban. Az ügy kapcsán azonban eljut hozzá a nyomozó, akit társa támogat. A férfinek pedig egykori gyógyító barátja segít a rejtőzködésben. Felmerülhet a kérdés: Mégis mi köze van ehhez a nő apjának és miért is végezték ki annak idején? Itt jön a csavar. A kedves apuka ugyanis beavatott varázstalan genetika kutatóként mintát szerzett a szerből, az alanyok véréből, mert fel akarta fedni az egész emberiség előtt a mágusok és a varázsvilág létezését - annyira átszellemült a történet hatására Elektra, hogy még halvány arcán a pír rózsája is szirmot bontott. Tekintete szinte lángol, s épp olyan felszabadult, mint egykor volt. Visszatért belé az élet. Imádta írni a történetet. Elméje színes szélesvásznán ott voltak a rajzok, minden alak, minden történés. Annyira hiányzott már ez az érzés. Nem akar elfogult lenni, de örül, hogy mindezt Sándor hallhatta tőle először. Árad belőle az erő és szavai által igyekszik a vele szemben ülővel láttatni belső világát. Igen. Ez él benne. Ilyen cselekményt szőtt éveken át szorgos pók gyanánt.
|
|
|
|
|
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV
Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
|
Belián bácsiÁllatkereskedésNagy szemeket meresztve Beliánra várakoztam, hogy milyen választ kapok tőle, mert észrevettem, hogy nagyon elkalandoztak a gondolatai. Ugyanezt tapasztaltam apánál is, sokszor a semmibe révedt szemekkel hallgatta anya eszmefuttatásait, és úgy tűnt, hogy nem is hallja, amit mond neki a felesége, mert gondolatban jóval messzebb járt nála. Persze anyunak rögtön feltűnt az, ha nem figyelt rá apám, olyankor jó erősen vállba bökte, és kihangsúlyozta, hogy fontos mondandója van számára, de úgy, hogy közben zengett az egész ház. Én azért ezt az opciót nem mertem alkalmazni Belián-nál, inkább megvártam, amíg visszatér a valóságba mély gondolataiból.
- Tényleg? Úgy gondolod? Hű, azt nagyon élvezném! - csiripeltem neki szinte tapsikolva. Úgy tűnt, hogy nagyon nagy szakértelme van ebben a témában, az pedig rendkívül jól esett, hogy az állatok terén nagy bizalmat fektetett belém. Én egyébként is imádtam az állatkákat, szóval egyetértettem vele abban, hogy a jövőben nekik szentelem majd az életemet, ha minden jól megy. Anya mindig kihangsúlyozta, hogy csak a kiváltságos emberek élvezhetik a munkájukat, én pedig közéjük akartam tartozni. Apa is élvezte a munkáját mondjuk, de ez valahogy sosem lett kihangsúlyozva számomra, pedig nem voltam vak, és tudtam, hogy szereti a hivatását.
- Szuper, akkor simán elhozhatjuk. Bár gondolom, nem is árusítanák őket, ha még nem lennének szalonképesek - feleltem a tanáromnak mosolyogva.
- Jujjj, de jó! Már alig várom! - ugráltam örömömben. Nagyon rendes volt Beliántól, hogy segít nekem majd könyvet keresni a tacskókról a közeljövőben.
- Hűűű, ez nagyon jól hangzik! Remélem, hogy nekem lesz ilyen képességem. Szerinted mikortól várható ez? Mikor fogok ilyen csúcsszuper képességgel rendelkezni? - kérdeztem nagy szemeket meresztve a tanáromra huncut mosollyal az arcomon. Úgy tűnt az elmondása alapján, hogy a nők számára a jövő rendkívül kedvező lesz, hiszen ők irányítanak, és szinte minden az ő kényük-kedvük szerint alakul majd. Bár, ezt már anyunál meg apunál is tapasztaltam, szóval bíztam benne, hogy nekem is meglesz az a képességem, ami anyukámnak is van.
- Igen, ha elég okos leszek már, akkor a bútorcsere sem lesz gond. Bár lehet, hogy a kutyu nem fogja megrágni a berendezést, bár ezzel még nem vagyok tisztában - vontam meg a vállamat a tacskóra utalva.
- Hát, nem a madarak lesznek a nyerők, inkább a kutyushoz húz a szívem - közöltem a férfival nagy meggyőződéssel. Persze a madárkák is aranyosak voltak, de hozzám jobban illett egy aktívabb eb.
- Sajnálom, hogy sosem kaptál madarat - feleltem szomorú hangon a tanáromnak. Sajnáltam, hogy az apja nem engedte meg neki, hogy madarat tartson, biztosan nem gondolt arra, mennyire fontos tényező ez a másik fél számára.
- Köszönöm! - hálálkodtam Beliánnak, hogy kézben tartja dolgokat, és intézi, mert én igazán nem tudtam, hogy mi ilyenkor a módi.
- Naná, hogy készen állok! - ujjongtam örömömben. Én sem örültem volna a doboznak, viszont meglátva, hogy a tanárom nyakörvet adott rá meg pórázt rögtön megnyugodott a lelkem. Rögvest át is vettem tőle az állatkát, a sétáltatáshoz illő szettel együtt.
- Névként arra gondoltam, hogy Csoki vagy Firkóci lesz a neve. Neked melyik tetszik jobban, szerinted melyik illik rá leginkább? - kérdeztem Beliántól érdeklődő tekintettel.
|
|
|
|
|
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc
Tűzes Főnix
RPG hsz: 128
Összes hsz: 741
|
Kósza Lili
Kutakodás
Kezdő hozzászólásÉppen Bogolyfalva egyik utcáján bolyongok. Amikor a sarokra érek, egy könyvesbolttal találom szembe magamat. A bolt neve “Őszike néni könyvesboltja”. Belépek és eszembe jut, hogy legutóbbi átváltoztatástan órán beszéltünk valami nagy varázslóról, aki nagyon érdekes volt, és kicsit akartam róla nyomozni, hogy mi történt vele. És a könyvesbolt kirakata előtt láttam egy könyvet, ami kapcsolódik hozzá. Belépek, és összeütközök valakivel. Felállok, és rendezem a ruhámat, majd felsegítem a lányt is, akinek mikor felnéz, megismerem az arcát. Egy évfolyamtársam a Bagolykőből, Kósza Lili, megszólítom.
– Szia! Hogy-hogy itt vagy? – döbbenten nézem, hogy nagyon megnőtt azóta mióta láttam. Nem is ismerek rá. Aztán a tekintetem a kirakatban látott könyvre mered. Megfordulok, odamegyek a pénztárhoz és megkérdezem, hogy a kirakatban lévő könyv mennyibe kerül. És felkiáltok.
– Ilyen drága egy könyv!? – lepődök meg dühösen. Majd visszamegyek Lilihez és elkezdek az ajtó felé menni, hogy jelezzem, hogy már mehetünk. De ahogy elhaladok a könyvek mellett, meglátok egy igen érdekes példányt. Szép, csillogó kék színű felirat hirdeti: Tanuláskönnyítő kis boszorkányoknak. Megfordítom a leírás elolvasásához. Ez áll rajta: Új a mágia? Nem tudod, mit csinálj, vagy mi jókat tanulhatsz? Olvasd a könyvet és megtudod. Nagyot dobban a szívem. “Ezt nekem találták ki.” Szólok Lilinek.
– Várj egy percet, megveszek egy könyvet és mehetünk – odasietek a pulthoz, kifizetem a könyvet, megfogom a barát kezét és kimegyek a boltból. A bolt előtt odafordulok Lilihez.
– Lili, nem megyünk el valahova sétálni? Vagy elmehetünk az Espresso Patronum kávézóba, mit szólsz? – És akkor el tudom kezdeni az új szerzeményemet is.
|
|
|
|
|
Kósza Lili
INAKTÍV
RPG hsz: 52
Összes hsz: 62
|
Nonó Nagyon izgatott vagyok a szünet kezdete miatt, és már készítettem is egy - na jó, kicsit többet, mert sokszor változtattam - listát, hogy mit kéne csinálni. Első pontok között szerepelt az új olvasmány keresése, mivel gondoltam, rámfér egy kis művelődés, vagy ha az nem, legalább elmondhatom, hogy olvastam valamit. Egy rövid körbekérdezés után Őszike néni boltjában lyukadtam ki, mivel sokan ajánlották.
Egy kis keresgélés, válogatás után két könyvvel tartok a pénztár felé. Az egyik a "Zene szerepe a mágusvilágban" címre hallgat, a másik pedig egy ritka, érdekes hatású gyógynövényeket leíró könyv képekkel.
Nem tudom hogy sikerült, de a földön kötök ki, a leendő szerzeményekkel együtt. Mikor meglátom azt, akivel összeütköztem, majdnem felnevetek.
- Szia Nonó! - Szélesen elmosolyodom, miután felállok és válaszára felmutatom a felszedett könyveket. - Egy kis olvasnivalót kerestem a szünetre.
Kifizetem a könyvet amíg Nonó egy másikat néz, és kicsit csodálkozom a kiborulásán, de inkább nem szólok semmit, hanem megindulok a kijárat felé. Még jobban meglepődök, mikor mefogja a kezemet, de nem igazán hagy időt, hogy teljesen átjárjon a csodálkozás érzése. Ösztönösen rábólintok az ajánlatára, csak utána jut eszembe, hogy könyvekkel nem lesz túl könnyű elférni.
- Előtte viszont gyorsan haza kell rohannom, letenni ezeket. Elkísérsz? - Nincs messze a ház, de talán jobb, ha nem hagyom csak úgy faképnél.
|
|
|
|
|
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc
Tűzes Főnix
RPG hsz: 128
Összes hsz: 741
|
Kósza Lili
beszélgetés – aggódás. Mikor felmutatja a könyvet gyorsan elolvasom a címét majd így szólok: – Lili nekem ez a könyv megvan. Ha szeretnéd kölcsönadhatom. Talán pont a táskámban van mindjárt meg nézzem, várj egy percet... – Elkezdek kotorászni a táskámban, de szomorúan nézek fel Lilire. – Sajnálom nem hoztam most el, de ma vagy holnap összefuthatunk az eridonban és akkor oda adom szívesen. – Majd felkapom a fejem az ajánlatra. – Persze! – viszont most gondolok bele, hogy nem is tudom, hogy hol lakik. Ezért inkább megkérdezem. – Lili Lehet egy kérdésem? – Felsóhajtok aztán kérdezek. – Lili neked hol van a lakásod? Mert erről még nem is beszéltünk. – Jelzem egy bólintás, hogy mehetünk. Most már felkorbácsolta az érdeklődésemet hogy hol a lakása. A könyvekről viszont meg is feledkezek. – Lili mit csináljak a könyvekkel? Nálad van táska amibe belerakhatjuk? Mert én nem hoztam. Nem gondoltam arra, hogy elviszem valahova. – Bár amúgy is hozhattam volna táskát. Mindegy. – Na jó! hozom kézben aztán kész most ezzel nem fogok ezzel vacakolni. – Mivel látom hogy nagy könyvei vannak ezért megkérdezem. – Neked nem kellene valami táska amiben hozod a könyveket? – Mert azt nem szeretném hogy elessen velük, vagy baja essen. Kimegyek a boltból és körülnézzek. Sok izgő - mozgó mágus. Meg fogom Lili kezét, hogy ne tévedjen el. – Lili maradj mellettem, nem akarom hogy eltévedj. – Amúgy is ne veszítsük el egymást. Mert ahogy ismerem magam egy pár perc is elég és eltévedek. Emlékszem egyszer 12 évesen eltévedtem egy utcabálon, és nem akarom hogy Lili eltévedjen a sok ember között, de azt sem, hogy én keveredjek el tőle. Szorosan fogom a kezét, persze ügyelve arra hogy ne szorítsam túlságosan.
|
|
|
|
|
