Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827168#post827168][b]dr. Reece Laines - 2021.03.05. 23:28[/b][/url]

Ha a legtöbb ember ilyen közvetlen itt, akkor sokkal egyszerűbb lesz ismerkedni, mint elsőre gondolná az ember. Bár soha nem volt problémám azzal, hogy bárkit is az ujjam köré csavarjak - nevezzük szakmai ártalomnak -, de lássuk be, az ilyen módszerek használata nem éppen tartós kapcsolatokat eredményez egy ember életében. Nevetésem csillapodásával üti fel fejét a gondolat, hogy fogalmam sincs mikor nevettem ennyire utoljára. Az elmúlt időszak nemcsak rám, hanem húgomra is rányomta a bélyeget, ami engem jobban megviselt, mint bármi más a világon, de az idő múlt, és Reina lassan összekapta magát. Boldoggá tett vele, együtt lendültünk túl az egészen, és most, kívánságának eleget téve vagyunk az országban. Egy másik országban, ahol Hádész ugyanúgy szívathat.
Szélesen mosolyogva ingatom fejemet a megállapításra. El kell ismernem, Rebeka mondd valamit, talán megmerem kockáztatni, hogy bele is trafált. Fene sem gondolta volna, hogy egy ekkoricka mágusvárosban fogok összefutni éppen egy olyan nővel, aki éveket töltött Angliában, majd költözött éppen abba az utcába, amelyben én is lakom. Hozzá fogok én ehhez valaha szokni? Tekintetem pár pillanat erejéig esik Hádészra, aki nyugodtan sétál a nővel, halvány mosollyal konstatálom magát a tényt, legalább ezzel nem kell foglalkoznom.
- Azóta eljutottál másfelé is? Remélem. Nem olyannak tűnsz, mint akinek ennyi elég lenne - fordítom felé fejemet teljesen, hogyha lehetőségem van rá, elkaphassam pillantását.  - Milyen szak nem vett le a lábadról? - kedves hangon érdeklődöm, tekintetemben is az csillan meg, ahogy figyelem vonásait. Mosolya valahogy betölti a körülötte lévő teret, amitől nekem is sokkal vidámabb lesz a hangulatom. Mióta csak megálltunk, a kisugárzása tölt fel engem is. Egy szempillantásra szeppenek meg a kérdésre, majd rendezem azonnal vonásaimat. Kezem csúszik tarkómra, ahogy megdörzsölöm azt, miközben fejemet előrefelé fordítom.
- A húgom a Bagolykőben szeretett volna továbbtanulni. Nekem nem volt ezen kívül különösebb okom idejönni, csak jöttem vele - fél vállamat vonom meg, bár inkább tűnik annyinak, hogy felhúzom, majd visszaejtem, mintha csak a póló szúrt volna meg a pulóver alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827221#post827221][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.03.07. 00:32[/b][/url]

- Ó, értem. Szóval apu anyu viselkedését nehezen bírja ezek szerint, és még veszélyt is jelent számára - próbáltam értelmezni a férfi szavait, nagy meglepettségek közepette. Hát mondjuk időnként megtapasztaltam ezt az állítást, hiszen anya képes volt átvenni az irányítást apa felett időnként. Olyankor csakis neki lehetett igaza, apának meg hiába volt komolyabb munkája, otthon sokszor átadta az irányítás jogát jóanyámnak. Időnként hallgattam, ahogy veszekedtek egymással, olyankor olyanok voltak, mint az óvodások, egyikük sem akart engedni az igazából. Amúgy jól kijöttek egymással, de ha veszekedtek, akkor általában anya mindig elérte, amit akart.
- Köszönöm! - vágtam rá arra, mikor a tanárom közölte velem, hogy nyugodtan tegezhetem iskolán kívül. Ez még nekem is újdonság volt, és beletellett egy kis időbe, mire megszoktam, hogy hogyan is szólítsam meg, amikor megengedte az adott helyzet.
- Akkor a golymók jó választás lehet? - kérdeztem érdeklődve a tanáromtól. Végül is nekem nagyon tetszettek ezek a lények, aztán, ki tudja, ha egy tapasztaltabb ember ajánlja nekem a tartását, akkor simán elképzelhető, hogy beruházok egyre.
- Az lehet, de vajon a hörcsögökkel mennyire lehet játszani? Meg mennyire értik meg a dolgokat? - kérdeztem Belián-tól kerek szemekkel ránézve. A hüllők és a békák terén egyet értettünk, így azokat ki is iktattam a tervemből, szóval nem igazán éreztem a késztetést feléjük nézve, hogy ilyen állatokat szeretnék tartani bármikor is.
- Jajj, nekem nagyon tetszik mindkét fajta állatka. Milyen a cicád? És mik a tapasztalataid a kistestű kutyákkal kapcsolatban? Végül is mindkét állatot el tudnám képzelni magam mellé - mondtam a férfinak célratörően. Egyelőre fogalmam sem volt róla, hogy milyen állatot kéne beszereznem, de bíztam benne, hogy a tapasztalatai alapján könnyebbé válik számomra ez a döntés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827610#post827610][b]Vitéz Rebeka - 2021.03.14. 19:50[/b][/url]

Olyan kis idillien sétálgatnak ők ott hármasban, hogy Rebeka gyakorlatilag biztos abban, hogy a következő nap a nyuggermaffia már adja is le a drótot, hogy az a helyes nyurga fiatalember azzal a vöröskével szűri össze a levet. a diákévei alatt már megtanulta, hogy sem az iskolában, sem a kisvárosban nem maradhat titokban semmi. Ez a mugliknál is így van, ezzel is tisztában van ám, elvégre elég sokáig élt varázstalanok között.
- Sajnos nem igazán, elég sokat dolgoztam, dolgozok. – Őt bizony arra nevelte az anyja, hogyha akar valamit tegyen érte, márpedig ő mire odajut, hogy gyereket vállal rendes egzisztenciát akar magának, nem a semmibe szülni. Felelősségteljes gondolkodás kérem, a javából méghozzá. – De nagyon szeretnék majd, talán ha nem három helyen dolgozom egyszerre – neveti el magát halkan. – Te merre jártál már a nagyvilágban? – érdeklődi meg, hátha hall valami érdekes úti beszámolót, ami meghozza majd a kedvét az adott országhoz, vagy városhoz.
- Varázslópszichológiát tanultam. Rettentő érdekes volt, ez tény, meg nagyon hasznos is, de úgy éreztem, hogy nem ez lesz az én utam – válaszolja meg a kérdést kicsit bővebben, mint ahogy tervezte. Mindig ez történik, ha egyszer kinyitja a száját onnantól kezdve képtelen becsukni. Van hogy hasznos, van hogy idegesítő, szituációtól és partnertől függ.
- Csodás döntés, a Bagolykő jó iskola. Te is tanulsz még, vagy már dolgozol? – folytatja tovább a pofátlan faggatózást. A kertelés nem igazán az ő világa, ahogy a csend sem. Szeret mindennek egyenesen a közepébe esni, nem csak úgy óvatosan körül járni. Ezért gyakran tenyerel bele olyan dolgokba, amikbe nem kellene, de ilyenkor vagy valóban nem veszi észre, vagy kedvesen úgy tesz, mintha nem tűnne fel neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827647#post827647][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.15. 10:15[/b][/url]

Lehet nagy fába vágta azt a fejszét, hogy megmagyarázza ezt a dolgot, mert pontosan nem annyira lehet, mint ahogy az fejében szerepel és ahogy ismeri. Mindegy már, hiszen elkezdte, más nem, majd ha okosabb lesz, korrigálja magát.
- Csak akkor, ha mérgesek egymásra. Amúgy nem, olyankor nem is tartja annak, de mérgesen előfordul, hogy olyat mondunk és csinálunk, amit nem kellene – ez azonban biztos, hogy pontos ismeret, mert talán már ő is bánta meg, amikor valaki felidegesítette és olyat mondott, nem kell itt feltétlen valami iszonyat rondaságra gondolni, gyerekként sok minden lehet csúnya és bánják meg egy kicsivel később. A gyerek egy mini felnőtt, ámbár sok mindenben eltérve gondolkodnak, nem kell őket annyira lekicsinylően se kezelni, azzal többet árt, mintha tényleg sületlenségeket beszélne végig. Biccent végül egyet mosolyogva a köszönetre, hogy semmit se kell köszönni, bőven kényelmesebb ez mind a kettejüknek, amikor még amúgy is szoknia kell a tényt, hogy ilyesmit hall.
- Igen, szerintem kezdésnek nagyon is jó. Bár nem tudom, hogy hogyan kell tartani, abban majd inkább az eladó segítsége kell – nem volt nagyon ilyen lény a közelébe sem, nemhogy nála, és persze nem is abban a közegben nőtt fel, tudja, mit eszik egy tyúk, kacsa, egy malac, az apróságok amik a ketrecben élnek, de a mágikus lényekkel nemigen tudna mit kezdeni elsőre. Nem is kell, mert létszámstop van a házban, nemigen fog hazavinni semmit sem.
- Szerintem nehezen, biztos ha sokat foglalkoznak vele, kézhez szoknak, de nem olyan, mint egy kutya, aki trükközni fog. Megvan annak is a maga szépsége, de a játék? Hmm, hát nem hiszem – elvégre ő sem tudott, csak nézte, ahogy kerekezett, evett vagy épp valami mást csinált, így aztán, nem mondja azt, hogy igen, mert hülyeség lenne. Megállva kicsit, elnézelődik a terráriumok között, majd lepillant rá, a kérdést hallva hümmög párat.
- Hát, nagyon szőrös – nevet fel, majd a zsebébe túr és keresgél. Előszedve a telefonját, egy kis keresgélés után keres ki egy képet a macskáról és tartja a lányka elé. – Ilyen a cicám, úgy kaptam, nem tudom, milyen fajta vagy épp valami mix. De nagyon puha, az biztos – teszi el végül a mobilt és egyenesedik fel. – A kistestű kutyák… hát gyorsan futnak, ha kell. Amúgy a nagyon picik általában agresszívebbek, deee rengeteg az energia, azokkal aztán főleg lehet játszani, meg értenék a dolgokat. A macskák sokszor csak heverésznek, szóval, ha tényleg játszani, trükköket tanítani lenne kedved, akkor a kutyát javaslom – az biztos, hogy azzal le lenne foglalva az idő, mert sokat kell velük is foglalkozni, ha elérni szeretne valamit. De egy háziállat, legyen az bármi, mindig jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827913#post827913][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.03.20. 22:51[/b][/url]

- Értem - bólogattam bőszen, hiszen ő mégiscsak okosabb volt nálam ebben a témában. Mondjuk amikor én voltam mérges, szintén mondtam, illetve tettem olyat, amit később megbántam, így már tiszta volt a kép.
- Ez nem hangzik jól. Csakis olyan állatkát szeretnék venni, amit ismersz, mert, ha bármi rossz vagy váratlan történik, akkor tudok tőled kérdezni - néztem aggodalmasan a tanáromra. Még mindig nagyon fura volt tegezni őt, időnként magamat is ki kellett javítanom, de végtére is úgy gondoltam, hogy majd hozzászokok a dologhoz. Mindenesetre rendes volt tőle, hogy felajánlotta a tegeződés lehetőségét.
- Az nem jó, ha nem lehet vele játszani. Mindenképp olyan állatkát szeretnék, amely játékos - válaszoltam elgondolkodva, majd el is vetettem annak az ötletét, hogy bármiféle rágcsálót tartsak.
- Jaj, de aranyos a cicád! - néztem olvadozva a mobilképet, majd miutá eltette, ezerrel kezdett el kattogni az agyam. Gyorsan odaléptem az egyik kennelhez, amelyben a cicákat tartották, majd bedugtam rajta az ujjam, hogy megérinthessem valamelyik szőrmókot.
- Aúúúú! - vettem el onnan az ujjam gyorsan, ugyanis az egyik cicus játékosan megkarmolt. Szerencsére nem okozott nagy gondot, nem is vérzett az ujjam, de azért megéreztem a karmolását. Kezdtem kételkedni benne, hogy vajon nekem valók-e a macskák. A kellemetlen incidens után a kutyákat vettem szemügyre, akik úgy tűnt, hogy nagyon boldogok voltak a látogatók láttán.
- Hűűű, ez a két kutyus vajon milyen fajta? Azt hiszem, hogy már olvastam róluk az egyik állatos könyvemben, ahol felsorolták a fő fajtákat. Talán csiiii.... öhm nem tudom, hogy hívják... a másikra kifejezetten emlékszem! Tacskó! Milyen gyönyörű kis fekete tacsi! Mit lehet róla tudni? Na, és az a csiiii akármi, az milyen? - faggattam a tanáromat érdeklődve. Ez a két kutyus nagyon felkeltette a figyelmemet, mindkettő kis méretű volt, és rendkívül aranyosak tűntek. Mikor közeledtem hozzájuk, mindketten barátságosan fogadtak, aztán a kisebbik, az a csiii elkezdett ugatni rám, pedig nem csináltam semmi rosszat. Kíváncsian vártam, hogy mit mond Belián bácsi, azaz mit kell tudnom ezekről a kutyákról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827999#post827999][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.22. 17:19[/b][/url]

Nevetve képzeli el, ahogy egy teve vagy egy elefánt végigszánt nyelvével barátnője kobakján, pedig már az is éppen eléggé vicces, ahogy kinéz a halsapkával a fején. Találkozásuk óta nem volt képes annyira feloldódni, mint most ezt látva, ezért szeretné kissé tovább is nyújtani a pillanatot. Emiatt emeli fel karjait és hátrál el egy kicsit Lili elől, megpróbálva megakadályozni, hogy a lány elvegye tőle a kesztyűket.
Mikor azonban barátnője nyújtózkodva elkapja a csuklóit, teljesen megdermed. Nem éppen azért, mert Lili hozzáért, hanem mert abban a pillanatban, amikor arcuk olyan közel került egymáshoz, hogy ha akarta volna, könnyűszerrel meg is csókolhatta volna a lányt, rájött valamire. És az a valami szinte jobban megijesztette, mint bármi valaha.
Korábban olyan könnyen elvörösödő arca, most fehérré változik. Karjait leengedi, majd hirtelen le is kapja kezeiről a kesztyűket, hogy aztán Lili kezébe nyomja őket.
 - Tessék. Én most... - kezdi, miközben arrébb lép és még csak véletlenül se néz a lány irányába. - Nekem most mennem kell - fejezi be, aztán gyors iramban sétálni kezd elfelé. Pár lépés után rohanni kezd, nem törődve azzal, hogy Lili megy-e utána vagy sem. Utóbbinak jobban örülne. Persze örökké nem kerülheti el a lányt, elvégre szobatársak. De most szeretne egyedül lenni. Legalább addig, amíg kitalálja, mihez is kezdjen most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828000#post828000][b]Süveges Lili - 2021.03.22. 18:28[/b][/url]

Olyan felhőtlen volt ez az egész kis együttlét. Nevettek, szórakoztak, jól érezték magukat, pedig elvileg csak kesztyűt jöttek venni, az pedig akár egy unalmas nézelődés is lehetne, egy kötelező, muszájból lett tevékenység. De a fura, kötött kiegészítők tettek róla, hogy véletlenül se fulladjon kínos csendbe a válogatás, és csakhamar már nem is igazán a megfelelő darab megtalálása volt a legfontosabb szempont.
Lili legalábbis már kissé meg is feledkezett róla, hogy miért is jöttek, de igazából akörül se nagyon forogtak a gondolatai, hogy erre ráeszméljen. Helyette ő is a fejét összenyaldosó állatokat vizualizálta, és csak azért nem feküdt le a földre, a hasát fogva kacarászni, mert egyrészt koszos lett volna, másrészt épp nyújtózkodnia kellett, hogy megkaparinthassa Csengutól a pikkelyes kesztyűket.
A konstans nevetéstől, és az erőlködéstől, hogy lehúzza a másik karjait, egész kipirult az arca, de így is érezte a CSengéjéből áradó melegséget. És ilyen közelről elég könnyen kiszúrta a hirtelen bekövetkező változást is vonásaiban és tekintetében. Lili azonnal észlelte, hogy valami nem stimmel, és amúgy rendszerint teljes szélességében arcán szétterülő mosolya lehervadt.
De mielőtt szavakba önthette volna észrevételét, barátnője ellépett tőle, a kezébe nyomta a kesztyűket, amiért az imént még viaskodni készültek, és úgy magára hagyta, mintha Lili az összes felmenőjét összeszidalmazta, és mindenféle megalázó munkaköri beosztással illette volna. Pár lépés után már szaladt is, Lili pedig csak tett irányába pár tétova lépést, és aztán megállt.
- Mit csináltam...? - kérdezte a kezében szorongatott kesztyűktől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828081#post828081][b]Vitéz Rebeka - 2021.03.24. 15:36[/b][/url]

Az utca csendes, mikor kilép a színházból. Elképesztően késő van, az idő éjfél felé járhat. Általában hamarabb hazaér, de a ma esti előadás után rengeteg dolga maradt és ezért elnyúlt a hazatérés ideje is. Mosolyogva köszön el kollégáitól a Boglyas téren, hogy aztán egyedül vágjon neki az út további részének. Még sosem történt semmi baj és alapvetően nem fél. Ha félne, biztosan nem egyedül járna haza az éjszaka kellős közepén. Nagyon naivan úgy gondolja, hogy vele nem történhet baj, hogy Bogolyfalva biztonsága kiváló, elvégre nem túl gyakori, hogy bárki is bűncselekmény áldozata lesz.
Egészen addig, míg be nem következik a baj. Három férfi, sokkal nagyobbak és erősebbek nála. Nem kellett volna a sikátoron keresztül jönnie, valami forgalmasabb útszakaszt kellett volna választania. De már késő. Kap néhány csúnya zúzódást, karjai fájdalmasan reccsen, tüdejéből kiszökik a levegő. Nem akarnak mást, csak a nála lévő értékeket, de azért valahol élvezik, hogy kínozhatják a védtelen nőt. Arra azért ügyelnek persze, hogy Rebeka ne kiálthasson segítségért, elég hozzá egy egyszerű bűbáj, hogy elnémítsák. Némán szenved.
Lehet, hogy másra is vetemednének, valami olyanra, amit sosem heverne ki a vörös, ha nem hallanának meg valami zajt. A bokrok között neszel valaki vagy valami, mintha hamarosan rákanyarodna a sikátorra. Annyit nem ér nekik a nő, hogy kockáztassák a lebukást, a pénz már úgyis az övék, így inkább az elpárolgás mellett döntenek. Nem hiányoznak az aurorok meg a börtön a nyakukba. Persze ha maradtak volna, látták volna, hogy csak egy macska jár a bokrok közt és senkit nem érdekel, hogy mit tesznek Rebekával. Ott marad tehát egymaga, a földre dobva, összetörve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828083#post828083][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.24. 17:13[/b][/url]

Esti órák, ismét. Egyébként is mindig szeretett este kimozdulni, sőt, leginkább csak akkor szeretett. De úgy tűnik ez már nála általánosságban napi rutinná kezd válni. Nem is hiába. Itt, Bogolyfalván minden éjjel olyan kellemes, olyan csöndes, olyan nyugodt. Egyáltalán nem olyan, mint a nagyvárosban.
Még a bájital elillanó hatása nélkül is képes nyugodt perceket megélni, még ha futott már bele érdekes dolgokba is az itt tartózkodása óta. Mégis, a legtöbb estje különlegessé lett. Már gondolkoznia sem kell azon, megérte-e itt újrakezdenie.
Épp ez és hasonló gondolatok járnak a fejében, ahogyan a friss, hűvös, tavaszi levegőt mélyen beszívja tüdejébe, majd lassan kifújja. Olykor még a szemét is becsukja séta közben egy rövid időre, amíg nem fél, hogy átesik a saját lábában. Úgy tűnik, ez most ismét egy nyugodt, érdektelen, eseménytelen este lesz, ami után még az éjszakázás sem olyan kellemetlen. Aztán hirtelen valami mégis történik.
Nem is csak valami. Iszonyú dolog! Hogy a bájital hatása már majdnem elillant belőle, ez mind jól jelzi, de gyanítja, talán még ha ennél erősebb lenne sem úszhatná meg sokkal olcsóbban. Egy, a közelében lévő lámpaoszlopba kell kapaszkodnia, ahogyan úgy érzi, még a vér is kikúszott az agyából. Szédül, émelyeg, és komolyan a hányinger kerülgeti. Megborzong és zihálni kezd. Rossz. Valami nagyon rossz dolog történik. Ilyet igazán ritkán érez, ez olyasvalami, ami még a legkeményebb falakat is át tudja törni. Ami nagyon ritka, de pont ugyanannyira borzalmas.
Mire észbe kap, már görcsösen szorongatja kezében a pálcáját, és próbálja összeszorított szemeit, a lámpaoszlopot ölelve szétnyitni, hogy körbe kémlelhessen.
Honnan... honnan jön ez?
Ilyenkor kívánja mindig, hogy bármi is ez, képesség, betegség vagy átok, legalább jobban be tudná határolni. Néha sikerül, néha nem. Pedig jó lenne, hogy ilyenkor elmenekülhessen... de nem, úgysem ezt tenné. Bár előfordult már az is. Viszont hajtja valami ősi ösztön, hogy megszüntesse inkább a baj okát. Talán ez az ösztön vezérli végül. Tudja merre kell mennie.
Botladozva indul meg, fekete, galléros talárja suhog utána. Léptei bizonytalanok, de egyre szaporábbak, szíve úgy kalapál, hogy majd kiesik a helyéről, és nem veszi ugyan észre, de minden porcikája reszket, a csontjai legmélyéig.
Nem is igazán tudja, hogy mit csinál, hogy merre megy, csak ösztönei vezérlik, abba az irányba, ahonnan az a végtelen, kegyetlen élvezet és az az elszánt, mindennél hangosabb, hallhatatlan sikoly érkezik. Léptek zaja. Futnak? Valaki elszelelnek éppen. Az élvezet riadalommá alakul, de még mindig kegyetlenül és tompán, elviselhetetlenül forr a levegőben. Tömény gonoszság, olyan, amit gyökerestül kellene kitépni, mint a gazt. De a másik, a fájdalom és a szenvedés néma, alaktalan megtestesítője, feladva és elkeseredetten visszhangzik az éjszakában.
Majdhogynem beesik a sikátorba. De szerencsésen megragadja az utcasarok oldalát, és pálcáját felemelve világosságot int annak hegyére, még mindig zihálva, szemét meresztve a sötétségben. Nem lát hirtelen, talán saját magától, de érzi, hogy ide kellet jönnie, és tovább kell mennie. Pokoli ez a szenvedés, de próbálja visszanyelni, mint egy undok varázscsigát, és tovább lendül, botorkálva, előre, a hullámzó elkeseredettség felé. Aztán meglátja az alakot. Ez pedig erőt ad neki. Hirtelen érzi, amint tetőtől talpig mintha hideg víz alá állt volna, úgy tisztul ki az agya, még ha az érzések nem is tompulnak benne. Egy pillanat alatt felgyorsul, egyenesen a törékeny test irányába, hogy már menet közben megszólaljon, száraz, elcsukló, rekedt hangon.
- Kisasszony!
Úgy puffan le mellé, hogy a térdei egészen biztosan megsínylik majd, de kit érdekel ez most? Nem is érez belőle épp semmit, csak a fájdalom és szenvedés lüktet tovább benne. Ez jó. Úgy jó, hogy tudja, amíg van érzelem, van élet is. Nem kell hozzá semmit sem ellenőriznie. Viszont rögtön látja a nő testén a nyomokat. Hirtelen nem tudja mit tegyen. Hozzá érne, de a történtek után... talán nem szeretné a másik az érintést. Így egyelőre nem tesz mást, mint a pálcát úgy tartja, hogy látható legyen a fény, de ne vakítsa el a nőt. Térdelésében lejjebb hajol, szinte majdnem lefekszik mellé, közel hozzá, de nem olyan közel, hogy megrémüljön. Halkan szólal meg ismét, reszketeg hangon.
- Hogyan segítsek?
Talán eszméleténél van. Ha mégsem, akkor a tünékeny érzelmek alighanem elárulják majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828152#post828152][b]Vitéz Rebeka - 2021.03.27. 16:48[/b][/url]

Bársonyos csend és mély sötétség. Elveszítheti az eszméletét néhány röpke percre, vagy talán a túl sok, túl intenzív fájdalom kapcsolja kis érzékszerveit, egész addig, míg valaki mellé nem térdel. Szólna, de nem igazán tud, hangja erőtlen nyöszörgésként hagyja el ajkait. Lassan érezni kezdi minden fájó porcikáját, ahogy a félelem távozik, a fájdalom átveszi a helyét. Éles fájdalom nyilal jobb csuklójába, groteszk, de az első ami eszébe jut, hogy nem fog tudni horgolni. Érzi, hogy nehezen veszi a levegőt, mintha bordáin valaki még mindig térdepelne, ahogy lassanként eljut tudatáig, hogy felszakadt szemöldökéből vér szivárog arcára. laposan helybenhagyták.
A viharszürke szempár lassanként nyílik ki, épp csak jelezve, hogy maganál van, hogy hallja és érti őt. Újabb fájdalmas nyöszörgések kísérik próbálkozásait, miközben megpróbálja felemelni a fejét. Hamar feladja, érzi, hogy ez egy hamvában halt ötlet. Beszélnie kéne, szólni legalább egyetlen aprócska szót. De annyira fáj mindene!
- Kéne egy orvos – nyögi ki végül nehezen, tekintetét a mellette térdeplő, majdhogynem fekvő alakra vezetve. Normális lenne, ha megrettenne, ha összerezzenne vagy menekülni próbálna. De valami furcsa benső hang azt mondja, hogy nem lesz bántódása, hogy ez a férfi csak jót akar. Bízik a női megérzéseiben, sosem vezették még tévútra. Szerencsésnek érzi magát, hogy valaki épp erre járt. A kisebb-nagyobb sérüléseit biztosan tudja enyhíteni néhány bűbájjal, még ha nem is olyan eredményesen mint egy gyógyító. De annyira mindenképp jó lesz, hogy hazajusson és reggel megmutathassa magát valakinek a rendelőben. Esetleg az ispotályban. Őszintén aggasztják a sérülései, elvégre egy bordatörés nem játék. Elég kórházas sorozatot nézett ahhoz, hogy tisztában legyen azzal, hogy alapos kivizsgálásra lenne szüksége, mert lehet, hogy olyan sérüléseket is elszenvedett, amiket most még talán nem érez, de később akár nagyobb bajt is okozhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828195#post828195][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.28. 15:48[/b][/url]

A nő eleinte nem mozdul, de aztán a szemei felnyílnak. Szép szemek, elgyötört szemek, s fájdalmas nyöszörgések és érzelmi hullámok hagyják el közben. Nem kér mást, csak gyógyítót, de Zé érzi, hogy már valahogy biztonságban hozzányúlhat.
Ujjai finoman simulnak a nő vállára hát, és óvatosan, mintha a világ legtörékenyebb dolgát fogná, megpróbálja kissé feltérdelve úgy fordítani a nőt, hogy a lehető legbiztonságosabb fekvőpozícióban legyen. Ugyan nem gyógyító, és nem tud kacifántos varázslatokat, ezt még ő is megtanulta. Sosem lehet tudni, hogy egy páciens mikor kap valami rohamot. Nem ez a prioritás a terápiáin, de előfordulhat bizonyos helyzetekben.
- Nem lesz semmi baj... - suttogja.
Nem tud egyelőre többet tenni. Pálcája még mindig jobbjában, s agyában máris lázasan kutatni kezd valami gyógyítóvarázslat után. Csak van valami. Akármi! Bármi!
- Finite Incantatem.
Ennyi jutott elsőre eszébe, de kezdetnek nem rossz. Nem tudja van-e bármiféle átok a nőn, de ha nem túl erős, ez remélhetőleg eltünteti. De máris kezd tovább agyalni. Kell, hogy legyen még valami! Bármi, ami segíthet! Ez az!
- Valetudo!
Ez minden bizonnyal az apróbb sebeket begyógyíthatja a nőn. Régóta nem használt már ilyesmit, és legutóbb, amikor saját magát égette meg, annyira nem tűnt az aprónak, hogy el sem gondolkodott a dolgon. Most végre eszébe jutott, hogy láthatóan, legalábbis remélhetőleg, sikerrel alkalmazza. Több, mint a semmi. Így talán az idegen, rémült, meggyötört nő fájdalmai kissé enyhülhetnek, ha mindenféle feltételezett átok eltűnhet róla, és a kisebb sebei is begyógyulnak. De mi van, ha nagyobb baja is van?
- Fel tud így ülni? - kérdezi halkan. - Segítek...
Nem kérdezi, hogy érzi most magát, pedig az lenne a logikus. De jelenleg mindent tökéletesen átérez, és azt is alighanem érezni fogja, jobb-e bármennyire a nőnek. Ha pedig fel tud ülni, próbálja megvizsgálni, amennyire megtudja, óvatos, finom mozdulatokkal. Közben pedig máris azon agyal, hová vihetné ilyen későn a nőt, ahol segíteni tudnak. A fene vinné el, hogy nem ismeri még a falut elég jól!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828270#post828270][b]Vitéz Rebeka - 2021.03.30. 15:09[/b][/url]

Hagyja, hogy a férfi oldalra fordítsa. Mást úgysem tudna tenni, legfeljebb ellenkezni, de nem akar. Érzi, hogy segíteni akar, hát próbál segíteni, ha máshogy nem is akkor úgy, hogy relaxál. Elengedi magát, hogy izmai ne feszüljenek olyan fájdalmasan, hogy könnyebb legyen mozgásra bírni a fáradt végtagokat. Fájdalmasan szisszen, de tűr. Mást nem tehet.
Ha volt is rajta átok vagy bűbáj azt még támadói megszüntették, valószínűleg akkor, mikor már ártalmatlannak gondolták. Megpróbál emlékezni, de nem tud, elméje lezárt azokban a percekben míg a férfiak szórakoztak vele. Valószínűleg azért, hogy ne legyen azonnal traumatikus, sokkos állapotban. Majd később az éjszakák sötétjében jönnek elő az emlékek.
Érzi magán az újabb bűbáj hatását, az apróbb horzsolások, melyet esés közben szerzett eltűnnek, az arcán lévő sérülések is finomodnak. A bordája és a csuklója azonban ugyanannyira fáj, de legalább a feje tisztul. Kezdi valóban felmérni a körülötte lévő teret, képes megfigyelni a segítőjét és benne van az akarat, hogy legyen valami. Nyelve is oldódik lassan, de biztosan, s halkan és erőtlenül bár de képes szólni.
- Megpróbálok, de a kezem… nem tudok rátámaszkodni – néz először a sérült végtagra, majd a férfire. Átfordul, nagyot szusszan, majd balkarjára támaszkodva megkísérli a felülést. Számít a segítségre, ott a fal, támaszthatja annak a hátát míg a továbbiakról nem döntenek. – Haza kéne jutnom. Reggelig úgysem találunk gyógyítót… - biztosan be tudna csengetni valakihez, de történetesen valódi gyógyítót egyet sem ismer olyan közelről, hogy annak lakcímét is tudja. Így hát nem akar mást csak hazajutni, megfürdeni és aludni egyet. Túl fáradt ő ahhoz, hogy bizakodjon a csodában. Majd reggel. Addig tud várni. Csak segítsen neki hazajutni, mást nem kér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828584#post828584][b]dr. Reece Laines - 2021.04.03. 22:07[/b][/url]

A kisváros halk zsongása ezekben az órákban valahogy megnyugvással tölt el. Az első napokban, talán néha még most is, hiányzik a nagyvárosok zaja. Megannyi év után hagytam magam mögött a megszokott pörgést, mert lássuk be: a kellemesebbhez sokkalta hamarabb hozzászokik az ember. Egyelőre. Bár ennyi idő után nem mondhatok véleményt az itt élésről, mégis pozitívan állok hozzá, hiszen csak jobb lehet, mint egy szmogtól fuldokló város közepén élni.
Elnyílt ajkakkal bólintok pár aprót. Igen, ismerős az érzés. Én is csak amiatt szedem a cókmókom és indulok útnak, mert az ügyfeleknek ott van rám szükségük, nem azért, hogy várost nézzek. Sokan hitetlenkednek, amiért nemzetközi joggal foglalkozó ügyvédként nem használom ki az alkalmakat, de ha nincs rá időm, mégis mit tehetnék? - Három? - szeppenek meg látványosan. - Húha, nem vagy semmi. Miben helyezkedtél el? - mosolyodom el kedvesem, miközben rásandítok, majd szalad enyhén ráncba szemöldököm. Karjaimat csúsztatom tarkómra, azon kulcsolom össze ujjaimat, ahogy kicsit kihúzom magam séta közben. - Amerikában az összes államban voltam, Afrika északi részei… nem is tudom. Sok helyen megfordultam már rövidebb időre - szívesen mesélnék bárkinek arról mennyire csodálatos helyeken járhattam már, de az a kevéske idő, amit ott töltöttem egy-egy ügy miatt, aligha volt elég, hogy a nevezetességek csodájára járjak.
- És végül sikerült megtalálnod az utad? Elég nyílt személyiséged van, szerintem emberközpontú vagy, így nem csoda, hogy belevágtál a pszichológiába - kéretlen véleménykifejtés első rész. Ha mégsem a pszichológia volt az, ami elnyerte a tetszését, akkor ilyen vidám természettel megáldottként, biztosan állítom ezek után is, hogy emberekkel foglalkozik. Lehet csak remélem. Az ilyen embereknek, mint Rebeka is, mindenképpen ilyen szférában kellene elhelyezkedniük.
- Remélem, ha már Londonból jöttünk idáig miatta. Te is a Bagolykőben végeztél? - eresztek meg egy féloldalas mosolyt. - Is-is. Az AMS-en tanulok pedagógiát, mellette ügyvédként dolgozom - eresztem le kezeimet tarkómról, majd dugom zsebeimbe őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828943#post828943][b]Vitéz Rebeka - 2021.04.05. 18:49[/b][/url]

Újabb halk nevetés szakad ki belőle azt a megszeppent arcot látva. Igen, épp ilyen reakciókat szokott kapni, mikor elmeséli, hogy mennyi mindent csinál, leginkább döntésképtelenségből és hogy elkerülje a magányt. Így legalább haszna is van, nem csak teng-leng itthon. Megalapozza a jövőjét. – Dolgozom a könyvtárban, három napot, esténként a színházban kellékesként és a szabad napjaimon gyerekekre vigyázok. – Ez végül is nem hangzik olyan szörnyűnek és Rebeka élvezi is, minden percét. Elvégre ez három olyan dolog, amit szenvedélyesen szeret, így egyik sem kifejezetten teher számára. Csak néha így együtt minden sok.
- Ez igazán csodásan hangzik, jó lehet ilyen világlátottnak lenni. – Kicsit irigykedik az ilyen emberekre, akiknek van annyi idejük és lehetőségük, hogy felfedezzenek. Neki sajnos hiányzik ez, de még fiatal, bőven van ideje bepótolni.
- Azt hiszem nagyjából igen. Most úgy érzem sínen vagyok. – Csak néhány apróság hiányzik még, de ezekkel ráér foglalkozni. Egyelőre úgysem lenne ideje szerelemre, családra. Vágyik rá, de még nincs itt az ideje. – Egyébként valóban, szeretek emberekkel foglalkozni, most ezt a könyvtár megadja nekem –bólogat magának. Ránt egy aprót a pórázon visszatartva Hádészt attól, hogy megkóstoljon egy döglött madárfiókát, egyébként problémamentesen haladnak tovább.
- Eridonos voltam és nagyon szerettem. – Mind az oktatást, mind a közösséget, elég jól érezte itt magát. Befogadták és elfogadták úgy ahogy volt. – Na hát akkor te sem vagy semmi – vigyorodik el, hogyha megütközött azon, hogy ő három helyen dolgozik, akkor mi van vele? Elvégre ügyvédnek lenni már önmagában is elég nehéz meló, nem még mellette egyeteme tanulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=829077#post829077][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.04.06. 16:52[/b][/url]

Érzi, hogy a nő jobban lesz valamennyivel, és végül meg is szólal. Ez jó jel, és az érezhető bizalom is, amit irányába tanúsít. Így tud neki segíteni, amennyire ez lehetséges.
- Lehet, hogy eltört... Segítek.
Óvatosan nyúl hozzá, hogy felültethesse, s próbálja úgy, hogy hátát nekivethesse valaminek, és biztonságosan ülve maradhasson. De a felállást egyelőre még nem erőltetné. Bár nem nevezhető igazi értelmetlen vett gyógyító gyógyítónak, de azért ennyit még ő is tud. Nem mindig jó a túlzott mozgás, és abban sem biztos, hogy a nő egyáltalán tudna már most mozogni.
- Merre lakik? - érdeklődik. Természetesen nem mozdul, itt van a nővel és itt is marad, és egészen hazáig viszi, ha kell. Viszont, ha olyan messze lakik... Vajon nem lenne-e jobb, ha inkább magához vinné?
- Nekem itt van az üzletem és a lakásom, a Fő utczán.
Nem nagyon akar ebbe jobban belemenni. Mert hát lehet, hogy a történtek után szegény frászt kapna, hogy egy idegen férfi lakásán köt ki, de a fizikai állapotát tekintve lehet, hogy az lenne a legjobb. Ő biztosan nem bántaná, tudna rá figyelni, reggel pedig elkísérhetné egy gyógyítóhoz, vagy hívhatna hozzá egyet. Biztonságosan hazamehetne azután. De semmiképp sem akar a nő helyett dönteni. Most már eléggé magánál van ahhoz, hogy meghozhassa ezt a döntést akár maga is. Bárhogyan is lesz, ő megpróbálja támogatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=829082#post829082][b]dr. Reece Laines - 2021.04.06. 17:17[/b][/url]

Pislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=829232#post829232][b]Vitéz Rebeka - 2021.04.07. 21:23[/b][/url]

Megpróbál mélyeket lélegezni, de a bordái sajognak, így képtelen rá. Inkább csak szuszog, felületesen. Nincs ő ehhez hozzászokva, régebben sokat futott, most is eljár néha napján, összességében tehát fizikálisan nincs épp rossz állapotban. Bár akármit tesz a pici pocakjától képtelen szabadulni, izmosodni sem izmosodik éppen, de mint tudjuk a látszat néha csal.
Megpróbál mosolyogni, de arcizmai nem akarják az igazságot, a zúzódásoktól még a beszéd is fáj, nem hogy ez. Mindenesetre egy köszönömöt elmotyog, igyekszik segíteni, de lássuk be, hogy valójában a férfi erején és ügyességén múlik, hogy sikerül-e a mutatvány. Küzd, de nem győzhet, tudja, de nem adja fel. Túl nyakas ő ehhez.
- Mennydörgő utca, társasház. – Arra már nem telik, hogy azt is megmondja, melyik lakásban, de elvégre úgy sem jutottak még el oda, hogy ez releváns információ legyen. Majd ha végre eljutottak a házig akkor már könnyebb lesz. Lehet fel sem megy a lakásába, van valaki a  földszinten, aki legalább annyira jó választás lehet, mintha a saját lakása. Még talán jobb is, mert nem kéne ilyen állapotban egyedül maradnia. Különben is szüksége lesz valakire, aki segít bekötözni a sebeit, vagy legalább tanácsot ad, hogy hová mehetne. Hátha Edunak jobb kapcsolatai vannak, mint neki, elvégre talán régebb óta lakik már itt és jobb kapcsolatot is ápol a lakosokkal.
- Nem, mindenképp hazamennék ha lehet – vezeti rá szürke tekintetét. Nem riadt, nem rémült, nem is tart a férfi lakásától, csak fáradt és pihenni szeretne, ha lehet a saját ágyában tiszta ruhában. – De nagyon hálás vagyok. Tényleg – nyögi ki kissé nehézkesen, ám mégis érthetően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=829233#post829233][b]Vitéz Rebeka - 2021.04.07. 21:25[/b][/url]

- Pedig látod hogy mégis – neveti el magát. Teljesen jól passzolnak, elvégre mindenhol emberekkel foglalkozhat, és időben is tökéletesen passzol egymáshoz a három. Elvégre napközben vagy a könyvtárban vagy a gyerekkel van, mire a színházban a helye már mindenhol végezni szokott.
- Soknak tűnik, de mégsem. Nincs se kutyám, se macskám, egyedül élek, a pénz meg mindig jó – vonja meg lazán vállait. Elvégre úgysem tudna magával igazából mit kezdeni, csak ülne abban a nagy üres lakásban és nem csinálna semmit. Annak meg nincs értelme, főleg így, hogy szükség van rá, legalábbis igény a munkájára.
- Ez igazán szomorú… és nem tudod úgy megoldani, hogy legalább egy napod legyen kicsit körülnézni? – Ő biztosan megpróbálná megoldani. Egy nap nem sok, de azért a semminél jóval több, huszonnégy óra alatt pedig számtalan óra emléket lehet ám gyűjteni. Ő már csak tudja, volt már néhány húzós napja, mikor lejárta a lábát, de utána úgy feküdt le aludni, hogy abszolút megérte az összes fáradozás. – Lehet még megbánom, sőt, terveztem is, hogy egyszer elmegyek egyetemre, de nem mostanság. – Talán egy-két év múlva, vagy csak azután, hogy családot lapított. Nem azért akar tovább tanulni, mert a papír hiányzik, vagy nem tudna így elhelyezkedni, szimplán a kihívás, az újdonság és az izgalom az, aminek híján van kicsit. Olyan üresek és laposak a napjai, hiába találkozik rengeteg emberrel nap mint nap.
- Jól döntött, ne féltsd. Különben is, itt vagy vele, nagy baja úgysem lehet – mosolyog rá melegen. Valóban nem kell, hogy aggódjon, elvégre az iskola biztonságos, az oktatás színvonalas, a diákság befogadó. Nagy baj nem lehet. – Ó dehogynem! És a jövőben akkor mivel szeretnél foglalkozni? Vagy továbbra is együtt vinnéd a kettőt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=830301#post830301][b]dr. Reece Laines - 2021.04.25. 20:02[/b][/url]

Vidáman ingatom a fejem. Igen, igaza van, ő az élő példa arra, hogy ezek szerint össze lehet egyeztetni ennyi mindent egy embernek, ámbár még mindig nem tudom felfogni ésszel, hogy bírja, de sokáig nem is kell tanakodnom rajta, mert érkezik a válasz, azonban megszeppenek rajta. A pénz mindig jó? Szemöldököm szalad ráncba, végül kicsit megregulázva magam mosolyodom el ismét.
- Igen, az mindig jó - vajon első találkozásnál illik kiteríteni a lapokat, hogy én mégis mennyire másképpen látom? Az egyik végzettségem azért van, hogy legálisan segíthessek olyanoknak, akik rászorulnak a szaktudásomra és megkeresnek, míg a másikat azért szándékozom megkapni, hogy a jövő nemzedékét kiokítsam arról miként és hogyan támaszkodhatnak a jogra. Hogy a pénzért csináljam bármelyiket is? Abból él az ember, ez rendben van, nem lehet vele vitatkozni, de mégis… rosszul lennék bekötve? Maximilian forog a sírjában.
- Sajnálatos módon nem. Mindig úgy vannak megszervezve ezek az utak, hogy két nap múlva már akár másik országban kell lennem - mosolyodom el őszintén. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak próbálkozásaim, hogy maradhassak, de egy fél napot sem tudtam nyugodtan ülni és csak élvezni a francia kávé ízét, amikor pánikolva kerestek többen is telefonon, így a kávéhoz hozzá sem nyúlva keltem fel és indultam meg. - Ismét megpróbálkoznál a pszichológiával? - pillantok Rebeka felé érdeklődően. Kedvelem az olyan felfogást, ami megadja a lehetőséget, hogy igenis évek múltán is beülne az iskolapadba.
- Igen, igazad van - bólintok egyet. Nem mintha éppen Reinát féltenem kellene, már csak személyiségéből adódóan is. A karakánságának és magabiztosságának ötvözése valószínűleg sok embernek fog meglepetést okozni. - Ó, hát… igen. A kettőt együtt tervezem, de majd meglátjuk mennyire fog sikerülni összeegyeztetni őket - túrok zavartan tincseim közé. Egyik feladása sem opció, mert mindkettőt szeretem, így tényleg csak reménykedem abban, hogy az összeegyeztetés sikeres lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=830463#post830463][b]Vitéz Rebeka - 2021.04.27. 21:41[/b][/url]

Nem akar az anyagias hárpia szerepében feltűnni, bár megszeppent tekintetét látva rájön, hogy sikerült. De ez még mindig épkézlábabb magyarázat, mintha azt mondja, hogy szeret dolgozni, a semmittevést viszont nem szereti. A legtöbben ezért kinézik vagy lenézik, hogy bizonyára valami nincs rendben nála odabent, elvégre milyen ember az, aki nem vágyik egy kis énidőre és láblógatásra? Hát olyan rebekás. De inkább hagyja is a témát, mert ebből csak rosszabbul jönne ki, ha még magyarázkodni is elkezdene.
- Hát ez igazán szomorú. – Na ilyen munkakörben mondjuk nem helyezkedne el, ahol még ennyi szabadsága sincsen, hogy nem döntheti el, hogy mikor megy és hova. Ennek ellenére kimondottan tiszteli azokat, akik képesek erre, hiszen megvan bennük az az alázat és felelősségtudat, amit önmagából hiányol. Elismeri, hogy lehetne jobb, hogy nem tökéletes, és úgy véli azt is tudja, hogy miben kellene változtatnia, de vagy nem akar, vagy nem tud. – Nem tudom, nem hiszem. Jobban érdekel a szociális munka, tudod, mint családsegítő, gyerekvédelmis, vagy ilyesmi. – Tudja persze, hogy egyik sem egyszerű terület, de ha egyszer úgy döntene, hogy tovább tanul, biztosan ilyen irányba képezné magát. Szereti a könyvtárat, vagyis inkább szenvedélye a könyvtár, de ez a munkakör valahogy mindig piszkálta a fantáziáját és sosem hagyta nyugodni, hogy mi lett volna, ha akkor inkább úgy dönt. Persze nem most fogja megváltoztatni az egész életét, de végül is még időben van. Még talán meg is változtathatná az egész életét.
Lassacskán közelednek a Mennydörgő utcához, elvégre ha már mindketten ott laknak érthető, hogy erre felé terelték a sétát. Ő is bólint egyet, ha már érdemben többet hozzáfűzni nem tud. Elvégre Reece ismeri a húgát, ő biztosította arról, hogy jó helye lesz, ennél több meg nem is kell talán. – Hát bízom benne, hogy úgy sikerül, ahogy szeretnéd – mosolyog biztatóan, mert igen, ő szurkol, hogy összejöjjön az élet neki is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=831266#post831266][b]dr. Reece Laines - 2021.05.13. 20:57[/b][/url]

Mikor Hádésszal elindultunk a fene sem gondolta volna, hogy társasággal fogjuk megtenni a visszafelé vezető utat. Különös az emberek közvetlensége, az elején megszeppenve fogadtam még a hozzám szóló embereket, mert Londonban ez nem annyira volt módi, itt pedig mindennaposnak hat. Mára már legalább  meglepettségemet képes vagyok palástolni, ha odajön hozzám valaki beszélgetni, a semmiről is akár, de lássuk be: a legtöbben akkor találnak meg, ha Hádész velem van, aki éppen úgy sétál Rebeka előtt, mintha új gazdára talált volna. Áruló.
- Hozzászoktam - vonom meg vállamat mosolyogva. Nem bánom, hiszen a szenvedélyem az ügyvédkedés, de igazat kell adnom Rebekának. Néha valóban jó lenne kicsit csak élvezni a város adta lehetőségeket, azonban tudom, hogyha eljutok oda, hogy egyszer bevallottam révbe értem, akkor minden eddig látogatott városban minimum egy hetet fogok eltölteni. - Azok nagyon is mennének hozzád. Sok sikert, biztos vagyok abban, hogy tökéletesen teljesítenéd - mosolyodom el szélesen. Még mindig nagyon tetszik, hogy vannak céljai, mégsem erőlteti magára azt, amihez nem fűlik a foga. Legalább bevallja, hogy nem lenne képes visszaülni pszichológia hallgatóként az iskolapadba, szóval afelé orientálódik, ami érdekli is. Komolyan remélem, hogy meglépi és a végére azt fogja csinálni, amit szeret.
Az utca elejét már látni innen, Hádész szedi meg kicsit a lábait. Karórámra nézek, elhúzom a számat, mert hamarosan itt a vacsoraidő, ő meg úgy érzi ezt, mintha csak ő is órát olvasna. Kezemet csúsztatom vissza zsebembe, ahogy egyre csak közeledünk a társasház felé. - Kösz - biccentek aprót, majd túrok a hajamba zavartan. A beszélgetés folyik tovább, Hádész póráza kerül vissza hozzám, miközben belépünk a házba, majd amíg Rebeka jobbra indul, én intve és elköszönve megyek balra, hogy Hádész végre kaphasson vacsorát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=831341#post831341][b]Helvey Belián Balázs - 2021.05.16. 15:43[/b][/url]

Majd később jobban meg fogja érteni azt, hogy ezek a dolgok hogyan is működnek, vagy éppen a sértések hogyan mennek a másik felé. Bár a gyerekeket sem kell félteni, tudja, hogy mennyire tudnak gonoszak lenni, ha éppen úgy adódik, de ezt nem gondolja a lánykáról, hogy ő olyan lenne, aki beáll és szórja a szitkokat.
- A mágikus lényekben lemaradásom van, mert csak itt láttam őket. Nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne - gondolkodik hangosan, hiszen az, hogy elolvasta a Legendás Lényes könyvet, még nem lesz belőle okos. - Ó, ezt köszönöm. Igyekszem okos is lenni, de ha mégis valami mágikus lényt választasz, akkor elmegyünk a könyvtárba és kiveszünk róla egy könyvet - mert mindent lehet pótolni, persze, nem rögtön a legnehezebbel kell kezdeni, de egy apróság igényeit könnyen meg lehet teremteni több esetben.
- Nos, igen. Sok állathoz nagyobb türelem és idő kell, hogy ilyet lehessen vagy éppen nem úgy, mint ahogy az ember elsőre hiszi - mert egy hörcsög nem fog labdát visszahozni, ahogy egy madár sem, egy hüllő főleg nem. Vannak állatok, amelyeket tartani és nézni jó, kézbe is lehet venni, de nem éppen ugyanúgy, mint egy kismacskát. Az övé már nem kicsi, de azért megmutatta a szőrmókot, amely kicsi ihletet adott neki. Követi hát a macskákhoz, beles ő is és legszívesebben hazavinné mindet. Bedugja az ujját, pont úgy, mint Ana - tessék, a felelősségteljes felnőtt - és hagyja, hogy szaglásszák, vagy éppen elkapját, megharapdálják, de végtére is, bundát cirógat, amennyire tud.
- Na igen, ilyen kicsinek nagyon játékosak, van, amelyik később is. Ha le van vágva a körme, akkor nem fáj, de harapni tud. Viszont, roppant aranyosan tudnak nézni hajnalban, ha éhen akarnak épp halni - nevet fel, ahogy elhúzza a kezét a ketrectől és a lánykát nézi. - Nem vérzik, ugye? - tovább lép inkább, teljesen érthetően a kutyákhoz. Hallgatja és bólogat, majd megállva nézi őket ő is.
- Csivava. Aranyos, pici marad, de róla tudni kell, hiába apró, lélekben akkora, mint egy dobermann és annak is hiszi magát. Harcias ha kell, de amúgy kis bolond. A tacskók meg… ők is tudnak harciasak lenni, de amúgy nagyon bonyolult dolgot nem hallottam róla. Séta kell neki, szeretet, no meg tanítani, hogy ne rágjon szét mindent. Az, hogy milyen lesz, ugye kiderül - nem nyúl be, mert a csivava talán a karját le akarja majd tépni, de hagyja, hogy a másik kinézelődje magát, illetve figyel, ha netán a kis harcias eb az ujjára pályázna, majd elvonja a figyelmét.
- Megnézzünk még valamit? Hátrébb vannak madarak is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=831960#post831960][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.05.29. 22:45[/b][/url]

Idáig úgy tűnt, hogy a tacskó kutyus lesz a nyerő számomra, hiszen annyira cukika volt! Ráadásul játékos is, plusz tanulékonynak nézett ki, szóval ott szerepelt a képzeletbeli listámon a potenciális kis kedvencek között.
- Ez a tacsi kutya rém édes! Szerintem fiú, olyan fiú feje van. Vele tök jókat lehetne játszani! - lelkendeztem a tanáromnak, miközben szeretetteljes pillantásokat vetettem az említett eb irányába.
- Nem tudom, nekem nagyon ismeretlen terület ez a varázslényes dolog. Köszönöm a felajánlást, még meggondolom, amíg itt vagyunk, milyen állatkát szeretnék magam mellé választani. De ez a kis tacskó idáig a nyerő! - folytattam a lelkendezést. Nem gondoltam volna, hogy így elsőre ennyire megtetszik egy állat, arra pedig végképp nem számítottam, hogy már most dűlőre jutok ebben a döntésben.
- Anya mindig mondja, hogy türelem kell mindenhez, időnként még apához is - osztottam meg Belián-nal, amit otthon hallottam. Anya mindig nagyon bölcs volt, biztos voltam benne, hogy ez a kijelentése az állatkák kapcsán is megállta a helyét. A tanárom is hasonló véleményen volt, már ami a türelmet illeti, szóval ez is azt igazolta, hogy anyának igaza volt.
- Nem vérzik, csak kicsit megkarcolt, de nem vészes - nyugtattam meg Belián-t mosolyogva. Számomra a cicák egyrészt nagyon cukik voltak, másrészt úgy gondoltam, hogy a vadállati énjünk előjött belőlük bizonyos időközönként, főleg, mikor játékos kedvükben voltak.
- Te vágod a cicád körmét? - kérdeztem tőle kíváncsian, miközben a hajamat igazgattam, ami elég dús volt, így sokszor meggyűlt vele a bajom.
- A csivavák is aranyosak, de nekem valahogy a tacskók jobban tetszenek, mármint az alapján, amit most láttam - feleltem neki vigyorogva.
- Persze! Nézzük meg a madárkákat is, ha már itt vagyunk! - ujjongtam, mert szerettem volna mindent megismerni, amit csak lehet, ez a világ pedig bőven tartogatott számomra újdonságokat. Közben pedig odaértünk a tollasok területére, ahol elsőre papagájokkal és díszpintyekkel találkoztam. Nagyon szép tollazatuk volt, de rendkívül zajosak voltak.
- Ezeket a madarakat ismerem, a szomszédságunkban is voltak papagájok! Vannak itt varázsvilágbeli madarak is? - kérdezgettem a tanáromat, mert még csak a helyiség elején tartottam, nem mentem tovább, mivel megvártam őt, hogy együtt haladhassunk tovább a madarak területén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=832785#post832785][b]Helvey Belián Balázs - 2021.06.17. 22:35[/b][/url]

Hagyja, hogy a lányka kinézelődje magát, illetve hogy jobban megnézze magának az ebet, amely úgy néz ki, igencsak elnyerte a tetszését. Addig a többieket figyeli, a kis keveréket, amely éppen támadást indít a csaholó eb farka ellen. Megmosolyogja a dolgot, majd fordul a lányka felé ismét.
- Hát innen nem tudnám megmondani, fiú vagy lány, de tényleg aranyos. Úgy érzed? Bár ahogy ugrál, már most kezdené a játékot – figyeli ő is, úgy néz ki, ha még nézelődik is, de eldőlt a dolog. Teljesen megérti, hisz gyerek még Ana is, együtt tanulnák meg ezt az egész felelősséget és életet. Nem tűnik olyan lánynak, aki folyamatosan egy helyben ücsörög, így a tippje erős arra, hogy ki fognak jönni.
- Sejtettem, hogy a tacskó lesz nyerő – mosolyodik el. - Kutyákról is lehet könyvet kölcsönözni, ha arról van szó – bólint egyet, hagyja dönteni és nem befolyásoló akar lenni. A varázslényekkel bizonyára változó, hogy könnyebb, hol nehezebb, ha tippelhetne, ott is vannak „kategóriák”, mik valók gyereknek és mik nem.
- Ó igen, nagyon jól mondja – somolyogva bólogat, mintha a nő is itt lenne és figyelné minden mozdulatát. Ezek amolyan életbölcseletek, hogy nekik igazuk van és kész. Talán senki se veszi komolyan, de ameddig nem okoz feszültséget, nincs gond.
- Akkor jó. Azért majd meg kell mosni és jobb lekenni – ki tudja mit kapart, még ha csak itt is volt, sehol máshol. - Nem, kaparófája van. Szerintem korai halál érne utol ha meg merném tenni – bár tény és való, lakásban ajánlott az ilyen, Chewie nemigen bútorgyilkos, ha pedig kiengedi, akkor egy fára felkapaszkodva bőven kopik az, így aztán, nem kell kísérleteznie.
- A csivavákról annyit kell tudni, hogy pici kutya, de olyan harag van benne, mint egy pitbullban. Viccesek, de ők halálosan komolyan vérmesek próbálnak lenni, csak senki se képes ezt annak venni – nevet aprót, bár a tacskóknak is megvan a maguk szokása, mégsem akarnak a gazdájuk kezéből torokharapást tervezni. - A tacskó kotorék eb, ásni is fog, szóval erre készülj fel – bár az is mókás tud lenni, csak nem épp a szeretett virágágyásban. Úgyis meglátja majd, ha kellően lefárasztja, nem lesz ereje ilyenekre.
- Oké. Mini állatkerti kirándulás – mert valóban az, csak itt zsúfolt a helyiség, nem egy tágas telek, ahol több minden elfér. Odalépve néz végig rajtuk, sose volt nagy madárfanatikus, de Ákos kakaduja szép példány, vagy épp volt osztálytársa papagájai, amelyek hangokat utánoztak. Az egyik a telefoncsörgést, így aztán, jó ideig kapkodták fel a kagylót hiába, mire rájöttek.
- Hú én azt nem tudom. Lehetséges, de szerintem az már speciális helyen van. Asszem – vakarja meg az állát, majd a sor végén megáll és lepillant. - Egy beszélő madarat elfogadnék a vállamra, de amúgy sose győztek meg. Te maradtál a tacskónál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=833189#post833189][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.06.26. 20:59[/b][/url]

- Bizony. Látszik a fején, hogy fiú! És az is látszik rajta, hogy nagyon játékos fajta, igazi kis kópé. Szerinted mennyi idős lehet? Mondjuk még kicsi, gyerekkorban van bőven - néztem izgatottan a tanáromra, miközben figyelmemet időnként a tacskóra irányítottam. Látszott rajta, hogy nagyon unja magát ezen a helyen, és tök jól ellenne egy jó gazdival, akivel sokat játszhatna.
- Olyan kis aranyos. Tuti minden nap megsétáltatnám többször is, jó dolga lenne nálam - folytattam a lelkendezésemet kitörő örömmel.
- Tényleg lehet? Juhúúúúú! Akkor segítesz nekem majd választani egy jó könyvet? Lehet külön könyvet kölcsönözni tacskókról is sok-sok képpel? - kérdezgettem Beliánt, miközben olvadozva tekintettem a tacskóra. Odaléptem a ketrece elé, én is ugribugriztam vele egy picit, ahogyan ő is, aztán miután kiszórakoztam magam vele, visszamentem a kísérőmhöz.
- Szerintem is. Anya nagyon okos, mindig türelmes apával meg igyekszik úgy alakítani a dolgokat, hogy az mindenkinek jó legyen. Apa sokszor nem hagyja magát meggyőzni amúgy, ha vitáznak vagy anya el akar érni valamit nála, de valahogy a végén mindig anyácska nyer - vigyorodtam el huncut mosollyal az arcomon.
- Igenis, őrmester úr! - szalutáltam Beliánnak, ahogyan egy műsorban láttam a tévében valami katonás filmben. Tudtam, hogy mi a teendő, de hajlamos voltam hanyagolni a dolgokat, de azért a tanáromnak igaza volt abban, hogy nem árt majd bekenni a sebet, hiszen idegen állattól származott, nem tudhattam, van-e valami baja vagy sem, na meg nem is ismertem az előéletét.
- Az szupi, akkor nem a bútorokat kaparja. Anya nagyon mérges lenne, ha egy olyan állatunk lenne, amely kárt tesz a bútorokban. Arra nagyon harap meg háklis - meséltem nagy beleéléssel, miközben a hajamat igazgattam.
- Aranyos ez a csivava is, de valahogy a tacskó jobban tetszik, nem tudom miért - közöltem tanácstalanul Beliánnal,meg amúgy sem akartam magam mellé venni egy méregzsákot. A tacskó kedvesnek, játékosnak tűnt, és pont annyi energia volt benne, mint bennem, szóval jól kijönnénk...
- Nem baj, majd lefoglalom, aztán már nem lesz hangulata ásni - nevettem el magam. Mondjuk annak nem örültek volna sehol sem, ha ásásba kezdene, de nem is izgatott annyira a dolog. Ha ásni volt kedve, hát így jártak.
- Milyen szépek ezek a papagájok! De irtó hangosak is! A pintyek is cukik, de olyan kis félénkek - mentem oda a kalitkájukhoz nagy hévvel, mire ijedten arrébb repkedtek. Az egyik papagáj próbálkozott haverkodni, meg jópofa volt, de valahogy nem tudtam elképzelni magam mellé. Egy négylábú azért mégiscsak más volt, na meg nem olyan hangos, mint egy ilyesféle madár.
- Azt hiszem, hogy maradok a tacskónál, nála éreztem azt, hogy ő kell nekem, és jól ki is jönnénk - tekintettem a tanáromra nagy elégedettséggel. Idáig úgy tűnt, hogy neki is elnyerte a tetszését a kis tacskó, úgyhogy közös nevezőn voltunk.
- Mit kell most csinálni? Odamegyünk a kasszás nénihez és megmondjuk, hogy őt viszem magammal? - néztem tanácstalanul a férfira, mert még nem tudtam, hogy mi a szokás itt, mi hogy megy, meg egyebek. Örültem, hogy elkísért és segített, mert így mégiscsak könnyebb dolgom volt, és ő már egyébként is jóval tapasztaltabb volt nálam ebben a témában is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836625#post836625][b]Helvey Belián Balázs - 2021.09.05. 21:16[/b][/url]

Csak a fejét vakarta majdnem, ellenben szemöldökét emeli meg arra, hogy a kicsi micsoda következtetéseket tud levonni abból, hogy csak a kutyára pillant. Neki ez még macskából sem nagyon megy, Chewie-t is csak azért tudja, mert már időtlen idők óta vele van és tudja mi van a „szoknyája alatt”, de idegen macska… ez nem az ő sportja.
- Wáó. Ez nem semmi. Lehet később is állatokkal kellene foglalkoznod, nem gondolod? - ki tudja mi rejlik benne, mihez akad majd még később tehetsége. - Öhm, nem tudom. Azt igen, hogy kábé 8 hetes koruk után lehet úgy örökbe adni meg ilyenek. Szóval akörül lehet – bőven gyerek még, ahogy a kicsilány is, de az ilyenekből szoktak a nagy és hosszú barátságok szövődni. Elmosolyodva bólint arra, hogy jó dolga lenne az ebnek, bár nem akarja a varjút a karóra ültetni, hogy csak kezdeti lelkesedés. Nem, biztos nem.
- Bizonyára lehet. Keresünk majd, igen – bólint egyet, hogy ezen ne múljon, keresnek majd képeset, nem képeset, mi itt erre a divat éppen. Hagyja, hogy játsszon kicsit az ebbel, nem szól rá, ha ugrál, hiszen nem rombol, a kiskutya is vígan pattog pár sort, bizonyára nagyon jönne már ki, hogy kifulladásig rohangásszon vele. Talán nemsokára, még bármi lehet a végéig.
- Háááát… igen. A nőknek ez ilyen speciális képessége, hogy a végén mindig meggyőzik a férfit. Később majd neked is lesz és majd megtudod, hogyan kell mindig nyerni – nem akar abba belemenni, miért és hogyan, na meg mik az indokok, érvek, elég lesz ezt majd később, valaki másnak. Valahogy az, hogy ő ezeket a kicsike felvilágosítsa az OLYAN dolgokról, nem éppen esedékes. Fogalma sincs, mit kellene mondani, ráadásul a lányok dolgaiból sok mindent nem is tud – és nem is akar –, ezt majd az akkori, női kollegára hagyja szépen. Majd a fiúknak ad pár tanácsot, ha eljön az ideje. A sebre való tanács legalább időszakos, bár lehet ezt egy kicsit túllihegi, a saját sérüléseit sem szokta elviccelni, ha látja, hogy komolyabb. Az ilyen karcolásokat észre se veszi már.
- Nálam nem anya, hanem a lakótársam nyúzna meg. Egy macskánál könnyebb, viszont a kutya még rághatja a bútort. De lehet rá elvileg valami varázslat, amitől egyben marad, szóval, ne ezen múljon. Meg egy bútort ki lehet cserélni meg ilyenek – mutogat is mellé, mert hát még az is ott van, hogy mágiával hozzák rendbe és akkor pénzt sem kell költeni rá. Lehet így kicsit majd bajosabb lesz a kutya dolog, azonban ne ez vegye vissza a kedvet a szülőnél sem. Amint odakerül, úgyis mindenki imádni fogja.
- Nem is kell miért. Ha ő, akkor ő, ugyebár – felesleges keresni az okot, ha már kész van a válasz. Abban is biztos, hogy lefoglalják egymást bőven. Tovább lépkedve néz ő is a papagájok felé. - Ahh, és tényleg. Ahol laktam, ott két utcányira volt egy bácsi, akinek sok volt. Meg pávák, hattyúk, na de oda apám félt bevinni mert mindig papagájt akartam utána, hogy megtanítsam beszélni. Sosem kaptam, madarat sem – most pedig, igazából van is, meg nem is, elvégre lakótársa hárpiája ott van és nem is akarna többet. Nem madaras típus.
- Rendben, akkor a tacsi – bólint egyet és már fordul is. Mivel a lányka még kicsi, bőven kellett, hogy valaki kísérje, csak úgy nem is kapott volna nagyon semmit. Így kapóra jött minden. - Intézem a dolgokat. Ezért is mondtam, hogy jövök – azzal már a pulthoz lépve kezdi is, mind papír, mind bármi, ami csak kellhet. Kicsi füllentés belefér, hogy szegről-végről még rokonok is, azért kísérte, de a végeredmény az, hogy a kezében tartva az ebet, a többi dolgot pedig a karjára akasztott szatyorban tartva lép ki a lánykával az üzletből.
- Nos, készen állsz az első sétára? Nem volt szívem dobozt kérni neki… - bár lehet, hogy a kutya nemigen lesz benne partner, de leguggolva adja rá a kis nyakörvet, akasztja rá a pórázt és adja át jogos tulajának.
- Mi lesz a neve?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836657#post836657][b]Rothstein Elektra - 2021.09.07. 09:58[/b][/url]

Utolsó forró lélegzetével küzd a nyár, hogy az őszt visszatartsa. Csak még egy nap, tán kettő maradt, s feladja harcát. Érződik a levegőben az elmúlás jellegzetes illata. A falevelek zöldje fakul, hogy arannyá és vörössé, vagy épp narancsossá váljon. Ez az élet rendje. Az örök változás. A koradélután mind hosszabb árnyékai vetülnek hősnőnkre, ahogyan kezében egy naplóféleséget tart. Egy padon üldögél, fülén felrúnázott fülhallgatóval, melyből remek dal szól, elméjét friss vászonná téve, melyen kisvártatva megjelennek a szavak által keltett képi asszociációk. Akár egy film snittjei, úgy peregnek. Szemei alig győzik lekövetni. Gyors ütemben sorjáznak a sorok felett, melyeken néha felnevet, olykor pedig grimaszba húzódnak éles vonásai. Nemrég, amikor rendet tett toronyszobájában, azután a fékevesztett tombolás után, egy dobozra bukkant. Régi dolgok kacattárának hitte, de tévedett. Benne rejlett két értékes kincse. Két fontos iromány. Egy saját, egy más kezétől való. Az egyik vidám régi szép időket idéz, míg a másik hihetetlenül szomorú, s új célt adott Elektra számára. Amit nem ő maga vetett papírra, az egy évekkel ezelőtt igen nagy port kavaró ügy legfőbb bizonyítéka. Hogyan feledkezhetett meg róla? Rázta is a fejét miatta és belső hangja is feddőn szólongatta. Megfogadta, ott helyben: Most, hogy rátalált, a szálakat is felszedi majd vele, s igyekszik mielőbb igazságot szolgáltatni szavai, s auror szövetségesei által. Börtönbe juttatni a felelősöket, akik közvetve, de elvettek egy épp virágában lévő nőtől mindent. Az életet. Azonban ma, az általa lejegyzett sorokat tartalmazó lapokat forgatja. Egek! Már el is felejtette az ötletet, amin sok éve annyit dolgozott. Írni kezdett, de nem egy újabb leleplező cikket, hanem egy varázsképregény történetét. Férje támogatta benne, sőt el is olvasta a kész művet. Azt mondta, ez kiadásért kiált. Azt sem szégyellte bevallani, hogy bár ő is jól rajzol, ehhez azért nagyobb szaktudás szükséges. Érdemes rá, hogy egy igazi művész képei által keljen életre. Olyan bűbájok ismerete is kellett, amik mozgásra bírják a papírra megalkotott figurákat és a sorokkal teli szövegbuborékokat. Összefogtak tehát ők ketten, ahogyan mindig. Míg hősnőnk át meg átdolgozta a kéziratot, addig férje felkereste a város legjobb illusztrátor mágusait. Aztán jött a tűzeset és mondhatni minden álom, minden vágy hamuvá égett. Ezen a bőrkötéses kis noteszfélén is akad jó pár nyoma azoknak a kegyetlen lángoknak, de a beltartalom szerencsére érintetlen maradt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836724#post836724][b]Szigethy Sándor - 2021.09.09. 08:29[/b][/url]

Bogolyfalva báját a nyüzsgés adja meg leginkább. Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor még tanulóként jártam ezt a települést, és egy árva hangot alig lehetett hallani. Fejlődik folyamatosan ez a hely, azonban én jobban szeretek a sarokban meghúzódni, minthogy a tömeg közepén élvezni a zsizsegést. Sőt, ha tehetem, akkor még a tömegen sem megyek át egymagam; a téren ezekben az órákban átkelni pedig kész öngyilkosság. Ezért döntöttem úgy, hogy beülök a kávézóba. Egy csendes sarkot kiválasztottam és belevetettem magam a mugli irodalomba. Azt mondta az egyik diákom – aki varázstalan származású –, hogyha klasszikus magyar regényeket szeretnék olvasni, ami egyszerre szórakoztat és agyat mozgat, akkor vegyem kezembe Rejtő Jenő regényeit. Így is tettem. Elmentem a könyvtár azon részébe, ahol talán tarthatnak ilyen jellegű irományokat, és csodák csodájára az iskola ismét beírhat magának egy piros pontot. Nincsen már ez a toxic-aranyvérűség, ami sok éven át jellemezte a társadalmunkat. Ezért is bújtam körülbelül két órán keresztül a Piszkos Fred, a kapitány című Rejtő művet, amit kifejezetten élvezettel olvastam. Noha minden jónak vége szakad egyszer, ezért elégedett félmosolyt varázsoltam arcomra, összecsaptam a könyv fedelét, fizettem, majd a kötetet a hónom alá csapva léptem ki a napfénybe. Hunyorogva nézem ki szemüveglencsémen keresztül, szinte – mondhatni – megvakultam egy pillanatra, de idővel visszanyerem egyébként is kifogásolható látásomat, és elindultam a Fő utcza köveit taposva száz kilómmal magam alá.
Félhosszú, barnaszín tincseim közé csap a langyos szél, én pedig éppen a Vöröskarom személyiségén kezdek el gondolkodni, amikor is megpillantok egy ismerős alakot. Megállok, és fejemet oldalra biccentve figyelem őt. Vöröskarom, kuncognék fejben, hiszen a szín számomra ismeretes gazdája éppen egy bőrkötetes noteszt olvasgat. Hogyan is írta Rejtő? „[…]gyönyörű, ám félelmetes nő.” Megrázom fejemet, majd teszek egy lépést felé, de mégis megtorpanok. Megzavarjam egyáltalán? Legutóbbi beszélgetésünk után úgy hallottam, hogy egy jó ideig színét sem látták a nőnek. Aztán… bekövetkezett a tragédia. Elment az eszem, ha odamegyek, de akkor is, hogyha nem érdeklődöm a hogyléte felől. A második férfit rabolta el mellőle a Sors. Azon csodálkozom, hogy mindezt ép ésszel még vinni tudja. Ajkamba harapok, majd egy halk, kelletlen nyögéssel megindulok felé. Arcomon zavartság uralkodik.
– Szervusz Elektra – szólalok meg karcos baritonomon. És újfent kitakarom a Napot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836735#post836735][b]Rothstein Elektra - 2021.09.09. 12:13[/b][/url]

Árnyék vetül rá, mely hosszabb a fák által adottaknál. Kellemes, ismerős bariton szólítja közben nevén. Szíve nagyot dobban, de az érzet nem fájó. Már nem az egy ideje. - Helló idegen - emeli fel fejét, hogy sötét, átható tekintetét az előtte álló férfira vesse. Szép ívű ajka kedves, szeretetteli mosolyra húzódik. Rég nem látott barátként üdvözölve Sándort. - Már megint eltakarod előlem a Napot - szólal meg pár pillanatnyi néma öröm után, s persze első mondata a kettejük kapcsolatára jellemző szófordulat, melyet komiszan féloldalassá váló ajakgörbéje kísér- Szóval vagy hajtogasd le mellém magad, vagy felőlem állhatsz is, csak mesélj: Hogy vagy? - csukja be naplóját egy mozdulattal és irányítja egyúttal minden figyelmét a másikra. Kabátja a pad hátára terítve pihen. Elektra alatta egy kötényruhát visel, haja kiengedve, lágy sminket tett fel, mely kiemeli vonásait, s legfőképp lélektükreit, melyeket most szemüveg lencséi takarnak. - Mióta vagy szemüveges? - bukik ki belőle a kérdés, ahogy végigpillant két méteres gavallérján. Elvégre mégis csak riporter, nem igaz? Minden hátsó szándék nélkül állapítja meg, hogy jól mutat az óriáson az ókuláré, s hogy semmit sem változott. Most is fess és kellemes ember, mint első találkozásuk idején. Hősnőnkről ez utóbbi már nem mondható el, főleg mivel egykor sem volt simulékony jellem. Eszét vették a sorscsapások? Meglehet, bár inkább csupán megsebzett vaddá lett. Kiszámíthatatlanabbá vált, mint annak előtte. Ennek dacára akiket egyszer szívébe zárt, azok felé hűsége, s szeretete töretlen maradt. Még ha ezt a maga éles nyelvű, módján fejezi is ki feléjük. A világra ugyanis, még mindig iróniaszín lencséken át tekint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836736#post836736][b]Szigethy Sándor - 2021.09.09. 12:43[/b][/url]

A várt kínos csend nem áll be kettőnk között. Ahelyett valami teljesen váratlan dolog történik; Elektra feltekint és közben szélesen mosolyog rám. Erre zavart boldogsággal remeg meg szájam széle, végül húzódik a jellegzetes papírvékony mosollyá. A köszöntésre szerényen biccentek egyet, majd a nő folytatja, én pedig pironkodón nyúlok szabad kezemmel tarkómhoz, hogy megvakarjam azt. Ez a mondat éles körmeivel szánt végig gerincem mentén, ahogyan kirajzolódik előttem az a nap a játszótérnél. Imola hangján visszhangzik néhányszor fejemben, majd a bambulásból megrázom fejem, és a mosollyal arcomon csak megvonom vállaimat, amolyan „hát igen” jelentéssel. Zavarban vagyok, hiszen idejét nem tudom, hogy mikor is láttam egyáltalán futólag a városban. Akkor sem gyakran láttuk egymást. Érdekes, hogy ennyi idő telt el és mégsem futottunk egymásba kettesben. Azonban felesleges is ezen elmélkedni; inkább egy kisfiús bájjal megfűszerezett kuncogás hagyja el torkomat. Még ennyi idősen is én vagyok az a bizonyos socially awkward barát. Nem tudok mit kezdeni ezekkel.
– Öö, köszönöm – dünnyögöm a hely felkínálására, majd ledobom magam a padra. Aminek szerencsésen a szélét találtam el, ezért az fájdalmasan megreccsen a rá nehezedő súlyom alatt. Egy keveset fészkelődni kényszerülök, majd a kötetet bal kezem ujjai közé veszem, könyökömmel a pad karfáján támaszkodok és játszani kezdek a könyvvel. Az utóbbi időben ezzel oldom magam; valami mindig van a kezemben, ami éppen annyira foglal le, hogy ne legyek teljesen megfeszülve. – Vizsgák, diákok – nevetek kellemetlenül. – Igazán nem történik felém semmi – szerényen vállat vonok, majd ujjaim között lebegtetve játszom tovább a regénnyel, miközben lassan Elektra felé fordítom kreolszín arcomat. Először csak hal módjára tátogok, aztán nyelek egyet, torkot köszörülök. Figyelem a vonásait, amik csillogása értetlenné varázsolja elmémet. Tudom, hogy erős nő. De… ennyire? Engem ez inkább aggaszt.
– Te hogy vagy? – nyomom meg kissé az első szót. Egyáltalán nem tudom, hogyan kellene viselkednem ebben a helyzetben. Érzem, ahogyan kezd kimelegedni a mellkasom. Vállaimat meg-megmozdítom kínomban, aztán robosztus ujjaimmal a szemüveg szárára fogok, egy pillanatra leemelem. Megnézegetem, aztán lágy karcossággal szólalok meg ismét, hogy válaszolhassak Elektra kérdésére.
– Mindig is az voltam, csak nem hordtam – húzom félmosolyra vékony ajkaimat. – Kizárólag olvasáshoz – helyezem vissza orrnyergemre az okulárét. Beletúrok tincseim közé, majd így tekintek vissza a nőre. – Mit olvasol? – bökök fejemmel a notesz felé.