Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Igazából nem tudom, hogy meglepő-e, de ha valami tényleg érdekel, akkor nagyon is túlfeszítem a határaimat. Pontosan így van ez a kalligráfiával is. Amint feltűnik, hogy a szobánkban, vagy akár otthon valamiből kevesebb van, mint az nekem ideális lenne, útra kelek és bevásárolok. Ez nagyon jól hangzik amúgy, az is lenne normális esetben, de nem ilyen egyszerű. Ahogy ruhákat is Rin rángat el vásárolni, ehhez is minimum három napos felkészülési idő kell a lelkemnek, mire képes vagyok megindulni, és itt még nem is ejtettünk szót arról, hogy arcom - bármennyire is szeretem ezt csinálni, de tényleg - nagyjából azt tükrözheti, mintha hamarosan egy mandragóra kölykökkel teli üvegházba akarnék belépni, amiket nemrég húztak ki a cserépből.
Mondjuk nem is nyúlok annyira mellé ezzel, szóval zsebeim mélyére süllyesztett kezekkel, kabátom karimája mögé bújva battyogok az üzlet felé, hogy hasznos is legyek, mert a végén már komolyan Móric küldött el, hogy menjek végre, mert nézni is rossz a szenvedésem, amit leművelek. Nos lehet, de ő nem értheti meg, hogy ez mégis - komolyan - mekkora teher a… hát mindenemnek. Fütyürészve sétálnék egyébként az utcán, csak nem tudok fütyülni, úgyhogy meglepő módon, mint egy ember közeledek a bolt felé, ahova habozás nélkül nyitok be. Széles mosollyal arcomon integetek az eladónak, aki kicsit vérszegényebben ugyan, de viszonozza. Az egyetlen hely talán, ahol még nem vívtam ki az eladók öm… semmijét, úgyhogy itt még mozoghatok szúrós tekintetek nélkül. Lépteim azonnal a tinták felé vezetnek, ahonnan gondolkodás nélkül kapok le egy kéket, egy feketét és egy zöldet, majd a papírok felé lépkedek, miközben bepillantok az egyik sorba. A lendülettől haladok is tovább, majd ráncolt szemöldökkel tolatok vissza, hogy megálljak a sor végén és kissé félrebiccentett fejjel figyeljem Kiscsibét, aki megbabonázva néz egy egyszerű, fekete bőr borítású naplószerű valamit. Micsoda intim kapcsolat ez!
- Mi a terv? - lépek hozzá közelebb. - Visszasimogatni nem fog ám, sőt, még megnyalni sem. Legalább ettől nem kell félned - hajolok le hozzá, hogy szinte arcába nyomhassam szemtelen vigyoromat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nagyon szeretem, amikor munkám gyümölcse kamatoztatva van. Jelen esetben ez úgy értelmezhető, hogy a memóriám úgy cserben hagyott, mint annak a rendje, de szerencsére brutálisan jó asszociációs képességgel áldott meg az ég - nem -, szóval meglepően hamar jövök rá a turpisságokra, amik nem is azok, csak ismét máshol járt az agyam, amikor elindultam. Na, hogy min, arról fogalmam sincs, de biztos fontos volt, ha azon kattogtam, szóval megbocsátom magamnak, amiért nem éppen az érdemi dolgokra koncentráltam. Plusz ugye, megoldódott a probléma, szóval vigyorogva pillogok fel Kiscsibére egy halom ugyanolyan papírral a kezemben.
- Meg bizony - bólogatok hevesen, kékjeim akaratlan csillannak fel, ahogy végül ismét elé állok. - Ez például... - emelem kicsit feljebb a pakkot, amit a kezemben szorongatok, mintha muszáj lenne. - Sokkal jobb olyan technikáknál, amikor a betűk inkább gömbölydedek, mintsem négyzetesek, könnyebb az elvezetés, érted? - mosolyodom el szélesen, majd kékjeimet vezetem inkább a többi papír felé, hogy lekapjak egy halvány kéket, ami inkább már szürkére hajaz. - Ez pedig sokkal jobb a négyzeteseknek, mert ha jobban megnézed - teszem kicsit közelebb Kiscsibe arcához. - Olyanok rajta a domborulatok, míg a másikon kicsit síkabbak, így elősegítik, hogy az a franc u betű ne úgy nézzen ki, mint egy befejezetlen ól - véletlenül sem tapasztalat. De. Mindegy, engedjük el, mert feltűnt ám, hogy Kiscsibe valahol teljesen máshol jár, amíg én beszélek, szóval a kékes-szürkés lapot visszacsúsztatom a többi tetejére, a saját pakkomat pedig hónom aljába csapom. Hangosat szusszanok, ujjaim szánkáznak szőke tincseim közé, ahogy a tinták felé fordulok, majd azokat is felkapom, mert úgy néz ki, nem azért kérdezte, mert érdekli, hanem mert megleptem, hogy valamit én is tudhatok, nem csak a könyvmoly levitások egyike. Remek, még vicceskedni is ráér, amikor én… mi is vagyok most? Nem tudom, de nem boldog, ez tuti.
- Csak ne vérezz el - vetem oda félvállról morgósan, bármennyire is kedvelem, ha valakinek van önkritikája, és ez tényleg nem is volt rossz poén, de éppen… Merlinre! Meg vagyok sértődve! Igen, ez a jó szó! Sértett vagyok, amiért nem figyelt rám! Sóhajtva fordulok vissza felé, majd pillantok le rá megemelkedett szemöldökkel. - A suliba. A hieroglifákról szól a projektem, és terveim szerint, mivel a négyzeteknek megfelelő lappal felsültem, a gömbölyded segíteni fog - vonom meg vállamat lemondóan, mert nem adok neki sok esélyt, de a remény hal meg utoljára. Akaratlan pillantok végig Kiscsibén mondandóm végeztével. - Te eddig is ilyen alacsony voltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Elgondolkodom, végül bólintok. Igaza van. Seperc alatt megtalálnám a következő alanyomat, akinek névtelenül szívhatnám a vérét, amíg meg nem unom. Természetesen esélytelen, hogy valaha is megunjam saját magam szórakoztatásának ezen formáját, mert túlságosan élvezetes ahhoz. - Ezzel, ha akarnék sem tudnék vitatkozni most - morgom bajszom alatt, hogy gondolataimat szavakba is öntsem gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és mielőtt a villanykörte felvillanna fejem felett. Megsértődtem. Megsértődtem rá, mert nem figyelt rám, és olyan érzést keltett bennem, mintha a falnak beszéltem volna egész végig, bár lehet a fal előbb reagált volna.
Szemöldökömet ráncolva pillogok le rá. Izgalmas? Mégis mi az izgalmas abban, hogy ahelyett, hogy magával a projekttel foglalkoznék, aminek egyébként vészesen közeledik a határideje, itt állok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom. Apropó… miért is állok itt még mindig? Dumikázok Kiscsibének, mintha nem pár perccel ezelőtt küldött volna el, hogy hagyjam lógva, én pedig úriember módjára megtettem, mentem a saját dolgomra, ő meg ismét itt áll mellettem. Oké, lehet fel kellene adnom a mai napot, és csak bevágódni Rin mellé szenvedni a nap hátralévő részében. - Ja, ööö… - ocsúdok fel, hogy válaszolni is kéne. - Igen. Kalligráfia szakon vagyok a Művészetin, arra kell csinálnom a projektet, csak… napról napra felsülök - nevetek fel hangosan hajamba túrva, mert fogalmam sincs miért toldottam meg plusz információval a mondandómat. Mindegy, csak haladjunk.
Széles vigyorral mérem végig újra és újra, amikor beszélni kezd, nehezen állom meg, hogy az a bizonyos vigyor ne legyen kellemetlenül szemtelen, és valószínűleg nem is sikerül. De megpróbáltam. - Ah, szóval sokat segíthet a bakancs - bólogatok komoly arccal - mivel számat könnyed mozdulattal takarom szabad kezemmel -, hiába árulnak el szemeim. - Nem szeretnélek kiábrándítani, Kiscsibe, de akkor sem mértem fel az erőviszonyokat, ahogy most sem tettem, mert mindketten tudjuk, hogy felesleges - tintákat tartó kezemmel nyúlok a hónom alatt elhelyezkedő pakkhoz, hogy kicsit feljebb tolhassam, amikor elhangzik a kérdés, mellé még mutogatást is kapok. Megszeppenve pillogok a lányra.
- Furcsa kérdéseid vannak - de ez az jelenti, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, még ha arca alapján teljesen másik univerzumban is járt. - Konkretizáld, és segítek. Mit szeretnél? - pár infó nem lehet hátrány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Először megszeppenek hevességén, ahogy közli velem azt, amit gondol. Kissé elnyílt ajkakkal biccentem félre fejemet, ahogy elidőzik tekintetem Kiscsibe arcán. Most komolyan, burkoltan ugyan, de azt közölte velem, hogy úgysem fogom feladni? Igaza van, nem erről van szó, hanem arról, hogy ki is mondta nekem. Halványan elmosolyodom, ahogy továbbra is fürkészem arcát, másik lábamra helyezem testsúlyomat, így csípőmet tolom ki kissé, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat. - Ja, igazad van. Tényleg nem akarom feladni - vonom meg vállamat óvatosan, végül kékjeim esnek az ajtóra, amin valaki kilép, így a hűvös levegő megcsap, szóval kicsit magamhoz térek hatására. Ideje volt már. Csak legyintek egyet Kiscsibe felé arra, hogy nincs hozzá köze. Valóban nincs, de meglepő módon éppen normálisan képesek vagyunk elbeszélgetni egymással, használjuk ki, bár tény, hogy nagyon sok minden megfordult a fejemben, amit mondhatnék, hogy a beszélgetés ne ilyen nyugodt mederben haladjon tovább. Ügyes vagyok, mert visszafogtam magam. Nem kérdeztem. Kijelentő mondat, látod? Na, ezt kérdeztem.
- Hőőőőő, soha nem használtam ki, hogy erősebb vagyok nálad. Maximum azt, hogy leleményesebb - gonoszkásan elvigyorodva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy óvatosan böködjem meg homlokát, majd halkan felnevetve húzzam vissza ujjamat. Amúgy fogalmam sincs miért hajlandó beszélgetni velem, amikor látható és érezhető a kettőnk közti ellentét, mégis megcselekszi. Jöhetne az, hogy összezavar, de hazugság lenne, mert nem érdekelnek az okok, én is csak egyszerűen élvezem, hogy szívhatom a vérét, ő meg gondolkodás nélkül vágja rá, ami eszébe jut. Ahogy most is. - Ez elég diszkriminatív, mivel te lány vagy, én meg fiú, ha nem vetted volna észre, szóval a sztoriban nem lehet én az okos lány - vigyorogva csillannak fel szemeim. - Szép taktika, ha erre ment ki, ha nem - vonom meg vállamat én is, majd felnevetve csóválom meg fejemet. - Lepj meg, Kiscsibe, alig várom - féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd emelkedik meg szemöldököm a soron következő kérdésen. Soha nem árt, ha konkretizálunk valamit, mert ez nagyjából ilyen “nesze, itt a semmi fogd meg jól” dolog, amivel meg aligha tudnék segíteni. Pedig ebben éppenséggel tényleg pont tudnék is neki. Pár percnyi csend áll be közénk, miután látványosan szenvedve túr hajába, de aztán csak eljutunk a lényeghez! Mosolyogva bólogatok hevesen, kezemet emelem fel és köröző mozdulatokat csinálok vele, hogy folytassa csak, nagyon figyelek.
- Szóval, ha jól értem, akkor a barátod fest vagy rajzol. Aham, ezen már el tudunk indulni - lépek közelebb Kiscsibéhez, hogy kikerüljem valahogy úgy, hogy lehetőség szerint ne lökjek le semmit, így elég közel kerülünk, de nem húzom sokáig, mert menni kell. A bejárat mellé lépkedek, egy kosárba pakolok mindent, magamhoz veszem, majd visszabattyogok hozzá. - Azzal könnyebben lehet eloszlatni a festéket egy nagyobb felületen, így nem kell ecsettel bénázni, hanem megoldod azzal - válaszolok kissé késve a kérdésre. - Na, gyere, elmegyünk a festős cuccokhoz, mert itt necces lenne ilyet találni - fogom meg kezét, hogy húzhassam magam után, végül a polc előtt megtorpanva pillogjak le rá. - Általában milyen képeket készít? Táj? Portré? Mit tudom én, milyenek vannak még - gondolkodom el szemöldök ráncolva egyetlen pillanatig, majd vonásaimat rendezve pislogok Kiscsibére ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szélesen vigyorgok le rá, ahogy mutatóujjam érinti homlokát, végül halkan nevetek fel a reakción. Imádom, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani belőle, és még csak meg sem próbálja azokat palástolni, hanem telibe a képembe nyomja, hogy Móric, legszívesebben eltörném az ujjad. Van ennél szebb érzés a világon? Kötve hiszem, skacok! Nevetésem halkul, ahogy érkezik a kérdés, szemöldököm szalad ráncba, hümmögve gondolkodom el. - Igen - bólintok egyet végül, hogy azt kövesse a gyönyörű levezetésem, és hangomban rendesen büszkeség van, ahogy kékjeimet vezetem mosolyogva Kiscsibe arcára, aki pedig nemes egyszerűséggel köszöni meg. Haláli, de komolyan! Látok rá egy kis esélyt, hogy mellettem kikupálódik, de nem szaladok ennyire előre.
Éppenséggel a fontosabb információkat is megtudom, lassan, de biztosan, hogy végre elindulhassunk azon az úton, amikor érdemben tudok neki segíteni, és nem csak állok előtte, mint egy kretén. Visszafogott mosollyal biccentek egyet arra, hogy logikus. Tudom, hát nem véletlen találnak ki ilyeneket az okosok, amikért szanaszét adom őket, mert annyira megkönnyítik az életem, hogy nem tudok eléggé hálás lenni. Kis kitérő, a következő pillanatban meg már a festős cuccok előtt állok, és kérdőn pislogok Kiscsibére. Érzem, hogy célegyenesbe kerülünk lassan arra vonatkozóan, hogy ki milyen képet fest, hogy a legjobbat vehesse neki. Magamhoz képest türelmesen várom meg, amíg összerakja a képet - lol, érted, a képet, gihi -, majd nyammogva fordulok a polc felé.
- Egy vonal? Vonalrajzokat csinál? Azok brutál menők! - csillannak fel kékjeim, fordulok is vissza azonnal felé, hogy arcát fürkésszem, mint valami gyerek, hátha többet is megtudhatok erről, de csalódnom kell. Oké, a lelkesedésem nem lankad, mert a vonalrajzok rohadt királyok és valóban szétadom őket. Nem tud többet mondani. Nem csesztetem, pedig élből jönne a válasz erre, azonban visszafogva magam nyúlok el mögötte és fogok ujjaim közé egy papírlapot, majd ceruzát lopok egy tartóból. Leguggolva teszem le magam mellé a kosarat és pillogok felfelé Kiscsibére, megemelkedett szemöldökkel várom meg, hogy kövesse a példámat, és amint megteszi vigyorodom el szélesen. - Ahogy elnézem hadilábon állsz a rajzolással és a festészettel - hangomban nincs él, tényként közlöm, miközben megforgatom a ceruzát ujjaim között. - Na figyu, nem olyan nehéz - csúsztatom ujjai közé a ceruzát, hogyha esetleg nem lenne egyértelmű a célzás. Innen nincs visszaút, kezem közé fogom az övét és lassan kezdem el vezetni a ceruzát a papíron. Igen, fejjel lefelé, de szeretem a kihívásokat, így le sem veszem kékjeimet a papírlapról, miközben beszélek. - Nem nagyon tudok rajzolni, de az egyszerűbb vonalrajzok is elég jól néznek ki - nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok. - Tessék, Kiscsibe, rajzoltál egy kolibrit. Vért izzadtál közben? - pillantok fel az egyetlen vonalból álló kolibriről az előttem guggoló igazi Kiscsibére. Kedves, de széles mosollyal fürkészem arcát, majd engedem el kezét. Vettem magamnak egy indokolatlan ceruzát és egy papírlapot. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Látványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mikor a hírek kiderültek, először csak néztem a testvérekre, hogy miről beszélnek. Nem nagyon tudtam feldolgozni, és kicsit úgy éreztem magam, mint Kende. Tudod, el kellett telnie pár másodpercre, mire az információ feldolgozásra került, és kicsit fázis késve ugyan, de úgy felpattantam a székről, még el is borult. Én meg meg. Mármint megborultam. Szélesen vigyorogva rohantam ki a teremből, és az első ember, akivel közöltem a fantasztikus hírt, az Kende volt, majd pennát ragadva írtam meg a baglyot és küldtem is el.
Éppen ennek okán battyogok az utcán, mint akinek teljesen elmentek otthonról. Táncolok és forgok, és alig várom, hogy elmondhassam neki, még akkor is, ha nem fog annyira osztozni az örömömben, mint kellene. Nem baj, örülök helyette is. Egyébként azt jutott eszembe, hogy valószínűleg a hideg rázna, ha látnám örülni. Amúgy is para az egész csávó, de ha valami öröm félét látnék rajta, még inkább creepy lenne. Annyira összeegyeztethetetlen. Mindegy. Vidáman integetek és köszönök random embereknek, akik furán néznek rám, de ez legyen a legkevesebb, majd állok meg a leírt hely előtt. Ha nem jelenik meg… hát az szívás, de azért remélem megti- ITT VAN CSORO! Gondolkodás nélkül vágom ki a lángos pózt.
- Rubeeeeeeeeeeeen - kiáltok fel, mikor még naaaagyon sok méter van köztünk, majd állok vissza, mint egy ember és sétálok elé széles vigyorral. - Sikerült. Az illúzió. Átmentem. Rendesen sikerült mindkettőnknek, és valami elképesztő volt! Komolyan! - lelkesedem be azonnal, ahogy mindig, ha az illúzió a téma. Ez talán örök életemre így marad, de nem tudom magam visszafogni, amikor: illúzió, tesó, vágod? - Rengeteget segített, amit mondtál, és rendesen tömegben gyakoroltam. Lefeküdtem a dudival a Nagyterem elé, és bejött! Sokat javult a koncentrációm és… fú - túrok tincseim közé, amikor pillanatnyi szünetet hagyok. - Szóval igen. Sikerült. Kösz mindent. Ráérsz most? - pillogok rá totálisan édes tekintettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

De még mennyire, hogy de! Erőteljesen bólogatok a kérdezésre, szélesen vigyorgok, mint akinek elmentek otthonról. Igazából nem állunk messze a valóságtól, de most komolyan csak izgatott vagyok. Az illúzió minden fölött áll, és ha csak aprócska sikerélmény is é, mindent sutba dobok, hogy örüljek neki. Még a gátlásaimat is, amik nem is léteznek annyira. Hah, de most nem apró sikerélmény ért, tesó, hanem maga a Kánaán jött el, amit fennhangon osztok meg Rubennel.
- A legjobb dudim - pontosítom mondandómat, amivel így sem mondok többet. Nem baj, csak lépj tovább rajta, ahogy én. - Jó, mindegy, de tömeget mondtál, megtettem, és siker! - csapom kisterpeszbe lábaimat, kezeimet meg az égre csapom, amivel lehet éppen pofán vágni készülök egy égimeszelőt, de ez legyen a legkevesebb. Itt van Ruben, aki valószínűleg egy nézésével lefegyverezné a tagot, szóval nem aggódom. Visszaállok emberbe, és úgy hallgatom további szavait, mintha csak feliratot olvasnék. Koncentrálva és elmélyülten.
- Mert türelmetlen vagyok, és ez azóta sem változott. Nemtom, szerintem nem is fog, de pozitív vagyok - bólogatok serényen megint, ahamozok is mellé, és ha valaki lát minket kívülről, tutira vinni akarna már az ELME-be. Nem baj, haver, simán belefér. - Hát ahhoz, hogy semmi ne zökkentsen ki, tényleg egy forgalmas út kellene - gondolkodom el nyammogva, majd röhögök fel, mert egyáltalán nem gondoltam komolyan. Legyintgetek is Ruben felé, hogy felejtse el, reagálnia sem kell rá, de azért pár percre elindul a vezérhangya. Hát, ha ide kifekszem, akkor az a legjobb koncentrációs gyakorlat ever, hiszen a minden közepén baszódok és kreálom az illúziókat. Ha itt nem tanulom meg rendesen, akkor sehol: ennek eredményeképpen el is pillantok Ruben mellett az utat fürkészve, majd magam mögé és nyalom meg alsó ajkamat. Elrakom talonba az ötletet.
- Meg is hívhatlak, de igazából csak beszélgetni gondoltam - sütöm le tekintetem kicsit, ahogy az előbbi pörgés el is tűnik. Végül visszapillantok rá. - Üljünk be valahova - bólintok egy határozottat, majd fordulok irányba, hogy indulhassak a cuki felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nekem már elég, ha elismeri, hogy az egyébként hülye ötletem, igenis zseniális volt. Hát működött? Igen. Akkor meg mindenki nyugodjon le a picsába, és csak fogadjátok el, hogy király vagyok. És sokkal jobb, mint bárki más, mert ti csirák vagytok, nos… a Mórocz ikrek meg nem. Gihi. Valahogy ezért is elengedhetetlen a póz, és őszintén szólva nem érdekel, hogy ki látja meg, vagy ki sem, de az mondjuk biztos, hogy Ruben legszívesebben letagadna. Nem baj. Nekem belefér.
- Nem kellenek a közhelyek. Fejlődni akarok, és odacsapni, hogy mindenki elhiggye, képes vagyok rá - mert akik szerint nem, azok kapják be. Három dolog van az életemben, amikben jó szeretnék lenni:  a bájitaltan, a művészet különböző vonalai és az illúzió. Az utóbbi pedig érzem, hogy engem is formál, mert muszáj neki. Oda kell figyelnem, meg kell tanulnom koncentrálni valamire, és mindent megad, amire szükségem lehet a jövőben, hogy összerakjam a dolgokat: amit szeretek és ami a jövőm. Legalábbis az elképzelt jövőm.
- Itt vagy te, majd megvédesz. Felbérellek bodyguardnak, mit szólsz? - mérem végig hümmentve. - Totál ijesztő vagy, szóval a közeledbe sem mernének menni - vigyorodom el szélesen, majd bólogatva indulok el a kávézó felé, hogy meg is torpanjak, majd éles kanyart véve induljak a másik irányba. Meglepő, hogy majdnem képes voltam rossz irányba elind-. Igazából rossz irányba indultam el. Kezeimet süllyesztem zsebem mélyére, ahogy a kávézó felé megyek. Akkor nincs meglepi süti Móricnak.
- Hát igazából… - rúgok el egy kavicsot, ami az utamba kerül. - Noncsi bácsiék elfoglaltak most, Móricnak ugyanezek a problémái, szóval… ja, beszélgetni. Nem tudom kivel tehetném még meg erről - vonom meg vállaimat. - A tanácsod kellene - lököm be a kávézó ajtaját nagy mosollyal, és huppanok le azonnal az első szabad asztalhoz. Azonnal ujjaim közé veszem az itallapot, és kezdem el fürkészni. A felét ki sem tudom mondani, bakkerka.