Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Esti órák, ismét. Egyébként is mindig szeretett este kimozdulni, sőt, leginkább csak akkor szeretett. De úgy tűnik ez már nála általánosságban napi rutinná kezd válni. Nem is hiába. Itt, Bogolyfalván minden éjjel olyan kellemes, olyan csöndes, olyan nyugodt. Egyáltalán nem olyan, mint a nagyvárosban.
Még a bájital elillanó hatása nélkül is képes nyugodt perceket megélni, még ha futott már bele érdekes dolgokba is az itt tartózkodása óta. Mégis, a legtöbb estje különlegessé lett. Már gondolkoznia sem kell azon, megérte-e itt újrakezdenie.
Épp ez és hasonló gondolatok járnak a fejében, ahogyan a friss, hűvös, tavaszi levegőt mélyen beszívja tüdejébe, majd lassan kifújja. Olykor még a szemét is becsukja séta közben egy rövid időre, amíg nem fél, hogy átesik a saját lábában. Úgy tűnik, ez most ismét egy nyugodt, érdektelen, eseménytelen este lesz, ami után még az éjszakázás sem olyan kellemetlen. Aztán hirtelen valami mégis történik.
Nem is csak valami. Iszonyú dolog! Hogy a bájital hatása már majdnem elillant belőle, ez mind jól jelzi, de gyanítja, talán még ha ennél erősebb lenne sem úszhatná meg sokkal olcsóbban. Egy, a közelében lévő lámpaoszlopba kell kapaszkodnia, ahogyan úgy érzi, még a vér is kikúszott az agyából. Szédül, émelyeg, és komolyan a hányinger kerülgeti. Megborzong és zihálni kezd. Rossz. Valami nagyon rossz dolog történik. Ilyet igazán ritkán érez, ez olyasvalami, ami még a legkeményebb falakat is át tudja törni. Ami nagyon ritka, de pont ugyanannyira borzalmas.
Mire észbe kap, már görcsösen szorongatja kezében a pálcáját, és próbálja összeszorított szemeit, a lámpaoszlopot ölelve szétnyitni, hogy körbe kémlelhessen.
Honnan... honnan jön ez?
Ilyenkor kívánja mindig, hogy bármi is ez, képesség, betegség vagy átok, legalább jobban be tudná határolni. Néha sikerül, néha nem. Pedig jó lenne, hogy ilyenkor elmenekülhessen... de nem, úgysem ezt tenné. Bár előfordult már az is. Viszont hajtja valami ősi ösztön, hogy megszüntesse inkább a baj okát. Talán ez az ösztön vezérli végül. Tudja merre kell mennie.
Botladozva indul meg, fekete, galléros talárja suhog utána. Léptei bizonytalanok, de egyre szaporábbak, szíve úgy kalapál, hogy majd kiesik a helyéről, és nem veszi ugyan észre, de minden porcikája reszket, a csontjai legmélyéig.
Nem is igazán tudja, hogy mit csinál, hogy merre megy, csak ösztönei vezérlik, abba az irányba, ahonnan az a végtelen, kegyetlen élvezet és az az elszánt, mindennél hangosabb, hallhatatlan sikoly érkezik. Léptek zaja. Futnak? Valaki elszelelnek éppen. Az élvezet riadalommá alakul, de még mindig kegyetlenül és tompán, elviselhetetlenül forr a levegőben. Tömény gonoszság, olyan, amit gyökerestül kellene kitépni, mint a gazt. De a másik, a fájdalom és a szenvedés néma, alaktalan megtestesítője, feladva és elkeseredetten visszhangzik az éjszakában.
Majdhogynem beesik a sikátorba. De szerencsésen megragadja az utcasarok oldalát, és pálcáját felemelve világosságot int annak hegyére, még mindig zihálva, szemét meresztve a sötétségben. Nem lát hirtelen, talán saját magától, de érzi, hogy ide kellet jönnie, és tovább kell mennie. Pokoli ez a szenvedés, de próbálja visszanyelni, mint egy undok varázscsigát, és tovább lendül, botorkálva, előre, a hullámzó elkeseredettség felé. Aztán meglátja az alakot. Ez pedig erőt ad neki. Hirtelen érzi, amint tetőtől talpig mintha hideg víz alá állt volna, úgy tisztul ki az agya, még ha az érzések nem is tompulnak benne. Egy pillanat alatt felgyorsul, egyenesen a törékeny test irányába, hogy már menet közben megszólaljon, száraz, elcsukló, rekedt hangon.
- Kisasszony!
Úgy puffan le mellé, hogy a térdei egészen biztosan megsínylik majd, de kit érdekel ez most? Nem is érez belőle épp semmit, csak a fájdalom és szenvedés lüktet tovább benne. Ez jó. Úgy jó, hogy tudja, amíg van érzelem, van élet is. Nem kell hozzá semmit sem ellenőriznie. Viszont rögtön látja a nő testén a nyomokat. Hirtelen nem tudja mit tegyen. Hozzá érne, de a történtek után... talán nem szeretné a másik az érintést. Így egyelőre nem tesz mást, mint a pálcát úgy tartja, hogy látható legyen a fény, de ne vakítsa el a nőt. Térdelésében lejjebb hajol, szinte majdnem lefekszik mellé, közel hozzá, de nem olyan közel, hogy megrémüljön. Halkan szólal meg ismét, reszketeg hangon.
- Hogyan segítsek?
Talán eszméleténél van. Ha mégsem, akkor a tünékeny érzelmek alighanem elárulják majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A nő eleinte nem mozdul, de aztán a szemei felnyílnak. Szép szemek, elgyötört szemek, s fájdalmas nyöszörgések és érzelmi hullámok hagyják el közben. Nem kér mást, csak gyógyítót, de Zé érzi, hogy már valahogy biztonságban hozzányúlhat.
Ujjai finoman simulnak a nő vállára hát, és óvatosan, mintha a világ legtörékenyebb dolgát fogná, megpróbálja kissé feltérdelve úgy fordítani a nőt, hogy a lehető legbiztonságosabb fekvőpozícióban legyen. Ugyan nem gyógyító, és nem tud kacifántos varázslatokat, ezt még ő is megtanulta. Sosem lehet tudni, hogy egy páciens mikor kap valami rohamot. Nem ez a prioritás a terápiáin, de előfordulhat bizonyos helyzetekben.
- Nem lesz semmi baj... - suttogja.
Nem tud egyelőre többet tenni. Pálcája még mindig jobbjában, s agyában máris lázasan kutatni kezd valami gyógyítóvarázslat után. Csak van valami. Akármi! Bármi!
- Finite Incantatem.
Ennyi jutott elsőre eszébe, de kezdetnek nem rossz. Nem tudja van-e bármiféle átok a nőn, de ha nem túl erős, ez remélhetőleg eltünteti. De máris kezd tovább agyalni. Kell, hogy legyen még valami! Bármi, ami segíthet! Ez az!
- Valetudo!
Ez minden bizonnyal az apróbb sebeket begyógyíthatja a nőn. Régóta nem használt már ilyesmit, és legutóbb, amikor saját magát égette meg, annyira nem tűnt az aprónak, hogy el sem gondolkodott a dolgon. Most végre eszébe jutott, hogy láthatóan, legalábbis remélhetőleg, sikerrel alkalmazza. Több, mint a semmi. Így talán az idegen, rémült, meggyötört nő fájdalmai kissé enyhülhetnek, ha mindenféle feltételezett átok eltűnhet róla, és a kisebb sebei is begyógyulnak. De mi van, ha nagyobb baja is van?
- Fel tud így ülni? - kérdezi halkan. - Segítek...
Nem kérdezi, hogy érzi most magát, pedig az lenne a logikus. De jelenleg mindent tökéletesen átérez, és azt is alighanem érezni fogja, jobb-e bármennyire a nőnek. Ha pedig fel tud ülni, próbálja megvizsgálni, amennyire megtudja, óvatos, finom mozdulatokkal. Közben pedig máris azon agyal, hová vihetné ilyen későn a nőt, ahol segíteni tudnak. A fene vinné el, hogy nem ismeri még a falut elég jól!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzi, hogy a nő jobban lesz valamennyivel, és végül meg is szólal. Ez jó jel, és az érezhető bizalom is, amit irányába tanúsít. Így tud neki segíteni, amennyire ez lehetséges.
- Lehet, hogy eltört... Segítek.
Óvatosan nyúl hozzá, hogy felültethesse, s próbálja úgy, hogy hátát nekivethesse valaminek, és biztonságosan ülve maradhasson. De a felállást egyelőre még nem erőltetné. Bár nem nevezhető igazi értelmetlen vett gyógyító gyógyítónak, de azért ennyit még ő is tud. Nem mindig jó a túlzott mozgás, és abban sem biztos, hogy a nő egyáltalán tudna már most mozogni.
- Merre lakik? - érdeklődik. Természetesen nem mozdul, itt van a nővel és itt is marad, és egészen hazáig viszi, ha kell. Viszont, ha olyan messze lakik... Vajon nem lenne-e jobb, ha inkább magához vinné?
- Nekem itt van az üzletem és a lakásom, a Fő utczán.
Nem nagyon akar ebbe jobban belemenni. Mert hát lehet, hogy a történtek után szegény frászt kapna, hogy egy idegen férfi lakásán köt ki, de a fizikai állapotát tekintve lehet, hogy az lenne a legjobb. Ő biztosan nem bántaná, tudna rá figyelni, reggel pedig elkísérhetné egy gyógyítóhoz, vagy hívhatna hozzá egyet. Biztonságosan hazamehetne azután. De semmiképp sem akar a nő helyett dönteni. Most már eléggé magánál van ahhoz, hogy meghozhassa ezt a döntést akár maga is. Bárhogyan is lesz, ő megpróbálja támogatni.