Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ez kedves tőled! - vigyorodtam el, és úgy éreztem magam, mint egy tini lány, akit elsőként dicsért meg valaki az öltözéke miatt. Bevallom, ez igazán jól esett tőle, hiszen mindig is felnéztem rá. Észrevettem rajta, hogy a dicséretemtől kissé zavarba jött, pedig csak azt mondtam ki, amit gondoltam róla, a többi között ezen a téren hasonlítottunk egymásra.
- Hidd el, ez egy remek hely. Nagyon finomak az ételek, és az italok is mennyeiek. Igaz, én mindig is preferáltam az olasz konyhát, otthon is sok hasonló ételt csinálok - fejtettem ki a férfinak az elgondolásom az étterem kapcsán. Bizony, mikor megérkeztünk, rengeteg földön ülő hely volt kialakítva kényelmes párnákkal, de szerencsére gondoltak azokra is, akik aszalnál, klasszikus módon akartak helyet foglalni, így az utóbbit választottam, ez pedig látszólag elnyerte a partnerem tetszését is.
- Nekem is tetszik, ráadásul finom is! Szeretem a borkülönlegességeket, valamint ezek nagyon is illenek a választott vacsorákhoz - feleltem a srácnak nagy mosollyal az arcomon, majd körbenéztem a helyen, hogy mi a szitu. A legtöbben a földön ülést választották, de akadtak olyanok is, akik az asztalnál való helyfoglalást részesítették előnyben, életkorban pedig vegyes társaság tartózkodott itt. Aranyosnak tartottam, hogy Nathaniel könnyen zavarba jött a tekintetemtől, valamilyen szinten emlékeztetett rám, hiszen én is hasonló típus voltam.
- Ó, szóval ez azt jelenti, hogy koccintasz majd velem karácsonykor! - csillantak fel a szemeim boldogan, hiszen nem is olyan rég beszéltünk róla, hogy talizunk majd a szeretet ünnepén, és valamilyen szinten közösen megünnepeljük majd azt. Az viszont szomorúsággal töltött el, hogy a barátom tovább áll majd, hiszen nagyon jól esett, hogy újra felbukkant, főleg, miután Majával már nagyon rég nem volt alkalmam találkozni, így végre nem éreztem magam annyira egyedül. Ráadásul megvolt a közös hobbink is, a fényképészet, ami egyben a hivatásunk is volt. Persze azt is tudtam, hogy Nathaniel sose volt képes egy helyben megmaradni túl sok ideig, így legbelül számítottam is rá, hogy hamarosan tovább fog állni. A lényeg az volt számomra, hogy érezze jól magát, valamilyen szinten igaza is volt, hogy nem kötötte le magát egy helyen, hanem folyton mozgásban volt, így számos hasznos tapasztalattal és feledhetetlen emlékkel gazdagodhatott az élete.
- Remélem, hogy azért, ha újra erre jársz, akkor felkeresed a régi barátnődet! - utaltam magamra mókásan. Nagyon kedveltem őt, mert mindig számíthattam rá, de nehéz volt igazából elengednem, mivel megkedveltem őt az idők során, és már bebizonyította számomra, hogy mindig mellettem áll, és segít, bármi történjék is velem. Ezt hívják igaz barátságnak, amiből igen kevés van manapság sajnos.
- Na, és van már terved, hogy merre tovább? - kérdeztem tőle kíváncsian. Ha volt elképzelése, hanem, tisztában voltam vele, hogy ő egy nagy világutazó volt. Jól is tette, hogy bejárta a világot, hiszen így újra bebizonyosodott számomra, hogy fejlődhetett a munkájában azáltal, hogy új területeket fedezett fel, és megismerhette a világot.
- Ó, te jó ég! Ez remek hír! Máris intézkedtél? Imádlak, nagyon köszönöm! - ugrottam el a helyemről máris a férfi mellé kerülve, hogy aztán egy óriási puszit nyomjak a pofijára.
- Igaz barát vagy, teljesen önzetlen, aki a másikért mindent képes megtenni! Nagyon hálás vagyok neked. Kevés ilyen ember létezik a mai világban, mint te. Ha bármi kell, vagy szükséged van bármiféle segítségedre, szívesen segítek neked, de ezt te is tudod! - örömködtem teljes szívemből, majd visszapattantam a helyemre. Nagyon imponáló volt számomra, hogy ilyen segítőkész volt, és ennyi mindent elintézett viszonylag rövid időn belül, jobb barátot nem is kívánhatott volna magának az ember. Közben pedig meghozták a kajánkat és az italokat, aminek neki is állhattunk elfogyasztani.
- Csirió és jó étvágyat! - emeltem koccintásra az italomat, mielőtt belekezdtünk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásába. Már előre tudtam, hogy hiányozni fog a barátom, miután tovább áll, de egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, annak örültem, hogy még egy kis ideig itt lesz, az pedig hatalmas boldogsággal töltött el, hogy bízhattam benne, és segített, amennyire csak tőle telt. Egyébként sem akartam a jövőn gondolkodni, abból ugyanis bőven kijutott nekem a képességem által, ezért inkább a mának próbáltam élni.
- Hmmm... isteni ez a kaja, nekem nagyon ízlik! - közöltem vele, miután megkóstoltam az első falatkát. Nemhiába volt ez az egyik kedvenc éttermem, kajáltam már itt párszor, és idáig sosem okozott csalódást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Bízok az ízlésedben.
De még mennyire, hiszen, aki olyan gondosan és alaposan odafigyel a képei részletgazdagságára, mint Alíz, azzal nagy gond nem lehet az ételek terén sem. Körbe nézve pedig megállapítottam, hogy ez a hely igen ízléses. Biztos vagyok benne, hogy női és férfi kéz is munkálkodott a megfelelő kialakításban, de így lesz szép és harmonikus. Szép a szemnek.
- Magyarországon még nem ettem olasz ételt, de azt sokan mondták már, hogy más, mint Olaszországban. A kínai is teljesen más, mint odaát, de az itt jobban is ízlik.
Az itteni ízvilág a magyaroknak lett kitalálva. Én angolként, Angliában is másabb ízeket tapasztaltam, nem szerettem, de amikor lehetőségem volt, ettem Kínában is. Az egy fokkal jobb volt, de az igazi itt, Magyarországon ért, és azt hiszem, ha azt mondom, kedvelem, akkor finoman fogalmaztam, mert minimum tíz naponként fogyasztok kínait. Ezért állok úgy az olaszhoz is, hogy hátha itt még jobb, mint ott.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ma teljes egészében rád hagyatkozom.
Én pedig élvezem azt, ahogy beszél, amiket mond, a hangját. Régebben nem is sejtettem, de szeretek emberek társaságában lenni, olykor szinte szomjazom is rá, hogy legyenek körülöttem. Amikor gyerek voltam, kerültem a feltűnést, az embereket, nehogy észrevegyék, hogy valami nem stimmel velem. Mert azt tudom, hogy undorítónak és szánalmasnak tartották azt, ami nekem természetes volt, amit Cara-val és Mrs. Bournaby-val éltem át. Nem akartam senkit sem veszélybe sodorni. Most azonban, az eset óta, csak saját magamat sodorhatom veszélybe azzal, hogy valaki meglátja a szörnyeteget, mely szinte fekete szemeimben rejtőzik. A szörnyeteget, aki lehet, hogy valójában én vagyok. Talán addig szunnyadt, míg a vágyait kielégítették, és most, hogy magányos, már nem érzi jól magát. Akar valakit, egy új társat, de most úgy, hogy ő irányítson. Most ő akar a vezér lenni.
- Karácsonykor? Szívesen, de nem leszek a terhetekre? Elvégre az a család ünnepe, és te egy gyerekért felelsz. Tényleg, hogyan vagytok?
Mind a ketten elfoglaltak vagyunk, ő éppen csak magához vett egy gyereket, amikor újra találkoztunk, én szerettem volna a munkám végére érni, és nem mellesleg egy picit haldokoltam is. Nehéz egyeztetni, de szerencsére sikerült, és nagyon örülök neki, hogy itt ülünk most. Velem amúgy sem könnyű, mivel se otthonom, se terveim, igazán spontán élek, spontán emberként mozgok, vagyis velem időpontot egyeztetni, lehetetlen. Alíznak most mégis összejött és máris tervez egy következőt. Bátor lány, mit ne mondjak.
- Mindenképpen. Örülök neki, hogy most is megtaláltuk egymást.
Mert valóban így történt. Vannak kapcsolataim a világban, kevés igazán szoros, de akikkel egyszer jóba lettem, az életüket követem, és ha újra találkozunk, akkor ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Egyetlen mélyebb kapcsolatom van, Nyuszi, de vele mindig bonyolultan vagyunk, főleg miattam, gondolom. Viszont őt máshogy szeretem, mint másokat, ezért is olyan nehéz őt definiálni, vagy lehetetlen mindenki mással egy kalap alá venni. Nekem ő a nagy titkom, ami a női vonalat illeti.
- Az államok felé kacsingatok, ami az új évet illeti, aztán azt hiszem Görögország felé mozdulnék, de még minden képlékeny, hiszen ismersz. Ha jön egy szimpatikus felkérés, akkor átvariálok mindent.
Ilyen hosszan, mint itt, még sehol sem voltam, és nem is hittem, hogy leszek, hogy olyan dolgokat csinálok majd, mint az albérlet fizetése, a bevásárlás magamra és a számlák. Itt mindent megtapasztaltam, amit korábban még nem. Mennék és maradnék. Igen vegyes ez a helyzet most. De mérlegelve az elmúlt heteket, határozottan a távozás mellett vagyok. A szörnyeteg, aki bennem él, éhes, érzem, ahogy Alízra pillantok, és amikor a gondolatom elkalandozik, aprót nyomok a sebemen, hogy magamnál maradjak. Soha többet.
- Óóó... én...én...
Teljesen váratlanul ér a reakciója, az arcom egyetlen pillanat alatt vált teljesen vörösbe, ahogy ajkait érzem az arcomon, és érzem, hogy a zavar elönt, páran még felénk is fordulnak, kuncogva tesznek megjegyzést arra, hogy milyen aranyosak vagyunk együtt. Nos, valóban, Alíz igazán szép és bájos, de nem hiszem, hogy egy olyan fickót kellene kapnia, mint én. Hogy leplezzem a zavarom, az elém tett ételt mustrálom, és szinte áldásként kapom a jó étvágy köszöntését.
- A viszontlátásra.
Emelem meg a poharam, hogy koccintsak vele, majd mielőtt még a sajátomhoz nyúlnék, az övé felé lendítem a villám, és egy kicsit lopok a vacsorájából, hogy előbb azt az ízt tapasztaljam, amit ő is.
- Igazán ízletes, hmmm... nagyon finom. Kérsz?
Tolom közelebb a tányérom békeajándék gyanánt, miközben a tekintetemmel a tekintetét keresem.
- Az én terveim már napvilágot láttak, de mi a helyzet veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Mikor a kert elnéptelenedett, a fatönk gyökerei közötti üregből kikászálódott egy hosszú bajszú, szívós, öreg nyúl, foga között egy varázspálcával. Nyiszi nyuszi kiugrált a palotakertből, messzi vidékre vándorolt, a fatönkön pedig máig ott áll a mosónő aranyszobra, és azóta egyetlen boszorkány vagy varázsló sem szenvedett üldöztetést a birodalomban.
A könyvet becsukva, felpillantok a gyerekhadra, akik csillogó szemekkel néznek vissza rám. Másoknak talán furcsa lehet, hogy Angyal Odett egy csapat gyereknek mesét olvas szombat délelőtt, de az a nagy helyzet, hogy ez nem idegen dolog, rendszeresen járok ide, amióta Lili lett az igazgató, és a korábbi igazgató mesélői szerepét átvéve olvasok fel. Mert valahogy a gyerekeknek bejön az érdes hangom. A fene sem érti a kisembereket, hogy mégis mit szeretnek rajtam, mert, ahogy mindig, most is többen megölelnek, mielőtt a szüleik magukhoz hívják őket, hogy hazainduljanak ebédelni. A könyvtár egy hátsó részében történt mindez, a megannyi gyerekkönyv társaságában, ahova fentről lecipeltük a babzsákokat.
Megvárom, amíg az utolsó kiskölyök is kabátba csomagolódik, és intek egyet még neki meg a kedves, de fáradt arcú apjának, hogy aztán, ahogy elsétálnak, felkeljek, és nyögve nyújtózzak egyet. Öreg vagyok már a babzsákon órákig üléshez, és be kell vallanom, alig várom már, hogy hazaérve betelepedjek a fotelba, beterítsem magamat egy nagy kockás pléddel, a karfára nagy bögre teát és némi kekszet pakoljak, aztán nekiálljak horgolni. Komolyan emberek, a húszas éveimben olyanná váltam, mintha legalább hetven éves nagyi lennék. Jött a hideg, és bumm, egyből bekuckóztam. Mondanám, hogy hozzáöregedtem az emberemhez, de nem, most én vagyok a tulipántaposó ezzel a stílussal, és mintha én lennék kétszer annyi idős, mint Damyan. Ez már szinte kellemetlen, nem? De. Viszont tényleg, valahogy ez jelenti a boldogságot. Furcsa lény az ember, mindig mondják.
A pulcsim ujjait feltűrve, megvakarom a holdnaptáras tetoválásomat, melyben most kiemelkedik kissé a nővő hold harmadik szakasza. Igen különös időszak ez októberben két telihold is volt, most novemberben csak a hónap végén lesz, mondjuk persze holdfogyatkozással, szóval megint két átváltozást kell elviselnem. Viszont együtt karácsonyozhatok a szeretteimmel és az újévet is velük tölthetem, mert pont a kettő közé esik a következő telihold. Így mondhatjuk azt is, hogy egészen pozitív vagyok. Ennek örömére, szinte vidáman sétálok végig a könyvtáron, hogy az első bent tartózkodót elcsípjem. Próbálok kedvesen, és nem fogkivillantósan mosolyogni rá.
- Szia Eliza! Segítesz nekem? Vissza ként vinnünk a babzsákokat az emeletre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Remélem, nekem már itt semmit sem kell szerelnem. Azért látni, hogy még nincs minden teljesen kész, viszont, már nem kell kerülgetni itt-ott félredobott szerszámokat és anyagokat, ami arra utal, hogy talán holnap itt már emberek is fognak lenni. Nyilván mindig ez a cél, ha valaki valamit eldönt és kinyit, de mivel alapvetően ez a hely amúgy is ment előtte, annyira nem lehetett nehéz, nem? Mágia is van, de lehet, hogy valaki nem szereti azt, hallottam, hogy egyik évben a Félszeműt ecsettel és festékkel színezték át, pedig egy jó bűbáj hamar megoldotta volna, azonban, az sem mindenkinek a kedvence. Mindegy is. A férfinek sem lehet az, egy atlétában van, látni, hogy nem olyan rég fejezte be és hát, máris érdekesebb így, mintha pálcával hadonászna, tekintetem hagyom rajta és pislogok rá, amint észrevesz és felém indul. Nem, továbbra sem bánom, hogy nem vettem kihívó ruhákat fel, az sosem jó kép, ha úgy nézek ki, mint akit mindenki megkaphat – bár a pletykák szerint, az vagyok – és jobb, ha ez így is marad. Ajkaimon kellemes mosoly pihen, amint felpillantok rá, immár előtte állva.
- Áhh, akkor jókor jöttem – látni rajta, hogy megörült, pár remélem nem adja ezek után a kalapácsot a kezembe, de mondjuk, ha sepregetni kell így nyitás előtt, egye fene, megéri egyszer, bár sosem csináltam, akkor már bűbájt használnék, csak nem haragudna meg. Kicsit vittem fejemben tovább az eseményeket, amikor is a férfi bemutatkozott, nekem pedig kissé meglepettre sikerült a pislogásom, miközben elfogadtam a kinyújtott jobbot és kezet ráztam vele. Nem, nem így képzeltem el a tulajt, amit hallottam, abból idősebbnek, másnak hittem. Kellemes csalódás?
- Elnézést, azt hittem… Örvendek akkor – engedem el ujjait és bólogatok az invitálásra és a tegezésre. Mármint, értem én, hogy idősebbek, de rendszerint nehezen jön a számra, ha nem olyan alkattal találkozom, szóval, könnyebb. Követve őt, végül kabátom teszem le a szék támlájára és hálás köszönetmosollyal ülök le az asztalhoz.
- Egy kávé jól esne, köszönöm – bólintok, majd megvárom, míg visszaér, addig innen szemlékem meg magamnak a helyet, hogy így milyen a közeg. Kellemes, a falatozó után kicsit ugyan szokatlan, de nem giccses, szóval, szerintem oké. Amint visszaér, úgy fordulok vissza felé és beízesítve a kávémát, kevergetni kezdem.
- Sajnos főzni nem jól tudok, így a pincér érdekelt első sorban, vagy a pultos. Pontosan mi is lenne ott a dolog? Alkohol? Mert vagyok nagykorú, hogy foglalkozhassam vele – nem, nem inni, az most fel sem merült, sem az, hogy takarítok. Az nekem nem való.
- Szeretném megjegyezni, hogy nagyon mutatós lett a hely. Jártam itt, mikor még más volt, kellemes a változás – kortyolok bele a kávémba, mert úgy tudom, nem árt, ha valaki munkáját, ideáját dicséri az ember. Még ha kicsit még mindig meglep, hogy pont ő a tulaj. De annyi baj legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Láttam már őt, ahogy ő is engem és mindig körbevette valami furcsa, csendes és sötét felleg, amely tekintetében is ott ül, még ha a kíváncsiság is, vagy bármely, amely épp benne tombol. Nem ismerem a történetét, nem ismerem a szavait, ahhoz nem vagyok annyit a falak között, hogy mindenki meséjét meghallgassam, plusz, én látok, mást látok és abból dolgozom, ami körbevesz, ami átjár embereket, azokat kapom el és rögzítem. Azok néha még többet mondanak, mint a szavak, mint a kimondott történetek. De végül, kérés nélkül, kérlelés nélkül emeli fel fejét, tekintetét, csúszik az az enyéimbe, pillanat az egész, mert ismét megretten tőle, ismét a földet bámulja. Csendes lányka, szégyellős, olyan, aki bezárkózott és aki ott él igazán, ahol nehezen érik el. Továbbra sem lankad mosolyom, sem barátságos tartásom, türelmem pedig másokkal sokkalta jobb, mint saját magammal, azzal, ahogy néha ülök, várom az ihletet, várok valamit, csak nem jön. Csak nem akar és akkor elszakad, akkor nincs és akkor ömlik minden más. Ellenben velük, vele, semmit sem siettetek el, van, hogy órákig ülök magam is mozdulatlan, vagy mások, amint épp rögzíteni kell őket, furcsa kettősség ez, olyan, amiben sokan nem igazodnak ki, csak én, mint egy rendetlen asztalon, amit én okoztam.
- A véletlen néha a legnagyobb művész – mindenki elidőzött már akár csak egy fa furcsa növekedésén, a faerezet tekervényeiben nyúló mintákon, a természet alkotásain. Felhőket bámulni, csillagokat, vagy akár csak a kavicsok formáját. Ez mellett ott a véletlen, amikor kiborul, kilöttyen, történik valami, amely miatt végül valami teljesen új és más teremtődik. Csak egy folt, csak egy paca és mégis, mennyi mindent hozhat. Nekem sosincs szívem eltakarítani, csak muszáj, azonban vannak foltos felsőim, amin direkt ott hagytam, mindent, amit csak lehetett. És ennek eredménye az öröm, amely a lány arcán csillan fel, amint ő is meglátja az apró pacák között az a vékonyka szálat, ami összeköti őket, az egészet, ahogy kirajzolódik, szinte visszaköszön tekintetében. Már ezért megérte.
- Örülök, hogy tetszik. Spontán szépsége – bólintok magamnak, ahogy végül a törött üveg maradványaira emelem tekintetem, meg a fekete masszára, már ami maradt belőle. szétterült, egyet odébb is kell lépni, ha nem akarja, akarjam, hogy a folyam falni kezdje a cipő további pontjait. – Igen. Pontosabban festek. Néha kicsit felhígítom, néha úgy, ahogy van, a sötét színével. Nem írok szépen, ahhoz nincs türelmem – érdekes lehet, ha a festésre utalok, de írni már kevésbé, pedig szoktam, megesik, de betűim néha csak magamnak értelmezhetőek. Nem is számít, legtöbbször, magamnak is írok.
Nem zavar, ahogy figyel, ahogy meglepem ismét, vagy csak követi, mik kerülnek elő a táskából, nem titkolom. Nincs benne titok, csak káosz. Végül minden előkerül, nem irányítom figyelmem zavarára, mert akkor tudom, hogy megzavarom, elrontom, megrémítem talán, teljesen természetesen viselkedem és cselekszem, hogy kényelmesen és biztonságban érezze magát, hogy ne érezze, hogy valamit rosszul tesz. Vivivel volt időm kitapasztalni, hogy miképp és hogyan kell úgy tennem, hogy senkinek se legyen kellemetlen. Elhúzom kezem, a pálcát a helyére rejtem, ahogy végül végzek és felegyenesedek, időt hagyva, hogy megcsodálja és ahogy, végül kibontakozzon belőle egy őszinte, igazi mosoly.
- Csodás név – és úgy nyílt ki a mosolya, mint valami virág, bontogatta ki a szirmait, ahogy lassan és óvatosan rázok vele kezet. – Igen, igen, Navine. Mesterszak. De a festést máshol tanulom. Nem lakom a kastélyban, inkább itt-ott lelsz meg. Vagy küldhetsz levelet – nem zárkózom el én ettől, ha szükséges, ha jobb. Ezért alkotok. Hogy minden jobb legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Valahogy megbújik a békés, viharmentes pillanatban valami nehéz és valami megfejtenivaló. Pedig, semmi sincs, semmi sem költözött be az életembe, egy kis nézeteltérésen túl. Nem hiányzik olyan vad módon a távoli haza, sem semmi, egészen jól találtam meg a helyem, a pillanatom itt, ebben a kicsiny országban. Pedig volt, hogy nem akartam, küzdöttem, leginkább azért, mert nem egy házba kerültem azzal, akire minden pillantásom akartam hagyni, mert hiába nem élünk ott, még így, ebben is közösködni kívántam. Pedig, neki sokkal nehezebb, összetettebb, mint nekem, aki sodródik sokszor az árral, mint ez a csónak, ha leoldoznám és hagynám, hogy egy áramlat vigye. Ez a környék, amely az iskolát vesz körbe, igencsak érdekes. Ha azt kellene mondanom, mit találok erre, a válaszom az lenne, mit nem? Van is kellemes, szép, nyomasztó és én csak alig, felszínesen jártam körbe, hiszem sosem a tájak vonzottak, annál inkább az emberek. Rájuk is ugyan az lenne a válaszom; van itt minden. Még sportoltam is, repültem a fellegekben, megismerhettem olyanokat, akikkel talán szóba sem álltam volna és nem saját korlátaim miatt, hanem mert egymás világaiba nehezen fértünk volna bele. Arcok, akiket most is látok magam előtt, villanások és színek, a forgatag, amely ebben a csendes esti órában kikapcsolja a nemrég, talán teljesen felesleges negatív gondolataim, formám mindenét. Ahogy a csónak mozdul alattam, úgy ringat a nyugalomba, emelem meg az üveget és újabb kortyot tüntetek el belőle, kesernyés íze mossa végig torkom, ahogy ismét aprót koppanva teszem magam mellé és feledkezem bele a pillanatba.
A hűs levegőtől borzongok meg és térek vissza a valóságba, ahogy a sötét, már csillagokkal pettyezett égbolton elbambulva emeltem magam kissé másik világba, valóságba, ahonnan kiemelem azt, ami nekem szükséges, ahol szinte kinyúlik felém minden és elér. Szinte hangos robajnak tudható be, ahogy az ajtó a hátam mögött mozdul, ahogy nem csak azért, mert a szellő rázza a laza zsanérokat, hanem ahogy valaki átlépi azt. Feljebb tornázom magam, mégis a csónak aligha moccan, apró fodrok képződnek csupán a víz felszínén. Tekintetem emelem el a tájtól a sötét, szinte láthatatlannak tűnő alakra, aki célirányosan közelít, se nem lát, se nem hall, csak mezítelen lábai érjenek a vízbe mihamarabb. Szinte magam is beleborzongok, érzem azt a hideg, hűs közeget, amely szinte jeges folyamként öleli körbe a lábait. Apró, sötét kupac, ha nem figyeltem volna, hihetném egy hatalmas csomagnak, amelyet itt felejtett valaki, ha szinte nem látnám, hogy háta emelkedik ahogy levegőt vesz, élettelen szobor is lehetne. Talán ő volt az éjszakában a megfejthetetlen valami, amelyet távolról is érezni lehetett.
- El akarsz veszni a sötétben? – hangom halk, mégis eléri őt, mert akármeddig nézhetném, úgy látnám annak, ami. Háta íve, arcának sejtelme a csuklya takarásában. Talán menekül? Hallani, ahogy a csónak deszkái nyikordulnak, ahogy fordulok felé, de nem szállok ki. nem riasztom el, ha neki itt és erre van szüksége, ne én legyek az akadály.
- A hűs víz jó a gondolatokra – jegyzem meg, inkább magamnak, oldalamat döntöm a csónak peremének. Mintha itt sem lennék, pillantok félre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

A bál után Azt éreztem, muszáj megint lejönnöm a faluba. Szeretek társaságba járni, de ha utána nem vonulhatok vissza a csendbe, a nyugodt vizekre, akkor azt érzem, hogy túl vagyok töltve, és ha valaki hozzám ér, megrázom. Reggel, mikor próbáltam az összes kis porcikám összeszedni valahogy, fel-fel villantak képek. A tökfaragás, a puncs, amit követett még egy, aztán még egy...aztán  mint derült égből a csokieső, úgy villant fel előttem Róza arca, miután a szőke tova illant a tömegben, hogy a többieket örvendeztesse meg jelenlétével. Egészen furcsa látvány volt, mert az arca mintha ragyogni kezdett volna, ezt felülviselkedve pedig próbálta ennek az ellenkezőjét legesztikulálni. Szavaival a kettő között ingadozott, mint aki nem tudja eldönteni, mi a helyzet. Összezavart, mert attól a pillanattól fogva azt éreztem, talán én voltam túl nyers, túl bunkó, hogy ilyen egyenes és erős véleménnyel legyek valakiről, akit igazából nem ismerek. Aztóta is, ebben a pillanatban is azon filózok, én voltam -e tuskó. Vagy az egész utána következő kínos farigcsálás csak egy szerencsétlen eset következménye volt. A művházban a könyves sorok között ezen mélázva sétafikálok. Bár Szent Miklósról keresek legendákat a cikkemhez, és az órára Maleficium anyagot, agyam egyik kis sarkában ott icereg-ficereg a dolog. Talán egy pillanatra, persze csak egy egészen rövidke pillanatra, de még a féltkenység is elfogott. Mert Rózit legalább, ha ilyen fura módon, te kitüntette valaki a figyelmével. Míg engem tudod ki tüntet ki a figyelmével? A....ja nem. Senki.  Az esetek többségében ennek örülök, nem zavar, de van ez a pici kis százalék, amikor igenis, zavar. Nevem hallatán lezárom a témát, mert úgy tűnik nem hogy segítek megoldani magamnak a dolgaim, hanem egy borzalmas gondolatspirálba keveredek, és egyre erősebben kell kapaszkodnom, nehogy elnyeljen végül.
- Ööö..persze, jövök. Észre sem vettem, hogy vége a felolvasásnak, és a gyerekhadsereg megindult hazafelé. Egy órát keresek, a falakat pásztázom.
- Már ennyi az idő? Kezdem azt hinni, a könyvtárban máshogy jár az idő, mint odakint. Arcomon zavart mosoly fut végig, mert néha van olyan érzésem, főleg amikor nálam idősebbek lépnek az aurámba, hogy belelátnak a fejembe. Persze, tudom nem mindenki legilimentor, egyszerűen csak lányos zavaromban kiszolgáltatottnak érzem magam. A gondolataink végülis elég személyesek. Feltűrt pulcsiján szabadon látható tetoválását észreveszem. - Szép. Mutatok a szememmel a karjára, majd felkapok két babzsákot. - A baba-mama szobából hoztad őket? Tudom, hogy nem most találkozom vele először, elég sok szombatot itt töltök, de ami a neveket illeti....
- Odett ugye? És ennyi, amit igazából tudok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Köszi.
Tényleg hálás vagyok neki, mondjuk jó, tény, hogy nem nagyon mernek nekem ellentmondani, főleg a kisebbek sem, lehet azért, mert elterjedt a kastélyban, hogy én is csak egy hisztériás ismert ember vagyok, akinek még a családneve is azt mutatja, hogy felette áll mindennek és mindenkinek. Pedig tökre nem, csak mivel nem állok le mindenkivel jópofizni, nem is tartozok bele a közönségkedvencek csoportjába. Meg hát van egy elméletem arról, hogy ellenszenves fejem van, de emiatt azok, akikkel le szoktam állni, ki szoktak röhögni. Pedig de, a szemeim túl közel ülnek egymáshoz, szóval hidd csak el, hogy nekem van igazam.
- Oh, köszi. Mostanában mintha allergiás lenne rám, folyamatosan viszket.
Pedig a ruháim sem újak, öblítőt sem cseréltem, és olyankor is szokott viszketni, amikor nem is ér ruhaneműhöz. Mintha tényleg nem akarna elviselni engem, pedig az az őszi depresszióm sincs meg annyira, sőt, mi több, egyenesen várom a karácsonyt meg a szilvesztert.
- Aham, onnan, lefelé segített két srác, de gondolom nem akarták megvárni, hogy újra megdolgoztassam őket.
Mert valljuk be hatalommal való visszaélést követtem el, ugyanis közöltem velük, amikor húzták a szájukat, hogy a polgármesterné kedvenc unokatestvére vagyok, szóval, ha nem akarják, hogy bemószeroljam őket, akkor segítenek. Aztán meg lehet, hogy nem is én vagyok a kedvenc, de a Lizi félék sosem adnak az ilyen egyenes kérdésekre egyenes választ, csak jönnek azzal, hogy "mindannyiótokban van valami különleges". Hányok az ilyen negédes kinyilatkoztatásoktól.
- Igen, Odett. Mondanám, hogy szólíts csak nem tudom én minek, az Odettet nem nagyon lehet becézni.
Zinának mondjuk sikerült Odie-nak hívni, de az meg az ő kiváltsága, szóval azt nem ajánlom fel másnak. Felkapva két babzsákot az emeletre indulok, megvárva a lányt, hogy jöjjön velem.
- És a korábbi kérdésedre a válasz, igen, a könyvtár egészen biztos, hogy meg van bűvölve. Amúgy minden oké? Láttam, hogy nagyon elvívódsz magadban, olyan furcsa fintorokat vágtál. Valami seggfej piszkál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Halkan kacarászok Lucas előadásán. Hiszem, hogy tényleg kitűnő mágus lehet belőle, még akkor is, ha a származásunk miatt sokan nem hiszik ezt el, sőt, még le is néznek minket miatta. Én azonban tényleg elhiszem, hogy mondjuk tizenöt év múlva, ha ismét találkozunk, akkor valamilyen úton-módon kiemelkedő lesz a rengeteg mágus név közül. - Ugyan már! Várj... mint abban a mugli filmben? - soha nem láttam, teljesen zavarba ejtőek azok a mozdulatok és képek, amiket abban a filmben csinálnak, de akaratlan kaptam el belőle részleteket, amikor még otthon volt lehetőségem tévét nézni és éppen játszották is valamelyik csatornán. Jaj, nem szeretnék erre gondolni, mert csak még jobban zavarba jövök. Nem tudom miért vagyok ilyen nyílt és őszinte Lucassal. Ha tehetem kerülöm a témát, nem szeretek arról beszélni, mégis kik hagytak el rövid időn belül. Észszerű indokot sem tudok felhozni arra, amiért elmondok neki egyáltalán annyit, hogy elvesztettem valakiket, mégis megtörténik, és apró megkönnyebbülés járja át minden porcikámat. Megkönnyebbültem, amiért kimondhattam már csak ennyit is hangosan, és megkönnyebbülök, amiért Lucas nem erőlteti a témát, annak ellenére sem, hogy én kimondom, nem szeretném elrontani a hangulatot. Lehet azért vagyok ennyire őszinte, mert ő is beszélt a múltjáról és kicsit megláthattam benne magamat? Szeretném azt hinni, hogy ha nem is emiatt, de megmarad az életemben. Jól esik úgy őszintének lenni valakivel, hogy nem kapok furcsa nézéseket mellé.
- Szerintem ötvözd a kettőt - mutatóujjamat emelem fel, mellé még komolyan bólogatok is meredten a tavat nézve. - Csak képzelj egy futurisztikus cowboy-t. Biztosan nem láttak még ahhoz hasonlót, így már csak ezzel is kitűnnél - halkan nevetek fel az elrugaszkodott ötlet miatt, és a legrosszabb, hogy remekül hangzik amúgy, de elképzelni sem tudom magam előtt, ahogy Lucas valami hasonló szerelésben flangál fel s alá. Ennek eredményeképpen lesz kicsit hangosabb a nevetésem, szám elé téve kezemet emelem kékjeimet Lucasra bocsánatkérően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem telt egy húsz perc azóta, hogy Elektra elhagyta az irodát, így kissé bosszúsan figyelek az ajtó felé, amikor az ismét nyílik. Feltételezhetném, hogy a nő hagyott itt valamit, de amit eddig láttam belőle, aligha enged meg magának ilyesfajta szétszórtságot. Barnáim villanak az ajtóra, majd a belépő fekete hajzuhatagra. Éppen szólalnék meg, hogy nagyon gyorsan takarodás van, mert dolgoznom kell, amikor a feketeséghez társul hang is. Arcomra kerül egy mosoly, majd intek neki, hogy foglaljon helyet, többre esélyem sincs, mivel a srác azonnal belevág a közepébe. Vele ellentétben én helyet foglalok, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat, tekintetemet le nem veszem az elém tolt aktáról, miközben hallgatom a fiút. Megemelkedik a szemöldököm, ahogy kiderül a részlet, mely szerint hiába a srácnál találták meg a drogot, nem ő vette. Akkor mégis…? Fel sem kell tennem a kérdést, mert jön a válasz pár másodperc múlva. Remek, két gyerek - ha nem több - van már a történetben. Ráncolom a szemöldökömet, fáradtan dörzsölöm meg a szemem, miközben halk nevetést engedek meg magamnak az elejtett megjegyzésre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi, s míg Zalán ontja magából az információkat, amikért elküldtem, hátradőlök a széken, lehunyt szemekkel igyekszem minél előbb a helyükre rakni az apró darabokat.
- Lényegretörő - bólintok egyet még mindig lehunyt szemekkel. - Megmutattad a srácnak a férfi fényképét, akihez menni fogunk? - van személyleírásunk, de így sem tudjuk ki lehet az, mert nem az iskolába jár, annak közelében sem dolgozhat, hiszen egy, a kastélyban tanuló diák biztosan nevet is tudott volna mondani a külalak mellé. Sóhajom hangzik egyszerre fáradtnak és gondterheltnek, ahogy barnáim esnek a papírkupacra jobb könyököm mellett. - Ha az iskola melletti erdőben találkoztak, akkor csak olyan lehet, akinek kötöttsége van az iskolához. Senki nem jön el egy kis mágusvárosba drogot terjeszteni, amikor vannak nálunk jóval nagyobbak is. Valami kapcsolat van a terjesztő és az iskola között - de ha nem diák, ha nem itt dolgozó, akkor mégis milyen kapcsolat lehet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Elgondolkodtam már rajta, hogy nekem is legyen tetoválásom, de ádegy, 15 vagyok, és drága édesanyám elájulna abban a szent pillanatban, ahogy meglátná, ádkettő, fogalmam sincs, mit szeretnék, és addig meg semmi értelme. Sem sima, sem bűbájos tetoválásra. Nem vagyok már az a típus, aki ellenszegül, ha csak nincs rá oka. Pedig kisgyerekkoromban! Simán mondogattam nyilvános helyen hogy kaki, kakifej, pedig tudtam, hogy nem szabad.  Hát igen, itt tartunk. A kakifej után egyenes lehetett volna az utam a tetkóig, vagy a kék hajhoz, de nem. Mindezek ellenére ilyen szabálykövető csitri lettem. Felcöccögök, aminek egy halk kuncogásban teljesedik ki.
- A mai srácok simán végignézik, ahogy a lányok cipekednek. Tétován vigyorgok, aztán elindulok Odett után a lépcsők felé a két babzsival. A vállamra raktam egyet-egyet, így kicsit könnyebb, mintha az ülemben vinném őket. Nem a legkönnyebbek, de épp jó erőben vagyok, a lépcső sem akkora akadály. Otthon is van hasonló fotel a szobámban, nagyon szeretem. Egyenletesen, de lassan, óvatosan haladok a lépcsőn, miközben a vállamon egyensúlyozok velük, nehogy leejtsem valamelyiket. - Odi, Odil, Odetta. Bocsi, hirtelen csak ezeket dobta ki az agyam. De az Odett jobb. Mondatom végére fel is érek a legfölső lépcsőfokra. Itt leteszem egy pillanatra őket. teszek két kört a karjaimmal, amik elgémberedtek, majd újból a vállamra kapom őket. Odett, Odett. A nevéről azonnal Odile jut az eszembe a hattyúk taváról. -Seggfej? Engem? Á, dehogy, szó sincs ilyesmiről. Legyintek könnyedén. Vagyis hát dehogynem, csak nem én vagyok az érintett. De nyilván nem akarom elmesélni a sztorit, a végén megint csak kellemetlen helyzetbe hozom magam, és ami még rosszabb, mást is. Gondolkodom, mit is mondjak. Mondjak -e egyáltalán bármit is. - Csak lehetséges, hogy szert tettem egy új érzésre. Puff, jaj, hát nem egészen ezt akartam mondani, de csak úgy kiszaladt. Amikor már a nyelvemen volt, igyekeztem visszahúzni, de csak riadtan néztem, ahogy megiramodik, és hangot öltve kibuggyan, és köszön. Jó, nem baj, valahogy mentjük még a helyzetet. - Félre ne értsd, nem olyan féltékenység...Nem, ez még mindig béna. Jaj, Liza..- Nem egy konkrét személyre. Inkább olyasvalami, mint például, valaki nyert egy versenyt, és te meg neg még a jelentkezésről is lecsúsztál. Végülis...igen. Ilyesmi. Lehet jönni a ez egy teljesen normális érzés, egy csomószor meg fogod még tapasztalni szöveggel. Ezekkel persze nicns is semmi bajom, azon kívül, hogy teljesen haszontalan mondatok. Ahogy ez végig fut a fejemben, talán már meg is bánom, hogy belekezdtem. Lehet, hogy va egy kevésbé jó oldalam, és ez nem tetszik. Mert új, és nem tudom, hogyan kell kezelnem, nehogy elszabaduljon. A vállamon a babzsik hirtelen sokkal nehezebbnek tűnnek, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Hiába próbáltam szöget ütni a fába, az nem akart olyan könnyedén befurakodni az anyagba, mint ahogyan azt várná egy ács fia. Lehet, hogy varázslattal kellett volna próbálkoznom, sőt, így utólag bántam is, hogy odabent hagytam a pálcám, de még mindig nehéz volt hozzászoknom ahhoz, hogy nem kell lepleznem a varázsvilág létezését, s már nem muglik közt élek. Meg is fordult a fejemben, hogy ezúttal Merlinhez fohászkodjak, hátha magától is közelebb repítené a pálcámat, de bevallom, egész nap amiatt imádkoztam, hogy akadjon munkaerő, s legyen pár ember, aki segédkezne, hogy meg tudjam nyitni a helyet. Pechemre a háló is kiesett a kezeim közül, mikor már végre sikerült bevernem azt a szöget, de igyekeztem elnyomni magamban minden késztetést, ami esetleg káromkodásra sarkallt volna. Egy pap mutasson példát, amúgy sem voltam híve annak, hogy morgással oldjam meg a problémáimat. Egy kis fel-le létrázás meg nem árthat. Már épp megindultam volna lefelé, mikor feltűnt ott egy ácsorgó srác, aki mintha már az előbb is ott állt volna. Nem is értettem, hogy miért nem mozdult el azóta, de ha már itt állt, gondoltam rákérdezek, hátha a munka miatt érkezett.
- Még készül, el kéne némi segítség. Te az álláshirdetés miatt jöttél, vagy csak érdekel, mi lesz itt? Mert ha esetleg kéne munka, tudok adni - ha már odatévedt, lecsaptam a lehetőségre, ki tudja, talán még szerencsével járok. Közben nem tudtam figyelmen kívül hagyni a sálját, ami régi kedves emlékeket ébresztett bennem. - Nahát, Navine! Ki most a házvezető? - érdeklődtem kíváncsian, miközben leértem a létráról, s kezemet nyújtottam kézfogásra. - Nemes Balázs, a régi falatozó új tulajdonosa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Nagyon sajnálom, nem akartam összetörni - olyan aggodalmas arcot vágott szerencsétlen fiú, mintha valami szörnyűséget követett volna el, pedig csak egy palack jó minőségű bort sikerült összetörnie. Ez pedig még nem volt olyan nagy bűn, hogy emiatt fájjon a feje. Egyáltalán nem haragudtam rá, munka közben bármikor előfordulhatott efféle baleset, emlékszem, még anno én is összetörtem egy tányért, amikor újonc voltam a konyhában.
- Nincs semmi gond, oké? Menj nyugodtan haza, majd én összetakarítok - barátian vállon veregettem a srácot, majd előhúzva a pálcámat, elmormoltam a suvickus varázsigét, így pár pillanat alatt sikerült rendet varázsolnom a pult mögött. A srácon azért látszott az, hogy bánja a dolgot, első napján biztos nem akart ilyen szituációba kerülni, de efféle dolgok tényleg bármikor előfordulhattak. Miután végeztem a takarítással, visszamentem az irodába, hogy átnézzem a számlákat, ő meg vette a kabátját, s már ment is hazafelé. Izának épp csak biccentett az ajtóban, talán még vetett is a nőre egy pillantást, de aztán megindult hazafelé. Nekem meg maradtak azok a flancos számlák, pedig már éhes voltam, s össze is akartam ütni magamnak valami finomságot a konyhán. Még néhány számot akartam összeadni fejben, mikor valami neszre lettem figyelmes, s mintha valaki köszönt volna. Kilépve az irodámból, megpillantottam egy szőke hajú nőt, így megindultam, hogy megnézzem, ki érkezett ilyen késői órákban. - Miben segíthetek? - ha felém fordult, s végre megláttam őt, nagyon megörültem. - Nahát, kit sodort ide a szél? Csak nem az én drága Izámat? Szia! - nagyon megörültem a nőnek, tárt karokkal, széles mosollyal sétáltam oda hozzá, két nagy puszit is nyomtam az arcára, s meg is öleltem őt. - Azóta nem láttalak, hogy...- na igen, a nagybátyám temetése óta, ami nem most volt, hanem még hónapokkal korábban. Azok nem voltak túl jó percek, túl sokat akkor nem is tudtunk beszélgetni egymással, most viszont nagyon megörültem annak, hogy újra láthatom őt. - Gyere, dobd le magad! Segítek - ha engedte, lesegítettem a kabátját, s az egyik bokszhoz tereltem. - Mivel kínálhatlak meg? Egy italt? Szereted a nagyon finom borokat? Van egy igazi francia különlegesség! Vagy éhes vagy? Épp most akartam valamit összeütni a konyhán - azt se tudtam hirtelen, hogyan is vendégeljem meg őt, de tényleg örültem a jelenlétének, hiányzott már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A nyitásra sikerült találnom néhány lelkes dolgozót, azonban még mindig akadt hely, s persze munka is, ami egy ilyen nagy étteremmel járt. Ráadásul az egyik lelkes pályázó vissza is lépett, így valóban akadt hely, de szerencsére volt még egy-két jelölt, akikkel bagolyban tartottam a kapcsolatot. Közülük az egyik leányzó igen lelkesnek tűnt, tetszett az a néhány sor, amit magáról írt, így küldtem is egy válaszbaglyot, melyben kértem, hogy jöjjön be hozzám. Az óra közben telt, rengeteg papírmunka várt rám, így nem is nagyon figyeltem, hogy kik jöttek-mentek, csak akkor kaptam fel a fejem, amikor az egyik ifjú kollegina jelezte, hogy egy hölgyemény odakint ácsorog, s engem keres. A szemöldököm egy kicsit a magasba emelkedett, volt egy olyan rossz érzésem, hogy talán a húgom kavarodhatott ide, már előre féltem attól, hogy majd problémát okoz, hisz az utóbbi időben igen labilis volt, soha nem lehetett tudni, hogyan fog viselkedni. A gondterheltség ki is ült az arcomra, így indultam meg kifelé, már előre felkészülve arra, hogy újra elbeszélgethetek vele, ő meg újra semmibe veszi a szavaimat, hisztizik egy sort, s magamra hagy. Végül azonban megláttam a leányzót, aki nem a húgom volt, hanem egy igen dekoratívan felöltözött fiatal hölgyemény.
- Üdvözlöm, Nemes Balázs vagyok, az étterem tulajdonosa. Miben segíthetek? - kedves mosollyal nyújtottam felé a kezem, nem tudtam, hogy egy vendég érkezett, netán egy érdeklődő, aki szeretné kibérelni a helyet, vagy esetleg az a hölgy, akit a mai interjúra vártam. Utóbbinak örültem volna, mert így ránézésre is tökéletes pincérnő vált volna belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Mindig azt mondom, hogy a teszetosza embereknél csak a teszetosza férfiak tudnak jobban felbosszantani. És ezek után az aranyvérű családokban mást se hallasz, mint, hogy menj hozzá egy férfihoz, nem kell, hogy legyen eszed.
A kivétel - aki ugyebár én vagyok - erősíti a szabályt. Mivel a kór miatt nem lehet gyerekem, nem tudom fenntartani a nemes és nagy múlttal bíró Odry és Angyal családokat, sem a Volkov dinasztiát, ha már itt tartunk. Pedig szerintem a családom, bár ők sosem vallanák be, örülnek, hogy olyan ember mellett kötöttem ki, aki megfelel az elvárásoknak. Csak esetünkben a gyümölcsöző családegyesítés marad el. Miközben haladunk felfelé, és ahogy kimondom a gondolatomat a teszetoszaságról, még a szemeimet is megforgatom kissé. Szörnyű, hogy milyen világban élünk. Amúgy az, hogy a férfi egyedek ennyire elnőiesedtek, szerintem nagyon nem egészséges, és ha most kéne magam mellé találnom valakit... nos, azt hiszem, leszbikus lennék. De szerencsére a probléma ugyebár nem fenyeget.
- Uhm, igen, mindenképpen. Szerintem, amikor a szüleim nevet választottak, akkor nem gondoltak bele abba, hogy lehetne valami szelídebbet is.
A hattyúk tava amúgy találó, mert tényleg onnan kaptam a nevem, míg az Abigél a Bibliából választott, és bár mélyen hiszek Istenben és keresztény tanok valóságosságában, mégsem szoktam annyira az Abigélt használni. Azt nem tiltom meg, hogy egyesek ne így hívjanak, csak nem adom meg opciónak, hogy ilyen is van. Nem tudom, hogy miért nem, még becézhető is. Érdeklődve pillantok felé, hogy ha szeretné, akkor mondja el nyugodtan, hogy mi bántja, kivételesen - szerintem - egész jó hangulatban vagyok. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de ezek a felolvasások, meg az apró emberi lények nagyon fel tudnak dobni. Alig várom, hogy a családban valakinek gyereke szülessen, hogy aztán egész nap pesztrálgathassam.
- Nem érezted még korábban ezt az érzést? Hm... azt kell hogy mondjam, elég jó gyerekkorod volt akkor. Egyke vagy vagy a testvéreid és közted nagy a korkülönbség?
Valamelyiknek a kettő közül igaznak kell lennie, mert akik közel egymáshoz születnek, érzik ezt az érzést. Már csak az új gyerek ténye is valami olyan, ami azt eredményezi a meglévőben, hogy most valamiről le fog maradni, ami a következőnek megadatik, és valljuk be, ez így is szokott lenni.
- Szóval, hogy mondjuk egy barátodnak előbb van meg valami, mint neked? Mondjuk egy kiváló bájitaltanból?
Mert az eléggé ilyen magas szintű tudomány, és mivel ismerem ezer éve az új bájitaltanárt - meglepetés, évek óta a főzetén élek -, tudom, hogy nála nem egyszerű jót alkotni, mert magasak az elvárásai. Kis Felagund2.0.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

pár pillanatig értetlenül néztem rá, majd leesett.-basszuuus!-mondtam halkan. A nő nem nekem szánta azt a "héló"-t...hanem a kutyájának...csak én lehetek ilyen szerencsétlen? Áhh...simán.A kutya(aki nem mellesleg még mindig a bokámra volt tapadva) amúgy nagyon kedvesnek-és bokaszeretőnek- tűnik. A nő látszólag még nem teljesen értette, persze meg is értem...hihi. Ezután az óriási égés után még egyszer tudatosították bennem, hogy ezt nem nekem mondták...na mindegy. -ohh...oké-mondtam zavartan,majd megint a bokámat nyalogató kutyára lestem.Bociszemekkel nézett vissza rám, majd...majd újra nekilátott a bokámnak. Nincs mese, ez a kutya beleszeretett a bokámba...miközben ilyen magasröptű gondolataimba merültem, nem is vettem észre hogy a nő egy törlőkendőt nyújtott át nekem. Gyorsan elvettem és meg is köszöntem.-kö-ö-szi--mondtam kissé(jó nagyon) szaggatottan, s miközben próbáltam visszahúzni a bokámat, a nő meg a kutyáját a helyére,sikerült is megtörölnöm.-Egyébként Ágas Tamara vagyok...és te?-jaj...elküldtem tegezőbe...remélem ezért nem haragszik meg...jaj

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Az ember, ha siet, akkor tartják fel a leginkább, és nem érdekel, hogy menyasszony és azt se tudja, hogy hol áll az esze, nekem szükségem van rá, arra, hogy beszéljek vele. Hogy odaadja a kulcsot, meg amit akar, mert bár azt hiszi, hogy nekem sokkal kevesebb dolgom van, de én sem érek rá, mert attól még, hogy idén nincs kviddics - ami nem kicsit frusztrál, de tényleg -, attól még vannak elfoglaltságaim, szóval amikor végre mozgást hallok, felsóhajtok.
- Na végre.
A dünnyögés pedig, ahogy mondani is szokták, nem vezet semmi jóra, ugyanis éppen csak megörülök neki, egyből ki is ül az arcomra a nem tetszés, mert nem Lili lép elő, hanem egy másik nő. Hát ezt nem hiszem el, de komolyan. És akkor még azt is mondja, hogy hagyjam kint a latte-t. Ezt nem gondolhatja ő sem komolyan, mert nem két forintért vettem, és mert ha kint hagyom, akkor kihűl vagy valaki megissza, és akkor aztán oda az egyetlen jó dolog a mai napban. Az orromat kicsit ráncolom a gondolatra, hogy ez megtörténjen, majd felpillantok, a polcokra.
- Ja igen is. Itt vannak...szabályok.
Mondjuk nem kívántam kettő pillanatnál hosszabb ideig maradni, de úgy néz ki, már most is túl sokáig voltam itt, ennek ellenére nem tágítok. Jaj Olcsi, eddig olyan normális voltál, nem feltétlen most kell, hogy előtörjön belőled a flegma aranyvérű picsa. Csak szépen törődj bele abba, hogy nincs itt Lili és húzz innen kifelé. Még mindig nem olyan rossz a helyzet.
- Nem üvöltöztem, hanem hangosabban mondtam ki egy női nevet.
Jó, hát azért tényleg nem üvöltöztem, maximum kiabáltam. A poharamat, hogy ne is tudja kiszedni a kezemből, magam elé fordítom, és védekezőn eltakarom. Nem vagyok hajlandó megválni tőle. Na ilyen az, amikor szörnyen rosszul nevelsz egy gyereket, mert az lesz a vége, hogy önzővé és makaccsá válik. Meg bunkóvá. Alapvetően kedves szoktam lenni, de most már olyan sok kilométer van a lábamban, hogy nem tudok örülni.
- Bocsi, szóval igazából nekem elvileg egy cetlit kellene felszednem, amin van egy név meg egy cím, és hozzá egy anyagdarabot, ami a koszorúslány ruhámhoz kell lesz, de Lili egyszerűen nincs sehol, és abban reménykedtem, hogy talán itt megtalálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Még mindig ide-oda verődik koponyámban a basszus, ahogyan a már szinte teljesen kiürült utcán szedem egymás előtt méretes lábaimat. Jópofa kis banda játszott ma este a pubban. Kár, hogy nem volt teltházas koncertjük. Megérdemelték volna. Ajkaim elgondolkodón lebiggyesztve, fejem lehajtva, kezeim pedig nadrágom hátsózsebében pihennek, ezzel egy elveszett bandukoló képét adva az esetleg mégis erre járóknak. Annyira késő nincsen, mégis a hideg sokakat arra ösztönöz, hogy otthon maradjanak. A kocsmában sem voltak sokan, ezért is volt jó, hogy Edu barátommal a mai napot választottuk, hogy legurítsunk néhány sört. Csak – ugye – ezt nem annyira egyszerű csak korsókban számolni hiszen, ha nagyon belemelegedünk a sztorizásba, akkor máris megy barátom jellegzetes kézmozdulata a pincérnek, hogy bizony itt az ideje egy jó feles konyaknak is. Jó bánatra és örömre. Más magyar a pálinkára esküszik, mi mindig is ezt ittuk, ha együtt csavarogtunk. S hogy a mai este sem maradjon komikus pillanatok nélkül, próbáltunk fiatalosabban csevegni a szemtelenül fiatal pincérlánnyal, amiből semmi más nem sült ki, csak az, hogy két vén majom vagyunk, akik próbálnak az ifjabb generáció nyelvén hablatyolni. Apró mosolyra húzom ajkaimat, s meg is nyalom azokat, hogy az esti szellő jéghideg bizsergést hagyjon rajtuk maga után. Oly’ sok minden zakatol nem éppen tiszta gondolataim között, és akarva-akaratlanul jelenik meg előttem a barna szempár. Látom a dühös tekintetet, ami legutóbb mély sérüléseket hagyott akkor teljesen összeomlott lelkemen, s még most is nagyot kell nyelnem, hogy eltüntessem a keserű érzést, amit az emlékkép magával hordoz. Lépteim óvatosak. Nem tántorgok. Annyit azért nem sikerült inni, de semmiképpen aggatnám magamra az amerikai elvonók „három hónapja tiszta vagyok” kitűzőjét. Csak élvezi a nevetésektől, bosszúságoktól és – persze – az alkoholtól kimelegedett testem a hűs időjárást, így még szét is húzom kabátomat, hogy jobban átjárhasson a mardosó hideg. Először mellkasom kapja a pofont, majd onnan, mint egy atomrobbanás terül szét egész testemben, hogy még ujjbegyeim is érezhessék a csípős hűvösséget. Mélyet sóhajtok újfent, hogy folytassam az utamat, ám igazság szerint még nincsen kedvem hazamenni. Gyönyörűek a fények, imádom az őszből lassan télbe áthajló illatokat, és az sem utolsó, hogy annyira steril ez az üres utca, hogy semmi nem veszi el a figyelmemet. Otthon más jellegű az üresség. Legfőképpen azóta, amióta sikerült szóváltásba keverednek Elektrával. Azonban most nem az ő képe néz velem farkasszemet, ahogyan megállok az egyik bolt kirakata előtt. Itt nem használtak mágiát, hogy kivilágítsák azt, így csupán az utcai lámpák fényében figyelem előttem kirajzolódó sziluettemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Néha a csend a legjobb módja annak, hogy egyértelművé váljanak a dolgok. Hősnőnk napjai így teltek. Békés egyhangúságban. Végre. Különös álma után úgy érezte megkönnyebbült, bár arra talán sohasem kap választ, hogy valóban megtörtént-e, vagy csupán a fejében zajlott le az az ominózus beszélgetés. Talán jobb is így. Minden esetre a felette rendre elhaladt napok arra késztették, hogy folytassa életét ugyanúgy, mint ahogyan eddig tette. Ma azonban volt néhány elintézendő dolga, melyeket nem akart tovább odázni. Elvégezte őket, ahogyan tervezte, majd elindult hazafelé. Tűnődve, békésen szemlélődve gyűrte csizmája alá a métereket és azon gondolkozott, hogy talán most neki kellene őszintének lennie, ha már Marcellt arra kérte bízzon meg benne. Így volna igazságos. Igazság. Egy szó és megannyi értelmezési mód. Neki most a sajátját kellene megtalálnia a férfival kapcsolatban. Nem csinálhatja ezt sem vele - aki bevallotta sajátját - sem magával tovább. Az érzelmi kötélhúzás sosem vezetett még jóra. Már épp fordult volna lefelé a Fő utczáról, amikor tekintete megakadt elmélkedése főszereplőjén, aki épp egy kirakatot nézegetett. Nem kellett sok idő hozzá, hogy hősnőnk rájöjjön az efféle szerencsés véletleneket vétek volna nem kihasználni, ezért átfutott az út túloldalára és óvatosan a háta mögé osont, majd nagyon lassan közel hajolt hozzá, hogy ajkát kacér félmosolyra húzva, hangját enyhén elmélyítve kezdjen beszélni - Miért van egy ilyen jóképű férfi, ezen a hűvös estén egyedül? - kérdezi, miközben balját a nevezett vállára csúsztatja, hogy egy kicsit erősebben ráfoghasson, épp úgy, ahogyan a toronyszobában tette. Hirtelen ötlettől vezérelve cselekszik és szólal meg ismét. - Ne fordulj meg, csak hallgass és figyelj - inti immár saját hangján az előtte állót és csak reméli, hogy megérti a szavakat, amiket megpróbál értelmes mondattá fűzve kimondani - Nem vagyok jó ebben - remeg meg egy pillanatra, mert bátorságát elszállni érzi, de mélyet sóhajt, hogy megnyugodjon és folytatni tudja - Sosem voltam, de el kell mondanom, hogy mennyire fontos vagy nekem, hogy ezer szállal kötődöm hozzád...és vágyom rád, amióta csak a bálon befogtam a szád - ejti ki végre szép ívű ajkain a maga fura módján a szavakat, s vallja be általuk, hogy szereti elhunyt férje legjobb barátját. Megkönnyebbült lélegzet szakad fel tüdejéből és mintha kicsit akadálytalanabbul is kapna levegőt ezek után. Nem tudja mit hoz a holnap, azt sem, hogy a ma mit ígér, de legalább megtette, amitől annyira félt. Hangosan szavakba volt képes önteni, amit napok óta gondolatainak homlokterében tartott, s festette elméje vásznára újra meg újra, hogy a legszebb, vagy épp a legijesztőbb képet alkossa belőlük. Hiába biztatták szülei, hiába álmodta, hogy férje és fia is áldásukat adták arra amit érez, ha ő maga még nem állt készen. Most sem áll egészen, de szíve azt súgta, ha nem lép és lesz őszinte, úgy...Nos talán késő lett volna és Marcell elmegy ismét, mint a temetés után. Azt pedig azok után ami kettejük közt történt, nem tudná elviselni. Kétszer nem veszítheti el őt, az nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Van az ittas szintnek egy bizonyos árnyoldala. Még ha nem is vagy satu részeg, akkor is vannak olyan furcsa pillanatok, amikor elönt a megmagyarázhatatlan mélabú. Esetemben persze nem beszélhetünk arról, hogy nem tudom, miért szomorkásabb a szívem a megszokottnál, de ahogyan egyedül ácsorgok a kirakat előtt, és a megfogyatkozott jókedvtől kissé gémberedetten látom képmásomat, mélyet kell sóhajtanom. Az üres utca és a gyér fények egy megkeseredett ember alakját adják vissza nekem, ami ugyan nagyon ismerős, de már régen láttam. A mögöttem lévő padtól kicsit előrébb lépek – így kis helyet hagyva magam mögött – közelebb a kirakathoz, és most kevésbé borostás arcomat simítom végig, mintha nem hinném el, amit látok. Mintha nem ismerném fel az alakot. Meg-megfúj a hűvös szellő, s annak ellenére, hogy kabátom már nincsen összehúzva, mégsem fázom. Legyen ez bárminek is betudható. Hogyan jutottam el megint idáig? Hogyan hagyhattam, hogy eljussak idáig? Dolgoznom kell az érzelmeim kinyilvánításán, mert az sem jó, ha elfojtom, és – a konyhában történt eset után kiderült, hogy – az sem megfelelő mód, ha kimondom szavaimat. Miért kell egy felnőtt férfinak ilyeneken agyalnia egyáltalán? Megkeseredettségem nem vált át a régről ismert agresszióba. Azt sikerült leküzdenem. Nem értem, hogy ezt miért nem sikerül. A nálam történt eset óta sok mindenen gondolkodtam; mégis mióta vagyok szerelmes Elektrába? Túl régre nyúlik vissza a kérdés alapja, és soha nem gondolkodtam még ezen. Hiszen tudtam, hogy számomra több, mint egy barát. Persze, mindig is tudtam, de szerelemnek soha nem mertem nevezni, hiszen oly’ sok szál köt össze minket, hogy attól félek lángra kapnak és szakítják meg kapcsolatunkat. Hinnék benne, hogy ez lehetetlen, de… most már nem szabad ennyire gyerekesen gondolkodnom.
Egy újabb idegesen szomorkás arctépés után fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy ideje tovább állnom, amikor szívem elfelejt dobogni. A hanghoz párosuló alak, akit magam mögött vélek a tükörben látni megfagyaszt, – s mivel reakcióidőm a konyaknak és a sörnek köszönhetően kissé meglassult, ezért – nincsen elég erőm gyorsan megfordulni, így már csak égető érintését érzem vállamon, miközben megkapom az utasításszerű kérést. Hallgatok. Mélyen. A levegőt zaklatottabban veszem, és Elektra tükörképét bámulva, figyelmesen fülelek. Állkapcsomat krokodilharapás erősségének megfelelő erővel szorítom össze, majd amikor eltalálnak a szavak, lehunyom… sőt összeszorítom szemeimet. A beszéd kezdete egy barátzónába taszító érzéssel fog el, és fájdalmas fintor ül ki arcomra, miközben majdhogynem előrébb lépek, hogy ne érezhessem magamon a finom ujjakat. Ezt a nő is érezheti, hiszen kicsit megmozdul felsőtestem, mintha elrántani akarnám, de végül maradok eredeti pozíciómban. Jobb kezemet szájamhoz emelem, hogy ajkaimat végig simítva fogadjam be a szavakat, majd egy hirtelen érzéstől vezérelten – amikor Elektra befejezi mondandóját – fordulok meg, hogy immár szemben találjam magam vele. Feketéim egyik barnából ugrálnak a másikba, majd egy szempillantás alatt emelem meg mindkét kezem, hogy tenyerembe foghassam finoman arcát. – Mit szeretnél, Elda? – suttogom nevét becézve ajkaiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Nagyjából erre számítottam. Semmi szomorkodás, vagy olyan arckifejezés, hogy ezt azért illett volna tudnom, vagy akár valamiféle elismerés, hogy nem ködösítettem, őszintén bevallottam, hogy nem értek hozzá. Nagyon sokan valamit mondtak volna, vagy ilyenek. De nem a vámpír. Ő egyszerűen tudomásul veszi a dolgot és már napirendre is tér felette, arra koncentrálva, hogyan oldjuk meg akkor hát ezt a helyzetet.
- Rendben, akkor majd finoman lejegelem – biccentek tudomásul véve a feladatom. Persze előbb megvárom amíg beadja neki a gyógyszert, valószínűleg akkor úgy is ficeregni fog a cica, és nem szeretném elrontani a fájdalomcsillapítást.
- Ó, értem. Akkor jó – felelem csodálkozó hangon. Nem tudnám megmondani, hogy mi lepett meg. Hogy kedvese lenne a férfinek? Nem hiszem. Talán az, hogy majd ő viszi el a dokihoz. De, miért ő? Próbálom végiggondolni, hogy mi felett siklottam át, de tátva marad a szám és teljesen kiürül az agyam. Puszta kézzel porrá zúzta a gyógyszert! Csak úgy! Jó, igen, tudtam én hogy erősek a vámpírok, de látni még sose láttam, hogy mennyire. És ez egy kis apróság, egy semmiség volt, ebben biztos vagyok.
- A vámpírlétnek is megvannak a maga előnyei. Az erő, a gyorsaság. Mit szeret benne a legjobban? – lehet hogy butaság erről kérdezni, főleg most, de képtelen vagyok megállni a dolgot. Vagy felteszem a kérdést, vagy tovább gondolom és eljutok oda, hogy vajon mennyi erőre lenne szüksége ahhoz, hogy a koponyámat zúzza porrá ugyanígy. Gyanítom, hogy nem sok.
A kis állatka letisztogatja magát, nem is ficereg túl sokat, úgyhogy munkához látok én is. Magam elé emelem a kezemet, noha nem lenne már szükségem a kézmozdulatokra. Most viszont szeretnék teljesen biztos lenni a dolgomban, és ez segít összpontosítani. Megsimítom a levegőt, a sérült lábacska körül pedig egy vékony jégréteg képződik. Látványra olyan, mintha hozzá se érne a lábára, csak körülötte lenne, ám éri a kis végtagot, kellemesen hűsítve azt. Érzetre pedig olyan, mint valami lufi, nem vizes hatású, és pláne nem olyan, mintha odafagyna hozzá az ember, vagy az állat.  Homlokráncolva figyelem a cicát, hogy amint megmozdul rögtön igazodjak hozzá a kis jeges borogatásával.
- Mennyi idő alatt hat a gyógyszer? Vagy érzi ha bekerül a véráramába teljesen? – kérdezem, aztán végre megvilágosodom. – Délelőtt? – ezt már hangosabban kérdezem meg, fel is pillantok a férfira. Hát ez volt a fura! Hogy a kedvese viszi el, és nem ő. Tehát nem este jut el dokihoz a cica. És a kedvese viszi el, mert ő kimehet nappal, mert ő nem vámpír. Mert ő nem vámpír?!
- Az, az, az jó. Akkor hamarosan megérkezik elvileg. Esetleg, maradjak amíg ideér? Hátha történik valami és azonnal állatorvoshoz kellene vinni D’Artagnant. Mert hát, szóval, érti – ajánlom fel a további szolgálataimat. Nagyon szívesen elvinném a cicát. És tényleg nem azért mondom, hogy maradnék, mert kíváncsi vagyok a hölgyre. Nem az én dolgom, és ugyan miért ne lehetne egy vámpírnak ember kedvese?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ujjai alatt, szavai közben érezte, hogy mozdulna, hogy menne. Mégsem tette. Maradt. Hagyta hősnőnket beszélni és elmondani, amit akart. Látta őt talán a kirakat üvegében? Meglehet. Nem érdekes, mert kivárta míg befejezte, s csak ezután fordult meg, hogy immár egymással szemben álljanak. Sötét szemek pillantása kutatja Elektra tekintetét, mellyel fogva tartani igyekszik Marcellt. Néhány másodperc csupán mire a férfi kezei arcára siklanak, s ajkán megérzi száját, ahogy szavakat formál. Eldának szólítja, amitől nagyot dobban a szíve. Megtört a jég, de vajon a kérdésre mi a helyes válasz? Egy pillanatra lehunyja szemét, mélyet sóhajt, s mondani kezdi, amit az ösztönei súgnak - Téged - csúszik ki szép ívű száján először csak ez az egy szó, ám ez olyan kevésnek tűnik, hogy folytatja, s kicsit el is húzódik, hogy lássa miként reagál rá a szívének kedves férfi - Veled lenni és elhinni, hogy okkal történt minden - hangzik el immár egy épkézláb mondat, de még ezt sem ítéli elégnek így tovább beszél - Sajnálom, hogy kegyetlen voltam veled, hogy bántottalak...Megőrülök tőled és megőrülök érted... - kezd egyre szenvedélyesebb tónusú hangon beszélni és ebben a gyér fényben is lázasan izzani látszanak sötét, kifejező lélektükrei - Szeretlek és ezt tudom, hogy te is tudod, pont úgy, ahogy én is mindig tudtam, hogy te is szeretsz engem - szakad fel belőle a vallomás, aminek őszinteségétől és elemi erejétől még ő maga is megrendül. Hangja elakad, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, ahogy tüdejét próbálja levegővel megtölteni. Rászakadhat a mennybolt, belé csaphat az Ég összes haragja, már nem számít, mert az igazság mindig kiderül és nem lehet soká leplezni. Fogalma sincs, hogy helyesen tette-e, hogy ilyen bizarr körülmények közt hozta féltve őrzött titkát Marcell tudomására, akinek leheletén az imént még némi alkohol illatát is megérezte, de már késő visszakoznia. Minden okkal történik, s Elektra ebben épp olyan rendíthetetlenül hisz, akárcsak a hősök létezésében. A férfit is annak tartotta mindig, s hitt benne épp ezért kezdettől fogva. Ha nem épp már megint egy lélekszakasztó szituációban lennének, és bájos önmagaként tudna viselkedni, azt mondaná, hogy lett egy saját hőse, akinek karjában már felrepült a felhők fölé, s akivel ezt még számtalanszor szívesen megtenné. Kétségtelenül ezt szeretné. Ezt akarja. Hegedüsh Marcellt, az ő saját, neki rendeltetett, majdnem Clark Kentjét. Éjjel és nappal. Télen és nyáron. Meztelenül és motoros gúnyában. Őszinte vággyal kívánja, hűséges szívvel kötődik hozzá. Ragyogó ünnepeket szeretne vele és szürke hétköznapokat. Látni őt este fáradtan és reggel kócosan. Mellette ébredni, neki főzni, a kandalló mellett zenét hallgatva sört inni. Tudni, hogy Imola nála jó kezekben van és lesz is mindig. Ami pedig mindennél fontosabb: Nem akarja elveszíteni őt többé soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Eddig leginkább mattnak ható, fekete szemeimben fény csillan. Nem csupán annak köszönhetően, hogy az egyik közeli utcai lámpa immáron a történetünk főszereplőiként taszít minket a rivaldafénybe, hanem ez leginkább annak szól, amit a nő mond. Szüntelen fürkészem tekintetét, s amikor a szó elhagyja ajkait mintha kezdetleges mosolyban rándulna meg eddig megfeszült ajkaim széle. Izgatott tinédzserként állok előtte, és – ugyan eddig sem voltam szószátyár ebben a néhány percben – még mindig csendbe burkolódzok, mert érzem, hogy még nincsen vége a mondandójának. Nem is akarom, hiszen büszkeségem gyermekmód kuncog fel koponyámban, hogy végig szántson rajta az a gyengéd tűzzel átitatt érzés, amit Elektra szavai maguk után hagynak. Közel vagyok. Nagyon közel. De a suttogó szavak teljes hangerővel csapódnak vissza dobhártyámon, hogy a mérhetetlen boldogságtól megsüketülve érezzem legbelül, hogy szívem masinisztája kiadta a parancsot; indulunk. Agyam zakatol, fülem cseng, mellkasom pedig felrobbanás előtti tüneteket produkál, ahogyan fel-, majd leereszkedik a mély levegővételektől. Amikor meghallom, hogy nem csak értem, hanem tőlem is megbolondul, boldog horkanás távozik ajkaim közül, és erősebben szorítok a tarkót tartott kezemmel a sötét tincsekbe. Felső fogsorommal harapok ajkaimba, hogy elfojtsam azt a földöntúli mosolyt, amit a komoly helyzet vált ki most belőlem. Ám a mosoly nem sokáig marad fáradt vonásaim között, hiszen átveszi felettem a hatalmat a döbbenet egy olyan formája, amivel még sosem találkoztam. Szeretlek, visszhangzik gondolataim között a szó, amire igazából hirtelen egy szót sem tudok megformálni.
– Már hogyne szeretnélek – suttogom alig hallhatóan, miközben finoman húzom immár testét is még közelebb az enyémhez, hogy a hűs szellőtől meghűlt, női kabát átüssön a mellkasomat fedő fehérszín pólón. Minden okkal történik, és minden okkal történt az elmúlt években, és ebben most lettem teljesen biztos. Szorítom őt. Olyan odaadással és tiszta szeretettel, amiről eddig azt sem tudtam, hogy lehetséges.
Boldogság ver tanyát lényemben, miközben szemeimet mélyen fúrom a legcsodásabb szempárba. Ajkaira tekintek, s ugyan biztosan érzi azt a kevés alkoholt remélem, hogy ez még nem tartozik a bántó kategóriába. Nem szeretnék sűrű bocsánatkérésekkel rontani a helyzet romantikáját, így csak szájamat nedvesítve érintem össze sóvárgó ajkainkat. Mélyet morgok az újfent megjelent izgalmi állapottól, amit a csók vált ki belőlem, majd óvatosan veszem először felső, majd alsó ajkát az enyémek közé. Finom játék ez, s közben a nem tarkót fogó kezemet derekára csúsztatom. Az odaadó csóktusa után még néhány apróbbal hintem az édes ajkakat, majd kissé eltávolodva szólok újra. – Hadd érjen melletted a hajnal – mondom még mindig halk szentimentalitással, ám homlokommal egy pillanatra sem távolodok. Nincsen hátsó szándékom. Jó fiú leszek. Csak az ölelésében szeretném végre álomra hajtani megfáradt fejemet. Veled, Elda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Buli? Ez nektek a buli, hogy így szétcsapjátok magatokat? - egy kicsit bosszúsan keltem ki magamból, de nem is Ráhelre voltam mérges, sokkal inkább a húgom viselkedése aggasztott. Emellett a bál is rajtam hagyta a nyomát, még mindig feszült voltam a történtek végett, hisz majdnem óriási baklövést követtem el, sőt, azt hiszem, hogy már azzal az egy csókkal is felkerültem a bűnösök listájára.
- Halloween? A Kísértetházban voltatok Halloweenezni, amit reklámoztak a plakátokon? - meglepetten vontam fel a szemöldököm, azt hittem, hogy valami házibuliban lehettek, ki hitte volna, hogy a húgocskám is ott volt. Így viszont csak még nagyobb lett bennem a bűntudat, tudva azt, hogy a húgom valahol ott a közelemben vette be azt a bogyót, vagy akármit is , ami ilyen hatással volt rá, s hogy akár ki is használhatta volna valaki, ha Ráhel nincs a közelében. Tulajdonképp hálás lehettem a lánynak, hogy ilyen jó barátnője volt Lédának. - Ha neked sem mondta, akkor nagyon úgy tűnik, hogy hazudott - sóhajtottam, miközben gondterhelten megdörgöltem a tarkómat, majd kérésére odanyújtottam a ruhákat.
- Persze - biccentve magam mögött hagytam a helyiséget, addig töltöttem egy kancsó vizet, szereztem két poharat, s azokkal tértem vissza. Ráhel tekintetébe fúrtam a pillantásom, volt benne egyfajta határozottság, amit amúgy mindig is kedveltem, még akkor is, ha az olykor szemtelenségbe csapott át. - Nem akarlak, vagyis csak néha. Egy-két szokásodtól azért megválhatnál - jegyeztem meg, ezzel utalva például a csúnya szavak használatára, vagy az efféle felhőtlen bulizásokra, amiket a húgom is művelt. Mondjuk, azt nem tudtam, hogy Ráhel az utóbbi időben viselkedett-e hasonlóan, de bíztam abban, hogy legalább már ő megkomolyodott egy kicsit, nem úgy, mint a húgom, akire rossz volt ránézni ebben az állapotában.
- Inkább segíts - odaléptem, hogy elfektessük Lédát az ágyamon, ekkor koppant valami a földön, s ez volt az a maszk, ami a kezem ügyébe akadt. Nagyon ledöbbentem, mert kiköpött mása volt annak, mint amit az a gyönyörű nő viselt a bálon, így a kávés kérdésre sem tudtam reagálni. Egy pillanatra lefagytam, s csak aztán szegeztem Ráhelnek a kérdést. - Aha…nem volt böjt, én i…mindegy - nyögtem ki, miközben a gondolataim ezerrel kavarogtak. Hirtelen a legrosszabbra gondoltam, hogy talán a húgomé, úgy éreztem, hogy egy gombóc fojtogatja a torkomat, de ahogy Ráhel beszélt, úgy kezdtem egyre inkább arra a következtetésre jutni, hogy talán mégis ő volt az. Ő volt???
- Hogy érted, hogy pasizni? Mi történt? - kíváncsiságomat nem tudtam leplezni, ami talán feltűnő is lehetett, hisz soha nem érdekelt ennyire a magánélete, hogy ilyen mélységekig belemenjek, most viszont túl zavaros volt számomra minden, s a maszk…a maszk sem volt rám jó hatással. Még mindig a kezeim közt szorongattam, újra lepillantottam rá, majd vissza Ráhelre, mintha csak azt próbáltam volna elképzelni, hogy vajon hogyan is nézhet ki benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Volt bennem némi izgatottság, hisz mióta ott hagytam a mugli életet, s Bogolyfalvára költöztem, azóta nem volt alkalmam papként szólni az emberekhez, azóta nem volt időm arra, hogy hirdessem Isten igéjét. Ez nagyon bántott, hisz nem adtam fel a szakmámat, ez még csak meg sem fordult a fejemben, ám az étterem túl sok időt vett el tőlem. Most viszont végre eljött az idő, hogy azt tehessem, amire felszenteltek, hogy hirdethessem az igét, s meséljek Róla másoknak. Fontosnak tartottam, hogy halljanak róla, megismerjék a történeteken keresztül, s megtalálják a bölcsességet a sorok közt. Ez lett volna az első alkalom, aggódtam is, hogy vajon lesznek-e majd érdeklődők, fog-e tetszeni nekik a hely.
Próbáltam egy kicsit hangulatot teremteni, elhelyeztem egy-egy váza virágot, egy-egy gyertyát, hoztam magammal egy keresztet, ezen kívül azonban nem akartam túlzásba esni. Persze, jó lett volna, ha van a faluban egy templom, de ilyen sajnos nem volt, viszont egy termet sikerült kibérelnem, s már a könyveket is megrendeltem, azoknak lassan már itt kellett lenniük. Még léptem jobbra-balra, megigazgattam a galléromat, s akkor hallottam meg a kerekek nyikordulását. Megfordulva pedig láttam a kocsit, s az azt toló fiatal lányt. - Oh, csak nem a könyveket hoztad? Igen, én lennék az, üdvözöllek! - kézfogással köszöntöttem őt, s még egy barátságos mosolyt is küldtem felé. - Jó helyen jársz, ide kértem a könyveket. Várj, segítek - mivel elég sokat hozott, nem vártam el, hogy mindent ő pakoljon ki, magam is felmarkoltam néhány könyvet, ellenőriztem, hogy valóban jók-e. - Kérlek az énekeskönyvekből egyet-egyet tegyél a székekre - kértem szépen, közben már a képes bibliát ellenőriztem. Szép volt, megfelelő illusztrációkkal, csak egy gondom volt, nem akadt belőle elegendő. - Mond csak, ezekből már nincs több a könyvtárban? - kérdően pillantottam rá, ahogy közelebb léptem, s felmutattam neki a könyvet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Köszi, de bebizonyosodott, hogy a te stílusod is nyerő öltözködés terén - válaszoltam neki elismerően. Tényleg olyan volt, mintha akaratlanul is összeöltöztünk volna, ez pedig tök szuper dolog volt.
- Tudod mit? Ha átjössz karácsonykor forralt borral koccintani, akkor főzök neked szívesen. Rám is rám fér már egy kis finom kaja és egy kis főzőcske gyakorlás. Csak előtte mondd meg, milyen ételt szeretnél. Én például szeretem a halászlevet is, meg akár lehet sült pulykahús francia salátával, vagy akár töltött káposzta, de rád bízom a döntést - lelkesültem fel, mert mostanság a hobbimmá vált a főzés is a többi között.
- Igen, ezt én is hallottam, hogy más az itteni étel azért, mint Olaszban. Mondjuk még sosem jártam Itália földjén, de egyszer szívesen megnézném az ottani nevezetességeket és próbálnám ki az étel- és italkülönlegességeket - mondtam neki elmerengve. Nekem az itteni olasz ételek nagyon bejöttek, de biztos voltam abban is, hogy Olaszországban még finomabbak voltak ezek a nemzeti finomságok.
- A kínai ételekről egy ismerősöm, aki járt már Kínában azt mondta, hogy teljesen más ízvilágúak, mint itt. Az országunkban ugyanis próbálják a magyar konyha ízéhez szokottan elkészíteni az ételeket, kinn pedig sokkal csípősebbre, fűszeresebbre csinálják meg a kajáikat, ahogyan azt ők szeretik - osztottam meg a tapasztalatim a férfinak. Nekem mondjuk ízlett az itthoni kínai kaja is, ha például erősebb lett volna az erős-savanyú leves, azt már bizonyára nem tudtam volna megenni, de ahogy itt árulták, az pont jó volt, pedig gyanítottam, hogy mely fűszerpaprikát használták fel az elkészítéséhez.
- Ó, ne is mondd. Képzeld, még most is javában folyik a tárgyalás a gyerek elhelyezésével kapcsolatban, mert bekapcsolódott a "jó fej" apuka is, így remélhetőleg jó esetben legkésőbb a tél folyamán, január-február környékén lesz róla valami döntés. Elég idegtépő az egész, azt hittem, hogy simábban fog menni minden, de ugye ember tervez... pedig már várom, hogy hozzám költözzön a lányka, gondolatban már magamhoz is vettem őt. Szóval egyedül leszek még egy ideig, így karácsonykor is. Bocsi, nem akartam panaszkodni, de ha már így rákérdeztél, jó, ha tudod, mi a helyzet - emeltem a tekintetem a barátoméba, jól esett, hogy kimondhattam mindent, ami az utóbbi időben nyomasztott.
- Szóval nem zavarsz, örülök a társaságnak, legalább van, aki miatt főzzek is valami finomat - mondtam Nathaniel-nek mosolyogva. Talán így, hogy ha volt rá lehetőségem, hogy ne egyedül töltsem el az ünnep egy részét, volt némi remény, hogy megünnepelhessem azt méltóképp.
- Ez a beszéd! - villantottam felé egy vidor mosolyt. Azt nem tudtam, mennyi idő után tér vissza Magyarországra, miután elutazott, de továbbra is élt bennem a remény, hogy felkeres, miután visszatért az utazásából. Maja után őt tudtam volna kiemelni a legjobb barátaim közül, most pedig újra bebizonyította, hogy bizony, számíthatok rá.
- Ez remekül hangzik! Görögország úgyszintén klassz hely lehet! Ott jártál már vagy még új helyszín lesz számodra? - érdeklődtem meg a fiútól mosolyogva. Én tuti valami tengerpartos, zöldebb helyet választottam volna magamnak, ha munka vagy nyaralás miatt megyek oda, mondjuk például Korfu-t. Azon belül is hallottam, hogy voltak jobb és rosszabb helyek, bár, kinek mi jött be.
Közben észrevettem, ahogyan Nathaniel kissé zavarba jött a puszi miatt, nagyon aranyos dolognak tartottam ezt, de megőriztem magamnak az észrevételemet, és az ételre helyeztem a hangsúlyt. Koccintás után ittam egy kortyot az italomból, amely igencsak finomnak ígérkezett, majd nekiálltam elfogyasztani a vacsorámat. A barátom időközben megkóstolta az étkemet, amelyet igazán ízletesnek titulált, én pedig nem voltam rest ugyanígy cselekedni, azaz én is vettem egy kis kóstolót az ételéből.
- Hű, ez nagyon finom! - vettem egy villával a kajájából, miközben a szemeibe néztem elégedett arccal.
- Ezek aztán tudják, mi a dörgés kaja terén! - tettem hozzá, majd kérlelő tekintettel vettem még egy kis kóstolót a fiú ételéből. Az enyém is isteni finom étek volt, de amit Nathaniel választott, az még jobban ízlett, bár szerintem ez kiderült nála, hogy kétszer is éltem a helyzettel, és vettem az ételéből egy kis ízelítőt.
- Nos, a fő tervem az, hogy ismert fotós legyek, na és persze tehetséges is. Persze tudom, hogy ezért keményen meg kell dolgozni, ennek pedig szívesen állok elébe. Másrészt szeretném, hogy a lányka hozzám kerüljön, ami már most látom, hogy nem lesz egyszerű menet. Szeretek itt Bogolyfalván élni, de időnként szívesen elutaznék felfedezni új helyeket. Látod, nincsenek nagyra törő terveim a fotózáson kívül. Na, meg a jövendőmondás, a képességem, azt szeretném még, ha révbe érne, és esetleg másodállásban tudnék általa segíteni másoknak - fejetettem ki a jövőbeli terveimet a barátomnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már hogyne tudná. Mindig is tudta. De az ilyesmit nem tudatosítja magában senki, aki hűséges választott szerelméhez. Vak volt a férfi múltbeli összes jelére, pont úgy, mint Daredevil, aki ha az eső cseppjei hulltak mindent látott maga körül. Hozzá hasonlóan érzékelte hősnőnk is az összes apróságot, csak tudomást nem vett róluk sohasem. Helyesen cselekedett, hiszen szerette elhunyt férjét. Végül a soros mégis úgy fonta a szálakat, hogy itt kössenek ki az utcán, egy fakó, sárgás fényű lámpa alatt, csókban összeforrva. Ez így mind szép és jó, ám adódik a kérdés: Hogyan tovább? A levegő egyre hidegebb - éjszaka talán még fagyni is fog - a sötétség pedig percről percre mélyül körülöttük. Valamit tenniük kell, mert nem állhatnak itt egész éjjel. Már épp kezdené erre felhívni a férfi figyelmét hősnőnk, amikor a nevezett ezüst tálcán nyújtja kívánságával elé a megoldást. A kulcsa természetesen Elda kezében van, s bár Marcell áll elő vele, ő lesz az, aki elfordíthatja a zárban, már ha képletesen szeretnénk kifejezni, ami kettejük problémamegoldó készségének mibenlétét illeti. - Ha megígéred, hogy nem csapsz zajt, akkor hazamehetünk hozzám - húzódik kissé szemtelen, de boldog görbére Elektra szép ívű ajka, majd kisvártatva komoly arcot vág és két karjával a férfiéra fogva kicsit eltartja magától. Nem akar más lenni vele. Nem akar megváltozni attól, hogy szívét neki adta. Így alsó ajkába harapva szemöldökét kicsit felhúzva ad nyomatékot szavainak, ha azok nem lettek volna eléggé egyértelműek. - Tudod, semmi sóhajtozás, ágynyikorgás, meg hasonlók - néz rá szúrós, már-már feddő tekintettel, - mintha annyira bánta volna hőse legutóbbi, igen "hangos" sikert aratott ottlétét - hogy azután bársonyos hangon, mélyről jövő vidámsággal nevesse el magát. - Azt pedig vésd az eszedbe, hogy én még mindig ugyanaz a nő vagyok, aki nem esik menten hanyatt attól ha csak rámosolyogsz. Szóval ne bízd el magad - közli ironikusan évődve, hogy azután nyomban el is vegyen kijelentése éléből - Csak legyél mindig ott, hogy elkapj, ha mégis megteszem - mondja pimasz csókot adva Marcell szél által fagyosra cserzett, borostás arcára, és ha csak ő másként nem tesz, hát belé karol, s így indulnak el a Holdfény 33. felé ketten. Komótosak a lépteik, hiszen nem sietnek. Azt azonban hősnőnk jól tudja, hogy mire hazaérnek majd, már minden lélek az igazak álmát fogja aludni. Ezt persze nem árulja el a mellette bandukolónak. Meghagy némi rejtélyt, hiszen úgy érzi, minden cseppjére szüksége lesz ezután. Van annak előnye, ha egy barátba szeretsz bele, de a zsarátnokot illik táplálni, hogy tűzzé váljon és néha fellángoljon. Ismerik egymás jó néhány szokását, ám a lefekvési és alvási rítusok mindeddig kimaradtak közös történetük sorai közül, így van Elektrában némi izgalom emiatt. Mi van ha horkol? Adja az ég, hogy ne tegye, mert akkor esküszik, hogy - szeresse bármennyire - lerúgja az ágyról, minden komolyabb lelkifurdalás nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Bólintok párat arra, amit Belián mond. Tudom, hogy igaza van, hogy tényleg nincs semmi, de tényleg semmi értelme annak, hogy emésztem magam, azonban mégsem olyan egyszerű ugyebár az, hogy ne emésszük magunkat. Így tehát, marad az a bizonyos nyomás, amit akkor érzel, amikor nem tudod eldönteni, hogy a tetteid következményei hosszútávon a jó célt szolgálják-e?
- Megleptem és megkínoztam. Beültem az egyik egyetemi előadására, és kényszerítettem rá, hogy úgy koncentráljon a sárkányokra, hogy közben ott vagyok mellette.
Rendben van, ez az ötletem még mindig az egyik legzseniálisabb mind közül, szóval nagyon büszke vagyok rá, hogy végül nem a vasútállomáson, a vonatfüstben megjelenő, lassított jelenet mellett tettem le a voksom, hanem inkább ezt választottam. Mert tessék, így vagyok most itt, mint egy sikert aratott nő, akinek valóban sikerült meglepni a férfit, és aki örül a visszatérésének.
- Meglepődött, de örül is. Kellett nekünk ez az egy év, úgy érzem, jóval felnőttesebben tudunk egymáshoz állni. Milyen volt addig, amíg nem voltam itt?
Mert érdekel, hogy volt-e más is, ami ide vezetett. Én csak örülök neki, hogy az életünket már nem feltétlen csak a dráma határozza meg, bár úgy érzem, hogy hamarosan ez is eljön. Mintha zsigeri szinten tapintható volna az az apró kis feszültségmorzsa, amiből a veszekedésünk kibukik. Most még minden éden kerti nyugalommal azonosítható, de ismerem magunkat, el fog jönni a pillanat, amikor ennek az egésznek vége szakad, és akkor bizony nem lesz kérdéses, hogy üvölteni fogunk egymással.
- Köszönöm, az is vagyok. És nem, nem csak te. Rendszeresen úgy beszélek hozzájuk, mint az anyjuk. Nem tudom, hogy a gyerekemmel is ilyen leszek-e majd, de ha ennyire sikerül majd a kooperatív szövetség, akkor nem is lesz kérdéses a dolog, hogy jó vagyok-e anyának.
A gyerek. Na igen, ha van sarkalatos pont az ember életében, akkor ez az. Másokkal ellentétben azonban én nem aggódom. Mert nekem erre az egyre nagyon határozott terveim vannak. Amikor betöltöm a huszonkilencet, akkor fogok terhes lenni. Denistől szeretnék, de ezt vagy nem mondom el neki, és úgy esek teherbe, hogy ne tudjon róla, vagy elmondom, ő ellenkezik, elkábítom és ellopom a mintát, és úgy esek teherbe, vagy egy random katalógus fickótól, akinek nem olyan gázos a leírása. De az a lényeg, hogy ez huszonkilenc éves koromban fog megtörténni. Ha a nemét is meghatározhatnám, nyilván egy lány mellett döntenék, de azért ennyire pontosan semmit sem lehet kivitelezni. Igazából a teherbeesést sem, de adjuk meg a lelkemnek azt a békét, hogy azt én irányítom.
- Furcsa elképzelni, hogy meditál.
Nagyon furcsa, de elhiszem neki, mert ilyennel nem viccel az ember, különösen nem olyan őszintén, ahogy ő mondja. A változások együtt járnak az idő múlásával, ahogy haladunk előre, úgy lesz minden egyre jobb és jobb. Így remélem, hogy ez a bizonyos meditálás is erre lesz majd tökéletes.
- A szerelem pont olyan, amilyennek leírtad. Ettől olyan jó. Főleg, ha jól csináljátok.
Mert lehet a szerelmet nagyon rosszul is csinálni. Kérdezzen valaki minket Denisszel. Mi igazán rosszul is tudtuk csinálni a dolgokat, rengeteg időt elvéve magunktól. Az érzéseink pengeélen táncoltak, és talán a szerencsének köszönhetjük csak, hogy nem csapott át gyűlöletbe az egész.
- Igen, taktikai. Tudod, hozzuk össze az aranyvérű családokat. De én nagyon nem illettem volna hozzá, szerintem meggyűlöltük volna egymást idejekorán. Viszont, ahogy elnéztem, a befutó korban és stílusban is olyan, aki illik hozzá, és akit megszerethet a nép.
Daróczy valahol negyven felé járhat, én meg huszonöt se vagyok. Bármennyire is megnyerő férfi, ő már élt, én még élni akarok. Hogyan is illeszkedhetne a harsány természetem az ő patyolat világába? Sehogy. A mostanival látva viszont tudom, hogy boldog lesz, mert jó őket együtt látni, nem megjátszottak, hitelesek. Szeretem az ilyen párosokat, nagyon el tudom hinni nekik, hogy igaz, amit közvetítenek.
- El. A határozatot nem kaptam meg, lehet, hogy elveszett valahol, de én aláírtam a válási papírokat, hogy Denis szabad ember lehessen, nem hiszem, hogy tétovázott volna ezzel, elvégre olyan sokszor hangoztatta, hogy csak két évig lesz a férjem, aztán vége.
Magamtól nem írtam volna alá őket, ám az, hogy tényleg ennyire sokszor mondta, arra motivált, hogy megtegyem. Mert éreztem rajta, hogy vissza akarja kapni a szabadságát, és ehhez az kellett, hogy én elengedjem őt. A szívemből képtelen vagyok, de legalább papíron ne érezze azt, hogy nem független. A kérdésre, hogy híres tervező lettem-e kuncogva bólogatok párat. Vannak saját kollekcióim, és terveztem már ruhákat menyasszonyoknak. Az utóbbi fogott meg inkább, így mindenképpen azzal szeretnék foglalkozni a jövőben. Most Liziét tervezem, aztán Liliét fogom, nagy dolog, hogy ilyenekre felkérnek, és büszkén vállalom őket.
- Nem is értem, hogy hogyan lehet egy ilyen csodálatos ajánlatot visszautasítani.
Rázom meg a fejem ciccegve, de vigyorogva, elvégre ki ne szeretne a furcsa hajú néni unokája lenni. Naugye.
- A bort elfogadom, egy jó beszélgetéssel. Csinálok majd egy vacsit, ilyen családi-baráti összeröffenést. A kipakolást muszáj leszek egyedül megoldani, mert ha az nem megy, akkor eléggé rosszul áll a szénám. A vacsiban benne vagy? Tudom, hogy jól főzöl, de lehetne egy nap, amikor téged kényeztetnek. Hozd a párod is, ígérem, kiváló fogásokkal készülök.
Az órára pillantva sóhajtok egy nagyot, mert nagyon elszaladt az idő, és el kell lassan köszönöm kaktusz-gyermekemtől és Beliántól is. Így előbbit jelzés értékűen az asztalra helyezem.
- Indulnom kell, de péntek este? Addigra összeszedem magam meg a házat teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- A Bagolykőbe nem. Az egyetemen pont azt tanulom, amire szükségem van.
Nem titkolt célom, hogy itt rendezkedjek be, hogy amikor a mostani főnököm nyugdíjba megy, akkor én legyek az utódja. Remélem a polgármester is szívélyes örömmel fog fogadni, mert úgy vélem, hogy bosszantom. Ez hol szórakoztat, hol a frászt hozza rám, mert a reakciója olykor igazán meglepő. Nem az a fajta ember, akivel lehet viccelni, és nagyon örülök neki, hogy én nem egy ennyire sótlan politikust szeretek. De lehet, hogy ő is csak hivatalban ilyen, amúgy laza. Áh nem. Képtelen vagyok elképzelni szakadt pulcsiban és mackóban, ahogy fát vág, vagy, ahogy otthon lazít és nincs rajta minimum ing. Néha megpróbálom persze, unalmas óráimban elmélkedem, hogy vajon milyen pizsamát hord, hogy hogyan néz ki otthon. Biztos vagyok benne, hogy nem főz, éppen ezért vesz el házias asszonyt. Úgy képzelem el őt otthon, hogy súlyos barna bőrfotelben ül egy pohár Maker’s Mark whiskey-vel, mely édes, lágy és könnyed. A karamellszín csodához mindenképpen nicaraguai szivart szív, hiszen ő is tudja, hogy az passzol hozzá a legjobban. Nehéz olvasmányba merül el, olyanba, amit sokan nem értenek, talán ő sem, ám ezt sosem vallaná be, mivel kiváló beszédkészségének hála sosem tűnne fel senkinek, hogy nem tudja, miről is értekezik. Valahogy így képzelem el őt, úgy, hogy mentesül minden emberi esendőségtől.
- Megpályázhatsz állást, amikor van kiírva, és beleírhatod, hogy vállalod, hogy öt éven belül elvégzed az egyetemet, csak ugye ezzel arányosan csökken az esélyed arra, hogy fel is vesznek, mert jöhet egy olyan, aki már tanul vagy már meg is szerezte a papírt. Ez próba cseresznye. Veszíteni valód nincs.
Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy a papír kell, meg, hogy legyen minél több. Én néhány ráképzésre szívesen elmennék, és megcsinálnám a kötelezőket, de, hogy kifejezetten arra hajtsak, hogy minél több és több, az nem fér bele az életembe. Itt van ez, Ricsi, a korcsolya, a színház, a lovaglás, a tánc, a háztartás. Sokminden, ami számomra fontos és sokkal előrébb van, mint az, hogy papírokat halmozzak. Tisztelem azokat, akik képesek erre, meg arra, hogy gyerek mellett csinálják, én nem tudnám, nem is áltatom magam.
Arra, hogy milyen is Ricsi, akivel az előbb még szerencsém volt, most meg a hű a legjobb jelző rá, kuncogni kezdek. Ricsi tényleg hű. A veszekedéseink, a szakításaink, a kibéküléseink. Nálunk van minden, amit csak az ember el tud képzelni, és igen, néha jó erről beszélni valakinek. A legmélyebb dolgainkat sosem teregetném ki, sosem árulnám el, de tudom, hogy neki is kell egy harmadik fél és nekem is kell. Így, ezzel együtt, most úgy érzem, rendben vagyunk.
- Ne arra gondolj, hogy pszichológusnál vagy, hanem mondjuk gondolj arra, hogy éppen egy történetet mesélsz egy kedves ismerősnek. Csakhogy a történet éppenséggel igaz. Vagy, akár le is írhatod. Kiírod magadból, naplót vezetsz. Az sem hülyeség, én is csináltam.
Közben pár könyvet a kezemre pakolok, szám szerint hármat, és úgy érzem, ezek igazán jók lesznek.
- Őket ajánlom. Szeretnél még valamit?