Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

- Igen! - kelek ki magamból én is, mert rosszul esik, hisz a húga fekszik az ágyán, mégis én kapom a fejmosást, pedig ennél józanabb nehezen lehetek.
- Képzeld most már ilyen. És ne csinálj úgy, mintha valaha is szentek lettünk volna. Idehoztam, mert a kastélyba nem vihettem, és mert valami miatt a segítségedre számítottam, de nekem nem vagy a bátyám, ezt majd rendezd le Lédával, ha életképes lesz - fújtatok dühösen, és persze, mi is lehetne a legjobb reakció, mint a fejéhez vágni, semmi köze hozzám.
- Sajnálom - mert bocsánatot kérni is tudok, és megy is, amint lenyugszom valamicskét. Nem tudom, miért csinálja ezt, mikor tudja, velem feleslegesen futja a köröket, én nem leszek más.
- Miért annyira meglepő? Talán csak te nem voltál ott. Fogalmad sincs, mit hagytál ki - mosolyodok el halványan, továbbra is szilárdan állítva, ő ilyen helyekre tuti nem jár, mert ellenkezik azzal,... ami ő.
- Vagy csak félúton meggondolta magát - vonok vállat, mert ez az aprócska részlet oly' mindegy. A jelenlegi állapoton már nem változtat.
- Így is mérföldekre vagyok attól, aki voltam. Miért akartok mindig többet? Majd az idő elrendez - rázom meg a fejem, hisz szerintem már bőven eleget változtam. Mindig más volt a forgatókönyv, mindig én voltam az, aki úgy feküdt az ágyon, hogy saját magáról se tudott, nem hogy arról, mi folyik körülötte. Én voltam az, aki napokra, hetekre felszívódott, hogy aztán egy hulladékként térjen haza, akit Léda összekanalazott, és felszedett a padlóról.
- Úgy viselkedsz, mintha legalább egy tanga lenne - forgatom  meg a szemem. Nem mindent tudok megszokni tőle, például azt se, hogy úgy néz arra a maszkra, mintha ördögtől való dolog lenne.
- Esküszöm nincs megvoodoozva - teszem szépen hozzá, hogy biztosítsam róla, ez az, aminek látszik. Nem több.
- Te? - nézek rá, amint sikerül úgy helyeznünk Lédát, ahogy ő akarja. Az sem szokása, hogy félbehagyja a mondatokat, engem meg általában mindig érdekel az, ami vele van. Berögződés.
- Hát volt ott valaki... ő... más volt, és tetszett, és jól éreztem magam vele... Aztán meg Hamupipőkét játszottam... megcsókoltam és leléptem, de tökmindegy, talán így volt jó, úgyse tudom meg az életben, hogy ki volt... Mit érdekelnek a pasi ügyeim? - szegezem neki hirtelen a kérdést, látszólag, hogy tereljem a témát.
- Nyugi, én beletörődtem ebbe... - mutatok végig rajta esetlenül, mert amúgy nem vagyok benne teljességgel biztos, hogy sikerült megértenem ezt mind, ami ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Úgy kikelt magából ez a lány, ahogyan már nagyon rég nem láttam, bevallom, meg is lepett, még a homlokom is összeráncolódott kicsit, ahogy tekintetébe fúrtam komor pillantásom. Nem tagadom, rosszul esett az, hogy ennyire megemelte a hangját, bár az is igaz, hogy talán én sem a legmegfelelőbben kezeltem a mostani helyzetet. Túlságosan feszült voltam az esti történések után ahhoz, hogy még ezekkel a problémákkal is szembesüljek.  
Nem is vágtam közbe, hisz utólag beláttam, hogy neki is volt oka fennakadni a megjegyzésemen. Inkább csak vártam, hogy elcsituljon magától, ha ez nem történt volna meg, úgy biztos felszólaltam volna, ám szerencsére erre nem volt szükség, mert egy fújtatást követően bocsánatot kért. Nocsak, Ráhel erre is képes? Ez már jól esett, pozitívan is könyveltem el, s tény, hogy az elmúlt időszakban rengeteget változott. Néhány éve még rosszabb volt a húgomnál, most meg…mintha kicserélték volna, sok esetben felnőttnek tűnt, leszámítva a stílusát.  - Nem gond, azt hiszem, hogy a kelleténél én is hevesebben reagáltam, te se haragudj rám - úgy éreztem, nekem is bocsánatot kell kérnem tőle, így volt korrekt ez.  Az mondjuk meglepett, hogy ugyanazon a bálon voltunk, s véletlenül ezt majdnem el is árultam, de az utolsó pillanatban mégis sikerült elharapnom a mondat végét.
- Igazad van, tényleg jó irányba változtál Ráhel, és ezt már akartam mondani neked. Ha néha noszogatlak, nem azért teszem, mert meg akarlak változtatni, csak…próbálok rád jó hatást gyakorolni, de talán már nem kell - jegyeztem meg egy kedves mosollyal, mert annak ellenére, hogy olykor úgy beszélt, mint a kocsis, helyén volt a szíve, és ez sokat számított.  - Remélem, hogy egy napon majd Léda példát vesz rólad, és rájön arra, hogy ez, amit most művel, rossz irányba sodorja - sóhajtva telepedtem le mellé az ágy szélére, a húgom miatt még mindig aggódtam. A maszk ezután került a kezeim közé, mely hirtelen kavargó emlékekkel árasztotta el az elmémet, s megijesztett. Kellett néhány másodperc, hogy összeálljon fejemben a kép, furának is tűnhettem a kérdéseimmel. - Te jó ég - szökött ki számon, amint meghallottam további szavait, még inkább idegesség lett úrrá rajtam, hirtelen le is dobtam a maszkot az ágyra, majd ugyanolyan gyors mozdulattal keltem fel a lány mellől, s fordítottam neki hátat. Arcomat ha most látta volna, talán Ő is rájön. Melegem lett, az idegességtől izzadni kezdett a tenyerem, s közben hevesebben vert a szívem, miközben arra gondoltam, hogy mit tettem? Eszembe jutott a csók, ahogy ajkai az enyémekhez értek, ahogy ágyékomban éreztem a tüzet, melyet már rég nem csiholt fel bennem senki sem.
- Nem érdekelnek a pasiügyed! Akarom mondani…nyilván csak úgy érdeklődök, mert mégis a húgom legjobb barátnője vagy, te vigyázol rá, én meg rád. Csak ennyi - vetettem oda a választ, miközben felé fordultam, közben gondolataimban újra magam előtt láttam őt a báli ruhában, s ahogy most megfigyeltem, valóban. Gyönyörűek voltak a szemei, az ajkai. Miért nem vettem ezt eddig észre? Mit művelsz Balázs?
- Ebbe? Mármint mibe? - gondolataimból kizökkentett a kérdésével, őszintén mivel nem igazán figyeltem, nem tudtam, hogy mire gondol, de miután végig mutatott rajtam, már rájöttem. - A papságomba? Miért olyan nehéz azonosulnod ezzel a dologgal?- értetlenül ráncoltam a homlokom, miközben gondterhelten masszírozni kezdtem a tarkómat, mert nem tudtam, hogy elmondjam-e neki, hogy engem csókolt meg, vagy tartsam inkább titokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

Számomra ez sem újdonság. Újonnan megtanultam kiállni magamért, főleg akkor, ha úgy érzem igazságtalanul bánnak úgy velem, ahogy most ő. Persze Balázst is megtudom érteni, biztos nem túl jó érzés neki így látni a húgát, de akkor sem kenheti rám. Nem, tőle nem fogom eltűrni, hogy ő is a fejemhez vágja, rossz hatással vagyok Lédára. Hisz a lány is felnőtt, kiválóan el tudja dönteni, mit akar csinálni, és a barátnőjeként maximum ott leszek mellette, megállítani nem fogom. Az amúgy is álszentség lenne részemről.
- Érthető... - nézek újra az alvó lányra, megvonva a vállam. Mert mégsem olyan sérelem ért, aminek nyoma életem végéig rajtam marad, és a kezdeti feldúltságot letudva, túl tudok rajta lendülni. Apu miatt profira fejlesztettem ezen képességem.
- Bőven elég hatást gyakorolsz rám enélkül is - tagadni viszont felesleges, így csak sóhajtok egyet. A szemébe viszont nem fogok nézni, nem akarom, hogy lássa, ezt a kijelentésem még komolyan is gondolom. Nem szabad, tudom.
- Léda még Léda, nem változott semmit, csak egy olyan időszakon megy keresztül, amihez nekem korábban szerencsém volt. Ha pasi van a dologban, az illető csúnyán elbánhatott vele. Én csak hálás lehetek azért, mert abban az időszakomban botlottam belétek... lehet ha nem így van, még nála is rosszabb lennék - komolyan beszélek, mert tudom milyen az, mikor a földre rúgnak, aztán még jól meg is taposnak....  majd mikor olyanjuk van, felbukkannak egy csokor virággal, vagy egy nyúllal, és azt hiszik, minden rendben.
- Nehogy te is rosszul legyél nekem - kerekedik el a szemem, és csak néztem rá. Egyszerűen lövésem nincs arról, mi baja van, úgyhogy ez az állapot megijeszt kicsit.
- Csak ennyi... - biccentek egyet, aztán keserűen nevetve, rázom meg a fejem, hisz jó tudni, hogy is állunk akkor.
- Tudod, miért volt az az idegen annyira más, olyan furcsa? Pontosan olyan volt, mint te... Balázs... a  nyamvadt atya nélkül, akivel tök jókat szórakoztam, akivel könnyedén beszélgettem át éjszakákat, és akit szerettem. Pár órára, de legalább visszakaptalak... egy kicsit. Na, ezért olyan nehéz. Itt állsz előttem, szinte semmit nem változtál, bennem megint feltámadtak érzések, és dobhatom őket a kukába egy nyamvadt kereszt miatt - halkan beszélek, nyugodtan, mert egyszerűen jól esik ezt ki is mondani, annak ellenére, hogy a szemébe most sem tudok nézni, csak a szőnyeg mintáit fixírozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Hihetetlen megkönnyebbülés sodort végig rajta, ahogy sikerült minden információt gyorsan megosztania főnökével. Mintha már csak ezek tudása is hatalmas terhet jelentett volna neki, pedig ez nem volt így. Legalábbis nem szándékosan. Azonban kiadva magából, sóhajtott egy aprót, alig lehetett észrevenni.
- Mind a két gyereknek megmutattam, és egyikőjük azt mondta, hogy mintha látta volna egyszer a városban. Ami lássuk be, reális, tekintve, hogy ott lakik. A másik még ennyit se tudott róla - vonta meg a vállát Zalán. Elég kevés információ, ami mentén el tudnak indulni. De azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Még mindig volt egy ember, akit ki tudtak kérdezni.
- Esetleg az is lehet, hogy a terjesztő régi diák. Ha pár éve ballagott el, még mindig lehetnek bent ismeretségei a felsőbb évfolyamokon - vetette fel Zalán, ahogy végre ő maga is helyet foglalt a széken. Eddig csak azért nem tette meg, mert annyira pörgött benne a bizonyítási vágy és a kávé egyvelege, hogy ha leteszi formás kis fenekét, lába attól még ugyanúgy járt volna.
- Vagy ha a családból valaki oda jár. Például a húgom most kezdte ott, és amikor érte megyek elég sok diákkal találkozom - vetette fel Zalán. - Na nem mintha én.... sose tenném - kezdett el magyarázkodni azonnal. Nem ismerte még annyira mélyre menően Zlatant, és a férfi sem őt. Pedig Zalán tényleg azok között a ritka emberek között volt, akik soha még csak ki sem próbálták a hasonló dolgokat. Amikor abban a korban volt, épp már problémákkal kellett küzdenie. Az ideje egyszerűen nem engedte, hogy egy pillanatra is más utakon járjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Észre sem vették, ahogy a Hold, bevégezve aznapi zarándokútját, tűnt el a fekete égboltról, hogy lassan átadhassa helyét a fényesen ragyogó társának. Anyja és fia egy egész éjszakán át görnyedtek a dolgozóasztal fölé, lázasan ecsetelve a probléma gócpontját és némán tanakodva a lehetséges megoldásokon. Kate ritkán kér segítséget Sebitől, nem szereti kiadni ujjai közül a munkát és pontosan ezért is becsüli meg annyira ezeket a pillanatokat. A hosszú órákban vele szemben ülő, barázdált homlokú kedves, de határozott asszony volt az, aki akaratlanul vált életének legmeghatározóbb alakjává, holott Kate magától sosem várta volna el ezt a megtisztelő pozíciót. Emlékszik, ahogy kisfiúként, még a londoni házban ott ült a nő mellett és el-ellesve munkájának részleteit, próbálta zsírkrétával életre kelteni ugyanazokat a véseteket. Akkor még nem, viszont mára már sikerült nevet szereznie magának a szakmában, így immár egyenrangú félként vehetett részt a közös feladatban.
Orrnyergét dörgöli meg, már ki tudja hanyadjára. Az útját szegélyező lámpák fényében homlokráncolva, kissé összeszűkült szemekkel próbálja kisilabizálni a kezében tartott régi könyv kopottas betűit, de közben gondosan ügyel arra, hogy a lapok közé tűzdelt jegyzetek a helyükön maradjanak. Lassan, olykor bizonytalan léptekkel halad a néhol egyenetlen úton, vállát makacsul húzza a rajta pihenő kopottas bőr oldaltáska, amiben ugyancsak a közös munka eddigi gyümölcse, valamint még a megfejteni való talányok pihennek.
Szemei lecsukódnak egy kósza pillanatra, míg elnyom egy ásítást. Lábai megállás nélkül viszik tovább, fel se pillantva követi a már berögzült útvonalat és fel se tűnik neki, hogy ugyanazt a sort olvassa legalább negyedik alkalommal. Ahogy a kövön pattogó karmok sem jutnak el a tudatáig.
Az ütközés ereje letaglózza és kibillenti a biztos pontból. Akaratlan nyög fel, arcán végigsuhan a fájdalom és a meglepetés egy különös elegye. Ujjai közül kiszabadul a könyv és a föld felé hullva, mint ősszel a fáról a színes, halott levelek, úgy szállnak mindenfelé a lapjai között megbújó jegyzetek hada. Tekintete a karját megragadó kézre zizzen, majd hálás sóhajjal nyugtázza jelenlétét.
- Semmi baj, én is - mondja kedvesen. Hangja egyből egyesül az őket körbe velő néma csenddel. Kékjei a szétszóródott lapokra siklanak, majd egy fáradt sóhaj kíséretében vezeti fel őket az idegen arcára, immár mosolyogva.
- Nem... - hangja azonnal elhal, szemei tágra nyílnak, ahogy a múlt szelleme néz vissza rá. Ajkai kissé elnyílnak egymástól, érzi, ahogy kiszárad a torka és képtelen megszólalni. Emlékek árja préseli ki tüdejéből a levegőt és mintha sajogni kezdene a gerince is…
Haláli lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Észre sem vettem igazán, hogy gondolataim a számon is kiszöktek. Vicces, hogy pont Jolcsi nénnye neve mellé nem biggyesztem oda a jelzőt - na nem úgy most -, ellenben a velem szemben ülő lányt mindenféle lelkifurdi nélkül ugratom ezzel. Nem mondhatnám átgondolt tervezés eredményének, de ha tudnám, hogy mik járnak a fejében, valószínűleg innentől kezdve mindig, csakazértis alapon, egy elsős előkészítős utánozhatatlan duzzogó ábrázatával nénizném le. Nem is vagyok olyan nagyon meghökkentően különlegesen ártatlan. Csakazértis.
- Hjajh, ha Jolika ezt meghallaná, azt hiszem bajban lennénk - harapom be a szám szélét, hogy elfojtsam vele a kitörni készülő vigyort. Lelki szemeim előtt már látom a papucsát lengetve felénk sprintelő átkozódó szitkozódó morgolódó nénit, és azt hiszem ha ez tényleg valóra is válna, ott nem kéne küzdenem a nevetés lent tartásával. Ott halál komolyan futnék az életemért.
Valahol keresem a könnyebb utat, a módszert amivel majd kevésbé sérülök még a legrosszabb esetben is, plusz a makacsságom miatt érzem, nem is lenne egyszerű a levélírásról lebeszélni. Legalább megpróbálni! Ha nagyon rossz úgyis kidobom, összegyűröm, elégetem, szétcincálom, átsatírozom a nevet... Persze nem ebben a sorrendben, mert az nem lenne éppen praktikus. Szavai nyomán az én arcom is változik, mintha csak ezt akarta volna, tekintetemet zavartan kapom el, fülcimpámat morzsolgatni kezdem, hogy elűzzem mocorgási kényszerem. Nem, nem tudnék így beszélni mint most ő, nem lenne annyi erőm, hogy a semmiből ilyen gondolatokat fogalmazzak meg. - Értelek. Csakhogy még mindig lehet, hogy jobb egy szépen megírt levél, és oké, mondjuk, hogy szomorú levél lesz, de még mindig jobb, mint egy se eleje se vége mód elhadart katyvasz, amiből csak annyit lehet kihámozni, hogy felfedezték Amerikát, miközben India kasztrendszeréről akartam beszélni. - Ártatlan mégis érzékletes hasonlat.
Felsóhajtok, a feltett kérdésre csak megrázom a fejem. Az elutasítás gondolatára kényelmetlenül kezdek ficeregni, szavai miatt összeugrik a gyomrom, hirtelen már a korábban elfogyasztott ital sem esik olyan jól, túl édes, túl savanyú, túl... Nem ezen kéne rágódnom. - Lehet - motyogom csupán titokzatosan, de összeszorított számon talán jól látszik, hogy ennél nagyobb beismeréseket ma már nem fogunk tőlem hallani. Idő kell még, legfőképp egymagamban arra, hogy leülepedjenek a hallottak, hogy megrághassam Lili véleményét, ami olyannyira különbözik a sajátomtól, melynek kiegészítésére használnám.
- Köszönöm, hogy meghallgattál, és a tanácsokat - nézek fel végül pár pillanatnyi csendes őrlődést követően. Mosoly most sem ül az arcomon, látszik, hogy kavarognak a gondolataim, úgy kergetik egymást mint a snake-es kígyó a farkát. Ettől függetlenül vállam nem olyan merev, lábaim lazábban vannak magam alá pakolva, úgy összeségében elmondható, hogy csökkent bennem kicsit a feszültség - hiszen ha még elhatározás nem is született, legbelül már tudom, hogy mit kellene cselekedjek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Azért az, hogy ilyenkorra sokakat ismerek, már nem olyan meglepő. Minden háztársammal ettem már szerintem, a legtöbbekkel virrasztottam már át éjszakákat közös magányban, miközben ki-ki a maga tárgyára tanult, vagy készített beadandót. Leginkább ilyen csendes ismerettségeim vannak, oda tudnék menni bárkihez, de közös élményeink leginkább iskolával kapcsolatos dolgokra koncentárlódnak, így nem teszem sem én, sem ők, ha éppen nincs rá "motivációnk".
- És meg kell jegyeznem, hogy ezt a dolgotokat egyébként kitűnően teljesítitek - szólok közbe lágyan, hátha a halk, nyugtató tónus lenyugtatja a verekedni kívánókat. - Az egyetlen baj akkor van, amikor így felmérgelitek magatokat - dorgálok kedvesen, cinkosan rámosolyogva a mellettem ülő kislányra.
- Igenis 'sszonyom - szalutálok mosolyogva a felkérésre, és szépen egyik szemet a másik után ejtem a víztükör felé. Igyekszem nem ugyanoda dobálni, és figyelni arra, hogy biztosan kapjon mindegyikük is, az is, aki elől egyébként gyorsabbak lévén elennék társai. Erősödjenek csak azok is, akkor lesz itt igazán nagy harc, ha mind egy súlyban lesznek. Úgy lesz igazságos.
- Rágófagyit? - gondolkozom el, enyhe meglepettséggel az arcomon. - Lehet, hogy nagyon furának tűnök most, de nem rémlik, hogy ilyet kóstoltam volna, pedig abszolút szenzációsnak hangzik. Hogy lehet mégis, hogy nem tudok róla? - süt rólam az értetlenség. - Most már csak azért is meg kell mutatnod, ha eddig ki is maradt, hát most bepótolom. - Egyre jobb ötletnek tűnik, hogy kijöttem a vízhez.
Elgondolkodva nézek magam elé, próbálva eldönteni, hogy elmondjam-e a lánykának mennyire nem egészen jó ötlet ez a kacsafürdő dolog, de inkább úgy döntök - s milyen jól teszem -, hogy várok kicsit a szkeptikussággal, ő hogyan szövi tovább a gondolatmenetet. Bizony, ő is helyrerakja magában, hogy nem lenne okos dolog, így csak aprót bólintok rá, mielőtt megszólalnék. - Biztos nagyon váratlanul érné őket, megijednének tőled. Lehet azt gondolnák magukban, ki ez itt aki ránk akar hasonlítani, és miért mozog ilyen furcsán?
Amennyire tudom, igyekszem utánozni a sápogó hangot, megállva, hogy egészen Donald-bácsi-kacsa szintig eltorzítsam a hangokat.
- Ó hát akkor nagyon jól el vannak látva ezek a kacsákok - szusszanok fel nevetve a vallomásra, közben beszórva még egy marék szemet. Kukoricaszemet, mielőtt bárki másra gondolna.
- Szóval Polli - nyugtázom, és már kérdez is. - Hát a teljes nevem Dominika, sőt, Somogyi Agáta Dominika, de ez ugyebár elég hosszú lenne - sandítok oldalra -, lemenne a nap, mire valaki utánam szól, szóval - vállat vonok - aranyos becenév csupán. A Polli is? Mármint aranyosnak mindenképp aranyos, de becenév-e - húzom össze szemeimet kérdőn. Nem tudnám megmondani, hogy ez egy teljes név-e, a kérdése miatt arra tippelnék, hogy igen... de hát simán lehet becenév is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Nem volt agyon cicomázva a hely, nem lógott minden falon Szent Máriát, Jézust és egyéb vallási jelképet ábrázoló festmény, a flafont sem fedték be az alkalomra freskókkal. Inkább virágokkal teremtett kellemes hangulatot a rendezvényszervező szerepében is álló Balázs atya, és Lillában is azt az érzést keltette a dekoráció, hogy itt szívesen látott vendég. Még ha csak a kért könyveket is hozta.
Kezet fogott a férfival, és ő is megpróbálkozott egy mosollyal, bár nem volt szokása rögtön ilyenekkel dobálózni. De valamiért zavarba jött attól, hogy egy egyházi alakkal találkozik. Mintha valami fontos ember lett volna, vagy híresség. Azon kapta magát a lány, hogy nem szeretné, ha rossz színben tűnne fel előtte. És ez egyáltalán nem tetszett neki.
- Köszönöm! - mondta, és magához vette az énekeskönyveket, hogy szétszórja őket. Ez ugyan nem tartozott szerinte a munkaköri leírásába, de nem jelentett fáradságot, és szívesen segített. Közben az is eszébe jutott, hogy bár kezet fogtak, ő nem mondta a nevét.
- Öhm, én.. Lilla vagyok - mondta, miközben elkezdte letenni a székekre a köteteket. Közben a férfi odalépett hozzá a képes bibliával, a levitás pedig rápillantott.
- Ó, hát, ami azt illeti, kész csoda, hogy ennyit találtam - vallotta be olyan hangon, mintha az ő hibája lett volna. - Azt hiszem, annyira nem meglepő, de nincs túl sok ilyesmi felhalmozva a varázsló könyvtárakban. - Aztán eszébe jutott valami. - De szívesen megnézem a tanodában is, és ha akad még ilyen, vagy hasonló, akkor megpróbálom kölcsönkérni önnek.
Bár egyáltalán nem volt szokás, vagy épp szabad az iskola területéről elvinni az oda tartozó könyveket, Lilla látott rá némi esélyt, hogy kivételt tehetnek ebben az esetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Van az, amikor képtelen vagy ellenállni valaminek, amit éppen csak a szemed sarkából láttál, valaminek, ami agyad egy hátsó szegletében elkezdi vadul verni a tamtamot, hogy akard. Nálam ez a vulkán süti, amit nem szeretek, mert túl csokis, de most az égzseléhez nincs mégsem annyira kedvem, így csak nézem a választásom, de nem nyúlok hozzá. Hát ez szívás, pedig az ember gyerekének ilyenkor kellene lendületbe jönnie, hiszen édesség is, de mégsem, és ráadásul levitálni is tud az ember utána.
- Hozok egy lávasütit.
Hozom meg végül a döntésem, nagyjából három perc masszív belső vívódás után. Kezeimet határozottan az asztallapra teszem, megemelkedem, miközben Richárd egy galleont tesz az asztalra. A szemöldököm megemelkedik, de szó nélkül veszem el a pénzét, hát most erre mit mondjak? Szerintem fogalma sincs róla, hogy egy lávasüti sarlókban és knútokban mérődik, nem galleonban, de mindegy. Ezeket a pénzeket félre szoktam tenni, és karácsonykor a menhelynek veszek takarókat belőle.
- Egy pasas az előbb tizenhármat vett meg belőle.
Forgatom meg a szemem, ahogy jó pár perc után visszaülök az asztalunkhoz, és az asztal alatt tartott táskatartón pihenő táskámba visszacsúsztatom a mobilom, mert nagyon rossz szokásnak tartom, ha valaki állandóan nyomkodja, de visszaírtam Benőnek, hogy ma nem jó, mert Vasváry családi programot tartunk, amire közölte, hogy szar kifogás. Pedig tényleg vele vagyok. Felpillantva azonban, hogy szóljak valamit a férfihoz, akivel jöttem, megdöbbenve tapasztalom, hogy nem ő ül velem szembe, hanem egy teljesen ismeretlen fickó. Ajkaim akaratlan nyílnak el, ahogy egy "óóó helló" tekintettel végig nézek rajta. Biztos, hogy jó helyen ülök, mert a táska az enyém, de ezen túl valóban olyan, mintha nem tartozott volna senkihez. Valljuk be, most lehet, hogy ez nagyon ciki, de egyáltalán nem bánom, hogy nem ő az apám, mert, ami a fejemben lejátszódik hirtelen vele kapcsolatban, az számos országban büntetendő.
- Öhm... helló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kávéját szürcsölgetve mereng a legújabb tudományos cikken, melyben a terápiás kezeléseket rangsorolják hatékonyság szerint. Lapoz egyet a kiadványban és néha hümmög egyet, máskor rosszallóan megcsóválja a fejét. Sohasem értette, mi szükség van arra, hogy a terápiás megoldásokat egy megadott sorrendbe helyezzék, elvégre nincs két egyforma ember. Lehet, hogy az egyiknek kizárólag a hipnózis segít, míg a másiknak csakis a kognitív viselkedésterápia, megint másnak pedig a pszichodráma. Épp az egyének különbözősége adja ezt a terápiás szabadságot, ezért is hatalmas ostobaság arról értekezni, vajon melyik jobb, mint a többi. Mégsem hagyhatja figyelmen kívül, hiszen attól függetlenül, hogy rangsort állítanak, rengeteg jellemzőt, prot és kontrát is feltüntetnek az egyes technikák mellett, s gyakorta találkozik olyasmivel, amiről nem is gondolta volna, hogy lehetséges. Az persze nem kétséges, hogy ő sem ért mindenhez, hiszen hogyan is érthetne? A pszichológia, s ezen belül is a pszichoterápia annyira szerteágazó szakterület, melyet nem lehet két egyenessel és egy görbével felrajzolni, sohasem lehet eléggé kiaknázni. Azért próbálkozni lehet.
Épp kávéjáért nyúl, amikor érzékeli, hogy valaki lehuppan az asztalához, ő pedig érdeklődve engedi lejjebb a kezében tartott olvasmányt, hogy szemügyre vegye a jövevényt. Amikor a kijelentésre felvonja a szemöldökét, végre a hölgy is észreveszi, hogy minden bizonnyal rossz asztalhoz sikerült leülnie, ám ahelyett, hogy gorombán felelne, a tőle megszokott nyugalommal mosolyodik el.
- Nem lenne kirívó eset, hogy egy ember megegyen egy egész tortát. Ön még sohasem szeretett valamit annyira, hogy pukkadásig egye magát? - nem zavartatja magát, belekortyol italába és visszahelyezi azt az asztalra. Ki kellene zökkennie, meg kéne rökönyödnie, ehelyett ugyanolyan kedvesen és kommunikatívan kapcsolódik be a random témába, mintha ez teljesen normális lenne. - Jó napot kisasszony - a félszeg köszönésre maga is reagál, ám sokkalta kevésbé lazán. Ez többek között abból is adódik, hogy nem őriztek együtt disznót, no meg persze egy hölggyel beszél és nem fogja kéretlenül letegezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Igaza van, én igen hamar ítélkeztem.
Mi a fene? Azt hiszem, kaptam egy kisebb sokkot, nem csak azért, mert a férfi velem szemben nem Richárd, hanem mert a hormonjaim már megint szórakoznak velem, és gyakorlatilag úgy viselkednek, mintha egy kanos tizenöt éves fiú lennék, akit egyszer megérintett egy tanárnő, amikor elbambult, és azóta mindenkire ráizgul. Nagyon nagy bajok lesznek itt, ha nem tanulom mag nagyon gyorsan túltenni magam az érzékelhető apakomplexusom. Eddig tagadtam, hogy az lenne, és azt mondtam magamnak, hogy Adrián, vagyis na, Mester úr kisugárzása miatt tartom őt igazán vonzónak, és történik meg, hogy olykor intimebb helyzetekben képzelem el őt, de lássuk be, ez az elmélet lassan megdől. Hogy miért? Mert szó szerint érzem, ahogy egyetlen pillanat alatt olyan szintű vágy robog át a testemen, mintha a hat húszas gyors lenne, és egyszerűen áldom az eszem, amikor még most is a nyakam köré lóg a sálam, mert különben eléggé látványosan tárulna a szeme elé, hogy izgalomba jöttem tőle, és már azon gondolkozom, hogy vajon milyen lehet. Ezt már kezeltetni kell, muszáj találnom egy pszichológust, aki nem néz rám totálisan zakkantként.
- Én... Zsófi vagyok.
Baromira lényegtelen mondjuk, tőlem aztán Julcsinak is hívhat, vagy, ahogy szeretne, de tényleg, csak ebből a halmozottan ciki helyzetből kavarodjunk ki valahogy mondjuk, az agyam hátsó felében elkezd motoszkálni az a gondolat, hogy hol lehet a férfi, akivel ide jöttem. Ééés tessék, nem kell nagyon levennem róla a tekintetem, hogy máris megtaláljam, egy csapat vihogó pincérnő társaságában. Arcomon fintorral keresztezem az asztal alatt a lábaimat.
- Vár valakit? Úgy tűnik a családi programunk véget ért, és amennyire kínosan indítottam, elszórakoztatnám. Vagy olvashat is, nem akarom zavarni, csak ciki lenne most arrébb kullogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Biccent egyet, de nem erősíti meg vagy cáfolja Zsófit. Alapvető emberi tulajdonság, hogyha látunk valamit, az kivált belőlünk érzéseket, ezek az érzések pedig automatikusan generálnak véleményt. Gyakran megesik, hogy egy, az utcán sétáló alakot megpillantva rossz érzésünk lesz és kellemetlennek, taszítónak gondoljuk, közben lehet, hogy a világ egyik legkedvesebb, legjóravalóbb embere. Egyszerűen csak volt egy megérzésünk, ami előítéletté fajult és olyan tulajdonságokkal ruháztuk fel az illetőt, amelyekkel nem rendelkezik. Mindennapok.
- Örvendek, Teodor. Remélem nem haragszol meg, ha mostantól tegezlek - könnyeden mosolyodik el, ebből pedig kitűnni látszik, mennyire közvetlen is valójában. Az ügyfelei többségével is tegeződik a terápia folyamán és azon kívül is, lévén nem ez határozza meg munkakapcsolatukat.
- Nem, épp egy érdekfeszítő cikket olvastam terápiás módszerekkel kapcsolatban. De szívesen fogadom a társaságot - be is csukja a kiadványt, hogy hetykén az asztal szélére dobja. Nem az a mozdulat ez, amikor valamit lecsapunk, hiszen a lapok finoman puffannak az üvegen, ő pedig kényelmesen hátradől. - Szóval az az úriember az... Édesapád? - ügyelvén arra, hogy ne legyen teljesen egyértelmű, hogy Vasváry-ról csevegnek, észrevétlenül mutat a pincérnők gyűrűjében ácsorgó férfira. Mi tagadás, nem kételkedik abban, hogy sármosnak tartják és bomlanak utána, mert bár heteroszexuális, azt azért még ő is meg tudja mondani, ha valaki jól nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy a nap azóta kitűnt-e a sűrű és komor felhő tömegen keresztül? Hogy a kisváros éledezni kezd-e? Hogy az óra jelezte, menni kell, különben saját ügyfelemtől fogok elkésni? Hogy mindenki siet a dolgára, hiszen a nap elkezdődött? Hogy a férfi kezében tartott könyv lapjai közül szállingóznak ki a jegyzetek, miközben az hangos puffanással ér földet? Hogy ujjaim remegnek meg kutyám fején, ahogy simogatom? Apróságok.
Minden eltörpül. Pillanatokon belül törpül el minden ahhoz a férfihoz képest, akire barnáimat emelem aggódva a kellemetlen ütközés után. Az aggodalom kiszáll belőle, a felismerés ingoványos érzete költözik belé, ahogy a felismerés elér hozzám. Utolsót ránganak egyszerre ujjaim kutyám fején, aki a szerteszóródó lapok közül kap el egyet a levegőben, majd ül le múltam elé farokcsóválva, hogy elvehesse tőle. Az idő pillanatokon belül lassul le, így a körülöttünk lévő, munkába igyekvő emberek, az anyuka hangja, aki könyörög a gyermekének, hogy siessenek, mert elkésnek, elhalkul. Lassú, elnyújtott tizedmásodpercek telnek el, ahogy lelki szemeim előtt lejátszódó, múltbéli képekkel vegyített tekintetemet függesztem rá, miközben felegyenesedem, mást nem érzékelek. Az elhalkult hangok kerülnek teljesen ignorálás alá: visszhangot ver gondolataim között a hang, amely először megszólított, majd a képekkel társuló érzés maga üti fel a fejét minden porcikámban. A megalázottság érzete szánkázik végig gerincem mentén, hogy mindennemű próbálkozás nélkül maradjon is ott, amíg én teljesen felé fordulok.
Hosszú évek óta az első találkozás, amiről azt hittem sosem történhet meg. Hogy a hirtelen távozásának okára sosem derülhet fény, mert kiszakadt az akkori iskolai életből. A miértekre nem érkezett válasz, csupán a balesetről osztottak meg velünk lényegtelen információkat. Hosszú évek teltek el. Már nem ugyanazok a gyerekek vagyunk, mint akkor. A tágra nyílt kékekbe mélyesztem aranyló barnáimat, hogy ugyanazzal a bizonytalan, mégis biztos felismeréssel találjam szemben magam, mint ami bennem is tombol. Hosszú évek.
- Lafayette? - a név kúszik végig minden sejtemen, ahogy kiejtem ajkaim közül azt. Hangom tisztán, lágyan cseng közöttünk, az apró, féloldalas mosoly kedvesen ékesíti arcomat. - Tényleg te vagy az? - bizonytalan nevetésem hangzik fel, jobb kezem mozdul, hogy ujjaim furakodjanak tincseim közé zavartan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mióta magához tért a kórházi ágyon és némaságba burkolózva vetett számot életének minden percével, nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszébe azoknak a csodálatos aranybarna szemek tulaja, amiket színvaksága ellenére mai napig fel tud idézni magában. A teleholdas napok önmarcangoló poklában, a cigaretta füstjében úszva megszámlálhatatlan alkalommal idézte fel és képzelte el azokat ma, benne az érzéseket, minden fájdalmat és sérelmet, amit ő maga okozhatott az akkor végtelenül kedves, mosolygós fiú lelkében. Rémálmaiban, izzadságban vergődve, némán üvöltve esdekelt bocsánatért és ígért megbocsátást és nem kért mást cserébe, csak azt az egy rosszul sikerült mozdulatot tehetnék semmissé, feloldozást nyerve a múlt terhe alól… mégis minden ébredéskor visszatér a fájdalom.
Több, mint egy évtized telt el, mióta utoljára szemtől-szemben álltak, mégis elég volt csupán egy pillantás, hogy minden kétséget kizáróan tudja, hogy Ő áll vele szemben. Kékjei ugyanazt a tinédzser fiút látják a férfias vonások mögött. Annyiszor próbálta már elképzelni ezt a pillanatot, megfogalmazni minden érzését és gondolatát, amit át akar adni, hogy tudja, mennyire sajnálja az éveket, amiket Reece sanyargatásával töltött és, hogy megérti azt, amit tett. Mert megérdemelte, még ha ez a lecke élete végéig el is kíséri. Viszont most, hogy tényleg itt áll vele szemben, kezével az ő karján az első pillanatban, képtelen megszólalni. Arca fehérebb színt ölt, kékjei szinte pislogás nélkül merednek a férfira, ajkai kiszáradva követelik nyelvének érintését, hogy ha csak egy pillanatra is, de újra élettel töltse meg azokat. Nem hall mást, csak reszelős lélegzetvételeinek kínzó neszét, szívének vad táncával elegyedve. És nem érez mást, csak a tompa lüktetést végig a gerincén…
- Reece... - leheli csupán a nevét, miután a hideg végigjárta mindenét a sajátja hallatára. Olyan rég használta a középső nevét, hogy minden szájból idegennek hat, kivéve Reecéből. Hangja elemi erővel rántja vissza a múltba és félő, hogy soha többé nem ereszti.
Szólásra nyitja ajkait, erőt gyűjtve a szavakhoz, amik még ki sem forrtak benne, de a másik lágy nevetése űz ki minden megkezdett gondolatot a fejéből. Döbbenet ül ki arcára, ahogy figyeli a jelenséget, majd szemeit lesütve biccent automatikusan egy aprót. Tekintete végigsiklik a szétszóródott jegyzeteken, az egész éjszaka lázas munkáján, ami most mégis jelentéktelennek tűnik. Bizonytalanul nyúl végül mégis a kutya felé, hogy az egész egy apró részletét megmenthesse. Addig is van ideje, hogy összeszedje magát. Csak egy kicsit…
- Mit... - hangja bizonytalanul cseng, hogy halkan torok köszörülve haljon el. Tekintetét félve vezeti vissza Reece-re, hogy végül fejét megcsóválva űzze ki fejéből a kérdés maradékát. Nem ez a megfelelő… - Én sajnálom - rekedten, de a lehető legőszintébben hagyják el ajkait a szavak, akkor mégis miért érzi hazugnak őket? Keze megrándul maga mellett, ahogy ellenáll a kísértésnek, hogy a hátához érjen, oda, ahol a másik okozta sebeket viseli a felszín alatt. Kékjei Reece aranybarnáin függnek, szinte kétségbeesve várva a pillanatot, mikor végre, annyi év gyötrődés után ő is fellélegezhet. Vajon megkaphatja bármikor is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Meglepett az, hogy ennyire őszinte volt velem, mert a legtöbb esetben elhülyéskedik, többnyire viccet űz a hivatásomból, amit már megszoktam. Sokszor már fel sem veszem, ha azzal állít be, hogy áldjam meg, mielőtt még lángra gyúlna a kereszt, most viszont nagyon is komolyan hangzottak a szavai, s tudtam jól, hogy komolyan gondolja. Még akkor is, ha nem nézett rám.
- Magadnak is köszönheted Ráhel, nagyon sok erő lakozik benned, Isten jó útra terelt, ezért is tudtál talpra állni - nem akartam körbeudvarolni a szavakkal, de ez volt az igazság. Hittem benne, hogy az a sok beszélgetés gyümölcsöt érlelt az elméjében. A húgomnál is meg kellett volna indulnia ennek a folyamatnak, ő viszont valami oknál fogva elzárkózott tőlem. Hallani sem akart a hitről, és a segítségemből sem kért, ez pedig elkeserítő volt. Sóhajtva pillantottam még végig rajta, s ezt követően jött egyik pillanatról a másikra a megdöbbenés, s az a beszélgetés, mely a pokol mezsgyéjére sodort. - Igen, csak ennyi - vágtam rá ismét a választ, persze egyáltalán nem úgy reagáltam, ahogyan kellett volna, mert a történtek miatt komoly viharok dúltak a lelkemben. Tudtam jól, hogy nagyot hibáztam ma este, s most, hogy kiderült, Ráhellel, csak még rosszabbul éreztem magam.
- Hogyan? - ahogy tovább beszélt, s körül írta, hogy kivel is találkozott, annak hallatára elkezdtek égni a füleim, talán még el is vörösödtem, miközben a szívem egyre szaporábban vert, s úgy éreztem, hogy le fogok bukni előtte. - Ezt most..hogy érted? - nyeltem egyet, mert emlékeimben még mindig ott élt az a tinédzser lány, aki szerelmet vallott. - Nem…nem érezhetsz semmit Ráhel…- vágtam rá, de érezhetőt volt, hogy feszült lettem, s ideges. Meg kellett volna mondanom, hogy én voltam ott a bálon, de hogyan is tehettem volna ezt? Nem, talán nem kell, hogy megtudja. Vagy tudja? - Csak azért, mert találkoztál valakivel, ilyen nincs, hogy egyből érzelmek. Biztos sokat ittál - vágtam rá, de éreztem, hogy egyre nehezebben tudom kezelni ezt a helyzetet. - Talán haza kéne menned, hogy kipihend magad, nem? - finoman céloztam arra, hogy jobb lenne, ha elmenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az utcákon megjelentek a karácsonyi díszek. Először a fényfüzérek kezdték körbeölelni a kirakatok széles ablakait, aztán megbűvölt hóemberek fakadtak dalra, és néhol egy-egy Mikulás is táncra perdült. Jellegzetes illatok terjengtek az egyébként hideg levegőben, aztán néhány napra rá én is megjelentem a kavargó tömegben, akiket elkapott a szokásos bevásárlási láz. Nézelődtem szótlanul, arcomon halvány mosollyal. Hagytam, hogy magával ragadjon a hangulat, hogy egy kis csend és nyugalom költözzön a szívembe. Valami, amire régóta vágyom. Valami, amiről azt hiszem, talán az ünnep majd megadhatja nekem.
Aztán az egyik olyan napon, amikor szabad lejárást kaphattunk a faluba, Karola elhívott a cukrászdába, hogy igyunk meg valamit. Sejtettem, hogy valamilyen céllal teheti ezt, de végül is igent mondtam. Lehet, hogy csak én gondolom túl a dolgokat. Mármint ez elég jellemző rám, de próbálok rajta változtatni. És nagyon is vágyom arra legbelül, hogy társaságban legyek, csak megszoktam már a gubbasztást. Úgyhogy felöltöztem, bár nem elég jól, így most kissé vacogósan baktatok le a Fő utczán, hogy egy lámpaoszlopnak dőlve az ő felbukkanását fürkésszem. Mindig olyan időpontban megyünk, amikor nincsenek túl sokan, és most különben is inkább vásárolnak az emberek, mint beülnek valahova találkozni. Arra ott lesz a heteken belül aktuális karácsony. Nekünk pedig a hazautazás miatt nem hiszem, hogy lesz időnk akkor összefutni. Ó, és jut eszembe, a barátaimnak még mindig nem vettem semmit... De legalább a családot letudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

BALÁZS atya
suli után az étterem előtt | #nicetomeetyouGIF



Nem akar ez összejönni szegénynek. Aláhullik a háló, én meg csak figyelem. Nem tudom, érte nyúljak-e, visszalebegtessem-e neki, vagy azzal csak gondot okozok, esetleg még rossz néven is veheti, hogy beleavatkozom a munkájába. Ezen tépelődöm magamban, amikor megszólít a magasból. Felkapom rá a fejem.
- Ó, én... én csak... - kezdek hebegni mosolyogva. - Szóval engem csak érdekel, milyen lesz, ha elkészül - mutatok el kicsit az étterem felé. Lenne itt számomra munka? Komolyan? Csak így? Az a helyzet, nem fordult még meg komolyabban a fejemben, hogy dolgoznék. Úgyhogy nem is fűzöm tovább a szót, remélem, így világossá tettem, hogy szimpla nézelődő vagyok. Noha azért motoszkál bennem a dolog. Már csak kiváncsiságból is.
- Igen - simítom meg derűsen sálamat, lehajtva kicsit a fejem, ahogy lepillantok rá - Mikhail Kazanov és Ardai Tánya professzorok - felelem nagy bólogatva, bár fogalmam sincs, neki mondanak-e bármit ezek a nevek. - Ön is a Bagolykőbe járt? - adja magát kérdésem. Érdeklődő tekintettel pislogok rá felfelé, azonban már nem soká kell a magasba kémlelnem, hiszen leérkezik hozzám.
- Hú - nyújtom a kezem, elkerekedő szemmel mosolyogva, miközben megtudom, kivel van dolgom - Örvendek. Thomas Middleton, navinés prefektus - biggyesztek oda én is egy jelzőt a nevem mögé vigyorogva. Nekem ez a titulusom és úgy feltételezem az imént elhangzottakból, hogy ez számára jelentőséggel is bírhat.
- Honnan jött az ötlet... hogy... szóval miért Noé bárkája? - variálok kicsit azon, hogyan tegyem fel a kérdésemet. Végül így sikerül. Közben elpillantok kicsit az említett étterem felé, aztán figyelem a jó kiállású férfit, ismét zsebeimbe csúsztatva kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A múlt ködös képei sejlenek fel, összecsúszva, mikor melyik alkalom mutatja meg magát a rejtett tekintetem előtt, amit a lelkemben hordok. Ahogy egy őszi napon elvárt úgy bukkannak fel a hűvös, nyúzó és kellemetlen levegő mellé az ugyanilyen jelzőkkel illethető emlékképeket, melyek évek óta, most először jutnak eszembe. Hosszú évek teltek el azóta, hogy egymással szemben álltunk, akkor még gyermekekként. A meg nem értettség a megalázottsággal keveredett, ahogy a nevetésük elhalt a hátam mögött, míg én töretlen mosolyogva sétáltam vissza a szobámba, hogy az újonnan felszakadt sebeket kezeljem le. Most nincsenek felszakadt sebek. Azok beforrtak, ahogy az évek haladtak előre, így a múlt sérelmei nélkül vagyok képes állni a férfi előtt, kinek arcvonásai egy cseppet sem változtak, mióta utoljára figyelhettem meg azokat. Soha nem fogalmazódott meg bennem, hogyha életem során még valaha láthatom ezt a kék tekintetet, vajon mit mondanék neki? Felemlegetném a múltat, vagy azon túl lendülve beszélgetnénk arról, eddig mit éltünk át, mit értünk el? Itt állva, ezen az őszi és hűvös napon sem vernek mély gyökeret ezen gondolatok a fejemben.
Nevetésem hal el a kellemetlen fuvallatban, kedves mosollyal bólintok egyet felé, miközben lassan húzom ki tincseim közül ujjaimat, hogy a maga elé lehelt nevet erősítsem meg. Bár kérdések ezrei cikáznak át fejemben, mégis mindössze töretlen mosollyal követem tekintetét, amely végig siklik a jegyzeteken. Aranyló barnáim zizzennek papírról papírra, amiket mintha eddig észre sem vettem volna. A viszontlátás öröme okán ignorált valóság cseppenként tér vissza a körülöttünk lévő térbe, ahogy agyam fokozatosan engedi neki. Az anyuka a gyermekkel eltűnt, az emberek gőzölgő kávéjukkal sietnek úticéljuk felé, az eddigi csendbe kúszik be a morajlás: éledezik a kisváros. Hangjára emelem rá pillantásomat, félre biccentett fejjel, csillogó tekintettel állok múltam előtt, hogy a végül fel nem tett kérdés lebegjen köztünk. Lesütött tekintettel guggolok le, legalább a közelemben lévő jegyzeteket kaparom fel a földről. Felkapom fejemet. Kékjeibe fúrom tekintetem, ahogy felpillantok rá. Sajnálja. Én nem szeretném sajnálni. Nem szeretnék a múlt mocskos karmai közé kerülni újra.
Térdeimre támaszkodva kelek fel, hogy messzebb lépjek és a maradékot felszedhessem. Lafayette előtt állok meg, miközben felé nyújtom a jegyzeteket, alattuk a könyvvel. - Ne tedd - villantom meg olyan jól ismert mosolyomat. - A múltat nem tudjuk megváltoztatni, Lafayette. Ennyi év távlatából talán, ha lehetőségünk is lenne rá, akkor sem lenne már érdemes - hiszen a múltja, ha nem is határozza meg az embert, de formál rajta.
Rajta vajon mit formált?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mióta bejött a hideg, igyekeztem egy kicsit melegebben öltözni, így ma egy farmert kaptam magamra, egy kötött fehér pulcsival, barna bakancsot húztam, sötétszürke kabátot, s végül egy fehér, kötött sapkát is felvettem, mert a füleim hamar meg tudtak fájdulni, főleg akkor, ha fújt a szél.
Benivel volt találkozóm, amit nagyon vártam, több okból kifolyólag is. Egyrészt, nagyon rég nem volt már időnk egymásra, mindkettőnknek akadtak magán jellegű gondjai, ráadásul a suli sem lett könnyebb, sőt. Megszaporodtak a teendők, a tanulni való, magam is úgy éreztem, hogy egyre többet követelnek tőlünk a tanárok, s már elmúltak azok a kis elsős évek, amikor még szemet hunytak a hiányosságaink felett.
A faluba sétálva volt mit nézni, gyönyörű díszekben pompáztak az utcák, az ablakok, s a kirakatok. Már tényleg csak a ropogó, friss hó hiányzott a talpunk alól, mellőlem meg Beni. De hol is lehet ez a fiú?
Leérve ide-oda pillantottam, míg végül egy közeli oszlopnak dőlve megláttam őt, azonnal mosoly futott az arcomra, s egy gyors körbepillantás után át is rohantam hozzá az utca másik felére.
- Sziia Beni! - két puszit is kapott az arcára, mert ki tudja, mennyi ideje várakozott már rám, bár remélem, hogy nem késtem túl sokat. - Olyan, mintha ezer éve nem láttalak volna. Na gyere, üljünk be és igyunk egy jó kis forrócsokit, közben mesélj, mizu veled? - karjába karoltam, s bizony nagyon is kíváncsi voltam rá, hogy mi a helyzet, mert emlékszem, hogy mennyire megviselte őt az, amit Theon művelt. Bíztam abban, hogy azóta már helyrejött, ráadásul a madarak is azt csiripelték, hogy tetszik egy lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ha arra a vetkőzősre gondolsz, akkor igen, abban. Én nem láttam, csak a csajom…az akkori csajom. Oda volt érte, mindig azzal nyúzott, hogy jajj Lucas te is táncolj már. De most úgy őszintén, úgy nézek ki, mint egy táncos? - nevetve ráztam meg a fejem, el nem tudtam volna képzelni azt magamról, hogy ilyet valaha is bevállaljak. Kizárt. Jó, legfeljebb fogadásból, de azt is csak haverok közt, nem pedig életvitel szerűen.
Közben ahogy Margaréta arcát fürkésztem, észrevettem ám, hogy talán egy kicsit zavarja a téma, ezt mondjuk nem csodáltam. Nem is feszegettem tovább a témát, ahogy a későbbit sem, melyből megtudtam, hogy hozzám hasonlóan járt. Mivel megéltem én is hasonlót, pontosan tudtam, hogyan is érezheti magát, ezért maradtam inkább csöndben, s próbáltam inkább vidámabb témák felé terelni a beszélgetést. - Futurisztikus cowboy, hm. Végül is, miért ne. Ha lesz valami jelmezbál, komolyan beöltözöm, de csak akkor, ha te is. Neked is kéne valami jelmez, hm mondjuk…lehetnél Leia hercegnő a Star Warsból, az megvan? Légyszi, mond hogy láttad - egy kicsit reménykedtem ebben, mert a legtöbb lányismerősömnek halvány lila gőze sem volt arról, hogy ez mégis mi lehet. Közben éreztem, hogy kezd igen csak lehűlni a levegő. - Te nem fázol? Lassan visszamehetnénk a kastélyba - jegyeztem meg, s közben felkászálódtam a stégről, kezemet meg nyújtottam, hogy ha segítségre lenne szüksége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

Úgy érzem kicsit félreértette a megjegyzésem. Hogy véletlenül, vagy szándékosan, az most teljesen mindegy. És talán jobb is így. Úgy jöttem vissza ide, hogy mindennek hátat fordítok, ami a múlt, és tessék. Újra ugyanott találom magam, és ugyanannyira tehetetlenül.
Nem tudok, és nem is akarok vitába szállni, noha kicsit túlzásnak érzem a hirtelen dicséretet. Viszont nem tudom megcáfolni. Erős vagyok, azzá váltam, és magamhoz képest, tényleg pozitív a fejlődés, ami végigment bennem, és mégis... nem tudom teljesen jónak érezni magam. Mellette valahogy sose.
Minden összedől hirtelen, és lassan, de rájövök, hogy az a nyamvadt maszk a kiváltó ok. Azonban egyszerűen nem tudom mire vélni. Persze sejtem, hogy Léda miatt tajtékzik, de akkor is érzem, van valami más is ott, és talán életemben először szeretnék legilimentor lenni, hogy kiszedjem a fejéből, mégis mi baja.
Ehelyett kifakadok, és tényleg őszintén zúdítom rá mindazt, ami bennem van, mert ő a hibás. Minek jött ide? Miért engedett meg? Miért kért meg valamire, hogy okot adjon arra, újra és újra találkoznom kelljen vele? És bár tagad, miért érezteti mégis azt, hogy nem ezt gondolja? Vagy ezt már csak én látom a dolgok mögé?
- Nem tudom, feltűnt-e, de józan vagyok - szalad magasba a szemöldököm, mert bárcsak ráfoghatnám az alkoholra, bárcsak tényleg amiatt lenne ez az egész kaszvaty a fejemben, meg bennem. Akkor az holnapra elmúlna, nyoma se lenne, és én se vágynék tovább olyas valamire, amire felesleges.
- Talán elmondhatnád, hogy mi bajod. Annyira szörnyű ez? - halkan kérdezek rá, most belenézve a szemeibe, de érzem azt is, hogy nem kellene.
- Te tudhatod a legjobban, mióta csak ismerlek, ez van. Azt hiszed nekem annyira jó? Nagy szavakkal dobálózni, hogy nincs mögöttük valóság, szerinted
képes lennék erre? Feltenném a barátságom Lédával, tojnék arra, ami vagy, ha mindez, csak hazugság lenne? Szerinted élvezem, hogy olyas valaki iránt vannak érzelmeim, aki már elkötelezte magát? Szerinted jó az nekem, hogy olyas valamire vágyok, ami az életben nem lesz az enyém? Mégsem akadok ki, és kezdek idegbeteg módjára viselkedni - ahogy most sem. Lassan, nyugodtan, szépen tagoltan mondom ki a gondolataim, esélyt sem adva neki arra, hogy azt higgye, ez is csak egy hülye tréfa tőlem. Bárcsak az lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyszerre csend és borzalmas zsivaj. A kezdeti sokk lassú múlásával ébredeznek nyugtalan gondolatai, mik egymást kergetik, ezer, meg egy kérdést üvöltve és csupán töredéknyi választ suttogva. Kékjei a múlt megtestesülésén függnek, bennük zavarba ejtően sok érzéssel és kérdéssel, mégsem képes hangosan is megfogalmazni kétségeit és bizonyosságait. Mert mind a kettőből akad bőven, csak elég mélyre kell ásni… és ő mást sem csinált az elmúlt évtizedben.
Nagyon sokáig magának se merte bevallani arra az egy miértre a választ. Tagadta maga előtt az igazságot, mert őszintén szólva, nem akart kilógni a sorból. Nem akart más lenni, mint a többiek, ezzel kilógva a sorból és célponttá válni. Ezért azzá tette Reecet. Évekig hordta magán a céltáblát, amit Sebi akasztott a nyakába és mégsem tört meg, hanem felül kerekedett. Utólag könnyedén belátja, hogy erre ő sosem lett volna képes, akkor nem. Gyenge volt a népszerű külső alatt, ezért a nálánál gyengébbeken uralkodott. És ennek közepén volt ott Ő, aki akaratán kívül fordította ki az egész világot a lába alatt. Ehhez pedig nem kellett több, mint egy pillantás és az a mosoly. A mosoly, ami a válasz a miértre.
A feszült pillanatban, mikor szavai után az örökkévalóságnak érződő csend üti fel a fejét, akaratlan suhan át a bárgyú gondolat a fejében; mi lett volna, ha? Mi lett volna, ha megemberelve magát és felvállalva minden érzését és gondolatát, válaszol a soha fel nem tett kérdésre, ami mindig ott lapult azokban az aranybarna szemekben. Mi lett volna, ha őszintén vall és ha nem is a kezdetektől, de gátat szab a folytonos szekálásnak? Talán minden másképp alakult volna, talán minden ugyanúgy… túl sok a bizonytalan tényező.
Kékjei Reece minden mozdulatát követik, mintha most akarná bepótolni a kimaradt éveket és minden részletet mélyen el szeretne raktározni. Képtelen megmozdulni, ahogy a segítséget nyújt, csak áll, ingatag lábakon, vállán a már ólomsúlyú táskával, kezében a megmentett jegyzet darabkájával, hátában a képzelt fájdalommal.
Lassan emelkedik meg végül szabad keze és egy reszketeg sóhaj kíséretében dörgöli meg orrnyergét, kísérletet téve a feszültség és zavar elengedéséhez. Ahogy Reece végül megszólal és kékjei zizzennek egyből arcára, egy halovány mosoly költözik arcára, hogy a folytatás hallatán végül a döbbenet, a feszültség és az örökös szomorúság keserű elegye nehezedjen rá elemi erővel. Ilyen érzések mellett mégis hogyan képes ekkorát dobbanni a szíve a rég látott mosoly láttán? Erre talán még maga Odin sem tudná a választ.
- Nem érdemes… - leheli maga elé a szavakat, szinte öntudatlanul. Ádámcsutkája heves táncot jár, ahogy visszanyeli torkából a gombócot és próbál úrrá lenni a mellkasát feszítő érzésen. Szemei lecsukódnak, hogy átadhassa magát a megsemmisítő ítéletnek, amit Reece szavai mérnek rá. Tudja, pontosan tudja, hogy igaza van, tudja, hogy megérdemli, mégis az elmúlt pár percben önzőn és naivan várta a megbocsátást.
- Igazad van - ajkaira őszinte mosoly kerül, ahogy kékjeit kinyitva emeli fel fejét ismét. Ujjai lassan mozdulnak felé, hogy miután visszanyerte lélekjelenlétét vehesse át tulajdonát, kínosan ügyelve arra, hogy véletlenül se érjen hozzá.
- Csak egy valamire válaszolj… kérlek - hangja kedvesen száll a reggeli szellővel, amit mosolya enged útjára, miközben szemeiben szomorúság honol. - Jó életed lett? - a kérdés olyan halkan hagyja el ajkait, mintha egy féltve őrzött titkot árult volna el. Ha a kérdés nem is, a válasz bizonyosan az lesz. Egy régóta várt kincs, ami elhozhatja a belenyugvás egy apró szeletét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Olyan furcsa érzés zsebpénzt kapni. Eddig sosem kaptam, mert nem kellet. Otthon éltem, mindenem megvolt, ha kellett valami, megvették nekem. Most egy olyan hálóteremben próbálok aludni, ahol másik három ember szuszog, osztozni kell a fürdőszobán és a privát terem csak addig privát, amíg valaki be nem jön, onnantól van egy nyitott privát terem, ami határozottan szemben áll azzal, amit eddig annak hívtam. Azonban, mivel gyakorlatilag nincstelen vagyok. Az anyám utcára tett, a keresztszüleim fogadtak be. Akik nem egy párként a keresztszüleim, de együtt vezetnek egy házat, szóval most én is ennek a háznak vagyok a tagja, és bár Damyan nem a gyámom, mégis, ő adott pénzt nekem, hogy egy kicsit nézzek körbe. Ugyan karácsonyi díszítés még nincs, de italok karácsonyi ízben már igen, szóval csak találok valamit magamnak. Remélem, hogy valóban így lesz.
Az utcán állva sokáig hezitáltam, hogy melyik hely is lesz az ideális, hiszen a cukrászdában vannak sütemények, a teaházban tea, az espressoban pedig kávé, de, hogy karácsony ízű forrócsoki hol lehet, az nagyon jó kérdés. Végül a cukrászdánál állapodtam meg, pont akkor, amikor a kezeim és a nózim már teljesen átfagytak, a teljesen alatt pedig azt értsd, hogy hiába vettem levegőt, már teljesen összeszűkültek az orrjárataim, és csak olyan picit ment át rajta a csípős hideg. Még a hideg is kirázott tőle.
Belépve azonban, a jó meleg vár, egyből érzem, ahogy a sapkám leveszem, és reszketeg ujjaimmal kicsit átmozgatom a sapkától kócossá vált hajam. Aztán jön a következő kérdőjel. Itt hogyan működik a rendszer? Vannak, akik ülnek, mások sorban állnak, megint mások kicsit arrébb téblábolnak. Aztán van, aki kezében viszi el az italt, van, aki elé a pincérnő teszi le a süteményt. Eléggé bonyolultnak tűnik. Maradni akarok, de nem akarok leülni, és beégetni magam, szóval beállok a sorba és finoman megkocogtatom az előttem álló hölgy vállát.
- Elnézést, zavarhatom?
Ha rám pillant, próbálok nem úgy mosolyogni, mint egy hibbant, és megpróbálok önálló emberi lény módjára feltenni egy kérdést. Lehet, hogy először azzal a bizonyos Ambrózy Henrikkel kellett volna találkoznom a dolog miatt, és nem rögtön belecsapni az életbe? Meglehet.
- Szeretném megkérdezni, hogy ha itt akarok fogyasztani, akkor le kell ülnöm egy asztalhoz vagy előbb sorba kell állnom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mintha valahol teljesen normális dolog lenne az, hogy ő, ilyen későn, még idekint ücsörög. Itt a hét vége, ő pedig, ahogy azt ígérte, ahol tud, segít alapon vállalta el, hogy a zártkörű rendezvényen szolgál fel a pizzázóban, alkalmisként, mert miért ne kínozná magát, hogy aztán valami vacakra költse. Eddig úgy néz ki, új lábakra gyűjt, mert azt most lejárta, elszokott attól, hogy totál talpon van folyamatosan, amint az ember tanárnak áll, megtanul asztal mögött ülni és élvezni. Most is élvezi, noha nincs asztalra, csak a pad, ahova leült, lábát kinyújtva pihenteti azt és ugyan, ezt otthon is tenné, de leült, hogy váltson pár üzenetet a mobilján, aztán az történt, hogy már valami idétlen videót néz, természetesen macskákról és egymagában, némán rázza a nevetés, közben pedig cigarettázik. Kicsit hűvös van, de ő ezt jól bírja, és a helyiség fülledt levegője után, egyelőre erre is van szüksége, tudja, ha hazaér, talán zuhanyzás nélkül dől be az ágyba és reggelig meg sem moccan, ha az álom is sikerül. Ha nem, akkor végignéz valami filmet és aztán nekiáll még csesztetni a beadandóit. Jól áll időben, mindig egy keveset abból, ami távolabbi időpont, sokat, ami sürgős és nem pánikol, mert akkor dől az egész. Sok mindent tanult, főleg időt beosztani és ennek, úgy néz ki, senki sem issza meg a levét, nem is szeretné, így aztán, egy-két ilyen plusz alkalom belefér. Ez az utolsó tanéve a Bagolykőben, aztán az egyetem lazább, levelezőn maradva felszabadul kicsit, még csak fantáziál róla, mire fordítja majd azt az időt, de kétség sem fér hozzá, hogy meg lesz majd a módja.
A tér maga, minden tudása szerint kihalt már, a normális emberek alszanak, akik pörgősek, meg még valami szórakozásra alkalmas helyen vannak. Kifele menet ledöntött egy pohárka meggysört, mert annyira jó illata volt, hogy egész este azért sóvárgott, így külön öröm, hogy a dohány bukéja mellett, a kellemes íz emléke terjeng még ízlelőbimbóin. Nem emeli fel a fejét, elmerül még kicsit, mielőtt felállna innen, de félő, elkövette a legnagyobb hibát, leült és innen majd csak daruval szedik fel. Annyi baj legyen, gondolta, és a következő videóra nyomott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megígérte Imolának, hogy mire hazaérnek a papáékkal, pillecukor szelet fogja várni otthon. Ez az édesség attól különleges, hogy a rajta lévő habosított cukorlepkék, ha hozzájuk érnek, néhány percig, pár centire a sütemény felett elkezdenek repkedni, majd a rájuk vetett bűbáj elmúltával leereszkednek helyükre és újra ehetővé válnak. Hiába remek átváltoztatásban, ilyen kunsztokra nem képes. Így hát ahelyett, hogy elpocsékolná a karácsonyi süteményekhez szánt, jó előre beszerzett alapanyagokat, eljött a Czukorvarázsba, ahol mesterien készítik ezt a nyalánkságot is, sok más mellett. Ha már itt van, ad az érzésnek és megeszik egy szelet finomságot ő is, bár most boldogsághormon szintjét nem kell helyrebillentenie. A cukrával már más a helyzet. Azt sosem árt megtámogatnia, hogy bájos, élces önmaga tudjon maradni, minden körülmények között. Belépve megáll a sorban. Elég lassan haladnak, mert Erzsike, a Holdfény utca első számú idős hölgye épp válogat. Szerencsére hősnőnk nem siet így joviális mosollyal ajkán hallgatja az űnyölódést. Pont tenyerébe fojt egy feltörekvő kuncogást a hallott párbeszédre, amikor megkocogtatják a vállát. Jókedvűen fordul hátra - Nem zavarsz, mond csak - mosolyog az őt megszólító kamaszlányra kedvesen, majd miután a nevezett felteszi kérdését, továbbra is vidáman és segítőkészen válaszol - Ha látatlanban tudsz választani, akkor csak ülj le és kiviszik neked, amit a sütilapról kinéztél. Mondjuk, én mindig szeretem meg is nézni ezt a sok finomságot, egyik-másik olyan szép - beszél miközben a jóságos matróna végre fizet és pár pillanattal később, egy nagy doboz édes kísértéssel felpakolva, most már nagy sebbel-lobbal elhalad mellettük. - Viszlát Erzsike! - int oda neki hősnőnk, mire a hölgy szélesen rámosolyog - Minden jót Etelkám! - hangzik a kapkodó, de szívélyes elköszönés, majd az idős hölgy már ott sincs. Ekkor hősnőnk elneveti magát - Mindig eltéveszti - magyarázza a lánynak, hogy min derül ilyen jót, ha esetleg figyelt volna - A nevem igazából Elektra, de nincs szívem kijavítani - mondja, s közben mindjárt ő követezik. Az előtte álló, egymást el nem engedő ifjú párról azonban szinte lerí, hogy ez lehet maximum az ötödik randevújuk. Jó helyet választottak. Itt aztán biztosan találnak megfelelő afrodiziákumot, hisz köztudott, hogy már maga a csokoládé is annak számít. Na igen. Nehéz is a választás. Ellesznek vele ők is egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A bennem tomboló csendet, mindössze a fel-felvillanó emlékképet tudták megszakítani, homályos, foszlányokkal teli hangokkal, míg a valóság foggal-körömmel küzdött azért, hogy visszarángasson a talajra. Nem tudom mit mondhatnék. Nem tudom mit kellene éreznem. Utálattal vegyített megvetést? Esetleg felhőtlen örömöt, a múltat magunk mögött hagyva, amiért láthatom? Félelmet, mert ismét a semmiből csöppent az életembe, mint annak idején? A köztünk lebegő, fel nem tett kérdések, melyikünkből fognak felbukkanni először? Megtörik a jég, vagy mosolyogva, egymással kezet rázva lendülünk túl a sérelmeken, hogy sután intve egymásnak ismét elváljanak útjaink? Vajon képes leszek elhinni, hogy az előttem álló, aki színtiszta kék tekintetével követi úgy mozdulataimat, mintha kámforrá válhatnék, megváltozott? Kaphatok-e arra garanciát, hogy az akkori önmagát maga mögött tudva áll most előttem?
Ahogy a papírhalommal kezemben felpillantok rá, elhiszem: van rá garancia. Ott van abban a különösen csillogó szempárban, amit több, mint egy évtizede nem láttam. Egy évtized. Hosszú idő óta először kell túl lendülnöm saját ellentétes érzelmeimen, amit a múlt ködös képei okoznak. Nem. Nem kell rajtuk túl lendülnöm. Már megtettem. Igen. Megtettem, ahogy Lafayette kilépett nem csak az én, de az iskola teljes életéből. Nincs értelme kapaszkodnom abba, ami elmúlt, bár akkor súlyos sérelmeket - és sérüléseket - okozott, mára már behegedtek, ahogy az apám keze által hagyott nyomok is. Mégis, ahogy előtte állok, ahogy elkapom pillantását, ahogy elmélyedek azokban, mielőtt válaszolnék, megmagyarázhatatlan nyugtalanság jár át. Pillanatra ül ki arcomra a döbbenet: különösen csillogó tekintetében villan meg a… szomorúság? Lehetséges lenne? Villámcsapásként érkezik a válasz, hiszen szavait maga elé leheli, végül szemeit lehunyja. Zavartan pislogok, magamban igyekszem helyrerakni az összes felbukkanó kérdést: mégis hogy van mersze mindazok után bűntudatot kelteni bennem ennyi év elteltével? Alsó ajkamba harapva nyelem vissza a feltörni kívánó végzetes ítéletet - amely mindkettőnket elemi erővel döntene le a lábáról. Mire felpillant mosolyom ül ajkaimon, hogy szemben találhassam magam az én ítéletemet hordozó szempárral.
- Nem erre a válaszra számítottál, igaz? - mélyen zengő baritonommal együtt indul meg a szellő, hogy tarkómon álljanak égnek tőle a pihék. Lesütött tekintettel mosolyodom el, immár a jegyzetektől mentes kezem csúszik tarkómra, ahogy halkan felnevetek. Mindenem a részletekben rejlik: még ő sem tudja elvenni tőlem a tudásvágyam oly’ sértő érzetét, ami csak erre vágyik. - Bocsáss meg, nem akartalak megbántani - felsandítok rá, tarkómra csúsztatott kezem dörzsöli meg azt aprón, mintha ismét a Roxfortban lévő gyermekek lennénk. A macskakövet figyelve szólalnék meg újra, de megelőz. Barnáim kerekednek ki, felkapom fejemet. Meglepettség, értetlenség és bűntudattal összefolyó tekintetem függesztem rá, mielőtt szélesen elmosolyodnék, ami nevetéssé növi ki magát pillanatokon belül. Őszintén nevetek, hangosan. A sors iróniája sosem alszik? Másik kezem is tarkómra csúszik, ott kulcsolom össze ujjaimat, majd pillantok fel a szürke felhő tömegre.
- Attól félek, hogy túlságosan is az lett - lehunyom szemeimet, mosolyogva konstatálom kutyámat, ahogy lábamnak dőlve ül le mellém. - Végre van lehetőségem megtenni azt, amit évek óta meg kellett volna, csak sosem volt rá lehetőségem... - fejemet előre biccentem, mosolytalan arccal fúrom tekintetem az előttem állóéba. - Köszönöm - pár másodperc elteltével villantom meg állandó mosolyomat, végül lesütött tekintettel hajolok le, ujjaim közé veszem a pórázt és egyenesedem fel ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez egy egész jó nap volt, mert reggel hozzám vágtak egy fél kiflit, szalámisat!, meg egy pohár kávé is landolt mellettem, igaz felborult, de az a néhány csepp, ami benne maradt, hmm, mennyei volt. Ki is nyalogattam a poharat, majd tisztességes csövesként kidobtam azt a megfelelő helyre, nem voltam olyan bunkó, mint némelyik puccosan öltözött bájgúnár. Aztán délig sikerült néhány pénzérmét összekunyerálnom, amiből futotta egy kalácsra. A délután nagy része kukázással telt, lett egy új sálam, meg egy cipőm is, igaz egy számmal kisebb volt, így kénytelen voltam lyukat vágni az orr részébe. Csak az esték voltak szarok, mert este tök egyedül maradtam, magányosan. Az emberek már nem bóklásztak kint sötétedés után, rohadt hideg is volt, és szinte zsongott a fejem ettől a borzasztó nagy csendtől.
A harag, ami az elején motoszkált bennem, s az a küzdelem, amit azért tettem, hogy kimásszak ebből a lehetetlen helyzetből, elmúlt. Mivel jobbára csak kiröhögtek, leköptek vagy félve menekültek el előlem, nem igazán tudtam kitörni. Munkát nem kaptam, csak két jó nagy pofont, hogy mit képzelek, hogy ilyen büdösen odahúzom a belem. De mégis, hol kellett volna összeszednem magam? Hiába próbáltam minden nap visszaemlékezni, nem jutott az eszembe semmi. Még csak a k…ott nevemre sem emlékeztem. Voltak napok, mikor begubóztam emiatt, meg voltak ilyen jobbak, mikor élni próbáltam. Most viszont nem is érdekelt az, hogy melóm legyen. Egyszerűen csak ültem az egyik padon és bámultam a csillagokat, míg fel nem figyeltem némi mozgásra. Oldalra pillantva láttam, hogy egy közeli padon valaki helyet foglalt, meglepett, hisz már jócskán elmúlt éjfél, legalábbis azt hiszem. Nem akartam ráhozni a frászt, de mikor láttam felizzani kezében a cigarettát, sóvárogni kezdtem. Olyan jó lett volna rágyújtani egy cigire. Valamiért volt bennem egy gát, nem szívesen szerettem kéregetni, ha nem volt muszáj, de most komoly késztetést éreztem, hogy odamenjek.
Még mindig sántítottam a lábamra, az valahogy nem akart gyógyulni. Így sántikálva indultam meg a fényforrás irányába, majd nem túl közel, de hallótávolságon belül álltam meg. - Hé te, meg tudnál dobni egy cigivel? - talán jófej, és ad egy szálat, vagy nyakon ver, mint legutóbb az a két baromarc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megnyugvással tölt el, hogy nem egy nagyon morcos nénit találtam meg a kérdésemmel, hanem egy egészen kedves hölgyet, aki ráadásul nem is néz rám úgy, mint aki azt hiszi, hogy szórakozom vele. Tudom, hogy azok, akikkel most egy évfolyamon vagyok, már nagyon ismerik a járást a faluban, és remélem, hogy egy nap én is olyan leszek, mint ők: valaki, akinek nem kell a legalapvetőbb dolgokat is megkérdezni.
- És nem bánják a többiek a sorban, hogy hosszan nézelődök?
Bár annyira már leszűkítettem a dolgok, hogy valami olyan édességet ennék, amiben van narancs, mert forrócsokiban annyira nem preferálom ezt az ízt, de mégis nagyon szeretem. Szóval sima étcsokis forrócsokit fogok inni, és hozzá valami narancsosat eszek. De ha húsz féle narancsos van, akkor lehetetlenség lesz választani. Ahj, pedig Damyan megkérdezte, hogy eljöjjön-e velem! Nem kellene azt mutatnom, hogy nem vagyok elveszett, mert jelenleg ez az egész hirtelen jött kényszer szocializáció nagyon rosszul áll neki, és csak remélni merem, hogy amikor riadtan vagyok ideges, akkor a másik énem nem akar felszínre törni. Szeretném, ha a kígyót teljesen megtanulnám irányítani. Most még vannak esetek, amikor nagyon hadakozunk egymással. A pillanatnyi elmélázásból a köszönés ránt ki, a néni után fordulok, akiről úgy vélem, hogy ismert a településen, elvégre senki se haragudott rá igazán, amiért olyan sokáig válogatott. Lehet, hogy a polgármester anyukája. Igen, valószínűleg ő az.
- Nem is néz ki Etelkásan, talán majd egy hatvan év múlva.
Anya mindig azt tanította nekem, hogy a nőknek szépet kell mondani, olyat, amitől jól érzik magukat, szebbnek látják. Szerintem egy ilyesfajta bók pontosan ilyen, vagyis rendben vagyunk egészen. Én örülnék neki, ha azt mondanák, hogy még hatvan évem van, mire Etelkává válok.
- Engem Borbálának hívnak, de inkább csak Borcsa.
Nyújtom felé a kezem illendőn, hogy ha elfogadja, akkor puha kézfogással üdvözöljem. A kézfogás az egyik első, amit egy nemesi származású lánynak megtanítanak. Illetlen sokáig, keményen és erőszakosan rázogatva kezet fogni. Helyette szinte a másik tenyerébe csúsztatjuk, finoman kétszer mozdítjuk, és ugyanolyan finoman távozunk. Ha más nem is, a kézfogás mindig elárul egy lányt, akinek tradicionális aranyvérű a családja.
- Ha szeretném jobban megismerni a települést, hova érdemes elmenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Erzsikén túltenni a válogatásban szinte lehetetlen küldetés. Így hősnőnk inkább csak jókat derül azon, ahogy kikészíti a pult mögött tehetetlenül tébláboló, amúgy nagyon türelmes alkalmazottat. Vannak napok, amikor nem kell sietnie és szerencsére ez pont ilyen. Ráadásul úgyis beszédbe elegyedett a mögötte várakozó fiatal lánnyal. - Ha eddig nem tört ki lázadás, akkor talán nem is fog szerintem - pillant a tini mögé Elektra, majd odabiccent néhány ismerős várakozóknak. Műsora és cikkei révén egyre többen tudják kicsoda. Jártában-keltében már rá is köszönnek néha az utcán, vagy a boltban. Hogy örül-e ennek? Természetesen igen. Elszáll-e tőle? Egyáltalán nem. Ugyanaz a nő ettől függetlenül, aki özvegy, aki a lányát egyedül nevelte mindeddig, aki egy ideje újra - őrülten - szerelmes az Eridon házvezető-helyettesébe, és aki ugyanannyira elkötelezett hivatásával kapcsolatban, mint családja és kedvese iránt. Erzsike végül választ, átkereszteli Elektrát, majd távozik derültséget hagyva maga után - Ezt jó tudni, köszönöm - mosolyog a lánykára hősnőnk, bár az ilyen bókszerűségekkel nem igazán tud mit kezdeni. Nem érzi magát különösen elbűvölőnek, vagy kivételesnek. Arcán görög felmenőinek néhány vonását viseli, melyektől arca és megjelenése inkább nevezhető, különlegesnek. Mondhatni fanyar szépség. Korához képest pár évvel pedig még idősebbnek is tűnik. Így az, hogy Etelkás csak sokára lesz inkább csak felvidítja, mint büszkeséggel töltené el belsőjét. - Örülök, hogy veled várhatok, Borcsa - viszonozza a rövid és jól neveltségről bizonyságot adó kézfogást, tartva a szemkontaktust és mosollyal toldva meg a mozdulatot. Ezalatt annyit haladtak, hogy már csak egy ifjú pár áll hősnőnk és a sütemények közt. A fiatalok azonban nem csak a pultban lévő édességekkel szemeznek. Egymás pillantásában is el-elvesznek, így nehezen haladnak a válogatással. - Ez egy jó kérdés...- mereng el egy pillanatra, míg gondolatban átfutja a lehetséges javaslatait - Nagyon szép a Boglyas tér és annak környéke. A Fő utcza is rejteget érdekes látnivalókat. Ha viszont a természetközelibb dolgok érdekelnek, akkor a város határában lévő tavat mondanám, mert az is nagyon hangulatos hely - sorolja a szerinte szóba jövő területeket. A maga részéről mindet nagyon szereti, különös tekintettel a piacra, ahol sok év múltán újra találkozott szerelmével. Viszont a játszótér már nem élvez ilyen előnyöket nála, pedig az sem épp valami leharcolt része a városnak. A csónakháztól meg inkább csak szimplán távol tartja magát, tekintettel az ott lezajlott eseményekre. - Jól sejtem, hogy nemrég érkeztél Bogolyfalvára? - kérdezi, így kezdeményezve a beszélgetés folytatását. Látszik a lánykán, hogy tétova, hogy keresi a helyét és nem csak szavai, de taglejtése és egész viselkedése ezt az érzetet kelti. Elektra pedig jó érzékkel ismeri fel ezeket a jeleket. Tanulta is miként értelmezze őket, ám ezt nem teszi folyamatosan. Viszont a rutinját nem tudja csak úgy levetni, mint egy kabátot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bólintok egy aprót, elvégre nagyon kedvesnek nézett ki a néni, akiről még mindig szentül hiszem, hogy a polgármesterhez tartozik. Valahogy így képzelek el egy polgármester anyukát. Mindenki tiszteli, mindenki kedves vele. Nem azért, mert a fia a polgármester, vagyis, nem csak azért, hanem mert a néni jóságos, kedves arcú. Azt hallottam, hogy a polgármester inkább marcona férfi, biztos az apukájára ütött. Én is inkább apára hasonlítok, legalábbis szeretném ezt hinni, de a bennem élő lény mindig anyához fog kapcsolni. Megkérdezném, hogy ki a néni, de inkább nem teszem, mert ha meg nem ő az, akkor tudom, hogy nagyon rosszul fogom érezni magam, mert félreértelmeztem a néni megjelenéséből a titulusát, szóval majd egy nap úgyis kiderül, hogy kinek tetszik lenni valójában, és akkor már fel leszek rá készülve, azt hiszem.
- Azt láttam, hogy a Fő utczán nagyon sokan sétálnak és sok az üzlet. A Boglyas téren csak átjöttem eddig, amikor a keresztanyám kijött elém, akkor. De besötétedett addigra már. A keresztapám barátnője szerint majd akkor lesz a tér igazán hangulatos, amikor felkerülnek a díszek a hónap közepén.
Valamennyire azért már beszéltek a helyről, de az elmúlt pár napban csak órán voltam, enni mentem a nagyterembe és egy nagy fürdés után aludni tértem. Teljesen leamortizál az, hogy korán kell kelni, hogy nem én döntöm el, mihez van kedvem, hanem tanrend mondja meg, és ott van az, hogy ha felkelek valakinek a szuszogására, akkor már nem tudok visszaaludni. Szóval olyanokkal se nagyon tudtam beszélni, akiket ismerek, és még se Ambrózy tanár úrral se találkoztam, se a saját kis kutatásomban nem haladtam. Nem lesz egy így jó, az állandó fáradékonysággal.
- Akkor azt hiszem, a falu határa a nekem való. Szeretek elvonulni.
Nem, ez így nem pontos, inkább nem szoktam még meg, hogy ennyi ember vesz körül. Az ünnepélyek alkalmával sokszor sokkal többen is vannak, de az csak néhány óra, nem állandó. Előtte és utána tudok a szobámban pihenni, itt azonban állandóan van valaki az aurámban.
- Igen, pár napja. Eddig magántanuló voltam, most a keresztszüleim felelnek értem. A keresztapám eljött volna velem, de éppen nála voltak a prefektusok, úgyhogy nem akartam, hogy miattam félretegye a munkát, szóval csak pénzt adott.
A zsebembe nyúlva előhúztam a galleonokat, az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy mennyi pénz van nálam, nem ismerem az értéküket, sosem költöttem még pénzt, de próbálok határozottnak tűnni, mint akit nem lehet átverni, pedig dehogynem.
- Ön régóta lakik itt?