Az előkészítő legelfoglaltabb órájában járunk épp, amikor már javában rotyog az ebéd, a kicsik pedig kivétel nélkül mind csoportfoglalkozáson vagy órán ülnek. Teodor nem egy andalgó, bámészkodó szerzet, bár az is igaz, hogy mindig is nagyobb igénye volt környezetének alapos megfigyelésére, mint egy átlagos embernek. Ez a fajta igény azonban nem jelent egyet azzal, hogy túlontúl részleteibe menően elemezne egy, a déli órákban az ablaküvegen átszűrődő napsugarat, annak költői létét, majd ebből kiindulva az élet értelmét. Sokkal inkább merül ki abban, hogy felismerje az őt körülvevő szituációkat, a lassan kialakuló helyzeteket, és úgy egyáltalán, magukat az embereket és viselkedésüket.
Miközben könyvet olvasva befordul a bal oldali szárny hosszú folyosójára a földszinten, nem hall egyetlen apró hangfoszlányt sem, csupán a teremből kiszűrődő tanári intelmeket, vagy épp a lelkes gyermeki találgatásokat. A leghangosabb csoport persze mindig Sawyer kisasszonyé, aki különböző mítoszokat és legendákat mesél, amin a gyerekek ámulnak és bámulnak, olykor hangosan nevetnek, vagy szipogva figyelnek. Egyszer volt szerencséje beülni és meghallgatni, akkor pedig egyenesen le volt nyűgözve. Bár a nőnek sem végzettsége, sem tapasztalata, kétség kívül az egyik legjobb pedagógusnak számított szerény intézményükben. Ahogy elért a lépcsősorhoz, meghallotta azt a visszafojtottan gurgulázó kacagást, amit valaki nagyon szeretett volna titokban tartani, amikor pedig felnézett, akkor egyik alkalmazottjukat látta lefelé suhanni a korláton. Nevezhetnénk jóstehetségnek, ugyanis megpillantva a vörös hajzuhatagot és a sebességet, amellyel közeledik, automatikusan becsukja a könyvet és áthelyezi baljába, hogy amikor pár pillanattal később a hozzá képest apró test nekiütközik, a tárgy ne sérüljön.
- Mayfair kisasszony, örülök, hogy ilyen remek hangulatban találom - láthatóan jól szórakozik a nőn és annak reakcióján, mintha a férfi egy katonatiszt volna. Ha minden itt dolgozót kirúgna azért, mert az őket körülvevő gyermekek megfiatalítják őket, már egy teremtett lélek sem koptatná a Shanes folyosóit. - Nevezhetjük vonzásnak, vagy a lépcső korlátjának tetejétől az aljáig tartó gravitációnak és egyszerű véletlennek. De kedves, hogy Ön kettőnk vonzásában hisz - bizonyosan kellemetlennek kéne lennie, mégsem érez semmi rosszat abban, amikor övéhez nyúl és finoman, vigyázva, hogy a ruha anyagán kívül ne érintkezzen illetlenül Virginiával, megszabadítja magukat egymástól. Arrébb nem lép, de most már legalább nem azért állnak ilyen közel, mert nincs választásuk.
- Én is jóváhagyhatom, igen. Viszont ne legyen gondja erre, semmiképp sem szeretnénk, hogy saját költségen varrassa meg a munkaruháját, ezt természetesen az előkészítő fogja állni - olyan sok pénzük nincs ugyan, hogy elkótyavetyéljék mindenfélére, annyi azonban akad, hogy a dolgozóik, legfőképpen gyógyítóik munkaruháját rendben tartsák. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt időszakban többször kaptak támogatást, Konrád ugyanis valamilyen furcsa okból kifolyólag nemcsak a Bagolykő, de a Shanes sorsát is szívén viseli. Teodor véleménye persze egészen máshová fut ki, szerinte ugyanis Lizi keze van a dologban...

Az ispotály folyosóján lépdel zsebre vágott kezekkel, s azon töpreng, hogy miért nem lett inkább gyerekpszichológus? Persze voltak korábban is olyan páciensei, akik fiatalkorúak, mégsem ők álltak a fókuszban. Amikor idebent jár, összeszorul a szíve és egy kicsit örül, hogy ő maga nem hagyott maga után korábbi házasságából egy boldogtalan, szakemberre szoruló utódot. Akármennyire is szeretnénk szépíteni a helyzeten, árvaként, netán elvált szülők gyermekeként felnőni trauma. Sohasem lesz meg az a minta, ami az egészséges élethez szükséges, valahol mindig ott fog motoszkálni az agy egy hátsó részében, hogy talán ő nem kellett eléggé, miatta indultak el külön utakon. Butaság, az érzésekkel mégsem lehet vitatkozni, azok vannak. No nem mintha egy huszonöt éves házasság ne lehetne kellően rossz minta ahhoz, hogy az ember magával cipelje egy életútnyi csalódásként.
És, ha már csalódások, egy ismerős hang üti meg fülét, ahogy sétál a szobák között. Megtorpan, majd visszafordul, hogy megállhasson az ajtóban és halványan mosolyogva hallgassa, amint Virginia mesél az ölében ücsörgő kisfiúnak. Érdekes mese, tanulságos, a hirtelen jött kérdés azonban megakasztja a vöröset. Látván, hogy nem tudja, mit feleljen, megköszörüli a torkát és beljebb lép.
- Amikor az ember fél valamitől, esetleg tart tőle, azt gyakran az utálattal hozza összefüggésbe. Günter nem ismeri Franny-t, csupán annyit hallott róla, hogy hóból van és szörny, minden, amit tud, negatív érzéseket kelt az emberben. De ez nem valódi gyűlölet: csupán bátorságra van szüksége ahhoz, hogy meg merje ismerni Franny-t, aki végső soron nem is olyan gonosz, fele olyan ijesztő és még kevésbé veszélyes. Éppen ezért sohasem szabad hallgatni másokra, nem szabad előítéletesnek lenni, esélyt kell adni mindenkinek. A szavainkkal és néma tetteinkkel sokkal komolyabb sérüléseket okozhatunk másoknak, mint azt képzelnénk. Carolnak volt bátorsága, hogy kinyújtsa a kezét, Günternek viszont nem. Talán egy nap neki is lesz és barátokká válnak - még okfejtése közben ül le a gyermekkel és a nővel szemben, hogy amikor gondolatmenetének végére ér, kedvesen elmosolyodjon. A legtöbben ismerik már idebent, hisz vagy voltak csoportos foglalkozáson, vagy egy-egy elbeszélgetés okán már szükséges volt a kontakt felvétel. Martin sem kivétel, néhányszor már volt alkalmuk találkozni.

Egy kedves, biztató mosolyt küld Virginia felé, de éppen annyira visszafogottat, hogy az ember ne is igazán vegye észre, ha nem koncentrál. Nem tudja, mennyire lehet nehéz gyermekekkel tölteni ilyen sok időt, de annyi bizonyos, hogy a nő nem csupán türelemmel, de kellő odaadással és szeretettel is fordul feléjük, ami ritka kincs manapság. Egyértelmű, hogy az ölében ücsörgő kisfiú is odavan érte, sok időt töltenek együtt és megbízik benne. Kívánhat-e ennél többet egy felnőtt? Ha gyerekekkel foglalkozik, nem hiszem.
- Zsebpénze - ismétli meg a szót és igyekszik nem elnevetni magát. Komolyan kell venni minden ötletet, s partnerként kell kezelnie az ifjabbakat is, így töprengőn mered maga elé, hogy a kérdésre adandó válaszra rávezethesse a kis beteget. - Vannak olyan dolgok, amikért sajnos nem lehet fizetni. A bátorság, csak úgy, mint számtalan más tulajdonság, a szívedből fakad. Pénzből sok dolgot vehetsz magadnak, de a pénz semmiképp sem tesz jobb emberré, márpedig Günther azzal, hogy legyőzi a félelmét és száműzi az előítéleteit, bizony jobb emberré válik - néha úgy érzi, annak idején jobban kellett volna figyelnie nejére, akkor talán őket is elérte volna a gyermekáldás. De vajon jobb lenne-e mai fejjel, ha elváltak volna, s megnyomorított volna egy fiatal életet? Hisz egyértelmű, hogy valami benne is elromlott, hogy nem képes megfelelően szeretni és gondoskodni családjáról. Netán megjavult volna? Merlin óvja azt a nőt, aki vele akarná leélni életét.
A bocsánatkérő pillantás némiképp zavarba hozza; a tegeződés meg sem kottyan neki, elvégre hiába vannak beosztott-felettes viszonyban, eddig sem érezte úgy, hogy kollégákként magázódniuk kellene, azonban ez a gesztus kimondottan kellemetlenül érinti. Miért nem ajánlotta még fel a tegeződést?
- Teljesen logikus. Néha nem tudunk egyes akadályokon egyedül túljutni, ilyenkor segítségünkre lehet egy barát - elmosolyodik ismételten, szemében pedig különös csillanás jelenik meg. Némiképp megdöbbenti Virginia őszinte rajongása, óvása és figyelme, melyet Martin maradéktalanul élvezhet. Őszintén szólva tudja, hogy a nő remek édesanya lenne, hisz ha más, számára idegen gyermekekkel így bánik, akkor a sajátjánál mindez megsokszorozódna. Vajon Teodor tudna valaha így szeretni valakit?

Be kell vallania, alapvetően nem erőssége a gyermekekkel való foglalkozás. Ez elsőre nem látszik, elvégre Martin is csillogó szemmel figyeli és issza minden szavát, valamint az előkészítő igazgató-helyettese, ebből kifolyólag nap, mint nap találkozik fiatalokkal, mégis úgy tartja, a felnőtteket könnyebb kezelnie. Nem tartja a kisebbeket butának vagy kevésbé jó alapanyagnak, ez egyszerűen olyan, minthogy valaki jobban szeret excel-el, mint word-el dolgozni. Egyesek a pálcát, mások az üstöt választják. Most azonban, ahogy előtte ül Virginia a kis árvával, nincs szíve itt hagyni őket. Egyébként sem lenne, de ez a látvány különösen erős visszatartó erő.
- Mindenkiben ott lakozik a bátorság. Tudod, ez egy döntés. A bátorság mindig annak a kérdése, hogy az adott szituációból mit akarok kihozni. Ha tudom, hogy meg akarom ismerni a másikat, hogy el akarok érni valamit, akkor azt a döntést hozom, hogy legyen bármilyen rizikós is az út, rálépek. Gyakorlat teszi a mestert és fontos, hogy a bátorság sohase váljék vakmerőséggé, mert ez utóbbi a bolondok tulajdonsága - biztos benne, hogy a diskurzust még órákig tudnák folytatni, elvégre az említett erénynek rengeteg színe van, akár a szivárványnak. Lehet ez egy érzés, egy kimondott szó, egy cselekedet, amelyet megteszünk, lehet kicsi és nagy horderejű. Minden nap, mikor felébred az ember, meghozza azt a döntést, hogy élni fog és ehhez is kell bátorság. Még ha nem is annyi, mint leküzdeni az előítéleteket és esélyt adni valaminek, vagy épp szembenézni a nem feltétlenül reális félelmeinkkel.
Szinte várja, hogy érkezzen a következő kérdés, amikor egy ápolónő lép be és megkéri a kedves szülőket, hogy fáradjanak ki. Teodor egy pillanatra elnémul és felméri, mi volna most a helyes döntés, ám mielőtt kiigazíthatná a nővért, Virginia már reagál is. Találkozik tekintetük és valami megmozdul a férfiban, valami olyan, ami jó ideje nem. Ez pedig a valahová tartozás érzése. Ha most a nő a felesége lenne, Martin pedig a fia, akkor megfoghatná a vörös kezét és kisétálhatna, átölelhetné, együtt töltenék el ezeket a perceket. Ám nem házasok, s ez a tény valamiféle ürességet hagy maga mögött. Mégsincs ideje ezen morfondírozni, s mivel a színjáték megkezdődött, már nem visszakozhat. Magát még csak sodorná kellemetlen helyzetbe, de Virginiát semmiképp.
- Menjünk - elmosolyodik végül, s e görbéből kellemes, lágy melegség árad. Forró ujjai rákulcsolódnak a vékony kézre, miközben felkel és magához vonva kissé a nőt - mintha valóban férj és feleség lennének - kivezeti magukat a szobából. Csupán a folyosóra érve, látótávolságon kívül enged ezen, s válik el a nőtől. - Farkasházy Virginia, ha nem tévedek - bár arca kifürkészhetetlen, nem lehet róla leolvasni semmit, hangja elárulja: mulat. Talán egy kicsit jobban is a kelleténél.

Bár csak játék az egész, kimondva és elképzelve, hogy a nő valóban a felesége és a Farkasházy nevet viseli, egyszerre érzi gyűlni a gombócot torkában és tölti el jó érzés. Ez teljesen természetes: egyszer már hibázott és tönkretett egy házasságot, teljesen érthető és rendben lévő emberi reakció, ha tart egy újabb próbálkozástól. Másrészt viszont az izgalom és kíváncsiság, milyen lehetne valaki mással, odabent fűti. Ez a kettősség még nem eldöntött, hisz cselekvésre egyik sem sarkallja, ám a gondolatot készségesen ülteti el mindkettő elméjének egy eltitkolt, alattomos zugában.
- Úgy véli, hogy rejtvény volnék? Nos, esetleg tegeződjünk, hogy könnyebb legyen eljutni a megfejtésig - kedves mosolya biztosíték arról, hogy nem veszi rossz néven, ha tegeződnek, s nem csupán most nem, hanem máskor sem. Elvégre kollegális viszonyt ápolnak még akkor is, ha alá-fölérendelt szerepben, nem kellene meglepnie senkit, hogy hanyagolják a nyelvi formaságokat. Legfőképp azért lenne jó, mert láthatóan az élet egyre gyakrabban sodorja össze őket és, bár Teodor mind életkorából, mind munkájából fakadóan ellenzi a bensőségesebb viszony kialakítását, ha barátok lesznek, abból még nem lehet baj. Legalábbis reméli.
Eközben nem tudja figyelmen kívül hagyni azt az igényt sem, hogy Virginia jobban meg kívánja ismerni. Ezt már kevésbé tartja jó ötletnek. Miért akarna bárki is közelebb kerülni hozzá, tán félreérthető jeleket adott? Az esze azt diktálja, hátráljon ki és vessen véget ennek, csírájában fojtsa el az érdeklődést, eközben mégis kihívást lát benne. Hisz ő is kíváncsi az angyali arc mögé bújtatott emberre, az biztos, hogy sokkal vadabb és szabadabb, mint amilyennek tűnik.
- A negatív tapasztalatok mindig visszatartó erőt képeznek. De ki tudja, talán egyszer kockáztatok majd valakiért - megvonja vállát, s a nemtörődömsége nem csupán álca. Nem tudja előre, az is lehet, hogy már holnap fejest ugrik az ismeretlenbe, ahogyan az is, hogy soha. Az élet a legkülönbözőbb helyzeteket hozhatja, már amennyiben élünk velük. - Miért feltételeznék rosszat? Az, hogy valakit érdekel valami, esetleg tanulni akar, kimondottan becsülendő. Bármikor beülhetsz az órámra, ha gondolod, majd megbeszélem a vezetőséggel - nem tulajdonít különösebb jelentőséget ennek a gesztusnak, bár jogosan feltehető a kérdést, hogy másnak is megtenne ilyen szívességet, vagy csak Virginiát tünteti ki figyelmével...

- Miért kellene titkolóznunk? Kollégák vagyunk, nemde? Egyébként ne szólíts doktor úrnak, kellemetlenül érzem magam tőle. Sokkal inkább vallom magam terapeutának, mint orvosnak - persze jogosan tehető fel a kérdés, mi a különbség e kettő között, ám mielőtt elmerülnék a részletekben, bőven elégséges megvizsgálni azt a két hiányzó betűt a férfi neve előtt. Ha más nem, ez biztosan megkülönbözteti azoktól, akik jelenleg is birtokolják a titulust. - Ha nem túl bonyolult, alkuképes vagyok - zsebre vágja kezeit és elmosolyodik. Fogalma sincs, volt-e valaha olyan, mint amilyen Virginia most. Annak idején utálta önmagát és annyi minden mást, hogy elképzelni sem lett volna képes, hogy egy napon embereken fog segíteni. Bár mélyponton volt és felállt, nem is egyszer, olyan szabad és boldog sohasem volt, mint a nő akár csak egy percig is.
Furcsállón vonja össze szemöldökeit az okfejtésre. Nehezére esik palástolni a megdöbbenést, ami arra vonatkozik, hogy a vörös ne találna magának párt - soha. Nem könnyű, de fiatal és szép, életrevaló, pozitív kisugárzással, minden férfi ezt keresi. Vagy mégsem? - Nem hiszem, hogy macskás vénasszonyként végeznéd. Ettől nem tartok - hogy mit gondol ehelyett, nem osztja meg, mert nem ismeri eléggé, hogy feltételezésekbe bocsátkozzon. Kedves játék a "mi lenne, ha" és a "majd egyszer", de értelme vajmi kevés van. Inkább koncentrálna a jelenre, a mostani vágyaira, érdeklődésére. Ez ugyanis beszédesebb, mint egy vélt jövő esetleges tragédiája.
- Sajnos az otthoni konfliktusokat nem csak az előkészítőbe cipelik magukkal a gyerekek. Évekig, évtizedekig, sőt életük végéig is elkísérheti őket az a trauma, amit otthon szenvednek. Tökéletes szülő, úgy vélem, nem létezik, de nem is kell azzá válni. Hibázni kell és nagyon szeretni a gyereket, ennél fontosabb nincs. Megtanulni bocsánatot kérni, felnőttként kezelni, mindent elmagyarázni, néha némán hallgatni, máskor hegyi beszédet tartani. Jókor biztatni és nemet inteni - ha valaha szülővé válna, amire egyébként egyre kevesebb esély van, minden bizonnyal ezen elvek mentén haladna nevelés tekintetében. Tudja jól, hogy nem lehet mindent helyesen csinálni, persze esszenciális, hogy az ember megpróbálja, de nem dől össze a világ, ha valami nem sikerül. Ilyenkor ugyanúgy tudni kell a gyerek elé állni és szembenézni nemcsak vele, hanem azzal is, amit elrontottunk. De tulajdonképpen ettől válik valaki éretté, felnőtté. Így hát nem nagy kérés jobb helyeken, hogy csak olyanok vállaljanak gyereket, akik maguk már nem azok.
- Ez igazán szép gesztus. És tetszik, hogy nem a mártír szerepet keresed benne - valljuk be, az esetek nagy többségében áldozatként emlegetik ezeket a lépéseket, mint saját önmegvalósításuk kudarcának velejét. Mert az anyámat kellett ápolnom. Mert az apám túl szigorú volt. Mert a szüleimen kellett segítenem. Ezzel mentesülnek a be nem teljesítés felelőssége alól, mi több, piedesztálra is emelik magukat, hisz annyi mindent beletettek, ami emberi szemmel feldolgozhatatlan és viszonozhatatlan. - Akkor egyezzünk meg abban, hogy az adósom vagy és, ha segítségre lesz szükségem, hozzád fordulok - azért a hógolyózáson el kellett nevetnie magát. Mások hegycsúcsokra törnek, zsarnokokat taszítanak le helyeikről, igazságot szolgáltatnak, Virginia viszont őszintén büszke, hogy a gyermekeivel, a saját csoportjával nyert a másik ellen. Ez a fajta naiv ártatlanság és tiszta szívűség még Teodort is megérinti. Nem tudja elképzelni, hogy ez a tünemény valaha is ártson valakinek, mert aki így tud szeretni, az belebolondulna, ha másokat bántana.

Teodor nem biztos abban, hogy egészen pontosan értik egymást. Már csak azért sem, mert Teodor neve előtt nem egyszerűen nem szerepel, hanem nem szerepelHET. Mivel sohasem doktorált. Végzett pszichológus, megannyi tanfolyamot és kiegészítő képzést elvégzett, de végül úgy döntött, hogy pszichoterapeutaként – mely nem igényel doktorátust – fog praktizálni, s így is tesz hosszú évtizedek óta. Mégsem kívánja ennek mélységeibe beavatni a nőt, nem is nagyon hiszi, hogy érdekelnék ezek a jelentéktelen részletek.
- Kalózhercegnőbanda. Vénségemre kalózhercegnő leszek, ez is egyfajta teljesítmény – amolyan ’not bad’ fejjel bólint egyet, ám szkeptikus, némiképp szarkasztikus megjegyzése ellenére automatikusan adja a bal kezét. Nem is igazán tudja, milyen indíttatásból teszi, hisz el sem gondolkodik rajta – talán csak jól eső érzés, hogy ujjaik ismét utat találhatnak egymáshoz. Figyeli a kézmozdulatot, próbál koncentrálni, de egyértelműen tudja, hogy teljesen feleslegesen tesz ilyesmit. Nem tudja megjegyezni és igazság szerint nem is akarja, viszont szórakoztatja Virginia kitörő lelkesedése és elevensége. Ilyenkor, ha csak a pillanat egy tört részéig is, de fiatalabbnak érzi magát. – Akkor gondolom, hercegnő – mielőtt még a nő elhúzhatná finom ujjat, apró csókot lehel rá, s még finoman biccent is, mely elsőre modorosnak tűnhet, ám a szemében csillanó, eddig ismeretlen gyermeki játékosság rácáfol erre a negatív felhangra. Lehet, hogy nem ismer titkos kézfogásokat vagy éppenséggel nem beszéli folyékonyan a mai szlenget, de lehet máshogy is fiatalosnak lenni.
- Számtalan kapcsolattal és egy tönkrement házassággal a hátam mögött nekem elhiheted, hogy semmiről sem késtél le. Nem mindig az a tökéletes, akivel először találkozunk, de gyakran a hatodik vagy hetedik ember sem az. Néha azonnal jön az érzés, máskor lassan alakul ki, nem lehet befolyásolni. Egy dolog biztos, előbb-utóbb meg fogod találni a párod – mit mondhatna még, ami biztató lenne, de nem tolakodó? Hogy mindentől – ám leginkább alá-fölérendeltségüktől – függetlenül csinosnak, okosnak, szeretetreméltónak találja? Hogy kevés olyan lány, nő jár-kel manapság az utcán, aki csak jó tulajdonságainak és szeretetének felét képes felmutatni? Ennyi erővel le is térdelhetne és meg is kérhetné a kezét, ennél távolabb pedig igencsak kevés dolog áll személyétől.
Természetesen Teodornak is feltűnt, hogy Virginia talpraesett, nem riad vissza a hirtelen kialakuló helyzetektől és nem véletlenül kedvelik annyira az előkészítősök sem. Társként, partnerként kezelni azt, aki sem érettségi, sem fizikai értelemben nem lehet az, kemény feladat, ám mindig megtérül, hiszen így válnak majd egy adott ponton teljes mértékben egyenrangú féllé. – Nem véletlenül ültetik le a gyerekeket mesék elé. A mesék, a maguk egyszerű, mások által bugyutának titulált módjukon rengeteg dolgot tanítanak. A különbséget jó és rossz között, megmutatják, milyen az öröm és a fájdalom, milyen szeretni, milyen elveszíteni valakit és bátorságot merítve kiállni azokért az értékekért, amiket képviselünk. Persze a Hamupipőkében sem az üvegcipellő a lényeg, ahogyan a Csipkerózsikában sem a csók, viszont a gyerekek, mivel ezeknek nem tulajdonítanak jelentőséget, csupán a figyelmüket ragadják meg és kötik le, nem is ebből tanulnak – órákat lehetne beszélni arról, hogyan lehet vagy érdemes a kisebbekkel foglalkozni, ám abban a szakértők többsége egyetért, hogy a megfelelő korban a megfelelő mesék gyermekekkel való megismertetése rendkívül jó módszer erre. És különben is, némelyikük felnőtt fejjel is szórakoztató. Eközben kezet fog a nővel, bár nem tervez embert ölni – legalábbis egyelőre. Daróczy erősen bűzlik neki, de amíg Lizi rendben van, hajlandó eltekinteni a kivégzéstől.
- Igazság szerint… - kezdene bele, ám Virginia gondolatmenete őszinte döbbenetet varázsol arcára. Zavart nem érez, de pánikot annál inkább. Nem elég, hogy házassággal fenyegetik, még gyerek is van a buliban? Hallatlan! – Nem veszek feleségül senkit és nem akarok gyereket – önkéntelenül bukik ki belőle, ám amikor kimondja, már meg is bánja. Sohasem szeret semmit kategorikusan kijelenteni, hiszen nem tudhatja, hogy a következő nap épp milyen lábbal kel majd fel. – Jelen állás szerint – teszi hozzá, bár nem elég gyorsan. Vagy mégis? Majd kiderül…